Love Angel- 44. fejezet

Love Angel- 44. fejezet
Görögország
(Izbel)

Athén fülledt levegőjét szinte harapni lehetett a repülőgép hűvös, légkondicionált levegőjéhez képest. A nap hétágra sütött, a madarak dalolásztak, a nők vékony, lenge ruhákban rótták a várost. Lágy szellő sodorta magával a tincseimet; boldog mosollyal söpörtem ki őket az arcomból. Renesmee hasonlóan tett, Rob-nak ezzel nem kellett törődnie.
 A görög repteret elhagyva Robert újra dalra fakadt:
- Mamma mia…­­*
Mi elképedve néztünk rá, ő pedig vigyorodva karolt át minket. Látta a filmet! –ordította a fejembe az izgatott kis hangocska, ami erős gúnyolódásra próbált ösztökélni. Végül nem jött össze neki: hallgattam és figyeltem Rob szemeit, amik felszabadult boldogságot sugároztak.
A partra vitettük magunkat. Ott foglaltam le két –egymás mellett lévő-szobát az egyik hotelben. Igazából ennek a szállónak kissé apartman feelingje volt, de kicsit sem bántuk. Igazi Mamma mia!-hangulat uralkodott.
A fehér falak gyönyörű összhangot adtak a kék tetőkkel. Az erkélyekről látható tájról pedig órákat tudnék zengeni, de szerintem megteszi ez a pár sor is: Egyszerűen káprázatos! E láttán az emberek semmiképp sem akarnak tovább a szálló falain belül üldögélni, azonnal útra kívánnak kelni. Ahogy a víz felszínén megcsillan a sugárzó napfény, ahogy a fák halkan ringatóznak a szél párjaként…
Kipakoltunk a bőröndjeinkből. Úgy döntöttünk, hogy az első napot itt, a parton töltjük. Nem bírtuk magunkat megfosztani a hűvös tengervíz okozta felüdüléstől.
Így hát átvedlettünk fürdésre alkalmas ruhákba, majd egy papucsot és a strandtáskát felkapva lesiettünk a homokba. A víz széléhez sétáltunk, lerúgtuk a lábunkról a papucsot és lehajoltunk a folyadékhoz. Langyos volt, én hidegebbnek gondoltam. Így a kellemes csalódás beljebb csábított minket.
A sós víz elsiklott a lábujjaink között, homokot sodorva a lábfejünkre. Kissé csiklandós érzés kerített hatalmába, így lábujjaimat gyorsan megmozgattam. A vörösre lakkozott körmeim csak úgy ugráltak fel-le, kis örvényeket hozva a lábfejemet belepő vízbe.
Csak addig tartott a jó világunk, míg mögöttünk fel nem hangzott a diadalittas kiáltás. Ezután már ki is kötöttünk a férfi izmos vállán, és éreztük, ahogy a kellemes vízben landolunk. Halk sikkantásunkat még el tudtuk juttatni a minket bámuló emberek felé, de a víz elnyelte a hangunkat. A kicsit sem mély vízből hamar kikecmeregtünk. A hajunkból és a bikininkből csöpögött a víz, a pilláimon apró cseppek himbálóztak. Meg kellett törölnöm az arcomat, hogy biztosítsam magamnak a normális látást.
Robert elégedett vigyorral feküdt a fehér-kék csíkos törülközőjén, közben egy üveg üdítőt iszogatott. A napszemüvegje igaz, eltakarta a szemét, mégis tudtuk, hogy az elégedettség ott lángol a szemében.
- Ez háborút jelent! –mormogtam közel hajolva hozzá.
- Legyen, Édes. –suttogta válaszul, majd lerántott.
Maga alá gyűrt, kezével a fejem mellett támaszkodott. Levegőt kapkodva próbáltam letolni magamról- több-kevesebb sikerrel véghez is vittem ezt.
- Kíváncsi vagyok azokra a bosszúálló terveidre. –vigyorogva elégedetten.
- Ugyan. Úgyis tudod, hogy semmi konkrét nem jutott eszembe. Spontán jön az ilyesmi. De le is szállhatnál rólam. Tudod, a lábam tökéletes helyen van ahhoz, hogy egy fájdalmas pontot érintsék nálad.
Nem is kellett többet mondanom neki, már fel is ugrott. Sőt, még a kezét is nyújtotta, hogy felsegítsen. Összeszűkített szemekkel pillantottam rá. Ő megvonta a vállát, majd barátságosan rám mosolygott. Ebből tudtam, hogy hátsószándék nélkül nyújtja a kezét. A tenyerébe csúsztattam az enyémet, majd hagytam, hogy felrántson.
- Azt hitted, hogy félúton elengedlek és visszahuppansz a fenekedre, igaz?
A kérdése pontosan megfogalmazta a bennem felmerülő gondolatokat, így csak bólintottam egyet. Ő csettintett a nyelvével, majd a kezünkbe nyomott egy-egy üdítőt.
- Ha nem isztok, ki fogtok száradni. –tette hozzá.
- Rendben, Apuci. –gúnyolódott Renesmee, majd megbontotta az üveget.

Miután bekentem magamat naptejjel, hasra feküdve lehuppantam a homokba. A hajamat elhúztam a nyakamból, halkan dúdolva hagytam, hogy a Nap átforrósítsa a bőrömet.
- Így ott marad a nyoma. –dörmögte Rob, majd mellém ülve kibontotta a melltartóm kötőjét, és lesodorta azt a hátamról.
Első meglepettségem miatt fel akartam pattanni, de hamar uralkodtam magamon, mondván: Ha felállok, leesik a bikini felsőm!
Éreztem, ahogy a férfi hideg folyadékot nyom a hátamra- megrándult a testem.
- Csak naptej. –dörmögte, majd tenyerét a lapockámra simította és végigkente a gerincem mentén az olajat.
Kimeresztett szemeimet végül lehunytam, és élveztem a lágy kényeztetést.

Kis idő múlva újra csobbantunk egyet a vízben. Most hidegebbnek tűnt- a napsugarak eszméletlen módon forralták fel a bőrünket. Egy órát, talán többet is a tengerben töltöttünk. Nem kellett félnünk a tengerben pályázó állatkáktól. Ezeket hatástalanítottam, mielőtt belementünk volna a vízbe.

Este fáradtan dőltünk bele az ágyunkba. Nem kellett sok idő, máris aludtunk.
Reggel a Nap sugaraira ébredtem. A kis komiszok beletűztek a szemembe. Bármerre fordultam, mindig megtaláltak. Renesmee ébresztője is hasonló lehetett az enyémhez: ő is nyöszörögve, kómás pillantással ült fel.
Legnagyobb meglepetésünkre Rob az ágyunk szélén üldögélt, kezében egy óriási tálcával.
- Jó reggelt. –köszönt, majd letette közénk a megpakolt, fonott tálcát- Jó étvágyat.
- Mi történt? –kérdezte Renesmee gyanakvóan, de azért elcsent egy epret.
- Miért, történnie kell valaminek, hogy reggelit hozzak nektek? Lelombozó. –rázta a fejét- De ha nem kell, akkor el is vihetem.
- Ne! –szóltam közbe, majd rápillantottam Nessie-re- Köszönjük szépen. Te is eszel?
- Még szép. –bólogatott a férfi. Elmosolyodtunk.

Aznap és a másnap is Athén-t róttuk. Végsétáltunk a szűk utcákon, figyeltük a rajzoló fiatalokat, hallgattuk a lágy dallamokat, melyeket pár utcai árus bocsátott szabadjára.
Az Akropolisz még Robert tetszését is elnyerte. Végigjártuk az épületegyüttest, közben intenzíven gyönyörködtünk a tájban. Egyszerűen fenséges onnan a kilátás. Azt hiszem Görögországban csak ezt tapasztalhatjuk.
A Parthenón előtt álltunk, mikor Robert váratlanul feljajdult és a tarkójához kapta a kezét.
- Valaki megdobott. –mondta dühösen, majd sarkon fordult és bámulni kezdett maga köré.
- Szerintem azok a gyerekek voltak. –mutattam a lefelé szaladó fiatalok felé.
- Lehet. –suttogta mérges tekintettel- Jó erőset tudnak dobni. Nem törött be a koponyám?
- Biztosan nem. –nevetett Renesmee- Szörnyű vagy!
- Nem is. –húzta fel az orrát a férfi, majd sértődött pillantást vetett az előtte kacagó lányra.
- Alacsony a tűréshatárod. Ha megböknek egy tűvel, könnyeket is ejtesz?
- El sem tudom képzelni, hogy mi történik, ha megcsípi egy méhecske. –szóltam közbe.
- Piszkáltok. Megértem. –sóhajtotta- Tudjátok mit? Fel sem veszem. Ha nektek ez jól esik, hajrá.
Lelkiismeret-furdalásunk lett. A másodperc töredéke alatt öntött el minket az érzés. Beivódott minden sejtünkbe, és nem eresztett minket.
- Bocsánat. –mondtuk Renesmee-vel egyszerre. Robert látszólag jól mulatott a helyzeten, rajtunk. Végül csak legyintett egyet és elindult előttünk lefelé.
- Remélem eszünk valahol. Tökéletes kiengesztelés lenne. –kacsintott hátra a válla felett.
- Plaka? –néztünk össze Nessie-vel.
- Tökéletes vacsorahely. –mosolyogtam- Menjünk is. Addig elintézek egy telefont, hogy mindenképp legyen helyünk.

Plaka hangulatos egy hely. Tradicionális zene szólt- egyből a fülünkbe mászott. Míg gyönyörködtünk, Robert elintézte, hogy a pincér azt hozzon nekünk, amit akar. Étlapokat nem is láttunk. Tulajdonképpen fogalmunk sincs arról, hogy mit fogunk enni.
Először egy üveg bort hoztak ki, majd óvatosan öntöttek mindhármunknak. Utána kihoztak egy-egy tányért, rajta garnélarákkal. Foghagymás ízű volt, bármiféle köret nélkül. A pincér elmagyarázta, hogy ez az étel a „mezesz” kategóriába sorolható. Vagyis a főételek előtt szolgálják fel, természetesen köret nélkül.
Mire ezt megettünk, meglehetősen eltelítődtünk. De nem volt időnk emészteni, a főétel már előttünk is termett.
- Pastitsio. –mondta a pincér- Görög makaróni sajtszósszal. Jó étvágyat hozzá.
Hosszú percekig ízleltük a tésztát. Nem tudtunk rájönni a titkos hozzávalóra, amitől ilyen különleges ízt kapott.
- Fahéj. –adta meg a választ a pincér, mi pedig egymásra meredve újabb falatot emeltünk a szánkhoz.
- Degeszre ettem magam. –dőlt hátra Robert, majd előbbre tolta az üres tányérját. Közben egyik kezével a hasát simogatta és halványan mosolygott.
- Legszívesebben én is azt tenném, mint te. –jegyeztem meg.
- Senki sem gátol benne. –kacsintotta.
- Hát, Srácok… Ott jön a desszert. –sóhajtotta Renesmee.
Az üres tányérok helyére újak kerültek.
- Ez… füge? –vonta fel a szemöldökét Rob, majd belekanalazott az alatta lévő sárga krémbe- Vaníliafagyi.
- Ott mazsola és dió is kandikál kifelé. –kuncogtam.
- Enyhén boros, fahéjas íze van. –tette hozzá Renesmee.
Hiába voltunk dugig, ezt az édességet még letoltuk a torkunkon. Persze sokkal lassabban ettünk, mint általában, de minden egyes fügedarabka lecsúszott a torkunkon.

A hotelban az ágyra vetettük magunkat. Robert is a mi szobánkban kötött ki. Na, nem mintha bántuk volna. Semmi ellenvetésünk sem volt egészen addig, míg fel nem ugrott az ágyról. Emiatt az egész szerkezet megremegett, a matrac pedig hullámozni kezdett. Nyöszörgéssel adtuk tudtára a férfinek, hogy ez kicsit sem esett jól.
- Nézzétek, mint találtam! –kiáltotta felmutatva a kövecskét- A farzsebemben volt. Egész eddig észre sem vettem. Van rajta egy… papír.
Elolvasta az üzenetet- ami a kőre volt kötözve, nagyon kifinomult módon-, majd kimeresztette a szemeit, ránk bámult, és sietősen elhagyta a szobát.
- Hát ebbe meg mi ütött? –kérdezte Renesmee. Én csak megvontam a vállamat: ez a kérdés bennem is felmerült.
Hallottuk, ahogy leszaladt a lépcsőn, majd azt is, hogy az apartman elé szalad. Gyanús tekintettel álltunk ki az óriási erkélyre, hogy figyelhessük az eseményeket.
Ő pedig ott állt velünk szemben, egy gitárt tartva a kezében. Jó pár szállóvendég és alkalmazott állta körül, ő pedig felvigyorgott ránk, majd dalra fakadt.
Semmit sem értettünk. Azt meg főleg nem, hogy miért énekli nekünk a Honey, Honey című dalt. Mi pedig csak álltunk és tátogtunk, akár a halak.
- Ő most… voltaképp szerenádot ad? –suttogta a fülembe Renesmee.
- Nagyon úgy tűnik. –válaszoltam halványan mosolyogva.
Robert hangja ugyan olyan tökéletes volt, mint minden egyéb alkalommal. Most kicsit talán mélyebb, rekedtesebb… erotikusabb.
Mi pedig csak támaszkodtuk az erkély korlátján és elalélt pillantással szemléltük az éneklő férfit. A körülötte lévő emberek vigyorogva szemlélték Robertet. Páran táncra is keltek, így fokozva a hangulatot.
De a dal is csak pár percig tartott. Utána Rob felkelt, összedörzsölte a tenyerét és elindult felfelé. Időközben az emberek megállították, és gratuláltak neki. Mi pedig nekiálltunk szaladni lefelé. Épp belépett az udvarra, mikor a lépcsőről leérve a karjaiba értünk. Hangosan nevetve öleltük meg.
- Akkor tetszett. –kuncogott- Ez a szám jutott eszembe először. Igaz, csöppet nyálas és női. Reméltem, hogy nem lesztek mérgesek a tartalma miatt.
- Dehogy. Még egy szerenádot úgysem kapunk. –vigyorogtam- Csodás volt!
- Egyet kell, hogy értsek. Gyönyörű hangod van. –dicsérte Nessie.
- De azért magyarázatot akarunk. –tettem hozzá- A szobánkban. Három percen belül.
Az ágyon ülve Rob felmutatta a kis követ, majd az cetlit is.
- Ezt írja: „Hogy Athéné megajándékozzon, te is ajándékozz meg másokat!” Bocs, Csajok… Más ajándék nem jutott eszembe hirtelen.
- Most már csak arra leszek kíváncsi, hogy a mi drága Istennőnk mivel ajándékoz meg téged. –mosolyogta Nessie.
- Tippem sincs. De nem is várok semmi extrát, hogy megvalljam az igazat. –vonta meg a vállát a férfi- Na jó. Hagylak titeket aludni. Szép álmokat, lányok.
- Neked is. –válaszoltuk kórusba. Még figyeltük a távolodó alakját. Ránk mosolygott, ahogy leoltotta a villanyunkat, majd akkor is, mikor becsukta a szobaajtónkat. Tisztára, mintha egy apát látnék, aki a kötelező esti mese aludni hagyja a kislányait…

Az elkövetkezendő napokban még bejártuk Athént, megnéztük Görögország főbb nevezetességeit is… Így volt mit mesélnünk a videó naplóban:
- Valami mesés! –kiáltotta izgatottan Renesmee- Ez a környezet… Ez a levegő és a víz! Elmondhatatlan. Ja, amúgy sziasztok.
Robert és én felnevettünk. Nessie csöppet mérges pillantást vetett ránk, majd folytatta a mesélést. Míg forgott a kamera, mi meg sem szólaltunk. Csak a félvámpírlány hallatta a hangját. Rob és én a háttérben hülyültünk, Nessie többször bökött ránk és magyarázott a lencsének. Ezen jókat derültünk és tovább folytattuk a párnacsatát. Renesmee akkor kapcsolta le a kamerát, mikor egy párna véletlenül a fejét találta el. Csak lecsapta a laptopot- ezzel együtt a felvétel is megszakadt- és beszállt a csatába.
Ezután mindhárman kidőlve feküdtünk le az ágyra és mélyeket lélegeztünk. Robert a levegő után is kapkodott. De mindhármunk arcán egy jókora mosoly terült szét.
- Fürödjünk. –szólt hirtelen, majd megragadta a kezünket- Nem kell átöltözni, el se kezdjétek. Gyertek.
Renesmee-vel egymásra pillantottunk és felnevettünk. Felugrottunk az ágyból és a férfi után eredtünk. Lefutottunk az udvarra, végfutottunk a stégen és egy óriásit csobbantunk a vízbe. Boldog sikításunkat elnyelte a tenger hullámzása.
Robert kicsit távolabb úszott tőlünk, majd intett, hogy menjünk oda. Addig csalogatott minket, míg fel nem fedeztük a hegy mögött kibúvó ezüstöt teliholdat. A víz felszínén, kissé homályosan és hullámozva, de visszatükröződött.

Már sötét volt. Egyedül a Hold világított nekünk, valamint az égen égő pár csillag. A tücskök ciripeltek, a tenger lágy hullámai mozgatták testünket.
- Hát… Azt hiszem ezt a hetet sosem felejtem el. –mosolyogtam.
- Ez a Top 1. –tette hozzá Robert mintegy egyetértésként- Amúgy egy Gyros-t nem akarunk holnap venni a reptérre menet? Ugyan attól az árustól, akitől tegnap.
- Te mindig csak a kajára tudsz gondolni! –vágta hozzá Nessie- Leromboltad a hangulatot.
- Bocs. –vigyorogta a srác- De tudjátok, a férfiakhoz a hasukon át vezet az út. Lányok… Valami… elúszott a lábaim között!
Az ijedt sikítása után csak azt érezhettük, hogy a víz felkeveredik körülötte, majd a csobogás jutott el a fülünkhöz. Kifutott a vízből!
Mi hangosan nevettünk rajtat, ő pedig kitágult szemekkel állt a homokba. Kezét a teste köré fonta, majd végül beletúrt a hajába.
- Meg akart enni! Le akarta harapni a lábujjamat!
- Igen, valószínű. Emberevő mini cápa, aki csak a félős férfiak lábujjaira pályázik. Tiszta sor.
- Gúnyolódj csak. –fintorgott- Én minden esetre szólok a szálló tulajának. Veszélyben vannak itt az emberek.
Ezután hátat fordított és a fény felé sietett.
- Most gondolj bele… Bemegy a férfihez és panaszkodik, hogy a tengerben vannak élőlények!
- Szembe fogják röhögni. –kuncogtam- De én is megtenném. Mármint a nevetést.
- Egyet értek. Egy haltól így megijedni… Jó, hogy nem akarja az összes tengeri gerincest befogni egy nagy hálóba, majd végezni velük…
- „Csak két dolog végtelen: A világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos.”
- Ez nem Einstein? –kérdezett rá Renesmee.
- De. Pontosan. –vigyorogtam, majd kisétáltam a vízből.

*: Azt hiszem nem is kellene mondanom, hogy a fejezetben szereplő zenék mind a Mamma Mia című filmből valók :)