Love Angel- 29. fejezet

Sziasztok!
Azt hiszem köteles vagyok kitenni a 18-as karikát... :) Noha most nem képet teszek ki róla, de leírtam ;) Mindenki saját felelősségére olvassa...

Renesmee

Love Angel- 29. fejezet
Átlépni a határt…
(Renesmee)

A családom furcsán jól fogadta Demetrit. Magam is meglepődtem rajta, hogy Apa különösebb morgás nélkül tudott vele beszélni. Viszont az után, hogy Izbellel beszélgettem a konyhában… Tudtam, hogy mindenki mindent hall, ráadásul tökéletesen. Mindenki mosolygott, próbált jókedvű lenni. De láttam Apa szemeiben, hogy egy szép kis beszélgetésnek nézek elébe… Meg sem lepődtem, mikor Apu Anya mellé kényszerített. Anya meleg pillantását végigfuttatta rajtam, majd átölelt. Elmosolyodtam rajta, majd elkaptam Demetri pillantását.
Ő az este folyamán rengetegszer pillantott rám. Többször állta a tekintetemet, de végül mindig megszakította a szemkontaktust. Óránként ment ki a mosdóba. Kontaktlencse-csere… Pedig annyira, de annyira megcsodáltam volna azokat a vörös szemeket… Vajon… vajon milyen lehet? Csillogó? Vadító? Csábító? Nem tudom… de rájöttem, hogy meg akarom tudni…

Az este folyamán rettentően jól elbeszélgettünk. Demetri egyre több kérdést intézett felém, de a leggyakrabban Izbel neve hangzott el a szájából. Látszott, hogy nagyon jó barátságban állnak. Izbel pillantása mindent elárult…
Hátradőltem a kanapén, és álmosan elmosolyodtam. Mióta Jasper-rel lakok, elég kevés időm jut alvásra. Nyugtalan vagyok, és csak úgy tudok aludni, ha tudom, hogy mellettem van. Így úgysem csinálna semmi hülyeséget…
Bármennyire is próbálkoztam, az ásításomat nem tudtam visszafogni. Szégyenlősen kaptam az ajkaim elé a kezemet, majd halványan elmosolyodtam.
- Haza vigyelek? –állt fel Demetri- Úgyis mennem kell. Találkozóm lesz nyolckor.
- Fél hét van, Dem. –nézett rá Izbel, és lebiggyesztette az ajkait.
- Drágám. –vigyorgott a szőke srác- Mennem kell. Tudod, sokáig készülődök.
Demetri ajkait halk kacagás hagyta el, majd egy puszit nyomott vendéglátónőnk arcára.
- Sajnálom, hogy itt kell, hogy hagyjalak titeket… –kezdett bele Dem, én pedig bármennyire is próbáltam a szavaira összpontosítani, elterelte a figyelmemet a mosolya. Igaz, a szexin mély és rekedtes hangja sem semmi…
- Vigyázz magadra, Kicsim. –suttogta a fülembe Apa, majd magához ölelt- És nem szeretném, ha…
- Én is szeretlek, Edward. –mosolyogtam rá- Nyugi, holnap reggel felhívlak.
Csak egy aprót bólintott, majd miután Demetri mindenkitől elköszönt, kimentünk a kocsijához. Nem is kell mondjam, kinyitotta előttem a fekete Ferrari ajtaját, majd halványan mosolyogva ült be mellém.
Durván tíz perc múlva már a kanapén ültünk. Csak egyszer kellett megkérdeznem, hogy feljön-e, azonnal pattant ki a kocsiból. Pedig csak egy beszélgetést ajánlottam fel neki…
Mosolyogva nézegette a kandalló tetején lévő képeket. Én is köztük voltam, sőt, majdnem mindegyiken szerepeltem. Nyomasztó volt, hogy az én gyerekkori képeimet nézegeti. Tudni akartam, hogy mit gondol róla. A családom mindig is azt mondta, hogy aranyos kislány voltam, de ők a családom! Mégsem mondhatják, hogy csúnya vagyok…
- Gyönyörű voltál. –nézett rám, majd elvigyorodott- Pontosítok, most is az vagy. Ezek a csokoládébarna szemek még mindig olyan élénken csillognak, akárcsak a fotón. De ezt a derékig érő hajzuhatagot kár, hogy levágattad…
- Így könnyebben tudok bánni vele. –válaszoltam, és legbelül ujjongtam. Részben azért, mert terelte a témát, részben pedig azért, mert nem kell azt hallgatnom, ahogy dicsér. Örülök neki, hogy szerinte sem voltam ronda kiskoromba, de nem szeretem hallgatni, ha engem dicsérnek. Az valahogy… Kellemetlen helyzetbe hoz. Mondjuk érthető…
- A szemeimet pedig Anyukámtól örököltem. –mosolyogtam, mire bólintott.
- Tudom. Emlékszem rá.
Megdöbbentem. Honnan ismeri ő Anyát?
- Volt Volterrában. –válaszolta fel nem tett kérdésemre. Gondolom az arcom mindent elárult- Mikor Edwarddal összevesztek, Bella jött el érte. Különben kivégeztük volna…
- Tudom. –motyogtam- Mesélték Anyáék. Azt is, hogy milyen vagy…vagy voltál.
Lehunyta a szemeit, majd elfordította a fejét. Hátrébb lépett, és a kabátjához indult.
- Rosszat mondtam? –kérdeztem szinte kétségbe esve, mire megrázta a fejét.
- Elolvadt a kontaktlencse. –mosolygott, majd a fürdő felé vette az irányt.
Rám sem nézett! Látni akarom azokat a szemeket!
- Ne! Nem kell. –kaptam el a karját.
- Mert? –kérdezte a földet fixírozva.
- Mert… nem ijedek meg tőled. Ez veled jár, nem zavar. –motyogtam halványan elpirulva, mire újra elmosolyodott, és rám nézett.
Oké. Ezt a pillantást semmihez sem tudtam hasonlítani. A vörös íriszei elbűvöltek. Szemei jelenleg félelmet és meglepődöttséget sugároztak, de a megfejthetetlen tűz ott lángolt a szemében.
Rámosolyogtam, és megfogtam a kezét, majd visszahúztam a kanapéra, és lehuppantam rá.
- Nem kérem, hogy mesélj magadról. –mondta- De azért kíváncsi lennék…
- Mit szeretnél tudni? –kérdeztem meg sem várva, míg végmondja a mondatot.
- Mondjuk azt, hogy miért vágsz más emberek, jelen esetben vámpírok szavába. –mosolygott, mire halványan elpirulva kértem elnézést- Ugyan, semmi baj. Meséld el, hogy milyen a kapcsolatod Jasperrel. Mármint, arra rájöttem, hogy meglehetősen szoros, de most miért pont te élsz vele?
- Ő a kedvenc nagybátyám. Emmettet is szeretem, nagyon is, de Jasper… Jasper az Jasper. Ezt… nem tudom másképp fogalmazni. Ő mindig is vigyázott rám, óvott. Talán ez is az oka, hogy Apáék elengedtek vele… Emmett mindig is megnevettetett, jó kedvre derített, vele bármilyen hülyeséget meg lehet csinálni. Jasper pedig az, aki mindig meghallgatja a gondjaimat, segít nekem leküzdeni őket, és… számomra hihetetlen, hogy minderre képes. Persze értem, érzi az érzelmeket… de mégis. Annyira… megfejthetetlen és csodálatos. Ahogy legyőzte a régi énjét… Most pedig összeomlott. A mentsvára, a szerelme, a felesége… egyszerűen féltékenységi rohamot kapott, és megcsókolt egy másik férfit. Mindezt Jasper szeme láttára, utána pedig megfogadta, hogy mindezt megbosszulja Izbelen. Szeretem Jaspert, és tudom, hogy most van rám szüksége. Én pedig itt vagyok neki, ahogy ő is nekem, bármikor van rá szükségem.
- Értem. –mosolyodott el, mire újra mesélni kezdtem neki, most régi történeteket. Főleg olyanokat, amikbe a két nagybácsikám és én kiengedtük a gőzt, és csak nevettünk, akár egész délutánon át.... Azonnal felrémlett előttem az a kép, mikor vidámparkba vittek. Bezsongva, vigyorogva meséltem neki mindent, ami eszembe jutott, ő pedig csillogó szemekkel nézett le rám.
Annyira belemerültem a mesélésbe, az érzelmeim átadásába, hogy fel sem tűnt, ahogy keze a combomra siklik. A pillantása perzselt, szűk farmerja és fekete pólója alól tökéletesen kivehetőek voltak az izmai. Azok az izmai, amiket annyira szívesen simogattam volna körbe… Vajon milyen lehet a bőrének a tapintása? Kusza, szőke tincseinek selymessége? Milyen hangokat adhat ki, mikor egy érett nő felett mozog? Ahogy ajkait elégedett nyögés hagyja el?
Éreztem, ahogy ujjai lágyan siklanak fel és alá a combomon, majd megéreztem magamon a pillantását, én pedig a gondolataimtól elvörösödtem. Atya ég! Felpattantam, és elfordítottam róla a pillantásomat.
- Obszcén gondolatok? –kérdezte vigyorogva.
- Nem. –hazudtam magas, fojtott hangon.
- Akkor netán zavart az érintésem? –nevetett fel, mire megráztam a fejemet, és hátra arcot vágtam.
A konyhába slisszoltam. Egy palack hideg vizet vettem magamhoz és nagyot kortyoltam. Hallottam, ahogy lágyan felnevet a nappaliban, majd hangtalan lépteivel utánam jön. Feszülten dőltem neki a konyhapultnak, közben az üveget forgattam a kezemben. Még sosem gondoltam egy férfira sem így, mint… mint rá. Egyszerűen… egy pillantása is elég ahhoz, hogy teljesen felpezsdüljön a vérem. Megmagyarázhatatlan egy érzés ez, és úgy érzem, hogy az elcsábíthatatlan énem kezd teljesen eltűnni.
Egy félmosolyt küldött felém, közben egyre közelebb lépdelt hozzám. Én pedig meg sem mozdultam. Még arra sem volt erőm, hogy arrébb lépjek. Elbűvölt a vigyora, elvarázsolt a vörös tekintete, elbódított az illata.
- Basszus. –nyögtem fel halkan, mikor az üveg kicsúszott az ujjaim közül. Demetri meg sem várta, míg leesett, mosolyogva nyújtotta nekem- Köszönöm.
- Ugyan, semmiség.
Oh, ez a rekedtes hang! Komolyan, menten el fogok olvadni. Mély levegőt vettem, és próbáltam a józan eszemet elő venni. Nehogy már egy vámpír csábítson el? Egy vámpír… Oké, a csábítás a vámpírokba be van programozva, de akkor is!
Dem érdeklődő pillantást vetett rám, közben kikerültem.
- Mesélj, hogy ismerkedtetek meg Izbellel. –mosolyogtam rá, közben a kinyitott hűtőajtó takarásába bújtam és kiengedtem az érzelmeimet. Ez mind tükröződött az arcomon, úgyhogy még jó, hogy Demetri nem látta. Már csak az kellett volna!
- Azt hittem, hogy ezt Tücsök már elmesélte. –dörmögte felvont szemöldökkel.
- Igen, mondta már. De általában egy ilyen találkozást mindkét fél másképp éli meg. –mosolyodtam el, és a kanapé felé sasszéztam.
- Nos igen, igazad van.
- Tudom én azt. –nevettem fel, majd felhúztam a lábaimat, és a térdemre támasztottam az államat.
- Olaszországba voltunk. –mesélte elrévedve- Zuhogott az eső. Talán az év legnagyobb vihara volt. Ő pedig egy lenge, nyári ruhában, mezítláb sétálgatott a parton. Már teljesen elázott, haja a hátára simult, de ő csak kacagott, és táncra kelt. A part szélén álltam és őt figyeltem. Elbűvölt, ahogy táncol, elbűvölt a nevetése, letaglózott a jókedve. Csak néztem, és felötlött bennem a tudat, hogy… hogy végre érzek. Tudod, nem a legjobb egy kastélyba bezárva lenni. Néha elszabadulok, de akkor is csak bolyongok, és kikapcsolok. Ő viszont… olyan érzéseket ébresztett fel bennem, amik már évszázadok óta elkerültek. Az emberi érzések elleptek, és közelebb sétáltam hozzá. Az éhség szétfeszített, a tekintetem fekete volt, ezért is mertem oda menni. Visszafojtottam a vámpír énemet, és csak mosolyogva figyeltem, ahogy forog a zuhogó esőben. Izbelt nem érdekelte, hogy fölötte villámok cikáznak és a csendet vad dörgések törik meg. Csak vigyorgott, halkan énekelt és élvezte az életet. Az egyre nagyobb és vadabb hullámok kicsaptak a lábához, egy-egy már felért a csípőjéig. Ezek elől vihogva ugrott el. Én pedig csak álltam ott és figyeltem. Aztán rám pillantott. Azokkal az égkék szemeivel, az arcán továbbra is ott virított a mosoly, tincsei rásimultak a bőrére. Köszönt nekem, nevetve integetett is, aztán tovább énekelte a zenét. Még mindig hallom azokat a lágy dallamokat…
- Teljesen a hatása alá kerültél. –vigyorogtam, majd meglengettem a szeme előtt a kezemet. Különösebben nem is reagált rá, csak elmosolyodott.
- Igen. Odamentem hozzá és… és kezet csókoltam neki. Ekkor azt mondta, hogy cuki vagyok az arcomra simuló szőke tincsekkel, majd beletúrt a hajamba. Azt a csintalan tekintetet sosem fogom elfelejteni… Nem is tagadom, elképzeltem, ahogy alattam nyögdécsel, de… de miután a zuhogó esőben leültünk és beszélgettünk, nem ment. Azután csak barátként tudtam rá tekinteni. Persze azóta el-elkap a hév, és legszívesebben az ajakira tapadnék, de nem teszem.
Újabb mosoly keletkezett az arcán, és egy halk kuncogást is megengedett magának.
- Azt mesélte, hogy egyedül jött el Olaszországba. Szállás és bármiféle cél nélkül. Csak jött és ott volt. Az egy, kicsi kis bőröndjét húzogatta maga után a macskaköves utcákon, mikor meglátott egy kis fogadót. Oda tért be, hogy kivegyen magának egy szobát. De újabb akadályokba ütközött, sajnos ott bankkártyát nem tudtak elfogadni. Már hogy is tudtak volna? Így otthagyta a csomagjait, és visszaindult a város közepe felé, hátha valahol talál egy automatát, vagy akármit. Végül valahogy megoldotta, és egy hétre kibérelte a szobát. Mi második este találkozunk, az első estét beszámolója alapján a városban töltötte, ahol a táncosokat figyelte. Azt is mesélte még, hogy a bátyja valószínűleg ki fog akadni, amiért szó nélkül meglépett Olaszországba… De nem érdekelte. Csak ment, nevetett és elbűvölt maga körül mindenkit. Imádtam a függetlenségét, ami az egész nyaralása alatt vele volt. Ja, megtudtam, hogy fél a rákoktól. Attól retteg, hogy lecsípik a kislábujját. Ugyanis imádja a kislábujját. –nevetett fel- Ezt még a zuhogó esőben mesélte. Másnap is találkoztunk… és azután is. Kizárólag csak este, de nem bánta. Nappal a várost bújta, újabb és újabb fagylaltokat evett, megkóstolta a helyi különlegességeket… Az egyik este hozott nekem valami jeges izét… Nem is tudom, hogy mi a neve. Aprót kortyoltam belőle, egy mosolyt küldtem felé, majd mikor elfordult, villámgyorsan kiöltöttem. Nem akartam megbántani, hogy nem iszom meg. Így azt magyaráztam neki, hogy ez valami isteni…
- Nem jégkása lehetett? Vagy esetleg shake? –találgattam.
- Fogalmam sincs. –vigyorgott- De nem is nagyon érdekelt. Negyedik este kijelentette, hogy bizony meglátogatja a várat. Azt mondta, hogy nagyon kíváncsi rá, és amúgy is szereti az olasz kultúrát, a vár is valami csodálatos lehet. Egész éjszaka arról győzködtem, hogy ne menjen oda. Már szinte könyörögtem neki. Meglehetősen meglepődött, mikor térdre borultam előtte és kérleltem… Végül megilletődve bólintott, és a füle mögé tűrte a szőke tincseit. Azt motyogta, hogy egy barom vagyok. Nem lettem mérges rá, boldog voltam, hogy le tudtam beszélni, megmenteni az életét.
- Már akkor is sokat jelentett, igaz? –mosolyogtam rá.
- Nagyon sokat. –bólogatott- Az utolsó este… késve érkezett. Körülbelül egy órát ültem a parton, mikor úgy döntöttem, hogy inkább hazamegyek. Ekkor jelent meg mögöttem, kezében egy óriási táskával, és vigyorgott. Elnézést kért a késésért, majd a kezembe nyomta a szatyrot, és a fülembe súgta, hogy ajándék. Meglepődve húztam ki a táskából a tartalmát, majd nevetésben törtem ki. Mint kiderült, Mexikóból jött Itáliába, és ott vett jó pár Sombrero-t. Elkezdte magyarázni, hogy egyel többet vett, mint kellett volna, így ma reggel, mikor pakolászott a táskájába, én jutottam az eszébe róla. Az óriási kalap széléről kicsi fonatok himbálóztak. A fejembe húzta, és lefényképezett. Nem tudtam nem vigyorogni. A jókedve túlságosan is ragadós volt. Felkörmölte a kezemre a telefonszámát, elbúcsúzott és elment. Másnap már hiába vártam a parton, nem jött el. Hazautazott a hajnali géppel. Mondjuk ez logikus volt, mondta is az első találkozásunkkor, hogy mikor megy haza. Azóta már találkoztunk párszor, de most, hogy Aro elengedett, eljöttem hozzá. Máshoz úgysem mehettem volna. Nála tudok igazán kikapcsolódni.
- Érdekes az egészet a te szemszögedből átélni. –mosolyogtam rá, mire ellazulva dőlt hátra- Izbel teljesen máshogyan adta elő a történetet. Kevésbé… komolyan. De nagyon bír téged, ezt minden szava bizonyítja. Örül, hogy itt vagy. Mondjuk bosszús azért, amiért Tücsöknek hívod. –jegyeztem meg, mire elnevette magát.
- Mindig is utálta.
- De akkor miért hívod így? –kérdeztem rosszallón.
- Ennek egy jelentése van… Láttad a Pinokkiót?
- Természetesen igen.
- Pinokkió lelkiismeretét személyesíti meg a Tücsök. Nekem Izbel olyan, mint a lelkiismeretem. Valahányszor rosszat teszek, ő jelez, hogy nem így kellene tennem. Szinte minden lépésemet tudja előre. Bízok benne, olyannyira, mint eddig soha másban. –mosolyodott el- Tudod… engem nagyon nehéz kiismerni, de neki sikerült. Ezt becsülöm. Nem akarom neki elmondani, hogy miért lett Tücsök… tudom, hogy megértené. De túlontúl érzelgős ez a dolog. Majd egyszer…talán elmondom neki.
- Biztos örülne neki. –szóltam halkan.
- Igen, biztos. De…
- Hagyjuk. –legyintettem- Látom, hogy nem akarod neki elmondani az igazi indokot. Nem foglak kötelezni rá.
Felálltam, és halványan rámosolyogtam, majd visszamentem a konyhába. Atya ég! Sosem gondoltam volna, hogy ilyen…ilyen komoly érzései vannak. Neki, a Volturi egyik ékkövének, egy gyilkolásra szakosított vörösszeműnek… Újabb sóhaj hagyta el az ajkaimat, közben lehunyt szemmel dőltem neki a pultnak.
- Jól vagy? –éreztem meg az érintést az arcomon, mire kipattantak a szemeim- Eléggé elfehéredtél.
- Persze, semmi gond. –nyökögtem, és próbáltam arrébb menni- Nem kellene menned? Nyolc óra lesz pár perc múlva.
- Ráérek.
Ez volt az utolsó lehetőség, hogy ki tudjak jutni a konyhából. Ez nem igazán sikerült. Demetri keze a derekam mellett volt, ezzel támaszkodott a pultnak. A másik oldalról pedig már fal állta el a menekülő utamat. Nem akartam megbántani azzal, hogy ellököm a kezét. Sem a csípőm mellől, sem az államról. Jól esett a lágy érintése. Borzongás futott végig rajtam, ahogy hideg ujjai az arcomról a nyakamra vándorolnak, és végigsimítanak rajta.
- Gyönyörűek a szemeid. –mondta, közben ujjai újra visszatértek az arcomra.
- Köszönöm. –suttogtam. Éreztem, ahogy hideg ujjbegyei az ajkaimon simítanak végig, majd az állam vonalán, végül elérnek a fülem tövéig.
Ezzel egy időben éreztem hideg leheletét az ajkaimnál, majd a lágy csókját. Elöntött a bizsergés, és kezeimet a tarkójára simítottam. Ujjai továbbra is az arcomon voltak, másik kezével a derekamat kezdte simogatni. A csókja egyre határozottabb volt, főleg, mikor megérezte, hogy viszonzom. Jelen helyzetben semmi sem érdekelt, csak ő. Csak ő, a csókja, az érintése.
A mellkasa hozzásimult az enyémhez, a lélegzetem felgyorsult. Ujjai felgyűrték a pólómat, nyelve bebocsájtást kért a számba. Engedékenyen nyíltak el az ajkaim, közben ujjaim a hajába kalandoztak. Nagyon reméltem, hogy bezártam a bejárati ajtót, azt pedig még inkább, hogy senki sem kíván épp most betoppanni.
Majdnem elolvadtam a karjaiban. Ajkai az enyéimet kényeztették, nyelve hadakozott az enyémmel, ujjai a testemen barangoltak. Éreztem magamban a vágy erőteljes szikráját, ami egyre nagyobb utat tört magának. Hallottam egy jókora reccsenést, majd azt, hogy Demetri belemosolyog a csókunkba. Meglepődve húzódtam el tőle. A pólóm a kezében volt, darabokban. Vörösödve tapasztaltam, hogy egy szál melltartóban állok előtte. Átható, meleg pillantását végigjáratta rajtam, én pedig elfordítottam a fejemet. Ujjait megéreztem az államon, majd lágyan visszafordította a fejemet.
- Gyönyörű vagy. –suttogta a számba, majd újra rátapadt az ajkaimra.
Sóhajtottam egy aprót, ahogy megéreztem hideg érintését a melltartóm pereménél. Ujjaim a pólója alját ragadták meg, majd felfelé kezdtem el húzni. Értett a jelemből: Megragadta a felsőjét és kibújt belőle, majd újra csókolni kezdett. Tenyeremet a mellkasára simítottam, és elégedetten rajzolgattam körbe az izmait. Teste egy-egy ponton megfeszült, könnyű volt kiismerni az érzékeny pontjait. Ujjaim a köldökét simogatták körbe, mikor felkapott. Egy gyors mozdulattal termett a szobámban és döntött le az ágyra. Szempillantás alatt zárta be a szobám ajtaját, majd újra visszatért hozzám. Az egyik térde a lábaim között volt, a kezén támaszkodott a fejem mellett. Most a nyakamat hintette be lágy csókjaival, a kulcscsontomat sem hagyta ki, végül leért a melltartómig. Felnézett rám, én pedig egy apró bólintást produkáltam. Már nem is tudom, hogy hogyan hoztam azt össze. A hátam alá nyúlt, és kikapcsolta a melltartómat, ami a szoba egyik sarkában kötött ki. Demetri visszatért az ajkaim csókolásához, közben kezei a mellemet kényeztették. Gyengéden gyúrogatták, vagy épp csak végigsimítottak a kemény mellbimbómon. Sóhaj szakadt ki az ajkaim közül, az arcom égett.
Csókunkat ismét megszakítva végigcsókolta a nyakamat, majd a melleimhez ért. Halkan felnyögtem, ahol megéreztem csókját a mellbimbómnál, közben a kezével a másik halmomat gyúrogatta. A testem megfeszült az érintése alatt. Atya ég! Nyelvével kényeztette a kemény bimbómat, közben a keze megindult lefelé a hasamon. Szinte hozzá sem ért a bőrömhöz, amivel meg tudott őrjíteni. Látszólag tudta, hogy milyen reakciókat vált ki belőlem az érintése, ugyanis elégedett mosoly jelent meg az arcán.
Ujjai a farmerom tetejénél matattak, majd kigombolták azt. Nyeltem egyet, majd apró nyögéssel jutalmaztam az érintését, ahogy besiklik a farmerom alá. A tangámon keresztül is tökéletesen éreztem hideg érintését, ahogy simogat. Újabbat sóhajtottam. Nem tudtam tiltakozni, mikor lágyan megemelte a csípőmet, és letépte rólam a nadrágot. Az egy igazán drága nadrág volt, igaz, jelen helyzetben nem érdekelt. Egy mosoly azért keletkezett az arcomon, mikor a saját nadrágja is darabokban landolt a földön.
Szája újra visszatért az ajkaimra, és szenvedélyesen falta azokat. Hideg érintése a fehérneműmnél egyre több bizsergéssel árasztott el, végül már nem is érdekelt, hogy mit tesz. Hisz olyan jó volt!
Éreztem, ahogy a keze a fejem tetején kezd el matatni, majd kihúzza a hajamból a gumit. Szétrázta a tincseimet, és beletúrt azokba.
- Csodás illatod van. –dörmögte elégedetten, majd újra rátapadt az ajkaimra.
Érintése nem várt reakciókat váltott ki belőlem. Míg az ujjai a bugyim tetején siklottak végig, az én tenyerem a hátára vándorolt, és a gerincét simogattam. Teljesen elzártam magamtól a külvilágot. Csak én, és Ő maradtunk. Csak az érintésére tudtam koncentrálni, ami ott volt mindenhol. Ráadásul hideg bőre csak még jobban feltüzelt, holott így is égtem. Igen, égtem- a vágytól.
Ujjai besiklottak a fehér neműm alá, és lágyan simogatni kezdtek. Felnyögtem. Szégyentelenül, élvezet telien felnyögtem. Éreztem, ahogy belemosolyog a csókunkba, ezután pedig magabiztosabban simogatta a legérzékenyebb testrészemet. Hallottam az anyag újabb szakadását, és biztos voltam benne, hogy ez a tangám volt. Megszakította a csókot, és a szemeimbe nézett. Elmosolyodtam a benne dúló érzelmek láttán, majd a tarkóját fogtam meg, és lehúztam magamhoz, hogy tovább csókolhassam.
Elakadt a lélegzetem, ahogy megéreztem ujjait magamban. Először csak egyetlen, vékony ujj érintését, aztán már kettőét… Halkan felsikkantottam, mire Dem szenvedélyesebb csókkal jutalmazott, és az ujjainak mozgása is gyorsabbá vált. A testemet remegések hulláma rázta, Dem pedig könyörtelen módon abbahagyta a kényeztetésemet. Halkan, csalódottan felnyögtem az érintése hiánya miatt, mire elvigyorodott. Lejjebb csúszott az ágyon, közben pedig végigcsókolta a mellkasomat. Végignyalta a hasamat, nyelvével körberajzolgatta a köldökömet, aztán szája a legérzékenyebb pontomra siklott. Először csak lágy csókokat nyomott oda, aztán gyengéden széttárta a lábaimat. Nyelve belém siklott, mire egy hangosabb sikkantás volt a válaszom.
- Atya ég! –nyögtem halkan, mire felkuncogott, és tovább folytatta a műveletét.
Ekkor volt végem. Remegés rázott, a testem megfeszült. Demetri pedig gonosz módon visszatért az ajkaim csókolgatásához, a legérzékenyebb pontomhoz pedig jelenleg hozzá sem ért. Halkan sóhajtottam egyet, Dem pedig eltépte a boxerét. Innentől nem volt kérdés, hogy mi következik. De nem ellenkeztem. Annyira vágytam rá, hogy már gondolkodni sem volt erőm. Demetri a könyökeire támaszkodott, majd a térdével szétfeszítette a combomat, és félig rám feküdt.
Apró remegés kúszott fel a gerincemen, ahogy megéreztem merevedését a combomnak nyomódni, majd éreztem, hogy egyre jobban közeledik a célja felé. Megrémültem, viszont próbáltam palástolni az ijedelmemet. Demetri valószínűleg nem tudta, hogy szűz vagyok. De nem is kívántam szólni neki. Eddig is óvatos volt, vigyázott rám, most is az lesz. Legalább is reméltem.
Újra csókban forrtunk össze, majd éreztem, ahogy belém siklik. Sikkantottam egy aprót, testem megfeszült. Fájt. Szorosan lehunytam a szemeimet, de éreztem, hogy pilláim alól megindul egy könnycseppem. Demetri hűvös ujjaival letörölte azt, majd a nyakam kényeztetésébe kezdett, közben halkan dörmögött nekem:
- Mindjárt elmúlik, ne aggódj. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. –nézett fel rám, mire megráztam a fejemet, és megcsókoltam.
Ezt úgy értelmezte, hogy nekiállhat mozogni. Nem bántam, hihetetlenül jó érzés volt. Olyan jó, hogy máshoz sem tudnám hasonlítani. Na, nem mintha akarnám.
Az egyik keze a melleimet kezdte el kényeztetni, közben mozgása gyorsult. A fájdalom minden apró szikrája is eltűnt belőlem, már csak a kéjes érzés maradt. Közelebb préseltem magamat hozzá, és kezeim újra a hátára siklottak. Éreztem, ahogy izmai meg-megfeszülnek az érintésem alatt.
Egyre gyorsabb tempóra kapcsolt, és próbált mindkettőnket a csúcsra juttatni. Ehhez számomra nem is kellett sok idő. A testemben lévő bizsergés felerősödött, amihez most remegés is társult. Hátravetettem a fejemet, testem megfeszült, és aprót sikkantottam. Eközben Dem csak fokozta a tempót, majd éreztem, ahogy minden tagja megfeszül, morgás hagyja el az ajkait, majd rám omlik. Nagyot sóhajtott, legördült rólam, a mellkasára volt, és szorosan átkarolt. Egy takarót rántottam magunkra, majd hagytuk, hogy lenyugodhassunk.
A szívem hevesen vert, kapkodtam a levegő után, homlokomon izzadság gyöngyöződött. Hajam kócos volt, a testem még remegett. Ehhez képest ő tökéletesen nézett ki, mint mindig. Vörös szemeivel engem fürkészett, miközben én a mellkasán lévő izomkötegeket rajzolgattam körbe.
- Szólnod kellett volna, hogy még… még szűz voltál. –dörmögte rosszallóan.
- Miért?
- Mert mondjuk jobban odafigyeltem volna rád… –fakadt ki- Vagy nem fektettelek volna le. Atya ég, meg fognak minket nyúzni!
- Igazad van. –suttogtam, majd arrébb csúsztam az ágyon. Kiültem az ágy szélére, és magamra rántottam a takarót. Pár könnycsepp szaladt végig az arcomon, közben felálltam. Elbotladoztam az ajtóig, kezem már a kilincsen volt. A hideg érintését már tökéletesen ismertem, nem kellett gondolkoznom azon, hogy kinek az ujjai csavarodhattak a csuklóm köré.
- Ne menj ki. –sóhajtotta, és a karjaiba kapott, majd visszaült velem az ágyra.
Letörölte az arcomon végigfolyó könnycseppeket, majd arcát a hajamba fúrta.
- Sajnálom. Én… nem úgy értettem, Renesmee. –motyogta- De… ez túl nagy dolog volt a részünkről. Te nekem adtad a szüzességedet, bennem pedig még csak fel sem merült, hogy te még érintetlen vagy. Egy… szörnyeteg vagyok. Hogy voltam ilyenre képes…
- Demetri. –szólítottam meg, majd végigsimítottam az arcán- Igazad volt. Szólnom kellett volna, vagy legalább ellenállnom. De nem tettem. És tudod, hogy miért? Mert tudtam, hogy nem fogsz bántani, akár szólok, akár nem. Megbíztam benned, Demetri. Úgyhogy most ne aggódj.
- Már hogyne aggódnék! –fakadt ki- Megdöntöttelek, nem vigyáztam rád, ráadásul meg fognak téged ölni a szüleid.
- Dehogy fognak. –nevettem fel. Oké, tényleg meg fognak…- Meg nem is érdekelne, ha úgy lenne. Ez volt életem legszebb pár órája. Ne aggódj, tökéletesen vagyok. Vigyáztál rám, ne okold magad.
- Érzed ezt? –simított végig a csípőmön. Egy ponton fájt- Ez az ujjam nyoma. Kék és zöld. Bántottalak, Nessie.
- Ugyan. –legyintettem- Semmiség. Félvér vagyok, estére meg sem fog látszani.
- Nem kellett volna megtennünk… ez… –nyögött fel.
- Igen? Mondd csak ki, hogy mire gondolsz. –tekertem a fejemet.
- Isteni volt. –sóhajtott- Ilyen jó még sosem volt, és atya ég! Tilosban jártunk.
Felnevettem, és a vállára hajtottam a fejemet.
- Már csak azt kell kitalálnunk, hogy hogyan titkoljuk el apám elől. –dörmögtem- Ez lesz a legnagyobb feladat.
- Megoldjuk. Együtt. –kulcsolta össze az ujjainkat- Most pedig öltözzünk fel. Ha Jasper meglát minket így, végünk van.
Felnevettem az arckifejezésén. Végül végigsimítottam az álla vonalán, és vörös szemeibe nézve csókot loptam tőle.

Love Angel- 28. fejezet

Sziasztok!
Gondoltam egy kicsivel előbb teszem fel a fejezetet :) Mondjuk ebben közrejátszott az is, hogy páran kértétek, hogy előbb tegyem fel, na meg persze az, hogy meglehetősen előrehaladtam a fejezetekkel :) Már a következő is készen van, így csak a kommentárok számától fog függeni az, hogy mikor teszem fel...
Puszii

Love Angel- 28.fejezet
Egy átlagos nap…
(Izbel)

Nessie és Jasper lakásának óriási bőr kanapéja kényelmes. Nagyon-nagyon kényelmes. Meg kellene majd kérdeznem, hogy hol vették… Mondjuk valószínűleg nem erről a kontinensről szállíttatták ide. Az teljesen logikátlan lenne a Cullen család részéről.
- Itt a teád, tessék. –nyomta a kezem Jazz a bögrét- Nem tudom, hogy hogyan szereted, így… így nem tettem bele semmit. Nem értek én ehhez.
Végül az előttünk lévő üveg asztalkára pillantottam. Egy tálcán ott díszelgett egy tálkában a kockacukor, mellette kis kancsóban a citromlé, amellett pedig a méz és a tej. Gyorsan cukrot és citromot kevertem a teámba. Lassan kortyolgatni kezdtem. Égette a nyelőcsövemet, de nem tudott érdekelni.
- Itt a pléd. –terítette Nessie a hátamra a vastag pokrócot- El sem hiszem, hogy fél órát fagyoskodtál a lakás előtt. Fel is hívhattál volna!
- Ráértem. –vontam vállat, majd újabb kortyot nyeltem a forró italomból- Amúgy is, nem volt nálam a telefonom. Futottam, csak zsebkendőt tettem el. Más nem fér el ilyenkor nálam.
- Hihetetlen vagy. –rázta meg a fejét Jasper, majd besietett a szobájába, hogy egy pulcsival térjen vissza- Haza foglak vinni, de ezt akkor is fel fogod venni. Annyira felelőtlen vagy!
- Kevin már halálra aggódhatja miattad magát. –vetette fel Renesmee- Fel kellene hívnod.
- Hívd csak, úgyis tudod a számát. –mosolyogtam rá, mire bólintott egyet, majd tárcsázni is kezdett.
- Szia Kevin. Igen, itt van Izbel. –sandított rám Nessie- Nem, teljesen jól van. Igen, idáig futott. Nem, nem tudom, hogy miért futott. Nem, tudomásom szerint semmi gond sincs a kocsijával. Rendben, át fogom adni. Igen, megmondom neki. Igen, vacogott kicsit a ház előtt, szerintem meg fog betegedni. Igen, ezt is megmondom. Nem, nem fogom elfelejteni, Kevin. Igen, még beszélünk. Nem, nem fog kimenni a fejemből. Szia Kevin.
Végül Renesmee letette a telefont, és mérgesen nézett rám.
- Tényleg aggódott. Már végjárta a környéket kocsival. Ja, üzeni, hogy szeret. Meg azt is, hogy siess haza. Azt is meg kell mondanom, hogyha hazaérsz, lenyakaz. De azért szeret. Azt hiszem ennyi…
- Kösz, Nessie. –mosolyogtam rá.
- Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? –hitetlenkedett továbbra is Jaz.
- Ugyan, Jasper. Tedd túl magad rajta. –vigyorodtam el- Nincs ebben semmi extra.
- Persze. Hát hogy is lenne. Amúgy, csak úgy kíváncsiságból: Haza hogyan akartál menni? Ugyanis ha nem kerülte volna el a figyelmedet, már beesteledett, esik az eső, hideg van, és a szél is fúj. Taxit logikusan nem tudsz hívni, hiszen nincs nálad telefon. Mi lett volna, ha épp úgy döntünk, hogy ma máshol leszünk?
- Akkor megoldottam volna. –jelentettem ki- Túldramatizáljátok a dolgot.
- Teljesen valószínű. Annyira gyerek vagy még. –rázta a fejét Jasper- Annyira gyerek! Még fel sem tudod mérni a dolgok súlyát!
Annyira, de annyira vissza akartam vágni neki! Már a nyelvem hegyén volt a cifra mondat, de lenyeltem. Részben büszke is voltam emiatt magamra, másrészt hitetlenkedtem. Hisz megérdemelné! Végül csak felhúztam a lábaimat, és újabbat kortyoltam. Tessék, Amelia! Büszke lehetsz rám.
- Bizonyára igazad van. Hisz neked mindig igazad van. –szóltam gúnyosan.
- Annyira imádom, mikor ilyen vagy. –sóhajtott. Ironikus kijelentésére sem szóltam semmit.
- Amúgy miért jöttél? –kérdezte Renesmee, közben lehuppant mellém, és átkarolt.
- Megnézni, hogy hogy van Jasper. –motyogtam- De ahogy látom nem örül a társaságomnak, szóval hiába jöttem…
- Tökéletesen van. Soha jobban! –szólt az említett, de Nessie csak a fejét tekerte.
- Kezd átváltani a depresszív korszakába. Ezt most nem látod, mert most felmérgesítetted…
A távozó Jasper után néztem, aki dühösen vágta be maga után a szobaajtaját.
- Idő kérdése az egész, és magát fogja okolni mindenért. Azt a korszakot várom igazán, akkor lehet jobb belátásra téríteni. –mondtam bizakodóan- Akkor lehet hatni az agyára, addig nem igazán.
- Remélem igazad lesz, és tudunk rajta segíteni. –sóhajtott Renesmee- Nem szeretem ilyennek látni. Annyira szomorú és magányos.
- Tudom, Nessie. –öleltem magamhoz.
- Amúgy örül neked… Ha itt vagy, máshogy viselkedik, mintha egyedül lenne velem. Akkor sokkal reménytelenebb a helyzete. –suttogta a fülembe, mire egy aprót bólintottam.
- Hazaviszlek, Izbel. –állt meg előttem Jasper, és kötelezett rá, hogy felvegyem a tőle kapott pulcsit- Persze ha nem gond.
- Nem. Mehetünk. Holnap beszélünk, Renesmee. –mosolyogtam rá.
- Igen. Reggel várni foglak a suli előtt. –integetett.
Jasper kocsijában ugyan az a rend és tisztaság uralkodott, mint mindig.
- Fázol? Feljebb tekerhetem a fűtést, ha szeretnéd. –ajánlotta.
- Nem kell, nincs hideg. –mosolyogtam rá- Ne aggódj, nem fogok megfázni.
- Azt megnézem. –sóhajtott- Nem értem, hogy miért nem tudsz vigyázni magadra.
- Én vigyázok. –nevettem fel- Teljesen egészséges életet élek. Ehhez pedig hozzátartozik a futás is.
- Igen, de nem ilyen időben. –tekerte a fejét- Na, bekísérlek.
Kipattantunk a kocsiból, én pedig halkan dúdolgatva indultam az ajtó felé.
- Várj, Izbel. –húzott magához Jasper- Van itt valaki.
- Ki? –kérdeztem kíváncsian, majd futólépésben indultam a bejárati ajtó felé.
Erőteljesen lenyomtam a kilincset, majd izgatottan löktem be a bejárati ajtót.
- Demetri! –sikkantottam boldogan, és a nyakába ugrottam- Annyira hiányoztál!
- Te is nekem, Tücsök. –nevetett- Semmit sem változtál. Leszámítva azt a pár ősz hajszálat…
- Ősz ám a… –végül nem mondtam ki a sértést, mostanában egyre jobban visszafogom magam.
- Teljesen ki vagy fehéredve. Hiányzik már a napsütés? –kacsintott egyet, mire játékosan a vállába bokszoltam.
- Neked sem ártana napozni. Ha bemennél egy kórházba, olyan gyorsan bent fognának vashiány miatt, hogy még tiltakozni sem lenne időd.
- Izbel, te ismered őt? –kérdezte fojtott hangon Jasper, mire felé fordultam.
- Természetesen. Ő Demetri Iseec, Olaszországban él. Tavaly nyáron futottunk össze a tengerparton. –meséltem, közbe Demre pillantva, aki aprót bólintva jelezte, hogy megjegyezte az adatokat- Húsimádó, a zöldségeket gyűlöli. Ő… nyáron csokis shake-t itattam vele, azt szerette. Tudomásom szerint huszonegy éves, szőke, fekete szemű. Ő azt dumálja nekem, hogy barna a szemszíne, de nekem nem adja be. Tisztán látom, hogy fekete.
Jasper ajkaira álmosoly ült.
- Oh, Demetri Iseec? –nyújtott kezet Jasper- Nagyon örülök. Carlisle már mesélt rólad. Tudod, jó viszonyban van a szüleiddel. Biztos nagyon örülne, ha találkozhatnátok.
- Oh, mi lenne, ha délután átjönnétek? –kérdeztem lelkesen Jaspertől- Te, Renesmee, a szüleitek, Edward, Bella, Rosalie. Oh, és Emmett se maradjon otthon. Olyan régen találkoztam vele. És még meg sem köszöntem neki normálisan, hogy szétszedte Robertet és Danielt.
- Rendben. Három óra jó lesz? –kérdezte Jaz, mire vigyorogva bólogatni kezdtem- Akkor sziasztok.
- Jóéjt, Jasper. –integettem neki, majd Dem felé kaptam a pillantásomat- Szólj, ha kiér a hallókörzetünkből.
- Nyugodtan beszélhetsz, már nem hallja meg. –vigyorogott elégedetten. Megráztam a fejemet, és újra megöleltem.
- Azért kíváncsi lennék rá, hogy mi a fenét keresel te itt.
- Na, erre én is. –szólt Kevin, és átölelte a csípőmet.
- Te kértél meg valamire Izbel, nem? Én pedig teljesítettem a kérésedet. –kacsintott, mire Kevin mérgesen szusszantott egyet.
- Nyugi, Drágám. –mosolyogtam Kevinre- Nincs itt semmi különös. Megkérdtem, hogy akadályozza meg, hogy a Cullen családot támadás érje. Ennyi az egész.
- Én pedig így tudtam elintézni. –vonta meg a vállát- Aro kiadta, hogy tartsam rajtuk a szememet. Én pedig épp azt teszem. Amúgy honnan jött ez a rémes név, hogy Iseec? Könyörgöm, Izbel. Lehettél volna kicsit kreatívabb is. Ez a név szörnyű.
- Fogd be, gyorsan kellett improvizálnom, Smeagol. –gúnyolódtam, majd Kevin mellkasához bújtam.
- Bocs, Tücsök. Reméltem, hogy improvizálásba jobb vagy. –vigyorgott.
- Hé! Egész jól kitaláltam, hogy vashiányos lennél, meg barnulnod kéne… csupa emberi tulajdonság, úgyhogy egy szót sem szólhatsz!
- Tényleg tavaly nyáron ismerted meg?
- Igen, Kevin. Tényleg így volt. Azt a részét nem kamuztam. Sőt, még a shake sem volt hazugság. –nevettem- Tényleg megitattam vele.
- Ittam belőle. Az igaz, de nem ittam meg az egészet. –szólt közbe, én viszont vigyorogva leintettem.
- A lényeg az, hogy tényleg jóban lettünk nyáron.
- Izbel, milyen vegyes baráti köröd van neked. –nevetett Harper- Volturissal haverkodsz, nem semmi!
- Ugye? Elképesztő. –vigyorodtam, majd megforgattam a szemeimet- Hol fogsz lakni, Demetri?
- Kivettem egy szobát egy hotelben. –rántotta meg a vállát- Úgysem sokat leszek ott. Viszont most nem akarok tovább zavarni. Izbel, engeszteld ki a Drágaságodat, mert majd megnyúz a szemeivel.
- Ha még egyszer Drágaságom-nak nevezed Kevint, én foglak megnyúzni, Smeagol! –vigyorogtam rá- Na, szép álmokat.
- Neked is. –nevetett, majd már ott sem volt.
- Atya ég. Milyen szexi pasi. –huppant le a kanapéra Lily, mire Dan mérges pillantást vetett rá- Bocsánat, Édesem. Tudod, hogy imádlak, de ez… Ha tudtam volna, hogy a Földön van egy ilyen srác, neki szenteltem volna életem első száz évének minden éjszakáját.
- Lily! –kiáltottam nevetve. Dan szájából is ugyan ez a kiáltás hallatszott, noha nem ugyan olyan érzelmi kísérettel.
- Bocsánat, Drágám. –vigyorgott, majd felugrott- Tudod, hogy szeretlek. És kihangsúlyoztam, hogy az életem első száz évét. Már kétszáznégy éves leszek, szóval logikusan az már nem tartozik bele a százba. Csak te vagy nekem, Édesem.
- Nem akarunk felmenni a szobánkba? –suttogta a fülembe Kevin, mire jókedvűen bólintottam.
Percekkel később már az ágyamon ültem, és figyeltem az előttem járkáló Kevint.
- Szívem, ha így folytatod, ki fog kopni a szőnyeg. –jegyeztem meg, mire mérges pillantást vetett rám- Oké, meg sem szólaltam. De azért majd szólhatnál, ha nem leszel gyilkos hangulatodba. Igazán megbeszélném veled a dolgokat.
- Én nem vagyok gyilkos hangulatban!
- Persze. –tekertem a fejemet- Könyörgöm, Kevin. Ismerlek. Rohadtul féltékeny vagy, és próbálod levezetni a feszültséget, de mivel csak én vagyok a közeledben…
- Jó, rendben. Nagyon sajnálom, hogy rajtad csattannak a dolgok. –sóhajtott, majd lehuppant mellém.
- Ne légy féltékeny. Tudod, hogy szeretlek. Nem csalnálak meg.
- Nem azért vagyok féltékeny, mert nem bízok benned. Hanem azért, mert tisztában vagyok vele, hogy jobbat is kaphatnál…
- Nálad? –mosolyodtam el- Erősen kétlem.
Csak megrázta a fejét, és ajkait az enyéimre tapasztotta. Hát igen, ezzel el lehet hallgattatni…
~
Másnap késve ugrottam ki az ágyból. Sietve kapkodtam össze a cuccaimat a sulihoz, ruhákat rántottam magamra, majd elégedetlenül fordultam az alvó Kevin felé. Elkések a suliból, ráadásul még alszik! Csettintettem egyet a nyelvemmel, majd a suli mosdójába illantam. Csak remélni mertem, hogy nincs ott senki. Szerencsére egyedül voltam ott.
Futva indultam a terem felé, a sarkam kopogott a kövön, végül a csengő hangjával egy időben toppantam be a terembe.
- Húh. Nem késtem el. –huppantam le Renesmee mellé, mire vigyorogva megölelt- Igen, neked is jó reggelt.
- Te is elfelejtetted a biosz témazárót? –fordult hátra Robert, mire Nessie felé fordultam.
- Írunk biológiából? –kérdeztem, mire bólintott- Igen, Rob, elfelejtettem.
- Látod Renesmee, akkor nincs nagy gáz. –vigyorgott- Ugyanis mindegyikünk elfelejtette.
- Tegnap Jasperrel voltam egész délután. –magyarázta Nessie- Meg ugye jöttél te… És teljesen kiment a fejemből. Csak remélni merem, hogy valami megragadt az órákon…
- Majd puskázunk. –löktem meg a vállát, majd elmosolyodott.
A tanár percekkel később már ki is osztotta a lapokat, mindenki gyorsan körmölni kezdett.
- Fehérjék? –kérdezte Robert.
- Építőanyag. Porcok, haj, köröm, húsok… –soroltam gyorsan, majd visszadőltem a helyemre.
Én már kész voltam, szerencsére. Mindenre tudtam a választ, aztán, hogy ezek helyesek-e… Renesmee viszont szenvedett. Az egyik feladatnak már negyedszer állt neki. Közelebb toltam hozzá a lapomat, mire mosolyogva bólintott egyet, és lekörmölte. Remélem jól töltöttem ki…
- Sejtek alakjuk szerint?
- Basszus, Robert. –dörmögtem- Lap-, henger-, köbhám.
- Csontszövet?
- A hármas kép. A simaizomszövet a kettes, az idegszövet meg a négyes, az egyes az embrionális kötőszövet, az ötös pedig a reticularis kötőszövet. –soroltam.
- Mis. White. Végzett a feladatlappal? –lépkedett hozzám a tanár úr, majd benézett a padomba. Ellenőrizte, hogy nem-e puskáztam…
Nem is tudom, hogy az, hogy az angyali erőimet hívtam segítségül, puskázásnak mondható-e… Azt hiszem igen, annak… Na de nem érdekes.
- Igen, Uram. –válaszoltam, majd felé nyújtottam a papírt. Aprót bólintott, majd visszament a helyére.
A csengetés hamar eljött. Mindenki előreadta a feladatlapjait, majd a táskáinkat felkapva ki siettünk a teremből.
- Köszönöm, Izbel. –ölelt magához Rob, mire elvigyorodtam.
- Van mit.
- Majd meghálálom. –kacsintott, mire nevetve ráztam meg a fejemet.
- Köszi, Iz. –mosolygott rám Nessie- Remélem megvan a négyes. Apáék kiakadnak, ha hármas leszek évvégén.
- Hány ötösöd is van? –kérdezte Robert, majd rosszallóan nézett Renesmee-re- Sokszor úgy viselkedsz, mint egy stréber.
- Még mindig jobb, mintha a kettesért küzdenék. –vágott vissza a lány, én pedig csak nevettem rajtuk.
- Hihetetlenek vagytok. –jelentettem ki, majd karon ragadtam őket, és indultunk a következő óránkra.
~
Az ebédszünetben megvolt az alaphangulat. Tiffany újra jött iskolába, ahogy Daniel is. A feszültség szinte tapintható volt, ahogy a két srác egymásra pillantott.
- Tif, tegnap hogy-hogy nem voltál iskolába? –kérdeztem.
- Oh, rettentően szédültem reggel, valamint éjszaka felszökött a lázam. –rántotta meg a vállát- Aztán kidobtam a taccsot. Anya szerint valami vírus lehetett. Ragaszkodtam hozzá, hogy ma már jöhessek.
- Há! Tessék, Robert, perkálhatsz. –nevetett Renesmee, én pedig belecsaptam a feltartott tenyerébe.
- Aztán délután-fele beugrott Daniel is. –folytatta- Együtt tanultuk át a tegnapi anyagot.
- Idegen nyelv, mi? –morogta Rob, mire felkacagtam- Amúgy, mivel Daniel is ott volt, én is nyertem.
- Azt hiszem ez nem volt a fogadás része. –sóhajtottam- De tartsd meg a pénzt. Nekem az is elég, hogy nyertem.
Vigyorogva bólintott, majd visszacsúsztatta a tárcáját a zsebébe. Renesmee csak tekerte a fejét, Tiffany és Daniel pedig értetlenül ültek, de nem szólaltak meg. Jobb is.
~
Kevin értem jött. Örültem neki, hisz nem szerettem volna még egyszer megkockáztatni a lebukásomat. Rossz lett volna, ha kiderül az igazi énem.
- Milyen volt a napod, Drágám? –kérdezte a kocsiban ülve.
- Nagyon jó. Renesmee és Robert állandóan nevettettek. Folyton összekaptak. –mosolyogtam- Írtunk egy biológia-dolgozatot, egész jól sikerült…
- Ki segített? –kérdezte vigyorogva.
- Amelia. –nevettem- És Josh.
- Pedig ez nem rájuk vall. –csodálkozott, majd elmosolyodott- De nem is baj.
Bólintottam egyet, majd kibámultam a szélvédőn. Szeretem ezt a várost. Ezt a nyüzsgést, a magas házakat, az életet…

~
Kapkodva készülődtem. Három óra lesz három perc múlva, én pedig még nem készültem össze. Sóhajtottam egyet, majd magamra húztam a farmert és a pólót, cipőbe bújtattam a lábaimat, és leszánkáztam a lépcsőn.
- Fél percen belül itt lesznek. –jelentette ki Kevin- Vagyis Demetri kicsit késni fog, de a többiek időben érkeznek.
- Rendben. –mosolyodtam el- Dem mindig késik, általában olyan elfoglaltságot talál magának, ami miatt nem tud időben ott lenni valahol. Sőt, ezt a találkozót a második helyre sorolja a fontossági listáján. Első helyen áll minden más.
Kevin felnevetett, és épp egy csókot nyomott az ajkaimra, mikor a csengő megszólalt.
- Itt vannak. –ugrottam fel.
- Nem gondolod, hogy kicsit túlságosan is izgatott vagy, Drágám?
Csak rávigyorogtam, és kinyitottam az ajtót.
- Szia Izbel! –ugrott a nyakamba Nessie, én pedig boldogan öleltem vissza.
Ezután az egész család köszönt. Emmett még egy puszit is nyomott az arcomra, Jasper pedig félszegen meg is ölelt. Rosalie csak bámult a férjére, majd egy mosolyt küldött felém, és leült a kanapéra. Nocsak, Rosalie elfogadja, hogy jóban vagyok a családjával?
Miután mindenki helyet foglalt, kimentem a konyhába. A süti még langyos volt, örültem neki. A csoki darabos muffin így a legjobb. Felkaptam a tálcát, kivittem, majd visszamentem poharakért. Miután mindent kihordtam, leültem Kevin ölébe, és a vállára hajtottam a fejemet. Carlisle és Demetri már beszélgettek. Renesmee megilletődve ült a gonosz vámpírral szemben, és csak nézett rá. Nocsak, nocsak… Mi lesz itt?
- Izbel, beszélhetnénk egy percet? –kérdezte Demetri, közben felállt a kanapéról.
- Nem várhat? –halványan megráncoltam a szemöldökömet, és bizakodva néztem fel rá.
- Nem. Nagyon fontos. Szedd a lábaidat. –mosolyodott el, majd az elemet felé bökött a fejével, és már el is tűnt a lépcső fordulójában.
A szobában csend uralkodott. Demetri halkan jelezte, hogy üljek le.
- Bocsánat, csak már túl sok volt odalent a feszültség. –dörmögte nem túl meggyőzően.
- Igen, bizonyára. –tekertem a fejemet- De ezen kívül mi volt, ami annyira zavart, hogy feladtad a küzdelmet, és felmenekültél a szobámba?
- Oh, hát a kíváncsiság. –kacsintott egyet, majd felnevetett- Tudod, mindig is izgatott a gondolat, hogy téged láthatlak fehérneműben. Reménykedtem, hogy lesz kitéve pár fénykép…
Hitetlenkedve felhorkantottam, majd fejbe csaptam egy párnával.
- Szörnyű vagy! –kiáltottam fel, mire elvigyorodott- Na de komolyan! Mi okból kellett… ide jönnünk?
- Csak beszélni akartam veled. –dőlt hátra az ágyamon, mire a pólója alól kivillant az izmos hasfala, és a köldökéig húzódó, vékony szőrcsík.
- Megtudhatnám, hogy miről?
- Hát… Még elgondolkodom rajta. –kacsintott, mire újabb párna landolt a fején- Jó, jó. Csak ne ütögess ezekkel a tollpárnákkal. Tudod, tönkremegy a hajam.
- Ha nem tudnám a megdöntött nőid számát, esküszöm, melegnek hinnélek. –nevettem fel, mire egy fintort vágott.
- Már maga a gondolat is sértő számomra. –dörmögte- Amúgy… majd elmondom később a…

- Rendben. –vágtam a szavaiba- Nem kötelezlek rá. Akkor mondod el, amikor akarod.
- Ezért szeretlek én téged annyira. –vigyorgott, majd megölelt- Na, de irány le! A vendégeid rám fogják kenni, hogy nem foglalkozol velük.

Csak felnevettem, és lesiettem a lépcsőn.
- És, Demetri, most mit gondozol? –kérdezte érdeklődőn Edward. Milyen kis gonosz! Tudja nagyon jól, hogy mi a munkája!
- Az olaszországi kastélyban dolgozok. Én vagyok úgymond a menedzser. –válaszolta nem túl meggyőzően.
- És… kikkel élsz Olaszországban?
Újabb keresztkérdés Edwardtól. Milyen kedves…
- Jelenleg egyedül. Pár évig a nagyszüleimmel éltem, de aztán… –Dem aprót köhintett- Meghalt először a nagyapám, aztán a nagyanyám… Nehéz korszak volt.
Halványan rámosolyogtam, aztán megszorítottam a kezét. Bíztatásként…
- Kivel vagy kapcsolatban?
- Edward. Nem értem, hogy miért kell ennyire kifaggatnod, de azt most már erősen az intim szférámban matatsz. –válaszolta Demetri.
Volturis barátunk vigyorogva tapasztalta a hirtelen jött csendet, majd összefogta a tarkóján az ujjait és hátradőlt.
- Amúgy nincs párom. Élvezem az életet. Keresem a páromat. –kacsintott.
- Ezt hogyan lehetne érteni? –kérdezett rá Bella, mire idegesen felköhögtem.
- Tudod… milyen hatékonyan lehet társat keresni, ha minden éjjel letesztelsz egy esélyest? –vigyorgott Demetri.
- Így kell csinálni. –kacagott fel Emmett és elismerően nézett vörös szemű barátunkra.
Rosalie mérgesen nézett a férjére, de Em csak vigyorgott. Én pedig felpattantam a kanapéról, és Renesmee-re szegeztem a pillantásomat. Ő egész eddig halvány mosollyal hallgatta a veszélyes vámpír szavait, mondhatni el volt bűvölve.
- Nessie, nem jössz ki velem a konyhába egy pillanatra? –kérdeztem- Tudod, ki akarok próbálni egy új receptet, de nem tudom, hogy jó lenne-e…
- Persze, jövök.
A konyhába nekidőltem a pultnak, közben próbáltam összeszedni a szavaimat…
- Demetri tudom, hogy nagyon jó pasi. –kezdtem bele- És azt is tudom, hogy el vagy bűvölve tőle…
Az arcán pír jelent meg, halványan elmosolyodott. Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy talált, süllyedt…
- De nem szeretném, ha olyasmit tennétek meg, amit nem igazán akarsz. –böktem ki, mire arca még vörösebb lett.
- Ne aggódj. –bökte ki zavartan.
- Demetri rengeteg csajt lefektetett már… Nem szokott ezzel dicsekedni. Nem igazán szeretném, ha egy lennél a listáján. –magyaráztam tovább.
- Izbel, nem lesz elég? Megértettem elsőre is. –nézett rám kérlelőn, mire vigyorogva magamhoz öleltem.
- Csak nem akarom, hogy…
- Oké. Elég lesz. –szakított félbe, mire felnevettem.
- Amúgy kuglófot akarok majd sütni. Azt még nem tudom, hogy milyet… De megalkothatnánk magunk a receptet. Az mindig sokkal jobb. –mosolyogtam rá, mire az ő ajkai is felfelé görbültek, majd határozottan bólintott.
Végül megegyeztük, hogy holnap délután sütni fogunk, majd visszaballagtunk a nappaliba. A többiek beszélgettek. Pedig azt vártam, hogy Edward és a többség gyilkos tekintettel fog engem és Demetrit méregetni az elhangzott szavaim miatt. Pedig nem. Mindenki mosolygott, jókedvű volt.
Ez is egy átlagos nap…legalább is annak indult…

Díj:) és részlet a fejezetből

Sziasztok!
Pár napja megajándékoztak egy díjjal, amit ezúton is szeretnék nagyon megköszönni Bloody Mary-nek. :)
Szabályok:
 -Értesítsd a bloggert- akitől kaptad a díjat-, hogy megkaptad.
 - Tedd ki a díjat a blogodra.
 - Küldd tovább 4- azaz négy- írónak, és értesítsd őket.

Most megszegem a szabályokat, de nem küldöm tovább :)




Mint a címben is jeleztem, egy újabb részlettel ajándékozlak meg titeket :) Talán előbb is hozom a fejezetet, ki tudja... :)
"- Csak beszélni akartam veled. –dőlt hátra az ágyamon, mire a pólója alól kivillant az izmos hasfala, és a köldökéig húzódó, vékony szőrcsík.
- Megtudhatnám, hogy miről?
- Hát… Még elgondolkodom rajta. –kacsintott, mire újabb párna landolt a fején- Jó, jó. Csak ne ütögess ezekkel a tollpárnákkal. Tudod, tönkremegy a hajam.
- Ha nem tudnám a megdöntött nőid számát, esküszöm, melegnek hinnélek. –nevettem fel, mire egy fintort vágott.
- Már maga a gondolat is sértő számomra. –dörmögte- Amúgy… majd elmondom később a…"

Love Angel- 27. fejezet

Sziasztok!
Gondoltam felteszem előbb a fejezetet... Ehhez részben hozzájárult az, hogy kaptam öt kommentárt- amit ezúton nagyon köszönök-, valamint azt, hogy bőven volt időm fejezetet írni :)
Ezt a fejit Nővérkémnek ajánlom :)
Puszii

Love Angel- 27. fejezet
A barát…
(Izbel)

- A segítségedet akarom kérni. –mondtam, majd kérlelőn néztem rá. Sóhajtott egyet, és leült mellém az ágyra.
- Na, mesélj.
Elvigyorodtam, és a vörös szemeibe néztem. Érdeklődve tekintett rám, láttam rajta, hogy már kíváncsi. De „illedelmes” férfi révén megvárta, míg elmondom.
- Alice és Jasper összekaptak, szakítottak. –böktem ki- Ki kell őket békítenem, pusztán negyed évem van rá. És arra szeretnélek kérni, hogy akadályozd meg, ha esetenként a Volturi meg akarná támadni a Cullen családot. Csak negyed év az egész.
- Uh, mint te vársz tőlem. –nyögött.
- Demetri. –néztem rá nagy szemekkel- Kérlek! Könyörgök neked! Légy szíves, Dem!
- Úgyis tudod, hogy segítek. Nem kell kérlelni. –mosolyodott el- Amúgy... van valami konkrét terved?
- Nincs. De ezzel nem akarlak terhelni. Te tedd csak a saját dolgodat. –nevettem fel.
- Rendben. Na, adj egy csókot, aztán irány haza! Nem akarom, hogy a Drágaságod megtudja, hogy hozzám járkálsz.
- Drágaság? Rákaptál a Gyűrűk Urára?
- Igen. Hiszen... mi mást csinálhatnék, mikor nem vagy itt?
Elnevettem magam, és elterültem az ágyán.
- Tökéletesen ráérek. Amúgy… honnan tudsz te Kevinről? –kérdeztem kíváncsian, holott tudtam a válaszát.
- Vannak nagyon jó kapcsolataim. –kacsintott vigyorogva- De azért komolyan kíváncsi lennék arra, hogy mit tervezel.
- Még magam sem tudom. –sóhajtottam- Ha van valami ötleted, ki vele!
- Sajnálom, én csak a kapcsolatromboláshoz értek.
Elnevettem magam.
- A kis szívtipró. –vigyorogtam rá- Nehogy megállapodj ám valaki mellett! Komoly életveszélybe sodornád magadat vele.
- Bizony. –kacsintott- Még nem találtam meg azt, aki mellett érdemes lenne kockáztatnom az életem, úgyhogy addig kiélem a macsó énemet.
- Nem akarlak lelombozni, de hány éves is vagy?
- Több száz, pár ezer, ki tudja már! –kacagott.
- Vén kujon! –rikkantottam, majd felpattantam az ágyon, és egy párnával próbáltam védekezni a támadása ellen.
- Egy tollpárnával egy vámpír ellen? –gúnyolódott, majd villámgyors mozdulattal lenyomott az ágyra- Elcsábíthatnálak…
- Nem tudnál. –nevettem fel- Beverném a képedet.
- Milyen magabiztos vagy. –vigyorodott el- Ez tetszik. Határozottan szexi vagy jelen helyzetben. Imádom a kusza tincseidet.
- Te most tényleg el akarsz csábítani? –kérdeztem szemöldök felvonva- Esküszöm, ha meg mersz csókolni, a jobbosom az álladon fog csattanni. És tudod, hogy az fájna.
- Persze. –mosolygott- Meg az is fájna, hogy utána az egész családod rám járna, és engem pécézne ki bokszzsákjának. Ellenállhatatlan ajánlat. –fintorgott.
- Ezután kérhetnél veszélyességi pótlékot. –bólogattam- De azért ne próbáld meg.
- Tudom, te képes lennél megütni. Szegény én. –dramatizált- Egy ártatlan angyalka ökle az államhoz érne. Ilyen simogatást úgyis régen kaptam.
- Nem szállnál le rólam? –nevettem fel- Mielőtt még olyan kemény dolgokat érzek meg a combomnál, amikre nem igen vágyok jelen helyzetben… A tiédre meg főleg nem, szóval ha lennél szíves lekászálódni rólam…
- Nem vonz egy férfi szerv? –nevetett- Amúgy le kell, hogy lombozzalak, tőled nem tudok beindulni.
- Oh, tudom én azt! –vigyorogtam- De ki tudja, hogy mióta nem volt élvezetben részed. A végén még egy kutyára is rátámadnál… hm, inkább egy denevérre!
Elnevette magát, és a nyakamnál csattogtatta az állkapcsát.
- Te egy veszett kutya vagy. Egy felcsigázott veszett kutya. Segítség!
Hangosabb kacagásba tört ki, és felpattant, majd inkább mellettem foglalt helyet.
- Már kezdtél hiányozni, Tücsök.
Dühösen fújtam egyet. Megint kezdi!
- Megint rákaptál erre? –kérdeztem mérgesen, holott legszívesebben újra nevetni kezdtem volna.
- Természetesen, Tücsök. –incselgett- Erről nem lehet leszokni. Ugyan olyan vagy, mint egy tücsök.
- Csak tudnám, hogy miben hasonlítunk! –hitetlenkedtem- Ha ezt elmagyarázod nekem, Smeagol, akkor megbékélek a gúnynevemmel. Addig nem akarom még egyszer hallani.
- Úgyis tudod, hogy nincs rá ésszerű magyarázatom, Drágaság. –kacagott, mire vigyorogva megráztam a fejemet- Jut eszembe, remélem le hang-, szagszigetelted a szobát. Nem akarom, hogy bárki is tudomást szerezzen a mi kis viszonyunkról.
- Nyugi, én veled ellentétben mindenre gondolok, mielőtt ide merészkedek. –tekertem a fejemet.
- Igen? –húzogatta a szemöldökét- Mindenre?
- Könyörgöm, miért kell nekem egy ilyen perverz, vén kujonnal összezárva lennem? –néztem a plafon felé.
- Ha én azt tudnám…
- Ráadásul aki ilyen…ilyen…
- Segítsek, Édes? –nevetett fel- Nem jön szó a nyelvedre? Mondjak párat? Mondhatnád mondjuk, hogy… intelligens, szex-isten, jóképű, meg persze sorolhatnám tovább.
- Meg se szólalj, Demetri! –intettem le, majd a plafon felé mutattam- Látod a repedéseket? Ha még többet hazudsz, leszakad a mennyezet!
- Igen, teljesen valószínű. –nevetett- Jut eszembe, nem kellene már menned?
- Nocsak, elküldesz? –kérdeztem sértődöttséget mutatva, belül nevetve.
- Tudod, mivel te nem tudod kielégíteni a vágyaimat, mástól kell segítséget kérnem. –válaszolta.
- Oh, most már nem a női egyedek kielégítése a fő célod? –incselkedtem vigyorogva, majd felpattantam az ágyról.
- De, az az első lépés. –kacsintott- Utána pedig jön minden magától…
- Na, szia, Demetri. Ja, és ne feledd, amit ígértél. –mosolyogtam.
- Persze, intézzem el, hogy ne tudják meg. Sima ügy. –kacsintott- Oh, a csókom hol marad?
- Itt. –nyomtam egy puszit az arcára, majd egy intés kíséretében elillantam.
~
Pár nappal később vigyorogva dőltem hátra az ágyamon, közben hallgattam, ahogy Kevin engedi magára a meleg vizet. Milyen lehet, ahogy meztelen testén végigfolynak a meleg vízcseppek…
Felpattantam az ágyról, és a fürdőbe slisszoltam. A zuhanykabinban állt, át sem lehetett látni az üvegen a rajta megtapadt párától. Elmosolyodtam. Kíváncsi voltam, hogy mit fog szólni…
Gyorsan ledobáltam magamról a ruhákat, közben próbáltam csendben maradni. Ez persze nehezen jött össze, de most nem bántam. A csend kárára ment a sietség, de próbáltam mihamarabb Kevin mellé állni a vízsugár alá. Ez össze is jött. Csodálkozva vette észre, ahogy becsusszanok mellé a kabinba, majd eléggé feltűnően végigmérte meztelen vonásaimat. Elvigyorodtam, majd a mellkasához simultam, és kezem felcsúszott a nyakába. Szorosan magához húzott, és egy szenvedélyes csókkal jutalmazott. Imádtam!
A vízcseppek folyamatosan szántották a testünket, közben kezünk egymás testén kalandozott. Mindenhol éreztem az érintését, elégedetten simítottam végig a nekem feszülő ékességén, mire elégedett nyögést hallatott. Nem is tudom pontosan felidézni, hogy melyik pillanatban emelt fel, és nyomott neki a hideg csempének. Elvigyorodtam, és a dereka köré kulcsoltam a lábaimat, majd elégedett nyögéssel jutalmaztam, ahogy éreztem, hogy mozog bennem. Újra a szájára tapadtam. Eztán az ajkai a kulcscsontomat és nyakamat kényeztették, ujjaim a hajába vándoroltak. A légzésünk egyre csak gyorsult, a pulzusom az egeket verdeste, lihegésünket elnyomta a vízcseppek kopogása. Az ujjaim a haját szorították meg, ahogy megéreztem, szenvedélyesen megharapta a nyakamat. A keze a melleimet kényeztette, lökései egyre gyorsabbak és erőteljesebbek lettek. Az egyik keze a fenekem alá csúszott, hogy erősebben tudjon tartani, közben erősen a csempének préselt. Csók közben fogaival tépte az ajkaimat, én körmeimmel a hátát szántottam végig. Ajkai újra áttértek a nyakamra, amit aztán elégedetten szívogatni kezdett. Újra az ajkaimat vette birtokba, majd éreztem, ahogy testünket megfeszíti a gyönyör. Belenyögtem Kevin szájába, és arcomat a vállába fúrtam. Próbáltam lenyugtatni a légzésemet, látszólag ő is erre törekedett.
Végül -durván tíz perc múlva- mindketten frissen mosakodva, vigyorogva léptünk ki a fürdőszobámból. Úgy döntöttünk, hogy fél egy lévén már nem megyünk le. Inkább elterültünk az ágyamon, én a mellkasához bújtam. Jóéjszakát kívántunk egymásnak, biztosítottuk egymást meginoghatatlan érzéseinkről, majd elnyomott minket az álom.
~
Másnap meglehetősen jó kedvem volt. Ezt betudtam az estém tökéletes zárásának, meg persze annak, hogy normálisan tudtam aludni. Mindenféle forgolódás, nyögdécselés és rémálom nélkül. Csoda!
Kevin álmosan pislogott párat, majd közelebb húzott magához. A mellkasa a hátamnak simult, közben lágy csókokkal hintette be a nyakamat és a csupasz vállamat. Egy kemény és merev dolog nyomódott félreérthetetlenül a fenekemnek. Elvigyorodtam, és hagytam, hogy Kevin a nyakamat szívogassa. Egy aprót sóhajtottam, majd éreztem, hogy Kev ujjai a legérzékenyebb szervemnél matatnak. Mikor megéreztem magamban az ujjait, elállt a lélegzetem, és felnyögtem. Basszus! Éreztem, hogy elvigyorodik mögöttem, majd folytatja a nyakam kényeztetését. Közben másik keze a mellemet gyúrogatta, én pedig úgy éreztem, hogy végem van. Csodás érzés volt, testemet percekkel később már rázta a gyönyör szikrája. Megfordultam a karjaiban, és lábaimat átvetettem a csípőjén. Lovagló ülésbe helyeztem magamat, majd mozogni kezdtem. Elégedetten felnyögött a csípőm lágy mozgására. Az ajkaira hajoltam és elégedetten szívni kezdtem az alsó ajkát. Az ujjai a csípőmre vándoroltak, amit erőteljesen szorítani kezdett, ezzel ösztönözve engem a gyorsabb mozgásra. Kérni sem kellett erre, jött magától. A csípőm szinte magától mozgott, mikor pedig éreztem, hogy Kevin megfeszül alattam, lassúbb mozgást vettem fel. Nyögést hallatott, majd elkínzott arcot vágott, és egy újabb csókot lopott tőlem. Pontosítva el sem akart engedni, szinte tépte az ajkaimat. De nem bántam. Már hogy bántam volna?! Szőke tincsei közé kalandoztak az ujjaim, megszorítottam azokat. Újabb nyögés szaladt ki az ajkain, közben újra gyorsabb ritmust vettem fel. Éreztem, hogy mindkettőnk testét összeszorítja a gyönyör, most nem húztam tovább a pillanatot. Lihegve dőltem Kevin mellkasára, aki újabb csókokkal kezdett el kényeztetni.
Öt perc múlva már a zuhany alatt álltam, közben Kevin reggelit készített. Sietve öltöztem fel, gyorsan pakoltam össze a táskámat, és még ennél is gyorsabban kapkodtam be a pirítósaimat. Sietnünk kellett, hogy beérjek csengetésre. De nem bántam, hogy kések. Túl jó elfoglaltságom volt reggel, ki érdekel, hogy nem érek be időre?
Mielőtt kiszálltam volna a suli előtt a kocsiból, vadul faltuk egymás ajkait, Kevin ujjai a derekamat simogatták.
- Szeretlek. –vigyorogtam rá.
- Majd jövök érted. –mosolygott- Én is szeretlek.
Kiszálltam a kocsiból, majd intettem egyet az elhaladó járműnek, és a csepegő eső elől besiettem az épületbe.
Renesmee már ott várt. Mellette Robert vigyorgott, aki boldogan ölelt magához, mikor beléptem a falak közé.
- Jó reggelt, Hercegnő. –üdvözölt.
- Beszívott? –kérdeztem Nessie-től, aki nevetve bólogatni kezdett.
- Ugyan, lányok. Ezt csak a sok boldogsághormon teszi. –magyarázta Robert, majd Renesmee vállát is átkarolta.
- Mi történt? –kérdeztem.
- Ugyan, semmi! Rájöttem, hogy milyen szép is az élet…
- Kufircolt a hétvégén. Négy csajjal, azt hiszem. –tekerte a fejét Nessie- Hallatlan!
- Most miért? –nézett ránk Rob, majd csettintett egyet a nyelvével- Nem tudjátok ti, hogy mi a jó!
- Persze, hogyne. –ráztam a fejemet- Végül is, szűz vagyok, még sosem csókolóztam, és reggel sem volt máshoz sem foghatóan jó ébresztőm…
- Jól van, Bel, akkor Nessie nem tudja.
- Hé, a szüzesség egy erény! Nem illik ilyenekért bántani másokat. –mondta sértődött arckifejezéssel, mire Rob egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
- Én nem bántalak, Szívecském. De azért jelezném neked, hogyha el akarod hagyni ezt az erényt, én állok rendelkezésedre.
Renesmee-vel egymásra pillantottunk, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
- Hé, én ezt teljesen komolyan gondoltam! –szólt közbe Rob, mire még jobban kacagni kezdtünk. Az egész folyosó a mi jókedvünktől volt hangos.
- Én megyek matekra. –vigyorogtam, majd a csajokat nézegető Robert felé fordultam- Nehogy elsiesd a választást, Kaszanova!
Kacsintott egyet, majd levette a vállamról a karját, és mindenki az órájára indult. A csengő hangja még jobban ösztönzött minket a sietésre. Gyorsan szedtem a lábamat, noha tudtam, hogy Mr. Lawner nem fog különösebben leteremteni azért, amiért kések. Mióta kicsit segítek neki a matekórákon fegyelmezni a többieket, teljesen a szívébe zárt. Néha már kezdett idegesíteni a kivételezése. Megbeszéltem vele ezt a problémát, azóta visszafogja magát.
Kicsit késve ugyan, de beértem a terembe. A tanár úr épp a könyveit pakolta ki, mikor betoppantam.
- Elnézést a késésért, Mr… –motyogtam. Válaszul csak a padom felé intett a fejével, és próbálta visszafogni a mosolygását. Nem igazán sikerült neki…
~
Vihogva hallgattam Robert beszámolóját. Még Renesmee sem tudta visszafojtani a nevetését, így egymást túlharsogva kacagtunk.
- Szerintem tök jó ötlet volt… –motyogta végül Rob, mire még erőteljesebben nevettünk.
- Jó ötlet? –vontam kérdőre- Jaj, Robert! Az nem jó ötlet, ha elszöksz otthonról…
- Leiszod magad, megfektetsz egy csajt –tette hozzá Nessie.
- Majd hazavánszorogsz és fel akarsz mászni az ablakodhoz. Robert. Könyörgöm. Részegen még oké, hogy végigmész az udvaron, próbálsz nem zajt csapni, ez még elhiszem, hogy ment. Na de, hogy fel akarj állni a párkányra, ami tele van muskátlival, sorba lerugdosd őket, majd elrugaszkodj, és megkapaszkodj a redőnyödbe, ami nyomban le is szakadt… –nevettem- Te pedig beleestél a…a rózsabokorba.
- Ezután pedig még csodálkozol, hogy az összes kutya ugatni kezdett az utcába, és az apád egy vadászpuskával jött ki megnézni, hogy ki akar betörni…
Újabb nevetésben törtünk ki. Nem bírtam épp ésszel felfogni, hogy hogyan volt ilyenre képes, tényleg nem! Minden esetre feldobta vele a napomat.
- És te barom, még felhívtad a csaj szüleit, hogy sajnálod, hogy elvetted a lányuk szüzességét! –hitetlenkedett Renesmee- Egyrészt, már nem is volt szűz. Másrészt, te barom, ne dörgöld a szülők orra alá, hogy megfektetted az egy szem lányukat!
Miközben Nessie leszidta a fintorgó barátunkat, folytattam a kacagást.
- Ez hihetetlen! –jegyeztem meg.
- És akkor még nem is tudtok mindent. –sóhajtott Rob- Mikor Apa kijött puskával, hogy megnézze a betörőt… Felpattantam és átkaroltam, majd azt mondtam neki, hogy igazán kölcsön adhatná a feleségét pár órára…
Újabb nevetési roham futott át rajtam, de közbe vegyült vele a hitetlenkedésem is. Ez már tényleg abszurd!
- Most vagy egy ekkora barom vagy, vagy ennyire megárt neked az alkohol. –tekertem végül a fejemet, miután józanésszel tudtam gondolkodni.
- Utána bocsánatot kértem tőlük, esküszöm. –emelte fel a kezeit- Mondjuk Apa azóta is furcsán néz rám, Anya meg nem is mer a szemembe nézni…
- Na, ezt nem csodálom. –szólt közbe Renesmee- Még jó, hogy nem szegény húgodat kezdted el molesztálni, te perverz állat!
- Ne már, ő csak három éves. Már hogy kezdenék ki vele!? Fúj, Renesmee! Azért mindennek van határa!
- Remélem legközelebb nem fogsz ennyit inni. –szóltam, majd megszorítottam a karját- Ugye, Robert?
- Persze. Még egy ilyen cikis helyzetet nem tudnék kimagyarázni. Ráadásul büntetést kaptam. Milyen ciki már! Minden nap nyolcra otthon kell lennem, hétvégén kilencre. És ha megtudják, hogy alkoholt fogyasztottam, a büntetésem a nyárra is kiterjed. Mekkora szívás!
- Szülői szigor. Jót fog tenni. –vigyorogtam, majd megpaskoltam a karját- Jut eszembe, Tiffanyról tud valaki valamit?
- Mibe fogadunk, hogy Daniellel ellógtak? –húzta fel a szemöldökét Robert- Egy húszast teszek rá.
- Fogadok, hogy otthon van, egyedül. –mondtam- Állom a húszast.
- Negyvenet teszek Izbel igazára. –vigyorodott el Renesmee.
- Ha holnap jön, eldől, hogy kinek van igaza. –Robnak értelmes gondolatokra is képes újabban- Bocsi, csajok, de készítsétek a pénzeteket. Én fogok nyerni.
- Aha… azt megnézem. –szólt Nessie, mire Robert összeszűkült szemekkel meredt rá.
- Oh, jut eszembe. Nem akartok velem belógni éjszaka a parkba? Tök nagy buli lenne!
Mégsem. Értelmes gondolat Roberttől? Mit gondoltam én?
- Rob. Büntetésben vagy, ez az első dolog, ami megakadályoz ebben. A második pedig az, hogy én nem akarok szobafogságot kapni. –tekerte a fejét Nessie.
- Izbel? –nézett rám reménykedőn, de csak megráztam a fejemet.
- Felejtsd el.
- Áh, mindegy. Legalább holnap pénzre teszek szert. –dőlt hátra, majd a tarkóján összekulcsolta az ujjait.
- Nem akarlak lelombozni, Robert, de én csak akkor fogadok, ha biztosan nyerek. –kacsintottam. Magamban pedig fohászkodtam, hogy tényleg igazam legyen.
- Jut eszembe, hogy van Jester? –kérdezte Robert.
- Úgy érted Jasper? –javította ki Nessie, mire Rob bólogatni kezdett- Változatlan a helyzet. Még mindig dühös. De legalább nem depressziós. A düh még mindig jobb, mint a depresszió…

- Amíg késik, az nem múlik. –motyogtam komoran.
- Mint a menstruáció. Kivéve a terheseknél. –vihogta közbe Robert, mire a tenyerembe temettem az arcomat.
- Te sosem változol! –mondtuk egyszerre Renesmee-vel, majd Rob pimasz arcára pillantottunk.
- Így szeretnek a nők, nem lenne érdemes változnom. –jelentette ki elégedetten.
- Ha-ha-ha. –imitáltam erőltetett nevetést, mire az arcán lévő vigyor terebélyesedett.
- Komolyan, Robert. Ha minden nap így kiakasztasz, mint ma, esküszöm, egyszer még behúzok egyet. –fenyegetőzött Renesmee.
Természetesen Rob ezt nem vette komolyan. Persze, még mit nem! Ő? Valamit is komolyan venni? Ráadásul egy nő fenyegetőzését?
- Nessie, szerintem ez reménytelen. –paskoltam meg a karját- De tudod mit? Megéri majd minden hétfőn hallgatni a hülye történeteit. Gondolj csak bele, nem leszünk olyan hétfő-utálók, mint Garfield.
- Bocs, én örök hétfő-utáló vagyok. Meg kedd-, szerda-, csütörtök-, péntek-utáló. Tudod, ha iskola van, az semmi jót nem jelent. –szólt közbe Robert- De ha hétvége van, akkor buli, és nők…
Mélyet sóhajtottam, majd hagytam, hogy a homlokom az asztalon koppanjon. Reménytelen!

Love Angel- 26. fejezet

Love Angel- 26. fejezet
Jasper
(Izbel)

Olyan volt, mint egy kisgyerek. Egy kisfiú, aki azt akarta, hogy szeressék... Aki törődésre vágyott. Meg is kapta, aztán elveszítette. Talán ez volt a legrémesebb dolog, amit tehettek vele. A szőke tincseit simogattam, miközben a feje a combomon pihent. Ekkor tényleg egy kisgyermeket láttam benne... Aki csak azt szerette volna, ha az anyukáját átölelve kisírhatja a bánatát... Ki volt készülve. Percenként remegés futott végig rajta, alig beszélt. Hiába is tagadja, most is szereti a vámpírlányt...
Elmerengtem, miközben az ujjaim a tincsei között kalandoztak. Miután hazaértünk, rá negyvenkilenc percre megjelent Jasper. Ujjai között bőröndöket szorongatott, mellette Renesmee kukkantott be az ajtón. Halványan rá mosolyogtam, majd behúztam őket az ajtón. Jasper kijelentette, hogy mivel nem akar a terhemre lenni, elmennek Nessie-vel a lakására. Először győzködtem őket, hogy maradjanak, de hajthatatlan volt. De legalább arra rá tudtam beszélni, hogy maradjanak egy kicsit. Hát igen, ez a kicsi eléggé elhúzódott.
Renesmee és Kevin épp a konyhában főznek. Halkan kihallatszik a beszélgetésük. Szerelmem arról faggatja Nessie-t, hogy mi történt, mikor otthon voltak. Pár burkolt válasz érkezett. Tudtam, hogy neki nem fogja elmondani… nem bízik meg benne eléggé, és még eléggé friss a dolog. Tudtam, hogy őt is rémesen érintette, hogy a kedvenc Nagynénje ezt tette. A parkolóban is le volt sújtva, hogy mindennek szem és fültanúja kellett, hogy legyen…
Egy autó hangosan parkolt le a ház előtt. A bejárati ajtó kicsapódott, majd egy magas hang csapta meg a fülemet:
- Kié ez az idegen kocsi a ház előtt?
Lily ezzel a mondattal egy időben lépett be a nappaliba, majd arcáról lefagyott a mosoly. Gondolatban elküldtem neki a magyarázatot, mire szótlanul bólintott.
- Segítek Kevinéknek a… kajában. –makogta.
Pár perccel később lépett csak be Dan, de ő továbbra is vigyorgott.
- Lily mennyi cuccot képes magának venni. –dörmögte, majd felmutatta a szatyrokat- Komolyan… félek, hogy ez a nagy vásárlási-mániája ragályos.
- Biztosítalak, hogy nem az. –motyogta Jasper- Én sem kaptam el a volt barátnőmtől. Ne aggódj miatta.
Volt barátnő? Úha… nagyobb itt a gond, mint hittem…
- Te Jasper vagy, igaz? Izbel már sokat mesélt rólad. Dan vagyok.
- Örülök. –biccentett Jazz, majd lehunyta a szemeit.
- Mi történt? –tátogta Dan, majd a fejére bökött. Gondolatban elmagyaráztam neki a helyzetet, mire egy szánakozó pillantással válaszolt. Megtekerte a fejét, majd biccentett egyet az emelet felé.
- Jasper, gond lenne, ha egy kicsit elmennék? –kérdeztem, mire megrázta a fejét, és felült.
- Menj csak. –motyogta.
Felugrottam mellőle, és Dan társaságában az emeletre indultam. Ott az egyik szobából elillantunk a tenger mellé, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.
- Mit akarsz tenni? –kérdezte, majd a vízről rám fordította a pillantását.
- Nem tudom. Egyszerűen… tehetetlen vagyok. –huppantam le a homokba- Valami ötlet?
- Sajnálom, de nincs.
- Valamit ki kell találnom, mert ez így…nem maradhat. –motyogtam- Olyan rossz érzés tehetetlennek lenni. Eluralkodik rajtam ez az érzés. Csak nézem Jasper reményvesztett arcát, és… és nem tudok semmit tenni.
- Valahogy megoldjuk. Ha mindenki töri egy kicsit a fejét, ki tudjuk találni.
- Az jó lesz. –jött a hang mögülünk, mire megpördültünk.
Amelia állt ott, hófehér ruhában. Barna haja hullámzott mellette, karjait idegesen fonta össze a mellkasa előtt.
- Izbel! –sóhajtott- Ezt hogy hoztad össze?
- Én? Sehogy. Alice féltékenységi rohamot kapott. –válaszoltam- És most nem tudom kibékíteni őket.
- Tudom, mindent láttam odafentről. –mondta- Valamit tenned kell. Ez is a te hatásköröd alá tartozik. És tudod, hogy mi történik, ha egy ennyire komoly feladatot nem tudsz rendesen végrehajtani?
- Igen, tudom. –nyögtem.
- Ha Alice és Jasper nem békülnek ki, a Cullen család szétbomlik. És ha nem lesznek együtt, akkor az ellenségeiknek tökéletes időpont lesz a támadásra. –magyarázta- Ha pedig megtámadják őket, akkor Renesmee… És akkor te is célpont leszel…
- Tudom. –szakítottam félbe- Tudom. Nem kell ennyire kifejteni.
- Beszélj az egyik… barátoddal. –mondta fojtott hangon, mire bólintottam.
Tudtam, hogy ezt a barátságot nem díjazza. Szerinte sok jó nem sülhet ki belőle. Én pedig úgy vélem, hogy minden emberi kapcsolatnak megvan a maga veszélye… majd kiderül, hogy ő ellenem fordul-e.
- Izbel, könyörgöm. Ezt hozd rendbe. –kérlelt- Nagy gondok lesznek, ha ők nem békülnek ki. Te is veszélyben vagy addig.
- Ne aggódj. Valamit… kitalálok, és rendbe hozom a dolgokat. –mondtam magabiztosan.
Pedig legbelül szétesek. Hozzam rendbe, vagy óriási gondok lesznek… És mégis hogyan hozzam rendbe? Ha valaki ad egy használható ötletet, megcsinálom! De jelenleg… semmit sem tudok tenni. Ha Jaspernek elkezdem magyarázni, hogy Alice nem azért csinálta, mert már nem szereti, akkor elküld melegebb éghajlatra…. Jobb esetben.
- Amúgy Josh üdvözöl. –mosolyodott el Amelia- Hiányzol nekünk. Olyan rossz nélküled ott fent. Ráadásul Kevin is veled van… Igaz, tudtuk, hogy egy jó ideje többet érez irántad, mint puszta barátság…
- Mi?
- De elfojtotta. –folytatta- Azért boldogan tapasztalom, hogy minden rendben van köztetek. Jó úgy látni titeket, hogy szeretitek egymást. Mindkettőtöknek kijárt egy kis boldogság.
- Támogatom. –vigyorgott Dan.
Mosolyogva ráztam meg a fejemet.
- Most pedig irány vissza. És Izbel… maximum negyed éved van. –mondta Amelia, majd egy apró köszönés után már ott sem volt.
Negyed év… Három hónap… Atya ég! Negyed év! Negyed év alatt hozzam rendbe a kapcsolatukat? A nulláról kell indulnom.
Visszaillantunk a szobámba, majd onnan lementünk a konyhába. Kevin, Lily, Harper, Tod már vacsoráztak, és legnagyobb meglepetésemre Renesmee is falatozott. És láthatóan ízlett neki az étel.
Jasper a nappaliban ült, és a telefonját nyomogatta. Ahogy láttam, a nem fogadott hívásokat és az üzeneteket törölte. Biztos jó pár darab volt neki. Nem is csodálom.
- Ha Nessie megette a vacsorát, elmegyünk. –nézett fel rám- Nem akarunk tovább zavarni.
- Ugyan. –ültem le mellé- Nem zavartok. Hisz tudod jól.
- Igen, Jasper. Rég volt köztünk ilyen jó csaj. –kiáltott ki Harper, mire Jazz halkan morgott.
- Hé! –nevettem fel.
- Bocsi, Izbel. De te foglalt vagy. Hiába vagy egy ötcsillagos csaj, akkor is foglalt vagy. –kacagott, mire egy jókora durranást hallottam- Bocs, Kevin. De ezt a tálcacsapást mégsem érdemeltem meg.
Mosolyogva tekertem meg a fejemet.
- Ti sosem változtok. –mondtam, és visszafordultam Jasper felé- Hova mentek?
- A lakásomra. Itt van pár saroknyira. Nem a legnagyobb, de megteszi.
- Jasper. Abba a lakásba öt szoba van, kettő fürdőszoba, egy óriási konyha, és egy még nagyobb nappali. Az erkélyről pedig ne is beszéljünk. –hitetlenkedett Renesmee- Ne mondd, hogy az kicsi.
Jasper erre megeresztett egy halvány mosolyt, de nyomban elkomorult.
- Igazad van. –mondta- Alice választotta, úgyhogy kicsi nem lehet.
Sóhajtottam egyet. Újra előjött Alice. Úgy érzem, hogy minden hozzá köti. Mondjuk ez teljesen logikus. Alice ragadta ki a háborúból, ő szoktatta át állati vérre, miatta csatlakozott a Cullen családhoz…
Újabb sóhaj szakadt ki a mellkasomból. Könyörgöm, valaki adjon egy jelet, hogy mit kellene tennem!
Durván fél óra múlva Renesmee és Jasper már nem voltak nálunk. Kevin ölében öltem, fejemet a vállára hajtottam. Halkan dúdolt nekem, közben a hátamat simogatta.
- Mit tehetnék?
- Nem tudom, Kicsim. –mondta- Valamit kitalálunk együtt. Mennyi időd van?
- Negyed év.
Halkan felnyögött. Szerinte is kevés ez a pár hónap. De mit lehetne tenni?
- Menjünk fel. Hasogat a fejem. –motyogtam, mire a karjaiba kapott.
Az ágyamra döntött le, majd ő is befeküdt mellém. A mellkasára hajtottam a fejemet, és mélyet lélegeztem az illatából.
- Ha nem sikerül megoldanom, akkor… –futott le egy könnycsepp az arcomon. Dühösen töröltem le.
- Tudom, Kicsim. –sóhajtott- Ne aggódj.
- Nem a bűntudatba fogok belehalni, hanem a…
- Tudom. –szakított félbe gondterhelten- Megoldjuk. Nem engedem, hogy bármi bántódásod essen.
Bólintottam egy aprót. Továbbra is beszélt hozzám, nyugtató szavakat kántált. Dallamos hangja cirógatott, ujjai a hátamon barangoltak. Elnyomott az álom.
~
Reggel nyúzottan keltem. Szemem alatt szürke karikák húzódtak. Alig aludtam éjszaka. Forgolódtam, felriadtam minden kis zajra. Kevin pedig miattam riadt fel. Hajnalban tudtam csak kicsit aludni, Szerelemem pedig még mindig húzza a lóbőrt. Nem ébresztem fel. Ha én nem, legalább ő legyen kipihent.
Halkan készülődtem össze. Egy hideg zuhannyal indítottam. Sminkkel nem is bajlódtam, tudtam, hogy úgysem tudna jobb kinézetet varázsolni. A táskám szerencsére már össze volt készítve, a házi feladatokkal tegnap nem bajlódtam. Kit érdekel?!
Kocsiba pattanva hajtottam az iskolához. Épp csengetésre értem be, rohantam is a terembe. A tanár még szerencsére nem volt bent, nyugodtan tudtam előpakolni.
Érzékeltem, hogy bejött a tanár, elkezdte az órát, de igazából nem tudtam figyelni. Lekötöttek a gondolataim, valamit az, hogy egyedül ültem a padban. Pár perc múlva kiabálásra kaptam fel a fejemet. A tanár úr épp Renesmee hangját kiabálta túl, aki nem győzött elnézést kérni a késésért. Végül Nessie a helyére iszkolt, pontosabban lehuppant mellém.
Tudtam, hogy ő is nehezen viseli ezt a helyzetet. Hisz a nagynénje és a nagybátyja épp külön élnek. Ezen kívül a barátnője- ergó én-, és a nagynénje háborúznak. Ebből semmi jó nem sülhet ki…
Nessie szünetekben elmesélte, hogy mi is történt, miután elmentek. Jasper eszeveszett módon száguldozott az utcákban, a telefonja megállás nélkül csörgött. Renesmee pedig csak ült, és félt. Jazz látszólag nem is érzékelte maga körül a külvilágot, csak Unokahúga arcán végigvonuló könnycseppekre kapta fel a fejét. Leállította az autót, és hagyta, hogy Nessie kisírja magát a vállán.
~
- Nem akarom, hogy ez így folytatódjon tovább. –motyogta Nessie.
Épp egy almába haraptam bele, majd hevesen bólogatni kezdtem.
- Valamit találjunk ki. Ki kell békítenünk őket. Ez… ez így nem jó!
- Egyetértek, Renesmee. –mondtam fellelkesülve- Ketten biztos ki tudunk valamit találni.
- Jasper szörnyű mostanában. –sóhajtott- Egész éjszaka csak ült a kanapén, a telefonját forgatta a kezében, és nézett ki a fejéből. Nem is tudtam aludni. Annyira aggódok miatta. Félek, hogy valami rosszat tesz, esetleg…
- Ne. –szakítottam félbe- Ki se mondd.
Beleegyezően bólintott, és arra a napra inkább jegeltük a témát.
~
Hazaérve levetettem magam a kanapéra. Fáradtan terültem szét rajta. A fotelben ülő Harper megilletődve nézett rám, aztán elvigyorodott.
- Ennyire elfáradtál?
- Igen. –válaszoltam.
- Pedig Kevin ott sem volt. –mondta- Úgy hallottam, hogy pár napja megvonod tőle a neki kijáró perceket.
- Harper! –kiáltottam fel hitetlenkedve.
- Most mi van? –nevetett- Én csak a ti érdekeiteket szolgálom. Hidd el, nagyon jól levezetné a feszültséget.
- Inkább fogd be! –szóltam rá, és nekivágtam a fejem alatt lévő díszpárnát.
- Oh, jut eszembe. Van itthon kakaópor?
- Konyhaszekrény, balról a második szekrény. –mosolyogtam, mire felpattant.
- Te is kérsz?
- Ha kakaóról van szó, akkor nem. –nevettem- Tudod, hogy a forró csokit szeretem.
- Tudom.
- Amúgy… Kevin itthon van? –kérdeztem, közben a konyhába indultam.
- Izbel… csak nem átgondoltad, amit mondtam? –kacsintott, mire megráztam a fejemet.
- Majd jövök. –mosolyogtam rá, és elillantam.
A jól ismert szobában kötöttem ki. Elmosolyodtam, és lehuppantam az ágyra. A fekete selyem cirógatta a bőrömet. Vártam. Érzi, hogy itt vagyok. Pár perc kérdése az egész, és meg fog jelenni. És milyen jól tudtam…
- Izbel. –nyitódott az ajtó- Mit keresel itt?
- Ez kérdés? –nevettem fel.
- Igen, az.
- A segítségedet akarom kérni. –mondtam, majd kérlelőn néztem rá. Sóhajtott egyet, és leült mellém az ágyra.
- Na, mesélj.

Love Angel- 25. fejezet

Sziasztok!
Röstellem, hogy késtem. De remélem ez a mozgalmas fejezet kárpótolni fog titeket... A véleményetekre számítok :)

Love Angel- 25. fejezet
Minden rendben…vagy mégsem?
(Izbel)

Pár nyugis iskolai nap következett. Mind ugyanabban a sémában telt le: Reggel felkeltem, reggeliztem és elkészültem. Kevin elvitt az iskolához, ott egy forró búcsúcsókot váltottunk, majd Renesmee és Robert párosához igyekeztem. Ők rendszerint már az ajtónál vártak, majd bementünk az óráinkra. Az ebédszünetben sem volt semmi érdekes. Talán csak annyi, hogy Tiffany és Daniel újra visszacsapódott a mi asztalunkhoz. Robert ennek természetesen nem örült. De Renesmee megnyugtatta, hogy bármi is történik, leállítja őket. Emiatt Robert Renesmee és közém ült le, hogy véletlenül se kelljen Daniel vagy Tif mellett ülnie. Aztán Rob fintorogva figyelte, hogy csókolóznak, és Dan keze Tif combjára siklik. Én csak nevettem Rob arckifejezésén. Egészen addig kacagtam, amíg egy sült krumplit nem nyomott a számba… Persze Robert ezt még visszakapta.
Ezek után mentem haza, vagy épp kibírtam még pár órát, majd otthon Kevin teljes ellátásban részesült, majd addig kényeztetett, míg a kislábujjam is beleremegett…
Jasper elvitt pizzázni. Azt mondta, hogy sok mindent meg kell beszélnünk… Nagyon kíváncsivá tett vele. Épp most szállunk ki a kocsijából. Az ő kesergő arckifejezése eléggé feltűnő, de mikor megkérdeztem tőle, csak annyit válaszolt: Később!
Beültünk az egyik meglehetősen forgalmas helyre. Úgy tűnt, hogy Jasper előre odatelefonált, hogy biztosan legyen asztalunk. Leadtam a rendelést, Jazz semmit sem rendelt… Valahogy gondoltam. Azon lepődtem volna meg, ha megrendel magának egy nagy, családi pizzát…
- Tudod… nem csak a nagy semmiért hoztalak el pizzázni… –motyogta a fűszereket pakolászva- Egy kicsit… ki akartam szabadulni a környezetemből. És úgy gondoltam, hogy te vagy az, aki megértesz engem…
- De mi történt, Jasper?
- Alice meg sem engedi, hogy hozzáérjek. Szinte hozzám sem szól. –mondta keseregve- Egyszerűen… Hihetetlen. Még sosem volt ilyen. Ha hozzáérek, megcsókolom mindig egy… lotyót hoz fel. Hogy inkább őt tapogassam.
- Rám gondol… –nyögtem.
- Ez hülyeség, Izbel!
- Nem. Jasper, csak hallgasd meg. Figyelj. Akkor kezdett ilyen lenni, amikor az estélyen táncoltunk. Akkor már láttam a szemeiben az egészet.
- Igazad van.
- Féltékeny. –mondtam- Beszélgess vele sokat, vidd el olyan helyekre, ahol még nem voltatok. Legyetek kettesben, lepd meg. Sokat jelentene neki minden apróság is. Csak éreztesd vele, hogy szereted.
- De nagyon jól tudja, hogy szeretem.
- Jaj, Jasper. Ő egy lány. Arra van szüksége, hogy éreztessék vele.
- De miért gondolja azt, hogy… van köztünk valami?
- Azt nem nekem kell tudnom. –mosolyogtam sejtelmesen- Amúgy szerintem azért, mert kivételes barátságot alakítasz ki velem, ami gyanús számára.
- Hát igen… ilyen közvetlen ritkán vagyok.
- Akkor örülök a megtiszteltetésnek. –mosolyodtam el- Ne félj, Alice majd meglátja, ami valójában van.
- Remélem, hogy mi hamarabb észreveszi az igazságot. –sóhajtott- Nagyon nehéz nélküle.
- Tapasztaltam ezt az érzést, tudom, hogy milyen. De ne félj, Jasper. Szeretitek egymást, minden rendben lesz.
Csak elmosolyodott, miközben megkérdezte az épp arra járó pincértől, hogy mikor hozzák ki az italomat. Én csak elvigyorodtam rajta. Kis türelmetlen!
~
Napokkal később a helyzet változatlan volt. Jasper egyre kétségbeesettebb volt. Megpróbálta megbeszélni Alice-val a dolgokat- megjegyzem többször is-, de Alice hajthatatlan volt. Meg sem próbálta megérteni, hogy a szerelme mit mond neki, csak kifigurázta a szavait, végül otthagyta.
Jasper reménytelennek érezte a helyzetet, pedig mindent megtett. Én pedig tudtam, hogy Alice szereti őt. Ha nem szeretné, csak vigyorogva tűrné, hogy elvegyem tőle Jasper. Legalább is ezt hinné. Oh, Alice… hogy lehetsz féltékeny…
Nem tudtam mit mondani. Bíztattam Jasper, de új szavak nem jöttek a számra. Ugyan azt kántáltam: Minden rendben van; rá fog ébredni a dolgokra…
Ilyen, és ehhez hasonló mondatokat mondtam neki, de úgy látszott, hogy már nem is hisz nekem. Nem csodáltam.
Napok elteltével egyre rosszabb volt a helyzet. Jasper beszámolt arról, hogy Alice úgy találkozgat idegen srácokkal, hogy nyíltan meséli el a családtagjainak a dolgot, ügyelve arra, hogy Jazz minden szót halljon…
Ezek voltak a forgatások. A tőr Jasper szívében már kezdettől megvolt, Alice így pedig csavart rajta egyet.
A délutánok egy részét így hát a szőke vámpírunk társaságában töltöttem. Legtöbbször Renesmee is hozzánk csapódott. Jazz ilyenkor számolt be arról, hogy Szerelme mit csinált legújabban… Láttam Jasperen, hogy szenved. Ahogy elnéztem egy ideje vadászni sem volt, de nem tudtam utasítani, hogy menjen el. Nem is tudok a vámpírságáról! Elméletben…
Egyszer majdnem elszóltam magam, miszerint:
- Ne aggódj, Jasper! Alice szeret téged. Hisz tudod, a vámpírok egy életre választanak párt.
De nem tettem. Még időben kijavítottam a vámpír szót, ahogy láttam, észre sem vette.
Megnyugtatott a tudat, hogy nem volt gyanús neki, de mégis elrettentett. Egy vámpír, aki ilyeneket nem vesz észre? Oh, itt óriási gondok vannak! Jó, igaz, ezt eddig is tudtam…
Pár nappal később az iskola parkolójában beszélgettünk. Úgy gondolta, hogy most délután oda fogja kötözni a székhez a Szerelmét, de akkor is elmondja neki, amit akar. Díjaztam, hogy ennyire határozott Jasper. Büszke voltam rá- részben…
Kevin a derekamat karolta át, én pedig boldogan simultam a karjaiba. Renesmee Jasper mellett ült a padon, közben mesélt. Arról, hogy milyen volt a mai dolgozat, amit persze tökéletesen oldott meg. Azt is megjegyezte, hogy utálja a történelemtanárt, amiért négyest adott neki a feleletére. Meg tudtam érteni.
Közben újra Kevinre mosolyogtam. A keze a derekamon pihent, a homlokomra nyomott egy csókot. Szerettem, mondjuk ez nem újdonság...
Éles hang csapta meg a fülemet. Összetéveszthetetlen éles és csilingelően magas hang. Jasper azonnal arra kapta a fejét, és kimeresztette a szemeit. Meglepődve fordultam a hang felé, majd ledöbbentem. A szemeim elkerekedtek, és hirtelen egy hang sem jött ki a torkomon. Jasper megfeszült mellettem, és a kezei ökölbe szorultak. Elé kellett volna állnom, vagy elrángatnom innen, de nem ment. A döbbenet túlságosan nagy volt ahhoz, hogy bármit is tegyek.
Renesmee halkan sikkantott egyet, az én reakcióm is hasonló volt. Jasper ebben a pillanatban pattant fel, és dühös fújtatás kíséretében indult el arra. Felugrottam és mellé szaladtam, majd Nessie is utánunk iramodott. Talán ketten érünk valamit.
- Jasper, állj már meg! –kiabáltam rá, majd sikeresen elkaptam a karját.
- Nem! Az a…
- Hagyd abba! –szólt Renesmee is- Igen, az Alice. Én is meg vagyok döbbenve, dühös vagyok. De nem futhatsz oda, hogy beverd a srác képét.
- Az… tényleg Alice, ahogy azzal a sráccal csókolózik?
- Kevin! Ezzel nem segítesz. –teremtettem le, majd újra Jazz felé fordultam.
Rám nézett, én pedig azonnal szembesültem a dolgokkal. Jasper érzi, hogy a srác élvezi a dolgot. Talán még Alice-ben is fellobbant a szikra… Bele sem merek gondolni…
Jazz szeme feketén villant, majd kirántotta a karját a szorításomból. Halkan sikkantottam egyet, majd elé ugrottam.
- Egy okot mondj, amiért ne verjem be a srác képét. Csak egyet! –morogta fojtott hangon.
- Alice miatt. –mondtam, és újra megragadtam a karját.
- Nem érdekel Alice. Igen! Bizony! –ordította- Nem érdekel Alice! Tessék, Alice Cullen, halld csak! Nem érdekelsz! Ezt műveled? Az orrom előtt csalsz meg engem? Hát gratulálok. Ennyit ért a kapcsolatunk…
Jasper ordítása mindenkit elrettentett. Alice is elszakadt a pasitól, majd ijedt pillantást vetett Jasperre. Éreztem, hogy nem ez volt Alice célja. Nem az volt a lényeg, hogy elüldözze magától Jazzt, hanem hogy féltékennyé tegye. Azt hiszem ezt meglehetősen elrontotta. Kétségbeesetten közeledett felénk. Kevin mellém lépett, hogy megakadályozza az esetleges balhét, esetleg ha szükséges megvédjen engem.
- Gyere, Jasper. Menjünk innen. –szóltam rá határozottan, mire mérgesen pillantott rám. Renesmee húzni kezdte, mire Jazz mérgesen szusszantott egyet, és rámorgott az Unokahúgára. Nessie nem kicsit lepődött meg. Látszott rajta, hogy az egyik kedvenc Nagybátyja sosem tette még ezt. Legalább is vele nem…
- Édesem… –Alice hangja egész közelről jött. Csak pár méterre volt tőlünk, és nagyokat pislogott.
- Ne merészelj így hívni. –remegett meg Jasper- Vagy netán azt szeretnéd, ha jelenetet rendeznék ennyi ember előtt?
Közelebb lépett Alice-hez, tudtam, hogy nem fog semmit tenni. Közel hajolt hozzá, és az arcába sziszegte:
- Sikerült a terved.
- Haver, gyere. Húzzunk el. –javasolta Kevin, mire Jazz bólintott.
- Te mész el otthonról, vagy én? –kérdezte- Oh, tudod mit? Hagyd csak, Alice. Nekem úgyis kevesebb cuccom van, majd költözök én.
Elképedve néztem rá. Renesmee hasonló arckifejezést vágott, Jasper pedig pókerarccal nézett. Alice ajkait egy sikkantás hagyta el.
- Elhagysz? És mégis kihez mész? –visította.
- Bárhová. Van több lakásom is, vagy akár mehetnék Izbelhez is. Szerintem ő nem bánná. –morogta vissza Jaz.
- Megint ezt a csajt hozod fel! –kiáltotta, majd rám villantotta a szemeit- Nem veszed észre, hogy sikerült elérnie, amit akart?!
- Na miért, mégis mit akart? –kérdezte Jasper, holott tudtam, hogy egy szavát sem hiszi el.
- Azt, hogy szétmenjünk. Azt, hogy vele legyél, és végre szakítsunk!
- Teljesen poénos vagy, Alice néni. –suttogta Renesmee.
- Te az ő oldalára állsz? –visította.
- Őt ismerem. Téged jelenleg nem. Ez az éned távol áll tőlem. –válaszolta Nessie, majd sóhajtott- Te érted el a célodat. Elüldözted magad mellől Jaspert, és ezért csak magadat hibáztatod. Rettentően viselkedtél az utóbbi napokban. Meg sem hallgattad a szerelmed szavait, csak hajtottad az igazadat. Mégis mit gondolsz, Jazz képes lenne megcsalni téged? Nem, és tudod, hogy miért nem? Azért, mert szeret téged. De te látszólag nem érzed ezt. Épp az orra előtt smároltál le egy srácot, akit alig ismersz. Rád sem ismerek, Alice néni…
A kis manó döbbenten állt. Csak nézett, látszólag felfogta, hogy mit tett az utóbbi napokban. Esdeklőn nézett Jasperre, aki hátra arcot vágott, és beült a kocsijába.
- Nem egyedül fog költözni. –suttogta Nessie könnyes szemmel- Vele megyek. Nem fogom hagyni, hogy magába zuhanjon miattad. Csalódtam benned, Alice néni…
Megfordult és elviharzott. Kevinnel maradtunk ott, hogy megláthassuk Alice bosszúszomjas arcát.
- Ezt még meg fogod bánni, boszorka! Tudom, hogy a te kezed van a dologban. –sziszegte.
- Túlságosan is paranoiás vagy, Alice. –sóhajtottam- Nem veszed észre, hogy mindezt magad művelted. Jasper ma délután akart veled mindent megbeszélni. Elképzelni sem tudod, hogy milyen módszereket tervezett…
- Nem érdekel! Viszont félj. –morogta- Még megbánod.
Elnevettem magam, és Kevin mellkasának dőltem. Éreztem rajta, hogy feszült, és bármelyik pillanatban robban. De nem szólt bele. Tudta jól, hogy magam is el tudom intézni…
- Alig várom már, Alice. –mondtam mosolyogva, és Kevin kezét megragadva húzni kezdtem.
Beültünk a kocsiba, Szerelmem pedig már indított is. Végignéztünk a döbbent diákseregen, akik az egész beszélgetés fültanúi voltak, majd elszáguldottunk.
- Nem félsz tőle? –kérdezte Kev, mire egy csókot nyomtam az ajkaira.

- Nagyon édes vagy, hogy ennyire aggódsz. –mosolyogtam rá. De ne félj. Nincs okom rettegni tőle. Nem fog semmit tenni. Pár héten belül hozzám fog jönni, és kérni fogja a segítségemet. Figyeld csak meg…
- Remélem igazad lesz. –motyogta, majd összekulcsolta az ujjainkat- Nem akarlak elveszíteni.
- Nem fogsz, ígérem. –mondtam, és megsimogattam az arcát- Viszont ki kellene találnunk, hogy mi legyen Jasperrel.
- Egy hosszas beszélgetés azt hiszem nem ártana így… Mióta vámpír, még sosem láttam ilyennek. Egyszer sem.

- Azt hiszem ezzel jár, ha csalódik a szerelmében. –motyogtam, és sóhajtottam egyet.
Jasper nagyon ki lehet bukva… Valószínűleg épp a bőröndjeibe szórja bele a cuccait, és alig várja már, hogy elhagyhassa a házat. Közben a család többi tagja eszeveszettül győzködi, hogy maradjon. De hajthatatlan. Renesmee pedig eközben rábeszéli a szüleit, hogy ő is mehessen… Edward és Bella döntését nem is sejtem… De remélem jól döntenek… Ugyanis Jaspernek szüksége van az unokahúgára. Szüksége van egy támaszra, aki ezekben az időkben mellette áll… Persze ott leszek én is, de az mégsem ugyan az.
Magamnak is nehéz volt bevallanom… Féltem. Féltem attól, hogy Jasper mit fog tenni, és rettegtem Alice tetteitől… Ki tudja, hogy meddig menne el addig, hogy bosszút álljon…
De egy valami megnyugtatott. Kevin mellettem volt, vigyázott rám, szeretett. Tudtam, hogyha ő velem van, nem lesz semmi gond…