Love Angel- 42. fejezet
Párizs
(Izbel)
Párizs
(Izbel)
A szobánkba berendezkedtünk, kipakoltuk a bőröndjeinket, majd magunkhoz vettük a feltétlenül szükséges dolgainkat és útnak indultunk. Már az első estét sem akartuk a szállodában tölteni. Párizsban is csak egy röpke hetet fogunk tölteni- ha levonjuk a repülőutat és a pakolást, akkor csak hatot-, de a tervezett programok egy hónap eseményeinek elmennének.
Így este már a város utcáit róttuk. Robert ment középen, hogy „szükség esetén megóvjon mindkettőnket az esetleges támadóktól”. Ezt ő maga mondta. Ezután fejtette ki, hogy melyik embereket gondolja támadóknak. A pedofilokat, a rablókat, a terroristákat, a bandatagokat, a terhes nőket, a félszemű sorozatgyilkosokat. Azokat a sorozatgyilkosokat, akiknek megvan mind a két szeme, nem ismerné fel, ezért őket kilőtte.
- Meg egy félszemű ember ellen könnyebb védekezni, mint az ellen, akinek jó a periférikus látása. –jelentette ki vigyorogva.
- Terhes nő? –kérdezett vissza Renesmee.
- Igen. Ki tudja, hogy mire képes. Lehet, hogy elmegy mellettünk, beindul a szülés és a mi kezünket fogja szorongatni a szülészeten. A végén még fel is kér minket keresztszülőknek. Nem akarok egy párizsi baba keresztapja lenni! Mellesleg lehet, hogy egy kétszemű sorozatgyilkost hordoz a szíve alatt.
- Ez rossz vicc volt. –tekertem a fejemet rosszallóan.
- Igazából nem volt az. Csak érteni kéne a viccet.
- Elég morbid vicceid vannak, Robert. –sóhajtott fel Nessie.
- Bocs. –sóhajtott a fiú, majd elengedte a kezünket és előbbre lépett.
Úgy ment előre, mintha nem is ismerne minket. Legalább is láthatóan letagadta, hogy valaha is találkozott velünk.
- Most mérges ránk? –kérdeztem félhangosan.
- Valószínűleg. –vigyorgott a mellettem sétáló, barna lány- Habár ki tudja... Valaki képes arra, hogy mérges legyen ránk?
- Igen. –jelentettem ki nevetve- Majd kiengeszteljük valahogy.
Egyre közelebb baktattunk hozzá, hogy tisztán hallja minden szavunkat. Mondjuk nem volt kérdés, hogy eddig is hallotta.
- Jól áll a haja. –kuncogtam- Bele kéne túrni. Akkor még jobban állna.
- Fel akarod állítani? –jelentette ki egy egyértelmű mosollyal körítve. Nem is volt kérdés, hogy mire gondolt. Az arcáról leolvasható volt, hogy nem a tincseire céloz- hanem jóval lejjebb.
- Perverz vagy. –mosolyogtam lemondóan- Robert, védj meg! Itt egy perverz!
- Sőt, két szemem van. –mutatott az íriszei felé a lány.
- Sorozatgyilkos! –rikkantottam. Erre többen felénk kapták a pillantásukat- De akár én is lehetek az…
- Látod, Robert. Két sorozatgyilkossal alszol egy szobában. Mire vállalkozol te…
- Ebbe még én sem gondoltam bele. –sóhajtotta a fiú, majd hátra fordult- De legalább egyikőtök sem terhes. Ugye egyikőtök sem várandós?
- Minek nézel te minket? –csattantam fel- Dehogy vagyok terhes!
- Megnyugtatlak, én sem. –forgatta meg a szemeit Nessie- Néha olyan abszurd vagy, Rob.
- Mind a ketten éltetek aktív szexuális életet. Simán bekaphattátok a legyet, ebbe nincs semmi abszurd.
- Most igaza van, Ness. –léptem egyet Rob felé- Nem akarunk beülni abba a kis bárba? Vannak kiülők. Én ki akarok ülni és pezsgőt iszogatni.
- Én benne vagyok. –sóhajtotta Renesmee- De még vissza fogod kapni ezt az átpártolást.
- Számítok rá. –kacsintottam.
- Én sem ellenkezem. Mármint semmi kifogásom az alkohol ellen. –mondta, majd átkarolt mindkettőnket.
Így pár perc múlva már a kovácsoltvas székben dőlhettem hátra. Robert már töltött pezsgőt.
- Igyunk Párizsra. –emelte meg a poharát.
- Arra, hogy jó időnk legyen. –tette hozzá Renesmee.
- Inkább arra, hogy jól érezzük magunkat. –mosolyogtam.
- Igyunk magunkra. –kuncogott Rob. Összekoccantottuk a poharainkat, majd kortyoltunk a pohárból.
Tudtam, hogy ez a város mindhármunkat elvarázsolt. Már az első pillanatban megtörtént, mikor beszívtuk a levegőt.
Másnap reggel nem keltünk olyan korán. A tegnap esti alkohol mennyiség
ledöntött minket a lábunkról- a hotelbe visszaérve még ittunk egy kevéskét. Emiatt korán reggel nem
lehetett minket kiásni az ágyból.
Délben indultunk útnak, ebéd után. A Nap magasan járt. Kellemes, 20 Celsius fok volt. Renesmee kérésére a Musée Picasso-t látogattuk meg. Itt állítják ki Pablo Picasso képeit és magángyűjteményét. Érdekes látvány volt. Mivel én szeretem az ilyen dolgokat, ínyemre volt a múzeum. Robert kevésbé kedvelte a helyet.
- Ilyet én is tudnék. –bökött az egyik kiállított képre.
- Megnézném, hogy mennyire hasonlítana a te pacád az Avignoni Kisasszonyokhoz. –fintorgott Renesmee- Ez Pablo egyik leghíresebb alkotása.
- Asszem’ ez benne volt a témazáróban. –döntötte oldalra a fejét- Karót írtam belőle.
- Te annyira művelt vagy, mint egy marék fű. –dörmögte mérgesen a lány.
Tudtam, hogy először nem a füvet akarta mondani. De mégiscsak egy múzeumban vagyunk.
- Szerintem nincs igazad. –húzta fel az orrát a fiú, majd tiltakozásul távolabb lépett Renesmee-től.
- Szerintem meg igen. –válaszolta Nessie.
- Szerintem meg hagyjátok abba. –sóhajtottam fel- Komolyan, néha úgy érzem magam, mintha egy óvodás csoportot hoztam volna kirándulni. Ha végig így fogtok viselkedni, fogom magam és hazamegyek. Nem azért jöttünk közösen nyaralni és világot járni, hogy óránként összekapjatok valamin és nap végéig a dühös és sértődött arcotokat kelljen bámulnom.
Mérges tekintettel néztem mindkettejük megütközött arcára. Hátrébb léptem egyet, majd megigazítottam a vállamon a táskám.
- Most megyek, körbejárom a főteret. Eszek egy fagyit. Egy óra múlva találkozunk az Eiffel-torony előtt. Addig szedjétek össze magatokat.
Délben indultunk útnak, ebéd után. A Nap magasan járt. Kellemes, 20 Celsius fok volt. Renesmee kérésére a Musée Picasso-t látogattuk meg. Itt állítják ki Pablo Picasso képeit és magángyűjteményét. Érdekes látvány volt. Mivel én szeretem az ilyen dolgokat, ínyemre volt a múzeum. Robert kevésbé kedvelte a helyet.
- Ilyet én is tudnék. –bökött az egyik kiállított képre.
- Megnézném, hogy mennyire hasonlítana a te pacád az Avignoni Kisasszonyokhoz. –fintorgott Renesmee- Ez Pablo egyik leghíresebb alkotása.
- Asszem’ ez benne volt a témazáróban. –döntötte oldalra a fejét- Karót írtam belőle.
- Te annyira művelt vagy, mint egy marék fű. –dörmögte mérgesen a lány.
Tudtam, hogy először nem a füvet akarta mondani. De mégiscsak egy múzeumban vagyunk.
- Szerintem nincs igazad. –húzta fel az orrát a fiú, majd tiltakozásul távolabb lépett Renesmee-től.
- Szerintem meg igen. –válaszolta Nessie.
- Szerintem meg hagyjátok abba. –sóhajtottam fel- Komolyan, néha úgy érzem magam, mintha egy óvodás csoportot hoztam volna kirándulni. Ha végig így fogtok viselkedni, fogom magam és hazamegyek. Nem azért jöttünk közösen nyaralni és világot járni, hogy óránként összekapjatok valamin és nap végéig a dühös és sértődött arcotokat kelljen bámulnom.
Mérges tekintettel néztem mindkettejük megütközött arcára. Hátrébb léptem egyet, majd megigazítottam a vállamon a táskám.
- Most megyek, körbejárom a főteret. Eszek egy fagyit. Egy óra múlva találkozunk az Eiffel-torony előtt. Addig szedjétek össze magatokat.
A Berthillon fagylaltozóban
kötöttem ki. Leültem az egyik székre a terebélyes fagyikelyhemmel és falatozni
kezdtem. Több mint fél óra elment azzal, míg eltaláltam ide és kivártam a
soromat. Legalább egy hely volt nekem. Ez már egy plusz pont. Az ízletes fagyi
pedig a lehető legtöbb pluszpontot megkapta. Gyümölcsös kelyhet választottam-
ez tűnt a leggusztábbnak. A többi után is csorgott persze a nyálam, de mégis ez
nyerte el a tetszésemet. Az íze pedig mennyei… Annyira tökéletes összhangot
alkot a gyümölcsfagyi, a gyümölcsdarabok és az öntet, hogy azt elmondani sem
lehet. Aprókat kanalaztam és minden egyes ízt külön élveztem. Elégedetten
hümmögtem is hozzá.
A melengető napomat egy hirtelen előttem termett árnyék takarta el. Csak a magas alakját láttam, a mögüle sütő napfény miatt az arcát egyáltalán nem tudtam kivenni.
- Leülhetnék? –kérdezte mély, kissé rekedtes hangján.
- Persze. –intettem a szék felé. Kihúzta azt és leült.
Barnás, kissé kreolos bőre volt. Sötét, szinte fekete szemeivel vizsgálgatott, ajkaira halvány mosoly ült ki. Laza mozdulattal túrt bele barna, rövidebb tincseibe.
- Enrique vagyok. –nyújtotta a kezét- De szólíts csak Eriknek.
- Izbel. –mosolyogtam, majd elfogadtam a jobbost- Idevalósi vagy?
- Igen. Itt születtem, itt lakok. –válaszolta elmerengve- Te honnan jöttél?
- London. –mosolyogtam- Pontosabban egy éve oda költöztem. Világjáró vagyok.
- Az jó lehet. Gyerekkori álmom volt körbejárni a Földet.
- Nem olyan jó, mint hiszed. Egy idő után mindenhol jártál már. Mikor pedig hazaérsz, újra el akarsz menni. –tekertem a fejemet- Meg persze a költségek sem valami kevesek… A pénz fogytán van.
- Igazad van. –bólogatott- Húsz éves koromban ezért mondtam le erről az álmomról. Akkor az újabb világjáró túra miatt kötöttél ki itt?
- Igazából nem. –kuncogtam- A barátaimmal kirándulunk. Egész nyáron. Londonból indultunk, múlt héten Moszkvában voltunk. A hetet itt töltjük, a jövő héten pedig megint máshova utazunk.
- A barátaid most merre járnak?
- Tippem sincs. –vontam meg a vállamat- Egy kiállításra néztünk be, de összekaptak. Ott hagytam őket, és megegyeztünk, hogy az Eiffel-toronynál találkozunk. Igazából azt sem tudom, hogy hogyan találok oda…
Válaszul csak annyit mondott, hogy elkísér. Így is lett. Miután elfogyasztottuk az édességet, megragadta a karomat és elkezdett húzni. Közben felélénkülve mesélt. Én pedig le voltam döbbenve a magasságán. Én sem vagyok valami alacsony-sőt-, de ő még másfél fejjel is túlnőtt engem. De különlegesen jól nézett ki atletikus alkatával, szó sincs róla! Sőt, ahogy a nadrág feszült rajta, a fantáziám csúnya mód indult be…
A melengető napomat egy hirtelen előttem termett árnyék takarta el. Csak a magas alakját láttam, a mögüle sütő napfény miatt az arcát egyáltalán nem tudtam kivenni.
- Leülhetnék? –kérdezte mély, kissé rekedtes hangján.
- Persze. –intettem a szék felé. Kihúzta azt és leült.
Barnás, kissé kreolos bőre volt. Sötét, szinte fekete szemeivel vizsgálgatott, ajkaira halvány mosoly ült ki. Laza mozdulattal túrt bele barna, rövidebb tincseibe.
- Enrique vagyok. –nyújtotta a kezét- De szólíts csak Eriknek.
- Izbel. –mosolyogtam, majd elfogadtam a jobbost- Idevalósi vagy?
- Igen. Itt születtem, itt lakok. –válaszolta elmerengve- Te honnan jöttél?
- London. –mosolyogtam- Pontosabban egy éve oda költöztem. Világjáró vagyok.
- Az jó lehet. Gyerekkori álmom volt körbejárni a Földet.
- Nem olyan jó, mint hiszed. Egy idő után mindenhol jártál már. Mikor pedig hazaérsz, újra el akarsz menni. –tekertem a fejemet- Meg persze a költségek sem valami kevesek… A pénz fogytán van.
- Igazad van. –bólogatott- Húsz éves koromban ezért mondtam le erről az álmomról. Akkor az újabb világjáró túra miatt kötöttél ki itt?
- Igazából nem. –kuncogtam- A barátaimmal kirándulunk. Egész nyáron. Londonból indultunk, múlt héten Moszkvában voltunk. A hetet itt töltjük, a jövő héten pedig megint máshova utazunk.
- A barátaid most merre járnak?
- Tippem sincs. –vontam meg a vállamat- Egy kiállításra néztünk be, de összekaptak. Ott hagytam őket, és megegyeztünk, hogy az Eiffel-toronynál találkozunk. Igazából azt sem tudom, hogy hogyan találok oda…
Válaszul csak annyit mondott, hogy elkísér. Így is lett. Miután elfogyasztottuk az édességet, megragadta a karomat és elkezdett húzni. Közben felélénkülve mesélt. Én pedig le voltam döbbenve a magasságán. Én sem vagyok valami alacsony-sőt-, de ő még másfél fejjel is túlnőtt engem. De különlegesen jól nézett ki atletikus alkatával, szó sincs róla! Sőt, ahogy a nadrág feszült rajta, a fantáziám csúnya mód indult be…
Renesmee és Robert már ott vártak
rám. Csak álltak egymás mellett és nem szóltak egymáshoz. Reméltem, hogy az
egymás felé táplált negatív érzelmeket sikerült kiiktatni magukból. Még ha azok
csak ideiglenesek is voltak.
Egy-egy puszit nyomtam az arcukra, majd elköszöntem Eriktől is.
- Remélem még összefutunk. –mosolyogta távolodva tőlem.
- Majd kiderül. –intettem neki és visszafordultam a barátaim felé- Mi van?
- Semmi. –vágták rá egyszerre.
- Legalább egyetértetek. –kuncogtam- Enrique miatt vagytok ilyenek? Csak találkoztunk a fagyizóba és elkísért idáig. Én eltévedtem volna, ő pedig idevalósi, vagyis könnyedén tájékozódik itt.
Beleegyezően fogadták a magyarázatomat. Nem szóltak rá semmit, csak egymásra vigyorogtak. Ebből tudtam, hogy a probléma felszívódott közöttük. Remélem, a nyár folyamán nem lesz több feszültség.
Egy-egy puszit nyomtam az arcukra, majd elköszöntem Eriktől is.
- Remélem még összefutunk. –mosolyogta távolodva tőlem.
- Majd kiderül. –intettem neki és visszafordultam a barátaim felé- Mi van?
- Semmi. –vágták rá egyszerre.
- Legalább egyetértetek. –kuncogtam- Enrique miatt vagytok ilyenek? Csak találkoztunk a fagyizóba és elkísért idáig. Én eltévedtem volna, ő pedig idevalósi, vagyis könnyedén tájékozódik itt.
Beleegyezően fogadták a magyarázatomat. Nem szóltak rá semmit, csak egymásra vigyorogtak. Ebből tudtam, hogy a probléma felszívódott közöttük. Remélem, a nyár folyamán nem lesz több feszültség.
A napok eszméletlenül gyorsan teltek.
Körbejártuk a várost. Megnéztük a nevezetességeket, rengeteg képet
készítettünk. Félő volt, hogy a laptopunk memóriája megtelik, mire hazaérünk.
Egy egész napot töltöttünk Disney-Land-ben. Ott Robert gyermeki énje újra életre kelt. Alig bírta kivárni, míg megvettük a jegyeket. Azután fel ’s alá futkosott, míg végül szabadjára engedtük. Nem gondoltunk bele, hogy milyen veszélyes is ez a döntésünk.
Végül egy-egy apró sóhaj után utána indultunk. Szerencsére a hullámvasútnál várnia kellett, így könnyedén beértük.
Mindent kipróbáltunk. Lehetetlen lenne mindet végigsorolni. Az élmény elmondhatatlanul káprázatos volt. Jó volt végre újra gyereknek lenni. Már amennyire azok voltunk.
Egy egész napot töltöttünk Disney-Land-ben. Ott Robert gyermeki énje újra életre kelt. Alig bírta kivárni, míg megvettük a jegyeket. Azután fel ’s alá futkosott, míg végül szabadjára engedtük. Nem gondoltunk bele, hogy milyen veszélyes is ez a döntésünk.
Végül egy-egy apró sóhaj után utána indultunk. Szerencsére a hullámvasútnál várnia kellett, így könnyedén beértük.
Mindent kipróbáltunk. Lehetetlen lenne mindet végigsorolni. Az élmény elmondhatatlanul káprázatos volt. Jó volt végre újra gyereknek lenni. Már amennyire azok voltunk.
Utolsó nap mentünk csak vásárolni.
Ami azért nagy szó nálunk. Igaz, a többi nap kellőképp el voltunk foglalva, így
szinte fel sem merült bennünk az
ötlet.
Robert eljött velünk. Igaz, előtte nap úgy egyeztünk meg, hogy ő a szálloda edzőtermét és uszodáját fogja kihasználni. De délelőtt mégis mellettünk állt útra készen.
- Jól meggondoltad te ezt? Még nem késő elmenned –mosolyogtam rá a boltok forgatagát elzáró fotocellás ajtó bejárata előtt.
- Nem. A sok ökörségem miatt ennyit megérdemeltek. Vegyétek kiengesztelésnek. –hadarta le, majd mély levegőt vett- A végrendeletemet a bőröndömben találjátok, közvetlenül a koszos alsónadrágom mellett.
- És legalább a boxerodba van becsomagolva a fogkeféd? –fintorogtam, majd megragadtam a kezét.
- Nem menekülsz. –jelentette ki helyettem is Renesmee, majd ördögien elvigyorodott- Robnak is kell pár cucc. A következő helyre nem mehetünk ilyen ruhákba.
- Hova megyünk? –kérdezte rögtön.
- Titok. –mosolyogtam kihúzva magamat- Élvezni fogod. Mondjuk a… hatos helyünket jobban fogod bírni.
- Számozzátok őket?! –húzta el a száját- Most hányas helyen vagyunk?
- Kettes. –tekerte a fejét Renesmee- Első Moszkva, második Párizs. Tudod követni a logikánkat?
- Nehezen. –kuncogott fel a fiú, majd lehajolt megnézni a cipőjét- Fűző rendben, nadrág felhúzva. Öv becsatolva, póló a helyén. Óra a kezemen, telefon a zsebemben. Tárca ugyan ott. A hajam tökéletes. Azt hiszem mehet a menet. Felkészültem.
Renesmee még jelezte Robnak, hogy a cipzárját nem ellenőrizte. Erre ő lekapta a fejét, majd kissé sértődött pillantással vizslatta Ness-t. Egy apró gond sem volt a sliccével. Felkuncogtunk, majd bementünk az óriási helyiségbe.
Első utunk a legközelebbi butikba vezetett. Robert erőtlenül nézte a ruhahalmot, amit meglehetősen rövid idő alatt szedtünk össze. Sóhajtott egyet, és lehuppant a próbafülkék előtti kényelmes fotelbe. Majd nézte, ahogy egy-egy új ruhában kilibbenünk a függöny mögül.
A reakciói minden boltban vegyesek voltak: „Jó”, „Hmm”, „Soha többé ne vedd fel ezt az ocsmányságot”, „Rossz benne a tökéletes feneked”, „Erre még reagálni sem tudok”.
Ezek és ehhez hasonló mondatok hangoztak el a szájából. Mi pedig többször megfogadtuk a tanácsait. Igaz, furcsa volt egy férfitől ezeket a mondatokat hallani, főleg ilyen őszintén.
Kettő óra körül ültünk be egy pizzázóba ebédelni. Nem is volt kérdés, hogy egy ilyen helyen mit eszünk: csakis pizzát. Én speciel gyrososat ettem, Roberté tele volt hússal, Renesmee pedig egy sima négysajtosat rendelt magának.
Négy óra körül tértünk be az utolsó boltba. Csak mi ketten, lányok voltunk. Rob-ot elküldtük egy képregényeket, zenei lemezeket illetve filmeket árusító üzletbe. Ott bőven válogathat a DVD-k közül, jövő héten az estéket tölthetjük a plazmatévé előtt.
Fehérnemű. Párizs lelkében különösen gyönyörű darabokat árusítottak, válogattunk is bőven. Csak egyet akartam felpróbálni. Fekete alapon vörös mintás, csipkés szaténfűző a hozzá tartozó apró tangával. Nem tudtam, hogy miért fogom felvenni- azt meg főleg nem, hogy milyen alkalomból-, de kellett. Egyszerűen megfogott a kinézete és képtelen voltam otthagyni.
Robert eljött velünk. Igaz, előtte nap úgy egyeztünk meg, hogy ő a szálloda edzőtermét és uszodáját fogja kihasználni. De délelőtt mégis mellettünk állt útra készen.
- Jól meggondoltad te ezt? Még nem késő elmenned –mosolyogtam rá a boltok forgatagát elzáró fotocellás ajtó bejárata előtt.
- Nem. A sok ökörségem miatt ennyit megérdemeltek. Vegyétek kiengesztelésnek. –hadarta le, majd mély levegőt vett- A végrendeletemet a bőröndömben találjátok, közvetlenül a koszos alsónadrágom mellett.
- És legalább a boxerodba van becsomagolva a fogkeféd? –fintorogtam, majd megragadtam a kezét.
- Nem menekülsz. –jelentette ki helyettem is Renesmee, majd ördögien elvigyorodott- Robnak is kell pár cucc. A következő helyre nem mehetünk ilyen ruhákba.
- Hova megyünk? –kérdezte rögtön.
- Titok. –mosolyogtam kihúzva magamat- Élvezni fogod. Mondjuk a… hatos helyünket jobban fogod bírni.
- Számozzátok őket?! –húzta el a száját- Most hányas helyen vagyunk?
- Kettes. –tekerte a fejét Renesmee- Első Moszkva, második Párizs. Tudod követni a logikánkat?
- Nehezen. –kuncogott fel a fiú, majd lehajolt megnézni a cipőjét- Fűző rendben, nadrág felhúzva. Öv becsatolva, póló a helyén. Óra a kezemen, telefon a zsebemben. Tárca ugyan ott. A hajam tökéletes. Azt hiszem mehet a menet. Felkészültem.
Renesmee még jelezte Robnak, hogy a cipzárját nem ellenőrizte. Erre ő lekapta a fejét, majd kissé sértődött pillantással vizslatta Ness-t. Egy apró gond sem volt a sliccével. Felkuncogtunk, majd bementünk az óriási helyiségbe.
Első utunk a legközelebbi butikba vezetett. Robert erőtlenül nézte a ruhahalmot, amit meglehetősen rövid idő alatt szedtünk össze. Sóhajtott egyet, és lehuppant a próbafülkék előtti kényelmes fotelbe. Majd nézte, ahogy egy-egy új ruhában kilibbenünk a függöny mögül.
A reakciói minden boltban vegyesek voltak: „Jó”, „Hmm”, „Soha többé ne vedd fel ezt az ocsmányságot”, „Rossz benne a tökéletes feneked”, „Erre még reagálni sem tudok”.
Ezek és ehhez hasonló mondatok hangoztak el a szájából. Mi pedig többször megfogadtuk a tanácsait. Igaz, furcsa volt egy férfitől ezeket a mondatokat hallani, főleg ilyen őszintén.
Kettő óra körül ültünk be egy pizzázóba ebédelni. Nem is volt kérdés, hogy egy ilyen helyen mit eszünk: csakis pizzát. Én speciel gyrososat ettem, Roberté tele volt hússal, Renesmee pedig egy sima négysajtosat rendelt magának.
Négy óra körül tértünk be az utolsó boltba. Csak mi ketten, lányok voltunk. Rob-ot elküldtük egy képregényeket, zenei lemezeket illetve filmeket árusító üzletbe. Ott bőven válogathat a DVD-k közül, jövő héten az estéket tölthetjük a plazmatévé előtt.
Fehérnemű. Párizs lelkében különösen gyönyörű darabokat árusítottak, válogattunk is bőven. Csak egyet akartam felpróbálni. Fekete alapon vörös mintás, csipkés szaténfűző a hozzá tartozó apró tangával. Nem tudtam, hogy miért fogom felvenni- azt meg főleg nem, hogy milyen alkalomból-, de kellett. Egyszerűen megfogott a kinézete és képtelen voltam otthagyni.
Renesmee és Robert egymásra néztek,
majd rám. Rob kezében volt az összes táskánk. Szegényt már kezdtem sajnálni a
rengeteg szatyor miatt.
- Szuvenír. Moszkvában is vettünk. –mondta ki az ötletet Nessie- Persze vettem az otthoniaknak ruhákat, de az mégsem olyan… Ötlet?
- Nézzünk be abba az üzletbe. Pördüljetek meg. Ott biztos találtok. –mosolyogtam. Megfordultak és már indultak az ajándékbolt felé. A kirakatban már rengeteg Párizsra jellemző ajándék volt. Itt még eltöltöttünk minimum egy órát, végül még három táska kötött ki Robert kezében.
Ő látszólag ezt nem bánta. Jókedvűen dudorászva lépdelt mellettünk.
- Csak tudnám, hogy minek kellett ennyi vastag cucc. –fintorgott végül, majd elmosolyodott- Meg fogunk fagyni?
- Ha felveszed a ruhákat, akkor nem. De az esetleges kéz illetve lábtörésektől ez sem fog megóvni. –kuncogtam- Úgysem fogod tudni kiszedni belőlünk.
- De szűkíteni lehet a kört, nem? –villantak meg a szemei- Mindegy. Bejártuk Párizst, rosszabb ennél nem lehet.
- Hé! Párizs nagyon jó város! Ne szidd! –csattant fel Renesmee.
- Jó, jó. –emelte maga elé Rob a kezét. A táskák a hasának csapódtak.
- Szuvenír. Moszkvában is vettünk. –mondta ki az ötletet Nessie- Persze vettem az otthoniaknak ruhákat, de az mégsem olyan… Ötlet?
- Nézzünk be abba az üzletbe. Pördüljetek meg. Ott biztos találtok. –mosolyogtam. Megfordultak és már indultak az ajándékbolt felé. A kirakatban már rengeteg Párizsra jellemző ajándék volt. Itt még eltöltöttünk minimum egy órát, végül még három táska kötött ki Robert kezében.
Ő látszólag ezt nem bánta. Jókedvűen dudorászva lépdelt mellettünk.
- Csak tudnám, hogy minek kellett ennyi vastag cucc. –fintorgott végül, majd elmosolyodott- Meg fogunk fagyni?
- Ha felveszed a ruhákat, akkor nem. De az esetleges kéz illetve lábtörésektől ez sem fog megóvni. –kuncogtam- Úgysem fogod tudni kiszedni belőlünk.
- De szűkíteni lehet a kört, nem? –villantak meg a szemei- Mindegy. Bejártuk Párizst, rosszabb ennél nem lehet.
- Hé! Párizs nagyon jó város! Ne szidd! –csattant fel Renesmee.
- Jó, jó. –emelte maga elé Rob a kezét. A táskák a hasának csapódtak.
Az esti videó naplónkat sem
felejtettük el. Újra az egyik dohányzóasztalon kötött ki a kamera, mi pedig
lehuppantunk elé. Hárman. Ez volt az első napló, amiben mindhárman
szerepeltünk. Igaz, összességében ez csak a második felvétel…
- Annyira gyönyörű! –rikkantotta Nessie, majd tapsikolni kezdett- Egyszer el kell ide jönnötök. Komolyan mondom! A rengeteg bolt, a nyüzsgés, a sapkák!
- Téged mindig csak a divat érdeke. –legyintett Robert, majd átkarolta a tiltakozni kezdő lányt- Felmásztunk az Eiffel-toronyra, ellátogattunk a Diadalívhez. Oh, és van Szabadság-szobor. Olyan, mint a New York-i, csak kisebb. A Disney-landról pedig órákat tudnék mesélni.
- Csak el ne kezdd –kuncogtam- Ilyen isteni fagyit máshol nem is lehet kapni, csak itt.
- Asszem’ valami Barthollin fagyizó a neve…vagy mi!
- Berthillon a neve, Robert –javítottam ki.
- Közel voltam a megfejtéshez. –kacsintott rám- Valami múzeumba is elrángattak. Picasso képei voltak kiállítva.
- Ez a műveletlen állat nem ismerte fel a képeket, sőt, fikázta őket! –kiáltotta Nessie szinte önkívületi állapotban.
- Renesmee! –rivalltam rá- Tessék bocsánatot kérni.
- Bocs, Rob. –dörmögte, majd egy puszit nyomott a mérgesen maga elé meredő férfi arcára- Tényleg sajnálom.
Ezután a múzeum-témát gyorsan elhalasztottuk.
- Luxemburg-kert, Panthéon, Champs-Élysées. –soroltam- Fauchon, Moulin Rouge.
- Nem is tudom, hogy hogyan tudtunk ennyi programot egy hétbe sűríteni. –sóhajtott Rob- Minden esetre a Fauchon-ba érdemes ellátogatni. Olyan finom sütik vannak ott!
- Egy-egy ház tetején fa van! –rikkantotta Nessie- Valami elképesztő!
- Végigjártuk Párizs főutcáját is. –tette hozzá Rob.
- Az a Champs-Élysées –mosolyogtam- De örülök, hogy ennyire figyelsz rám.
- Miért, te már mondtad? –értetlenkedett- Bocsánat, Édes.
- Nem gond. –legyintettem.
- Annyi cuccot vettünk, hogy még egy bőröndöt kellett szereznünk. Ha minden helyen így bevásárolunk, öt bőrönddel jövünk haza. Fejenként.
- Annyit nem engednek fel a gépre. –tekertem a fejemet- Vagy hívassak majd magunknak magángépet? Az is van…
Robert ledöbbenve nézett rám, majd az arcát a tenyerébe temette.
- Akkor miért alkalmazkodunk mi a menetrendhez, ha utazhatnánk magángéppel?
- Mert az nagyobb macera. –magyarázta Renesmee- A plusz költségekről nem is beszélve.
- A gépem memóriája tele van. Már azon gondolkodtam, hogy vennem kellene lassan egy külső memóriát hozzá. –kuncogtam- Annyit fényképeznek és videóznak…
- Mindent meg kell örökíteni!
Ebben legalább egyet értettünk. Még meséltünk erről a fantasztikus városról, beszámolót tartottunk Disney-Land-ről, majd elköszöntünk. Ezután a videót elküldtük és lefeküdtünk aludni.
Másnap délelőtt összepakoltunk, rendeztem a számlánkat, majd gépre szálltunk. Elindultunk az egyik hideg hely felé, hogy egy teljes hétig a sportolással és a forrócsokizással foglalkozhassunk.
- Annyira gyönyörű! –rikkantotta Nessie, majd tapsikolni kezdett- Egyszer el kell ide jönnötök. Komolyan mondom! A rengeteg bolt, a nyüzsgés, a sapkák!
- Téged mindig csak a divat érdeke. –legyintett Robert, majd átkarolta a tiltakozni kezdő lányt- Felmásztunk az Eiffel-toronyra, ellátogattunk a Diadalívhez. Oh, és van Szabadság-szobor. Olyan, mint a New York-i, csak kisebb. A Disney-landról pedig órákat tudnék mesélni.
- Csak el ne kezdd –kuncogtam- Ilyen isteni fagyit máshol nem is lehet kapni, csak itt.
- Asszem’ valami Barthollin fagyizó a neve…vagy mi!
- Berthillon a neve, Robert –javítottam ki.
- Közel voltam a megfejtéshez. –kacsintott rám- Valami múzeumba is elrángattak. Picasso képei voltak kiállítva.
- Ez a műveletlen állat nem ismerte fel a képeket, sőt, fikázta őket! –kiáltotta Nessie szinte önkívületi állapotban.
- Renesmee! –rivalltam rá- Tessék bocsánatot kérni.
- Bocs, Rob. –dörmögte, majd egy puszit nyomott a mérgesen maga elé meredő férfi arcára- Tényleg sajnálom.
Ezután a múzeum-témát gyorsan elhalasztottuk.
- Luxemburg-kert, Panthéon, Champs-Élysées. –soroltam- Fauchon, Moulin Rouge.
- Nem is tudom, hogy hogyan tudtunk ennyi programot egy hétbe sűríteni. –sóhajtott Rob- Minden esetre a Fauchon-ba érdemes ellátogatni. Olyan finom sütik vannak ott!
- Egy-egy ház tetején fa van! –rikkantotta Nessie- Valami elképesztő!
- Végigjártuk Párizs főutcáját is. –tette hozzá Rob.
- Az a Champs-Élysées –mosolyogtam- De örülök, hogy ennyire figyelsz rám.
- Miért, te már mondtad? –értetlenkedett- Bocsánat, Édes.
- Nem gond. –legyintettem.
- Annyi cuccot vettünk, hogy még egy bőröndöt kellett szereznünk. Ha minden helyen így bevásárolunk, öt bőrönddel jövünk haza. Fejenként.
- Annyit nem engednek fel a gépre. –tekertem a fejemet- Vagy hívassak majd magunknak magángépet? Az is van…
Robert ledöbbenve nézett rám, majd az arcát a tenyerébe temette.
- Akkor miért alkalmazkodunk mi a menetrendhez, ha utazhatnánk magángéppel?
- Mert az nagyobb macera. –magyarázta Renesmee- A plusz költségekről nem is beszélve.
- A gépem memóriája tele van. Már azon gondolkodtam, hogy vennem kellene lassan egy külső memóriát hozzá. –kuncogtam- Annyit fényképeznek és videóznak…
- Mindent meg kell örökíteni!
Ebben legalább egyet értettünk. Még meséltünk erről a fantasztikus városról, beszámolót tartottunk Disney-Land-ről, majd elköszöntünk. Ezután a videót elküldtük és lefeküdtünk aludni.
Másnap délelőtt összepakoltunk, rendeztem a számlánkat, majd gépre szálltunk. Elindultunk az egyik hideg hely felé, hogy egy teljes hétig a sportolással és a forrócsokizással foglalkozhassunk.
Az a kósza ötlet jutott az eszembe, hogy nem adom meg a következő -pénteki/szombati- fejezet címét. (A cím maga az a hely, ami a legközelebbi úti céljuk.)Természetesen az ízelítő is árulkodó lesz. Pár adatot megadtam a fejezetben. Találjátok ki, hogy hova utaznak legközelebb. Akár chatbe, akár komiba is leírhatjátok az ötletet :)
