Love Angel- 63. fejezet

Love Angel- 63. fejezet
Bizalom
(Izbel)


A könnyeim szabadon csorogtak az arcomon. A csengő éles, magas hangja még a fülemben búgott. Az ajtó rostjait bámultam, közben éreztem, ahogy a szél a hajamba kap.
Elegem volt. Minden soknak bizonyult, közel álltam ahhoz, hogy mindent feladjak. Egyszerűen csak el akartam menni, magam mögött hagyni a problémáimat… mint ahogy nem egyszer tettem már. Megfutamodtam volna, igen. Nyíltan felvállalom, hogy ilyen pipogya alak lettem.
A bejárati ajtó kitárult, Damien pedig a pillanatnyi meglepettsége után nyomban a karjaiba is zárt. A kellemesen férfias illata, a meleg ölelése kissé megnyugtatott, noha még mindig folytak a könnyeim.
A kanapéhoz terelgetett, egy plédet terített körém és leült velem együtt. Továbbra is magához szorított, a hajamba sutyorgott nyugtató szavakat, végül csak ringatott.
- Mit tett ez a barom már megint? –kérdezte inkább csak magától. Így megbizonyosodtam arról, hogy tud a dolgokról. Szerintem az arcom, és a szemeimben tükröződő csalódás mindent elárult.

Fél órával később Damien tudott az egész napomról. Mindent elmondtam neki, a vitámat Robbal szóról szóra vissza tudtam adni. Fájt a tudat, hogy így elmérgesedett a viszonyunk, az pedig még inkább, hogy nem láttam kiutat belőle.
- Nem mondom, hogy beszéld meg vele, mert úgysem jönne össze. Ő még egy gyerek, Izbel –simogatta meg az arcomat- Te pedig már nem vagy az. Előbb-utóbb rá fog ébredni, hogy hülyeséget tett. Hidd el, a csaj ki fogja rakni a szűrét, és máris utánatok fog koslatni.
- Csak azért ne jöjjön vissza, mert annak a ribancnak nem kell…
- Na! –tekerte a fejét- Mi is a neve?
- Nicole, és örülök, hogy ennyire figyelsz a beszámolóimra –róttam meg sértődötten.
- Ugyan, drágám –nevetett fel- Tudod, hogy jelentéktelen neveket nem jegyzek meg.
- Ne hazudj! –mosolyogtam fel rá- Még ha jól is esik, amit mondasz, tudom, hogy nem igaz. Mellesleg bomba csaj… Elvileg modellkedett egész nyáron.
- Te is mehetnél fotózásokra, Renesmee-vel karöltve.
- Ugyan –legyintettem- Túlzottan elfogult vagy, Damien.
- Lehetséges –vigyorogta- Amúgy… szerintem hétvégén leugrok hozzátok pár napra.
- Tényleg? –csillantak fel a szemeim- Renesmee oda lesz!
- Főleg, ha viszem neki Jacob-ot, igaz? –nevetett.
- Pontosan! De jó ötleteid vannak! Renesmee szerintem isteníteni fog, ha megoldod.
- Hm, akkor be kell szereznem egy olajfa koszrút, nem is beszélve arról a poncsó szerű izéről. Hú, beszélnem is kell egy portréfestővel, hogy gyorsan megalkossa rólam a festményt.
Ekkor felpattant, a plédet maga köré tekerte, kihúzta magát és a kezét csípőre tette. Komoly képet vágott, végül nevetve visszahuppant mellém.
- Brávó! Igazán hiteles –tapsoltam meg, majd kihívóan felhúztam a szemöldökömet- De tudod, van egy bökkenő…
- Figyelek.
- Az istenek legyantáztatták a lábukat –füllentettem, majd felnevettem- Neked is le kéne, így nem vagy teljesen élethű.
- Hű, akkor inkább hagyom a dolgot –kacagta, majd magához ölelt- Sietsz haza?
- Ennyire el akarsz küldeni? –biggyesztettem le az ajkamat, mire megforgatta a szemeit- Amúgy igen, lassan mennem kellene. Reneesmee-nek még át kell vinnem a leckét, valamint ha egyszer átmegyek, akkor nyilván észre veszi rajtam, hogy mennyire el vagyok kenődve… Akkor pedig nincs megállás, Robert-szidás lesz felsőfokon.
- Bár hallanám –vigyorogta, majd feltápászkodott- De még indulás előtt jöhet egy fagyi, ugye?
- Ha állandóan fagyival tömsz, oda a modell alakomnak! –nevettem- Attól függ, hogy milyen ízű…
- Beszereztem a kedvencedet, ne aggódj.

Renesmee dühe nem csillapodott másnapra, noha a pénteki forgatagban ideje sem alig volt, hogy kiélje a dühét.
- Mi az, hogy most is le kell adni az előrehozott vizsgák listáját? –kérdezte indulatosan- Leadtam tavaly! Kétszer! De az az idegesítően béna igazgatóhelyettes mindig elkeverte! Most mi lesz, ha évvégén nem tudok leérettségizni kémiából? Nem fogok jövőre halasztani mindent!
- Nyugi. Letesszük a kémiát előbb, ne idegeskedj.
- De ha most is valamit csinál ez a nőszemély, olyat nem ér…
Felnevettem rajta, majd kikaptam a kezéből a papírját és inkább én kopogtam be az irodába. Reméltem, hogy a vállam felett sem fog semmilyen kommentárt a hölgy arcába vágni. Nem volt szükség egy intőre…
Egész délutánig le sem nyugodott. Robert az ő gyilkos tekintete kereszttüzében égett, a kommentárjait hallgatta. De mégsem válaszolt rá, csak szánakozóan nézett a szemembe. Rosszul voltam tőle. Hiába néztem a szemeibe, nem bírtam megérteni, hogy hogyan jutottunk el idáig…
- Jacob nem reagál az üzenetemre –jegyezte meg utolsó órán Renesmee, miközben a telefonját nyomogatta. Én jegyzeteltem helyette is a füzetébe.
- Hányat küldtél neki? Tizet? Húszat?
- Tizenhármat. A tizennegyediket most írom –motyogta, közben gyorsan jártak az ujjai az érintőképernyőn- Nem figyel a tanár úr, igaz?
- Nem, viszont feltűnő, hogy egész órán hozzá sem nyúltál a tolladhoz –válaszoltam- Nekem már fárad a kezem, Nessie.
- Majd kiengesztellek… meg így legalább tartozom egyel, majd legközelebb én írok neked –vigyorogta- Mi a fenéért nem válaszolt?
- Nem tudom.
Igazából nagyon is jól tudtam. Damien nem volt rest beavatni a részletekbe, miszerint Jacob mellette ücsörög az anyósülésen, miközben a reptér felé zötykölődnek. A jóslása szerint az utolsó órára épp ide fognak érni, ha nem kerülnek dugóba. Én pedig tudom, hogy nem fognak dugóba kerülni, szóval Renesmee-nek már csak négy és fél percet kell várnia a megváltásig. Plusz pár percet, míg kikeveredünk az iskolából. Nekem ez pont elég szenvedés lesz mellette.
Az óra végét jelző erőteljes csengő szinte felszólította Renesmeet, hogy a füléhez emelje a telefonját és most hívás üzemmódba kapcsoljon. Majdnem felnevettem rajta.
Végül csak nagy nehezen bírtam rá arra, hogy tegye végre el a készüléket és inkább koncentráljunk arra, hogy mihamarabb hazaérhessünk.
- Igazad van. Otthon felmegyek az internetre, megnézem, mikor volt fent utoljára. Egy zseni vagy –vigyorogta, majd gyorsan belepakolt a táskájába- Remélem nem történt semmi baja és…
- Hidd el, minden rendben van vele. Garanciát vállalok érte.
- Legyen igazad –sóhajtotta, majd a vállára dobta a táskáját.
Mikor végre kiértünk az iskolából, az eddig nem ismert fekete kocsi sok kíváncsi tekintetet vonzott magához. Igaz, világos volt, hogy a női szemek nem az új felniket és a fényezést vizslatják, hanem a sötét autónak dőlő két magas, jóképű alakot.
Renesmee nem totojázott. Sietős léptekkel szelte át a parkolót, majd barátja nyakába ugrott és hosszan megcsókolta. Damien rám mosolygott, majd még egy kissé szégyenlősnek tűnő integetéssel is jelezte, hogy vár maga mellé.
- Szia –köszöntem, majd egy puszit nyomtam az arcára- Időben ideértetek.
- Mondtam, hogy sietek –válaszolta, majd levette a vállamról a táskát és az ülésre hajította- Milyen napod volt?
- Unalmas, ráadásul Nessie kiidegelt –forgattam meg a szemeimet.
- Robert?
- Halkabban –szóltam rá, mire felnevetett- Semmi különös nem történt, minden maradt változatlan.
- Nem akartok még egy motorversenyre benevezni? Mehetne most ő egyedül…
- Damien! –szóltam rá, mire csibészesen félmosolyra húzta az ajkait- Te sem kívánhatod, hogy baja essen.
- Én? Mikor kívántam én ilyet? –kérdezte tettetett csodálkozással, mire egy apró legyintés volt a válaszom.
- Mikor lebuktunk Embryvel, én is gyönyörű sérüléseket szenvedtem, Dam –tettem azért hozzá- Hol leszel az elkövetkezendő kettő napban?
- Nálad –válaszolta, majd magához ölelt- Rég volt tegnapelőtt.
- Oh, bocs –nevettem- Régen hallottad a jellemző nyávogásomat… Nem hogy örülnél, hogy nem kell fölöslegesen hallgatnod a fecsegésemet. Egy nap szünet… maga a megváltás!
- Már akinek.
- Úgy köszönöm!
Renesmee-nek most különösen magas, izgatott és boldog volt a hangja. Így nem lepődtem meg, mikor pár másodperc múlva már nem a meleg ölelésbe bújva találtam magam. Helyettem a vámpírlány szorongatta meg a sármos férfit. Jacob pedig kissé feszengve ácsorgott mellettük, a szemével kommentálva az egész jelenetet. Jót mulattam rajta.
- Minden rendben otthon? –kérdeztem a farkastól, mire megvonta a vállát.
- Voltaképp igen. Van egy-két malőr, de közel sem annyi, mint az ottlétetek alatt. Mintha csak téged követnének.
- Nem tudom… itt még nem találkoztam senkivel –mosolyogtam- Embry jól meg van? Seth? Régen beszéltem velük… Röstellem is, hogy ennyire elhanyagoltam őket.
- Hallanád, hogy mivel kezdődik a beszélgetés, ha találkoznak. Első kérdések között felmerülsz te, valamint az, hogy nem-e beszélt veled valamelyikünk.
- De édesek! –vigyorogtam, mire ő is felnevetett- Felhívom őket este… Esetleg ráveszem őket egy kis skype-ozásra. Kaphatók rá?
- Érted bármit megtesznek, nem vetted még észre?
- Nem használom ki a felém táplált tiszteletüket –nevettem- Sem a szeretetüket.
- Ez olyan költőin hangzott –jegyezte meg, majd magához vonta Renesmee-t.
- Hagyjuk őket turbékolni. Hagyd itt a kocsit nekik, mi menjünk sétálni.
- Ahogy szeretnéd –mosolyogta Damien, majd a kezem után nyúlt- Hol van Nicole?
- Robert mellett –válaszoltam, majd kérdő tekintetét látva magyarázni kezdtem- Jobbra nézz, a kijárat mellett ácsorognak, Nicole mellett ott van az egyik barátnője is.
- Oh látom. Tényleg nem semmi a csaj –motyogta.
- Ezt hallottam! –sipítottam fel, majd meglöktem a vállát- Téged is a bűvköre alá von?
- Nehezen –tekerte a fejét- Én férfi vagyok, nem egy gyerek. Nem dőlök be az ilyeneknek. Amúgy köszönök Robertnek, úgyis idenézett.
Tényleg így tett. Megfogta a kezemet és kényszerített, hogy mellette lépkedve közeledjek hozzájuk.
- Nem akarom.
- Nem kívánságműsor –válaszolta.
- Mérges leszek.
- Már az vagy –nevette- Ezután majd megsértődsz, én pedig alig várom, hogy kiengeszteljelek. Meg kell értened, Izbel, hogyha kerülöd a problémát, menekülsz előle, akkor sosem fog megoldódni.
- És ha nem akarom megoldani a problémát?
- Olyan nincs –tekerte a fejét- Az nem rád vallana, bébi.
- Mi van, ha megváltoztam?
- Persze, hogy is ne. Hello, Robert.
Túlságosan hamar érkezett el az a pillanat, mikor Robert mellett kellett ácsorognom, és Nicole gyilkos tekintetét kell magamon éreznem. Damien bátorítóan szorította a kezemet, én pedig nem tudtam mást tenni, csak bízni benne.
- Szia, Nicole vagyok.
- Damien. Sokat hallottam már rólad –válaszolta, majd lemosolygott rám- Csak gondoltam megkérdezem, hogy mi újság veled, Robert, úgyis régen találkoztunk.
- A suli döcögősen megy, de amúgy minden rendben. Sőt, több, mint rendben.
Miközben Robert mesélni kezdett a fociban elért újabb eredményeiről, Damient pedig az egyik építkezésről kérdezte, nem kerülte el a figyelmemet, ahogy Nicole nagyra tágult, feledtév érdeklődő szemekkel vizslatta a kezemet szorongató férfit. Vérszemet kaptam. 

Love Angel- 62. fejezet

Sziasztok! :)
Nos, sajnálom, hogy késtem a fejezettel, de a suli minden időmet és energiámat elszívja.
A fejezetről csak annyit, hogy lehet, hogy apró csalódást fog okozni nektek. Ez a dolog természetesen a jövőben még alakulni fog, de azt nem árulom el, hogy pozitív vagy negatív irányban :)
Jó olvasást! :)


Love Angel- 62. fejezet
Újra iskola
(Izbel)


A reggeli forgalom újra a tetőfokára hágott. Az iskolához vezető út tele volt autósokkal. Csak reménykedni tudtam, hogy beérek időre.
Késésben voltam. Okolhatom emiatt Damient és azt, hogy rávett egy éjszakán át tartó filmezgetésre nála. Nem aludtam, de ez nem számított gondnak. Az viszont főbb probléma, hogy csak hétkor keveredtem haza.
Így a nagy sietség arra sarkalt, hogy egy gyors átöltözés után csak felcopfozzam a hajamat, majd már autóba is pattantam, így is megkéstem. Renesmee és Robert már kint toporogtak a suli előtt, meglehetősen türelmetlennek tűntek.
- Negyven van –jegyezte meg Renesmee, mikor elé értem- Félre beszéltük meg. Ez tíz perc.
- Bocs. Elaludtam –füllentettem, majd hátrasöpörtem az egyik előre csúszó tincsemet- Még sminkelni sem volt időm.
- A hajadra sem –fintorogta.
- Szerintem jól néz ki –szúrta közbe Rob, majd vigyorogva magához ölelt- Kiráz a hideg, ahogy csak meglátom az iskola falát. Ez már egy tovább haladott stádium!
- Menthetetlen vagy, bizony -helyeselt Renesmee- Nem szoktál a csengővel álmodni? Netalántán arra a hangra kelni?
- De, a kicsengetés gyakran felébreszt -nevetett Rob- Na de a viccet félretéve...
- Jó, hogy mondod! Mennünk kell a mosdóba –vágta rá Nessie, majd kotorni kezdett a táskájában, végül leakasztotta a válláról és Rob kezébe nyomta- Vidd be a terembe, kérlek. Izbel cuccát is. Köszönöm.
- Miért nem mondhatom végig a mondandómat?
- Mert ez egy létfontosságú dolog. Te nem értheted, mert pasiból vagy –mondta Nessie lemondóan.
Nem is várta meg, hogy a fiú tiltakozhasson. Azonnal megragadta a kezemet és már ráncigált is. A mosdó szerencsére világos volt, és nem egy jókora tükör fedte a falakat. Renesmee nem is tétlenkedett, már neki is esett a hajamnak, az én kezembe pedig belenyomta a neszeszerét.
- Sminkelni. Most –utasított, én pedig nevetve engedelmeskedtem neki.
Végül egy oldalra ívelő fonattal lettem gazdagabb, Nessiet pedig képtelen voltam lebeszélni az élénk színű rúzsról sem…
Így a terembe érve nem kis meglepetést okozott a kinézetem. Noha nem értettem, hogy miért.
- Be kell ismernem, hogy jól nézel ki –bókolt Robert- Még ha nem is teljesen értem, hogy suliba minek ennyire kicsípni magatokat.
- Ez női ügy, Roby –vigyorogta Nessie, majd megkerülte a padot és leült mellém- Első nap különösen jól kell kinézni. Ki tudja, lehet, hogy az egyik elsős újonc a talpa nyomát fogja nyalogatni.
- Fúj –tekerte a fejét Rob- Egyrészt, ez tökre abszurd. Másrészt, minek neki egy tizenöt éves kis lelenc? Ha annyira vágyna a szexre, itt lennék én. De szerintem elsősorban nem erre hajt, hanem a szerelemre, arra pedig ott van Damien.
- Hé! Miért beszéltek úgy, mintha itt sem lennék?
- Ja, hogy te is itt vagy –nevette Rob, majd egy puszit nyomott az arcomra- Tudod, hogy Damiennel még jó sokáig foglak piszkálni. Továbbra is tartom az elméletemet, bébi.
- Tudom –sóhajtottam.
- Nem hiányzik? –faggatott felvont szemöldökkel, kíváncsi tekintettel. Robert kifordult önmagából, talán a pszichológusi pályát választja?
- De, hiányzik –forgattam meg a szemeimet- Ahogy neked is hiányoznak a srácok.
- De te bele vagy esve a pasiba –kötötte az ebet a karóhoz- Ezt már egyszer fixen kijelentettem és nem vagyok hajlandó eltérni az állításomtól.
- Most én is egyet értek vele, Izbel.
- Et tu mi fili, Brute? –tekertem a fejemet.
- Hú, mit csinál itt ez a csaj?
Robert figyelmét nem volt nehéz elterelni. Egy hosszú, sötét hajú lány lépdelt be a terembe. Egyenesre vasalt haja háta közepét verdeste, igézően zöld szemeit a smink csak még nagyobbá tette, vörös rúzs csillogott az ajkain.
Legnagyobb meglepetésünkre felénk vette az irányt. Robert szemei kocsányon lógtak.
- Ül itt valaki? –kérdezte a lány, majd a mellettünk lévő padra dobta a táskáját. Ebből látszott, hogy a válaszunk teljesen lényegtelen a számára. Mikor nemlegesen ráztuk a fejünket, le is ült.
- Töröld meg az álladat. Kicsurgott a nyál –szúrta oda Nessie Robnak, aki erre válaszul megforgatta a szemeit.
- Miért nem köszöntünk neki?
- Mert ő sem köszönt nekünk, Rob –vágta rá Renesmee.
- Én oda megyek, haverkodok vele –vonta meg a vállát a fiú.
- Nem. Te a melleivel akarsz haverkodni –fintorogta Nessie- Meg hadd ne mondjam még, hogy mivel!
- Nehogy az legyen a problémátok, hogy jól néz ki –fújta- Ti is bomba csajok vagytok, ne érezzétek azt, hogy vetélytársatok akadt.
Ezzel a végszóval felállt és leült az új lány mellé.
Mi pedig tehetetlenségünkben forrongtunk.
- Ennek nem lesz jó vége –motyogtam- Ez a csaj…
- Féltékenyek vagyunk rá –jegyezte meg- Bele kell törődnünk, hogy jobban néz ki, mint mi… vagy mégsem! A lényeg az, hogy Robertet máris a bűvköre alá vonta.
- Egész nap nem fogunk tudni vele beszélni. Fogadunk, hogy így lesz?
- Nem fogadok olyanban, amibe biztos vagyok…

Tényleg úgy lett, ahogy megjósoltuk. Robert egész napra az új lány mellett maradt, akinek mint megtudtuk, Nicole Evens a neve. Nyáron költöztek Londonba New Yorkból a családjával. Van egy húga, akit nem egyszer látott el magalázó, sértő jelzővel. Felfordult tőle a gyomrom.
Az egész hét így telt. Robert hétfőn még reagált az üzeneteikre, de ezek folyamatosan elmaradoztak. Nem keresett minket, nem fogadta örömmel a társaságunkat. Én pedig úgy éreztem, mintha egy mély árokba zuhantam volna, amiből nem tudok nélküle kikecmeregni.

Nicole

Tanítás után úgy döntöttünk, hogy a feltorlódott érzelmeinket és energiáinkat a plázában fogjuk levezetni vásárlással és süteménnyel. 

- Utálom a libát –tekerte a fejét Renesmee- Egyszerűen rosszul vagyok tőle. Érthetetlen. Ráadásul én őrült, hülye fráter még beszélgetést kezdeményeztem!
- Én is –jegyeztem meg, mire kissé mérgesen leintett.
- Olyan gúnyos, lekezelő volt. Kiráz tőle a hideg!
- Nem ahhoz van szokva, amihez mi –magyaráztam- Szerintem még sosem volt olyan dolog, amit ne kapott volna meg. Most itt van Robert, nem is kérdés, hogy ő kell neki. Ellenünk van, mi lettünk a fő ellenségei. Pusztán a létezésünk zavarja.
- Csak nehogy nekimenjek –fújtatta- Egyenesen a nyakának. Erős vagyok ám!
- Tudom –nevettem- Féltem Robot. Sőt, félek, hogy teljesen elveszi tőlünk.
- Én is –sóhajtotta- De nem tudunk mit csinálni. Majd csak rájön, hogy mi a helyzet.
- A csaj az ujjai köré csavarta –tekertem a fejemet- Kizárt, hogy csak úgy kinyíljanak a szemei. Nem láttad még, hogy milyen csodáló tekintettel nézte egész héten?
- Dehogy láttam –gúnyolódott- Végül is egész nap melletted ültem. Amit te láttál, azt én is. Mit gondolsz, teljesen hülye vagyok?
Elnémult, ahogy én is. Elkaptam róla a pillantásomat, ő pedig egy nagyot sóhajtott.
- Bocsánat –motyogta- Szeretem Robertet, és most nehezen viselem ezt a helyzetet. Szörnyű látni, hogy az a csaj ennyire könnyen elhúzta tőlünk.
- Beszéltem vele az egyik közös óránkon, mikor te nem voltál ott –suttogtam- Azt mondta, hogy szeret minket, de ez a lány most más. Képes volt azt mondani, hogy ezalatt a pár óra alatt közelebb került hozzá, mint hozzánk a hónapok alatt. Kért minket, hogy nyissunk a csaj felé, nem bánjuk meg. Egész órán azt ecsetelte, hogy hogyan beszél, milyen a kinézete, milyen a családi háttere, melyik tantárgyakat szereti… Én pedig csak némán ültem és hallgattam. Nem tudtam mást tenni, csak csendben maradni és nyeldesni a szavaimat. Annyira… sok volt. Látom, ahogy magához öleli, hallom, ahogy hangosan kacagnak. Néha, mikor meglátom őket a folyosón legszívesebben sírnék, Renesmee. Nem tudom megmondani, hogy miért szerettem meg őt ennyire, de imádom őt. Ti ketten vagytok azok, akik Londonban tartatok, akik miatt felkelek reggel. Túl sok mindenen kellett keresztül mennem, szükségem van rád és rá is. Szörnyű az érzés, hogy ilyen könnyedén el tudták rángatni tőlünk. Én azt hittem, hogy… Nem tudom, hogy mit hittem, Renesmee! Legszívesebben helyretenném a csajt és a fejébe vésném, hogy Robert a miénk. De nem a miénk, és ez a legrosszabb. Beszélnünk kell vele, mert ez így nem jó. Nagyon hiányzik, és nem akarom, hogy ez legyen a helyzet. Köszön reggel és ennyi. Nem áll szóba velünk. A lány nem engedi hozzánk.
- Úgy megtépném –jegyezte meg Nessie, mire halványan elmosolyodtam és magamhoz öleltem. Szükségem volt az ölelésére.

Damien nem lepődött meg az érkezésemen, ahogy egyik napon sem. Aranyosan köszönt, majd magához szorított és leült velem a konyhájába. Most jókora adag sütemény volt az asztalon. Azonnal elém tolta a nagy tálcát és kínálgatott belőle.
Láthatta rajtam, hogy nem vagyok valami fényes kedvemben, mert faggatózni kezdett. Nekem pedig nem kellett kétszer mondani, hadarva fakadtam ki.
- Mérges vagyok –motyogtam- Tehetetlenül mérges és szomorú is. Annyira… rossz. Nem akarom így hagyni a dolgokat.
- Tudom, bébi –mondta, majd megszorította a kezemet- Beszéld meg vele a dolgokat. Ne kötelezd választásra, mert a jelenlegi helyzetben nem mellettetek voksolna. Tudom, hogy ez szörnyű, de ez a helyzet. Bele kell törődnötök, hogy a csaj nagyon sikerrel járt. Biztos vagyok benne, hogy Robert valami olyat kapott tőle, amit tőletek nem kaphatott meg. Mi lehet ez?
- Szex –leheltem, majd a tenyerembe temettem az arcomat.
- Ebben nem vagyok olyan biztos, de mivel nem ismerem ennyire a barátotokat, sem pedig a lányt –mondta, majd éreztem, ahogy megsimogatja a hajamat- Nézz fel, babám. Nem jó, hogy elrejted előlem az érzelmeidet. Meg fogjátok oldani Renesmee-vel. Az a vámpír bármire képes, ha rólatok van szó. Te vagy a legjobb barátnője, Robert pedig a legjobb barátotok…volt.
- Nem volt –tekertem a fejemet- Továbbra is az, és lesz is. Valahogy helyre fogom hozni a dolgokat, Damien! Csak még… még nem tudom, hogy hogyan.
- Jól teszed –bólogatott- Eltökélt vagy, ez még jobb. De gondolom semmi ötleted sincs…
- Természetesen igazad van –sóhajtottam, majd a vállának döntöttem a homlokomat- Neked sincs?
- Beszélgess vele, mondj el utána mindent, utána talán segíthetek –válaszolta, majd magához ölelt- De ne légy ilyen elkeseredett. Rossz így rád nézni.
- Akkor ne tedd –pillantottam fel az arcába, mire halványan elmosolyodott. Csillogó, zöld szemei az enyéimet fixírozták.
- Lehetetlen megállni –lehelte.

Hétfőn reggel Renesmee nem jelent meg iskolában. A nap sütött odakint, tudtam, hogy ez az oka a hiányzásának. Mégis, annyira megviselt a dolog, hogy köpni-nyelni nem tudtam, mikor egyedül ücsörögtem a padban.
Csak meredtem magam elé, a kezemben forgattam a telefonomat. Szó szerint rosszul éreztem magam a magányomban.
Rémes volt látni, ahogy Nicole Robert nyakában csüngött, az arcába nevetett, a kezét birizgálta… Én pedig féltékeny pillantással ücsörögtem a helyemen.
Az utolsó szünet viszont betette a kaput. Robert az osztály végében ücsörgött, Nicole mellette, Daniel pedig Tiffany társaságában előttük.
- Izbellel most mi a helyzet? –kérdezte Tif meglehetősen halkan, és biztos voltam benne, hogy úgy érzi, hogy nem hallom, amit mond. Nagyon elszámította.
- Nem tudom. Játssza a sértődöttet nekem pedig nincs kedvem hozzá –fintorogta Rob, majd halkan, nyersen felnevetett- Nem mintha máskor lett volna! Elkényeztetett, pénzes csaj, tele kiakasztó tulajdonságokkal. Szerintetek miért dobták a pasijai? Az első inkább meghalt, semhogy vele legyen!
Haragosan, megtörten löktem ki a székemet, ahogy felpattantam. A társaságuk azonnal felém kapták a pillantásukat, Robert kissé rémült tekintettel nézett rám, ahogy elé lépdeltem. Forrongtam.
- Tudod mit tudok mondani erre, te álnok szarházi? –hajoltam az arcába- Utálom, hogy bármit is tudsz rólam. Gyűlölöm a helyzetet, hogy egy ekkora hazug szemétláda vagy, akit egy kis szex miatt könnyedén elvonnak a barátaitól. De örülök neki, hogy megtették. Ebben az esetben inkább előbb, mint utóbb.
- Izbel…
- Befoghatod! –kiáltottam rá, majd megragadtam az ingnyakát és felhúztam a székből- Mindent tudsz rólam, Robert! Tudsz Matthew-ról, tudod, hogy mennyire szerettem. Tudod, hogy mi történt, és te képes voltál hazudni. Hányingerem támad tőled! Rosszul vagyok attól, ami lettél!
- Robert –pattant fel Nicole, majd már lépett is közelebb hozzánk.
- Leülsz! –rivalltam rá, ő pedig meghökkenve esett vissza a székébe- Én beszélek, nem pedig ti! Nagyon elegem van abból, Robert, hogy ennyire könnyen elárulsz minket. Elmondani sem tudom, hogy mennyire megszerettünk Renesmee-vel, Robert. Mennyi minden tettünk érted, erre te…
- Sosem kértem –lehelte, én pedig kikészülten túrtam bele a hajamba. Elegem volt.
- Egy szar alak vagy –jelentettem ki- Ha neked csak ennyit jelentünk, hát rendben.
- Miért, mit gondoltál? Hogy képes vagyok egy szerelmet miattatok elhagyni? –kérdezte.
- Szerelmet? –gúnyolódtam.
- Igen, azt –vágta rá, állva a gyilkos pillantásomat- Mert az vagyok. Nem csak ti lehettek azok, nem csak veletek eshet meg!
- Te azt hiszed, hogy sajnálom tőled ezt az érzést? –tekertem a fejemet- Rosszul hiszed. Nagyon rosszul. Bejártuk veled a világot, utaztunk veled, hogy feloldódj, hogy legyen egy jó nyarad! Nem azért álltam mindent, mert irigyelnék tőled bármit is. De nagyon sajnálom, hogy ezt gondolod rólam.
- Miért, mit gondoljak? –kérdezte mérgesen- Hogy bármit is értem tettél? Mindent magad miatt tettél, Izbel! Hogy neked legyen egy jó nyarad, hogy te túltehesd magad azon, hogy a te pasid elhagyott egy másik csajért. Na szerinted ezt miért tette? Azért mert melletted lehetetlen megmaradni! Megint példálózzak azzal a nyomorult halott pasiddal?
Megrándult az egyik arcizmom, majd a könnyeimet nyeldesve a tenyerem az arcán csattant. A feje elfordult, egy lépést hátra tántorodott. Az eddig minket figyelő, elnémult osztály most felhördült, Nicole pedig talpra ugrott.
Egy szó nélkül fordultam meg, a cuccaimat a táskámba söpörtem. Pillantást sem vetettem rájuk, csak kisiettem a teremből. 

Love Angel- 61. fejezet

Love Angel- 61. fejezet
Otthon, Szülők, Tények
(Izbel)

Úgy sejtettem, hogy Damien nem igazán hitte el a búcsúzkodásunkkor megfogadott szavaimat. Sőt, biztos voltam benne, hogy már azon töpreng, hogy mikor is térek vissza hozzá.
 Így hazaértem, kipakoltam a csomagjaimat és kora este már indultam is hozzá.
Az ajtaja előtt ácsorogtam, a kezemet a csengőn tartottam és vacogtam. Hideg volt! Teljesen, vérlázítóan hideg. A szél nagyon erősen fújt, az eső esett, én pedig láttam magam előtt a leheletemet. Mégsem törtem be Damien lakására, csak vártam, hogy végre észrevegye a hosszan búgó csengőt.
Végül kitárult az ajtó, én pedig se szó, se beszéd beléptem a kellemesen meleg házba.
- Megfagytam –jelentettem ki csodálkozó szemeibe nézve- Már vagy tíz perce az ajtó előtt toporogtam. Mi a fenét csináltál te?
- Sajnálom, azt hittem, hogy az az idegesítő árus az, aki ma már kétszer volt itt. Porszívókat reklámoz. El akarja őket adni nekem. Pedig már van porszívóm!
- Micsoda tragédia –forgattam meg a szemeimet, majd hagytam, hogy leapplikálja rólam a kabátomat- Köszönöm.
- Nem számítottam rád –vallotta be, majd a nappaliba terelgetett- Nagyon nem számítottam rád.
- Aha, szóval vársz valakit… Nem gond, már megyek is!
- Nem, dehogy! –húzott le a kanapéra- Egy szóval sem mondtam. Csak… nincs sem süti, sem kevert koktél…
- Nem is kell –mosolyogtam- Csak jöttem, mert megígértem. Amit megígérek, azt be is tartom…általában.
- Csak általában? Az hány százalékot tesz ki? –incselkedett.
- Nagyjából kilencvenötöt, de ha rólad van szó, az egyet is alig üti meg –vigyorogtam, majd felnevettem, ahogy az oldalamhoz kapott és megcsiklandozott.
Nagyon jól tudta, hogy mennyire csikis voltam és ezt tökéletesen kihasználta ellenem. Végül már csak görnyedeztem, egyetlen hang sem jött ki a torkomon, ezzel ellentétben a szememből kicsordult egy könnycsepp.
- Oh, Izbel! Én nem akartalak bántani! –húzódott el Damien, majd ijedten törölte meg az arcomat- Fájt?
- Nem –nyökögtem- Csak… még egyszer ne csináld! Ez kínzás!
- Nekem nem –mosolyogta.
- Még szép, hogy nem! Az lenne a furcsa, ha neked is fájna –tekertem a fejemet- Nem gond, ha felhúzom a lábaimat, ugye? A cipőmet leveszem, ne aggódj!
- Még egy takarót is hozok, ha szükséged van rá –ajánlotta, mire nemlegesen ráztam meg a fejemet.
- Amúgy azért jöttem, hogy megválaszoljam a kérdéseidet. Mert gondolom rengeteg van belőlük.
- Nos…igen –vallotta be- Szóval te egy angyal vagy. Eddig oké. Én is az leszek, ez is rendben van, értem. Viszont…vannak mások is?
- Természetesen más angyalok is vannak, igen –bólogattam- De hadd ne soroljam végig mindegyikünket. Csak nagy vonalakban elmondom a hierarchiát, rendben?
Miután beleegyezett, mindent elmagyaráztam. A három vezetőt, a harci-, védekező csapatokat, a különböző küldetésen részt vevő társainkat is. Mindent, ami csak eszembe jutott.
- Ez az egész átváltozás… fáj? –kérdezte összeráncolt szemöldökkel. Felsóhajtottam.
- Nem lesz kellemes. Bizsereg minden sejted, majd megfagysz. Ez… ilyet azóta és azelőtt soha nem éreztem. Na, nem mintha vágynék rá… Azt mondják, hogy mindenkinél más. Matthew azt mesélte nekem az átváltozásáról, hogy görcsöket érzett. Sokat, jó hosszan és nagyon fájdalmasan.
- Értem –dörmögte- Szóval nem tudok rá lelkileg felkészülni, mert úgysem az lesz, amire számítanék…
- Készülj fel a legrosszabbra és kellemesen csalódhatsz –mosolyogtam.
- Ez nem túl biztató, remélem tudod –jegyezte meg, majd az ölébe húzta a lábaimat- Meglehetősen hidegek a lábujjaid, még így zoknin keresztül is.
- Mert hideg volt odakint!
- Ráadásul nem engedtelek be –folytatta- Tudom.
- Nem ezért jöttem, amúgy –ingattam a fejemet- Az angyal témát már kiveséztük… Neki kellene állni a többi lénynek.
- Többi lénynek? –értetlenkedett- Mellesleg te kész forgatókönyvvel készültél?
- Igen –bólintottam- Muszáj a lényeget átvennünk ma este, ráadásul sietnem kell vissza. Nincs időm felesleges fecsegésre.
- Elszomorító –jegyezte meg, majd egy gyenge mosolyt küldött- Majd máskor bepótoljuk. Hadd halljam, mik ezek az idegen lények…
- Igazából nem idegenek –vigyorodtam el- Igazán jóban vagy velük.
- Ne kertelj! Ilyen körülmények között úgysem tudok gondolkodni –kacsintott, majd visszatévedt a lábamra a tenyere.
Én pedig mesélésbe kezdtem…

Csak egy fél órával később fogytam ki a szavakból, ekkor gondoltam úgy, hogy minden lényeges információt megosztottam vele.
Damien viszont csak értetlen tekintettel bámult rám, nagyra tágult szemeivel fürkészte az arcomat.
- Farkasok? Meg...meg bevésődés? Hogy mi van?
- Ez tényleg így van -bólogattam nagyokat. Kérdőn nézett rám.
- Akkor Jacob meg ez az Embry gyerek is...bundás?
- Voltaképp igen -mosolyogtam rá- Jacob bevésődése Renesmee.
- Aki a hibrid. Vámpír-ember.
- Pontosan. Látod, mondtam én, hogy nem olyan bonyolult.
- Neked lehet, hogy nem az –tekerte a fejét-, de nekem igen is magas. Még meg kell emésztenem az új információkat…
- Van valami kérdésed esetleg? –vontam fel a szemöldökömet.
- Egyenlőre nincs. Nem tudom, hogy mit kérdezhetnék. Majd inkább holnap… Vagy azután. Lassan pörög az agyam.
- Tudom –vigyorogtam, majd az órára pillantottam- Mennem kell. Holnap visszajövök ugyanilyen tájban.
Nagy meglepetésére egy cuppanós puszit nyomtam az arcára, majd már ott sem voltam.

Renesmee kisírt szemekkel jelent meg nálam. Megilletődve tártam ki az ajtót és szorosan átöleltem. A kanapén ülve újra sírni kezdett.
- Megtiltották, hogy találkozzak Jacobbal! –fakadt ki- Teljesen kiborultak! Edward teljesen ellenem volt! Apa még nem is csinált volna balhét, de ő… Annyira mérges vagyok rá, Izbel! A többiek pedig csak hallgattak. Rosalie egyetértően bólogatott, és még Bella sem védett meg. Ez most annyira reménytelen helyzet… pedig úgy hiányzik!
- Látni fogod még Renesmee. Egy ilyen szerelem útjába képtelenség állni, hidd el. Minél jobban tiltani fogják nektek a kapcsolatot, annál inkább találkozgatni fogtok.
- Tudom –vigyorodott el- Szerintem ők is tudnák, csak még egy letisztult, égből pottyant lénynek gondolnak.
- Milyen rosszul tudják –nevettem fel, majd magamhoz öleltem- Minden rendben lesz, hidd el nekem.
- Remélem, Izbel… Ha nem így lesz, rajtad fogom megtorolni!
- Hú, de félek! –incselkedtem, majd felugrottam a kanapén- De a biztonság kedvéért azért tartsd meg az egy méter távolságot!
- Na, még mit nem! –vigyorogta, majd már le is döntött a kanapéról.
A fenekemre érkeztem, ő pedig rám. Sikított egyet, majd hangos koccanással ütődött a feje az enyémnek.
- Aú!
- Egyetértek –dörmögtem a homlokomat dörzsölgetve.
- Ez is a te hibád. Ha nem fogod meg a karomat, akkor nem esek rád!
- Ha nem löksz le, akkor nem lett volna az a teljesen természetes reflex, hogy beléd kapaszkodok! –tiltakoztam- Úgyhogy egy szót se!
- Most okosnak érzed magad? –húzta fel a szemöldökét.
- Igen, de most azonnal tedd le azt a párnát!
Hiába szóltam neki, teljesen hajthatatlan volt. A puha dísz máris az arcomba vágódott.
- Ez háborút jelent!
Végül az egész délután így telt. Boldogan, gondtalanul.

Az évnyitó körüli felhajtás most nagyobb volt, mint eddig. Már fájt a fejem a sok új arctól, a gólyák most a szokottnál is többen voltak.
- Öt osztályt indítottak, nem négyet –magyarázta meg Renesmee.
- Mit tanítanak az újba? –vonta fel a szemöldökét Robert, majd a farmerja zsebébe dugta a kézfejét. Ő teljesen feleslegesnek tartotta a fekete öltönynadrágot, ami előírásnak bizonyult; lazán eljött egy farmerbe. Renesmee és az én győzködésemre azért egy inget rá tudtunk tukmálni. Ráadásul még egész jól is állt neki!
- Azt hiszem emelt matematikások –vonta meg a vállát- De nem vagyok benne biztos.
- Miért, eddig nem volt matekszak?
- Látom azért te is jól tájékozott vagy –forgattam meg a szemeimet- Mondjuk mit is vártam?
- Igen, látod, ez egy kitűnő kérdés –vigyorogta Rob, majd felkelt a padról- Menjünk, lépjünk le. Úgysincs itt már semmi lényeges dolog.
- Ha nem jelenünk meg az osztályban pontosan öt perc múlva, egy osztályfőnökivel kezdünk –jegyeztem meg, mire egy jókora fintort kaptam válaszul- Vagy te erre hajtasz, Robi-édes?
- Természetesen igen, bébi –nevette, majd átvetette mindkettőnk vállán a karját- Akkor menjünk, nehogy elkéssünk! Mert az bizony a ti hibátok lesz, elfecsegitek itt az időt!
- Aha, ilyenkor mi csinálunk rosszat, véletlenül sem te…
- Pontosan, Nessie… Oh, láttátok azt az elsős csajt?
- Robert! –rivalltunk rá, mire jól mulatva nézett le ránk.
- Jól van, úgyis tudjátok, hogy engem lehetetlen megváltoztatni –mondta, majd újra eltévedt a tekintette- Az a szoknya még a fenekét sem takarja!
- Ez már ízléstelen –jegyezte meg Renesmee, ahogy a fiatal lányra nézett- Az egész melle kiáll abból a blúzból.
- Most kivételesen egyetértek. Ez már tényleg sok –fintorogta Rob- Őt már nem is kell kicsomagolni, teljesen ki van!
- Szegény férfi nem –drámáztam- De azért egyet értek, ez tényleg sok.
Volt egy tíz perc, mire felkeveredtünk a terembe. Robert minden egyes szembe jövő, vele szemezgető csajt kommentálta egy-egy mondattal, mi pedig nagyon jól mulattunk rajta.
A teremben már mindenki bent volt, az osztályfőnök épp kiselőadást tartott, mikor bekopogtunk.
- Nocsak, Önök hárman már megint késtek… Ez ismétlődni fog az elkövetkezendő tanév bármely napján? Ne, meg se válaszolják!
- Elnézést, Tanár úr –motyogta Renesmee- Nagyon nagy volt a tömeg, az elsősök nem találták a termüket… Nehezen jutottunk fel.
- Inkább üljenek le! –utasított minket mogorva hangon.
Robert halkan kuncogva ült le mögénk az utolsó padba, mi pedig az utolsó előtti, szokásos helyünket vettük célba.
- A tanulmányi kirándulásnál tartottam –motyogta a Tanárúr, végül újra felemelte a hangját- Három napos lesz, az úti célt még nem árulhatom el.
Innentől kezdve teljesen másodlagossá vált számunkra a Tanár hangja, a szöszmötölése a papírokkal.  Csak abban reménykedtünk, hogy mihamarabb elenged minket a mihamarabbi viszont látás reményében…