Love Angel- 51. fejezet

Meglepi! :)
Love Angel- 51. fejezet
Hú vagy bú
(Izbel)

Az ágyamban feküdve bámultam a plafont. A festék halvány redőkkel tapadt meg, ezek furcsa, rendkívül apró árnyékot vetettek. Meglepődtem magamon és azon, hogy ezekre mennyi figyelmet tudok fordítani. Láttam a leütött szúnyog ronda maradványait, amit Robert sehogyan sem tudott levakarni onnan, miután lecsapta.
Furcsa csend volt a házban. Tudtam, hogy egyedül vagyok itthon. Mégis… Örültem volna, ha itt zajognak mellettem. Néha még az is megnyugtatott.
Az ujjaim közé fogtam a levelet, majd kis gombóccá gyúrtam a fehér papírt, végül elhajítottam a szoba túloldalába. Ott nekipattant a polcnak, majd beesett a fésülködő asztal tükre mögé. Aprót szusszantottam, mikor meghallottam, hogy a telefonom csörögni kezd.
- Csak egy percem van –hallottam Robert hadaró hangját.
Gyorsan levázolta a helyzetet, én pedig döbbenten hallgattam a szavait. Végül felnyögtem, majd megdörzsöltem a halántékomat. Bármiféle átkozódás és szidás nélkül tettem le a telefont- elköszönni is elfelejtettem. Jelenleg nem tudtam, hogy megint mit csinálhattak, de úgy éreztem magamat, mintha az anyjuk lennék.

Egy óra múlva már a kapitányság szürke padlóján haladtam előre, a cipőm sarka hangosan kopogott minden egyes lépésnél. Mögöttem Charlie lépdelt. Ősz haja rendezetlenül állt, arcán mogorva kifejezés ült.
Robert a cella vastag rácsának támasztotta a koponyáját, lehunyta a szemét. Mikor meghallotta, hogy jövünk, felugrott és izgatottan nézett rám.
- Miss. White letette az óvadékot érted, kölyök. Szerencséd van, hogy büntetetlen előéletű voltál. –mondta Charlie, majd kinyitotta a cella ajtaját- Legközelebb jobban vigyázzatok a kis barátnőddel. Ne az utcán veszekedjetek.
- Próbálkozunk. –mosolyogta Robert, majd megkönnyebbülten a karjaiba zárt- Köszönöm, Izbel.
- Ne gondold azt, hogy nem kaptok egy jó adag fejmosást. Renesmee merre van?
- Mosdóban van. –ingatta a fejét- Őt nem zárták be. Nem ér!
Felciccentem, majd megragadtam a karját és húztam magam után. Félúton Nessie-vel is összefutottunk. Ő felszegett állal jött mellettem, pillantása semmit sem árult el a lelkében dúló érzelmekről. Kezdett elegem lenni…
- Viszlát, Mr. Swan –intettem a jól ismert rendőrfőnöknek- Köszönök mindent.
- Nincs mit köszönnie. –válaszolta mosolyogva, majd tekintete megállapodott a mellettem álló lányon.
Renesmee ránézett, Charlie-nak pedig elakadt a lélegzete. Kilépett az asztala mögül, majd közelebb araszolt Nessie-hez. Tudtam, hogy a félvámpír lány tökéletesen tisztában van azzal, hogy most kivel hozta össze a sort. Éreztem, hogy nehezen tartja magát, legszívesebben a nagyapja karjaiba vetné magát.
Charlie visszatántorodott, megtámaszkodott a mahagóni asztal szélén.
- Elnézést, csak… ugyan olyan szeme van, mint az én Bellámnak volt –magyarázta akadozva, majd megdörzsölte az orrnyergét- Menjenek csak, nem tartom fel Önöket.
Robertet először beültettem az autóba, Nessie kezét pedig megragadtam, majd távolabb húztam.
- Ezt mégis hogyan gondoltad? Már megint iszonyatosan meggondolatlanul cselekedtél! Mégis mit gondoltál? Mert bizonyára nem ráijesztettél, ami miatt akkorát esett hátra, hogy hú, betört egy ablakot! Egy ’bú’ nincs rá ekkora hatással!
Renesmee kissé megbántódott pillantással állt előttem.
- Oh, szóval még mellette állsz?

- Miért, szerinted? -kérdeztem vissza- Mégis mit kellene tennem, Nessie?
- Hát, nem tudom. Haza küldeni!
- Ne csináld már! -rivalltam rá- Te csináltad a bajt, mégis ő szívta meg az egészet. Már két dolog miatt kérhetsz bocsánatot!
Elhallgattunk. Mindketten.
- Nem tudok kiigazodni rajtad. –vallottam be- Az egyik pillanatban megbántad, amit tettél, a következőben pedig már Robra akarod kenni. Én… Nem tudom, hogy mindezt hogyan gondolod, Renesmee… de ez így nem lesz jó!
- Tudom.

Az autóban meglehetősen nagy feszültség uralkodott. Renesmee és Robert szinte egymásra sem néztek, én pedig inkább az útra koncentráltam. Szerintem mindketten tudták, hogy egy szép kis fejmosásnak néznek elébe. Már sok volt, amit ők ketten csináltak az elmúlt napokban, nem volt szükségem újabb és újabb balhékra. Ezzel a maival telt be a pohár.
A nappaliban leültek egymás mellé a kanapéra, én pedig velük szembe, a fotelba huppantam le. Úgy éreztem magamat, mintha én lennék az a bizonyos rossz zsaru a filmekből, akitől félnek a vádlottak.
- Tudjátok ti, hogy mennyi időmbe telt, míg lebeszéltem az üzlet tulajdonosát, hogy ne perelje be egyikőtöket sem? –kérdeztem.
Igazából nem csak időmbe, hanem pénzembe is került. Jó sok pénzembe. Először is, én csináltatom meg a betört üveget másrészt pedig egy aranyos kis kártérítést is kizsarolt. Meg kell valljam, ügyesen csinálta.
- Mégis… mi vezérelt arra Renesmee, hogy belökd Robot egy üzlet kirakatán keresztül a vásárlók közé?
- Összekaptunk.
- Oh, ki gondolta volna! –gúnyolódtam- Mégis mi volt olyan sértő és bántó dolog, hogy bizony ilyen rémes dolgot kellett tenned?
- Csesztetett engem, én pedig visszavágtam.
- Robert, most Renesmee-vel beszélek! –dörrentem rá. A fülét-farkát behúzva süppedt bele a kanapéba.
- Felhoztam, hogy értem már, hogy a családja… miért nem szereti. –nyökögte Renesmee- Tudom, hogy szemét dolog volt… Ő pedig erre Jacobbal szúrt hátba.
- Jogosan tettem!
- Szemét vagy!
Ezután folytatták egymást szidalmazását, ordítva próbálták felülírni az akaratukat… Én pedig nyöszörögni kezdtem, majd elkiáltottam magamat:
- Befogni és leülni!
Így is tettek. Kissé megilletődött volt a pillantásuk, de továbbra is mérgesen meredtek egymásra, majd rám is.
- Nem tudom, hogy újabban miért teszitek ezt… De jó lenne, ha tisztáznátok a problémáitokat. Mert én ezt így nem bírom. Elegem van abból, hogy mindenen csak veszekedni tudtok.
Bólintottak egyet, majd felállni készültek. A pillantásommal visszanyomtam őket a kanapéra.
- Renesmee… Abba nem gondoltál bele, hogy Robnak komoly baja is eshetett volna? –kérdeztem sóhajtva- Ne csináljátok ezt, könyörgöm. Olyan jól kijöttünk egész nyáron, ne most romoljon el a dolog. Már csak három hetünk van itt, kérlek titeket, ne balhézzatok. Beszéljétek meg a dolgokat. Magatokra hagylak titeket.
Újabb bólintás volt a reakció, én pedig már ki is menekültem a házból. Kocsiba pattantam és La push felé vettem az irányt. Úgy éreztem, hogy tényleg jobb lesz, ha ténylegesen kettesben hagyom őket. Hátha akkor meg tudják beszélni a problémájukat. Reméltem, hogy így lesz. Mert ha nem… akkor tippem sem volt, hogy mit kellene tennem.
Embry nyitott ajtót, majd beterelgetett a nappaliba.
- Egyedül vagyok. –mosolyogta- A húgom lelépett a barátnőjéhez, Anya meg… hát, tippem sincs, hogy merre szívódott fel.
- Kedves –fintorogtam- Én a mai napomat tárgyalásokkal töltöttem. Mehettem Renesmee nagyapjához, aztán az egyik üzlet tulajdonosával is beszélhettem.
- Ja, igen. Robert küldött egy üzenetet, hogy most szabadult a börtönből. Nem értettem. –húzta el a száját- Szóval… lecsukták?
Elmeséltem neki az egész ügyet, ő pedig jót derült rajta.
- Na, majd kipiszkálom a világból –jelentette ki- Szappanos viccek… Ha! Ezt bírni fogom.
- Nem volt benn annyi időt.
- Az engem nem érdekel –nevette, én pedig rosszallóan megráztam a fejemet- Most mi van?
- Szörnyű vagy.
- Lehet –somolyogta- Én… meg akartam beszélni a tegnap estét.
- Szerintem mindketten tudjuk, hogy mi történt volna, ha…ha Rob nem dudál, hogy menjek már.
- Igen –bólintott- Megcsókoltalak volna. Igazából… kicsit zavarban érzem magamat… most nem tudom, hogy mit kellene tennem.
- Szerintem felejtsük el –javasoltam- Nem akarok még egyszer csalódni. Mert… Mivel öröklétű vagyok, te előbb-utóbb bevésődnél valakibe. Én pedig, ha beléd szeretnék, akkor újra összetörne a szívem. Nincs annyi pillanatragasztóm, hogy még egyszer összeragasszam!
- Megértem –mosolyodott el- Nem szeretlek… Mondjuk ezt biztosan tudod. Vagyis… szeretlek, mint egy barátot.
- Pontosan!
- Nem tudom, hogy mi volt velünk tegnap este.
- Ideiglenes agyi káosz.
Ezen elvigyorodott, majd a karjaiba zárt.
- Akkor közös megegyezésen alapulóan inkább hagyjuk, igaz?
- Igen –helyeseltem- Ennek a kapcsolatnak nem lenne jövője. Te rövidesen úgyis bevésődsz…
- Mikor?
- Nem tudom –vontam meg a vállamat. Jó volt nézni az izgatottságtól csillogó szemeit.
- Fogadjunk rá! –vetette fel az ötletet, mire elvigyorodtam- Tedd meg a tétet!
- Szerintem… Jövőre bevésődsz. Komoly 365 napod van rá, újév első napjától kezdve. Ötven dolcsi rá.
- Szerintem még ebben az évben –húzta ki magát- Duplázom!
Csak akkor hittem el, hogy tényleg ebben fogadtunk, mikor az ujjai erősen megszorították az enyéimet. Tényleg fogadtam vele!

Otthon édes, frissen sült sütemény illata fogadott. Az egész házat belengte, körbefogta a testemet, bekúszott az orromba… A sejtjeim bizseregve vágyódtak az édesség után.
A konyhában egy tálcán volt, csokoládés tésztája volt, és valami gyümölcsös szósszal volt leöntve. Isteni volt! Az első szelet után lecsúszott a következő is, majd még egy. Közben elégedetten néztem az ég felé és boldog m-betűk hagyták el összezárt ajkaimat.
- Ízlik neki
A hang irányába pördültem: Robert és Renesmee a falnak támaszkodva figyelték, ahogy eszek. Én pedig meglepődve vettem észre, hogy fel sem tűnt, hogy bejöttek a konyhába. Márpedig tényleg ott álltak, nem pedig a képzeletem játszott velem.
- Igen. Isteni lett!
- Békesütemény –szólt Nessie- Bocsánatot akartunk kérni.
- Meg van bocsátva –mondtam, majd játékosan visszafordultam a tálcához- Na jó, vicc volt. Mondjátok csak.
- Szörnyen viselkedtünk. Beismerjük.
- Igen. Robnak tökéletesen igaza van –helyeselt Nessie- Többet nem kapunk össze. Nem taposunk egymás lelkébe.
- Nem hozunk fel szappanos vicceket –fintorogta Rob, mire jóízűen felnevettem.
- Még Embry-től is megkapod, ne aggódj –kacsintottam rá.
- De jó –húzta el a száját.
- Olyan jókat hallottam, hogy egyszerűen képtelenség volt kihagyni –nevette Renesmee- Na, gyere. Ülj csak le. Vagy várj… tudsz te ülni? Hozzak neked egy párnát?
- De vicces…

Este kikotortam a tükör mögül a levelemet, majd széthajtogattam a benne talált papírt.
Sóhajtottam egyet. Hosszasan bámultam a férfi pulcsiba bújtatott felsőtestét, fekete, rendezetlen tincseit, zöld, csillogó szemeit… Bele-belefeledkeztem a látványba, végül nagyot nyeltem és végigsimítottam a kép alatt lévő magas, cikornya betűkön.
- Damien Dearman… Merre lehetsz?

Love Angel- 50. fejezet

Love Angel- 50. fejezet
Nyalóka
(Izbel)

Robert nagy zajjal tért haza a bevásárlásból, kezében egyetlen egy fehér szatyrot lengetve.
- Üljetek le! –parancsolt ránk, mi pedig tehetetlenül üldögéltünk a fotelben- A földre!
- Oh.
Mikor lehuppantunk a kemény padlóra, Robert is leült velünk szembe.
- Sosem találjátok ki, hogy mit hoztam! –vigyorogta, majd kiborította a táskát.
Egy rakás… nyalóka volt benne. Minimum harminc darab, rengeteg ízű, de mind egy márkájú volt.
- És mit kezdjünk velük, úgy mégis? –kérdezte Renesmee.
- Na, egy nyalókával mit szoktak kezdeni? –fintorgott Rob, majd kibontott egyet és Nessie szájába dugta- Szopogasd el!
- Nyalogasd el. –javította ki Renesmee, majd elégedetten nyelte le az édességből leolvadt folyadékot- Isteni!
- Ugye? –mosolyogta elégedetten a fiú- Úgy volt, hogy hozok gumicukrot, meg minden hülyeséget, ami szem-szájnak ingere, aztán megláttam ezeket.
- Minimum öt éve nem ettem nyalókát. –jelentettem ki elmerengve, mire Rob óriási szemekkel nézett rám- Mi van?
- Ez… Ez bűn! –kiáltott fel, majd egy fekete darabot dobott a számba- Edd és mondd az észrevételeidet!
- Finom. –vontam meg a vállamat.
- Fekete a nyelved. –jelentette ki Nessie- Rob, ezek nyelvfestősek?
- Aha. –vigyorogta a fiú, majd a saját szájába is dugott egy darabot- Imádom őket! Van olyan, ami az ajkadat is megfesti. Azok a legjobbak! Csak utána ne csókolózz senkivel, ugyanis kíméletlenül színezed meg a pasid száját is.
- Ez utalás akart lenni? –kérdezte kérkedve Nessie, majd Rob karjára csapott- Ne is válaszolj!
A fiú erre egy elégedett vigyort eresztett meg, majd közelebb araszolt hozzám.
- Emilyék örültek?
- Nem tudom. –válaszoltam szomorkásan- Nem találkoztam még velük. Ahogy a többiekkel sem. Kicsit bánt is a dolog, hisz rengeteget melóztam ott…
- Ne aggódj, még úgyis megköszönik. –mosolyogta, majd magához ölelt- Szeretethiányos vagy, babám.
- Tudom. –nevettem fel- Most gondolj bele: az első szerelmem, akivel évekig voltam együtt eltűnt és meghalt. Kevint elhódította egy másik csaj. Ezek után már nyitni sem merek senki felé, mert a: bevonzom neki a halált, b: bevonzok neki egy másik csajt. Szóval egy ideig jegelem a kapcsolatokat.
- Kár. –suttogta a fülembe mély és érzéki hangján. Egy pillanatra melegség öntötte el a testemet, bizsergés futott át rajtam. Oké, ez már feledtév furcsa volt.
- Pedig ha összejönnénk, biztos szereznék magamnak egy normális lányt. –jelentette ki aztán.
- Miért, én nem vagyok az? –kérdeztem sértődötten, mire azonnal mentegetőzni kezdett.
- Egy szóval sem említettem ezt!
- De ez volt kivehető a szavaidból. –dörmögte közbe Nessie- Inkább egyetek, ne veszekedjetek!
- Nem tettük azt!
- Tényleg azt mondtad, hogy nem vagyok normális lány. Voltaképp igazad is van, de ez roppant sértő!
- Jaj, te is tudod, hogy ez nyelvbotlás volt, Izbel. –mondta ártatlannak tűnő szemekkel- Te is tudod, hogy mit gondolok rólad, ne csináld!
Bólintottam egyet, majd felálltam és a konyhába baktattam.
- Üdítőt, valakinek?
Természetesen mindkettejük vevő volt arra, hogy kiszolgálom őket. Kérdem én: mit is vártam?

Még aznap este kopogtatott az ajtón Emily és Sam. Mindkettejüket beterelgettem a nappaliba, majd –sütemény híján- ropogtatnivalóval és itallal kínáltam őket.
- Mi szél hozott erre titeket? –kérdeztem, noha tudtam a választ.
- Köszönünk mindent, Izbel. –mondta Emily kissé könnyes szemekkel- Hihetetlenül sokat dolgoztatok a házon és mi ezt sosem tudjuk neked meghálálni.
- Ezek szerint tetszik?
- Még szép, hogy!
- Három órán keresztül csak járkált a házban, és akörül –jegyezte meg mély, dörmögős hangján Sam, majd mosolyra húzódott a szája- Szóval ne aggódj, biztos nem hazudik. Ahogy én sem: a ház csodálatos lett!
- A farkasok érdeme. –mosolyogtam- Embry árulta el, hogy mire vágytok.
- Kifaggatott. Akkor még nem értettem, hogy miért. –kuncogta Em- A csirkefogó! Még jól elbeszélgetek vele…
- Jól teszed. Nagyon elkanászodott. –kacsintottam rá.
Még egy órát elbeszélgettem velük, végül hazamentek. Még ki kellett pakolniuk a csomagjaikat, elő kellett bányászniuk a szuveníreket… Ráadásul az sem ártana, ha berendezkednének a házban. Persze hosszasan mesélték, hogy milyen gyönyörű volt a hegyekben, ráadásul egy csodálatosan romantikus és hangulatos kis házikót béreltünk ki nekik. Így megígérte, hogy holnap megnézzük a képeket.

Másnap meggyűlt a bajunk a makaróni főzéssel- Robert alig tett a lábasba vizet, mi pedig ostoba módon nem figyeltünk rá. Így a tésztát egy az egyben kidobhattuk a kukába. Emiatt újat kellett főznünk, szerencsére a szószt Nessie-vel megcsináltuk. Rob csak a tésztát harcolta ki magának.
- Értem már, hogy a férfiakat miért tilos beengedni a konyhába. –dörmögte Renesmee.
- Pedig a családod férfi tagjai jól főznek.
- Tudom. Ezért reménykedtem abban, hogy ezen a tökkelütöttön nem fog ki egy tészta megfőzése. –sandított az asztalnál ülő fiúra, aki mérges tekintettel meredt ránk- Most mi a bajod? Elrontottad a tésztát, pedig csak annyi lett volna a dolgod, hogy okos módon megfőzöd, majd leszűröd. Ennyi meghaladja a képességedet? Milyen feleséged lesz neked…
- Hagyd, Renesmee. –szóltam rá- Nem lehet mindenki mindenben tökéletes.
- De egy tésztát…
- Attól, hogy te tökéletes vagy, nem kell mindenkit lealacsonyítani. Elbasztam a tésztát, és? Bizonyára te is rontottál el valamit az életedben. Az, hogy most először elcsesztem a kaját, nem azt jelenti, hogy a következő évtizedekben sem leszek képes arra, hogy megcsináljam normálisan. Először elrontom, másodszor nem fogom. De te, mióta megvan a kis Jacob-od, mást nem is tudsz basztatni, csak engem. Mindenben én vagyok a rossz, azt nem veszed észre, hogy az izompacsirtád sem tökéletes. De te nem látsz attól a tömérdek rózsaszín felhőtől, amik a szemeid előtt lebegnek. Tudod, már kurvára elegem van abból, hogy mást sem hallok egész nap, csak: Jacob így, Jacob úgy, Jacob mosolygott, Jacob evett, Jacob lélegzett. Képzeld, én is lélegzek. Attól, hogy Jacob meg tudott sütni egy palacsintát, az nem azt jelenti, hogy tud főzni. Sem azt, hogy tökéletes. Igazából leszarom, hogy mi van Black-kel. De tudod mit? Inkább foglalkozz vel,e és továbbra se vedd észre, amit kéne. De rólam le lehet szállni.
Ezután felpattant és kisétált a konyhából. A hangos ajtócsapódás adta tudtunkra, hogy a házat is elhagyta. Nagyot sóhajtottam, majd megdörzsöltem az arcomat.
- Utána megyek. –jelentettem ki. Bólintott egyet.
Robot a hátsókert egy eldugott részén találtam meg. Az óriási tölgy alatt kucorgott. A térdeit felhúzta, ráhajtotta az állát. Dühös tekintettel meredt maga elé, de jó jelnek éreztem, hogy legalább nem ütögette a fát illetve a földet.
- Van egy szabad hely melletted?
- Nincs. –dörmögte, de azért arrébb húzódott. Sóhajtott egyet, mikor lehuppantam mellé.
- Ne haragudj rá –mondtam aztán- Tudod, hogy milyen!
- Igen, tudom, hogy milyen. Volt időm kitapasztalni. De igazából nem érdekel, hogy téged küldött utánam, nem fogok bocsánatot kérni, amiért a kis szívszerelmét ócsároltam.
- Magamtól jöttem, nem küldött.
- Az sem izgat –vonta meg a vállát- Tudod te, hogy milyen rohadtul szarul esik, hogy ezt csinálja?
- Igazából én azt hittem, hogy pusztán mérges vagy Nessie-re, mert ilyen szemét módjára viselkedett veled. Nem gondoltam volna, hogy a lelkedbe taposott.
- Rosszul esett –ismételte- De tudod mi a legelkeserítőbb? Hogy ő ezt fel sem tudja fogni. Akkor ébred rá mindenre, ha valaki az orra előtt kiabálja. De ha nem akarja, akkor nem is érti meg. Ez annyira… gáz! Renesmee iszonyatosan gyerek módjára viselkedik. Neki sohasem kellett kitapasztalnia, hogy milyen engedelmeskedni, megalázkodni, hiszen ő mindig mindenki felett áll. Nem is igazán ismer olyan személyt, aki nem tökéletes, persze engem kivéve. Én itt vagyok, rengeteget hibázok és olyankor nem bír leállni. Mert hiába mondod, te is tökéletes vagy… Nekem pedig annyira tré érzés, hogy én nem vagyok az. De nem is akarok az lenni, mert akkor olyan lennék, mint Renesmee. Te különbözöl tőle. Olyan, mintha neked óriási élettapasztalatod lenne. Felelősséget vállalsz értünk. Az elején nehezen viseltem, hogy megmondtad, hogy mit kellene tenni, de ma már… szinte megélni sem tudnék a javaslataid nélkül. Ez tök hülyén hangzik.
- Bóknak veszem. –mosolyogtam rá- Renesmee most ráébredt, hogy milyen ellenségesen és megalázóan viselkedett veled, hidd el.
- Mérges vagyok rá. Annyira, de annyira… elmagyarázni sem tudom! De talán… Hm… Ha netalántán lángra kapna, és nálam lenne víz… meginnám!
Aprót füttyentettem, majd a vállára hajtottam a fejemet.
- Ügyes magyarázat.
- Ugye? –vigyorodott el- De igazából úgyis eloltanám.
- Tudom. Éhes vagyok. Te nem?
- De. Kész a tészta?
Halkan felnevettem, majd felpattantam és őt is felhúztam a földről.
- Igen.

Nem szóltak egymáshoz. Sem míg ettünk, sem utána. Kezdett kicsit elegem lenni a dologból. Végül Renesmee csökönyösen lelépett otthonról. Ekkor éreztem úgy, hogy inkább visszamegyek Robbal Londonba, ő pedig maradjon itt, Forksban.
Késő délután beállított Embry. A kezében lóbálva a negyven dolcsit. Kissé ugyan lelombozott tekintettel meredt rám, de azért mosolygott.
- Az az ötletem támadt, Call, hogy elmehetnénk moziba. Te fizetnél. –böktem a kezében lévő bankókra.
- Jó. Benne vagyok –mondta, majd a fülemhez hajolt és suttogni kezdett- Elhívjuk Rob haverodat is? Elég búskomor képet vág.
- Renesmee gonosz volt. –mondtam magyarázva, mire leintett.
- Tudom. Elmesélte Jacob-nak. Együtt járőröztünk. Szóval, elhívhatjuk?
- Ha szeretnéd. –mosolyogta rá. Mindig el tudtam csodálkozni azon, hogy Embry micsoda rendes srác.
Így történt, hogy húsz perc múlva már az autóm gázpedálját nyomtam, egyenesen a mozi felé hajtva. Leparkoltam az egyik üres helyen a mozi előtt, majd bementünk az épületbe.
- Mit nézünk meg?
Hosszú veszekedés után végül kikötöttünk egy teremben. A kivetítőn már ment a reklám. Lehuppantunk a helyünkre. Az üdítőnket letettük, az ölünkbe vettük a popcornt, és vártuk a film kezdetét.
Mikor a jól ismert mókus kikötött a képernyőn és újra a makkja hajkurászására indult, felnevettem.
- El sem hiszem, hogy be tudtatok rángatni erre!
- Én sem. –mosolygott Embry, majd egy puszit nyomott az arcomra- Tetszeni fog!
- Nyalókát?
Rob felé kaptuk a pillantásunkat, aki csibészes vigyort eresztett meg, majd a kezünkbe nyomott egy-egy darabot. Felnevettem és tekerni kezdtem a fejemet: Hihetetlen!

A film tényleg nagyon jó volt, igaz, nem vagyok az ilyesfajta mesék nagy rajongója, de ez elnyerte a tetszésemet. Sid ökörségein rengeteget derültem, ahogy a két oldalamon ülő hímnemű sem bírta nevetés nélkül. Az előttünk ülők gyakran néztek hátra ránk, de nem igen zavartattuk magunkat.
Meg sem lepődtem azon, hogy mikor kifelé mentünk a teremből, sokan megbámultak minket. Még mindig óriási vigyor virított az arcunkon, Embry többször felnevetett, Rob sem tett másként. Látszólag én voltam az egyetlen normális közöttük. Ez máskor sem volt másképp, de ebbe ne menjünk bele.
Embry kiharcolta, hogy akkor már menjünk át Port Angeles plázájába. Meghívtam őket egy pizzára… Igazából meghivatták magukat. Abból az egy pizzából pedig már kettő pizza és sok fagylaltkehely lett. De nem bántam, legalább jól érezték magukat. Úgy éreztem, hogy végre Robert is egy barátra talált. Hímnemű barátra. Ez feldobta az estémet.
Miután mindketten degeszre ették magukat, a kaját leöntötték egy liter üdítővel, mehettünk haza. Már elég késő volt, sötét volt odakint. A pláza egyik edzőtermében mégis égett a villany, az ajtón zene szűrődött ki.
Míg Embry bement az edzőterem melletti éjjel-nappali ajándékboltba, én bekukkantottam az ablakon. Leplezetlenül felröhögtem, majd odahúztam magam mellé Robot, hogy ő is megnézhesse az egyszerűen röhejes jelenetet.
- Embry! Haver, gyorsan gyere! –rikkantotta nevetve Robert, majd a kezébe temette az arcát.
A teremben egy nő a jive alaplépéseit gyakorolta egy meglehetősen érdekes táncpartnerrel. Egy németjuhásszal. Aki két lábon állt, a mellső lábait a nő tartotta fogva.
Embry hasonlóan reagált, mint mi. Ő ráadásként összegörnyedt a röhögéstől, a fejét fogta fájdalmában.
- Valami baj van az emeleten –bökött a halántékára, majd rámutatott a nőre.
- Igen. Nem jár a lift.
Robert válasza hallatán újra kitört belőlünk a nevetés. El sem tudtuk képzelni, hogy ez a hölgy miért választhatott egy állatot táncpartnerének. Végül hazafelé úton Embry és Robert felvetettek néhány ötletet:
a: Olyan rosszul táncol, hogy más nem mert vele táncolni, ugyanis mindenki féltette előle a lábujjai épségét.
b: Irtózik az emberektől, kemény zoofíliában szenved.
Még úgy… negyven-ötven magyarázatot hoztak fel, amik egyre abszurdabbak és röhejesebbek. Inkább tudni sem akartam, hogy honnan vették az ötleteket.
Megálltunk a Call-ház előtt. Embry-vel kiszálltam én is, hogy kifaggathassam Jacob gondolatairól.
- Nos… Mérges volt a mi drága haverunkra. –húzta el a száját- Azt a világért sem ismerte be, hogy Renesmee volt a hibás. Nessie sírt is, hogy most szóba sem fog állni vele. Bocsánatot kéne kérnie.
- Igen. Pontosan. –mosolyogtam rá- Majd… beszélek vele, ha hazajön. Tényleg, nem tudod, hogy mikorra várható?
- Mindent én sem tudhatok. –vigyorogta, majd a tekintete a csuklójára húzott fehér táskára esett- Ezt neked szereztem. Csak a zoofil néni jobban lefoglalt mindenkit, így elmaradt.
A kezembe nyomta a táskát, én pedig kiemelhettem belőle… Sid-et. Plüss alakban, persze. Azonnal mosoly kúszott az arcomra, majd szorosan magamhoz öleltem a kissé piruló farkast.
- Ez irtó cuki! –sikkantottam a fülébe.
- Akkor vehetsz is nekem egy hallókészüléket. –masszírozta meg a fülét- Ezután elkell!
- Jó. Legközelebb azt szerzek neked. –kuncogtam- Pink színűt, cuki pillangókkal és szívecskékkel díszítettet.
- Az jó lesz. Honnan tudtad, hogy pont olyanra vágyok?
- Tippeltem. –vontam meg a vállamat, majd felnevettem. A hangjából alig volt kiérezhető az irónia, de tudtam, hogy úgysem gondolja komolyan.
- Na jól van, nem tartalak fenn tovább –mondtam- Jó éjszakát, Embry. Még egyszer köszönöm.
- Nincs mit.
Megfordultam, már indultam a kocsi felé, mikor a forró tenyere a felkaromra csúszott.
- Várj. –suttogta, majd maga felé fordított.
A keze a csípőmön kötött ki, mellkasa az enyémhez simult. Sötét szemei kavarogtak, ajkain halvány mosoly volt. Egyre közelebb kerültek az ajkai, én pedig lehunytam a szemeimet és vártam az édes érzést.

Megérdemlek pár kommentet? :)

Halott álom- II. részlet

Halott álom II.

Karjaiban újra elöntött az a kellemes érzés, mint a legelső randevúnkon. Igaz, már évek óta egymás mellett vagyunk. A Sors nem engedte, hogy elsodródjunk egymás mellől. Hiába akartuk, nem jött össze nekünk a külön élet.
A párnán elterültek barna tincsei. Kicsit hosszabb volt a haja a megszokottnál, így most a szokásosnál is rendezetlenebbül állt. Még nagyobb volt a vágy, hogy beletúrjak a selymes tincsekbe.
Szája kissé elnyílt, a homlokomon éreztem a leheletét. Még aludt. Mélyen és békésen.
Barna, örökké csillogó szemeit most nem láthattam. Szemhéja eltakarta azokat, de barna pillái elégtétellel töltöttek el. A hosszú, göndörödő szempilláit könyörgésnél állandó fegyverként használja fel- általában szerencsésen.
Arca oldalán mosolygásnál látható gödröcskéinek most csak a halvány nyomva volt. Egy apró bemélyedés, emberi szemmel talán nem is látható. Viszont mikor jókedvében kivillantja hófehér, tökéletes fogsorát, a vonzó kis gödröcske is megjelenik. Ilyenkor folyton elkap a vágy, hogy végigsimítsak arcán.
Az arca élén lévő kis izom most laza, lágy volt. Szinte meg sem látszott. Viszont mikor mérges, esetleg bántja valami a kis izom megrándul. Gyakran és feltűnően. Legalábbis nekem feltűnően. Bőven volt időm kiismerni. Minden rezdülését ismertem már, minden mozdulata a gondolataimba van vésve.
Végül végigsimítottam az arcán. A szemhéja remegni kezdett, ajkai felfelé gördültek.
- Boldog telet. –dörmögte félig álomban, mire felnevettem. Hihetetlen!
~

Újabb két hete nem láttam. Már fájt a tudat, hogy nincs mellettem. Nekem is dolgoznom kellett, ráadásul ő is a legváratlanabb pillanatokban rohant el otthonról. Állandó utazgatás mellett pedig nehezen tudnánk találkozni.
„Újabb szerelmes pár ért révbe.” Ő használja ezeket a szavakat, mikor egy-egy küldetésem után hazaérek.
Levetettem magam a kanapénkra és eldőltem rajta. Egy plédet terítettem magamra, majd lehunytam a szemeimet. Meg akartam várni Őt. Matthew ma Portugáliába volt, onnan riasztották. Tudtam, hogy pár órán belül hazaért- vagyis inkább csak nagyon reménykedtem benne. Fenn akartam maradni és megvárni. Boldogan a nyakába ugrani, mikor nyúzottan belép az ajtón. De tudtam, hogy ez úgysem fog összejönni. A fáradtságom túl nagy mértéket öltött már ahhoz, hogy meg tudtam várni. Elnyomott az álom.
Ismerős érintésre ébredtem. Álmosan elmosolyodtam, majd felültem az ágyban.
- Hiányoztál. –öleltem magamhoz, majd beletúrtam a hajamba- Minden rendben?
- Nem. –suttogta bűntudatosan, majd a karjaiba kapva az ágyhoz cipelt- Mindjárt elmesélem, csak leveszem ezt a szakadt ruhát.
- Oké, persze. –bólintottam, majd megdörzsöltem a szemeimet- Mi történt?
- Lecsaptak ránk. –sóhajtott szomorúan- Sebastian súlyosan megsérült. Nem biztos, hogy felépül.
- Annyira sajnálom. –suttogtam, majd magamhoz öleltem- Bastian erős. Ráadásul makacs és büszke is. Gondolj csak bele, milyen lenne, ha egy rajtakapáson veszítené életét? Ahhoz túl nagy a büszkesége.
- Igazad lehet. De nem tudjuk megmondani neki. –mormogta a hajamba, közben lefeküdt az ágyra és a mellkasára vont- Kómában van, a legjobb orvosok kezelik. Csak reménykedhetünk.
Bólintottam egyet majd beszívtam az illatát.
- Annyira hiányoztál. –mondtam újra.
- Te is nekem, Izbel. –válaszolta, majd megcsókolt- Állandóan rád gondoltam. Nem tudtam, hogy mi van veled…
- Én sem rólad. Hidd el, én többet idegeskedtem, mint te. –dörmögtem- Azon kattogott az agyam, hogy jól vagy-e, élsz-e egyáltalán. Nem volt kellemes érzés.
- Annyira, de annyira szeretlek, Angyalom.
- Én is téged, Matthew.

~

- Annyira örülök, Sebastian! –kiáltott fel elégedetten Matt, majd öles léptekkel barátja ágya mellett termett.
- Csak ne ilyen hangosan, kérlek. –sóhajtotta Seb, majd megdörzsölte a halántékát.
- Olyan vagy, mint egy másnapos. –jegyeztem meg boldogan, majd egy puszit nyomtam az arcára- Nagyon aggódtunk miattad, Csirkefogó!
- Fél éve minden nap bejártunk. Hoztunk újságcikkeket, sporthíreket, virágokat. Még pár képet is találsz. –mutatott körbe Matthew.
- Örülök, hogy fél óra nézelődés után nem leszek teljesen lemaradva a világtól. –dörmögte Bastian, majd elmosolyodott.
- Mondtam én, Matthew, hogy túl makacs és büszke ahhoz, hogy meghalljon. –vigyorogtam- Látod, úgy lett, ahogy megmondtam.
- Mindig rád kellene hallgatnom, Cicám.
- Jól tennéd, Matthew. –mondta Sebastian, majd nagyot ásított.
- Azt ne mondd, hogy álmos vagy! Aludtál fél évet.  –csodálkozott Matt, majd rám nézett- Csak tetteti, igaz? Vagy oxigén hiányos az agya? Szólni kellene az orvosnak?

- Drágám. A regenerálódás, a kóma nem egy luxuskörülmény, ahol az ember illetve bármiféle természetfeletti lény kipihenheti magát. –simogattam meg az arcát- Úgyhogy hagyjuk is magára a beteget. Majd holnap visszajövünk, Bastian.

Kint Matthew boldogan ölelt magához, majd el sem engedett hosszú percekig. A válláról egy újabb teher szállt fel, ráadásul a barátja jól volt. A lelke megnyugodott.

~

Remélem mihamarabb hazaérsz, a fa csak rád vár.
Szeretlek: Matthew

Elmosolyodtam, és a telefonomat visszacsúsztattam a retikülömbe. Melegséggel töltött el ez az apró üzenet is, noha nem sokáig tudott felüdülést okozni. A kezem már majd’ leszakadt, az ujjaim már teljesen elfehéredtek. A sok nehéz táska cipelésétől már minden bajom volt. Mondhatni már a hajam is fájt. Rendben, beismerem. Ez hülyeség. A hajad nem tud fájni. Legalább is én még nem tapasztaltam. Pedig megéltem már nem egy kort...
Újabb fáradt nyögés hagyta el ajkaimat, miközben a liftre vártam. Mégsem fogok azon a több száz lépcsőn végigcaplatni ennyi cuccal. Na jó. Biztos, hogy nem több száz. Még azt sem állítanám százszázalékosan, hogy száz megvan… Majd egyszer, ha lesz időm és energiám rá végigszáguldok rajta és megszámolom… De az nem mostanában lesz. Biztos, hogy nem mostanában.
A lift egy halk kattanással megállt, majd kinyílt előttem az ezüstöt ajtó. Imádtam ezt a liftet. Azon kívül, hogy tágas volt, a falakat tükör fedte. Szép, tiszta és óriási tükör. Szerettem a tükröket. Azon kívül, hogy még tágasabbá tette az adott helyet, és fényben úszóbb is lesz tőle a helyiség. Ez persze csak a dinamikai előnye volt. Arról pedig még szót sem ejtettem, hogy magadat látod a tükörben. Oké, beismerem. Ez teljesen egyértelmű és logikus kijelentés volt, talán már kiakasztó is. Hisz… mindenki tudja, hogy a tükörben magát is látja. Már megint az idióta, üres eszmefuttatásom. Csodálom, hogy Ő még nem akadt ki miatta.
Mondjuk… sokszor mondta már, hogy szereti bennem ezt. Pontosan fogalmazva: Ezt nagyon szereti bennem, a többi megfogó tulajdonságom mellett. Ő fogalmazott így még… három éve. Azt hiszem pontosan három éve. Plusz-mínusz pár nap.
Igen… mert amikor azt a bizonyos mondatot kiejtette a száján ugyancsak karácsony előtt jártunk… Igaz, ma huszonnegyedike van, reggel tíz óra. Még sosem halasztottam ilyen későre a bevásárlást. Na jó, nem volt lehetőségem előbb vásárolni. Utaznom kellett bevetésről bevetésre.
Bevetés… Eléggé érdekes megfogalmazás. Csak annyi a dolgom, hogy feltűnésmentes maradjak, közben segítsek egy srácnak és egy lánynak egymásra találni. Nagyon… izgalmas munka. Félre ne értse senki! Tényleg szeretem, amit csinálok…csak… Egyszer igazán kipróbálnám amit Ő csinál. Életeket ment meg, mindig tettre készen áll. Bármikor hívták, ő ment. Érdekes élete van… Néha irigylem. Tudni, hogy mennyi kalandon ment keresztül, amikor én csak ülök és figyelem a párok ténykedését…
Egyszer elmondtam neki, hogy mit is érzek ezzel kapcsolatban. Tüzesen leoltott, hogy ez egyáltalán nem így járja. Mert igenis nagy munka, hogy emberek szerelmi életét hozzuk rendbe. Persze, mert az emberek megmentése nem az.
Már csak egy emelet… Plusz egy, mert az autómhoz megyek. Oké… Az ujjaimat már tényleg nem érzem. De végül is… Nem vagyok angyal, hogy az autómhoz illantsam őket. Dehogy. Mostanában egyre többet ironizálok. Mint például az előbb is. Kedvesemet gyakran már az őrületbe kergetem vele. De hát… olyan jó buli!
Ráadásul emberek között használni az erőmet nem túl szerencsét. Egy kamerákkal felszerelt liftben pedig még úgysem. A csizmám sarkával ütöttem a tamtamot. Ebben a liftben még rádió is ment, ami általában- egy kis beavatkozással- a kedvenc számaimat játszotta. Mondtam már, hogy imádom ezt a liftet?
Pár másodperccel később kinyíltak az ajtók, én pedig a Mercedesemhez tipegtem. Na jó, normálisan lépkedtem. Igaz, próbáltam nem letenni a sarkamat. Most már idegesített a cipőkopogás. Egész reggel ezt hallgattam. Ahogy a fiatal nők futkosnak mellettem. Két óra vásárlás után már úgy voltam ezzel a megállhatatlan kopogással, hogyha észreveszek még egy tű sarkút, menten kitépem a hajamat. De szerencsére megálltam ezt a vágyamat. Nem lett volna szerencsés, ha így közvetlenül az ünnepek előtt szabadulok meg a szőke loboncomtól. Szerettem a hajamat. Szőke, festetlen tincsek. Ezt csak azért említem meg, mert már többen kérdezték tőlem, hogy milyen hajfestéket használok. Csak annyit tudtam már sokszor mondani, hogy: Úgy hívják, hogy természet, illetve gének.  Voltak, akik nem értették meg, hogy mire célzok ezzel.
Miután a csomagtartóba szórtam a táskákat- na jó, szépen, óvatosan letettem őket, hiszen törékeny is van köztük- beültem a vezető ülésbe és indítottam.
Percekig autóztam a csúszós, hólepte utakon. Egy örökkévalóságnak éreztem. A kocsiban kellemes, mézes-fahéjas illat terjengett. Kedvesem mindig tudja, hogy mit szeretek, így nem volt nehéz megalkotnia ezt az illatelegyet. Egyel lejjebb állítottam az autó fűtését. Túl melegnek éreztem már ezt.
Hiába mentem lassan és vigyáztam, az autó egy-egy kanyarban megcsúszott. Persze mindig visszanyertem az irányításomat a jármű felett, de azért bennem volt a félsz. Mi van, ha kicsúszok egy éles kanyarban, az autó bukfencet hány és felborul? Oh… hát mi lenne? Valaki odafent biztos észrevenné, és nyomban kiszabadítana. Vagy ha nem lenne komoly bajom, akkor magam is ki tudnék illanni belőle.
Végül- szerencsére baleset mentesen- értem a lakásunk elé. Három emeletes, óriási, luxus ház legfelső emeletét birtokoltuk London belvárosában. Csak ő és én. Csak ketten. Értékeltem ezt, hiszen még csak pár hónapja szakadtunk el a többiektől. Eddig velük együtt éltünk egy óriási villában Florida környékén. Többiekkel… Mit is takar ez? Hát, huszonéves kamaszt. Igaz, nem szó szerinti értelemben kamaszok, de tökéletesen másolják a tizenévesek viselkedését. Legnagyobb bánatomra, persze. Angyal létükre eléggé komolytalanul veszik a feladatokat. Néha már rettegek, hogy az egyikük odavész egyszer. Eléggé rossz lenne… Rossz… inkább úgy mondanám, hogy egyenesen szörnyű, tragikus.
A mélygarázsba hajtottam, és leparkoltam a nekem kijelölt helyre. Hiába volt minimum tíz hely idelent, nekem és Mattnek csak három volt fenntartva. Hiszen kettő másik családdal kell ezt használnunk. De legalább a meleg vizet nem veszik el előlünk.
Sóhajtva szálltam ki, és mentem a csomagtartóhoz. Felrémlett előttem a sok táska, a nehézségük és az ujjaim sajgása. Elkeserítő.
- Cicám. –suttogta a hátamnak simulva, és egy émelyítő csókot nyomott a nyakamba.
- Oh, szia. –fordultam meg a karjai között, és ajkait vettem birtokba.
- Segítsek felcipekedni? –kérdezte.
- Nem lenne rossz. –bólogattam immár felvidulva –Amúgy… hogy kerültél le ilyen gyorsan?
- Hm… és ezt még te kérdezed? –kacagott.
- És mi lett volna, ha meglátnak? Arra nem gondoltál? –aggodalmaskodtam, mire az ölelésébe vont.
- Ne félj, Cicám, vigyáztam. –csókolt meg újra, immár kicsit szenvedélyesebben.
Percekkel később már a nappaliba dobtuk le a cuccokat. Elment egy kis időnk azzal, hogy a sokadik köszöntő csókot nyomja az ajkaimra. Sietnünk kellett volna… De hát, nem lehet neki ellenállni! Az összes angyal lássa lelkem, én megpróbáltam… egy kis ideig legalább is. Nagyon kis ideig… De próbáltam!
Hallottam, ahogy kuncogni kezd mögöttem.
- Mi olyan vicces? –kérdeztem kissé mérgesen.
Ő csak a táskák felé intett. Odanéztem, és nyomban oda iramodtam. Sietve próbáltam összeszedni az eldőlt szatyorból kiesett gömböket. A lila díszek ide-oda keringtek a padlón, majd egymásnak koccantak és más irányt vettek.
- Nem segítenél? –nyögtem.
Vigyorogva csettintett egyet,mire az összes gömb visszapattant a táskába.
- Nem értem, hogy miért akarsz mindent annyira emberien csinálni. –tekerte a fejét, de mosolygott.
- Mert így annak érzem magam. –válaszoltam.
Kicsit elkomorodott, majd a karjaiba vont.
- Ne csináld, Cicám. –suttogta –Érezheted magad embernek, tehetsz emberi dolgokat, de tudod, hogy nem lehetsz az.
- Tudom. –bólogattam –De sokszor olyan felüdítő érzés.
- Tapasztaltam már.
Mosolyogva pakoltam tovább a dolgokat. Ki abból a sok-sok táskából. Úgy döntöttem, hogy a csomagolással most nem bajlódok- legalábbis emberien nem. Csak rá kellett gondolnom, és a csomagok máris színes papírba burkolóztak. Még egy-egy édes kis masni is kijárt nekik. Végül a javarészét bepakoltam a szekrénybe. Hisz a szentestét kettesben töltjük. Az pedig egyetlen kis ajándék. Csak Neki. A többiek majd csak másnap érkeznek.
- Fadíszítés? –kukkantott be az ajtón.
Barna haja előrehullott, szemei játékosan csillogtak. Imádtam!
Vigyorogva felpattantam és hozzá siettem. Nem bírtam megállni, hogy egy csókot ne lopjak tőle. Így hát megtettem, aztán majd csak utána mentem a fenyőfához. Mint eddig, most sem volt valami kicsi. Kicsi! Közel sem lehet annak nevezni ezt a két és fél méteres óriási ezüstfenyőt. Széles is volt, magas is, az ágai sűrűn álltak. Ki kellett jelentenem: gyönyörű volt.
Matthew a vállába vett, így a tetejére is felaggattam a lila díszeket. Persze ezt is megoldhattuk volna egy szempillantás alatt, de nem tettük. Ezt sosem. Nevetve ugrottam le a nyakából, hogy a lenti ágakra is feltegyük a nagy gömböket, majd a fehér girlandokat is. Egymás után pakoltuk rá a dolgokat. A kezem már sajgott a sok tüskétől, egy-egy ág az oldalamba is beleállt, de csak kacagva tűrtem. Matthew közben mesélt, vagy elejtett egy-egy viccet, ami mindig jobb kedvre derített. A gyakori szerelmes csók vagy összebújás sem maradhatott el, ami fűtött belülről.
Igaz, rettentő melegem volt. Matt gondoskodott a fűtésről, jól feltekerte a radiátorokat. Egy apró nadrág volt rajtam egy pólóval, de melegem volt. Éreztem, hogyha nyomban nem tárom ki az erkélyajtót, megőrülök. Így hát kitártam, minek következtében a hidegre azonnal reagált a bőröm: kiborsództam.
- Minek tárod ki, ha fázol mellette?
- Ugyan, Matthew. Ismerhetnél. –válaszoltam mosolyogva.
- Ismerlek. –kuncogott –Épp ez az! Ismerlek, csakhogy nem tudlak megfejteni.
- Köszönöm, ezt bóknak vettem.
Válaszul csak rám kacsintott, és utolsó simításként bedugta a konnektorba az ezüstösen világító égősort.
- Kész. –mondtam elégedetten.
- És mint mindig, most is csodálatos lett. –jegyezte meg dicsérőn.
Imádtam ezt. Amikor a hátamnak simul, kezeit a hasamon kulcsolja össze, állát a vállamra támasztja. Én pedig a kezeire tettem a sajátjaimat, és a kobakjának támasztottam a fejemet.
- Mit vettél a kölyköknek?
- Mit lehet venni két huszonhárom éves srácnak? –kérdeztem vissza, mire halkan felszusszantott, és elvigyorodott –Nem, nem pornó magazinra céloztam.
- Kár. –kuncogott –Annak biztos örülnének.
Megforgattam a szemeimet, és sóhajtottam egyet.
- Régóta vágytak egy-egy motorra, nem? –kérdeztem.
- Dehogynem. –mondta döbbenten –Csak nem motort vettél nekik?
- Hé, más ötletem nem volt! –mentegetőztem.
- Nem baj, nem erre akartam utalni. –vigyorgott, és maga felé fordított –Csodás ötlet! Hisz ők nem angyalok, nem tudnak bármit megvenni maguknak.
- Látod, milyen zseniális vagyok. –mondtam büszkén, közben kihúztam magamat.
- Pontosan. –kacagott fel, és egy csókot lopott tőlem –És kicsit önbizalom hiányos is.
- Te pedig imádod fitogtatni, hogy kiválóan bánsz az ironizálás tudományával.
- Ezt cukin fogalmaztad meg. –válaszolta őszintén, boldog mosollyal az arcán.
Csak felnevettem, és a mellkasához bújtam.
- Zuhany? –kérdezte.
- De csakis együtt.

Egy órával később lehuppantunk a fa elé.
- Ilyenkor rosszabb vagy, mint egy kisgyerek. –kacagtam fel.
Meglehetősen vicces látványt nyújtott. Ahogy odakapott az ajándékáért, felkapta majd megrázta a füléhez tartva. Közben a szeme megállhatatlanul, kisgyermekin csillogott. Azokon a csábító ajkain izgatott mosoly ült. Végül nem rázogatta tovább, hanem az ölébe tette a dobozt, és letépte róla a csomagolópapírt. A színes papír egy határozott mozdulat által tépődött el, majd kisebb darabokban hullott alá.
- Mit kapok? –kérdezte.
- Szerinted elárulom? Édesem, ott van az öledben a doboz csak fel kellene bontanod.
- De gyanús. –kacsintott –Olyan lapos, de széles.
- Csak nyisd ki! –sürgettem.
Kíváncsi voltam, hogy örül-e neki. Igaz, nem valami pasis ajándék, de azt majd a másik csomagban megtalálja. Ha a csalódottságtól még ki meri majd bontani azt is.

Végül- egy kis fontolgatás után- leemelte a csomag tetejét, és kivette belőle az albumot. Elmosolyodott, és kinyitotta.
- A kapcsolatunk képekben? –kérdezte, mire bólintottam.
- Gondoltam, hogy nem fogsz neki örülni… –sóhajtottam, majd már nyúltam is a bőrkötéses album felé, de ő szorította, majd a kezemet is megragadta és az ölébe húzott.
- Ez csodálatos. –suttogta, és egy csókot nyomott az ajkaimba –Vacsora után köteles vagy megnézni velem.
- Ki nem hagynám, Édesem. –válaszoltam, és beletúrtam a hajába, majd újra az ajkait vettem birtokba –De van ott még egy ajándék.
- Már nyitom is.
Azzal nem totojázott. Egyszerűen letépte a papírt, és kiemelte a keskeny dobozból az üveget.
- Ez… –motyogta megdöbbenve.
- A születési évedből egy bor. Nem hittem volna, hogy találok. De találtam. –vigyorogtam, majd végigsimítottam a régi üvegen.
- Tudod te, hogy én mennyi ideig kerestem egy ilyet? –kérdezte, és a háta mögött lévő óriási szekrény felé tekintett –Ez hiányzott a gyűjteményemből.
Elmosolyodtam, és viszonoztam a tőle kapott csókot.
A bort visszatette a fa alá, az album mellé.
- Most te jössz. Nyisd ki! Gyerünk. –sürgetett.
Az óriási, kék csomagolásos ajándék felé nyúltam. Furcsán, gyanúsan könnyű volt a nagy mérete ellenére. Leszedegettem róla a papírt, majd felnyitottam. Benne egy nála kicsivel kisebb, becsomagolt dobozt találtam. Felsóhajtottam. Matthew! Azzal is megcsináltam az előbbi műveletet, benne pedig egy újabb dobozt találtam.
A mellettem vigyorgó Szerelmem felé pillantottam, akinek kiütközött a jókedve az arcára. Hófehér, tökéletes fogai kivillantak, azok a tipikus nevetőráncai is kijöttek. Imádtam azokat a vonalakat!
Tovább bontogattam, körülbelül tízszer megismételtem a műveletet: bontás, felnyitás, újabb doboz. A végére már mérgesen sóhajtottam, és a körülbelül gyufásdoboznyi ajándékról téptem le a csomagot. Az nem rejtett újabb dobozkát, csak egy kártyát:

Mondj igent, és a lehető legboldogabb nővé teszlek, Cicám!

Kigúvadt szemekkel néztem rá, miközben fél térdre ereszkedett. El sem hiszem! Az ajkain az a bizonyos elégedett mosolya ült. Előkotorta a zsebéből a selyemborítású ékszeres dobozt, és felkattintotta a tetejét. Elbűvölve néztem a fehérarany gyűrűn lévő gyémántot, ami csodálatos módon törte meg a fényt.
- Nem fogok itt össze-vissza beszélni. Az nem az én stílusom. –fintorodott el, majd újra mosolyogni kezdett –Hozzám jössz feleségük, Cicám?
- Igen. Még szép, hogy igen. –vigyorogtam.
Megvártam, míg felhúzta a gyűrűt, aztán a nyakába vetettem magam. Csókoltam, beletúrtam a hajába, és közelebb bújtam hozzá. Beszívtam az imádott, férfias illatát, közben barna szemeibe pillantottam.
- Szóval hozzám jössz… Nem mertem volna fogadni rá. –vigyorgott pimaszul. Hazudott, tudtam jól.
Játékosan fejbe kólintottam, majd újabb csókot loptam tőle.
Még kibontottam az utolsó ajándékomat is, ami csupán egy boríték volt. Benne pedig kettő hely Bora-bora-ra. Matt tudta, hogy régóta el akartam oda menni, csak időm nem volt rá. A borítékban pedig mellékelve volt még a szálloda foglalási-csekkje, pontosan egy hétre.
Hálálkodva ugrottam Szerelmem nyakába, és már úgy éreztem, hogy nem tudom mivel kifejezni a boldogságomat.
Úgy durván fél óra múlva keltünk csak fel a fa mellől. Addig én a mellkasához bújtam, és beszélgettünk. Tudtam, hogy ez sokat jelent mindkettőnknek. Maga az, hogy tudjuk, hogy a másik szereti, a legjobb ajándék a világon.
Odakint már meglehetősen sötét volt, a hó újra esni kezdett. Óriási, hófehér pelyhekben hullott alá. Elvarázsolt. Imádtam nézni a hóesést.
- Már megint elmerengtél. –kuncogott Matt.
- Hé, ne szólj be! –figyelmeztettem játékosan.
- Különben mi lesz? –jött közelebb, kaján mosollyal az arcán.
- Büntetés.
- Hm… milyen büntetésre is gondolsz?
- Majd megtudod éjszaka. –válaszoltam a fülébe suttogva, majd megharaptam a fülcimpáját –De most legyél olyan szíves, és tedd ezeket az asztalra.
A kezébe nyomtam a sót és a borsot, majd visszafordultam a hűtő felé. Kikerestem belőle a fehérbort, és egy-egy kristálypohárral az asztal felé vettem az irányt, majd leültem.
Egymással szemben foglaltunk helyet, köztünk gyertya égett, a vacsora pedig gőzölgött. Ananászos csirkét csináltam csak az ő kedvére. Ezt szerette, én pedig azt akartam, hogy boldog legyen. Úgyhogy egye csak. Én is szedtem magamnak egy keveset, krumplit mellékeltem hozzá. Falatozni kezdtünk, és közben beszélgettünk. Mindenről, ami eszünkbe jutott.
~

Bő egy óra múlva- inkább másfél- már az erkély előtt ültünk. Én az ölében foglaltam helyet és a mellkasához bújtam, ő pedig szeretetteljesen húzott közel magához. Az ölemben volt az album, amit tőlem kapott karácsonyra. Ragaszkodott hozzá, hogy még ma megnézzük.
Így hát kinyitottam. Tudtam, hogy milyen képek kerültek bele, de újra csodálatba estem. Jó visszaemlékezni. Nagyon jó.
- Hogy tudtál szerezni képet az első találkozásunkról? –kérdezte döbbenten, és végigsimított a fotón.
- Egy bálon voltunk, Édesem. –kuncogtam –Tudod, minden megoldható.
Bizony, ma is tökéletesen emlékszem az estére. Az óriási, krémszínű ruhám körbefonta a testemet, a hajam lágy loknikban hullott alá. Matthew pedig az arcán lévő elengedhetetlen mosolyával és a szmokingjában állt előttem a fotón. Tökéletes volt. Még most is lenyűgöz az udvariassága, a gondolkodásmódja és a szeme csillogása, akár a legelső alkalommal.
- Azt hittem, hogy az első csókunknál egyedül voltunk. –gondolkodott.
- Kettesben is voltunk, ne aggódj. –mosolyogtam –Csak tudod, sok mindenre képesek az angyali erők.
Válaszul csak bólintott, hisz tudta ő nagyon jól. Végigsimított a fotón, majd fordított.
- Erre még mindig emlékszek. –kacagott fel, majd a képre bökött.
Én voltam rajta, kezemben egy apró hóemberrel. Matt éppen akkor kapott fel a karjaiba, amikor elkészült a kép, így eléggé furcsa helyzetet öltöttünk, az arckifejezésünkről pedig még említést sem tennék.
- Ezután löktelek bele a hókupacba. –mosolyogtam –Emlékszek rá. Meg arra is, hogy utána Sebastian meglehetősen boldogan szórta tele a kabátomat hóval. Utána pedig csodálkozott, amiért kizártam a lakásból.
- Drágám, előtte pedig levarázsoltad róla a ruháit. –kuncogott- Tudod, meztelenül nem kellemes mínusz tíz fokban a hóban ugrálni.

Egyet értettem vele, noha továbbra is vigyorogva gondoltam vissza Bastian mérges, csalódott és szenvedő arcára.
Több órán át forgattuk az albumot, minden képhez hozzáfűztünk egy-egy megjegyzést. Újra fel elevenítettük az elmúlt éveket, és ez boldogsággal töltött el.
Tudtam, hogy őt is annyira megérinti a dolog, mint engem. Ami mostanában körülöttünk folyik az nem normális. Egyre több fenyegető levelet kapok, miszerint vagy elhagyom őt, vagy végeznek velem. Oké, hogy vannak ellenséges erők, akik az angyalok úgymond képességeit akarják, de ez azért….
Érzelmi zsarolás! Sosem tudnám elhagyni őt, még ha az életem függ tőle, akkor sem. Nem tudnám végignézni, ahogy összecsomagol és elhagyja a lakást. Beleszakadna a szívem is.
És hogy miért pont vele fenyegetnek… Az csodás kérdés… Még magam sem tudom rá a megfelelő választ. Több találgatás is érkezett már rá.
Valaki azt mondta, hogy ő túl erőssé tesz engem. Ez még lehetne igaz is, de akkor sem lenne fenyegető az ellenségekre nézve.
A legésszerűbb ötlet az volt, hogy mivel nemsokára következik az a bizonyos éjszaka- amin az emberekből átalakult angyalokat könnyebb megölni- nem akarják, hogy társaságban legyek. Főleg egy olyan társaságban ne, aki ekkora fenyegetést nyújt rájuk nézve. Mert akárhogy is nézzük, Matthew egy fenyegetés nekik. Erős, okos, taktikás, és egy egész hadsereg áll mögötte készenlétben, csak egy intésére várva…
- Már megint azon gondolkozol, igaz? –suttogta a fülembe –Látom az arcodon.
Aprót bólintottam, majd közelebb bújtam hozzá.
Ki kellett vernem a fejemből ezeket a gondolatokat. Fájt, hogy ezek az eszmefuttatások újra előjöttek. Nem fogok választani az életem és Közte.
- Tudod, hogy most csak az számít, hogy itt vagyunk. Mindketten, egymás karjaiban, szeretetben és jelenleg békében. Ne gondolj másra, csak erre.
Szavai hallatán melegség járt át, és halványan elmosolyodtam. Felnéztem csokoládé barna szemeibe, és átkaroltam a nyakát. Az ajkaimat az övéihez nyomtam, és úgy csókoltam, mintha az életem múlna rajta. De végül is… az életem múlik rajta. Hiszen ő az életem. És őt nem akarom elveszíteni.
- Szeretlek. –suttogtam a szájába.
- Én is, Cicám. –válaszolta, és a fejem búbjára nyomott egy csókot, majd halkan dúdolni kezdett. Megnyugtatott a jelenléte, a hangja, az érintése, az illata. Maga a személye.
Ő olyan nekem, mint a fuldoklónak a levegő… Nem tudok nélküle élni, és nem is akarok.
Mert szeretem. És akit szeretek, azt nem adom egykönnyen.

~

- Nem áll jól a helyzetünk, Izbel. –sóhajtotta Blaise, majd gondterhelten beletúrt a hajába- Igaz, Matthew jobb jelentést tudna mondani, és a magyarázatában sem lenne semmi probléma, de mint látod jelenleg nem kíván beleszólni ebbe az ügybe.
- Pedig jó lenne. –pillantottam Szerelmem felé- Kélek, Matt. Tőled szívesebben hallanám, mint Blaise-től. Mármint ez nem ellened irányul, Blaise.
- Megszaporodtak a merényletek. –állt neki Matthew- A helyzet mondhatni reménytelen. Mi nem vagyunk elegen, a támogatóink pedig már messze járnak. Az ellenséges erők pedig nőnek és nőnek. Egyre kilátástalanabb a helyzetünk, folyamatosan gyengülünk.
- Nyerni fogtok. –bíztattam őket.
- Miből gondolod, Angyalka? –kérdezte gúnyosan Blaise, mire Matt egy lesújtó pillantást vetett rá.
- Nektek van miért küzdenetek. Ilyen egyszerű. –mosolyogtam.
- Igazad van. –bólintott Szerelmem, majd egy csókot nyomott az ajkaimra- Ha csak érted kellene harcolnom is nyernék.
- Elég motiváció vagyok? –kacsintottam, majd közelebb bújtam hozzá.
- Egyszerűen csak szeretlek. Az érzésem hajt. –mondta, mire a nyakába csókoltam.
- Imádlak. –suttogtam a bőrébe.
- Csak kérlek, ne előttem. –takarta el a szemeit Blaise, majd felkapta a csörgő telefont- Segítség, Sebastian! Ezek ketten épp egymásnak esnek itt előttem!
Felnevettünk majd újabb csókot váltottunk. Legyen egy kis alapja Blaise szidalmainak!

~

A csupasz vállamat beborító csókok miatt úgy döntöttem, hogy nem alszom tovább. Igaz, ennél jobb ébresztést nem is tapasztalhattam volna, de kissé mégis morcos voltam miatta. Igaz, a csókok és a gyenge harapások kellőképp elterelték a figyelmemet a tényről, hogy még csak fél hét van.
- Nem szeretem, ha felkeltenek. –dörmögtem köszönés helyett, majd nyűgösen összezártam a szemeimet. A szemembe tűzött a nap, és mit ne mondjak, kicsit sem volt kellemes érzés.
- De ha nem ébredsz fel, akkor lekéssük a gépet. Remélem azt nem szeretnéd. –mosolygott- Na, Édesem, aktiváld magad! Tényleg le fogjuk késni.
- Akkor majd használatba vesszük az angyali erőnket és nem kell a repülőgépen zötykölődnünk.
- Először is, ahol zötykölődhetsz, az az autó, vonat, bicikli, és egyéb, ezekhez hasonló eszköz. A repülőgép nem zötyög.
Hallottam a hangján a szörnyülködést. Elvigyorodtam.
- Másodszor pedig megfogadtuk, hogy ezt az egy hetet teljesen halandó módjára töltjük el. Nem szeretem megszegni az ígéretemet. –jelentette ki –Ahogy te sem. Legalábbis eddig így tudtam. Szóval szeretném, ha kikelnél az ágyból.
- Jó, jó! –sóhajtottam, majd felültem- Rosszabb vagy, mint néhai anyám.
- Miért, emlékszel még rá? –kérdezte csodálkozva.
Válaszul csak széttártam a karjaimat, majd elhúztam a számat. Még szép, hogy emlékszem rá. Többször is felrémlik előttem a kép, ahogy a széles, fából készült kosarat az ölébe veszi, majd a benne lévő ruhadarabokkal az udvarra indul, hogy kiteregesse őket a gyorsabb száradás érdekében. Ekkor aztán mintha csak külső szemlélő lennék, látom, amint egy szőke, öt-hat éves kislány az édesanyához szalad, majd átkarolja a lábait. Az Anya fáradt mosollyal nézett le rá, majd letette a kosarat, hogy aztán a kislányt vegye a karjaiba. De aztán a szőke lányka lemászik anyja karjaiból, és megfogja a legfelső, nedves ruhadarabot, majd odanyújtja neki. Az őszes hajú nő csillogó kék szemeiben könnyek gyülekeztek, majd lehajolt, hogy megölelje a megszeppent kislányát. Végül felegyenesedett, majd lágy mosollyal fogadta kislánya segítségét.

Éreztem a csípőmre kulcsolódó kezeket, majd a puha arcbőrt a vállamnak nyomódni. Majd meghallottam a jól ismert duruzsolást is:

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.*

Szomorúan elmosolyodtam, majd megfordultam Matthew karjaiban.
- A gondolataimban kutakodtál, gondolom…
- Sajnálom. –válaszolta, mire megráztam a fejemet.
Nincs semmi baj… Magamba kántáltam a mondatot, noha alig hittem el. Hiszen… ő az édes anyám. Érthető, hogy a szemeimet elfutják a könnyek, ha egy-egy ilyen esemény megjelenik előttem.

- Na jó, megyek öltözködni. A végén még tényleg lekéssük a repülőt. –fintorogtam, közben megtöröltem a szemeimet is.
Ő csak szomorúan bólintott, majd mielőtt elindultam volna, magához húzott.
- Nagyon szeretlek, Izbel. –suttogta a fülembe, mire halványan elmosolyodtam.
Fél óra múlva már a reptér járólapját tapostuk. Matthew már leadta a csomagokat, a jegyek már a kezünkben vannak, már csak a felszállásra kell várnunk. Ami pár percen belül be is következett, így aztán kényelmesen elnyúlva várhattuk, míg a repülőgép landol a célként kitűzött reptéren.

Mikor a gép szerencsésen landolt, ügyesen kikászálódtunk az utastérből, majd a csomagjainkért indultunk. Ezek szerencsére megvoltak, épen és egészségesen, így nem kellett tovább várnunk. Az autó már a bejárat előtt állt, majd miután a csomagjainkat elhelyeztük az ezeknek kialakított térben- nem árulok el sokat, ha elmondom, hogy ez a csomagtartó- elindultunk a part felé.

Ott Matthew a bőröndjeinkkel együtt egy motorcsónakhoz kormányzott, majd azzal indult el a kis –számomra ismeretlen- szigetre. A nevét sem tudtam megjegyezni, de nem is igazán érdekelt. Az sokkal jobban izgatta a fantáziámat, hogy hogyan is fog kinézni ez a hely. Szerelmem meg órákat áradozott róla, én pedig egyre izgatottabb és türelmetlenebb lettem. Persze boldogan hallgattam az átéléssel teli szavait, ám minden egyes tény felért egy szúrással. Mennyei, mégis fájó szúrással.
A ház, ami Matt birtokában volt, gyönyörű volt. Amint átléptem a küszöböt, kicsúszott a kezemből a bőröndöm, ami egy éles és hangos csattanással dőlt el. Én viszont csak álltam, és néztem a fényárban úszó, hófehér nappalit a barnás konyhát és a fenyőfa ebédlőasztalt, mellette pedig a hat széket. Elbűvölve néztem a fényes felületeket, amikor ezer meg ezer irányba vetődött tovább a napfény. Bekukkantottam a hálószobába is, ami bézs és fehér keveredése tett harmonikussá. Az óriási franciaágy csodálatosan nézett ki a rajta pihenő vörös rózsaszirmokkal, mellette mindkét éjjeliszekrényen édesség pihent, az üvegajtó pedig az óriási teraszra nyílt.
- Elégedett vagy?
Matthew kérdése magam mögül jött, mire elvigyorodtam, majd megpördültem a sarkamon. Az ajtófélfának támaszkodott, féloldalasan mosolygott, a karjait összefonta a mellkasa előtt.
- Ez valami csodálatos, Édes. –sóhajtoztam boldogan, majd a nyaka köré kulcsoltam a kezeimet. Ő automatikusan a csípőmre vezette a tenyerét, majd megcsókolt. A lábaim is beleremegtek ebbe a csókba.
- Úgy terveztem, hogy mihelyt megérkezünk, megmutatom neked a szigetet. –dörmögte az ajkaim közé, majd felkapott. A dereka köré fontam a lábaimat, majd újabb csókot váltottunk- De azt hiszem jobb programot is meg tudunk alkotni.
- Abban biztos vagyok.

Elmosolyodott, majd ledöntött az ágyra és tovább csókolt. Kuncogva megharaptam az ajkait, majd lerántottam róla a pólóját. Végigsimítottam csupasz mellkasán, majd végig is csókoltam azt. Elégedetten sóhajtott fel, majd lehúzta rólam a ruhámat, így már csak egy vékony fehérneműben feküdtem alatta. Vágyakozva, éhes tekintettel vizslatott, majd újra birtokba vette az ajkaimat, aztán áttért a nyakam csókolgatására. Éreztem, hogy harapdálja, majd erősen szívogatja a bőrömet.
- Ha nyoma marad…
Vészjósló hangom hallatán elvigyorodott, majd lejjebb haladt a nyakamról. Kicsatolta a melltartómat, majd a szoba túloldalába hajította. A nyelve a mellbimbómmal kezdett el játszadozni, én pedig el is felejtettem, hogy mivel akartam megfenyegetni. Elégedett nyögéssel jutalmaztam minden egyes mozdulatát.
Éreztem, ahogy a meredező férfiassága a combomnak nyomódik. Kigomboltam a nadrágját, majd letoltam róla az alsónadrággal együtt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd mikor a kezem végigsimított legbecsesebb testrészén, felnyögött. Imádtam ezeket a hangokat, melyeket egyes helyzetekben adott ki. Csak még jobban feltüzeltek.
Közben ajka újra munkához látott, majd lejjebb csúszva- emiatt legnagyobb bánatomra abba kellett hagynom kényeztető műveletemet- a hasamat is végigcsókolta.
Percekkel később felhúztam magamhoz, majd hozzápréselődtem és tovább csókoltam. Ő szétfeszítette a lábaimat, majd közéjük férkőzve belém siklott. Egyszerre nyögtünk fel. Minden alkalom olyan volt, mintha az első éjszakánkat töltenénk együtt. Ugyan olyan szenvedélyesek, kiéhezettek és szerelmesek vagyunk, mint legelőször.

Azon a napon már nem mentünk sehova. Kiélveztük egymás társaságát, a hely nyújtotta előnyöket. Valamint még felavattuk a partot és a konyhát is… Nos, igen. Bizonyára a hely hangulata teszi.

Másnap már tényleg felfedeztük a szigetet. Hosszú órákig jártuk a csodálatos őserdőt. A csodálatos levegő és fények újra és újra elbűvöltek. Mesés állatok hada vonult el előttünk, bepillanthattunk az életükbe. Gyönyörűek voltak…

Persze a bogarakat nem díjaztam. De mégis ki az a személy, aki rajong azért, ha egy édes pók végigmászik a lábszárán? Van egyáltalán ilyen? Engem már akkor is kiráz a hideg, ha rágondolok…
- Nos, Édes, megmártózunk? –csípett bele a fenekembe Matthew, mire megugrottam, majd vigyorogva szembe fordultam vele.
- Hát hogyne, Drágám. –kuncogtam, majd megcsókoltam- De előbb át kellene öltöznünk. Nem akarom beáldozni ezt a ruhát. Valamint neked sem lenne kellemes, legalább is szerintem.

Nevetve bólintott egyet, majd le is kapta a nadrágját, az alsójával együtt.
- Így megfelel, Édes? –gúnyolódott vigyorogva.
Szemöldök felhúzva, szándékosan feltűnően végigvizsgáltam a testét. Beharaptam az ajkaimat, majd lágyan elmosolyodtam.
- Nekem nem lenne ellene semmi kifogásom. –kacsintottam- De mivel nem egyedül vagyunk ebben az üdülőparadicsomban, jobb lenne, ha inkább magadra vennél valamit.
Csalódott pillantást vetett rám, majd elsétált előttem, egyenesen a hálószobai szekrényhez. Én pedig közben vigyorogva vizslattam minden mozdulatát. A tökéletes fenekét, az izmos hasfalát, a feszülő karját. Sóhajtottam egy aprót, majd utána indultam, hogy én is magamra vehessek egy fürdéshez alkalmas szerelést.

Már vagy fél órája feküdtünk a puha homokban. Pontosítok. Én nyugodtan feküdtem, Matthew pedig ötpercenként felpattant és beszaladt valamiért a házba. Nagyon ideges és feszült volt.
- Hoztam neked limonádét, Édes. –nyomott a kezembe egy hosszú poharat, mire hunyorogva felnéztem rá.
- Köszönöm. –mosolyogtam, majd felültem és nagyot kortyoltam az italból.
- Teljesen átforrósodott a bőröd. –simított végig a karomon- De legalább míg napoztál, kibeszélgettük magunkat.
- Hóhó, nehogy azt hidd, hogy megúszod a további lelki elmélyülést a hétre. –dőltem neki- Tudod, szükségem van a beszélgetésre.
- Ismerlek. –kuncogott- Kitapasztaltam már az elmúlt évek alatt, hogy rengeteget csacsogsz felesleges dolgokról, Édesem.
- Ez olyan bántón hangzott. –világítottam rá, mire elhúzta a száját- De nem aggódj, tőled nem veszem komolyan. Mint ahogy semmi mást sem.
Gyenge incselkedésemre felvonta a szemöldökét, majd elmosolyodott és az arcomra csókolt. A következő pillanatban már azt éreztem, ahogy a lábaim és a derekam alá nyúl, majd a víz felé visz engem. Azután pedig jött a hideg víz, majd a sikkantás, ami önkéntelenül is feltört a torkomból. A víz alól felbukva mérges pillantást vetettem az előttem szobrozó Szerelmemre, majd az elégedetten mosolygó arcába locsoltam egy nagy adag vizet. Ő halkan prüszkölt, majd elvigyorodott, majd hasonló módon vágott vissza. Így aztán egy hosszú és gyerekes csata vette kezdetét, ami végeláthatatlannak bizonyult. Mihelyt kijutottunk a partra, ott ugyan víz nélkül, de tovább folytattuk a csatát.
Pár ember, akik ugyancsak ezen a partszakaszon pihentek furcsa pillantásokat vetettek ránk, de aztán halványan mosolyogva rázták meg a fejüket. Többségük középkorú felnőtt volt, aki a párjával- feleségével, férjével- érkezett.
Láttam a szemeikben, hogy minket látva felidéződik bennük a múlt. Ők is ilyen bohókásak, boldogok, felszabadultak és végletekig szerelmesek lehettek, akárcsak mi. Szinte láttam, ahogy a párjukkal a park fái között szaladgálnak. A lány halkan sikongatva menekül párja elől, de végül újra a karjaiban köt ki, majd szerelmesen csókolózva bújnak el a világ elől.

Matthew csinált vacsorát. Én végig a konyhapulton ültem, boldogan lóbáltam a lábamat, majd néztem, ahogy Szerelmem az ételekkel bajlódik.
Lebeszéltem a levesről illetve előételről. Egyrészt, mert elég, ha a főételt megesszük, másrészt, mert a levest nem is igazán kedvelem. Ahogy ő sem.
Nevetve néztem, ahogy próbálja a tojást felverni. Az volt a kisebb probléma, hogy maga felé verte, így gyakorta a felsőjére fröccsent a sárga léből. A nagyobb gond az volt, hogy még sosem csinált ilyet. Így aztán elé állva megmutattam neki, majd a kezét irányítva rávezettem a mozdulatra is. Pár perc múlva már úgy csinálta, mintha már kiskora óta ezt tanítanák neki. Büszke voltam rá. Igaz, ez csak egy tojásfelverés… Mégis, az ilyen apró dolgok olyan sok örömet tudnak hozni az életbe. Csak ezeket sok ember nem értékeli.
Bő fél órával később már az asztalnál ültünk és egy-egy tányér étel gőzölgött mindkettőnk előtt. Hawaii csirkemellet készített, a desszertet pedig titkon őrizte. Igaz, azt láttam, ahogy a palacsintákat süti, de mielőtt befejezte volna, engem kizavart a konyhából.
A főétel isteni volt. Ennek szinte minden falat között hangot is adtam, Matthew pedig alig bírt betelni a szavaimmal. De nem bántam, hogy dicsérnem kell- megérdemelte.
A desszert végül epres palacsinta volt mascarponéval. Tudtam, hogy Matt felhasználja ellenem a gyengeségeimet, és mit ne mondjak: tökéletesen csinálta.
Tehát nem is mondok nagyot, ha kijelentem: a palacsinta isteni volt. Eperdarabok pihentek a palacsinta belsejében, majd egy-egy vágáskor kifolytak belőle a sűrű krémmel együtt. Minden egyes falatot külön megízleltem, kiélveztem minden pillanatát.
- Van egy kis… csoki a szádon. –mosolyodott el, majd ajkaimhoz hajolva lenyalta róluk a barna szirupot.
Vissza akart ülni a helyére, én viszont a tarkójára simítottam a tenyeremet és szenvedélyesen megcsókoltam. Hátrébb lökte a székét és a karjaiba kapott. Meg sem álltunk a hálószobáig. Kivételesen nem zavart, hogy a mosatlan edényekbe beleszárad a szennyeződés…

Másnap este Matthew újra idegesen sétálgatott velem a parton. Az ujjainkat összekulcsoltuk, így éreztem, hogy kissé izzadt a tenyere. Láttam, ahogy kicsit nehézkesen veszi a levegőt, pillantása el-elréved. Aggódtam miatta.
- Na jó, Szívem. –fordultam vele szembe, majd megfogtam a másik kezét is- Mi a baj?
- Velem? Semmi az ég világon…
- Izzad a tenyered. Furcsán lélegzel, egész nap feszült vagy. Valami történt vagy történni fog?
- Én… Házasodjunk össze. –bökte ki végül.
Oldalra döntöttem a fejemet, majd nagy szemekkel néztem rá. Oh, szóval ezért ragaszkodott ahhoz, hogy fehér ruhában legyek!
- Csak van erre egy sámán, aki a helyieket össze szokta adni… Nem lenne hivatalos, de nekem nem is a papír számít, csak az, hogy tudtam, hogy végeláthatatlanul is az enyém vagy. Tudom, hogy teljesen őrült és kiszámíthatatlan ötlettel álltam elő, és nem fogok megsértődni, ha te nem szeretnéd. Tényleg nem. Nagyon jól tudom, hogy egy nőnek az esküvője az irtó fontos dolog, és szeret rá minimum egy évet készülődni… De mi amúgy sem vagyunk normális pár, sőt, egyikünk sem az teljesen…
- Matthew. –szakítottam félbe mosolyogva- Benne vagyok. Minden vágyam, hogy végre a feleséged lehessek. Annyira szeretlek, Szívem.
Végül egy édes csókot váltottunk. Láttam rajta, hogy a vigyora levakarhatatlan. Éreztem, hogy ezután a lépése után csak még jobban szeretem.

A sámán hosszú, színes ruhában állt előttünk. Én fehérben voltam, a hajamba virág volt tűzdelve, Matthew pedig egy fehér inget erőltetett magára az alkalom miatt. Este volt, a csillagok és a Hold ezüstös fénye mellett vöröslő gyertyák is bevilágítottak az esküvőnk helyszínére. Virágszirmok voltak elszórva szanaszét, pár helyi lakos az odahordott székekre ülve figyelte a nászunkat.
Mosolyogva hallgattam a sámán szavait. Szinte nem is értettem, hogy mit mond. Háttérduruzsolásként fogtam fel. Én csak Matthew mindent elmondó szemeit pásztáztam, majd éreztem, ahogy kezei egyre erősebben és boldogabban szorítják az ujjaimat.
Miután mindkettőnk szájából elhangzottak a fogadalmak- a sámán mindkettőnkkel elmondatott pár rövid sort- azután felhúztuk a gyűrűket. Igaz, ez nem volt a szertartás része, de Szerelmem pár jól irányzott mondattal rávette a lelkipásztort, hogy ezt engedélyezze nekünk.
Ezután jöhetett az első hitvesi csók. Matthew itt sem fogta vissza magát. Éhesen vetette magát az ajkaimra, én pedig szorosan hozzá simultam. Taps hangzott fel, ami ráébresztett minket arra, hogy nem kettesben vagyunk.
Boldogan fogadtuk a helyiek gratulációit, majd lassan elhagytuk a helyszínt, hogy mihamarabb élvezhessük a házunk nyújtotta előnyőket.
- Hé, mit csinálsz? –sikkantottam nevetve, mire Matthew a nyakamba csókolt.
- A férjnek át kell vinnie a feleségét a küszöbön, nem? Épp ennek teszek eleget.
- Ahogy gondolod, Drágám.
- Annyira csodálatos volt. –duruzsolta hirtelen- Gyönyörű vagy. Jobbat nem is kívánhatnék nálad. Habár úgysem találnék…
- Ugyan. Azért gondolod így, mert nem is kerestél nálam jobbat. –kacsintottam, majd lágyan megcsókoltam.
- De nem is akartam, és ezután sem fogok. –mosolygott, majd óvatosan letett az ágyra.
Fölém hajolva szerelmesen és visszafogottan csókolni kezdett. Keze óvatosan barangolta végig a testemet, nyelve lágyan játszott az enyémmel.
Az egész éjszakánk a szerelem jegyében telt el. Nem sürgettük egymást, nem vadultunk. Csak szeretkeztünk egymásba gabalyodva. Lágyan, szerelmesen. Az első hitvesi éjszakánk nem is telhetett volna jobban.

~
- Bella Swan és Edward Cullen kapcsolata egyszerűen reménytelen eset. –dőltem bele az ágyba, mire Matthew nevetve fordult felém- Nem vicces! Ez szörnyű! Húzzák egymás agyát, de képtelenek tenni valamit is.
- Ne csinálj semmi butaságot. –fordult felém kissé megrovó arccal- Ezelőtt is balhé volt belőle.
- Hé! Akkor csak kicsit megcsúszott annak a Tyler gyereknek az autója. Ott volt Isabella őrangyala, megvédte volna. Csakhogy Edward gyorsabb volt. Ha azt a kis balesetet nem hozom össze, akkor egymásra sem néznek sohasem.
- Majdnem elvesztetted miatta az angyali létedet, Édesem. –suttogta sóhajtva, majd befeküdt mellém az ágyba- Akkor nem csak magadat veszítetted volna el, hanem engem is. És én is téged. Abba beleőrülnék.
- Nem fogok még egy ilyesmit tenni. –dörmögtem a mellkasára feküdve- Nem akarlak elveszíteni.
- Nem is fogsz. –mosolyodott el- Szeretlek.
- De én jobban. –kuncogtam.
- Ezen nekiállhatnánk veszekedni. –kacsintott- De teljesen egyértelmű a válasz: én nyernék.
- Oh, igen? Hát akkor bizonyítsd be!
Kipördült alólam, majd fölém hajolva hevesen megcsókolt. Nem is kellett többször kérnem a bizonyítást…

- Úgy rühellem, hogy Jacob bekavar. -nyökögtem- Nem vésődött be a lányba. Akkor könyörgöm, hagyja, hogy élje az életét. Úgy viselkedik, mint egy kisgyermek, aki kénytelen megválni az édesanyjától.
- Az anyja meghalt kiskorában. –jegyezte meg Matt- Bella Edward-ot választotta. Ez kiderült akkor, mikor elment érte Volterrába. Emiatt még erősebb kötelék alakult ki köztük. Jacob pedig nehezen viseli ezt. Hiszen ő húzta ki Isabellát a gödörből, ő volt Bella Napja. Most pedig úgy érezheti magát, mintha egy rongy lenne. Amíg szükség volt rá, használták, aztán egyszerűen a sarokba dobták. Olyan érzéseket táplál Isabella iránt, amibe mi nehezen gondolunk bele, Édesem. Igaz, ez nem bevésődés, mégis, annyira erős, mintha tényleg az lenne.
- Nehéz lehet Jake-nek. –sóhajtottam- Ráadásul most itt van ez az őrjítő újszülött-had. Úgy fejbe vágnám azt a vérszomjas Victoriát, hogy feleszmélni sem lenne ideje.
- Imádom, mikor ilyen harcias vagy.
Most nem szóltam semmit, csak hosszú csókot váltottam vele. Ezután tovább folytattuk a szerelmi háromszög elemzését.

Elmélyülten néztem Matthew szemébe, majd szorosan hozzá bújtam.
- Gyönyörű esküvő volt. –szipogtam.
- De nem szebb, mint a miénk. –nevetett, én pedig határozottan bólogatni kezdtem. Ebben igaza volt.
- Jacob jelenete kicsit rombolta a hangulatot, de így legalább tisztázták magukban a dolgot. –mosolyodtam el keserűen- Igaz, a helyében én is kiakadtam volna. Nehéz elképzelni egy vámpírt és egy embert együtt szerelmeskedni. Főleg, hogy Isabella ennyire törékeny és sérthető. Edward-nak nehéz.
- De úgyis megoldják, Édes. –csókolt bele a hajamba- Mint ahogy eddig minden mást is.
- Hát igen… A csatát is kitűnően intézték el. Igaz, lerágtam közben a körmeimet, de hát mi mást lehetett tenni?! Az egy szerencséjük az, hogy Seth nem sérült meg. Nagyon megkedveltem a srácot.
- Féltékenynek kellene lennem?
- Egy tizenöt-tizenhat éves fiatal kisfarkasra? –húztam fel a szemöldökömet- Kizárt. Össze sem lehet titeket hasonlítani.
- Remélem az én javamra ítélsz. –húzta ki magát, mire kuncogva bólintottam.

Matthew mosolyogva hallgatta az áradozásomat. Egész nap másról sem tudtam beszélni, csak a bronzbarna tincsekről, a mélybarna szemekről, a család kincséről
- Az összes ezüstevőkészletet tönkretette. –meséltem csillogó szemekkel- Az egy bánatom az, hogy Jacob nem tért haza, és sajnos nem is fog. De Nessie-nek annyira gyönyörű és elképesztően találó neve van!
- Renesmee Carlie. –ízlelgette Matt, majd egyetértően bólintott egyet.
- Csak az az egy tény lomboz le egy kicsit, hogy véget ért a munkám. Most, hogy sikerült egyenesbe hoznom a Cullen család életét, mehetek máshová. Hiányozni fognak!
- Ők az első család, akikhez igazán hozzánőttél. –mosolyodott el Matt- Mondjuk velük voltál a leghosszabb ideig is. Így érthető a kötődés.
Beleegyezően bólintottam. Igaza volt.

~
Perceken át hallgattam egyenletes légzését, közben tekintetemet az arcán járattam. Csodálatosan, istenien festett. Arca kisimult, kifejezése nyugodttá vált. Barna, szerelmet és boldogságot sugárzó szemeit most eltakarta a szemhéja vékony bőre, azon pedig a dús, sötétbarna szempillái lengedeztek. Barna haja rendezetlenül állt, egy-egy tincs a szemét simogatta. Nem bírtam ki, bele kellett simítanom azokba a dús tincsekbe. Imádtam. Eztán végsimítottam az arcán is, majd kezem a mellkasára vándorolt.
Mozdulatomra ébredezni kezdett, ásított egyet, majd álmosan nyitotta ki a szemeit.

- Neked is jó reggelt. –dörmögte kábán- Vagyis négy órát.
Ja, igen. Délután négy óra van. Mivel reggel hatkor kerültünk ágyba, miután Matthew születésnapi partijáról hazaértünk, még megkapta az én ajándékomat is, és csak azután aludtunk el. Muszáj volt aludnunk egy kicsit. Egyrészt a bennünk lévő alkohol miatt, másrészt pedig már napok óta nem aludtunk, egyszerűen nem volt időnk rá.
- Bocsi, nem akartalak felébreszteni. –susogtam, közben egy csókot loptam tőle.
- Nem bánom. –válaszolta, és egy csókot nyomott az ajkaimra- Habár még egy kis pihenés rám fért volna az éjszaka után.
Kajánul elvigyorodott és kacsintott egyet, mire arcomat halvány pír lepte el. Lily ötlete volt a kikötözés, születésnapi ajándéknak pedig tökéletesen megfelelt. Egyrészt. Másrészt megszereztem neki azt az autót, amire már vágyott egy ideje. Igaz, csak pár darabot gyártottak belőle a világon, de ha nagyon szeretnék valamit, azt bizony megszerzem. És ezt igazán akartam.
- Ja és a kocsi. Biztos jó lehet a hátsó ülése, egyszer kipróbálhatnánk. –kacsintott utalóan, én pedig nem bírtam tovább, kitört belőlem a nevetés.
Velem együtt kacagott, közben magához volt, és boldogan ölelt.
- Mit tervezünk a mai estére? –kérdezte.
- Te terveztél valamit, hogy mit, azt nem osztottad meg velem.
- Jaj, tényleg. –kacagott. Világosan tudtam, hogy tudja, hogy mit is csinálunk ma, csak húzza az agyamat.
- Te ezt nagyon élvezed. –susogtam sértődötten, és épp ugrottam ki az ágyból.
- Még szép. –nevetett, és megragadta a derekam, majd visszarántott.
A mellkasán landoltam, és míg ő jókedvűen csókolgatta a nyakamat, elmosolyodtam.
- Te sosem változol.
- De hát így szeretsz. Nem érné meg megváltoznom. –kacsintott, és egy csókot lopott.
Válaszul csak megráztam a fejemet, és kézen ragadtam, majd behúztam a fürdőbe, hogy együtt zuhanyozhassunk.
Imádtam vele zuhanyozni. És itt nem kifejezetten a szexről van szó. Szerettem, ahogy a vízcseppek végigfolynak a testemen, ő hozzám simul, és simogat. Imádtam az érintését. Mindent, ami hozzá kapcsolatos, azt imádom.
Talán egy óra múlva a gardróbban találtam magam. Nem igazán figyeltem az órát, nincs is szükség rá. Az ő társaságában bármit megtehetek, és bármeddig is húzódik el, nem bánja. Végül magamra kaptam valami csinos kis ruhát, magas sarkút húztam a lábamra. A hajam már kész volt- egy kontyba volt összetűzve a fejem tetejére-, a sminkem ugyancsak megvolt.
- Mehetünk, Kicsim? –nézett be Matt, és elégedetten füttyentett- Hihetetlenül jól nézel ki, Édesem. Ez a vörös ruha rettentően vadítóan áll.
- Nagyon szépen köszönöm.
- Mindenki rajtad fogja legeltetni a tekintetét. –villantak meg a szemei, majd birtoklón magához ölelt- Egész este el sem fogok lépni mellőled.
- Pasik és a birtoklási vágyaik. –jegyeztem meg nyersen.
- Hé, örülj neki. –nevetett- Amúgy is, csoda lesz, ha odaérünk.
- Miért? Autóbalesetet akarsz produkálni?
- Dehogy. Csak annyira felcsigáztál. –susogta, közben a nyakamat kezdte el csókolgatni- Az öltözködésed, aztán már maga ez a ruha. Annyira vadító vagy benne.
- Nem tudom, hogy hová megyünk, de szerintem oda kellene érni időben.
- Igen, bizonyára. –harapta meg a nyakamat, közben keze a combomat simította végig.
Még pár percig hagytam az édes kényeztetését, majd kifordultam a karjai közül. Egy csalódott, sértődött pillantást produkált, majd az ujjainkat összekulcsolva lehúzott a lépcsőn.
~
Egy bő húsz, huszonöt perc múlva parkoltunk le az egyik neves hely előtt. Étterem volt, méghozzá a javából. Azt tudtam, hogy az asztalokat itt évekkel későbbre lehet csak lefoglalni.
- Hogy intézted el? –kérdeztem csodálkozva, miközben kisegített a kocsiból, és a kulcsot a parkoló fiúnak adta egy kis bankjegy társaságában.
- A tulaj az ismerősöm. –kacsintott, és az egyik kezét a derekamra simította.
Végigsétáltunk a vörös szőnyegen, majd be az óriási üvegajtókon. Az étterem látszatra zsúfolásig volt tömöttebbnél gazdagabb emberekkel, akik körül felszolgálok keringtek. Egy-egy pincér kezében teli borosüveg volt, és csak figyelték, hogy kinél fogyott el az ital, majd mentek is önteni.
- Áh, Mr. Levine. –jelent meg egy fekete kosztümbe öltözött hölgy, kezében egy listával- Máris vezetem önöket az asztalukhoz. Mr. Gomer kijelentette, hogy a legfenségesebb asztal jár ki maguknak. Természetesen egyetértek vele.
Üres, felszínes beszéd. Nem túl látványosan, de megforgattam a szemeimet, és hagytam, hogy Matthew maga után húzzon. Az asztalnál kihúzta nekem a széket, majd ő is leült.
- Perceken belül érkezik a pincér is.
Ezután a hölgy elment, eléggé érdekes illatfelhőt hagyva maga után.
- Mit kívánsz, Drágám? –kérdezte Matt, közben kinyitotta az étlapot.
- Amit te eszel, az tökéletesen megfelel nekem is. –mosolyogtam.
- Rendben, ahogy csak szeretnéd.
Nem is figyeltem, arra, hogy milyen rendelést ad le a pincérnek. Csak figyeltem, ahogy artikulálva beszél, majd elmosolyodik. Az arca oldalán megjelent egy gödröcske. Oh, hogy én azt mennyire szerettem!
- Mr. Levine! –fordultunk a hang irányába, mire Matt arcán egy terebélyes mosoly terült szét- Matthew, hogy vagy ifjú barátom?
- Ugyan, Joseph, ezt nekem kellene kérdeznem. –válaszolta Szerelmem.
- Velem minden rendben, de hiszen ez megszokott. És önnel, Mrs. Levine? –csókolta meg a kézfejemet a férfi.
Ha jól tudtam ő az étteremtulajdonos. Fekete hajú, világos szemű férfi volt, széles vállú és kevésbé atletikus alkatú. Ez a szmokingja alól is kitűnt.
- Köszönöm kérdését, Uram. Teljesen rendben vagyok. –válaszoltam halványan mosolyogva, közben Matthew felé sandítottam.
Mrs. Levine? Ez az alak meg honnan tudta meg?
- Köszönöm, Joseph, hogy el tudtad intézni nekünk ezt az asztalt. Sokkal tartozok.
- Ugyan, barátom. Ez semmiség. A saját éttermemben csak szert tudok tenni egy asztalra. –válaszolta pironkodva a férfi.
Még pár szót váltottunk vele, majd Mr. Gomer elment, hogy siettesse a vacsoránkat is.
- Tudom, most az a kérdésed jön, hogy Joseph mégis honnan tudja, hogy összeházasodtunk. –kezdett bele mindenféle kertelés nélkül. Igazából időt sem hagyott arra, hogy feltegyem a kérdésemet- Tudod, ő olyan körökben mozog, amit még elképzelni sem tudnánk. Ha valamit ki akar deríteni, tíz percébe sem telik, és megvan az információ. Azt tudta, hogy eljegyeztük egymást, hiszen elújságoltam neki, viszont a házasságról egy árva szót sem ejtettem, Drágám. Hiszen megígértem neked.
- Rendben. –sóhajtottam fel- Előbb-utóbb másoknak is meg kell tudniuk.
- Nem tarthatjuk örökre titokban. –szorította meg a kezemet Matt, és biztatóan mosolygott rám- Biztosan nem lesznek kiakadva, hogy nem hívtuk meg őket.
- Nem is volt hivatalos. –kuncogtam.
- De ez bőven elég volt. A tudat elég, hogy a feleségem vagy, nem kell erről még mindenféle papír is. –vigyorgott.
- Így is világgá kürtölnéd.
- Feltéve, ha tehetném. –dohogott jókedvűen- De ha te ezt szeretnéd, hát legyen. Nem állok a vágyid útjába.
- Csak egy kis idő kell. Lassan kell majd beadagolni a többieknek. Nem csak azonnal eléjük vágni, hogy házasok vagyunk.
- Igaz. Hisz lehet, hogy valaki még azt sem tudja, hogy el is jegyeztük egymást.
- Elég poénos lenne. –nevettem fel.
Természetesen ezalatt eszembe jutott az esküvőnk. A nyaralásunk alkalmával házasodtunk össze, az egyik helyi sámán segítségével. Egy szigeten voltunk, ő pedig ránk adta az áldását. Semmi extra sem volt a dologban, talán csak az, hogy nincs semmi papírunk arról, hogy férj és feleség vagyunk. De nem is baj, elég, ha ezt mi tudjuk.
Percekkel később ki is hozták a vacsorát. Előételnek valami levest ettünk, véleményem szerint finom volt. Igaz, egy kicsit sűrű volt az én ízlésemnek. Matthew nem szereti az ilyesmit, de az én kedvemért még erre is képes. Főételnek sertéssültet hoztak, valami különleges, vörösboros mártással. Ez is finom volt, de nem az én stílusom. Viszont a desszert mindkettőnket megfogta. Csokis szuflé volt. Valamint epres krém volt ráfolyatva, pár eperdarab pedig díszítésnek kirakva. Isteni volt. Mindig is szerettem a csokis dolgokat, de ez különösen elnyerte az ízlésemet.
- És hogy-hogy eljöttünk vacsorázni?
- Ugyan, Szívem. –nevetett fel Matt- Nem hozhatom el a feleségemet vacsorázni?
- De, csak annyira furcsa. De persze örülök neki. –mosolyogtam- Csak… nem is tudom… nem megszokott, és nincs is semmilyen alkalom.
- Az nem elég, hogy szeretlek? –kérkedett, mire egy csókot nyomtam az ajkaira.
- De. Tökéletes.
Körülbelül még fél órát voltunk az étteremben. Eközben jót beszélgettünk. De láttam rajta, hogy nyomasztja valami. Természetesen ezt palástolta, így az én félelmeim is elmúltak, de aggódtam. Nagyon aggódtam miatta.
~
Otthon egy zuhanyzással indítottunk. Hajat is mostam, hisz a sok lakkot ki kellett valahogyan szednem a hajamból. És ez puszta fésüléssel nem igen sikerülne, ráadásul kínoznám is magamat vele. Sok lakk… minek kellett rá annyi… Néha magamat sem értem. Jól akartam kinézni az estére, és ha ezt egy konttyal oldalható meg, valamit fél tubus hajlakkal, akkor legyen…
Az ágyba bújtunk, én pedig a mellkasára hajtottam a fejemet. A kissé még nedves tincseim szétterültek csupasz bőrén.
- Emlékszel még a megismerkedésünkre? –kérdezte sokat mondó pillantással, mire jókedvűen bólintottam.
Oh, hogy ne emlékeznék rá! …
- Érdekes egy este volt. –nevetett fel- Minden esetre megérte elmenni. Legalább megismertük egymást.
- Először azt hittem, hogy ember vagy. –kuncogtam- Milyen abszurd.
- Nem az. Én sem gondoltam rólad, hogy angyal lennél. Így mikor pár héttel később összefutottunk odafent…
- Én azt hittem, hogy meghaltál. –kacagtam.
- Miért, szerinted én mit hittem? –kötekedett, mire játékosan megcsaptam a mellkasát.
- Már első nap elvarázsoltak a szemeid. –mosolyogtam.
- Engem meg az egész valód. –válaszolta.

- Túlzol.
Nem is tiltakozott, tudta, hogy hiába tenné. Úgysem tudnánk kiegyezni, minek kellene leróni ezeket a felesleges köröket?!
- Ugye tudod, hogy te vagy a mindenem, Izbel? –kérdezte váratlanul, mire bólintottam egyet- Azt is tudod, hogy érted mint megteszek, ugye?
- Igen, de ez most mi, Matthew?
- Csak szeretném, ha tudnád, hogy te vagy a világon a legfontosabb nekem. –mosolygott keserűen, majd szorosan átölelt.
- Elmegyek. –suttogta.
Először fel sem fogtam, hogy mit mondott. Aztán, mikor végre elért a tudatomig az egyetlen árva szava, elnevettem magam.
- Egyre jobb vicceid vannak, Drágám.
- Nem viccelek, Izbel. –ült fel, hogy a szemembe tudjon nézni- Komolyan elmegyek.
- De… hova, és mégis miért? –kérdeztem sokkolva.
Éreztem, hogy gyengülök. Ahogy az izmaim ellazulnak, a látásomat elhomályosítják a könnyek. Ugyan, Izbel! Csak addig bírd ki zokogás nélkül, amíg végigmondja!
Sóhajtva kezdett bele a történetbe, ami csak újabb és újabb tőrszúrást fúrt a szívembe:
- Az az ellenséges csoport, aki már évek óta fenyeget egyaránt téged, egyaránt minket, most… tudjuk, hogy hol van. Tudjuk a főhadiszállásuk pontos koordinátáit, a védelmi rendszerüket, és mindent, ami még szükséges. Be tudunk jutni.
- Matthew, kérlek…
- Ne! Hallgass végig, Izbel! –kérlelt- Ez egy hatalmas lehetőség. Végre vége lehet a rettegésnek, az állandó feszültségnek. Téged sem támadnak meg többet. Hisz tudod, hogy te kellesz nekik, rád vadásznak. Oh, kérlek, ne sírj.
Éreztem, ahogy egyre több könnycsepp szalad végig az arcomon. Ő letörölte őket, majd magához szorított. A mellkasához nyomtam az arcomat, és tovább hallgattam, hogy mit mond:
- Tudod, hogy nagyon szeretlek. Mindezt miattad teszem, hogy jó életünk lehessen. Hogy boldogok és nyugodtak lehessünk.
- Boldog vagyok. Veled. –kiáltottam fel zokogva- Veled, Matthew, Veled! Mi van, ha nem jössz vissza? Ha egyedül maradok? Akkor már nem leszek boldog, és hiába a nyugalom, ha te nem vagy itt.
- Drágám…
- Nekem nem kell a nyugalom. Te vagy nekem a boldogság, csak te kellesz. –suttogtam- Miért olyan nehéz megérteni? Maradj itt velem, és majd ketten… majd ketten mindent megoldunk. Csak ne menj oda.
- A csapatom már készen áll. Holnap reggel indulunk. –simított végig az arcomon- Vigyázni fogok magamra, Életem. Ne aggódj, estére már itt leszek veled.
Újra zokogni kezdtem, és remegve karoltam át a mellkasát. Ő a hátamat simogatta, de most ez sem tudott megnyugtatni.
Hihetetlen mértékű nyugtalanság és rossz előérzet telepedett rám. Nem akartam, hogy bármelyik is megjósolja a jövőt. Mi van, ha elveszítem? Mi van, ha többet nem jön vissza? Mi lesz, ha többet nem nézhetek bele azokba a barna szemeibe?
- Nélküled nem tudok élni, Matthew. Kérlek, értsd meg! –suttogtam kétségbeesve, utolsó mentőövként- Szeretlek! Ne menj el, Matt! Könyörgök. Valami baj lesz, Matt, érzem!
- Minden simán fog menni, ne csináld, Életem. –nyögte- Ígérem, visszajövök hozzád. Együtt fogunk élni, amíg csak lehet. Minden éjszaka szeretkezünk, reggelente palacsintával keltelek, és sohasem fogom engedni, hogy könnyeket ejts. Szeretlek, Életem.
Lefeküdt, engem pedig a mellkasára vont. A könnyeim továbbra is folytak, éreztem, hogy semmi sem lesz rendben.
Halkan énekelni kezdett nekem. Azt a számot, ami jelen esetben rengeteget jelentett nekem. Guns'n Roses - Don’t Cry című számát.
A zokogásom halk sírássá fejlődött vissza, de a könnyeim megállhatatlanul folytak. Tudtam, hogy semmi sem lesz rendben. Hogy ez az utolsó éjszakánk együtt. De tudom, hogy nem tudom maradásra bírni. Semmivel sem tudnám rávenni, hogy itt maradjon Velem. Ő menni akar, akkor én tehetek bármit…
Még álmomban is az ő énekét hallgattam, s újra és újra felrémlett előttem a szöveg:
„Csak beszélj hozzám halkan,

Miközben én nézem a ragyogást a szemeidben

Ne hagyd, hogy a bánat felemésszen,

És kérlek, ne sírj…

Tudom, mit érzel mélyen belül, hiszen én,

Én voltam ott…És most valami megváltozott benned,

De még nem látod…

Ne sírj, Drága, ma este nem szabad…

Hiszen én még mindig szeretlek

Ne sírj… Nézd, hiszen a mennyország ott van

Feletted, Kicsi… csak ki kell nyújtanod érte a kezed,

Hogy megérinthesd…Nem kell sírnod ma éjjel

Suttogj nekem lágyan, Vagy csak adj egy jelet,

Vagy adj egy csókot, Mielőtt elmegyek…

Ne vedd annyira komolyan, És kérlek, ne értesd félre

Én még mindig Rád gondolok, És az együtt töltött időkre…

Kérlek, emlékezz majd, hogy sosem hazudtam Neked,

és emlékezz arra, ahogy most érzek Irántad, Kedves…

A saját utad kell járnod, De ez így van jól Drága,

És a holnapot majd meglátod a napfényben

De addig is, Ne sírj, ma éjjel nem szabad!

Talán majd egy nap…De ma este nem

Hisz… szeretlek…”

~

Tudtam, hogy nem tér vissza. Éreztem a lelkem mélyén a hiányát, elveszítettem a reményemet is. A körülöttem lévők gyászos és sajnálkozó tekintetéből kiolvastam, hogy ők sem bíznak. Én sem tettem.

Matthew csapata elbukott. A háború a mi győzelmünkkel végződött. Veszítettünk és nyertünk.
Blaise túlélte. Sebastian nem. Sorolhatnám még, hogy kik azok, akik még az élők soraiban vannak. De hiába tenném, hisz a számomra legfontosabb személy érintését soha többé nem érezhetem. Nem láthatom többé csokoládébarna szemeit, nem csókolhatom meg többé.
A könnyeim újabb folyást engedtek az arcomon- kissé mérgesen töröltem le őket.

- Gyűlöllek! Megígérted nekem! –kiáltottam az ég felé, mire a felhők egyszerre eresztették ki magukból a hideg csapadékot. Zuhogott.
- Megígérted, hogy visszajössz. –zokogtam- Megfogadtad, hogy együtt élünk az örökkévalóságig. Gyűlöllek! Hazudtál nekem!

Villámok szaladtak át az égen, dörgések rázták meg a vidékek. Az esőcseppek eláztatták a ruhámat, a hajam vastag tincsekben simult a bőrömhöz. Minden egyes könnycseppem összeolvadt a csapadékkal. Vacogtam. Nem a hidegtől, hanem a lelki fájdalomtól.

- Azt mondtad, hogy palacsintával fogsz ébreszteni. –kiáltottam sírva- Megígérted, hogy minden éjszaka szeretkezünk! Ezeket is elfelejtetted?

Kétségbeesetten néztem az ég felé- az éjszaka sötétjében nem láttam semmit. Szipogtam egy keveset. Megtöröltem az arcomat, noha nem volt sok értelme- az eső újra nedvessé tette.

Megtörten suttogtam az utolsó sorokat az ég felé:
- Szeretlek. Nagyon szeretlek, Matthew. Könyörgök neked, gyere vissza hozzám.

Az égen egy újabb villám hasított át, a dörgés újra felzendült, én pedig fáradtan csuktam le a szemeimet és tűrtem, hogy a könnycseppjeim újra végigszántsák az arcomat.

„Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.”

(Váci Mihály)

Love Angel- 49. fejezet

Sziasztok!
Nos, a Halott álom című történet mégsem hozott akkora közönséget, mint számítottam rá. De ennek ellenére a következő részét a jövő hét közepén mégis felteszem.
Jó olvasást a fejezethez.

Love Angel- 49. fejezet
Nyertem!
(Izbel)

Pár nappal később Renesmee keltett. Hajnalban. Az ágyamon ugrálva. Visongatva. Tehát, nem indult valami fényesen a reggelem.
Főleg, hogy hajnalban jöttem haza, miután a srácokkal egész éjszaka Emily-ék házán dolgoztunk, míg őket elküldtük lazítani. Így kissé fáradt voltam még, de kikeltem az ágyból. Nem is tehettem mást, Renesmee rendkívül kitartónak bizonyult. Miután én a fürdőm felé indultam, ő már Robert szobájában hangoskodott.
Szinte megszédültem a pörgésétől. Sejtettem, hogy a tegnapi randevújától van így felvillanyozva. Mire ő hazaért, én már házat mázoltam. Így azóta nem tudtunk beszélni. Tudtam, hogy most jött el az ideje a részletes beszámolónak.
Hiába kérte Nessie, hogy siessek, legalább húsz percet álltam a zuhany alatt. Tíz perc a hajam szárításával telt el, további tizet pedig a gardróbomban töltöttem. Végül az idő miatt hosszúnadrágot vettem fel, szűk, hosszú ujjú felsővel.
Lecsattogtam a papucsomban a nappaliba, majd levetettem magam a kanapéra. Hiába nyúltam el rajta kényelmesen, egy perccel később már a földön voltam.
- Nem azért keltettelek fel, hogy aztán visszaaludj –dörmögte Nessie, majd leült.
- Fent vagyok –jelentettem ki, majd megdörzsöltem a szemeimet- Mi volt tegnap?
- Ezt akarom elmesélni. –vigyorogta- Tökéletes volt. Annyira, de annyira…
Csak mesélt. Mondta, mondta, mondta és mondta. Közbeszólni sem volt időm, annyira nagy hanggal és beleéléssel adta elő a tegnap estét. Szinte tényleg előadta. Mint egy színdarabot, vagy mintha csak egy könyvet olvasnék. Mindent részletesen elmesélt, egy másodpercet sem hagyott ki. Jacob főzött neki, utána hosszasan beszélgettek, elmentek sétálni, végül filmet néztek és hajnalban palacsintát sütöttek.
Hiába tudta a farkas fiú, hogy Nessie mennyire vonzódik hozzá, ő mégsem támadta le. Pedig tudtam, hogy ő ugyan annyira meg akarja csókolni a lányt. De mégis, visszafogta magát.
Kissé féltem, hogy Embry-nek igaza lesz. Nem a pénz miatt akartam megnyerni, nekem elég maga a tény, hogy nyertem.

Délután újra Emily-ékhez mentünk. Egy külön tervünk volt, a hétre elküldtük a szerelmeseket otthonról, hogy kényünk-kedvünk szerint dolgozhassunk. Lebontottunk pár falat. Tágasabb lett a konyha, a srácoknak nagyobb helyük lett a falka-gyűlésekre. Valamint építettünk egy plusz szobát, esetleges- nagyon reméltük, hogy megtörténik- babaáldás miatt.
Így hiába festettük le a házat. Aznap csak a falakat állítottuk fel. Ez is meglehetősen megterhelő munkának bizonyult, főleg ennyi farkassal. Olyan farkasokkal, akik jelen helyzetben a szórakozást tolerálják a munka helyett. Márpedig kikötöttem nekik, hogy először húzzuk fel azokat a nyamvadt falakat, utána pedig kényük-kedvük szerint mókázhatnak.
Mire végeztünk, már besötétedett. Robert- beugrott délután segíteni nekünk- hullafáradtan huppant be a kocsiba, haza érve szinte rugdosnom kellett, hogy végre kiszálljon. Noha alig múlt el kilenc óra, ő már az ágyában szuszogott.
- Ez gáz. –jegyezte meg Renesmee- Még nagyon kora van!
- Meg sem lepődök. –vontam meg a vállamat.
- Hát… ez a hónap nem úgy fog eltelni, ahogy az eddigiek.
- Ez nem is kérdés, Ness. –mosolyogtam rá- Neked ott van Jacob, én segítek Emilyék házában, Robert pedig ahhoz csapódik, aki épp ráér.
- Nem lehet túl jó szórakozás számára.
- Furdal is a lelkiismeret, hogy rosszul érzi magát. –sóhajtottam- Tennünk kell ellene valamit.
- Benne vagyok. –vigyorogta izgatottan, majd belecsapott a feltartott tenyerembe.
Másnap délutánra egy közös programot szerveztünk. Kissé hideg volt, fújt a szél, így pont tökéletes idő volt a szörfözésre.
Az autóm mellett álltunk, nagyra tágult szemekkel figyeltük a vizet.
- Felhúzná valaki? –kérdezte Renesmee végül, majd a háta felé bökött. Robert elé is lépett, megragadta a cipzárt, majd egy gyors mozdulattal felkanyarintotta.
- Kész. –mondta aztán, majd megragadta a deszkáját- Nem tudom, hogy ti jöttök-e, de én kiúszok.
Ezután már ott sem volt, kocogni kezdett a víz felé. Mi Nessie-vel egymásra néztünk, nyeltünk egyet, majd utána iramodtunk.

Este estünk haza, át voltunk fagyva. Mindegyikünk a fürdőjét vette irányba, szinte egyszerre engedtük meg a csapot is. Vizesen futottunk végig a házon, odakint ugyanis megeredt az eső, ezzel tetőzve fázós érzésünket.
Emiatt úgy döntöttünk, hogy begyújtunk a nappaliban álló kandallóba. Míg Robert meggyújtotta a tüzet, Renesmee párnákat cipelt le az emeletről, majd a tűz elé pakolta őket. Én a konyhában egy tálkába öntöttem több zacskó mályvacukrot, majd az egyik fiókban három nyársat is találtam hozzá. Aranyos, szürkés színük volt, faragott fa nyéllel. Mindhárom végén egy-egy színfolt volt, ezzel is megkülönböztetve őket. Visszacaplattam a nappaliba, majd mosolyogva figyeltem, hogy Robert törökülésben ült a kandalló előtt, arca vörössé vált a melegtől, Renesmee pedig halványan mosolyogva döntötte a fejét a vállára, közben karjaival átfonta a kezét.
- Meghoztam a cukrot. –jelentettem ki melléjük pattanva, a magasba emelve az átlátszó üvegtálkát. Nessie azonnal el is húzódott, mintha szégyellné, hogy bármiféle érzéseket táplál a fiú felé. Még ha azok pusztán barátiak voltak is.
- Nagyon jó. Nem edzek, ráadásul állandóan tömtök valamivel! –jelentette ki önérzetesen- Mire visszamegyünk suliba, olyan puhány leszek, hogy edzésen fél perc alatt kiszórnak. Még egy kört sem fogok tudni lefutni! Ráadásul elveszítem az alakomat, és…
- Húzd fel a pólód! –parancsoltam rá.
- Mi?
- Csak tornázd fel a nyakadig! –utasítottam. Értetlenül lesett rám, ezzel ellentétben Nessie nagyban vigyorgott. Sóhajtottam egyet, majd az alhasára simítottam a tenyeremet, hogy felhúzzam a pólóját.
- Ezzel felizgatsz, Szöszke. –jelentette ki mosolyogva.
Halványan elpirultam, noha már megszokhattam volna a tőle származó egyértelmű kijelentéseket. Minden nap bombázott hasonló szavakkal, igaz, egyszer sem vettem igazán komolyan őket. Pedig tudtam, hogy igencsak komolyan gondolja őket, láttam rajta. Csak… nem akartam foglalkozni a dologgal.
- A hasad ugyan olyan tökéletes, mint mindig. –mondtam körberajzolva az egyik izomkockáját- Tessék, ebből is megvan mind a nyolc. Hiába próbálsz kifogásokat találni a közös programok ellen, nem fog összejönni, ugyanis tőlünk nem menekülsz.
- Egy szóval sem mondtam, hogy azt akarom tenni, bébi. –suttogta a fülembe, majd a hasára simította a kezemet- Érzed ezt?
- Mégis mire gondolsz, mit kéne éreznem?
- Az izmot. –mondta, majd hátrapillantott a válla felett Renesmee-re. Ő nem figyelt, látszólag le volt foglalva azzal, hogy meredten bámulta a pattogó lángokat. Persze láttam a szája sarkában a mosolyt, a nyaka megfeszült, így próbálta visszafojtani a kuncogását. Azzal is tisztában voltam, hogy minden szavunkat tökéletesen hallja. Végül egy pitiáner kis indokkal felállt és kiment a teraszra.
- Tudod miért vannak ezek itt? –kérdezte érzéki hangon, mire egy apró fejrázás volt a válaszom- Hogy magamba bolondíthassam a nőket. A legtöbb lány egyetlen pillanat alatt elalél a testemtől, te vagy az első, akit ez teljesen hidegen hagy. Jó, igaz: a Jégkirálynőről, itt mögöttünk, ne is beszéljünk. Őt csak a forró pasija köti le.
- Robert… Én nem egy meghódítható valami vagyok.
- Tudom. –mosolyogta sejtelmesen- Épp ezért érzek kényszert arra, hogy megkapjalak. Persze ez veszett ügy, de úgy gondoltam, hogy jobb, ha tudod, hogy ez így van. Én nem szoktam üres szavakat elkántálni, bébi.
- Robert…
- Nem vagyok beléd esve, félre ne érts! –tiltakozott halkan nevetve- Egyszerűen… Megmagyarázhatatlan. Vonzódást érzek, ami megállhatatlanul húz hozzád. Kicsit gáznak is érzem a helyzetet, de hát… Mégis melyik pasi nem álmodozik egy olyan csajról, mint te?
- Miért…
- Gyönyörű kék szemek. –szakított félbe a magyarázatával- Hosszú szőke haj, kerek mellek, formás fenék. Ezzel persze együtt jár a tökéletes alak is… Tökéletes jellem, jó humor, nem utolsó sorban mindenki elalél a mosolyodtól. De te ezt nem vetted észre, igaz? Ne is válaszolj!
Elhallgatott. Aszimmetrikus mosollyal pillantott a tűzre, ott elidőzött a tekintette. Végül az ajkai enyhén elnyíltak, ebből tudtam, hogy még van mondanivalója.
- Nem azért mondtam el mindezt, hogy zavarban érezd a közelemben magadat. –tekerte a fejét- Nem akarom, hogy így legyen. Jó vagy, mint barát. Nem is akarok többet. Na, nem azt mondom, hogyha netalántán…
Inkább nem mondta végig, noha tekintete mindent elárult. Még a gondolataiban sem kellett olvasom ahhoz, hogy tudjam, milyen képek vetítődnek le a tekintete előtt. Kizárólag- persze- az ő és én főszereplésemmel. Esetenként mellékszereplőként felvetődhet egy erős kendő, bilincs, nem is beszélve a meleg, olvadt csokoládéról.
- Nem fogok másként bánni veled, Rob. –mosolyodtam el végül- Tudtam, hogy így gondolod… Na jó, igazából sejtettem. Csak nem akartam beismerni magamnak. Most jobb, hogy tisztáztuk a dolgot.
Bólintott egyet, Nessie pedig perceken belül visszatért. Mikor hallotta, hogy egy ideje nem szólalunk meg, valamint árulkodó, cuppogó hang sem szűrődött ki, már nyílt is az ajtó.
Egészen hajnalig sütögettünk, beszélgettünk. Végül csak eldőltünk, mint egy liszteszsák, s már aludtunk is.

Reggel túl korán szólalt meg a csengő éles hangja. Nyöszörögtem egy nagyot, majd a fejemre rántottam az egyik takarót. A hátam enyhén sajgott a kemény padlótól. Robert fordult egyet, majd nagyot nyögött, mikor a homloka a parkettának csapódott. Egy apró káromkodás szaladt ki a száján, majd a combomra hajtotta a fejét.
- Rob! –szóltam rá, de ő nem reagált. Megpróbáltam lelökni magamról, ő válaszul a lábam köré fonta a karjait.
- Basszus! –suttogtam- Robert! Csengettek, engedj el!
- Nem. –válaszolta álmosan, mire egy párna landolt a fején- Jó, jó!
Fél perc múlva már az ajtót tártam ki, majd meglepődve tántorodtam hátra egyet. Zavaromban összefontam a mellkasom előtt a kezemet. Csak egy póló volt rajtam, az is Robert ruhatárából.
- Embry. –szólítottam meg- Jó reggelt, mi szél hozott erre?
- Emily és Sam ma este hazajön. –hadarta- A ház félkészen áll, így nem láthatják meg!
- Uf! –túrtam bele a hajamba, majd megdörzsöltem a szemeimet- Öt perc múlva ott vagyok. Megvársz?
- Persze. Gyalog jöttem. –vallotta be- Reménykedtem is benne, hogy elviszel.
- Természetesen elviszlek. –mosolyogtam rá, majd beterelgettem a hidegből- Pár perc és itt vagyok.
- Felkísérlek. –mondta váratlanul, majd utánam eredt a lépcsőn.
Nagyra tágult szemekkel pillantottam rá, mire fejével az alvó páros felé bökött, végül kijelentette:
- Csak beszélni…
- Jó. De ha lesni fogsz, olyat nem érsz!
Válaszul csibészesen elvigyorodott, majd átkarolta a derekamat és a szobám felé vezetett. Tippem sem volt, hogy honnan tudja, hogy merre van az én kis birodalmam, de elnéztem neki.
Bent lehuppant az ágyamra, hátra dőlt azon, a feje alá hajtotta az egyik karját, így bámulta a plafont.
- Ígérem, nem nézek oda. –jelentette ki- Amúgy jól áll ez a cucc. Csak megjegyeztem.
Nem szóltam rá semmit. A gardróbból előkotortam egy kényelmes farmert, pólót, pulcsit és zoknit, majd beiramodtam a fürdőbe. Fél perc alatt magamra kaptam a ruháimat, majd visszamentem hozzá.
- Melletted van a fésűm. Idedobnád? –kértem, mire lendítette is felém az említett tárgyat- Közben mondd ám, amit szerettél volna. Figyelek rád.
- Igazából nem akartam őket felkelteni, ennyi. –vonta meg a vállát- Amúgy a farkasok megbíztak, hogy tegyek fel neked pár kérdést.
- Állok elébe. –mondtam- Közbe kikeresek egy cipőt, de mondd csak, rád összpontosítok.
- Milyen színű legyen a ház?
- Tippem sincs. –vallottam be- Mi lenne, ha fával vonnánk be?
- A tető is abból készülne?
- Gondolom igen. –mondtam- Nem tudom, Embry. Nem tudom, hogy mi tetszene az alfátoknak. Tényleg nincs ötletem. Ti jobban ismeritek, nem?
- Őt ez sosem érdekelte. –magyarázta- Emily-t igen, viszont eddig… nem igazán telt nekik arra, hogy átalakítsák az egész házat.
- Neki milyen álma volt?
- Konkrétan semmi. Csak egy takaros házikót akart, nagy ablakokkal, virágokkal a párkányokon, óriási konyhával és étkezővel, hogy az egész falka beférhessen.
- Ezt megkapja. –mosolyogtam a farkasra, majd felrántottam a lábamra a cipőket- Gyere, menjünk.
- Húzz fel –kérte kacsintva, mire a kezét nyújtottam felé. Egy ideig ugyan tudtam húzni, de végül maga mellé rántott, és elégedetten fonta össze a csípőm körül a kezeit.
- Tudod mit álmodott még? –kérdezte a fülembe susogva, mire nemlegesen ráztam a fejembe.
- Ötletem sincs.
- Azt, hogy lesz egy kislánya. –mosolyogta- Tudom, hogy Sam mennyire fiút akar, viszont Em egy lányért álmodik. Nem tudom, hogy mennyit tudsz tenni az ügy érdekében, viszont…
- Ebbe mi nem tudunk beleszólni, Embry. –néztem fel a szemeibe.
Láttam, hogy egy pillanatra elkomorodik, majd lehunyja a szemeit. A hajamba fúrta az arcát, nagyot szippantott az illatomból és közelebb húzott magához.
- Csak már annyira szeretnénk, hogy igazán boldogok legyenek. Szerintem ezt úgyis megérted. Megérdemelnék, hogy végre összejöjjön nekik egy baba.
- Tudom. –bólogattam.
- Jacob lelépett. –mondta- Nem lesz ott a munkánál, tegnap este járőrözés közben jelentette ki. Elmegy valahova farkasként, nem mondta konkrétan, hogy hova megy. Azt mondta, hogy át kell gondolnia egy-két dolgot.
- Renesmee-vel kapcsolatosak, igaz?
- Igen.
Elhallgattunk. Egyszerre emelkedett és süllyedt a mellkasunk, végül felült. Magával húzott és kirángatott a szobából, le a kocsimhoz. Elkobozta a kocsi kulcsomat, majd bepattant a kormány elé.
Így a Jacob-témát ünnepélyesen elhalasztottuk.

A házhoz érve a falka azonnal felpattant, tehetetlenül állva figyeltek rám.
- Na jó, srácok. Alig több, mint tizennégy óránk van. –mondtam- Két csoportra osztódunk. Az egyes csapat beborítja a házat fákkal, a tetőt is ezzel díszítjük. A társaság másik fele velem fog festeni bent.
Legnagyobb meglepetésemre Kevin is itt volt, szorosan Leah mellett állt leghátul. Így úgy döntöttünk, hogy míg én odabent figyelem a munkálatokat, addig ő kint lesz. Emiatt Leah is kint maradt, természetesen. Gonosz módon még örültem is neki, hogy úgymond „nem kell vele egy levegőt szívnom”. Újabban nyíltan fejezte ki az irántam táplált utálatát. Gúnyos megjegyzéseket tett, keresztbetett nekem, valamint éles váltásként gyakran levegőnek nézett. Ennek örültem a legjobban, így nem volt veszélye annak, hogy meglehetősen csípős hangon válaszolok neki. Mert ha megtettem ezt, akkor Kevin azonnal a barátnője mellett termett és teljes erejével őt védte. Tehát kicsikét megviseltek a találkozások.
Furcsa mód Embry és Seth engem védett. Őszintén meg is lepődtem ezen, nem gondoltam, hogy a falkatársukkal szembeszállnának. De boldog voltam, hogy kiálltak mellettem.

Estére teljesen készen volt a ház, noha egy kis angyali erőt is be kellett vetnünk, hogy a festékek időben megszáradjanak. Igazán kellemes meglepetés lett volna, ha első körbenézéskor minden falon rajtahagyják a kezük lenyomatát. Így ezt megelőztük, noha Kevin kijelentette, hogy ennyi erővel akár az egész házat felépíthettük volna kettő teljes perc alatt.
Mire Emily és Sam hazaérhetett volna, én elhagytam a terepet. Ahogy az összes többi farkas is. A kulcsot betettük az egyik újonnan szerzett virág kaspójába, ami a párkányon díszelgett. Az összes többire is tettünk egy-egy növényt, Emily álmát teljesítve. A konyha és az étkező tényleg óriási lett, ahogy az ablakok sem voltak kicsik.

Mikor hazaértem, Rob ült egyedül a konyhaasztalnál. A könyökei az asztalra voltak támasztva, a tenyereibe a homloka volt hajtva. Nagyokat szuszogott, végül kinyújtotta a kezeit, ellökve maga elől a kis tálka mogyorót. A homloka az asztallapon koppant, az egyik kezével beletúrt a hajába.
Lehúztam a pulcsim cipzárját, majd levetettem magamról és fogasra akasztottam. Ennek hallatán Robert felkapta a fejét, majd egy heves mozdulattal felugrott. A szék ennek következtében csodálatos módon landolt a földön, óriási csattanással járva.
Ő pedig gyors lépteivel sietett hozzám, gyorsan magához rántva kezdett el szorongatni. Először nagyon meglepődtem az erős ölelését érezve, de mikor eleszméltem a döbbenetemből, esetlenül öleltem vissza.
- Történt valami, Roby? –kérdeztem poénosra fogva a dolgot, ő pedig dühösen tolt el magától.
- Eltűntetek. –mondta- Te és Renesmee is! Mire felkeltem, híretek-hamvatok sem volt. Megrémültem, hogy mégis mi történhetett. Tippem sem volt, hogy milyen rossz dolgot csináltam, amiért itt hagytatok. Minden rossz cselekedetem levetítődött előttem, és iszonyatosan megijedtem. Hiába hívtalak titeket, a telefonotok a nappaliban szólt, ráadásul ötletem sem volt, hogy merre keresselek. Annyira…
- Nyugi. –suttogtam neki, majd halványan mosolyogva döntöttem az arcomat a mellkasának- El kellett rohannom reggel, hogy segítsek Embry-éknek, ugyanis Sam és Emily ma jöttek haza. A ház pedig szinte romokban állt, így…
- Egy nyamvadt papírt hagyhattál volna. –susogta a hajamba, majd nyöszörögni kezdett- Az idegességtől enni sem tudtam! Most pedig a vastagbelem már eszi a vékonyat!
- Nem tudom, hogy honnan tanulsz ilyen szöveget –nevettem-, de ha a beleid múlnak rajta, azonnal összeütök valamit.

Másnap ebéd után Robert elugrott a kisboltba, hogy hozzon magának valamit. Az mindegy volt, hogy mit, csak hadd menjen.
- Mindent tudni akarok! –huppantam le Renesmee-vel szemben, ő pedig zavartan elmosolyodott- Na, ne kelljen mindent harapófogóval kihúznom belőled. Tudom, hogy együtt léptetek le.
- Nem. Igazából ő elment, én pedig követtem. –kuncogott- Rólunk gondolkodott, vagyis inkább azon, hogy mit kellene tennünk.
- Erre te?
- Odamentem hozzá és megcsókoltam. –mondta, majd megvonta a vállát.
Kissé megdöbbent pillantással néztem rá, majd feltartottam a tenyeremet, ő pedig belecsapott. Felnevettünk.
- Így kell ezt csinálni!
- Igazából más nem jutott eszembe. –vallotta be- Hallottam a hangján, hogy negatív dolgot akar mondani, viszont nekem erre nem volt szükségem, szóval… a kezembe vettem a dolgokat.
- Hm… szó szerint is? –kacsintottam rá, ő pedig halványan elpirulva vágott hozzám egy párnát.
- Olyan perverz vagy! –sikkantotta, majd felkacagott- Nem, szó szerint nem. Noha tenném, de…
- Ne is mondd végig! –tiltakoztam- Inkább nem akarom tudni.
- De ha lesz valami, téged kereslek meg. –jelentette ki.
- Alig várom. –mosolyogtam.
- Te vagy a legjobb barátnőm. Szeretlek, Iz!
- Én is, Ness! –válaszoltam, majd magamhoz öleltem- Akkor most együtt vagytok?
- Hm… Igen!
Boldog sikkantását egyenesen a fülembe irányította, így egy kis fintorgással, de mosolyogva húzódtam el tőle.
- Elintézhetek egy gyors telefont, ugye?
- Persze. –bólogatott, majd kihúzta a háta mögül a készülékemet- Ide csúszott be, mikor ledobtad.
Bólintottam egyet, majd már tárcsáztam is Embry számát. Mikor meghallottam a jól ismert férfihang mély tónusát, köszönés nélkül ordítottam bele a készülékbe:
- Nyertem!
Ezután csak a kissé dühödt, de titkon boldog morgás volt a válasz.