Love Angel- 43. fejezet

Love Angel- 43. fejezet
Amszterdam
(Izbel)

Hollandia fővárosa különös borúval fogadott minket, a kedvünk ennek pont ellenkezője volt. Gyanús és kelekótya pillantással figyeltük a felhőkkel belepett eget. Már a repülőről sem tudtuk figyelni a várost, a felhőréteg megakadályozta a nézelődést.  A reptérről kilépve már csöpörgött, de a Nap ki-kibújt a felhők közül. Ezzel bizonyítva, hogy nem sértődött meg ránk, igenis örül az ottlétünknek.
Egy apró, gyenge szivárvánnyal azért köszöntött bennünket Amszterdam. Teljesen elégedetlenek nem voltunk.
- Fapapucs, tulipán, sajt, malom. Király lesz.–fintorgott Robert. A napszemüvegét épp most tolta a feje tetejére. Világszenvedő arccal nézegette az előtte elsuhanó autókat, majd a túloldalon elsétáló nőket tüntette ki figyelmével.
- Jó lesz. Élvezni fogod. –boxoltam a vállába, majd megragadtam a karját- Kocsányon lógnak a szemeid.
- Bocs, hogy férfi vagyok. –vigyorogta, majd kihúzta a bőröndje fogantyúját- Remélem máskor is előfordul.
- Csak nem hiszel a reinkarnációban? –kérdezett rá Renesmee, majd leintett egy taxit- Én nem, csak azért kérdezem.
- Én az örök életben hiszek, Baby! –kacsintotta Robert, mire Nessie-ben egy pillanatra megakadt a levegő, végül elmosolyodott.
Elsőre is rájöhetett volna, hogy a férfi nem gondolja komolyan az örökéletes-maszlagot. Nem kellett volna kétszer végiggondolnia, hogy mivel bukhatott le. Egyértelmű, hogy semmivel. Robert pedig amúgy sem tudta volna összerakni a képet, szegénykénknek nincs ennyi logikája. Hupsz, ez irtó gonoszul hangzott.
 De nem baj, amúgy sem az eszéért szeretjük.
Bepattogtunk a taxiba, majd a szállodába vitettük magunkat. A szobánkat már lefoglaltattam, a plusz csomagunk pedig már a lakosztályunk tágas nappalijában ácsorgott. A recepciós nő már várt ránk, izgatottan adta át –kulcs híján- a mágneses kártyát, majd hosszasan és hadarva magyarázta, hogy merre találjuk a szobánkat. Harmadik emelet, jobbra a második folyosó utolsó ajtaja.
- Fura a szemöldöke. –suttogta közel hajolva hozzánk Rob. Egyet kellett, hogy értsünk.
- Sötét, vastag és természetellenes íve van.
- Barátságtalan arcot kölcsönöz neki. –mondtam kiegészítve Renesmee szavait- Ezen a vastagon kihúzott szemhéja és vörös ajkai sem segítenek.
- Még szép, hogy nem! –helyeselt Rob, majd vigyorogva átkarolt- Bírlak, Csajszi.
- Ivott valamit? –pillantottam a nevető Nessie felé.
- Nem, nem ittam egy korty alkoholt sem. –tekerte a fejét az engem karoló férfi, majd egy puszit nyomott az arcomra- De nem mondhatom ki az érzéseimet? Tudjátok mit? Imádlak mindkettőtöket!
Kiabálta. Komolyan mondom: ordította a hotel folyosóján.
Mi pedig csak kitágult szemekkel néztünk rá, végül felnevettünk. Magunk előtt terelgetve mentünk a szobánk felé. Mivel a kártya nálam volt, így át kellett szlalomoznom az éneklő férfi vehemens mozdulatai között. Mivel az ajtót egész testével takarta, hosszú küzdelem árán el kellett onnan rángatnunk.
- Nem ivott. Beszívott. –tekertem a fejemet.
- Igazából Hollandiában engedélyezett a kis mennyiségű cannabis.
- Tizennyolc év fölött. –tettem hozzá felmutatva a mutatóujjamat.
- Hé! Nőim, nem akartok bejönni és gyönyörködni?
Robert által kreált megszólításra együttesen mordultunk fel, majd egy fejrázás mellett a szobába mentünk.
Tudtam, hogy milyen lakosztályt foglaltam le, mégis… Máshogy nem is lehet fogalmazni: A tüdőmben rekedt a levegő, csak hápogtam, a szemeim kidülledtek, a karjaimmal lágy mozdulatokkal csapkodtam.
- Nem akarok beszólni, de úgy nézel ki, mint egy retardált fóka. –nevette Robert, ahogy behajolt az arcom el- Kiköpött mása vagy.
Csak legyintettem egyet, majd az előttem álldogáló, nevető férfit kikerülve felmarkoltam a bőröndömet. A legközelebbi, halványbézs szobához lépdeltem. Bent három franciaágy volt, egymástól meglehetősen messze. Az egyik –pink színű huzattal- a jobb falon, vele szemben- barna ágyneművel- a másik. A harmadik franciaágy pedig az ajtóval szemben, a két oldalsó között. Mindegyik között volt legalább 3-3 méter. A teret még csak növelték a világos falak, az óriási ablakok.
Lehuppantam a középső, vörös párnákkal díszített alvóalkalmatosságra, és hátradőltem. Figyeltem a plafont borító tükrökben saját magamat. Kissé megrémültem, hogy viszont látom ott magamat. Nem megszokott, hogy egy-egy hotelben a plafont tükrök borítsák. De tudtam, hogy emiatt kellemes pillanatokat fogunk majd egymásnak szerezni. Nem kell semmi perverzségre gondolni. Én nem gondoltam semmi olyasmire.
Kipakoltunk a táskáinkból, majd lehuppantunk a kanapéra. Már elmúlt nyolc óra, így inkább nem mentünk sehova. Egy üveg alkoholt ragadtunk magunkhoz a minibárból.
Whiskey-kola. Igazán jó párosítás, meg kell vallani. Ezt mindhárman beismertük, főleg, miután az egész üveg alkohol valami módon eltűnt… Hogy hogyan, arról sejtelmünk sincs.
- Szerintetek hukk holnap fel fogunk tudni hukk kelni? –kérdezte Robert.
- Val’szeg. –mondtam.
- Asszem… szédülök.
Renesmee nyelve kissé összeakadt. Így hangzott, amit mondott: sézedlüök. Közben pedig érdekes módon ingatta a fejét. Meg úgy az egész testét.
Lehuppantunk az ágyra. Egyre. Hárman. Bámultuk egymást a tükörben. Összetalálkozott a tekintetünk, és intenzíven felröhögtünk. Nyerítettünk. Az jobb szó lenne rá. Mert nem hasonlított egy nevetésre, az fix. Robert csuklott közbe, Renesmee a párnába fúrta az arcát, én pedig a hátamon pörögve adtam ki érdekes hangokat. Közben pedig forgott a világ.
Erőteljes huppanás rázott fel a kábultságból. Renesmee a földön nyöszörgött. Mikor le akartam mászni és segíteni neki, ugyan úgy jártam, mint ő. Csakhogy én rá estem. Végül kissé nehézkes járással, furcsa mozgással és nehéz fejjel, de visszafeküdtünk.

Reggel Robert mellkasán ébredtem. A kezem pedig Renesmee hátán pihent. Az ő feje is Rob felsőtestén volt. A férfi keze pedig a fenekünkön. Nessie is felpillantott. Összetalálkozott a tekintetünk, majd felültünk. Rob keze erőtlenül hullott le rólunk.
Zúgott a fejem, a mozgásom kissé lomha volt. De megnyugodtam: Renesmee sem viselkedett másként. Sőt. A fenti tükörbe néztünk, majd megriadtunk saját magunktól. Kócosak voltunk, a sminkünk lefolyt, a ruhánk gyűrődött volt. Ránk fért egy kiadós zuhany.
Én mentem elsőként. Miután felfrissítettem magam- kizárólag hideg vízzel- magam köré tekertem egy törülközőt. Bezavartam a kicsit sem párás helyiségbe Nessie-t, majd a szobába mentem. Ruhát természetesen nem vittem magammal, így ott kényszerültem felöltözni. Ha csak nem akartam egész nap fürdőlepedőben járni-kelni. Amit természetesen nem akartam.
Robert sem volt jobb állapotban, mint mi. Így őt is elzavartuk egy hidegzuhanyra, majd szigorúan délután elindultunk bejárni a várost.

Megnéztünk pár múzeumot- szigorúan Robert társaságában. Most lovagias módon felajánlotta magát, hogy elkísér minket. Lehet, hogy a fejfájás mondatta ezt vele. De mindegy is, ha egy kis másnaposság ilyen szavakat tud kicsikarni belőle, legközelebb is leitatjuk.
Ezeket a nézeteimet megosztottam Renesmee-vel is, aki egy kacsintás kíséretében hevesen bólogatott.
Az antropológiai gyűjtemény felkeltette Rob érdeklődését. Ez tisztán látszott az arcán. Így a Tropenmuseum másnapi teendőink listájára is felkerült. Csak Robert kérésére, természetesen. De ott bement a souvenir-boltba, és vett nekünk egy-egy mini csontvázat. Aranyos volt. Még egy-egy kis piros masnit is köttetett a tárgyakra, szigorúan a lengőbordák között fűzték át a szalagot.

Harmadik nap reggel Hagelslag volt a menü. Kissé tudatlanul, de megrendeltük. Nem csalódtunk. Kis csokoládédarabkák voltak, amelyek vajas kenyéren díszelegtek. Jól indult a napunk. Ezután döntöttünk úgy, hogy a többi holland gasztronómiai örökséget is megkóstoljuk. Már amire lesz lehetőségünk.

Délelőtt ellátogattunk egy holland kertbe. Kizárólag a tulipánoknak szenteltük az időnket. Valamint eljutottunk a Kinderdijk-elshouti malomrendszerhez. A virágokra több időt szántunk, mint az építményekre. Kicsit furcsálltuk is.
Végül kettő óra körül értünk vissza a hotelbe. Frikandellen-t ettünk hasábburgonyával. A pincér ezt ajánlotta, mi pedig nem visszakoztunk. Ez az étel egy rúd alakú, tejport és húst tartalmazó készítmény. Finom volt. Pedig a pincér elmondása alapján nem ért sokat, jól esett. Igaz, két óra múlva már uzsonnáztunk is, de ez nem számított.

Másnap Amszterdam utcáin bolyongtunk. Fagyiztunk, nézelődtünk. Lehuppantunk egy-egy padra, figyeltük az előttünk elvonuló emberek tömegét.
Beültünk teázni, illetve kávézni is. Koeken roomboters-t rendeltünk az italok mellé. Ezt Renesmee az egyik útinaplóban olvasta, így elkönyvelte magában, hogy ezt mindenképp meg kell kóstolni. Nem is csalódtunk az édességben. Sütemény volt, lekvárral, marcipánnal vagy almával töltve. A pincér szerint másfélét is lehet venni, de náluk sajnost most csak ezek voltak kaphatóak. Mindháromból rendeltünk, sőt, még csomagoltattunk is.

Egy-két nappal később délben keltünk. Előtte nap még éjszaka is a várost róttuk, teljesen elfogytak az energia-tartalékaink. Így úgy döntöttünk, hogy most feltöltjük magunkat. Délután viszont felmarkoltuk a vastag cuccainkat és rendeltem egy taxit.
A SnowPlanet volt az úti cél. A sofőr könnyedén odatalált. Hisz Amszterdamtól csak pár kilométerre volt. Ott kikászálódtunk a járműből, majd a fedett sí csarnok bejáratához mentünk.
Átöltöztünk, béreltünk sífelszerelést majd már mentünk is a felvonóhoz. A pályán nem voltak valami sokan. Talán a kinti jó idő miatt inkább vágytak a szabadba, mint a benti, téli időjárásba.
Csak a mi agytekervényein voltak ilyen furcsák, hogy inkább ezt választottuk. Nyáron síelni… milyen őrült ötlet ez?!

A hó ropogott a léc alatt, a szemüvegünk a sisakunk tetején volt.
- Még jó, hogy itt nincs sok esélyünk barnulni. Akkor ott maradna a szemüveg nyoma...
- Itt az a lényeg, hogy ne törd ki a nyakadat. Nem az, hogy barnulj. –tekerte a fejét Robert, ahogy Renesmee kijelentését kommentálta.
- Aki legutoljára ér le, az fizeti a többieknek egy forró csokit. Vagy forralt bort. –rikkantottam el magamat, majd megigazítottam a szemüvegemet és már mentem is.
Nos… Egyszerre értünk le. De komolyan. Mindhárman egyszerre értünk a kritikus megállási ponthoz, még a kamerák is rögzítették. Kép készült róla. Ezt a képet meg is vettem- három példányban. Renesmee és Robert sem bánták. Bárgyú arckifejezéssel vizslatták a fotókat, majd elvigyorodtak. Újabb menet következett. Ezúttal nem fogadás miatt.

Másnap délután újra visszajöttünk. De most snowboard volt a lábunk alatt. Én világ életemben ezt szerettem jobban, így a lesiklási meneteket én nyertem. Robert óriásikat esett, Renesmee-t pedig egy gyalogos könnyű szerrel leelőzte volna. Én pedig csak nevettem rajtuk. Több éve gyakoroltam ezt a sportot, ők pedig szinte először húzták a lábukra a deszkát.

Másnap délelőtt Robert izomlázra panaszkodott. Mi pedig együtt érzően pillantgattunk rá. Nekem nem lehet izomlázam, Renesmee-nek pedig ugyancsak képtelenség lenne. Így annyit tudtunk javasolni, hogy gyúrjon rá! De mivel arra képtelen volt, így egy sportkrémet nyomtunk a kezébe. Miután végigdörzsölte minden tagját, kissé megnyugodott és vállalkozott a délutáni túrára. Utolsó este újra lehuppantunk az egyik kanapé elé, a kamera ismét forgott.
- Nos… mit lehetne mesélni erről a kis városról? –tanakodott a köszönés után Renesmee.
- Azt nem értem, hogy miért te beszélsz mindig először. –szólt közbe Robert.
- Miért, te szeretnéd kezdeni?
- Már mindegy, te úgyis elkezdted. –legyintett Robert kissé sértődötten.
- Tehát… Az utazásunk fénypontja kizárásos alapon a síelés volt. Ne lepődjetek meg, komolyan mondom! Amszterdam-tól pár kilométerre van egy fedett sípálya, valami isteni ott a hó! Jó, igaz, nem olyan, mint egy teljesen természetes gleccserlesiklás… De mégis!
- Egy egész délutánt töltöttünk a Vondelpark-ban. Már kezdem érteni, hogy sok szerelmespár miért tölt ott annyi időt. –ingattam a fejemet- Valami mesés hely!
- Piroslámpás negyed. –folytatta Nessie- Minden pirosan van megvilágítva. Sötétedés után voltunk ott, így láthattuk. A házak falai, de még a hidak is piros színben pompáznak.
- Neten olvastam, mellesleg, hogy szinte csak ott él a városban egyedül a prostitúció. Így kissé utaló is a piros szín. –tette hozzá Robert- Vagy csak nekem?
- Nem tudom, én ilyen párhuzamot eddig nem vettem észre. –mosolyogtam.
- Elmentünk az Öreg templomhoz is. Oude Kerk. Azt hiszem ez a neve. Ezerkettőszázötvenben épült. Ez Amszterdam legidősebb emlékműve és egyik legrégibb épülete. Ez csak egy kis kultúrpogácsa volt.
- Renesmee, Tőled mást nem is vártunk. Megint bemagoltad az egész prospektust. –forgatta a szemeit Robert.
- Ne civakodjatok megint. –szóltam rájuk- Voltunk az Albert Cuyp piacon. Az egyik szabadtéri piac, nagyon forgalmas. Onnan hozunk majd ajándékot nektek.
- Újabb bőrönd telt meg. –sóhajtott Robert, majd elvigyorodott- De valami cool cuccokat vettünk. Még nekem is bejöttek.
- Szereztünk egy igazi, nagy, kerek holland sajtot! –rikkantotta közbe Nessie diadalittas mosoly kíséretében- Ez foglalja el a legtöbb helyet, de nem bírtam ott hagyni.
- A fapapucsot se felejtsd el. –tettem hozzá- Három párat vettünk. Mindegyikünknek egyet-egyet.
- Keukenhof. Ott voltunk virágot nézegetni. –folytattam- Közel hétmillió tulipánnak és nárcisznak ad otthont. Egyszerűen mesés látvány volt!
- Mesésebb volt a majom állatkert. –nevetett Rob- Megismerkedtünk az őseinkkel! A régi-régi-régi-régi őseinkkel, persze. Sőt, pár majom ott járkált közöttünk. Az egyik felmászott a vállamra!
- Igen, és hisztiztél, amiért le fogja harapni a füledet. –gúnyolódott Nessie- Pedig csak megsimogatta az arcodat.
- Jól van, na! Megesik az ilyesmi. –legyintett a férfi, majd elvigyorodott- De édes kis állat volt. Rendesen a szívembe lopta magát.
- A delfináruim pedig kimaradt. –mondta lebiggyesztett ajkakkal Renesmee- Pedig oda el akartam menni…
- Majd legközelebb. –kacsintottam rá- Mindenhova nem lehetett eljutni. Képtelenség lett volna ilyen kevés időre ennyi programot végigvinni. Ha paraszti józan ésszel belegondolsz, te is rájössz.
- Miért, még eljövünk ide? Észak Velencéje. Ezt a helyet örökre a gondolataimba fogom vésni. –tette hozzá Nessie, miközben a térde előtt összefonta a karjait.
- Nekem jobban bejött Párizs. –mosolyogtam.
- Hát, nekem egyik sem lopta be magát a szívembe. –kuncogta Rob- Remélem, Szivi, a legközelebbi jobb lesz.
- Hm… Ha nem is a legközelebbi lesz a kedvenced, az azutáni bizonyára örökké a gondolataidban fog élni. Minden reggel azokkal a képekkel fogsz kelni, és azokra alszok el.
- Ez nagyon gázul irodalmi volt, Izbel. –fintorgott a férfi, majd sértődött arckifejezésemet látva egy csókot nyomott az arcomra.
Ezután még pár mondatot meséltünk a helyről, végül elköszöntünk és leállítottuk a felvételt. Újabb videót küldtünk el- immár a harmadikat.
Másnap újra pakoltunk. A bőröndjeinket szinte ugrálni kellett, hogy be tudjuk cipzárazni. De végül sikerült lezárnunk őket.

Hosszú és fájdalmas búcsút vettünk a várostól, majd felszálltunk a repülőgépre. Még a felhők fölül nézegettük egy kicsit a tájat, végül elfordítottuk a tekintetünket és a következő úti célra összpontosítottunk.