Love Angel- 16. fejezet

Sziasztok!
Nos, mint ígértem meghoztam a fejezetet :) Őszintén be kell vallanom, nekem ez az egyik kedvencem :)
És mindenki megnyugodhat, most nagyjából egyenesbe jönnek a dolgok, legalábbis egy időre ;D
Köszönöm szépen a véleményeket :)
Puszii

Love Angel- 16. fejezet
Szeretni és szeretve lenni
(Izbel)

Zokogás rázta meg a testemet, és éreztem, hogyha nem teszek semmit, örökre elveszítettem.
És nem akartam ezt! Nem akartam elveszíteni! Szükségem volt rá. Többet ért nekem, mint akár a levegő. Nem akartam nélküle élni. Többé egy napot sem akartam egyedül tölteni. És nem is fogok!
- Sajnálom, Eric. –fordultam felé, mire mosolyogva felállt.
- Szereted őt. Menj, és keresd meg.
Nem is kellett többször mondani. Kicsaptam az ajtót, és a távolba meredtem, de alig láttam. A könnyek újra elhomályosították a szememet.
- Kevin! –kiáltottam kétségbeesetten.
Nem jött válasz. Újra a nevét kiáltottam, de semmi. A könnyek megállhatatlanul folytak végig az arcomon, miközben újra a nevét kiabáltam. A hangom egyre halkult, már egy hangos szóra sem futotta.
Kezemet a szám elé kaptam, és éreztem, hogy újra feltör a zokogásom.
De akkor megpillantottam. Felismertem a járásáról, a zsebre tett kezeiről. Most már nem érdekelt semmi. Sebesen szedtem a lábaimat, szaladtam felé.
- Izbel? –hasított a csendbe megtört hangja.
A nyakába vetettem magam. Szorosan vontam magamhoz, ő pedig a nagy lökéstől elveszítette egyensúlyát, megcsúszott a homokban és térdre esett velem együtt. De még így is magánál tartott. Szorosan fogott, arcát a hajamba fúrta, én pedig az ingjét áztattam el a könnyeimmel.
- Oh, Iz…
- Szeretlek. –dadogtam hadarva –Kellesz nekem. Nem lehetsz másé! Kevin, nem adlak! Én… Rettentően sajnálom az elmúlt időszakot. És sajnálom a pofont, és sajnálom, hogy megbántottalak.
- Izbel. Css… –próbált csitítani.
- És annyira sajnálok mindent! De egyszerűen nem tudlak elfelejteni! Hiába próbálom, nem megy. Egyszerűen belevésted magad a szívembe. És… nem tudok nélküled élni. Nem megy. Valamiért képtelen vagyok nélküled boldog lenni, Kevin. Én… Én nem akarlak elengedni. Nem akarlak mással látni. Azt akarom, hogy én legyek a karjaidban minden reggel, ne pedig más! Azt akarom, hogy engem csókolj, ne pedig egy barna cicababát! Vagy bárki mást! Nem engedlek, Kevin.
- Szeretlek. –suttogta.
- Én is. Imádlak. Szeretlek, mindennél jobban! –suttogtam zokogva –Kérlek bocsájts meg! Könyörgök neked, bocsájts meg azért, mert ennyire önfejűen viselkedtem.
- Neked kell megbocsájtanod nekem, Izbel. Annyira elviselhetetlen voltam. És röstellem, hogy ilyen voltam. Nem vagy utcalány, nem gondolom ezt és sosem gondoltam! Annyira szörnyű, hogy burkoltan, de ezt mondtam rád. Nem akartam, de akkor annyira… más voltam. Meg voltam törve, reménytelen volt a helyzetem, és nem bírtam elviselni, hogy mással vagy. Egyszerűen azt akartam, hogy velem táncolj összebújva, velem legyél minden nap, minden éjszaka, minden percben. Ne mással. Rettentően féltékeny vagyok. –nyögte –És irtózatosan szerelmes.
Felnéztem rá, ő pedig halványan mosolyogva letörölte az arcomról a könnyet, majd lágyan megcsókolt. Boldog, megkönnyebbül sóhajt hallattam, majd közelebb húztam magamhoz megfeszült testét. Az egyik kezemmel a hajába túrtam, másik kezem ujjaival pedig végigsimítottam a gerince mentén. Az izmai kissé meglágyultak, testtartása könnyebbé, kényelmesebbé válik. De ettől függetlenül még érzem rajta, hogy feszült. Talán még mindig azok a képek peregnek le előtte, amikor fájdalmat okoztunk egymásnak.
- Kevin. Most már vége. –suttogtam a szájába.
- De olyan nehéz elhinni. –sóhajtotta a szemeimbe nézve.
- Pedig hidd csak el. A tiéd vagyok. –mosolyogtam rá, majd újra közelebb húztam egy csókra.
És nem akartam többé elengedni.
Csókunk egyre szenvedélyesebbé vált, egyre jobban feszegettük a határokat. Keze a szoknyám alá csúszott és megmarkolta a csípőmet. Elégedetten sóhajtottam fel. Csókunk kezdett sürgetővé válni, de a szenvedély ugyan úgy megmaradt.
- Menjünk a villába.
- Jó ötlet. –válaszolta.
Azt vettem észre, hogy a szobájában állunk. Ledöntött az ágyra, és fölém mászott, közben továbbra is csókolt. Kezei a ruhámat piszkálták, próbálta egyre feljebb tolni rajtam. A jóleső érzés újra végigjárta a testemet. Megborzongtam tőle, és az eddiginél hevesebben csókoltam meg. Sürgetően vettem le róla az ingjét. Hallottam, ahogy pár gomb leesik a padlóra, és pattogni kezd, majd elgurul. Belemosolygott a csókunkba, de mikor végigsimítottam a mellkasán, aztán kezem a köldöke körül, a kidolgozott hasát kezdte el simogatni; felnyögött. Ezután áttért a nyakam csókolgatására. Megelégeltem, ahogy a ruhám a kissé izzadt testemre feszül. Levettem magamról és a földre hajítottam.
Ránéztem. Kék szemeivel engem fürkészett. Egyszerre volt szexi, kaján, sóvárgó és eszméletlenül ellenállhatatlan.
Halványan rámosolyogtam, és az egyre szűkülő nadrágjához nyúltam. Kigomboltam, majd lehúztam róla. Elvigyorodott hevességemen, majd az ágyhoz szorított és újra megcsókolt.
A vágy feszíti a testemet. Ismeretlen érzések, soha nem érzett vágyódás. Ezt a szintű érzelmet még nem tapasztaltam senkivel. De őrjítő melegség járt át belülről, boldog voltam és vágyódtam.
Már nem tudtam követni, hogy mi hogyan és miként következett. Az egész éjszaka összefolyt. Nem tudom, hogy hogyan kerültek le rólunk a fehérneműink. Észveszejtő az egész pillanat, az egész éjszaka. Lábaimmal egyre erősebben szorítottam magamhoz, miközben ő egyre gyorsabban mozgott. A nyakamat harapdálta, én pedig a hátát simogattam, és körmeimet bele-bele mélyesztettem a bőrébe, miközben fogaim megtalálták a fülét, és megharaptam azt.
Feltörő sikolyaimat, nyögéseimet verítéktől nedves vállába fojtottam. Hevesen csókoltam, szerelmesen simogattam, és vadul harapdáltam.
Egyre hangosodó hangjaink elnyomják az eső halk kopogását, a szél susogását és a hullámok vad csapkodását.
Elérve az áhítatott pontot testünk ívben feszült, ajkainkat nyögések hagyják el, de még most is csókoltuk egymást. Izzadtan borultunk egymásra, ő a mellkasára vont, én pedig zihálva hallgattam szíve vad ritmusát.
~
Reggel a mellkasán ébredtem. Ő még aludt. Mellkasa ütemesen mozgott fel és le. Annyira csodás volt ez pillanat. Nem akartam megszakítani, így inkább visszahajtottam a fejemet a mellkasára, és lehunyt szemmel hallgattam szíve dobogását. Halványan elmosolyodtam, és az ujjaimmal apró köröket írtam le a hasára.
Nem is tudom, hogy mennyi ideig maradhattunk így. Ő csendesen szuszogott, én pedig ellágyult pillantásommal vizsgálgattam.
Szőkés haja az arcába lógott, kisfiús arcán a bánat egy jele sem volt megtalálható. Teljesen kisimult volt és nyugodt. Mosolygott. Még álmában is felfelé gördült az ajka.
Halkan dörmögött pár szót, majd közelebb volt magához, és arcát a hajamba fúrta. Elvigyorodtam, és az egyik kezemet az engem ölelő karjára simítottam, másik kezem pedig a mellkasán pihent továbbra is.
Éreztem, ahogy mocorog. Egyre gyakrabban, és határozottabban mozdította meg egy-egy testrészét, fejét visszatette a párnára, egyik lábát pedig átvetette egymáson fekvő lábaimon. Ezen újra mosolyognom kellett. Láttam, ahogy szemei már nem lágyan vannak lecsukva, inkább összeszorította őket. Ja, igen. Süt a nap. Szerencsére a tegnapi vihar elég hamar elvonult. Nem is csodálom, ha bántja a szemét az erős fény.
- Jó reggelt. –dörmögte lehunyt szemmel, kissé kómás állapotban.
Óvatosan, résnyire felnyitotta szemhéjait, és egy csókot nyomott az ajkaimra, miközben egyik keze újra a tarkómon kötött ki. Hosszú percekig ízleltük egymás ajkait, végül mosolyogva váltunk el.
- Jobb nem is lehetne. –válaszoltam.
- Örülök neki. –dörmögte boldogan, és egy nagyot ásított –Olyan álmos vagyok… Mennyit aludtunk?
- Nem tudom… pár órát, maximum ötöt. –válaszoltam.
- Mennyi az idő?
Az ajtó fölött lévő órára pillantottam, és elvigyorodtam.
- Kilenc múlt pár perccel.
- Atya ég. –dörmögte –Sosem voltam még álmos. Igaz, nem aludtam az elmúlt napokban. Csak tíz-tizenöt perceket. Azt sem valami nyugodtan.
Elszorult a torkom, és arcomat inkább a mellkasába fúrtam.
- Nem hibáztatlak érte, nehogy azt hidd. –nyúlt az állam alá, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek –Nem lényeges, hogy mi volt. Az a fontos, ami most van. És most boldog vagyok, ahogy remélem te is.
- Az vagyok. –mosolyodtam el –És az is szeretnék maradni jó hosszú ideig.
Halkan felnevetett, majd egy csókot nyomott a számra.
- De azt azért elárulhatnád, hogy hogyan szerethettem beléd ilyen hamar és ennyire. –vigyorgott –Szedsz valamit? Vagy valami különleges parfümöd van? Áh, tudom már! Valami főzetet alkalmaztál!
- Oh, Kevin. –kacagtam.
- Rájöttem a titkodra. –csiklandozta meg az oldalamat.
- Nekem van egy jobb válaszom.
- Hallgatom.
- Ennyire megnyerő a természetem. –kacsintottam rá.
- Nem csak a természeted. Az alakod, a hajad, a szemeid, a jellemed… –sorolta.
- Elég lesz. –szóltam rá kacagva.
- Pedig még tudnám sorolni.
Válaszul csak egy csókot nyomtam az ajkaira. Nem is éreztem furcsának ezt a helyzetet. Pedig több, mint tíz év óta először ébredek egy srác karjaiban, akit tényleg szeretek, de nem volt furcsa. Annyira kellemes érzés volt, hogy minden mást elnyomott.
- Mikor jöttek meg a többiek? –kérdezte.
- Most keltem, nem tudom. –mosolyogtam –Miről beszéltetek este Tiffanyval?
- A bárnál?
- Igen.
- A fejembe szállt az alkohol. –kezdett bele –És hát… Tif sem volt valami józan…
- Kevin, ne húzd már az agyamat! –csaptam rá lágyan a karjára.
- Eszemben sincs. –mosolygott –Szóval Tiffany enyhén szólva is lecseszett azért, mert így viselkedek.
- Mármint?
- Hogy szemét vagyok veled. Hogy flegma vagyok, nem is beszélve arról, hogy nagyképű, aki csak a saját érzéseivel foglalkozik.
Értetlenül néztem rá, mire kedvesen felnevetett és megsimogatta az arcomat.
- Kapizsgálom a dolgokat…
- Azért kifejtem. –kacsintott –Lényegében arról van szó, hogy Tiffany teljesen ki volt akadva, hogy én nem foglalkozok veled. Mármint, hogy csak játszok veled, az érzéseiddel. Ugyanis te teljesen kikészültél, és ezt ő a szívén viseli. Ezért kaptam egy fejmosást, amiért így merek viselkedni veled. És igaza volt. Nem is ellenkeztem, csak hallgattam és helyeseltem. Ő pedig egy idő után megunta, hogy csak ő beszél, így kifaggatott az érzéseimről. Szerintem jól összekavartam szegény csajt. –kacagott fel –Mindegy, majd valahogy megvilágosodik. Tehát… beszámoltam neki mindarról, ami bennem végbemegy. Ezután hosszú ideig győzködött arról, hogy béküljek ki veled, és legyünk boldogok. Nem is kell mondanom, amikor bementél azzal a talpnyalóval…
- Ericnek hívják. –szóltam közbe
- Akkor elküldtem Tiffanyt, de ott maradt velem. –folytatta, mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam –Teljesen kikészültem, hogy az a rocksztár megkaphat. Persze a rocksztárt nem szó szerint értem, mert nyilván nem az.
- Ne ítélkezz és ne kritizáld! –szóltam rá újból.
- Amikor kijöttél a raktárból Tiffany már nem volt ott, ki volt rám akadva. Teljesen elvontan viselkedtem. Bevallom, tényleg meg voltam húzatva.
- Ugyan. –legyintettem jókedvűen –Tőled ez már megszokott!
Csak elfintorodott, mire én elvigyorodtam, és egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Szóval végül is Tiffany-nak köszönhetjük mindezt…
- Igen?
- Igen… és tudod, hogy miért? Egyetlen egy mondatért. A többi csak lepergett előttem. Tudod, egyik fülemen be, másikon ki. De egy mondata nem. Valamit visszaszólhattam neki, már nem is emlékszek. De válaszul Bob Marley-től idézett, méghozzá ezt: Ki vagy te, hogy bíráld az életet, amit élek? Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, nem is azért élek, hogy azzá válljak. De mielőtt mutogatni kezdenél, győződj meg arról, hogy a te kezeid teljesen tiszták!
- Oh…
- Nos igen… Elgondolkodtam rajta, igaz, bódult állapotomban az eszmefuttatásom eléggé érdekesre sikerült…
Felkacagtam és felültem. Jókedvűen néztem csillogó, kék szemeibe. Boldogságot sugárzott az a szempár, ahogy a felfelé görbülő ajkak is.
Pár perc múlva újra a mellkasán volt az arcom, és hallgattam a szíve dobogását.
- Szóval tartozunk Tiffanynak. –állapítottam meg.
- Voltaképp igen. –mosolygott –Na, gyere Angyalom, zuhanyozzunk, míg a többiek fel nem kelnek.
Kaján mosolyát mikor megláttam, tudtam, hogy itt nem csak zuhanyzás lesz.
~
Fél órával később egy törölközőben álltam a fürdő ajtajában. Kevin épp akkor állt a tükör előtt, egy törölközővel a dereka körül.
- Tudod… –kezdtem mosolyogva, poénnak szánva az egészet –Utálom az égkék szemeidet, a hajad, a jól ismert flegma mosolyodat. Utálom, hogy állandóan leveszel a lábamról, elcsábítasz, utálom a nagyképűségedet. Utálom a gonosz nevetésedet. És tudod, hogy mit utálok benned a legjobban?
Ekkor már érdeklődőn fordult felém, ajkain nem volt mosoly. Látszólag komolyan vette az egészet.
- Azt, hogy ezután még eléred, hogy szeresselek. –haraptam be az ajkamat.
Megkönnyebbülten mosolyodott el, és a karjaiba kapott. Felkacagtam, és megcsókoltam.
- Már azt hittem, hogy igaz az egész vallomásod. Kezdtem megijedni.
- És te el is hitted volna? –kérdeztem megrovón.
Felciccent, és újra megcsókolt.
- Ezért büntetés jár. –dörmögte a fülembe.
- Alig várom.
Újra megcsókolt, majd a számról áttért a nyakamra. Onnan pedig a kulcscsontomra, amit elégedetten szívogatott. Élveztem.
- Mikor indul a gép? –kérdeztem mélyet sóhajtva.
- Négykor. Kettőkor el kell indulnunk innen. –mosolygott, majd újra megcsókolt.
- Vissza kellene mennem a szobámba. A többieknek fel fog tűnni, hogy eltűntem.
- A többség alszik még. –kuncogott –Ahogy Nessie is.
- Akkor addig megyek el, míg fel nem ébred. Talán észrevétlen tudok maradni. Szerintem eléggé kómás és ittas volt ahhoz, hogy megfigyelje, hogy ott vagyok-e, vagy sem… Lehet, hogy észre sem vette, hogy nem a saját ágyamban töltöttem az éjszakát.
Elvigyorodott.
- Majd meglátjuk. –kacsintott pimaszul.
Épp öltözködtem. Durván másfél másodperc alatt ugrott át a gardróbomba, hozott ruhát és tért vissza. Angyali erő… Hol is lennénk nélküle?! Felkaptam a sortot, a melltartó már rajtam volt, csak a toppot kellett volna felvennem.
Hátulról elkapta a derekamat, és közel húzott magához.
- Hiányozni fogsz. –suttogta a fülembe.
- Itt leszek veled egy házban. –kuncogtam, közben szembe fordított magával.
- De az nem ugyan olyan. –biggyesztette le az ajkát –Nem tehetem meg mindenhol ezt.
Közben végigsimított a melltartóm vonalán, másik keze pedig a hajamba siklott és megcsókolt. Nem kevés idő volt, míg elváltunk. Homlokát az enyémnek támasztotta, közben elégedetten vigyorgott.
- Kár. –mosolyogtam, közben kibújtam a karjai közül, és felvettem a felsőmet is.
- Ígérd meg, hogy ma még összefutunk.
- Persze, ott lesz a folyosó, az ebéd, a repülő… –kezdtem el sorolni. Úgy imádtam ugratni.
- Nem úgy gondoltam.
- Tudom. –kacsintottam –Ígérem, nem felejtelek el.
- Ne is. –suttogta, majd újra megcsókolt.
Az ajtóhoz mentem, kinéztem rajta. Senki sehol, tiszta a terep. Integettem egyet Kevinnek, és a saját szobámba surrantam át.
Nessie még tényleg aludt. Furcsa. Mindegy, biztos kiütötte magát az éjjel. Ezt bizonyítja az alkoholszag is. Vagy ezt csak a földre ledobott, nedves felsője árasztja?
Észrevétlenül próbáltam bebújni a helyemre, az ágyba. Több, kevesebb sikerrel ezt véghez is vittem. Pár percen belül eddig szundító barátnőm mocorogni kezdett.
Próbáltam minél álmosabb arckifejezést vágni. Közben dörzsölgetni kezdtem a szemeimet és mélyeket ásítottam. Kipattantak a szemei, de álmosan hunyta vissza őket.
- Mennyi idő? –kérdezte.
- Hát… –pillantottam az órára –Tíz óra tizenhét.
- Oké. Fel kellene kelnem. –motyogta lehunyt szemmel.
Pár perc múlva erőt vett magán és felnyitotta a szemhéjait. Nagyot ásított, és megdörzsölte a szemeit.
- Jó reggelt.
- Neked is. –válaszoltam jókedvűen. Eléggé vicces látvány nyújtott. Göndör haja ezer felé meredezett, a sminkjét este nem mosta le, így az elkenődve díszelgett az arcán.
- Ma haza kell mennünk. –állapította meg.
Én csak helyeslőn bólogattam.
- Tényleg, este olyan hamar leléptél a buliból. Jut eszembe… Kevint sem találtuk. –sóhajtott –Gondolom nála voltál…
- Én… izé… –dadogtam meglepődve.
- Van a kulcscsontodon egy aranyos kis szívásnyom. –bökött rá –Nem nehéz így összerakni a dolgokat.
Sokkolva kaptam a nyakamhoz, és felugrottam, hogy aztán a tükörhöz szaladhassak. Tényleg ott volt! Az a kicsinek nem mondható szívásnyom! A nyakamon virított! Atya ég! Kevin!
- Jó ég… –dörmögtem –Ezzel mit kezdek?
Persze simán eltüntethettem volna, de Nessie már észrevette. Egy normális embernél pedig egy ilyen nyom nem tűnik el az egyik pillanatról a másikra.
- Nem tudom, hogy mit lehetne vele csinálni. Bocs, még senki sem szívta ki a nyakamat. Mást meg főleg nem. –nevetett.
Végül úgy döntöttem, hogy bekenem egy krémmel, és egy olyan felsőt veszek fel, ami pont eltakarja. Aztán majd otthon eltüntetem. Vagy tüntettetem.
Áh, értem már… Kevin ezt értette büntetés alatt, és ezért vágott olyan elégedett arcot.
- Mikor pakolsz? –kérdezte Nessie.
- Nem tudom. Minél később. Húzni akarom, ameddig csak tudom. –mosolyogtam keserűen –Nem akarom itt hagyni ezt a helyet.
- Én sem, ne aggódj. –ölelt magához –De nézd a jó oldalát. Vannak jó emlékeink, amik örökké a miénk maradnak.
Felnevettem, ahogy ő is. Nem gondoltam volna, hogy pont ezt fogja mondani.
~
Pár órával később a gardrób közepén ültünk. Az ebédet már elfogyasztottuk, csak össze kellett pakolnunk. Ez persze egész gyorsan ment. Míg Nessie néhol vámpír sebességre kapcsolt- erről persze én nem tudtam, legalább is ő úgy tudja, hogy nem vettem észre-, én az angyali képességeimet vetettem be. Ez azt takarta, hogy mindent beleszórtam a bőröndbe, majd „csettintettem” egyet, és a ruhák máris tökéletes rendben sorakoztak.
Hallottam, ahogy az ajtó kicsapódik, majd egy zilált kinézetű, vigyorgó Tiffany rontott be a gardróbba.
- Mindent el kell mesélned! –sikkantott fel, én pedig boldogan elmosolyodtam.

Love Angel- 16. fejezet -Ízelítő

Sziasztok!
Gondoltam hozok nektek egy kis részletet a következő fejezetből. Hátha emiatt kedvetek támad komizni- chatbe is jó, akár pár szó is-, és talán még előbb is hozom a fejezetet ;)
Szerintem könnyen megállapítjátok, hogy ki is mondja ezt a pár sort :) Szerintem ezután ki is találjátok, hogy hogyan is fog folytatódni :)
Puszii

"- Neked kell megbocsájtanod nekem, Izbel. Annyira elviselhetetlen voltam. És röstellem, hogy ilyen voltam. Nem vagy utcalány, nem gondolom ezt és sosem gondoltam! Annyira szörnyű, hogy burkoltan, de ezt mondtam rád. Nem akartam, de akkor annyira… más voltam. Meg voltam törve, reménytelen volt a helyzetem, és nem bírtam elviselni, hogy mással vagy. Egyszerűen azt akartam, hogy velem táncolj összebújva, velem legyél minden nap, minden éjszaka, minden percben. Ne mással. Rettentően féltékeny vagyok. –nyögte –És irtózatosan szerelmes."

Love Angel- 15. fejezet

Izbel

Sziasztok!
Nagyon-nagyon röstellem, hogy nem tegnap tettem fel. De be kell vallanom, elment a netem, és amikor végeztem a fejezettel- 23 óra után volt- akkor már nem tudtam felcsatlakozni. Laptop átka.
Így aztán úgy gondoltam, hogyha ma felteszem nektek, legyen tökéletes. Pár dolgot átírtam, szerkesztgettem, majd pár oldalt hozzátoldottam :) Így ez extra hosszú lett.
Olvassátok figyelmesen, boldogan.
És a végéért ne öljetek meg, ha lehet ;)
Puszii

Love Angel- 15. fejezet
Búcsú buli
(Izbel)

Péntek van. Az utolsó előtti nap itt, Oahu-n. Ez részben elkeserítő, de mihelyt eszembe jut a ránk váró este felvidulok. Ma lesz az úgymond búcsú buli. Honolulun, a Hawaii szigetek fővárosában lesz megrendezve. Méghozzá az egyik legkedveltebb szórakozóhelyen. Ez egy szabadtéri hely, óriási színpaddal a fellépőknek. Ugyanis itt egy héten legalább háromszor élőzene szól. Az itt ismert, és sikeres előadók zenélnek az éjszaka folyamán. Remélem pár igazán latinos dallam is elhangzik majd.
- Lemegyek a konyhába valami gyümölcsért. –mosolyogtam Nessie-re.
- Hozol nekem is?
- Szőlő megfelel? –kérdeztem vissza.
- Persze. –válaszolta, közben a fürdőbe indult, hogy lezuhanyozzon.
Elmentem az említett gyümölcsért. A konyhában a megszokottnál többen sürögtek-forogtak.
- Itt meg mi történik? –kérdeztem.
- Búcsúztató torta. Vagy mi. –fintorgott Marie –Hogy vagy Drágám?
- Köszönöm, jól. –mosolyogtam –Ez Kevin ötlete volt, gondolom.
- Persze, hogy az övé. Én nem találnám ki, hogy egy háromemeletes tortát akarok holnapra. Tegnap mondta. Tegnap. –mondta kiakadva –Egy nap alatt egy háromemeletes tortát összehozni…
- Ha segítség kell, csak szólj. –suttogtam a fülébe –Csak egy pillanatba telne.
- Megoldjuk, Izbel. De nagyon köszönöm. –ölelt meg –Miért is jöttél le?
- Gyümölcsért.
- A kamrában találsz. Jobb oldalt.
- Köszi. –mosolyogtam, majd a gyümölcsök keresésére indultam.
Útközben magamhoz vettem egy tálat is, hogy mégse a kezemben kelljen cipelnem. Szőlőt és almát tettem bele, majd leöblítettem vízzel. Felmentem vele a szobámba. Még mindig víz csobogása törte meg az amúgy teljes csendet.
Nessie még mindig fürdött. Pedig azt hittem, hogy mire felérek végezni fog. Habár…
Letettem a tálat a kisasztalomra, majd a gardróbba mentem. Nessie már kiválasztotta a ruháját, nekem viszont nem volt erőm erre tegnap este.
Hosszú percekig sétálgattam a sorok között, egy-egy ruhát kiemelve a többi közül. De végül visszatettem őket. Nem tudtam dönteni. Hosszú keresés után találtam meg azt a szoknyát, ami megfelelt. Rövid volt, vékony és szűk. Tökéletes.
- Kész vagyok. –jelent meg előttem Nessie.
Épp a vizes haját dörzsölgette törölközővel, s a ruhámra szegezte a tekintetét.
- Tetszik. –jegyezte meg.
Elmosolyodtam, majd akasztóstól vittem ki a szobába.
- Megyek fürdeni. A gyümölcs az asztalon van.
- Köszi.
- Nessie. –szóltam vissza az ajtóból.
- Igen?
- Miért nem mutatod meg a ruhádat?
- Legyen titok. –kacsintott.
- Igazságtalanság. –vigyorogtam, majd becsuktam az ajtót.
Hosszú percekig áztattam magam a zuhany alatt. A hidegvíz már teljesen lehűtötte a bőrömet, pontosabban az egész testemet. Igaz, a víz pont megfelelő volt, nem volt arról szó, hogy esetleg fáznék a vízcseppektől. A hajamat átdörzsöltem samponnal, a testemre tusfürdőt vittem fel,majd mindkettőt leöblítettem magamról.
Vizes lábnyomot hagyva magam után léptem ki a fürdő ajtaján. Hiába törölköztem meg, a fürdő padlóján lévő apró tócsákba akaratlanul is toppantam bele.
Nessie az ágyon feküdt, egy apró short volt rajta, valamint egy topp. Tincsei kissé nedvesen terültek el a párnán. Szőlőt adogatott a szájába, közben egy magazint lapozgatott.
- Tudtad, hogy a férfiak egy kicsinyke része női magazinokat olvas, hogy többet megtudjon a női nemről? –kérdezte tudálékosan, óriási mosollyal az arcán.
- Komolyan? –kacagtam fel.

- Aha. Mondjuk szerény véleményem szerint ezek a pasik nem a nők iránt érdeklődnek, hanem a saját nemük iránt.
- Lehet. Habár… ki tudja. –kacsintottam.
- Remélem, az évfolyamunk pasijai közül egyikük sem olvas ilyesmit.
- Nehéz lenne Robertről, vagy épp Danielről elképzelni. –mosolyogtam.
- Megyek hajat szárítani, különben sosem készülünk el.
A fürdőbe táncolt, és már csak a hajszárító búgását hallottam.
- Hánykor kellene indulnunk? –kiabálta ki.
- Ha jól tudom kilenckor.
- És mennyi idő van?
- Nyolc óra lesz öt perc múlva. –válaszoltam nevetve.
Nem válaszolt, csak magasabb teljesítményre kapcsolta a hajszárítót. Ebből tudtam, hogy próbál sietni.
- Nessie, csörög a mobilod! –kiáltottam neki, közben felkaptam az ágyról a rezgő készüléket.
- Vedd fel! –válaszolta.
A készülék azt jelezte, hogy Apa. Na, ez most Carlisle vagy Edward? Szerintem az utóbbi. És milyen jól gondoltam.
- Igen? –vettem fel.
- Szia. –szólt bele Edward –Ez Renesmee telefonja, nem?
- De, igen. Azért vettem fel, mert erre utasított. Épp a haját szárítja. De jön pár másodpercen belül.
- Oh… akkor rendben.
Eltartottam tőlem a telefont, közben újra kiabáltam Nessie-nek.
- Apád keres! –szóltam hangosabban.
Azonnal leállt a hajszárító, és a telefonért szaladt.
- Edward? –szólt bele –Ohh, szia.
Inkább nem hallgattam tovább a beszélgetésüket, ez kettejükre tartozik. De arra azért kíváncsi leszek, hogy Renesmee ezt hogy magyarázza ki. Mármint azt, hogy Edward Apa néven van beírva a telefonjába. Szegény lány, ezt nem javította ki. Milyen nehéz lehet neki letagadni a szüleit…
Nekem csak a származásomat és az angyal mivoltom felől kell hazudnom, de az is eléggé megterhelő. Neki viszont az egész életét másképp kell előadnia…
Miközben hajat szárítottam, még hallottam, ahogy Edward eléggé hangosan okítja ki Nessie-t. Van egy olyan érzésem, hogy ezután Renesmee átírja a telefonjában a nevet.
Pár perc múlva jött be a fürdőbe, és ült le a kád szélére.
- Na, volt valami?
- Csak aggódnak. –válaszolta –Apa meg főleg. Mármint Carlisle. Ő az apukám. Csak… Edward is így van beírva a telefonomba. Tudod, ő a bátyám. Ezzel szoktuk ugratni egymást. Én úgy vagyok beírva a telefonjába, hogy Anya. Eléggé vicces szituációk szoktak ebből kerekedni.
- Elhiszem. –mosolyogtam.
Megnyugodva fújta ki a levegőt. Ezek szerint már nem fog amiatt aggódni, hogy esetleg nem hittem el, amit mond.
Az utolsó nedves tincsemet is megszárítottam, majd kikapcsoltam a szárítót. A konnektorba dugtam a göndörítőt, és a csapnak támaszkodtam. Vártam, hogy bemelegedjen.
- Alice, a nagynéném kijelentette, hogy el kell jönnöd velünk vásárolni.
- Ohh…
- Utasítsd vissza. Jobban jársz, ha ezt teszed. –bizonygatta.
- Nem is tudom… –mosolyogtam –Szerintem élnék a lehetőséggel.
Lemondóan felnyögött, és lehunyta a szemeit.
- Nem is tudod, hogy mire vállalkoztál.
- Szerintem pedig Alice nem tudja, hogy mire vállalkozott. –kacsintott –Kibírtam a New Yorki divathetet. Ez nem lehet rosszabb.
- Majd meglátod.
Elvigyorodtam, és göndöríteni kezdtem a hajamat. Egészen addig ezt csináltam, míg az egész frizurám loknikban nem omlott alá. Ezután Nessie is sütni kezdte a haját, igaz, úgy tudom, hogy ő fel is fogja tűzni.
Kivettem a fürdőszobaszekrényből a neszeszert, ami a sminkjeimet tartalmazta.

- Elővegyem a tiédet is, vagy megfelel ez? –kérdeztem vigyorogva.
- Nem akarom elhasználni a tieidet. –válaszolta ódzkodva.
- Nyugodtan. –mosolyogtam –Van még otthon, meg sokat szoktam vásárolni.
Egy aprót kacsintottam, majd fekete szemceruzával kihúztam a szememet. Szempillaspirált is vittem fel, majd a szemhéjamra rózsaszínes, lilás színt tettem. Az ajkaimat is kihangsúlyoztam, majd lepakoltam a mosdó szélére a cuccokat.
- Jó lett. –dicsért meg Renesmee.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá –Megyek, felöltözök.
Vigyorogva bólintott egyet, közben már az arcára tett pirosítót.
Magamra öltöttem a ruhát, a szandált a lábamra csatoltam, majd beálltam a tükör elé, és csodáltam magamat. A ruha a combom közepéig ért, és teljesen rásimult a testemre. A ruha fekete anyagától óriási mértékben ütöttek el a rajta lévő színes, óriási virágok. Egy pánt tartotta meg a ruhát, ami egy ezüstös, kövekkel kirakott csattal lett díszítve.
Nessie épp átszaladt mögöttem, amikor kopogás törte meg a csendet. Válaszom hallatán- ami az volt, hogy szabad! -az illető benyitott.
- Oh, csodásan nézel ki. –jött a dicsérő hang.
- Köszönöm, Rob. –mosolyogtam rá.
- Kevin rövidesen indulni akar. Felküldött, hogy szóljak. –simított végig az arcomon, közben egy tincset kisöprött az arcomból.
- Ne engedd, hogy ugráltasson. –kuncogtam –Nem teheti meg.
Válaszul csak megforgatta a szemeit, és elvigyorodott.

- Nem ugráltat. Szíves örömest jöttem fel. Főleg, ha ilyen szép csajokat láthatok.
Nessie épp ekkor lépett ki a gardróbból. Egy halványrózsaszín, combközépig erő ruhában. A ruha has része teljesen eltűnt, és a hátát is szabadon hagyta. A haját feltűzte, így a vállát is megcsodálhattuk.
- Atya ég. –mondtam dicsérőn –Csodásan nézel ki!
- Pont te mondod?! –vigyorgott, de láttam, hogy halványan elpirul.
- Háromnegyed van, Drágám, indulni kéne.
Rob szavai hallatán elvigyorodtam. Drágáim. Nessie és én egymásra nézünk, és egyre gondoljuk: Valami az agyába szállt! Még, hogy Drágáim!
Nincs is időm, sem energiám fennakadni a megszólításon. Nessie-t karon ragadtam, a táskámat a vállamra akasztottam, majd leszaladtam a lépcsőn. Robert jött utánunk, próbálta tartani a tempót.
- Tessék, most nem rám kell várni. –huppanok le a kanapéra.
Kevin velem szemben ül. Csettintett egyet a nyelvével, és gunyoros arckifejezéssel fordult felém.
- Csoda!
Megforgatom a szemeimet. A düh elöntött. Nem is csak a düh… csalódottság is keveredett bele.
Türtőztettem magam. A nyaralás folyamán először, inkább magamban fortyogtam. Meglepődött tekintetét rám emelte. Csodálkozott, hogy nem vágtam vissza. Semleges tekintetemet elfordítottam felőle, majd felkaptam az egyik napilapot az asztalról, és olvasgatni kezdtem. Látszólag olvasgatni. A szemeim átsiklottak a sorokon, de nem fogtam fel az olvasottakat. Csak az járt az agyamban, hogy nem érdemes újabb veszekedést kreálnunk. Mert neki valószínűleg az a célja. Hisz mostanában csak így került közelebb hozzám. Látni szoktam a szemébe ekkor az elkeseredést, de a boldogságot is. Azt a fajta boldogságot, amit csak akkor látok, ha velem van. Furcsa!
Hogy őszinte legyek sem erőm, sem kedvem nem volt veszekedni. Nem akartam elrontani az utolsó napjainkat, amiket a szigeten töltünk. Hisz…ma van a búcsú buli. Nem az a célom, hogy Kevin -vagy akár bárki- egyedül üldögéljen az egyik széken, és nézze, ahogy a többiek felszabadultan táncolnak. Kevin is legyen kicsit boldog. És ha ehhez az kell, hogy legyek kedves vele, hát legyen. Én nem fogom elrontani senki buliját. De azt azért ne várja senki tőlem, hogy teljesen felszabadultan és boldogan fogok Kevin előtt táncolni. Elleszek a társaságában, nem bosszantom fel, ennyi elég is.
Kev is biztos találni fog magának egy csajt, akivel szórakozhat este… és az éjszaka folyamán. Biztosan akad valaki….
Keserűség öntött el. Biztosan talál valaki… hisz sokan akarják őt. Rengeteg szebbnél szebb lányok, nők. Ahogy én is… Fránya büszkeség! Már rég együtt lehetnénk, boldogan és fülig szerelmesen, ha nem lennénk mindketten őrülten büszkék.
Szomorú és keserű sóhaj hagyta el az ajkaimat. Egész hangosra sikeredett. A hajam függönye mögül láttam, ahogy Kevin rám néz. Végigjáratja rajtam a tekintetét, majd inkább elfordítja rólam azt.
~
Az óriási, szabadtéri szórakozóhely előtt álltunk. Az óriási térnek köszönhetően itt nem volt olyan, hogy sor. Mindenki, aki jegyet vett be is mehetett. Kevin intézte a mi jegyeinket, majd sorban mindenkit beterelgetett maga előtt. Gondolom számolta, hogy mind megvagyunk-e.
Nessie-be karolva mentem be a kapun, mire azonnal szemembe világított az egyik színes fénycsóva. Renesmee a szeme elé kapta a kezét. Zavarta az erős fény. Megértem.
A pulthoz mentünk, és kikértünk egy-egy üdítőt. Meleg volt, és fülledt. Mondhatni levegőtlenség uralkodott, pedig nyílt tér volt. És még egy kis nyári, éjszakai szellő is lengedezett. A Hold az égen virított, fénye egy vékony csíkba bevilágított a táncparkett szélére. Persze a halvány, ezüstös fényt a többi, színes és erős sugarak erőteljesen elnyomtak. 
A tánctér szélére sétáltam, és az alacsony, fa kerítésnek dőltem. Halvány mosollyal az arcomon néztem az égboltot és az óceánt, közben mögöttem a pörgősebbnél pörgősebb számok indultak el. Az emberek boldog ugrándozásainak hangja bejutott a fülembe. Vágyat éreztem aziránt, hogy én is ott táncoljak velük. Tánc, tánc. Ez nem nevezhető annak, ez csak ugrálás és csípőrázás a zene ritmusára.
De mégis annyira élvezhető. Hogy ott mozogsz több száz ismeretlen emberrel, és nem érdekel, hogy most épp ki simult hozzád, vagy épp kinek a keze ért a hasadhoz.
Lehúztam az ásványvizemből maradt két kortyot, és a kukába hajítottam a palackot. A tömeg fürkészéséhez kezdtem. Kiszúrtam, hogy Kev a pultnál ült, mellette Tiffany. A lány valamit élénken magyarázott neki, látom az artikulációját és a heves mutogatását. Kevin felé nézett, visszafogottan bólogatott, és halványan mosolygott.
Nessie a parketten van. Oh, ki gondolta volna!? Daniel mögötte, Rob előtte állt. Renesmee hevesen rázta a csípőjét, közben Daniel átkarolta hátulról, Rob pedig inkább megfordult, és partner keresésére indult. Mivel csak én álltam a parkett szélén, a kerítésnek dőlve engem vett célba. Mosolyogva fogadtam, ahogy megragad, majd a táncoló tömeg közé húz. Ott hozzám simult, és együtt táncoltunk a zene ritmusára. Kezei a hasamon voltak, éreztem, ahogy fejét a vállamra hajtja, majd egy apró csókot nyom oda, aztán a fülem mögé. Ezután az egész nyakamat behintette csókjaival. Halkan sóhajtottam egyet, majd éreztem, ahogy keze egyre lejjebb haladt, és már a szoknyám szélénél járt. Felpattantak a szemeim, és szembe fordultam vele, közben hátráltam egy lépést.
- Sajnálom, elvetted az eszemet! Esküszöm, nem fordul elő újra. –nyögte elhalón, kétségbeesett arckifejezéssel.
- Nem gond… –válaszoltam halványan mosolyogva, majd a színpad felé kaptam a fejemet.
Épp akkor lépett le onnan egy barna hajú, vigyorgó személy. Rám nézett, és kacsintott egyet, majd a fejével intett, hogy menjek oda. Elmosolyogtam, majd halkan bocsánatot kértem Robtól, hogy itt hagyom. Lassan átvergődtem magam a tömegen, majd a srác nyakába vetettem magam.

Eric

- Iz! –kapott fel, és egy puszit nyomott az arcomra –Annyira régen láttalak. Hogy vagy?
- Ugyan, Eric. Mégis hogy lennék? Mint mindig, csodásan. –nevettem boldogan –Ne is kételkedj benne, hogy nem így van. Tudom, hogy most megkérdeznéd, hogy biztos-e.
- Ismersz. –kacsintott, majd átkarolta a csípőmet, és egy csendesebb helyre vitt. Hátul mentünk ki, és egy kivilágított, oxigén dús helyiségbe vezetett.
- De te! Te hogy vagy? Történt valami mostanság?
- Minden rendben egyaránt velem, egyaránt a családommal.
- Örülök, hogy Esther és Tomas jól van. Üdvözlöm őket.
- Biztos örülnek majd neki, hogy találkoztam veled. Olyan régen találkoztatok. Hiányolnak.
- Szülők. –kuncogtam –Tudod, hogy imádom a szüleidet. De alig van időm. De ígérem, valamikor beugrok.
- Szinte mindig itthon vannak. Nincs sok dolguk.
- Oh, tudom én azt. –kacagtam fel, ahogy ő is –És Samatha-val mi van?
- Mi lenne? –komorodott el.
- Mi történt? –kérdeztem azonnal, és egyből komolyra vártottam.
- Tudod te, hogy mennyi meló van egy esküvő megszervezésével? –nyögte elhalón, mosollyal az arcán.
- Te hulián! –vigyorodtam el –Azt hittem, hogy valami rossz történt köztetek.
- Az nem elég rossz, hogy huszonöt évesen igába hajtom a fejemet? –biggyesztette le az ajkait.
- Hisz szereted őt! –nevettem –Imádod Samanthat!
- Tudom. –mosolyodott el boldogan –Jut eszembe. Ugye eljössz az esküvőre?
- Tehetek mást?
- Nem. –válaszolta elégedetten –Ha leírod a mostani címedet, küldök meghívót.
- Az jó lesz. –mosolyogtam.
A felém nyújtott papírt és tollat elvettem, majd felírtam a lakcímemet és az elérhetőségeimet.
- Köszönöm. –tette zsebre –Szerintem vissza kellene mennem a színpadra. Csak tíz perc szünetet kaptam.
- A hangod még mindig ugyan olyan csodás, mint eddig. Sőt, talán még jobb is.
- Köszönöm.
Miközben őt dicsértem felálltunk, és az ajtóhoz mentünk.
- Remélem még találkozunk. –mosolyodtam el, mikor kiléptünk az ajtón.
- Biztos vagyok benne. –válaszolta, és megölelt, majd az arcomra nyomott egy puszit –Durván húsz perc múlva elmehetek egy kicsit, akkor más lép fel. Remélem még itt leszek.
- Korán lesz az még! –nevettem fel.
Visszament a színpadra, és mosolyogva fogta kezébe a mikrofont. Én addig a pulthoz sétáltam, és Kevintől pár méterre foglaltam helyet.
- Szeretnék újra üdvözölni mindenkit! –hallatta hangját Eric –De egy valakit külön is szeretnék megemlíteni. Izbel White! –fordult felém –Remélem Samantha nem érti félre –nevetett fel, mire nekem is mosolyognom kellett –Örülök, hogy eljöttél, és köszönöm, hogy ilyen vagy. Nélküled nem is tudom, hogy hol lennék. De az biztos, hogy nem itt. –kacsintott egyet, mire pár lány elégedetten felsikkantott –Tehát, még egyszer köszönök mindent. És imádlak.
Vigyorogva küldtem felé egy puszit. Tudtam, hogy nem szerelmesen imád, csak mint egy barátot. Egy nagyon jó barátot, inkább már családtagot.
- Tíz percbe belefért egy gyors menet? –hallottam egy dühös, sértődött hangot magam mögött.
- Kevin. –szóltam könyörgőn –Ezt inkább odakint beszéljük meg.
- Mások előtt nem akarsz jelenetet rendezni, igaz?
- Nem akarom mások jókedvét elvenni. –javítottam ki.
Kimentünk a hátsó ajtón. A fülem hirtelen zúgni kezdett. Odabent a nagy zajhoz már hozzászoktam, de ehhez a csendhez… Kellett pár másodperc, míg a hallásom helyreáll.
- Most mégis mi bajod van?
- Na szerinted? –gúnyolódott –Élvezted a pasival? Tényleg, hisz te ezeknek a gyors meneteknek a híve vagy.
- Te meg vagy húzatva. –ráztam a fejemet lemondón.
- Igen?
- Igen!
- Szerintem pedig nem! Tökéletesen láttam, hogy bementek, majd ziláltan kijöttök! –kiáltotta.
Hátrahőköltem. A hangos basszus megcsapta a fülemet, megrémített.
- Vegyél szemüveget! –szóltam hasonló hangnemben, mégis visszafogottan.
- Oh, szerintem nem nekem kellene. Te nem látod magad körül tisztán a dolgokat. –gúnyolódott.
- Én mindent látok, amit kell, tökéletesen tisztában vagyok mindennel.
- Azért mentél bele abba, hogy a pasival dugj egyet a raktárban? –hajtotta a magáét.
- Nem raktár. A pasit Ericnek hívják. A menyasszonya Samatha. És nem, nem feküdtünk le egymással. –tekertem a fejemet.
Hátra arcot vágtam, majd elindultam az ajtó felé. Erős ujjak kulcsolódtak a felkaromra, majd visszarántottak. Kevin erősen húzott maga felé, ezt a felbőszült tekintetét talán még sosem láttam. Megrémített, de aggódtam is Kev miatt. Száját az ajkaimra nyomta, és hevesen megcsókolt. Pár pillanatig élveztem, de eztán ellöktem magamtól. Most mérges! Nem az érzelmei miatt teszi, csak a dühe miatt!
- Nem feküdtem le Ericcel! –mondtam még egyszer, mikor eltávolodtam tőle.
- Ne hazudj!
- Nem hazudok. Én nem szoktam hazudni. –kiáltottam –Veled ellentétben én még sosem hazudtam neked, legalább is pár lényegtelen dologtól eltekintve! Minek nézel te engem? Kurvának?
- Nekem is elég hamar beadtad volna a derekad. –ciccegett –Akárcsak az előbb!
Bennem pedig meghalt valami. Valami, ami eddig élénken élt bennem most eltűnt. Pofonra emeltem a kezem, tenyerem Kevin arcán landolt.
Nem szisszent fel, nem kapta oda a kezét. Csak sokkoltan nézett rám.
- Én szeretlek! –kiáltotta kétségbeesetten.
Hátráltam egy lépést. Láttam, ahogy szeméből könny csorog ki, arca tenyerem helyén vörösen fénylett. Majd megszakadt a szívem, hogy így kellett látnom. Az én szemeimet is elöntötték a könnyek.
- Én is, Kevin. Én is. –motyogtam –De… valami megváltozott. Valami más lett.
- Mindent megteszek, Izbel! Bármit, amit csak kérsz! De kérlek, könyörgök, ne tedd ezt velem!
Közben újabb könnycseppek szántották végig az arcát. Nem érdekelt, hogy ez a szituáció nem volt túl férfias. A többheti szenvedését adja ki most magából.
- Kevin. –nyögtem –Kevin… én, én… sajnálom.
Megrázta a fejét, és megtörölte az arcát.
- Menj be. –utasított halkan, megtörten.
- Kevin…
- Menj. –fordította el az arcát.
Sóhajtottam egyet, és közelebb léptem hozzád.
- Izbel! –kiáltotta egy metsző, férfias hang.
Az ajtó felé fordultam. Eric állt ott, arcán óriási mosollyal. Már le is telt volna az a tíz perc?
- Menj. –szólt újra Kevin.
Halványan megráztam a fejemet, és az engem váró srác felé indultam. Türelmesen, mosolyogva várt rám, miközben lábával támasztotta az ajtót. Mikor közelebb értem, megpillantotta az arcomat. Látta nyúzott tekintetemet. És azt, hogy épp most szántják végig könnyeim az arcomat.
- Mi történt? –húzott magához.
- Én... Oh, Eric.
Behúzott az ajtón és leültetett a legközelebbi székre. Látta, hogy nem állok biztosan a lábaimon. Remegtem. Minden ízben reszkettem. Könnyeim megállhatatlanul folytak, számat összeszorítottam. Így próbáltam visszatartani a zokogásomat.
- Mi történt?
Válaszul csak megráztam a fejemet, és felálltam. Remegő lépteimmel mentem el a falhoz, majd nekidőltem annak. Zokogás rázta meg a testemet, és éreztem, hogyha nem teszek semmit, örökre elveszítettem.

Sziasztok!

Üdvözlök mindenkit! =)
Nem felejtettem el a fejezetet. Próbálom arra az időpontra hozni, amire beígértem =) Remélem sikerül arra megírnom. De ha mégsem, akkor sem fogok annyit csúszni. Maximum egy napot. De ismétlem, mindent megteszek, hogy meglegyen holnapra illetve az utánra :)
Elárulok a következő fejezetről aprócska titkokat :) A búcsúbuli kerül benne megrendezésre. Lesz egy új szereplő, aki ebben a fejezetben nagy jelentőséget kap, és a továbbiakban is fel-fel fog bukkanni. Kevin és Iz közelebb kerülnek egymáshoz :)
Hát... tömören ennyi :) Próbálom izgalmasra írni ;)
Puszii

Love Angel- 14. fejezet

Izbel

Sziasztok!
Egy kis csúszással, de meghoztam a fejezetet :)
Ez úton szeretném megköszönni mindazoknak, akik legalább egy szóval véleményezték a fejezetet :) Most is számítok rátok.
Puszi :)

14.fejezet
Gyorsan telik a nyaralás
(Izbel)

A buli utáni reggel a diákok nagytöbbsége másnapos volt. Az éjszaka folyamán durván fejükbe szállt az alkohol, és ez meglátszott rajtuk. Többen a reggelit is kihagyták, és csak az ebédre jöttek le. Nyilván akkor ébredtek fel.
Nessie-vel humorkodtunk is ezen. Épp az óriási, hátsó teraszon ültünk- ami az óceánra nézett és üveg padlózata volt-, amikor megjelentek a többiek. A nyúzott arcukon felnevettünk, többek az éles fény miatt felnyöszörögtek és a szemük elé kapták a kezüket.
Tiffany lehuppant az asztalunkhoz, majd mikor Rob és Daniel is megjelent, együtt kezdték kitárgyalni, hogy milyen csodás volt az éjszaka. Igen, csodás…
Nekem nem volt az. Én az este további részét egyedül töltöttem. Feküdtem a part eldugott szakaszán. Fejem alá a kezemet tettem, a homok lágyan csiklandozta a testemet. A Hold és a csillagok fénye elbűvölt. Az apró, de fényes pontokat bámultam az égbolton, és próbáltam kivenni a csillagképeket. Persze elég kevés sikerrel, de próbálkoztam. Egy idő után megjelentek a becsípett barátaim, Nessie -talán az egyetlen józan személy-, kíséretében.
Ezután a napok egész gyorsan teltek.
Mivel ez egy tanulmányi kirándulásnak mondható, muszáj volt valami tudományosat is beleépíteni a dologba. Igaz, ezt is csak viccnek vették a diákok, de legalább a tanárok élvezték a dolgot.
Már a buli utáni délután kezdődtek a kirándulások, de hét órára rendszerint hazaértünk. Bőven volt időnk három-négy nap alatt végigjárni a szigetet.
Az első délután Kevin lerendezte, hogy Sea Life Park-ba ellátogathassunk. Ez a magántulajdonban lévő park a tengeri élővilágot mutatja be. A többség elbűvölve nézte a delfinek hadát, a halakat és a teknősöket.
Volt egy vicces, egyben megrémisztő esemény is. Az egyik eléggé pánikolós lány kicsit leszakadt a csoporttól, és megállt az üvegfolyosón, a medencék mélyén. Csak állt, és nézte az úszkáló halakat, ahogy el-el haladnak előtte. Egyre közelebb ment az üveghez, szinte megérintette azt. Halvány mosollyal az arcán bámult bele a vízbe, mikor feltűnt neki, hogy egyre nagyobb haltömeg halad el előtte. Érdeklődve figyelte, hogy mégis mi miatt történhetett ez. Mikor feltűnt az óriási „hal”, amint felé halad, sikítva ugrott hátra, majd kiesett az egyensúlyából. Az ijedt hangra fordultunk hátra, majd megláttuk a fenekén ülő, sokkosan dülöngélő lányt, aki folyamatosan azt dadogta, hogy: Cápa, cápa!
Természetesen bő tíz perc múltán már semmi gond sem volt, de azért a cápák területét messziről elkerülte.
A tanárnőnk legjobban a fókák showját szerette. Látszott rajta, hogy elégedetten tapsolgatva vigyorgott. Természetes, hogy a fókák belopták magukat a szívébe. Annyira aranyosan játszottak a labdákkal, hogy az valami elbűvölő volt.
De azért a pingvineket is a szívembe zártam. Ahogy az üveghez lépdeltek, ott pedig a fejükkel bökdösni kezdték azt, szinte elolvadtam.
Eddig is imádtam az ilyen élőlényeket. Találkozhattam már velük, de ezután… Még nagyobb lett a csodálatom az állatok iránt.
Aznap délután még ellátogattunk az USS Arizona Nemzeti Emlékhelyéhez. Itt az igazgató egy hosszabb beszédet tartott. Minden fontos adat benne volt, amit az emlékhely őrizhet. Vagyis, hogy az USS Arizona csatahajó roncsai fölé állították, hogy méltón emlékezhessenek meg az 1941-ben elhunyt, 1777 tengerészre. A hajót december 7-én egy 800 kilogrammos bomba találta el, minek következtében a hajó kilenc perc alatt elsüllyedt.
Ez utáni napra az igazgató úr utána nézett a helynek és a nevezetességeknek. Kijelentette, hogy a napot történelmi emlékhelyek megtekintésével fogjuk tölteni. Persze csak déltől számítva.
Pear Harborral kezdtünk. Ezt a helyet 1941-ben a Japánok támadták meg. Ez volt az Amerikai Egyesült államok egyik támaszpontja. Itt az Igazgató úr hosszabb beszédet tartott a csata előszeleiről, magáról a csatáról és az itt életét vesztett emberekről is.
Ezután meglátogattuk a Missouri csatahajót is. Valamint jutott időnk meglátogatni a USS Bowfin Tengeralattjáró Múzeumot is.
A nap végére természetesen mindenki elfáradt. Körülbelül nyolckor értünk be, de egy gyors lepakolás után mindenki a medencében relaxált, és próbálta az aznapi fáradalmakat elűzni a szervezetéből. Kisebb-nagyobb sikerrel ezt véghez is vitték. Mikor a tanárok elmentek lefeküdni- fejfájásra panaszkodtak, de látszott rajtuk, hogy kimerültek- újra előkerültek az alkoholos italok.
~
Már csütörtök van. A maival együtt már csak három napot töltünk a szigeten. Ugyanis nem pénteken, hanem szombaton este megyünk haza. Ezt Kevin intézte el. Igaz, hosszas győzködés kellett hozzá, majd utána jó pár telefonhívás, de megoldotta. Így a búcsú buli pénteken este lesz.
- Minket várnak, Izbel. –állt meg előttem Nessie.
Én épp az ágyon feküdtem, és a szemeimet pihentettem. Ezalatt a hét alatt alig aludtam pár órát. Azt hiszem ma éjszaka tényleg alszok. Hiába vagyok angyal, én is vágyok az alvásra. Ahogy Nessie is. Igaz, ő a mai éjszaka aludt. Én pedig megvártam, míg mélyen szuszogni kezdett, és kiosontam. Lefutottam a partra, hogy ismét a csillagokban gyönyörködhessek, majd futottam pár kört, és hajnalban bejöttem. Fel sem tűnt senkinek, hogy nem voltam ágyban. Mindenki az igazak álmát aludta, mikor korán reggel beléptem a házba. Szerencsére.
- Már jövök is. –nyitottam ki a szemeimet, majd felpattantam.
Ekkor Nessie már az ajtót nyitotta ki, és felém nyújtotta a táskámat.
- Köszi. –mosolyogtam rá, majd kikaptam a kezéből.
Lesiettünk a lépcsőn.
- A többiek már elmentek. –mondta Kevin mogorván, megvetéssel a hangjában.
- Én is örülök a találkozásnak. Én jól vagyok, köszönöm kérdésed. És te? –válaszoltam hasonló hangnemben.
Nessie csak idegesen köhintett mellettem. Továbbra is Kevin dühöt sugárzó szemeibe néztem.
- Most mégis mi van? –kérdezte Renesmee.
- Semmi. Mi lenne? –kaptam felé a kezemet.
- Az van, hogy sosem tud időben elkészülni. –morogta mögöttem Kevin.
- Igen? –húztam fel a szemöldököm, majd hátra fordultam –Képzeld, egy kis pihenés kijár. Nem kellett volna megvárni.
- Nem pihentél eleget éjszakánként?

- Nem, képzeld, nem. –morogtam.
- Na, miért? Mit csinálsz te olyankor? –bizonytalanodott el.
- Nem szoktál furcsa hangokat hallani? –kötekedtem –Képzeld. Nem a szobámban töltöm az éjszakákat. Így az alvás kilőve.
Ledöbbent arckifejezését látva inkább karon ragadtam a mellettem toporgó barátnőmet, és gyorssétába indultunk a partra.
- Miért, mit szoktál csinálni? –suttogta a fülembe.
- Futok. –kuncogtam –De erről neki nem kell tudnia.
Felnevetett, majd tovább folytattuk utunkat a partra.
~
A többiek tényleg lent voltak már. A lányok két csapatra osztódtak, és röplabdáztak, a fiúk pedig előszeretettel bámulták őket. A srácoknak ez nagyobb élvezet volt, mintha ők ütögették volna a labdát. Ezt a szemléletet sosem fogom megérteni. Férfi agy… kifürkészhetetlen, bonyolult és megérthetetlen. És még a nőkre mondják azt, hogy bonyolultak?
A férfiak egyszer rajonganak a sportért, máskor pedig előszeretettel mondanak le róla. Furcsa… Mondjuk ha férfi aggyal gondolkodunk, akkor érthető…
- Csobbanunk egyet? –kérdezte Nessie, miután vagy húsz perce süttettük magunkat a forró napon.
- Jó ötlet. Már úgy érzem magam, mintha sült csirke lennék. –fintorogtam el, majd felpattantam.
Renesmee előre futott, és sikongatva rohant bele a vízbe.
- Ez így jég hideg. –nevetett.
- Csak túléljük. –kuncogtam, majd egy mélyebb részhez érve lebuktam a víz alá, és jó pár métert úsztam előre.
Vigyorogva jöttem fel a levegőre, és Nessie megfeszített testével találtam szembe magam.
- Kellett nekünk ennyit napozni.
- Jaj, ne csináld már. –karoltam át –Ez csak víz.
Majd meglöktem, így háttal a vízbe esett. Vészjósoló arckifejezéssel jött fel a felszínre. Mikor megláttam, hogy hogyan néz rám, inkább gyorsan hátra fordultam, és futni kezdtem a part irányába. Ő kacagva, valamint egy jó maroknyi iszappal jött utánam.
- Ez nem ér. –sikítottam, amikor a nyakamba kente az iszapot.
- Oh, dehogynem. –válaszolta, majd kisétált a partra.
Miután lemostam magamról a fekete, sűrű anyagot, kisétáltam a partra, és visszafeküdtem a napágyamba.
- Sziasztok csajok. –huppant le mellénk Robert –Hogy’s mint?
- Nincs semmi különös. –válaszolta helyettem is Nessie.
- Kevin nagyon feldühödött képet vág. –jegyezte meg –Mintha meg akarna ölni a szemeivel.
- Megkérhetlek valamire? –kérdeztem, miután lefeküdt a mellettünk lévő ágyra.
- Persze, cica. –emelte fel a napszemüvegét.

- Nyomhatnék egy puszit az arcodra? –kuncogtam.
- Jaj, de gonosz vagy. –kacagott fel Nessie.
- Persze. –válaszolta Rob kissé értetlenül.
- Köszi. –mondtam, majd egy cuppanós puszit nyomtam az arcára. Ügyeltem arra, hogy a hajam Kevin és közénk hulljon, így Kev rosszra is gondolhasson.
- És miért kapom?
- Majd valamikor elmagyarázom. –kuncogtam, és visszafeküdtem a helyemre.
- De ne tulajdoníts neki nagy feneket. –jegyezte meg Renesmee.
- Nem teszem.
- Biztos?
- Persze. –kacsintott –Amúgy. Erre tart Tiffany.
- Te megcsókoltad Robertet? –ért elém ledöbbenve.
Szőke haja a feje tetejére volt fogva, szemei izgalommal telien csillogtak meg.
- Hát ezt meg honnan veszed? –kérdezte Nessie.
- Kevin dühöng. –válaszolta.
Renesmee-vel egymásra néztünk, majd kitört belőlünk a kacagás.
- Azt hiszem ezt jól megoldottuk. –nevette.
- Uhh, mint fogok én ezért kapni. –mondtam elgondolkodva, mire újra kitört belőlem a kacagás.
- Mi történt? –kérdezte Tif, miközben leült elénk a homokba.
- Egy puszit nyomtam Rob arcára, mire ezek szerint Kevin azt hitte, hogy csók volt. –válaszoltam.
- Ügyes. –mondta dicsérőn –Gondolom nem véletlenül történt így.
Válaszul elvigyorogtam, és kacsintottam egyet.
~
Bő egy órán belül megjött a szörf-edző is. Barna haján csillogtak a vízcseppek, kidolgozott testét be sem kente naptejjel. Gondlom a bőre hozzá van ehhez szokva.
Az eddigi napokon is kint volt, hogy leckéket adjon, de a mai nap hagyja, hogy mindenki kibontakozzon.

- Szia Cris. –köszöntem mosolyogva, majd egy csókot nyomtam az arcára.
- Szia Izbel. Hogy vagy? –kérdezte, miközben a kezembe nyomott egy deszkát.
- Csodásan. És te?
- Mint mindig, tökéletesen. Tegnap hiányoltam, hogy nem lehettem kint veletek. –mondta sajnálkozva –De tudod, be kellett mennem a városba. Sok a dolog mostanában.
- Nem gond. Legalább bejártuk a szigetet. –fintorodtam el, majd újra mosoly volt az arcomon.
- Cristofer, nem jönnél segíteni? –kérdezte egy lány, hevesen integetve.
- Menj csak, én elleszek. –mosolyogtam.
A hónom alá vettem a deszkámat, majd a hevesen hullámzó víz felé indultam, és belevetettem magam a habok közé.
~
Órákkal később jöttem ki a vízből, mikor már mindenki a napon sütkérezett.
- Szép volt az átfordulás. –mondta dicsérőn Cris.
- Te jobban csinálod. –mosolyogtam.
- Megmutatnám, de most már nincs szél. –magyarázta –Na, de majd csak lejöttök még.
- Valamikor persze. –kuncogtam, majd leültem mellé –Ha az osztály nem is, én minden évben lejövök. Ezt nem tudom kihagyni.
- Ha itt leszel esetleg hívj fel. Megvan a számom, nem? –válaszul bólogattam –Akkor csörögj, és megejtjük azt a versenyt, amit még tavaly beígértél.
- Te ígérted meg. Én minden évben hívlak, de sosem érsz rá. –tiltakoztam.
- Igaz.
- Kilenc óra van. Kevin üzeni, hogy ideje lesz beindulni. A vacsora már rég készen van. –húzott fel Nessie –Be kell menni. Így is tíz óra lesz, mire mindenki megvacsorázik. Tudod, kaja előtt zuhany, meg hasonlók.
- Igen, tudom. –mosolyogtam –Akkor… majd még találkozunk, Cris.
- Remélem is, Kislány. –ölelt meg –Látogass ám meg.
- KI nem hagynám. Kíváncsi leszek, hogy mikor nő már be végre a fejed lágya. Mert hogy huszonhét évesen ez még nem történt meg, az biztos. –nevettem, majd egy puszit nyomtam az arcára –Vigyázz magadra.
- Meglesz.
Pár perc múlva már az ösvényen sétáltunk fel a házhoz.
- Ma éjszaka alszok. –jegyeztem meg –Az biztos. Láncolj le, vagy akármi. Tegyél altatót a kajámba. De ha ma nem alszok, nekem végem lesz.
Nessie felnevetett, ahogy én is.
- Hidd el, úgy fogsz délig aludni, mint a bunda. Ahogy én is. –kacsintott –Jut eszembe. Bundás kenyeret kérek reggelire.
- Vagyis ebédre?
- Aha. –kacsintott, majd a többiek után eredtünk.

Love Angel- 13. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a fejezetet. Az igazat megvallva már előbb is feltettem volna, de nemrég értem haza, így csak most jutottam gépközelbe :)
Köszönöm a kommenteket :) Kérdezte egyikőtök, hogy chat-ben is elfogadom-e a komit. Ez nem is kérdés =) Természetesen igen. Chatben, komiban, vagy akár e-mailban.
Jó olvasást
Puszii

Love Angel- 13. fejezet
Buli a parton 2/2
(Izbel)

Vigyorogva ültem le Nessie mellé, miközben Tiffany rám kacsintott. Robert eléggé érdekes pillantást vetett rám, igaz, már nem ült Nessie mellett. De a haverjai körében is rajtam tartotta a szemeit.
- Mi történt? –kérdezte kíváncsian Renesmee.
Válaszul csak felnevettem.
- Az, hogy Tiffany rendes csaj. –mosolyogtam –És fifikás.
- Magyarázatot akarok.
- Van egy tervünk.
- Igen? És mi?
- Az, hogy Kevint az őrületbe fogjuk kergetni. –kuncogtam –Pontosabban én fogom az őrületbe kergetni.
- De hogyan?
- Nem ismered Kevint. Szereti a táncos csajokat. Ha valaki neki táncol, hm… –kacsintottam –Majd meglátod.
- Alig várom. –vigyorgott –És? Mi volt még Tiffanyval? A terven kívül.
- Bocsánatot kért.
- Ch, bocsánatot…
- Nem, komolyan. Láttam a szemeiben a megbánást. –bizonygattam –És a barátja megcsalta a legjobb barátnőjével. Most magányos.
- Igen? Nekem nem úgy tűnik. –intett Tif felé, aki most boldognak látszott a srácok társaságában.
- Nincs normális barátnője. –mondtam.
- És mi legyünk azok? –kérdezte végül, egy apró sóhaj kíséretében, mire bólintottam egyet –De csak azért, mert ilyen jóttét lélek vagyok.
- Imádlak, Renesmee. –öleltem meg.
- Tudom. –kuncogott.
- De ha az agyamra megy, akkor én…
- Nem fog. –szakítottam félbe –Hidd el. Rendes csaj. Tényleg az. Csak kicsit… szeleburdi. És talán szétszórt… és túl lelkes. De ez előnyére is válhat. Csak kicsit vissza kellene fognunk.
- Kicsit?
Elvigyorodtam. Nem kicsit. De nem változtathatjuk meg őt. Csak felnőtt embert kellene neveltünk belőle. Habár ha belegondolok… ez úgysem fog összejönni.
- Valami egyéb ötlete is van? –kérdezte Nessie.
Hallottam a hangján, hogy nem bízik Tif tervének sikerében. Én bízok benne. Nagyon is bízok.
- Igen. Van. –mosolyogtam –De azokat hagyjuk a többi napra. Adagolni kell neki. Sorban, egymás után.
- Igaz. Hisz… ha egyszerre zúdítod rá az összeset, akkor nagy lesz a kezdeti sokk, viszont hamar kilábal belőle. Sokkal jobb, ha húzod a dolgot, és minden nap teszel valamit, így a megdöbbenés megmarad.
- Oh, nem a megdöbbentés a célunk.
- Nem az a lényeg, hogy Kevin ráébredjen, hogy mit hagyott ki? –értetlenkedett –Hisz… azt akarod, hogy rájöjjön, hogy saját hibájából kínozza magát.
- Az is. Viszont csábításban jobb vagyok. –kacsintottam, mire elvigyorodott –Meg fogom őrjíteni ezt a pasit.
- Igaz. Pasik elcsábításában Tiffany a szakértő. –kuncogott.
- Pontosan. A nagy hírű múltja előnyünkre válik.
Elmosolyodtam a szavaim körítése ként.
- Most tök szép az óceán. –huppant le mellém Robert.
- Bizony. –bámultam a csillogó víz felszínére.
- A fiúkkal fogadtunk. –pillantott maga mögé –Méghozzá abba, hogy nem tudom megszerezni a mobilszámodat.
Nessie felkuncogott mögöttem, de próbálta leplezni. Elmosolyodtam, és kivettem Rob kezéből a telefonját, majd beírtam a számomat.
- Megnyerted a fogadást. –kacsintottam.
- Köszönöm. Örök hálám. –nyomott egy puszit az arcomra, majd vigyorogva felállt –El sem tudnád képzelni, hogy mit kellett volna csinálnom.
- Na, mit? –kérdezte Nessie.
- Meztelenül végigfutnom a parton, majd felállni egy fadarabra, és azt csinálni, mintha szörföznék, majd elénekelnem a Barbie Girl számát. –fintorodott el –Úgyhogy rettentően köszönöm, hogy megóvtál ettől a megaláztatástól.
- Semmiség. –legyintettem.
Rob visszament a barátaihoz, és büszkén mutogatta a zsákmányát.
- Ezek is meg vannak őrülve. –tekerte a fejét Nessie –Most nézd meg, hogy Rob milyen elégedett fejet vág. Mintha csak megszerzett volna.
- Igaz…
- Olyan, mintha versengés folyna érted. –merengett el –Nagyon érdekes. Azt hiszem izgalmas lesz ez a hét.
- Remélem is. –kacsintottam.
- Épp most fognak felhívni. –jegyezte meg Renesmee.
Épp ekkor éreztem meg, hogy az oldalamnál, a táskámban rezegni kezd az Iphone-om. Kivettem onnan, és felmutattam.
- Megvolt a tesztelés, jó számot adtam meg. –szóltam a fiúknak, akik többsége röhögésben tört ki.
Elutasítottam a hívást, és a készüléket visszatettem a táskámba.
- Cica, elmenthetem a számodat? –kiáltottak oda nekem.
Sóhajtva döntöttem előre a fejemet.
- Azt hiszem tényleg jó lesz ez a hét. –kacagott Nessie.
- Elmentheted. –szóltam hátra, majd a mellettem nevető lányra sandítottam –Nem olyan vicces ám! Majd ha téged találnak meg ilyen szerencsétlenek, nem fogod ilyen jó kedvvel fogadni.
- De engem nem találnak meg. –kacsintott.
- Megtaníthatnál, hogy hogyan bújjak el előlük. –mosolyogtam.
- Na, gyere, cica. –húzott fel Nessie.
- Ne szólíts így! –kérleltem.
- Menjünk valami üdítőért. Szomjas vagyok.
Vigyorogtam. Mintha meg sem hallotta volna, hogy neki szólok.
- Valami gond van, Csajok? –kérdezte Kevin, mikor elé értünk.
- Csak üdítőért jöttünk. –mondtam.
- Izbel rajongói színre léptek. –jegyezte meg Nessie képletesen.
- Renesmee. –szóltam rá.
- Ezt hogy érted?
- Robert elkérte a mobilszámát, a többi gyerek pedig megszerezte. Miután cicának hívták Izt, ő inkább megadta magát. –kuncogott –Amúgy is. Ez tök jó. Megpróbálja meghódítani Robert, de szerintem a másik srác is ki fogja vetni rá a hálóját.
Mintha itt sem lennék! Nessie annyira beleélte magát a magyarázkodásba, hogy nem tűnt fel neki, hogy Kevin kigúvadt szemekkel nézni.
- Ki tudja… Iz be is adhatja valamelyiknek a derekát. –kacsintott rám Renesmee.
Ez Kevinnél betette a kaput, túlcsordult nála a pohár. A kezében lévő üvegpohár az erős szorítás miatt végül megadta magát, és darabjaira tört. Fájón felszisszent, majd kiengedte ökölbe szorított kezét. Az üvegszilánkokon kívül jókora vércseppek is estek le a kezéből.
- Atya ég! Te nem vagy normális! –kiáltottam hisztérikusan.
Elkaptam a kezét, őt magát pedig lenyomtam a székbe. Nessie sokkosan lépdelt hátrébb, majd szája elé kapta a kezét.
- Hozok… kötszert. –szaladt el.
- Neki csábító a véred? –kérdeztem.
- Persze. A tiéd is. –mosolyodott el –Intézkedtem, hogy ne legyen gyanús Jaspernek sem.
- Jó lesz észben tartanom.
Egy ronggyal próbáltam felitatni a vérét. Nem nagy sikerrel, ugyanis a sebek eléggé mélyek voltak. Nessie visszatért, kezében az elsősegély-doboz, valamint egy csipesz. A vörös dobozt az asztalra tette, az ezüst csipeszt pedig a kezembe nyomta.
- Köszi, Nessie. –mosolyogtam hálásan.
Közben ő egy zsebkendőt terített az asztalra, hogy abba szórjam bele a szilánkokat.
- Tele van a tenyered üveggel. –mondtam megrovón.
- Elmegyek, hozok fertőtlenítőt. –sietett el Nessie.
- Miért kellett ez? –kérdeztem azonnal.
- Micsodát?
- Összetörni ezt a poharat. Miért húztad fel ennyire magad?
Közben továbbra is a szilánkokat szedegettem a méretes sebekből.
- Nem húztam fel magam. –állította.
- Nem érdemes hazudnod. –tekertem a fejemet –Miért tetted, Kevin?
- Beadod nekik a derekad?
- Nem kérdést szerettem volna. A tényt akarom, amiért ennyire mérges lettél. –jelentettem ki.
Igaz, tudtam, hogy miért tette. Ezt a visszakérdezése is bizonyította, de hallani akartam. Tőle. Az ő szájából.
- Nem lehetsz másé. Nem adlak másnak. –suttogta megtörten.
- Értem.
- Mit értesz, Izbel? Mit értesz? Semmit!
- A férfiak és a birtoklási vágyuk. –suttogtam halkan, halványan mosolyogva.
- Nem tudsz semmit! –emelte fel a hangját –Nem tudod, hogy mit érzek!
- Oh, dehogynem. A tudtomra adtad, amikor visszautasítottál. –jegyeztem meg a szavába vágva.
- Az kamu volt, csak hazugság!
- Nem hiszem el. –hazudtam.
- De el kell hinned. –kapta el a kezemet, majd megszorította azt, hogy szavainak nyomatékot adjon.
A szemembe nézett. Azon a kék szemek most annyi megbánást sugároztak, hogy letaglóztak.
- Kérlek.
- Ne, Kevin. –szóltam rá lágyan–Hadd kössem be a kezedet.
Megadóan visszatette az asztalra a kezét, én pedig kiszedtem a maradék szilánkot. Nessie eközben visszaért a spray-vel, de inkább elment. Láttam rajta, hogy nehezen bírja a vér közelségét, így inkább nem is tartottam a vérző seb mellett. Mikor a vágásban nem találtam több üvegdarabot, lefertőtlenítettem. Férfiak. Láttam, hogy az izmai befeszülnek, és félrefordította a fejét, miközben szüntelenül sziszegett. Fájdalom. Ezt nem bírják elviselni? Ez csak fertőtlenítés. Csíp egy kicsit, de semmi extra.
- Fújjak még rá? –emeltem fel a sprayt.
- Nehogy. –kapta ki a kezemből.
Felkacagtam, és betadint kentem a sebre. Gézt tettem a tenyerére, majd körbetekertem és pár csík ragasztóval is rögzítettem, nehogy leessen.
Igaz, nem is kellene ilyen kötés. Körülbelül tíz perc múlva már nyoma sem lesz.
- Ha lehet ne vedd le. –szóltam –És egy kis heg nem ártana.
- Majd meglátom, hogy mit tehetek. –állt fel –Köszönöm.
- Nincs mit. –keltem fel én is.
Láttam, hogy Nessie minket néz. A parton ült, mellette pedig Robert és még egy srác. Neki beszéltek, viszont ő nem igen válaszolt. Legalább is ahogy elnézem.
- Majd elpakolok. –jegyezte meg Kevin –Menj csak.
Bólintottam egyet, és elindultam. Ahogy Nessie észrevette, hogy hozzá megyek felpattant, és felém indult el. A fiúk csak értetlenül néztek, de nem álltak fel.
- Jól van?
- Persze. –kuncogtam –Minden szilánkot kivettem a sebből, bekötöttem. Holnap nyoma sem lesz.
- Akkor jó. –nyugodott meg –Kórházba nem viszed?
- Minek? Ők sem tudnának mást csinálni. –mosolyogtam –Annyira nem mély a vágás, hogy varrni kellene.
- Akkor jó. –válaszolta –Visszaülünk a fiúkhoz?
- Ki az a másik srác? –kérdeztem vissza.
- Robert mellett? Daniel. Szóval megyünk?
- Ha szeretnéd. –mosolyogtam, majd újra Robert és a haverja társaságát élvezhettük.
~
Pár órával később már óriási hangfalakból szólt a zene, az alkohol megállhatatlanul fogyott. A fényt a Hold, valamint a homokba leszúrt fáklyák szolgáltatták.
A tanárok sötétedés után valamivel inkább elindultak a házhoz. Nem akarták látni a sok fiatalt bódult állapotban táncolni a homokban.
Mosolyogva néztem Nessie-t, ahogy Roberttel táncol. Nessie jól táncolt, Rob pedig inkább csak Renesmee mozgó testét figyelte, és dülöngélt.
- Valami szörnyű táncos. –huppant le mellém Daniel.
Barna haja fel volt zselézve, karakteres arca tökéletesen sima volt. Mosoly virított az arcán, tökéletes és hófehér fogsorán megcsillant a napfény.
- Robert? Igen. –bólintottam.
Daniel kacagni kezdett. A barátján nevetett. Rob épp a csípőjét próbálta rázni. Nem sok sikerrel. Engem is elfogott a kacagás. Egy részeg, aki táncolni próbál.
- Fel kellene venni videóra.
- Nem is rossz ötlet. –kuncogtam, majd benyúltam a táskámba.
Beleteremtettem egy videokamerát, majd Daniel orra elé nyomtam.
- Dan, felveszed te? –kérdeztem.
- Még szép. –kacsintott, majd kikapta a kezemből a készüléket, és a parkett felé sietett.
Felkuncogtam. Dan próbálta megközelíteni bódult állapotban lévő barátját. Sikerült neki. Ott állt tőle pár méterre, és vette fel, ahogy haverja az őrült táncát járja.
- Jössz táncolni? –nyújtotta a kezét Tiffany.
- Nem-nem. –tekertem a fejemet.
- Miért nem? Légy szíves. Lécci! –kérlelt.
- Miért olyan fontos?
- Kevin ott ül szélül. Tökéletesen látna minket. Itt az ideje a tervünknek. –kacsintotta.
Vigyorogva felálltam, majd megragadtam Tif kezét, és a többiekhez húztam. Úgy helyezkedtünk, hogy Kevin lásson minket. Táncolni kezdtünk, és kacagva ráztuk a csípőnket. Hallottam magam mögött egy fojtott nyögést és egy apró sóhajt.
De Tiffany ezt nem hallhatta. Vigyorogva vette észre, ahogy Daniel a hátam mögé szlalomozik, és átkarolja a csípőmet. Engedékenyen simultam hozzá, és hagytam, hogy ő mozgassa a testemet. Hallottam egy dühös fújtatást magunk mögül, de nem is foglalkoztam vele. Csak élveztem a pillanatot, ahogy az izmos férfitest a hátamnak nyomódik. Daniel tovább ment. A vállamra hintett apró csókokat, majd a nyakamba is nyomott egyet.
- Khm. Bocsi. –jött a dühödt hang mögülünk.
- Igen? –kérdezett vissza Dan –Van valami gond?
- Szeretném Izbelt elrabolni egy percre. –mondta –Jönnél?
- Nem sokára visszajövök. –suttogtam Daniel fülébe, aki csak jókedvűen bólintott.
- Várlak.
Láttam, ahogy Kevin eltűnik mellettünk, és a part egyik sötét részéhez megy, majd ott vár. Apró sóhajt engedtem csak meg magamnak, majd utána indultam. Lassan mentem, de így sem volt több, mint másfél perc az út.
- Mi a baj? –kérdeztem hozzá érve.
- Az a gyerek a baj!
- Danielre gondolsz? Ő tök rendes. –mosolyogtam halványan.
- Épp ez az!
- Na jó. Most már végképp nem értelek. –tekertem a fejemet.
- Mit nem értesz ezen? –emelte fel a hangját –Ennyire ostoba lennél?
- Ne emeld fel a hangodat. És végképp ne ostobázz le.
- Sajnálom. –mondta engesztelőn –Nem akartam. Csak már annyi feszültség van bennem…
Beletúrt a hajába, majd mélyet sóhajtott.

- Annyira hiányzol. –motyogta.

- És még, hogy te nem értesz engem. –mondtam dühösen –Elegem van, Kevin. Megint én leszek a végén a rossz? Hogy nem voltam veled, amikor kellett volna? Ohh, nem is! Azért leszek rossz, mert nem veled voltam. Értem már. Nem akarsz, de azt sem akarod, hogy másé legyek. Igazán logikus.
- Én nem mondtam, hogy nem akarlak! –tiltakozott.
- Ne hazudj! –kiáltottam rá –Te jelentetted ki, hogy nem akarsz tőlem semmit. Te magad mondtad. A saját szádból hallottam. Visszautasítottál, kerek perec kimondtad, hogy nincs szükséged rám. Én ezt teljesen megértettem, és más társaságát keresem. Ennyi. Hagyj élni. Ha nem veled, akkor mással leszek boldog. De az leszek.
- Ne már! –próbált tiltakozni, de eléggé erőtlenül –Én nem akarom, hogy…
- Nem érdekel, hogy mit akarsz és mit sem. Lemondottál rólam, Kevin. Másoknak is adok lehetőséget, neked is adtam. Te viszont nem éltél vele.
- És ha én mégis akarok élni vele?
- Ez a vonat nem jön kétszer, Kevin. –ráztam meg a fejemet, majd elindultam a többiek felé, vissza, miközben halkan susogtam: Ugyanis még mindig vár rád…

Love Angel- 13. fejezet -Részlet

Sziasztok!
Gondoltam hozok a következő fejezetből. A komik száma miatt úgy döntöttem, hogy még ma, vagy inkább holnap felteszem :)
Puszii

"Ez Kevinnél betette a kaput, túlcsordult nála a pohár. A kezében lévő üvegpohár az erős szorítás miatt végül megadta magát, és darabjaira tört. Fájón felszisszent, majd kiengedte ökölbe szorított kezét. Az üvegszilánkokon kívül jókora vércseppek is estek le a kezéből.
- Atya ég! Te nem vagy normális! –kiáltottam hisztérikusan.
Elkaptam a kezét, őt magát pedig lenyomtam a székbe. Nessie sokkosan lépdelt hátrébb, majd szája elé kapta a kezét.
- Hozok… kötszert. –szaladt el."

Love Angel- 12. fejezet

Izbel

Sziasztok!
Meghoztam a fejezetet :) Egészen hosszúra sikeredett =)
Jó olvasást, Puszii

Love Angel- 12. fejezet
Buli a parton 1/2
(Izbel)

- Verseny hazáig? –ajánlotta.
- Bármikor. –válaszoltam, és már szaladtunk is.

~
Kacagva huppantunk le a dús pázsitra.
- Döntetlen? –fordultam Nessie felé.
- Legyen.
- Te bajkeverő! Mindenki téged keresett. –állt az ajtóban Marie, kezében egy főzőkanállal, amivel előszeretettel mutogatott –Aggódtam miattad. Minek tűnsz el mindig?
- Nem is én lennék, ha nem csinálnák valami hülyeséget. –válaszoltam vigyorogva.
- Akkor legalább kapd el. –sóhajtott fel, majd felém dobott két flakon ásványvizet.
Az egyiket továbbítottam Nessie-nek, majd nagyot kortyoltam a sajátomból.
- Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire ki voltam szomjazva. –mosolyodtam el.
- Nekem sem. –motyogta, majd visszatekerte a félig lévő üvegére a kupakot –Mennünk kellene készülődni. Nem fogunk végezni, amire a többiek menni akarnak.
Percekkel később már a szobában voltunk, és azon morfondíroztunk, hogy mit vegyünk fel.
- Nem tudom. –válaszoltam sokadszorra –Neked valami ötleted?
- Nincs. –motyogta.
- Menj zuhanyozni. Addig én kerítek valamit. –álltam fel végül, és hosszú lépteimmel a gardróbba mentem.
Csípőre tett kézzel álltam meg a sorok között. Mégis mit lehetne ilyenkor felvenni?
Végül Nessie-nek elővettem egy pánt nélküli, combközépig érő lenge, halványkék ruhát. Az anyagon csavart mintha futott felfelé. A ruha háta teljesen nyitott volt.
Magamnak nehezebb volt választani. Sok morfondírozás és keresgélés után végül egy nyakba akasztós, selymes anyagú ruha mellett döntöttem. A combom közepéig ért, és több színű volt. A narancssárga több árnyalata, barna és fekete nagyon szép összhangban voltak rajta. A ruhát a zöld virágok még jobban feldobták.
Már csak a cipők keresése volt hátra. Magamnak egy egyszerű papucsot választottam. Az elején a vékony pántok masnit alkottak, és arany színben pompáztak. Nessie-nek pedig egy vékony pántokból álló szandált találtam.
Elégedetten tettem ki őket az ágyra, pont akkor, amikor Renesmee kijött a fürdőszobából. Köntösbe burkolt testét párafelhő lengte körbe, haját törölközőbe csavarta.
- Ez gyönyörű. –mosolygott elégedetten –Honnan vetted elő?
- A te ruháid közül. –válaszoltam –Nem is tudtál róla, hogy ilyened is van?
Csak megrázta a fejét, és halkan elsuttogta, hogy: Alice…

Elvigyorodtam rajta. Igen, gondolhattam volna, hogy az egyik kedvenc nagynénije az utolsó pillanatban kicserélte a ruháit. De ennek most csak örülök.
~
Bő húsz perc múlva törölközőbe burkolva léptem ki a fürdőszobából. Igaz, utánam nem szállt párafelhő- hideg vízzel zuhanyoztam-, de úgy festettem, mint Renesmee.
- Te mit csinálsz a hajaddal? –kérdezte, miközben próbálta kifésülni még kissé nedves tincseit.
- Megszárítom. –válaszoltam –Azon kívül semmit. Jó lesz most göndörön is.
- Igaz. –bólintott.
Felöltöztem, és megszárítottam a hajamat, előttem Nessie ugyan így tett.
Már csak a smink volt hátra. Renesmee kijelentette, hogy nem sminkeli ki magát, mert úgyis elfolyna.
- Drágám. –kuncogtam –Szerinted miért is találták ki a vízálló sminket?
Válaszul csak megforgatta a szemeit, és kikapta a kezem közül a szemceruzát. Elvigyorodtam, és megcsináltam a saját sminkemet is.
- Rúzs? –kérdezte.
Felé dobtam a sminkes dobozomat, és rá bíztam a választást.
A gardróbomból előhúztam az összekészített táskámat, és megálltam Nessie előtt, aki épp ekkor húzta fel a szandálját.
- Én kész vagyok. –mosolyodtam el, majd beletúrtam a hajamba.
- Ki mondta, hogy én nem? –kérdezte, majd a vállára akasztotta a táskáját –Menjünk. Szerintem késésben vagyunk. Elmúlt fél kilenc. Kevin nyolckor legkésőbb indulni akart.
- Semmi gond sem lesz, ha késünk egy kicsit. –kacsintottam –Igaz, nem szeretek késni, de ebben az esetben elnézem magamnak.
Percekkel később a ház előtt álltunk, ahol a többiek gyülekeztek. Mosolyogva néztem, ahogy hangosan kacagnak, miközben beszélgetnek.
- Hello Királylány. –karolt át Rob –Hová tűntél? Egy csomóan kerestek.
- Futottam egyet. –vontam meg a vállamat, majd halványan rámosolyogtam –Tényleg… holnap reggel is elmegyek. Velem tartasz, Nessie?
- Persze. –kuncogott ő, majd barna haját a füle mögé tűrte –Csak ne olyan tempót diktáltass, mint ma.
- Én is mehetek, csajok? Vagy ez olyan tipikus lányos program lesz?
- Természetesen jöhetsz, Robert. –mosolyogtam –Ugye Renesmee?
- Igen, nekem sincs semmi ellenvetésem, Robert. –hangsúlyozta ki a nevet.
- Mit csináltam, hogy az egész nevemen szólítotok? –emelte fel a kezét.
- Semmit. –kuncogtam, majd kibújtam a karjai közül –Meg kéne tudakolni, hogy Kevin készül-e alkohollal…
- Remélem ez nem is kérdés. –villantotta meg a szemeit Tiffany, ahogy elém ért –Izé… Izbel. Beszélhetnénk majd?
Láttam, ahogy barna szemei bánatosan villannak meg, és kérlelést tükröztek. A válaszom határozott bólogatás volt, mire nem is húzta tovább az időt: Sarkon fordult, és visszalépdelt a barátnőjéhez.
Barátnője… Ch. Álbarátnő. Fentről figyeltem őt is egy kicsit. Tiffany eléggé rendesen át lett verve. Csak azt tudnám, hogy miért a legjobb barátnője tette ezt vele…
- Na, megkérdezed a piát? –húzott ki a gondolataim tengeréből az ismerős hang. Robert. Láttam a szemeiben a játékos csillogást, valamint az arcán elterülő terebélyes vigyor láttán sem tudtam azt mondani, hogy nem.
- Persze. –válaszoltam inkább.
Nagyon nyeltem, majd a házba indultam. Épp szembe találkoztam Kevinnel. Ő, mikor meglátott aprót rázott a fején, majd megszaporázta a lépteit, hogy mihamarabb elérjen hozzám.
- Épp téged kerestelek. –szóltam hozzá.
- Miben állhatok rendelkezésedre? –mosolygott rám, majd oldalasan nekidőlt a falnak.
- Csak azt akartam kérdezni, hogy alkohollal szolgálni fogsz-e a parton. –hadartam le.
- Lassabban is elmondhatnád. Nem értettem semmit. –kuncogott.
- Lesz a parton alkohol? –kérdeztem meg kissé lassabb tempóban is.
- Te mondtad, hogy kell nekik, nem?
- De. Épp ezért kérdem.
- Lesz. Megnyugtathatod őket, lesz. –mondta mogorván –Csak ezért kerestél?
- Miért, mit hittél? –kérdeztem szemöldök felvonva.
- Hát… hogy mondjuk megbeszéljük a kirohanásodat. –motyogta őzsuta szemekkel.
Válaszul megráztam a fejemet, majd tekintetemet az arcára függesztettem.
- Azon tudtommal nincs mit megbeszélni.
- Rosszul tudod. –szűrte a fogai között –Nagyon sok mindent meg kell beszélnünk azzal kapcsolatban.
- Csak te akarsz beszélni róla. –motyogtam halkan –Ezzel ellentétben én nem. Úgyhogy legyél szíves tiszteletben tartani az akaratomat, és ne hozd fel többször. Kényes téma, mélyen érint.
- Kérlek.
- Ne. Szerintem mindent megtudhattál abból, amit akkor elmondtam. Nem kell tovább kínoznod vele. Hallhattad, hogy mit gondolok rólad. Elégedj meg vele, és ne nyúzz ezzel.
- Nem úszod meg ennyivel. –susogta –Egyszer úgyis kiszedem belőled, hogy mit gondolsz valójában.
- Majd meglátjuk. –mosolyodtam el.
~
Bő húsz perccel később a partra értünk. A diáktársaim- a nevelőkkel együtt- elbűvölve bámulták az eléjük táruló csodát.
Fehér homokba ért a lábuk, amely selymesen simogatta a meztelen talpat.
A vízen megcsillant a meleg napfény, amely ezáltal arany csillogással terítette be a víz felszínét.

A csapongó hullámokkal szemben már dús erdő borította a dombokat. A kettő között viszont több tíz méteres terület terült el.
A diáksereg már le is telepedett. Tekintettel arra, hogy a Nap már       lemenőben volt, csak ültünk a homokban, és néztük, ahogy a part vöröses fénybe burkolózik.
Fel sem tűnt, ahogy Nessie felállt mellőlem. Csak azt vettem észre, hogy visszatér két pohárral a kezében.
- Malibu-koktél. Kevin küldi. –mosolygott, majd a kezembe nyomta az egyik hófehér poharat.
- Köszi.
Aprót kortyoltam az italból, és elbűvölt az íze. Finom volt. Sőt, Isteni. Kevin tudja, hogy mi a kedvencem…
- Hm… ez kókuszos. –suttogta elégedetten Nessie.
- Igen.
- Rettentően finom. –kortyolt újra.
- Csak nehogy a fejedbe szálljon. –kuncogtam.
- Ennyi alkohol? Ugyan. –legyintett.
- Ha sokat iszol belőle, akkor megteszi a hatását. –kacsintottam.
- Vigyázok.
- Remélem is. Nem akarlak hazacipelni. –álltam fel –Megyek, megkérdem, hogy mikor kezdődik a sütögetés.
- Csak nem éhes vagy? –mosolygott.
- Én? Soha. –válaszoltam ártatlan mosollyal.
A papucsomat levettem, és az ujjaim közé fogtam. Csodálatos érzés a puha homokban sétálgatni. Ahogy lágyan körülölelik a lábujjaidat…
- Renesmee-nek ízlik a koktélod. –értem Kevin mellé.
- Örülök neki. Hát neked? –kérdezte incselkedve.
- Mint mindig, tökéletes koktélokat keversz. –mosolyodtam el –A fákat már összeszedted?
- Még szép. Csak egy pillanat volt. –kacsintott.
Értettem mire gondol. Csak egy gondolatába került, és máris össze voltak szedve a méretes fadarabok. Angyali erő… hol is lenne nélküle.
- Teljesen el fogsz puhulni, ha így folytatod. –róttam meg játékosan.
- Amúgy… miért is kérdezted? Csak nem éhes vagy már megint?
Megforgattam a szemeimet, és megráztam a fejemet.
- Nem szoktam éhes lenni. –válaszoltam egy kis hezitálás után –De nem csak magamra kell gondolnom. Sok emberre kell felügyelnünk.
- Most kezdett lemenni a Nap. Alig sötétedik. –vélte –Addig minek megnyújtani, amíg teljesen világos van?
- Kevin. Teljes lángon nem lehet szalonnát pirítani. Sem sonkát, sem semmi ilyesmit, amit ti terveztek. –okítottam –Azt parázson lehet, legalább is kis lángon.
- Akkor… úgy meg fog felelni, ha jó nagy tüzet rakunk, és szedünk ki szélre parazsat? Vagy égő tuskókat.
- Nekem mindegy. –vontam meg a vállamat –De ne gyere hozzám panaszkodni, ha a lányok nyavalyognak neked.
Hátra arcot vágtam, majd visszaindultam Nessie felé. Egy kar ragadta meg a derekamat; megállásra kényszerített. Kevin leheletét éreztem meg a fülem mögött.
- Ha valaki éhes lesz, mielőtt sütögetni lehetne, akkor teremtek ide valamit. –susogta a fülembe.
- Ahogy érzed.
Éreztem, ahogy a karja lecsúszik a derekamról, majd hátra lép egyet. Hátra sem fordulva indultam Nessie felé. Minket nézett. Szemeiben láttam, hogy aggódik értem, arcán viszont kíváncsiság jele is kiütközött. Láttam, ahogy Robert továbbra is engem figyel. Ahogy egész eddig is tette.
- Na, most kérdezd. –huppantam le Nessie mellé.
- Mi történt?
- Megkérdeztem, hogy hogyan tervezi a tüzet és a kaját. –válaszoltam.
- És azért tartott vissza ekkora szenvedéllyel?
- Szenvedély?
- Aha. –mosolygott.
- Hol volt szenvedély?
- Te nem látod. –tekerte a fejét –De minden kívülálló igen. Vonzódtok egymáshoz. Hihetetlen módon. A kivonulásod után még Tiffany is visszavonulót fújt. Látta Kevinen, hogy mennyire… megdöbbentették a szavaid. Beszélgetett vele pár percet, majd együtt érzőn megsimogatta az arcát, aztán visszaült közénk. Látnod kellett volna Tiffany arcát ezután. El sem tudom mondani.
- Oh… –suttogtam megdöbbenve.
- Mi történt köztetek? Kerülitek egymást.
- Semmi sem történt… –hazudtam.
- Az igazat akarom hallani. –nézett a szemeimbe.
- Én… –makogtam –Tettem valamit.
- Mit, Izbel? Mit?
- Megcsókoltam. Még a nyaralás előtt… aztán… tovább is mentünk volna, de kopogtattak. Végül… kiment, és már másként jött vissza. Elutasító volt, és végül… pofára estem. Elvesztettem. A saját hibámból –susogtam elkeseredve.
- Ugyan. –ölelt meg – Ő utasított el. Csakis az ő hibája. Kevin egy tapló.
- Nem igaz. Ez a legelkeserítőbb. –mosolyodtam el –Hogy ő egy jóttét lélek. El sem tudod képzelni, hogy milyen…
- De megpróbálhatom. –kacsintott –Amúgy… a kiborulásod után, mikor beszélt Tiffany-val, látszott az arcán, hogy megvilágosodott. De tényleg. Felderült az arca, mégis elkomorodott. Szerintem… rájött, hogy rosszul tette, hogy elutasított.
- Majd kiderül…
- Sziasztok csajok. –huppant le mellém Rob –Netán zavarok?
- Igen. –mondta Nessie.
- Nem. –barna barátnőmmel egy időben mondtam ki én is –Maradj csak, Robert.
- Ha zavarok, tényleg elmehetek… –mutatott maga mögé.
- Tényleg maradhatsz. –mosolyogtam rá –Ugye, Nessie?
- Persze. –dörmögte.
- Ő… csak kíváncsi voltam. –motyogta zavartan a srác, miközben a hajába túrt.
- Mire?
- Arra, hogy honnan is ismeritek egymást ezzel a… Coore gyerekkel.
- Hát… –húztam az időt –Végül is elég régen megismerkedtünk. A szüleink jóban… voltak.
- Értem…
- Bocsi a zavarásért.
- Semmi gond, Tiffany. –válaszoltam.
- Beszélhetnénk? –kérdezte félve.
- Persze.
Felálltam, és megfelelő távolságra vezettem, hogy senki se halljon minket. Se vámpír, se angyal, ember meg még úgy se.
- Sajnálom, hogy olyan…ostobán viselkedtem. –kezdte.
- Ugyan, semmi gond. –mosolyogtam rá.
- Nagyon sajnálom, hogy… ennyire kurvás voltam. Tényleg. Utólag alig ismerek magamra.
- Tényleg semmi.
- Csak –folytatta, mintha nem is hallotta volna a szavaimat –Egyszerűen annyira rémes most az életem.
- Elhiszem.
- A barátnőm becsapott. Lefeküdt a pasimmal. Vagyis most már az expasimmal. –forgatta meg a szemeit –Tudod mikor tudtam meg?
- Nem, de úgyis elmondod…
- A repülőgépen. Ott ült mellettem, én pedig beleláttam az üzenetébe. Pontosabban úgy tartotta, hogy lássam. És ez annyira…szar érzés.
- Tudom. –öleltem át.
- És annyira gázul érzem magam. Azért, mert ezt tettem. Tudod…
- Igen. Igen. Tisztáztuk már. –hallgattattam el –Nem léphetnénk tovább? Elhiszem, hogy megbántad. Megbocsájtottam. És vége.
- Bocsi. –biggyesztette le az ajkát.
- Ugyan. –legyintettem.
- Jut eszembe. Rob elég rendes csávó. –kacsintott.
- Én nem… –makogtam –Nem kezdek vele.
- Remélem is. –lökte meg a vállamat –Rendes gyerek, tényleg az… de nem a csajok álma. Nem valami… okos.
Felkacagtam. Nem okos? Valahogy gondoltam.
- Gyere, menjünk vissza. –kezdtem el húzni.
- De várj. –állított meg –Mi van közted és Kevin között?
- Semmi. Tényleg nincs semmi. –kuncogtam.
- De ha lesz…
- Tudni fogsz róla. –hadartam.
- Az király. –mondta boldogan –Van egy csodás ötletem.
- Méghozzá? –kérdeztem mosolyogva.
- Mi lenne, ha ma megőrjítenéd Kevint? –húzogatta a szemöldökét.
- Ezt hogy érted? Vagyis… hogyan valósítsam meg?
- Tánc. Tudsz táncolni, igaz?
- Persze. –bólogattam kíváncsian.
 Belém karolt, és lassan sétálni kezdtünk, miközben halkan beszélni kezdett:
- Nos. Akkor a terv a következő…

Love Angel- 11. fejezet

Nessie és Iz

Sziasztok!
Tehát... meghoztam a fejezetet :) A következő nem tudom,hogy mikor fog felkerülni. De minden a komik számától függ :)
Köszönöm a hét darab kommentet :) Mégsem halt ki annyira a blogvilág, mint hittem...
Ez eléggé hosszú fejezet lett, remélem mindenki tetszését elnyeri. :)
Jó olvasást!
Puszi

Love Angel- 11. fejezet
Angyal vagyok- De nem azt jelenti, hogy angyali is!
(Izbel)

Mosoly volt az arcomon, ahogy a napágyon feküdtem, a medence mellett. A többiek még a pizzát eszegették, és beszélgettek. Én halkan dúdolgattam, miközben magamat süttettem. Próbáltam barnítani világos bőrömet, holott tudtam, hogy ez nem fog összejönni.
- Csíz. –hallottam egy hangot magam mellől, majd azt is, ahogy a gép felvételt készített.
- Hé. –nyitottam ki a szemeimet.
Egy barna hajú lány láttam magam előtt, mellette pár barátnője.
- Bocsi. –mosolygott –Kevin mondta, hogy készítsek pár fotót.
- És csak rólam?
- Nem. De kihangsúlyozta, hogy te mindenképp legyél megörökítve.
- Kevin! –emeltem fel a hangomat.
- Én is imádlak, Drágám. –vigyorgott a víz szélén.
- Egy ilyen jelenséget meg kell örökíteni. –vágódott le mellém egy srác –Robert vagyok.
- Izbel. –mosolyogtam rá.
- Tudom. –túrt bele vizes hajába.
Barna tincsei oldalt rövidebbre voltak nyírva, középen pedig jó pár centisek voltak. A felsőteste kidolgozott volt, a hasán tökéletesen meg tudtam számolni a kockákat. Nyolc. Hawaii virág mintás, térd fölé érő fürdőnadrágja most is engedte ki magából a vizet.
- Egyet értek veled. –mondta Kevin –Ez a lány nem mindennapi jelenség.
Arcán elégedett mosoly ült, és kacsintott egyet.
Velem nem játszadozhatsz, Kevin Coore! Egyszer elutasítasz, máskor pedig flörtölsz velem? Abból nem eszel! –gondoltam mérgesen, majd körvonalazódott is a fejemben a terv. Angyalian rávigyorodtam, mire jókedvének jele újra az arcára ült. De nyomban lehervadt az arcáról a mosoly, mikor meglátta, hogy Robert apró csókot hint a kézfejemre.
- Örülök, hogy megismerhetlek. –s küldött felém egy csábítónak szánt mosolyt.
- Én is. –mosolyogtam rá, majd elhúztam a kezem.
- Én Molly vagyok. –mutatkozott be a barna lány is.
A kezében a fényképezőgép még mindig ott volt, így elkértem tőle, majd Robert mellkasához dőltem, és kattintottam.
- Király. –kacsintott –Ez a kép kell majd nekem.
- Meglesz. –suttogtam a fülébe –Neked küldöm át először.
- Köszönöm, Királylány.
- Semmiség, Robert.
- Rob. –javított ki, mire bólintottam.
Kevin halkan morogva ült le Rob mellé. Épp felcsapta a szeme elé a napszemüvegét, mire leült a napágya végébe egy szőke hajú lány, azt hiszem Tiffany.
- Kevin. –szólította meg, mire az említett lustán rá emelte a tekintetét –Úgy hallottam, hogy szörfözni is fogunk.
- Igen, azt is meg fogtok tanulni. –válaszolta, miközben a szemeit az enyéimbe véste.
- És… segíteni is fogsz nekem? –kérdezte a lány, mire Kev egy pillanatra kimeresztette a szemeit.
Elvigyorodtam, és Kevin segítségére siettem. Igaz, nem vagyok biztos benne, hogy meg fogja köszönni.
- Persze, hogy segít. Különösen neked. –kacsintottam gonoszul –Ugye, Kevin?
- Öhm… persze. –mondta egy kis késlekedéssel.
Láttam a szemeiben, hogy mérges lesz. Gonosz vagyok? Hm… lehet. Elmosolyogtam, majd a medence felé fordultam, és fejest ugrottam a zavartalan vízbe. Anélkül, hogy feljöttem volna a felszínre oxigénért, elúsztam a medence szélére, a létrához, majd kimásztam.
- Szép fejes volt. –mondta dicsérőn egy srác.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá.
Kimentem a törölközőmért, és felvettem a papucsomat.
- Nem gondoljátok, hogy ideje lenne megismerkednünk? –kérdeztem a többiek felé fordulva –Mármint… persze, ti már pár éve egy osztály vagytok, de attól még szerintem többen meg szeretnék ismerni egymást közelebbről.
- Díjazom az ötletet. –támogatott Nessie.
Egy mosolyt küldtem felé, majd egy halk köszönömöt is.
- Hm… mi lenne, ha ma este, késő este… –kezdte Kevin, majd egy kicsit elhallgatott –Lenne egy ismerkedő-est a parton? Tábortűz, sütögetés, beszélgetés.
Miután a diáksereg megszavazta, hogy igenis szeretnék ezt, visszaültem a napágyamba.
- Jó ötlet volt. –ült le mellém Nessie, majd ő is hátradőlt, hogy süttesse magát.
- Kevin érdeme. –mosolyodtam el.
- Nem igaz. Összetett dolog volt. Te felhoztad, én pedig lebonyolítottam.
- Rendben. Legyen neked igazad.
Gondolatban azért hozzátettem, hogy amúgy is lementünk volna a partra. De nem lényeges. Nem akartam újra belekötni.
- Milyen engedelmes vagy ma, Izbel. –incselkedett Nessie, mire rákacsintottam –És… hogy fogunk lemenni a partra?
- Itt van egy köpésre. –mondta Kevin –A ház melletti ösvényen le kell menni, és ott van egy partszakasz. Az egyik legjobb a szigeten. Nincs egy kilométerre. Úgyhogy… most a lábbuszt fogjuk használni.
- Micsodát? –kérdezte Molly, aki továbbra is fényképezgetett, de közben fél füllel a beszélgetést is hallgatta.
- Gyalog fogunk lemenni a partra.
Az osztály nőnemű tagjai egy emberként hördültek fel, és adták Kev tudtára, hogy ez a helyzet nem tetszik nekik.
- Itt van maximum egy kilométerre. Ennyi séta senkinek sem fog megártani. –tekerte a fejét Kevin –Ha ti, lányok, annyira nem bírjátok a sétát, kérjétek meg a fiúkat, hogy kapjanak fel titeket, és vigyenek le a partra.
- Héé. –jött most a fiúktól a felháborodott hang.
Én csak nevettem Kevin arckifejezésén. Elfintorgott, és megforgatta a szemeit. Közben szinte hallottam, ahogy azt gondolja, hogy ő itt meg fog őrülni.
- Mondjuk… Én leviszek valakit a partra. De… mit kapok érte cserébe?
Robert felé kaptam a pillantásom. Szavai hallatán a szemöldököm a homlokom közepére szaladt, és kérdőn néztem rá.
- Mire is gondolsz pontosan? –kérdeztem.
- Ha arra, ami nekem eszembe jutott, le kell szögeznünk pár dolgot. Nemem igazán szeretném, ha valamelyik lány felhívna pár hónap múlva, hogy bekapta a horgot.
Kevin szavai hallatán kikerekedtek a szemeim, és elvörösödtem. Ilyen gáz helyzetet! Most felvilágosítást fog tartani? Nyomban megnyílik alattam a talaj.
- Mit? –kérdezett vissza egyikük.
Robert és a többi srác is felvihogott. Gyerekek.
- A bekapta a horgot kifejezés másképp úgy hangzik, hogy terhes lett. –magyarázta Nessie, mire egy kissé kiakadt pillantást küldtem felé. Ő csak megrántotta a vállát, majd elvigyorodott. Őt látszólag jobban zavarta a helyzet, mint engem. Arca vöröslött, és az ujjait törögette. Valószínűleg azért segített Kevinnek, hogy minél előbb túlessünk ezen, és vége legyen ennek a cikis helyzetnek.
- Szóval… Legalább védekezzetek. –szólt Kev esdeklőn –Nem akarom a szüleitektől hallani, hogy a gyerekük szülő lesz, hála nekem.
Köhögés zavarta meg a feszült légkört. Az igazgatóúr állt mögöttünk, felhúzott szemöldökkel.
- Egyetértek Mr. Coore-val. –mondta –Igaz, nem szeretnék tudni a diákjaim szexuális életéről…
- Asszem elég lesz. –szóltam zavartan, és feltartottam a kezemet –Szerintem mindenki kíváncsi a partra. Úgysincs belőle gond, hogyha előbb lemegyünk. És az sem biztos, hogy mindenki kipakolt. Úgyhogy… úgy vélem, hogy mindenki felmehetne a szobájába…

A diákok, mintha csak parancs lett volna, elözönlöttek. Mindenki a saját szobájába, én pedig pipacsvörös fejjel fordultam Kevin felé.
Ő mosolygott. Szemeiben elégedett láng villant. Megragadtam a karját, majd elnézést kértem az igazgatótól, hogy elrángatom tőle a beszélgetőpartnerét. A konyhába húztam, de mikor láttam, hogy ott nyüzsögnek a diákok, és fagylaltot kanalaznak, inkább berántottam a kamrába.
- Te…Te…
- Én-én? –kérdezett vissza. A vigyor továbbra is az arcán volt.
- Mit gondoltál? Felvilágosítást akartál tartani nekik? Vagy mégis mit?
- Jó, sajnálom, de annyira vicces volt az arcod. –kuncogott.
A szeme csibészesen csillogott, és beletúrt nedves tincseibe.
- Szóval direkt csináltad?
Válaszul csak bólintott, de közelebb hajoltam hozzá, és elmosolyodtam.
- Szóval… –suttogtam közel az ajkaihoz.
- Igen? –nyögte.
- Te tényleg direkt csináltad ezt? –simítottam végig a számmal az ajkain.
- Aha.
- Te rossz… nagyon rossz kisfiú. –suttogtam a fülébe, miközben lágyan megharaptam a fülcimpáját –Még meg fogod bánni.
Hangom dühösen és fenyegetően csengett, miközben hátrébb húzódtam tőle. A szemeibe néztem, ami érdekesen csillogott.
- Azt hiszed, hogy játszhatsz velem? –húztam fel a szemöldököm –Tévedsz. Én fogok játszani veled. Nagyon meg fogod emlegetni, hogy ilyen helyzetbe sodortál.
Dühösen léptem hátra, és kezemet a kamra ajtajára tettem, majd a vállam fölül visszaszóltam:
- Angyal vagyok, de nem azt jelenti, hogy angyali is!
Hátra sem néztem, csak kimentem a kamrából. A pultról felkaptam az egyik doboz fagyit, magamhoz ragadtam jó pár kistányért és kanalat, majd az emeletre mentem. Csodáltam, hogy út közben senkit sem találtam lent. A nappali üres volt. Ahogy fent benéztem az első szobákba, azok is üresen tátongtak. Jé, hová tűnt mindenki?
Pár másodperc múlva erre is a kérdésemre is választ kaptam.
Az én szobámban voltak. A csajok az óriási erkélyemen ültek, és elmélyülten beszélgettek. A fiúk pedig a házimozi rendszeremet vették birtokba.
- Valami mesés a gardróbod! –ugrott fel izgatottan egy lány –Nagyobb, mint maga a szoba! És rettentően csodálatos. Ez az elrendezés, és…
- Oké. –intettem le –Köszönöm.
Csak elvigyorodott, és visszahuppant a helyére. Nessie zavartan ült a sarokban, mellette üres hely tátongott. Halványan rámosolyodtam, majd beültem mellé.
- Te engedted be őket? –suttogtam a fülébe.
- Dehogy. –válaszolta halkan –Amire bejöttem már itt voltak.
- Nincs gond. Csak remélem nem hagynak nagy kuplerájt. Nem szeretek pakolni. –fintorodtam el.
- Majd segítek.
Válaszul bólintottam, és hallgattam, ahogy a lányok beszélgetnek. Rengeteg dolog felmerült. Miközben a beszélgetésük betöltötte az agyamat, fagylaltot töltöttem a üvegtálakba, és mindegyikünk kezébe nyomtam egyet. Megköszönték, és tovább dumáltak.
A legtöbb lány persze a volt- esetleg még mindig meglévő- pasijaikról meséltek történeteket. Én csak néztem a távolba. A vízen megcsillantak a napsugarak, és aranyló fényt kreáltak. Még ilyen nagy távolságról, is nagyon jól látszott. És hihetetlenül szép volt.
- És most te jössz. –néztek felém –Mesélj az egyik volt barátodról.
- Én…ő… –motyogtam –Több, mint egy évig voltunk együtt, és hihetetlenül szerettük egymást. Tökéletesnek mondható életünk volt együtt, mindent megadtunk a másiknak. Lelki társak voltunk, teljes összhangban éltünk. De… el kellett mennie, és a halálába rohant. –suttogtam a végét.
- Oh… –motyogták.
A többiek rémült és meglepett szemeibe néztem. Látszólag sokkolta őket a dolog. Senki sem gondolná, hogy ilyen is történhet. Hogy egy ilyen boldog kapcsolatnak ez legyen a vége. Az egyik ember meggondolatlanságából ez lett. Szomorúság, keserűség. Már csak a remény maradt, hogy esetleg még él valahol. De ez az óriási lánggal égő reményből is csak parazsak maradtak…
- Én… sajnálom, hogy felhoztam. –motyogta halkan Molly. Bocsánatkérő kifejezés volt az arcán, mire egy halvány mosolyt küldtem felé.
Nessie csak ült mellettem, és merev testtartása elárulta, hogy nem tud olyan gyorsan átsiklani a dolgok felett, mint az emberlányok. Felé fordultam, és láttam barna szemeiben a fájdalmat. Vörösesbarna tincsein megcsillant a napfény, ettől enyhén aranyszínű árnyalatot kapott.
A szeméből mindent ki tudtam olvasni. Azt, hogy sajnálja ezt az egészet. És látom, hogy nem fogom ennyivel megúszni ezt a dolgot. Ez a téma fel fog még merülni, ha négyszemközt leszünk.
- Izbel. –hallottam a nevemet, mire a csajok felé kaptam a fejemet –Kérdezhetünk még valamit?
- Persze.
- Mi van közted és Kevin közt? –kérdezték végül.
Mikor a kérdés végre eljutott a tudatomig, és fel is dolgoztam azt, meglepődtem. Elkerekedtek a szemeim, és elnyíltak az ajkaim. A lányok közt csend állt be, látszólag mindenki engem figyelt.
- Ez komoly?
- Persze. Kíváncsiak vagyunk. –dőlt előre Molly.
- Ő… Uh. –nyögtem –Bocsi, nem vagyok felkészülve egy ilyen váratlan kérdésre. Adjatok egy kis időt, míg összeszedem a szavaimat.
Összeszedem? Inkább elgondolkodok, hogy mit is lehet elmondani, és mit sem. Uh. Komolyan ezt kellett kérdezniük? Miért nem azt, hogy… volt-e barátom. Oh, ezt sem. Ez…még érzékenyebb téma.
- Mi Kevinnel különösen jó kapcsolatban vagyunk. –kezdtem bele –Olyan…baráti, de mégsem.
- Tehát… nem vagytok együtt?
- Dehogy. –ráztam meg a fejemet, majd zavart pillantásomat az ajtó felé szegeztem.
Valaki nem jönne, hogy kimentsen? Marie? Akár Kevin? Vagy Nessie! Akárki!
- Akkor jó. –dőlt hátra az egyik szőke lány –Ugyanis annyira helyes Kevin. Hihetetlenül jó pasi. Úgy érzem, hogy kell nekem. És meg is fogom kapni.
Zavarodottan pillantottam a magában vigyorgó lányra. A szemöldököm a homlokom közepére szaladt, és a szemeim elkerekedtek. Na ne hogy már egy ilyen kislány kapja meg Őt!
- Hihetetlen a felsőteste. És ezek a szemek. –áradozott.
- Nem is ismered, Tiffany! –tiltakoztam.
- Oh, dehogynem. Gazdag… –próbálta sorolni a jelzőket.
- Igen…és?
- Helyes, jóképű. –makogta.
- Ringyó. –sziszegtem halkan, majd újra felvettem a normális hangnememet –Ha be akarsz nála próbálkozni, javaslom, előbb embereld meg magad. Egy érett férfi nem a kislányokra vágyik.
- Pont te beszélsz. –csettintett a nyelvével.
- Igen. –válaszoltam –Tudod… veled ellentétben nekem nem az volt a legnagyobb esemény az életemben, hogy letörött a műkörmöm.
- Hé. –sikkantott halkan fel –Ez…
- Igen?
- Nem ér!
- Oh, dehogynem. Sokkal több mindent megértem már, mint te gondolnád. –sziszegtem –Kevinnek nem olyan társ kell maga mellé, aki kihasználja. Aki arra megy, hogy megszerezze a pénzét. Ismered te egyáltalán? Nem is kell ezen gondolkodnod, megmondom helyetted a választ: Nem ismered. Nem tudsz róla semmit. Nem tudod, hogy mennyire okos és kedves. Nem tudod, hogy bármit megtenne a barátaiért. Nem tudod, hogy nem a saját érdekeit követi több esetben sem, hanem azt nézi, hogy másnak mi lenne jó. Nem tudod róla, hogy mennyire szeretetre méltó, és mennyire megérdemli, hogy valaki tényleg szeresse. Tudod te, hogy mi az, hogy ténylegesen, igazán szeretni? Nem hiszem, hogy tudod. Vonzódhatsz Kevinhez. A csajok többsége ezt teszi, hiszen kivételes egy pasi. De nem szereted. És ha csak a külsőre és a pénzre mész, nem is fogsz olyan srácot találni, akit tényleg szeretnél, és ő viszont szeretne.
Letettem az üres fagylaltos kelyhemet, és felpattantam. Óvatosan kilépdeltem közülük, de továbbra is tartottam a szemkontaktust a megilletődött szőke lánnyal.
- Ébredj fel, Tiffany. Ezt a saját érdekedben mondom. Sokkal jobb, ha szeretsz valakit. Tényleg szeretsz. És nem csak… rajongsz érte. –suttogtam –El sem tudod hinni, hogy hányan tennének meg bármit azért, hogy szeressenek, és viszont szeressék őket.
A mondat végére elcsuklott a hangom. A szemem megtelt könnyel, és hátra arcot vágtam. Az ajtóban az állt, akit nem vártam. Lemerevedtem, és halványan megráztam a fejemet. A szemei tele voltak megbánással. Látszott az arcán, hogy valami helyre kattant benne. Lépett felém, és kinyújtotta a karját, hogy átöleljen vele. Én hátraléptem egyet, és kikerültem. Kék szemeit továbbra is az enyéimbe vájta, ajkai elnyíltak.
- Izbel. –szólt.
- Ne, Kevin. –ráztam meg a fejemet.
Őt kikerülve léptem a szobámba. A gardróbból kikaptam az első ruhát amit találtam, a sportcipőmet is megragadtam. A srácok megilletődött arcát figyelembe vettem, ahogy átszaladtam előttük. Be sem húztam magam mögött a hálóm ajtaját, csak lesiettem a lépcsőn. A bejárati ajtó előtt magamra kaptam a fekete sortot, valamint a hozzá tartozó fehér sporttoppot. A sportcipőt is felhúztam, majd kiszaladtam az udvarra.
Valami ösvényt magyarázott. -gondolkodtam. A parthoz vezető ösvény, a ház mellett. Rövid keresés után meg is találtam. Kövekkel volt kirakva, két oldalt sűrű növényzet keresztezte.
Csak futottam az úton, könnyeim ki-ki buggyantak a szememből. Dühösen töröltem le őket, és futottam tovább. A Nap meleg sugarai égették a bőrömet. Melegem volt. Pár perc múltán már a part fehér homokját tapostam. Futottam. A lábaimat egyre gyorsabban szedtem. A levegő ki-be áramlott a tüdőmből. Hosszú tincseim szálltak magam mögött. A bőrömön kiütött az izzadtság.
A lábaim csak vittek előre, a tenger zúgása beült a fülembe. Hallgattam, ahogy a hullámok felcsapnak a sziklákra.
Már nem is tudom, hogy mióta futhattam. Láttam magam mögött a lábnyomaim hosszú vonalát, de már nem láttam, hogy honnan indulnak. Lehuppantam a homokba, és felhúztam a lábaimat, majd átkaroltam azokat. A homlokomat a térdeimnek döntöttem. A mellkasom sebesen hullámzott. A bőröm égett a Nap forró sugaraitól. Éreztem ahogy a szemem sarkából újabb könnycseppek szaladnak ki, és ráesnek a combomra.
- Oh, hogyan tudtam így szétesni? –kérdeztem halkan magamtól.
Apró sóhaj után felálltam, kinyújtottam a lábaimat, és megtöröltem az arcomat.
- Izbel! –hallottam a nevemet oldalról.
Arra kaptam a fejemet, és megláttam a bronzbarna hajzuhatagot, és a jól ismert, kecses alakot, amint felém szalad.
- Nessie. –susogtam.
- Már vagy egy órája eltűntél. –ölelt meg, ahogy elért hozzám –Aggódtunk.
- Bocsi. –mosolyodtam el –Le kellett vezetnem a feszültséget.
- Ugyan, nincs semmi baj. –karolta át a vállamat –De vissza kell mennünk. A többiek egy órán belül le akarnak jönni a partra. Igaz, Kevin szerint nem hét órakor lesz sötét, de legalább összekészülünk a bulira.
- Igen. –bólintottam.
Elmosolyodott. Visszaindultunk, a lábnyomainkat követtük. Nem akartam megkérdezni, hogy hogyan talált rám. Tudtam rá a választ. Hisz vámpír. Kifinomult látás, hallás és szaglás. Érdekes lett volna, ha nem talál meg.
- Kevin akart utánad jönni. –szólalt meg egyszer csak –Nem engedtem. Tudtam, hogy egy kis egyedüllétre van szükséged. De már túl sokáig voltál távolt. Ő pedig nem bírt megülni egy helyben. Lassan már azt hittem, hogy minden szál szőke haját kitépi.
Az utolsó mondata hallatán felkacagtam. Kevin nem nézne ki jól kopaszul. Legalább is szerintem.
- Mibe fogadunk hogy pár percen belül fel fog hívni? –kérdezte, miközben meglengette a mobilját –Jut eszembe. Hívott is. Három percenként. Arra nem gondolt, hogy otthagytad, a szobában. Én pedig hiába mondtam neki. Csak akkor ébredt rá, hogy igazam van, amikor felhúztam a szobába, és megmutattam, hogy az Iphone-od ott rezeg az ágyon.
- Köszönöm, Nessie.
- Mit? –mosolygott.
- Mindent.
- Ugyan, nincs mit. Hisz mire való egy barát, ha nem erre? –kuncogott.
Csak elmosolyodtam. Hiszen igaza van.
- Mondom, nehogy elfelejtsem: Tartozol nekem egy magyarázattal. –kacsintott.
- Ohh, elárulnád, hogy mivel kapcsolatban? –húztam fel a szemöldököm.
- Persze. –válaszolta jókedvűen –Mondjuk… Robert, exbarátod, Kevin, kiborulásod… Oh, és arról is, hogy hogyan lehet ennyire jó alakod.
Az utolsó mondatán felkacagtam.
- Pont te beszélsz? Néztél te valaha tükörbe? Csodásan festesz.
- Tiszta önbizalom növelő terápia. –kuncogott –Köszönöm.
- Nincs mit.
- Nem csak az egónövelést köszönöm. –mondta a víz felé fordulva.
- Hanem?
- Azt is, hogy itt vagy. –makogta zavartan –Mármint… hogy a barátom vagy. Tudod, előtte senki sem foglalkozott velem. Én voltam a szürke kisegér. A magába zárkózó lány… Eléggé…rossz érzés volt.
- De most itt vagyok. –mosolyogtam –És megváltoztatjuk az életedet. Nem leszel többé a kis visszahúzódó Renesmee!
- Igen? –kérdezett vissza kételkedve, mosollyal az arcán.
- Mész szép. –kacsintottam –Nem tudod, hogy mire vagyok képes. Ne kételkedj bennem. Megismertetlek a többiekkel. Pontosabban az igazi énedet ismertetem meg.
Csak felkacagott a lelkesedésemet. Láttam a szemeiben a boldogságot.
- Hát, mindent bele.
Elvigyorodtam, és végigsimítottam a hajamon. Épp felértünk az ösvényre, mire eszembe jutott egy idézet:
- Valamikor én is jó kislány voltam. De rájöttem, hogy baromi unalmas… Rossznak lenni sokkal izgalmasabb.

Válaszul csak kacsintott egyet, és felnevetett.
- Verseny hazáig? –ajánlotta.
- Bármikor. –válaszoltam, és már szaladtunk is.