Love Angel- 37. fejezet

Sziasztok!
Ez a fejezet nem lett olyan hosszú, mint az többi :) Kicsit rövidebbre sikeredett, de remélem így is át tudom adni megfelelően az érzéseket :)
Kérek mindenkit, aki olvassa, hogy pár sorral tiszteljen meg :) Ez a fejezet sokat jelent nekem, tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre :)
Puszi

„Suddenly, I’m feeling brave.

Don’t know what’s got into me,

Why I feel this way.

Can we dance, real slow?

Can I hold you, real close?

The room’s hush, hush,

And now’s our moment.

Take it in feel it all and hold it.

Eyes on you, eyes on me.

We’re doing this right.

 Cause lovers dance when they’re feeling in love.

Spotlight  shining, it’s all about us.

It’s oh, oh, oh, oh, all about uh, uh, uh, uh, us.

And every heart in the room will melt,

This is a feeling I’ve never felt but,

It’s oh, oh, all about us.”

He is We- All About Us

 

 Love Angel- 37. fejezet
Búcsú
(Renesmee)

Már azt gyanúsnak éreztem, hogy Demetri hosszasan győzködött, hogy aludjak nála. Először visszautasítottam, de mikor újra kért, beadtam a derekamat. Nem mintha ellenemre lett volna.
Egy szóval tényleg furcsa volt. Nem szokása könyörögni és kérlelni, így éreztem, hogy készül valamire. Féltem ettől a valamitől.
Éjszaka nem aludtunk- ez nem is csoda. Vacsoráztam, szeretkeztünk. Miután a testem kellőképp kifáradt, egymás karjaiban pihenve beszélgettünk. A tekintete a szokványostól erősen eltért- bánatos volt.
Reggel- pár órával később- újra egymásnak estünk. Az egész lakást betöltötte a hangunk- nyögéseink, sikolyaink, halk duruzsolásunk.
Így délelőtt is elkapott a furcsa érzés. Még mindig az ágyban feküdtünk, rajtam Demetri egyik inge volt, ő pedig egy alsónadrágot kapott magára. Arcomat a mellkasára fektettem, ő pedig a hátamat cirógatta.
Hosszú percekig tartott, míg eljutott a tudatomig a helyzet. Nagyot sóhajtottam, majd elöntötték a szemeimet a könnyek. Körbenéztem a szobájába- csak igazolásul-: minden személyes tárgya el volt pakolva. A gardrób résein át láttam a bőröndöket, az éjjeliszekrényen egyedül egy apró dobozka maradt.
- Elmegyek. –suttogta.
- Tudom.
Végül végigcsurogtak az arcomon a könnycseppek. Demetri még akkor sem törölte le őket, mikor az ő bőrén folytak végig. Nem tett semmit, csak lélegzett és a hátamat cirógatta.
Végül egy óriási sóhaj kíséretében felült, engem pedig az ölébe véve ringatni kezdett.
- Maradnék még, Renesmee. Nem a te hibád, hogy elmegyek. Ez fel se merüljön benned. –mondta- Aro ennyi időt adott nekem. Nem tudtam többet kiharcolni nála, reménytelen eset. Nagyapád tudna róla mesélni.
- Nem fogom megkérni rá. –tekertem a fejemet.
- Jobb is, túl sötét neked az a világ. –mosolyodott el- Meg akarlak óvni, Nessie. Még a széltől is. Pedig téged biztosan nem kell…
Ebben legalább egyet értettünk. A többi mondatába bele tudtam volna kötni- sőt, vágytam is rá, hogy megtegyem-, de inkább hagytam az egészet.
- Nem reagálsz valamit?
- Mit, Demetri? –pillantottam fel az arcába- Boruljak ki? Ha megteszem, akkor nem tudom az utolsó együtt töltött időt normális körülmények között eltölteni veled. Azt sem tudom, hogy mennyi ideig maradsz, Dem! Nem fogok picsogni, bár legszívesebben azt tenném. Könyörögnék neked, sírnék és átkarolnám a lábaidat, miközben átlépnék a küszöböt, magad mögött húzva a vaskos bőröndjeidet. De nem teszem. Azért nem, mert szeretlek. És azt akarom, hogy boldogan emlékezz rám, ne úgy, hogy sírok és hisztizek.
- Jó gondolat.
- Tudom. –mosolyodtam el, majd közelebb húzódtam hozzá- De nagyon fogsz hiányozni, Demetri. Rettentően fáj, hogy elmész, még ha nem is mutatom igazából ki. De te látod mindezt a szemeimben, Szerelmem, mert ismersz. Én is ismerem minden rezdülésedet. Épp ezért látom, hogy bánt téged, hogy itt kell hagynod engem.
- Még szép, hogy! –vágta rá- Olyan nehéz ez, mint még eddig semmi. Nem volt még olyan dolog vagy ember, akit ennyi fájdalommal és bánattal hagytam volna el, mint téged. Viszont meg kell értenünk, hogy nincs más lehetőség. Nekem kötelességeim vannak, amik alól nem tudok kitérni…
- Tudom, Demetri. Nem kell ezt kántálnod nekem. –simogattam meg az arcát.
Kétségbeesett volt a tekintete. Láttam a szemeiben a bánatot és fájdalmat, amit hangoztatott nekem. Arca szomorú fintorba torzult, de még így is olyan tökéletes volt, mint mindig.
- Annyira szeretlek. –suttogtam szinte hangtalanul.
Elfordította a tekintetét rólam, majd szorosan ölelt magához.
- Én is téged, Renesmee. Épp ezért nehéz.
 Hiába próbálkoztam, pár könnycseppem mégis kigördült. De ezt nem is lehetett megállni, hisz annyira fájt… Demetri most letörölte őket. Hangtalanul, óvatosan végigsimítva a bőrömön.
- Szeretnék adni neked valamit. –mondta, majd az éjjeliszekrényhez nyúlt.
Tudtam, hogy a dobozt ragadta meg. Hisz csak az volt ott egyedül.
- Nem nagy szám, de reméltem, hogy értékelni fogod.
Az orrom elé tolta az ékszert, majd nézte, ahogy meghatottan nézek végig rajta.
- Igazából ezt pár évszázada kaptam egy öregembertől. Azt mondta, hogy annak adjam oda, aki megérdemli… Nos, szerintem ez nem is kérdés. Szeretném, ha örökké emlékeznél rám, Renesmee.
- Nem lesz nehéz. –suttogtam könnyezve, majd hagytam, hogy Demetri felhúzza az ujjamra az aranyat.
- Azért nem adtam oda senkinek, mert még nem szerettem soha senkit ennyire, mit téged. Senkit nem szerettem a szívem összes szeretetével…
Ez volt az a pont, ahol tényleg megtörtem. Zokogva csúsztam közelebb hozzá, majd erősen magamhoz öleltem. Ő halkan suttogva nyugtatgatott, majd egy gúnyos megjegyzést is tett:
- Ennyit arról, hogy nem fogsz sírni.
Hallottam, hogy mosolyog. Szaggatottan, továbbra is sírva, de halkan felnevettem.
- Tudod, hogy milyen nehéz ezt betartani…

Fél órával és egy hosszú, sírással teli beszélgetéssel később a bőröndjét segítettem kivinni neki.
- Köszönöm, hogy elkísérsz. –pillantott rám hálásan, mire én egy aprót legyintettem.
- Nekem is szükségem van erre. –suttogtam.
Fél óra múlva már a reptéren álltunk. Ő leadta a csomagjait, majd a jegyét a zsebébe csúsztatta. Szomorú pillantásokkal vizslattam, halkan szipogtam egyet, mire újra a karjaiban találtam magamat.
- Nem akarlak örökre elveszíteni, Nessie. –motyogta- Szeretlek. Igenis szeretlek.
- Tudom.
- Nem akarok végig nélküled lenni. Könyörgök neked, ne felejts el engem. –esedezett- Kérlek, emlékezz. Írj levelet. Sokat. Minden nap egyet, kérlek. Tudni akarok rólad mindent. Tudni akarom, hogy jól vagy-e, megtaláltad-e újra a szerelmet… Ha nem írsz, tudni fogom, hogy feladtad és elfelejtettél. El fogom fogadni. De kérlek, hisz én válaszolni fogok! Az én szívemben örökre élni fogsz. Még ha nem is hallasz rólam hosszú ideig, tudnod kell, hogy veled vagyok. Minden nap minden percében.
Elkeseredetten néztem rá, majd újra elsírtam magamat. A szőke tincseibe túrva húztam közelebb magamhoz.
- Szeretni akarlak. –mondta tovább- Annyira itt akarok lenni. Úgy szeretnék az örökkévalóságig melletted élni. Reggel az ágyba vinni neked a reggelit, figyelni, ahogy eszel. Nézni téged a napsütésben, táncolni veled az esőben. Elfutni neked éjszaka a hipermarketbe, mert te megkívántad a fagylaltot. Szeretkezni veled az éjszaka közepén, reggel és délután is. Fogni a kezedet, megölelni. Megszagolni a hajadat, megharapni a nyakadat. Rózsát venni neked a sarki virágosnál, hogy a hajadba tűzhessem. Annyira akarom ezután is. Annyira… de mégsem lehet. Olyan reménytelen ez az érzés.
Tartott egy percnyi szünetet. Óvatosan ringatott, szorosan ölelt magához. A sírásom hallatszott csak, valamit a körülöttünk lévő emberek beszélgetése.
- Táncoljunk.
Felkaptam a pillantásomat az arcára. Barna kontaktlencséjén átütött a szemének csillogása.
- Rengetegen vannak itt, Demetri. –suttogtam- Zene sincs.
Énekelni kezdett. Normál hangerővel, nekem címezve minden egyes sort. Átkarolta a derekamat, kezeimet pedig a nyakára vezette. A reptér kellős közepén, apró mozdulatokkal táncoltunk. Egy ideig a szemébe néztem, miközben ő énekelt. De végül feladtam. Újra sírni kezdtem és inkább a pólóját áztattam a könnyeimmel. Rázott a zokogás, ő pedig a fejem búbjára támasztotta az állát. Mindenki minket nézett. Éreztem a meglepettségüket, hallottam, ahogy összesúgnak mögöttünk.
- Úgy szeretlek. –suttogta éneklés helyett- Annyira, hogy el sem lehet mondani.
- Félek.
- Én is, Szerelmem. –válaszolta- Rettegek. Nem tudom, hogy mi lesz ezután, és félek a jövőtől. El sem képzeltem, hogy idejövök… és ennyire rövid idő alatt bele szeretek valakibe is. Erre megtaláltam a legcsodálatosabb nőt, akit csak a Föld hordott a hátán… És nincs vele időm. Mekkora kicseszés ez!
Halkan felnevettem- továbbra is sírva.
- Indul a gépem. –suttogta, én pedig erősebben kapaszkodtam a felsőjébe.
Görcsösen gyűrögettem az anyagot.
- Kérlek, ne hagyj el. –kértem- Demetri, csak te ne… Csak te ne menj el!
- Szeretlek, Renesmee. –válaszolta rá, én pedig a mellkasába fúrtam az arcomat- Maradnék. De nem tehetem.
- Menj. –suttogtam továbbra is zokogva- Menj. Menj… Menj!
Halkan kántáltam ugyan, de tudtam, hogy hallja.
- Szeretlek. –suttogtam még, majd éreztem a csókját az ajkaimon.
Ezután szótlanul megfordult. A kaputól még egyszer visszanézett, hosszasan időzött rajtam a tekintete. Végül felemelte a kezét, meglengette a benne lévő hosszú ékszert. Láttam a láncon himbálózó szívet, a rajta lévő gyémánt ezerfelé szórta a fényt.  Elmosolyodott, majd eltűnt az ajtó mögött.
A nyakamra simítottam a kezemet. Csupasz volt és a kezem nem ütközött semmi akadályba. Mosolyogva, könnyeket hullatva vettem tudomásul, hogy ő is vitt magával még egy dolgot tőlem. A szívem már nála volt, tudta ő ezt jól. Mégis kellett neki egy tárgyi bizonyíték.
- A szerelem nehéz dolog, Kedveském. –paskolta meg a karomat egy hölgy. Éreztem a karomra kulcsolódó gyenge, ráncos ujjakat. Láttam rajta a vékony gyűrűt, láttam, hogy sorvadt izmai megfeszülnek az erőkifejtésre.
A nő idős volt már, bizonyára közeledett a kilencvenhez. Vékony, előre görnyedő teste volt, egy apró táskát húzott maga után. A kék szemei szomorúan csillogtak, apró mosolya még több ráncot varázsolt fehér bőrére. A kezét a nyakában lógó kör alakú medálra simította. Ismertem az ilyet, Nagymamának is van egy. Bele lehet tenni egy képet, esetleg kettőt.
Bólintottam egy aprót, majd hálásan pillantottam rá. Megtöröltem az arcomat, majd még pár percig néztem, ahogy az idős hölgy elbotorkál a kapuig. Onnan még ő is visszanézett rám, majd lassú mozdulattal visszafordult az úti célja felé. Déjá vu-m volt.

Nem mentem haza. Egyedül akartam lenni. Csak én, az érzéseim és a gondolataim. Nem akartam a családom szavait hallani, nem volt még erőm hozzá.
Demetri lakására nem tudtam visszamenni. A kulcs továbbra is a zsebemben pihent, viszont az a környezet túlságosan is emlékeztetne Rá.
Egy út menti motelnél álltam meg. Kiszálltam a kocsiból, megfogtam a táskámat és bementem a recepcióhoz.
Pár mondat után már ki is adtak egy szobát. Elsőre megtaláltam az ajtót, a kulccsal kinyitottam, majd magam mögött zártam is vissza. A táskámat letettem az asztalra, én pedig az ágyra hasaltam.
Újra elöntöttek a könnyek. Magzatpózba tornáztam magamat, majd átkaroltam a térdeimet is.
Hagytam, hogy az emlékképek pörögjenek a szemeim előtt.
A gyűrűmet forgattam az ujjaim között. Nagyokat szipogtam, a szemeim egyre többször csukódtak le. Dúdoltam a dalt, amit Demetri énekelt a reptéren.
- „Cause lovers dance when they’re feeling in love.”
Halkan motyogtam, még hallottam a fülemben a dallamot.
Rólunk szól…
Elnyomott az álom.

Love Angel- 36. fejezet

Love Angel- 36. fejezet
Boldogság és keserűség

(Izbel)

A falnak döntöttem a hátamat és próbáltam csillapítani a kezeim remegését.
- Nyugodj meg. –szorította meg Nessie a karomat.
- Ez nagyon durva volt. –suttogtam, mire halványan elmosolyodott- Nem kellett volna megtennem. Nagyon rossz voltam?
- Jó, hogy megtetted. Itt volt az ideje, hogy valaki helyre tegye őket.
Feltűnt, hogy a kérdésemre nem adott választ, így megismételtem:
- Mégis durva voltam. –jelentettem ki sóhajtva- Illetlenség volt a részemről... Esme mit gondolhat rólam.
- Áld téged. –mosolyodott el- Hidd el nekem. Boldog, hogy végre valaki beszélt a fejükkel. Valaki olyan, akire látszólag hallgatnak.
Aprót bólintottam. Kissé büszke is voltam magamra, mégis bűntudatom volt. Nem rajtuk kellett volna levezetnem a feszültséget.
Most látszólag megértették a szavaim jelentőségét. Sóhajtva, lehunyt szemmel gondoltam vissza a tíz perccel ezelőtt történt, kissé sokkoló eseményekre:
„- Nem is csodálom, hogy csak kihasználtak. –vigyorgott gúnyosan Jasper- Többre úgysem vagy jó.
- Szemét! –sikkantott fel Alice- Mit hiszel te magadról? Bármit megtehetsz?
- Egy biztos: többet érek, mint te.
Éreztem, hogy nem kell sok hozzá, hogy kiboruljak. Az agyvizem pillanatokon belül felforrt, a tekintetem lángolt. Mérges és feszült voltam. Tudtam, hogy ki fogok törni. Nem is kellett hozzá sok.
- Elhagylak!
- Oh, Alice! Azt már rég megtetted, nem érint meg az ilyesfajta fenyegetésed. –gúnyolódott Jasper.
- Elég! –kiáltottam rájuk, mire meglepődve kapták felém a pillantásukat- Mégis mire jó ez az állandó civakodás?
- Ugyan, mit tudsz te!
- Mit, Alice? Renesmee minden nap keserűen számol be arról, hogy épp merre tart a kapcsolatotok. Milyen veszekedés zajlott le köztetek, milyen tárgyat vágtatok egymáshoz. Röhejesek vagytok, komolyan mondom! Egy komédia, amit ti csináltok. Miért nem tudjátok végre felfogni, hogy felesleges a huzavona?
- Miért, szerinted én szívesen teszem?Nekem ez mind nagyon rossz!
- Ugyan, Jasper. Ne sajnáltasd magad! –dörrentem rá- Te is ugyanannyira részese vagy a veszekedésnek, mint Alice. Ha annyira utálnád Alice-t, akkor nem keverednétek konfliktusokba, ugyanis fel sem vennéd, amit mond. Mert már nem tartanád érdemlegesnek arra, hogy elítéljen téged. De te szereted őt, az Istenit!
- Az nem jelent semmi! –tiltakozott a szőke vámpír, majd megrázta a fejét.
Feldúltan néztem rá. Erre mégis mit lehetne mondani?
- Részben igazad van. –csuklott el a hangom- Ha csak az egyik fél szeret, a másik nem, akkor nem ér semmit. Tapasztalom. Ezzel ellentétben, ha viszont szeretnek, az felér mindennel, Jasper. Alice, ez neked is szól.
- Nem fogjuk megmenteni a kapcsolatunkat, mert…
- Mert? Miért, Ms. Cullen? –gúnyolódtam- Mi fontosabb dolgod van? Elmenni manikűröztetni? Vár a fodrász? Esetleg a legújabb divat szerinti ruhákat kell beszerezni, lehetőleg Párizsból? Egy elkényeztetett csitriként viselkedsz, már megbocsájts!
- Ezt kikérem magamnak!
- Kérheted. –tekertem a fejemet- Akkor, ha meg tudod magyarázni, hogy miért csináljátok ezt egymással.
Csend támadt. Se Alice, se pedig Jasper nem szólalt meg. Esme abbahagyta a pakolást a konyhában, Emmett és Rosalie pedig meglepődve, de büszkén pillantottak rám.
- Nem tudod megmagyarázni, Alice. –sóhajtottam- Szeretitek egymást, miért csináljátok ezt? Teljesen felesleges. Ha tovább folytatjátok, végleg elvesítitek egymást és nincs visszaút.
- De…
- Nincs semmi de, a fenébe is! –kiáltottam fel- Annyira elegem van! Jasper, te nekem panaszkodod, hogy mennyire hiányzik a szerelmed! Tessék, itt van! Tegyél érte valamit, a büdös életbe! Annyira nehéz lenne csinálni valamit a kapcsolatotokért? Annyira nehezetekre esne, ha egy kicsit elzárkóznátok a külvilágtól és átbeszélnétek a helyzetet?
Megilletődve tekintettek rám. Renesmee biztatóan megszorította a kezemet, majd rám mosolygott.
- Higgyétek el, nincs annál rosszabb, mintha elveszítitek azt, akit szerettek. Kétszer megtapasztaltam, hosszasan tudnék róla mesélni. –rándult össze az arcom, majd végfolyt rajta egy könnycsepp- El sem tudjátok képzelni, hogy milyen érzés.
- Izbel…
- Ezt még a leggonoszabb ellenségemnek sem kívánnám. –töröltem meg az arcomat- Szedjétek össze magatokat és gondolkodjatok el rajta.”

- Legalább már beszélgetnek. –sóhajtotta kissé megkönnyebbülten Renesmee- Nyugodt hangnemet ütnek meg. Kész csoda!
- A végén még helyre jön köztük a dolog. –mosolyodtam el.
Renesmee hevesen bólogatott, majd boldogan elemezgetni kezdte az okokat, hogy miért is lenne jó…
Esme lehívott minket vacsorázni. Isteni bolognai-t csinált, és csodák csodájára én is ettem belőle. Egész nap egy falatot sem tudtam letolni a torkomon. Ahogy bármiféle ételre még csak gondoltam is, elfogott az undor. Hihetetlen, hogy a szerelmi bánat mikre képes…
Még magam is ledöbbenek rajta, pedig sokszor szinte testközelből láthattam és érezhettem. Ez pedig már a második eset, mikor rajtam is úrrá lesz.
- Mit csinálunk éjszaka? –tudakolta Nessie, mire érdekes pillantást vetettem rá.
- Te hívtál meg, neked kellene tudnod. –kuncogtam, majd újabb falatot emeltem a számhoz.
- Hm… Rendben. Valami pikáns horrort fogunk nézni, teletömjük magunkat popcorn-nal, megetetlek egy rakat csokival, végül az éjszakát egy-egy doboz fagylalttal koronázzuk meg.
- Akkor indulok a boltba.
Esme mosolyogva pattant fel. Hiába tiltakoztam, már indult is, hogy bevásároljon.
- Most haza fog hozni minimum tíz féle fagylaltot. –nevetett fel Nessie- Úgyhogy még válogathatunk is!
- Nem akarom, hogy miattam feleslegesen költekezzetek. –tekertem a fejemet- Ez zavarba hoz. Ti nem is esztek ilyesmiket!
- Épp ez az! –vigyorgott- Én egyedül szeretem az egészségtelen ételeket. Végre van alkalmam degeszre enni magam belőlük. El leszek kényeztetve!
- Most is el vagy, Ness-Renesmee! –ugrattam nevetve, mire egy összegyűrt szalvétát hajított felém.
- Hé! –hajoltam el vigyorogva- Milyen filmet is terveztél?
- Nem tudom. Ebben Emmett a szakértő. Majd ő javasol nekünk párat. Esetleg be is ül hozzánk. –mosolygott.
- Mintha a nevemet hallottam volna. –jött le Em, majd lehuppant közén az egyik székre- Miről van szó, Szépségeim?
Renesmee nevetve felvisított a megnevezésen, majd kérdőn nézett a Nagybátyjára.
- Mi vagyunk a szívedben, Bátyus? –gúnyolódott.
- Csak Rose-baby meg ne tudja! –sipította Emmett, majd játékosan magához ölelt minket.
- Arról lecsúsztál, Édes.
Rosalie mint mindig, most is csodálatosan nézett ki. Kizártnak tartottam ugyan, hogy titokban lehessen előtte tartani bármit is, de azért ártatlanul elmosolyodtam.
- Nincs miért féltékenynek és dühösnek lenned, Baby!
- Tudom, Emmett. Renesmee a húgunk, csaknem kezdesz ki egy családtaggal. Izbel pedig foglalt. Biztosan nem hagyná ott a barátját.
A tüdőmben akadt a levegő. Renesmee mélyet sóhajtott- hallottam, hogy élesen beszívta a levegőt. Az arcom elé hullott a hajam, miközben lehajtottam a fejemet. Most erre mit reagáljak? „Bocs, Rosalie. Kevin más társaságát élvezi. Tudod, bevéste egy farkas!” Vagy mégis mit?
Igaza volt. Én sosem lennék képes ott hagyni. Csakhogy ez sem rajtam múlt. Ahogy Matthew halála sem. Hiába győzködtem őt… Ugyan úgy elveszítettem, mint Kevint. Talán a legutóbbi szakítás volt a legrosszabb… Hisz Matthew visszatéréséért nem tehettem semmit, tudtam, hogy meghalt. Viszont Kevin továbbra is éli mindennapjait, és boldogabb, mint valaha…
- Elnézést. –dörmögtem.
Ezután felpattantam és a fürdőbe siettem. Ott nekitámaszkodtam a márvány pultnak, majd mély levegőket vettem. Kellett pár perc, míg kicsit múlt a nagy sajgás a szívemben…
A csaphoz lépve megengedtem a hideg vizet és leöblítettem az arcomat. Hallottam, hogy Renesmee az ajtó elé sétál, majd kopogásra emeli a kezét, de végül visszasüllyeszti az oldala mellé.
Megszólalt a csengő. Hallottam az ajtó nyitódását illetve hangos csattanását, mikor becsukták. Majd a halk susmorgást, végül azt, hogy kopognak a fürdőszobába.
- Én vagyok az, Izbel. –nyomta le a kilincset Demetri.
Hupsz, nem zártam be… Dem könnyedén surrant be az ajtón, majd becsukta maga mögött.
- Jól vagy? –kérdezte, közben magához ölelt.
- Úgy nézek én ki? –sóhajtottam, majd a mellkasába fúrtam az arcomat- Ráadásul nem sokára te is elmész.
- Azzal most ne foglalkozz. –nyögte magához szorítva- Sírtál már a szakítás óta??
- Úgy ismersz, mintha nem tettem volna meg?
- Igazad van, sajnálom. –dörmögte a hajamba- Jobban leszel. Pár hét és már új pasik fognak utánad futni. Bocsánat, ez téves. Most is futnak utánad, ahogy mindig is tették, csak te nem foglalkozol velük. De majd fogsz.
- Legyen úgy, Demetri. Minél előbb. –mosolyodtam el- Mikor indulsz haza?
Válaszul csak megrázta a fejét. Nem akart róla beszélni, meg is értettem.
- Telefonáltak már, hogy…
- Nem. –szakított félbe.
- Rendben. –bólintottam- Nessie-hez jöttél? Mert én szívesen elmegyek és kettesben hagylak titeket…
- Felejtsd el! –hallottam Renesmee hangját- Maradsz, Izbel! Demetri pedig majd dönt.
- Te hallgatózol? –szóltam ki mosolyogva.
- Én? Dehogy. Hogy gondolhatsz rólam ilyet? –gúnyolódott ártatlan hangon.
- Itt hagylak titeket, nem maradok. Tartsatok egy csajos éjszakát.
Válaszul bólintottam.

Hajnali ötöt mutatott az óra. Már féltem felállni a kanapéról, Renesmee csakugyan így volt. Pedig én irtóra szomjas voltam, Nessie hasa pedig hangosan korgott.
- Teletömted magad kukoricával. Hihetetlen, hogy éhes vagy! –sóhajtottam- Félek felállni. Félek megmozdulni. Levegőt venni is félek. Renesmee, veled soha, de soha többé nem nézek horrort! Ha mégis vállalkoznék rá, légy szíves csapj felbe!
- Meglesz. –bólintott- Még hátra van egy film. Valami… Kaptár a címe.
- Azt már láttam. Nem olyan durva. –legyintettem, majd magam köré tekertem a pokrócot.
Emmett kihúzta a kanapét, hogy kényelmesen elférjünk. Mivel itt volt a házimozi rendszer, itt néztük a horrorfilmeket.
- A Frászkarika jó volt. Ne is tagadd. –mosolygott- A vége nagyot ütött. Ez a: „Ne tegyetek olyat, amit én sem tennék!” Na, nem mintha köze lenne a fiatalok szexuális életéhez!
- Részben megmentette őket. De igazad van. –bólogattam- Megyünk a konyhába, vagy sem?
- Szeretnél?
- Mivel a torkomon akadt a kukorica az utolsó másodpercekben, az üdítő elfogyott a közelünkből és fulladozok, igen. Nagyon szeretnék kimenni a konyhába és letolni a torkomon egy pohár vizet.
- Jó.
Megfogta a kezemet és görcsösen szorított magához. Egyszerre keltünk fel és próbáltunk nesz nélkül a konyhába menni. Sikerült is.
Ott Renesmee rengeteg ételt szedett ki a hűtőből. Én nagy vacillálás után az egyik csirkés salátát fogadtam el, Nessie pedig megragadta a másikat. 
Épp a villát vettem ki a fiókból, Renesmee pedig a salátaöntet után kutatott- lekapcsolódott a villany. Nessie azonnal mellém ugrott és belém karolt. Én az egyik villát tartottam magam elé. Na, nem mintha olyan rendkívüli önvédelmi eszköz lett volna. Mégis, ez volt kéznél. Csak nem kutattam gyorsan egy kés után.
Hallottuk, hogy mellettünk megreccsen a parketta, majd az egyik virág levele susogni kezd. Remegés futott végig rajtunk. Hallottuk magunk mögött a lépteket, így a másodperc tört része alatt pördültünk meg. Ugyan ebben a pillanatban valaki megragadta a vállunkat, így éktelen sikoltozásba törtünk ki.
Felhangzott egy boldog, sikerrel teli kacag. Renesmee-t öleltem magamhoz, még mind a ketten remegtünk. A lámpák újra felkapcsolódtak.
- Ezt még megbánod, Emmett McCartney Cullen! –rivallt rá Nessie, majd mérgesen ütött bele a nagybátyja bicepszébe- Te szemét! A szívbajt hoztad ránk! Már lepergett előttem az életem!
- Ezek az arcok… És ez a sikoly!
Emmett továbbra is rajtunk nevetett. Megértettem. Tényleg röhejesen lehettünk.
- Izbel! Te komolyan egy villával akartál leszúrni? –gúnyolódott vigyorogva- Pontosítok: Bárkit villával leszúrni? Nem okoztál volna komoly sérülést. Mellesleg egy szellemnek meg sem kottyan. Neki semmi sem árt!
- Nem fogom még egyszer megnézni a Paranormal Activiti-t. –döntöttem el- Soha többé!
- A hármat még nem is láttátok. –tekerte a fejét Em- Mit hagytok ki!
- Valószínűleg egy szívrohamot, több rémálmot és talán éjszakánként ki merek majd menni a mosdóba. Meg lesz alkalmam még aludni. Kihagyhatatlan…
- Ugyan, Izbel. Merészebbnek gondoltalak.
- Elég volt nekünk egymás után megnézni az első két részét. –szólt közbe Renesmee- Nem igaz?
- De. –értettem egyet- Utána pedig egy horror-vígjátékot levezetésképp. Az jó volt.
- Neked is ajánlom, Bátyus!
Emmett csak lemondóan rázta a fejét. Majd a plafon felé emelte a pillantását és hangosan felkacagott.
- Ahogy észlelem Jasper és Alice kibékültek.
Renesmee és én egy pillanat alatt vörösödtünk el. Én is hallottam és ő is. Ne már!
Tudtuk, hogy egész éjszaka beszélgettek. Pontosítok: Elmentek és az erdőben végigbeszéltek mindent.
Inkább visszaültünk a tévé elé és felhangosítottuk. Nessie választott filmet, Emmett pedig hozott nekünk nasit. Három zacskó paprikás chips-et és valami csípős mogyorót. Még sosem kóstoltam, de Nessie ezt eszi tonna számra.
A film végére minden apróságon kacagtunk. Emmett érdekes tekintettel nézett ránk, végül ő is becsatlakozott hozzánk. Ragadós volt a jókedvünk.
- Hét óra van. –szóltam- Nem kellene aludnunk?
- Áh, minek! –legyintett Nessie- Anya már nekiállt a reggelinek. Csak nem hagyjuk ki a palacsintát.
- Azt? Soha!

Egy reggelivel, zuhanyzással később a nappaliban flangáltunk pizsamában. Pontosítok: Épp párnacsatát vívtunk, miközben a tv hangosan bömböltette az MTV-n leadott zeneszámokat. Nevetve kergetőztünk a kanapé körül, tollpárnákkal a kezünkben és egymást ütöttük vele. Közbe nevetve incselkedtünk a másikkal. Közbe Emmett és Jasper is becsatlakozott, így a fiúk a lányok elleni harc is kezdetét vette. Nem is kell mondanom, egy idő után az egész család becsatlakozott- persze Esme és Carlisle kivételéve, akik csak mosolyogva figyelték az eseményeket.

Jasper és Alice ebéd után elrángattak egy nyugodt és csendes szobába. Ott aztán beszélni kezdtek:
- Csak szeretnénk megköszönni mindent, amit tettél értünk. Furcsa, de nagyon sokat jelentett nekünk a kiabálásod. Ez tényleg eljutott hozzánk és rájöttünk, hogy a családunk rosszalló tekintete nem csak színjáték, hanem komolyan úgy van, ahogy gondolják. Ez felnyitotta a szemünket. Szóval köszönetet szeretnék mondani.
- Meg persze bocsánatot kérni. –tette hozzá Alice- Nagyon sajnáljuk, hogy a legrosszabb pillanatban ordítoztunk. Tudjuk, hogy nehéz időszakon mész keresztül és ez csak még nehezebbé tette.
- Nem. Igazából megkönnyebbültem. –mondtam- Örülök, hogy minden rendben van köztetek.
- Nos… Igen. –mosolygott Jasper, miközben magához ölelte kedvesét, aki boldogan simult a karjaiba.
- Sajnálom, hogy fúriaként viselkedtem veled. Mindenért bocsánatot kérek, amit ellened követtem el. A motoros dolgot sem kellett volna, azért külön bocsánatot kérek.
- Bocsánatkérés elfogadva. Már nincs semmi baj.
- Sokkal tartozunk neked.
- Ugyan. –legyintettem Alice sóhajjal körített mondatára.

Végül Renesmee ott fogott egész hétvégére. Úgy vélte, hogy ne búslakodjak egyedül otthon, inkább legyek vele. Nem volt ellenemre, így ott maradtam.
Szombaton este csak pár órára mentem el. Addig Nessie Demetri társaságát élvezte.
Reméltem, hogy a vörös szemű volturi katona nem az előrelátható távozását jelentette be. Féltem, hogy itt hagyja Renesmee-t. Itt hagy engem. Ha mindketten a hiányától –igaz, különbözően- fogunk a hiányától szenvedni, akkor mégis hogy támogatjuk egymást?
Apró sóhaj hagyta el az ajkaimat. Tudtam, hogy el fog menni. Úgy is jött ide… Mégis nehéz. A kezdet is nehéz volt… és a vég is az lesz.

Love Angel- 35. fejezet

Love Angel- 35. fejezet

Fordulat

(Izbel)

Renesmee elmerengve ült előttem. Én hideg csokit kortyolgattam, mellettem egy tálkában fagyasztott gyümölcs olvadozott. Ezt megszórtam egy kevés mazsolával is. Nessie fehér forrócsokija az asztalon gőzölgött. Épp, hogy csak kortyolt belőle egyet.
Az elmúlt hetekben Kevin meglehetősen furcsán viselkedett. Emiatt én is kissé nyomott kedvemben voltam. Alig van otthon mostanában, szinte csak éjszaka találkozunk, akkor is hidegen és távolságtartóan viselkedett velem. Ezeket a tapasztalataimat megosztottam Renesmee-vel is. Ő nem reagált rá semmit, csak megsimogatta a karomat.
Fájdalmasan elmosolyodtam.

- Min gondolkozol annyira, Édes? –kérdeztem tőle, de nem vette az adást. Halkan felkuncogtam, majd csettintettem egyet a szeme előtt. Reméltem, hogy ezzel felébreszthetem a kábulatából.
- Hm? Bocsi, nem figyeltem. –nézett rám bűnbánóan, mire elmosolyodtam.
- Csak arra voltam kíváncsi, hogy mi foglalta le ennyire a gondolataidat.
- Nem fontos. –legyintett- Csak… Áh, hiányozni fog Demetri. Tudom, hogy nincs már sok időnk együtt és ezt nehezen fogadom el.
- Elhiszem. –öleltem meg- De élvezzétek ki a maradék időtöket. Ne is gondolj arra, hogy mi lesz majd, csak foglalkozz a jelennel.
- Az lesz. –bólintott- Ma este hozzád fog átmenni. Ezt ma reggel jelentette ki nekem. Gondoltam szólok.
- Hát igen, nekem még nem mondta. –fintorodtam el- Köszönöm, hogy szóltál. 
Elmosolyodott, majd belekortyolt az italába. Felszisszent egy aprót, majd gyorsan harapott a sütijéből.
- Forró. –magyarázta aztán, de újabbat kortyolt a csokiból- De isteni.
Elhittem neki. Kóstoltam már: nem volt túl édes, de rettentően finom volt. A pincérek pedig külön ajánlanak hozzá egy kocsis süteményt is, aminek a közepében epres szirup folydogált.
- Kevinen rengeteget gondolkodok. –sóhajtott fel hirtelen.
Érdeklődve tekintettem rá. Én is töröm a fejemet, de mégis meglepett, hogy ő is az én gondommal foglalkozik…
- Nem gondoltál még arra, hogy van másik nő? –pillantott fel rám, mire megszeppenve ráztam meg a fejemet- Csak… annyira furcsa. Én csak erre tudok gondolni.
Végül is igaza volt. Most, hogy ténylegesen belegondoltam a dologba, rájöttem, hogy talán még igaza is van. Elöntött a keserűség- a fejemet az asztallapra döntöttem.
Hosszasan gondolkodtam. Egyre több árulkodó jel adott igazat Renesmee-nek. Mondjuk az, hogy miért van farkas-illata. Az meglehetősen gyanús volt eddig is nekem, de nem foglalkoztam vele. Valamint: miért nem néz mélyen a szemembe, ahogy régen tette?
- Megittam. –jelentette ki Nessie- Nem megyünk el sétálni? Kezd nyomasztani a rosszkedved. Valahogy fel kell dobnom téged.
- Sok szerencsét hozzá. –sóhajtottam, majd felkaptam a táskámat és kikotortam belőle a tárcámat.
Miután fizettünk elhagytuk a teaházat és a parkba indultunk. A szél most nem fújt, igaz, a Nap sem sütött. Mondhattuk, hogy tűrhető volt az időjárás. Renesmee belém karolva mesélte el a tegnap esti randevúját. Mit ne mondjak, Demetri rendesen kitett magáért.
A park tömve volt emberekkel. Igaz, ezt betudhattam a tavasznak is.
- Olyan jó, hogy már csak pár hónap van a suliból. –mondta elégedetten Nessie- Robert teljesen el van ragadtatva. Már azt tervezgeti, hogy évzáró után egy óriási bulit csap. Aztán el akar menni nyaralni a haverjaival. Minket is invitál, legalább is nekem ezt mondta.
- Lehet, hogy arra meg fog változni az álláspontja. –mosolyodtam el- Év végéig még két hónap.
- Pontosan.
Ezután csendben sétálgattunk egymás mellett és figyeltük a padokon pihenő embereket. Páran beszélgettek, többen pedig csak ültek és néztek maguk elé.
Renesmee minden előzmény nélkül megszorította a karomat, majd próbált visszafelé húzni. A tekintette feldúlt és zaklatott volt.
- Mi történt? –kérdeztem, majd visszafordultam, hogy körbekémlelhessem a tömeget.
Elsőre kiszúrtam: Az egyik padon egy férfi és egy nő ült. Furcsán közel egymáshoz, ujjaik pedig össze volt fonva. Olyan bensőségesen néztek egymásra, hogy kényszert éreztem aziránt, hogy elfordítsam a tekintetemet. A nő mosolyogva magyarázott a férfinek, ő pedig figyelmesen hallgatta és bólogatott hozzá.
Tudtam, éreztem. Renesmee szavai igazak voltak, most pedig alá lett támasztva az elmélet. Leah Clearwater bevéste Kevint.
Hányingerem támadt. A szemeimet elöntötték a könnyek. Hátraarcot vágtam, majd lomha léptekkel indultam el az autó felé. Nessie követett. Néma volt és megszeppent. Látszólag nem tudta, hogy mit mondjon. Nem is volt baj.
Remegve pattantam be az autóba, majd megvártam, míg Renesmee is beszállt. Miután többszöri próbálkozásra sem találtam bele a kulccsal a gyújtásba, mérgesen elkáromkodtam magamat. Rácsaptam a kormányra és átkaroltam magamat. Nessie kifejtette az ujjaim közül a kulcsot, majd megölelt. Ezután utasított arra, hogy másszak át az anyós ülésre, majd ő vezet. Eleget tettem a kérésének.

~

Egyedül voltam otthon. Már elmúlt hat óra. A ház többi lakója faggatott ugyan, de én egy szót sem szóltam. Blaise végül mindenkit felküldött a szobájába, mondván, bizonyára magányra van szükségem. Ő pedig megölelt, majd felbaktatott a lépcsőn. Én pedig maradtam a kanapén. Egy vastag pléd alatt kuporogtam a térdeimet átkarolva. Nem fáztam, Blaise befűtött. Meleg volt, a kezeim mégis jég hidegek voltak, remegtem is mellé.
Mondjuk nem is volt kérdés, hogy miért voltam ilyen rossz állapotban.
Vártam őt. Már órák óta a kanapén ültem és csak bámultam magam elé. Már sötétedett, mikor beállított. Tekintete boldog volt, mégis szomorú. Arca gondterheltnek tűnt, tartása laza.
- Szervusz, Honey. –köszöntött, majd ledobta a cipőjét az ajtó mellé- Milyen napod volt?
- Rossz. –dörmögtem.
Kevin elém lépett, majd meg akart csókolni. Eltoltam magamtól és a kanapé szélére csúsztam. Nagyot sóhajtott, majd leült velem szembe.
- Annyira sajnálom. –suttogta hangtalanul. Látszólag rájött, hogy mindent tudok.
- Nem is vártam mást. –válaszoltam megtörten- Csak mondd el, hogy mi történt…
- Találkoztam valakivel, aki...
- Ne is fejezd be. –intettem le, majd fájdalmasan elmosolyodtam- Nem kell magyarázkodnod. Elég a szemedbe néznem.
- Ne sírj, kérlek. –suttogta, közben figyelte az arcomon végigfutó könnycseppet.
- Elhiheted, hogy nem direkt teszem. –tekertem a fejemet, majd megtöröltem az arcomat- Világosan tudom, hogy van valakid. Azt mondd el, hogy hogyan történt és mióta tart.
- Esett az eső, mikor megláttam a parkban. Egy padon ült és csak bámulta a fákat. Leültem mellé, meg akartam kérdezni, hogy mi a baja. Tudtam, hogy farkas, fentről láttam a falkát és végigkövettem az életüket. Nem gondoltam, hogy belém fog vésődni… csak megtörtént. Nem tudtam ellene tenni semmit.
Bólintottam egyet.
- Miért nem tudtad elmondani? –dörmögtem- Miért kellett ennyi időn keresztül hazudnod nekem? Hogy voltál képes hazudni?
- Nem tudom. –tekerte a fejét- Erre nem tudok normális magyarázatot adni.
- Gondoltam.
- Annyira sajnálom, Honey.
- Ne hívj így. –dörrentem rá- Ne hívj sehogy. Csak hagyj békén, menj a farkasodhoz és élj boldogan.
- Nem akarom, hogy rossz legyen a kapcsolatunk.
- Akkor nem kellett volna ennyi időn keresztül a szemembe hazudnod. Elmulasztottad a lehetőséget. –válaszoltam ellenszenvesen. Meg voltam törve, és így próbáltam palástolni az érzelmeimet.
- Izbel…
- Csak hagyj békén. –suttogtam- Csak menj el és ne is törődj velem. Majd talán évek múltán el tudunk beszélgetni. Addig úgysem…
- Szeretlek Izbel.
- Ne mondd. –tekertem a fejemet- Ne hazudj. Menj el és hagyj békén. Egyedül akarok lenni.
- Szeretlek, csak nem úgy, ahogy kellene. –sóhajtott.
- Ne felejtsd el a cuccaidat. –mondtam közömbösen- Mindent vigyél el. Semmit sem akarok tőled.
- Izbel, könyörgök…
- Ne. –szakítottam félbe- Menj el. Nem akarok semmit meghallgatni, nem vagyok kíváncsi a szavaidra. A farkasodnál úgyis lesz helyed.
- Ne csináld ezt! –kérlelt.
- Nem értetted, amit mondtam? –dörrentem rá mérgesen- Hagyd el ezt a házat, vagy én doblak ki!
Láttam a szemeiben a fájdalmat.
- Nagyon sajnálom.
- Nincs szükségem a sajnálatodra. –suttogtam, majd felálltam és hátat fordítottam neki.
Hallottam, ahogy visszaveszi a cipőjét, halkan susog valamit, majd elhagyja a házat. Az ajtócsapódással egy időben roskadtam össze, az arcomat könnyek szántották végig. A fejemet a térdeimre hajtottam, majd mély levegőt vettem.
Hallottam a lépteket. Valaki lesietett a lépcsőn, majd leguggolt mellém. Megismertem Blaise jellegzetes alakját. A karjaiba zárt, majd felemelt és kanapéra ült velem. Az ölébe húzott és szorosan magához ölelt.
- Izbel. –suttogta a fülembe- Ne aggódj. Minden rendben lesz.
- Tudom.
Fél óra múlva már a szobámban ültem. Blaise-nek el kellett mennie. Tudom, hogy Kevinhez ment. Nem is volt kérdés. Láttam a szemeiben, hogy dühös volt. Meg sem próbálta érteni Kevin álláspontját. Noha tudtam, hogy az egész beszélgetést hallotta- ahogy a ház többi lakója is. Ők a szobájukba zárkóztak be, nem akartak zavarni.

A csengő éles hangja zavarta meg a csendet. Felkeltem az ágyból majd lebaktattam a lépcsőig. Kinyitottam az ajtót, majd szembe találtam magam Demetri csodálkozó szemeivel.
- Hát veled meg mi történt, Drágám? –kérdezte köszönés helyett.
Csak megráztam a fejemet, majd újra elsírtam magam. Dem zavartan lépett elém, majd a karjaiba zárt.

- Szakítottam Kevinnel. –suttogtam a pólójába- Leah Clearwater belé vésődött.
- A nyomorult farkas. –dörmögte- Mindig is utáltam a fajtájukat. Most legalább valami okom is lesz rá.
- Nem tehet róla. –szipogtam- Ezt nem ők szabják meg.
- De te megszakíthatnád a bevésődést. –csillant fel a szeme- Öld ki belőlük.
- Nem tehetem meg. –ráztam meg a fejemet- Tudnék efelett parancsolni, de abba beleőrülnének. Sőt, lehet, hogy a farkas bele is halna. Hisz… még Kevin-ből ki tudom szívni az érzéseket, de Leah mindig emlékezni fog rá, hisz belőle származik. Ezt nem tehetem meg velük. Kegyetlenség lenne.
- Az is az, ami veled történt. –érvelt- Megérdemelnéd, hogy végre szeressenek.
- Feltételes mód. –sóhajtottam- Szerettek, csak fontosabb volt nekik más, mint én. Kevin-nél ott a bevésődés, azt megértem. Matthew pedig… a háború szelleme eluralkodott rajta.
- Gyere, felkísérlek. –suttogta, majd a lépcső felé kezdett el tolni.
A szobámban az ágyamra ült, majd felcsúszott rajta. A hátát a támlának döntötte, engem pedig maga mellé húzott.
- Azt mondta, hogy senki sem tudja elhódítani tőlem. –susogtam könnyekkel a szememben- Bár ne mondta volna! Ezzel megkísértette a sorsot, és lám, bejött…
- Erre nem tudok mit mondani…
- Ő a második férfi, akit beengedtem a szívembe… És ugyan úgy jártam, mint Matt-nél.
- Lesz ez máshogy is. –ölelt magához- De ha szeretnéd, szívesen beverem Kevin képét. Matthew-ét már nehezen…
Halványan elmosolyodtam, mégis kicsordultak a szememből a könnyek.
- Jaj, Izbel. Ne sírj. –suttogta kissé ledöbbenve.
- Bocs. Tudom, hogy nem szereted, ha valaki bőg előtted. –töröltem meg az arcomat.
- Csak akkor nem bírom, ha indokolatlanul teszik. –javított ki- Neked van engedélyed rá. Bár ne lenne…
~
Demetri egész éjszaka velem volt. Végig beszélgettünk, egyre többször ríkatott meg. Hajnalban haza ment, én pedig elaludtam.
Reggel kissé lomha mozdulatokkal ugyan, de összekészültem az iskolára. Az autó gázpedálját kegyetlenül nyomtam, a kocsi hangosan bőgött fel. A kanyarokban ugyan kicsit lassítottam, de hiába- ha egy rendőr is szembe jött volna velem, kíméletlenül állított volna meg. Szerintem nem pénzbírságot kaptam volna… élvezhettem volna a csíkos ruha okozta kiváltságot.

Robert öleléssel köszöntött, majd egy csókot is nyomott az arcomra.
- Valami baj van? Nagyon sápadt vagy. –aggódott- Kevin hol maradt? Elaludt? Ennyire lusta felkelni egy ilyen király csajhoz? Mellettem nem is aludnál…
- Szakítottunk. –szóltam közbe, mire kimeredtek a szemei- Megismerkedett egy másik csajjal. Dobtam.
- Én hülye lennék téged lecserélni. Mekkora ökör ez a Kevin. –hüledezett- Egy ilyen kincset elmulasztani. Tékozló!
Szavai hallatán halványan elmosolyodtam, majd hagytam, hogy újra a karjaiba zárjon.
- De ne aggódj. Én itt leszek neked. –suttogta a fülembe- Bármiben segítek. Csak szólj. Éjszaka is hívhatsz, ne törődj azzal, hogy alszok. Nyugodtan ébressz fel.
- Rendben.
Renesmee hasonlóan reagált a hírre, csak kicsit bántóbban szidta Kevin-t. Nem is kell mondanom: Robert jót mulatott rajta.

Szerencsére az órák eseménytelenül teltek. Most nem tudtam volna díjazni, ha felelnem vagy dolgozatot kellett volna írnom. Nem igazán tudtam volna koncentrálni rá.

Ebédkor Robert vicceket mesélt. Renesmee hangosan kacagott rajta, én csak el-elmosolyodtam. Teljes erővel dolgozott azon, hogy jobb legyen a kedvem. Hálás is voltam érte.
Szerencsére már péntek volt. Másnap reggelre megbeszéltünk egy közös futást, majd utána egy közös reggelizést.

Délutánra és éjszakára áthívott Renesmee, mondván: ne unatkozzak egyedül otthon, ketten sokkal jobb unatkozni. Ellent sem mondhattam neki, csak halványan elmosolyodtam, majd bólintottam egyet.
Így hát órák után hazamentem átöltözni, majd összepakoltam egy kevés cuccot éjszakára és másnap reggelre is. Öt óra körül mentem át hozzájuk, Renesmee kijött elém a tornácra. Egy ölelés után kivette a kezemből a táskát, majd a kezemet megragadva húzni kezdett a házba.
- Épp jókor jöttél. –fintorgott- Veszekedés van. Már alig bírtam idegekkel.
Igaza volt. Jasper és Alice extrém vitát vívtak. A másik minden egyes szavába belekötöttek, kíméletlenül bántották egymást a szavaikkal. Kissé idegesen toporogtam a nappali közepén. Észre sem vették, hogy megjöttem. Tovább ordítoztak egymással. Esme a konyhaasztalnál ült, a fejét fogta. Edward és Bella a szobájukban ültek, Emmett és Rosalie pedig a kanapén foglaltak helyet. Em a tévét bámulta, Rosalie pedig egy újságot bújt. Próbálták elfoglalni magukat.
- Nem is csodálom, hogy csak kihasználtak. –vigyorgott gúnyosan Jasper- Többre úgysem vagy jó.
- Szemét! –sikkantott fel Alice- Mit hiszel te magadról? Bármit megtehetsz?
- Egy biztos: többet érek, mint te.
Éreztem, hogy nem kell sok hozzá, hogy kiboruljak. Az agyvizem pillanatokon belül felforrt, a tekintetem lángolt. Mérges és feszült voltam. Tudtam, hogy ki fogok törni…

Love Angel- 34. fejezet

Sziasztok!
Először is, nagyon sajnálom, hogy késtem a fejezettel. Nem akarok mentegetőzni, de azt hiszem komoly okom van, amiért nem tartottam be a "határidőt". Ugyanis az egészségügyi állapotom az utóbbi pár napban nem volt valami fényes, így nem volt erőm a fejezetre koncentrálni, remélem megértitek. :)
Köszönöm a három kommentet :)
Jó olvasást! 
Ui.: Az utolsó pár sorral elővezetném az elkövetkezendő fejezeteket ;)

Love Angel- 34. fejezet

Alakul…

(Izbel)

Reggel a sulinál Kevin karjaival takartam be magamat. Élveztem az ölelését, mélyen beszívtam az illatát.
- Páran még mindig csodálkozva néznek, ha meglátnak minket együtt. –dörmögte Kevin, mire vigyorogva felnéztem az arcába.
- Hidd el, nem csodálkozásról van szó. Inkább féltékenységtől. Féltenem kéne téged. –kacsintottam- A végén még lecsapnak a kezemről.
- Ugyan, Honey. –csókolt meg- Egy nő sem tud elhódítani tőled.
- Ezt ne feledd. –kacsintottam.
Jobbra kaptam a pillantásomat. A fekete sportkocsi gyakorlott mozdulatokkal hajtott be a parkolóba majd megállt az egyik üres helyen. Demetri kiszállt a vezető ülés felől, majd kinyitotta a túloldali ajtót. Renesmee boldogan pattant ki az autóból, majd összekulcsolta az ujjait a barátjáéval. Elmosolyodtam. A diákok most őket tüntették ki a figyelmükkel. Dem Nessie mellé lépett, majd a derekára simította a kezét és a lány táskáját a kezében tartva indultak el felénk.

- Jó reggelt. –köszöntek, mire elvigyorodtam.
- Ahogy elnézem nektek jobb nem is lehetne. –mondtam, majd Nessie tincseire böktem- Tiszta kóc vagy. Úgy gondolom, hogy nem a reggeli fésülködést felejtetted el.
- Atya ég. –túrt bele a hajába- Nagyon látszik?
- Egy kefe mindent megold. –kacsintottam- Addig meg ne nagyon fosztorgasd. Ha te nem törődsz vele, más szeme sem fog megakadni rajta. Hidd el.
- Akkor ezt teszem. –sóhajtott, majd az oldala mellé szorította a kezeit.
- Végre nem mi vagyunk a látványosság. –mosolygott elégedetten Szerelmem- Gyakran már úgy éreztem magam, mintha én lennék egy cirkusz fő látványossága. Zavaró.
- Engem nem túlzottan izgat. –vont vállat Dem- Ha akarnak, nézzenek minket. Büszkén felvállalom Renesmee-t.
- Én sem szégyenkezem Izbel miatt, ne érts félre. –szólt közbe Kevin, mire egy apró bólintást kapott.
- Írunk valamiből? –kérdezte Nessie, mire aprót bólintottam- Ne már! Miből?
- József Attila költészete. –vontam meg a vállamat- Én megtanultam, vagyis tudom. Majd összehozzuk.
- Robert úgyis mellénk fogja húzni a padját. –mosolyodott el Nessie- Neki is segítesz?
- Hát ellen lehet neki állni? –kérdeztem fejrázva- Képtelenség. Tudod, túl sokszor veti be azokat a csábító szempilláit.
- Féltékenynek kellene lennem? –dörmögte a fülembe Kevin, mire mosolyogva megráztam a fejemet.
- Annyira szeretlek, hogy nem lenne lelkem megcsalni téged. –csókoltam meg.
- Én is imádlak téged, Honey.
- Nem azért, szerelmetes barátnőm, de be kellene mennünk a zárdába. –poénkodott.
Hosszasan elbúcsúzott Demetritől, majd karon ragadott.
Bent már az osztály java a teremben ült. Robert is helyet foglalt. Renesmee-nek igaza volt: Rob tényleg a mi asztalunkhoz tolta a sajátját. Igaz, az volt az igazi furcsaság, hogy tanult. Tényleg, rendesen bújta a könyvet.
- Hú és ha. –huppantam le mellé- Lázas vagy, vagy csak valami front közeledik?
- Nem tanultam semmi! –fakadt ki- Segítsetek!
- Ne pánikolj! –paskoltam meg a karját.
- Apa engedélyezte a kapcsolatunkat. –bökte ki Renesmee minden előzmény nélkül- Ráadásul van ötletem Alice és Jasper kapcsolatának javítására is.
El sem akartam hinni, amit mond. Azt fentről még láttam, ahogy Edward lerántja Demetri fejét.... na de hogy áldását adja a párra... Kicsit abszurdnak éreztem. De tudtam, hogy tőle minden kitelik.
Renesmee boldogan csillogó szemeibe pillantva tudtam, hogy igazán élvezi most élete minden percét.
Az, hogy együtt dolgozhatunk ezen a projekten csak még jobban meghozta az életkedvét és az aktivitását. Oh, Demetri el lesz ragadtatva!

Végül a dolgozatot is sikeresen megírtuk. Reményeim szerint mindhármunknak jól sikerült…
A következő óráim nem voltak velük közösek. Mondjuk csodálkoztam is volna, ha Robert felveszi az emelt- franciát vagy a biológiát. Renesmee pedig inkább a történelem és a filozófia felé húzott.

A nap további részében szinte nem is találkoztunk egymással. Csak épp, hogy köszöntünk egymásnak, majd rohantunk is a következő óránkra.
Ebédszünetben az egyik kicsi asztalhoz lehuppanva vártam őket. Robert érkezett meg elsőnek.
- Őrjítő volt a mai nap. –sóhajtott, majd az asztal lapjára döntötte a fejét- Írattak németből, feleltetett a tanárnő irodalomból.
- Hogy sikerült?
- A német nem lett valami jó. –tekerte a fejét- De irodalomból négyest kaptam.
Hirtelen pedig az ölelésében találtam magam, majd éreztem, ahogy az arcomra nyom egy csókot.
- Hála neked. –ült vissza a helyére- Te vettél rá, hogy elolvassam azt a novellát. Sőt, még az író életrajzából is megmaradt pár mozzanat. Úgyhogy minden hálám a tiéd.
- Ugyan. –legyintettem- Legalább kaptál egy jó jegyet. Ezt nem kell megköszönnöd, sem visszaadnod. Csak együtt tanultunk, ennyi.
- Neked csak ennyi. Nekem több. –vigyorgott- Így talán megkapom a hármast évvégre.
- Ha írsz még pár jó dolgozatot, akkor talán még a négyest is. –kacsintottam.
- Aha, szóval mikor érsz rá legközelebb tanulni velem? –nézett rám nagy, érdeklődő szemekkel, mire felkuncogtam.
- Oh, rád bármikor!
Pár perc múlva már Renesmee is felbukkant, kissé kócosan ült le közénk.

- Tesink volt. –szólt azonnal- Az egyik lány nem bírt magával és egész órán futottunk. Most úgy beverném annak a csajnak a képét. Úgyis csak javítana a kinézetén.
Roberttel egyszerre kezdtünk el nevetni. Renesmee is elmosolyodott, de azért tekerni kezdte a fejét, majd azt mondta:
- Ti aztán sosem változtok!
Mi tagadás, igaza volt. Helyeslően bólogattam, aztán nagyot haraptam az almámból.
- Nos csajok, mivel az ezelőtti focira nem mentünk, mostanában lesz. –jelentette ki Robert- Remélem számíthatok rátok.
- Az ezelőttire is szívesen mentünk volna. –vigyorgott Renesmee- Most sem fogunk cserben hagyni.
- Reméltem is.
Ezután Robert hosszasan ecsetelni kezdte, hogy az ezelőtti miért marad el. Közre játszott a rémes idő, valamint az, hogy Robot nem engedte el az Édesanyja. Megértem.

~

Otthon Kevin süteménnyel várt. Meg is lepődtem. Igaz, a konyha koszban úszott, a mosogató tele volt. Kedvesem hajában azonosíthatatlan dolgok voltak, ahogy elnéztem valami féle nyers tészta lehetett. Az arca lisztes volt, pólója pedig felismerhetetlen lett. Nevetve csókoltam meg, majd leültem az asztalhoz, és vártam, hogy letegye elém a süteményt.
- Créme brulée. –vigyorgott, majd egy evőeszközt nyomott a kezembe.
A fehér szuflétálkába mélyítettem a kanalamat, majd a számhoz emeltem a falatot. Isteni volt!
- Magnifico!* –mondtam elégedetten, majd újra kanalaztam.
- Örülök, hogy ízlik, Édes. –vigyorogott, majd a vállára csapta a konyharuháját –Megyek, rendbe teszem a konyhát.
- Utána zuhanyozz le! –szóltam utána két falat között.
- Miért?
- Olyan vagy, mint egy kétéves kisgyerek, aki először eszik csokoládéfagylaltot.
- Vagyis? Tudod, még sosem volt gyerekem…
- Mintha nekem lett volna. –forgattam meg a szemeimet, majd elmosolyodtam- A hajad tele van nyers tésztával, az arcodon azonosíthatatlan dolgok vannak… A fekete felsődet pedig fehér foltok díszítik. De ne aggódj, ugyan olyan helyes vagy, mint mindig.

- Reméltem is.
Így aztán tíz perc múlva elégedetten állt meg előttem, majd elvette előlem a kis tálat.
- Kész a konyha. Büszke lehet rám.
- Az is vagyok. Zuhany? –szóltam újra.
- Lehet, hogy a segítségeddel előbb lejönne a sok piszok.
- Hm… igazad lehet. –kacsintottam, majd engedtem, hogy az emeletre húzzon.
Nos, ilyen jót talán még sosem zuhanyoztam…

~

- Szóval az a bizonyos ötletem támadt, ami remélhetőleg megoldja a problémát. –vigyorgott- Jasper, Alice!
Renesmee hangos kiáltását szerintem még az út végéről is hallották. A két említett perceken belül jelent meg Carlisle vizsgálójában.
- Találtam ott egy egeret. –hisztizett Nessie, majd mellém szaladt és belém csimpaszkodott- Légy szíves, találjátok meg!
- Renesmee. –sóhajtott Alice.
- Most! –sikkantotta a lány- Mi megyünk Izbellel, és hozunk valami… Mivel lehet megfogni? Mindegy, valami olyasmi hozunk.
Kilépett a szobából, majd becsukta az óriási ajtót és rájuk zárta.
- Ez elég pitiáner volt. –jegyeztem meg.
- Attól még bejött. –vonta meg a vállát, majd elvigyorodott.
- Renesmee! –hallatszott Jasper dühös hangja- Azonnal engedj ki minket.
- Nem. Addig nem jöttök ki, míg meg nem beszélitek a gondjaitokat. Mindenkinek elege van az állandó huzavonából. –dörmögte a lány mérgesen- Rosalie és Emmett az udvaron vannak, mellettem pedig itt van Izbel. Ismétlem: Itt van Izbel!
Nos igen, én egy eléggé nyomós ok voltam, ahogy elnéztem. Mivel az egész család embernek hitt, így egyikük sem tett jelenlétemben semmi természetfelettit. Ez most kapóra jött Renesmee-nek.
- Lemegyek popcornért és üdítőért. A magazinokat és a tankönyveket már bekészítettem. –intett oldalra- Azt hiszem itt fogunk ülni pár órát.
- Meglehet.
Nessie percek múlva tért vissza, kezében egy óriási tálcával. Azon volt nassolni való, édesség és üdítő is. Lenyomott az egyik babzsák fotelbe, majd közénk húzta az asztalt.
- Kezdjük a történelemmel. Az a legdurvább.
Egyet értettem vele, így kivettem a kezéből a felém nyújtott vaskos tankönyvet. Nekiálltunk tanulni.
Mikor az összes magolással megvoltunk, rápillantottunk a folyosón lévő órára.
- Még csak másfél órája vannak bent. –dörmögtem.
- Még meg sem szólaltak! –sóhajtott Renesmee.
- Hidd el nekem, meg sem fognak. –paskoltam meg a karját.
- Hoztam egy kis ételt, lányok. –jött fel Esme, majd elénk tett egy nagy tálcát, tele házilag sütött pizzával.
- Nagyon köszönjük, Mrs. Cullen. –mosolyogtam rá, mire megtekerte a fejét.
- Nem mondtam még, hogy hívj csak Esme-nek és lehetőleg tegezz?
- Lehet, hogy említetted már. –válaszoltam halványan elpirulva- Ez esetben bocsánat, Esme.
Erre csak legyintett egyet, majd jó étvágyat kívánva lesétált a lépcsőn.
Újabb egy óra múlva sóhajtva döntöttem neki a fejemet a falnak.
- Renesmee, ez reménytelen. –jelentettem ki- Ehhez ne fűzz semmilyen reményt. Úgysem fognak normálisan beszélgetni egymással.
- Ma is sértegették egymást. –nyögte a lány, majd megdörzsölte könnybe lábadt szemeit- Annyira elegem van már ebből! Csak szidni tudják a másikat, egymást hibáztatják minden apró dologért.
- Majd lesz jobb is, ne aggódj. –öleltem magamhoz- De nekem mennem kellene.
- Mert hogy?
- Találkozóm van Kevinnel. –mosolyogtam- Sétálgatunk egyet a parkban. Ilyenkor annyira szép.
- Oh, tudom én azt. –bólintott- Igazából lassan én is itt hagyom őket. Demetri vár éjszakára.
- Ez esetben add át neki üdvözletemet. –kacsintottam, majd felkaptam a táskámat- Reggel a suliban?
- Mindenkép. Jó éjt, Izbel.
- Neked is, Csajszi.
~

Fél óra múlva már Kevin karjai óvtak a hideg estétől.
- Remélem ízlik a forró csokid! –jelezte boldogan- Komoly küzdelmeket kellett vívnom érte.
- Nocsak, milyeneket is? –kérdeztem mosolyogva, közben újabbat kortyoltam a meleg italból.
- Az eladó lány elég kemény és célzó megjegyzéseket tett rám. –sóhajtott- Hosszasan magyaráztam neki, hogy van barátnőm. Méghozzá az a gyönyörű, szőke lány, aki a padon ül. Nem hitt nekem, így aztán gyorsan fizettem és ott hagytam őt.
- Oh, hát ezért csókoltál meg, amikor visszatértél.
- Részben. –vigyorgott- De másrészt pedig azért, mert kívántam a csókodat.
- Ennyire jó lenne a csókom? –incselkedtem, majd az ajkaira hajoltam.
- Határozottan.

A kezét a derekamra csúsztatta majd belecsókolt a hajamba. Újra sétálni kezdtünk, én pedig a legközelebbi szemetesbe dobtam az üres forró csokis pohárkámat.
Balra siklott a tekintetem. Tőlünk pár méterre egy magas, barna hajú kecses nő sétált. Barna, vékony dzseki volt rajta, szűk farmer és magassarkú. A haja rövid és nőies volt, hátul kicsit fel volt zselézve.
- Nagyon ismerős nekem. –dörmögte Kevin, majd továbbra is bűvölt tekintettel nézte a sötétebb bőrű nőt.
Ekkor ötlött a tudatomba egy régebbi fénykép. Egy indiánlányról, akinek vállán egy törzsi tetoválás díszelgett. Aki elég érthető módon utasított vissza minden férfit. Aki egyedül öccsébe bízott. Akinek egy ártatlan pillantás elég volt arra a bizonyos férfire, hogy örökké magához láncolja…

 *A latin magnifico magyar megfelelője nagyszerű, csodálatos