Más élet- 16.fejezet

16.fejezet
(Prue)

Már több, mint két hónapja. Két hónapja, hogy az életem összetört. Két hónapja, hogy egyel kevesebb lett a család. Két hónapja, hogy túráztunk. Két hónapja, hogy a medve megölte Bridgetet. Két hónapja, hogy mindenki lelki világa összemorzsolódott.  Két hónapja, hogy nem mozdultam ki. Csak az utóbbi pár hétben iskolába.
Ma végre, először az utóbbi két hónapban, kimozdulok. Lemegyek a La-push-i partra. Egyedül. Kiszellőztetem a fejem. Már úton vagyok a part felé. Séta. Elvileg csodákat tehet. Hát, én még nem érzem. Csak a fájdalmat, a szívemben, és immár a lábaimban is.  De legalább végre látom a partot. A homokon csak úgy csillog a napsugár. Leültem a víztől egy-két méterre, és figyeltem. Gondolkodtam. Mindenről. Az utóbbi két hónapról. Az utóbbi két hónap hogyan is telt el? Ültem, gondolkodtam, kutyát sétáltattam, gépeztem, ettem, tisztálkodtam, aludtam, tanultam. Ennyi. Azt hiszem mást nem is csináltam. Csak a fontosabb dolgokat tettem meg. Minek kikapcsolódnom, ha Bridget már nincs itt? Minek, ha nem mondhatom el senkinek, hogy mennyire jól éreztem magam?  Minek, ha nincs, aki velem jönne, vagy fedezne? Minek, ha sehogy sem érezném magam jól?
Megszorítottam a nyakláncomat, ami tőle kaptam. „Erről a nyakláncról majd mindig eszedbe jutok.” Mondta, mikor odaadta nekem. Születésnapomra. Utolsó ajándék tőle. Elkezdtem zokogni, felhúztam a lábaimat, és a térdemre hajtottam. Már vagy tíz perce folyattak a könnyeim, amikor lépteket hallottam. Felemeltem a fejem, és egy nagyon jóképű, valószínűleg indán fiú szemébe néztem. Lefagyott, ahogy én is. Ilyen szép szemeket. Csodálatos, meleg, mély, gesztenyebarna szemek. Elvesztem a tekintetében. Várjunk csak, ha a szeme ilyen szép, akkor a teste milyen lehet? Végignéztem rajta. Rövid, barna haj. Barnás bőr, de nem az a szokásos indián bőr. Kidolgozott test, amit egy farmer térdnadrág mögé rejtett. Úgy 190 cm magas lehet. A szemem újra visszatéved gesztenyebarna szemeihez. Sokáig nézhettem Őt, mert egyszer csak szúrásokat éreztem a lábamba. Akkor vettem észre, hogy a bal lábamra ültem, hogy kényelmesebb legyen. Gyorsan fordultam, és a hátamra feküdtem. Az egész lábam zsibbadt. Elkezdtem fujtatni a homokban, és forgolódtam. A srác csak kitágult szemekkel nézett rám. Vicces lehet. Egyszer csak odajött hozzám, leült a homokba, és nevetett.
-Most mi olyan vicces?- néztem rá. Habár tudtam. Egy csaj, aki kisírt szemekkel, a lábát fogva fetreng a homokba. Tényleg vicces látvány lehet.
-Bocsi, csak ez…nagyon…vicces. –nevetett. Ez a hang. Hmmm.
-Szerintem nem.- néztem rá durcásan, közben abbamaradt a lábamban a kicsi tűk szurkálása.
-Bocs. Tényleg. Én Matthew Clearwater vagyok. De csak Matt. - nyújtotta a kezét.
-Prudence Bather, de csak Prue. –mosolyogtam rá. Mosolyogtam. Ez a séta tényleg jót tett.
-Nagyon örülök Prue. Nem állsz fel, és jössz el velem egy kicsit sétálni? Nehogy át kelljen élned még egy ilyen traumát, hogy elzsibbad a lábad.- mosolyogott, miközben kezet nyújtott, ezzel segítve felállni. Elfogadtam a segítséget.
-Te nem fázol? Én így majdnem megfagyok.- mutattam végig magamon. Sport cipő, póló, pulcsi,  kabát, hosszú farmer, és még sál is volt rajtam. Mégis fáztam.
-Nem, de felmelegítselek?- nézett rám kihívóan. Én csak nevettem, mire átkarolt, és azonnal melegem lett. Jóleső bizsergés futott végig a testemet. Sétáltunk, és mindenféléről beszélgettünk. Már órák óta mehettünk, amikor egy elég rossz kérdést tett fel.
-Van testvéred?- kérdezte. Lefagytam. Ő ment volna tovább, de mikor meglátta, hogy megálltam, Ő is megállt. Nem jött valami jókor ez a kérdés. Sőt. Az arcomat a tenyerembe temettem. Nem sírhatok. Most nem. Egyszer csak egy forró érintést éreztem meg az állam alatt. Matt felemelte az államat, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Rossz ötlet volt. Elvesztem a tekintetében, így nem figyelve könnyeimre. Kicsordult egy könnycseppem. Letörölte, és megölelt.
-Sajnálom. Nem kellett volna ilyeneket kérdeznem. Sajnálom.- még erősebben szorított, de jól esett.
-Semmi gond. Majd elmondom. Visszamegyünk, és elmondom oké? –néztem rá, és újra bal keze a vállamon hevert. Bólogatott, és elindultunk. Hamar visszaértünk, és már ment le a nap, leültünk a homokba, és megnéztük a naplementét.
-Ohh, nem hiszem el. Nem érek haza.- ugrottam fel.
-Haza? Hol laksz?
-Messze. Körülbelül két óra amíg hazaérek.- mondtam elgondolkodva. Lehet, hogy három is volt, amíg idegértem.
-Oké, akkor elkísérlek. –mosolygott.
-Hát…öhm…jó. – mondtam, felsegítettem volna a földről, de már mellettem állt. Ekkor egy autó állt meg mellettünk, és anyu ugrott ki belőle, majd a nyakamba omlott.
-Azt hittem, valami bajod lett. Nem akarom, hogy veled is hasonló történjen, mint Bridget-tel. Nagyon féltelek.- sírta el magát.
-Sajnálom, anyu. Épp mentem volna haza, de elment az idő. Sajnálom, és ne aggódj. Vigyázok magamra.- töröltem le róla a könnyeket.
-Öhm, azt hiszem én megyek.- mondta zavartan a mögöttem álló Matt.
-Sajnálom. Tényleg. Majd még látjuk egymást.- mosolyogtam rá, megöleltem, ő pedig visszaölelt.
-Majd, akkor még…-mondta, de nem tudta befejezni.
-Persze, találkozunk.
-Megkereslek.- mosolygott.
-Oké. Majd akkor mesélek. Most megyek. Szia.- mondtam, és belenéztem mélybarna szemeibe. Elvesztem. Gyorsan elfordítottam a fejem. Ez nem jó ötlet, vagyis nem szabadna ennyit a szemébe néznem. Nincs rám jó hatással. Elmentem a kocsihoz, beültem, és anyuval hazahajtottunk. Szinte nem is szóltunk egymáshoz. Felmentem a szobámba, elvégeztem az esti tisztálkodást, és lefeküdtem. Hamar elaludtam, és egy gesztenyebarna szempárral álmodtam…

Más élet- 15-dik fejezethez tartozó szobák



Alice&Jasper hálószoba




Alice&Jasper fürdőszoba



Bella&Edward hálószoba



Bella&Edward fürdőszoba



Bridget szoba



Esme&Carlisle fürdőszoba

Esme&Carlisle hálószoba

Rosalie&Emmett fürdőszoba

Rosalie&Emmett hálószoba



Más élet- 15. fejezet

15. fejezet
(Bridget)

Utánam eredt Emmett. Gondolom Edward elmondhatta neki.
-Bridget! Bridget! Állj meg! Kérlek.- erre egyre gyorsabban kezdtem el futni. Jött utánam. Egyszer csak megálltam, nagyon furcsa szagot kezdtem el érezni, ami kaparta a torkomat.  Egyszer csak hat farkas ugrott elém. Nagyobbak voltak, mint a normális farkasok, és vicsorítottak.  Hátra hőköltem, de nem estem el. Az egyik rám ugrott, és lelökött a fölre, majd rám állt. Elkezdtem morogni, ahogy ő is.
-Velünk van! –kiáltotta Emmett. Erre a farkas vicsorított, és még jobban lenyomott.
-Azért vörös a szeme, mert újszülött. Ma változott át, de nagyon jó az önuralma. Engedjétek el! A mi területünkön vagytok még.- egyre dühösebb lett.  A farkas leszállt rólam, és visszahátrált a társaihoz.
-Ezek meg…- mondtam sokkolva, miközben Emmett felsegített.
-Farkasok. Majd otthon elmondom. Gyere. – húzott a ház felé, miközben én még mindig a hat  farkast figyeltem. Elkezdtem futni, de lefutottam Emmettet, és másfelé vettem az irányt. Egy tisztást találtam. Nagyon szép volt. Ahogy a napfény megcsillant a patakon… Néztem, néztem, és csak néztem. A családomra gondoltam…Akit soha többé nem láthatok.  Szörnyű.
Emmett közben beért. Leültem a fűbe, és gondolkodtam. Odaült mellém.
-Figyelj. Edward elmondta. Nem leszel gyilkos. Nagyon nagy az uralmad. Nem fogsz te senki sem megölni. Majd én vigyázok rád.- ölelt meg, én pedig sírtam a karjaiban. Könnyek nélkül. Nincs könnyem. Hová tűntek? Nekem kellenek.
-Miért nincsenek könnyeim?- kérdeztem, miután abbahagytam az ideiglenes idegi kivonulásomat.
-Már nem is lesznek. Sajnálom. Vámpír lettél. Nincs már körforgás a testedben. Nem kering semmi benned. – nézett rám.
-Oké. Értem. Menjünk haza. –álltam fel, miközben még mindig ölelt.

-Emmett. Elengednél?- kérdeztem nevetve.
-Hát, nem is tudom. Nem.- mondta, erre felkapott, és futott.- Így nem fogsz még egyszer elszökni. –nevetett, miközben beértünk a nappaliba.
-Hé, még csak kettőnél tartok. –mutattam az újammal is a számot. Mind a ketten nevetésben törtünk ki. Ugyanúgy, mint a nappaliban mindenki. Eddig nem is figyeltem, hogy mind itt vannak.
-Sajnálom. –néztem rájuk. –Emmett, végre letennél? És akkor mesélj. Látom, alig bírod magadban tartani.- mosolyogtam rá, miközben letett.
-Találkoztunk a farkasokkal.- mosolyogta, mire Carlisle idegesen felpattant.
-Mi történt? Ugye nem bántottak. Átléptétek a határt.- hadarta, és fel-alá járkált.
-Nem. Mind a kettőre. De ha nem állítom meg.- húzta ki magát Em, mire hasba vágtam.
-Oké. Akkor ha abbahagytátok, akkor beszélhetnénk.- folytatta a családfő.
-Persze. Bocsi.- mondtam lehajtott fejjel, miközben leültünk a kanapéra.
-Szóval. Ha  már mindent  tudsz, akkor esetlen valami kérdés?- nézett a szemembe.
-Nem. Nincs.- mondtam, miközben kihúztam magam, és végigmértem ruháimat. Nem is vészes. Annyira nem roncsolta össze az a farkas vagy mi.
-Akkor. Hát…itt maradnál velünk, vagy elmész?- hajtotta le a fejét. Nem is tudom. Ha megyek, akkor még magányosabb leszek. Akkor hát az első. Ekkor Alice a nyakamba ugrott.
-Igen. Igen. Igen. Igen. Igen.- mondta, miközben szorosan megölelt. Én csak nevettem, ahogy mindenki más is.
-Szóval. Igen. Köszönöm, hogy itt maradhatok. –mosolyogtam rá. Mindenki megölelt.
-Hát, akkor üdvözlünk a családban.- mondta Esme. Miután még egy jót beszélgettünk, Alice felvezetett az egyik vendégszobába.
-Bocsi. Még nincs szobád. De ne aggódj. Mindent megoldok.- vigyorgott, miközben én körbenéztem a szobába. Egy egyszerű, barack színű hálószobával találtam szembe magam. Középen az egyik falon volt az ágy, vele szembe a plazma TV, jó pár berendezési tárgy, és még két ajtó. Az egyik a gardrób volt, tele ruhákkal. Alice. -.- . A másik pedig a fürdő volt. Ugyan azok a színek uralkodtak. Egy sarok kád, és egy zuhany, wc, csapok foglaltak helyet benne. Az óriási tükörről ne is beszéljünk.

Ahogy kiértem Alice várt, és az ágyamon ült.
-Na, milyen? Ez nem a végleges. –vigyorgott.
-Oké. Értem. Tényleg. Még meg sem mutattam a házat. Mit rejtegettek?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Koporsót, vér szökőkutat, és csontvázakat. –vigyorgott.- Na gyere.- húzott maga után, és megmutatta a házat. A saját szobájukkal kezdte, ami az enyém mellett volt, a harmadik emeleten. Egy sárga-fehér szobával találtam szembe magam. Ez volt a nyugalom központja. Megnyugtató színek. Egy francia ágy volt a szoba közepén, egyéb berendezési tárgyakkal együtt. Két ajtó nyílt a szobából. Az egyik a fürdő, amiben egy kicsit erősebb színek voltak. Egy óriási beépített sarokkád, ami fával volt kívülről bevonva. A színek mint mindig, passzoltak egymáshoz. Aztán jött a gardrób. GARDRÓB. Ez nem is gardrób, ez egy pláza.
-Atya, Úr, Isten.  Alice. Ez hatalmas.- néztem rá leesett állal, amire csak kuncogott.
-Nem is. Én még nagyobbat akartam. –erre hitetlenkedve néztem rá.
-Oké, menjünk tovább.- Edwardék szobája. Ugyan ezen az emeleten. Behúzott, és egy kék- drapp szobával találtam szembe magam. Ez Bella ízlése. Látszott rajta. Látszott a megfontoltság, a nyugalom, és az ízlés. Modernkor. A gardrób nem volt akkora mint Aliceé.
-Tudom, ez csak a fele. Nem engedtek nagyobbat.- szomorodott el, és megmutatta a fürdőt is. Utána kihúzott. Lejjebb mentünk egy emeletet. Bementünk Rosalie és Emmett szobájába. Fekete-fehér szoba. Nem hittem volna.
-Azt hittem, pink szoba lesz.- nevetett velem együtt Alice.
-Ezt megjegyeztem.- kiáltott fel Emmett.
-Emmett, bátyus. Hát, bármily sértő is, az a te ízlésedet tükrözi. –nevettem, közben Alice behúzott a gardróbba, és a fürdőbe. Sietősen távozott, és rángatott maga után.  Bementünk Esme, és Carlisle szobájába. Ez egy hangulatos, piros, barack, és drapp színű szoba volt. Tipikus felnőtt, érett szoba. A fürdőbe is hasonló színek domináltak. A gardrób talán itt volt a legkisebb. Kimentünk, és beléptünk egy másik helyiségbe. Ez egy nagyon nagy, tárgyalóhoz hasonló helyiség. Egy óriási tárgyaló asztal, székekkel volt a szobában. Leválasztva, egy iroda. Az sem volt kicsi. Sőt. Egy fenyő íróasztal, gurulós bőr szék, laptop. Könyvespolc, két teljes falon, tele mindenféle tipusú, méretű, és korú könyvel.
A tortúra után lementünk a nappaliba. Ott ült mindenki. Emmett, Jasper, és Edward a TV-ben néztek foci meccset. Jasper rám kapta a tekintetét.

-Mi ilyen furcsa rajtam?- kérdeztem.
-Nem vagy szomjas?- kérdezett vissza.
-Nem.
-Tiszta Bella.- mosolygott.
-Hm?- néztem értetlenül.
-Hatalmas önuralmad van. Pedig még csak egy napja alakultál át. Pont mint én.- mosolyogott, és megölelt az érintett. –Ja, és még az erőd is kialakult.- mondta, miután én arra az esetre gondoltam, amikor Edwardnak elvettem az erejét. Az az arckifejezés. Elnevettem magam, mire Ed morgott.
-Bocsi. –nevettem tovább.
-Akkor mondjuk kapcsold be, és akkor nem látom.
-Jó ötlet.- erre elvettem az erejét, de csak úgy, hogy engem ne halljon. – Így jó?- nevettem.
-Tökély. –mosolyogott a végére.
-Oké. Akkor. Sétálok egyet. Nem jön valaki?- kérdeztem. Erre Emm, és Jazz felpattant, Alice-val az élen kiindultak.
-Oké. –mosolyogtam, és utánuk eredtem.
-Hugi…meg kell tanítani harcolni. –vigyorgott Emmett.
-Aham. Tök jó.- mondtam.
-Szerintem is. Majd én megtanítalak.- még nagyobb vigyor terült el az arcán.
-Te? Na persze. A maci, aki brummogni is alig tud, harcot tanít. Jó vicc.- nevettem, mire nekem rontott. Én könnyű szerrel kikerültem, és leterítettem.
-Ez hogy?- nézett rám csodálkozva Jazz.
-Ohh, még öt éve bokszot, és karatét tanultam. –nevettem, miközben leszálltam Emmettről, aki csak sértődötten nézett rám.
-Csodálatos. De azért én majd adok egy kis rutint okéjs?- ölelt meg Jasper.
-Persze. Bármikor. – nevettem.
-Nahm, nem megyünk?- nézett Alice.
-De. Persze, türelmetlen kisasszony. Mit tervezel, hogy ennyire sietsz?- mosolyogtam rá.

-Semmit. –vágta rá kicsit gyorsan.
-Aha.- mondtam úgy, hogy érezni lehessen, hogy nem vettem be. Elkezdtünk Alice után futni. Egyszer csak valaki megragadott hátulról. Előttünk egy folyó volt. Jasper pedig bele akart dobni. Csakhogy ő sem úszta meg. Őt Emmett kapta fel, és így beleugrott velünk a folyóba. Ők csak nevettek, én pedig dühösen fujtattam, miközben kimásztam a jeges vízből.
-Ezt muszáj volt? Egy tök jó ruha volt. A cipőről ne is beszéljünk. –morogtam. Nem hiszem el. Tetszett ez az összeállítás. Ekkor megláttam Alicet aki nevetett a parton. NEVETETT. Odafutottam, gondoltam nem vette észre, hogy mit fogok csinálni. Így könnyedén felemeltem, és bedobtam a tóba. Mindezt egy másodperc alatt. Ekkor már én is nevettem. Alice dühösen dugta ki buksiját a víz alól.
-Ugye, milyen jó érzés. Gondolom ezt nem láttad.- néztem rá. Mire elvigyorodott.
-Nem hát. –vigyorgott.- viszont téged láttalak. –nevetett.
-Oké, hát. Induljunk vissza. Szerintem. Amúgy Bridget köszönöm. –mosolyogott Jasper.
-Mit Jazz?- nevettem. Most meg mit köszön?
-Alice mostanában nagyon boldog. Sőt, annál is boldogabb. Emmettel együtt. Mindenki örül neked, csak egy személy nem. De vele nem kell törődni.  –monda, és úgy vigyorgott, hogy a fogain megcsillant a napfény. Ez tök jó. Még ezt is láttam. Elnevettem magam.
-Ohh, hát ezt nem kell köszönni. Ha ti nem lennétek, most én sem.- ölelt meg minket.- De most tényleg menjünk. Szerintem már várnak otthon. – mondtam, és elindultunk Haza. Haza. Igen. Most már ez az otthonom.

Más élet- 14.fejezet

Meghoztam a 14. fejezetet.
Először is, köszönöm a két rendszeres komizónak, Cherry-nek, és Eveliin-nek.
A következő fejezet szombatra várható.
Pusz

14.fejezet
(Bridget)

Fájdalom. Perzselő tűz, mely minden másodperccel erősebb. Közeledik a szívem felé, lassan leszállva végtagjaimról. Utolsó dolgok, amikre emlékszek. Medve, zuhanás, sikítások, fájdalom. Nem hittem volna, hogy a halál ilyen keserves érzést hoz magával. Azt kívántam, hogy senki se érezze ezt, ami velem történik. Egyszer csak meghallottam pár hangot.
-Alice. Nyugi. Ha nem nyugtatnálak, akkor már rég a nyakában lennél. Kérlek. – Jasper?
-Hát, igen. Jót tesznek a nyugalom hullámaid. Mikor mondjuk meg neki, hogy mik vagyunk, és, hogy ő is vámpír lett?- nyugalomhullám? Vámpír. VÁMPÍÍÍR? Mi?
-Nyugi, Alice. Nem kell ezen rágódnod. Hallotta. És most eléggé fel van zaklatva. Nem is, meg van ijedve. Kiolvastam a gondolataiból. És most is hall minket.- Edward? Edward vámpír? Mindenki vámpír? ÉN IS VÁMPÍR VAGYOK? Hogyan?
-Na, mikor kel fel?- Emmett. Emmett menj innen! Úgysem hallod, de menj innen! Vámpírok! Menj.!
-Ez vicces. Emmett, épp most utasított, hogy menj innen, mert vámpírok vannak itt. Eléggé vicces. – nevetett mindenki.
-Nyugi, hugi. Te is az vagy. Vagy leszel. Ha végre kész leszel. Alice?- Emmett. Hugi?
-Még két perc. Nem is 95 másodperc. 90 másodperc múlva fel fog kelni. Ne aggódjatok. Láttam. Ja, és szóljatok Carlisle-nak. – Carlisle? Ő is? Nem hiszem el! Miért nem mondták el?
-Nyugi, Bridget. Nyugodj meg. Majd ha te is képes leszel beszélni, akkor mindent elmagyarázunk. De nyugodj meg. Nem valami könnyű nekem. Mindenki érzelme…- Jasper megpaskolta a kezemet. Azt hiszem. Mi ez a mindenki érzelme? Oké, akkor rakjuk össze. Ha jól értem, akkor Edward hallja a gondolataimat, Jasper érzi az érzelmeimet, és Alice meg látta a mit is? Ja, a jövőt. Atya, Úr, Isten.
-Ügyes. Kitaláltad. Gratulálok.- mondta Edward. Te jó ég. Mi van itt? Állatkert? Hová kerültem? Diliházba? Vagy csak ugratnak. Erre Edward hangosan nevetett.
-Nem, nem állatkert, de a diliházat sem találtad el. És viccnek meg egy kicsit durva.- mondta még mindig nevetve.
Egy váratlan pillanatban a fájdalom a szívemnél erősödött, felsikítottam. A tűz leszállt a végtagjaimról. A szívem nekiállt őrült tempóban verni, és miután a fájdalom, és a tűz a tetőfokára hágott, a szívem egy utolsó, óriásit dobbant, majd végleg megállt, ezzel a tűz is abbamaradt. Vártam, hogy mikor dobban még egyszer, csak vártam, és vártam. Ha nem dobog a szívem, akkor voltaképpen nem is élek. Hirtelen a sok aggodalom abba maradt, és kinyitottam a szemem. Mindent sokkal, de sokkal jobban, tisztábban láttam. Felültem, de olyan gyorsan, hogy szinte beleszédültem. Megláttam, hogy mindenki az ajtóban tolong. Emmett, Edward, és Jasper pedig legelöl, mögötte mindenki más. Megtapogattam az arcomat, és teljesen sima volt. Semmi karmolás. Legalább is nem érzem. De hogy?
-Alice.- szólt csilingelő hangom. Ez nem én vagyok. A kis manó kidugta Jasper mellett a fejét, és elvigyorodott.
-Nem fog bántani. Emmett, Jasper. Nem bíztok benne? Kérlek. Nem bántana. Egyikünket sem.- mondta, miközben kibújt Jazz mellett.
-Igaza van. Csak nagyon érdekesnek talál mindent.- mondta Ed, miközben engem bámult.
-Mi olyan érdekes rajtam Edward, hogy ennyire kell bámulni?- kérdeztem, és meglepődtem magabiztosságomon.
-Nézd meg magad.- hozott be egy nagy tükröt Alice. Belenéztem. Ez meg ki? Mert biztos, hogy nem én. Ez egy csodálatos, hófehér bőrű, vörös szemű csaj. Vörös szemű???

-Miért?- néztem Edwardra, és felpattantam az orvosi ágyról.
-Még emberi vér van az ereidben. Maximum fél év. – mondta mosolyogva.
-Mindenről tudni akarok. És, nem fogok semmit csinálni. Miért gondoltátok, hogy bántok valakit? Nem is tudnám. –néztem Jasper-re értetlenül, közben Alice a karjaimba vetette magát. Én pedig visszaöleltem. Semmit sem értettem.
-Oké, Alice, hogyha elengedsz, akkor mindent elmondanátok? Semmit sem értek? És hogy vagyok itt, amikor egy medve támadott meg? És a sebhelyek? És mi van a családommal? Meg kellett volna halnom!!- kezdtem egyre hisztérikusabb hangnemre váltani.- És? Hmmm? Mi ez?- szagoltam bele a levegőbe, és elkezdett egyre jobban kaparni a torkom.
-Hegyi oroszlán. Mit keres itt egy oroszlán?- Edward. Ezt miért tőlem kérdezi? Ekkor valamiért nem uraltam a testemet, és kiugrottam az ablakon, és az oroszlánra vetettem magam. Belemélyesztettem a fogaimat az ütőerébe, és kiszívtam a vérét. Nem igen volt ideje ellenkezni. Amikor végeztem, felálltam, és megtöröltem a számat. Elsuttogtam egy „Bocsi” –t, és futásnak eredtem. Ha egy oroszlánt ilyen könnyen megölök, akkor bárkit képes vagyok megölni. Nem akarok gyilkos lenni. Ha jól hallottam, ami biztos, akkor mindenki utánam indult. Egyre gyorsabban futottam, senki sem tudott utolérni. Egyszer csak Edward hangját hallottam meg.
-Úgy fél kiló méterre lehet előttünk. Észak felé tart. Látom a fejében. – EDWARD! Ne olvass már a gondolatainkban! Elegem van!
-Nem hallok senkit! Bridget-et sem!- Ez én voltam?
-Mit hallottál utoljára?- kérdezte Carlisle. Közben megálltam, hogy jobban halljam.
-Azt, hogy Bridget azt mondja, hogy ne olvass már a gondolatainkban. És ennyi. Többet nem hallottam.- ezt én csináltam. Örömömben felsikítottam. Nem is tudtam, hogy lehet, de Sikerült! Tök jó! Jeeeee. Igaz, azt sem tudom, hogy hogyan csináltam, de az most nem lényeges. Elvettem Edward erejét. Ez nagyon jó. Közben odaértek hozzám a többiek, és elég érdekesen néztek rám. Nem lehettem mindennapi látvány. Egy nő, mini ruhában, és magas sarkúban ugrál az erdő közepén.
-Alice. Alice. Alice.- ugrottam a nyakába
-Én voltam. Én voltam. Alice. Én voltam. Edwardnak nincs már ereje –trilláztam, és örömömben őt is megöleltem.
-Te voltál?- nézett értetlenül.
-Arra gondoltam, hogy ne tudja használni az erejét, és tessék. - Erre elvigyorogtam, és magamra mutattam. -Menjünk vissza. Tartoztok még egy vallomással nekem. –mutattam végig rajtuk, majd bizonytalanul néztem körbe. Most merre? Mindenki elnevette magát, majd Emmett és Alice kézen fogtak, és elvezettek a házhoz. Bementünk, és leültünk a kanapéra. Teljesen fesztelenül éreztem magam. Csak azt nem tudtam, hogy miért. Carlisle leült velem szembe, és sorban mindenki helyet fogalt.
-Szóval. Hol is kezdjem.- nézett komolyan Carlisle.
-Mondjuk az elején.- néztem rá kíváncsian.
-Rendben. Szóval. Kezdjük ott, hogy Alice látta a medvetámadást, és a szakadékot is. Szóval az egészet. Elment oda, és megmentett. Elhozott ide, én pedig átváltoztattalak. Így vámpír lettél, mint mi. –mosolygott.
-Mi az, hogy vámpír?- ezen Emmett jót derült. Aztán segítségkérőn néztem Edwardra. Gondoltam, ő majd megérti. 
-Szerintem úgy érti, hogy mi takar maga alatt, mik a tulajdonságaink.- nevetett velem. Ezt a csilingelő hangot még meg kell szoknom. 
-Kezdem a kedvencemmel. Nagyon nagy erő.- szólt közbe Emmett.
-Gyorsaság.- mondta Edward.
-Szépség.- Rosalie.
-Tökéletes látás, és hallás.- Jasper.
-plusz, mínusz, képesség.- mondta Carlisle.
-Hát, igen. Azokat már ismerem.- vigyorogtam.

-Halhatatlanság.- mondta Alice.
-Nem változik a testünk.- Esme.
-Vért iszunk.- Carlisle.
-Elő márványtömb vagy.- mondta mosolyogva Emmett.
-Tökéletes memória.- Jasper.
-Oké. Ennyi elég is lesz szerintem. –mondtam.- most hazamegyek. A családom biztosan megijedt. Köszönöm, hogy megmentettetek.- mondtam, mire mindegyikük érdekesen kezdett el nézni, és Jasper vissza húzott a kanapéra.
-Nem mész te sehová!! – kiáltott rám. Furcsán néztem rá.
-Miért?- kérdeztem, közben próbáltam újra felállni, de visszanyomott.
-Mert megölheted őket. Újszülött vagy. Vérrel táplálkozol. Szerinted miért kapar a torkod?- mondta, miközben felemelte a hangját. Megölhetem a családom. Az én családom. Megölhetem őket. Egy gyilkos lehetek, vagy már vagyok. Egy gyilkos. Sosem ölném meg a családom, de megtörténhet. És miért kapar a torkom? Most nem vészes. Nem is figyelek rá. De ezek szerint amiatt van. Vérrel táplálkozok, de az  oroszlán is elég volt. Nem kell nekem semmi. Se vér, se semmi. Nem akarok gyilkos lenni. Nem akarok. Elmegyek…és akkor senkit sem bántok. Ez az. Ha senkivel sem érintkezek, akkor az esély sincs meg rá, hogy öljek. Ez lesz az. Na, akkor ha Jasper elenged végre, már megyek is. És soha többé nem találkozok senkivel. Talán kibírom. Ránéztem Edwardra. Gondolom hallotta, vagyis ha nagyon koncetrálok, akkor halja. Talán.  Erre csak bólintott. Elmondtam mégegyszer az egészet, és befejeztem a koncentrálást.
-Jasper. Engedd el.- nézett rá.- Nem megy a családjához. Igaz, még mindig nem hallom a gondolatokat, csak az előbb az övét.  Nem hagyná, hogy a családja  meghaljon  miatta. –Erre Jasper elengedett, én pedig nagyon gyorsan elkezdtem futni az erdőbe.

Más élet- 13.fejezet

13. fejezet
(Jasper)

Alice egész nap ideges. Volt egy látomása, de senkinek sem mondta el. Még Edward sem tudta kiolvasni a fejéből. Érzem a Kedvesen idegességét, aggódását, féltését, és félelmét. De mi válthatja ki belőle? Ekkor Edward felől is ugyanezt éreztem meg. Tehát kiolvasta a fejéből. Istenem. Mi történhetett?
-Edward. Mond. Mi a látomás? – nem szólalt meg, csak sokkolva nézett előre. Alice is lenyugodott most, nem futkosik, csak sokkolva néz. Ekkor egy újabb látomása támadt. Gyorsan feléledt, és már mondta is.
-Prue-t megtámadta egy medve, az Olympic-hegységben.- mondta, és már megint lefagyott. Egy újabb látomás. Ekkor Alice kifutott az ajtón, és szélsebesen futni kezdett. Futottam utána. Még hallottam ahogy Emmett megkérdezi, hogy mi történt, és Edward csak ennyit mondott: Bridget.  Ekkor már Emmett ugyan ott fut, mint én. Követjük Alice-t, és megfogtuk, Emmett lefogta, én pedig a szemébe néztem. Ott vonaglott a bátyám karjaiban, és nem akart figyelni egyikünkre sem, és egyszer csak elkiabálta magát.
-Engedjetek már el! Nem éli túl! Értitek? ENGEDJETEK EL! HAD MENJEK.- mondta, és Emmettel együtt Alice után futottunk. Gyorsan elértünk egy folyóhoz, ami tele volt vérrel. Ez a vér nem vonzott. Furcsa. És akkor megláttam. Bridget. A folyóban, tele karmolásokkal, nagyon mély sebekkel, és a szíve már alig ver. Oda futottunk hozzá, Emmett felemelte, és bevitte az erdőbe. Nem értettünk, ekkor felfelé mutatott. Fel Bridget családja sírt, de nem vettek észre minket. Bridgeten ahogy megnéztem medve karmolások vannak. Sok karmolás. De a medve sehol. Legalább is fent. Idelett megláttam egy medve nyomait, de már nincs a közelben. Bridget alig lélegzett. Emmett elkezdett vele futni, mi pedig utána.
-Carlisle. Szólni kell neki. Át kell változtatni. Nem veszíthetjük el. Emmett, kapcsolj gyorsabb tempóra. –Alice lefutotta Emmettet, mindenki gyorsabb tempóra kapcsolt, így én is. Pár perc alatt otthon voltunk, és felfutottunk az irodába. Carlisle itthon van. Érzem. Érzi a vért.
-Carlise, Carlisle! Segíts!- sírt könnyek nélkül Alice. Átöleltem, és mind a ketten tiszta vér voltunk. Rosalie pont akkor jött le a lépcsőn. Megérezte a vért, és támadni akart. De sajnos nem csak a vér utáni vágy uralta, hanem a féltékenység, és az utálat is.  Emmett, és Bridget elé ugrottam. Rosalie-t visszalökve, kidöntve az egyik falat. . Mindenkinek leesett, hogy mi történt, így gyorsan mozdultak. Edward lefogta Rosaliet, Carlisle átvette Bridgetet, és felrohant vele az irodába. Követtem, Alice-vel együtt. Emmett lent maradt, lefogva Rosalie-t.
-Mi történt?- kérdezte aggódva Apánk.
-Medve. Kirándulni voltak. – hadartam.
-Csak úgy éli túl, ha átváltoztatod Apa.- mondta Alice, hisz ő már gondolom látta.
-Hát akkor nincs más választásunk. Jasper? Hogy bírod?- kérdezte Apánk.
-Nagyon jól bírom, nem kívánom a vérét. De erre ráérünk. Alig ver a szíve. Változtasd már át.- mondta gyorsan, és az alig lélegző Bridzs-re néztem.
-Jó, de menjetek átöltözni, és fürödni. Most.- parancsolt ránk, és Bridget-hez hajolt. Bele mélyesztette fogait a nyaki ütőerébe, így mérget juttatva szervezetébe. Majd a csuklóit, és a bokáit is megharapta. Fél perc múlva szíve őrült tempóra kapcsolt. Sikerült. Megfogtam Alice-t és kihúztam az ajtón.
-Ne, látni akarom.- nézett rám dacosan.
-Alice, fél óra. Oké? Át kell öltöznöd, Bridgetet is, és fürödni is kell. Mert így- mutattam végig magunkon.- nem mehetsz egy újszülött közelébe. Érted? – amikor megértette, besietett a szobánkba, és már hallottam is, ahogy ledobja a ruháit egy dobozba, és megengedi a csapot. Tíz perc múlva már előttem állt, egy teljesen vidám Alice, akinek az arcáról alig lehetett volna levakarni a mosolyt.
-Hát, te minek örülsz ennyire? –kérdezte a lépcsőn épp felérő Emmett.
-A barát nőnk örökre velünk lesz, úgy három nap múlva. Ja, és Emmett, ahogy látom lesz bunyó társad.- vigyorgott, majd elfutott mellettünk.
-Hogy mi?- kérdezte meglepődve Emmett, majd éreztem, hogy felvidul.
-Emmett, most menj, és fürödj meg, öltözz át, és egy dobozba tedd bele a ruháidat. Majd elégeted.- mondtam, és én is elmentem fürödni. Ugyan oda dobtam a ruháimat, ahova Alice. Én gyorsan végeztem, és odaadtam Emmett-nek a dobozt.
-Ezt is égesd el kérlek.- néztem rá, és ahogy láttam ő is épp most végzett.

-Ezer örömmel.- fogta meg őket, majd lerohant. Bementem a rendelőbe, és megláttam, hogy Bridget új ruhába, tisztán, vér mentesen vergődik az ágyon. Alice. Még tűsarkú is van rajta. Na jó, ezt Ő tudja.
-Drágám. El kellene menned vadászni is. És gondolom végig itt akarsz ülni az ágy mellett. Ha így van, akkor menj.- mosolyogtam rá. –Addig én vigyázok rá.
-Oké. Maximum egy óra. Szia.- azzal ki is ugrott az ablakon. Én pedig egyedül maradtam a szenvedő Bridget-tel. Leültem. Ekkor Emmett jött be az ajtón.
-Hogy van?- kérdezte, miközben az ágyhoz lépett.
-Nem érzem a fájdalmát. Nem értem. Na, mindegy. A sebei nagy része már gyógyul. Remélem nem marad helye. – néztem bátyámra, aki szomorúan nézett vissza rám.
-Sokat jelent neked igaz?- kérdeztem tőle.
-Igen. Nem értem, hogy miért. Sokat. Szeretem, mint egy testvért. De jobban. Jobban mint Alicet. De nem szerelmesen.  Érted?- nézett reménykedve, közben azt az érzést éreztem meg felőle, ami magyarázott.
-Értem. Pontosabban érzem.- mosolyogtam rá.
-Menj csak vadászni te is. Én még ráérek.- mondta, majd felemelt a székről, mint egy ovist, és letett a földre, miközben ő helyet foglalt a széken.
-Oké. Ha visszajövök, akkor te mész. Ja, és még a falat is meg kell csinálni- mondtam, és kiugrottam az ablakon, és Szerelmem illata után indultam…
                                                  
                                                          *****
(Prue)

Épp indultunk le a hegyről, amikor megláttam azt a medvebocsot. Annyira édes. Odamentem hozzá, és felemeltem.
-Nézzétek.- mutattam feléjük. Ekkor Bridget elkezdett kiabálni.
-Prue, menj onnan. Ne!- kiáltotta, és talán még hallottam egy „gyere onnan”-t, majd elrántott, ezzel kiesett a kezemből a maci, és Bridget a földön landolt. Felette egy nagy medve. Karmolászta. Bridget már szinte minden porcikájából vérzett. Szörnyű látvány volt. Felsikítottam. Apu elkezdte ütögetni a medvét egy nagy bottal, így Bridget ki tudott kúszni alóla. Vér csíkot húzott maga után. Arca a felismerhetetlenségig roncsolódott. És mi lehet a mellkasán? Ekkor Nővérem megfogta a bocsot, aki felmorgott, erre a medve megfordult, így nem támadott rá Apura, és Bridgetet még egy karmolással a szakadékba lökte. A medve leesett utána, de arra már nem figyeltem. Eszeveszettül sikoltoztam, és sírtam. Összerogytam, és minden elsötétült.

Arra keltem, hogy minden fehér, és fertőtlenítő illatú. Kórház. Kórházban vagyok. Mellettem Apu, és Anyu ült.
-Mi történt? –kérdeztem, hisz csak foszlányok maradtak meg.
-Bridget. Meghalt. Nem találták meg a testét.  – sírta Anyu. Ekkor minden beugrott. A bocs, a medve, a karmolások, a szakadék. Mindent én okoztam. Ha hagyom azt az állatot, akkor Bridget nem védett volna meg, és nem lenne ott, ahol van. Elsírtam magam.
-Mikor mehetünk haza?- kérdeztem, miközben már alig láttam a sok könnytől.
-Még ma. Valószínűleg. Ma hazamegyünk. Ígérem. – Ezzel kiment, és pár perc múlva jött vissza.- Öltözhetsz. Megyünk.- mondta, miközben kivette a kezemből a kanült. Ahogy láttam, az infúzió már lefolyt. Felkeltem, felöltöztem, és mint egy élőhalott, mentem haza. Otthon felmentem a szobámba, és megláttam a kutyát, a dolgokat, megéreztem a nyakláncot, ami tőle kaptam. Sírva rogytam az ágyamra, és könnyeimen keresztül is láttam, ahogy Lotti hozzám dörgölőzik. Ezután zokogva rém álmok tengerébe merültem.

Más élet- 12.fejezet

Köszi Cherry, és Eveliin, hogy minden fejezethez írtok komit! (L) Ezt a fejezetet nektek ajánlom!

12.fejezet
(Bridget)


Szombat. Már egy, másfél hónapja, hogy vége a tanévnek. Egész jó év végivel, és jó sok programmal a hátam mögött élvezem( gipsz nélkül)  a nyári szünetet. Sosem felejtem el, amikor először mentünk moziba Jenny-vel és Chrissel.*A mozi előtt vártam őket. Úgy volt, hogy hatkor találkozunk, erre már negyed hét. Már sötét volt. Egyszer csak egy párt láttam meg, kézen fogva közeledtek felém. Ők nem azok. Ha csak nem hoztak magukkal valakit. Igaz, Chris mondta, hogy szeret valakit, de nem gondoltam volna, hogy Jenny az. És akkor felismertem őket. Mind a kettőjüket. Chris és Jenny. Összejöttek. *Nagyon jóban lettünk. Egymás támaszai vagyunk.
Cullenékkel sem rosszabb a helyzet Sőt. Ahogy a családdal egyre jobb lett a kapcsolatom, úgy Rosalieval romlott. Nem értem én ezt a lányt. Semmit sem ártottam neki…
Ma pedig. Megyünk a családommal kirándulni. A hegyekbe. Ezt sem hittem volna el, ha valaki csak úgy mondja. A mi családunk, akiknek soha sincs egy kicsi szabad ideje sem, egész napos kirándulásra mennek. Nem is a legközelebbi hegyekbe. Sőt. Az a lényeg, hogy tíz perc múlva indulunk. Már felöltözve, indulásra készen ülök a nappaliban. A szüleim össze- vissza futkosnak. Vicces látvány. A testvérem épp a kutyasétáltatásból jött meg, és futott fel a szobába a táskájáért. Hamar leért, így leült mellém a kanapéra, és nézte a szüleinket. Együtt nevettünk, amikor megláttuk, hogy Apu annyira nem figyelt, hogy Anyu cipőjét fogta meg, és próbálta felhúzni. Ilyenkor döntöttünk úgy, hogy segítünk. Gyorsan megcsináltuk a szendvicseket, bepakoltuk egy táskába, és kivittük a cuccokat a kocsiba. Akkorra a szüleink is kész voltak. Bepattantunk a kocsiba, és Apu beletaposott a gázba. Indultunk az Olympic-hegységbe. Egész gyorsan ott voltunk. Nem tűnt 10 percnek, de igazából 40 perc is volt. De senki nem nézte meg az órát, amikor indultunk, így csak körülbelüli időt tudok. Felmásztunk a hegybe, és közben jót mulattunk. Vicceket mondtunk, ugrattuk egymást, meg ilyesmik. Ennyire még talán sosem engedte el magát a család. Megálltunk egy kis tisztás szerű réten. Csodálatos kilátás nyílt innen. Elővettem a fényképezőgépemet, amit nemrég vettem, a saját magam keresett pénzemből. Igen, dolgozom. Egy boltban. Szóval, elővettem a fényképezőgépemet, és fotóztam. Az egész családot, a tájat, meg ilyeneket. Apu tüzet gyújtott, és elővette a mályvacukrokat. Feltűztünk egy-egy botra pár szemet, és a tűz fülé tartottuk. Hamar kész volt, így tudtunk enni, és régi történeteket mesélni. Rengeteget beszélgettünk. A kedvenc történetem az volt, ami Apu és Anyu közösen mesélt.
* Bridget, Te még csak 5 éves voltál, Prue, te meg kettő. Egyik hétvégén elmentünk a nagyszüleitekhez, és játszottatok. A rádióba szólt egy dal, amit nagyon szerettetek. Vicces dal volt, de már nem tudom mi. Az volt, hogy mi kimentünk beszélgetni a teraszra, ti pedig bent maradtatok a nappaliba, egy tábla csokival. Amikor visszamentünk, azt vettük észre, hogy mind a kettőtök arca tiszta csoki, és mi megkérdeztük, hogy mi történt. Ti pedig aranyosan azt válaszoltátok, hogy túl sokat voltatok a Napon, és lebarnultatok. Igaz, még azt sem tudhattátok, hogy mi az, de ti azt mondtátok. Az a legjobb az egészben, hogy Karácsonyi látogatás volt, és maximum a karácsonyfai égők alatt barnulhattatok le.*Ezen a történeten rengeteget nevettünk. Amikor kezdett lemenni a nap, úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk. Indultunk lefelé, már talán félúton is voltunk, amikor Prue megállt.
-Nézzétek.- ment oda egy medvebocshoz, és megsimogatta.
-Prue, menj onnan. Ne- kiabáltam rá, hisz a hegy szélén állt, a kezében egy medvebocs, az erdőből pedig jött ki az anyamedve.
-Gyere onnan!- rántottam el, és én kerültem a helyébe. A bocs kiesett a kezéből. A medve pedig pont akkor támadott. Ledöntött, és elkezdett karmolászni. A felsőm szétszakadt, a mellkasomból, és a fejemből  ömlött a vér, csak a családom sikogatását hallottam. Valahogy elterelődött a medve figyelme, és így ki tudtam kúszni alóla. Csakhogy így még közelebb kerültem a szakadék széléhez. Lent, ha jól látom, egy folyó van. Áhh, igen. Egy folyó. S sokktól józanul gondolkodni sem tudtam. Fel kellett volna állnom, és elfutnom, vagy valami hasonló. Láttam, ahogy Apu próbál segíteni, Prue-t lefogja Anyu, és elfordulnak, míg Apu egy vastag bottal üti a medvét. A bocs akkor futott el mögöttem, amikor Apura akart támadni a medve. Felálltam, megfogtam a bocsot, aki felmordult, és a nagy medve rám kapta pillantását. Még mindig fogtam a bocsot,  így az anya nagy sebességgel indult meg felém. Óriási csapást mért a mellkasomra, megtántorodtam, és beleestem a szakadékba. Már csak a fájdalomra, a családom sikítgatásaira, és a halálomra gondoltam. Lecsuktam a szemem. Vártam a fájdalmatlan, gondtalan életet, és csak zuhantam, és zuhantam.

Más élet- 11.fejezet

Itt a 11.  fejezet. Köszi, annak a két embernek, aki írt komit. Puszi.

11.fejezet
(Bridet)

Kimentem a parkolóba, és Cullenék már ott voltak. Mind. Alice odafutott hozzám, és megölelt.
-Szia, Szia, szia, szia. Köööszi. Képzeld, a két fiú is jön velünk. Mivel Emmett és Jasper tegnap a legjobb cipőmet beledobta egy vízbe. –morogott, de mosolygott.
-Hát, gratulálok. Legalább lesz hordárunk. De tényleg csak két óra. Oké Alice?- néztem rá komolyan.
-Oké, de akkor menjünk, mert megy az idő.- vigyorgott, és bepattant hátra.
-Sziasztok.- Intettem a többieknek is. Mire Edward egy kicsit érdekesen nézett. Mi ilyen érdekes rajtam? Erre meg elvigyorodott. Hát, én ezt nem értem.
-Szia.- mosolygott Bella. Rámosolyogtam, és beugrottam Alice mellé. A két fiú beszállt előre. 
-Na, mi van fiúk, nincs kedvetek vásárolni?- vigyorogtam gonoszan.
-De, persze. A kis energia bomba Alice-val.- morogta Emmett.
-Hát, az biztos, hogy ne adjatok neki se kávét, se kólát, se semmi koffein tartalmú italt.- mosolyogtam, miközben Alice-ra néztem, aki csak kidugta rám a nyelvét. Erre mindenki elnevette magát.
-Jasper, ma én vezetek. Mindig te vezetsz. – morogta Emmett, miközben kiszállt a kocsiból, és odajött a vezető oldalra. Jasper pedig nem szállt ki. Csak szemeztek egymással.

-Mi van, Emmett, Jasper úgy megbabonázott, hogy meg sem bírsz szólalni? Kivegyünk nektek egy szobát? –jutott eszembe a reggeli mondat. Elnevettem magam, és közben Alice elővette a mobilját.
-Már hívom is. –nevetett. Jasper, és Emmett csak néztek. Majd Jasper kiszállt, és beült a nagy mamlasz a vezető ülésbe, Jasper meg az anyósülésen foglalt helyet.
-Okos enged, szamár szenved.- nevettem.
-Ez jó volt. Végre van valaki, aki szembeszáll Emmet-tel. Vagy inkább beszáll a hülyeségeibe.- kopogtatta meg a kocsiablakot  Edward, majd Bellával kézen fogva beültek a Volvo-ba, és már ott sem voltak.
-Na, menjünk. Tényleg sietni akarok. Már amennyire lehet. – mosolyogtam Alice-ra, majd megpaskoltam Emmett vállát, jelzésképpen.
-Oké, indulunk. Gondolom… Nekem is kell majd vásárolnom.- húzta el a száját, miközben az egyre csak jobb kedvű Energiabombára nézett.
-Hát. Az fix. Először gondolom a gyógynövénybolt, aztán cipő, fehérnemű, és maximum három ruhabolt. Megfelel?- nézett rám.
-Bele fér ez már csak 100 percbe?- néztem az órámra. Alice arcáról lefagyott a mosoly, és váratlanul előre dőlt, és sikoltozni kezdett. Persze csak kultúráltan.
-100 perc? 100 perc? Emmett. Indíts már! Már csak 100 perc!
-99.- mosolyogta Jasper. Erre csak még jobban nevettem. Már szinte a  hasamat fogtam a nevetéstől. Csakhogy nem vettem észre a hirtelen jobbra kanyart. Őszintén szólva, azt sem vettem észre, hogy elindultunk, így a jobb kanyarba dőltem egy nagyot, és szépen a kocsi padlóján terültem el. A többiek csak nevettek. Gyorsan visszapattantam a helyemre, és vigyorogtam. Hamar ott voltunk a boltoknál, és Alice ki is pattant, kihúzta Jaspert, majd megkerülve a kocsit, felém tartott. Gyorsan, mielőtt még ideért volna, kiugrottam a kocsiból. Megragadtam Emmett kezét, kirángatva a vezető ülésből, és becsaptam az ajtót. Ő bezárta, és már indultunk is tovább. Ahogy beértünk a boltokhoz, azonnal megkerestük a gyógynövényboltot. Az e legfontosabb. Megvettem ami kell, és bementünk a cipőboltba. Azonnal kiszúrtam egy nagyon magas, tűsarkú, vörös cipőt. Hát, felpróbáltam. Tökéletesen passzolt a lábamra. Megvettem.
Másfél órával, tíz bolttal, és vagy húsz táskával később:
-Ne már, légy szíves. Nem bírok többet ki. –nyafogott Emmett, mint az ovisok. Már pont végeztünk. Szóval mentünk is volna haza, de ezt a fiúk még nem tudták.
-Jajj, már csak három bolt. Az már csak egy óra. Komolyan. –nézett kiskutyaszemekkel Alice.
-Alice. Tényleg. Menjünk. Meg kell még főznöm a teát, meg ilyenek. Szóval, fiúk. Nincs kegyelem Alice számára. Indulunk. – fogtam meg a kezüket, és felhúztam őket a padról. Azonnal feléledtek a zombi állapotból, és gyorsított léptekbe mentek a kocsi felé. A táskákat betették a csomagtartóba, beültek előre, mi hátra, és már a városban sem voltunk. Körülbelűl 250-nel száguldottunk. Bírom a sebességet, szóval semmi gond, és félelem nem volt bennem. Miután a csomagjaimmal együtt kitettek otthon, bementem a házba, és feltettem a teát főzni. Felmentem a Hugicám szobájába, aki aludt. Mellette az éjjeliszekrényen volt valami gyógyszer, meg egy pohár víz. Miután adtam a kis Lotti-nak egy kis tápot, és vizet, lementem, és csináltam egy kis pirítóst. Amikor lefőtt a tea, ízesítettem, és mindent egy nagy tálcára pakoltam, és ismét felfelé vettem az irányt. Amikor felértem, a Húgom már ült az ágyban.
-Szia, hogy vagy?- kérdeztem aggódva.
-Köszi. Jól. A gyógyszer levitte a lázamat. Semmi különös, csak egy kis megfázás. A tüdőgyulladást megúsztam –mosolygott, miközben letettem elé a tálcát. Meg is fogta a csészét, amiben a tea volt, és kortyolt belőle.
-Ez a kedvenc gyógyteám?- kérdezte, én pedig bólintottam, mire megölelt.- Köszönöm. De tudod, hogy nem kellett volna. De legalább holnapra még ki vagyok írva a suliból. –nevetett. Holnap péntek. Nem is csodálom. Egy napra minek elengedni.  Beszélgettünk egy jó órát, közben levittem a tálcát. Amire visszaértem már aludt. Betakartam, és elmentem a saját szobám felé. Kicsit későn, de megtanultam. Elmentem zuhanyozni, és miután kész lettem, belebújtam egy jó meleg pizsibe. Lefeküdtem, betakaróztam, és közben Laptopoztam. Ahogy bejelentkeztem, azonnal rám írt Jenny.-Szia. Hogy vagy?
-Szia Jenny. Nagyon jól. Egy kicsit fáradtan, de jól. Hát te?
-Hát, én is. Azt akartam megbeszélni, hogy nincs kedved szombaton moziba menni? Pontosabban a mozit, amit megbeszéltünk, szombatra tenni?
-De, persze. Megbeszéled Chris-sel? De én most megyek. Álmosabb vagyok, mint gondoltam.
-Persze. Oké. Szombat, hat óra. Jóéjt.
-Neked is. Puszi.
Kikapcsoltam a gépem, és még jobban bebújtam a pihe-puha ágyba. Hamar el is jött az ólom súlyú álom.

Más élet- 10.fejezet

Ezt a fejezetet Eveliin-nek ajánlom, miatta tettem fel hamarabb.

10.fejezet
(Bridget)

Reggel egész jó kedvemben voltam, mivel feldobottan aludtam el.
Ahhoz képest, hogy egy kézzel kell felöltöznöm, és kisminkelnem reggel, egész gyorsan elkészültem. Mint majdnem minden reggel, ugyan azt ettem, és ittam. Narancslé pirítóssal.
Fogat mostam, felvettem a cipőm és a kabátom. A táskámmal együtt kibaktattam a házból. Hol a húgom? Egész reggel nem láttam. Visszamentem a házba, fel a szobájába. Még aludt. Ilyenkor alszik? Mi történt vele? Mindig ő volt a korán kelő, erre még fent sincs. Mi történt ezzel az egész világgal?   Odamentem az ágyához, aminek a végében a kicsi kutyus aludt, levettem az ágyról, és letettem a helyére. Utána megfogtam Prue a homlokát. Forró volt. Nagyon forró, és ráadásul teljesen leizzadt. A szája kiszáradt, pikkelyes lett. Elővettem a mobilom, és felhívtam Aput. Biztos ráér. Legalább is remélem. Nyolcig dolgozik, és negyednyolc. Csak elengedik. Harmadik csörgésre felvette.-Szia Bridget. Mi újság?
-Apu, nem tudsz előb hazajönni. Prue beteg. Lázas.  Meg kellene nézni. De nekem suli is van. El kell mennem maximum tíz perc múlva.
-Indulok. Carlisle, el kellene mennem. Nem gond. A lányom lázas. Haza kell mennem. Oké, köszi.   Kicsim, indulok. Öt perc, és otthon vagyok. Szia.- ezzel letette. Csengettek. Jajj, ne. Alice-ék. Nem igaz. Lefutottam a lépcsőn,  és kinyitottam az ajtót.
-Sziasztok. Bocsi, még kell öt-tíz perc. Talán nem késünk el. De nem kell megvárni. Elmehettek, tudok vezetni. Tényleg.- nézegettem a három szempárt.
-Nekem nagyon úgy tűnik kiscsaj, hogy már kész vagy. Mi hiányzik rólad? A fehérnemű?- röhögött Emmett.
-Ha-ha-ha. Nem. Én kész vagyok. Sőt, lassan 18 éve. És nem velem van gond.- ekkor köhögést hallottam fentről.- Bocs, üljetek le. Mindjárt jövök. És Alice, szerintem a mozit le kell fújnunk. –néztem rá, majd felrohantam a lépcsőn. Majdnem orra is estem, amin Emmett jót derült, Jasper meg csak felhorkant. Bementem a testvérem szobájába, aki még mindig ugyanúgy feküdt, azzal a különbséggel, hogy valahogy lerúgta magáról a takarót. Betakartam, és lementem.

-Bocsi, csak a húgommal baj van…és nem akarom egyedül itthon hagyni.- motyogtam, közben bementem a konyhába, és feltettem teát főni. Utána leültem a barátaimhoz a nappaliba.
-Semmi gond. Hogy van? Már mint mi a baja?- érdeklődött Alice.
-Lázas, az biztos. Mást nem igen tudok. –mondtam, közben leparkoltak a ház előtt. Felpattantam, és nem csak Aput kocsiját láttam meg, hanem egy fekete mercedes-t is. Carlisle szállt ki belőle. Apu benyitott az ajtó, engem majdnem fellökve, de még időben álltam hátrébb. Hát igen, mindenki aggódik a kis lánykáért.
-Szia. Ohh, bocsi. Tényleg. Menjetek csak. Most már átveszem a terepet. Anyádat már felhívtam. – mondta, miközben levette a kabátját, és felment a lépcsőn.
-Oké. Akkor megyünk. Nem érünk oda.- hadartam.- Ohh, Szia Carlisle. –mosolyogtam.
-Szia Bridget. Hogy vagy? Kezed?- mondta, miközben megnézegette a kezem.
-Hát, Carlisle. Nem akarok beleszólni, de gipszen keresztül szerintem nem sokat lehet megállapítani. Amúgy jól.- nevetett velem együtt mindenki.- De most megyek. Majd délután találkozunk. Szia apu.- kiabáltam fel, s kiléptem az ajtón. Esett a hó. Eddig még észre sem vettem. Kiértem, és már tanyáltam is egyet. Seggre estem. Király. Jól kezdődik. Meghallottam bentről Emmett nevetését, miközben Alice és Jasper felsegített. Bosszúsan néztem Emmettre, miközben elindultam a kocsi felé. Beültem, és bepattant mellém Emmett. Miért pont ő? Pont Emmett? Birom, meg minden, de a hülyeségiből néha elegem van. Beültek a többiek előőre, és Jasper indított. Rosalie-val lesz első órám. Neeee. Akkor már megint az lesz, mint ezelőtt. A többiek észrevehették hirtelen hangulat változásomat, mert Jasper megállította a kocsit, és hátrafordult.
-Mi a baj Bridzs? – nézett mélyen a szemembe.
-Semmi.- motyogtam.
-Hazudsz. Na, halljuk- szólt bele a manó az anyósülésről. Nem tudtam megszólalni, ezért Emmett elsütött egy hülye viccet.
-Mi van baby, Jasper megbabonázott annyira, hogy meg sem tudsz szólalni? Kitegyünk titeket egy motelnál? –nevetett, mire mindenki dühösen meredt rá.
-Emmett, ugye nem szeretnéd,, hogy szétverjem a csinos kis pofikádon a gipszemet.- gügyögtem neki, mint egy gyereknek, közben megcsipkedtem az arcát. Erre mindenki nevetett, velem együtt. Emmett pacsira tartotta az óriási mancsát, én pedig belecsaptam, de nem erősen. Nem akartam úgy járni, mint ezelőt.
-Vééégre. Van egy társam, aki humoros. – vigyorgott, közben Jasper indított.
-Oké, hogyha mindenkinek jó már a kedve, akkor két percünk van még beérni.- nevetett.
-Mennyi? Két perc? Uhh. Elkésünk! Bocsi.- néztem szemlesütve.
-Ki mondta, hogy késünk?- nevetett, és beletaposott a gázba. Már 230-al mentünk, amikor befarolt az iskolába, és leparkolt.
-Oké, akkor most szólok. Még van egy percünk. Addig érjen be mindenki az órájára. Sziasztok.- vigyorgott a kis energiabomba.
-Oké. Köszi, sziasztok. –mondtam, és már mentem is a teremhez. Hamar odaértem, és beslattyogtam. Mindenki rám nézett, majd folytatták a beszélgetést. Rosalie. Nem. Már megint olyan lenézően néz rám. Mit ártottam én neki? Semmi. Ennyi.  Leültem, kipakoltam, és dobtam egy SMS-t  Alice-nek.”Bocsi. Elfelejtettem kérdezni, hogy mivel a mozit le fújtuk, nem akarnál a suli után eljönni velem vásárolni? A tesómnak szeretnék valamit venni. Van egy gyógytea, ami mindig segít neki. Légyszi. De maximum két órát.  És bocs, hogy most írok, de nincs más dolgom. Puszi Bridzs”  Elküldtem, és lenémítottam a mobilomat, majd bejött a Tanár. Az órát gyorsan lezavarta, mert rosszul volt. Tíz perccel előbb elengedett minket. Ahogy mentem ki a teremből, Rosalie próbált észrevétlenül követni. Hát, nem sikerült neki. Szerencsémre Christopher kint állt a folyosón.
-Hát Te? Lógtál?- nevettem.
-Nem, csak elaludtam. –nézett komolyan.
-Aha, persze.- néztem, közben kacsintottam.
-Aha, te meg már három pasival kezdesz ki. Szép. Ringyó. Ha ennyire kurva vagy, akinek minden pasi kell, azt akkor se mutasd ki.- nevetett, majd továbbment.
-Tudod, Rosalie. Ezt az egészet nem tudom, hogy honnan vetted, de ha akarod, akkor tudatosítsd magadban. Ja, és mindenki magából indul ki.- elmondtam, és elindultam az ellenkező irányba. De legalább kiálltam magamért. Mást is mondhattam volna, de inkább maradjunk a határokon belül. Leültem az udvaron egy padra.
-Nem zavarok?- ült le mellém Chris.
-Dehogyis Chris. –mosolyogtam rá.
-Beszélni szeretnék veled.- nézett rám zavartan.
-Figyelek.
-Igen. Szóval. Arról lenne szó, hogy hát...- mondta, de nem tudta befejezni.
-Igen. Figyelj. Barátok vagyunk, nekem mindent elmondhatsz.- mosolyogtam rá.
-Oké. Akkor. Erről még senkinek sem beszéltem. Tehát. Nekem tetszik egy lány, már első óta. És hát…gondolom már rájöttél. –motyogta, miközben az arca átváltott rákvörösbe.
-Ohh…Hát igen. Sejtettem már. Gondoltam. Beszélj vele. Mondjuk szünetben. Vagy órák után. Amikor neked kényelmesebb. – mosolyogtam rá biztatóul. – De most menjünk. Mindjárt becsengetnek.- álltam fel, és elindultam.
A nap további része gyorsan elment. Megbeszéltem Alice-vel, hogy megyünk vásárolni. Miután az utolsó óráról is kicsengettek, gyorsan összepakoltam a cuccaimat, és elindultam a parkoló felé…

Más élet- 9.fejezet

9.fejezet.
(Bridget)

Amint beértem a házba, észrevettem, hogy a szüleim itthon vannak. A kulcsok a helyükön, az ajtó nyitva, a kabátok a fogason. Huhh… Ezt nem gondoltam volna.
- Lányok? Ti vagytok?- hallatszott Anya hangja.

-Mi vagyunk. Szia anyu.- válaszoltam.
-Szia Kics…-megakadt a mondatba, amikor meglátta a kezemet, miközben kilépett az irodájából.
-Szia, Anya. Mielőtt kérdeznéd, igen, jól vagyok. Tegnap történt, de amikor megjöttem már nem volt kedvem elmesélni, és nem voltatok idelent. Sajnálom.- motyogtam lehajtott fejjel.
-Mi történt? Egész nap itthon a kocsid, ergo, más szállított. Gyere, a nappaliba elmeséled. –mosolygott. De a szemében félelem, és féltés volt. A mosolyt annak tulajdonítottam, hogy arra számít hogy azt fogom mondani, hogy megismerkedtem valakivel.
- Rendben.- indultam a nappaliba, és leültem a fotelba. Anyu, és a testvérem szembe velem.
-Apu?- kérdeztem.
-Elment egyet biciklizik a környéken. Pedig nagyon esőre állt az idő.- morogta anyu. –Úgy tűnik, hogy a régi szokásairól nem tud lemondani. Pedig még megy vissza éjszakai műszakra.
-Értem. Hát, ez Apu. Nem változik.- próbáltam terelni a témát, és vigyorogtam hozzá.
-Igen. De most térjünk vissza hozzád. – mosolygott, Én pedig elmeséltem neki az egész történetet. A végén pedig így fejeztem be.
-És azért nem mentem a kocsival, mivel egy kézzel nem tudnák vezetni, és felajánlották, nem is felajánlották, hanem ragaszkodtak hozzá, hogy Ők visznek.  Ennyi.- mosolyogtam a végére.
- Hát jó. Nekem mindegy. Így már értem. Várjunk csak, Dr. Carlisle Cullen látta el a kezed?- nézett döbbenten
-Ezen mi az érdekes. Igen. Alice, Jasper, és Emmett odavittek az apjukhoz. Ő pedig ellátta. –válaszoltam furcsa kérdésére.
-Ő Apád legjobb munkatársa. Jóban vannak. Ma este ketten vannak a műszakba. –mosolygott.
-Az jó. Akkor apu átadná neki, hogy köszönöm…még egyszer.- mosolyogtam.- Ja, és a telefonszámát nem tudod? Fel kellene hívnom, hogy mikor menjek gipszszedésre.- mosolyogtam. Ha nem tudja, maximum holnap megkérdezem Alice-től. 
-Persze. Az irodában van. Kihozom. Egy pillanat. –azzal el is ment. Én pedig a konyhába mentem. Anyuval egy óránál is többet beszélgettem. Gyorsan ment az idő. Nem csoda, hogy megéheztem. A hűtőben találtam egy adag vegyes zöldség salátát, és Ezer sziget öntetet.
-Anyu. Ez a sali az enyém?- kiabáltam, miközben még mindig a hűtőben kutakodtam. Miközben valaki megbökte a vállamat, így ugrottam egyet, és bevertem a fejem.
-Ezt nem hagyhattam ki.- nevetett a drága Húgom. Mily kedves.
-Bridget. Itt van Dr.Cullen száma. Tessék.- termett a konyhában, és adta át a cetlit.- És igen, a saláta a tiéd. A családból te szeretet. Jó étvágyat. Én megyek vissza dolgozni. Egy nagyon nehéz ügy van. – dörzsölte meg orrnyergét.
-Persze, Anyu, menj csak. –mondtam, miután lenyeltem a számban lévő falatot. A cetlit eltettem a zsebembe. Fél óra múlva, miután túlvoltam a salátán, egy pohár narancsleven, és pár szelet lisztmentes kenyéren, felmentem a szobámba, és leültem az íróasztalomhoz. Másfél órát tanultam, összepakoltam a holnapi cuccomat, és felhívtam Dr. Cullent. Harmadik csörgésre felvette.
-Háló?
-Dr. Cullen? Bridget vagyok.
-Örülök Bridget. Hogy vagy?
-Köszönöm jól. Éppen ezért hívtam. Mikor kellene elmennem levetetni a gipszeimet?
-Holnap ráérsz? Mert akkor Alice elhozna. Megnézném a kezed, és utána egyeztetünk.
-Köszönöm Dr. Cullen. Ha maguknak megfelel, akkor jó.
-Tegezz nyugodtan. Nem vagyok olyan öreg. És maradjuk a Carlisle-nél.
-Köszönöm Carlisle. Akkor még Alice-vel beszélek holnap. Köszönöm. Jó éjt.
-Szia Bridget. Neked is.Letette a telefont, és én is. Még nem voltam álmos, ezért bekapcsoltam a laptopomat. Felmentem MSN-re és megnéztem, hogy kik vannak fent. A régi barátnőim, Jenny, és még pár ismerős. Penelope rám írt.
 -Szia! Hogy vagy? Minden rendben? Láttam a kiírásod.
      Ohh, tényleg. Kiírtam, hogy: Törött kezes új csaj.
-Persze. Minden rendben. Behúztam egy srácnak. Aki most jelenleg az egyik legjobb haverom. És hát…beletörött a kezem.-Uhh…szívááás. Szegény Bather nővérkének fáj a keze. Hívjunk valakit?-Na, azért ne legyél ennyire kedves velem. Ha már itt tartunk, mi van veled meg a pasiddal?Huhh, ez egy kicsit bunkó volt. Na nem baj, megérdemli. Lehet, hogy vele csalt Joe.
-Jól érezzük magunkat. Jobb nélküled.
       Hogy mondta? Ez nem az a csaj, akit én ismertem.

-Oké. Egy biztos. Jobb, hogy eljöttem. Itt szívesebben látnak, mint nálatok. Itt legalább támaszkodhatok egy-egy emberre. Nem mint ti. Végig kihasználtatok. De remélem élvezted, hogy legjobb barátnődet átverted, és lefeküdtél a pasijával. Ennyi. Soha viszont nem látásra.            
Letiltottam Penelope-t, és msn-ről is leléptem. Hihetetlen. Eddigi támaszom átvágott, és kihasznált. Sírva dőltem az ágyamra. Ekkor viszont csengettek. Kinyithatta Anyu az ajtót, mert egyszer csak felkiabált.
-Bridget. Keresnek. Gyere kérlek. – letöröltem a szememről a könnycseppeket, és lementem. A nappaliban Alice, Jasper, és Emmett ült.
-Hát Ti?- szipogtam. Alice azonnal odajött, és átkarolt. Leültünk a kanapéra, miközben Emmett nyújtott egy papír zsebkendőt. Elvettem, és letöröltem a könnycseppemet.
-Mi történt?- kérdezte mindegyikük egyszerre.
-Á, semmi különös. Egy régi barátnőm hazudott nekem, az exemmel együtt. –mosolyogtam végre magamon. Hogy lehettem ennyire naiv?
-Ohh, sajnáljuk Bridget.- öleltek át egyszerre.
-Köszi. De ez az egész az én naivságom miatt volt. Amúgy miért jöttetek? Mert biztos, hogy nem ezért. –mosolyogtam rájuk.
-Hát, igazából Carlisle felhívott, miután veled beszélt, és én pedig a két mamlasszal kocsikáztam. - itt elvigyorodott. Ezen mi az érdekes.- És én arra gondoltam, hogy miután Carlisle megvizsgált, elmehetnénk moziba. Mi hárman, meg Bella és Edward. Rosalie nem jön. Csak azért, hogy még jobban megbántson. Ja, igen. Jasper mesélte. Erre csak annyit mondok, hogy nehogy el hidd neki. Kérleeek. Gyere el velünk moziba- nézett kiskutya szemekkel. Ennek nem lehet ellenállni. Hihetetlen.
-Nem tudok. Jenny-nek és Chris-nek már megígértem, hogy mozizok velük.- motyogtam, miközben arcát vizsgálgattam. Egyszer csak hatalmas vigyor terült el arcán.
-Jönnek ők is. Ez az. Csoportos mozizás. Ez nagyon jó buli lesz. Már alig várom.- vigyorgott.
-Várj. Kicsit sem biztos, hogy el tudnak jönni –próbáltam lenyugtatni Alice-t.
-Holnap odaülünk hozzátok, és megbeszéljük. Oké? De most megyünk. Hooolnap suli. – vigyorgott, miközben mind a négyen felálltunk. Elköszöntek, és elmentek. Felmentem a szobámba, és miután elvégeztem esti tisztálkodásaimat, mosolyogva aludtam el…


Hello. 9.fejezet... Bevezettem a komihatárt. Most csak 1-2 komit kérek, és felteszem a következő fejetet.  Puszi

Komihatár.

Mivel nem írtok komit, ezért kénytelen vagyok komihatárt bevinni. Sajnálom tényleg. Először csak egy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon kicsike számmal kezdek. 1-2. Komolyan. 1-2 komit kérek. Többet nem is.
Máshogy nem tudom megállapítani, hogy tetszik-e a fejezet. Holnaptól kezdődik ez az egész.
Bocsi.
Puszi

Más élet- 8.fejezet

Ezt a fejezetet Cherry-nek ajánlom. Köszi, hogy írtál komit (Te egyedül)!

8.fejezet
(Bridget)

Reggel a telefonomra keltem. Alice hívott.
-Szia- szóltam bele álmosan.
-Szia! Figyelj, a fiúk húsz perc múlva ott vannak, szóval siess. Szia.- hadarta. Hogy mi? Húsz perc?
-Szia.- mondtam, és gyorsan letettem a telefont, bepakoltam a táskámba, felöltöztem, megcsináltam a hajam, kisminkeltem, és leszaladtam a lépcsőn. A testvérem már lent ült a konyhában, miközben a  reggelijét majszolta. Rám nézett, és csodálkozott el. Kiesett a villa a kezéből. Ja, a gipsz. Hupsz… Még jó, hogy csak két hétig kell megtűrnöm.
-Jó reggelt. Úgy öt perc múlva indulunk.- mosolyogtam, miközben felkaptam a cipőmet. Tovább tartott, mint gondoltam, mivel a testvérem már előttem toporgott.
-Mi történt veled? Tegnap haza kellett hozatnom magam, egész délután nem láttalak itthon, csak az ebédlőben, amikor a Cullen gyereknek bevertél egyet, és akkor ma meg gipszben látlak.- nézett értetlenül, és dühösen. Közben csengettek.
-Majd valaki elmeséli. –mondtam felháborodva. Nekem törött el a kezem, és ő van felháborodva? Na azért… Kinyitottam az ajtót, felkaptam volna a kabátom, de Emmett mögöttem termett. Segített felvenni, mondjuk a törött bal kezemet nem tudtam beledugni a  kabátomba. Elkezdtem morgolódni.
-Gyere, nem akarok elkésni.- motyogtam a testvérem felé fordulva. Ahogy kiléptem láttam, hogy Jasper a vezető ülésben ül, és a kezét a sárga porsche kormányán tarja. Intett egyet, és mosolygott. Odamentem a kocsihoz, beültem hátulra. A testvérem időközben bevágódott mellém, Emmett pedig előre.
-Szia Jasper!- mosolyogtam.
-Mi ez az egész? Tudni akarom! Miért Cullenék visznek suliba? És miért törött el a kezed? Mi történt? – emelte fel a hangját a Testvérem.
-Huhh…Ezt nem hiszem el. Hihetetlen. Komolyan.- morgolódtam, de nem válaszoltam, csak néztem kifelé az ablakon.
-Majd én elmagyarázom.- fordult hátra Emmett.- Emlékszel arra, amikor a fehérnemű boltban megtréfáltuk a testvéredet?- vigyorgott.
-Hogy mi? Ezt elterveztétek?- néztem döbbentem.
-Igen, de ezt most ugorjuk át. Szóval, ott tartottam, hogy fehérnemű boltban mi történt. És én utána nap suliba elkezdtem elmesélni a továbbfejlesztett változatot. És erre dühös lett.- mutatott rám, majd folytatta.- A többit meg tudod, legalább is addig, amíg lekevert nekem egy erőtlen taslit.- vigyorgott, Prue pedig erősen bólogatott.
-Hé, milyen erőtlen taslit? Ha erőtlen lett volna, akkor nem törött volna bele a kezem. Erőtlen? – fújtattam dühösen.
-Psszt! Most én mesélek. – mondta Emmett, mire Jasper elkezdett nevetni. –Jasper! Már te is? Prue, akkor neked mondom. Szóval, miután megütött, legalább is próbált, akkor eltörött a kicsi kacsója. –vigyorgott, én meg még idegesebben fújtattam, de a vezető küldött felém egy nyugtató pillantást. Meg is lett a hatása.- Utána elvittük hozzánk, Carlisle, vagyis Apu, mivel orvos, megnézte, és begipszelte neki. Ennyi volt. Utána elmeséltük Apunak, hogy mi történt. És hazahoztuk. Most pedig azért Cullenékkel jössz suliba…- folytatta volna a mesét, de én beleszóltam.
-Idegesítő Cullenékkel. Tisztelet a kivételnek. – Néztem Jasperra, aki bólintott, és tovább mosolygott.
-Oké, akkor legyen az, mert a testvéred nem vezethet egy kézzel. Ennyi volt a történet.- húzta ki magát a mesemondó.
-Mesemondó bácsi, nem lenne ideje kiszállni? Már itt vagyunk.- mondtam kisgyerek hangon, és kiszálltam a kocsiból. Elindultam a Jenny, és Cristopher felé, de Jasper elkapta a karomat.
-Hé, hé. Valamit elfelejtettél. –nyomta a kezembe a táskámat, én meg egy cuppanós puszival jutalmaztam bal arcféltekét, és vigyorogva a újra a barátaim felé vettem az irányt. Ők pedig megkövülve néztek még mindig az ezelőtti jelenet után, aztán Jenny letámadott.
-Mi van közted, meg a Cullen gyerek között? És tegnap? Mi volt tegnap? És mi ez a gipsz a kezeden? És miért velük jöttél suliba?  - nézett rám kíváncsi szemekkel.
-Hahó, Jaspernek barátnője van, méghozzá Alice. Jasper csak egy jó barát, és Alice-re meg barátnőmként tekintek. A tegnapot meg a gipszet pedig elmesélem út közben. Gyertek. Cristopher?!- legyeztem a szeme előtt a kezemmel. Felnézett rám, és felpattant. Elindultunk a termünk felé, és én elmondtam szinte teljesen ugyanazt, amit Emmett mondott a kocsiban. Közben beértünk a teremben. Jenny Cristopher mellé ült be, én pedig leghátra. Megegyeztünk, hogy ebéd szünetben találkozunk. Egyszer csak a Cullen lány jött be. Emmett barátnője. Azt hiszem Rosalie. Odaült mellém. Jajj, ne. Ebből baj lesz. Amint leült, halkan letámadott.
-Mit csinálsz a barátommal, és a testvéremmel te ribanc? Miért használod így ki őket? Mit hittél? Örömmel hurcolgatnak? – morogta lenézően. Erre felment az agyvizem. Hogy mert ribancnak nevezni? Még szerencse, hogy bejött a tanár. Elkezdődött az óra, gyorsan elment, kicsengettek, én pedig kisiettem a teremből. Nincs kedvem a kis szőkével beszélgetni. Gyorsan bementem a következő terembe, leültem egy helyre. Elkezdődött az óra, és ez is, mint a következő három órám még gyorsan elment. Lassan, biztosan összepakoltam a cuccaimat. Megfogtam a táskámat, szigorúan a jobb kezembe, és elmentem az ebédlő felé. Bementem, és mindenki elhallgatott. Miért csinál mindenki mindent egyszerre? Ez olyan idegesítő… Elindultam az asztalunk felé, ami mint ezelőtt, Cullenék asztala mellett volt. Elindultam, és Rosalie megszólalt.
-Ez a kurva meg minek tart ide!?- mondta, nekem meg felment az agyvizem, de nem törődtem vele. Elmentem az asztaluk mellett, és leültem Jenny és Chris közé.
-Fogjatok le, mert nekiugrok. Amúgy sziasztok. –mosolyogtam.
-Milyen volt a napod? Kezed hogy van? –kezdett bele Chris.
-Köszönöm, jól. Mindkettőre a válasz. És már úgy mennék haza. Még a szüleimnek is el kell mesélnem ezt az egészet. Nem akarom tudni a reakciójukat. –vigyorogtam el, mire mind a ketten nevettek.
-Ez jó, Képzelem mi lesz. Amit a Testvéred is lerendezett, na, az nem volt semmi.- nevetett Jenny.
-Hát, szerintem sem. Várjunk csak, hogy megyünk haza? – néztem ijedten, majd valaki megbökte a vállamat.
-Igen?- fordultam hátra. Jasper volt az.
-Emmett okozta a gondot, szóval majd mi hazaviszünk. Alice szerint nem lesz több órád.- vigyorgott.
-Oké…nem lesz…akkor köszi. De holnap szigorúan az én kocsimmal jövök suliba.- mosolyogtam, majd visszafordultam.
-Na, skacok, én megyek. Majd holnap találkozunk. Nem akartok valamikor eljönni velem moziba?– kérdeztem reménykedve. 
-Szívesen elmegyünk.- néztek egymásra.
-Oké, akkor sziasztok! Még beszélünk erről. –nevettem, de belül nagyon rosszul éreztem magam.
A parkolóban leültem egy padra, és kiszellőztettem a fejem. Egyszer csak valaki leült mellém.
-Szia. Bella Cullen vagyok. Te pedig bizonyára Bridget. Örülök. A két bátyám már mesélt rólad. Ja, és Alice-ről ne is beszéljünk. –nevetett fel csilingelő hangon.
-Örülök Bella. És, huhh, ugye csak jót mondtak rólam?- nevettem vele.
-Igen, persze. Most mennem kell. A bátyáim mindjárt jönnek érted. Szia.- ölelt meg.
-Szia.- öleltem vissza. Elengedett, majd szépen lassan, táncoló mozdulatokkal elment. Igaza volt. Jasper és Emmett két perc múlva itt voltak értem, mögöttük a testvérem lépkedett.
-Indulás! Kis sérült. Vigyelek?- vigyorgott a gonosz nagytesó.
-Nagyon vicces. Vidd magadat- morogtam.
-Hát, most megbántottál.- morogta tettetett sértődöttséggel.
-Bocsi. Emmett, Jasper, tőled is. Egyikkőtöket sem akartam megbántani, sem kihasználni. Rossz napom van. És még Rosalie is rátett egy lapáttal. – motyogtam lehajtott fejjel.
-Mit csinált Rosalie?- forrt Jasper.
-Senki sem tudja? Á, hagyjuk. Nincs kedvem elmesélni.- motyogtam, miközben a fejemet fogtam.
-Mond, kérlek! – mondta Emmett kérlelőn, mégis dühösen.
-Hát jó, idézem: „Mit csinálsz a barátommal, és a testvéremmel te ribanc? Miért használod így ki őket? Mit hittél? Örömmel hurcolgatnak?” még mindig a fülemben cseng…- mondtam hasonló hangon, mint Rosalie, s közben még a lábamat is felhúztam, és átkaroltam. Mind a ketten leültek egy-egy oldalamra, és nekiálltak simogatni a vállamat.
-Mit csinált már megint Rosalie…- morogta Emmett.
-Gyere, menjünk. – mondta a Testvérem. Felálltam, és elindultam a kocsihoz. A többiek pedig követtek. Jasper kinyitotta a kocsit, beszálltam hátra. Mellém Prue, előre a fiúk ültek. Hamar hazaértünk, nem szóltunk egymáshoz. Amikor megálltunk, megbeszéltük, hogy holnap is eljönnek értünk, és haza is hoznak. Én csak mosolyogtam rajtuk, de a sok győzködés hatására belementem. Elmentek, én pedig beindultam a házba. Egy elég nehéz beszélgetésnek nézek elébe…

Más élet- 7. fejezet

7.fejezet


(Bridget)

A többi órán az unalom teljesen látszott rajtam. Mindent csináltam, csak nem a tanárra figyeltem. Firkálgattam, rajzoltam, a hajamat csavargattam. Semmi nem volt órán. Év eleji ismétlés. Azt hittem hátast dobok. De a következő óra ebéd. Megyek Jenny-hez. De vajon kit mutat be? Épp kicsengettek, én pedig szépen, lassan, nyugodtan összepakoltam, kimentem a szekrényemhez, és betettem a cuccaimat, majd az ebédlő felé vettem az irányt. Ahogy beléptem, azonnal síri csend állt be, csak Emmett röhögött egy jót, miközben engem nézett, de Alice tarkón vágta. Ránéztem Alicere, és egy hálás pillantást küldtem felé, majd vettem magamnak egy almát, és egy ásványvizet. Megkerestem a szememmel Jenny-t, aki a Cullenék melletti asztalnál integetett. Ez nem véletlen, EZT direkt csinálta. Jó, Alice és Jasper jó fej, de Emmett, ja és a többiekről még nem is hallottam.

-Szia–sztok - tettem hozzá egy kicsit később. Később vettem észre, hogy Jenny mellett ül valaki.- Szia, bocsi nem vettelek észre. Bridget vagyok. Örülök.- mosolyogtam, és letettem a vizem az asztalra, és úgy ültem le, hogy pont hátat fordítottam.

-Hello, én Cristopher vagyok. Én is örülök. –mosolygott.

-Ohh…bocsi…csak érdeklősök…Te és Jenny?…-vigyorogtam.

-Nem- vágták rá egyszerre, érre hangosan elnevettem magam. De ekkor meghallottam a szomszéd asztalnál egy igen erőteljes hangot. „Látnotok kellett volna. Hihetetlen volt. És igen, Bridgetről beszélek Jasper. Fehérneműben. Láttam. Már épp le akarta dobni…”-és folytatta volna tovább, ha nem szólok bele. Felálltam az asztaltól, és megfordultam, odamentem az asztalhoz, és a perverz személyiség előtt álltam.

-Emmett, vagy hogy is hívnak. Hagyd ezt abba! Nem vagyok kíváncsi a fantáziálgatásaidra. És nem akarom, hogy az egész iskola ezen csámcsogjon egy évtizedig.

-Akár csámcsognak, akár nem, akkor is ez volt.- vigyorgott kajánul. Huhh, de letörölném a kis csinos pofikájáról ezt a vigyort.

-Igen, az is, hogy épp le akartam dobni? Mit is? Ja, a fehérneműt. Ne hazudozz. Na, és Nem tudom mit kerestél egy női fehérnemű üzletben. – a végét már kiabáltam, és az egész terem elhallatott, és minket nézett.

-Mert Rose vásárolt. Ennyi.- nevetett. Mi ilyen nevetséges?- És te meg kijöttél fehérneműben amikor ott voltam.- nevetett tovább.

-Ohh, hidd el, ha tudtam volna, hogy kint vagy, akkor nem jöttem volna ki. – forrtam már a dühtől.

-Emmett. Ne hergeld tovább.- mondta Jasper.

-Fiúk, lányok! Iskola!- állt fel Emmett.- Aki látni akarja az új tanulót szexi fehérneműben, az mennyen a plázába, az üzletbe. Nekem volt szerencsém megtapasztalni- nevetett, mire én pofon vágtam. És akkor jött az hogy, Aúúúúú. Miből van ez, betonból? Eltörött a kezem. Eltörött. Közben Rosalie tarkón vágta kedvesét.

-Te idióta. Összebeszélsz mindent, és még a kezemet is eltöröm miattad.- mérgesen kitrappoltam az ebédlőből, miközben a kezemet fogtam. Elsiettem a kocsimhoz, felhúztam a tetőt, és akkor lefolyt egy könnycsepp a szememből. Nagyon fáj. Még pár percet ültem nyugodtan a kocsiba, miközben a kezemet szorongattam. De akkor valakik bekopogtak az ablakon. Alice és Jasper. Mögöttük kullogott lehajtott fejjel Emmett, aki a táskámat hozta.

-Bridget, figyelj. Kérlek, nyisd ki az ajtót. Elviszünk hozzánk, és apánk megvizsgál. Orvos oké?- kérlelt Jasper. Kinyitottam az ajtót, és ekkor bedugta a fejét.- Hadd nézzem meg. Ne is, ülj hátra. Beülök melléd, Alice meg vezet. Emmett meg majd bánkódik. Szenved. Ez a jobb megfogalmazás.

-Á-á. Emmett ide be nem ül. De megyek hátra. Mindegy is. A baj már megtörtént. Eltörött a kezem.- közben kiszálltam a kocsiból, és egy mérges pillantás küldtem Emmett felé, után beszálltam. Jasper hátra szállt hozzám.

-Add a kezed. Tedd ide. Megnézem.- mutatott a bal kezére. Beletettem, és akkor megint egy nagyobb fájdalom beleszúrt a kezembe. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, egyenesen Jasper kezére.

-Ennyire fájt? Ohh, bocsi. Vissza kellett tenni a csuklódat. Bocsi. – nézett rám.- Alice, mennyünk Carlisle-hoz. Most nem dolgozik. Éjszakás. Siessünk. – pillantott párja felé, aki már a vezető ülésben ült. Emmett beszállt az anyós ülésre, és hátra fordult.

-Bocsi. Tényleg. Sajnálom. Nem akartalak megbánttani…-mondta.

-Azzal, hogy egy kurvának állítasz be? Ja…értem…- motyogtam, miközben a kezemet néztem.

-Sajnálom. Nem kellett volna egy vad idegenről ilyeneket mondogatnom. –nézett rám bűnbánóan, én pedig a szemébe néztem. Aztán Jasperre, majd Alice-ra.

-Sajnálom, hogy megpofoztam egy vad idegent. Nem is értem, Alice, Jasper, hogy most miért segítetek? Megpofoztam a testvéreteket. –motyogtam lehajtott fejjel. Ekkor Alice hátrafordult, rám mosolygott, így nem figyelt az útra, és egyet dobott a kocsin. Én lendültem egy nagyot, és a kezem már megint irtózatosan fájt.

-Ezt nem hiszem el…- megszorítottam volna a kezem, ha Jasper meg nem fogja, mielőtt gondolom rosszabb lehetne a helyzet.

-Ennek gipsz lesz a vége. Sajnálom. Tényleg.- fordult ismét hátra Emmett.

-Semmi gond. Tényleg. És nem te juttattad ki nekem az első gipszem.- mosolyodtam el a végére.

-Na, Kiscsaj, hallgatom…-mosolygott sejtelmesen.

-Hát…az úgy volt…hogy két éve…hát…leestem egy motorról, és elég rosszul estem…úgyhogy…ugyan ez a csuklóm már megszívta egyszer.- vigyorogtam.

-SZERENCSÉTLEEEN.- nevetett.

-Ha-ha-ha-ha-ha nagyon vicces.- mondtam, és a vigyorgó Alice-re sandítottam.

-Jó, oké. Fél perc múlva ott vagyunk. Emmett, te fogod bevinni, miközben Jasper ügyel a kezedre. Érthető? –kérdezte.

-Igen.- mondtuk egyszerre, majd nevettünk. Közben leparkoltunk egy óriási fehér ház előt.

-Atya, Úr, Isten. Ez a ti házatok?- ámultam el. Ők bólogattak, majd a „bűnös” kiszállt az anyósülésről, kinyitotta az ajtót, és a karjaiba vett, miközben Jasper fogta a kezemet.

-Hahóó! Tudok ám menni. Nem kell vinni. A lábaimnak nincs semmi bajuk.- morogtam.

-Tudom, tudom. De nem akarom, hogy a lépcsőn is feless, és még rosszabb legyen.- nézett komolyan Alice.

-Oké- oké. Emmett, akkor vigyázz, mert ÉN nem vagyok olyan kemény mint TE. Még bizonyíték is van.- emeltem volna fel a kezem, de Jasper felmordult.- Oké, Jasper hagyom. Várjunk csak, miért is vagytok ti ilyen kedvesek velem?- kérdeztem.

-Hát…mert…majd talán valamikor megtudod.- mosolygott a kezemet tartó személy. A kezem  simán elférne az ölemben, nem kellene tartani.

-Carlisle!!!- kiáltotta el magát Alice.

-Alice, mi a baj?- kérdezte, de ekkor meglátott, és odarohant hozzám.- Mi történt? Nem tud menni? Azt látom, hogy a kezével van gond, de mi történt?- nézett értetlenül, és én felmordultam.

-Mondtam én, hogy tudok menni. De nem. Engem vinni kell, mert egy taslit adtam Emmett-nek. És beletörött a kezem.- ekkor az engem tartó személy elkezdett vigyorogni.

-De miért pofoztad meg?- kérdezte az orvos.

-Elmeséljük majd utána, de most Carlisle, kérlek, nézd meg a kezét. Egyszer már visszatettem. De most megint rossz helyen van, ahogy elnézem.- hadarta Jasper, majd mindenki elindult Carlisle után. Egyszerre mozogtak, felmentünk a harmadik emeletre. Ott egy fehér szobába, ahol volt egy fehér kórházi ágy. Oda letettek, Carlisle pedig megvizsgálta a kezem.

-Jasper! Kérlek! Gyere…segítened kellene. –motyogta, és Jasper már be is rontott az ajtón.

-Itt vagyok. Mit csináljak.- kérdezte.

-Tudod te a dolgod.- Nézett a fiára az orvos. Jasper mögém osont, és lefogta a kezem, és a felsőtestemet.

-Kérlek, bírd egy kicsit.- suttogta. Ekkor óriási fájdalmat éreztem a kezemben. Felsikoltottam volna, de nem ment. Még a levegő is bent szorult, pár könnycsepp legördült az arcomon, majd a fájdalom abbamaradt.

-Bridget, a kezedet el kellett törni, mivel rosszul forrt össze. Nem most, egy régi eset lehetett. Nem volt vészes, szinte észrevehetetlen, de így jobb lesz már.- motyogta, és tovább vizsgálgatta Carlisle a kezem.

-Haza kell mennem. Otthon aggódni fognak. Kérlek. Gipsz nem kell. Gyorsan gyógyulok. Tényleg. Megyek is.- ugrottam volna le az ágyról, de Jasper még mindig tartott.

-Bridget, egy kicsit várj. Carlisle beköti a kezedet, és ad még fájdalomcsillapítót, mivel az előzőt szerintem meg sem érezted. –mosolygott.

-Ez nem vicces. És jó. Köszönöm Dr.Cullen. – néztem rá hálásan.

Fél óra múlva Jasperrel, és Emmettel, és a gipszemmel mentem hazafelé. Alice pedig jött mögöttünk még egy kocsival. A táskám- ami mint kiderült Emmett hozta el- a csomagtartóban volt. Carlisle adott gyógyszert pluszba, szóval viszek iskolába is. Mivel fél kézzel nem tudok vezetni, ezért Emmett és Jasper holnap reggel értünk jönnek. Értem, és a húgomért. Emmett még egy milliószor mondta el, hogy mennyire sajnálja, amire nekem is bocsánatkérés volt a válaszom. Kitettek a ház előt, és elmentek. Bementem a házba, fel a szobámba, egy zuhanyzás, és fogmosás után pedig jött az ágy, amiben fél perc alatt elaludtam…

Ritkábban fejezet

Sziasztok!
Mivel nem írtok komikat a fejezetekhez, ezért ezt úgy veszem, hogy nem érdekel titeket a történet.
Így csak 2-3 naponta teszek fel frisst.
Kérek mindenkit, hogy írjon komit a fejezetekhez. Nem nagy kérés szerintem, és pár szó elég is lenne, mert abból már tudnám, hogy érdemes-e folytatni.

Pusz

Más élet- 6. fejezet

Mégis meghoztam a hatodik fejezetet. Talán ma még teszek fel egyet, nem tudom. Még kiderül. Egyenlőre elégedjetek meg a 6.fejivel ;) Komit, légyszi. Pusz

6.fejezet



(Bridget)






Reggel, testvérem bulija után korán keltem. Fél hatkor. Fél hat. Általában elkések a suliból, de most. Most még unatkozok is. Hihetetlen. Milyen hatással van már rám ez a környezet. Felkeltem az ágyból, beágyaztam, és kinéztem az ablakon. Esik! Na ne! Nem hiszem el. Ez olyan, mintha sírna a Föld is. Hihetetlen. Nyomott leszek egész nap. Elmentem, lezuhanyoztam, és hajat is mostam. Megszárítkoztam, a hajamat begöndörítettem utána, és egy szál törölközőben a gardróbba vettem az irányt. Kivettem egy fekete csőgatyát, egy fehér, kivágott hosszú ujjú felsővel, és egy szürke tűsarkúval. Gyorsan magamra kapkodta őket, bepakoltam a táskámba, és lefutottam a konyhába. Már háromnegyed hét volt. Fél nyolckor kezdődött a tanítás, így kényelmesen odaérek. Megettem a reggelimet, ami müzliből és tejből állt, és felmentem a fürdőbe fogat mosni, és sminkelni. Negyed nyolckor felkaptam a kabátomat, és a testvéremmel együtt a kocsimba ültünk. Nem szólt egész reggel egy szót sem. Pedig nem egyszer futottunk össze. Csak nehogy teljesen bezáródjon. A suliba öt perc alatt értünk, és elköszöntem a húgomtól, és az iskola felé vettem gyalog az irányt. Ahogy körbenéztem csak két autó volt olyan modern, mint az enyém. Más szóval, ezeken az autókon kívül nagyrészt mindegyik kocsi tragacs volt. Besiettem az iskolába, hisz már megint esni kezdett. Megkerestem az irodát, bementem, és miután a recepciós nő odaadta a könyveimet, és az órarendemet, megjegyzést tett a jegyeimre. Idézem: „Kisasszony, ilyen jó jegyeket nem mindennap lát az ember. Egy hármas, két négyes, és a többi ötös. Gratulálok. Így tovább.” Én pedig illedelmesen megköszöntem, és elindultam a terem felé, amiben órám lesz. Matek. Az nem rossz, de a kedvenceim közé sem tartozik. A tanárral egy időben értem a terem ajtajához.


-Jó napot Kisasszony. Maga az új tanuló?- kérdezte illedelmesen.


-Igen, Uram, én vagyok. Bridget Bather. –nyújtottam kezet.


-Üdvözlöm az osztályban.- elengedte a kezem, majd folytatta. –Jöjjön, elkezdődött az óra.


-Rendben. – Bementünk a terembe, és minden szem rám szegeződött. Na ne, nem mintha nem szeretném azt, hogy a középpontban vagyok, de ez azért már túlzás. Elkezdtem mosolyogni, a tanárnak a teremben odaadtam a papírt, amit kitöltött, és az osztály felé fordult.


-Osztály, Ő itt Bridget, segítsetek neki mindenben. Köszönöm. Most pedig, Bridget, a leghátsó padban van még egy hely. Oda üljön le.


-Köszönöm Tanár úr.- elindultam a leghátsó padba, és na, kik ültek ott? Mivel három személyes padok voltak, ezért két ember. Akik tegnap bevásárlás alatt lekoptatták azt a két barmot. A szőke pasi, és a manó szerű barátnője.


-Sziasztok. –köszöntem, majd leültem a tanár által választott, és egyben az egyetlen üres helyre.


-Szia! Rendben hazaértetek az után? Ugye nem akaszkodtak rátok még egyszer?- kérdezte a szöszi fiú, mire a barátnője csak furcsán nézett rá, de utána elmosolyodott. Most tudtam csak megnézni őket közelebbről is. Mind a kettejüknek halálsápadt bőre volt, aranybarna szeme.


-Amúgy én Jasper vagyok, Ő pedig itt a barátnőm, Alice.- folytatta a szőke, vagyis Jasper.


-Én Bridget vagyok, és igen, nyugodtan hazaértünk, köszi hogy segítettetek. Hisz más nemigen segített volna, mint kiderült.- mosolyogtam.


-Mint Jas mondta, Alice vagyok. Örülok, és szívesen tettük. Hát…igen…mi is láttuk…hihetetlen. Ennyi önző embert…döbbentő.- mosolygott.


-Miss. Cullen. Velünk is megosztaná beszélgetésük tárgyát?- kérdezte felháborodva a tanár.


-Elnézést Mr. Kens. Nem fordul elő többet. –mosolygott bájosabbnál is bájosabban Alice.


-Rend-ben.- dadogott a tanár. Hihetetlen. Milyen hatással vannak az emberekre. Jó, mondjuk ezt a max..30 éves tanárt nem nehéz elkápráztatni. De akkor is, hihetetlen…Kicsengettek, én pedig kisiettem a teremből. Megkerestem a szekrényemet, bepakoltam, hiszen ezelőtti szünetben nem volt rá időm. A következő órám francia volt. Na ne. Unalom. Már. Hiszen majdnem anyanyelvi szinten tudom. Az olasszal együtt. Besiettem a terembe, már mindenki bent volt, és már csak két hely volt szabad. Ahogy beléptem, mindenki elhallgatott. És most vettem csak észre. Az egyik hely egy mackó szerű pasi mellett van. Ő volt ott a női fehérnemű üzletben. Nem igaz…Ez kicseszés…komolyan. Mit vétettem én ellened? Hallod? Te, ott fent? Á, úgysem hall. Hihetetlen. Nem hiszem el. De szerencse, a másik hely egy barna, göndör hajú lány mellett volt. Gyorsan odamentem. Hisz a mackós gyerek engem figyelt. Ez már katasztrófa. Mióta lettem én ilyen siránkozós? Odamentem a lányhoz, és megszólaltam.


-Bocsi, ideülhetek? Nincs már szabad hely.–vigyorogtam.


-Dehogynem, ott van egy hely, a Cullen gyerek mellet.- nézett értetlenül.- Miért nem oda ülsz?


-Na ne, tényleg nem ülhetek ide, és odakényszerülök a maci mellé?- néztem rá ijedten.


-Miért? Nem érdekelnem a nagymenő Cullenék?- kérdezte.


-Leülhetek? Órán elmesélem. Amúgy Bridget vagyok.- mosolyogtam.


-Persze, bocsi az előbbiért. Nem vagyok ilyen, csak meglepődtem. Én pedig Jenny - mosolygott, majd levette a táskáját a székről, és pont bejött a tanár.


- Bonjour à tous -köszönt franciául, de utána folytatta.- Tehát jó reggelt mindenkinek. Új tanulónk van. Felállna kérem?- nézett rám.


-oui –mondtam franciául, majd folytattam.- Tanárúr n'ont pas affaire à moi aussi, je sais leur langue maternelle est le français.- mosolyogtam. Ez ennyit jelent: Tanárúr, nem kell velem túlságosan foglalkozni, anyanyelvi szinten tudom a franciát. Erre a tanár nem tudott franciául válaszolni.


-Ohh, értem üljön le.- motyogta megdöbbenten. Az első sorból köhögés hallatszott. Inkább hívnám kuncogásnak, amit köhögésnek álcáznak. A majomgyerek volt. Huhh… nevetett. Jó vagyok. Mosolyogtam magamba. Közben nekiálltam egy papírra leírni a női fehérnemű-s incidenst.






Jenni!


Itt van az, amit ígértem : )


Elmesélem! Szóval. Tegnap, a tesómmal vásárolni voltunk a plázában, és bementünk a fehérnemű boltba. Kiszúrtam egy fekete-vörös csipke szettet, és felpróbáltam. Ki mentem megmutatni, mert tök jól állt, és a Húgom azt mondta, hogy mennyek, nincs ott senki. Én meg kimentem. És nocsak…ki volt ott? Hát az a majom az első sorból. És megfütyült, én meg körbe fordultam. –Bridget-






Bridget!


Ez komoly? Nem hiszem el! Hihetetlen! És a majmot Emmett-nek hívják.






Hát, nekem mindegy, hogy hívják, de akkor legyen Emmett. Utána elmentünk a Húgommal kajálni, és két idióta barom elkezdte molesztálni a húgomat, és én akkor pont elmentem hozni valamit. Amikor visszamentem már szinte rámásztak. Gondolhatod! És akkor meg jött Alice és Jasper, és segítettek lekoptatni őket.






Komoly? Nem hiszem el? Komolyan? Cullenék nagyon visszahúzódók, és nem igazán foglalkoznak az emberekkel.






Velem nem ilyenek. MA meg Alice és Jasper mellé ültettek. És Jasper megkérdezte, hogy hazaértünk –e gond nélkül…meg ilyenek. Nem akarok kérkedni, de hihetetlen…






Az. Jasper a leg visszahúzódóbb. Ez kész. Mindjárt csengetnek. Ebédnél találkozunk! Be mutatok valakit! Puszi






Kimentem a teremből, a következő órám felé…

Más élet- 5.fejezet

Sziasztok! Bocsi, hogy azt mondtam,hogy ma nem lesz friss, de mégis be tudtam fejezni. Bocsi.

5.fejezet


(Prue)



Bridget-tel éppen hazafelé tartottunk a plázából, ahol megkaptam a szülinapi ajándékomat is. Egy kutya. Egy édes Yoski kölyök. Születésnapomra. A világ legjobb nővérétől. A kutyám, akit Lotti-nak neveztem el, az ölemben, édesdeden aludt. Közben leparkoltunk a ház előtt, a Nővérem kivette a táskákat, és előre engedett az ajtónál. Kinyitottam az ajtót, és…

-Meglepetéééés! –ugrott fel mindenki. Az a mindenki négy embert takart.- Boldog szülinapot Prue!- mondták ezt is egyszerre, majd a két legjobb barátnőm, és egyben volt osztálytársamim a nyakamba ugrott.

-Boldog születésnapot Prue! Hiányoztál.- mondták felváltva. Mindkettejüket megöleltem.

-Ti is nekem, és olyan jó, hogy itt vagytok.- mosolyogtam, majd anyuék felé fordultam – Köszönöm. És a kutyát is. Apropó, bemutatom- mutattam a karomon alvó Lotti-ra. – Lottit. Épp alszik, de nagyon édes. Köszi a bulit, és mindent.- öleltem meg őket.

-A buli nem a mi ötletünk volt, és a vendégek sem, hanem Bridget már egy hete megszervezte, de mi csak ma reggel tudtuk meg…hát, mit ne mondtak, meglepődtünk. –mosolyogtak mind ketten. Majd Bridget felé mentek, aki most ért le az emeletről, gondolom lepakolta a cuccokat. Odajött hozzám, és megölelt.

-Boldog születésnapot még egyszer! Ja, és szerintem szegény kölyköt tedd le, had aludjin nyugodtan. A szobádba betettem a táskáidat. A kutyának a dolgait ki is pakoltam. Ja, és anyu, ti jöttök.- mosolygott, majd helyet cserélt a szüleimmel.

-Itt az ajándékod. Boldog születésnapot. –mosolyogtak, megöleltek, majd átadták a dobozt. Nem szeretem a meglepetéseket. Olyan…meglepetés…és. Áááá hagyjuk. Az a lényeg, hogy jobb szeretem előre tudni, hogy mit kapok, mert akkor fel tudok készülni rá. Letéptem a csomagolópapírt, és megpillantottam egy laptop dobozát.

-Fent van, beüzemelve, szóval nem kell kinyitni a dobozt.- vigyorgott a testvérem. Á, szóval nem csak a táskákat pakolta ennyi ideig.- most pedig, mennyetek szórakozzatok, beszélgessetek, csináljatok, amit akartok. – mosolygott újra, majd intett, és felvonult a szobájába.

-Kicsim, a kaja itt van az asztalon, a torta a hűtőbe, a nasi meg a szekrénybe. Remélem mindent megtaláltok, mi Apáddal elmegyünk egy kicsit. Szia!- pusziltak meg a szüleim, és más csapódott is a bejárati ajtó, és hallottam, ahogy apu kocsija elhajt. A csajok nyakába ugrottam.

-Úgy hiányoztatok! Gyertek, megmutatom a szobámat. Meddig maradtok?- hadartam el gyorsan, miközben a kiskutyámat felvettem a kanapéról, és felhúztam a vendégeimet a lépcsőn.

-Ma este már megyünk haza. Holnap még igaz nincs iskola, nekünk legalább is. Így apu eljön értünk.- mondta Peggy, és Polly-val együtt elkezdtek nevetni, majd felszaladtak a lépcsőn. Legjobb barátnők, nemhiába, a nevünk kezdőbetűje is egyezik. Ahogy beértünk a szobába, elmagyaráztam nekik mindent, odaadták az ajándékukat, amit közösen vettek. Egy ezüst karkötő, amin három "P" betű lógott. Mind a ketten felmutatták a bal kezüket, és ugyanolyan karkötő lógott rajtuk.

-Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm. Ki teszi fel?- Polly feltette,én meg közben elnevettem magam, mert megkordult a gyomrom.- Hát Csajok, azt hiszem, én semmit sem változom. Éhes vagyok.- nevettem el magam. A lányok felálltak, és a leszaladtak a konyhába, én pedig követtem őket.

-Oké, ahogy elnézem van Pizza, szendvicsek, Torta, ja, és minden. Mit kértek?- kérdeztem nevetve.

-Pizza- mondta Peggy.

-Utána pedig Torta.- folytatta Polly.

-Oké- vettem elő a felsorolt ételeket, és két-két tányért.

Ettünk, megkezdtük a tortát. Jót beszélgettünk, és közben nevetettünk.

-Emlékeztek, hogy amikor utoljára mentünk közösen pizzázni, hogy leégette magát Prue? –nevetett a két barátnőm.

-Ja, emlékszek…az elfelejthetetlen, hogy a plázába leesett a mozgólépcsőről, mert beleakadt a cipőfűzőjébe. Nagyon vicces volt. –mondta, Polly.

.Egy hónapig tele voltam kék-zöld foltokkal. Ja, nagyon vicces- vettem elő a durcás képem, pedig belül nevettem.- De ha már itt tartunk…mi történt még ott a plázába…- mosolyogtam nagyot. Na, ezt biztos, hogy nem felejtették el.

-Ohh, Prue, ez nem vicces. Kicsit sem. Szegény pasi. Ott flörtöltem vele, aztán leöltöttem kólával.- mosolygott az emlékekre Peggy.- Na, és te Polly, veled mi történt?- kérdezte, nem minta ha nem tudná, hogy mi volt.

-Ohh, mintha nem emlékeznél...Én beégtem az alkalommal a DVD-snél. Elég gáz volt. Vígjátékot akartam venni, és véletlenül mert nem figyeltem, egy pornókazettát tettem a kosárba. Hát…igen…nem engedték megvenni, én meg ott értetlenkedtem a kasszánál, hogy miért nem engedik megvenni, amikor ez egy romantikus vígjáték. Csak akkor vettem észre, hogy mit tettem a kosárba.- nevetett.

-Csajok, vagy egy nagyon jó filmem. Megnézzük?- vigyorogtam. Mind a ketten bólogattak, és elindultunk a nappali, vagyis az óriási LCD TV felé.

Betettünk egy filmet, a Vadócka-t, és közben beszélgettünk. Vége lett a filmnek.

-Ohhh, Csajok, úgy fogtok hiányozni. Istenem, Mennyire.- gördült le egy könnycsepp az arcomon.

-Te is nekünk. Mindenkinek. Sajnálom, hogy nem fogunk sűrűbben találkozni. Nyolc óra. Mennünk kell. Apu mindjárt itt lesz.- mondta Peggy, közben csengettek.

-Szia. Szeretünk.- mondta Polly, és kiszaladtak az ajtón, miután egy csoportos ölelésben volt részünk. De vajon hová tűnt a Testvérem? Felmentem, benéztem a szobájába, de már aludt. Biztos kifáradt. Nyomtam egy puszit az arcára, betakartam, és bementem a szobámba. Rádőltem az ágyra, és félálomban már csak azt vettem észre, hogy valaki betakargat, és egy puszit nyom az arcomra…