Más élet- II. 58. fejezet

Sziasztok!
Köszönöm szépen a kommenteket, amit az előző fejezethez kaptam :)
Azt hiszem most már kijelenthetem: Ez az utolsó előtti fejezet... :')
Az utolsó fejezet Szeptember 3-án kerül fel, a blog megnyitásának első éves évfordulóján :)
Erre a fejezetre is ki kell tennem, hogy: 18 éven felülieknek ajánlott! :)
Na puszii :)
Ui.: Anikó, miattad tettem fel most, hogy el tudd olvasni :)

99. fejezet- Vagyis II. 58. fejezet
(Bridget)

Igaz, a nászéjszakai tevékenységünk már a délután folyamán elkezdődött, még egész éjszaka élveztük egymás társaságát.
Így belegondolva ez volt életem legjobb, legszebb és legeseménydúsabb éjszakája.

Nyomtam egy csókot szerelmem ajkaira, majd kibújtam a karjai közül.

- Hová mész? –kérdezte kíváncsian.
- Csak ki egy kicsit. –mosolyogtam rá –Ne aggódj.
Elővettem az egyik fiókból egy fehér csipkés fehérneműszettet, magamra vettem, majd tényleg kimentem.

Részletesen megnézve több dolog is megfogott a házban.

Mondjuk a szélcsengő, ami a konyhába volt felakasztva, és a lágy szellő által csodálatos hangokat adott ki. Fából volt, és kisebb-nagyobb darabok alkották.
Miközben a szélcsengő lágy dallamát hallgattam, körbenéztem a nappaliban is. A DVD polc nem igazán kötötte le a figyelmemet, tegnap meg tudtam csodálni eléggé, így az összes filmet a fejembe véstem.
Viszont a nappali falán lévő tájkép megfogott. Csak álltam előtte, és bámultam. Éreztem a hó hidegségét, a fenyők illatát. A képen látható faházikóba csöppentem, és hallottam, ahogy serceg a tűz, emberek nevetnek, miközben egymásnak mesélnek történeteket, és forralt bort kortyolgatnak.
A következő óriási kép minket ábrázolt. Emmett és én. A képen Emmett és én fekete-fehérek voltunk. Én Emmett szemébe nézek, miközben halványan mosolygok, és ő is ugyan így tesz. A háttérben, az ablakon át épp felkel a nap, ami narancssárgás fényben lengett körül minket -ennek megvolt a normális színe.
A következő kép ugyancsak minket ábrázolt, immár a családunk körében, az egyik közös karácsonyunkat ünnepelve. Csodálatosan nézett ki. Alice épp Jasper-nek nyújtott át az ajándékát az egyik sarokban, Edward és Bella kicsit előbbre csókolóztak, Esme és Carlisle az ajtóban állva ölelték meg egymást. Emmett és én pedig a karácsonyfa előtt ültünk. Em épp végsimított az arcomon, mire én kellemesen elmosolyodtam, és szerelmesen néztem rá.
- Hihetetlenek. -simítottam végig a kereten.
Még egy kép volt, és ez volt az utolsó.
Itt úgy vagyunk hárman, mint egy család. Ez egy hosszúkás kép volt, a legszebb helyen a házban. Csodálatos, fa keretbe volt beleillesztve, ami gyönyörűen meg volt munkálva. Rózsafejeket és leveleket formázott.
 Mi voltunk. Hárman. Nicholas kicsiként épp a karjaimban fekszik, és elszundít. Mosolyogva nézek le rá, miközben a hajam előrehullik, de az arcom tökéletesen látszik, hála a fülem mögé tűrt tincseimnek. Emmett mögöttünk áll, ő is Nich-et nézi, átkarol minket, álla a fülemet érinti, és egy féloldalas mosoly van az arcán, miközben a másik kezével egy rózsát fog, és tesz a kezemhez.
Hallottam, ahogy Emmett kinyitja a szekrény ajtaját, majd felvesz valami ruhát, közben visszafogottan sóhajt egyet.
Nyílódott az ajtó, majd hallottam, ahogy halkan közelebb lépdel hozzám, én még mindig a képet néztem. Félrebiccentett fejjel, mosolyogva.
- Szép kép, Kicsim. –csókolta meg a vállamat, majd onnan felhaladva a nyakamat, majd a fülemet harapta meg, mire felnyögtem- Még kint maradt egy csomag. Azt behozom.
- És ez most jutott eszedbe? –kérdeztem, miközben szembe fordultam vele.
- Igen, most. –kuncogta, miközben megcsókolt, és elsuhant.
Vigyorogva ráztam meg a fejemet, miközben a konyhába mentem, és egy öntözőkannát keresgéltem.
Kinyitottam az összes szekrényt, benéztem az összes lyukba, míg végül a mosogató alatti kis szekrényben találtam meg, eldugva a takarítószerek mögé.
A piros kis kanna felidézte bennem az emberi életemet… nekünk is ugyan ilyenünk volt. Általában én voltam az öntöző-felelős. Imádtam.
Megtöltöttem a kannát, és befogtam az öntöző-részét, nehogy végigfolyassam a házat.
Találtam pár virágot a házban, amiknek a földje eléggé…száraz volt.
Dudorászva kezdtem el öntözni őket, és közben apró tánclépéseket ejtettem meg.
A kiürült műanyagot visszavittem a konyhába, egyenesen a szekrénybe, a szerek mögé.
Hallottam, ahogy Emmett visszajön, viszont nem hallottam, ahogy leteszi a csomagokat, csak virágillatot. Azt pedig betudtam annak, hogy a jó illatú virágokat szagolgattam a kaspókba.
- Nagyon szeretlek. –suttogta Szerelmem a fülembe, miközben a hátamnak simult, majd az orrom elé nyomott egy óriási csokor liliomot.
- Én is Téged, drága férjecském. –fordultam felé, és megcsókoltam- Amúgy a virágot miért is kaptam?
- Nem elég, hogy szeretlek? –kuncogta.
- Minden nap el tudnám viselni. –mosolyogtam, majd egy váza után kutattam.
- Megoldható. –kacsintott.
Míg a kristályvázába engedtem a vizet, ő a pultnak támaszkodva figyelt engem, halkan fütyürészett, majd elhallgatott, és dörmögő hangot adott ki.
- Van valami gond? –kérdeztem felé fordulva.
- Mi lenne? –lépett hozzám, majd elmosolyodott.
Magához húzott. Az egyik kezét a derekam köré fonta, a másikat pedig a nyakamra simította. Az aranybarna szemeit az enyéimbe véste, én pedig a nyakát kulcsoltam össze.
Csókolni kezdett. Ajkai lágyan, de mégis akaratosan szívogatták az enyémet, mire én megharaptam alsó ajkát. Felmorgott, majd a fenekem alá nyúlva emelt fel, és tartott meg. Én a lábaimat a dereka köré fogtam, mire megéreztem növekvő vágyát, ami majd’ szétfeszítette a nadrágját. Felnyögtem, és még vadabbul csókoltam meg.
Csak fehérnemű volt rajtunk, ami most kifejezetten jól jött. Nagyon jól.
Izmos hátára simítottam a kezemet, mire megéreztem feszülő izmait, a másik kezem pedig a hasizmát cirógatta körbe.
Előbbre lépett, mire én nekiütköztem a konyhapultnak.
Félresöpörtem az ott lévő dolgokat. Fűszeres üvegek borultak ki, pár le is esett a földre, de a hangos csattanás sem zavart meg minket.
Felültett a pultra, de a lábaim továbbra is átkulcsolták, így közel tartva magamhoz.
Kicsatolta a melltartómat, de türelmetlenségének hála az egyik pántja elszakadt, majd a földre dobta a ruhadarabot.
Felnyögtem, ahogy megéreztem, hogy a melleimet csókolgatja, majd szívogatja azokat.
Gyors mozdulattal húztam fel az arcát magamhoz, majd vadul megcsókoltam.
Letéptem róla az alsógatyáját. Nincs időnk arra, hogy szépen kilépjen belőle, egyszerűbb, ha darabokban landol a földön.
Végigsimítottam meredező férfiasságán, mire egy morgás kíséretében megharapta az ajkamat, majd a nyakamra tért át, és azt is végigharapdálta, miközben én kényeztettem.
Pár pillanat múlva már a csuklóimat ragadta meg, és a fejem fölé szegezte őket a saját kezével.
A bugyim ekkor már darabokban volt a többi ruha mellett.
Emmett újra a nyakamat kezdte el csókolgatni. Idegesített, hogy nem tudom használni a kezeimet.
Közelebb csúsztam hozzá, mire nyögött egyet, és belém siklott.
Halkan sikkantottam egyet, majd az ajkait vettem birtokba, miközben ő lassan mozogni kezdett.
A lábaimat még erősebben fontam a dereka köré, és így még közelebb húztam magamhoz.
A lassú mozgása egyre gyorsabbá vált, miközben egymás ajkait faltuk, én pedig a kezeimet rángattam, de azokat nem engedte el. Sőt. Egyre erősebben tartotta.
Éreztem, hogy egyre gyakoribban rázza testünket remegés, és kényszerítettem Emmett-et, hogy lassítson a tempón. Egy morgással adta tudtomra, hogy felfogta, de az ajkaimtól nem volt hajlandó elválni. Nem, mintha bántam volna.
Nem bírtuk sokáig elviselni ezt a visszafogott tempót. Legalább is ebben az állapotban. Így Em újra begyorsított, mi pedig rá jó pár percre, egyszerre, robbanásszerűen elélveztünk.
Pihegve döntöttem a fejemet a vállának. A kezeim újra szabadok voltak, így azokat a mellkasa köré fontam.
Ő a csupasz hátamat simogatta, és a gerincemen zongorázott végig az ujjaival.
Miután újra normálisan vettem a levegőt- amit persze nem is kellett volna vennem- felemeltem a fejemet, és Emre mosolyogtam.
- Mit terveztél a mai napra? –kérdeztem végül.
- Hm… –kuncogott –Ma lesz egy latin est a városban.
- Légysziiii. –vigyorogtam.
- Erre gondoltam én is. –mosolygott –Úgyhogy…
- Igen?

- Ma buli. Aztán a következő napokban ki élvezhetnénk a sziget előnyeit.
- Meddig leszünk itt? –kérdeztem.
- Ameddig szeretnél. –kuncogott –De én konkrétan kettő hétre gondoltam.
- Pont jó. –mosolyogtam– Hazamegyünk, és irány Gil.
- Miért?
- Átváltoztatják… azt hiszem tegnap kezdték. Vagy ma, ki tudja. A napokban, az a lényeg. –mosolyogtam –És mielőtt megkérdezed, nem, nem nézek bele a jövőbe. Meglepetést akarok.
- Jó ötlet. –kacsintott, majd újra megcsókolt, és az órára nézett- Elment az idő.
- Miért, hány óra van?
- Most ér a kanyarba. –vigyorgott.
- Egyetlen, drága, szeretetteljes Férjecském. –paskoltam meg az arcát- Ne szívass, ha lehet.
- Persze, dehogy. Eszemben sem volt. –villantott egy féloldalas mosolyt- Hat óra múlt pár perccel.
- Már? –döbbentem meg.
- Jó elfoglaltságot találtunk. –kacsintott.
- Mikor kell indulnunk? –kérdeztem, miközben a hátát simogattam.
- Nyolc óra körül. –mosolygott.
- Akkor neki kellene állni készülődni. –vigyorogtam –Megyek, lezuhanyozom.
Leugrottam a pultról, de Em megragadott, és felkapott.
- Elkísérhetlek? –suttogta a fülembe.
- Természetesen. –kuncogtam, majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira.
~
Bő másfél óra múlva, egy törölközőbe csavarva léptem ki a fürdőszobából, Em-mel a nyomomban.
A hajamból még csöpögött a víz. Késésben voltam. Volt maximum fél órám elkészülni nyolcig. Mondjuk Emmett elmondása szerint ráérünk, nem kell sietnünk sem. Hát…ha ő mondja.
A szobánkban keresgéltem a ruhák közt, de nem tudtam dönteni.
- Kicsim, mindenben csodásan festesz. –ült mellém Emmett, és a combomat kezdte el simogatni.
- Persze. –forgattam meg a szemeimet–Te miben mész?
- Ezekben. –mutatott maga mellé.
Egy fehér póló volt ott, kockás inggel, és egy térdig érő farmer.
- Oké… –motyogtam, majd a szekrényhez léptem.
Találomra benyúltam, és leakasztottam az egyik fogasról az azon lévő darabot.
Ez egy nyári ruha volt. Piros színű. Kicsivel térd fölé ért, és nyakba kötős volt, így elég szép kivágása volt. A mell részénél fekete csipkeminta futott, és a ruha alja is azzal volt díszítve. A szekrény aljából Emmett előhúzott egy szandált is, aminek piros színe tökéletesen passzolt a ruhámhoz.
- Csodás. –csaptam össze a kezemet –Úgyhogy most megyek, megcsinálom a hajamat, a sminkemet, meg mindent, ami kell.
- Persze, menj csak. –mosolygott rám.
Egy apró csókot nyomtam az ajkaimra, kikaptam egy fehérneműszettet a fiókból, majd visszairamodtam a fürdőbe. Ott magamra kaptam a csipkecsodákat, és a hajam megszárításához kezdtem.
Az sokáig tartott. Igaz, most csak egyszerűen előre hajoltam, így a hajam mind lefelé hullott. Csak egyszerűen megszárítottam, úgyis kivasalom még.
Miután egyik tincsemről sem csöppentek le vízcseppek, ki is vasaltam a hajamat, majd belokniztam.
Rózsát megformáló vörös fülbevalót tettem a fülembe, és az ahhoz passzoló nyaklánc sem hiányozhatott. Mire kinyitottam az ajtót, Emmett már ott várt a ruhával a kezében, amit felém nyújtott.
- Imádlak. –nyomtam egy csókot ajkaira, majd újra a fürdőbe szökkentem.
Először viszont kisminkeltem. Vörös rúzs, szempillaspirál és ceruza, majd egy kis pirosító.
Végül magamra kaptam a ruhámat, belebújtam a cipőmbe, és készen szökkentem Emmett elé.
- Mehetünk. –mosolyogtam–Upsz, a táskám. Elfelejtettem.
- Itt van, nálam. –kuncogott, miközben meglóbálta az apró, fekete retikült– Az iratok, papír zsebkendő, pénz, telefon bent van. Más nem igen kellhet.
- Smink. –vigyorogtam, majd azt a pár dolgot még beledobtam a táskába, majd a vállamra akasztottam azt.
~
Már beesteledett, mi pedig a kikötőből sétáltunk kifelé. Emmett a vállamat karolta át, én pedig a derekára tettem a kezemet.
- Hol van?
- Olyan türelmetlen vagy. –kuncogott –Mindjárt odaérünk.
- Igen, hallom a zenét. –vigyorogtam –És annyira jó.
Erre csak egy mosolyt kaptam válaszul, majd meggyorsítottuk a lépteinket.
Sokan voltak itt. Emberek sétálgattak az utcán, romantikusan összebújtak, vagy épp vadul veszekedtek. Tűz és víz.
Ezek az emberek annyira mások. Boldogok, felhőtlenek és szabadok.
Jó pár perc gyaloglás után értünk csak el a szórakozóhelyre. Na nem, mintha nem élveztem volna a sétát. Jó volt a Férjemhez bújni. Már az esküvő óta ízlelgetem magamban ezt a megszólítás, hogy férjem. Olyan furcsa volt kimondani. Szokatlan, inkább így fogalmaznék. Szokatlan, de tetszik. Határozottan tetszik.
- Hosszú sor áll. –mondta dörmögősen Emmett.
- Majd én elintézem. –mosolyogtam rá, majd megragadtam a kezét, és a biztonsági emberekhez húztam, a sor elejére.
- Állj. –szóltak rám.
- Tudnak angolul is? –kérdeztem a Férjemtől.
- Ezek szerint. –vigyorgott.
- Sziasztok. Meg lehetne oldani, hogy beengedjetek minket? –kérdeztem.

- Attól függ, hogy miért. –válaszolta a magasabb, miközben rám mosolygott.
Így mosolyogva nem is volt olyan visszataszító. Jó, amúgy sem volt az.  Egész jóképű volt, csak ez a morcos maszk elrontotta a kisugárzását.
- Nászúton vagyunk. –mosolyogtam rá, majd a füléhez hajoltam –Valamint van jó pár bankjegy a táskámban, amiből kész vagyok átnyújtani nektek párat.
- Menjenek. –bólintott nekem, majd kacsintott –Személyesen kezeskedem, hogy bejussanak.
- Köszönjük. –vigyorogtam rá, majd bekísért minket.
Mikor már nem látott minket senki, kihalásztam a táskámból pár bankjegyet, és a tenyerébe csúsztattam. Egy hétköznapi embernek ez rettentően nagy összeg volt, viszont nekem, vámpírnak…
- Én köszönöm, Hölgyem. –csókolt kezet, majd visszament a társához.
- Könnyen elintézted. –mondta dicsérőn Emmett, majd egy csókot nyomott az ajkaimra.
- A véremben van. –kuncogtam, majd kacsintottam egyet.
Imádtam ezt a zenét. Latinos volt, egész gyors, ütemes, és egyszerűen csodálatos.
A szám címe a Dance Like This volt. És milyen igaz…
Emmett kezét megragadtam, majd a zsúfolt parkettre húztam. Meg sem kellett mutatnom neki a lépéseket. Tudta azokat. És tökéletesen csinálta.
- Mikor tanultad meg? –kérdeztem kíváncsian.
- Amikor eldöntöttem, hogy ide jövünk nászútra. –vigyorgott.
- Imádlak. –nyaltam meg az ajkaimat, majd egy csókot loptam tőle.
- Én is téged. –mosolygott, majd újra megcsókolt, mire én vigyorogva hajoltam vissza hozzá.
- Mi van? –kérdezte.
- Tiszta rúzs vagy. –kuncogtam, majd letöröltem –Kész is.
- Akkor meg sem csókolhatlak ma? –lombozódott le.
- Dehogynem. –kuncogtam –Csak ne csodálkozz, ha az emberek rajtad fognak röhögni. Vagy épp befognak pantomimesnek. A bőröd elég fehér hozzá, a vörös rúzs meg csodásan megadja a kontrasztot.
Csak rám vigyorgott, majd újra megcsókolt.
- Vagy csak letörlöd a rúzsod. –ajánlotta.
- Hm… Nem is tudom. –gondolkodtam el –Tetszik ez a rúzs.
- Kicsim. –szólt.
- Van olyan is, ami nem jön le egy csóktól. –vigyorogtam.
- Jó ötlet. –egyezett bele.
Kimentem a mosdóba, és felvittem az ajkaimra a másik fajta rúzst, majd vissza mentem, hogy Szerelmemmel végig táncoljuk az éjszakát.
~
Úgy is lett, ahogy megmondtam. Az éjszaka gyorsan eltelt, tánccal, mulatással és romantikával. Hiába kaptam már meg Emmett-et, flörtöltem vele, ő stírölt engem, és állandóan húztuk a másikat. Legalább is az este egyik részében. A többiben összesimultan táncoltunk, romantikáztunk.
De mindig lerítt rólunk, hogy együtt vagyunk, és szeretjük egymást.
Ezt az este folyamán több ember gondolataiból is kiolvastam. Igaz, csak egy-egy percre indítottam el az erőmet, de az bőven elég is volt. Jó sok időre.
Igaz, csak Emmett elméjébe próbáltam betekintést nyerni, viszont a rengeteg emberi gondolat mellett alig bírtam kivenni Férjecském ki nem mondott szavait, vagyis gondolatait.
Hajnalban indultunk haza, mielőtt még a Nap felkelt. Mire a kikötőhöz értünk, és a hajó segítségével elhagytuk azt, már pirkadt, de a lebukásunk esélye nagyon minimális volt. Egyrészt, mert hallottuk volna, ha valaki közeleg, másrészt, közel voltunk a szigethez.
- Visszagöndörödött a hajad. –piszkálta a tincseimet Emmett.
- Látom. –kuncogtam.
A hajam felvette a szokásos, göndör formáját. Lehet, hogy a fülledt, nyári éjszaka teszi, meg persze az a rengeteg pára? Ki tudja…
Az Emmett-től kapott csokrot szorongattam, amit az egyik utcai árustól vett. Vörös rózsák, imádom őket. És rengeteg. Legalább tíz szál. Gyönyörű, nagy fejekkel, és illatos szirmokkal. Látszik rajtuk, hogy természetes környezetben nevelkedtek, nem pedig sátorban, időre.
- Nagyon tetszenek. –jegyeztem meg.
- Örülök neki. –mosolygott, majd megállt a mólónk mellett –Legalább a mai napra is megvan a csokor, amit beígértem.
Rákacsintottam, majd engedtem, hogy kisegítsen a hajóból.
Egyenesen a házba mentünk, ahol aztán a pultra tettem a virágot.
- Átöltözök, és vízbe teszem. –mosolyogtam Szerelmemre, majd a szobába tettem.
Egy fehér nyári ruhát vettem fel, amin óriási, kék virágok díszelegtek. Alá egy fehér bikinit, ugyanis a mai napra nem tervezett Emmett mást, mint fürdést.
Mezítláb mentem vissza a konyhába, majd előkerestem egy másik vázát.
Vizet töltöttem bele, és dúdolgatni kezdtem. De ekkor… furcsa előérzetem támadt. Baljósan néztem körbe, majd megráztam a fejemet. Paranoia. Megfogtam a vázát, és épp beletettem a virágot, majd kicsúszott az a kezeim közül, és elszédültem. Óriási csörömpöléssel landolt a földön, én pedig mellé estem, majd elnyelt a sötétség.

Más élet- II. 57. fejezet

Bridget

 Sziasztok!
Köszönöm a kettő darab kommentet :D
Drága Nővérkémnek nagyon-nagyon boldog névnapot kívánok! *-* Szeretlek Trixim <3
Köteles vagyok kitenni, hogy ez a fejezet erősen 18 éven felülieknek ajánlott ;D
Puszii

98.fejezet- Vagyis II. 57. fejezet
(Bridget)

- Szeretlek. –csókolt meg.
- Én is. –mosolyogtam rá –Irány a nászút.

- Igen… irány a reptér. –vigyorgott, és indított, majd heves dudálások közepette elindultunk.

Mosolyogva figyeltem Szerelmemet, aki most kivételesen a vezetésre koncentrált, és nem rám figyelt.
- Miért van olyan érzésem, hogy ki akarod szedni belőlem az úti célt? –kérdezte felém pillantva, amint megállt a piros lámpánál.
- Mert ismersz. –pislogtam nagyokat.
- Nem tudsz meghatni. –kuncogott- Majd ha odaértünk, megtudod… vagy talán már a repülőtéren is rájössz.
- Oké. Előbb-utóbb úgyis megtudom. –bizakodtam, és egy csókot nyomtam az ajkaira- Zöld.
Vigyorogva bólintott egyet, majd tovább hajtottunk, egyenesen a Seattle-i reptérig.
Ott leparkoltunk a mélygarázsba, és Emmett kiemelte a csomagokat hátulról. Csodáltam, hogy Alice csak kettő bőröndbe és egy kézitáskába pakolt. Igaz, a bőröndök óriásiak voltak, felértek Emmett derekáig is, ami azért nem kis méret. A bal kezébe fogta a bőrönd fogantyúját, a vállára akasztotta a táskát, a szabad kezével pedig átkarolta a derekamat. Én is megragadtam a bőröndömet, majd együtt elindultunk.
Meg sem álltunk a pultig, ahol aztán a saját nevére foglalt repülőjegyeket kérte ki, így esélyem sem volt, hogy megtudjam, hogy hová is utazunk. Ami azért elkeserített, de tudtam, hogy az út során úgyis kiszedem belőle…valahogyan.
- Mi a baj, Kicsim? –kérdezte, ahogy a karjaiba volt, és lágy csókot lehelt az ajkaimra.
- Ugye tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket? –kérdeztem vissza, és közben lebiggyesztettem az ajkaimat.
- Akkor sem árulom el. Legalább is egyenlőre. –mosolyodott el.
Durcásan megforgattam a szemeimet, de mikor egy békítő csókban részesített, elpárolgott minden rossz érzésem. Úgyis meg fogom tudni, hogy hol is töltünk… pár hetet.
- Mennyi időre megyünk? –kérdeztem.
- Amennyire ott szeretnél maradni. –mosolygott –De tudod, hogy előbb-utóbb haza kell mennünk.
Megszólalt a reptér hangosbemondója, miszerint be kell szállnunk a gépünkbe.
- London? –kérdeztem, mikor meghallottam a repülőgép leszállási helyét.
- Átszállás. –kuncogott.
Hisztisen kifújtam a levegőmet, miközben ellenőrizték a kézipoggyászunkat is.
Legközelebb a repülőn ültünk le, és az első osztály kényelmes üléseiben hozzábújtam Szerelmemhez.
- Hová megyünk Londonból? –kérdeztem sokadjára.
- Majd megtudod. –kacsintott.

- Ilyenkor annyira… szörnyű vagy. –tekertem a fejemet.
Újabb csókot adott, majd elhelyezkedtünk, és felszállt a gép. Az úton szinte egymáshoz sem szóltunk, csak nyugodt, meghitt csendbe burkolóztunk. Nem kérdezgettem többet, hogy hol szállunk le, csak hozzá bújtam, és simogattam a mellkasát, míg ő a csípőmet kényeztette.
A Londoni reptéren újabb gondolat jutott eszembe az úticélunkat illetően:
- Indonézia… Jakarta? –olvastam a jegyen lévő betűket.
A szemeim felcsillantak, és elvigyorodtam.
- Csak megálló. –kuncogott lelkesedésemen, és újabb csókot nyomott a számra- Még van fél óra beszállásig. Mit szeretnél addig csinálni?
- Hm… elmegyek a mosdóba. –mosolyogtam, és megfogtam a kistáskám, mire ő is felpattant- Egyedül.
- Mi dolgod lehet ott? –kérdezte, majd közel húzott magához.
- Megigazítom a sminkemet. Hozzád dörgölőztem az úton. Ki tudja, hogy nézek ki. –vigyorogtam rá.
- Hm… én nem mehetek veled? –suttogta a számba.
- A-a. –csókoltam meg- Mert ha utánam jönnél, oda sem érnénk a nyaralásra, már megejtenénk a ”nászéjszakát”. –mutattam a macskakörmöket a levegőbe, majd kiperdültem a karjaiból- De nagyon szeretlek, remélem tudod.
- El is várom, hogy szeress. –kacsintott- Viszont én jobban szeretlek téged, mint te engem.
- Azt erősen kétlem. –ráztam meg a fejemet- De tudod mit: Majd bebizonyítom.
Kacsintottam egyet, és egy gyors csókot nyomtam az ajkaira, majd kipördültem a karjaiból, és vigyorogva mentem fel az emeletre, hogy a mosdót is használatba vegyem. Legalább is a tükröt.
Azt az óriási tükröt, ami a mosdónál a fél falat –a mosdókagylótól felfelé- beborította. A kistáskámba voltak a sminkcuccaim-mint mindig. Imádtam őket. A sminkem nagy része tökéletes volt. A rúzsom volt kicsit lekopva, de ez gyorsan helyre is hoztam. Minden más tökéletes volt- szerencsére.
Két csaj jött be a mosdóba. Normálisan néztek ki. A ruháik tökéletes összhangban voltak, a magassarkú szandáljukban úgy mentek, mintha csak egy edzőcipő lenne. A sminkjük sem volt sok- na jó, a szőke lehet, hogy kicsit eltúlozta az alapozót és a szempillaspirált.
Viszont a barna, vállig érő hajú… természetes volt. Ahogy elnéztem, egy dekagramm súlyfelesleg sem volt rajta, viszont formás volt. Az arca kislányos volt, a fogsora pedig tökéletes.
A mellettem lévő csaphoz mentek, és a táskájukból elővették a pipereszereinket.
- Szerinted? –kérdezte a szőke.
- Én kapcsolatban vagyok, és szeretem a barátomat. –válaszolta a másik lány.
Őszintén: nagyon-nagyon kíváncsi voltam arra, hogy miről beszélgethetnek. Vérbeli oroszlán vagyok, legalább is a horoszkópom szerint. Ilyenkor lehetne mondani, hogy: Aki kíváncsi, hamar megöregszik!  Hát, ez rám kevésbé hat, mivel nem öregszek…
Elővettem a táskámból a szempillaspirálomat, és úgy tettem, mintha a pilláimat festeném, pedig azok tökéletesek voltak. A sminkes nagyon jó munkát végzett… Remélem Alice pakolt el nekem sminkelmosót, mert odaérünk, és szerintem az lesz az első, hogy lemosom, mielőtt komoly sérelmek érnék a sminket, és elkenődne…az nagyon rosszul nézne ki.
- Én pedig rövidesen szakítok. –kuncogta a szőke lány.
- Tina… -sóhajtott a kedves, barna hajú teremtés- Miért csinálod ezt?
- Ugyan, Liz. Miért? Mert a fekete bőrkanapén elterülve egy milliomos dudorászott. –révedt el a tekintete- És… elmosolyodott. Azok a gödröcskék az arcán, és az a csodálatos mosolya. És ne is beszéljük az alakjáról. Ez a fehér póló nagyon kiemeli a hasizmait… úgy végigsimítanák azon.
Hát igen…leesett. Tina nem másról beszélt, mint a férjemről. Az én egyetlen, legkedvesebb és legjobb Szerelmemről. Érdekes…
Váratlanul megcsörrent a mobilom, mire felém kapták a fejüket. Liz halványan rám mosolygott, míg a szőke lány visszakapta a felét a tükörhöz.
Felvettem a telefont, amiben halk sikkantás hallatszott.
- Bridget!
- Szia, Alice. Máris hiányzok?
- Igen, persze. –kuncogta- Csak azt akartam mondani, hogy a lányok tényleg a férjecskédet látták. Ő… sminklemosót tettem el, de több szempillaspirált semmiképp se vigyél fel. Ha annyira ki akarod hallgatni őket, akkor pirosítót találsz a kistáskád oldalában.
- Köszönöm, Tanúk gyöngye. –vigyorogtam- És még egyszer köszönök mindent.
- Mondtam már, hogy semmiség.
- Jut eszembe. Nem tudod véletlenül, hogy hová…
- De, tudom, hogy hová mentek. De nem fogom elmondani. Emmett meglepetése. Örülni fogsz, ezt garantálom.
- Köszönöm. Szia Alice.
- Mindenki puszil.
Az Iphone-met visszatettem a zsebembe, majd Alice tanácsára elővettem a pirosítót, és pamacsozni kezdtem. Igaz, szinte semmi port sem vittem fel a bőrömre, de legalább úgy tűnik, mintha csinálnék valamit…
- És különben is. Gyűrű volt az ujján. –jegyezte meg Liz.
- És? –kérdezett vissza a szőke lány- Lehet, hogy az apja egyetlen öröksége, a cége gyűrűje, bla-bla-bla.
- Karikagyűrű. –dörmögtem olyan halkan, hogy nem hallották meg.
- Arra nem is gondolsz, hogy mondjuk foglalt? –kérdezte a lány.  Liz. Bírom a csajt.
- Dehogy. –tekerte a fejét, majd felém fordult – Nem ismered véletlenül a srácot lent, a bőrkanapén ülve? Fehér póló van rajta, iszonyatosan márkás cuccok, és vagy hat bankkártya.
- Emmett Cullen-re gondolsz? –kérdeztem vissza.
Alig bírtam visszafojtani a vigyoromat. Legszívesebben Tina arcába nevettem volna, majd az orra elé dugtam volna a gyűrűmet…de nem lehet.
- Ilyen egy nevet. –álmodozott –Mrs. Tina Cullen.
Oké. Itt egy apró kuncogás kicsúszott a torkomon, de nem úgy tűnt, mintha észrevették volna. A barna hajú lány csak tekerte a fejét, és szörnyülködött.
- Nem tudod, hogy hová megy? –kérdezte a lány, miközben a szőke tincseit igazgatta.
- Annyit tudok, hogy a következő leszállás Jakarta. –mondtam elszontyolodva- Aztán, hogy onnan hová tovább…
- De mit csinál ott? –csillantak fel a szemei- Biztos modellkedik egy kicsit, vagy nyaral. Egy szigeten…
- Nászút. –pakoltam vissza a táskámba- Jakarta-n csak megáll. Onnan megy tovább, azt még én sem tudom, hogy hová. Tehát: Nászútra megy…
- Kivel? –döbbent le Tina.
Felkaptam a táskámat, majd az ajtóhoz mentem, kinyitottam azt, majd visszafordultam. Nem mondtam semmit, csak felmutattam a bal kezemet, és megforgattam rajta a gyűrűt, kacsintottam egyet, majd halk kuncogás közepette szánkáztam le a lépcsőn.
Emmett-hez siettem. Hiányzott. Igaz, jól mulattam, de akkor is…
- Hallottam. –vigyorgott, majd magához rántott egy csókra.
- Imádlak. –kuncogtam –És…mire gondoltál, amikor mosolyogtál? Arra a mosolyra gondolok, amit a lányok láttak.
- Természetesen rád. –suttogta a fülembe.
- Nagyon szeretlek. –susogtam, majd újabb csókot nyomtam az ajkaira- Nagyon-nagyon-nagyon. Mindennél jobban.
- Én is téged. –csókolt újra.
Egy jó tíz-tizenöt perc múlva már újra a repülőn ültünk.

Az út ugyan úgy telt, ahogy az előző. Hozzá bújtam, és gondolkodtam. Most, voltaképp újrajátszottam az esküvőt. Újra elárasztott az a jó érzés. Csak érnénk már oda, ahova…megyünk.
Leszállás után felkaptuk a csomagjainkat, majd a legközelebbi taxiba pattantunk be, és a kikötőbe vitettük magunkat.
Ott ránk egy óriási, hófehér, luxus motorcsónak várt. Szerencsére a kikötőben nem volt senki, ugyanis sütött a Nap… Beledobáltuk a cuccainkat, majd már szántottuk is a vizet.
- Most már elárulod, hogy hová megyünk? –kérdeztem vigyorogva.
- Igen. –kuncogott, majd átadott egy borítékot.
Feltéptem azt, és kivettem belőle egy kártyát. Meghatottan olvastam végig a betűket, és még a lélegzetem is elállt. Ez állt a kártyán:

Selama-lamanya
 Indonéz szigetvilág egyik- legújabban megvett szigete.
 Tulajdonosai: Bridget Hale Cullen és Emmett McCarty Cullen

- Tudod, hogy mi a szigetünk neve? –kérdezte végül.
- Nem. –tekertem a fejemet.
- Örökkön örökké. –mosolygott.
- Tényleg?
- Igen. És tudod miért? –kérdezte, mire megráztam a fejemet –Azért, mert addig szeretlek.
Döbbenetemet feloszlott, ahogy igazából felfogtam szavai értelmét, és a reakció sem késett :Felpattantam, és a nyakába vetettem magamat, majd megcsókoltam. Szerelmesen, hálásan, de mégis szenvedélyesen.
- Én is szeretlek. –suttogtam, miközben a szemeit fürkésztem.
- Reméltem, hogy örülni fogsz.
- Hát persze, hogy örülök. –mosolyogtam- Egy szigetet kapni nászajándékba…
- Nos igen. –kuncogott –Éreztem, hogy így fogsz reagálni.

- Annyira örülök, hogy boldog vagy. –simítottam végig az arcán.
- Ahogy én is. –mosolygott –Ilyenkor annyira szépek a szemeid…csillognak.
- Miért, máskor nem szépek? –kérdeztem kötekedve, vigyorral az arcomon.
- Dehogynem. Mindig is tökéletes voltál számomra. –csókolt meg.
- Nagyon szeretlek, Szívem. –susogtam.
- Én is téged, Kicsim. –mosolygott- Tehát akkor eltaláltam az ajándékot, Mrs. Cullen?
- Tökéletesen beleválasztott, Mr. Cullen.
Ő vezetett, én pedig beálltam mellé. Átkarolta a derekamat, én pedig a mellkasát öleltem át.
- Csak érnénk már oda. –sóhajtotta.
Minimum tizenöt-húsz perc múlva megpillantottuk a szigetet, aminek következménye képp még gyorsabban mentünk. A kikötés –képletesen- könnyű volt. Emmett egyszerűen megállt a stég mellett, kitette a csomagokat, majd engem felkapott.
- Héé. –sikkantottam.
- Az a dolgom, hogy átvigyelek a küszöbön. –kuncogott- És megkönnyítem a dolgomat.
Kacsintott egyet, majd a bőröndöket hátrahagyva indult meg velem. Átkaroltam a nyakát, és közben egy-egy apró csókot nyomtam az ajkaira.
- Ezt bármikor el tudnám viselni. –döntöttem a fejem a vállának.
- Én is. –kuncogott.
Furcsa volt, hogy emberi tempóban megy. Tőle ez nem megszokott. De ez is tetszett.
- Oda süss. –mondta, mire felkaptam a fejemet, és arra néztem, amerre mutatott.
Egy ház volt.  Egy nagy, otthonos, fehér ház. Óriási ablakai, és széles terasza volt. A ház előtt még homok volt, viszont mögötte már fás rész terült el.
- És, most jó férj révén beviszlek. –vigyorgott, és vámpír sebességre váltott, majd kinyitotta az ajtót, és letett a nappali közepén –Nézz körül, én megyek, és behozom a csomagokat.
Elsuhant, én pedig egyedül maradtam, és úgy tettem, ahogy mondta.
A nappali csodálatos volt. Óriási, tágas, és világos. Egy bőr kanapé volt középen, kettő fotellel, plazma Tv, az egyik falon egy polcrendszer, rajta rengeteg DVD-vel. A nappaliból nyílt több ajtó is, ami a szobákat takarhatta. A nappalitól elválasztva volt a konyha, amit valószínűleg meg sem fogunk közelíteni. Habár, a konyhapult pont tökéletes magasságban van…és márvány. Hm…
- Visszajöttem, Kicsim. –csókolt bele a nyakamba- Min gondolkodtál?

- Csak azon, hogy mennyi mindent csinálhatnánk a konyhába…és biztosítalak, a főzés nincs köztük…
- Hm… -csókolgatott tovább.
- Mennem kellene kipakolni. –vigyorodtam el, majd szembe fordultam vele.
Végigsimítottam az arcán, mire elgyötört tekintetet vágott, és egy apró csókot nyomott az ajkaimra.
- Akkor menj, mielőtt még nem engedlek. –susogta elfojtott hangon.
- Sietek. –kuncogtam, és kipördültem a karjaiból.
- A szélső szobába vittem. –szólt utánam.
- Köszönöm.
Kinyitottam a szoba ajtaját, és mint mondta, tényleg ott voltak a bőröndök. Világosbarnás falak voltak, fa parkettával. Az egyik fal mentén egy hosszú, tükrös szekrény húzódott. Az ajtóval szemben volt az óriási, fa franciaágy, rajta vörös selyem ágyneművel. Egy-egy éjjeliszekrény állt a két oldalán.
A ruhásszekrénnyel szemben voltak az óriási ablakok. Az ágy felett egy tájkép volt.
- Remélem nem fog leesni éjszaka. –dörmögtem halkan a kép felé, majd kinyitottam a szekrényt.
A bőröndöket egymás mellé húztam, ledöntöttem őket, majd lassan kipakolni kezdtem belőlük. Emmett-ével kezdtem, akinek a ruháit bele tudtam tenni a szekrény egyik oldalába, így bőven maradt hely az én dolgaimnak is.
Mosolyogva simítottam végig férjem ruháin. Farmerok, ingek, pólók, kalapok meg sapkák, boxerek, és fürdőnadrágok. Még zoknit is találtam, hogy minek, azt még nem tudom. De Alice biztos tudatosan pakolt, a látomásaira hivatkozva…
Az én ruhám többnek tűnt. Sokkal többnek. Rengeteg nyári ruha került ki a bőröndből. Még rajtuk volt az árcímke is. Vállfákra akasztottam őket, majd felakasztottam a szekrénybe. Farmerek is voltak, a legtöbbjük rettentően rövid volt, viszont találtam egy-kettő hosszú darabot is. Pólók és ingek voltak tömkelegével, valamint apró táskák is kikerültek a bőröndömből. Legalul egy apró cetlit találtam:
 Törölközőket a fürdőben találtok. Pipereszerek is ugyanott.
Alice egy zseni.
A harmadik táskában, a sporttáskában találtam meg a cipőket. Papucsok, szandálok, és egy-egy sportcipő is kikerült. Ezeket a szekrény legaljába tettem.
A bőröndöket a szekrény mellé állítottam, és kimentem a szobából.
- Kész vagyok. –karoltam át Emmett derekát, aki a nappaliban állt a DVD-s polc előtt.
- Azon gondolkodtam, hogy megnézhetnénk egyik nap majd valamit. –morfondírozott.
- Ráérünk ezen gondolkodni. –simogattam a hasát.
- Igen, szerintem is. –kuncogott, és szembe fordult velem.
A karjait a derekamra csúsztatta, én pedig a gerince végig simítottam végig, egészen a nyakáig.
- Szeretlek. –suttogta a számba, majd lágyan megcsókolt.
Imádtam a csókját. Imádtam az érintését. Imádtam Őt magát.
A kezemet tovább csúsztattam, és beletúrtam a hajába, míg ő az egyik kezét a nyakamra tette, a másikkal pedig közelebb húzott magához.
Jólesően megborzongtam, és felugrottam rá, majd a lábaimmal átkaroltam a derekát, így még közelebb préselve magamat hozzá. Belenyögött a csókunkba, majd a kezét a fenekem alá tette, és megindult a hálószoba felé. Valahogy kinyitottuk az ajtót, ő pedig rádobott az ágyra, majd felém mászott, és tovább kényeztetett. Kezeimet a pólója alá simítottam, és a hasát simogattam. Újra felnyögött, majd levette magáról a felsőjét, így még jobban hozzáfértem tökéletes izmaihoz. A számról áttért a nyakamra, majd kibújtatott a pólómból, és a dekoltázsomat simogatta. Türelmetlenül kapcsoltam ki az övét, így szinte elszakadt a bőr. Elkuncogta magát, majd levette a melltartómat, és a melleimet kezdte el szívogatni és csókolgatni. Felnyögtem, és elöntött a jóleső érzés, aminek következményeképp türelmetlenül téptem le róla a nadrágot, és a hátán végigsimítva a fenekébe markoltam. Újra felnyögött, és a melleimről áttért a hasamra, majd a köldökömet csókolgatta, és a tangám vonalát simogatta. Tudta, hogy a köldökömnél érzékeny vagyok, és ezt tökéletesen ki tudta használni.
Újra felnyögtem, és fordítottam magunkon. A csípőjére ültem, ahol éreztem az egyre dudorodó vágyát, amit jelenleg a Kelvin Klein boxere takart. Lehajoltam, és csókot nyomtam az ajkaira, majd a mellkasát csókolgattam végig. Nyögött egyet, és fordított rajtunk. Hihetetlen: szeret uralni.
Most szenvedélyesen csókolt meg, és halkan elmormolt egy bocsi-t, majd letépte rólam a nadrágomat, ami darabokban landolt a parkettán. Igaz, az ő nadrágja is hasonlóan nézett ki, csak az voltaképp szétszóródott a szobában. Nem ügyeltem arra, hogy vigyázva tegyem le a darabokat, egy kupacba.
Végigcsókolta a mellkasomat, majd egy apró mozdulattal a fehérneműt is leszabta rólam, majd ujjai a csiklómat kezdték el kényeztetni. Felnyögtem, majd az ajkaira tapadtam, és szenvedélyesen faltam azokat. Ahogy ujjai egyre gyorsabban jártak, éreztem, hogy elönt a gyönyör, és felsikkantottam karjaiban, majd megremegtem.
Mikor úgymond újra visszatértem az életbe, már nem volt rajta alsónadrág, így ujjaimmal tökéletesen hozzáfértem meredező férfiasságához, és kényeztetni kezdtem. Felnyögött, és láttam, ahogy a hasizma megfeszül, ajkait pedig az enyéimhez nyomta. Éreztem, ahogy a teste egyre többször rándul össze, és az izmai megfeszülnek.
- Hagyd abba. –nyögte a számba, mire elvettem a kezeimet, és egyik kezemet a hátára simítottam.
Összekulcsolta az ujjainkat, majd forró csókot nyomott az ajkaimra, és elmerült bennem.
Nyögés szaladt fel a torkomon, ahogy Szerelmemnek is. A kéjes érzés szétfeszített belülről, majd mozgatni kezdte a csípőjét, és én is így tettem. Miközben ő a nyakamat csókolgatta, én a mellkasát és a hátát simogattam.
A gyönyör szétfeszített belülről, és újra elöntött. Emmett is remegni kezdett, befeszítette az izmait, majd nyögött egyet, és arcát a nyakamba fúrta.
Jó pár percet feküdtünk így, egymáson, és megvártuk míg lenyugszunk, majd legördült rólam, és a mellkasára húzott.
- Szeretlek. –suttogtam, miután újra megcsókoltam.
- Én is téged, Bridget. –mosolyodott el, majd lágyan végigsimított a hátamon, és keze a csípőmön állapodott meg- Ez volt a legjobb nászéjszakám.
- Remélem is. –kuncogtam, majd a fejemet a mellkasára fektettem, és figyeltem egyenletes légzését, majd beszívtam mennyei illatát.

Kérdezz- felelek! :)

Sziasztok!
Egy új dolog ötlött fel bennem, és remélem ti is kaphatóak vagytok rá :)
Mivel szerintem nem sokat tudtok rólam, az írásaim okáról és körülményeiről, kérdéseket tehettek fel :)
2011. 09. 02-ig, lehet elküldeni a kérdéseket e-mailba.
A kérdések számát és jellegét nem kötöm ki, nyugodtan írjátok, ami eszetekbe jut :)
A válaszokat szeptember harmadikán, negyedikén teszem ki a blogra, egy külön lapfülben :)
Ha szeretnétek, kérdezhettek az új történetemről is, ami a Más élet c. fanfic befejezte után kerül fel a blogra :), vagy ha valaki a magánéletemre kíváncsi, arra is válaszolok (persze normális határokon belül).
A kérdéseket erre a címre várom: sz.brigus11@postafiok.hu
Úgyhogy játszatok interjúsat!
Óriási puszi mindenkinek!
 By.:
    Brigi Bogyó

Más élet- II. 56. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam az esküvő második részét, az úgymond bulit =) Remélem kapok hozzá pár komit :)
Puszii

97.fejezet- Vagyis II. 56. fejezet
(Bridget)

- Férjjé és feleséggé nyilvánítalak titeket. Emmett, megcsókolhatod a menyasszonyt. –mondta a pap.
Emmett vigyorogva fordult felém, közelebb lépett, és átkarolta a derekamat.
- Szeretlek. –suttogta, majd ajkait az enyéimre nyomta.
Átkaroltam a nyakát, és visszacsókoltam. Az sem zavart meg minket, hogy a násznép tapsolni és fütyülni kezd. Csak csókoltam…
Mosolyogva váltunk el egymástól. Emmett összekulcsolta az ujjainkat, és a többiek felé fordultunk.
Sorban jöttek gratulálni. Elsőként Anya és Apa jött. Szülőanyám arcán örömkönnyek csorogtak végig, és még az sem segített rajta, hogy magamhoz öleltem.
- Nyugi Kicsim, csak boldog vagyok. –mosolygott rám.
- Nálam is ugyan ez volt. –kuncogta Prue, amint megölelt, és gratulált.
A húgom mögött jött Matthew, aki úgy tűnt szívből örül a frigyünknek. Elisabeth és Petric is gratulált. Az egyetlen unokaöcsém volt a szoros, aki jó szorosan ölelgetett meg, és szinte el sem akart engedni.
- Thim. –kuncogtam –Nyugodtan engedj el, nem fogok eltűnni.
- Annyira örülök nektek. –ölelt meg Carol is, ameddig Thim kezet fogott Emmel.
- Köszönjük. –mosolyogtam.
Így ment körülbelül fél órán át, amíg a násznép végigjárt rajtunk, mi pedig fogadtuk a gratulációjukat, és a jókívánságaikat.
Az utolsó páros igazán meglepett. Jane az én csokromat, valamint a sajátját szorongatta, miközben Nich a derekát karolta át.
Így most felcserélődött a sorend. Én ugrottam Jane nyakába, és ölelgettem meg, valamint gratuláltam neki.
- Erről még mesélni fogsz! Nem úszod meg. –jelentettem ki a fülébe susogva.
- Ahogy szeretnéd. –kuncogott.
- Mi van, Bridget, engem meg sem ölelsz? –kérdezte Nich.
Belebújtam a karjaiba, és megkönnyebbülten sóhajtottam.
- Végre visszatértél. –mosolyogtam fel rá –Már nagyon kiakadtunk tőled.
- Tudom, és sajnálom. De ígérem, nem lesz több ilyen. Megtaláltam azt a csodálatos személyt, aki vissza tudna fogni, ha kell… –engedett el, hogy aztán Emmett-nek is gratulálhasson.
Tudtam, hogy Jane-re gondol. Mindig is szerette, ezt tudtam. És tudom, hogy szemétség volt tőlem, de belenéztem Jane gondolataiba, amikor Nich-ről gondolkodott… Még, hogy széttépte a levelet. Dehogy. A szobájában tartja, az üveges szekrényében, kulcs alatt. Pont ezért is szakítottak… Mert Nich nem engedte meg Kate-nek, hogy benyúljon a szekrénybe…
- Min gondolkodsz, Kicsim? –suttogta a fülembe Emmett.
- Csak elmerengtem. –mosolyogtam rá –Menjünk, szerintem Alice ideges lesz, ha tovább maradunk…
- És? –húzott magához.
- Emmett. –szuszogtam.
- Szeretlek. –simított végig az arcomon.

Az asztalok elrendezése és díszítése :)

- Én is téged, Szívem. –csókoltam meg.
- Igen, Bridget, eltaláltad. –jelent meg Alice karba tett kézzel.
- Megyünk. –szusszantott Emmett csepp méreggel a hangjában.
Átkarolta a derekamat, én pedig a csokrommal a kezemben kezdtünk el menni.

Egy óriási, körülbelül a normálisnál tízszer nagyobb, fából épített, nyitott pavilon volt kirakva a tisztás egyik oldalára. Fával kirakott, gyönyörű és széles út vezetett odáig. Két oldalt, a földbe apró led lámpák lettek tűzve, a virágokkal kirakott díszek közé. Sétáltunk előre, és jól éreztem magam. Boldog voltam, hogy végre Őt tudhatom a férjemnek. A pavilonhoz értünk, ahol a talajt csodálatosan megmunkált fa takart el. A pavilon rácsos tetejét és lábait is virágok takarták, főként rózsa és liliom, de Alice a narancsvirággal sem spórolt. Az esti világításért a rácsokon végfuttatott izzósor, és a lelógó gömblámpák felelnek majd, valamint az oldalt kovácsoltvas állványokon álló gyertyák tömkelege.
A tér csodálatosan volt elrendezve. A pavilon egyik végén egy hosszú, nyolcszemélyes asztal volt. Már mindenki leült. A bal oldalon Apa és Anya ült, az asztal másik végén Carlisle és Esme, Anya mellett Alice, Esme mellett pedig Jasper. Középen kettő hely nekünk kihagyva.
A hosszú asztal előtt pedig volt a többi asztal. Minden asztal kör alakú volt, és rajtuk nyolc személyre volt megterítve. Legalább tíz-tizenöt asztal volt. Az asztalokon túl pedig volt egy nagy, üres tér, az egyik sarokban egy kisebb színpaddal, rajta hangszerekkel és zenészekkel.
A legalsó terítők fehérek voltak, rajtuk egy-egy rózsaszín terítőcsíkkal. A fehér székekre rózsaszín szalag volt kötve. Az étkészlet egyszerű és fehér volt, rajta egy rózsaszín-fehér szalvétával. Minden asztalon volt egy-egy virágdísz is.
Alice mindenre gondolt. Az ülésrendet is tökéletesen elintézte, előre látva, hogy jó lesz-e.
Mikor Emmett-el leültünk a helyünkre, a pincérek nekiálltak kihordani az ételeket, és közben fotósok kattintgattak. Néha én is elámulok Alice tökéletességén… ennyi mindenre gondolni. Én valószínűleg a felét el is felejtettem volna.
- Mielőtt megkérdezed, igen, az első esküvődön óriási felhajtás kell. –mondta Alice, majd elvigyorodott.
Ekkor vettem észre, hogy jobb kéznél mindenkinek van egy apró, fehér dobozka, rózsaszín szalaggal körbekötve.
- Hát ez? –kérdeztem.
- Te nem gondoltál rá, de én igen. –vigyorgott diadalittasan- Nézzétek meg Emmett-el, nektek közös van.
Emmett felé fordultam, és hozzá bújtam, majd kibontottam a dobozt.
- Vajon mi lehet benne…-motyogtam.
Leemeltem a fedelét, és megpillantottam egy apró, kovácsoltvas rózsát, valamint egy üvegkockát, amibe Emmett és az én képem volt belegravírozva, a képünk alatt pedig a nevünk és házasságunk dátuma.
- Jaj, Alice. –érzékenyültem el, és megöleltem.
- Semmiség. Megérdemlitek. –mosolygott –Úgyhogy mulassatok.
Jasper a késével kocogtatni kezdte a kezében tartott poharat, ami pezsgővel volt töltve, majd felállt. Mindenki felé fordult, és mosolyogni kezdett.
- Üdv. Nekem, mint a férj tanújának kellene elmondanom egy apró kis beszédet… -vigyorodott el- Úgyhogy eleget is teszek ennek az apró kötelességemnek, mielőtt Alice mérges lenne.
A tömegből kitört a nevetés, és én is így tettem, főleg, mikor megláttam az én legjobb tanúm durcás arckifejezését, majd ahogy kinyújtja Szerelme felé a nyelvét.
- Tehát… Emmett és Bridget. Mit is lehetne mondani róluk? –folytatta Jaz- Bridget a legjobb húg a világon, és örülök, hogy ő a testvérem. Emmett pedig az én idegesítő bratyóm, aki felelős a család jókedvéért…
- Még ha nem is kérjük. –kiabálja be Bella –Főleg nem azokat a perverz vicceit!
Újra nevetni kezdtünk, Emmett pedig átkarolta a derekamat, és közelebb húzott magához.
- Igazad van, Bells. De visszatérve a beszédhez… Emmett kötelességtudó, kedves, rendes és természetesen szereti, akit mellé rendelt a sors. Ahogy Bridget is. Rajonganak egymásért, szeretik a másikat, és ezt semmivel sem lehetne megszüntetni. A legboldogabb emberek a földön, mióta találkoztak. Sok mindenen mentek keresztül, hogy eljussanak a mai napig, úgyhogy megérdemlik, hogy ez a boldogság sokáig tartson. Úgyhogy… Igyunk Bridget-re és Emmettre, vagyis Mr. és Mrs. Cullen-re!
Mindenki egyszerre emelte fel a poharát, és elmondták, hogy mire isznak, majd meghúzták a poharat. Én először koccintottam Emmett-el, és utána ittam egy kortyot, majd letettem a poharat.
- Soha többé. –fintorodtam el, és elmosolyodtam.
- Díjazom az ötleted. –kuncogott Emmett, és lágyan megcsókolt.
- Jasper, nagyon szépen köszönjük. –mondtam, miközben Emmett karját simogattam.
- Semmiség. Hogy ismételjem Kedvesem szavait: Megérdemlitek. –mosolygott.
- Jasper, ez csodás beszéd volt. –mondta Apa, miközben előrehajolt, hogy láthassa kedvenc bátyám arcát.
- Köszönöm, Mr. Bather. –válaszolta udvariasan Jasper.
Miután kihozták az ételeket, elkezdődött a lakoma. Az emberek és a farkasok ettek, míg a vámpírok csak úgy tettek, mintha ennének. Közben a zenekar lágy dallamokat kezdett el játszani, mire én is halkan kezdtem el dúdolni.
A vacsora végeztével elvitték a tányérokat, és előkerültek a torták is. Kettő darabot rendeltünk mi. Mindkettő kör alakú volt, és a szintek egymásra voltak téve.
A csokis ízű barnás, krémes színű volt, marcipán borítással. A torta négy emeletén barna virágok futottak fel, és egy-egy emeletet elválasztotta egy barna szalag.
A vaníliás eperkrémes pedig három emeletes és fehér volt, világos rózsaszín rózsákat ábrázoló marcipánokkal, amik hullatták a levelüket, így a tortán mindenütt volt egy-egy szirom.
Valamint egy óriási vigyor kíséretében Jasper előhozott egy harmadikat.
- Ezt csak tőlem. És Alice, ez volt a titok. –kacsintotta, és visszaült a helyére.
Ez egy sima, háromemeletes fehér tortáról volt szó, amin fekete pöttyök voltak, és ami az illat alapján puncsos volt, jó sok rummal. Viszont a nagy meglepetés a torta tetején volt. Egy párocska volt ott, és egy jelenetet ábrázolt. A menyasszony szoknyája felcsúszott, csak hátul ért a földig, miközben felugrott a férjére, és lábaival átkarolta a derekát, a férj pedig a feneke alá nyúlva tartotta meg a feleségét, miközben csókolózni kezdtek.
Emmett és én egyszerre nevettük el magunkat, ahogy a mi asztalunknál ülők is. Aztán a többiek felé fordítottuk a tortát, és ők is vigyorogva nézegették az érdekes díszt.
- Hát, Jasper, ez pont rájuk vall! –szólt hangosan Edward.
- Szerintem tudja, és pont ezért hozott ilyet. –csókolt meg Emmett.
Jaz heves fejrázás közepette adott igazat Em-nek.
A vendégsereg már tortára éhes volt, így Alice felszólított minket, hogy kezdjük meg az édességet. Megfogtam a kést, Emmett pedig a kezemre helyezte a saját kezét, így együtt mélyesztettük bele a nagy, éles eszközt a tortába.
Az első falatokat természetesen- legnagyobb bánatunkra- nekünk kellett megenni úgy, hogy mindenki láthassa.
Így szépen vágtam egy szeletet a csokisból, egy kistányérra tettem, egy falatot a villára böktem, majd Em szájába adtam. Ő gyorsan lenyelte, és ugyan ezt tette velem is, majd egy csókot adott. Egy olyan csókot, amit nem igazán akartam megszakítani, de hát…
Gyorsan vágtam pár szelet tortát mindenkinek, majd Emmett kezét ragadtam meg, és a táncparkett felé húztam.
- Épp itt az ideje, hogy eljárjuk a nyitótáncot. –mosolyogtam rá, majd szembe fordultam vele.
Átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamra tette a kezeit. A szemeibe néztem, és vártam, hogy elinduljon a következő szám.
Fel is csendült a zene, viszont a várva várt női hang helyett egy mélyebb tónusú, ismerősebb hang kezdett el énekelni.

- Demetri. –suttogtam, majd arrafelé néztem. Egy apró kacsintást intézett felém, majd folytatta az éneklést.
- Bírom a volturis haverodat. –suttogta a fülembe Emmett.
- Én téged bírlak. Mindennél és mindenkinél jobban. –susogtam az ajkai közé.
- Én is szeretlek téged. –csókolt meg.
Lassan táncoltunk a lágy zenére, amihez most egy lány hangja is becsatlakozott, és arra pillantva láttam, ahogy Nancy feláll Demetri mellé, és átkarolja a mellkasát.
- Nagyon szerelmesek… -mosolyogtam.
- De nálunk nem jobban. –kuncogott, és újabb csókot lopott tőlem.
- Remélem tudod, hogy ez életem legszebb napja, és imádlak, Mr. Cullen.
- Örülök, hogy boldog vagy, Mrs. Cullen. –csókolt meg újra- Örülök, hogy ezt a nevet választottad.
- Ez tetszett. –kuncogtam –Habár szívem szerint Mrs. Mccarty lennék.
- Ez megtiszteltetés. –suttogta, és újabb csókot lopott.
- Ma rengeteget csókolózunk, nem gondolod? –kuncogtam.
- És? Ez a mi napunk. Használjuk ki. –vigyorgott.
- Lesz még időnk ez után is… Jópár hét kettesben… -álmodoztam- Már tudom is, hogy mi lesz az első dolgom,ha odaérünk.
- Hm… szeretkezni? –kérdezte felcsillanó szemekkel.
- Emmett, ez az esküvőnk, és a teremben lévő személyek kilencven százaléka kristálytisztán hallja minden szavunkat. –szóltam rá- Szóval ezt beszéljük meg máskor.
- Ahogy szeretnéd. –szontyolodott el, aztán újra az ajkaimhoz érintette az övéit.
- Eddig nem volt alkalmam elmondani valamint… -mosolyodott el.
- És mi lenne az? –kíváncsiskodtam.
- Csodálatosan szép vagy. –áradozott- És szeretlek. Mindennél és mindenkinél jobban. –ismételte a szavaimat, majd újra megcsókolt.
- Nem kellene kisajátítanod a menyasszonyt, Emmett. –kocogtatta meg Szerelmem vállát Jasper.
- Dehogynem. Ő az enyém. –vigyorgott Emmett, de azért átadott a bátyámnak.
- Tudod… örülök, hogy boldog vagy. –mosolygott.
- Én is. –kuncogtam –És mindent köszönök neked.
- Csak neki ne állj sorolni a jótetteinket. –szörnyülködött –Az egész este elmenne vele.
Kacsintott egyet, én pedig kinyújtottam rá a nyelvemet.
Ekkor vettem észre, hogy Emmett újra feltűnt a tánctéren, jól eltakarva a vele táncoló Alice-t.
Habár, ha körülnéztem észrevehettem, hogy a násznép jó része a parketten ropja.
- Milyen az este? Jól érzed magad? –kérdezte.
- Hát persze. –mosolyogtam rá- Nem is lehetne másképp.
- Alice nem engedné. –kuncogott.
- Pontosan. –bólintottam.
Közben Demetri és Nancy lejött a parkettről, így újra a zenekar énekese engedte ki a hangját.
Kézről kézre jártam, míg végül elérkeztem Apához. Hogy őszinte legyek már vártam, hogy lekérjen.
- Hogy érzed magad, Apa? –kérdeztem.
- Nagyon jól, Kicsim. Az idősebb lányom végre férjhez ment, és gyönyörűen szép. –mosolygott elégedetten –Még ha nem is újságolhatom el a barátimnak, még büszke vagyok rád.

- Köszönöm, és sajnálom Apu. Szeretlek. –döntöttem a fejem a mellkasának.
Lassan táncoltunk, és közben hallgattam a szíve dobogását.
- Kiskorodban -kezdett el mesélni-,amikor éjszaka átjöttél, mert rosszat álmodtál mindig ezt csináltad. Befeküdtél hozzánk, és a szívverésemet hallgattad, és így aludtál el. Csecsemő korodban is a mellkasomon aludtál. Fül- és hasfájós voltál. Anyádnak sokszor kellett felkelnie hozzád, mert ordítva adtad a tudtunkra, hogy megint nem vagy rendben… ilyenkor a mellkasomra fektettelek, és veled együtt aludtam el. Téged megnyugtatott az egyenletes légzésem, engem pedig az altatott el, hogy jobban vagy.
- Jaj, Apu. –szorítottam magamhoz.
- Nagyon szeretlek, Kicsim. –suttogta a hajamba- Azért ne felejts el minket később sem.
- Dehogy, Apa. Sosem. –mosolyogtam rá, majd átengedett a következő partneremnek.
Tim vigyorogva tette a kezeit a derekamra, és elégedetten kacsintott egyet.
- Az én kedvenc nagynéném. –mosolygott- Gyönyörű vagy. Csak Caroline meg ne tudja, hogy ezt mondtam.
- Ugyan, Thim. –kuncogtam –Nem zavarná.
- Tudom. Ha a farkasságom sem zavarta, ez sem fogja. –mosolygott büszkén.
- Elmondtad neki? –vigyorogtam.
- Természetesen. Nem tudtam titkolózni neki. –mondta- Amikor le kellett lépnem a randinkról, mert gond volt… azt hitte, hogy azért mentem el, mert nem akartam vele lenni. Ráadásul megtetézte ezt az egészet az, hogy látott még akkor engem és Betsy-t együtt. Hát… sírt. Nem is, zokogott. Annyira összetört, hogy azt nem tudod elhinni. Beszállt a kocsiba, és elhajtott. Utána futottam, az erdőben, és a házuk előtt értem utol. Ott pedig magamhoz szorítottam, ő pedig zokogott tovább. Elmondta, hogy azt hitte, hogy megcsalom… Én pedig elmagyaráztam, hogy nem így van, hanem farkas vagyok, és vannak kötelességeim. Hát… először nem akarta elhinni. Még dühösebb lett, hogy ilyen ostoba kis hazugságokkal fedem magam, de mikor az erdőbe hívtam, és átváltoztam…megértette. És hihetetlenül boldog voltam. Jaj, Bridget. Én tényleg szeretem őt, és nem csak a bevésődés teszi. Tényleg szeretem. Az életemnél is jobban, és boldoggá akarom tenni őt.
- Tudom, Thim. –mosolyogtam rá.
- Elkérhetem? –kérdezte Caius.
- Persze. –bólintott kedvenc unokaöcsém, majd egy puszit nyomott az arcomra- Én addig megtáncoltatom a nagy Őt.
Elnevettem magam, és Caius karjaiba kerültem.
- Szép szertartás volt. És ragyogsz a boldogságtól. –mosolygott, miközben táncolni kezdtünk.
- Aro és Marcus is ezt mondta. –kuncogtam –Szinte szó szerint ezt.
- Több évszázada élünk együtt. –vigyorgott- Én már meg sem lepődök.
Elnevettem magamat, és a vállába fúrtam az arcomat.
- Gil mikor… változik át? –kérdeztem.
- Hazamegyünk…és valószínűleg másnap. Már nagyon várja. –forgatta a szemeit- Nem értem, hogy mit vár ennyire… Az eljegyzést persze nem akarta elmondani…
- Micsodát? –kérdeztem.
- Hupsz, te még nem tudod. –kuncogott- Eljegyeztem.
- Nahát, gratulálok. –mosolyogtam rá.
- Köszönjük… Én személy szerint azt akartam, hogy először összeházasodunk, és utána lesz vámpír… De nem, szó sem lehetett róla. –tekerte a fejét.
- Egyenrangú szeretne veled lenni. Ez érthető. Ez így… elnyomásnak tűnhet az ő szemében…érted? Semmit sem engeded csinálni, ki sem léphet a szobájából… ez egy börtön. –mosolyogtam- Tehát természetes, hogy szabad akar lenni.
- Erre még nem gondoltam…
- Másrészt. –vigyorogtam- Megérzéseim szerint még nem éltek szexuális életet.
- Hát… nem volt még semmi. –makogta.
- Akkor itt a másik ok. Szeretkezni akar veled, de tudja, hogy míg ember, rá sem tudna téged venni. –kuncogtam –Ő is egy nő. Egy érett nő. Természetes, hogy kíván téged, szóval nehogy itt beparázz nekem.
- Nem fogok. –mosolyodott el- Köszi mindent, Bridget.
- Asszem pont jókor jöttem. –vigyorgott Emmett, és a kezét nyújtotta felém.
- Menj csak. –mosolygott Caius.
- Amúgy… nagyon szívesen. Szerintem menj, kérd fel a szerelmedet, és beszélj vele. –kacsintottam, majd kuncogva ráztam meg a fejemet, miközben Emmett karjaiba simultam.
- Alice azt üzeni, hogy el kellene dobnod a csokrodat. –suttogta a fülembe.
- Oké… -mosolyogtam- Tök jó illatuk van ezeknek a gyertyáknak.
Ugyanis már beesteledett, és a lámpák, valamint a gyertyák világítják meg a teret. A lámpák fényt, míg a gyertyák hangulatot adtak.
- De neked természetesen jobb. –kuncogta Emmett, ahogy a hajamba fúrta az arcát.
- Menjünk, tegyünk eleget Alice kérésének. –toltam el magamtól, majd megcsókoltam, és a tánctér széléhez mentem.
Alice mellém is szökkent, majd a kezembe nyomta a pótcsokromat, és elvigyorodott.
- Na, csajok, mindenki mögém! –kiáltottam el magam.
A lányok gyorsan feltódultak mögöttem, gondosan ügyelve, hogy egy-két méter üres terület legyen mögöttem. Én pedig hátat fordítottam nekik, és eldobtam a csokromat. Azonnal nem fordultam oda, csak mosolyogtam, végül megpördültem, és szembe találtam magam Gil csillogó szemeivel, ahogy a csokorba szagol.
Elnevettem magamat, és kacsintottam egyet.
- És mi nem kapunk semmit? –szólalt fel az egyik farkasfiú.
- Bocs, nincs több csokrom. –kacagtam fel.
- Nem arra gondoltunk. –kacsintott rám- Úgy tudom, hogy van egy bizonyos kék, csipkés…
- Áh, harisnyakötő. –kuncogott Emmett, és mellém lépett.
Letérdelt elém, a bal lábamat- amin az a bizonyos díszes ruhadarab van- feltette a vállára, és úgymond bebújt a szoknyám alá. Alig észrevehetőn végigcsókolta a lábamat, majd a fogaival lehúzta a harisnyakötőmet, végül lábra állított, és megcsókolt.
- Ezt kézzel is lehetett volna. –jegyeztem meg kuncogva.
- Valami élvezet nekem is legyen benne. –kacsintott, majd a pasik közé dobta a ruhadarabot, és a derekamat karolta át.
Azt vártam, hogy egy diadalittas mosoly kíséretében Caius mutatja fel a zsákmányát, de nem így volt. Viszont a reakció stimmelt.

- Na, Nich! –kacagta Emmett.
A srác megpörgette az ujján a harisnyakötőmet, majd vigyorogva megcsókolta kedvesét, és térdre ereszkedett előtte.
Mosolyogva, de megdöbbenve néztem őket, és teljesen elérzékenyültem.
- Te ezt tudtad? –suttogtam Szerelmem felé.
- Természetesen. –bólintott, majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Jane. –kezdett bele Nich, miközben kivett a zsebéből egy ékszeres dobozt- Tudom, hogy nincs valami sok ideje, hogy újra egymásra találtunk, de én nem tudok tovább várni.
- Kis türelmetlen! –jött egy hang hátulról.
- Hozzám jössz feleségül? –kérdezte Nich, figyelmet sem vetve a beszólásra.
Kipattintotta a doboz tetejét. A gyűrű gyémántjain megcsillant a lámpák fénye. Egy apró pillantást vetve az ékszerre elcsodálkoztam annak szépségén: Egy fehérarany ékszerről van szó, gyémánttal, és egy apró, zafír kővel a közepén.
Habár nekem a legszebb gyűrű az, ami most a gyűrűsujjamon pihen…
Aztán Jane arcára tévedt a tekintetem. Minden érzelem látszott rajta: A meghatottság, a meglepődöttség, a boldogság és a végtelen szerelem.
- Igen, Nich. –mondta ki végül.
Nicholas felhúzta az ujjára a gyűrűt, majd felkapta a lányt, és szenvedélyesen megcsókolta.
Mikor letette, én voltam az első, aki az ölelésébe volta a szőke vámpírt, és jó erősen megölelgettem.
- Annyira örülök nektek. –visítottam a fülébe, mire elkacagta magát.
- Téged akarlak koszorúslányomnak. Ebből nem engedek. –válaszolta.
Megöleltem Nich-et is, és neki is átadtam gratulációmat, majd félre álltam, hogy mások is odaférhessenek hozzájuk.
Körbe néztem, és észrevettem, hogy egyetlen személy ül az egyik asztalnál… Aprót sóhajtottam, majd megindultam felé, majd leültem a mellette lévő székre. Ő a Jane és Nich párosa körül forgó tömeget nézegette, és láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.
- Mi a baj, Carol? –kérdeztem.
- Nem illek én ide. –rázta meg a fejét.
- Ne is mondj ilyet. –szorítottam meg a kezét –Ide való vagy. Te vagy az unokaöcsém mindene…
- Mondja ezt egy vámpír. –jegyezte meg ironikusan.
- Aki nem szokott hazudni… -tettem hozzá –És vámpír vagyok. Na és? Különbözőek vagyunk. Emberek, vámpírok, vérfarkasok. Thim szeret téged. Teljes szívéből. Nem tudod, hogy milyen, mikor rólad mesél. Csillognak a szemei, boldog, és mosolyog.
- Csak a bevésődés miatt. –mondta mogorván.
- Igen? –húztam fel a szemöldökömet, majd egy emléket küldtem neki.
Azt az emléket, amikor a táncparketten beszélgetünk Timothy-val, és kimondja ezeket a bizonyos mondatokat: „Jaj, Bridget. Én tényleg szeretem őt, és nem csak a bevésődés teszi. Tényleg szeretem. Az életemnél is jobban, és boldoggá akarom tenni őt.”
Caroline csak megdöbbenve nézett rám, és végigcsurgott az arcán egy könnycsepp.
- Szóljak neki? –kérdeztem halványan mosolyogva.
Bólintott egyet. Felálltam, és Thim-hez mentem, aki épp Emmett-el beszélgetett.
- Menj… -mondtam neki- Szüksége van rád.
- Mi történt? –kérdezte kétségbeesve, és már fürkészte is a tömeget.
- Az asztalnál van. Csak menj. –mosolyogtam rá, mire ott sem volt.
- Mi történt? –húzott magához szerelmem.
- Carol rádöbbent, hogy Thim tényleg szereti. –bújtam hozzá.
Csak elkuncogta magát, és megcsókolt.
- Fél tizenkettő van, gyerekek. –visította Alice- Gyere, Bridget. Átöltözés!
Még egy csókot loptam Szerelmemtől, majd Alice után indultam.
Felrohantunk az emeletre, mire ő az ágyamon lévő ruhákra mutatott.
- A sminked tökéletes, azzal nincs gond. Ha gondolod a hajadat kibonthatjuk… -hadarta.
- Oké. Ott úgysem lesz időm rá. –mosolyogtam.
Kikötötte a fűzőmet, majd a hajvasalót dugta be a konnektorba.
Levettem a ruhámat, amit Alice azonnal eltett, én pedig gyorsan magamra kaptam a fehér farmert és a fehér, hosszú ujjú felsőt, a fehér tűsarkúval együtt. Egy bőrdzseki maradt még az ágyon, ugyancsak fehér.
- Menyasszony vagy, azért fehér a ruhád. Legalább az éjszakára maradjon meg ez a fehérség. –kuncogott- A táskáid miatt ne aggódj. Összepakoltam, minden a csomagtartóban van.
Leültetett egy székbe, és gyorsan kibontotta a hajamat, és kifésülte azt. Kivasalni kezdte, ami most viszonylag gyorsan meg is lett.
- Mindenki lent vár. Emmett is átöltözött, ne aggódj. –mondta, majd a kezembe nyomott egy táskát- Ebben minden bent van. Iratok, telefon, pénz, bankkártyák. Tömören minden, amire szükséged lehet.
- Köszönök mindent, Alice. –öleltem meg.
- Semmiség. –kuncogott –De menj.
Lesiettünk a lépcsőn, ki a kertbe. Mindenki ott volt, és azt várták, hogy elmenjük arra a bizonyos nászútra, amiről én egy árva szót sem tudok.
Sorban elköszöntünk mindenkitől, és beültünk a kocsiba. Emmett a vezető ülésbe, én pedig az anyós ülésre, és a sebváltóra tette összekulcsolt ujjainkat.
- Szeretlek. –csókolt meg.
- Én is. –mosolyogtam rá –Irány a nászút.

- Igen… irány a reptér. –vigyorgott, és indított, majd heves dudálások közepette elindultunk.

Újabb díj :)

Sziasztok!
Egy díjat kaptam, amit nagyon szeretnék megköszönni Keiko-nak. :)

A DÍJ SZABÁLYAI
1. Tedd ki a logót a blogodra
2. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad
3. Írj hét dolgot magadról
4. Küld tovább hét írónak (Linkeld a blogjukat)
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepetés várja őket nálad.

Hét dolog magamról:*Oroszlán a horoszkópom. Birtokló vagyok, akaratos, gyakran besértődök, de akit szeretek, azt tiszta szívemből teszem. Amúgy nem hiszek az asztrológiában.
*Van egy kutyám, akit imádok. Néró a neve, és utálja a vizet. =D
*Rendetlen vagyok. Hihetetlenül rendetlen. Egyrészt, mert mindent szanaszét szórok, másrészt, mert lusta vagyok összepakolni. De van egy mondás (nem szó szerint így van, bocsi): A zseni a rendetlenségben is eligazodik.
*A legjobb barátnőm Trixi, akit nem a blogos világból ismerek ;D Innen is üzenem neki, hogy nagyon szeretem, és hiányzik. De nem baj, majd jöttök még ősszel ;D
*Nemsokára befejezem az első történetemet (ez az =D), de már készülök az újjal, ami remélem tetszeni fog az olvasóimnak.
*Ebben az évben fogok ballagni, és már előre látom, hogy könnyálló sminket kell feltetetnem ;D
*Hihetetlenül könnyen át tudom érezni mások problémáit, és kibogozni az érzelmi szálaikat. A barátaim gyakran engem alkalmaznak pszichológusuknak, hogy segítsek nekik megvilágosodni :D Hát... ez össze is jön ;D Viszont a saját esetemben nem tudok dűlőre jutni...

Akiknek tovább adom:
Trixi
Petrííí
Radioaktív Kisegér;)
Brianna Rybak [Bri]
Suomi
Bocsi emberek, most csak Nekik tudom továbbküldeni :)
Puszi, és még egyszer köszönöm:)

Más élet- II. 55. fejezet

Sziasztok!

Itt az esküvőőő :D Két részletben fogom hozni nektek :D Remélem kapok pár kommentet. Köszönöm a három embernek, aki írt az előző fejezethez :) <3
Puszii

96. fejezet- Vagyis II. 55. fejezet
(Bridget)

Mikor tizenegyet elütötte az óra, kipattantam az ágyból, és a táskámat felkapva álltam be az ajtó elé. Türelmetlenül álltam, és dobolgatni kezdtem a bőröndömön. Pár másodperc múlva léptek törték meg a csendet, és végre nyílódott az ajtó.
Alice vigyorgó tekintetével találtam szembe magam, majd megragadta a kezemet, és bezárta magunk mögött az ajtót.
A kártyánkat leadta a recepción, mi pedig kimentünk a kocsihoz, ami a bejárat előtt állt, még járó motorral.
- Szia Jasper. –pattantam be hátra, míg Alice az anyósülésbe huppant le.
- Hello, Bridget. Mi újság? –mosolygott.
- Ugyan, semmi. Izgulok. –törögettem az ujjaimat.
- Érzem. –kuncogott- Nyugi. Minden rendben lesz.
- Tudom, tudom. –bólogattam- Csak annyira… várom.
Válaszként csak egy mosolyt, és egy jól eső nyugalomhullámot küldött rám. Kényelmesen hátradőltem az ülésen, és kifelé kezdtem el bámulni.
A jól ismert elsuhanó táj –meg persze a Jasper-féle hullámok- nyugtatólag hatottak rám, és csak azt vettem észre, hogy Alice hátrapattan, és egy fekete selyemkendőt köt a szemeim elé. Majd pár másodperc múlva megáll az autó, engem pedig kisegítenek a járműből, és a házba irányítanak. Észrevettem, hogy a szaglásomat emberire fokozták a hallásommal együtt, valamint az erőmtől is megfosztottak.
- Alec, Bella! –mondtam mérgesen.
- Ne reklamálj. Hidd el, jobb lesz, ha csak akkor tudsz meg mindent. –biztosított, majd egy szobába vezetett.
Ott aztán becsukta az ajtót, így ketten maradtunk, végül levette a szememről a kendőt.
Alice és Jasper közös szobájában voltunk… a régi közös szobájukban.
- Mindjárt jön a manikűrös és pedikűrös. –mosolygott- De addig is elmegyek. Sok dolog van még.

Meg sem várta, amíg köszönök, csak elsuhant.
Én pedig a székben ültem, és vártam. Fél tizenkettő körül megjelentek a lányok, akik a körmeimért felelősek, és munkának álltak. A lábamra egyszerű francia köröm került. A kezeim is hasonlóan néztek ki. A gyűrűs ujjam kivételével mind egyszerű volt, csak arra az egy ujjamra került liliom, és kristály.
Végigbeszélgettük azt az egy órát, amíg kész lettek velem. Elmesélték, hogy ők már férjnél vannak, és boldogok. A munka befejeztével sok boldogságot kívántak, és kimentek a szobából.
Innentől következett a tömény, tizenkilenc perc idegeskedés.
  Csak ültem a szobába, bámultam a falakat, és egy magazint lapozgattam. Esküvői magazint. Mi mást?! Nem sokat javított az állapotomon, hogy négy oldalon keresztül tárgyalták azt, hogy mennyi esély van arra, hogy egy tökéletesnek hitt esküvő kudarcba fullad. Mondjuk, hogy a férj-t súlyos baleset éri, vagy beteg- ezt elsőre kizártam. Vagy épp a jegyespár egyik tagja az oltárnál otthagyja a párját- Kétlem. Vagy netán kiderülne, hogy a vőlegény megcsalja jegyesét, és ezért lesz oda a frigy. Ezt egy kis elmélkedés után ugyancsak az elvetett tényezők hosszú listájára tettem.
A cikkben nők meséltek életük legszebb napjáról, ami kudarcba fulladt. Pár cikken igazán elgondolkodtam:
  1, Egy harmincegy éves menyasszony lagziján történt katasztrófa: A menyasszony édesapja allergiás volt a mandulára, és hiába figyelmeztették az éttermet a dologra, mandula-olaj került az ételbe, ennek következtében a vacsorát rohammentők szakították félbe, amint elvitték az örömapát.
Ez reményeim szerint nem fog megtörténni, hiszen az Alice látná… másrészt Apa nem allergiás semmire- a parlagfüvet és a házi port leszámítva, legalább is ezekről tudok-, Carlisle pedig kétlem, ahogy allergiás lehetne bármire is.
  2, A második lány talán rosszabbul járt. Még csak huszonkettő életévét taposta, mikor a párjával- akivel évek óta jegyesek- rászánták magukat a házasságra. Egy csodálatos, tavaszi esküvőt terveztek, a lány családjának kúriájában. A boldogító igen-t este, a lemenő nap narancssárga fényében mondták volna ki, aztán bementek volna a kúriába, hogy megtartsák a partyt is. Csakhogy ott van az a volna.

A lány reggel felkelt, összekészült a jelentős eseményre. Gazdag család voltak, nem kellett szűkölködniük. Az apja neves befektető volt, több ingatlanja volt világszerte, és külön borvidékkel rendelkezett. Az újságok megírták a frigyet, így még nagyobb volt a csalódás. A lány órákat várt. Bent ült a szobájában, az ablakból nézte az udvart, ahol mindenki várt, csak az nem, akinek kellett volna. Ugyanis a vőlegény nem volt itt. Ahogy a legjobb barátnője sem. A lány lefújta az esküvőt. A vőlegény kifosztotta a lány bankkártyáját, majd lelépett. Ahogy a menyasszony barátnője is. Mint később kiderült, nem véletlenül egyszerre ketten tűntek el… Elutaztak Afrikába, együtt, és mint kiderült, évek óta szeretők voltak.
  3, Egy fiatal, harmincas évei elején járó nő, aki már a második házasságába lépne bele. Viszont ez nem jött össze. Ugyan is közbe lépett a sors. Épp az oltárnál álltak, és a pap mondta a: …Aki tud valamit, amiért ez a házasság ne köttessen meg, szóljon most, vagy hallgasson örökké!
Nos, ennél a szövegnél nem épp maradt csendben egy ember. Öltönyben volt- akárcsak a násznép többi férfi tagja-, és tiltakozni kezdett. Felpattant mellette egy nő is, aki látszólag csitítgatni szerette volna párját.
- A jegyesed! –ordította a menyasszonynak- Még házas!
A násznép meg sem tudott szólalni. Végül is elmaradt az esküvő.
És később kiderült, a vád igaz volt. A menyasszony jegyese még tényleg házas volt, valami okok miatt nem tudott elválni feleségétől, de az ügyvédje azt ígérte neki, hogy nem lesz semmi gond, és amire kell, meg lesz szüntetve.
A menyasszony depresszióba került, és elhagyta a vőlegényét, végül összejött a volt férjével.

Hát igen… ezek számomra, ebben az állapotban horrorisztikusnak tűntek. Igaz, az első kettő történettől nem ijedtem meg, de a harmadik történetbe belegondoltam. Mi van, ha Jasper nem tudta teljesen eltüntetni Rosalie nyomait, és valamelyik rosszakarónk utánanézett az ügynek?

- Na jó, mielőtt Jasper teljesen megőrjítenéd az érzéseiddel, itt a fodrászod. –kuncogott Alice, miután bekísérte a fiatal nőt.
- Szia. Én Mary vagyok. –mosolygott rám, és a kezét nyújtotta.
- Szia. Én pedig Bridget vagyok, a menyasszony.–ráztam meg a kezét.
- Igen, azt tudom. Remélem nem gond, ha tegeződünk. –kuncogott.
- Dehogy. –mosolyogtam rá.
- Itt is hagylak titeket. Tökéletes leszel. –kacsintott Alice, és becsukta maga után az ajtót.
- Mikor mostál hajat utoljára? –kérdezte.
- Hajnalban nem tudtam mit kezdeni magammal. –vigyorogtam.
- Nem is baj. –kacagott fel, majd a székemet a tükör felé fordította –Hm… van valami elképzelésed?
- Arra gondoltam, hogy csak egy részét kellene feltűzni, a maradékot meg mondjuk… beloknizni, és szabadon hagyni. –magyaráztam.
- Jó ötlet. Jól menne az arcod formájához. –bólogatott –Lazulj el, hunyd be a szemeidet, és dudorászhatsz is, ha szeretnél.
- Ő… rendben. –kuncogtam, és úgy tettem, ahogy javasolt.
Elmerültem a gondolataimban, és újra kitört rajtam az izgalom, az agyam pedig megint a kudarcba fulladt esküvők körül zakatolt. Akkor eszméltem fel, amikor a lány már a hajlakkot fújta a hajamra.
- Készen vagyunk. –mosolyodott el- Tűztem bele pár ékszervirágot is… azokat Alice adta.
- Ohh, oké. Köszönöm. –öleltem meg.
- Megyek is. Még dolgom van Bellán. –kuncogott.
- Nem érsz rá egy kicsit? –tördeltem az ujjaimat.
- De… végül is, egy csöppet maradhatok még… -mosolygott.
- Régóta ismered a családot? –kérdeztem.
- Nem igazán… Alice pár hónapja felkeresett, miszerint a legjobb fodrászt akarja erre az alkalomra. –vigyorgott- Az akarja szót jól megnyomta, de anélkül is értettem volna, hogy mit szeretne.
- Azt gondoltam.
- Aztán… elfogadtam az ajánlatát. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy engem választ. –mesélte –Mesélt rólatok…
- Remélem csak jót. –kuncogtam.
- Igen, természetesen. –kacagott- Így…nagyjából ismerlek titeket.
- Az jó. –motyogtam.
- Tényleg mennem kell. –állt fel –Bocsi.
- Ugyan, semmi gond. –mosolyogtam rá –Jót beszélgettünk. Remélem még találkozunk…
- Én is. –vigyorgott, majd becsukta az ajtót.
Innentől megint idegeskedtem… Nem ajánlatos egyedül maradnom, mert akkor mindig csak ez lesz… Csak idegeskedek, izgulok, és megőrjítem az érzéseimmel Jasper-t, aki emiatt Alice-t nyaggatja… Habár, ha belegondolok, nem is olyan rossz ötlet egyedül hagyni engem…
Egy jó fél óra múlva megjött a sminkesem. Ő hamarabb végzett, és beszélgetni sem maradt itt. Alice gonosz volt. Kivitte a tükröt a szobámból, hogy ne tudjam megnézni magamat… Ezen kissé besértődtem, de végül is megértettem… az összkép a fontos.
- Nos, legizgulósabb menyasszonyunk. –vigyorgott Alice, amint Bells és Esme kíséretében bejött.
Ők már fel voltak öltözve. Alice az arany színű, velem kiválasztott ruháját vette fel. Egy pánt nélküli, csodaszép ruháról van szó. A ruha csípőig szűk és tapad, viszont ott enyhén szétomlik, és térd alá ér. Alice mindezt megkoronázta ékszerekkel és egy arany színű körömcipővel.
Bells kékbe öltözött. Egy csodálatos, mélykék, hosszú ruhát vett magára. Pánt nélküli darab volt, a mell rész alatt egy elegáns, ezüst csattal. A mell részénél az anyag lépcsőzetesen egymás alá volt gyűrve. A combja közepéig ráfeszült az anyag, és kissé ráncos volt. Combtól az anyag fel volt gyűrve, egy-egy része leért a földig, viszont a jobb oldala teljesen felgyűrődött. A szoknya alsó rétege tüllből állt, alatta pedig egy vékony, kék anyag.
 Bella haja fel volt tűzve, és csak egy-egy tincs maradt ki, az arca két oldalán, amit begöndörítettek. Elegáns, zafírral kirakott ékszerek voltak rajta, kezében pedig egy kistáska.
Esme-ben sem csalódtam. Tökéletesen illett rá a barna, földet verdeső ruhája. Egyszerű volt, de mégis nagyszerű. Ugyancsak pánt nélküli volt, a mell alatt egy vékony világosabb színű szalag futott. A haját kiengedve hagyták, csak pár tincset tűztek el elölről. Gyöngysort viselt, hozzá illő karkötővel és fülbevalóval.
- Jöttünk öltöztetni. –mosolygott Alice, és felmutatták a kezükben tartott dolgokat.
Alice-nél volt a ruhászsák, Esme-nél egy táska, Bella pedig egy cipős dobozt szorongatott.
- Menj csak a fürdőbe, Kincsem. Ezeket kellene felvenned. –adta a kezembe Esme egy táskát.

- Köszönöm. –mosolyogtam rá, és így tettem.
A fürdőbe mentem, és felvettem a táskában található fehér neműket. Egy egyszerű, csipkés tanga és melltartó volt benne, valamint fehér combfix.
Kimentem a szobából, és a lányok épp a ruhámat terítették ki az ágyra.
- Izgulok. –vigyorogtam.
- Tudjuk. –mondták teljesen egyszerre, mire kitört belőlük a nevetés.
Pár perc kacagás után leültettek az ágyra, és Bella felsegítette rám a cipőmet. Egy egyszerű, fehér tűsarkúról volt szó. Elől egy masni volt rajta, mellette pedig fehér, fátyolos anyag. A sarkamnál vékony csipke futott rajta, és a tetejéről a fátyolos anyag sem hiányozhatott. Egy vékony kis pánt tartotta a bokámat, a végén egy csattal.
- Na, gyere, bújj bele a ruhádba. –mosolygott Alice, és felemelte a fehér ruhát.
Bele léptem, Alice pedig felhúzta rajtam, és megfordítottak. Lassan befűzték a fűzőt, majd meghúzták és megkötötték rajtam.
- Hogy itt miért nincs tükör. –mormogtam, mikor szembe fordultam velük.
- Fátyol. –eszmélt fel Alice, és elrohant.
Pár másodperc múlva visszatért az alig egy méteres, egyszerű fátyollal. A fátyol alján virágminta futott fel, körülbelül az anyag feléig. Alice beletűzte a hajamba, majd eligazgatta a vállamon.
- És most jöjjön, aminek jönnie kell. –vigyorgott Bella- Tőlem kapod a kéket.
Előhúzott a táskájából egy harisnyakötőt, és meglengette a szemeim előtt. Egy egyszerű, fehér darab volt, egy kék szalaggal átkötve, középen egy masnival.
Lehajolt, és feladta rám a ruhadarabot, majd elégedetten tapsikolni kezdett.
- Gyönyörű vagy. –vigyorgott.
- Köszönöm. –mosolyogtam.
Bella és Esme elmentek, mondván, nemsokára visszajönnek.
- Én adom a kölcsönt… -mosolygott Alice, és a ruhazsákból előhúzott egy vékony ékszeres dobozkát. Felpattintotta, és kiemelt belőle egy gyémánttal kirakott karláncot- Ezt még az esküvőmre kaptam… Esme és Carlisle ajándékozott meg vele. Azóta egyszer sem hordtam, mert az esküvőre tartogatom… Egyaránt a sajátomra, egyaránt máséra… és itt is a lényeg. Most alkalmam van rá, hogy adjak neked valamit, akár még kölcsönbe is. –csatolta fel.
- Jaj, Alice. –mondtam elérzékenyülve, és magamhoz öleltem –Nagyon köszönöm. Ez…
- Ne is mond tovább. Csak legyen tökéletes ez a napod. –mosolygott –Jönnek a többiek. Azt hiszem… itt hagylak.
Bólintottam egyet, majd el is suhant.
Pár másodperc múlva már újra akadt társaságom, most a Volturi vezetők személyében…
- Először is… gyönyörű vagy. –áradozott Caius, és óvatosan megölelt.
- Igen, csodálatos vagy. –mosolygott Aro, majd Marcus is, és ők is a karjaikba voltak.
- Meghoztuk a régit… -mutatott fel egy dobozt a szőke vezető.
- Reméljük tetszeni fog. –mondta Aro.

- Ez nagyon régi. –magyarázta Marcus- Egy középkori királynő hordta az esküvőjén… Igazi kincs, eszmei és tárgyi értékben is, szóval ha lehet műkincskereskedők kezébe ne jusson.
Felkacagtam, és kinyitottam a dobozt. Elállt a lélegzetem. Diadém volt. Végig virág- pontosabban levél- mintával volt díszítve. Középen egy kicsit felnyúlott, valamint a két oldalán is egy-egy helyen magasabb volt. Gyémánttal díszítették.
Aro megfogta, és beletette a hajamba.
- Csodálatos vagy. –sóhajtott fel –Büszkék vagyunk rád.
- Köszönöm. –mondtam meghatódva, és újra megölelgettem őket.
- Mennünk kell. Jön a következő látogatód. –kacsintott Caius, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Szia Kicsim. –nyitotta ki az ajtót Anya, és belépett rajta, mögötte pedig Esme, Apa és Carlisle jött be. –Lélegzet elállítóan gyönyörű vagy.
- Jaj, Anya, ne csináld. –vigyorogtam –Köszönöm. Nehogy elsírd magad.
- Férjhez megy a lányom. Már érzelgősködni sem szabad? –kérdezte, ahogy megölelt.
- Csodaszép vagy, Bridget. –suttogta a fülembe Apa is, mikor ő ölelt meg.
Azután sorban bombáztak a dicsérő szavakkal, én pedig nem tudtam, hogy kihez forduljak megköszönni.
- Képzeld el, Kicsim, Alice semmit sem hagyott segíteni. –sajnálkozott Anya.
- Nem gond, Anyu, tényleg. –mosolyogtam.
- Hidd el, én sem tehettem semmit. –nyugtatta Esme.
- Viszont Bridget, hoztunk neked valamit. –mondta Carlisle.
- Összebeszéltünk, és együtt megvettük neked. –folytatta Apa.
- Reméljük tetszeni fog. –mondta egyszerre Anya és Esme, mire vigyorogva összenéztek.
Carlisle felém nyújtotta az ékszeres dobozt, és kipattintotta előttem. Elámulva néztem a gyémánt ékszercsodát, és végigsimítottam rajta.
- Csodálatos. –motyogtam, mire hallottam, ahogy Esme-ből megkönnyebbül nyögés tör fel.
A kék anyagon egy nyaklánc és kettő darab fülbevaló volt. Mindkettő virágmintás volt, és a virágokat kisebb-nagyobb gyémánt formázta, ahogy az apró leveleket is. A nyaklánc természetesen egy helyen összefut, onnantól pedig pár centit még egy szálként lelóg. Valami csodálatosan szép.
- Köszönöm. –néztem rájuk, mire boldogan elmosolyodtak.
- Segítsek feladni? –kérdezte Apa.
- Légy szíves. –bólintottam halványan mosolyogva.
Anya felemelte a hajamat, Apu pedig felcsatolta a nyakéket. A fülbevalókat egyedül tettem fel, és végigsimítottam az ékszereimen.
- Már csak a gyűrű hiányzik. –néztem a bal kezemre.
- Azt is megkapod pár percen belül. –vigyorgott Esme –Mennünk kell. Alice le fogja szedni a fejünket.
- Igen. Ügyes legyél, Kicsim. –mosolygott Anya is.

- Én pedig még jövök. –nyomott a homlokomra egy puszit Apa.
- Szia Bridget. –csukta be az ajtót Carlisle.
- Sziasztok. –intettem utánuk.
Bevallom, nem mertem leülni. Hátha valami baja lesz a ruhámnak. Így inkább állva maradtam.
Pár perc múlva kopogás zavarta meg a csendet.
- Gyere csak. –szóltam ki.
- Szia Bridget. –lépett be Jane.
- Ohh, Jane. –öleltem meg –Kinyírom a bátyádat. Nincs sem természetfeletti hallásom, sem szaglásom. Idegesít.
- Nyugi. Öt perc múlva öt óra, úgyhogy ne aggódj. Pár perc múlva minden normális lesz. Amúgy… engem küldtek, hogy nyugtassalak meg. –kuncogott- Ja, és nagyon királyul nézel ki.
- Te pedig ragyogsz. –mosolyogtam rá –Mi történt? Csak nem megismerkedtél valakivel?
- De… És ha nem haragszol, elhoztam az esküvőre. Az éjszaka közelebbről is megismerkedtünk… jó közelről. –kacsintott.
- Elsőre is leesett. –kacagtam –És dehogy gond. Örülök, hogy boldog vagy.
- Meg fogsz lepődni, most mondom. –vigyorgott.
- Ja, csodásan nézel ki. Jól áll a koszorúslányruha. –mosolyogtam.
- Ugye? –forgott körbe.
És tényleg csodásan állt neki. A halvány kék anyag szinte egybeolvadt a bőrével, és ha kiengedett, beloknizott hajával is összhangban volt. A térd alá érő anyag kicsit, de látszódni engedte karcsú lábait, amit kék magas sarkúba bújtatott.
- A húgod is jól néz ki benne… vagy a nővéred. Mindegy, érted. –vigyorgott.
- A többiek előtt nővérem, vámpírok illetve farkasok előtt húgom. –magyaráztam.
- Oh, mennem kell. –kuncogott –Hívat Alice. Amúgy már mindenki kész van. Csak rád várnak.
- Emmett?
- Nem mondhatok semmit. –vigyorgott cinkosul –Na jó, egy aprócska dolgot elárulhatok… Jobban izgul, mint te.
- Azt kötve hiszem. –ráztam meg a fejemet.
- Attól fél, hogy ott hagyod az oltárnál. –kacsintott.
- De olyan nem lesz. –mosolyogtam.
- Tudom én azt nagyon jól. –ölelt meg –Na, hajrá!
- Köszi. –intettem utána. Becsapta maga mögött az ajtót, és kiment a többiekhez. Az ablakokat Alice eltakarta, szóval még esélyem sincs, hogy kinézzek…
- Megjöttem, Bridget. –csapta ki az ajtót Alice, és egy óriási tükörrel egyensúlyozott- Jöttem, hogy megnézhesd magad. Szemeket becsukni!
- Köszi. –mosolyogtam, és úgy tettem, ahogy mondta.
Letette elém az egészalakos tükröt, én pedig egy sóhaj után kinyitottam a szemeimet.
Először el sem hittem, hogy magamat látom a tükörbe. A hajam tökéletes volt. Félig feltűzött, a többi pedig lágy loknikban omlott alá. A hajamba a diadém tökéletesen állt, a fátyol pedig összepasszolt a ruhámmal és az ékszerekkel. A sok gyémánt csak úgy csillogott a nyakamba. A sminkem is tökéletes volt. Ezüstös-kékes, nagyon halvány, de gyönyörű. Aranybarna szemeim csillogtak a boldogságtól.
A ruhám tökéletesen passzolt rám, csak jobban állt, mint tegnap, a ruhapróbán. Jól éreztem magam a bőrömben, és már vártam, hogy Emmett végre meglásson. Látni akartam az arcát, hogy tetszek-e neki, vagy esetleg… nem.
- A terv. Apukád itt áll az ajtó előtt. Ő kísér az oltárhoz, ahogy szeretted volna. A lépcsőn lementek, kimentek a házból. De nyugi, senki sem fog látni. Ott egy kicsit előbbre kell majd menned. A koszorúslányok úgyis tudják, hogy meddig kell menned, ott majd megállítanak. Egy lassú számmal kezdődik a zongoraszóló, és amikor elindul a te bevonulód, kettő lépést mész előre, és balra fordultok Édesapáddal. Akkor érsz oda, és ott mindenki rád néz majd… De úgyis tudni fogod.
- Köszönöm Alice. Mindent. –öleltem meg.
- Ugyan, semmiség. –szorított meg –Ha leértek a lépcsőn, Alec visszaadja az érzékeidet.
- Rendben.
- Ohh, majd elfelejtettem. Itt a csokrod. –adta a kezembe.
Ez is gyönyörű volt. Három szál, óriási, rózsaszín liliom volt középen, körülötte fehér rózsák, és fehér, apró narancsvirágok. Hosszú, zöld lelógó leveleket is tettek be alulra, így olyan meg nyúlott alakja lett a virágcsokornak.
- Most megyek. Nekem már ott kell állnom. –mosolygott, és már ott sem volt.
Apa jelent meg az ajtóban, és a karját nyújtotta felém, én pedig belekaroltam. Ő mosolygott, én pedig izgultam. Vámpír létemre remegett a kezem, amit Apu egyre erősebben tartott. Leértünk a lépcsőn, ahol már a koszorúslányok vártak.
Kacsintottak egyet, majd egy vigyor kíséretében intettek, hogy kövessük őket. Meg nem szólaltak, ez gondolom Alice terve.
Én is elmosolyodtam, és követtük őket, amíg meg nem álltak.
Itt kaptam vissza minden érzékemet. A rózsa, levendula, liliom és narancsvirág illatának keveréke csapta meg az orromat, és valami fenségesen jó illatú volt.
Elindult a zongoraszóló. Edward kezei lágy dallamot csikartak ki a hangszerből. Chopin Nocturno szólt.
A lányok lassan indultak el előttem, míg végül teljesen eltűntek a látókörömből. Hallottam, ahogy lépdelnek, majd megállnak. A zene is átváltott a szokásos esküvői bevonulóra. Párámpárám, párámpárám, párámpárámpárárárárárámp. –dúdolgattam magamban.
Végül sóhajtottam egyet, majd Apával együtt elindultunk. Ahogy Alice megjósolta, csak pár lépést kellett tennünk, majd balra fordulni, és ott találtam magam.
A vörös szőnyeget vörös rózsaszirmok helyettesítették, én pedig ott álltam a kis folyosó végén. A természetben. Fehér selyemmel borított székek voltak kirakva két oldalt, rajtuk a rózsaszínes szalaggal. A kis út közepén, két oldalt egy-egy csokor virág volt kitéve kovácsoltvas tartókba, valamint a székek oldalára is volt kötve virág.
Az út végén volt az oltár, ahonnan a pap nézett rám mosolyogva. A bal oldalon Alice állt, mellette pedig a koszorúslányaim. A jobb oldalon Jasper, mellette, rám várva pedig Emmett.
Szerelmem…mosolygott. Elégedett mosoly volt az arcán, a szemei csillogtak, és ellágyult a tekintete.
Apuval elindultunk a zongora ritmusára, végig a széksorok között. Alice-nek igaza volt. Tényleg mindenki engem nézett, én viszont csak egy valakit figyeltem, az pedig nem volt más, mint Emmett. Az ő szemeit fürkésztem, csak az érdekelt, hogy ő mit gondol.
Apával odaértünk az oltár elé. Szembe fordult velem, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Köszönöm, Apa.
- Szeretlek, Kicsim. –mosolygott, és leült Anya mellé, az első sorba.
Emmett mellé léptem, és a csokromat átadtam Jane-nek, és Em suttogó szavaira figyeltem:
- Gyönyörű vagy.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá.
- Kedves egybegyűltek, családtagok, barátok, és jegyespár… -kezdett bele a pap a szövegébe.
Innentől nem figyeltem rá, csak Emmett-et fürkésztem, aki engem nézett.
- Emmett Mccarty Cullen. Fogadod, hogy jóban rosszban, betegségben, egészségben, gazdagságban és szegénységben is kitartasz mellette, hűséges leszel hozzá, és szeretni fogod az itt megjelent Bridget Bather Hale-t, míg a halál el nem választ?
- Igen. –mondta ki azt a bizonyos szót, és ezután egy féloldalas mosoly kúszott az arcára.
- És te, Bridget Bather Hale. Fogadod, hogy jóban rosszban, betegségben és egészségben, gazdagságban és szegénységben is kitartasz mellette, hűséges leszel hozzá, és szeretni fogod az itt megjelent Emmett Mccarty Cullen-t, míg a halál el nem választ? –kérdezte a pap tőlem is.
Elmosolyodtam, és diadalittasan, teljesen biztosan kijelentettem: Igen.
Ezután mind a négyen- Alice és Jasper, vagyis a tanúk is- aláírtuk a papírokat, majd a visszaálltunk a helyünkre.
A pap egy párnácskán átnyújtotta a gyűrűket. Csodálatos, kettőféle aranyból összeállított gyűrű volt. Hullámos vonal mentén választódik el a két szín. Az én gyűrűmbe, három helyre gyémántot is építettek be.
Egymás szemeibe nézve húztuk fel a gyűrűket, majd visszafordultunk az oltár felé.
- Férjjé és feleséggé nyilvánítalak titeket. Emmett, megcsókolhatod a menyasszonyt. –mondta a pap.
Emmett vigyorogva fordult felém, közelebb lépett, és átkarolta a derekamat.
- Szeretlek. –suttogta, majd ajkait az enyéimre nyomta.
Átkaroltam a nyakát, és visszacsókoltam. Az sem zavart meg minket, hogy a násznép tapsolni és fütyülni kezd. Csak csókoltam…

Bridget ruhája

Koszorúslány ruha

Esme ruhája

Bella ruhája

Alice ruhája