7-8. Díj! Köszönöm Trixim :)

Sziasztok!
Teljesen le vagyok döbbenve :) Újabb két díj díszíti a virtuális falamat :) Tehát, Trixi megajándékozott még két díjal, amit rettentően köszönök Neki :)
 

5 dolog rólam: - Zene nélkül nem élek :)
- Imádok írni, és imádom az olvasóimat
- Ha valami gondom van, a rajzolásba menekülök
- Nagyon szeretem a Kisöcsémet :)
- Kedvencem az Alkonyatból: Emmett és Jacob

Akiknek továbbküldöm:
Cukorkaa
Fanta_light
Mosi

Mégegyszer nagyon szépen köszönöm Nővérkém!
Puszii

Jelentkezési határidő

Sziasztok!
Trixi-vel úgy döntöttünk, hogy eltöröljük a jelentkezési határidőt.
Így ha valakinek van még ötlete a pályázatra, akkor lesz ideje megírni.
Tudjátok, az egyész dolog lezárásának időpontja február 28.-a :)
A két cím még mindíg a régi:
- Én és a Farkasom
- Furcsa páros

Itt mindent megtaláltok a pályázattal kapcsolatban.
Puszi

Más élet- II. 18. fejezet

Sziasztok!
Tudom, tudom... már tegnap összegyűlt az öt komi, és röstellem, hogy nem tudtam még aznap hozni, de nem voltam kész vele, és ugye félkész munkákat nem adok ki a kezemből.
De most meghoztam, és nagyon remélem, hogy tetszeni fog.
Puszi, és most is örülnék jópár kominak, mégha egy szó is ;)

59.fejezet- Vagyis II. 18. fejezet
(Bridget)

- Mi? –hördültünk fel egyszerre, és felpattantam. –Kik?
- Azt nem tudom, csak annyi értesülésem van a dologról, hogy a küldetésen lévő óriási csoportból csak négy vámpír maradt életben. Ők elmenekültek. Ők mondták, hogy miután végeztek a küldetéssel, jött ez a csapat, és megtámadták őket. Ki volt tervelve az egész. És most ide jönnek. –magyarázta hevesen. –Azt nem tudni, hogy mikor, de jönnek.
- A négy vámpír. Most! –kiáltotta el magát Aro.
- Mi is pont ezt akartuk elmondani. –mormogta az idegen Férfi.
- Akkor mond. –parancsolt rá Marcus.
- Ők valami idegen csapat. Nem tudom, hogy kik lehetnek. Nem fedték fel magukat. A mi családunkat is megölték. –mondta a Nő. –Épp ezért jöttünk ide.

- Megyek, szólok Caius-nak. –ugrottam fel, és száguldottam, végig a folyosókon, egyenesen a lakosztályához.
- Óriási baj van. – rontottam be hozzá.
- Mi? –ugrott fel az ágyról. –És halkabban. Alszik.
- Nem érdekel. –mondtam. – Megtámadnak minket. A küldetésen lévő csoportból négyen jöttek vissza.
- A több mint húszból? –hördült fel.
- Igen. Szóval most azonnal a Nagyterembe menj. –hadartam el, és már mentem is a szobám felé, ahol még mindig a nevető barátaimat, és Szerelememet találtam.
- Valami baj van? –állt mellém Sophie, amikor látta a kapkodásomat.
- Nagyon nagy baj. –bólintottam.
Gyorsan felvettem a ruhámat, egy fekete sportcipőt, egy fekete farmert, fekete pólót, és egy bőrdzsekit, összefogtam a hajam, a hátamra vetettem a volturis köpenyem, és már kint is voltam a gardróbból.
- Mi a nagyon nagy baj? –állt elém Alec.
Csak megráztam a fejem, és suhantam. De Em az ajtó előtt elkapott.
- Mi a baj? –suttogta a fülembe.
- Támadás. –suttogtam vissza, és kiszabadítottam magam ölelő karjai közül, majd újra a Nagyterem felé haladtam, ahol a többiek már tanácskoztak, miután villámgyorsan kihallgatták a négy túlélőt, akik épp mentek ki a teremből.
- Itt vagyok. –ültem le a trónomra.
- Most mi legyen? –türelmetlenkedett Marcus.
- Mi lenne? Egy kis harc. –válaszoltam. –Vegyétek úgy, mintha egy hosszan tartó edzés elé néznénk, ami életre, halálra megy.
- Furcsa nézet. –sóhajtott Aro. –Viszont nem gondolkodik mindenki így. Valaki már most látja a halálunkat.
- Az most mindegy. Az a lényeg, hogy nem szabad pániknak lennie. Mindenkit meg kell győznünk, hogy ügyesek, jók, és túléljük.
- Rendben. –sóhajtott Aro.
- Hívjunk mindenkit ide. Be kell jelenteni. –felelte Marcus.
- Megyek, szólok pár vámpírnak. –álltam fel, és már ott sem voltam.
Azonnal a szobámba mentem, ahol a barátaim még mindig beszélgettek.
- A Nagyterembe. –sóhajtottam, és még pár vámpírnak még szóltam, majd Szerelmemmel kézen fogva indultunk a gyűlésre.
- Nem lesz semmi baj. –suttogta a fülembe.
- Nagyon remélem. –sóhajtottam.
Maga felé fordított, és biztatóan nézett rám, majd egy gyors, de annál szenvedélyesebb csókot nyomott az ajkaimra, majd átkarolva tolt a terem felé. Amire beértünk, már majdnem mindenki bent volt. Csak pár személy hiányzott. Emmett ottmaradt az ajtónál, de nekem mennem kellett a trónomhoz. Elfoglaltam a helyem, és Aro beszélni kezdett.
- Veszély fenyeget minket. Az egész Volturit. Gondolom már elért hozzátok a hír, hogy a küldetésről a csapat eléggé megfogyatkozva ért vissza. A négy vámpír, akik túlélték a támadást, csak annyit tudtak mondani, hogy a semmiből bukkantak fel, és azonnal támadtak. Előre megszervezett támadás volt, és ezt ellenünk követték el. –mondta erőteljes hangon. –Most ide tartanak, de nem tudni, hogy mikorra tervezik a támadást.
- Viszont. –vettem át a szót Aro bólintása után. –Őrizzük meg a hidegvérünk. Mindenkinek készen kell állni a lehetséges támadásra. Sem pánikot, és menekülést nem tűrünk el. Most a várból kilépni veszélyes, így mindenki a falak között marad, amíg mi engedélyt nem adunk rá.
- Ahogy mondja. –folytatta Aro. –Most állandó éberséget várok el mindenkitől. Edzőcsoportok lesznek Bridget vezetésével. Most pedig mindenki elmehet.
A beszéd után majdnem mindenki elhagyta a termet.
- Kik lehetnek azok? –gondolkodott hangosan Jane.
- Fogalmam sincs Jane. De nem lenne rossz megtudni. –sóhajtottam, és felálltam.

Szerelmem mellé siettem, és együtt hagytuk el a termet.
- Miért van olyan érzésem, hogy ez rosszabb, mint gondoltam? –sóhajtott, közben átkarolta a derekam.
- Mert az is.
- Huh, akkor bunyóra készülünk. Király lesz. –zsongott be.
- Szörnyű vagy. –nevettem el magam.
- De így szeretsz, nem? –vigyorgott.
- Pontosan. –feleltem, erre gyorsan maga felé fordított, és lecsapott az ajkaimra.
Csókcsatánkat egy köhintés zavarta meg.
- Milyen szép is a szerelem. Viszont elálljátok az utat. –mosolygott Caius.
- Hupsz, bocsi. –húztam félre Szerelmemet. –És ne is tagadd, te is beleestél ebbe az óriási, de kellemes csapdába.
- Egy szóval sem tagadom. –rántotta meg a vállát, és már ott sem volt.
- Gyere, menjünk. Van egy olyan érzésem, hogy a többiek már várnak. –karolt át Em, és a szobám felé tolt, ahol tényleg ott voltak a többiek.
- Mennyire rossz a helyzet? –támadott le azonnal Jane.
- Hát…- sóhajtottam. –Nem tudom biztosan. Csak annyit tudok, hogy csak négyen tértek vissza a küldetésből. De végül is mindent elmondtunk. Ha valami újat megtudok, akkor szólok nektek oké? De jelenleg csak annyi infó áll a rendelkezésünkre, amennyit a ti tudtotokra is adtunk. Ez iszonyatosan zavaró. –sóhajtottam fel dühösen. –Nem szeretek tanácstalan lenni. Utálom azt, ha kijátszanak. Rühellem, ha nem tudom, mi lesz az „A” lépés után. Hogy utána a B jön, vagy a C? Ez rémes, hogy nem tudom, hogy mikor támadnak, egyáltalán támadnak-e. –már dühösen fújtatva hadartam le, amikor Em ölelő karjait éreztem magam körül.
- Nyugodj le. –parancsolt rám lágyan.
- Nem. –szólt éles hangom. –Nem nyugszok le, amíg minden rendben nem lesz.
- Pedig muszáj lesz lenyugodnod, mert így nem leszel senki segítségére. –mondta dühösen, közben a szemembe nézett. –Sőt, csak rontasz a helyzeten. Nem te mondtad az imént, hogy nyugodtnak kell maradni, és nem pánikolni? Hát, Drágám, te épp ezt teszed. Be vagy pánikolva. És az embereket már arcon öntenénk egy pohár vízzel, vagy ilyesmi. De valószínű, hogy a vámpírokra nem hat, szóval mást hirtelen nem tudok kitalálni. Szóval nyugodj le, mert nagyon idegesít, hogy ilyen vagy. –magyarázta élesen, szerelemmel a hangjában.
Nagy nehezen, de lenyugodtam. Közelsége, hangja, és illata lenyugtatott egy kicsit. Nagyrészt pedig a saját ésszerűsége hatott rám.
- Jé, te tudsz komoly és határozott is lenni. –mosolyodtam el.
- Nem gondoltad volna, igaz? –kuncogott.
- Hát… - csókoltam meg.

- Bridget. –kopogtattak az ajtómon. –Tudom, hogy sokan vagytok itt. Bejöhetünk?
- Gyertek csak. –szóltam vissza.
- Hello. –lépett be Gil, és félénk hangja csengett a csendben.

- Sziasztok. –jött be Caius is, és helyet foglaltak egy-egy széken.
- Mester. –hajoltak meg hirtelen a többiek Em, és az én kivételemmel.
- Ezt most mellőzzük. –sóhajtott fel Caius.
- Oké. –mondták.
- Semmi egyéb nem áll a rendelkezésünkre igaz? –mondta tanácstalanul a szőke vezető.
- Nem. –ráztam meg a fejem. –Semmi.

- Valamit tudnod kell. –vakarta meg a tarkóját. –Igaz, nem szabadna elmondanom, de lehet, hogy könnyebben összeáll a fejedben a kép ezzel az infóval, mint a mi gyenge logikájú agyunkban.
- Na, ne izélj, bökd ki. –kezdtem el türelmetlenkedni.
- Nem tudtuk megölni Rosalie csapatát. Nem találtuk meg. –bökte ki végül.
- Hogy mi? –döbbentem le. –Miért nem mondtátok? Mindegyikőtök hazudott nekem? –kiabáltam. –A szemembe hazudtatok? Mind átvertetek? Ennyit jelentettem én nektek? Hogy tehettétek ezt velem? Mit gondoltatok? Netán azt, hogy örömömbe majd a nyakatokba fogok ugrani, hogy átbasztátok az agyam?
- Sajnálom. –suttogta lehajtott fejjel.
- Sajnálhatod is! –ordítottam, és felpattantam, majd az ablakon keresztül távoztam.
Csak futottam, és futottam. Hogy tehették ezt velem? Az egész Volturi, a családom a szemembe hazudott? Elértem az én kedvenc fámhoz, és felmásztam a tetejére. A Nap pont ekkor kelt fel. Próbáltam rendezni a dolgokat a fejemben. Nem sok sikerrel. A többiek már a keresésemre indultak. Gondolom féltenek, nehogy valami bajom essen. Elzártam magam tőlük. Már amennyire tudtam. Próbáltam mozdulatlan lenni. Most hagyjanak békén. Fel kell dolgoznom, hogy átvertek. És mit ne mondjak, nagyon szar érzés, hogy a második családom, akikbe teljes mértékbe megbíztam, hazudtak.
A fejemet a fa törzsének támasztottam, és elmélkedtem. Most mit csináljak?
Egyértelmű, hogy maradok. Szükség van itt rám. Ha elmegyek, cserbenhagyom őket, és ha emiatt valakinek valami baja esne, azt nem bocsájtanám meg magamnak.
Ekkor vettem észre, hogy Szerelmem megáll a fa közelében. Teljesen mozdulatlan lettem, levegőt sem vettem.
- Ne strapáld magad Kicsim, érzem, hogy itt vagy. –mondta hangosan.
- Nem strapálom magam. –válaszoltam halkan.

- Oh, a fa tetején vagy. Király. –mormogta, és már neki is állt mászni.
Egy másodperc múlva már fent ült mellettem.

- Rám is haragszol? –ölelt magához.
- Nem. Dehogyis. –szorítottam magamhoz. –Csak…
- Nem kell magyaráznod. Valahogy értem, hogy érezhetsz. –nyomott egy puszit a fejem búbjára. 
- Akkor jó. –csókoltam meg. –Most már csak egy a kérdés. Mit csináljak?
- Mit?... –tanakodott. –Hát, mindenképp itt kell maradnunk.
- Maradnom. –helyesbítettem.
- Nem hagylak egyedül, szóval maradnunk.
- Dehogynem. Te mész haza, hogy biztonságban legyél.
- Nem. Én itt maradok veled, mert tudni akarom, hogy jól vagy. És vigyázni akarok rád. –csókolt meg.
- Inkább nem veszekszek veled. –sóhajtottam fel.
- Na, az jó ötlet. –vigyorgott. –De visszatérve a tervre. Beszélsz telefonon Alice-val, hátha lát valamit. De szerintem nem fog, ha eddig sem látott semmit.
- Gázos helyzet… - motyogtam. –Oh, már csak ez hiányzott.
A homlokomon landolt egy kövér esőcsepp, és utána záporoztak a társai is.
- Szeretem az esőt. –mosolyodtam el. –Olyan jó esőben énekelni.
- Akkor tedd azt. –vigyorgott, és szorosan magához húzott.
Én a mellkasának döntöttem a hátam, és néztem a napfelkeltét. Nekiálltam dúdolni, és a dúdolásból éneklés lett. Ének az esőben
- Táncolnék százegy éjen át, s dúdolnám szívünk dallamát, míg az eső csak hull. Mintha minden cseppje ütné a zongorát. Táncolnék… - suttogta Szerelmem a dal refrénjét.
- Nemrég találtam rá a neten. Megtetszett. –mosolyodtam el.
- Egy angyal küldte értem biztos Őt. Mert a szerelem mellé küldött jégesőt… - csókolt meg. –Csakhogy téged nem küldtek, te magad szálltál le az égből.
- Hé, nem vagyok angyal. Az túl… - pár pillanatig gondolkodtam, majd folytattam – Tiszta, szentes, és semmi rosszat nem tehet. De én rossz vagyok.
- De még milyen rossz. –kuncogott, és elővette azt a bizonyos kaján mosolyát, amit annyira imádtam. –És nem is baj. Én szeretem, ha rossz vagy.
- Ha nagyon rossz. –egészítettem ki vigyorogva.
- Pontosan. –csókolt meg most sokkal szenvedélyesebben, aminek én csak örültem.
De mégis megszakítottam csókcsatánkat.
- Figyi, le fogunk esni a fáról. –kuncogtam.
- Én még nem próbáltam egy fán. –vigyorgott. –Kitudja, lehet, hogy sokkal jobb, mint bárhol.

- Nem azért, de szerintem elég kényelmetlen lenne, még nekünk is. –nyomtam egy gyors csókot ajkaira, és leugrottam az észveszejtő magasságból.
Jó, nekünk, vámpíroknak nem magasság, de az embereknek még lenézni is szörnyű, nemhogy leugrani. Em utánam kapott, de akkor már mindegy volt. Kecsesen értem földet, és elfogott a nevethetnék.
- Csak nem féltettél? Na, gyere le Macim, mert be kellene mennünk átöltözni. És ha nem tűnne fel, és mindig szakad az eső. –tartottam fel a kezem, majd egy új ötlet suhant át az agyamon.
Tánc. Hát persze. Táncolni is szeretek az esőben. Hogy ez miért nem jutott először eszembe? De mindegy is, az a lényeg, hogy most már táncolok. És ettől feldobódtam. De komolyan. Sokkal…jobb lett a kedvem.
- Tényleg be kellene mennünk. –nevetett fel Emmett. –De ha jobban belegondolok, inkább táncolj csak egy kicsit.
Ezt elmondta, és tovább legeltette rajtam a szemeit, és én végig éreztem magamon a tekintetét, főleg a hátsómat fürkészte, amit én nevetve vettem észre.
- Most miért? Baj, hogy a formás popsidat nézem? –vigyorodott el.
- Nem, á, miért lenne baj. –kuncogtam. –De tényleg be kellene mennünk.
- Hát, akkor gyere. –csúsztatta a kezét az enyémbe, és az ablakom alá sétáltunk, majd felugrottunk.
- Nem megyünk zuhanyozni? –húztam a fürdő felé.
- De, persze. –vigyorgott rám, és már a zuhany alatt is láttunk.


                                       **__Napokkal később__**
(Bridget)

- Nem, ez nem jelent semmi jót. –sóhajtottam.
- De most mit tehetnénk? Eltűntek. –dörmögte Caius.
- Azt tehetjük, hogy a keresésükre indulunk. Vagy indulok. Nekem mindegy. –álltam fel, és az ajtó felé indultam. - De én nem ülök itt ölbe tett kézzel, és várom, hogy jöjjenek. Így ismertek ti engem? De csakhogy tudjátok, ha ti nem tesztek semmit, majd én.
- Még mindig dühös vagy amiatt, hogy elhallgattunk előtted pár dolgot? –suttogta Aro.

- Én? Sosem. –mondtam szarkasztikusan. –De. Nagyon is. Egy nagyon fontos dolgot hallgattatok el előlem. Mi van, ha engem támadnak meg egy vadászat közben, vagy ilyesmi? Talán nem csak magatokra kellett volna gondolni. –szűrtem ki a fogaim között, és kimentem a teremből.
Felmentem a szobámba, magamra kaptam a kabátom, és nem törődtem azzal, hogy szóljak bárkinek is, beültem a kocsimba, és a városba hajtottam. Mentem pár kört egy elég hosszú úton, tövig nyomott gázzal, és száguldottam. Lecsukhatnak, vagy tudom is én. Egy órát bőven kocsikáztam, és a telefonom már vagy századszor csörgött. Felváltva hívnak. A végén már némára tettem az üzemmódot, hívjanak csak. O… Azt hiszem Emmett elég mérges lesz rám, ha hazaérek. Most valószínűleg aggódik. De dühös is lehet. Mit fogok én ezért kapni… Végül úgy döntöttem, hogy visszamegyek. Nem érdemes itt szórakozni, csak kocsikázni, ha semmire sem jutok.
Így visszamentem, beálltam a garázsba, és kiszálltam. Szépen és halkan felugrottam a szobámba, leültem a zongora elé, és játszani kezdtem. Oh, most mit lehetne tenni? Adjam fel az egészet, és menjek haza? Otthon pedig élném az életem, mintha misem történt volna… Dehogyis… ez az én esetemben képtelenség lenne. Nem tudnák úgy élni, hogy más miattam van veszélyben. De… Jasper. Hát persze! Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe! Jasper tudna segíteni. Csak valahogy ide kellene jutnia, ami mostanában elég veszélyes lenne…
Gyorsan tárcsáztam Jasper számát… Kicseng…kicseng… és megszakad. Huh, de jó. Újra hívtam, de megint ugyan az. Inkább tárcsáztam Alice számát.
- Tessék. –szólt bele.
- Szia Alice. Tudnád adni a férjedet? –hadartam le.
- Igen, persze. Jasper.
- Köszi Alice. –suttogtam.
- Szia Bridget. –szólt bele most már Jasper.
- Szia Jazz. Van egy kis gondom. –sóhajtottam. –Bajban vagyunk, és nem találom az ellenséget. Azt sem tudom, hogy milyen terv alapján mennek, meg ilyesmik.
- Segítség kellene? Mert segítek. De semmit sem tudok róluk.
- Épp ez az. Én sem. Csak úgy gondoltam, hogy ketten összehozhatunk valamit.
- Összekészülök, és indulok. –mondta azonnal.
- Jaj, köszönöm Jazz. Örök hálám. De ne gyere egyedül.
- Akkor Alice-val megyünk.
- Oké. De repülővel gyertek, és utána azonnal kocsiba. Küldök ki értetek autót. –mondtam megkönnyebbülten. –És fokozottan figyeljetek.
- Oké, vigyázni fogunk. De te is vigyázz magadra. És Alice azt üzeni, hogy a leg előbbi géppel megyünk.
- Oké. Köszi. Szeretlek titeket, vigyázzatok magatokra.
- Mi is téged. –hallottam Alice hangját, majd miután Jazz is elköszönt, letettem a telefont.
- Azt hittem, valami bajod esett. –hallottam meg Em hangját mögülem, ahogy épp az ajtófélfának támaszkodik. –Azt hittem, hogy elkaptak, vagy ilyesmi. Fel tudod te fogni, hogy milyen érzés volt ez nekem? A telefont sem vetted fel, azt hittem, hogy soha többé nem látlak…
- Sajnálom. –suttogtam, és a telefonomat kezdtem el bámulni.
- A francba is, aggódtam. –villámgyorsan mellettem termett, és magához húzott. –Féltelek, kis butus.
- Sajnálom. –suttogtam a mellkasába. –Szeretlek.
- Én is téged. És ne aggódj. Minden rendben lesz. –simogatta a hátamat.
- Remélem is. És tényleg sajnálom… csak… egyedül kellett lennem egy kicsit a gondolataimmal.
- Ugyan, mondtam, hogy semmi baj. Rád nem lehet haragudni. Legalább is én nem tudok. És megértelek. Csak jobban örültem volna, hogyha szólsz előtte, vagy felveszed a telefont, vagy akármi. Már teljesen rám hoztad a szívbajt.
- Oh, majd legközelebbre feliratok neked valami gyógyszert, nehogy szívrohamot kapj. –humorizáltam.
- Na, látod, az jó lesz. Amúgy megjegyzem, hogy Gilian elájult. Úgy megijedt tőled, amikor megtudtad, hogy hazudtak neked.  Vicces volt. –nevetett. –És most is, ha meglát egyikünket, nekiáll reszketni. Úgy, hogy, beszélned kellene vele.
- Egy kicsit elszúrtam igaz? –sóhajtottam fel. –De miért nem mondtátok előbb?
- Hát, azóta nem jön ki a szobájából, és Caius csak most mondta nekem is.
- Jó, akkor menjünk, látogassuk meg. Viszek neki pár ruhát is, mert úgy láttam, az én ruhatáramból táplálkozik. –kuncogtam fel, és a kezemre terítettem pár kényelmes darabot, és már suhantunk is Caius szobája felé.
- De tényleg fél. Először még tőlem is megijedt. Tőlem. –nevetett Szerelmem. –Jó, tudom, ijesztő vagyok. Na de ennyire?
- Csak a sokk miatt. Egy felbőszült vámpír nem lehet szép látvány. –mosolyodtam el.
- Nekem tetszett. Nagyon… tüzes voltál. –csúszott a keze a derekamról a hátsómra.
- Komolyan, én már nem is értem, hogy miért strapálom magam. –sóhajtottam fel, és megcsókoltam. –Te sosem fogsz változni.
- De. Már sokat változtam. –húzta ki magát büszkén.
- Aha, látom. –nyomtam egy csókot az ajkaira, és kopogtam.
- Szabad. –hallottam Caius hangját az ajtó túloldaláról.
- Nem hozzád jöttem. –mosolyogtam rá gúnyosan –Gillian-nal szeretnék beszélni.
- A konyhában van, főz. –mormogta.
- Kösz. –suttogtam, és a konyha felé vettem az irányt.
Gil épp zöldséget darabolt, de ahogy meglátott, félrecsúszott az óriási kés, és elvágta a kezét.
Felszisszent, és azonnal a csaphoz ment, és hidegvizet folyatott rá. Én visszamentem a nappaliba, és magamhoz vettem az elsősegély csomagot, és elhúztam Gil kezét a vízsugár alól.
- Csak ne bánts. –suttogta.
- Bántani?- nevettem fel –Én? Téged? Felejtsd el.
Szépen megtöröltem a kezét, és ekkor láttam, hogy a mutató ujját olyan szinten elvágta, hogy már látszott a csont.
- Hát, szépen elintézted magam. –sóhajtottam fel. –Ülj le, nehogy összeess nekem.
Leült a konyhában egy székre, én pedig a keze alá terítettem egy rongyot, hisz a vér még mindig folyt az ujjából. Elég rendesen elsápadt, és dülöngélt a széken.
- El ne ájulj, ha lehet. Elég ramatyul festesz. Hozok egy pohár vizet. –mondtam, és gyorsan öntöttem neki egy pohárba, és az ép kezébe nyomta. -Lehet, hogy össze kellene varrni. –sóhajtottam fel. –De mivel itt nincs érzéstelenítő, és orvosi végzettségem sincs, így csak bekötöm. Ja, lefertőtlenítem. Csípni fog.
Ráfújtam egy kis fertőtlenítőt, mire el akarta húzni a kezét.
- Légy szíves, bírd egy kicsit. Így csak megnehezíted a dolgom. –hadartam, és bekentem betadinnal, rátekertem a kezére egy kis gézt, és leukoplast-ot is.
- Köszi. –sóhajtott.
- Szívesen. Szerintem inkább megcsinálom ezt én. –álltam a zöldségek mellé. –Te csak mond, hogy mit csináljak.
Nekiálltunk ketten főzni. Pontosabban én főztem, ő pedig adta a feladatokat…
Puszi, és ne feledjétek. A jelentkezési határidő nemsokára lejár ;)

Köszönöm :)

Sziasztok!
Nora017-től is kaptam egy díjat, amit egyszer már kaptam, és kitettem :)
Tovább ezáltal nem küldöm, mivel egyszer már megneveztem az 5 embert :)
Köszönöm Nora :)

6. Díjam! Köszönöm Nővérkém :)

Sziasztok!
Hát, teljesen le vagyok döbbenve :) Persze jó értelemben.
Két nap alatt két díj, azért nem semmi.
Köszönöm Trixi, hogy ezt nekem is elküldted :)

3 dolog rólam:
- Imádom a kutyámat, Nérót, aki egy labrador-német juhász keverék.
- A zene a mindenem :)
- Imádom a Nővérkémet :)

Akiknek továbbküldöm:
- szozsa914
    Az ő története a Gold Moon- Arany Hold .

- Dorcy
   Az ő története a Farkaslány a vámpíroknál néven fut.

- Petrííí
   Ő az Always ready for the fray nevű történetet írja.

5. Díjam. Nagyon köszönöm! :)

Sziasztok!
Ma már harmadszor jövök, remélem nembaj :)
Egy új díjat kaptam, számszerint az 5-et.
Nagyon szépen köszönöm Rosalie23-nak.
5 embernek kell továbbküldenem, és pár szót elmondanom a történetükről.
Nehéz a döntés, de végül is hosszas tanakodás után kiválasztottam.

Szozsa914
      A története a Gold Moon- Arany Hold.
         Ez egy különleges történet. Szomorú, vidám, és egyszerűen csodálatos. Bent vannak a farkasok, Cullenék, és a Volturi is.

Dorcy
    A története a Farkaslány a vámpíroknál. és a Vámpírlány a farkasoknál.
    Ez a story jelenleg két részből áll. Az elsőben Emmett és Lara szerelme bontakozik ki, és megszületik egyetlen kislányuk, Ashley, aki a második rész főszereplője. Ő megismerkedik Embry-vel, és innen indul a történet. Annyit még tudni kell a történetről, hogy Lara egy farkas, de nem a mindennapi változat ;)

Petrííí
   Az ő története az Always ready for the fray név alatt fut.
      Ez egy nagyon érdekes story, és nem mindennapi. Harl és Dean szerelméről szól, tele bonyodalmakkal, és akadályokkal. A bonyodalmakat nagyrészt Harl családja okozza, és amire senki sem számít, beugrik a képbe. Tele van meglepetésekkel ez a történet.

Zabie98
  A történetet Neked adom a szívem -nek lett elnevezve, amire nagyon találó.
 Isabella és Jacob szerelme kerül a középpontba. De kapcsolatukat megnehezítik a veszélyek, és a gondok.
Egy drámai, szerelmes és mégis vidám történet ez, amit el kell olvasni.

Szoffy
  Ez a történet a Magányos Barátság név alatt fejeződött be nemrég.
Szoffy életébe tekinthetünk be, ami állandóan izgalmas fordulatokat vesz. Egyszer ember, aztán farkas, végül egy teljesen más lett, eddig még ilyen lénnyel történet nem íródott. Főnix. Az élete tele volt gondokkal, de végül rátalált a boldogság, és a történet egy nagyon nagy fordulattal fejeződik be.

5 dolog rólam:
- "No music, no life
- Van egy idegesítő kisöcsém, aki nagyon imádok, de általában az őrületbe kerget.
- Imádom az osztálytársaimat <3
- Blogmániás vagyok :)
- Kedvesnek és visszahúzódónak tartanak... hát... nem láttak még itthon ;)

Mégegyszer nagyon szépen köszönöm a díjat.
Pusziii

Más élet- II. 17. fejezet

Sziasztok!
Slézi kérésére hoztam meg ilyen gyorsan. Pontosítok, nem is kérés volt, hanem parancs =)
Na, de az a lényeg, hogy itt van.
A komikat várom.
A novella pályázatra jelentkezők pedig írják csak az e-mailt, vagy chatba is lehet.
Puszii



Fényképalbum



58. fejezet –Vagyis II. 17. fejezet
(Bridget)

Éjfélig táncoltunk, utána én és Alice a kamerával, és a laptopommal és a fényképalbummal együtt leléptünk, és a Cullen házig száguldottunk. Ott besuhantunk Alice szobájába, és a számítógépemet rácsatlakoztattuk a nyomtatójára, a fényképezőgépemet pedig a laptopra. Miután kiválogattuk, hogy melyik gépek a legjobbak, azokat kinyomtattuk és betettük az albumba. Az album elején egy csoportkép volt, és rögtön az első oldalon volt az a kép, ahol Jane szólója után Nich a karjaiba kapta, és megcsókolta.
Az album fele Nich és Jane párossal megtelt, míg a többiben mindenki más volt. Tehát volt benne olyan, ahol Én és Szerelmem lassúzunk, ahol Alice, Jane és Én karaokezunk, ahol Jane Esme-t és Carlisle-t öleli…
Tehát az album tele lett meghatóbbnál-meghatóbb képekkel, de ugye a vidám képek sem maradhattak ki.
Miután kész lettünk, becsomagoltuk az ajándékot, és visszafutottunk a házamhoz, ott gyorsan letettem a laptopom, és Jane elé léptünk.
- Ez az Alice és az Én közös ajándékunk. Remélem örülsz majd neki. –adtam át, és miután mind a kettőnket megölelt, kibontotta.
Először döbbenten nézte, és végigforgatta, majd teste megrázkódott, és a nyakunkba ugrott.
- Köszönöm. –suttogta, és jól megölelgetett minket.
Közben az egész család végignézte, és egy pár megjegyzést tett hozzá, mint például: csodás, szép, ügyesek voltatok…
Hajnalban, miután mindenki elköszönt Jane-től, elkezdtünk összepakolni. Em úgy döntött, hogy velünk jön, viszont Nich-nek elmagyaráztam, hogy miért ne jöjjön. Elég nehéz beszélgetés volt, de rávettem. De ahhoz ragaszkodott, hogy a reptérre kikísérjen minket.
Nekiálltunk összepakolni. Jane gyakran felzokogott, így az első alkalom után inkább kiküldtem Emmett-et.
- Jane. Nyugi. Shhh…- simogattam a hátát, amikor újra rátört a sírhatnék. –Ne aggódj… Shhh… Minden rendben lesz… Jane… Shhh…
- Dehogy lesz… - zokogott fel. –Soha többé nem látom.
- Ilyet ne is mondj. –parancsoltam rá gyengéden. –Látni fogod. Amikor én megyek Volterrába, elhozom magammal. Ne aggódj. Minden rendben lesz, és van.
- Oké. –sóhajtott fel, és tovább pakolt a második bőröndjébe is, mivel az új ruhákat és ajándékokat is el kell vinni.
Az én bőröndömbe tettem pár ruhát Emmett-nek is, majd miután bepakoltunk és átöltöztünk, ideje volt indulni. Nich megjött a kocsival, és szerelmével beültek előre, mi pedig hátra.
Az út viszonylag csendesen telt, csak néhány csók, és szerelmes szó hallatszott elölről, mi Kedvesemmel nem akartuk megzavarni őket, csak egymáshoz bújva bámultunk ki az ablakon.
Egy óra múlva megálltunk a reptéren, és míg Jane és Nich búcsúzkodtak, Em és én leadtuk a csomagokat.
- Ez nehéz út lesz. –sóhajtottam.
- Az… - ölelt meg, és Jane-t még bevártuk, majd indultunk a felszálló kapu felé.

                                    *_A gépen_*

- Kontaktlencse. –ált fel Jane már sokadszorra, és újra a mosdó felé vette az irányt.

- Ez így nem lesz jó. –sóhajtott Emmett.
- Szerintem sem. Szenved már most. Igaz, egy idő után nálam jobb volt, de nála csak rosszabb lesz. –hajtottam fejem a vállára.
- Meddig leszünk ott?
- Nem tudom. –sóhajtottam fel, közben Jane visszatért, és visszaült a helyére, és újra a könyvét kezdte olvasni.

Miután leszállt a gép, mi megvártuk a csomagjainkat, és kimentünk a parkolóba. Szerencsénkre a nap nem sütött, hanem szemerkélt az eső. Mintha csak elérne idáig Nich ereje. Megálltunk a bejárat előtt lévő kocsinál, mivel kijött elénk az egyik vámpír.
- Mester. –hajolt meg enyhén.
- John. Héé. –szóltam rá. –Ne kezd. Főleg ne itt.
- Igenis. –mondta, és beült a kocsiba, majd mi is így tettünk.
Az úton érdeklődött utánunk, hogy vagyunk, milyen volt az út, ilyesmik.
- És ő ki? Már elnézést a kérdésért… - mondta.
- Emmett McCarty Cullen. –szólt Szerelmem.
- A párom. –tettem hozzá.
- Értem. –bólintott aprót, és tövig nyomta a gázt.
- Csak párod? –vigyorgott rám Emmett.
- Szerelmem, életem értelme… - csókoltam meg. –Egyéb szót?
- Elég lesz ennyi. –kuncogott.
- Megjöttünk. –fékezett le a parkolóban John.
- Köszi, hogy kijöttél elénk. –mosolyogtam rá, és kivettem a csomagokat hátulról.
- Ugyan. Tudod, hogy ez a kötelességem. És szívesen tettem. –vette el a csomagokat, és már el is tűnt.
- Milyen nagy tiszteletnek örvendesz itt. –karolta át a derekam Kedvesem.
- Hát igen… ez van… Gyere Jane, Aro már várhat minket. –fogtam meg a karját, és a Nagyterem felé húztam.
- Oké. –sóhajtott, és elindult.

- Jane. Látszik rajtad, hogy óriási gond van. Ennek nem fognak örülni. Sebezhető vagy. –suttogtam.
- Mert az is vagyok. –motyogja. –És nem érdekel, ha annak tűnök. Majd rendbe jövök.
- Ha te mondod… - sóhajtottam, és inkább gyorsítottam lépteimen.
A Nagyterem előtt megálltam, és mosolyogva nyitottam ki az ajtót.
- Nahát… Sziasztok. –köszöntem vigyorogva, mire azonnal letámadtak. Négyen öleltek egyszerre, és mind egyszerre kiabálták, visították a nevemet, közben nevettek.
- Hé. Hééé. Nyugi. Összetörtök. –kuncogtam, mire elengedtek.
- Hiányoztál. –jött kórusba barátaimtól.
Merthogy akik letámadtak, azok Felix, Dem, Alec és Sophie voltak.
- Valahogy éreztem, hogy ti lesztek az elsők. –kacagtam.
Alec a testvérét is megölelte, de látványosan rosszabb lett a kedve.
- Szia Bridget. –ölelt meg Aro is.
- Szia. Minden rendben mostanság?
- Mit mindig, minden rendben. Egy dologtól eltekintve minden ugyan az. –sóhajtott fel, és visszaült.
- Bridget. –találtam magam Marcus karjaiban.
- Huh. Szia. –kuncogtam.
- Nem gondoltad volna, hogy ez lesz, igaz? –ült ő is vissza.

- Hát nem… - mosolyogtam. –Caius?
- Na, vele van a gond… - sóhajtott Aro.
- Értem… Mit csinált már megint?
- Olyan dolgot, ami hihetetlen… - fogja a fejét Marcus.
- De látom elhoztad a te Emmett-edet. –jön oda Aro, és a kezét nyújtja neki.
- Aro. –dörrenek rá.
- Tudom, tudom. Nem használom az erőm. –sóhajt, és Szerelmemmel kezet ráznak.
- Igen, eljöttem, ha nem gond. –mondta Em, mire felkuncogtam.
- Akit Bridget hoz, azt szívesen látjuk. –ült vissza a székébe. –És megőriztük a trónodat.
- Köszönöm. –ültem le. –Milyen ismerős érzés.
Végigsimítottam a két jelképen, és felálltam.
- Megyünk a szobámba. Nem szeretem bőröndben tartani a ruháimat. –teszem hozzá.
- Persze, menjetek csak. –intettek.
- Majd jövünk. –jegyeztem meg mosolyogva, és már ott sem voltunk.
- Tényleg megváltoztak. –súgta a fülembe Em.
- Ne is mond. –mosolyogtam rá, közben Jane elhúzott mellettünk, ügyet sem vetve ránk.

- Ez nagyon gáz így. –jegyezte meg.
- Ne is mond. –sóhajtottam, és a szobám felé húztam, majd bementünk. –Ez az én lakosztályom. Nem nagy szám.
- Nekem tetszik. –ül le az ágyra.
- Nekem is. –mosolyogtam, és lehuppantam mellé, és beleszagoltam a levegőbe. –Érzed az emberi szagot? Meg a szívverést?
- Igen. Nagyon furcsa. –mondta ő is.
- Fogadjunk, hogy Caius keze van a dologban. –pattantam fel, és már az ajtónál is voltam. –Jössz, vagy maradsz?
- Jövök. –mondta, és már suhantunk is Caius lakosztálya felé, ahol az illat felerősödött, és már pirított hagyma illata is társult hozzá, a nyers húsról nem is beszélve.
- Hát itt meg mi van? –nyitok be.
- Bridget. –termett előttem Caius, és megölelt.
- A kérdésemre választ még mindig nem kaptam. –mormogtam.
- Rendben. Bridget, Ő itt Gillian. –mosolyog, és a konyhából kijövő lány felé int. –Gil, had mutassam be Bridget-et, a negyedik vezetőt. Te döntesz az érdekében.
- Hogy mi? –döbbentem le. –Te egy embert hozol Volterrába? Ez közveszélyes. Ennyi eszed neked is lehetne. Itt lesz egy újszülött, vagy ilyesmi, és vége. Nem fog arra figyelni, hogy ő a te védenced. –dörrenek rá, és leülök a kanapéra.
A kezembe temetem az arcom.
- Hihetetlen. –teszem hozzá. –És meggondolatlan.
- Bridget. –ült le mellém Emmett, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. –Próbálj emberi ésszel gondolkodni. Hogy került ide?
- Vacsora volt. –kezdett bele Caius. –És én megmentettem. Egyszerűen úgy éreztem, hogy nem szabad meghalnia.
- És csapó vége. Ennyi elég is lesz. –szólt közbe Szerelmem. –Mi is így éreztük veled. Csak ismertünk előtte, és Alice látta. De hagyhattunk volna ott is, hogy valami dög megöljön, elvérezz vagy ilyesmi. Már rég nem élnél, ha mi nem lettünk volna olyan önzetlenek, hogy megmentsünk.
- Had gondoljam át. –dőltem hátra, és az orrnyergemet kezdtem el masszírozni. –Lássuk még egyszer, kit mentettél meg a biztos haláltól?
- Gillian. Idejönnél még egy kicsit?
- Egy pillanat… - mondta, és elzárta a gázt, és már jött is. –Itt is vagyok. És sajnálom, ha kényelmetlenséget okozok.
- Hm? –húztam fel a szemöldököm.
- Tudom, hogy legszívesebben elfogyasztanál. –nyelt egyet.
Szerelmemből és belőlem azonnal kitört a nevetés. Szegény lány csak értelmetlenül nézett minket, és szemében az ijedség csillogott.
- Nem eszek embereket. –mondtam, miután befejeztem a nevetést. –Mi állati véren élünk. A szemünk is aranybarna, nem pedig vörös.

- Oh… - döbbent le.

- Bridget Hale. –nyújtottam a kezem. –Igazából a teljes, pontos nevem Bridget Bather Hale Volturi. De ez túl hosszú. Tanulónak vagyok, és a Volturi vezetője.
- Gillian Gold. –fogott velem kezet, és elmosolyodott. –De a teljes nevem Gillian Dolly Gold. Több kitüntetéses mesterszakács vagyok, és a Gold-Kichen tulajdonosa. Legalább is eddig az voltam. –húzta el a száját. – De hogy-hogy tanuló?
- Nincs más dolgom… Dolgozzak? Túl megkötött. –vigyorogtam. –És Em-et semmiképp sem tudnám rávenni, hogy jöjjön velem mondjuk kórházba dolgozni, vagy ilyesmik. Így mi suliba járunk. Uncsi dolog, de legalább együtt vagyunk. –mosolyogtam Szerelmemre, akitől csak egy édes csókot kaptam.

Közben Gil leült velünk szemben a kanapára,
- Milyen célból jöttél Volterrába? –ültem vissza a kanapéra.
- A szüleim és a testvérem autóbalesetben meghaltak. A férjem bántalmazott, és más lehetőségem nem volt, mint menekülni. –sóhajtott fel, és elmorzsolt egy könnycseppet. –Így hát ide jöttem. Úgy gondoltam, hogy itt nem keresnének. Nem is értem, hogy miért, de ez ugrott be elsőnek, és irány egy taxiba, és el Olaszországba. Más választásom nem volt. Repülővel mégsem jöhettem. Aztán kilyukadtam itt, kivettem egy szobát egy kisebb hotelben, és általában csak ültem a szobában. El kellett tűnnöm mindenki elől. Egyik nap úgy döntöttem, hogy körbenézek, és csak bolyongtam a városban, amikor az egyik vámpír hívott a várba, hogy megnézhetjük. Nekem pedig nem volt semmi dolgom, így mentem. És így kerültem ide. –mosolyodott el. –És te?
- Én? Hát… Ő… a teljes szöveget elmondhatom neki, vagy ne? –néztem Caiusra. –Tudja?

- Igen. –bólintott. –Mondj csak el neki mindent.
- Tehát. Emmett-ékkel suliban ismerkedtünk meg, akkor még ember voltam. Elmentem kirándulni, de egy medve megtámadott, szétmarcangolt, és lelökött a szikláról. Egy patakban landoltam, és megmentettek. Átváltoztattak, és hasonlók. Velük éltem innentől. Beleszerettem Emmett-be, és együtt éltünk. Csakhogy a régi párja, Rosalie jött bosszút állni rajtam, és letépte a karomat, meg megharapott. Tehát megkínzott. Alec megmentett, felépültem, Em szakított velem, mert Rosalie írt egy levelet, ami arról szólt, hogy én megcsalom Em-et. Na igen... Ő pedig nem kérdezett, hanem cselekedett, így Volterrába jöttem, itt éltem durván 16 évet, vezető lettem, elmentünk a Cullen családhoz, mivel Rosalie ott élt, és összeesküvést szervezett. Ott pedig én mindenre fényt derítettem, és végeztem vele. Azóta újra velük élek. –bújtam Szerelmem karjai közé.
- Ez csak a vázlatolt verzió. –szólt közbe Caius. –Nagyon nagy vonalakba.
- Igen… - sóhajtottam. –De nem keserítjük most el az emberkét. Menjen, csinálja meg az ebédjét, mi pedig beszélünk a többiekkel. –álltam fel, és velem együtt Em is ezt tette, majd az ajtó felé vettük az irányt.
- Várj! –szólt utánam. –Mi a döntésed?
- Majd meglátod. –intettem, és elsuhantunk.

- Mi a döntésed? –súgta Em.
- Jaj, te ezt már a legelején tudtad. –csókoltam meg. –Nem tudnák megöletni egy embert.
- Persze, hogy tudtam. Csak annyira kiborultál az elején, hogy inkább kinyitottam a szemed. –karolta át a derekam, és az én szobám helyett Alec lakosztályának ajtaján kopogtunk be, majd bementünk.
- Sziasztok. –mosolyogtam rájuk.
Mindenki itt volt. Sophie, Alec, Felix, Dem, Jane. Az utóbbi eléggé letört volt, és a kezében csak a fényképalbumot szorongatta.
- Jaj, Jane. –öleltem meg, és kifejtettem a kezei közül az albumot. –Meg fog sérülni.
- Mi a baja? –jött mellém Alec.
- Nem mondhatom el. Majd ha kész lesz rá, megtudjátok. –sóhajtottam fel. –Jane. Figyelj. Nincs semmi gond rendben? Térj vissza az igazi életedbe.
- De… - nézett rám keserűen. –De én nem akarok.
- Pedig muszáj lesz. Csak próbáld meg. Egy kis időre. –simogattam a hátát, mire lenyugodott. –Nézd meg a bátyád. Megijedt, és aggódik miattad… –intettem Alec felé, aki csak megrémülten nézett ránk.
- Sajnálom. –ugrott a nyakába, és jól megszorongatta.
- Semmi gond. De remélem egyszer elmondod. –sóhajtott fel.
- Csak nézzétek meg az albumot. Addig elmegyek. –mondta, és már ott sem volt.
Én átadtam a többieknek a fényképalbumot, és Em karjai közé fészkeltem magam, majd együtt nekiálltunk nézni.
- Ez… - suttogta döbbenten Alec, ahogy meglátta az első oldalt.
- Jól látod. –mosolyogtam rá. –És boldog szülinapot.
- Köszi…csak… had nézzem végig. –kerekedtek el a szemei, és fordított.
Én csak kuncogva csókoltam meg Szerelmem, aki készségesen visszacsókolt, és többet akart, de én finoman eltoltam magamtól, és körbepillantottam. A többiek még mindig az albumot nézték, és eléggé ledöbbent fejet vágtak. Én csak felnevettem, ahogy Szerelmem is tette.
- Most komolyan, min vagytok ti ennyire ledöbbenve? –vigyorogtam rájuk.
- Hát…öhm… - dadogott Alec.
- A kis Jane szerelmes. –ugrott fel Felix, és örömtáncot kezdett el járni.
- Felix. Ez nem a legjobb pillanat. –hurrogtam le. –Majd az esküvőjükön, vagy tudom is én mikor. Csak ne most.
- Oké. –ült le lelombozva, mire Em elkezdett kuncogni.
- Ez nem vicces. –dörrentem rá.
- Oh, dehogynem. Nagy volt a tánc. –nevetett.
- Oké, ennyi. Kezet foghattok. Hihetetlenek vagytok mind a ketten. –sóhajtottam, és felálltam.
Megfogtam az asztalra letett albumot, és Jane szobája felé vettem az irányt. Egy gyors kopogás után benyitottam, és letettem az asztalra az albumot, majd elkezdett rezegni a zsebem. Telefon.
- Igen?- vettem fel.
- Szia. –hallottam Nich keserű hangját, mire Jane azonnal előttem termett, és érdeklődve nézett. –Odaértetek?
- Hát persze. Nemrég érkeztünk meg, azért nem hívtunk. Tudod, eddig sok volt a dolog. –sóhajtottam.
- Elhiszem. Ott van? –suttogta a végét.
- Hát persze. Már szinte itt ugrál előttem. –mosolyodtam el. –Adom. Puszi, vigyázz magadra.
- Köszi Bridget. Te is, és siessetek vissza.
- Nich. –visított bele a telefonba Jane.
- Szia Kicsim. –hallottam Nich nevető hangját.
Kihátráltam a szobából, és magukra hagytam őket. Már amennyire lehet egy telefont és egy vámpírt, egy természetfeletti érzékekkel rendelkező lényekkel teli épületben magára hagyni. Visszamentem Alec szobájába, ahol a Twister-ező társaság nevetése töltötte be a teret.
- Hát ti meg mit csináltok? –kuncogtam.
- Játszunk. –mondta Sophie, miközben az egyik kezét Em lábai közé tette, míg Szerelmem egyik lába Felix alatt volt, Felix feje Dem hasa alatt, míg Dem egyik lába Alec felett, Alec pedig mindenki alatt.
Elég viccesen néztek ki, ahogy össze-vissza vannak tekeredve, és egymásba akadva. Vigyorogva mentem oda a pörgetőhöz, és megpöcköltem a nyilat, míg az megállt a színnél, és a testrésznél, így még jobban összekutyulva a helyzetet.
Ez így ment jó darabig, míg végül a legfelső személy feladta, és ráesett a többiekre, akik nevetve dobták le a felettük elhelyezkedő személyt.
- Nem jöttök át hozzám? Mint a régi, szép időkben? –mosolyogtam rájuk.
- De, persze. Te készülj össze. –kacsintott Dem, és felugrott, én pedig kijöttem a szobából, és a szomszéd lakosztályomba táncoltam át.
Ott előkerestem pár fényképalbumot, és lehuppantam a kanapéra. Pár perc múlva a többiek is megjöttek, és az egymásnak vicceket mesélő Szerelmem és Felix jöttek be utoljára.
- Oh, és ezt hallottad már: Hogy hívják a messziről jött hajléktalant? –kezdett bele egy újabb viccbe Emmett.
- Fogalmam sincs. –rázta a fejét Felix.
- Hát úgy hívják, hogy: távcsöves. –nevetett Szerelmem, és leült mellém a kanapéra.
- Oké. Akkor most én mondok. Hogy tudsz vízbe fojtani egy szőke nőt? –mondta Felix.
- OO. Ezt tudom. –nevetett Szerelmem. –Úgy, hogy egy tükröt ragasztasz a medence aljára.
- Igen. –pacsiztak le.
- Ti meg vagytok zakkanva. –kacagott Sophie.
- Jaj, Alec. Majd elfelejtettem. –csaptam a homlokomra, és a bőröndömhöz szaladtam.
Elővettem belőle Alec ajándékait, és átadtam neki. Na igen, Alice is küldött neki. Egy puszi után visszaültem Szerelmem mellé, aki még mindig vicceket mesélt Felix-el. Csak mosolyogva ráztam meg a fejemet a gyerekességükön, és találomra kinyitottam egy fényképalbumot. És… Kitört belőlem a kacagás.
- Mi az? –ugrált mellém Sophie, és ő is elnevette magát. –Ezt is beletetted?
- Úgy tűnik. –nevettem még mindig.
- Mi ilyen vicces? –állt mögénk Alec, és én megmutattam neki a képet. - Na igen, ez tényleg az. –nevetett ő is.
- Mi az? –ugrott fel azonnal Felix, Dem és Em is.
- Hát ez. –dobtam oda nekik az albumot, és ezután Felix kivételével mindenki nevetett.
- Ezt te előszedted? Bridget. –dörrent rám mérgesen Felix.
- Bocsi, de ez felejthetetlen nap volt. –mosolyogtam rá.     
Nos igen. A fénykép. Egy felejthetetlen emlék. Rajta van Felix, és Jane. Felix-en egy babasapka van, ilyen csipkés-fodros karimával, szájában egy rózsaszín cumival, és nyakába kötve egy Micimackós hángedli. Elég viccesen nézett ki. Az alatta lévő képen pedig Jane éppen a szájába adja piros műanyagkanállal a sárgarépa ízű bolti bébiételt.
- Olyan rémes íze volt, hogy az hihetetlen. –kommentálta. –Ez még a normális emberi kajáknál is rosszabb.
- Elhiszem. –mondtam. –És ezt akkor is elmondtad. De olyan jól állt az a sapka, hogy az hihetetlen.
- Az. –dörmögte.
- Most miért, tényleg jó. –bokszolt Dem Felix vállába.
Az egész éjszakát átbeszélgettük, és hihetetlenül jól éreztük magunkat. Minden fényképalbumot, felvett videót és ilyesmiket megnéztünk, és felelevenítettük emlékeinket.
Reggel viszont mehettem a vezetőkhöz.
Hangosan dúdolva betáncoltam a terembe, és először észre sem vettem, hogy vendégeink vannak.
- Oh, hello. –mosolyogtam rájuk, majd a fővezetőhöz szaladtam, és az arcára nyomtam egy puszit. –Szia Aro.
Ezután odamentem Marcushoz is, neki is adtam egy puszit.
- Szia Bridget. –kuncogott.
- Nem kellene kiküldeni? Nincs semmi köze hozzá. –dörmögte egy férfi.
Nagyon okosnak képzeli magát, látszik rajta. Eléggé fent hordja az orrát, vagy csak valami nagyon sürgős neki? Na, majd kiderül.
- Több köze van hozzá, mint bárki hinné. –mondta már szinte dühösen Aro.
- Nyugi Aro. –ültem le a trónomra. –Nincs semmi gond. Nem ismerhet mindenki.
- De azért a vezetőket mindenkinek ismernie kellene. –szólt vissza.
- Ne most veszekedjünk. Te is tudod, hogy nekem van igazam. –mosolyogtam rá elbűvölően.
- Jól van, legyen. –sóhajtott fel.

- Valaki ránk bagózna végre? –mondta dühösen a férfi.
- Nyugalom. –sóhajtottam. –Hihetetlen. Megértem, hogy valami nagyon fontos. Először is, hogy hívnak titeket?
- Én Max vagyok, ő pedig Nina. –hadarta le a férfi.
- Akkor mondhatjuk végre? –szólalt meg végre a nő is.
- Mondjátok. –suttogta Marcus.
- Van egy kis gond. –rontott be egy testőr. –Megtámadtak minket!

Nina



Max



Új kinézet :)

Sziasztok
Nos, mint láthatjátok, új lett a dizi.
Új hátteret tettem be.
Nos, igen, még messze van a tavasz, de én már annyira várom, hogy itt megjelenítettem. :)

A tavaszba pedig ez a virág a kedvencem. A cseresznyefa virága :) Az a mindenem. :D
Puszi, és mutatok pár tavaszi képet.

Más élet- II. 16. fejezet

Sziasztok!
Bocsi a késésért, de most meghoztam. És elég hosszú lett, ha ez lehet a mentségem :)
Mint láthattátok, indítottunk egy novella pájázatot, amire a jelentkezéseteket várom. Tudjátok, van egy idézet:
Ha megpróbálod, még lehetsz nyertes, de ha meg sem próbálod, már veszítettél.
Vagy valahogy így van. De a lényeg ugyanaz :)
Na, puszi, és jó olvasást.

57. fejezet- Vagyis II. 16. fejezet

(Bridget)

Miután letettem a telefont, Emmett után eredtem.
- Csikizel, miközben telefonálok? Na, ezt megbosszulom. –nevettem.
- És mit kapok? –karolt át hátulról, közben belecsókolt a nyakamba.
- Még gondolkodok rajta. –fordultam meg, így meztelen testünk összesimult. –Mindjárt itt lesznek Jasper-ék.
- És? –húzta fel a szemöldökét.
- Így akarod őket fogadni? –simítottam végig felsőtestén.
- Nekem így is megfelel. –mosolygott.
- De nekem nem, és valószínűleg nekik sem, szóval öltözz. Nich és Jane még hazaugranak, és utána Nich elviszi Jane-t valahova… és mi össze tudunk készülni a bulira. –meséltem lelkesen, és a gardrób felé kezdtem el tolni Kedvesemet.
- Aha… és nincs még időnk? –biggyesztette le az ajkát, közben végigsimított nyakamon, és melleimen.
- Nincs. –ráztam meg a fejem, igaz, nem kellett sok, hogy megtörjek. –És most irány felöltözni. Jajj, Emmett. Még ki sem pakoltál.
- Nem volt rá időm. –vigyorgott. –Sok dolgunk lett hirtelen…
- De legalább mindet elintéztük. –kuncogtam, és magamra kaptam a fehérneműt, majd kerestem Kedvesemnek is egy boxert, és a kezébe dobtam, majd a sporttáskával a gardrób felé vettem az irányt, de a táskát csak betettem a végébe, mivel hallottam, ahogy jönnek.
- Emmett. –sipítottam. - Öltözz.
- Jó. Jó. - forgatta a szemeit, és kivett a táskájából egy farmert, egy fehér pólót, egy zoknit meg egy sportcipőt, és már ment is le.
Én gyorsan felvettem egy kék- koptatott farmert, egy hosszú ujjú zöld felsőt, egy zoknit, és egy sportcipőt, majd le is mentem Emmett-hez. A kanapén ült, és fehér pólója rátapadt felsőtestére, kihangsúlyozva izmos mellkasát.
- Milyen kényelmes vagy most. –csapott a fenekemre.
- Héé. –ugrottam fel, és az ölében landoltam. –Most ehhez volt kedvem. Én sem szeretek mindig kiöltözni.
- Alice ki fog nyírni. –figyelmeztetett mosolyogva.
- Nem baj, majd te megvédesz. –csókoltam meg. –És tudom, én is ettől félek.
- Nem kell félni, nem bánt a néni… - jött be Alice, de megakadt a szava- Vagy mégis…
- Segítség. –visítottam, és Em mögé bújtam, aki csak nevetett.
- Hát, sok segítség kell neked. –kerekedtek el Alice szemei.
- Jaj, Alice. Csak most ne. Egyszer lehetek kényelmes, és sportos. Nem akarok én mindig húszcentis sarkakba tipegni. – puffogtam. –És ha akarod, ha nem, én ebben maradok.
Felálltam és elé mentem.
- Fogadunk, hogy átöltöztetlek. –fújtatott előttem öt centire.
- Lányok, lányok. Nyugalom. –szóltak közbe a fiúk, és mellénk pattantak.
„Csak egy kicsit húzzuk még az agyukat. Légyszi. Csak egy kicsit…” Közben letiltottam Jasper erejét.
- Akkor is átöltözöl, ha akarod, ha nem. Előttem nem fogsz ilyen cuccokba tipegni. –emelte fel a hangját, mit igennek vettem.
- Akkor mondhatnád, ha valamilyen ősrégi, szakadt cuccot vennék fel. De ez egy divatos összeállítás, drága ruhákból. És nincs semmi beleszólásod a dolgokba. –fújtattam.
- Menj a szobába! Most! –kiabált, és belökött, szorosan magam mögött jött.
- Nem! Alice! –kiabáltam mosolyogva, és a kis manó előttem elfojtott egy kuncogást.
- Dehogynem! Mi az, hogy ilyet mondasz rám? –kiabált, és próbált indulatos hangot felvenni.
- Azt próbáld meg! –kiabáltam rá, és rácsaptam a kezemre, így úgy hallatszott, mit ha elcsattant volna egy erőteljes pofon.
Alice arckifejezését látva majdnem elröhögtem magam. A fiúk kint felpattantak és az ajtó felé jöttek.
- Alice!!! –kiabáltam, és nekiugrottam, pont akkor amikor a fiúk az ajtót törték be, én pedig nekiálltam csikizni a húgomat.
- Bridget! –nevetett. –Hagyd abba!
- Nem. –nevettem, és ledőltem a padlóra, közben mind a ketten nevettünk.
- Hát itt meg mi történt? –szólt Jasper, Em még mindig nem tudott megszólalni.
- Színészkedésből ötös. –csaptam Alice kezébe.
- Egyértelműen. –húzott fel a földről, még mindig nevetve.
- Ez meg mi volt? –mondták egyszerre a fiúk.
- Mi lett volna? –vette elő Alice az ártatlan formáját, és ugyanezt tettem én is.
- Ti… ti… verekedtetek? –nyögte ki Jasper.
- Úgy tűnik? –nevettem el magam. –Oké, Alice, megyünk színjátszó körbe. 
- Ti ezt megjátszottátok? –döbbent le Emmett.
- Hát… az elején tényleg nagyon mérges voltam…de aztán játszottuk. –vigyorgott angyalian Alice, amihez csatlakoztam én is.
- Hát… - sóhajtott Szerelmem, majd Jazzre nézett. –Ez bosszúért kiált…
- Nagy bosszúért… - dörzsölték össze a tenyerüket.
Mi Alice-val összenéztünk, és egy gyors sikítás után rohantunk is. Már az udvaron voltunk, amikor utolértek minket, és ledöntöttek a lábunkról, egyenesen egy nagy sártócsába.
- Áááááááááááááááááááááá. –sikítottuk egyszerre.
- Ez… ez… ez… - dadogta Alice, amint felemelte a kezét, és meglátta, hogy mi van rajta.
- Sár. –visítottam, és már rohantam is a szaladó fiúk elől, de persze gyorsan utol értem őket.
Alice is mellém ért.
- Ugye tudjátok, hogy mi a büntetésetek? –fújtatott dühösen.
Ők csak megrázták a fejüket.
- Velünk fogtok jönni vásárolni. –mondtam azonnal. –Amint visszajöttem Volterrából, már megyünk is. És nincs menekvés.
- Mész Volterrába? –suttogta Alice.
- Valami gond van, haza kell kísérnem Jane-t. –mosolyogtam rá. –Hihetetlen, hogy két hetet sem bírnak nélkülem. Nem tudom, hogy most mi lehet a baj. Melyikük haja szála görbült meg? –forgattam a szemem, de mosolyogtam.
- Én sem tudom. –mosolygott Emmett, és meg akart ölelni.
- Azt próbáld meg!- tartottam fel a mutatóujjam. –Hozzám nem érsz most. Először megyek, és megfürdünk Alice-val. Addig egyikőtök sem ér hozzánk, vagy szól hozzánk. Érthető voltam? –vettem elő a komoly formám, mire Alice csak kuncogott.
- Igen. –bólintottak egyszerre.
Kézen fogtam Alice-t, és behúztam a fürdőmbe. Ott ledobtam a ruháim, magam köré tekertem egy törölközőt, és a gardróbomba szaladtam. Ott kivettem két köntöst, és fehér neműket, majd visszamentem a fürdőbe, ahol már a lezuhanyozott Alice várt.
- Ez gyors volt. –mosolyogtam rá.
- Tudom. –rántotta meg a vállát. –Ha akarok, gyors vagyok.
Miközben Alice a hajával bajlódott, én is gyorsan lezuhanyoztam, megtörölköztem, magamra vettem a fehérneműket, felvettem a köntöst, megszárítottam a hajam, és kimentünk. A párjaink ott ültek, és megkövülten néztek minket, amint leültünk eléjük, és percekig meg sem szólaltunk, csak néztünk dühösen és megbántottan.
- Hát itt meg mi történt? –jött be az ajtón Nich és Jane.
- Sár. –sziszegtem.
- Megfürdettek minket a sárban. - szűrte ki a fogai között Alice.
- És most ezért néztek ti rájuk úgy, mintha meg akarnátok ölni őket? –fordult felénk Jane.
- Ti pedig mintha a temetésetekre mennétek. –mondta a bűnösöknek Nich.
- Igen. –mondtuk egyszerre.
- Jaj, ne már. Most komolyan. Mit csináltak, hogy belelöktétek őket a sárba? –sóhajtott Jane.
- Eljátszották, hogy összevesztek. –mormogták.
- Mert össze is vesztünk. –mondtuk Alice-val egyszerre.
- Akkor figyuzzatok ide. Egy-egy az állás. Ti átvertétek őket, ők beledobtak titeket a sárba. –mondta Nich békítően. –Tehát ne durcizzatok, veszekedjetek, és ilyesmik. Minden a legnagyobb rendben van. Ruhát tudtok újakat venni, pénzetek van, és még a gardrób is tele. – mondta egy szuszra, közben mosolygott.
- Oké. –sóhajtottunk fel.
- Ja, és hogy mindent tisztázzunk, nem voltunk megsértődöttek, csak speciel én azon elmélkedtem, hogy mikor lenne legjobb egy fél napos vásárlás. –vigyorgott angyalian Alice.
- Egyértelműen a jövő héten… - mosolyogtam.
- És hogy be tudjunk neked is vásárolni a sulira… - kezdett bele Alice, és folytatta is, de beleszóltam.
- Mi az, hogy bevásárolni NEKEM a sulira? –húztam fel a szemöldököm.
- Jaj, ne mond. Úgy is tudom, hogy velünk fogsz suliba járni. –mosolygott. –Nem bírnád ki Em nélkül. És ezt te is tudod.
- Ennyire látszik? –sipítoztam.
- Igen. –kuncogott.
- Hé. Kibírtam én több mint tizenhat évet nélküle. –mosolyogtam.
- És ezen mosolyogni kell? –szólt közbe Jasper.
- Nem. Én nem azon mosolygok. –nevettem fel. – Azon sosem mosolyogtam. Ugye Jane?
- Legalább fél év volt, mire sikerült igazán megnevettetni. –gondolkozott el. –Egy igazi mosolyt is körülbelül akkor sikerült kiszedni belőle. A többi csak ilyen jól vagyok mosoly volt. Megjátszott maszk. De jól ment neki… legalább is egy darabig…
- Oké. Elég lesz. –szóltam közbe.
- Jó. –mosolygott Jane. –De te is tudod, hogy ez csak egy része volt a történetnek…
- Igen, épp ezért hagyjuk most abba. –vigyorogtam rá.

- Jó. Most, hogy vége a mesedélutánnak, ideje lesz összekészülnöd. –tolta a szoba felé Nich.
- Hova mentek? –szóltam utánuk.
- Körbevezetem a városban, sétálgatunk egyet, beülünk egy moziba, és dicsekedek vele a barátaimnak. –szólt ki Nich nevetve.
- Jó kis terv. Én is dicsekednék a helyedbe. –mondta Em.
- Héé. –fontam karba a kezem a mellkasomon.
- Veled dicsekednék, nem a kis barátnőddel. –húzott magához, és megcsókolt.
- Na, látod, ezért nem bírnátok ki, ha Bridzs nem járna suliba. –szólt Alice.
- Bölcs megállapítás. –nevetett Jasper.
- Csak úgy megjegyzésképp: Milyen kis? –szólt Jane a szobából, közben átöltözött.
Kijött, és csodálatosan nézett ki. Egy koptatott világoskék farmer volt rajta, egy fehér magassarkúval, és egy babarózsaszínes árnyalatú csőtoppal. A haja csigákban omlott vállaira, és egyszerűen csodásan nézett ki. Kezében ott volt egy fehér kistáska.
Mindegyikünk álla a padlón volt, de mégis megszólaltunk.
- Ez… - ennyi telt Szerelmemtől.
- Valami mesésen festesz. –ujjongott Alice.
- Jaj, hogy miért nem tudsz te állandóan így öltözködni… –sóhajtottam, és megöleltem. –Érezzétek jól magatokat.
- Megpróbáljuk. –karolta át a derekát Nich, és az ajtó felé tolta.
Ott Jane felkapta az új fehér kabátját, majd már a kocsiba is voltak, és elhajtottak.
Alice-val gyorsan felöltöztünk, egy egyszerű ruhába, majd a nappaliban is teremtünk.
- Na, ugorjunk neki. Hol tartsuk? –ugrott fel Alice, és kiment a kocsijához, és behordta a cuccokat a házba.
- Nem tudom. Kint, vagy bent? –ugrottam én is fel, és a vendégszobából kihoztam a cuccokat.
- Fogalmam sincs. Szerintem mind a kettő tökéletes. –mondta, majd behunyta a szemét.
Pár másodpercig állt, és koncentrált, majd jött is a látomás, és egy papírt meg egy ceruzát véve a kezébe rajzolni kezdett, és egy csodálatos kép lett belőle.
- Pontosan ilyennek kell lennie, szóval ugorjunk neki. –futott ki az udvarra, és felállítottuk a lyukacsos fa tetőt, és az oszlopokra, valamint a tetejére feltekertünk sárga izzókat, és felkötöttük a lufikat, és az egyéb díszeket is. Közben meghozták a megrendelt dolgokat. Alice. Sok dolgot kell neki meghálálnom. Kitették az óriási asztalt, a székeket, egy óriási szülinapi tortát.
- Alice, az meg minek? –böktem a sütemény felé.
- Nem lenne szülinap, torta nélkül… - rántotta meg a vállát, és tovább díszítgetett.
Miután végeztünk, átöltöztünk, és kocsiba pattantunk.
- Irány megvenni az ajándékokat. Nich kiadta, hogy mit kell vennünk. –mondta Alice, és lába a gázon volt, és már száguldottunk is.
- De én mit vegyek neki? –gondolkodtam el. –Megvan. Én majd csak a buli végén fogom odaadni. Veszünk egy fényképalbumot, és egész éjjel kattintgatni fogom a gépet, majd kinyomtatjuk őket, és beletesszük.
- Ez nagyon jó ötlet. –ujjongott. –Én maradok a ruháknál.
- Oké…

              ***___Három órával, és az ajándékok megvételével később.___***

- Irány haza. –ugrott be Alice a kocsiba, és már hajtottunk is haza.
Otthon a fiúk kitörő lelkesedéssel fogadtak, karjukba kaptak minket, és nevetve megcsókoltak.
- Hozzá tudnák szokni ehhez a fogadtatásnak. –nevettem fel.
- Mivel érdemeltük ezt ki? –mosolygott Alice.
- Szeretünk titeket. Nem elég az? –csókolt meg Em, és letett. –Na, készüljetek össze.

- Oké. –surrantam is a gardróbomba, Alice pedig egy ruhadobozzal a kezében jött utánam.
Ott levetkőztem, egy köntösbe mentem a fürdőbe, és egy gyors zuhany és hajmosás után megcsináltam a hajam.
Kivasaltam, és begöndörítettem a végét, majd kifestettem magam. Alice is rendbe hozta magát, majd felöltöztünk. Én felvettem a sárga ruhámat, és hozzá egy aranyszínű magassarkú szandált, Alice pedig felvette a fehér szoknyáját, és hozzá egy magassarkú, ezüst körömcipőt.
Kimentünk a nappaliba, ott pedig becsomagoltuk a rengetek ajándékot. Végül is a ruhából és a fényképalbumból lett még ékszer, táska, és még több ruha. Alec-nak is vettem ajándékot, méghozzá egy gyémántberakásos kulcstartót.
Tehát becsomagoltuk a rengetek ajándékot, és mindegyik tetejére egy óriási masni került, majd kivittük őket az óriási pavilon alá.
Így mindennel kész lettünk, és mosolyogva ültünk le.


                                   ***___***

(Jane) /Eközben/

- Ez nagyon jó film volt. –jöttünk ki a moziból.
- Horrorra nem igazán hasonlított, de sebaj. –kuncogtam.
- De nem láttad az egyik a sorunkban ülő csaj arcát? Azt hittem, kidől a székből. Meg ahogy sikítozott. –forgatta a szemét Kedvesem.
- Hát igen… aki megijed egy kis horrortól. Ha igazi horrort akar, megmutathatom neki. De abban nem lesz köszönet.–mosolyogtam, és éreztem, ahogy szétmállik a kontaktlencsém. – Megyek a mosdóba.
- Rendben. Idekint megvárlak. –mosolygott rám, és egy gyors csókot nyomott ajkaimra, majd elsiettem a mellékhelyiségbe.
Bementem a mosdóba, és a tükörhöz sasszéztam, majd kivettem a táskámból a kontaktlencsés dobozomat, és újakat tettem be, így vörös szemeimből újra lilás lett. Közben két lány beszélgetését hallottam.
- Nem értem, hogy a többi csaj mit eszik Cullenéken. Olyan semmirekellők. Jó, van pénzük, meg jól néznek ki, de nem az én eseteim, és olyan bunkó parasztok. –dörmögte az egyik.
- Ezt csak azért mondod, mert nem tudtál összejönni Emmett-el, sőt, még Nich is elutasított. –szólt közbe a másik.
- Pedig a szőke nem lehet rossz az ágyban. –kacagott a másik.
Eléjük léptem, és elmosolyodtam. Két szőke cicababával találtam szembe magam, akik olyan csipkeszerkóba feszítettek, amiből mindenük kiállt. Az egész arcuk le volt mázolva, a veszélyes magasságú magassarkújukba állni is alig tudtak.
- Jól gondoltad, az is. –vigyorogtam rájuk, közben megnyaltam az ajkam. –Jobb, mint te képzelnéd. És akármelyik áldozatodnál is jobb lehet.  Sokkal jobb.
Még ha nem is tudtam biztosra, hogy így van, de jó volt húzni az agyát.
- És ezt te honnan tudod? –címezte nekem a kérdést.
- Oh, volt időm megtapasztalni a barátnője révén. –mosolyogtam rá, és elindultam kifelé. –Pá.
Még visszaintettem, majd kuncogva mentem szerelmem mellé, aki eközben egy asztalnál ült, és egy pasival beszélgetett.
- És, milyen magántanulónak lenni? –kérdezte tőle az egyik.
- Nagyon jó. Oda utazok, ahova akarok, meg ilyesmik. Szabad vagyok. –dőlt hátra Szerelmem a székben. –De lehetséges, hogy visszajövök a suliba… Még nem tudom…
- Nézz csak oda. –füttyentett az ember. –Ilyen jó csajt még életemben nem láttam.
Kedvesem rám pillantott, és elmosolyodott.
- Fogadunk, hogy ha intek neki, idejön? –mondta az embernek.
- Oké. Nézzük. –villantotta meg szemeit.
Nich felkuncogott, és a mellette lévő székre mutatott. Én mosolyogva mentem oda hozzá, és a mellette ülő pasi szeme elkerekedett.
- Szia Kicsim. –csókolt meg Kedvesem.
- Látod, mondtam, hogy sietek. –kuncogtam.
- Ti ismeritek egymást? –váltogatta az ember a szemeit köztünk.
- Igen, viszont én nem ismerlek téged. –mosolyogtam rá. –Jane.
- Daniel. –nyújtotta a kezét, mire én gyorsan megráztam, és inkább Nich kezét fogtam meg.
- És, a verekedésből felgyógyultál rendesen? –kérdezte Daniel Kedvesemet.
- Jobb vagyok, mint új koromban. –mosolygott Nich. –Sokkal jobb.
- Akkor jó. –veregette hátba Daniel.
- Mennünk kellene. Nemsokára indul a gépem. –jajdultam fel.
- Hova utazol? –fordult felém Daniel.

- Haza. Olaszországba.
- És azon belül hova? –érdeklődött továbbra is.
- Firenzébe. –szólt közbe Nich, és jelentősen rám nézett.
- Igen. Firenzébe. –hazudtam. –Szép hely.
- Ahhoz képest egy kicsit fehér vagy. –nézett végig rajtam az ember.
- Betegség. –rántottam meg a vállam, és felálltam.
- Milyen betegség? –kíváncsiskodott.
- Vérszegénység és napallergia. –forgattam a szemem.–Viszont most mennünk kell.
- Igen. Még össze is kell pakolnod. –karolta át a derekam Nich. –Szia.
- Sziasztok. –mondta, és mi már indultunk is el.
- Firenze? –súgtam a fülébe.
- Igen, Firenze. Mégsem mondhattad, hogy Volterra… Vámpírmániás a gyerek. –sóhajtott. –Csodálom, hogy eddig nem jött rá a dolgokra.
- De ha rájön, ugye tudod, hogy mi lesz? –sóhajtottam.
- Igen. –bólintott.

- És ezt mind Bridget-nek kell elintéznie. Ő felelős az ilyen dolgokért… - fintorogtam.

- Tudom. De gyere, menjünk. Otthon már biztos, hogy várnak…


                                           ***___***


(Bridget)

Miután dobtunk egy SMS-t Nich-nek, - hogy jöhetnek, és hogy kösse be Jane szemét- mindennel teljesen kész lettünk. Közben megjött a család többi tagja is, és az ajándékukat lerakták az asztalra. Így már teljes volt a sor. Mindenkinek megmondtam, hogy ne szóljanak egy szót sem, amíg át nem öltöztetem Jane-t, és megkértem Esme-t, hogy fényképezzen párat a profi fényképezőgépemmel. Beleegyezett, és megtiszteltetésnek vette, én pedig mosolyogva megöleltem. Mikor meghallották, hogy jön a kocsi, meg sem szisszentek. Lefékezett a kocsi, és én barátnőmet azonnal feltoltam az emeletre. Ott levettem a szeméről a fekete kendőt, és gyorsan átöltözött, majd megcsináltam a haját, kisminkeltem.
- Mi van? –kérdezte már sokadjára, de csaknem válaszoltam neki. –Bridget. Mire készülsz?
- Majd meglátod. –mosolyogtam rá, és odakint megszólalt a hifi, az egyik kedvenc dalomat játszva, így önkéntelenül is dúdoltam. –Kész is.
- Akkor mehetünk? –kérdezte izgatottan.
- Igen. Gyere. –ragadtam karon, és kihúztam a szobából, ki az udvarra, ahol a többiek egy óriási: Boldog Szülinapot! Kiáltással fogadták.
- De hisz… ez… - dadogta meghatottan, és a nyakamba ugrott. –Köszönöm. Köszönöm. Azt hittem elfelejtetted. Köszi Bridget.
- Jaj, Jane. Sosem felejteném el a szülinapodat. –öleltem vissza. – De most ne érzelgősködjünk. Mulassunk. –kacagtam, és a táncoló Alice mellé libbentem, és nekiálltam táncolni. Közben Nich egy boldog-szülinapot csókot nyomott Jane ajkaira, és megdícsérte ruháját, és tökéletes alakját.

- Karaoke? –tátogta.
- Oké. –nevettem, és a laptopomhoz mentem, majd benyomtam egy számot, és Alice-val az ideiglenesen felállított kicsi színpadhoz mentünk, ott pedig a mikront bekapcsoltuk. A lila és a piros fények köröztek mindenhol, és beindult a szám.
Együtt énekeltünk és táncoltunk Rihanna- Please Don’t stop the Music című számára. És tökéletes volt.
A következőhöz felrángattuk Jane-t is, és nekiálltuk együtt énekelni a Cozombolis- a zenétől felforr a vérem című számát.
Persze csodásan éreztük magunkat, és önfeledten nevettünk.
A következő szám már magától, szöveggel ment, így lementünk táncolni a Arash- Bora Bora című számra. Közben a többiek is hozzánk csapódtak, de Carlisle és Esme csak mosolyogva néztek minket, és fényképeztek.
A következő számok nagyon gyorsan, és ütemesek voltak, utánuk pedig jött a Juanes- A dios le Pido.
- Minek nekem torta? –táncolt oda hozzám Jane.
- Kérdezd Alice-t. –vigyorogtam rá, és tovább táncoltam Szerelmemmel.
- Szeretném megkérni a Szülinapost, hogy mi előtt kibontaná az ajándékait, szólózzon egyet nekünk. –állt a színpadon Alice, kezében a mikrofonnal. –Bridget megmondta az egyik kedvenc számodat, szóval hajrá.
Alice lejött az színpadról, és Jane kezébe nyomta, és elindult a zene. Leona Levis- A moment like this. A hangja szárnyalt, és Nich-et elkápráztatta. Ez volt a cél. Mikor vége lett, Nich ölébe kapta barátnőmet, és szenvedélyesen megcsókolta. Párszor lefényképeztem, majd mosolyogva fúrtam a fejem Em mellkasába, aki átkarolt.
- Hiányozni fog? –suttogta.
- Igen, nagyon. –susogtam, és ha ember lettem volna, folyt volna a könnyem, hisz a szemem szúrt. –De én Nich-et sajnálom.
- Én is. –húzott magához még közelebb. –De ne aggódj. Most mulatni kell.
- Oké. –sóhajtottam egyet, és megcsókoltam.
Ő készségesen csókolt vissza, és egyre többet, meg többet akart. De én csak mosolyogva toltam el magamtól.
Alice bekapcsolt egy zenét, és halkabbra vette, majd Jane-t az ajándékok felé tolta. Én csak nevetve néztem a dolgot, majd Em-mel közelebb mentünk, az asztal mellett pedig megálltunk, és Szerelmem átkarolta a derekam, majd nevetve néztük, ahogy Jane próbálja nem széttépni a csodálatos csomagolást, majd feladja, és inkább letépi az ajándékokról. Először Esme-ék ajándékát bontotta fel, amiben két repülőjegy volt, és egy kis kártyalap, ami Esme szigetére szólt, két hétre. A következő csomagok Alice ajándékai voltak. Tehát ruhák, táskák, és egyéb dolgok. Itt én kattintgattam a fényképezőgépet, felvettem minden egyes mozdulatát. Kibontotta az összes ajándékot, és mindegyiket hálásan megköszönte. Persze amikor meglátta, hogy mit takar a csomagolópapír, ami Nichtől kapott ajándékát fedte, visítva ugrott párja nyakába. Utána Szerelme feltette az arany szívet Jane nyakába, és megcsókolta.
Ezután Alice elindított egy számot, amin Nich és Jane nekiálltak keringőzni, én pedig ezt a meghitt mozdulatsort is lencsevégre kaptam. Ezután mindenki nekiállt keringőzni, csak Em és én maradtunk. Nekidőltem mellkasának, és kattintgatni kezdtem a gépet. Miután mindenkit lekaptam, Jenny jött, és átvette tőlem a fotós szerepét, így én és Em is táncra keltünk, és összesimulva mozogtunk a zene ütemére…



Alice ruhája



Jane ruhája



Bridget ruhája



Novella pályázat

Sziasztok!
Úgy döntöttünk Trixivel, hogy indítunk egy pályázatot. Egy novella pályázatot.
Két címet megadunk mi, a többi pedig a ti nagyon élénk fantáziátokon múlik. Ezek pedig:
- Én és a Farkasom
- Furcsa páros

Valamint még azt is megszabjuk, hogy mekkora terjedelme legyen a Ti kis történeteteknek.
- Minimum 5 oldal
- Maximum 8 oldal

Jelentkezési határidő:
- Január 31.-e
Beküldési határidő:
- Február 28-a.

Egyedül az első három helyezettet fogjuk kihirdetni, melyeknek a jutalma:
- Első helyezet:
     - Oklevél

     - A blogjának hirdetése
     - Feltehet mind a kettő történetről 5-5 kérdést

- Második helyezet:

     - Oklevél
     - A blogjának hirdetése
    
- Harmadik helyezet:

     - Oklevél

Jelentkezés:
   Kommentárba, vagy az alábbi e-mail címeken:
            - Brigi Bogyó : sz.brigus11@postafiok.hu
            - Trixi            : trixike0404@vipmail.hu

Ha bármi kérdés felmerül bennetek, vagy nem vagytok biztosak a dolgotokban, nyugodtan írjatok.

Minden lelkes írópalánta jelentkezését várjuk.
Puszi:
 Trixi és Brigi Bogyó

Más élet- II. 15. fejezet

Sziasztok!
Bocsi, hogy késtem, de még mindíg előbb hoztam, mint amit jósoltam.
Puszi, és a komikat várom.

56. fejezet- Vagyis II. 15. fejezet

(Caius)

„Vacsora.” Visszhangzott fejemben a szó, és mihelyt megéreztem az emberek íncsiklandozó illatát, a torkom kaparni kezdett, és ökölbe szorítottam a kezeimet.
Már mindenki a Nagyteremben volt, és várta az életünket jelentő vért. Végül megjött a nagy csoport, és megálltak a terem ajtajában. Majd Candy –aki az embereket a várba csalogatta és kíséri- kinyitotta az ajtót, és a tömeg csodálkozva bevonult, és nézegetni kezdett. A torkom már szinte elviselhetetlen volt, de Aro nagyon dühös lenne, ha már most elkezdenék ölni.
Az embereken látszott, hogy furcsának tartják, hogy ennyi köpenyes, hófehér bőrű, vörös szemű lény összegyűlt az ő érkezésükre. Pár ember hátrálni kezdett, de Alec villámgyorsan ott termett, becsukva az ajtót, így megállítva az embereket.
Aro felállt, és közelebb lépett a rettegő tömeghez.
- Üdvözöllek titeket életetek első, és egyben utolsó Volterrai látogatásán. –mosolygott. –Lássunk neki.
És mindenki egyszerre ugrott. Én letámadtam egy nagy férfit, megfosztottam édes vérétől, majd a mellette álló középkorú nőt is elfogyasztottam, és kiszúrtam a tömegben egy lányt. Egy csodálatos lányt. Felix felé tartott, de én épp idejében értem oda, így Felix-et félrelöktem, aki csak dühösen vicsorgott, és támadóállásba helyezkedett.
- Felix. –szóltam rá erélyesen. –Állj. Most.                                 
- Sajnálom Mester. –hajolt meg, és inkább elfogyasztotta a tőle jobbra lévő nőt.
A mögöttem lévő barna szépség reszketett, és félelmében sikkantani próbált, viszont erőteljes hang nem jött ki torkán. A falnak préselődött. Ajkai kicserepesedtek, már vagy fél perce biztosan nem nyelt. Így valószínű a torka, és a szájürege is ki lehet száradva. Barna szemei az ijedségtől csillogtak, és patakokban folyt a könnye. Közelebb léptem hozzá, de ő annyira le volt sokkolva, hogy szerintem nem is észlelte a mozdulataimat. Egyszer csak lábai összeborultak, szemei lecsukódtak, és a föld felé közeledett. A karjaimba kaptam az immár ájult személyt, megfogtam a mellette lévő táskáját is, és míg a többiek engem fürkésztek, én a szobám felé indultam.
Villámgyorsan szálltam a folyosók között, rekordidő alatt szeltem át a szobám, és a nagyterem közötti távolságot. Odabent az ágyamra tettem le a húszas éveiben járó szépséget, az ágy mellé pedig a táskát. A lány arca még így is sugárzott, habár el volt fehéredve, és látszott rajta, hogy nincs épp a legjobb állapotban, de így is gyönyörű volt.
Hosszú, barna, és göndör fürtjei szétterültek az ágyon, míg kecses teste összegömbölyödött, és még álmában is potyogtak a könnyei. Telt ajkai hívogattak, szemöldökét eszméletlenül is ráncolta. „Rosszad álmodik” jöttem rá a nyilvánvaló tényre. Szívszorító, de mégis káprázatos látványt nyújtott. Hirtelen megmozdult, és úgy helyezkedett, hogy bal keze a feje mellé került. Így látszott a bal kezének gyűrűsujján egy csík. Jegygyűrűje volt, vagy van. A középső ujján egy fehérarany, szívet formáló gyűrű foglalt helyet. Vékony, hosszú ujjai végén műköröm volt, viszont nem díszes, csak egyszerű. Hosszú, formás lábait fekete hosszú farmer takarta, lábait bőr, magas sarkú, magas szárú csizmába bújtatta. Felül egy fehér, hosszú ujjú, dekoltált felsőt viselt. Igényes egy teremtés… és gazdagnak is látszik…
Elkezdett nyöszörögni, és jobb csuklója természetellenes formát öltött. Kiugrott neki. Csak ébredne fel, és akkor meg tudnám szüntetni fájdalmát. Legalább is fizikailag. Mocorogni kezdett, és szemhéja megremegett. Ébredezik… Én pedig csak ültem az ágyánál, és nézem.
Majd kinyitotta szemét, meleg tekintetét rám szegezte.
- Ne ijedj meg. –suttogtam. Ekkor éreztem meg igazán, hogy még mindig szomjas vagyok, de mégsem ölhetem meg, ha már egyszer megmentettem.
A lány próbált felpattanni, és használni a jobb kezét, de sikítva visszahanyatlott a párnákra.
- Hagyd. Kiugrott. –suttogtam. –Felix gondolom szórakozott veled… Maradj így. Hozok fáslit, és miután a helyére tettem a csuklód, bekötöm.
Kimentem a szobámból, és egyenesen Bridget lakosztályába mentem. Neki mindig voltak ilyen dolgai. Bementem a gardróbjába, és egy dobozba megtaláltam a dolgokat. Fertőtlenítő, géz, szike, tű, cérna, fáslik, és egyéb orvosi felszerelés. Honnan vannak neki ilyenek? Biztos Carlisle-tól hozta el. Kitudja…
Visszamentem a lányhoz, aki a plafont bámulva feküdt, és folytak a könnyei. Leültem az ágyam mellé vitt székhez, és a jobb kezéért nyúltam, de mire odaértem, elrántotta, és fájdalmában felszisszent.
- Kérlek. Ne csináld. Csak segíteni szeretnék. –suttogtam, és meggyőzően néztem a szemébe.
Aprót bólintott, és nyújtotta a jobb kezét. A csuklóját villámgyorsan visszaugrasztottam a helyére, mire felsikkantott, majd utána becsavartam fáslival, és elengedtem a kezét.
Azonnal az ágy legtávolabbi pontjába húzódott, minél messzebb tőlem.
- Félsz tőlem? –kérdeztem, mire bólintott. –Ha bántani akarnálak, azt megtettem volna odalent, és nem mentettelek volna meg…
Újabb bólintás volt a válasz, de ez sokkal bizonytalanabb mozdulat volt.
- Mi a neved? –sóhajtottam fel, és belenéztem csodálatos barna szemeibe.
De Ő csak megrázta a fejét, és összeszorította a száját.
- Tehát nem beszélsz… Értem… Ha nem akarsz, akkor nem is kell. Nem kötelezlek semmire. –rántottam meg a vállam, és felálltam. –Ha szeretnél, zuhanyozz le. Mindjárt hozok ruhákat.
Kiléptem a szobából, magára hagyva a nyugtalan lányt. Újra Bridget szobája felé vettem az irányt, és újra a gardróbjába léptem be. A méretük egynek tűnik… Kerestem benne egy kék farmert, és találomra kiválasztottam egy pólót. Megfogtam egy fehér balerinacipőt, mivel az volt legközelebb hozzám, majd egy kényelmesnek látszó fehérneműt is rátettem a kezemben tartott ruhákra. Egy kezdetlen doboz tusfürdőt, sampont és balzsamot is a kezembe vettem, majd visszaindultam a szobámba. Még jó, hogy Bridget ennyi cuccot hagyott itt. Majd fel kell hívnom. Visszamentem a lakosztályomba, és a lányt még mindig ugyanott találtam, igaz, testhelyzetet váltott. Most már fekszik az ágyon, és össze van gömbölyödve. Letettem az ágy végébe a dolgokat, vettem elő egy tiszta törülközőt a szekrényemből, és leültem az ágy túloldalára.
- Ha te nem mész, majd én megyek. –álltam fel végül, miután vagy tíz percig vártam, hogy felkeljen, és elmenjen a fürdőbe, vagy egyáltalán megszólaljon.
De először mégsem oda mentem, hanem lesuhantam a titkári asztalhoz, vagy nem is tudom, hogy, hogy nevezzem.

- Jasmine! Elmennél egy boltba pár emberi dologért? Összeírok valaminket, adj egy papírt. –mosolyogtam rá, és miután bólintott, valamint átadta a papírt meg a tollat, írni kezdtem.

„Zöldség, gyümölcs, pékáru, tejtermék, húsok, konzervek, üdítők, édesség,  nasik, fűszerek.”

Csak ezt a pár dolgot írtam fel, talán még emlékszik emberi életére. Biztos, hogy emlékszik. Hisz egy éve alakult át, sok minden nem változott azóta.
- Megyek is Mester, próbálok mihamarabb jönni. – állt fel.
- Várj csak. Először is, kontaktlencse, másodszor, itt a bankkártyám. –nyújtottam át, és rámosolyogtam. – És tudod még, hogy te miket ettél meg, mik voltak a jó dolgok?
- Igen, emlékszek. Megpróbálok olyan dolgokat hozni, ami megfelel majd a lánynak. –bólintott. –Indulok is, csak átöltözök.
- Oké. Csak nyugodtan. –válaszoltam, és már ott sem voltam.
Visszamentem a szobámba, és már félútról hallottam, ahogy zuhanyozni készül. Most csukja be az ajtót. Leveszi a ruháit. Megengedi a csapot. Felszisszen a hideg víztől. Átállítja melegre, és zuhanyozik.
Mosolyogva léptem be a szobám ajtaján. A gardróbomban átöltöztem, és lementem a nagyterembe. Belépve csak Aro volt odabent.
- Láttam, hogy hogyan néztél rá. –mondta, amint meglátott. –Nem kell magyarázkodnod.
- Ez teljesen biztos? –döbbentem le.
- Igen, add a kezed. –nyújtotta jobb kezét, én pedig hozzáértem, majd leültem a helyemre. – Értem már. Te beleszerettél.
- Dehogy. –visszakoztam.
- Oh, de igen. Bridget is megmondaná, hogy igen. –mosolygott.
Tudja, hogyha Bridzs-t szóba hozza, azzal majdnem mindenre rávehet.
- Jó. Lehet. Csak egyszerűen elvarázsolnak gesztenye barna szemei, amint csillognak, lágy, sötét fürtjei, csodálatos arca, a… - kezdtem el áradozni.
- Értem. –szólt közbe. –És el kell döntened, hogy mikor változtatod át.
- Hát…- sóhajtottam. –Egy kicsit még maradjon ember, és átváltoztatom. De jelenleg még arra sem bírom rávenni, hogy hozzám szóljon. És ha most változtatnám át, felerősödnének az elfojtott érzelmei, és akkor baj lesz. Először szokja meg, hogy itt van, hogy mi lesz belőle, és hogy kik veszik, és fogják körülvenni.
- Megértem. De ezt még tudod kivel is meg kell beszélnünk. –mosolyodott el. –Azt hiszem felhívom, hogy mindenképp kísérje haza Jane-t, mert fontos megbeszélnivalónk van vele.
- Rendben. De hihetetlen, hogy még két hete sincs távol, és máris mennyire hiányzik. –sóhajtottam.
- Hidd el, nekem is. –hunyta be egy pillanatra a szemeit. –Menj csak, légy a lánnyal. És remélem vigyázni fogsz rá.
- Hát persze. Még elbeszélgetek Felix-el is. –dörmögtem, majd kimentem a teremből, Felix szobája felé haladva.
Bentről a TV hangja hallatszott, amint egy Amerikai Focimeccs ment. Gyors kopogás után bementem, Felix azonnal meghajolt, és megállt előttem.
- Csak azért jöttem, hogy kiderítsem, hogy mi történt.
- Az volt, hogy először megittam egy nagyon fiatal nőt, majd kiszúrtam őt, és a vére nagyon csábított, meg amúgy is, az állat eluralkodott rajtam. Hátralöktem, mire a földön landolt, de gyorsan fel is pattant. Itt kiment a csuklója, legalább is azt hiszem. Demetri nekem ütközött, ellökött, de mind a ketten felkeltünk, és mentünk kiszemeltünk felé. Már épp odaértem volna, amikor Maga ellökött, és utána magára morogtam. Sajnálom, illetlenség volt a részemről.
- Semmi gond sincs. Nem történt semmi. –bólintottam. –Csak ennyit szerettem volna tudni. Köszönöm.
És már ott sem voltam. Suhantam a szobám felé, ahol az ágyon a lány feküdt, és aludt.
- Szegény. Eléggé le lehet sokkolva. –suttogtam magam elé, majd kisimítottam az arcából egy tincset.
Jéghideg érintésemtől megremegett, és szemhéja felpattant.
- Aludtál? –mosolyogtam rá halványan.
Erre csak egy bólintás volt a válasz.
- Tehát még csak most alhattál el, vagy észreveszed, ha figyelnek? –tettem fel neki egy kérdést, amire mégis kell válaszolnia.
De tévedtem. Csak egy 2-est mutatott csodálatos ujjaival. Hihetetlen, hogy bármit képes elmutogatni, csak egy szót se kelljen kiejtenie ajkain, hogy haljam csodálatosnak gondolt hangját.
- Sosem fogsz beszélni? –ráztam a fejem, igaz, ez nem is kérdés, inkább kijelentés volt.
- Neked nem… - suttogta, és elfordult tőlem. És a sejtésem beigazolódott. A hangja éppoly csodálatos, mint a személye. Elbűvölő, és gyönyörű.
- Legalább is többet nem… - egészítettem ki mondatát. –De legalább annyit mondj még, hogy mi a neved?
Erre egy fejrázás volt a válasz. Oh, tényleg nem fog többé hozzám szólni. Legalább is egy darabig biztos, hogy nem.
Felkeltem az ágyról, és az óriási lakosztályomban lévő mini konyhámhoz mentem. Na igen, nem értettem, hogy minek ilyen nekem, de most legalább van. A hűtőm televan vérrel, de azt most szépen áttesszük a fagyasztóba. Mindez fél percig tartott, és immár az üres hűtővel szemben találtam magam. Kopogtak az ajtón, és én pedig nyitottam, hogy beengedjem Jasmine-t. Éreztem az illatát, és hallottam ahogy megállt az ajtó előtt.
- Szia. –mosolyogtam rá halványan, és kitártam előtte a szobaajtót.
Ő gyorsan meghajolt, és a konyha felé vette az irányt, és kipakolt a táskákból.
- Hoztam mindent. –kezdett bele. –Tojás, tej, joghurt, édességek, húsok, félkész termékek, köretnek valók, zöldségek, gyümölcsök, pudingpor, félkész rizs, krumpli, hal( persze fagyasztott), üdítők, gyógyszerek, és olyan dolog, amire egy nőnek szüksége lehet. –mosolygott, és az egyik apró nejlontáskával az ágyon fekvő lányhoz ment. –Szia. Én Jasmine vagyok. Hoztam neked pár dolgot, amire szükséged lehet. De ha kell még valami, szólj csak nyugodtan. –mosolygott rá, és letette az ágy mellé a táskát.
- Köszönöm. –válaszolta meglepődötten.
- Ugyan, ez a kötelességem. –rántotta meg a vállát, és egy gyors meghajlás után már csak a csukott ajtót láttam.
A lány felállt az ágyból, felvette a balerinacipőjét, és a konyhába ment. Ott kiöntött magának egy pohár rostos narancslevet, és a pohárral a kezében visszament a szobába, de most a fotelba ült, és kezébe vette azt a táskát, amit Jasmine hozott neki. Meglepődve nézegette a tartalmát, és ajkán egy apró mosoly villant át, de amilyen gyorsan jött, úgy tűnt is el, majd visszatette a csomagot az ágy mellé, és a saját táskáját vitte magával a fotelhoz, ott pedig kényelmesen elhelyezkedett, és elővett egy könyvet. Rómeó és Júlia. Huh… nem gondoltam volna, hogy még van olyan, aki szabadidejében ilyen könyveket olvas. Na jó, rajtam kívül. Én szeretem a régi könyveket, hiába, öreg vagyok…Ennél a gondolatomnál felkuncogtam, mire a lány felkapta a fejét, és érdeklődve nézett rám. Én csak megráztam a fejem, mire azonnal visszafordult a könyvéhez, és már olvasott is.
- Hihetetlen…- dörmögtem, és mivel hallottam, ahogy a gyomra megkordult, a konyhába mentem.
Mégsem lehet olyan nehéz csinálni valamit. Egyszer olvastam valahol egy receptet, amit nem lehet nehéz megcsinálni.
Így hát nekiálltam megpucolni a krumplit, de valahogy nem jött össze. Nagyon kicsi darabok lettek az ökölnyi burgonyákból. Úgyhogy inkább hagytam a végére. Kivettem a nagydarab csirkemellet a dobozból, és azon gondolkodtam, hogy mekkorát lehetne levágni belőle. Elég hülyén néz ki, az biztos.
Közben hallottam, ahogy a lány feláll, és a konyha ajtajához oson, majd benéz, és kuncog. Na igen, én pont ekkor tartottam a fejemmel egy magasságba a húst, és azt elemeztem, hogy mekkora szeletet vágjak fel belőle.

- Ne csak nevess, inkább segíts. –kértem, majd inkább letettem a csirkét, és leöblítettem a kezem.
Ő pedig odajött hozzám, begyújtotta a sütőt, fogott egy nagy kést, és a nyers csirkéből levágott egy szép darabot, és felcsíkozta, majd valami fűszer után kutatott, és miután megtalálta azt, amit keresett, megszórta vele a húst.
Ezután a krumplihoz lépett, és megpucolta, kerek szeletekre vágta, és egy tepsibe pakolta, majd egy kis olajat tett rá, és betette a forró sütőbe.
Majd keresett valamit, és kivett az egyik táskából egy dobozt.
- Az mi? –kérdeztem.
- Brokkoli. –mosolygott halványan, és leöblítette őket, majd a forrásban lévő vízbe tette, és valamit szórt bele. Ami fehér, és szemcsés volt.
- És az?
- Só. –mosolyodott el, de folytatta a munkáját.
Egy kis dobozt vett ki a hűtőből, és a feliratot elolvasva rájöttem, hogy ez tejföl. Ezt egy üvegtálba öntötte, és sót, meg valami barna fűszert tett rá, amit amikor megszagolt, nagyon tüsszentett.
- Ez a bors. –törölgette meg az orrát.

Öntött hozzá valami löttyöt is, aminek elég furcsa szaga volt, de nem kérdeztem rá. Utána a serpenyőben lévő csirkecsíkokat olajon megpirította, és miután egy üvegtálba tette a leszűrt brokkolit, mellé rakta a csirkét is, és a brokkolira öntötte a tejfölös szószt, és egy kis sajtot- amit persze csak a felirat alapján tudtam csak megállapítani- is reszelt rá. Miután kivette a megsült krumplit, betette az üvegtálat is. Majd megterített két főre, és az asztal közepére a burgonyát, majd a kész csirkés brokkolis izét is, és leült.
Beleszagolt a levegőbe, és elégedetten elmosolyodott, majd szedett magának, és csak nagyon kevés krumplit tett a tányérjára.
- Miért csak ennyit eszel? –kérdeztem kíváncsian.
- Ehhez igazából nem is kell burgonya. –magyarázta. –Csak én szeretem vele, de több nem kell belőle.
- Értem… Amúgy te hogy tudsz ennyire főzni? –kíváncsiskodtam.
- Anyukámtól tanultam gyerekkoromban… akkor is sokat sertepertéltem a konyhában… - mosolyodott el lágyan, és rántott egyet a vállát.
- És hogy, hogy hozzám szólsz? –érdeklődtem.
- Úgy gondolom, hogy jó darabig ebbe a szobába kényszerülök, és lehet, hogy te állandóan a nyakamon fogsz lógni, és unatkozok. –rántott egyet a vállán. Újra…
- Igaz. Nem hiszem, hogy elmész már innen… - sóhajtottam. –Biztos, hogy maradsz.
- Értem… - szomorodott el, de újra nekilátott enni, és minden falatot megízlelgetett. –Te nem eszel?
- Nem szoktunk enni. Sose. –bólintottam.
- Értem. Akkor lemaradsz egy ilyen isteni ételről. –vett egy újabb falatot a szájába, és elmosolyodott. –És ez, amit épp eszek pirított csirkecsíkok sajtos brokkolival. Az egyik kedvencem.
Végig néztem, ahogy eszik, és többször megjegyezte, hogy idegesítő, ahogy nézem. Engem ez nem érdekelt, elvarázsolt csodaszép arca.
- A nevedet még mindig nem tudom. –csúszott ki a számon.
- Ha ez megnyugtat, én sem a tiédet. –mosolyodott el, és bekapcsolta a TV-t, azon pedig híradó ment.
- Én Caius vagyok. –ültem le mellé.
- Az én nevemet pedig még homály fedi. –mosolygott, és adott hangot az adásra. –És fog is.

„ Már három hete eltűnt Gillian Gold, a híres, és több kitüntetéses mesterszakács. Miután a testvére egy autóbalesetben elhunyt, a temetésről nyomok nélkül eltűnt.  A rendőrség feladta a keresését. A híres étteremláncának, a Gold Kitchen- nek vezetését Gillian férje, és egyben séfje, David Darwin vette át. Így nyilatkozott:
 - Eltűnt, és senki sem tudja, hogy mi lehet vele. Lehet, hogy valahol élvezi az életet, és lehet, hogy már nem is él. De az életnek mennie kell tovább, egy személy elvesztésétől nem lesz vége a világnak…
A férfit valószínűleg nem érintette meg annyira az eset, mint Gillian legjobb barátját, Rout-ot. – Gillien a legjobb szakács, főnök, és tanár, akit ismerek. És biztosra állíthatom, hogy még egy ilyen csodálatos személy nincs a Földkerekségen. És én, valamint az egész csapat reménykedik abban, hogy épségben hazatér, és mosolyogva fogja elmesélni, hogy hol járt, miközben feldolgozta a veszteségét…
Nyilatkozta a könnyeivel küszködve a fiatal férfi. ”

- De hisz… Ez… - döbbentem le, hisz felismertem a képen látható nőt.
Közben a kanapén a lány arcán lefolyt egy óriási könnycsepp, majd utána záporoztak társai is.  Közelebb mentem hozzá, és átöleltem. Igaz, ez nem volt valami jó ötlet, mert a torkom azonnal kaparni kezdett, de tartóztattam magam. Csak hagytam, hogy könnyei áztassák az ingem.
- Tehát ezért jöttél Olaszországba… - mormogtam.
- Igen. Az öcsém meghalt, a férjem bántalmazott, így már semmim sem maradt. –zokogott.
- Csssss… Nyugodj meg. Nincs semmi baj… Gillian… Nyugodj meg… - ringattam, közben gyengéden suttogtam.
- Lemosom az arcom. –ugrott ki a karjaim közül, és a fürdőbe botladozott.
Pár perc elteltével visszajött, és sokkal jobban nézett ki.
- Nekem az a múltam. Mesterszakács, étteremtulajdonos, jó barát, bántalmazott feleség…–rázta a fejét. –Tehát nem hiába hagytam ott.
- Értem. Nem szeretnél aludni? –mutattam az ágy felé.
- De… lehet… sőt, biztos. Most szükségem van rá. –ásított egyet, majd bebújt a takaró alá. –Holnap majd mesélek.
- Rendben. Álmodj szépeket. –simítottam végig az arcán, és kimentem a szobából.
Kimentem az udvarra, és tárcsáztam Bridget számát.

- Igen? –szólt bele a vidám hang.
- Szia Bridzs. Caius vagyok.
- Megismertem a hangod, nem kell bemutatkozni. –kuncogott. –Miért hívtál?
- Csak azért, hogy örülnénk, ha Jane-t hazakísérnéd. Egyrészt, mert fontos dolgot kell megvitatnunk, másrészt pedig rég láttunk. – mondtam mosolyogva.
- Rendben. –kacagott. –Emmett. Ne már. Telefonálok.
- Zavarok? –kuncogtam.
- Hát… - újabb nevetés. –Nem, csak Em csikiz. És… Emmett.!
          Bocsi. –hallatszott a háttérből a hang.
- Akkor majd gyertek.
- Persze. Megyünk. Puszi. –cuppantott bele a kagylóba. –És vigyázzatok magatokra.
- De te is. –mondtam, és letettem.
Visszamentem a szobámba, ahol Gillian édesen szuszogott…

Puszi, és ne feledjetek komit írni ;)