Love Angel- 75. fejezet

Love Angel- 75. fejezet
Randi IV.
(Emmaline)

Utolsó órámról csengettek ki, ráérősen pakolásztam össze. Az osztálytársaim többsége már ki is rohant a teremből, a fiúk hangját már az udvarról hallottam, a lányok unalmas bandája pedig a hátsó padoknál kacagott. Idegesített.
Robert nézett be a terembe, végigfuttatta a szemét rajtunk, majd kifordult a teremből. Pár másodpercre rá egy vigyorral az arcán jött be hozzám, és a tarkójára simította a kezét.
- Nem esett le, hogy itt vagy –mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Köszönöm szépen, hogy ennyire jelentéktelennek titulálsz. Ez nagyon jól esik –mondtam sértődöttséget tettetve, ő pedig természetesen azonnal elhitte.
- Ugyan, bébi, te is tudod, hogy ez nem így van –forgatta a szemeit- Kérlek, ne haragudj.
- Nem haragszok –mosolyogtam- Menjünk, már idegesít ez a hely.
- Nocsak, ezt is megértük?!
- Piszkálódj csak –vigyorogtam rá- Én legalább nem bukok meg semmiből.
- Én sem! –tiltakozott nevetve, majd terebélyes vigyora sejtelmes mosollyá formálódott- Viszont te nem tudod, hogy hová viszlek.
- Tegnap megmondtad –forgattam a szemeimet- Tudod, vacsoráztunk, az volt a harmadik randi, egész este történeteket meséltél, én nevettem, és kibökted, hogy ma hozzád megyünk. Randi négy. Nem felejtek, nyomikám.
- Hogy hívtál, bébi?
- Szerintem tökéletesen hallottad –válaszoltam, ő pedig belecsípett az oldalamba- Hé!
- Fájt?
- Nem –tekertem a fejemet, majd gyorsan hozzátettem- De nem kell megismételni.

Két óra múlva már a konyhájukban próbáltam összeütni valami étel-félét. Előtte hazamentem összeszedni pár cuccot, ugyanis a tervek szerint estétől hajnalig tartó film-maraton lesz terítéken.
- A szüleid mit szeretnek? Olyasmit kéne csinálnunk, amit szeretnek.
- Nem jönnek haza. Csak holnap este –válaszolta komoran- Tegnap hagytak egy üzenetet, hogy elmennek. Ma reggel elvittem a Húgomat oviba, délután az egyik barátnőjénél van, ott is alszik. Holnap délután megyek csak érte.
- Hogy hívják?
- Kit?
- Hát a Húgodat –forgattam a szemeimet, mire elvigyorodott.
- Elisabeth. Lizy. Ő a mindenem.
- Megértem –mosolyogtam- Én is megtennék bármit a Bátyámért…
- Nem mondom, hogy a két helyzet teljesen más, de azért ismerd be, hogy van különbség a kettő között.
- Beismerem, nem merek tiltakozni veled.
- Félős vagy, cica –vágott vissza, majd a derekamra simította a kezét- Na, taníts meg zöldségeket vágni.
- Béna vagy, cica –válaszoltam, jól megnyomva az utolsó szót. Nagyra tágult szemekkel bámult rám, majd terebélyes mosoly terült el az arcán.
Már megebédeltünk, a mosogatóban halmokban álltak a mosogatnivalók, mi mégis lehuppantunk inkább a tv elé.
- Mit nézünk, cica? –kérdezte, majd kutakodni kezdett a tv alatt.
Előszedett több stóc filmet, majd nézegetni kezdte a borítókat.
- Szolgálhatok… Horrorral. Csak azzal. Nem nézek nyálas baromságokat. Legalább is most nem.
- Tökéletes –mondtam válaszul, majd felkaptam az egyik párnát és szorongatni kezdtem- De a nagy részét nem fogom látni, ugyanis a fejemet ebbe fogom fúrni.
- Nem, cica. A mellkasom jobban fog szuperálni, mint az a párna, hidd el nekem –kacsintotta, én pedig éreztem, ahogy a vér az arcomba kúszik. Ő pedig folytatta tovább.
- Vagy esetleg fel tudom ajánlani más testrészeimet is… más testrészeim szolgálatát…  Ha érted, hogy mire célzok, bébi.
A mondandóját megspékelte egy kacsintással is, majd megnyalta az ajkát.
- Neked minden célod az, hogy teljesen zavarba hozz? Mert az eddig is tökéletesen ment, nem kell ennyit gyakorolnod és próbálgatni a határaidat.
- Nem próbálgatom őket. Tökéletesen tisztában vagyok velük.
Végül lehuppant mellém, majd közelebb húzott magához. Én csak megtekertem a fejemet, de végül a mellkasának döntöttem a fejemet. Elégedetten sóhajtott fel majd belecsókolt a hajamba. Elindította a filmet, majd megnyugtatóan simította a karomra a kezét.
Próbáltam a filmre koncentrálni. Tényleg, komolyan megpróbáltam. De nem igazán jött össze, ugyanis Robert közelsége túlságosan is elbódított. A férfias, kesernyés illata az orromba kúszott, simogató karjaitól bizsergett a bőröm. A horrorfilm ilyen közegben kicsit sem volt olyan ijesztő, mint bármelyikor máskor. Noha a legtöbb résztől így is megriadtam, de Rob ilyenkor azonnal elűzte a félelmeimet.
Eldöntöttem: Csak vele nézek ezentúl ilyesmiket.
Hajnal-tájt, a harmadik filmünknél már hiába próbáltam nyitva tartani a szemeimet. Tudtam, hogy rövidesen eluralkodik felettem az álmosság. Így inkább Rob mellkasának döntöttem a fejemet és lecsuktam a szemeimet.

Másnap nem a Nap sugarai keltettek, ahogy azt reméltem. A telefon hangosan csörgött az éjjeliszekrényen, nekem pedig ki kellett kászálódnom az ágyból, hogy érte induljak. Odasunnyogtam érte, felkaptam az éjjeliszekrényről, megnéztem, hogy ki képes ilyen korán hívást kezdeményezni. Noha az ’ilyen kora’ az már tíz óra tizenkettő percet jelentett, mégis fájt a szívem, hogy ilyen kegyetlen módon kellett felkelteni.
Anyu.
Ő hív? Bámultam még pár másodpercig a képernyőt, majd leesett a tantusz.
- Robert! –mondtam, majd leültem az ágy szélére és fel próbáltam kelteni a srácot- Telefonod van. Hahó!
- Ébren vagyok –motyogta, majd kikapta a kezemből a készüléket és beleszólt dörmögős, reggeli mély hangján.
Szóval nála aludtam. A ruháim összehajtogatva hevertek az egyik széken és az ő kedvenc pólója volt rajtam. Jól funkcionált pizsamának. Nem tudtam, hogy hogyan kerültem az ágyába, azt meg főleg nem, hogy miért aludtunk összebújva. Rejtély.
- Értem. Indulok.
Ezt a két szót mondta összesen, majd lehajította maga mellé a telefont. Felpattant az ágyról és a szekrényéhez iramodott, ahonnan ruhákat kapott elő.
- Anya volt az.
- Azt láttam.
- Lizy beteg lett. Felhívta Anyut Elisabeth barátnőjének az anyukája, hogy menjen érte, mert nagyon rosszul van. Viszont anya természetesen sosem ér rá arra, hogy a gyerekeire figyeljen. Így most elmegyek érte.
- Összekapom magam és én is megyek –vágtam rá, majd már kaptam is le magamról a pólót.
- Ha nem kellene sietnem, most kihasználnám ezt a helyzetet –mondta a szemeivel engem vizslatva- Ne gyere. Inkább készülj össze itthon. Teát főzni, leágyazni neki, meg ilyesmi… Nem tudok mást kitalálni.
- Biztosan ne menjek?
- Száz százalék, cica –mosolyogta, majd magára kapta a pólóját, végül egy csókot nyomott az ajkamra –Sietek vissza. Te addig… nem tudom. Találd fel magad.

Így tettem tehát- elfoglaltam magamat. Leágyaztam Elisabeth szobájában, rendbe tettem Rob birodalmát, teát főztem, egy tálcára pedig ételeket kezdtem el pakolni.
Nyílt a bejárati ajtó, Robert előtt pedig egy megszeppent, vöröslő arcú kislány lépett be. Rob kezében a lány rózsaszín hátitáskája himbálózott, a kislány kabátja pedig már a földön hevert.
- Kérlek, legközelebb a fogasra akaszd –szólt rá húgára, majd kedvesen rámosolygott és a helyére tette a kabátot.
- Nem érem el –válaszolta Elisabeth, Rob pedig megsimogatta a buksiját.
- Igazad van. Igazi zseni vagy, Lizym.
Ez után jött a bemutatkozás. Leguggoltam a kislányhoz, aki egy apró mosollyal hadarta el a nevét, majd még kezet is nyújtott. Oda és vissza voltam.
- Én tanítottam –tátogta a háttérben Robert, én pedig elnevettem magamat, majd Elisabeth homlokára simítottam a kezemet.
- Le kellene feküdnöd, Hercegnő –javasoltam- Megy fel a lázad.
- Nem érzem jól magam –motyogta lekonyuló szájjal.
- Majd adok egy kis orvosságot, alszol egyet és jobban is leszel –mosolyogtam- Robert pedig most felkap és felvisz a szobádba. Jó lesz így?
Bólintott egyet, aztán a bátyja felé kezdett el nyújtózkodni. Aranyos volt.
Felvittem utánuk a tálcát, letettem Elisabeth ágya mellé. Ő már a paplan alatt feküdt, Rob a homlokát simogatta.
- Szeretem Robyt –nézett rám a kicsi lány- Vigyázz rá. Nem akarom, hogy megint rosszul legyen. Azt mondta, hogy nem akarja, hogy a itt kalapács legyen.
Közben pici kezecskéjét a szíve fölé helyezte. Rob szeretetteljesen rámosolygott a Húgára.
- Hogy a szívemnek kalapáccsal essenek neki –javította ki Robert zavartan- Összetörjék.
- Nem szeretném, hogy megint az legyen. Vigyázni kell rá.
- Vigyázni fogok rá, kicsim –mosolyogtam, majd leültem az ágya szélére- Megígérem neked, rendben?
- De biztosan? –kérdezett vissza- Ha nem, akkor ne ígérd meg. Mert az ígéretet be kell tartani. Kötelező.
Robertre néztem, aki meleg szemeivel bámult bele az enyémekbe. Halványan elmosolyodott, le sem vette rólam a szemét.
- Ígérem, Elisabeth, ígérem –néztem végül le rá- Vigyázni fogok a bátyád szívére. Most viszont aludnod kell, utána sokkal jobban leszel.
Bólintott egyet, majd lejjebb csúszott az ágyban. Felálltam az ágyról és az ajtó felé indultam. Rob továbbra is a húga mellett maradt, a homlokát simogatta. Az ajtóból még egyszer visszanéztem rájuk, a lelkem megtelt szeretettel, majd becsuktam magam mögött az ajtót.