Sziasztok!

Sziasztok!
Egy kis inspirációt hozok nektek. Ugyanis... Hogyha szerdáig kapok még egy kommentárt, akkor meghozom még aznap délután a fejezetet. Ami eléggé érdekes és izgalmas lesz. ;)


A következő fejezet címe: Angyal vagyok- De nem azt jelenti, hogy angyali is!

És egy kis részlet:
"- Te rossz… nagyon rossz kisfiú. –suttogtam a fülébe, miközben lágyan megharaptam a fülcimpáját –Még meg fogod bánni.
Hangom dühösen és fenyegetően csengett, miközben hátrébb húzódtam tőle. A szemeibe néztem, ami érdekesen csillogott.
- Azt hiszed, hogy játszhatsz velem? –húztam fel a szemöldököm –Tévedsz. Én fogok játszani veled. Nagyon meg fogod emlegetni, hogy ilyen helyzetbe sodortál."

Puszii mindenkinek =)

Love Angel- 10. fejezet

Izbel

Sziasztok!
Meghoztam a fejezetet :) A fejezet címe: "Nyaralunk, Nessie!" Azt hiszem ez mindent elárul =)
Köszönöm a kommentárokat. 
Jó olvasást mindenkinek! =)

Love Angel- 10. fejezet
„Nyaralunk, Nessie!”
(Izbel)

Pénteken reggel fitten ébredtem. Igaz, alig aludtam valamit. Az egész éjszakát végig társalogtuk. Kevin, Marie és én a teraszon ültünk. Borozgattunk, és elmélyülten beszélgettünk. Nem voltunk álmosak, vagy fáradtak. Belemerültünk, és nem is figyeltünk másra. A bor is segített elfeledtetni a gondjainkat, és hajnalra önfeledten nevettünk. Marie kicsit többet ivott a kelleténél. A vendégszobába is alig tudott besétálni.
Persze az éjszaka folyamán többször megfordult a fejemben, hogy otthagyom a jól mulató Kevin-t. Egyszer kikosaraz, máskor pedig már boldogan nevet velem? Milyen jó is, hogy ennyire könnyen tudom elrejteni az érzéseimet. Nem fogom engedni neki, hogy lássa, hogy esetlegesen megtörtem. Nem jár ki neki az az élvezet, hogy röhögjön rajtam.
Sajnálom. Tényleg sajnálom, hogy nem lehetünk együtt. Rettentően bánom, hogy ilyen helyzetbe hoztam magunkat. De nem fogom magamat okolni. Hisz… nyaralni megyünk. Kikapcsolódni, elszakadni a gondoktól. Azt is fogom tenni.
Továbbra is úgy fogok viselkedni Kevinnel, mint eddig. Boldog leszek, ahogyan ő is.
Elmosolyodtam, és gondolatban megdicsértem magam az eszmefuttatásomért.
Pizsamában rohantam le a konyhába, hogy magamhoz vegyek valami táplálékot.
Épp a hűtőből pakoltam ki a pultra. Egy valamit nem találtam. Tejet.
- Jó reggelt. –mosolygott rám Kevin.
- Szia. –kuncogtam –Reggelizel velem?
- Természetesen.
Halkan dudorászva kutattam tovább a hűtő belsejében, és ráncoltam a szemöldökömet.
- Keresel valamit?
- Aha. –bólogattam –Nem találom a tejet.
- Izbel. –nevetett fel Kev, és hátrább húzott –Az ajtón van.
- Oh. –emeltem le a hűtőajtóról a tejet, majd becsuktam –Köszönöm.
- Ahogy elnézem eléggé figyelmetlen vagy ma. –mondta –Csak nem hatással van rád a tegnap este?
- Ez annyira… diplomatikus volt. És komoly. –mosolyogtam, mire az ő ajkai is felfelé görbültek –A másnaposságra gondolsz?
- Miért, szerinted mire?
- Tehát arra. Nem vagyok másnapos. Tökéletesen jól vagyok. Semmi fejfájás, semmi végtagzsibbadás, fülzúgás. –kuncogtam.
- Bár elmondhatnám én is.
Az ajtó felé kaptuk a tekintetünket. Ott Marie állt, eléggé nyúzottan. Az egyik kezével a fejét fogta, másikat pedig a szeme elé tartotta, hogy a nap sugarai ne tűzzenek bele.
- Hasogat a fejem. –nyögte.
Kevinnel felkuncogtunk.
- Kellett neked annyit inni. –mosolygott rá Kev, és a szekrényhez ment.
- Ne legyél tiszteletlen. –nyökögte Marie, és leült az egyik székre –Idősebb vagyok nálad.
- És felelősségteljesebb is. Meg előrelátóbb. –piszkálta.
Én csak mulattam rajtuk. Kevin egy tablettát tett a másnaposunk elé, aki egy pohár víz segítségével le is nyelte azt.
- El sem hiszem, hogy láttalak becsípve. –mondtam jókedvűen.
- Úgysem lesz többet ilyen. –válaszolta, és fejét a márványpultra döntötte.
- Fél tíz van, Iz. –jelezte Kevin.
- És?
- Tízre a reptéren kellene lennünk. –mosolygott.
- Ohh, hogy az a…
Felpattantam, és rohanni kezdtem.
- Ne siess annyira! El fogsz esni!
Kevin hangja sebesen száguldott utánam. A lépcsőn siettem fel, és épp megbotlottam. Oldalra fordultam, és esés helyett a lépcsőre ültem. De így is nagy puffanást idéztem elő.
- Jól vagyok. –kiáltottam nekik, majd mosolyogva siettem tovább a szobám felé.
~
Bő tizenöt perc múlva elégedetten vizslattam magam a tükörben. A hajam loknikban omlott a vállamra. Egy laza smink díszelgett az arcomon. Egy világos farmer miniszoknya volt rajtam, ami a combom közepéig is alig ért le. Egy világos lila, pánt nélküli, eléggé szűk felsőt viseltem. A mell alatt ez kicsit szűkebb volt, és egy világosabb szalag húzódott ott, ami elöl- középen- egy masniba végződött. A lábamat ezüstszínű körömcipőbe bújtattam, és a vállamra akasztottam egy fehér táskát. Ebben az apró táskában minden fontos dolgom benne volt. Pénztárca- abban a bankkártya, pénz és igazolványok- telefon, és sminkfelszerelések is.
- Mehetünk? –nézett be az ajtón Kevin.
- Persze. –pattantam fel.
Belekaroltam a kezébe, és lehunytam a szemeimet. Éreztem, ahogy súlytalan leszek, majd a lábam már nem érinti a talajt.
Mikor kinyitottam a szemeimet, már a reptér liftjében álltunk.
- A többiek kint várnak minket.
Bólintottam, és elmosolyodtam.
- Kész vagy bevállalni, hogy ezek a tinik barbár mód tönkreteszik a villát? –tettem fel a kérdést.
- Azt merjék megpróbálni. –vigyorgott –Amúgy… ha megtörténne sem vernék le nagy balhét. Rendbe tudom hozatni.

- Egy hős vagy. –nyomtam egy puszit az arcára, és pont kinyitódott a liftajtó,mi pedig kiléptünk belőle –De… te mit is fogsz csinálni ezalatt a pár nap alatt?
- Drágám, még ennyi fantáziád sincs? –kacsintott, mire jókedvűen megráztam a fejemet –Hát a nyakadon fogok lógni.
Egy pillanatra megdermedtem, mire felkacagott.
- Csak vicceltem. Ne aggódj. Lesz társaságom.
- Örülök neki. Nem akarom, hogy miattunk unatkozz.
- Nem fogok, hidd el. –mosolyodott el.
- De ne félj. Szerintem Nessie sem fogja bánni, hogy veled leszünk.
- Mintha a nevemet hallottam volna. –tűnt fel az említett, és köszönt.
- Igen. Épp arról beszéltem, hogy nem szabad hagyni, hogy Kevin egyedül legyen, ergó, unatkozzon.
- Igen. Nem fogjuk magára hagyni. –jelentette ki eltökélten.
Csíntalanul összenéztünk, míg Kevin csak állt előttünk, és mosolygott.

- Ohh, csajok. –karolt át mindkettőnket –Azt hiszem fel kellene szállni a gépre.
Elvigyorodtunk, majd az egész csapat összegyűlt, és felszálltunk Kevin magángépére.
Mindenki elbűvölve nézte a repülőt. Belülről hihetetlenül szép volt. Bőrülések, plazma televízió, minibár, és még sorolhatnám. Én és Nessie előre ültünk le, Kevin pedig leült elénk. Miután mindenki elfoglalta a helyét- és bekapcsolta az övét- felszállt a gép. Mikor megfelelő magasságba értünk, Kev felállt, és a hangosbemondóhoz sétált. Vagy rádióhoz.
- Sziasztok. –kezdett beszélni –Mindenkit köszöntök. Ugye várjátok már, hogy odaérjünk? Fantasztikus kirándulás elé néztek, remélem mindenki örül neki.
A csoport heves éljenzésbe kezdett. Én csak kacagtam, ahogy Nessie is.
- Tudom, hogy jó lesz a hangulat. Elvárom tőletek, hogy jól érezzétek magatokat. Csak egyre kérlek titeket. A házat hagyjátok egybe. A tiszteletetekre felújíttattam, és szeretném, ha egy hét múlva is így nézne ki.
- Na de Kevin, Drágám. –szóltam neki –Hol marad az, amit beszéltünk?
- Mivel Iz felhozta, ezt is elmondom. –vigyorgott– Ha bármilyen baleset folytán megsérül valami, ne féljetek szólni. Nem lesz belőle semmi gond. Ha kitörik egy ablak, vagy leöntötök valamivel egy falat vagy esetleg szőnyeget sincs semmi gond, nem fogom kiverni a hepajt. Csak szóljatok, én pedig azonnal orvosolom majd a bajt.
- Hozzá kell tenni, hogy semmilyen kártérítést sem fizettet veletek. –szóltam hangosan.
- Persze. Én majd a fizetséget behajtom Izbel-en. –kacsintott rám Kev, mire Nessie és én is hangosan felkacagtunk.
- Ha odaértünk a villához kérek mindenkit hogy maradjon a kertben. Először mindent el fogok magyarázni, aztán mehettek elfoglalni a szobátokat. Jó utat!
Válaszul a fiúk hangosan tapsolni kezdték, és egyszerre, ritmikusan kántálták hangosan, hogy: Köszönjük, Kevin!
Kev halványan elpirult, ahogy leült. Látszott rajta, hogy nem gyakran kerül ilyen helyzetbe.
- Oh, csak nem zavarban vagy, Drága? –kuncogtam.
Elmosolyodott, és inkább kinézett az ablakon. Mi is ezt tettük Nessie-vel. Tetszett a felhők fölötti világ.
~
Pár óra múlva a villa előtt álltunk. Egy repülőúton, egy hajóúton és egy buszozáson is túl voltunk, mire ideértünk. De senki sem bánta. A hangulat csodás volt. A buszon- amit Kevin bérelt ki a hétre- még gitár is előkerült.
Miután mindenki megtalálta a bőröndjeit, Nessie az árnyékba bújt, és Kevin beszélni kezdett:
- Nos… Ez lenne a villa. Kettő emeletes, és óriási. Az előre elmondom, hogy a konyhát bármikor meglátogathatjátok, ha éhesek vagytok. –mosolygott –A villában tizenöt szoba áll rendelkezésetekre. Mindegyikben van kettő franciaágy, így egy-egy szoba négy személyes. Minden szobához tartozik egy fürdőszoba és egy gardrób.
- A földszinten van öt szoba. –vettem át a szót Kevintől, mikor láttam, hogy elakadt –Kettő a bal oldali részben, három pedig a túloldalon. Szerintem úgyis mindenki az emeletre fog vágyni, ugyanis ott tíz van.
- A földszinten van egy jakuzzi és egy szauna is, valamit egy fedett, kisebb medence. A nagy, és szabadtéri medence itt. –intett felé –Az étkezés nem a házban lesz, hanem a ház mögötti részben. Majd meglátjátok este. A földszinten van még egy terem, amit csak holnap fogunk birtokba venni.
Kíváncsian néztem rá. Erről még én sem tudtam semmit.
- Holnap este, hogy pontosabb legyek. –folytatta –Egy horror filmet fogunk nézni, mondhatni egy mozi teremben. Tíz sor fotel, mintha csak a moziban lennétek. Óriás kivetítő, rengeteg falba épített hangfal.
A fiúk izgatottan kurjantottak fel, és látszott rajtuk, hogy már várják a holnap estét. A lányok többsége csodálkozva meredt a szőke angyalomra, de végül elvigyorodtak.
- Ja, és szeretnénk bemutatni a főszakácsunkat. Ő Marie. –mutattam felé.
- Tessék vele udvariasan viselkedni. –kuncogott Kev.
- Nem vagyok olyan öreg, Kevin. –tiltakozott.
- És nem szabad megerőltetni. –folytatta a szőke hajú angyal.
Marie elé sétált, és egy tockost adott neki, miközben élénken kacagott.
- És most menjetek. Keressetek magatoknak szobát. –szólt Kevin, mire a nagy tömeg eltódult.
Egymást lökdösve próbáltak előbb bejutni a házba. 
- Nessie, te hová mész? –kaptam el a karját.
- Hát… valahová csak beférek negyediknek. –mosolyodott el keserűen.
- Ennyivel nem úszod meg. Magával az ördöggel leszel együtt. –kuncogott Kevin.
- Gonosz. –sandítottam Kevre –Velem leszel.
- Komolyan?
- Miért, mit gondoltál? –mosolyogtam.
- Azt, hogy… nem vagyunk olyan jóban, hogy befogadj a szobádba.
- Ugyan, ne viccelj. –vettem át az egyik bőröndjét–Ha nem gond, hogy csak egy óriási ágyam van, akkor…
- Dehogy. Nem zavar. –szakított félbe, mire elmosolyodtam.
- Akkor irány.
Miután átverekedtük magunkat az osztálytársainkon, előkotortam a táskámból a kulcsomat, és kinyitottam az ajtót.
- Nem tudhattam, hogy ki akarja kisajátítani a szobámat. –kacsintottam, és benyitottam.
Nessie mosolyogva járta körbe a szobát, majd lehuppant az ágyamra.
- Ez csodálatos, Iz. –mosolygott.
- Gyere, megmutatom a gardróbot. –húztam fel az ágyról –A felét üresen hagytuk neked.
Bevezettem, ő pedig ámuldozva járta körbe.
- Ez… ez óriási. –csodálkozott –Otthon sincs ekkora gardróbunk. Ha ezt a nagynéném látná…
Elmosolyodtam. Ha Alice ezt megtudná, végem lenne. És az is tudomására jutna, hogy alig van benne ruha. Egyértelműen végem lenne.
- Gyerünk. Vegyél fel valami fürdőruhát. Ráérünk később is kipakolni. –mondtam izgatottan –Csobbanjunk egyet.
Közben kerestem magamnak egy bikinit, és a fürdőbe mentem, hogy gyorsan átvegyem. A fekete bikini kihangsúlyozta világos bőrömet és szőke hajamat. Most nem törődtem azzal, hogy a tincseim vizesek lesznek. Nem tűztem fel. Hadd legyenek vizesek!
- Nyaralunk, Nessie! –visítottam izgatottan –Átöltöztél már?
- Nem. Én… –makogta.
- Na, öltözz.
Pár perc múlva kijött a fürdőből, végre egy bikiniben. Teste remegett. Talán félt, hogy lelepleződik?!
Mosolyogva ragadtam meg a kezét, miközben halkan elmormoltam a szavakat, amiket Kevin mondott nekem. Nessie-t lehúztam a földszintre, és az ajtóban elengedtem a kezét. Körbenéztem, és jókedvűen kezdtem a medence felé futni, majd sikítottam egyet, és beleugrottam. Feljöttem a víz alól, és feltűnt, hogy a diákok többsége eközben kilódult az erkélyekre, hogy engem figyeljenek.
- Nem jössz be, Nessie? –kérdeztem mosolyogva –Hidd el, nem lesz semmi baj.
- Hogy lenne. –kapta fel Kevin –Hisz nyaralunk!
Együtt csapódtak a vízbe. Mielőtt elnyelte volna Renesmee-t a víz, még hallatszott az ijedt sikoltása. Feljött a víz alól, és mély levegőt vett, majd kinyitotta a szemét. Félénken nézett körbe, majd a bőrére.
- Nem csillogok. –suttogta halkan.
- Mondtál valamit? –kérdeztem vigyorogva.
- Nem. –mosolygott boldogan.
- Ti nem is jöttök? –kiáltott fel a többiekhez Kevin.
Nem is kellett sokat várni. Pár perc múlva újabb fiatalok csapódtak a vízbe, én pedig a medence sarkához húzódtam. Kevin odajött hozzám, és a fülembe susogott:
- Semmi köszönöm?
- Nagyon hálás vagyok. –öleltem meg –Nagyon-nagyon köszönöm. És… szerintem Nessie is köszöni.
- Igen. Hisz… nézz csak rá. –mosolyodott el, ahogy felé fordított –Boldog.
Nessie épp az egyik kigyúrt osztálytársunk kezében volt, aki feldobta őt. Nessie szaltózott egyet a levegőben, majd belecsapódott a mélyvízbe.
- Remélem mindenki tud úszni. –mondta Kev aggodalmasan–Nem akarom, hogy bajuk legyenek.
- Nyugi. Figyelnek egymásra. –simítottam végig nyugtatásképp az arcán.
- Remélem is. –sóhajtott –Ez nagyobb felelősség, mint gondoltam.
- Nem neked kell ügyelni rájuk. Legalább is nem egyedül. Itt vagyok én, Marie, a tanárok. Ezek kívül te mindent elrendeztél. Tökéletes lesz ez a hét. –bíztattam –Higgy nekem.
Bólintott egyet, majd újra magához húzott, majd az arcát a nyakamba temette. Mélyet lélegzett, majd egy apró csókot hintett a kulcscsontomra. Felemelte a fejét, mélyen a szemembe nézett. Láttam a szemeiben a…szomorúságot, de mégis boldog volt. Kicsit eltolt magától, de a derekamat nem engedte el.
- Hahó srácok! –kiáltotta el magát Kevin.
A többiek elcsendesültek, abbahagyták azt, amit eddig műveltek, majd Kev felé fordultak.
- Pizza megfelel egy óra múlva? –kérdezte, mire a többiek egyöntetűen kiáltották, hogy igen –Mi legyen a mai program? Itthon akartok maradni, vagy esetleg lemenni a partra?
Ebben nem tudtak dönteni. Egymást túlkiabálva próbálták a saját akaratukat érvényesíteni.
- Oké. Akkor az lesz, hogy délután itthon maradunk, este pedig lemegyünk a partra. Így mindenkinek lesz ideje kipakolni, bandázhattok egyet, hat óra felé pedig lemennénk a vízhez..
Ez mindenkinek tetszett. Mikor látták, hogy semmi fontos dolgot sem akar Kevin mondani, tovább folytatták a felelőtlen szórakozást.
- Látod, meg tudsz te egyezni velük. –suttogtam a fülébe.
- Minden csak a helyes egyensúly megteremtésének kérdése. –mosolygott.
- Csak nehogy elő gyere a karmával. –nevettem.
- Nem fogok.
- Feltűnt, hogy nemsokára eszünk? –kérdeztem.
- Igen, miért?
- A többieknek azt mondtad, hogy csak este látják azt a helyet, ahol enni fogunk. –vigyorogtam.
- Ki mondta, hogy most ott eszünk? –húzta fel a szemöldökét.
- Senki.
- Az a hely este szép. Először este, sötétben akarom megmutatni nekik. Ahogy neked is. Így itt eszünk, a medencénél. Úgysem tudnám őket kirángatni a vízből, be a házba.
- Egyre kíváncsibbá teszel azzal a helyjel kapcsolatban.
- Az a célom. –susogta a fülembe, majd egy apró csókot hintett a fülcimpám mögé, mire jólesőn megborzongtam –Az a célom…

Love Angel- 9. fejezet

Sziasztok!
Ez egy átvezető rész lett, de remélem tetszeni fog :) Köszönöm a kommentárokat :)
Puszii

Love Angel- 9. fejezet
„Holnaptól mehet a menet!”
(Izbel)

*Pár nappal később, vagyis csütörtök reggel*

Félálomban voltam. Az arcomon lévő simogató kézhez dörgölőztem, és élveztem a lágy érintést. Ezek az ujjak, amint az arcomon siklanak megnyugtattak. Másrészt ijedtséggel is töltöttek el. Ki lehet ez? A negatív érzést elfojtottam magamban, és csak élveztem, ahogy a lágy érintés az arcomat cirógatja.

- Iz. Izbel. –jött a fülem mellől a suttogás, és a simogatás alább hagyott –Angyalom.
- Hm?
- Ideje lenne felkelni. –a mosoly kihallatszott Kevin hangjából.
Innentől már nem volt kérdés, hogy kitől származott az érintés.
- Ne már. –nyitottam ki a szemeimet.
Rossz ötlet volt. A Nap sugarai a szemembe sütöttek, így fájdalmasan csuktam vissza azokat. A biztonság kedvéért a takarót is a fejemre húztam.
- Muszáj lesz. Indulnunk kellene. –emelte fel a takarót, így a szemébe néztem –Vagy össze sem akarsz készülni?
- A bőröndjeim ott vannak. –intettem a gardrób felé.
- Hány óriási monstrummal kell megküzdenem? –fintorodott el.
- Kettő. –mosolyogtam –Nem olyan vészes.
- Nem? –sóhajtott fel –Én egy bőröndbe tökéletesen belefértem.
- De neked vannak ott cuccaid. –tiltakoztam, és felültem.
- Neked is. –okított mosolyogva.
- Ja… –tettem hozzá csintalanul –Még egyet le fogok vinni holnap.
- Ne viccelj velem. –esdeklő hangjára elvigyorodtam –Minek annyi cucc?
- Úgy gondoltam, hogy máskor is lemehetnénk. Nem csak erre az egy hétre.
- Így hagysz ott még több cuccot. –fejezte be az elméletemet.
Jókedvűen bólintottam, majd visszadőltem az ágyba. Csak öt percet kérek még. Csak ötöt.
Kevin mintha csak olvasott volna a gondolataimban, felállt, és az ajtóhoz sétált, majd kiment azon.
Visszaaludtam.
Nem kellemesen keltettek. A takaró hirtelen lekerült rólam, az ablak pedig tárva-nyitva volt. A hideg levegő szabadon áramlott a szobába, és nem kímélte a még meleg testemet. Borzongás futott végig a testemen.
Ki tette ezt?
Ahogy megláttam Kevin elégedett képét, megkaptam rá a választ.
Csak dühös fújtatásra futotta. Felültem az ágyban, és megdörzsöltem a szemeimet.
- Látom kellőképp felébredtél már.
- Igen. –válaszoltam tömören.
- Na, gyere. –húzott fel –Megcsináltam a reggelit, amíg visszaaludtál.
- De nem kellett volna így kelteni.
- Oh, ne reklamálj. Nehezedre esne ehelyett azt mondani, hogy köszönöm? –kérdezte.
- Nem.
- Akkor? –mosolyodott el.
- Köszönöm. –mondtam végül, mire elégedetten bólintott.
- Ohh, szívesen tettem. –kuncogott.
A kezdődő jókedvem jeléül az ajkaim felfelé kerekedtek, és megforgattam a szemeimet.
Ez a pasi hihetetlen!

A konyhában ültünk le, ahol a reggeli már tálalva volt. Tükörtojás volt, pirítóssal, és zöldségekkel. Hm… ő így szereti?
- Remélem ízleni fog. –mosolyodott el, és az ajkai közé vett egy bébi répát, majd tojást és pirítóst is.
- Majd meglátjuk. –susogtam halkan.
Egy apró, bátorító sóhaj után megkóstoltam. És finom volt. Tényleg ízlett. A tojás és a zöldségek nagyon jó összhangot alkottak. És a pirítós.
- Ezt hogy csináltad? –emeltem fel.
- Tudtad, hogy pirítóst nem csak simán, szinte ízetlenre lehet sütni?
A kérdésére csak megráztam a fejemet, és közelebb hajoltam hozzá.
- A rendes sütőbe, egy tepsibe pakolsz kenyeret. Kevés vajat teszel rá, majd fűszerezed, és füstölt sajtot is reszelsz rá.
- Finom. –mondtam dicsérőn.
- Örülök, hogy ízlik.
- Megérte felkelni. –nyögtem ki végül –Örülhetsz. Ezt még soha sem mondtam ki.
- Megtisztelve érzem magam. –vigyorgott.
- Akkor élvezd ki. Nem sokáig tart.
Nem tudtam lelombozni. A mosollyal az arcán folytatta a reggelizést. A szemeiben csillogást véltem felfedezni. Ahogy a szemeimbe nézett, egyértelműen láttam őket. És ez nem a tőle megszokott csillogás volt. Ez… más volt. Ez valami új és szokatlan… De határozottan boldog volt tőle.
~
Egy jó fél óra múltán a szobámban voltam, és öltözködtem. Előző este már kikészítettem a ruhámat. Fehér farmer rövidnadrágot, egy halványkék pántnélküli felsőt, valamint egy halványkék balerinacipőt. Miután ezeket felvettem, a hajamat gyengén kivasaltam. Csak annyira, hogy épp, hogy látszódjon, viszont egy-egy lágy, göndör tincs megmaradjon. A fülembe kék fülbevaló került, és az Iphone-omat a zsebembe csúsztattam.
A bőröndjeimet Kevin már átvitte a szigetre, a saját táskáival együtt. Már csak azt kellett megvárnom, hogy visszaérjen, és engem is átvigyen magával együtt. Persze ez csak másodpercek kérdése.
Lassan baktattam le a nappaliba, ahonnan a konyhába mentem. Egy kisüveges kólát vettem ki a hűtőből, és iszogatni kezdtem.
Elkezdtem gondolkodni. Egyrészt azon, hogy hol lehetnek a többiek. Blaise suliban, az biztos. A család szerelmespárja épp egy kis kiruccanáson élvezik egymás társaságát… De Harper és Tom? Megint edzenek? Dolgoznak? Netán… szórakoznak?
Rájöttem, hogy hiába gondoltam azt, mégsem ismerem őket. Ez elkeserítő.
Kirándulás után több időt kell fordítanom arra, hogy közelebbről is megismerjem őket. Hisz… egy házban lakunk. Mondhatni: Egy család vagyunk…
Erre alig tudok róluk valamit?
- Eléggé elgondolkodtál.
A hanggal egy időben valami nekicsapódott a fülemnek. A szívemhez kaptam a kezemet, és megpördültem. Kevin állt a falnak támaszkodva, és látszólag egész eddig engem figyelt. Az ajkain mosoly bujkált, szemöldökét felhúzta.
- Ühm… aha. –nyögtem ki végül –Rám hoztad a frászt.
- Bocsánat, hogy megijesztettelek. Nem ez volt a célom. Csak… már legalább másfél perce szólongattalak, és eddig nem válaszoltál. Ezért volt a…
Az arcán egy elégedett mosoly volt, szemei a jókedvtől csillogtak. Viszont volt a szemeiben más is… Bánat? Keserűség? Nem tudtam eldönteni.
Lekaptam róla a szemeimet, és a lábaimhoz néztem. Egy egyszerű, papír repülőgép volt előttem. Hajtogatott. Ekkor jutott el igazából a tudatomig, hogy valami a fülcimpámnak repült.
- És megdobtál?
- Pontosan. –vigyorgott –Még hajtogatni is volt időm.
- Nagyon profi vagy. –mosolyodtam el –De a technikádon még lenne mit javítani.
- Ohh, miért? Te annyira jó vagy repülőgép hajtogatásból?
- Természetesen. –bólintottam.
- Igen?
- Igen. Tudod… jártam már középiskolába, sőt, még egyetemre is. –mosolyogtam –Megtanultam egyet ’s mást.
- Hát azt gondolom. –kacsintott, ezzel nem csak a hajtogatásra utalva.
- Inkább… menjünk. –javasoltam, mire jókedvűen bólintott.
A karját nyújtotta felém, mire én belekaroltam. Az utolsó dolog, amire ránéztem, az az óra volt a falon, ami épp elütötte a tízet.
~
A ház előtt érkeztünk meg. A lábam a dús pázsitot taposta, ami az óriási, kettő szintes villa előtt van.
Befelé mentünk. Kövekkel ki volt rakva a ház előtti közvetlen rész. Itt volt egy óriási, mélyvizű medence is. A ház medencére néző része üveggel volt kirakva. A felső szintet látszólag oszlopok tartották. Maga a ház bézses, kávés színben pompázott. A felső szintről megannyi erkély nyílik, amik eléggé nagyok voltak. Ezek alatt, a földszintről kijőve több kerti bútor is volt. Hintaágy, székek és asztalok, fotelek. 
A kert, és a ház előtti részen több mediterrán fa is állt, valamint megannyi növény.

- Még meddig gyönyörködsz? –jött a jókedvű hang a fülem mellől.
- Felújíttattad?
- Még szép. –vigyorgott –Körülbelül egy hete lett kész. Mikor megszerveztem az igazgatóddal a kirándulást, ami körülbelül másfél hónapja volt, felújíttatni kezdtem az egész épületet.
- Az én szobámat is? –sandítottam rá.
- Természetesen.
- De Kevin!
- Nyugi, Angyalom. –karolta át a vállamat –Vigasztalásul megkaptad a házimozit, amit akartál. Meg a te régi szobaterveidet használtam fel. Vagyis nem azt, ami ezelőtt volt…hanem a másikat.
Válaszol csak rámosolyogtam. Hibátlan ez a pasi. Mindig tudja, hogy mit akarok.
- Na jó, nagyon kíváncsi vagyok. –izgatott hangomon magam is meglepődtem.
A házba mentünk. Óriási üvegablakok és ajtók voltak, amik elvarázsoltak. A bejárati ajtón belépve egy kisebb helyiséggel találtam szembe magamat, ami átvezetett a tágas nappaliba. Ott a falak tiszta üvegből voltak, csak a második emelet kezdetét jelölte egy vékony csík az ablakok között. A két emelet egybe volt nyitva, legalább is itt. Középen egy hat-nyolc személyes kávészínű bútor szett állt, közöttük egy üvegasztallal. Innen oldalra haladva egy mélyített rész volt, ugyancsak a nappaliban. Ezt egy hosszú ülősor jelentette, előtte egy fa asztallal.
Az alsó szinten volt még a konyha is. A padlót szürkés kő borította, ami remekül harmonizált a vöröses konyhabútorral és a konyha közepén lévő óriási pulttal.
- Asztalt csak én nem látok? –kérdeztem.
- Nem. –kuncogott Kev –Nem itt fogunk enni. Az a kertben lesz. Majd később megmutatom. Először csomagolj ki, aztán ráérsz körbe nézni máshol is.
- De… hogy fogunk itt elférni?
- Drágám. –sóhajtott fel– Ebben a házban a te és az én szobámon kívül van még tizenöt szoba. Mindegyikben van kettő franciaágy. Minden szobához tartozik egy fürdő, és egy kicsi gardrób.
- Oké.
Meglepődtem. Kevin ennyire átépíttette volna az egész villát? Ezek szerint igen…
- Csoda, hogy nem akadtál fent a kis gardrób kijelentésemen.
- Nekem úgysincs kicsi.
- Igaz. –mosolygott –Akkora gardróbot csináltattam neked, amit el sem tudsz képzelni.
- Akkor… elkalauzolnál a szobámhoz?
Válaszul bólintott, és az emeletre vezetett.
- Lent van öt szoba.  –mosolyodott el –Kettő a bal oldali részben, három pedig a túloldalon.
- Tíz pedig idefent?
- Pontosan. A te és az én szobám van középen. –intett az ajtók felé, amik egymással szemben voltak –Mivel ezek a legnagyobbak. De… nem is magyarázok. Nézd meg a tiédet.
Elmosolyodtam, és bólintottam, majd a szobám felé vettem az irányt. Az ajtómra aranyozott betűkkel fel volt írva, hogy: Izbel.
- Magadra hagylak addig.  Ha kipakoltál, keress meg. Szerintem lent leszek.
- Rendben. –bólintottam.
Bementem a lakosztálynak mondható szobámba, és megálltam középen, majd körbenéztem. Az egyik fal teljesen üvegből volt, és onnan nyílott az erkély is. Ezzel szemben volt a franciaágyam, amin most metál csillogású takaró pihent, kettő-kettő világosabb párnával. A falak kávé színűek voltak, valamint a plafon kicsit világosabb, inkább szürkés. A padlót sötétszürke parketta borította. A kettő fehér fotel-szerűség előtt, vagyis inkább alatt egy pink szőnyeg terült el. Az ágy lába fölött, a plafonon egy fekete doboz volt. Pontosabban a házimozi óriási kijelzőjének a helye. Az ágyra dobva egy távirányítót találtam, ami valószínűleg ezé lehetett. Megnyomtam rajta pár gombot, mire a készülék leereszkedett, és bekapcsolt. Csodás volt.
Felpattantam az ágyról, és arra indultam, amerre a fürdőt és a gardróbot gondoltam. A két ajtó egymás mellett volt.
A bal oldali rejtette a világos fürdőszobámat. A padló ugyancsak szürkés színű volt, de jóval világosabb, mint a szobában. A falak halványszürke színt öltöttek magukra, míg a fürdőszobabútor kékes-szürke színű volt. Minden világos, és elbűvölő. A plafonba LED lámpák lettek beépítve, valamint az oldalfal mentén is volt egy-kettő. A sarokban egy méretes sarokkád volt, átlósan vele pedig egy csempéből kirakott fülke. Ez volt a zuhany. Benne egy rendkívül modern és egyedi kiépítésű hidromasszázs rész is volt.
A jobb oldali ajtó mögött a gardrób volt. Ahogy beléptünk, két-három méter választott el minket a helyiség pakolásra alkalmas részétől. Hihetetlenül tágas és világos volt.  Barnás, bézses színt kapott itt minden. A ruhákat két oldalra, a fal mentén is lehetett pakolni. Pluszban középen is volt egy hosszú válaszfal, aminek két oldala ugyancsak tárolásra szolgált. A gardrób két sarkában egy-egy fotel volt.
A gardrób bal részébe ki voltak pakolva a ruháim. Végmentem rajta. Minden ott volt. A válaszfal nem tartott ki egészen a szoba végéig, így leghátul a cipők tárolására alkalmas polcrendszer volt.
A jobb oldali rész viszont üres volt.
Boldogan táncoltam ki a gardróbból, és lesiettem a lépcsőn.
Kevin a konyhában volt, és épp ivott.
- Kevin, ez valami csodálatos.
- Örülök, hogy tetszik. –mosolyodott el, és az üres vizes palackot a kukába hajította.
- Bepakoltam a kamrába.
A hang felé fordultam, és elmosolyodtam. Marie állt előttünk, egy tál gyümölccsel a kezében. A haja vörös volt és loknikban hullott alá.
- De rég láttalak, Izbel. –tette le a pultra a tálat, és megölelt.
- Én is örülök, hogy újra találkozunk. –nyomtam egy puszit az arcára.
- Kevin megkért, hogy legyek itt a héten, és vállaljam be a főzést.
- És megtetted? –csodálkoztam.
- Értetek bármit, Drágáim. –mosolygott– De nem itt fogok lakni. Csak jövök és megyek.
- Ez igazán kedves tőled. Nagyon szépen köszönjük.
- Semmiség. Örömmel teszem.
Kiültünk a teraszra, és beszélgetni kezdtünk.
Rég láttam. Talán… másfél éve. Ő az egyetlen ember, aki tudja a titkunkat. Benne rettentően megbízunk. Amikor lejövünk egy-egy hétvégére a szigetre, előtte megtudakolja, majd érkezésünkre ki takarítja azt, és még főz is. Persze semmilyen bért nem kér érte. De Kevin bele szokott csúsztatni a táskájába egy kisebb összege. Hisz mégis, óriási ez a ház.
Mint a beszélgetés során kiderült, Marie-nak be fog segíteni egy-egy ember, akit Kevin fogadott fel. Vagyis szakácsok fognak segíteni mindenben.
Ez örömmel töltött el. Nem kell Marie-nak egyedül szenvednie.
Hiába, Marie sem olyan gyors és aktív, mint tíz éve. Közel van a negyvenöthöz, és ízületi gyulladással küzd. Persze segítünk neki Kevinnel. Nem gyógyíthatjuk meg az erőnkkel, de a legjobb gyógyszereket szerezzük be neki. Embereket gyógyítani nem szabat. Legalább is akkor nem, ha nincsenek életveszélyben. De életveszélyes sérülésekkel rendelkező embereket is csak különleges esetekben. Ez is bonyolult.
Marie egyedül él. Nincs sem férje, sem gyerekei. Nem jött össze neki az élet. Még huszonévesen elvesztette a kisfiát, aki akkor még csak kettő éves volt. Rá pár évre újra teherbe esett, most egy kislányt szült. Ő még a kórházban meghalt, valami súlyos betegségből adódóan, amit az orvosok nem tudtak kikezelni. Ekkor mély depresszióba esett, és ezen az sem segített, hogy a férje inkább az alkoholt választotta az összetartás helyett. Négy keserű év következett. Marie férje alkoholista lett, és eléggé durva módon viselkedett a feleségével. A férfinek sikerült kilábalnia ebből az állapotból, minek következtében a feleségét is elhagyta a depressziója. Boldogan éltek, úgy látszott, hogy minden rendben köztük. Pár évre rá a férje is eltávozott az élők sorából. Ezután idegösszeroppanást kapott, és rengeteg időt töltött kórházakban, szanatóriumokban. De most szerencsére jól van, és boldog. Egy árvákkal foglalkozó intézmény igazgatója. Az életét a gyerekeknek szenteli, és sajátjaként neveli őket.
Csodálattal hallgattam, hogy Kevin mindent elrendezett. Az osztályom szállítását, vagyis a buszt. Elrendezte egy-egy hely kibérlését, a belépőjegyeket, valamint az idegenvezetőt is. Most tudtam csak meg, hogy pár napra kirándulást szervez, minek keretében bejárjuk a sziget fontosabb helyeit.
Érdekes lesz.
Csak lennének már itt a többiek.
Egy valami megnyugtatott, mégis felpörgetett: Holnaptól mehet a menet!

Villa

Iz szobája

Nappali

Konyha

Love Angel- 8. fejezet

Sziasztok!
Köszönöm szépen a komikat! :) 
A következő fejezet nem fog előbb felkerülni, mint a hétvége. Semmi időm sem lesz írni, a hétköznapjaim tele lesznek...
Jó olvasást!
Puszi

Love Angel- 8.fejezet

Érzelmek
(Izbel)

- Tudom, hogy nem csak én érzem a szikrákat, a vonzódást. És ami köztünk történt eddig...azt meg kell beszélni. Vacsora után. A szobádban. Nem fogadok el kifogást.
A szó is a torkomon akadt. Bólintottam egyet, mire egyet mosolygott, és kiment. Riadt tekintetemet az ablak felé irányítottam, és kinéztem a sötétségbe.
~
Pár órával később a szobámban ültem, és olvastam. Nem tudtam mit csinálni, amivel leköthetném magamat. Annyira… vártam azt a beszélgetést. Nem is jó szó rá, hogy vártam. Inkább izgultam miatta. Az agyam csak úgy járt, újabb és újabb gondolatok szálltak meg. Már felötlött bennem, hogy mi lesz, ha esetleg felhozza, hogy…nem találkozhatunk többé. Vagy ki tudja. Bármi lehetséges.
Belegondolva… Ki sem bírnám. Beleroppannék, ha nem láthatnám többé. És ezt annyira nehéz bevallani.
Ahogy ültem egyre többször meredtem el. A gondolataim tengerében voltam, és nem tudtam kiszállni belőle. Újabb és újabb lehetőség jutott eszembe a beszélgetésről. Egyre aggasztóbb és ijesztőbbek.
Lehunytam a szemeimet, és hátradöntöttem a fejemet. Próbáltam mindent kizárni a fejemből, és ellazulni egy kicsit.
Nem sikerült.
Továbbra is feszülten vártam, és a gondoltatok már-már túltengtek a fejemben. Az ujjaimmal doboltam a combomon, és halkan dúdoltam, hogy elhessegessem a gondolataimat.
Az ajtó csukódására kaptam fel a fejemet. Kevin állt ott. Szőkés haja még nedves volt. Ahogy beletúrt a tincseibe, azok az ég felé meredezve álltak be. Mindössze egy fekete boxer volt rajta, mellkasán még egy-egy vízcsepp fénylő nyomokat hagyott, ahogy lefolyt.
- Oh, bocsi. Felébresztettelek? –kérdezte.
- Nem. –válaszoltam, és aprót köhintettem, ahogy meghallottam, hogy a hangom milyen mély tónusra váltott.
Magam alá húztam a lábamat, és a derekamra rántottam a takarót. Úgy igazából ekkor tudatosult bennem, hogy mindössze egy melltartó és egy tanga van rajtam. Uh, ciki.
Elmosolyodott zavartságomon, és leült velem szembe az ágyra. Őt nem izgatta, hogy csak egy apró ruhadarab takarja a testét. Elpirultam. Minden angyalra! Úgy viselkedek, mint egy szűz, tizenéves csitri.
- Min gondolkodsz?
- Ne akard tudni… Vagyis semmi érdekes. –javítottam ki magamat.
Láttam a szemeiben a kíváncsiság lángját fellobbanni, de nem kérdezett semmit. Csak nagy levegőt vett.
- Beszéljük meg a dolgokat.
Kijelentésére hiába is voltam felkészülve, sokkosan hatott rám. Hiába tudtam, hogy ez fog következni. A szívem hirtelen a háromszorosára kapcsolt, és csak néztem azokba a gyönyörű szemeibe.
- Nem gondolkodtam rajta. –nyögtem ki. Hazudtam.
Miután kimondtam a szavakat, ráébredtem, hogy nem ezt kellett volna mondanom. Hanem az igazságot. Mondjuk azt, hogy az utóbbi pár órában csak ez járt a fejemben, és már több elméletet is gyártottam.
- Kár. –sóhajtott.
Összeszorítottam az ajkaimat, és lesütöttem a szemeimet.
- Nem úgy látom, hogy beszélni szeretnél erről. –motyogta.
A reménysugarak betörtek az ablakon, és ellepték az egész szobát. Persze csak képletesen. Reménykedtem benne, hogy nem fogjuk megejteni ezt a beszélgetést. Tévedtem.
- Úgyhogy majd én beszélek, te pedig hallgatod. –mosolyodott el –Tudod, sok minden ötlött fel bennem. Persze mind veled kapcsolatban. Tele van veled a fejem. És eldönteni sem tudom lassan, hogy mi fontos, és mi nem. –sóhajtott, majd csillogó szemeit rám szegezte –Tudod, még nem igen éreztem így. Vagyis… Persze, szerettem már nőt, de ez egészen más. Olyan szinten vonzódok hozzád, hogy az hihetetlen.
Kigúvadt szemekkel néztem rá, majd elkaptam róla a pillantásomat, és inkább az ablakon néztem ki.
- És szokatlan. Nagyon furcsa.
- Az. –suttogtam.
- Mondtál valamit?
- Nem érdekes. –vágtam rá.
- Akkor folytatom. Tudod, elég gáz ez a helyzet. Pontosabban ciki. Én itt beszélek, megvallom az érzéseimet, te pedig fülig pirulva ülsz, és meg sem mukkansz.
A szavai hallatán kezemet az arcomhoz kaptam. A bőröm valóban meglepően meleg volt. Oh, tényleg el vagyok pirulva.
- De mindegy is. –mosolyodott el –Folytatom én anélkül is, hogy beleszólnál. Sőt, jobb is, hogy nem beszélsz. Így a végén, egyben hallom a visszautasításodat.
- Kicsit sem biztos, hogy az lesz. –csúszott ki a számon, mire rám kapta a pillantását –Izé…folytasd.
- Oké. Tehát… Így még nem éreztem. Vonzó vagy. Testileg és lelkileg is vágyom arra, hogy a közeledben legyek. És ez annyira… rossz. Vagyis nem rossz, csak…
- Csak?
- Figyelj Iz. Tényleg furcsa, ami köztünk történik. De őszintén szólva… örülök neki. Örülök, hogy itt vagy. Oh, ez nagyon nyálasra sikeredett.
Elfintorodott, én pedig egy apró mosolyt kreáltam az arcomra.
- De… a mondatot még nem folytattad…
- Milyen mondatot? –kérdezte.
- Hát… nekiálltál, hogy nem rossz, csak…
- Ja igen. –túrt bele a hajába – Vágyok rád, de… nem igen engedélyezett. Lehet, hogy szabályszegésnek tekinthetik.
Panaszos és rosszkedvű sóhaja megrendített. Még, hogy nem engedélyezett! Szabályszegés? Nem tehetik ezt velem!
- Majd én engedélyeztetem. –mosolyogtam –De nem bírom tovább nélküled.
Feltérdeltem, majd a nyakát átkarolva közelebb vontam magamhoz, és hozzápréselődtem. Ajkaimat az övéire nyomtam, és megcsókoltam. Elégedetten nyögött fel, és a hajamba túrt, majd a nyakamat fogta meg. Biztos akart lenni benne, hogy nem húzódok el. Ez nem is kérdés.
Hogy húzódtam volna el, amikor annyira élvezem, mint még soha?
A lábaimat végül átkulcsoltam a dereka körül. Újra felnyögött, és még közelebb vont magához. Éreztem, ahogy a mellkasa az enyémnek feszül. Emiatt éreztem, ahogy a szíve egyre erősebben és gyorsabban dobog, akárcsak az enyém.
Keze a csípőmre csúszott, ujjai a felhevült bőrömet simogatták. Megszakította a csókot, mire felháborodottan néztem rá. Ő csak elmosolyodott, és a nyakamat kezdte el csókolni. Halk sóhaj szaladt fel az ajkaim közül, és jóleső bizsergés rázta meg a testemet.
Kopogtak.
Az első kopogásnál Kev visszatért az ajkaimhoz, és nem törődtünk azzal, hogy épp megzavarnának minket. De újabb és újabb kopogás törte meg az idillt.
Kevin egy sóhajtás társaságában letett az öléből, és még egy utolsó csókot nyomott az ajkaimra.
- Még visszajövök. –suttogta a fülembe.
Bólintottam egyet, és visszabújtam az ágyba, mintha csak beszélgettünk volna, és én épp alváshoz készülődnék.
Kevin az ajtóból még visszanézett, majd kisurrant azon, és beengedte Harper-t.
- Ugye nem zavartam meg semmit, Kislány? –kérdezte, ahogy leült az ágyam szélére.
- Dehogy, Harper. –hazudtam.
- Csak azért jöttem, hogy megköszönjem a vacsit. –vigyorgott, és megsimogatta a hasát –Isteni lett.
- Örülök, hogy ízlett. –mosolyogtam rá, majd feljebb csúsztam az ágyban.
- Nagyon jól főzöl. –dicsért meg –Holnap nem akarsz valamit csinálni?
- Mit szeretnél?
- Valami…zöldségeset?
- Rakott zöldbab? –ajánlottam.
- Nem szeretem. –rázta a fejét.
- Brokkoli krémleves… –gondolkodtam.
- Még sosem ettem.
- Mi? Még sohasem ettél brokkoli krémlevest? –döbbentem meg, mire megrázta a fejét, de a mosoly az arcán volt –Ezen gyorsan változtatni kell.

- Jó ötlet. Mi lenne, ha utána valami húst csinálnál? Ennyi zöldség szerintem elég…egy életre.
- Ahogy kívánod. Egyezz meg a többiekkel. –jegyeztem meg –De holnap reggel értesítsetek.
- Rendben. Jó éjt, Iz. –mosolygott rám, majd az arcomra nyomott egy puszit.
- Aludj jól, Harper.
Az ajtóból még visszanézett, majd becsukta azt. A lámpát lekapcsoltam, és a nyakamig felhúztam a takarót. A hátamra fordultam, és a plafont kezdtem el bámulni. A sötétben alig láttam valamit, de lassan hozzászokott a szemem.
Percek teltek el, és én Kevin-t vártam. De nem jött. Enyhe csalódottságot éreztem. Én nem mentem el hozzá. Azt mondta, hogy visszajön…
Már éjfél is elmúlt, én pedig elaludtam.
~
Hajnalban arra ébredtem, hogy a nevemet hallom a fülem mellől, és enyhén rázogatnak.
A szemeim azonnal kipattantak, és feljebb csúsztam az ágyban.
- Jó reggelt. –mosolygott.
- Neked is, Kevin. –túrtam bele a hajamba –Elaludtam?!
- Nagyon valószínű. –kuncogott –Legalább is nagyon remélem, hogy nem kómába estél.
- Az abszurd lenne.
- Az. –válaszolta.
Kínos csendbe burkolóztunk. Csak az egyenletes légzését hallottam, valamint azt, hogy a falon lévő óra kíméletlenül kattog, ahogy a mutatója minden másodperccel odébb megy.
- Gondolkodtam. –mondta– És… nem fog tetszeni, amit mondani fogok. Arra jutottam, hogy…
Újra csend lett. Inkább mondja ki egyszerűen, ne húzza ennyire. A fájdalom így is úgyis ugyan az marad.
- Nem kellene, hogy barátságnál több legyen köztünk. –nyögte ki végül.
Tudtam… Tudtam, hogy ez lesz.
A látásomat elhomályosították a könnyek, de nem engedtem ki őket. Erős vagyok! Nem mutathatom ki, hogy…mennyire rossz is ez nekem.
Válaszul bólintottam egyet.
- Nem is érdekel, hogy miért nem? –kérdezte.
- Változtatna a tényen?
- Nem. De elmondom.
Apró sóhaj szakadt fel a mellkasomból, és felhúztam a lábaimat, majd egy párnát szorítottam a mellkasomhoz. Szét fogok esni…
- Rájöttem, hogy nem érzek irántad többet, mint… mint testiség. Vágyok rád, de csak testileg. Nem tudok kialakítani veled kapcsolatot, mert az úgyis csak a szexből állna.
Elfordítottam a fejemet. Most… voltaképp azt mondta, hogy csak olyan kapcsolat lehetne köztünk, mint egy utcalány és a neki fizető pasi között?!
- Remélem megérted ezt. –motyogta –Ugyanis szeretlek…
- Ezt ne mond. –ráztam meg a fejemet.
- Szeretlek, de nem úgy, mint kellene. –válaszolta.
- Légy szíves… menj ki. –nyögtem elcsukló hangon.
- Izbel.
- Kérlek.
Bólintott, majd felállt. Sóhajtott egyet, és a homlokomra adott egy puszit. Keserű arckifejezéssel fordult meg, és ment ki. Az ajtóból még visszanézett, és láttam, ahogy a szeme sarkából egy könnycsepp folyik ki.
Az ablak felé fordultam, és hagytam, hogy forró könnyeim végigszántsák az arcomat. Csak az ürességet éreztem, ami bennem volt. Most… elveszítettem!?
Egy dologban biztos voltam: Megszerettem, de nincs esélyem.
Ez annyira… elkeserítő. Végre, tíz év óta boldog voltam, erre…
Elkeseredett nyögés szakadt fel a torkomból. Felkeltem, és a gardróbomhoz mentem. A lépteim lomhák voltak. Felvettem egy futónadrágot, egy sportcipőt, és egy vastag pulcsit. Az Iphone-omhoz csatlakoztattam a fülhallgatómat, és zenét indítottam rajta, majd a zsebembe tettem a készüléket.
Nagyra tártam az ablakomat, majd kiültem a párkányra, és leugrottam. Könnyen értem le, és semmilyen sérülést sem szereztem. Futni kezdtem az erdő irányába, és bevetettem magam a fák közé. Az arcomon még mindig folyt a sós könnyem hada, de nem törődtem vele. Elegem volt. Csak futottam. Szlalomoztam a vastag törzsű fák között. Csak futottam, mígnem lehunytam a szemeimet. Felemeltem a lábamat az avarról, és egy dús füvű pázsitra léptem. Mikor kinyitottam a szemeimet, már nem az erdőben voltam, hanem ott, ahol szerettem volna lenni. Halványan elmosolyodtam, és előre lépkedtem.
A kerítés a régi volt, a halványsárga falak ugyan olyan színben pompáztak. Imádtam itt élni. A meleg, napos vidék. Ahol felnőttem.
A ház az, ahol emberi életemet leéltem. Megvettem, és felújítottam. Pár hetembe beletelt, amíg egyedül mindent megcsináltam. Viszont nem engedtem, hogy bárki segítsen. Ezt magam akartam elintézni, és visszahozni az emlékeimet. Sikerült is. Hosszú és fáradalmas munka árán, de kész lettem vele.
Gyakran jövök vissza ide. Megnyugtat, és vigaszt nyújt. Csak szeretek leülni a tornácra, és nézni a távolba.
A hétvégéim egy részét itt szoktam tölteni. Egy kis kikapcsolódás. Egyedül.
Nekem ez rengeteget jelent.
És…azt hiszem most nem is kell több.

Love Angel- 8. fejezet- Részlet

Sziasztok!
Úgy gondoltam, hogy hétvége előtt felteszek nektek a fejezetből egy apró kis szösszenetet :) Remélem ez a rész meghozza a kedveteket a komizáshoz, és legalább egyet kapok még :)
Puszii

"Az ajtó csukódására kaptam fel a fejemet. Kevin állt ott. Szőkés haja még nedves volt. Ahogy beletúrt a tincseibe, azok az ég felé meredezve álltak be. Mindössze egy fekete boxer volt rajta, mellkasán még egy-egy vízcsepp fénylő nyomokat hagyott, ahogy lefolyik.
- Oh, bocsi. Felébresztettelek? –kérdezte.
- Nem. –válaszoltam, és aprót köhintettem, ahogy meghallottam, hogy a hangom milyen mély tónusra váltott.
Magam alá húztam a lábamat, és a derekamra rántottam a takarót. Úgy igazából ekkor tudatosult bennem, hogy mindössze egy melltartó és egy tanga van rajtam. Uh, ciki.
Elmosolyodott zavartságomon, és leült velem szembe az ágyra. Őt nem izgatta, hogy csak egy apró ruhadarab takarja a testét. Elpirultam. Minden angyalra! Úgy viselkedek, mint egy szűz, tizenéves csitri."

Love Angel- 7.fejezet

Sziasztok!
Köszönöm a három darab kommentet :) Nem is húzom az időt. Jó olvasást!
Puszi

Izbel

Love Angel- 7. fejezet

Vásárolni Kevinnel- Jól meggondoltam ezt?

(Izbel)

- Balra kell menni. –mondtam sóhajtva.
- De én jobbra szeretnék. –válaszolta.
- Kevin. Könyörgök. Balra van az élelmiszerbolt.
- Jobbra pedig filmeket lehet kapni.
- És? Nekünk kaját kell vennünk a kirándulásra. Valamint szeszesitalokat, és ki tudja, még mit. Az a legfontosabb.
- Az alapanyagokat már megrendeltem. –morogta –A közelből fogják odaszállítani. És ne aggódj: biztos minőség.
- Alkohol? –húztam fel a szemöldökömet –Nem lehet elvinni úgy egy csapat tizenévest kirándulni, hogy nincs pia.
- Igazad van. Akkor azt veszünk. De filmet is akarnak majd nézni. –állította az igazát.
- Oda is el fogunk menni. De kérlek, először azt intézzük el, ami feltétlen szükséges.
- A ruháim nem szükségesek. –vágta rá.
- Oké. Egyezkedjünk. –ajánlottam fel, mire bólintott –Bemegyünk az élelmiszerboltba, aztán levisszük a táskákat a kocsiba.
- De!
Feltartottam az ujjamat, és eléggé dühösen néztem rá. Ez már nekem is sok. Rosszabb, mint egy tízéves kisgyerek, aki egy műanyag traktorért húzza az édesanyját.
- Aztán elmegyünk filmeket venni neked. Ezután megveszed magadnak a ruhákat, és én is a sajátomat. Végül pedig bemegyünk olyan helyekre, ami nem feltétlenül fontos.
- Hát… –dörzsölte meg a tarkóját –Oké.
- Köszönöm. –néztem az ég felé –De ne hisztizz nekem.
- Rendben. –vigyorgott, majd átkarolta a vállamat.
Balra indultunk, az élelmiszerbolt felé. Kevin egy bevásárlókocsit irányított, míg én előkotortam a táskámból a bevásárló listát.
- Harper kérésére bolognai spagetti lesz vacsorára. –jegyeztem meg, miközben a listámat futottam át –Úgy emlékeztem, hogy szereted.
- Igen. –kuncogott –De nem kell mindig a kedvemre tenni. Ugyan olyan vagyok, mint bárki más.
- Ha nem lennél vezető is megkérdezném, hogy szereted-e a vacsorát, amit főzni fogok. –mosolyogtam rá.
- Rendben. –csillogott a szeme –Mi kell hozzá?
- Tészta, hús, paradicsompüré… A többit meg majd mondom.
Miközben én a kocsiba pakoltam a szükséges dolgokat, ő jót mulatott rajtam.
Gyakran nem tudtam eldönteni, hogy melyik gyártótól származó termék a jobb.
De most komolyan. Elénk tesznek két csomag tésztát. Árban minimális eltéréssel. Kinézetre ugyan olyanok, csak épp a gyártójuk más. Melyiket választod?
Ezeket a kérdéseimet rendszerint Kevin döntötte el. Találomra megfogta az egyiket, és beledobta a többi termék közé, miközben vigyorgott.
- Milyen alkoholokra gondoltál? –kérdeztem közben.
- Mi az, amit nem tudok megrendelni?
- Nem tudom. –mosolyogtam.

- Mindent megtudok. –kuncogott –De ezt nem akartam neked mondani. Annyira beleélted magad, úgyhogy inkább hagytam, hadd élvezd a helyzetet.
Meglepődve fordultam felé, de csak a jókedvet láttam az arcán. Az őszinteség csak úgy sütött a szemeiből.
Mikor felfogtam, hogy voltaképp mit is mondott, a nyakába ugrottam, és szorosan magamhoz öleltem.
- Édes vagy. –suttogtam a nyakába.
- De azért ne kóstolj meg. –kuncogott, mire én is felnevettem.
- Nem volt szándékomban.
- Kár. –kacsintott.
Jókedvűen forgattam meg a szemeimet,majd tovább keresgéltem a termékek között, míg a kocsi egészen meg nem telt.
- Azt hiszem minden megvan… –mondtam elgondolkodva.
- Na, add csak ide a papírost. –kapta ki a kezemből a listát.
Felháborodva néztem rá, de ő csak mosolygott, majd halkan olvasni kezdte, és közben a szemével kutakodott.
- Nem vettél csokit. –jelentette ki végül.
- Tényleg?
- Igen.
- Hát… oké, akkor keressünk csokit. –vettem ki a kezéből a listát.
Elsőre megtalálta azt a sort, amin az édességek voltak. A csokikhoz irányított, és egy kis mérlegelés után levett legalább háromféle, óriási táblát.
- Amúgy… a csoki fel sincs írva. –mosolyogtam rá.
- Tudom. –kuncogott –De szeretem a csokit.
Felnevettem a kisfiús arckifejezésén, és végigsimítottam az álla vonalán. Ujjaim nyomán megborsódzott a bőre. Mélyen belenéztem a szemeibe, közben enyhén oldalra döntöttem a fejemet, miközben elnyílt a szám.
Arca egyre közelebb került az enyémhez, és enyhén elmosolyodott.
- Kevin!
A hang hirtelen jött, de közelről. Léptem hátra egy kisebb lépést, és arcomat elöntötte a pír. Ilyen tényleg nincs!

- David! –vigyorgott Kev –Milyen rég láttalak. Mi újság veled?
- Semmi különös, minden megy a megszokott kerékvágásában. –válaszolta a srác.
Barna haja oldalt tövidre volt nyírva, viszont középen az ég felé meredt. Kapásból meg tudtam volna mondani, hogy mennyi időt tölt reggel a tükör előtt. Rengeteget.
Megfordultam, és előre felé indultam.
- Iz, hová mész? –szólt utánam Kev.
- Van egy kis dolgom még.
- Ne már. –karolta át a derekam –Most mi a baj?

- Semmi. –fordultam szembe vele.
- Akkor?
- Tényleg. Nincs semmi baj.
- Az a baj, hogy David odajött hozzám? –susogta a fülembe.
- Nem. Tényleg. Csak még…keresnem kell egy dolgot. –mosolyogtam rá.
- Rendben. Itt foglak várni. –puszilta meg az arcomat.
- Sietek.
Elvigyorodta magát. Gyorsan megfordultam, és csak mentem előre. Mégis mit vegyek pluszba?
Hirtelen ötlettől vezérelve a gyertyák, a füstölők és a párologtatók felé vettem az irányt. Igaz, alig találtam meg őket. Először kerestem őket a kerámiáknál, majd az illatszereknél. Végül egy eldugott kis sarokban leltem rájuk.
Csodásabbnál csodásabb illatúakat találtam. Végül gyertyákkal felpakolva indultam vissza Kevinhez. Ő vigyorogva figyelte zsákmányomat, majd segített belepakolni őket a kosárba.
- Bocsi, hogy az előbb nem mutatkoztam be. –fordultam a srác felé –Izbel White vagyok.
Miután megrázta a kezemet, elmondta a saját nevét is, és megeresztett egy sármosnak mondható mosolyt.
- Hát, Kevin… Megfogtad az Isten lábát. Egy angyalian szép csajt találtál magadnak.  –mondta elismerően a srác, miközben megveregette Kev hátát.
- Nem vagyunk együtt. –válaszolta csüggedten.
- Oh, hát akkor szia cicus. –karolt át David.
- Látsz rajtam füleket? –kérdeztem ingerülten –Esetleg szőrt? Vagy netán dorombolok?
- Mi van? –értetlenkedett.
- Ezzel arra akar célozni, hogy ő nem egy macska, így ne is hívd annak.
Kevin, miután elmondta a magyarázatot, magához húzott, aminek következtében David keze leomlott a vállamról.
- Oh, bocs, ci… vagyis Izbel. –masszírozta meg a tarkóját.
Csak elvigyorodtam.
- Még beszélgetni fogtok egy darabig, igaz? –kérdeztem Kevint, mire ő bólogatni kezdett.
- Tudod, rég találkoztunk, meg minden…
- Nem kell magyarázkodni. –szakítottam félbe –A bankkártyád nálad van, igaz?
- Természetesen.
- Akkor jó. Az lesz, hogy te szépen ezt mind ki fogod fizetni.
- És leviszem neked a kocsiba? –mosolygott szemöldök felhúzva.
- Pontosan. Addig én elmegyek pár boltba, hogy ne kelljen annyit szenvedned.
- Egyre jobb ötleteid vannak, Angyalom. –kuncogott.
- Akkor megegyeztünk?
- Persze. –mosolygott, majd az arcomra nyomott egy puszit.
- Majd keress meg. Vagy hívj. Szia David. Örvendek a találkozásnak. –köszöntem el.
- Én is, Izbel. –mosolygott.
Vigyorogva hagytam magam mögött őket. Kisiettem az üzletből, és a ruhaboltok keresésére indultam.
~
Miután vagy hat táska volt a kezemre aggatva, egy újabb üzletbe mentem be. Fehérnemű bolt. Oda vagyok az ilyen üzletekért. A pultnál a hölgynek odaadtam a táskáimat, aki mosolyogva vette át azt.
- Segítsek valamiben? –kérdezte.
- Nem kell, köszönöm.
A lány elmosolyodott, és bólintott egyet. Fekete haja kontyba volt tűzve, ajkán vörös rúzs díszelgett. Fekete ingéhez egy vörös nyakkendőt viselt, fekete miniszoknyával, és piros magas sarkúval.
Először a fekete darabokhoz mentem, és megigézve néztem a csipkék mintáját.
Aztán végjártam az egész boltot, és rengeteg fehérneműt begyűjtöttem, és egy üres fülkébe mentem.
Csak egy darabot akartam felpróbálni, amint az eladó lány hozott nekem hátulról. Egy fekete fűző volt, amin halványrózsaszín csipke futott. A melltartó-részének tetején egy rózsaszín szalag futott végig, akárcsak a fűző legalján.
Elégedetten néztem magam a tükörbe, amikor a függöny váratlanul elhúzódott.
- Mi a…? –sikkantottam fel.
- Oh, bocs. Azt hittem, hogy már… –kezdett bele Kevin, de váratlanul elhallgatott.
Behúzta maga mögött a függönyt, és közelebb lépett hozzám. Én hátráltam egy lépést, mire teljesen hozzám préselődött. Az egyik kezét a tarkómra simította, a másikkal pedig a combomat fogta meg.
Lélegzetét megéreztem a kulcscsontomon, amint apró csókokat hint oda. Halkan felnyögtem, és beletúrtam a hajába. A nyakam csókolgatásáról áttért az arcomra, majd a szám sarkába.
- Hölgyem, jó a méret? –kérdezte kintről az eladó.
Kevin felsóhajtott, majd elengedett. Pár másodperc múlva kilépett a fülkéből, és a meglepődött eladó szemébe nézett, majd köhintett egyet és ezt mondta:
- Tökéletes.

Elvörösödtem, és visszahúztam a függönyt. Átöltöztem, összeszedtem a kifizetendő darabokat, és elhúztam a függönyt. Kevin előttem állt, és az elpirult arcomat fürkészte.
- Megyek fizetni. –makogtam, és a pulthoz mentem –Bocsi a… fülkében történt jelenetért.
- Semmi gond. –válaszolta –Jó lett a méret?
- Persze. –mosolyodtam el –És még ezek is lesznek.
Bólintott egyet, és mindet felszámlázta, majd egy táskába pakolt. Átnyújtottam a kártyámat, és lehúzta róla a pénzt.
Pár perc múlva egy pizzázóban ültem. Kevin épp elment megvenni a kaját, én pedig addig elfoglaltam egy boxot.
- Ez gyors volt. –jegyeztem meg, mikor leült velem szemben.
- Pont akkor lett kész a pizza, amit még telefonon rendeltem. –kuncogott.
- Okos.
- Köszönöm. –mosolygott.
Kivett egy szeletet, ahogy én is tettem. Finom volt. Sonka, sajt, ananász és kukorica. Valamint a felén gomba is. Jólesően hümmögtem.
Amíg az óriási pizzát elfogyasztottuk, beszélgettünk. Felhőtlenül és zavartalanul. Egyikünk sem hozta fel a fehérnemű boltban történt eseményeket. De látszólag zavarban volt, ahogy én is.
~
Már jóval elmúlt hat óra, és az üzletek a záráshoz közeledtek. Kevin és én már dél óta csatangoltunk a plázában. Megvettük neki és magamnak a ruhákat is. A csomagtartó megtelt a szatyrokkal. Gyors elhatározás miatt hazaindultunk.
Kevin vezetett. Én az elsuhanó fák látványával voltam elfoglalva. A fejemet az ablaknak döntöttem. Vízcseppek csorogtak végig az üvegen, és az idő is hidegebbre fordult. A szél feltámadt, és tépte a fákat. A világos felhőket felváltotta egy sötét, feketés és sűrű felhőréteg. Dörgés hasított bele a csendbe, és villámlás szántotta az eget.
- Utálom a vihart. –dörmögtem.
- Nyugi, nem sokára haza érünk. –mosolygott rám Kevin, és megsimogatta a kezemet.
Igaza volt. Bő öt perc múlva zuhogó esőben álltunk be a garázsba.
- Majd később bepakoljuk a ruhákat. Most elég bevinni a romlandót.
Kevin csak elmosolyodta magát. Megfogadta a tanácsomat, így a csomagok négyötödét bent hagyta a csomagtartóban.
- Kérsz valamit? –kérdeztem, miközben a konyhában pakoltam.
- Nem, köszönöm. –mosolygott.
- Nem néznéd meg, hogy van-e itthon valaki?
- De, persze.
Miközben ő elegedet tett a kérésemnek, én puncspudingot főztem magunknak. Rég ettem, és szerettem is. Mire Kevin visszaért, már épp levettem a sütőlapról.
- Blaise olvas. Teljesen belemerült. Harper és Tod valami új edzéstervet próbál ki.
- Rendben. –bólintottam, majd három tálkába öntöttem a rózsaszín ételt.
Egyet Kevin kezébe nyomtam, kanállal együtt, egyet pedig felvittem Blaise-nek.
- Köszi, Iz. –nyomott egy puszit az arcomra.
- Nincs mit köszönnöd. Mit olvasol?
- Orvosi szakkönyv.
A tipikus blaises vigyorát villantotta meg, majd lapozott egyet.
- Akkor nem is zavarlak. –álltam fel, és jó éjt kívánva neki elhagytam a szobát.
Lementem Kevin-hez. A nappaliban ült, a kanapén. Az én pudingomat is a kezében tartotta, kanállal együtt. Leültem mellé, és egy plédbe burkolóztam. A plazma TV be volt kapcsolva, és valami vígjáték ment rajta.
Újabb dörgés rázta meg a házat, majd megjelent a villámlás okozta fényesség is, ami rögtön el is aludt.
Ijedtemben közelebb ugrottam Kevhez, aki vigyorogva ölelt magához. Én végül a mellkasára fektettem a fejemet, míg ő átvetette a kezét a vállaimon, és a derekamat simogatta.
Így néztük tovább a vígjátékot.
~
A film végeztével a konyhába mentünk, hogy megcsináljuk a vacsorát. Ugyanis ez teljesen kiment a fejemből. Kevin és én sürögtünk-forogtunk a konyhában, de teljes összhangban voltunk. Míg ő a tésztát főzte meg, én a szószt csináltam. Az ízesítést ketten hoztuk össze.
- Hello!
Tod és Harper hangjára az ajtó felé kaptuk a fejünket. Ők álltak ott, kezükben az edzőcuccukkal. Látszólag el voltak fáradva.
- Sziasztok! –köszöntem mosolyogva –A vacsora mindjárt kész.
- Arra elkészülünk. –nyomott egy puszit Harper az arcomra.
- Bizony. Egy ilyen finom kaját nem lehet kihagyni. –szagolt bele Tod a szószba –Nagyon jó illata van.
- Köszönjük. –vigyorgott Kevin.
Még váltottunk pár szót, majd elmentek lezuhanyozni és átöltözni.
- Kíváncsi leszek erre az edzéstervre. –szólt Kev.
- Én is.
- Megterítsek?
- Megtennéd? –néztem rá mosolyogva.
- Hát hogyne, Angyalom. –vigyorgott.
Bő tíz perc múlva már az asztalnál ültünk, és a vacsoránkat falatoztuk.
- Iz, ez tényleg isteni lett. –dörmögte teli szájjal Blaise.
- Kevin érdeme is.
- Ugyan. –vigyorgott Kev –Én csak segítettem.
- Jó párost alkottok. –jegyezte meg Tod –Kíváncsi lennék, hogy más téren is ilyen összhangban mozogtok-e.
A mondatot megtoldotta egy kacsintással, és egy pimasz vigyorral. Így nem volt kérdés, hogy mire gondol: A szexre.
Nem válaszoltam. Ehelyett újabb falatot emeltem a számhoz.
- Erre én is kíváncsi lennék. –szólt később Kevin.
A falat, amit épp lenyeltem, félre ment. Köhögve álltam fel az asztaltól. A többiek ijedt és kíváncsi tekintetével találtam szembe magam. Kisiettem a konyhába. Ott kiköhögtem magam, majd egy pohár vizet is lehúztam.
- Jól vagy? –jött utánam Kev.
- Persze. –mosolyogtam rá –Semmi gond sincs. Menj vissza enni. Én is megyek, nemsokára.
- Beszélnünk kellene.
- Miért?
- Tudom, hogy nem csak én érzem a szikrákat, a vonzódást. És ami köztünk történt eddig...azt meg kell beszélni. Vacsora után. A szobádban. Nem fogadok el kifogást.
A szó is a torkomon akadt. Bólintottam egyet, mire egyet mosolygott, és kiment. Riadt tekintetemet az ablak felé irányítottam, és kinéztem a sötétben.
Nehéz lesz ez az éjszaka…

Love Angel- 6. fejezet

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a 4 db komit :)
Ennek örömére meghoztam előbb :D
Viszont. Időhiányban szenvedek, így a következő fejezet egy hét múlva kerül fel :)
Jó olvasást!
Puszii

Love Angel -6. fejezet
Őrült, édes élet
(Izbel)

Másnap reggel mosolyogva ébredtem. Az első gondolatom az volt, hogy nekem a második napomon már nem kell bemennem a suliba, míg mások matekkal kezdték a reggelt. Ez voltaképp jókedvvel töltött el. Mellette kissé gonosznak is éreztem magam, de ennyi egészséges rosszaság senkinek sem árt.
Mivel éjszaka regenerálódott a lábam, így hamarabb helyrejött, mint egy normális embernek. Kipattantam az ágyból, a pizsamámban siettem le a lépcsőn. Mihelyt leértem, megéreztem az egyik kedvenc illatomat: Palacsinta.
Elmosolyodtam és megnyaltam a számat. A konyha felé vettem az irányt, ahol legnagyobb meglepetésemre Blaise szorgoskodott. 
- Hát te? –kérdeztem.
- Nincs első két órám. –rántotta meg a vállát –Így úgy döntöttem, csinálok reggelit a kis betegnek.
- Már jól vagyok, de a reggeli jöhet. –kuncogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára- Segítsek?
- Ha az asztalra pakolod a dolgokat, az elég segítség. –mosolygott.
- Hányan leszünk? –kérdeztem.
- Kevin és Harper nincs itthon. Dan és Lily rövidesen elmennek, de még reggeliznek.
- Hová mennek?
- Kikapcsolódnak egy kicsit. –válaszolta –Valamint Lily egy rendezvényt szervezett, és ott szeretne lenni, hogy minden simán menjen.
- Az jó. Lily eddig is a munkájának élt. –gondolkodtam el.
Rendezvényszervező révén csodálatos eseményeket hozott eddig össze. Kiállítást, eljegyzési partit, születésnapot, esküvőt, és még sorolhatnám.
- Tod? –kérdeztem.
- Még húzza a lóbőrt.
- Felkeltsem? –morfondíroztam.
- Szerintem hagyd. –mosolygott.
- Ilyen alkalmat kihagyni. –sóhajtottam, majd megterítettem.
Percek múltán lejött Dan és Lily is, majd leültek az asztalhoz. Blaise mosolyogva hozta be a nagytál palacsintát. Kihúzta nekem a széket, majd be is tolta mögöttem. Elmosolyodtam udvariasságán. Mellém ült le- hisz itt volt megterítve neki-, és szedett mindenkinek. Pontosabban három-három darabot kért mindenki kezdetben, aztán meglátjuk, hogy ezután még ki hányat tud megenni.
Leöntöttem juharsziruppal, rászórtam pár eperdarabot, majd villával falatozni kezdtem. Elégedetten elmosolyogtam, majd hümmögtem egyet, és tovább ettem.
Tíz-tizenöt perc elteltével elégedetten toltam előbbre a tányéromat, és hátradőltem a székben.
- Isteni lett. –mosolyogtam.
- Köszönöm.
Blaise-n látszott, hogy büszke magára. Habár minden angyal tudja, hogy a palacsinta elkészítésében ő a legjobb.
Mosolyogva álltam fel az asztaltól, és elvettem a többiek elől a tányérokat, és a konyhába vittem őket. Láttam rajtuk, hogy nem képesek arra, hogy bármilyen cselekményt véghez vigyenek az elkövetkezendő percekben. Csak ültek, és elégedetten mosolyognak.
A konyhában mosogatni kezdtem. Tudtam, hogy van mosogatógép, de csodák csodájára szerettem mosogatni. Ez volt az egyetlen házimunka, amit szívesen elvégeztem. Meg persze a portörlés, de az külön történet. Ugyanis portörlés közben minden apró tárgyat megnézegetek, szóval gyakran több órám is rámegy erre az egyszerű műveletre.
A mosogatás már nem tartott ilyen sokáig. Maximum öt perc múlva minden tányér, pohár és villa tisztán ragyogott. El is törölgettem őket, majd visszapakoltam őket a szekrénybe.
Igaz, még csak pár napja vagyok itt, de már mindennek tudom a helyét. Rutinosan mozogtam a nyitott szekrényajtók között, és próbáltam arra koncentrálni, hogy ne üssem be a fejemet, vagy le ne ejtsek egy tányért sem. Söpörni nem szerettem, sem porszívózni.
Igaz, angyali erőink révén nem is igazán szorultunk rá a takarításra. Viszont egy-egy ilyen varázslat igazán elnyelheti az energiánkat…
Szerettünk emberek lenni. Emberként viselkedni. Úgy élni, mint mások. Sokat gondolkodtam már ezen. Régebben szerettem volna a régi lenni. Újra halandó. Újra az, aki voltam. Emberből lettem angyal. Azt sosem tudtam meg, hogy miért. Valaki tudja. Egy személy tudja, hogy miért lettem egy ilyen természetfeletti lény. Egyetlen egy személy… És semmi tippem és kiindulási alapom sincs ahhoz, hogy megtaláljam. Semmit sem tudok róla.
Ez elkeserít. Életcéljaim egyikének tudhatom be, hogy megtaláljam. Meg akarom találni. Igaz, ez bonyolultabb. Voltaképp semmit sem tudok róla. Ember, állat, növény? Élőlény egyáltalán? Létezik, vagy már rég elvándorolt a holtak birodalmába? Netán halhatatlan?
Bevethetném a rendkívüli fantáziámat, viszont semmire sem mennék vele. Csak újabb és újabb kérdések hada merülne fel bennem, viszont választ sehol sem találok. Egyenlőre.

- Min gondolkodsz?
A hangra hirtelen eszméltem fel. Ijedtemben megugrottam, a fejem pedig egyenesen nekicsapódott egy nyitott szekrényajtó sarkának. Fájdalmasan fújtam ki a tüdőmben szorult elhasználódott levegőt, miközben a homlokomat dörzsöltem.
Blaise jót mosolygott rajtam. A falnak támaszkodott, és onnan figyelt.
- Azon, hogy hova kell tenni a habverőt. –nyögtem ki végül.
A mosoly még nagyobb lett az arcán. Közelebb lépdelt hozzám, majd a helyére rakta az említett tárgyat. A fejembe véstem ezt a fiókot is, majd megtörölgettem a kezemet a száraz konyharuhába.
- Mikor mész?
Blaise látszólag elmerengett, így a feltett kérdésemre sem reagált. Mosolyogva lengettem meg a kezemet az arca előtt, mire elmosolyodott.
- Bocs, mit is kérdeztél?
- Hogy mikor indulsz suliba. –válaszoltam.
Felpillantott az órára, majd gondolkodni kezdett.
- Ha belegondolunk- kezdte- abba, hogy be kell ugranom egy pékségbe fánkokat venni, tíz perc az út és öt perc alatt elkészülök itthon, akkor még van durván tíz percem. Oh. Nincs. Előbb be kell érnem.
Elmosolyodtam, és halványan megtekertem a fejemet.
- El ne késs.
- Ne félj, Iz, nem fogok. De jobb, ha most indulok készülődni. Talán elnyerem egy lány szívét.  –vigyorgott, majd egy puszit nyomott az arcomra, és elrohant a szobája felé.

 - Szia Izbel. –intett az ajtóból Lily– Dan is üdvözöl. Nem akarta félbeszakítani a beszélgetéseteket, viszont sietnünk kell. Már a kocsiban ül.
- Én is puszilom őt. Mikor jöttök meg?
- Holnap. –mosolygott.
- Jó mulatást.
- Köszönjük.
Még küldött egy puszit, majd apró, kecses lépteivel eltűnt. Hallottam az autó morgását, majd azt, ahogy elhajtanak.
Mosolyogva mentem ki a konyhából, és lehuppantam a kanapéra. Bekapcsoltam a plazma TV-t, egy zenecsatornára kapcsoltam, és alacsonyabbra vettem a hangerőt.
Blaise szó nélkül száguldott le a lépcsőn, majd egy puszit nyomott az arcomra. Miután az ajtóból intett egyet, elhajtott a suli irányába.

A gonoszság felötlött bennem, és az ötlet el is lepte az agyamat. Elvigyorodtam, és felsiettem az emeletre. A lábaim nagyot dobbantak a lépcső fokain, de nem is ügyeltem arra, hogy csendben legyek.

Tod szobája előtt megtorpantam, és halkan benyitottam. A barnás falakat pillantottam meg először, majd a szoba közepén az óriási, fekete franciaágyat.

Tod az ágy közepén feküdt és teljesen kiterült. A takarója a derekára volt húzva, és kivillant alóla a pink boxere. Meztelen felsőtestét nem takarta semmi, így tökéletesen láttam, ahogy levegővételkor meg-megemelkedik. Szemei lehunyva voltak, ajkai kissé elnyíltak, így az oxigén könnyedén áramolhatott ki-be a szervezetében. A haja összekócolódva meredezett mindenfelé.
Amit legközelebb észrevettem, az vigyort csalt az arcomra. Tod az egyik kezében egy plüssmacit szorongatott, amit közel nyomott a mellkasához.
A boldog mosolyom átváltott ördögi vigyorrá. Halkan osontam oda az ágyához. Lábujjhegyen lépkedtem, és semmihez sem értem hozzá. Legalább is próbáltam semmihez sem hozzáérni. Ami elég nehéz úgy, hogyha könyvstócok között kell szlalomozni.
Végül minden zaj csapása nélkül jutottam el az ágyig. Leguggoltam hozzá, így az álomszuszék és az én fejem egy vonalba került. Továbbra is vigyorogtam.

Óvatosan megráztam a vállát, de nem reagált rá. Tovább rázogattam, mire hümmögött egy sort, de nem ébredt fel.

- Tod. –suttogtam a fülébe.
Hangosabb hümmögés hagyta el ajkait, és a fejét is jobban belefúrta a párnájába. Újabb ébresztgetésre emeltem a kezemet, de nyomban vissza is húztam, amikor meghallottam a szavait.
- Ne hagyj el, kismaci! –dünnyögte, majd közelebb vonta magához a plüss mackóját.

A kezemet a szám elé kaptam, így tompítani akartam a kuncogásomat.
Egy nagypohár jéghideg vizet teremtettem magamhoz. Kis fontolgatás után egyenesen a fejére borítottam. Egy apró sikkantás után kipattantak a szemei.
- Ne félj, a kismacid nem hagy el! –visítottam nevetve, majd felpattantam, és rohanni kezdtem.
- Ördögi nőszemély. –kiabálta, majd már utánam is rohant.
Kacagva szánkáztam végig a lépcsőn. A lépcsőn hangosan dobogtunk végig. Éreztem, hogy maximum három méter a távolságunk, így még gyorsabban próbáltam menni. Persze a jókedvem az töretlen volt. A kanapé mögé futottam, ő pedig megállt a másik oldalán. Farkas szemet néztünk egymással. A hajából még csöpögött a víz, a mellkasán folytak a hideg vízcseppek. Én csak vigyorogtam rajta.
A kanapét kerülgettük egy jó ideig, mire ő is elmosolyodott. Megkockáztattam a lehetetlent, és a konyhába kezdtem el szaladni. Közelebb volt a helyiség bejáratához, mint gondoltam.
Diadalittas mosollyal az arcán kapott el, és szorított a karjai közé. Nevetve próbáltam kiszabadulni, de egyre kevesebb esélyt láttam a szabadulásra.

A konyha közepén kötöttünk ki, és míg én a karjaiban vagdalóztam, ő kacagva vett elő egy csomag jégkockát, amit mind a pólómba öntött. Sikítva próbáltam kijuttatni a hideg kockákat a pizsamámból.
- Ez nem ér. –kacagtam végül –Ez sokkal hidegebb.
- Én aludtam. –vigyorgott.
Végül az utolsó kocka is kiesett a felsőmből, mire Tod felkapott, és a vállára dobott. Nevetve ütögettem a hátát, és a lábaimmal kapálózva próbáltam kiszabadulni. Nem sikerült.
Az udvarra ment, ahol a hideg ellenére egy vízzel teleengedett medencét pillantottam meg. Maga a medence szép volt. Egy szintben volt a földdel, körülötte pár napágy volt, és még kitudja mi. Nem volt időm megfigyelni.
Tod a víz széléhez vitt, és már dobott is bele. A lábamat beleakasztottam a karjába, így ő is velem együtt csobbant. A hideg vízben lemerültem, és a szememet kinyitva próbáltam rájönni, hogy Tod merre lehet. Látszólag már a felszínen volt, ugyanis csak a kapálózó lábait láttam. Felúsztam, és szembe találtam magam Tod vigyorgó arcával.
- Mély ez a medence. –jelentettem ki –És hideg a vize.
- Tudom. –kuncogott –Na, gyere. Kihúzlak.
Tartotta nekem a kezét, mire megragadtam azt, és újra a vízbe rántottam. Kacagva másztam ki a partra, és próbáltam minél távolabb kerülni a medence szélétől.
- Fehér zászló. –lengette meg a karját, amint feljött a levegőre.
- Hát ti meg mit csináltok? –kérdezte egy jól ismert hang mögülem.
- Na, szerinted?
Vigyorogva fordultam Kevin felé, aki mellett Harper állt. Mindkettőjük arcán mosoly volt. Harper hirtelen felkacagott, és nem értettem, hogy miért.
Tod termett mellettem, mire megragadott, és újra a medencébe dobott. A következő pillanatban ő is belecsapódott a hidegvízbe, pontosan mellettem. Mosolyogva úsztam fel, és kérdőre vontam:
- Még, hogy fehér zászló.
- Most kvittek vagyunk. Viszont engem is belelökött valamelyikük. –nézett fel, a még száraz személyekre.
- Haver, inkább vonuljunk fedezékbe. –nevetett Harper.
Kevin jókedvűen bólintott, és bementek a házba, de még az ajtóból visszakiabált.
- Csinálok forró csokit.
- Kösz, hogy tudatod velünk. –vigyorgott Tod.
- Tejszínhabot kérek a tetejére. –szóltam.
- Tudom. És egy kis fahéjat is, a csoki reszelékről nem is beszélve. –mosolygott.
- Hogy tudod az ízlésemet. –tekertem boldogan a fejemet.
- Nem csak a csokik terén. –kacsintott.
Elmosolyodtam, és kimásztam a medencéből, és a házba indultam. Félúton a fürdőszobámba teremtettem magam, ahol aztán jó meleg vízzel tele engedtem a kádat. A mézes habfürdőm sem maradhatott ki belőle.

Kicsavartam a ruháimat, és egy gyorsan odateremtett szárogatóra pakoltam fel őket.
Beleszálltam a meleg vízbe, aminek következtében lehűlt végtagjaim bizseregni kezdtek.
Mosolyogva merültem el a habok között, és lehunytam a szemeimet. Halkan dúdolni kezdtem, és csak élveztem, ahogy az egész testem átmelegszik.
- Kész a forró csokid. –kopogtatott az ajtón Kevin.
- Három perc, és lent leszek. –szóltam vissza.
Kipattantam az óriási kádamból, megtörölköztem, és magam köré tekertem a törölközőmet, a hajamat pedig ugyancsak egy törölközőbe fogtam. A gardróbomba mentem és kényelmes öltözetet vettem magamra, majd lementem a többiekhez.
A nappaliban ültek, és valami filmet bámultak. Kevin vigyorogva paskolta meg maga mellett a helyet, és a kezében lévő egyik csészét felemelte. Lehuppantam mellé, mire hirtelen egy puha pléd tekeredett körém. Mosolyogva ráztam meg a fejemet, és hátradőltem, majd kortyolgatni kezdtem a meleg italomat.
- Finom lett. –dicsértem meg.

- Köszönöm.
A mosoly most is az arcán virított, de most a büszkeség is megcsillant a szemeiben.
- Tudom, hogy hogyan szereted. –mondta boldogan– Így nem nehéz a kedvedre tenni.
Csak rámosolyogtam, és újabb korty forró italt nyeltem le.
- Szerintem máshogy is a kedvére tudnál tenni. –kacsintott Harper.
Közel voltam ahhoz, hogy a kakaót prüszkölve köpjem ki, de inkább gyorsa lenyeltem.
- Harper! –szóltam rá.
- Jól van na. –vigyorgott –Ezt nem tudtam kihagyni.
- Nem baj. –válaszolta Kevin –Szívesen a kedvére tennék másképp is.
Elkerekedtek a szemeim, és a szám elnyílt.
- Azt hiszem megfeledkeztetek arról, hogy én is itt vagyok. –nyögtem.
- Oh, bocsi. –nézett rám angyalian Kev.
Csak megráztam a fejemet és újabb kortyot ittam a csokoládés italomból.