Love Angel- 46. fejezet

Love Angel- 46. fejezet
Hideg, csapadékos…
(Izbel)

A ház elé hozott minket a taxis, ott pedig segített kivenni a méteres bőröndjeinket. A bejárati ajtó előtt megálltunk, míg kikotortam a táskámból a kulcsot.
Mikor végre bejutottunk a lakásba, csak letettük a csomagjainkat és sóhajtottunk egy nagyot.
- Hát… üdv’ itthon. –mosolyogtam rájuk.
Boldogan bólogattak, majd körbenéztek. Megbámulták a plazma TV-t, benéztek a konyhába, és lehuppantak az ebédlőben lévő kényelmes székekre.
- Szobák? –kérdezték.
Én pedig alig bírtam elhadarni a választ, már szaladtak is az emeletre. Nekem mindegy volt, hogy melyik szobába telepszek be erre a hónapra. Talán többre is, mint egy hónap… ki tudja, hogy mit hoz a jövő.

- Gyönyörű a ház. –jegyezte meg Robert- Nem tudtam, hogy van egy saját házad… Itt, a világ végén!
- Hé! –tiltakozott Renesmee- Ez nem a világ vége!
- Ha te mondod. –vonta meg a vállát a férfi, majd felállt az asztaltól és a hűtőhöz sasszézott- Semmi sincs itthon!
- Bocs, nem volt időm bevásárolni. –vigyorogtam- Tudod, el voltam foglalva…
Bólintott egyet, majd felkapta a pultról a kocsi kulcsomat.
- Akkor irány vásárolni. Ness-Renesmee, jössz?

Hárman róttuk az élelmiszerboltot, különböző ételek után kutatva. Robert természetesen minden apró, felesleges dolgot beleszólt a bevásárlókocsiba. Általa alkohol is helyt kapott, mert szerinte ez bármikor jól jön. Részben egyet értettünk vele.
Egy óra múlva négy teli szatyorral léptünk ki az üzletből. Ezeket betettük a csomagtartóba, majd mentünk is haza.

Robert főzött vacsorát. Így minket eltávolított a konyhából, be sem tehettük oda a lábunkat. Emiatt úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a házat is, nehogy kísértésbe essünk. Renesmee-nek már üzentek a farkasok a szerződés miatt, így megvolt a programja. Én pedig azt terveztem, hogy kihallgatom őket. Nem volt semmi bonyolult a dologban: csak beálltam az erdőbe és álcáztam magamat. Persze nem ágakat dugdostam a hajamba és terepszínű ruhát vettem fel… Ez a farkasok, és vámpírok ellen semmit sem érne.
- Renesmee Carlie Cullen. –jött elő Sam, majd utána kilépdelt a többi farkas is- Üdvözlünk a köreinkben. Mi szél hozott erre?
- Sziasztok. –köszönt kissé esetlenül, majdnem felkuncogtam rajta- Kirándulok két barátommal. Augusztust itt szeretnénk tölteni. Természetesen csak én vagyok vámpír, ők ketten emberek.
Itt közbe szerettem volna szólni, hogy csak Rob ember, de nem tettem.
- A határvonalak ugyan ott vannak, mint eddig –mondta Sam- Szeretném, ha nem lépnéd át őket.
- Rendben. A partra… egy kis szakaszra sem mehetnék le?
- Nem! –dörrent rá egy hátulról jövő, erőteljes hang.
- Paul! –pirított rá Sam- Azonnal hagyd abba! Renesme…
Végül az alfa beadta a derekát Nessie kérlelésének, és kijelölt egy útvonalat, amit használhat a vámpírlány. Emiatt roppant boldogan hagyta el a rétet.
Én még maradtam egy keveset. Egy ismerős személy feltűnte indokot adott a maradásra. Szemei azonnal rám siklottak, bólintott egy aprót nekem- így köszönt.
- Kevin! –sikkantotta Leah, majd a bevésődése karjaiba ugrott és intenzív csókban részesítette- Mit keresel itt?
- Errefelé sétálgattam, aztán megláttalak titeket. Reméltem, hogy nem zavarok senkit. –magyarázta- De ha igen, akkor mehetek is…
- Igazából most megbeszélésünk van. –mondta a lány- De mi megyünk is vissza a házhoz, hogy nyugodt körülmények között vitathassuk meg a dolgokat. Várj meg itt, maximum fél óra és visszajövök.
- Rendben. –bólintott Kevin, majd magához ölelte a lányt.
Öt perc múlva már hallótávolságon kívül volt a falka, én pedig előmerészkedtem az erdőből.
- Újra Forks? –fintorogtam- Azt hittem, hogy maradtok Londonban.
- Csak kikapcsolódott ott. A falkának szüksége van rá itthon. –mondta.
- Jól titkolózol. –jegyeztem meg- Egy bevésődött farkas elől eltitkolni a kilétedet… Őszinte gratulációm.
- Muszáj volt. –vonta meg a vállát. Arcán megfejthetetlen érzelmek cikáztak ide-oda- Még korai lett volna elmondanom. Most pedig miattad nem tehetem. Áthúztad a számításaimat.
- Sajnálom. –mondtam gúnyolódva- Amúgy… mi újság mostanában bundás barátainkkal?
- Vámpírok. Jó sok. –sóhajtotta- Nem tudom kideríteni, hogy honnan jönnek, ki teremti őket. Pedig sokat kutattam utánuk, elhiheted. Jacob Black most is elutazott, hogy más falkáktól kérdezze meg, nem-e tudnak valamit. Már egy hónapja úton van, a héten vissza kell jönnie.
- Fel sem tűnt, hogy nincs itt. –motyogtam- Szívesen segítek nekik. Gondolom te is ezt tennéd.
- Igen. –bólintott- Viszont akkor fel kell fednünk a kilétünket.
- Várjuk meg Jacobot. –javasoltam- Hátha megtudott valamit.
- Nem. –tekerte a fejét- Egy árva szóval sem fog többet tudni, mint mikor elment. Holnap délután gyere át, Leah fog járőrözni. Akkor megbeszéljük a részleteket.
- Rendben. –egyeztem bele- Megyek, mielőtt Nessie előbb hazaér, mint én.
Intettem egyet neki, majd visszaillantam a szobámba. Renesmee épp ekkor állt be a garázsba. Lesiettem a lépcsőn, megtorpantam a konyhaajtóban.
- Bejöhetek? –kérdeztem nevetve, mire egy határozott igen volt a válasz.
A konyhában isteni illatok terjengtek, a Dubarry az asztalon gőzölgött, Rob már meg is terített.
- Épp készen lettem. –húzta ki magát- Azon gondolkodtam, hogy a sót kihagytam-e…. Na mindegy, megsózni még meglehet.
- Igazad van. –mosolyogtam rá, majd leültem- Jó illata van, szerintem tökéletes lett.
- Addig ne ítéld meg, míg meg nem kóstoltad. –szólt- Renesmee merre van?
- Renesmee most ért haza. –jelent meg a konyhaajtóban, s miközben beszélt, elsasszézott az asztalig- Mit főztél, Szakácsok gyöngye? Csak mert isteni illata van.

- Majd meglátod. –kacsintott a férfi, majd mert nekünk az ételből.

Nem tévedtem egy csöppet sem, mikor kijelentettem, hogy tökéletes lett. Tényleg az lett. Így a mosogatást mi vállaltuk el, Robert pedig büszkén ücsörgött a pulton.

Robert reggeli után elment a közeli boltba egy napilapért. Mire hazaért, már el is olvasta.
- Képzeljétek, egy vonat ütközött egy hajóval! –huppant le a kanapéra.
Renesmee-vel összevont szemekkel bámultunk egymásra, mire megértettük, hogy hol a szövegben a hiba.
- Aha… Szóval a vonat közlekedett a vízen, vagy a hajó a síneken? –kérdeztem vontatottan.
Rob elhúzta a száját, aztán elvigyorodott.
- Bocs. –nevette- Szóval egy vonat egy autóval. Csak miközben elkiabáltam magam, egy hajós viccet olvastam. Értsétek meg, ez csak egy árva összekeveredés volt.
- Aha…

Másnap délután Kevin kanapéján kötöttem ki. Teával kínált, én viszont gyorsan visszautasítottam, és kértem, hogy inkább beszéljük meg gyorsan a dolgokat.
- Tehát… Mint említettem, még nem tudják, hogy van egy harmadik természetfeletti faj is. –mondta- Egyenlőre… Húzni akartam, hogy Leah jobban bízzon bennem. Nem akartam, hogy téves következtetéseket vonjon le.
- Értem.
- Viszont… Már itt lesz az ideje, hogy megtudja. Rengeteget gyanakszik, ráadásul ez a sorozatos vámpírtámadás csak rátesz egy lapáttal. Segíteni akarok nekik, de így nehezen fog menni.
- Rendben. –bólintottam- Ha Jacob megjön, hívj fel, és elmondjuk nekik.
- Renesmee-nek nem szabad megtudnia. –mondta- Egyenlőre, természetesen.
- Ha megesketed a farkasokat, nekem mindegy. Egész jól tudom titkolni, nem fog nehézséget okozni. –vontam meg a vállamat- Leah mikor jön?
- Nem tudom, hogy meddig húzódik el a mai járőrözés. –ráncolta a szemöldökeit- Van, amikor csak késő este jön haza, pedig már délben elment…
- Összeköltöztetek? –pillantottam körbe.
- Igen. –válaszolta zavartan- Egy bevésődött farkasnak nehéz távol lennie a bevésődésétől, ahogy…
- Ahogy fordítva is igaz. –szóltam közbe- Megértem. Tényleg. Találkoztam már a bevésődés erejével. Nem meglepő.
- Csak annyira rosszul érzem magam emiatt. –vallotta be- Mármint, hogy… neked beszélek erről. Hisz a múltunkra visszatekintve…
- Azt inkább tegyük félre. –ajánlottam nehezen- Ez egy olyan téma, amit szeretnék mélyen elfelejteni. Részben örülök, amiért megtaláltad az örök szerelmet, meg ilyesmi… csak nehéz. Hisz bármennyire is nehéz bevallanom, szerettelek. Igaz, ezt tudtad nagyon jól… Meglehetősen rémes érzés volt, amiért őt választottad. De ez természetes, hisz a bevésődés… azt hiszem nem is kell elmagyaráznom. Tehát csak azt szeretném, ha boldog lennél. Ne törődj azzal, hogy én mit érzek… A szerelem és a szeretet képviselem, mégis önző módon viselkedtem. Most viszont tényleg betartom a munkám kötelességeit, és javaslom, hogy tényleg legyél boldog vele. Irtó nagyot fogsz kapni tőlem, ha megbántod. Ezt komolyan mondom. Még ha nem is volt először szimpatikus nekem a farkaslány, de őszintén szeret téged.
- Én is őt. –szólt közbe.
- Tudom. –sóhajtottam- Az angyalságot majd segítek beadni. Az egész falkának.
- Reméltem is, hogy így lesz. –mosolyogta- Megjött Leah.
- Uh… Akkor sietek. –ugrottam fel- Nem szeretnék vele összefutni, félre fogja érteni.
- Dehogy fogja. –legyintett- Megérti. Majd elmagyarázom neki.
- Rendben. –bólintottam, miközben az ajtóhoz sasszéztam. Mire odaértem, már nyílt előttem a nyílászáró, és egy megilletődött nő lépett be rajta. Leah arcán azonnal kiütközött a gyanú, majd kikerült engem, és a kezét nyújtotta.
- Leah Clearwater.
- Izbel White. –ráztam meg a kezét- Örülök a találkozásnak, Leah. De sajnos sietnem kell. Kevin, akkor még… találkozunk.
- Izbel. –szólt utánam, mire hátrafordultam- Tényleg sajnálom.
Bólintottam egy aprót, majd még egyszer elköszöntem tőlük, és elhajtottam az autómmal. Nem akartam hallani, hogy mennyire röstelli, amiért a lelkembe taposott. Arra még nem voltam kész.

Pár nappal később bekopogtak hozzánk, Robert nyitott ajtót. Renesmeevel én a nappaliban ültem, tökéletes rálátást nyertünk a bejárati ajtóra.
A nőn aerobik cucc volt, a hasa teljesen kilátszott. Úgy véltem, hogy túl hideg van ehhez.
- Bocsánat a zavarásért. –mondta, közben nekitámaszkodott az ajtókeretnek. Szőke tincsei a szoláriumozott arca elé hullottak, noha vöröslő ajkai a haján is túlütöttek- Láttam, ahogy hazajöttél. Beragadt az ajtóm, nem tudom kinyitni.
- Röhög a vakbelem. –tettem hozzá halkan, mire Renesmee felkuncogott.
- Hát, ha… festett, akkor egy csavarhúzóval könnyen meg lehet oldani. –mondta Rob, közben erősen koncentrált, hogy csak a lány szemeibe nézzen.
- Már próbáltam, nem jött be. –tárta szét a karjait- Nem jönnél át segíteni?
- Minden előzmény nélkül. –döbbent le Renesmee- El akarja csábítani Robot?
- Úgy tűnik. –helyeseltem.
- Igazából vacsoraterveim vannak. –válaszolta Robert.
- Ő pedig visszautasítja. –kommentáltam döbbenten.
- Nálam kapsz desszertet. –kacsintott a lány, mire Robert nagyokat pislogott.
- Belehánytam a számba. –súgtam Renesmee-nek, mire ő hangosan felnevetett.
- Kimentem őt. –döntötte el Nessie, majd felállt a kanapéról. Felkötötte a melle alá az ingét, a nadrágját kicsit lejjebb tolta- Jó leszek így?
- Tökéletes. –válaszoltam vigyorogva.
- Roby! –lépdelt az ajtó felé- Oda fog égni a hús, ha… Oh, szia. Renesmee vagyok.
- Carol. –válaszolta a megdöbbent lány- Akkor nem is zavarok. Majd… megkeresem a hátsó ajtó kulcsát. De azért köszönöm…
- Robert. –mondta Rob, miközben beletúrt a hajába.
- Köszönöm, Robert. –bólintott a lány, Renesmee pedig vigyorogva becsukta az ajtót.
- Ez...ez –dadogta a férfi, majd lehuppant mellém a kanapéra.
- El akart csábítani. –vontam vállat.
- Csak tornászott. –tiltakozott a férfi.
- Nem. Ha tornázni akart volna, akkor nem push-up melltartó öltött volna magára. Akkor lenyomni kell, nem megemelni! –szólt közbe Renesmee- Mi a gond, Robert? Még nem próbáltak meg elcsábítani?
- Az igazat megvallva nem. –válaszolta, mi pedig megdöbbenve néztünk rá. Megvonta a vállát- Köszönöm a kimentést, Nessie.
- Semmiség. –vigyorogta a lány, majd lebontotta az ingét- Meghálálod, ha kivasalod az ingemet.
- Ha jókora vasalófoltokat akarsz rajta látni, akkor nekiállok. –nevetett a srác zavartan. Továbbra is az események hatása alatt állt.
- Inkább tedd túl magad a két perce történt dolgokon. –javasoltam- Utána pedig megtanítunk vasalni.
Ebben egyeztünk meg. Igaz, a vasalás végül elmaradt, de nem bántuk. Helyette Robert pizzát rendelt, mintegy hálaajándékként. A pizza isteni volt, még Londonban sem lehet ilyen finomat kapni.
Ki is húztuk a tartozását a listáról, ezzel együtt a pizzéria telefonszámát feljegyeztük a fejünkben. 

Love Angel- 45. fejezet

Sziasztok! :)
Nem is tudom, hogy mikor volt legutoljára, mikor pénteken hoztam a fejezetet és nem szombaton :) Noha ennek is megvan az oka: holnap gép közelében sem leszek. És mivel nem akartam késni a fejezettel, megírtam ma :)
A Real Madrid drukkerektől előre elnézést kérek, de az én szívem a Barcelonához húz. Tehát nézzétek el nekem a fejezetben feltűnő focicsapat iránti rajongásomat :) Picit ki is vetítettem :) (Igaz, nekem nem Xavi a kedvenc játékosom ;))
Jó olvasást! :)

Love Angel- 45. fejezet
Barcelona
(Izbel)

A Nap már lenyugodott, mire kikecmeregtünk a szállodából. Első utunk így is egy étterembe vezetett- reggel óta nem ettünk. Vagyis Robert evett: teletömte magát szendviccsel a repülőgépen. Így is Robert nyavalygott különösen, ezzel is ki idegelve minket. Így aztán feladtuk, megragadtuk a kezét, és már húztuk is az egyik étterem felé. Neki csak az volt a kikötése, hogy ételt lehessen kapni. Ezek az elvárások alapján könnyen választottunk helyet.
Sötét volt már, az étteremben csak a lámpák világítottak. Vasárnap este révén tizenegykor szokás itt vacsorázni- mint a többi mediterrán városban is.
Tetemes mennyiségű ételt mind Robert rendelte, mi pedig csak néztük az ételhalmot. Végül nekiestünk, majd teli hassal ballagtunk a szállodába.

Mind a huszonketten felsorakoztak. Mezük elütött a zöld gyeptől. Az edző parancsoló illetve javasló hangja átütött a tömeg hangos kiáltásain. Láttam a szemeikben felkészülést: a harc, a kihívás és a küzdelem tüze lángolt az íriszükben.
A bíró sípja közvetlenül a himnuszok után törte meg a pillanatnyi csendet. A meccs elkezdődött, Robert pedig ezzel együtt ugrott fel a székről.
- El sem hiszem, hogy ki tudtatok ide hozni. –lelkesedett- Ráadásul az arany-szekcióba. El vagyok ájulva!
- Jó kapcsolataim vannak. –mosolyogtam- Sajnos az elzárt részre már nem tudtam jegyet szerezni.
- Ugyan. Oda csak öltönybe lehet belépni. –legyintett- Én pedig nem fogok megválni a pólómtól!
Gránátvörös-kék csíkos pólója rátapadt a mellkasára. Gyanítottam, hogy egyel nagyobb méret kellett volna belőle, de nem kértem számon. A haja ugyancsak be volt fújva a Barcelona fc színeivel, arcára pedig egy-egy zászlót festettünk fel.
- Úgy nézel ki, mint egy cirkuszi bohóc. –nevette Nessie- Mondjuk ezek a csíkok nekem is tetszenek.
Nos igen, Robert a mi hajunkat is befestette. Igaz, csak pár tincset- többet nem engedtünk neki.
A büfében feltankolt üdítővel és nasival. Noha tudtuk, hogy úgysem fogja megenni. Hisz az ordítozás majd bőven elveszi az idejét és a figyelmét.
Mi Renesmee-vel csak egy csomag rágót ragadtunk magunkhoz. Én speciel azzal bőven elleszek egész meccs alatt.
Az első helyzetek meghozták a hangulatot, Robert megállás nélkül ordított és ugrált. Ránk is átragadt a lelkesedés, mi is felugrottunk egy-egy feszült pillanatban.
Az első Barcelona gól után a játékosok pont előttünk kötöttek ki, Rob pedig önkívületi állapotba került. Ugrált, ordított, mindezt óriási vigyorral az arcán tette. Mi is mosolyogtunk rajta, lehetetlen volt nem azt tenni.

A Barcelona fc végül három-null arányban nyerte meg a meccset. Az utolsó húsz-huszonöt percben feljött két fiatal játékos is, így mi Renesmee-vel olvadozhattunk a székben. Ráadásul a játékuk is csodálatos volt, gól is született a helyzetükből.
- Marc. –álmodozta, mikor lehuppant a szálloda ágyára.
- Azért Christian és Alexis sem semmi. –tettem hozzá, mikor lehúztam magamról a sörös pólómat. Az egyik szurkoló igazán aranyosan nyakon öntött egy nagypohár hűsítővel. Hát igen, azonnal lehűltem. Igaz, ez a pillanatnyi lefagyás is csak addig tartott, míg fel nem ugrottam a székről, hogy csöppet kiabáljak a mögöttem ülővel. Igaz, mikor a spanyol pasi felém nyújtott pár zsebkendőt, és szánakozó pillantással itatni kezdte a vállamról az alkoholt, inkább hagytam a fenébe az egészet. Igaz, lehet, hogy a gyors hangulatváltozásomba közre játszott a férfi csodálatosan kék szeme és gyermeteg mosolya.
- Ti mindig csak arra tudtok gondolni, hogy hogyan néznek ki a játékosok. –jött be Robert a szobába- Jól áll a melltartód, Izbel. Szexi az a vörös csipke rajta.
Megszólalni sem tudtam, csak magamra kaptam a tiszta felsőmet.
- Ez nem igaz! –tiltakozott Renesmee- Mármint a focistás megrovásod. Igenis néztük a játékukat is. Igazán jól vezetgették a labdát, a cselezésük pedig lélegzetelállító volt. De azért a csodálatunkhoz hozzá tartozik a szexi mosolyuk is…
- Nem is láthattad olyan távolról a mosolyát!
- Dehogynem. –dörmögte a lány, majd kihúzta a hajából a hajgumit- Hidd el, ha lányfoci lett volna, te is a csajok mellét és fenekét nézegetted volna.
- Ebben igazad van. –vallotta be.
- Ha homo lenne, ezen a meccsen is velünk együtt olvadozott volna. –szóltam közbe- Én figyeltem a játékra is. Egyet kellett veled értenem mondjuk a lesgólba. Az nem volt les. Legalább volt még fél méter ott!
- Na végre valaki! –sóhajtott fel a férfi- Mindenki látta, a kivetítő is mutatta, hogy ez szabályos volt. Csak azok a vaksi bírók nem. Komolyan, néhány meccset én jobban levezetnék, mint bármelyik ilyen spori.
- Imádom, amikor ilyen vagy. –nevetett Nessie, és játékosan összeborzolta Rob haját- Olyan lehetetlen helyzetekbe akarod magad beleképzelni.
- Most miért? Lehet, hogy egyszer én leszek a világ legjobb játékvezetője. –húzta ki magát.
- Álmodik a nyomor. –válaszolta Renesmee.
- Cöh. –dörmögte Rob- A csapattársaim el sem fogják hinni, hogy ott voltunk. A Camp Nou aranyrészleges székeiben ülhettem. Leo előttem rúgott gólt, a szemem láttára!
Én eközben kinyitottam az ajtót. A szobaszolgálatos férfi betolta rajta a kis kocsiját, majd elfogadta a felé nyújtott pénzt és elhagyta a szobát.
- Hozattam késői vacsit. –mosolyogtam- Azért lenyűgöző, hogy éjfélkor még szolgálnak fel valamit is. Szeretem ezt a hotelt.
A többiek is egyet értettek velem, mikor egy-egy tányért elvettek a kocsiról. Spagetti terült el a hófehér tányérokon, igazán finom volt.
- Ez mind a fenekemre fog menni. –jegyezte meg Nessie a vacsora befejeztével. Mintha ez megtörténhetne nála bármikor is.
- Ugyan. Ne bánkódj miatta. –legyintett Robert- Legalább lesz mit fogni rajtad.
- Hé! –kiáltott fel Renesmee, majd fejbe kólintotta a nevető férfit egy párnával- Gonosz vagy.
- Tudom. És irtózatos módon élvezem.
Én csak vigyorogva néztem őket, majd elvettem tőlük a tányérokat.
- Ugye nem akartok még egy múzeumba elvinni, mint ma délelőtt? –pillantott ránk Rob. Nagy, esdeklő szemeinek nem igazán tudtunk ellenállni. Végül megráztuk a fejünket, ő pedig boldogan felugrott az ágyon.
- Imádlak titeket! –kántálta, majd leugrott az ágyról- Reménykedjetek, hogy honlap lesz hangom. Egy ilyen meccs után nem lenne meglepő, ha nem tudnék megszólalni. Jó éjt, csajok.
Mi is elköszöntünk tőle, majd egymásra pillantottunk.
- Reménykedjünk. –mondtam.
- Abban, hogy elmegy a hangja, és nem idegesít tovább minket. –fejezte be a mondatomat Nessie.
- Ez is gonosz volt. –jegyeztem meg.
- De valld be, hogy te is erre gondoltál legelőször!
Nem tudtam ellenkezni, igaza volt. Tökéletesen igaza.

Másnap tíz óra környékén kezdtük el végigjárni a várost. A Sagrada Familia előtt kötöttünk ki. Jó párszor körbejártuk az épületet. Megcsodáltuk egyéni és jellegzetes kialakítást, kinézetét.
- Teljesen olyan, mintha cseppkövekből lett volna kialakítva. –töprengett Rob, majd elkattintgatta a fényképezőgépet- Álljatok be elé. Legyen valami jó is a képen.
Csak megráztuk a fejünket, majd inkább tettük, amit mondott.

Aznap ebéd után hiába akartuk kifosztani a boltokat: a szieszta idejére a legtöbb, kisebb bolt bezárt. Így várnunk kellett egészen négyig. Ezután viszont egészen zárásig meg sem álltunk, csak úgy költöttük a pénzt.

- Robert, mai napra van egy kis meglepetésem. –szóltam egyik reggel.
- Nem szeretem a meglepetéseket. –válaszolta.
- Ez tetszeni fog. –bíztattam mosolyogva, Renesmee pedig bólogatott mellettem.
- Áruld el. –kérte.
- Nem. Azután már nem lenne meglepetés. –kacsintottam- Egész délelőtt ott leszünk, szóval kérlek, kapd össze magad.
Robertnek be sem állt a szája, míg oda nem értünk. Végig hajtotta, hogy áruljuk el, de egy szót sem tudott kiszedni belőlünk. Viszont mikor odaértünk, elakadt még a lélegzete is. Nekem pedig volt pár pillanatom megnyugodni. Nem múlt sokon, hogy rá ne ordítsak. Igazán idegesített az állandó kérdezgetése.
- Erre is kíváncsi lennék, hogy hogyan intézted el. –rebegte.
- Mint említettem már, jók a kapcsolataim. –mosolyogtam rá- Na, menjünk. Csak kettőig van időnk.
Öt óra alatt tudtuk csak végigjárni a Camp Nou-t. Robert mindenhol megállt, körbeszaglászott, majd fényképezett, és ment tovább. Igazából csak egyetlen egy telefonomba került, és már el is intéztem a körbevezetést. A vezetőnket ismertem is, így nem okozott gondot, hogy boldogan beszélgessünk közben. David és én pár éve találkoztunk, a szimpátiánk az első perctől kezdve kölcsönös volt. Megismertetett a jegyesével is, végül én lettem az esküvőjükön az egyik koszorúslány.
- Robert megállt a mezeknél. –jegyeztem meg felé fordulva- Sikerült…
- Igen. –mosolyogta, majd átnyújtott egy táskát- Megemlítettem nekik, hogy te kérted. Azonnal belementek.
- Nagyon köszönöm. De…Nem is ismernek. –sandítottam rá.
- Mutattam egy fényképet. –vigyorogta- Alexis el volt ájulva.
- Add át neki üdvözletem. –legyintettem nevetve- De nem kezdek sztárpalántákkal. Túl sok hírnév lenne az nekem.
Kuncogva bólintott egyet. Végül kikísért minket az épületből. Én még egyszer, hálásan elrebegtem neki egy köszönöm-sorozatot, végül egy csókot nyomtam az arcára.

Robertnek Renesmee is vett ajándékot. Így este már csak az volt a dolgunk, hogy becsomagoljuk őket. A tortát megrendeltem, pontosan tíz órakor az ajtó előtt fog várni minket.
Rob pedig semmit sem sejtett. Szerintem el is felejtette, hogy bizony ma van a születésnapja! Kilenc óra ötvenkilenc perckor Renesmee-vel izgatottan keringtünk az ajtó előtt. Robert a tévé előtt ült és egy krimit nézegetett. Elég izgatott és elégedett pillantással vizslatta a filmet, kezeit összefonta a mellkasa előtt.
A hotel egyik dolgozója kopogott, én pedig azonnal fel is téptem az ajtót. Átvettem a tortát, Renesmee pedig elindította a zenét. A televíziót kikapcsoltam- Robtól elloptam a távirányítót, mikor nem figyelt.
Énekelni kezdtük neki a boldog születésnapot, majd vigyorogva elé oldalaztunk. Ő elégedetten hátradőlt, majd inkább izgatottan dőlt előre. Letettük elé a tortás dobozt. Hagytuk, hogy lehúzza róla a szalagot és kinyissa. Elkerekedtek a szemei, Renesmee pedig gyorsan lekapta a pillanatot.
Egy aranycipőt csináltattam neki tortából. Marcipánnal van bevonva, és teljesen úgy néz ki, mintha egy igazi aranycipőt kapott volna.
- Ez… El sem hiszem. –dadogta, majd felpattant és a karjaiba zárt minket- Annyira köszönöm, lányok.
- Még semmit sem láttál. –mosolyogtam, majd eltoltam magamtól- Ülj csak vissza, a java most jön.
Először Renesmee nyújtotta át neki a papírba burkolt dobozkát.
- Tudom, hogy nem nagy ajándék. Nem akartam olyat venni, ami már van, vagy ilyesmi. –hadarta- Ezt pedig láttam, hogy mennyire álmodozva nézegetted.
Rob szó nélkül ölelte meg a lányt, és egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
- Köszönöm, Renesmee. –mondta kissé elérzékenyülve, majd felcsatolta az órát.
- Ha itt bekönnyeztél, zokogó görcsöt kapsz, ha meglátod Iz ajándékát. –jegyezte meg Nessie, majd lehuppant a kanapéra.
- Igen? Kíváncsi vagyok rá. –termett előttem.
- Hát… Boldog tizennyolcat! –mosolyogtam, majd egy puszit nyomtam a arcára és átadtam neki a dobozomat- Remélem tetszeni fog.
- Ha ez nem fog tetszeni neki, akkor semmi sem! –fintorgott Renesmee.
Robert lehuppant a közeli fotelba, majd az ölébe tette a méretes dobozt. Letépte róla a ezüst csomagolást, majd óvatosan leemelte a tetejét. Elámulva bámult a dobozba, majd légies mozdulatokkal kiemelte belőle A mezt. A szája elnyílt, a szeme kitágult. Csak bámulta a ruhadarabot, majd a dobozt lerúgta az öléből és a térdére terítette.
Olvasgatni kezdte a rajta lévő írásokat. Mikor az elejével végzett, megfordította. A 6-os számú mez a Xavi feliratot viselte. Tudtam, hogy ez az Ő kedvenc játékosa. Alatta egy nagyobb betűkkel körmölt sorban a játékos pár szóval felköszöntötte a szülinapost, majd egy kecses és olvashatatlan aláírás is odabiggyesztett. Ahogy a többi játékos kéznyomát is viselte a mez.
- Látod, velem már nem is foglalkozik. –huppantam le Renesmee mellé- Mindjárt megszagolgatja. Fogadunk?
- Nem. Nincs értelme fogadni, úgyis megcsinálja. –vonta meg a vállát, majd figyeltük, ahogy az orrához emeli az anyagot. Elnevettük magunkat.
- Mint egy megszállott csitri. –jegyeztem meg- Hozok kést és tányérokat.
- Szerintem nem fog tortát enni. –okított Nessie- Csak a pólót fogja bámulni egész éjszaka.
- Le fogok tolni a torkán egy szeletet. –bíztam el magam- Ez az ő szülinapi tortája, olyan nincs, hogy nem eszik belőle!
- Utána a mezzel töröljük meg a száját. –nevetett. Erre Rob nyomban felkapta a fejét.
- Hozzá nem érsz ehhez! –húzódott távolabb, majd visszafektette a dobozba az ajándékát- Izbel. Nem tudom, hogy ezt hogyan intézted el. Igazából nem is akarom tudni, biztos valami piszkos üggyel csináltad… De rendkívül boldog vagyok. Ilyen boldog talán még soha. Nagyon köszönöm.
Miután mindezt érzelmesen lehadarta, a karjaiba zárt és szorosan ölelt magához.
- Szeretlek. –mondta- Mindkettőtöket.
Mi pedig csak álltunk oldalra biccentett fejjel, mosolyogva.
- Mi is téged. –mondtunk Renesmee-vel egyszerre, majd újra megöleltük.

Utolsó este a videónapló ötlete újra felmerült. Mind minden egyes hét után. Ez már egy bevett szokás lett. Köszönés után Robert kezdett el hadarni:
- Most én kezdem. –jelentette ki - Tehát… Megünnepeltük a tizennyolcadik születésnapomat. Olyan ajándékokat kaptam, eldobjátok az agyatokat! Renesmee szerzett nekem egy karórát. Pontosan olyat, ami után már egy éve vágyódok. Izbel pedig egy mezt, amit aláírtak a játékosok, és…
Csak mondta, mondta és mondta. Eldicsekedett a haverjainak- meg is említette őket- mindennel, ami csak a focihoz volt köthető.
Ezután jött a mi mesénk az összes kiállításról, a templomokról, az isteni ételekről és magáról a helyről.
- Narancsot szedtünk az egyik fáról. –nevetett Rob- Narancsot!
- Emmett, ezt csak a te kedvedért említjük meg. –vigyorogta Renesmee- Voltunk erotika múzeumban!
- Onnan hoztunk neked szuvenírt. –tettem hozzá kacsintva.
- Erről többet nem mesélünk most. Mivel gondolom Anyuék is megnézik ezt, nem akarunk kellemetlen pillanatokat okozni. –somolyogta Nessie- Hiányoztok. Mindenki. Mindegyikünknek.
- Húha, ezen igazodjatok ki. –kuncogta Robert- Amúgy egyik nap esett az eső, így kénytelen voltunk zárt helyen maradni. Aznap is múzeumoztunk, noha megígértétek, hogy többe nem megyünk. Ennyit a szavatokról.
- Kiengeszteltünk a születésnapoddal. Egy szavad sem lehet. –mosolyogtam.
- De, lehet. –szűkítette össze a szemeit a férfi.
- Szűnj meg! –pirított rá Renesmee- Még egy helyre elutazunk. Ott leszünk huzamosabb ideig, augusztus utolsó hetében megyünk haza. Addig nem küldünk több videó naplót.
Mindegyikünk elköszönt a családtagjaitól, barátaitól. Elküldtük a fájlt, ezúttal több személynek, mint eddig.

Másnap fájó szívvel hagytuk el Barcelonát. Tudtam, hogy a következő hely közel sem lesz ennyire jó, mint ez. Mégis, a város különösen nagy erővel vonzott. Így jó döntés volt, hogy utolsó pillanatban oda vettünk jegyet, és nem Mexikóba.

Love Angel- 44. fejezet

Love Angel- 44. fejezet
Görögország
(Izbel)

Athén fülledt levegőjét szinte harapni lehetett a repülőgép hűvös, légkondicionált levegőjéhez képest. A nap hétágra sütött, a madarak dalolásztak, a nők vékony, lenge ruhákban rótták a várost. Lágy szellő sodorta magával a tincseimet; boldog mosollyal söpörtem ki őket az arcomból. Renesmee hasonlóan tett, Rob-nak ezzel nem kellett törődnie.
 A görög repteret elhagyva Robert újra dalra fakadt:
- Mamma mia…­­*
Mi elképedve néztünk rá, ő pedig vigyorodva karolt át minket. Látta a filmet! –ordította a fejembe az izgatott kis hangocska, ami erős gúnyolódásra próbált ösztökélni. Végül nem jött össze neki: hallgattam és figyeltem Rob szemeit, amik felszabadult boldogságot sugároztak.
A partra vitettük magunkat. Ott foglaltam le két –egymás mellett lévő-szobát az egyik hotelben. Igazából ennek a szállónak kissé apartman feelingje volt, de kicsit sem bántuk. Igazi Mamma mia!-hangulat uralkodott.
A fehér falak gyönyörű összhangot adtak a kék tetőkkel. Az erkélyekről látható tájról pedig órákat tudnék zengeni, de szerintem megteszi ez a pár sor is: Egyszerűen káprázatos! E láttán az emberek semmiképp sem akarnak tovább a szálló falain belül üldögélni, azonnal útra kívánnak kelni. Ahogy a víz felszínén megcsillan a sugárzó napfény, ahogy a fák halkan ringatóznak a szél párjaként…
Kipakoltunk a bőröndjeinkből. Úgy döntöttünk, hogy az első napot itt, a parton töltjük. Nem bírtuk magunkat megfosztani a hűvös tengervíz okozta felüdüléstől.
Így hát átvedlettünk fürdésre alkalmas ruhákba, majd egy papucsot és a strandtáskát felkapva lesiettünk a homokba. A víz széléhez sétáltunk, lerúgtuk a lábunkról a papucsot és lehajoltunk a folyadékhoz. Langyos volt, én hidegebbnek gondoltam. Így a kellemes csalódás beljebb csábított minket.
A sós víz elsiklott a lábujjaink között, homokot sodorva a lábfejünkre. Kissé csiklandós érzés kerített hatalmába, így lábujjaimat gyorsan megmozgattam. A vörösre lakkozott körmeim csak úgy ugráltak fel-le, kis örvényeket hozva a lábfejemet belepő vízbe.
Csak addig tartott a jó világunk, míg mögöttünk fel nem hangzott a diadalittas kiáltás. Ezután már ki is kötöttünk a férfi izmos vállán, és éreztük, ahogy a kellemes vízben landolunk. Halk sikkantásunkat még el tudtuk juttatni a minket bámuló emberek felé, de a víz elnyelte a hangunkat. A kicsit sem mély vízből hamar kikecmeregtünk. A hajunkból és a bikininkből csöpögött a víz, a pilláimon apró cseppek himbálóztak. Meg kellett törölnöm az arcomat, hogy biztosítsam magamnak a normális látást.
Robert elégedett vigyorral feküdt a fehér-kék csíkos törülközőjén, közben egy üveg üdítőt iszogatott. A napszemüvegje igaz, eltakarta a szemét, mégis tudtuk, hogy az elégedettség ott lángol a szemében.
- Ez háborút jelent! –mormogtam közel hajolva hozzá.
- Legyen, Édes. –suttogta válaszul, majd lerántott.
Maga alá gyűrt, kezével a fejem mellett támaszkodott. Levegőt kapkodva próbáltam letolni magamról- több-kevesebb sikerrel véghez is vittem ezt.
- Kíváncsi vagyok azokra a bosszúálló terveidre. –vigyorogva elégedetten.
- Ugyan. Úgyis tudod, hogy semmi konkrét nem jutott eszembe. Spontán jön az ilyesmi. De le is szállhatnál rólam. Tudod, a lábam tökéletes helyen van ahhoz, hogy egy fájdalmas pontot érintsék nálad.
Nem is kellett többet mondanom neki, már fel is ugrott. Sőt, még a kezét is nyújtotta, hogy felsegítsen. Összeszűkített szemekkel pillantottam rá. Ő megvonta a vállát, majd barátságosan rám mosolygott. Ebből tudtam, hogy hátsószándék nélkül nyújtja a kezét. A tenyerébe csúsztattam az enyémet, majd hagytam, hogy felrántson.
- Azt hitted, hogy félúton elengedlek és visszahuppansz a fenekedre, igaz?
A kérdése pontosan megfogalmazta a bennem felmerülő gondolatokat, így csak bólintottam egyet. Ő csettintett a nyelvével, majd a kezünkbe nyomott egy-egy üdítőt.
- Ha nem isztok, ki fogtok száradni. –tette hozzá.
- Rendben, Apuci. –gúnyolódott Renesmee, majd megbontotta az üveget.

Miután bekentem magamat naptejjel, hasra feküdve lehuppantam a homokba. A hajamat elhúztam a nyakamból, halkan dúdolva hagytam, hogy a Nap átforrósítsa a bőrömet.
- Így ott marad a nyoma. –dörmögte Rob, majd mellém ülve kibontotta a melltartóm kötőjét, és lesodorta azt a hátamról.
Első meglepettségem miatt fel akartam pattanni, de hamar uralkodtam magamon, mondván: Ha felállok, leesik a bikini felsőm!
Éreztem, ahogy a férfi hideg folyadékot nyom a hátamra- megrándult a testem.
- Csak naptej. –dörmögte, majd tenyerét a lapockámra simította és végigkente a gerincem mentén az olajat.
Kimeresztett szemeimet végül lehunytam, és élveztem a lágy kényeztetést.

Kis idő múlva újra csobbantunk egyet a vízben. Most hidegebbnek tűnt- a napsugarak eszméletlen módon forralták fel a bőrünket. Egy órát, talán többet is a tengerben töltöttünk. Nem kellett félnünk a tengerben pályázó állatkáktól. Ezeket hatástalanítottam, mielőtt belementünk volna a vízbe.

Este fáradtan dőltünk bele az ágyunkba. Nem kellett sok idő, máris aludtunk.
Reggel a Nap sugaraira ébredtem. A kis komiszok beletűztek a szemembe. Bármerre fordultam, mindig megtaláltak. Renesmee ébresztője is hasonló lehetett az enyémhez: ő is nyöszörögve, kómás pillantással ült fel.
Legnagyobb meglepetésünkre Rob az ágyunk szélén üldögélt, kezében egy óriási tálcával.
- Jó reggelt. –köszönt, majd letette közénk a megpakolt, fonott tálcát- Jó étvágyat.
- Mi történt? –kérdezte Renesmee gyanakvóan, de azért elcsent egy epret.
- Miért, történnie kell valaminek, hogy reggelit hozzak nektek? Lelombozó. –rázta a fejét- De ha nem kell, akkor el is vihetem.
- Ne! –szóltam közbe, majd rápillantottam Nessie-re- Köszönjük szépen. Te is eszel?
- Még szép. –bólogatott a férfi. Elmosolyodtunk.

Aznap és a másnap is Athén-t róttuk. Végsétáltunk a szűk utcákon, figyeltük a rajzoló fiatalokat, hallgattuk a lágy dallamokat, melyeket pár utcai árus bocsátott szabadjára.
Az Akropolisz még Robert tetszését is elnyerte. Végigjártuk az épületegyüttest, közben intenzíven gyönyörködtünk a tájban. Egyszerűen fenséges onnan a kilátás. Azt hiszem Görögországban csak ezt tapasztalhatjuk.
A Parthenón előtt álltunk, mikor Robert váratlanul feljajdult és a tarkójához kapta a kezét.
- Valaki megdobott. –mondta dühösen, majd sarkon fordult és bámulni kezdett maga köré.
- Szerintem azok a gyerekek voltak. –mutattam a lefelé szaladó fiatalok felé.
- Lehet. –suttogta mérges tekintettel- Jó erőset tudnak dobni. Nem törött be a koponyám?
- Biztosan nem. –nevetett Renesmee- Szörnyű vagy!
- Nem is. –húzta fel az orrát a férfi, majd sértődött pillantást vetett az előtte kacagó lányra.
- Alacsony a tűréshatárod. Ha megböknek egy tűvel, könnyeket is ejtesz?
- El sem tudom képzelni, hogy mi történik, ha megcsípi egy méhecske. –szóltam közbe.
- Piszkáltok. Megértem. –sóhajtotta- Tudjátok mit? Fel sem veszem. Ha nektek ez jól esik, hajrá.
Lelkiismeret-furdalásunk lett. A másodperc töredéke alatt öntött el minket az érzés. Beivódott minden sejtünkbe, és nem eresztett minket.
- Bocsánat. –mondtuk Renesmee-vel egyszerre. Robert látszólag jól mulatott a helyzeten, rajtunk. Végül csak legyintett egyet és elindult előttünk lefelé.
- Remélem eszünk valahol. Tökéletes kiengesztelés lenne. –kacsintott hátra a válla felett.
- Plaka? –néztünk össze Nessie-vel.
- Tökéletes vacsorahely. –mosolyogtam- Menjünk is. Addig elintézek egy telefont, hogy mindenképp legyen helyünk.

Plaka hangulatos egy hely. Tradicionális zene szólt- egyből a fülünkbe mászott. Míg gyönyörködtünk, Robert elintézte, hogy a pincér azt hozzon nekünk, amit akar. Étlapokat nem is láttunk. Tulajdonképpen fogalmunk sincs arról, hogy mit fogunk enni.
Először egy üveg bort hoztak ki, majd óvatosan öntöttek mindhármunknak. Utána kihoztak egy-egy tányért, rajta garnélarákkal. Foghagymás ízű volt, bármiféle köret nélkül. A pincér elmagyarázta, hogy ez az étel a „mezesz” kategóriába sorolható. Vagyis a főételek előtt szolgálják fel, természetesen köret nélkül.
Mire ezt megettünk, meglehetősen eltelítődtünk. De nem volt időnk emészteni, a főétel már előttünk is termett.
- Pastitsio. –mondta a pincér- Görög makaróni sajtszósszal. Jó étvágyat hozzá.
Hosszú percekig ízleltük a tésztát. Nem tudtunk rájönni a titkos hozzávalóra, amitől ilyen különleges ízt kapott.
- Fahéj. –adta meg a választ a pincér, mi pedig egymásra meredve újabb falatot emeltünk a szánkhoz.
- Degeszre ettem magam. –dőlt hátra Robert, majd előbbre tolta az üres tányérját. Közben egyik kezével a hasát simogatta és halványan mosolygott.
- Legszívesebben én is azt tenném, mint te. –jegyeztem meg.
- Senki sem gátol benne. –kacsintotta.
- Hát, Srácok… Ott jön a desszert. –sóhajtotta Renesmee.
Az üres tányérok helyére újak kerültek.
- Ez… füge? –vonta fel a szemöldökét Rob, majd belekanalazott az alatta lévő sárga krémbe- Vaníliafagyi.
- Ott mazsola és dió is kandikál kifelé. –kuncogtam.
- Enyhén boros, fahéjas íze van. –tette hozzá Renesmee.
Hiába voltunk dugig, ezt az édességet még letoltuk a torkunkon. Persze sokkal lassabban ettünk, mint általában, de minden egyes fügedarabka lecsúszott a torkunkon.

A hotelban az ágyra vetettük magunkat. Robert is a mi szobánkban kötött ki. Na, nem mintha bántuk volna. Semmi ellenvetésünk sem volt egészen addig, míg fel nem ugrott az ágyról. Emiatt az egész szerkezet megremegett, a matrac pedig hullámozni kezdett. Nyöszörgéssel adtuk tudtára a férfinek, hogy ez kicsit sem esett jól.
- Nézzétek, mint találtam! –kiáltotta felmutatva a kövecskét- A farzsebemben volt. Egész eddig észre sem vettem. Van rajta egy… papír.
Elolvasta az üzenetet- ami a kőre volt kötözve, nagyon kifinomult módon-, majd kimeresztette a szemeit, ránk bámult, és sietősen elhagyta a szobát.
- Hát ebbe meg mi ütött? –kérdezte Renesmee. Én csak megvontam a vállamat: ez a kérdés bennem is felmerült.
Hallottuk, ahogy leszaladt a lépcsőn, majd azt is, hogy az apartman elé szalad. Gyanús tekintettel álltunk ki az óriási erkélyre, hogy figyelhessük az eseményeket.
Ő pedig ott állt velünk szemben, egy gitárt tartva a kezében. Jó pár szállóvendég és alkalmazott állta körül, ő pedig felvigyorgott ránk, majd dalra fakadt.
Semmit sem értettünk. Azt meg főleg nem, hogy miért énekli nekünk a Honey, Honey című dalt. Mi pedig csak álltunk és tátogtunk, akár a halak.
- Ő most… voltaképp szerenádot ad? –suttogta a fülembe Renesmee.
- Nagyon úgy tűnik. –válaszoltam halványan mosolyogva.
Robert hangja ugyan olyan tökéletes volt, mint minden egyéb alkalommal. Most kicsit talán mélyebb, rekedtesebb… erotikusabb.
Mi pedig csak támaszkodtuk az erkély korlátján és elalélt pillantással szemléltük az éneklő férfit. A körülötte lévő emberek vigyorogva szemlélték Robertet. Páran táncra is keltek, így fokozva a hangulatot.
De a dal is csak pár percig tartott. Utána Rob felkelt, összedörzsölte a tenyerét és elindult felfelé. Időközben az emberek megállították, és gratuláltak neki. Mi pedig nekiálltunk szaladni lefelé. Épp belépett az udvarra, mikor a lépcsőről leérve a karjaiba értünk. Hangosan nevetve öleltük meg.
- Akkor tetszett. –kuncogott- Ez a szám jutott eszembe először. Igaz, csöppet nyálas és női. Reméltem, hogy nem lesztek mérgesek a tartalma miatt.
- Dehogy. Még egy szerenádot úgysem kapunk. –vigyorogtam- Csodás volt!
- Egyet kell, hogy értsek. Gyönyörű hangod van. –dicsérte Nessie.
- De azért magyarázatot akarunk. –tettem hozzá- A szobánkban. Három percen belül.
Az ágyon ülve Rob felmutatta a kis követ, majd az cetlit is.
- Ezt írja: „Hogy Athéné megajándékozzon, te is ajándékozz meg másokat!” Bocs, Csajok… Más ajándék nem jutott eszembe hirtelen.
- Most már csak arra leszek kíváncsi, hogy a mi drága Istennőnk mivel ajándékoz meg téged. –mosolyogta Nessie.
- Tippem sincs. De nem is várok semmi extrát, hogy megvalljam az igazat. –vonta meg a vállát a férfi- Na jó. Hagylak titeket aludni. Szép álmokat, lányok.
- Neked is. –válaszoltuk kórusba. Még figyeltük a távolodó alakját. Ránk mosolygott, ahogy leoltotta a villanyunkat, majd akkor is, mikor becsukta a szobaajtónkat. Tisztára, mintha egy apát látnék, aki a kötelező esti mese aludni hagyja a kislányait…

Az elkövetkezendő napokban még bejártuk Athént, megnéztük Görögország főbb nevezetességeit is… Így volt mit mesélnünk a videó naplóban:
- Valami mesés! –kiáltotta izgatottan Renesmee- Ez a környezet… Ez a levegő és a víz! Elmondhatatlan. Ja, amúgy sziasztok.
Robert és én felnevettünk. Nessie csöppet mérges pillantást vetett ránk, majd folytatta a mesélést. Míg forgott a kamera, mi meg sem szólaltunk. Csak a félvámpírlány hallatta a hangját. Rob és én a háttérben hülyültünk, Nessie többször bökött ránk és magyarázott a lencsének. Ezen jókat derültünk és tovább folytattuk a párnacsatát. Renesmee akkor kapcsolta le a kamerát, mikor egy párna véletlenül a fejét találta el. Csak lecsapta a laptopot- ezzel együtt a felvétel is megszakadt- és beszállt a csatába.
Ezután mindhárman kidőlve feküdtünk le az ágyra és mélyeket lélegeztünk. Robert a levegő után is kapkodott. De mindhármunk arcán egy jókora mosoly terült szét.
- Fürödjünk. –szólt hirtelen, majd megragadta a kezünket- Nem kell átöltözni, el se kezdjétek. Gyertek.
Renesmee-vel egymásra pillantottunk és felnevettünk. Felugrottunk az ágyból és a férfi után eredtünk. Lefutottunk az udvarra, végfutottunk a stégen és egy óriásit csobbantunk a vízbe. Boldog sikításunkat elnyelte a tenger hullámzása.
Robert kicsit távolabb úszott tőlünk, majd intett, hogy menjünk oda. Addig csalogatott minket, míg fel nem fedeztük a hegy mögött kibúvó ezüstöt teliholdat. A víz felszínén, kissé homályosan és hullámozva, de visszatükröződött.

Már sötét volt. Egyedül a Hold világított nekünk, valamint az égen égő pár csillag. A tücskök ciripeltek, a tenger lágy hullámai mozgatták testünket.
- Hát… Azt hiszem ezt a hetet sosem felejtem el. –mosolyogtam.
- Ez a Top 1. –tette hozzá Robert mintegy egyetértésként- Amúgy egy Gyros-t nem akarunk holnap venni a reptérre menet? Ugyan attól az árustól, akitől tegnap.
- Te mindig csak a kajára tudsz gondolni! –vágta hozzá Nessie- Leromboltad a hangulatot.
- Bocs. –vigyorogta a srác- De tudjátok, a férfiakhoz a hasukon át vezet az út. Lányok… Valami… elúszott a lábaim között!
Az ijedt sikítása után csak azt érezhettük, hogy a víz felkeveredik körülötte, majd a csobogás jutott el a fülünkhöz. Kifutott a vízből!
Mi hangosan nevettünk rajtat, ő pedig kitágult szemekkel állt a homokba. Kezét a teste köré fonta, majd végül beletúrt a hajába.
- Meg akart enni! Le akarta harapni a lábujjamat!
- Igen, valószínű. Emberevő mini cápa, aki csak a félős férfiak lábujjaira pályázik. Tiszta sor.
- Gúnyolódj csak. –fintorgott- Én minden esetre szólok a szálló tulajának. Veszélyben vannak itt az emberek.
Ezután hátat fordított és a fény felé sietett.
- Most gondolj bele… Bemegy a férfihez és panaszkodik, hogy a tengerben vannak élőlények!
- Szembe fogják röhögni. –kuncogtam- De én is megtenném. Mármint a nevetést.
- Egyet értek. Egy haltól így megijedni… Jó, hogy nem akarja az összes tengeri gerincest befogni egy nagy hálóba, majd végezni velük…
- „Csak két dolog végtelen: A világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos.”
- Ez nem Einstein? –kérdezett rá Renesmee.
- De. Pontosan. –vigyorogtam, majd kisétáltam a vízből.

*: Azt hiszem nem is kellene mondanom, hogy a fejezetben szereplő zenék mind a Mamma Mia című filmből valók :)

Love Angel- 43. fejezet

Love Angel- 43. fejezet
Amszterdam
(Izbel)

Hollandia fővárosa különös borúval fogadott minket, a kedvünk ennek pont ellenkezője volt. Gyanús és kelekótya pillantással figyeltük a felhőkkel belepett eget. Már a repülőről sem tudtuk figyelni a várost, a felhőréteg megakadályozta a nézelődést.  A reptérről kilépve már csöpörgött, de a Nap ki-kibújt a felhők közül. Ezzel bizonyítva, hogy nem sértődött meg ránk, igenis örül az ottlétünknek.
Egy apró, gyenge szivárvánnyal azért köszöntött bennünket Amszterdam. Teljesen elégedetlenek nem voltunk.
- Fapapucs, tulipán, sajt, malom. Király lesz.–fintorgott Robert. A napszemüvegét épp most tolta a feje tetejére. Világszenvedő arccal nézegette az előtte elsuhanó autókat, majd a túloldalon elsétáló nőket tüntette ki figyelmével.
- Jó lesz. Élvezni fogod. –boxoltam a vállába, majd megragadtam a karját- Kocsányon lógnak a szemeid.
- Bocs, hogy férfi vagyok. –vigyorogta, majd kihúzta a bőröndje fogantyúját- Remélem máskor is előfordul.
- Csak nem hiszel a reinkarnációban? –kérdezett rá Renesmee, majd leintett egy taxit- Én nem, csak azért kérdezem.
- Én az örök életben hiszek, Baby! –kacsintotta Robert, mire Nessie-ben egy pillanatra megakadt a levegő, végül elmosolyodott.
Elsőre is rájöhetett volna, hogy a férfi nem gondolja komolyan az örökéletes-maszlagot. Nem kellett volna kétszer végiggondolnia, hogy mivel bukhatott le. Egyértelmű, hogy semmivel. Robert pedig amúgy sem tudta volna összerakni a képet, szegénykénknek nincs ennyi logikája. Hupsz, ez irtó gonoszul hangzott.
 De nem baj, amúgy sem az eszéért szeretjük.
Bepattogtunk a taxiba, majd a szállodába vitettük magunkat. A szobánkat már lefoglaltattam, a plusz csomagunk pedig már a lakosztályunk tágas nappalijában ácsorgott. A recepciós nő már várt ránk, izgatottan adta át –kulcs híján- a mágneses kártyát, majd hosszasan és hadarva magyarázta, hogy merre találjuk a szobánkat. Harmadik emelet, jobbra a második folyosó utolsó ajtaja.
- Fura a szemöldöke. –suttogta közel hajolva hozzánk Rob. Egyet kellett, hogy értsünk.
- Sötét, vastag és természetellenes íve van.
- Barátságtalan arcot kölcsönöz neki. –mondtam kiegészítve Renesmee szavait- Ezen a vastagon kihúzott szemhéja és vörös ajkai sem segítenek.
- Még szép, hogy nem! –helyeselt Rob, majd vigyorogva átkarolt- Bírlak, Csajszi.
- Ivott valamit? –pillantottam a nevető Nessie felé.
- Nem, nem ittam egy korty alkoholt sem. –tekerte a fejét az engem karoló férfi, majd egy puszit nyomott az arcomra- De nem mondhatom ki az érzéseimet? Tudjátok mit? Imádlak mindkettőtöket!
Kiabálta. Komolyan mondom: ordította a hotel folyosóján.
Mi pedig csak kitágult szemekkel néztünk rá, végül felnevettünk. Magunk előtt terelgetve mentünk a szobánk felé. Mivel a kártya nálam volt, így át kellett szlalomoznom az éneklő férfi vehemens mozdulatai között. Mivel az ajtót egész testével takarta, hosszú küzdelem árán el kellett onnan rángatnunk.
- Nem ivott. Beszívott. –tekertem a fejemet.
- Igazából Hollandiában engedélyezett a kis mennyiségű cannabis.
- Tizennyolc év fölött. –tettem hozzá felmutatva a mutatóujjamat.
- Hé! Nőim, nem akartok bejönni és gyönyörködni?
Robert által kreált megszólításra együttesen mordultunk fel, majd egy fejrázás mellett a szobába mentünk.
Tudtam, hogy milyen lakosztályt foglaltam le, mégis… Máshogy nem is lehet fogalmazni: A tüdőmben rekedt a levegő, csak hápogtam, a szemeim kidülledtek, a karjaimmal lágy mozdulatokkal csapkodtam.
- Nem akarok beszólni, de úgy nézel ki, mint egy retardált fóka. –nevette Robert, ahogy behajolt az arcom el- Kiköpött mása vagy.
Csak legyintettem egyet, majd az előttem álldogáló, nevető férfit kikerülve felmarkoltam a bőröndömet. A legközelebbi, halványbézs szobához lépdeltem. Bent három franciaágy volt, egymástól meglehetősen messze. Az egyik –pink színű huzattal- a jobb falon, vele szemben- barna ágyneművel- a másik. A harmadik franciaágy pedig az ajtóval szemben, a két oldalsó között. Mindegyik között volt legalább 3-3 méter. A teret még csak növelték a világos falak, az óriási ablakok.
Lehuppantam a középső, vörös párnákkal díszített alvóalkalmatosságra, és hátradőltem. Figyeltem a plafont borító tükrökben saját magamat. Kissé megrémültem, hogy viszont látom ott magamat. Nem megszokott, hogy egy-egy hotelben a plafont tükrök borítsák. De tudtam, hogy emiatt kellemes pillanatokat fogunk majd egymásnak szerezni. Nem kell semmi perverzségre gondolni. Én nem gondoltam semmi olyasmire.
Kipakoltunk a táskáinkból, majd lehuppantunk a kanapéra. Már elmúlt nyolc óra, így inkább nem mentünk sehova. Egy üveg alkoholt ragadtunk magunkhoz a minibárból.
Whiskey-kola. Igazán jó párosítás, meg kell vallani. Ezt mindhárman beismertük, főleg, miután az egész üveg alkohol valami módon eltűnt… Hogy hogyan, arról sejtelmünk sincs.
- Szerintetek hukk holnap fel fogunk tudni hukk kelni? –kérdezte Robert.
- Val’szeg. –mondtam.
- Asszem… szédülök.
Renesmee nyelve kissé összeakadt. Így hangzott, amit mondott: sézedlüök. Közben pedig érdekes módon ingatta a fejét. Meg úgy az egész testét.
Lehuppantunk az ágyra. Egyre. Hárman. Bámultuk egymást a tükörben. Összetalálkozott a tekintetünk, és intenzíven felröhögtünk. Nyerítettünk. Az jobb szó lenne rá. Mert nem hasonlított egy nevetésre, az fix. Robert csuklott közbe, Renesmee a párnába fúrta az arcát, én pedig a hátamon pörögve adtam ki érdekes hangokat. Közben pedig forgott a világ.
Erőteljes huppanás rázott fel a kábultságból. Renesmee a földön nyöszörgött. Mikor le akartam mászni és segíteni neki, ugyan úgy jártam, mint ő. Csakhogy én rá estem. Végül kissé nehézkes járással, furcsa mozgással és nehéz fejjel, de visszafeküdtünk.

Reggel Robert mellkasán ébredtem. A kezem pedig Renesmee hátán pihent. Az ő feje is Rob felsőtestén volt. A férfi keze pedig a fenekünkön. Nessie is felpillantott. Összetalálkozott a tekintetünk, majd felültünk. Rob keze erőtlenül hullott le rólunk.
Zúgott a fejem, a mozgásom kissé lomha volt. De megnyugodtam: Renesmee sem viselkedett másként. Sőt. A fenti tükörbe néztünk, majd megriadtunk saját magunktól. Kócosak voltunk, a sminkünk lefolyt, a ruhánk gyűrődött volt. Ránk fért egy kiadós zuhany.
Én mentem elsőként. Miután felfrissítettem magam- kizárólag hideg vízzel- magam köré tekertem egy törülközőt. Bezavartam a kicsit sem párás helyiségbe Nessie-t, majd a szobába mentem. Ruhát természetesen nem vittem magammal, így ott kényszerültem felöltözni. Ha csak nem akartam egész nap fürdőlepedőben járni-kelni. Amit természetesen nem akartam.
Robert sem volt jobb állapotban, mint mi. Így őt is elzavartuk egy hidegzuhanyra, majd szigorúan délután elindultunk bejárni a várost.

Megnéztünk pár múzeumot- szigorúan Robert társaságában. Most lovagias módon felajánlotta magát, hogy elkísér minket. Lehet, hogy a fejfájás mondatta ezt vele. De mindegy is, ha egy kis másnaposság ilyen szavakat tud kicsikarni belőle, legközelebb is leitatjuk.
Ezeket a nézeteimet megosztottam Renesmee-vel is, aki egy kacsintás kíséretében hevesen bólogatott.
Az antropológiai gyűjtemény felkeltette Rob érdeklődését. Ez tisztán látszott az arcán. Így a Tropenmuseum másnapi teendőink listájára is felkerült. Csak Robert kérésére, természetesen. De ott bement a souvenir-boltba, és vett nekünk egy-egy mini csontvázat. Aranyos volt. Még egy-egy kis piros masnit is köttetett a tárgyakra, szigorúan a lengőbordák között fűzték át a szalagot.

Harmadik nap reggel Hagelslag volt a menü. Kissé tudatlanul, de megrendeltük. Nem csalódtunk. Kis csokoládédarabkák voltak, amelyek vajas kenyéren díszelegtek. Jól indult a napunk. Ezután döntöttünk úgy, hogy a többi holland gasztronómiai örökséget is megkóstoljuk. Már amire lesz lehetőségünk.

Délelőtt ellátogattunk egy holland kertbe. Kizárólag a tulipánoknak szenteltük az időnket. Valamint eljutottunk a Kinderdijk-elshouti malomrendszerhez. A virágokra több időt szántunk, mint az építményekre. Kicsit furcsálltuk is.
Végül kettő óra körül értünk vissza a hotelbe. Frikandellen-t ettünk hasábburgonyával. A pincér ezt ajánlotta, mi pedig nem visszakoztunk. Ez az étel egy rúd alakú, tejport és húst tartalmazó készítmény. Finom volt. Pedig a pincér elmondása alapján nem ért sokat, jól esett. Igaz, két óra múlva már uzsonnáztunk is, de ez nem számított.

Másnap Amszterdam utcáin bolyongtunk. Fagyiztunk, nézelődtünk. Lehuppantunk egy-egy padra, figyeltük az előttünk elvonuló emberek tömegét.
Beültünk teázni, illetve kávézni is. Koeken roomboters-t rendeltünk az italok mellé. Ezt Renesmee az egyik útinaplóban olvasta, így elkönyvelte magában, hogy ezt mindenképp meg kell kóstolni. Nem is csalódtunk az édességben. Sütemény volt, lekvárral, marcipánnal vagy almával töltve. A pincér szerint másfélét is lehet venni, de náluk sajnost most csak ezek voltak kaphatóak. Mindháromból rendeltünk, sőt, még csomagoltattunk is.

Egy-két nappal később délben keltünk. Előtte nap még éjszaka is a várost róttuk, teljesen elfogytak az energia-tartalékaink. Így úgy döntöttünk, hogy most feltöltjük magunkat. Délután viszont felmarkoltuk a vastag cuccainkat és rendeltem egy taxit.
A SnowPlanet volt az úti cél. A sofőr könnyedén odatalált. Hisz Amszterdamtól csak pár kilométerre volt. Ott kikászálódtunk a járműből, majd a fedett sí csarnok bejáratához mentünk.
Átöltöztünk, béreltünk sífelszerelést majd már mentünk is a felvonóhoz. A pályán nem voltak valami sokan. Talán a kinti jó idő miatt inkább vágytak a szabadba, mint a benti, téli időjárásba.
Csak a mi agytekervényein voltak ilyen furcsák, hogy inkább ezt választottuk. Nyáron síelni… milyen őrült ötlet ez?!

A hó ropogott a léc alatt, a szemüvegünk a sisakunk tetején volt.
- Még jó, hogy itt nincs sok esélyünk barnulni. Akkor ott maradna a szemüveg nyoma...
- Itt az a lényeg, hogy ne törd ki a nyakadat. Nem az, hogy barnulj. –tekerte a fejét Robert, ahogy Renesmee kijelentését kommentálta.
- Aki legutoljára ér le, az fizeti a többieknek egy forró csokit. Vagy forralt bort. –rikkantottam el magamat, majd megigazítottam a szemüvegemet és már mentem is.
Nos… Egyszerre értünk le. De komolyan. Mindhárman egyszerre értünk a kritikus megállási ponthoz, még a kamerák is rögzítették. Kép készült róla. Ezt a képet meg is vettem- három példányban. Renesmee és Robert sem bánták. Bárgyú arckifejezéssel vizslatták a fotókat, majd elvigyorodtak. Újabb menet következett. Ezúttal nem fogadás miatt.

Másnap délután újra visszajöttünk. De most snowboard volt a lábunk alatt. Én világ életemben ezt szerettem jobban, így a lesiklási meneteket én nyertem. Robert óriásikat esett, Renesmee-t pedig egy gyalogos könnyű szerrel leelőzte volna. Én pedig csak nevettem rajtuk. Több éve gyakoroltam ezt a sportot, ők pedig szinte először húzták a lábukra a deszkát.

Másnap délelőtt Robert izomlázra panaszkodott. Mi pedig együtt érzően pillantgattunk rá. Nekem nem lehet izomlázam, Renesmee-nek pedig ugyancsak képtelenség lenne. Így annyit tudtunk javasolni, hogy gyúrjon rá! De mivel arra képtelen volt, így egy sportkrémet nyomtunk a kezébe. Miután végigdörzsölte minden tagját, kissé megnyugodott és vállalkozott a délutáni túrára. Utolsó este újra lehuppantunk az egyik kanapé elé, a kamera ismét forgott.
- Nos… mit lehetne mesélni erről a kis városról? –tanakodott a köszönés után Renesmee.
- Azt nem értem, hogy miért te beszélsz mindig először. –szólt közbe Robert.
- Miért, te szeretnéd kezdeni?
- Már mindegy, te úgyis elkezdted. –legyintett Robert kissé sértődötten.
- Tehát… Az utazásunk fénypontja kizárásos alapon a síelés volt. Ne lepődjetek meg, komolyan mondom! Amszterdam-tól pár kilométerre van egy fedett sípálya, valami isteni ott a hó! Jó, igaz, nem olyan, mint egy teljesen természetes gleccserlesiklás… De mégis!
- Egy egész délutánt töltöttünk a Vondelpark-ban. Már kezdem érteni, hogy sok szerelmespár miért tölt ott annyi időt. –ingattam a fejemet- Valami mesés hely!
- Piroslámpás negyed. –folytatta Nessie- Minden pirosan van megvilágítva. Sötétedés után voltunk ott, így láthattuk. A házak falai, de még a hidak is piros színben pompáznak.
- Neten olvastam, mellesleg, hogy szinte csak ott él a városban egyedül a prostitúció. Így kissé utaló is a piros szín. –tette hozzá Robert- Vagy csak nekem?
- Nem tudom, én ilyen párhuzamot eddig nem vettem észre. –mosolyogtam.
- Elmentünk az Öreg templomhoz is. Oude Kerk. Azt hiszem ez a neve. Ezerkettőszázötvenben épült. Ez Amszterdam legidősebb emlékműve és egyik legrégibb épülete. Ez csak egy kis kultúrpogácsa volt.
- Renesmee, Tőled mást nem is vártunk. Megint bemagoltad az egész prospektust. –forgatta a szemeit Robert.
- Ne civakodjatok megint. –szóltam rájuk- Voltunk az Albert Cuyp piacon. Az egyik szabadtéri piac, nagyon forgalmas. Onnan hozunk majd ajándékot nektek.
- Újabb bőrönd telt meg. –sóhajtott Robert, majd elvigyorodott- De valami cool cuccokat vettünk. Még nekem is bejöttek.
- Szereztünk egy igazi, nagy, kerek holland sajtot! –rikkantotta közbe Nessie diadalittas mosoly kíséretében- Ez foglalja el a legtöbb helyet, de nem bírtam ott hagyni.
- A fapapucsot se felejtsd el. –tettem hozzá- Három párat vettünk. Mindegyikünknek egyet-egyet.
- Keukenhof. Ott voltunk virágot nézegetni. –folytattam- Közel hétmillió tulipánnak és nárcisznak ad otthont. Egyszerűen mesés látvány volt!
- Mesésebb volt a majom állatkert. –nevetett Rob- Megismerkedtünk az őseinkkel! A régi-régi-régi-régi őseinkkel, persze. Sőt, pár majom ott járkált közöttünk. Az egyik felmászott a vállamra!
- Igen, és hisztiztél, amiért le fogja harapni a füledet. –gúnyolódott Nessie- Pedig csak megsimogatta az arcodat.
- Jól van, na! Megesik az ilyesmi. –legyintett a férfi, majd elvigyorodott- De édes kis állat volt. Rendesen a szívembe lopta magát.
- A delfináruim pedig kimaradt. –mondta lebiggyesztett ajkakkal Renesmee- Pedig oda el akartam menni…
- Majd legközelebb. –kacsintottam rá- Mindenhova nem lehetett eljutni. Képtelenség lett volna ilyen kevés időre ennyi programot végigvinni. Ha paraszti józan ésszel belegondolsz, te is rájössz.
- Miért, még eljövünk ide? Észak Velencéje. Ezt a helyet örökre a gondolataimba fogom vésni. –tette hozzá Nessie, miközben a térde előtt összefonta a karjait.
- Nekem jobban bejött Párizs. –mosolyogtam.
- Hát, nekem egyik sem lopta be magát a szívembe. –kuncogta Rob- Remélem, Szivi, a legközelebbi jobb lesz.
- Hm… Ha nem is a legközelebbi lesz a kedvenced, az azutáni bizonyára örökké a gondolataidban fog élni. Minden reggel azokkal a képekkel fogsz kelni, és azokra alszok el.
- Ez nagyon gázul irodalmi volt, Izbel. –fintorgott a férfi, majd sértődött arckifejezésemet látva egy csókot nyomott az arcomra.
Ezután még pár mondatot meséltünk a helyről, végül elköszöntünk és leállítottuk a felvételt. Újabb videót küldtünk el- immár a harmadikat.
Másnap újra pakoltunk. A bőröndjeinket szinte ugrálni kellett, hogy be tudjuk cipzárazni. De végül sikerült lezárnunk őket.

Hosszú és fájdalmas búcsút vettünk a várostól, majd felszálltunk a repülőgépre. Még a felhők fölül nézegettük egy kicsit a tájat, végül elfordítottuk a tekintetünket és a következő úti célra összpontosítottunk.

Love Angel- 42. fejezet

Love Angel- 42. fejezet
Párizs
(Izbel)

Lehuppantunk a szobánk kényelmes bőrkanapéjára. A repülőről taxival jöttünk a szállodáig. Kicsit macerás volt az út a forgalmas város miatt, de mi ezt az időt is kellemesen töltöttük el. Figyeltük az embereket és hangosan nevetve magyaráztuk, hogy kire hasonlítanak. Illetve kire nem.
A szobánkba berendezkedtünk, kipakoltuk a bőröndjeinket, majd magunkhoz vettük a feltétlenül szükséges dolgainkat és útnak indultunk. Már az első estét sem akartuk a szállodában tölteni. Párizsban is csak egy röpke hetet fogunk tölteni- ha levonjuk a repülőutat és a pakolást, akkor csak hatot-, de a tervezett programok egy hónap eseményeinek elmennének.
Így este már a város utcáit róttuk. Robert ment középen, hogy „szükség esetén megóvjon mindkettőnket az esetleges támadóktól”. Ezt ő maga mondta. Ezután fejtette ki, hogy melyik embereket gondolja támadóknak. A pedofilokat, a rablókat, a terroristákat, a bandatagokat, a terhes nőket, a félszemű sorozatgyilkosokat. Azokat a sorozatgyilkosokat, akiknek megvan mind a két szeme, nem ismerné fel, ezért őket kilőtte.
- Meg egy félszemű ember ellen könnyebb védekezni, mint az ellen, akinek jó a periférikus látása. –jelentette ki vigyorogva.
- Terhes nő? –kérdezett vissza Renesmee.
- Igen. Ki tudja, hogy mire képes. Lehet, hogy elmegy mellettünk, beindul a szülés és a mi kezünket fogja szorongatni a szülészeten. A végén még fel is kér minket keresztszülőknek. Nem akarok egy párizsi baba keresztapja lenni! Mellesleg lehet, hogy egy kétszemű sorozatgyilkost hordoz a szíve alatt.
- Ez rossz vicc volt. –tekertem a fejemet rosszallóan.
- Igazából nem volt az. Csak érteni kéne a viccet.
- Elég morbid vicceid vannak, Robert. –sóhajtott fel Nessie.
- Bocs. –sóhajtott a fiú, majd elengedte a kezünket és előbbre lépett.
Úgy ment előre, mintha nem is ismerne minket. Legalább is láthatóan letagadta, hogy valaha is találkozott velünk.
- Most mérges ránk? –kérdeztem félhangosan.
- Valószínűleg. –vigyorgott a mellettem sétáló, barna lány- Habár ki tudja... Valaki képes arra, hogy mérges legyen ránk?
- Igen. –jelentettem ki nevetve- Majd kiengeszteljük valahogy.
Egyre közelebb baktattunk hozzá, hogy tisztán hallja minden szavunkat. Mondjuk nem volt kérdés, hogy eddig is hallotta.
- Jól áll a haja. –kuncogtam- Bele kéne túrni. Akkor még jobban állna.
- Fel akarod állítani? –jelentette ki egy egyértelmű mosollyal körítve. Nem is volt kérdés, hogy mire gondolt. Az arcáról leolvasható volt, hogy nem a tincseire céloz- hanem jóval lejjebb.
- Perverz vagy. –mosolyogtam lemondóan- Robert, védj meg! Itt egy perverz!
- Sőt, két szemem van. –mutatott az íriszei felé a lány.
- Sorozatgyilkos! –rikkantottam. Erre többen felénk kapták a pillantásukat- De akár én is lehetek az…
- Látod, Robert. Két sorozatgyilkossal alszol egy szobában. Mire vállalkozol te…
- Ebbe még én sem gondoltam bele. –sóhajtotta a fiú, majd hátra fordult- De legalább egyikőtök sem terhes. Ugye egyikőtök sem várandós?
- Minek nézel te minket? –csattantam fel- Dehogy vagyok terhes!
- Megnyugtatlak, én sem. –forgatta meg a szemeit Nessie- Néha olyan abszurd vagy, Rob.
- Mind a ketten éltetek aktív szexuális életet. Simán bekaphattátok a legyet, ebbe nincs semmi abszurd.
- Most igaza van, Ness. –léptem egyet Rob felé- Nem akarunk beülni abba a kis bárba? Vannak kiülők. Én ki akarok ülni és pezsgőt iszogatni.
- Én benne vagyok. –sóhajtotta Renesmee- De még vissza fogod kapni ezt az átpártolást.
- Számítok rá. –kacsintottam.
- Én sem ellenkezem. Mármint semmi kifogásom az alkohol ellen. –mondta, majd átkarolt mindkettőnket.
Így pár perc múlva már a kovácsoltvas székben dőlhettem hátra. Robert már töltött pezsgőt.
- Igyunk Párizsra. –emelte meg a poharát.
- Arra, hogy jó időnk legyen. –tette hozzá Renesmee.
- Inkább arra, hogy jól érezzük magunkat. –mosolyogtam.
- Igyunk magunkra. –kuncogott Rob. Összekoccantottuk a poharainkat, majd kortyoltunk a pohárból.
Tudtam, hogy ez a város mindhármunkat elvarázsolt. Már az első pillanatban megtörtént, mikor beszívtuk a levegőt.

Másnap reggel nem keltünk olyan korán. A tegnap esti alkohol mennyiség ledöntött minket a lábunkról- a hotelbe visszaérve még ittunk egy kevéskét. Emiatt korán reggel nem lehetett minket kiásni az ágyból.
Délben indultunk útnak, ebéd után. A Nap magasan járt. Kellemes, 20 Celsius fok volt. Renesmee kérésére a Musée Picasso-t látogattuk meg. Itt állítják ki Pablo Picasso képeit és magángyűjteményét. Érdekes látvány volt. Mivel én szeretem az ilyen dolgokat, ínyemre volt a múzeum. Robert kevésbé kedvelte a helyet.
- Ilyet én is tudnék. –bökött az egyik kiállított képre.
- Megnézném, hogy mennyire hasonlítana a te pacád az Avignoni Kisasszonyok­hoz. –fintorgott Renesmee- Ez Pablo egyik leghíresebb alkotása.
- Asszem’ ez benne volt a témazáróban. –döntötte oldalra a fejét- Karót írtam belőle.
- Te annyira művelt vagy, mint egy marék fű. –dörmögte mérgesen a lány.
Tudtam, hogy először nem a füvet akarta mondani. De mégiscsak egy múzeumban vagyunk.
- Szerintem nincs igazad. –húzta fel az orrát a fiú, majd tiltakozásul távolabb lépett Renesmee-től.
- Szerintem meg igen. –válaszolta Nessie.
- Szerintem meg hagyjátok abba. –sóhajtottam fel- Komolyan, néha úgy érzem magam, mintha egy óvodás csoportot hoztam volna kirándulni. Ha végig így fogtok viselkedni, fogom magam és hazamegyek. Nem azért jöttünk közösen nyaralni és világot járni, hogy óránként összekapjatok valamin és nap végéig a dühös és sértődött arcotokat kelljen bámulnom.
Mérges tekintettel néztem mindkettejük megütközött arcára. Hátrébb léptem egyet, majd megigazítottam a vállamon a táskám.
- Most megyek, körbejárom a főteret. Eszek egy fagyit. Egy óra múlva találkozunk az Eiffel-torony előtt. Addig szedjétek össze magatokat.

A Berthillon fagylaltozóban kötöttem ki. Leültem az egyik székre a terebélyes fagyikelyhemmel és falatozni kezdtem. Több mint fél óra elment azzal, míg eltaláltam ide és kivártam a soromat. Legalább egy hely volt nekem. Ez már egy plusz pont. Az ízletes fagyi pedig a lehető legtöbb pluszpontot megkapta. Gyümölcsös kelyhet választottam- ez tűnt a leggusztábbnak. A többi után is csorgott persze a nyálam, de mégis ez nyerte el a tetszésemet. Az íze pedig mennyei… Annyira tökéletes összhangot alkot a gyümölcsfagyi, a gyümölcsdarabok és az öntet, hogy azt elmondani sem lehet. Aprókat kanalaztam és minden egyes ízt külön élveztem. Elégedetten hümmögtem is hozzá.
A melengető napomat egy hirtelen előttem termett árnyék takarta el. Csak a magas alakját láttam, a mögüle sütő napfény miatt az arcát egyáltalán nem tudtam kivenni.
- Leülhetnék? –kérdezte mély, kissé rekedtes hangján.
- Persze. –intettem a szék felé. Kihúzta azt és leült.
Barnás, kissé kreolos bőre volt. Sötét, szinte fekete szemeivel vizsgálgatott, ajkaira halvány mosoly ült ki. Laza mozdulattal túrt bele barna, rövidebb tincseibe.
- Enrique vagyok. –nyújtotta a kezét- De szólíts csak Eriknek.
- Izbel. –mosolyogtam, majd elfogadtam a jobbost- Idevalósi vagy?
- Igen. Itt születtem, itt lakok. –válaszolta elmerengve- Te honnan jöttél?
- London. –mosolyogtam- Pontosabban egy éve oda költöztem. Világjáró vagyok.
- Az jó lehet. Gyerekkori álmom volt körbejárni a Földet.
- Nem olyan jó, mint hiszed. Egy idő után mindenhol jártál már. Mikor pedig hazaérsz, újra el akarsz menni. –tekertem a fejemet- Meg persze a költségek sem valami kevesek… A pénz fogytán van.
- Igazad van. –bólogatott- Húsz éves koromban ezért mondtam le erről az álmomról. Akkor az újabb világjáró túra miatt kötöttél ki itt?
- Igazából nem. –kuncogtam- A barátaimmal kirándulunk. Egész nyáron. Londonból indultunk, múlt héten Moszkvában voltunk. A hetet itt töltjük, a jövő héten pedig megint máshova utazunk.
- A barátaid most merre járnak?
- Tippem sincs. –vontam meg a vállamat- Egy kiállításra néztünk be, de összekaptak. Ott hagytam őket, és megegyeztünk, hogy az Eiffel-toronynál találkozunk. Igazából azt sem tudom, hogy hogyan találok oda…
Válaszul csak annyit mondott, hogy elkísér. Így is lett. Miután elfogyasztottuk az édességet, megragadta a karomat és elkezdett húzni. Közben felélénkülve mesélt. Én pedig le voltam döbbenve a magasságán. Én sem vagyok valami alacsony-sőt-, de ő még másfél fejjel is túlnőtt engem. De különlegesen jól nézett ki atletikus alkatával, szó sincs róla! Sőt, ahogy a nadrág feszült rajta, a fantáziám csúnya mód indult be…

Renesmee és Robert már ott vártak rám. Csak álltak egymás mellett és nem szóltak egymáshoz. Reméltem, hogy az egymás felé táplált negatív érzelmeket sikerült kiiktatni magukból. Még ha azok csak ideiglenesek is voltak.
Egy-egy puszit nyomtam az arcukra, majd elköszöntem Eriktől is.
- Remélem még összefutunk. –mosolyogta távolodva tőlem.
- Majd kiderül. –intettem neki és visszafordultam a barátaim felé- Mi van?
- Semmi. –vágták rá egyszerre.
- Legalább egyetértetek. –kuncogtam- Enrique miatt vagytok ilyenek? Csak találkoztunk a fagyizóba és elkísért idáig. Én eltévedtem volna, ő pedig idevalósi, vagyis könnyedén tájékozódik itt.
Beleegyezően fogadták a magyarázatomat. Nem szóltak rá semmit, csak egymásra vigyorogtak. Ebből tudtam, hogy a probléma felszívódott közöttük. Remélem, a nyár folyamán nem lesz több feszültség.

A napok eszméletlenül gyorsan teltek. Körbejártuk a várost. Megnéztük a nevezetességeket, rengeteg képet készítettünk. Félő volt, hogy a laptopunk memóriája megtelik, mire hazaérünk.
Egy egész napot töltöttünk Disney-Land-ben. Ott Robert gyermeki énje újra életre kelt. Alig bírta kivárni, míg megvettük a jegyeket. Azután fel ’s alá futkosott, míg végül szabadjára engedtük. Nem gondoltunk bele, hogy milyen veszélyes is ez a döntésünk.
Végül egy-egy apró sóhaj után utána indultunk. Szerencsére a hullámvasútnál várnia kellett, így könnyedén beértük.
Mindent kipróbáltunk. Lehetetlen lenne mindet végigsorolni. Az élmény elmondhatatlanul káprázatos volt. Jó volt végre újra gyereknek lenni. Már amennyire azok voltunk.

Utolsó nap mentünk csak vásárolni. Ami azért nagy szó nálunk. Igaz, a többi nap kellőképp el voltunk foglalva, így szinte fel sem merült bennünk az ötlet.
Robert eljött velünk. Igaz, előtte nap úgy egyeztünk meg, hogy ő a szálloda edzőtermét és uszodáját fogja kihasználni. De délelőtt mégis mellettünk állt útra készen.
- Jól meggondoltad te ezt? Még nem késő elmenned –mosolyogtam rá a boltok forgatagát elzáró fotocellás ajtó bejárata előtt.
- Nem. A sok ökörségem miatt ennyit megérdemeltek. Vegyétek kiengesztelésnek. –hadarta le, majd mély levegőt vett- A végrendeletemet a bőröndömben találjátok, közvetlenül a koszos alsónadrágom mellett.
- És legalább a boxerodba van becsomagolva a fogkeféd? –fintorogtam, majd megragadtam a kezét.
- Nem menekülsz. –jelentette ki helyettem is Renesmee, majd ördögien elvigyorodott- Robnak is kell pár cucc. A következő helyre nem mehetünk ilyen ruhákba.
- Hova megyünk? –kérdezte rögtön.
- Titok. –mosolyogtam kihúzva magamat- Élvezni fogod. Mondjuk a… hatos helyünket jobban fogod bírni.
- Számozzátok őket?! –húzta el a száját- Most hányas helyen vagyunk?
- Kettes. –tekerte a fejét Renesmee- Első Moszkva, második Párizs. Tudod követni a logikánkat?
- Nehezen. –kuncogott fel a fiú, majd lehajolt megnézni a cipőjét- Fűző rendben, nadrág felhúzva. Öv becsatolva, póló a helyén. Óra a kezemen, telefon a zsebemben. Tárca ugyan ott. A hajam tökéletes. Azt hiszem mehet a menet. Felkészültem.
Renesmee még jelezte Robnak, hogy a cipzárját nem ellenőrizte. Erre ő lekapta a fejét, majd kissé sértődött pillantással vizslatta Ness-t. Egy apró gond sem volt a sliccével. Felkuncogtunk, majd bementünk az óriási helyiségbe.
Első utunk a legközelebbi butikba vezetett. Robert erőtlenül nézte a ruhahalmot, amit meglehetősen rövid idő alatt szedtünk össze. Sóhajtott egyet, és lehuppant a próbafülkék előtti kényelmes fotelbe. Majd nézte, ahogy egy-egy új ruhában kilibbenünk a függöny mögül.
A reakciói minden boltban vegyesek voltak: „Jó”, „Hmm”, „Soha többé ne vedd fel ezt az ocsmányságot”, „Rossz benne a tökéletes feneked”, „Erre még reagálni sem tudok”.
Ezek és ehhez hasonló mondatok hangoztak el a szájából. Mi pedig többször megfogadtuk a tanácsait. Igaz, furcsa volt egy férfitől ezeket a mondatokat hallani, főleg ilyen őszintén.
Kettő óra körül ültünk be egy pizzázóba ebédelni. Nem is volt kérdés, hogy egy ilyen helyen mit eszünk: csakis pizzát. Én speciel gyrososat ettem, Roberté tele volt hússal, Renesmee pedig egy sima négysajtosat rendelt magának.
Négy óra körül tértünk be az utolsó boltba. Csak mi ketten, lányok voltunk. Rob-ot elküldtük egy képregényeket, zenei lemezeket illetve filmeket árusító üzletbe. Ott bőven válogathat a DVD-k közül, jövő héten az estéket tölthetjük a plazmatévé előtt.
Fehérnemű. Párizs lelkében különösen gyönyörű darabokat árusítottak, válogattunk is bőven. Csak egyet akartam felpróbálni. Fekete alapon vörös mintás, csipkés szaténfűző a hozzá tartozó apró tangával. Nem tudtam, hogy miért fogom felvenni- azt meg főleg nem, hogy milyen alkalomból-, de kellett. Egyszerűen megfogott a kinézete és képtelen voltam otthagyni.

Renesmee és Robert egymásra néztek, majd rám. Rob kezében volt az összes táskánk. Szegényt már kezdtem sajnálni a rengeteg szatyor miatt.
- Szuvenír. Moszkvában is vettünk. –mondta ki az ötletet Nessie- Persze vettem az otthoniaknak ruhákat, de az mégsem olyan… Ötlet?
- Nézzünk be abba az üzletbe. Pördüljetek meg. Ott biztos találtok. –mosolyogtam. Megfordultak és már indultak az ajándékbolt felé. A kirakatban már rengeteg Párizsra jellemző ajándék volt. Itt még eltöltöttünk minimum egy órát, végül még három táska kötött ki Robert kezében.
Ő látszólag ezt nem bánta. Jókedvűen dudorászva lépdelt mellettünk.
- Csak tudnám, hogy minek kellett ennyi vastag cucc. –fintorgott végül, majd elmosolyodott- Meg fogunk fagyni?
- Ha felveszed a ruhákat, akkor nem. De az esetleges kéz illetve lábtörésektől ez sem fog megóvni. –kuncogtam- Úgysem fogod tudni kiszedni belőlünk.
- De szűkíteni lehet a kört, nem? –villantak meg a szemei- Mindegy. Bejártuk Párizst, rosszabb ennél nem lehet.
- Hé! Párizs nagyon jó város! Ne szidd! –csattant fel Renesmee.
- Jó, jó. –emelte maga elé Rob a kezét. A táskák a hasának csapódtak.

Az esti videó naplónkat sem felejtettük el. Újra az egyik dohányzóasztalon kötött ki a kamera, mi pedig lehuppantunk elé. Hárman. Ez volt az első napló, amiben mindhárman szerepeltünk. Igaz, összességében ez csak a második felvétel…
- Annyira gyönyörű! –rikkantotta Nessie, majd tapsikolni kezdett- Egyszer el kell ide jönnötök. Komolyan mondom! A rengeteg bolt, a nyüzsgés, a sapkák!
- Téged mindig csak a divat érdeke. –legyintett Robert, majd átkarolta a tiltakozni kezdő lányt- Felmásztunk az Eiffel-toronyra, ellátogattunk a Diadalívhez. Oh, és van Szabadság-szobor. Olyan, mint a New York-i, csak kisebb. A Disney-landról pedig órákat tudnék mesélni.
- Csak el ne kezdd –kuncogtam- Ilyen isteni fagyit máshol nem is lehet kapni, csak itt.
- Asszem’ valami Barthollin fagyizó a neve…vagy mi!
- Berthillon a neve, Robert –javítottam ki.
- Közel voltam a megfejtéshez. –kacsintott rám- Valami múzeumba is elrángattak. Picasso képei voltak kiállítva.
- Ez a műveletlen állat nem ismerte fel a képeket, sőt, fikázta őket! –kiáltotta Nessie szinte önkívületi állapotban.
- Renesmee! –rivalltam rá- Tessék bocsánatot kérni.
- Bocs, Rob. –dörmögte, majd egy puszit nyomott a mérgesen maga elé meredő férfi arcára- Tényleg sajnálom.
Ezután a múzeum-témát gyorsan elhalasztottuk.
- Luxemburg-kert, Panthéon, Champs-Élysées. –soroltam- Fauchon, Moulin Rouge.
- Nem is tudom, hogy hogyan tudtunk ennyi programot egy hétbe sűríteni. –sóhajtott Rob- Minden esetre a Fauchon-ba érdemes ellátogatni. Olyan finom sütik vannak ott!
- Egy-egy ház tetején fa van! –rikkantotta Nessie- Valami elképesztő!
- Végigjártuk Párizs főutcáját is. –tette hozzá Rob.
- Az a Champs-Élysées –mosolyogtam- De örülök, hogy ennyire figyelsz rám.
- Miért, te már mondtad? –értetlenkedett- Bocsánat, Édes.
- Nem gond. –legyintettem.
- Annyi cuccot vettünk, hogy még egy bőröndöt kellett szereznünk. Ha minden helyen így bevásárolunk, öt bőrönddel jövünk haza. Fejenként.
- Annyit nem engednek fel a gépre. –tekertem a fejemet- Vagy hívassak majd magunknak magángépet? Az is van…
Robert ledöbbenve nézett rám, majd az arcát a tenyerébe temette.
- Akkor miért alkalmazkodunk mi a menetrendhez, ha utazhatnánk magángéppel?
- Mert az nagyobb macera. –magyarázta Renesmee- A plusz költségekről nem is beszélve.
- A gépem memóriája tele van. Már azon gondolkodtam, hogy vennem kellene lassan egy külső memóriát hozzá. –kuncogtam- Annyit fényképeznek és videóznak…
- Mindent meg kell örökíteni!
Ebben legalább egyet értettünk. Még meséltünk erről a fantasztikus városról, beszámolót tartottunk Disney-Land-ről, majd elköszöntünk. Ezután a videót elküldtük és lefeküdtünk aludni.
Másnap délelőtt összepakoltunk, rendeztem a számlánkat, majd gépre szálltunk. Elindultunk az egyik hideg hely felé, hogy egy teljes hétig a sportolással és a forrócsokizással foglalkozhassunk. 

Az a kósza ötlet jutott az eszembe, hogy nem adom meg a következő -pénteki/szombati- fejezet címét. (A cím maga az a hely, ami a legközelebbi úti céljuk.)Természetesen az ízelítő is árulkodó lesz. Pár adatot megadtam a fejezetben. Találjátok ki, hogy hova utaznak legközelebb. Akár chatbe, akár komiba is leírhatjátok az ötletet :)

Sorry

Sziasztok!
Nagyon-nagyon sajnálom, de a hétvégi fejezetet nem tudtam meghozni. A holnapi napom teljes katasztrófa lesz, a péntekem és a szombatom sem telt jobban. Nem volt időm arra, hogy leüljek és írjak. Rettentően sajnálom, de a fejezetet csak hétfőn tudom feltenni- remélhetőleg arra végzek vele. :)
Jó éjszakát mindenkinek.
Puszi :)