Más élet- II. 43. fejezet

Bridget

Sziasztok!
Köszönöm szépen a kommenteket :)
Jó olvasást =)
Puszii

84. fejezet- Vagyis II. 43. fejezet
(E/3)

Július közepe táján már mindenki gondolata a nagy esemény körül forgott.
A meghívók kibontásával furcsa érzelmek és reakciók száguldottak át a meghívottakon.
Sophie és Alec az ágyban feküdtek, hátukat az ágytámlának támasztották, Sophie pedig szorosan bújt Szerelme ölelésébe. A ragasztó felszabásának hangja betöltötte a csendes helyiséget, és a nyugalmat már csak a papír hangja zargatta meg. Mosolyogva futatták szemüket a sorok között, számítottak erre a hírre.
- Nem lepődtem meg. –kuncogta el magát a végére a lány, és beletúrt a barna hajába, ami ettől még dúsabbnak hatott. A fiúnak tetszett a látvány. Nem gondolta volna, hogy még jobban belehabarodhat ebbe a csodálatos nőbe, mégis egyre jobban lepi el az agyát az a bizonyos rózsaszín felhő.
- Én sem. Amikor kibékültek már tudtam, hogy ez lesz. –csókolt bele Sophie nyakába, ami következtében a lány testén forró bizsergés futott végig…

A három vezető a Nagy teremben beszélgetve kapta meg a hófehér borítékokat. Mindegyikük nevére külön ki volt állítva egy példány, így külön-külön, de mégis egyszerre bontották ki, és olvasták el a meghívót.
Caius szívét melegség járta át, őszintén örült a kedvenc Húga boldogságának. Még ha ilyen rövid idő óta- tizenhat éve- is ismeri őt, mindig, első perctől kezdve a húgának érzi. Zavartan túrt bele szőke hajába, és nem tudta, hogy mit tegyen. Igaz, sok ilyen eseményen esett már át, ez még is más volt. Az ő kis Hugicája férjhez megy…el lesz kötelezve. Annyira furcsa dolog ez, amibe még belegondolni is nehéz.
Aro és Marcus reakciója ugyan az volt. Levázolták maguk előtt a lehetőségeket. Elmennek, ez egyértelmű volt. Elképzelték a szőke lányt, ahogy az oltár elé vonul hófehér ruhában, kezében a csokorral, arcán boldog mosollyal. Tudták, hogy Bridget tökéletesen boldog a választottja mellett, ebben egy percig sem kételkedtek. Örültek annak, hogy a negyedik Volturi vezető megtiszteli őket azzal, hogy meghívja őket élete legfontosabb napjára.

Felix arcán pajzán mosollyal tette le az asztalra az elolvasott levelet. De mit is várunk tőle? Gondolatai az olvasás végére már nem a szertartás körül forogtak. Jobban izgatta a fantáziáját a nászút és a nászéjszaka…

Dem és Nancy együtt tértek vissza a várba. A tekintetükben lángolt a vágy, a ruháik gyűröttek voltak, hajuk kócos. Most épp egy közös vadászat közepette estek egymásnak (Dem Nancy kedvéért próbálkozik az állati vérrel), és mint az utóbbi időben, most sem bírtak magukkal. Kiélvezik egymást, és a közös perceket. Fiatalok, és szeretik egymást. Ez a természet rendje.
Igaz, volt egy alkalom, amikor nem tették meg. Az akkor volt, amikor kiderült, hogy Dem szerelme az egykori feleségének a lánya. Elszaladt, a lány pedig utána ment, beleestek egy alagútba, és azon végig csúszva egy tónál kötöttek ki. Ott először, és utoljára volt ereje Dem-nek eltolni magától a lányt, mert nem úgy érezte, hogy itt kell megtenniük először. Nancy-t elkápráztatta a fiú természete. Pár nappal később mégis megtették.

A kanapéra heveredtek le, és Dem egy határozott mozdulattal tépte fel a borítékot, és felolvasta szerelmének a meghívót.
- De kedves. –mosolyodott el a lány.
- Erre még csak most jöttél rá? –kuncogott a férfi, és átkarolta szerelmét- Mindig ilyen volt. De hisz ezt meséltem is.

- Emlékszek.
Még tovább beszélgettek, határozottan örültek a pár boldogságának.

A Denali klán tagjai a nappaliban ültek, és a borítékjaikat bontogatták. Bridget és Emmett külön gondolt a párokra, és külön meghívókat küldtek nekik.

Jenny és Chris meglepődve olvasták a sorokat. Nem is tudták, hogy kibékültek, azt meg végképp nem, hogy az esküvőt tervezgetik. Igaz, ez az ő hibájuk is. Szinte teljesen elzárkóztak tőlük. Nem érdeklődtek felőlük, nem is igazán érdekelte őket, hogy mi újság velük. Ez most így utólag bántotta őket, főleg, hogy Bridget hozta őket a családba, ő segített nekik.
Tanya és férje örült, hogy végre megismerheti Bridgetet, Emmett párját.
Kate és Garreth is örültek a pár boldogságának, hiszen tudták, hogy min mentek keresztül az elmúlt időben.
Carmen és Elezar véleménye hasonlított Kate és Garreth véleményéhez. Örültek a boldogságuknak. Igaz, ők már találkoztak a menyasszonnyal, de akkor nem volt a legboldogabb, hisz akkor volt a nagy szakításuk Emmett-el. Akkor is csak azért látogatta meg őket, mert a Volturi arrafelé küldte a csapatot.

Csak Irina öröme nem volt teljes. Szívét ellepte a féltékenység, és a keserűség. Rég óta szemet szúrt neki a szingli Emmett. Figyelte, ahogy bánik a kicsi Nich-el, ahogy óvón magához öleli. Féltékeny volt Bridget-re, és mérges rá. Emmett azután is visszafogadta, hogy elment… megérdemli egyáltalán?

Carmennek szemet szúrt Irina furcsa arckifejezése, miközben a levelet olvasta. Irina elárulta neki a gondjait, és Carmen hallgatta azokat. Próbálta megemészteni a dolgokat, végül rájött, hogy igen, Irina tényleg furcsa tekintettel szokta méregetni az eddig szingli Cullen fiút. Megértően vigasztalta meg a keserű lányt, és bíztatta, hogy egyszer úgyis találni fog magának egy hozzá való fiút.

Emmett mostani osztálytársai meglepődve vették át a futártól a borítékot. Mindegyikük, egytől-egyig furcsán méregetve forgatták az ujjaik között a levelet. Nem értették, hogy kitől jött, és egyáltalán miért. Felbontották a borítékot, és kihúzták belőle a díszített levélpapírt, majd annak elolvasása után kétféle reakciójuk volt.
 A fiúk elnevették magukat, és röhögve hívták fel a haverjaikat, hogy elújságolják a másiknak, hogy a nagy Emmett Cullen igába hajtja a fejét.
 A lányok mosolyogva olvasták el még egyszer a sorokat, majd a név alapján megpróbálták elképzelni a szerencsés menyasszonyt. Bridget Hale. Mindegyikük másként képzelte el az arát. Az egyikük alacsony, barna hajú, szemüveges és okos lánynak, a másikuk magas, szőkés hajú lánynak, aki a bájával bűvölte el a híres Cullen srácot, és így tovább, rengeteg variáció akadt még.

A lányok tovább kutattak a borítékban, de már az első pillanatban megtapintották a fénykép furcsa anyagát, vagyis a ujjaik a csúszós felületre siklottak. Kihúzták a fotót, és megcsodálták a boldogságtól sugárzó párt.
Nos igen, Alice mindenre gondolt…

Alice pörgése a tetőfokára hágott, ahogy Bridget is egyre energikusabb lett. Izgatott volt az esküvő miatt, és rettentően várta már azt a bizonyos augusztusi napot.
Ők ketten épp most a nappaliban ültek, a kanapén, és beszélgettek. Alice ölében ott volt a jegyzetfüzete, kezében a tolla.
- Gyűrű?
- Megvan. –válaszolta Bridget.
- Azt tudom, hogy megvan. De még nem mutattad meg. –duzzogott a lány, és erejét újra aktiválni akarta. Most sikerült is, és meg is látta a képet, ahogy Emmett Bridget ujjára húzza az a bizonyos arany gyűrűt.
- Nagyon szép… -mondta elbűvölve, miután aprót rázott a fején, hogy kiűzze a látomást a tudatából.
- Nekem is tetszik. –helyeselt Bridget.
- A virágokat elintéztem.
- Nem árulsz el semmit, még mindig? –kérdezte a szőke vámpírlány esdeklő hangon, lebiggyesztett ajkakkal.
- Nem. Megbeszéltük, hogy a díszítés az én dolgom lesz, és abba nem szeretnélek beavatni.
Alice válasza könyörtelen volt, és rombolta Bridget illúzióját, miszerint sikerül kiszednie legjobb barátnőjéből a díszítés részleteit.

- Oké, haladjunk. –mosolyodott el a szőke lány, miközben kisöpört az arcából egy tincset.
- Rendben. –kuncogott Alice.
- A ruhákat elintézted? –kérdezett a menyasszony.
- Hát persze. Azokat, amiket megálmodtál.–vett elő Alice egy albumot, amivel az esküvő részletei voltak ábrázolva.
Végigpörgette az albumot, de a húszadik oldalon megállt, és a barátnője felé fordította, hogy ő aztán megcsodálhassa a koszorúslány ruhákat.

Végigmentek az egész listán, és megnyugodtak, hogy minden megvan.
- Igaz, már csak pár hét van az esküvőig…de minden megvan. Alice, megcsináltad. –ölelte meg a szőke lány a barátnőjét.
- De még nem volt meg a rendezvény. Addig még millió baj lehet. –mondta gondterhelten a szervezőzseni, miközben letette a jegyzettömbjét az asztalra, és rádobta a tollát is.
- Jaj, örülj már egy kicsit. –kuncogott a Bather lány.
- Örülök is. Ilyen rövid idő alatt nem szoktam megszervezni egy esküvőt sem. –húzta ki magát büszkén.
- Látod, pontosan ezt mondtam. Örülj egy kicsit. –kuncogott a menyasszony, és felpattant –Ennek örömére pedig elmehetnénk moziba.
- És mit néznénk meg?
- A Karib tenger kalózai 3-at. –ajánlotta Bridget.
- Nem lehet. Két óra múlva az estélyen kell lennünk... –mondta sajnálkozva a barna kobold –De majd máskor bepótoljuk.
- Tényleg, ez ki is ment a fejemből. –komorodott el –De akkor már készülődnünk is kellene.
- Igen… ahogy Carlisle-t ismerem, előbb ott kellene lennünk. –mosolygott Alice, és felpattant a kényelmes bőrkanapéról.
- De hol vannak a többiek?
- Vadásznak… -mosolyodott el a manó.
- És nekem miért nem szóltak? –kérdezett vissza Bridget, és az emelet felé indult.
- Azért, mert mi tegnap délután voltunk, másrészt, amikor elindultak, mi még javában a plázát jártuk.

- Igazad van, Alice. –mosolyodott el Bridget.
És tényleg igaza volt. A család most is fontosnak tartotta őket, de az utóbbi napokban teljesen belefeledkeztek az esküvő körüli teendők lebonyolításába. Így nem volt meglepő, hogy ma nem szóltak nekik. Ez bántotta Bridget-et, míg Alice továbbra is boldogan ugrott fel a lépcsőkorlátra, és egymás elé tette a lábait.
- Te nem érzed úgy, hogy ez egy kissé gonoszság tőlünk?
- Mármint micsoda? –kérdezett vissza Alice, miközben megfordult a korláton, hogy szembe kerülhessen barátnőjével.
Innentől hátrafelé ment, és így is tökéletesen csinálta. Végül is, vámpír, vagy mi a fene.
- Az, hogy így elhanyagoljuk a többieket. Legalább is mostanában.
- Téged marcangol a bűntudat. –állapította meg a korláton lépdelő lány.
- Igen. Mert mostanában egy délutánt sem töltöttem Emmett-el. Nem csodálkoznák, ha be lenne sértődve. Ahogy bármelyik egyéb családtag sem.

- Ne emészd magad ezen. Tudják, hogy sok dolgunk van. És Esme is besegít nekünk. –mosolygott a manó –Ezen ne aggódj. Emmett-et meg majd kiengeszteled.
A lány kacsintására Bridget elnevette magát, de boldogsága nem volt töretlen.
- Na, irány készülődni. Fél óra múlva a szobádba vagyok. Addig készíts ki a ruhát…
- A cipőt, a táskát. Zuhanyozzak le, és mossam meg a hajamat.
- Pontosan. De az sem lenne rossz, ha megszárítanád.
- Oké. De akkor ne késs. –mosolyodott el a lány, és beletúrt szőke hajába.
Ezután a szobájába ment, és hosszú percekig folyatta magára a meleg vizet.
Utána megmosta a haját a kókusz illatú samponjával, és átdörzsölte a testét a mézes-tusfürdőjével, majd kiszállt a meleg vízsugár alól. A pamut törölközőjével áttörölte a testét, magára kapott pár ruhát,  és nekiállt megszárítani a haját. Hosszú percekig fújatta a meleg levegőt a nedves tincseire, míg végül mind megszáradt.
A szomszédos szobába Alice ugyan így tett. Csak ő sokkal… mesésebben. Tánclépésekkel járta be a szobát, énekelve vette ki a szekrényéből a rózsaszín ruháját, és lágy mozdulatokkal kapta magára a köntösét, majd megcsinálta a haját, és átballagott a rá váró Bather lányhoz.
- Nos, kész vagy? –mosolygott a barátnőjére.
- Persze. –állt fel Bridget, és letette a kezéből a fésűjét.
- Azon gondolkodtam… Hogy kivasalom a hajadat, és utána beloknizom… -képzelte el –Oké, tökéletes lesz.
- Nekem mindegy. Úgyis tudod, hogy mi a jó nekem. –mosolyodott el Bridget, és a kedvenc Nővére parancsára visszaült a székébe, és hagyta, hogy Alice tegye a dolgát.
Alice fürgén mozgott a testvére körül, kezei állandóan a hajában matattak. Igaz, Bridget szerette, ha a tincseivel babrálnak, kellemes érzéssel töltötte el ez.
- Ki is sminkelhetlek? –kérdezte izgatottan.
Igazából tudta a választ, és már rámolta is ki az asztalra a szükséges dolgokat.
- Alice, ezt még megkérdezed?
- Mint látod. –kuncogta el magát a lány a barátnője válaszára –De tudtam, hogy megengednéd, de tudod, illedelmes lány vagyok…
- Inkább akaratos. –javította ki Bridget.

Alice percek alatt végzett a tökéletes sminkkel, és miután Bridget is kikente barátnőjét, lehuppantak az ágyra, és átlapozták az aznapi magazinokat.
- Hol vannak már a többiek? –dörmögte Bridget, és tekinteték az erdőre szegezte, hallását pedig kiélesítette. Semmi. Semmit olyat sem hallott, vagy látott, ami arra utalna, hogy közelednek.
- Ne aggódj. Kettő perc múlva itthon vannak. –nyugtatta meg Alice.
Bridget ezután felpattant, és miközben a szőnyeget koptatta, magában számolt. Egy…kettő…három… minden lépés egy számot jelentett.
- Hol vannak már? –dörmögte barátnője felé- Már száznál tartok.
- Akkor számolj csak tovább. –mosolygott Alice, és tekintetét újra a magazinnak szentelte.
Háznégy…háztizenkettő…száztizennyolc.
- Száztizenkilenc, és kétszáz. –huppant le az ágyra Bridget –És sehol sem vannak.
- Dehogynem. Nézz csak ki az ablakon. –intett kifelé Alice.
Bridget épp akkor pillantott ki az ablakon, amikor Emmett kilépett a fák takarásából. A lány azonnal az ablakhoz lépett, szélesre tárta azt, és kiugrott rajta. A lágy földet érés után azonnal Szerelméhez szaladt, aki már kitárt karokkal várta a felé igyekvő szőkeséget.
- Hiányoztál. –ugrott a karjaiba Bridget, és hosszú csókot nyomott Emmett ajkaira.
- Te is nekem. –mosolyodott el a srác –Pedig csak egy délutánra mentem el…
- Szólhattál volna. Régen khm… vadásztunk kettesben. –mondta incselkedőn, de bűntudattal a hangjában Bridget.
Emmett kihallotta, hogy bántja valami egyetlen Szerelmét, és öles lépteivel a hálószobába ment, ahonnan Alice már lelépett, látva ennek a beszélgetésnek a jövőjét.
- Mi a baj, Kicsim? –simogatta a kulcscsontját Emmett.
- Semmi, semmi…
- Hallom, hogy valami baj van. Nekem nyugodtan elmondhatod. –győzködte Emmett, míg végül megeredt a lány nyelve:
- Annyira, de annyira sajnálom, hogy elhanyagoltalak mostanában. Annyira rossz érzésem van emiatt.
- Jaj, dehogy…
- Emmett. Csitt. –tette az ujját Emmett szája elé, jelzésként, most ő beszél –Ne is mond, hogy nem így volt. Az utóbbi időben annyira rémesen viselkedtem. Alice és én beleástuk magunkat a szervezkedésbe, és nem is figyeltem rád. Az elmúlt pár hétben nem is romantikáztunk, és nem csináltunk semmit, persze a csókon kívül… Rémesen érzem magam, annyira sajnálom.
- Kicsim. –vigyorodott el Emmett- Nincs semmi baj. Megértettem én, hogy el vagy havazva.
- Igazából nem. Már kész vagyok. –mondta büszkén Bridget- Csak az öltönyeitek nincsenek meg, de azt mondtad, azokat intézitek ti.
- Már az is kész van.
- Akkor jó. Nincs is más dolgunk, mint a maradék meghívót elvinni Forks-ba…
- Megoldjuk, nyugi. –mosolygott a fiú a lány boldogsága láttán.
- Örülök, hogy nem haragszol rám.
Bridget mélyen Emmett szemeibe nézett, elmosolyodott, és végigsimított a mellkasán. Emmett a ruha anyagán keresztül is érezte a lágy simogatást, majd a forró csókot, amit Bridget adott neki. Teste azonnal reagált Szerelme közelségére. Hiába, régen voltak együtt.
Emmett nem tétlenkedett. Lágy mozdulattal nyúlt be szerelme pólója alá, és a csípőjét kezdte el simogatni, miközben ajkai már a nyakát csókolgatták.
- Sajnálom, most nem lehet. –sóhajtott fel a lány –Készülődnünk kell.
- Tíz perc múlva indulunk. –visította el magát Alice.
Igaz, már a garázsban volt, hangja mégis tisztán csengett. Mindenki hallotta a szavait. Egyrészt, mert magas hangja az egész házban elhallatszik, és mivel vámpírok élnek itt, a természetfeletti adottságaiknak köszönhetően az apróbb suttogást is meghallanák.
- Viszont van egy ajándékom. –pattant ki Bridget Szerelme öléből, és a szekrényéhez szaladt.
A lány érezte, hogy arca bizsereg, de tudta, hogy a pirulás többet nem fog meglátszani az arcán. Még nem adott ilyen ajándékot… pont itt az ideje.
- Apróság. –mosolyodott el, és átnyújtotta Emmett-nek a kicsike dobozt.
- Mi ez? –kérdezte kíváncsian.
- Felnyitod, és meglátod.
Emmett nem is várt tovább. Furdalta a kíváncsiság. Felkattintotta a doboz tetejét, és szeme elé tárult jó pár darab zseton…
- Mire valók? –nézett a lányra értetlenül.
- Találsz benne egy papírt. Olvasd el, és megtudod. –nyomott egy csókot a megilletődött szerelme ajkára, majd megfogva a ruháját, Alice szobájába ment.
- Nem gond, ha itt öltözök fel? –kérdezte bekukkantva az ajtón.
- Dehogy, gyere csak. –intett.
Ő már csak a végső simításokat végezte magán. Még egyszer megigazította a haját és a sminkjét.
- Jasper? –csomagolta ki Bridget a ruhát.
- Már lent van. –mosolyodott el Alice.
A maradék készülődést is beszélgetés közben tették meg. Bridget felvette a ruháját és a cipőjét,majd Alice mellé állt, és megcsodálták magukat és egymást a tükörben.
Mindkettejük ruhája rózsaszín volt. Bridget egy egyszerűbb darabot választott. A lágy anyag a térdéig ért, és a mell alatti rész egy fekete szalaggal volt átkötve.
Alice ruhája bonyolultabb volt. A hossza ugyan akkora volt, mint a Bridgeten lévő darabé, viszont a mell alatt egy vastag csík futott, csupa fekete csipkéből, és a szoknya alsó részén is fut egy csipkecsík. Mindkettejük lábán fekete magassarkú volt, karjukon pedig fekete kistáska.
- Indulnunk kéne. –pördült meg Alice.
- Igen, kellene. –mosolyodott el Bridget.
Pár perc múlva már az autóban ültek. Jasper és Alice elől, Bridget és Emmett hátul.
- Jó ötlet volt a zseton… -súgta szerelme fülébe Emmett, miközben átkarolta annak fedetlen vállát.
- Majd felhasználhatod. –kacsintott Bridget.
- Milyen zseton? –kérdezte Jasper.
- Végül is, elmondhatnánk nekik… -kacsintott Emmett –Úgyis meghallják, ha beváltok egyet.
- Miért, mire jó? –kérdezte ismét a szőke srác a volánnál.
- Ha beváltok egyet, akkor eléggé szenvedélyes éjszaka elé nézünk. –kuncogott a barna hajú srác, miközben egy csókot nyomott szerelme ajkaira.
Innentől Jasper inkább nem kérdezett, így is úgy érezte, hogy többet tud, mint kellene. Nem kíváncsi a kedvenc húga szexuális életére. Elég neki a hangokat hallani. Szerencsére éreznie nem kell, mert Bridget erre az időre megoldja a gondot.
A rövidke kis utat végig beszélgették, mint mindig. Igaz, voltaképpen a két fiú csak hallgatta a csajok dumálását. Emmett mosolyogva nézte szerelmét, ahogy be sem áll a szája. Örült, hogy végre boldog. Jasper is hasonló érzésekkel figyelte a mellette ficánkoló Alice-t, aki már alig várta, hogy végre odaérjenek. Így aztán amikor leparkolt az autó, és Jaz behúzta a kéziféket, Alice ugrott ki legelőször a kocsiból.
A Cullen család többi tagja már bent volt, csak a drága luxusautók voltak kint a parkolóban.
Emmett mosolyogva karolta át szerelme derekát, Jasper pedig összekulcsolta szerelmével az ujjait. Egyszerre súgták Szerelmük fülébe a dicsérő szavakat:
- Gyönyörű vagy. –hangzott mindkét férfi szájából.
A lányok megköszönték, forró csókot váltottak párjukkal, és bementek a helyiségbe. A feldíszített teremben már zajlott a parti. Egyenesen az asztalukhoz mentek, és mivel mindenki  a táncparketten lassúzott, leültek.
- Amúgy mi is ez? –súgta Alice-nek Bridget.
- Valami… támogatói bál. Pénzfelajánlást lehet tenni a város számára. –rántotta meg a vállát- Mi pedig természetesen eljöttünk.
- Unalmas lesz. –sóhajtott Emmett.
- Nem baj. Táncolunk egyet, írunk egy jó sok számjegyből álló csekket… -kezdte Bridget.
- És persze mindenkinek elújságolom, hogy pár hét múlva a feleségem leszel… -tette hozzá Emmett, és egy hosszú csókot nyomott szerelme ajkaira.
- Na szóval. Gondolom azután hazamentek. –szólt bele Alice.
- Igen. –mosolyodtak el –Van dolgunk otthon. Végül is, ha egyedül miénk lesz a ház…
- Ne siessetek. –kacsintott Emmett.
- Nem fogunk. –biztosították őket.
- Nich?
- A csajával. –dörmögte Jasper, és rosszindulatúan fordult a tánctér felé –Katheryn. Rühellem.
- De miért?
- Nem tudom… egyszerűen rossz érzésem van a közelében. A vére sem csábító. Olyan… rossz. –fintorodott el.
- Nézd a jó oldalát. Nem kell attól félned, hogy nekiesel. –mosolyodott el Emmett.
- Nekem ez durva. Ennyire hamar átesett volna a Jane elvesztése okozta traumán?
- Szerintem vele pótolja. –nézett a csajra Emmett –Csak figyeld meg a lányt. Tiszta olyan, mint Jane.

Bridget egész este ezen gondolkodott. A legjobb barátnője képe sokszor felvillan a szeme előtt. Hiányzik neki. De Nich… miért csinálja ezt?
Az este folyamán sok személynek lett bemutatja Bridget, mint Jasper ikertestvére, és mint Emmett menyasszonya. Mindenki sok boldogságot kívánt nekik, és mikor megtudták, hogy pár hét múlva örökre összekötik az életüket, mosolyogva gratuláltak. Igaz, mindegyikükben kételkedés ébredt, miszerint ennyire fiatalon nem lehet valami szerencsés örökre elkötelezni magukat.
De szerencsére ők nem hallották ezeket a gondolatokat, csak mosolyogva fogadták a gratulációkat és a jókívánságokat.
Katheryn csak elfintorodott egy-egy ilyen alkalomkor, Edward pedig felhorkant. Valószínűleg Kate gondolataira. Bridget már azért sem használta fel a gondolatolvasó erejét. A végén még nekiugrana a lánynak, és megfosztaná pár szőke tincsétől.
Nich csak védekezően karolta át a lányt, aki elégedetten bújt bele az ölelésbe.
Emmett és Bridget, megírtak egy jó nagy összegről szóló csekket, és beadták a szervező nőnek, aki mosolyogva fogadta a felajánlást, és átadta az oklevelet. Ezután a szerelmes pár ölelkezve léptek ki az épületből,és hazamentek, hogy Emmett beválthassa az első zsetonját… vagy nem is kell használnia a zsetont?
Jasper és Alice sokáig maradt. Ölelkezve táncoltak, mosolyogva duruzsoltak egymás fülébe. Csak Jasper öröme nem volt töretlen. Katheryn érzelmei bezavarták. Egyszer boldogságot érez, aztán féltékenységet, utána bánatot, majd keserűséget. Nem tud kiigazodni a szőke lányon, de a mérges és flegma pillantásai már nagyon kiakasztók számára.
Alice elintézte, hogy mindenki későn érjen haza. Itt volt az ideje, hogy végre egy kicsit kettesben legyenek…

Alice ruhája

Bridget ruhája

Más élet- II. 42. fejezet

Sziasztok!
Azt hiszem újra vissza fogok térni a jól megszokott hétfői frisselésbe. Így is későn, de meghoztam. Még hétfőn ;D
Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, és a pipákat :)
Puszii

83.fejezet- Vagyis II. 42. fejezet
(Alice)

Végigsimítottam a ruhaanyagon. Tökéletes lesz ilyenből varratni a ruhákat…
- Segíthetek valamiben? –jött mellém a nő.
- Jó napot. –pillantottam felé –Igen, az nem lenne rossz.
- És miben állhatok rendelkezésére?
- Ki a tervező? –pillantok körbe –Valamint honnan hozzák be a ruhákat?
- Ezeket helyben készítik. –nézte a ruhát –A tervezőt pedig nem árulhatom el.
- Ez milyen anyagból is van? –kérdeztem, és újra megsimítottam az anyagot.
- Selyem?!
- Pontosan. –mosolyodtam el –Nekem hernyóselyemből kell varratnom a ruhákat.
- Hát… az költséges lesz. –motyogta halkan.
- Természetesen az lesz. –vettem ki a táskából a tárcámat, és kinyitottam –De van miből költekezni.
Felmutattam neki a bankkártyáimat, és a diadémok felé vettem az irányt.
- Mikor lesz az esküvője? –lépdelt mellettem a nő.
- Nem az én esküvőm lesz. –mosolyogtam –A legjobb barátnőmé. Én leszek a tanúja… És nyáron lesz megtartva a szertartás.
- Az mindjárt itt van… -húzta el a száját.
- Pontosan. –nézelődtem továbbra is –És még igazándiból neki sem álltunk a tervezésnek…
- Eddig el akarták húzni? Ennyi idő alatt képtelenség összehozni egy normális partit…
- Nekem nem. –mosolyodtam el –Simán, akár egy nap alatt is álomesküvőt varázsolok. Vannak kapcsolataim, pénz a kártyáimon, és fantáziám. A kitartásomról pedig ne is beszéljünk. Amúgy nem akartuk húzni, csak éppenséggel pár nappal ezelőtt döntötték el, hogy eljegyzik egymást, és összeházasodnak…
- Nem sietik el a dolgot?
- Oh, ha tudná, hogy milyen régóta együtt vannak… -mosolyodtam el.
Mégsem mondhatom meg, hogy héé, már durván 20 éve ismerik egymást, és kisebb-nagyobb megszakításokkal együtt vannak. Úgysem hinné el. Főleg, ha még meg is mondanám neki, hogy csak 18-19 évesek- legalább is úgy néznek ki.
- Végül is, ha szeretik egymást… -mosolyodott el.
- Pontosan. A szerelem nem ismer határokat.
- Jó napot, szia Alice. –lépett mellém Bridget.
- Szia. Hát te? –fordultam felé.
- Jöttem, hogy elfoglaljalak. –kuncogott –Másrészt meg kellene beszélnünk a részleteket.
- Segíthetek valamiben? –kérdezte meg tőle is a nő.
- Nem, köszönöm. –válaszolta Bridget.
- Maga a menyasszony?
- Igen, én vagyok az. –válaszolta kérkedve.
- A ruhák arra vannak. –intett az eladó a ruhák felé.
- Egyedi tervezésű ruhája lesz.
- A ruha kinézetét már nagyjából tudjuk… - fejezte be a mondatomat Bridget.
- Épp ezért jöttünk ide. Maggie-val szeretnék beszélni. –mondtam magabiztosan.
Tudtam, hogy Maggie itt van.
- Mondja meg nekik, hogy Alice Cullen keresi. –mondtam erőteljesebben a nevemet.
- Rendben. Várjanak itt egy kicsit.
Elsietett a nő, de barna szemeit az ajtóból még ránk szegezte.
- Már nem azért, Alice… -mosolyodott el a menyasszony –De erre még nagyon ráérnénk.
- Az esküvői ruha megtervezésére, valamint megvarrására sok idő kell. –mondtam eltökélten –Higgy nekem. Ha jól akarsz kinézni, és az álmaidban szereplő ruhában akarod elkápráztatni Emmett-et, akkor sok idő kell, és rengeteg odafigyelés. Mondjuk szerintem Emmett-nek teljesen mindegy lenne, vonulhatnál az oltár elé egy zsákban is, akkor is te lennél a legszebb…főleg, ha csak egy csipke-csodában lennél. –kacsintottam rá.
- De te ezt úgysem engednéd, szóval… -kuncogott.
- Miért, te meg tudnád ezt tenni életed legfontosabb napján?
- Az első esküvőn valószínűleg nem… -kuncogott –De a sokadik…
- Ne morfondírozz ezen. –intettem le –Úgysem csinálnád meg.
- Nem tudnád megcsinálni.
- Fogadjunk, hogy meg tudnám csinálni.
- Oké. A tízedik esküvőtökön fehérneműben kell oltár elé állnod.
- Megcsinálom. –mondta eltökélten, és kezet rázott velem.
- Ha Emmett ezt megtudja… - sóhajtottam fel.
- Ne mond meg neki. –kuncogott –Legyen meglepetés.
- Arra úgyis elfelejted. –kacsintottam.
- Erősen kétlem… -vigyorodott el –Ezzel foglak az őrületbe kergetni.
- Majd meglátjuk…-mosolyodtam el.
A beszélgetésünk végeztével visszaért az eladó is, nyomában Maggie-vel. A világhírű tervezőnő barna haja meglebbent a lépéseikor, s cipőkopogása is jelezte, hogy itt van.
- Alice Cullen. Milyen régen láttalak. –tárta ölelésre a kezét.
Gyorsan, de magabiztosan megöleltem, majd visszaálltam Bridget mellé .
- Bizony Maggie. Még mindig ugyan úgy ragyogsz, mint jó pár évvel ezelőtt. –mosolyogtam.
- Köszönöm, ez nagyon jól esett. Viszont te sem változtál semmit.
- Áh, én mindig ugyan olyan vagyok. –vigyorogtam.
- Oh, majd el felejtettem. –kapott észhez- Maggie Sottero vagyok.
Kezet nyújtott Bridget-nek, aki a neve elkántálása után megrázta azt.
- Most, hogy ezen túl vagyunk…
- Miért is jöttetek? –vágott a szavamba.
- Bridget férjhez megy. Emmett-hez.
- Emmett… Hogy van az a baj keverő? –mosolyodott el.
- Tökéletesen, mint mindig. Sőt, most boldogabb, mint valaha.
- Ez valahogy érthető. –szólt közbe Bridget.
- Nehéz volt az utóbbi idő, de most már minden rendben van… -révedtem a távolba.
Úgy éreztem, hogy látomásom lesz…de nem lett. Mintha valaki blokkolná… Bridget felé sandítottam, akinek az arcán egy óriási mosoly virított.
- És… nekem mi dolgom lenne?
- Maggie… szerinted miért jöttem a világ legjobb esküvői ruha tervezőjéhez? –mosolyogtam rá.

Nekem valahogy egyértelmű.
- Ruhát kellene terveznem, és létrehoznom. Értem, felfogtam. Állok rendelkezésetekre. Gyertek az irodámba…
A tágas helyiség felé irányított minket, amiben aztán helyet foglaltunk, és maga elé vett egy ceruzát és egy papírt.
- Van valami elképzelésed?
- Igen… nagyjából szeretnék megmaradni az eredeti dolgoknál. Lehetne fűzős, és mondjuk… egy masni is lehetne rajta.
- Csipke?
- Ki van zárva. –tekerte a fejét.
Közben az én tervező zsenim szorgalmasan rajzolgatott, közben fel-fel pillantott.
- Én ilyen… merevebb felsőrészűt ajánlanák, az teljesen kihozná a tökéletes alakodat. Mindenképp pánt nélküli legyen, és a masnit tehetjük a melledhez…
- Legyen ezüst színű. –szóltam közbe- Mármint a masni.
Igazából egy látomásban már tökéletesen láttam a ruhát, és gyönyörű lesz.
- A felső része lehetne enyhén redőzött. –motyogta Bridget, és a távolba révedt, ahogy elgondolkodott.
Közbe-közbe ráncolta a szemöldökét, és diktálta az ötleteit, és egyezkedtek a ruhatervezővel.
- Igen, teljesen súrolja a földet. A felső rész alatt…egy darabig lehetne ilyen…gyűrt anyag.
- Értem…értem. –mormogta, és élénken húzta a grafit ceruzáját a papíron –Gondolom hófehér legyen…
- Pontosan. –vágtuk rá Bridget-tel együtt.
- Rendben. Egy kis időt kérnék…
- Amúgy mikor is szeretnétek? –súgtam a menyasszonynak.
- Kültéri legyen. Ne süssön a nap, de ne essen az eső.
- Rendben. Egy perc. –lehunytam a szemem, és koncentráltam.
Sorban pörögtek le előttem a napok, míg végül megtaláltam a megfelelő időpontot.
- Augusztus kettő? –fordultam felé.
- Tökéletes. –susogta mosolyogva.
- Akkor kész is… -fordította felénk Maggie a tervrajzot.
- Ez… ez annyira, de annyira tökéletes. –ámuldozott Bridget –Pont, amilyen megálmodtam.
- Tényleg olyan…- mondtam elismerően.
- Akkor jó. Örülök, hogy tetszik. –tette le a tervező a lapot, és felállt.
Ezután mi is így tettünk, és elindultunk az ajtó felé.
- Mivel tartozunk, Maggie?
- Jaj, Alice. Ne viccelj velem. –mosolyodott el zavartan –Nem tartoztok semmivel. Még nekem kell meghálálnom azt a sok mindent, amit tettél értem.
- Oh, nehogy valami ilyesmi megforduljon abban a zseniális fejedben. Nem kell semmit meghálálnod, már megvolt ez az évek során. –kuncogtam.
- A ruha elkészítést mégsem hagyhatjuk ennyiben… -sóhajtott fel Bridget.
- Azt meg majd megbeszéljük akkor, ha átveszitek a kész mesterművet. Amúgy a ruhát az én varrónőim fogják varrni, tehát remélem semmi gond sem lesz vele.
- Még egy valami, mielőtt elmentek… -kapott észhez Maggie –Bridget. Fel kell venni a méreteidet.
- Tényleg…- mosolyodtam el.
- Pár perc alatt meg is leszünk, addig gyere hátra. –irányította a menyasszonyt Maggie, majd pár másodperc múlva el is tűntek, és már csak a motoszkálást, és a halk beszélgetést hallottam.
Elővettem a pénztárcám, és jó pár ezrest, és a pultra tettem, és a kovácsoltvas gyertyatartót pedig rátettem, nehogy a huzat elvigye.
Épp visszacsempésztem a táskámba a pénztárcámat, amikor Maggie pimasz arca feltűnt a folyosón, mögötte pedig Bridget lépdelt.
- Alice…remélem nem tettél semmit. –mondta elgondolkodva.
- Dehogy. –mosolyogtam –Csak annyit, amennyit gondolok. Jó keresést.
- Alice. Ugye nem?
- Csitt. Megérdemled. –mosolyodtam el, és Bridget-et kézen ragadva az ajtóhoz mentem, és egy apró köszönés után kiléptünk onnan.
Császkáltunk még a boltok között, vettünk jó pár ruhát és cipőt, így a kezünk ismét tele volt táskákkal.
- A többieknek már nem itt kellene lennie? –néztem körbe –Mintha azt mondták volna, hogy jönnek.
- Ő…más dolguk akadt… Tudod, el kell intézni a… -gondolkodott  –Virágokat.
- Azokat én intézem. –suttogtam elgondolkodva- Ahogy a helyet, az emberek szállítását, a díszítést, a kaját és a tortát is…
- A nászút… -motyogta –De erről nem is kellene tudnom.
- Nagyon nem kellene tudnod! –sipítottam fel –Láttad egy látomásban, vagy mi?
- Csak azt láttam, hogy ülünk a repülőn. –vigyorodott el –De semmi többet, tényleg. Még idejében befejeztem.
- Remélem is. –fújtam ki a levegőt.
Nem lenne valami jó, ha erről az egyetlen egy dologról tudna. Emmett ehhez ragaszkodik, hogy ezt ő fogja intézni, mert valami különleges dolgot akar…
- Van még valami dolgunk, vagy mehetnénk már haza?
- Ő… nézelődjünk még egy kicsit… -mutatott az egyik bolt felé.
- Miért van olyan érzésem, hogy húzni akarod az időt? –mormogtam.
- Miért baj az, hogyha a szabadidőmet a legjobb barátnőmmel, a nővéremmel szeretném eltölteni? –nézett rám szomorúan.
- Jaj, nem úgy értettem. –öleltem meg –Akkor viszont ez jó hír. Még van időnk vásárolgatni.
- Pontosan. –helyeselt.
- Felhívom Jazz-t, hátha kell neki valami… -morfondíroztam, és előkaptam a mobilomat.
- Nem kell…-kapta ki a kezemből –Vagyis… Itt nem is olyan jó a térerő, lehet, hogy semmit sem hallanál.
- Bridget. Az egész plázában tökéletes térerő van. –vettem vissza a mobilomat.
- Ha kellett volna valami Jasper-nek, akkor már mondta volna. –magyarázta –Meg te biztosan tudnád….
- Nincsenek látomásaim, mert te elvetted őket. Ne hidd,hogy nem vettem észre. –szóltam közbe –Amúgy igazad van. Nem hívom fel.
A telefonom a táskám aljában landolt.
- Ti nagyon titkoltok előlem valamit… -motyogtam –És rémesen rosszul hazudsz.
Erre nem szólt semmit, csak ment tovább, óriási mosollyal az arcán.
- Tudok hazudni. Csak nem akarok.
Elnevettem magam, amikor megláttam incselkedő tekintetét, ahogy a válla fölül visszapillantott rám.
- Te sem változol semmit. –szökkentem mellé még mindig vigyorogva.
- Minek? Jó így az életem. –kuncogott.
~
Ugyan ebben a hangulatban telt el a délután többi része is.
- Nyolc óra lesz… Ideje lenne hazamenni. –kuncogtam.
- Buli. Nem szeretnél ma bulizni velem? –nézett esdeklőn rám –Kérlek. Sok mostanában a stressz. Megvisel a szervezkedés, Jane hiánya…
- Oké, legyen. –egyeztem bele.
- Kell ruha…
- De egy csomó van otthon…
- És? –állt meg előttem –Attól még erre az alkalomra vehetünk újat.
- Te ma jobban fel vagy pörögve,mint én. –kuncogtam, és a bolt felé vettem az irányt.
~
- Emmett ha ebben meglát…-suttogta a fülkében.
- Én azt sem láttam, hogy milyen ruhát vittél be magaddal. –dörmögtem.
- Addig jó. –kuncogott –Emmett szerintem mindenkit le fog mészárolni körülöttem, aki csak rám néz…
- Épp ez a lényeg. –nevettem.
- Igen. Ki kell rúgni a hámból. Te felvetted, amit adtam?
- Persze. –kuncogtam, és kiléptem a fülkéből.
A rózsaszín anyag a popsim aljáig épp, hogy leért, és nagyon tapadt. A kivágása… hát, szinte leért a köldökömig…ehhez a ruhához tabu a melltartó, ahogy elnézem…
- Ki jönnél végre? –kuncogtam.
- Öhm… igen. –hallottam a hangját.
Majd a függöny húzódását láttam, és Bridget-et, ahogy az alig takaró anyagban kilép a fülkéből.
- Asszem ha meglát ebben a ruhában… nem kell megvárnod, hogy hazacipeljen. Megkeresi a mosdót, és oda fogtok bezárkózni. –nevettem el magam a végére.
- Ha most pirulni tudnák, azt hiszem már a paradicsom színárnyalata el sem tűnne a bőrömtől. –kuncogott.
- Ejj ha… -hallottuk meg a hangot a bolt üvegkirakatán kívülről –Nézd már azokat a bigéket…
- Istenem. –jött meg a másik hangja is –Biztos, hogy nem dobnám ki őket az ágyamból.
- Nem adnám oda neked őket. Egyiket sem. –csapta tarkón az egyik –Az enyémek.
- Ők is jól szórakoznak. –nevette el magát Bridget- Azt hiszem megyek, átöltözök. Kettő perc múlva találkozunk a pénztárnál. De várjunk csak. Mintha valamit leejtettem volna a szőnyegre. Te nem láttad?
- Dehogy nem. –kacsintottam.
Bridget előre hajolt, és a kinti csodálóinknak még a levegő is bent akadt a tüdejükben, ahogy teljes rálátást kaptak Bridget tökéletes combjaira, és popsijára.
- Oké. Mégsem ejtettem le semmit. –nevetett incselkedve, és visszatipegett az öltözőbe.

Én is így tettem, és pár perc múlva már a táskákkal a kezünkben mentünk ki a boltból.
~
Az autóút is villámgyorsan telt. Végig beszélgettük azt a pár percet, de a házhoz vezető úton már csak ő beszélt. Vagyis ő dumált nekem, én pedig helyeslőn bólogattam, miközben a gondolataim teljesen máshol jártak.
- Miért nem hallok semmi zajt a házból? –sandítottam rá.
- Gondolom a többiek elmentek. Esme említette, hogy ma valami… gyülekezeti estre megy, vagy mire. Oda pedig elkísérte Bella, Edward pedig az utóbbi időben sosem hagyja egyedül őt. Szóval… érted. –forgatta meg a szemeit- Carlisle-t behívták a kórházba, a többiek meg… tippem sincs. Gondolom vadásznak. Hisz mindig ez van, ha elmegyünk vásárolni.
- Tudom… -sóhajtottam –De jobb is. Ne is lássanak meg minket ezekben a cuccokban, mert abból csak háború lenne.
- Mészárlás, Alice, mészárlás. –kuncogott Bridget.
- Igen.
Leállítottam a motort, és kiszálltunk a kocsiból.
- Irány készülődni. –rikkantotta el magát a szőke hajú szépség, és már a lépcsőn sietett felfelé.

~
Röpke… egy óra alatt elkészültünk. Mind a ketten harci díszben álltunk. Bridget-en rajta volt a fekete ruhája és egy fekete magassarkú. A legfontosabb dolgait egy apró táskába rejtette. A haján áthúztam párszor a hajvasalót, így már lágy fürtökben omlott alá, míg a szemhéját füstösre kentem ki. Rajtam a rózsaszín ruha feszült, ezüst-színű magassarkúban, és az értékeimet ugyan olyan táskába helyeztem, mint Bridget, csak én nem feketébe, hanem ezüstbe. A sminkem is elütött a szokásostól. Most kivételesen rózsaszín szemhéjam lett, ami még nekem is furcsa volt. A hajam úgy állt, mint mindig, rendezett összevisszaságban.
- Vágjunk bele. –húzott le a lépcsőn.

A kocsijába pattantunk, és már száguldottunk is a buli felé.
~
- Biztos, hogy ide jövünk? –kérdeztem, ahogy egy eléggé forgalmas hely előtt álltunk meg.
- Igen, fix. –mosolygott.
- Csak mert senki sem várakozik. –gondolkodtam el, de inkább a biztonsági emberek felé követtem Bridget-et.
Ott minden kérdés nélkül engedtek be minket, ami újabb kételkedést vont maga után.
- Ne izgulj, csak gyere. –ragadott kézen Bridzs, és a sötét folyosón keresztül húzott.
- Miért kellene izgulnom? Végül is, el nem rabolsz… remélem. –mosolyogtam.
A kedvenc húgom kilökte előttünk az ajtót, és kiléptünk az emelvényre.
- Boldog születésnapot! –ordította el magát mindenki, és tapsolni kezdtek.

Megpillantottam a lenti tömeget, kiknek tapsvihara nem akart alábbhagyni, és tekintetem végsiklott a termen.
A plafonról lelógva egy óriási felirat állt: Boldog szülinapot Alice!

- Na, erről el is feledkeztél, igaz? –suttogta Bridget a fülembe.
- Köszönöm. Köszönöm. –ugrottam a nyakába, és jól meg is szorongattam.
- Ne csak nekem köszönd. A család odalent vár rád. A barátaid és iskolatársaid pedig arra számítanak, hogy bulizol velük egy jót, szóval ne velem dumálgasd el az időt… -kuncogta, és aprót lökött rajtam.
Én a bulizó rengetegbe vetettem magam. Nagyon jó éjszakának nézek elébe…

                                                     ***---***

(Bridget)

Alice… azt a meglepődött arcot, amit most láttam, és a hálát, ahogyan megköszöni…

- Ne csak nekem köszönd. A család odalent vár rád. A barátaid és iskolatársaid pedig arra számítanak, hogy bulizol velük egy jót, szóval ne velem dumálgasd el az időt… -kuncogtam, és aprót löktem rajta, hogy végre elinduljon.
Boldogan szökdelt le a lépcsőn, és aztán eltűnt az ismerősei között, és mindenkinek megköszönte, hogy eljött, és átvette az ajándékokat.
Én Emmett és Jasper felé szlalomoztam, akik a bárpultnál ültek, és elmélyedve beszélgettek egymással.
- Sziasztok. Egyáltalán láttátok a nagy belépőt? –álltam meg előttük.
- Persz… -fordult felém Emmett, és kigúvadt szemeket meresztett rám.
- Alice-n is hasonló ruha van? –nyelt egyet Jasper, és a tömeget kezdte el kémlelni, hogy megpillantsa szerelmét.
- Igen, ilyen. Csak mélyebb kivágással. –szóltam.
- Néztük, hogy bejöttök. De ha felnézel, akkor láthatod, hogy ebből a szemből nézve csak a lufikban tudtunk gyönyörködni. –mondta még mindig ledöbbenve Emmett.
- Mi a baj? Netán nem tetszem?
- Bridget. Ezt a témát nem is érdemes tárgyalni. –húzott magához, és ölelésébe zárt- Viszont van egy olyan érzésem, hogy másoknak is tetszel… és ez nem valami jó jel…
- Igen, másoknak is bejön ez a szerelés.
- De hogy merészeltél ilyet felvenni? Bridget, nem otthon vagy, velem. Itt több száz ember van, és minden férfi rajtad legelteti a szemét. Most legszívesebben hazaküldenélek, hogy felöltözz valami normális hacukába. –mondta dühösen, és ölelésével még többet próbált eltakarni belőlem.
- Emmett. Tudod, hogy nem csalnálak meg, bízz meg bennem.
- Én bízok, de…
- Semmi de. Ha néznek, hát hadd nézzenek. Dicsekedj velem, büszkélkedj, hogy ilyen barátnőd van. Örülnöd kéne, hogy téged választottalak, és nem egyet a másik több millió ember közül. Ne legyél irigy, kérlek.
- Nem vagyok az… -mosolyodott el –Csak őrülten szerelmes.
- Én is szeretlek, Szívecském. –csókoltam meg.
- Ugye tudod, hogy ezért otthon büntetés jár? –suttogta.
- Miért is?
- Mert így kínzol. Ez…ez már nem érvényes. –nyögte.
- De. Egy nőnek mindent szabad, ha a hódításról van szó. –mosolyogtam ördögien.
- Tudom. De te már meghódítottál…
~
- Szóval, Alice. –léptünk Jasper mellé –Szeretnénk átnyújtani hármunk ajándékát. Jasper, Emmett és az én szerény, de iszonyatosan jól kinéző személyem ezzel a kis csekélységgel szeretne téged meglepni a születésnapodon. –nyújtottam át a borítékot –Remélem jól ki fogod használni.
Kihúzta belőle a papírokat, és meglepetten olvasgatta őket.
- Egy bevásárlás Párizsban, Londonban, New York-ban, és még egy, az általam kiválasztott helyen? –ámult el –És a fiúk a hordárok? Ez komoly?
- A legkomolyabb… -kuncogtam.
- Ezt pedig az egész családtól kapod. –adta át Carlisle a borítékot.
- Köszönöm. –motyogta,és egy határozott mozdulattal feltépte, majd elolvasta a papírt.
- Ez a klub… az enyém? –ámult el.
- Boldog szülinapot. –rikkantottuk egyszerre, majd nevetve megöleltük a döbbent szülinapost.
~
Hajnalig buliztunk, és nagyon jól éreztük magunkat.
Alice lassan, de annál boldogabban ébredt fel a kezdeti sokkból, amit a születésnapi ajándéka okozott neki, majd végül mindenkinek megköszönte, és a táncolók fergetegébe vetette magát, nyomában Jasper-rel, aki végig le sem vette róla a szemét. És ezt most a féltékenység, vagy az őrült vágy tette? Én a kettő keverékére voksolok, mert hogy az én Emmett-emnél is ez a helyzet. De az már más téma, hogy miért mentünk ki a mosdóba, és abban a rövidke időben miért nem tudta senki kinyitni az ajtót.
Úgy telt az éjszaka, ahogy megterveztük. Az első nem Alice tervezésű buli is lezajlott, és így is tökéletes volt…

Alice ruhája

Bridget ruhája

Más élet- II. 41. fejezet

Sziasztok!

Nancy

Először is, nagyon sajnálom a késést.
De... nagyon nem értem én ezt. Eddig azért nem írtatok komit, mert tanév közben volt, és tanulni kellett, valamit minden energiátokat az iskolára fordítottátok... De most itt a nyár? Mi történt, hogy kevesebb megjegyzést kapok, mintha év közben lennénk? :S Ez engem nagyon zavar, és rosszul esik. Ha nem tetszik, és már nagyon rosszul írok, azt is mondjátok meg, mert legalább tanulok belőle, vagy valami... :S
Na mindegy, nem vesztegetem az időtöket a nyavalygásommal.
Puszii

82.fejezet- Vagyis II. 41. fejezet
(Demetri)

Ezután már csak a négy mancs dobogását hallottam, és megjelent előttem a jól ismert tigris alak, amit most csak egy kézsuhintással löktem el magamtól, aminek az eredménye egy óriási reccsenés lett, emberi sikítással ötvözve…

Tovább futottam volna, el a gondjaim elől, de nem tettem.
- Nancy! –kiáltottam el magam, és a sikítás irányába fordultam.
Nem találtam sehol. Nem látom. Nincs meg!
- Nancy! Hol vagy? –kiáltottam, és a szagát követve egyre közelebb kerültem hozzá.
Nem jött hang. Sehonnan.
- Nancy! Hol vagy? Kérlek! Gyere elő! –mondtam, és kétségbeesetten kezdtem el futkozni. Minden résben benéztem.

- Itt vagyok lent. –mondta egy mosolygós hang.
- Hol lent? –néztem körbe.
- Gyere előbbre. –kuncogott.
- De mennyire? –lépkedtem össze-vissza.
Megkaptam a választ. Hirtelen nem éreztem talajt a lábaim alatt, és arra sem volt időm, hogy a felettem tornyosuló fába kapaszkodjak. Lefelé csúsztam a síkos földjáraton, míg nagyon huppanás közepette leértem. Ott Nancy várt, mosollyal az arcán. Gyorsan felpattantam, és magamhoz húztam. A kajaimat köré fontam, és szoros ölelésembe zártam.
- Mi történt?
- Oh…hát, -nevetett- beszakadt alattam a talaj. Tudod, hogy van ez. Egy tigris nehezebb, mint egy ember. És gondolom itt egy alagút-szerűség van. Mert nézz csak meg azt.
Jobbra pillantottam, és egy földjáratot láttam.
- Tehát tényleg egy alagútban vagyunk. –mosolyodtam el –És jól vagy…
- Persze…
- Sajnálom. –öleltem magamhoz szorosan –Nem akartalak bántani, csak…nagyon kiakadtam.
- Megértem… -bontakozott ki az ölelésemből, és az egyik sziklára ült.
- Én… tényleg csak azért löktelek el magamtól, mert nem gondolkodtam ép ésszel. Másképp sosem bántanálak. Ez… ez annyira képtelenség. Elvesztettem a feleségemet, aki végül összeállt egy másik természetfeletti lénnyel, erre megkapom a lányát, akibe beleszerettem. Most milyen helyzet ez? –pillantottam felé.
Szerintem ő megakadt annál a szónál, hogy: beleszerettem. Nem csodálom, nem sűrűn mondogatom ezeket a szavakat.
- Ezt hogy érted? –kérdezett vissza.
- Mit hogy értek? –mosolyodtam el.
Egy kicsit húztam az agyát. Azt akartam, hogy kerek perec rákérdezzen.
- Hogy érted, hogy belém szerettél?
- Úgy, ahogy mondtam. –néztem ki a lyukból.
Gyorsan tereltem a témát: –Lassacskán ki kellene másznunk innen.
- Szerintem még ezt a beszélgetést nem zártuk le.- állt elém, és a mellkasomra tette a kezét.
A kék szeme csak úgy világított a félhomályban, és várta a szavaimat.
- Nem szeretek az érzéseimről beszélni.
- Nem foglak kigúnyolni…
- Hihetetlenül kíváncsi vagy. –motyogtam az orrom alatt.
- Igen, az vagyok. –mondta egy pimasz mosoly kíséretében.
- Hát jó…
Egy kis gondolkodás után belekezdtem:
- Tudod… a tigris alakod is megfogott. Nem értettem, hogy egy állat hogy tud kiváltani belőlem ilyen érzéseket. Minden nap azt vártam, hogy mikor mehetek már az erdőbe, tudván, hogy ott fogsz várni. Jézusom… most így belegondolva egy állathoz vonzódtam.
- De az én voltam. –emelte fel az ujját.
- Pontosan. –mosolyogtam –Látom érted a lényegét.
- Igen… értem.
- Szóval. Amikor a csatában megvédtél… És emberré változtál… Először fel sem fogtam. Ezt képtelenségnek gondoltam, vagy annál is rosszabbnak…szemfényvesztésnek. De nem volt az, szerencsére. Rájöttem, hogy minden titkomat tudod, és ezt veszélyesnek éreztem.
- De nem mondtam el senkinek, és nem is fogom. –tiltakozott azonnal.
- Még nem fejeztem be. –simítottam végig az arcán.
Elfordította a tekintetét, és inkább a földet kezdte el bámulni.
- Tudom, hogy sosem mondanád el senkinek, és nem élnél vissza a helyzettel. Most már tudom, és így belegondolva akkor is tudtam. Teljesen bíztam benned. Vagyis még mindig bízok benned, mielőtt még ezen akadnál fent.
Apró mosoly kúszott az arcára, és újra a szemembe nézett.
- Örültem, hogy valakinek végre őszintén elmondhatom a bajaimat.
- Tudod, hogy milyen érzés volt, amikor először megláttalak? –kérdezte hirtelen.
- Nem… a te gondolataidat és érzéseidről fogalmam sincs.
Még magamban hozzátettem, hogy sajnos, de aztán teljes figyelmemet felé fordítottam…

                                                         ***

(Nancy)

- Amikor a vámpír illatot hozta felém a szél, menten meg akartam fordulni, hogy aztán visszarohanjak a házhoz. De nem ment. Folytattam az utamat előre, szinte nem is én parancsoltam magamnak. Kétségbeesetten küzdöttem, hogy végre megforduljak, és a másik irányba rohanjak. De nem sikerült. Egyre közelebb kerültem a bódító illatodhoz…

 „Nem… Nem… Láttam magam előtt, ahogy mennek a fák, felreppennek a madarak, és a mancsaim alatt csak úgy lapul le a pázsit. Egyre közelebb kerültem a veszélyhez, az édes illathoz, a vámpírhoz. Lelassultam. Már csak lépkedtem, és éreztem, hogy csak pár méterre vagyok Tőle. A tekintetem folyamatosan cikázott a fák között, egyre csak kerestem az ismeretlen személyt. Lassú, óvatos lépteimmel húzódtam ki a fák takarásából, és egyenesen szembe kerültem a tekintetével. A vérvörös szemei engem fürkésztek, és hirtelen támadó állásba helyezkedett. Már saját erőmből tettem egymás elé a mancsaimat, és egyre közelebb kerültem hozzá.
- Szia Tigris… -állt fel végül.
Lassan lépdeltem felé, viszont megtorpantam, mikor a hófehér kezét felém nyújtotta.
- Nem bántalak. Ahogy te sem engem…legalább is remélem.
A mosolyába feledkeztem. A hófehér fogai kivillantak, az arca oldalán a gödröcske is látszott, ami a gyengém.

Végül a nagy csodálás után közelebb léptem hozzá, és fejemet a tenyeréhez dörgöltem. Éreztem, ahogy ujjai a dús bundámba siklanak.
- Remélem te meghallgatsz… -motyogta.
Hát ez meg? Most meg mi történt?
- Nagyon nehéz az élet… Emberként… vagyis vámpírként… De jó neked, hogy nem kell ilyenekkel törődnöd.
Oh, dehogynem. Oh, ha tudnád…
- Képzeld…nagyon nehéz az életem. Ma öltünk. Megint… nem is értem. Régen simán, minden lelkiismeret-furdalás nélkül kitörtem valaki nyakát…
Miközben a beszédjét megszakította, hogy sóhajtson egyet, én hátrább tántorogtam.
- Megijedtél, igaz?Oh, minek is beszélek? Hisz nem is érted, hogy mit mondok… -mosolyodott el –Épp ez ebben a jó. Nem tudlak elriasztani. Nem fogsz elítélni amiatt, ami vagyok…
Bárcsak tényleg ne értenélek…
- De visszatérve az ölésre… régen bármi érzés nélkül megtettem, sőt, még örültem is. De ma… egy gyermeket kellett megölnöm. Egy zöld szemű kissrácot. Szőke hajú volt, és rám mosolygott, majd megfogta a kezemet, és az ablakhoz húzott, hogy megmutassa a bárányfelhőcskét. Annyira…őrjítő volt. Egy ártatlan kis lény. Véget kellett vetnem az életének, csak hogy megtegyem azt, amit elvárnak tőlem. Még mindig felrémlik előttem a kép. Egy aprócska macit szorongatott a kezében, és még egy mosolyt is villantott felém. Amikor mondtam neki, hogy… hogy megy a szülei után, örült. De tényleg. A mosolya még nagyobb lett, és boldogan felkacagott, majd elmotyogta a szülei nevét, majd az ég felé mutatott. Azt mondta, hogy már ő is ott szeretne lenni velük, mert nagyon hiányzik nekik. Az ölembe ültettem a kissrácot, egy apró puszit nyomtam a feje búbjára, és eltörtem a nyakát. Senkinek sem engedtem, hogy igyon belőle, vagy csak hozzá nyúljon. Hozattam egy lepedőt, bebugyoláltam, és levittem. Egy koporsóba tettem, és eltemettem. Nem tudtam elviselni, hogy elégetnék. Még sírt is csináltattam neki… az erdőben van.
Szégyen, nem szégyen, elsírtam magam. Pontosabban egy könnycsepp csordult le a szememből.
- Jé…olyan, mintha…sírnál. –törölte le a könnycseppet.
Megráztam a fejemet, és leültem. Tovább hallgattam a történeteimet, és megértettem.”

- És már akkor éreztem valamit. –mondtam el, miután egy apró fejrázás következtében megszakadt a visszaemlékezésem –A kisfiú miatt, talán. Hogy nem úgy bántál vele, mint egy fajtád béli, hanem…tisztelettel. Más voltál. Mint most is. Csak fizikailag vagy vámpír. Nem vagy vérengző állat, mint a többség…
- Furcsa vagy…Nem úgy nézed a dolgokat, mint a többség.
- Tudom. –mosolyogtam –De jó ez. Sokkal jobb így élni az életed, mintha az unalmas, slampos oldalát néznénk. Például… én a méhébe nem azt nézem, mint a többség, hogy rohadt szemét, megcsíp, hanem, ha megjelenik valahol, ott virágok lesznek… Vagy az esőt. Ha nincs eső, nincs szivárvány…
- Érdekes szemlélet. –mosolygott, és átkarolt.
- Ki kellene innen jutnunk. –kuncogtam.
Észveszejtő ötlet jutott eszembe.
- Majd gyere utánam.
Kibújtam a karjaim közül, és nekiálltam mászni a lyukba. Csak mentem előre és előre, viszont egyszer csak kicsúszott a kezem alól a talaj, és előre kezdtem csúszni.
- Gyere Dem, ez király! –visítottam el magam, és nevetésemtől visszhangzott a csúszda.
Végül egy óriási csobbanás mellett értem le, egy tóban landolva. Félreúsztam a kijárat irányából, hogy Dem is meg tudjon érkezni, ami pár másodperc múlva sikerült is.
- Nancy. –lökte félre mellőle a vizet.
- Ha egy kicsit körbenéznél, meg is találnál. –mosolyogtam egy sziklán ülve.
- Oké, jól van. Aggódok. –mondta megadóan, és elmosolyodott.
- És miért is? –kérdeztem vissza.
Közben felhúztam a szemöldököm, és előredőltem.
- Mert féltelek. –lépett hozzám.

- És azt miért? –incselkedtem.
- Mert… -simult hozzám, és az egyik keze a derekamra siklott, míg a másik a combomon körözött.
- Miért? –nyögtem.
- Mert szeretlek. –mosolyodott el, és láttam, ahogy az ajkaimmal szemez.
Nem vártam meg, amíg megcsókol, megtettem ezt én helyette. Az ajkaimat szenvedélyesen nyomtam az övéihez, ő pedig hevességemen mosolyogva csókolt vissza. Épp el akartam válni tőle, amikor mohón kapott az ajkaim után.
Innentől levetkőztem a gátlásaimat, és lábaimat a dereka köré kulcsoltam, miközben vékony ujjaim selymes tincseibe siklottak. Hűvös ujjait hirtelen megéreztem a pólóm alatt, a hasamon körözni, miközben belenyögött a csókunkba. Éreztem, hogy valami igencsak kemény nekem feszül, de ez sem állíthatott meg.
Én is kívántam őt, ő is engem. Ez a normális reakció érett férfi és nő között, ez ellen nem lehet mit tenni.
Ajkaink elszakadtak egymástól, mennyei csókjait pedig megéreztem a nyakamon, és a kulcscsontomon. Szégyentelenül felnyögtem, és határozott mozdulattal lebontottam róla az ingjét, és izmos mellkasát kezdtem el simogatni.
Vágyaink tovább nőttek, és egy váratlan, mégsem meglepő cselekedet következett…

                                                     ***---***

(Sophie)

- Nem is igaz. –tiltakoztam.
- Nem? –húzta fel a szemöldökét, és közelebb jött hozzám.
- Nem vagyok szexmániás. –húztam fel az orromat.
- Biztos vagy te ebben? –lépett elém, és teljes testét hozzám nyomta.
Az ágy egyre jobban süppedt be alattam, pedig csak én ültem a szélén. Vagy talán képzelem, hogy egyre mélyebbre süllyedek a szivacsok között?
- Igen, biztos.
- Még jó, hogy nem vagy Pinokkió, Szivecském. –kuncogott.
- Nem hazudok. Nem vagyok szex mániás. –kötöttem az ebet a karóhoz.
- Oké. Fogadjunk, hogy nem fogod kibírni, hogy ma ne érj hozzám.

- Igen? –húztam fel a szemöldökömet. –Simán kibírom.
- Na, azt megnézzük.
- De akkor bonyolítsuk. Te sem érhetsz hozzám.
- Oké, én mindenbe beleegyezek.
- De mi a tét? –csillant fel a szemem.
- Ha te nyersz, kitalálhatod,hogy hogyan, és mit csináljunk egész éjszaka… viszont ha én… akkor egy nagyon felejthetetlen napnak nézünk elébe.
- Oké. Én benne vagyok. –kuncogtam, és felálltam az ágyról –Még jó, hogy már dél van. Már csak tizenkettő órát kell kibírni.
- Sok szerencsét.
A gardrób felé indultam, és kivettem belőle egy miniszoknyát, magassarkút, és egy fehér inget. Bementem a szobába, letettem a dolgokat az ágyra, vigyázva, hogy véletlenül se érjek Alec-hez.
Nekiálltam öltözni, ő pedig elbűvölt tekintettel figyelte minden mozdulatomat.
- Gonosz vagy. –krákogta rekedt hangon.
- Nem igaz. Csak játszok. –villantottam egy csábító mosolyt, majd belebújtam a cipőmbe, és az ajtóhoz tipegtem –Neked nehezebb lesz a mai nap, mint nekem…
~
Így ment el az egész nap. Én ingereltem, ő pedig határtalanul tűrte kínzásomat. Érintés nélkül is éreztem, hogy pozitív reakciókat tudok kiváltani belőle.
Egyre jobb kedvvel hajtottam végre a feladatokat. Épp a plafonon lévő csillárban cseréltem villanykörtét. Alec azonnal felfigyelt lebegésemre, a falnak dőlve bámulta tevékenységemet. Egy csábító mosoly kíséretében szálltam le, és előredőltem, mivel véletlenül leejtettem az egyik körtét. Ezután kigombolódott az ingem felső kettő gombja, így kivillant a melltartóm csipkéje is, mire egy elégedett morgás csapta meg a fülemet.
- Hihetetlen boszorkány vagy. –dörmögte.
- Nem. Csak szeretek játszani. –mentem el előtte, és a rossz villanykörtéket a kukába hajítottam, majd a szobába mentem.
A kanapéra telepedtem, és a kezembe vettem egy könyvet, hogy eltereljem a figyelmemet. De nem tudtam a könyvre koncentrálni, hanem sorban villantak be előttem az Alec-cal együtt eltöltött élményeink. Mintha csak a könyv lapjaira lenne kivetítve a kedvenc emlékeim összevágott felvétele.
Az elgondolkodásomnak köszönhetően nem vettem észre, hogy Alec is besasszéz a szobába.
- Feladom. –támaszkodott az ajtófélfának.
- Mit? Nem értettem tisztán… -néztem rá.
- Feladom. Neked nem lehet ellenállni. –kuncogott, és hozzám lépett, majd ajkait az enyéimre nyomta.
- És még, hogy én vagyok a perverz állat. –mosolyodtam el, és szenvedélyesen csókoltam vissza…

                                                     ***---***

(Edward)

A család most a boldogságban úszik.
Alice minden gondolata az esküvő körül forog:
  „Zöld, vagy piros? Melyik asztaldísz legyen? Visszafogott, vagy csicsás? Bridget a visszafogottat szereti, Emmett pedig azt akarja, hogy Bridget ízlése szerint legyen megrendezve, és neki tetsszen. Szóval… Rózsaszín liliomból és rózsából elkészített asztaldísz. Igen, tökéletes lesz.”
Mostanában csak ehhez hasonló gondolatokkal telik meg az agyam, és ez csak Alice részéről.
.
Bridget és Emmett nyugodtan beszélgetnek az eseményről, nem sietnek el semmit a ceremóniával kapcsolatban. Igaz, ennek a komoly beszélgetésnek általában sokkal szenvedélyesebb vége van.
.
Jasper örül a kedvenc Húga boldogságának, és átvette az egész család érzéseit, így boldogabb, mint valaha.
.
Esme és Carlisle büszkén és boldogan figyeli a fiatalokat. Örülnek, hogy végre minden rendben van mindenki között, és mindenki boldog.
Esme az egekben van a boldogságtól, hogy végre szeretett fiának és lányának az élete végre egyenesbe jött, a sok megpróbáltatás után.
.
Csak Bella… csak Ő az, aki nem felhőtlen. Közben-közben csak elréved, és gondolkodik, ahogy most is teszi.
A felkelő nap sugarai betöltik a szobát, pár hajtincsének vörös színt kölcsönözve. A bőre gyémántként csillog, ahogy mindnyájunknak, nekem mégis ő a legszebb.
- Szeretlek, Kicsim. –csókoltam bele a nyakába.
- Mit csináltál, már megint, te bajkeverő? –kuncogott.
- Csak szerelmet vallottam, már az is baj? –mondtam a bizonyos féloldalas mosolyom kíséretében.
- Dehogy. Én is szeretlek Téged. –csókolt meg.
- Mikor indulunk?
- Hát… úgy fél óra múlva indul a film, a kezdés előtt legalább öt perccel oda kellene érnünk…
- El vagy már készülve? –néztem végig rajta.
- Hát persze. –mosolyodott el.
- Akkor tőlem mehetünk… -kulcsoltam át a derekát.
- Ezt a cipőt átveszem. Nem megy tökéletesen a ruhához… -morfondírozott, és lenézett a fekete magassarkúra.
- De a fekete mindenhez megy, Kicsim.
Erre csak egy dühödt tekintetet kaptam válaszul.
A cipőcsere vége egy teljes átöltözés lett, míg végül megállt előttem egy fehér miniszoknyában, égkék, kivágott felsőben, és egy kék tűsarkúban, a fehér táskáját a karjára akasztva.
- És csak… Húsz percbe telt. –sóhajtottam.
- Öt percünk van odaérni. –döbbent le.
- Nyugalom, simán megcsináljuk. –mosolyogtam, majd átkaroltam és az ablakon keresztül a garázsba mentünk. Onnan pedig a moziba hajtottunk.

Más élet- II. 40. fejezet

Sziasztok!

Sajnálom a rengeteg késést, de remélem ez az eseménydús fejezet mindenért kárpótol titeket.
Mint észrevehettétek, most már lehet pipákkal is jelezni a véleményeteket a fejezetről, de azért örülnék pár kommentnek :)
Puszii

81.fejezet –Vagyis II. 40. fejezet
(Bridget)

Szélsebes autó hangja, türelmetlen dobolgatás, fékezés, ajtócsapódás. Időm sem volt feleszmélni, mindezt pár másodperc alatt hallottam meg.
Ezután már Emmett ölelő karjai között találtam magam. Leblokkoltam, nem volt erőm ellökni magamtól, viszont a dicsőségem ezt követelte volna tőlem.
- Mi van, mégsem akarsz szakítani? –nyögtem ki végül.
Válasz helyett csak az ajkaimra nyomta a sajátját, és egy szerelemtől túlcsorduló csókban részesített.
- Nem akarok szakítani veled. Nem akarlak elengedni. Örökre veled akarok lenni. –motyogta apró csókok között - Még ha akarsz, sem szabadulsz meg tőlem.
- Nem is akarok. –karoltam bele a nyakába.
- Nagyon sajnálom. Nem akartalak megsérteni. –nézett esdeklőn rám.
- De miért akartál elküldeni?
- Nem akartam, hogy magadat hibáztasd… Meg fogalmam sincs. Férfi dicsőség, azt hiszem. –kuncogott –De nagyon sajnálom, és rettentően szeretlek.
- Tudom. És semmi gond. –simítottam végig az arcán –Üdvözölnöd kellene a többieket is. Szerintem kíváncsiak lennének a dolgokra.
- Abban biztos vagyok. - sóhajtott fel –De nem érne egy kicsit rá?
- Csak egy kicsit… -mosolyogtam.
- Akkor ne menjünk le hozzájuk. Viszont… Szeretnék valamit kettesben megbeszélni veled. –húzott az ablak felé.
- Van erőm is. –böktem a fejemre, és visszahúztam az ágyra.
- Oh… -kuncogott, és végdőlt az ágyon, engem pedig a mellkasára volt –Van valami szabálya?
- Ne engedd el a kezemet, úgy könnyebb. –mosolyogtam rá.
Összekulcsolta az ujjainkat, én pedig rövid koncentráció után beleléptem a fejembe, és a saját elmémet is kitártam előtte, viszont Edward előtt elzártam a gondolatainkat.
- Na, hallasz? –mosolyogtam rá.
- Igen. –üzente vissza gondolatban.
- Akkor miről is akartál beszélni?
- Ő… Hogy…
- Nyugi. Nekem mindent elmondhatsz. –végigsimítottam az arcán, és egy biztató mosolyt küldtem felé.
- Szeretném, ha összeházasodnánk… még a nyáron.
Elzártam az elmémet előtte. Láttam magamat a gondolataimban, ahogy óriási szemeimet az arcára szegezem. Egyre zavartabb gondolatok cikáztak a fejében.
- Hogy is gondolhattam. Hát persze, hogy nem akarja hozzám kötni az életét. Én barom. Hogy lehettem ilyen ostoba. Hát ki akarna egy ilyen barmot egész életére?Ezt is elcsesztem, király…
- Emmett. Még mindig itt vagyok. –gondolatom csak egy suttogásnyi volt.
- Hopsz…
- És… És én is örülnék neki. És nem tudom, hogy miért ötlött fel benned olyasfajta gondolat, minthogy nem megyek hozzád. Én leszek a világ legeslegboldogabb felesége, ha te leszel a férjem.
- Szeretlek. –húzott magához egy szerelmes csókra.
- Én is téged. –mondtam már hangosan, és kikapcsoltam az erőmet.
Csak a pajzsot hagytam kettőnkön, hogy Edward ne tudjon meg előre semmit.
- Elmondjuk a többieknek?
- Mondjuk. –kuncogtam.
Összekulcsoltam az ujjainkat, és lehúztam a közös szobánkból. Egyenesen a nappaliig mentünk, ahol a többiek már elmélyedve beszélgettek.
- Bridget. –vetette Alice a nyakamba magát.
- Nyugi, Alice. –kuncogtam, és megöleltem.
- Miért léptél le? –mondta, és visszaült Jasper mellé.
- Mert Nich-hez jöttem. Kapott egy levelet Jane-től. –ültem le Emmett ölébe –De ezt tőle kérdezzétek.
- Nich most nincs itthon… -motyogta Esme –Elment vadászni.
- A vámpíroknak is szükségük van táplálékra. –mondta Edward.
- Nem szeretnétek bejelenteni valamit? –tapsikolt izgatottam Alice.
- Alice. –szóltam rá.
- Jól van na. –mondta ajak biggyesztve.
- Akkor mondjuk. –suttogta a fülembe Emmett.
- Na jó, legyen. –mosolyogtam.
- Figyelünk. –szólt sürgetően Bella.
- Megkértem Bridget kezét, és igent mondott. –hadarta le Emmett.
- Gratulálok. –állt fel Esme, és mi után mi is két lábon voltunk, megölelt minket.
És utána sorban mindenki.
- Valamit titkoltok. –suttogta a fülembe Jaz –És ezt Alice sem tudja.
- Na, majd mindjárt megtudja. –kuncogott Emmett.
- És… -folytattam –Most ugrik a majom a vízbe. Még ebben az évben szeretnénk megtartani az esküvőt.

Alice felsikított, és a nyakamba vetette magát. Miután elengedett, elégedetten tapsikolt.
- Szervezhetem én?
- Lehet erre nemet mondani? –kuncogtam.
- Akkor gyere. –ragadott karon, és azonnal az emelet felé húzott.
Még egy gyors csókot nyomtam Emmett ajkaira, majd engedtem a Szervezőzseninek, és a szobáját vettem irányba.
Bent már felfordulás volt. A gardróbja mélyéről dobozok tömkelege került elő, mint év szerint megszámozva. A mostani, és a tavalyi dobozt már kipakolva találtam. A rengeteg újság, prospektus és ruhaanyagminták közepén ülve találtam Alice-t, amint épp egy képes könyv-szerűséget lapozgatott.
- Milyenre gondoltál? –csapta be a könyvet.
- Egy kulcsfontosságú dolog van. –mosolyogtam –Az pedig Forks.
- Komolyan?

- Igen. Ott ismerkedtünk meg, rengeteg élmény köt oda. És ott lakik a húgom is, és a szüleim…
- Vendéglista?
- Most mondjam el, hogy kiket szeretnék ott látni?
Csak egy bólintás volt a válasza, meg persze egy óriási mosoly.
- Titeket, a családomat. A volturis barátaimat. Az emberi családomat is… A szüleimet.
- Mármint a vérszerintit? –ámult el.
- Igen. Ezt… már megbeszéltem Aro-val, hogy szeretnék kapcsolatba lépni vele. Már régen, de megegyeztünk ebben. Beavathatom a dologba.
- És hogy sikerült rávenned?
- Egy kis egyezkedés, kuncsorgás, könyörgés. Mellesleg boci szemek, hüppögés, és remegett az ajkam. –kuncogtam –Amúgy nem kellett sokáig kérnem. Aro tudja, hogy nagyon sokat jelentenek nekem.
- Oké. Megjegyeztem. –kuncogott –Úgy tűnik szűk körű rendezvény lesz.
- Farkasok. –szóltam még –Legalább is Petric.
- Jegyzem. –bökött a fejére –Más követelmény?
- Van. Ragaszkodom a koszorúslányomhoz… -mosolyodtam el –Szóval kereshetnél magadnak valami tuti rucit, a húgommal együtt. Meg Jane… ha még itt lenne…
- Szóval…én leszek a koszorúslányod? –hadarta izgatottan.
- Igen. –kuncogtam.
- Köszönöm. –ölelgetett meg.
- Én köszönöm, hogy elvállalod.
- Ez természetes. A Nagy Ruha? –mosolygott, ezzel utalva a menyasszonyi ruhámra.
- Alice. Ezt majd megbeszéljük akkor, ha ketten leszünk. –kuncogtam.
- Rendben… -mondta, és villámgyors körmölésbe kezdett.
A pink szőrös-véges tolla csak úgy siklott a pink füzetlapokon.
- Nem gond, ha csatlakozok? –nyitotta ki Esme az ajtót.
- Dehogy, Anya. Gyere csak.
Alice és Én egyszerre hadartuk le a választ, miközben mindketten ugyanazért az újságért nyúltunk. Kitört belőlünk a nevetés, és Esme is egy óriási mosoly közepette huppant le közénk.
- És mikor is akarjátok?
- Hát… mi nyárra gondoltunk… -mosolyogtam.
Nyár…hm… Jó ötlet volt Emmett részéről.
- A pontos időpontot még nem tudjuk…
- Este vagy délután? –érdeklődött Alice.
- Még nem volt időnk, hogy ilyeneket megbeszéljünk. –húztam el a szám.
- De alig van időnk megszervezni. És ez fontos dolog. Mert úgy állok neki a jövő nézegetésének. Szóval…
- Alice. Nyugi. Ráérünk. Ha egy heted lenne rá is meg tudnád szervezni. Teljesen profira. –kuncogtam.
- Ez igaz… -virult fel az arca –De akkor is, a tökéletes munkához idő kell. És szerintem ti tökéletesnél is jobb első esküvőt akartok.
- Alice. –kuncogtam –Te nem tudsz nem csodásat szervezni, szóval nem tudom, hogy mi itt a baj. Te mindenből tudsz tökéleteset csinálni.
- De…
- Alice. Kicsim. –mosolygott rá Esme –Igaza van Bridget-nek. Hadd beszéljék meg először.
- Igen… -kuncogtam –Mint már hangoztattam elégszer, teljesen egyetértek Anyával. Szóval…
Felálltam, és az ajtóhoz sasszéztam. Az óriási, elégedett, és boldogságot sugárzó mosolyom nem volt letörölhető az arcomról. Csak ott virított, beterítve az arcomat, és nem tudtam letörölni onnan. Boldog voltam, vagyok, és leszek is…
- Megyek, és megbeszélem a dolgokat a vőlegénnyel. –kuncogtam, és becsuktam magam mögött az ajtót…

                                                               ****

(Demetri)

Lassan, ledöbbenve toltam hátra a széket, aminek éles csikorgása töltötte be a helyiséget. Felálltam, és visszanéztem az asztalra. A kép még mindig az asztal közepén hevert, és csak arra a fekete-fehér, már rosszabb állapotban lévő képre voltam képes fókuszálni. A kissé lefogyott, beesett arcú nő boldognak látszott. Arcán mosoly virított, szemeiből a boldogság sugárzott. A hófehér ruha tökéletesen simult vékony alakjához. A menyasszony derekára egy férfias kéz simult, így a vőlegény még közelebb húzta magához az arát. A férfi megkönnyebbülten és örömmel mosolygott. Látszott rajtuk, hogy szeretik egymást. A nő bízott a férfiben, a férfi pedig féltette őt. Észrevehető, ahogy a férfi óvatosan karolja át a derekát, és olyan óvó minden érintése, míg a nő szeretettel simult bele a karjaiba, és ott találta meg a békét. Legalább Cinthia boldog volt.
A mellette fekvő fotóra siklott a tekintetem, ami az elmúlt másodpercekben került elém. Hárman vannak a képen. A sápadt, lefogyott és gyenge asszony a kezében tart egy csecsemőt, ami békésen fekszik a karjaiban, míg a nő arcán könnycseppek hasítanak végig, és közben az ágy háttámlájának dől. A férfi óvatosan törli le a forró, sós cseppeket az arcáról, miközben boldogan mosolyog. Az aggódás és a riadalom mégis fellelhető tekintetében, miközben a nő arcát fürkészi, és szerelmes tekintetét rá szegezi.
Aprót ráztam a fejemen, és hallottam, ahogy a hajtincseim hasítják a levegőt.
- Ezután meghalt… -sóhajtott fel, ahogy a képre néz –Csak egy képre volt időnk. Nem engedte, hogy átváltoztassam. Azt vallotta, hogy ez az élet rendje.
Szemeimet lehunytam. Ő a lánya…
- Szerettem. Nagyon. És ő is szeretett téged. Nap, mint nap emlegetett. Este könnyek között aludt el, és ez csak évekkel később múlt el. Talán az idő segített feldolgozni az elvesztésedet, viszont a hiányod benne maradt.
A távolba révedve próbáltam visszahozni pár emléket. Hogy tehették ezt velem? Elvették az eddigi életem egyik legfontosabb időszakát. És ráadásul mások életét is megkeserítették, nem csak az enyémet. Hol itt az igazság, és az emberesség?
Kutakodtam az emlékeim között, sorban pörgettem a képeket.
Forogtak az agyamban a fogaskerekek, de azt az időszakot, amit kitöröltek az agyamból, csak nem tudtam felidézni. Nem! Valahol csak megvan. Nekem kellenek ezek a dolgok.

„-Szeretlek! –suttogtam.
- Én is téged… -mosolygott, miközben kezeinket összekulcsolta.
Furcsa volt. Az én hideg, és nagy kezem, az ő meleg, és apró kacsójához képest. Mégis tökéletesen összepasszoltak. Összeillettek, akárcsak mi.
- Örökre veled leszek… -susogta a fülembe.
- Megtennéd értem? –néztem gesztenyebarna szemeibe, amit most könny homályosított el.
- Tudod, hogy érted bármit megtennék. –simította a kezét az arcomra.
- De… közűlünk való is lennél… bevállalnád az örök…sanyarúságot?
- Sanyarúságot? Ha veled leszek, az nem lehet rossz. –folyt le a könnycsepp az arcán –Boldog leszek, csak veled lehessek. Kérlek, Demetri.
- Szeretlek. –csókoltam meg.
- Én is téged. –biztosított.
- Jön valaki… - pillantottam az ajtó felé, amin keresztül halk léptek zaja szűrődött be.
- Kérlek. –csimpaszkodott a karomba- Vigyél magaddal. Ne hagyj itt.
- Visszajövök még, butus. –simítottam az arcára, miközben felálltam az ágyról, és az ablak felé sétáltam.
- Ezt vidd magaddal. –vette le a nyakából a láncot, amin a szív lógott, és a kezembe nyomta.
- De…ez…
- Ezt az anyámtól kaptam. –bólintott, miközben újabb könnycseppek folytak végig csodás arcán.
- Nem fogadhatom el. –tettem a kezébe.
- Kérlek. Vidd magaddal. És emlékezz rám. –zokogott fel, és a kezemre kötötte.
- De visszajövök még. –mosolyogtam rá, megcsókoltam, és a kitárt ablakhoz mentem.
Kiugrottam rajta, és már csak egy suttogás jutott el a fülemhez:
- Többé nem látsz, nincs több alkalom. Szeretlek… -suttogta, miközben újabb zokogás miatt csuklott el a hangja.”

Az emlékkép levetítődött a szemeim előtt, és nem értettem. Tehát tudta, hogy vége. Hogy vége lesz, ha én… ha én nem viszem magammal.
Hirtelen furcsa érzések törtek rám. A szemem szúrt, a szomorúságtól mozdulni sem tudtam.
Lassan az ajtóhoz indultam, és óvatosan kinyitottam azt. Mély, lapos levegőket vettem, és próbáltam nem zokogni.
Nem! Hogy lehettem ilyen ostoba! El kellett volna vinnem!
- Demetri. Minden rendben? –hallatszott mögöttem a hang. Én csak megráztam a fejem, és kiléptem a napsütésre.
Ahogy a fűre ért a lábam, nem tudtam magamnak parancsolni, csak mentem az erdő felé, és egyre több remegés futott végig rajtam. Le kellett valahol vezetni a feszültséget.
- Megmondtad neki? –hallottam bentről Nancy hangját –Apa! Én akartam! Mindent elrontasz!
Ezután már csak a négy mancs dobogását hallottam, és megjelent előttem a jól ismert tigris alak, amit most csak egy kézsuhintással löktem el magamtól, aminek az eredménye egy óriási reccsenés lett, emberi sikítással ötvözve…