Love Angel- 74.
fejezet
Gyűrű, döbbenet, Randi II.
Gyűrű, döbbenet, Randi II.
(Izbel)
A hétfő reggeli forgatag ismét eléggé kiakasztóan hatott
rám. Damien az anyósülésen ücsörgött és –természetesen- rajtam nevetett.
- Mi a fenének siet mindenki annyira a suliba? –dühöngtem- Érjenek már rá! Fölösleges ennyire őrülten vezetni!
- Nyugi, bébi –vigyorgott rám- Te is odaérsz.
- De én tényleg sietek! –fújtattam, ő pedig újra felkacagott- Te pedig kiröhögsz! Abbahagyhatnád!
- Renesmee és Jacob is tökéletesen vannak, fogadni mernék rá! Ne parázz emiatt.
- Egész hétvégén fel sem vették a telefont, nem válaszoltak egy üzenetemre sem –mormogtam- Ki tudja, lehet, hogy lefeküdtek!
- Ja, Renesmee megerőszakolta Jaket –röhögte, majd észrevette az arcomon elterülő vigyort- Végre! Végre egy mosoly. Csak így tovább, édes.
Végül behajtottam a suli parkolójába. A diákok már csoportokban gyülekeztek, a hétvégét tárgyalták. Biztos voltam benne, hogy a csajoknak be sem áll a szájuk a bálról. Alig vártam a mai napot… egész nap ezt hallgathatom!
Kipattantam a kocsiból, meg sem vártam, míg Damien is kikászálódik. Azonnal Renesmee felé vettem az irányt, aki felnevetett a dühös arcomat látva.
- Neked is szia! –köszönt, majd megölelt.
- Nem hívtál vissza! Tudjátok ti, hogy milyen gondolatok szárnyaltak a fejemben?
- Összeesküvés-elméleteket kreált –mondta helyettem Damien, majd kezet fogott a kacarászó Jacobbal, aki továbbra is Renesmee derekán pihentette a kezét.
Gyanús szemekkel néztem rájuk, majd egyet hátrébb léptem és úgy szemléltem meg őket. Az az összhang, ami köztük volt… Olyan energiát árasztottak, amik szinte leterítettek a lábaimról. A szemkontaktusukat a csengő szakította félbe. Ekkor egymáshoz hajoltak, egy szerelmes csókot váltottak, majd Renesmee már meg is ragadta a kezemet. Behúzott az iskola előcsarnokába, ott engedett csak el. Le voltam taglózva.
- Ti szexeltetek! –rikkantottam fel, majd rászegeztem a tekintetemet.
- Ne kiabálj! –csitított, majd elkapta a mutogató, kalimpáló kezeimet.
- Jacob! Feladta az elveit? –néztem rá, majd döbbenettől tágra nyíltak a szemeim.
- Nos… Nem –válaszolta végül eléggé tárgyilagosan.
- De… Akkor hogyan? Nem azt az elvet követte, hogy szűz marad az… esküvőig?!
- De igen –bólintott, majd nekiállt a gyűrűsujját birizgálni. Egy arany karikagyűrű forgott rajta.
- Atya. Ég.
- Meglepetés! –vigyorogta óvatosan Nessie, majd közelebb lépett hozzám.
- Nem. Mondod. Komolyan…
- Bocsi! Nem akartam eltitkolni, semmi ilyesmi, de…
- Összeházasodtatok?! –kiáltottam.
- Azt hiszem sokkot kaptam –tekertem a fejemet- Nem, nem nem… Nem lehet!
- De igen. Annyira sajnálom!
- Te eltitkoltad előlem! –förmedtem rá- Nem mondtad, hogy mire készültök! Nem mondtál semmit! Renesmee! Kik voltak egyáltalán a tanúitok?
- Két idegen –suttogta szégyenkezve.
- Menjünk el innen –motyogtam- Reggelizzünk és közben megbeszéljük. Jacob elvitte a kocsidat?
- Nem hiszem. Szerintem Damien elvitte magával.
Bólintottam egyet, majd kisiettünk az ajtón. A portás hiába szólt utánunk, mi már ott sem voltunk.
Egy palacsintázóban kötöttünk ki, majd miután megrendeltük a reggelinket, faggatni kezdtem. Sorban hadartam le a kérdéseket, válaszolni sem volt ideje, csak nagyra tágult szemekkel nézett rám, végül félbe szakított.
- Nyugi! –szólt rám- Elmondok mindent.
- Remélem is –mosolyogtam rá- Mondjuk nincs választásod, de hát… Gondolj erre úgy, hogy ez az utolsó esélyed a… megtérésre.
- Megtérésre? –nevetett fel visító hangon- Elcsábítottam a barátomat, ne viccelj már velem, hogy megtérést emlegetsz!
- A férjedet, Édes –kacsintottam rá- Bocsánatos bűn.
- Akkor is a pokolban fogok elégni. Ott volt Demetri…
- Akkor én is kezdjem el sorolni? –vonogattam a szemöldökömet- Szóval, ha visszafelé haladunk az időben… Damien, Kevin…
- Oké, nem akarom mindet tudni!
- Pedig amiket mi Damiennel csinálunk –sóhajtottam, magamban pedig vigyorogtam, hogy idegesíthetem Renesmeet- Hidd el, csak tanulnátok tőlünk!
- Jacob biztosan. Szegényemet még rengeteg mindenre kell megtanítani!
- A kis tapasztalt! –gúnyolódtam nevetve- Csak nehogy egy cafkának nézzen életed szerelme!
Az arca láttán elnémultam, majd elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Nem tud róla. Nem tud Demetriről! Nem tud arról, hogy… hogy nem ő vette el a szüzességedet! Renesmee!
- Jól van na! El akartam mondani neki, csak aztán…
- Hazugsággal kezditek a közös életeteket –sóhajtottam- Ez szörnyű! Rémes! Ez… nem hiszem el, Renesmee… Jacob ki fog borulni, ha megtudja.
- De nem fogja megtudni.
- Ennyire ostoba te sem lehetsz –mondtam fagyosan, ő pedig kérdőn nézett rám- Ott a családod, akár. Ha megtudják, hogy összeházasodtatok, ők pedig természetesen ellenzik az egész kapcsolatotokat, ki fognak tálalni annak reményében, hogy szakítatok.
- Erre nem gondoltam –lehelte, majd elnémult- Csak nem mondják el neki.
- Simán megteszik –válaszoltam- Demetrinek is mit kellett átélnie… Pedig vele csak jártál. Jake pedig elvett feleségül!
- Végem –mondta nyöszörögve, majd a fejét az asztalra hajtotta.
A pincér ezt a pillanatot választotta alkalmasnak, hogy kihozza a reggelinket. Nessie fanyarú arckifejezéssel egyenesedett fel, majd a csokoládés palacsintahalma láttán elmosolyodott.
- Azért a tiéd jobban néz ki –vigyorogta- Finomak lehetnek azok az eprek.
- Kérsz egyet? –mosolyogtam, ő pedig elégedetten átnyúlt az asztalon és felkapott egyet- Szívesen.
- Köszi –nevetett fel, majd sóhajtott.
- Ezektől a hangulatingadozásoktól a falra mászok.
- Bocsi. Csak… tudod, boldog vagyok. Szeretem Jaket, ő is szeret engem… Ez nagyon sokat ér nekem. Összeházasodtunk, élvezzük az életet, csak aztán mindig eszembe jut, amit a fülembe ültettél… Hogy Demetri, meg a családom, és… Demetrit is szeretem még, ő volt az első, nagy szerelem az életemben… de Jacob teljesen más. Érte bármit megadnék. Viszont Dem pedig… Nem tudom! Nem tudom, hogy most mit is kéne tennem. Mondjam el Jacobnak, vagy ne?
- Nem tudom, Renesmee –sóhajtottam- Talán már késő… Nem tudom, hogy mit kellene tenned. Talán ha a szüleidet megkérdeznéd…
- Nem! Dehogy! Aztán mit mondanék nekik? Szia, Anya, Apa… Képzeljétek, Mrs. Black lettem, szerintetek elmondjam a férjemnek, hogy nem ő az első az életemben?
- Oké, ez egy kicsit abszurd –nevettem fel, majd megszorítottam a kezét- Megoldjuk… Valahogyan megoldjuk. Valamit kitalálunk, és… - Köszönöm –mosolygott rám.
- Na, hadd lássam azt a gyűrűt! –parancsoltam rá, ő pedig elégedetten nyújtotta a kezét. Felsikkantottam, ő pedig felnevetett- Ez… gyönyörű!
- Imádom! Csak még… olyan furcsa.
- Még nincs három napja az ujjadon, ne csodálkozz! Atya ég… Nem voltatok nászúton sem!
- Mintha ez lenne a legnagyobb probléma –forgatta a szemeit- Alice meg fog nyúzni. Kétszer egymás után.
- Áh, kit érdekel?
- Mondjuk engem? –válaszolta nevetve- Elmeséljem az egészet?
- Minden egyes apró részletet!
- Már egy héttel ezelőtt megterveztük, a ruhám ugye tökéletes volt, a pappal megbeszéltünk mindent, csak az volt a dolgunk, hogy kocsiba üljünk és odamenjünk…
Így is tett. Iskola-időben végig a palacsintázóban ültünk, és csak mesélt és mesélt. Én pedig mosolyogva hallgattam.
- Mi a fenének siet mindenki annyira a suliba? –dühöngtem- Érjenek már rá! Fölösleges ennyire őrülten vezetni!
- Nyugi, bébi –vigyorgott rám- Te is odaérsz.
- De én tényleg sietek! –fújtattam, ő pedig újra felkacagott- Te pedig kiröhögsz! Abbahagyhatnád!
- Renesmee és Jacob is tökéletesen vannak, fogadni mernék rá! Ne parázz emiatt.
- Egész hétvégén fel sem vették a telefont, nem válaszoltak egy üzenetemre sem –mormogtam- Ki tudja, lehet, hogy lefeküdtek!
- Ja, Renesmee megerőszakolta Jaket –röhögte, majd észrevette az arcomon elterülő vigyort- Végre! Végre egy mosoly. Csak így tovább, édes.
Végül behajtottam a suli parkolójába. A diákok már csoportokban gyülekeztek, a hétvégét tárgyalták. Biztos voltam benne, hogy a csajoknak be sem áll a szájuk a bálról. Alig vártam a mai napot… egész nap ezt hallgathatom!
Kipattantam a kocsiból, meg sem vártam, míg Damien is kikászálódik. Azonnal Renesmee felé vettem az irányt, aki felnevetett a dühös arcomat látva.
- Neked is szia! –köszönt, majd megölelt.
- Nem hívtál vissza! Tudjátok ti, hogy milyen gondolatok szárnyaltak a fejemben?
- Összeesküvés-elméleteket kreált –mondta helyettem Damien, majd kezet fogott a kacarászó Jacobbal, aki továbbra is Renesmee derekán pihentette a kezét.
Gyanús szemekkel néztem rájuk, majd egyet hátrébb léptem és úgy szemléltem meg őket. Az az összhang, ami köztük volt… Olyan energiát árasztottak, amik szinte leterítettek a lábaimról. A szemkontaktusukat a csengő szakította félbe. Ekkor egymáshoz hajoltak, egy szerelmes csókot váltottak, majd Renesmee már meg is ragadta a kezemet. Behúzott az iskola előcsarnokába, ott engedett csak el. Le voltam taglózva.
- Ti szexeltetek! –rikkantottam fel, majd rászegeztem a tekintetemet.
- Ne kiabálj! –csitított, majd elkapta a mutogató, kalimpáló kezeimet.
- Jacob! Feladta az elveit? –néztem rá, majd döbbenettől tágra nyíltak a szemeim.
- Nos… Nem –válaszolta végül eléggé tárgyilagosan.
- De… Akkor hogyan? Nem azt az elvet követte, hogy szűz marad az… esküvőig?!
- De igen –bólintott, majd nekiállt a gyűrűsujját birizgálni. Egy arany karikagyűrű forgott rajta.
- Atya. Ég.
- Meglepetés! –vigyorogta óvatosan Nessie, majd közelebb lépett hozzám.
- Nem. Mondod. Komolyan…
- Bocsi! Nem akartam eltitkolni, semmi ilyesmi, de…
- Összeházasodtatok?! –kiáltottam.
- Azt hiszem sokkot kaptam –tekertem a fejemet- Nem, nem nem… Nem lehet!
- De igen. Annyira sajnálom!
- Te eltitkoltad előlem! –förmedtem rá- Nem mondtad, hogy mire készültök! Nem mondtál semmit! Renesmee! Kik voltak egyáltalán a tanúitok?
- Két idegen –suttogta szégyenkezve.
- Menjünk el innen –motyogtam- Reggelizzünk és közben megbeszéljük. Jacob elvitte a kocsidat?
- Nem hiszem. Szerintem Damien elvitte magával.
Bólintottam egyet, majd kisiettünk az ajtón. A portás hiába szólt utánunk, mi már ott sem voltunk.
Egy palacsintázóban kötöttünk ki, majd miután megrendeltük a reggelinket, faggatni kezdtem. Sorban hadartam le a kérdéseket, válaszolni sem volt ideje, csak nagyra tágult szemekkel nézett rám, végül félbe szakított.
- Nyugi! –szólt rám- Elmondok mindent.
- Remélem is –mosolyogtam rá- Mondjuk nincs választásod, de hát… Gondolj erre úgy, hogy ez az utolsó esélyed a… megtérésre.
- Megtérésre? –nevetett fel visító hangon- Elcsábítottam a barátomat, ne viccelj már velem, hogy megtérést emlegetsz!
- A férjedet, Édes –kacsintottam rá- Bocsánatos bűn.
- Akkor is a pokolban fogok elégni. Ott volt Demetri…
- Akkor én is kezdjem el sorolni? –vonogattam a szemöldökömet- Szóval, ha visszafelé haladunk az időben… Damien, Kevin…
- Oké, nem akarom mindet tudni!
- Pedig amiket mi Damiennel csinálunk –sóhajtottam, magamban pedig vigyorogtam, hogy idegesíthetem Renesmeet- Hidd el, csak tanulnátok tőlünk!
- Jacob biztosan. Szegényemet még rengeteg mindenre kell megtanítani!
- A kis tapasztalt! –gúnyolódtam nevetve- Csak nehogy egy cafkának nézzen életed szerelme!
Az arca láttán elnémultam, majd elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Nem tud róla. Nem tud Demetriről! Nem tud arról, hogy… hogy nem ő vette el a szüzességedet! Renesmee!
- Jól van na! El akartam mondani neki, csak aztán…
- Hazugsággal kezditek a közös életeteket –sóhajtottam- Ez szörnyű! Rémes! Ez… nem hiszem el, Renesmee… Jacob ki fog borulni, ha megtudja.
- De nem fogja megtudni.
- Ennyire ostoba te sem lehetsz –mondtam fagyosan, ő pedig kérdőn nézett rám- Ott a családod, akár. Ha megtudják, hogy összeházasodtatok, ők pedig természetesen ellenzik az egész kapcsolatotokat, ki fognak tálalni annak reményében, hogy szakítatok.
- Erre nem gondoltam –lehelte, majd elnémult- Csak nem mondják el neki.
- Simán megteszik –válaszoltam- Demetrinek is mit kellett átélnie… Pedig vele csak jártál. Jake pedig elvett feleségül!
- Végem –mondta nyöszörögve, majd a fejét az asztalra hajtotta.
A pincér ezt a pillanatot választotta alkalmasnak, hogy kihozza a reggelinket. Nessie fanyarú arckifejezéssel egyenesedett fel, majd a csokoládés palacsintahalma láttán elmosolyodott.
- Azért a tiéd jobban néz ki –vigyorogta- Finomak lehetnek azok az eprek.
- Kérsz egyet? –mosolyogtam, ő pedig elégedetten átnyúlt az asztalon és felkapott egyet- Szívesen.
- Köszi –nevetett fel, majd sóhajtott.
- Ezektől a hangulatingadozásoktól a falra mászok.
- Bocsi. Csak… tudod, boldog vagyok. Szeretem Jaket, ő is szeret engem… Ez nagyon sokat ér nekem. Összeházasodtunk, élvezzük az életet, csak aztán mindig eszembe jut, amit a fülembe ültettél… Hogy Demetri, meg a családom, és… Demetrit is szeretem még, ő volt az első, nagy szerelem az életemben… de Jacob teljesen más. Érte bármit megadnék. Viszont Dem pedig… Nem tudom! Nem tudom, hogy most mit is kéne tennem. Mondjam el Jacobnak, vagy ne?
- Nem tudom, Renesmee –sóhajtottam- Talán már késő… Nem tudom, hogy mit kellene tenned. Talán ha a szüleidet megkérdeznéd…
- Nem! Dehogy! Aztán mit mondanék nekik? Szia, Anya, Apa… Képzeljétek, Mrs. Black lettem, szerintetek elmondjam a férjemnek, hogy nem ő az első az életemben?
- Oké, ez egy kicsit abszurd –nevettem fel, majd megszorítottam a kezét- Megoldjuk… Valahogyan megoldjuk. Valamit kitalálunk, és… - Köszönöm –mosolygott rám.
- Na, hadd lássam azt a gyűrűt! –parancsoltam rá, ő pedig elégedetten nyújtotta a kezét. Felsikkantottam, ő pedig felnevetett- Ez… gyönyörű!
- Imádom! Csak még… olyan furcsa.
- Még nincs három napja az ujjadon, ne csodálkozz! Atya ég… Nem voltatok nászúton sem!
- Mintha ez lenne a legnagyobb probléma –forgatta a szemeit- Alice meg fog nyúzni. Kétszer egymás után.
- Áh, kit érdekel?
- Mondjuk engem? –válaszolta nevetve- Elmeséljem az egészet?
- Minden egyes apró részletet!
- Már egy héttel ezelőtt megterveztük, a ruhám ugye tökéletes volt, a pappal megbeszéltünk mindent, csak az volt a dolgunk, hogy kocsiba üljünk és odamenjünk…
Így is tett. Iskola-időben végig a palacsintázóban ültünk, és csak mesélt és mesélt. Én pedig mosolyogva hallgattam.
***
(Robert)
Hétfő volt, én pedig még elképzelni sem tudtam, hogy Izbel
és Renesmee hová a fenébe tűnhettek, mikor öt perce még a parkolóban
vacakoltak. Nem bírom felfogni, hogy voltak képesek úgy felszívódni, mint a
kámfor, mikor mára konkrét terveink voltak. A kis hazugok!
- Van valami baj?
A lágy, félénk hang mosolyt csalt az arcomra. Lenéztem rá, majd belefeledkeztem ragyogó szemeibe, végül válaszul megráztam a fejemet. Kérdőn felvonta a szemöldökét- nem hitt nekem.
- Iz és Nessie eltűntek –mondtam végül, majd magyarázatképp hozzáfűztem- Pedig mára olyan jó dolgokat terveztem.
- Mint például?
- Ugyan, Emma. Nem bírná a kis lelked –kacsintottam rá, ő pedig egy aprót ütött a hasfalamba. Elvigyorodtam, ő is mosolygott.
- Ne félts te engem! –válaszolta sejtelmesen, majd megigazgatta a kezében tartott füzeteket- Becsengettek már, igaz?
- Kerek kettő és fél perce –vigyorogtam rá, ő pedig elkerekedett szemekkel nézett rám- Nem gondoltad volna, mi?
- Én… nem hallottam!
- Túlságosan belemerültél a bámulatos szemeimbe –nevettem rá, ő pedig összeszűkített szemekkel rám bámult- Mi az első órád?
- Áh, csak médiaismeret. Médiaismeret!
- Mi ilyen ijesztő benne? –kérdeztem értetlenül, ő pedig legyintett egyet majd hátat fordított és nekiiramodott.
- Utál a tanár! Ilyen sem gyakran esik meg.
Felnevettem rajta, majd én is bementem a terembe.
- Van valami baj?
A lágy, félénk hang mosolyt csalt az arcomra. Lenéztem rá, majd belefeledkeztem ragyogó szemeibe, végül válaszul megráztam a fejemet. Kérdőn felvonta a szemöldökét- nem hitt nekem.
- Iz és Nessie eltűntek –mondtam végül, majd magyarázatképp hozzáfűztem- Pedig mára olyan jó dolgokat terveztem.
- Mint például?
- Ugyan, Emma. Nem bírná a kis lelked –kacsintottam rá, ő pedig egy aprót ütött a hasfalamba. Elvigyorodtam, ő is mosolygott.
- Ne félts te engem! –válaszolta sejtelmesen, majd megigazgatta a kezében tartott füzeteket- Becsengettek már, igaz?
- Kerek kettő és fél perce –vigyorogtam rá, ő pedig elkerekedett szemekkel nézett rám- Nem gondoltad volna, mi?
- Én… nem hallottam!
- Túlságosan belemerültél a bámulatos szemeimbe –nevettem rá, ő pedig összeszűkített szemekkel rám bámult- Mi az első órád?
- Áh, csak médiaismeret. Médiaismeret!
- Mi ilyen ijesztő benne? –kérdeztem értetlenül, ő pedig legyintett egyet majd hátat fordított és nekiiramodott.
- Utál a tanár! Ilyen sem gyakran esik meg.
Felnevettem rajta, majd én is bementem a terembe.
Az óráról egy perccel előbb jöttem el, csakhogy a terme
előtt várhassam. Az ajtó kicsapódott, egy csapat lány törtetett ki rajta.
Hangosan nevettek, majd rám néztek és összesúgtak. Megforgattam a szemeimet.
Minél idősebb lettem, annál inkább idegesítettek az ilyen megnyilvánulások.
Izbel és Renesmee talán –talán!- jó hatással vannak rám.
Végül a tanár mögött kilépett Emma is. Zilált volt, szétszórt. A füzete nyitva hevert a kezében, a tolltartója kihúzva, pár ceruza ki is kandikált belőle. Rám nézett, halványan elmosolyodott, majd felém indult. Ekkor az egyik lány hátrébb lépett, meglökte Emmát, akinek kezéből ki is csúsztak a cuccai. A lány hátravetette fekete tincseit, majd lenézett a cuccaiért gyorsan letérdelő lányra. Gúnyos mosolyra húzta az ajkait, majd rám nézett, megvillantotta a szemeit. Végül némi töprengés után lehajolt és felkapta Emma egyik tollát.
- Oh, nagyon sajnálom, Emmaline –gügyögte nyávogós hangon- Véletlen volt, nem direkt csináltam! Úgy röstellem magamat, hogy már megint miattam borult ki a kezedből minden és szégyenítetted meg magad a pasi előtt.
- Oh, hagyd már abba a színlelést, Aubrey –morgott rá- Nem vagyok kíváncsi a hazugságaidra.
- Én pedig úgysem hiszem el őket –tettem hozzá, majd lehajoltam és összeszedtem a füzetből kicsúszott papírokat- Tessék, cica. Gyorsan rámold el a holmidat aztán menjünk végre. Nyomasztanak ezek a falak.
- Beteg vagy –vigyorgott rám, majd felegyenesedett. Aubrey nagyra tágult szemekkel vizslatott minket, majd tátogni kezdett. Hogy mit, arra azóta sem tudtam rájönni.
- Ti… ellógtok? –kérdezte végül, én pedig megvontam a vállamat.
- Miért ne?
Ezzel a végszóval hátat fordítottam a megilletődött lánynak, majd megragadtam Emmaline karját és húzni kezdtem magam után.
- Lógunk? Mi… nem-nem! Ezt te sem gondolod komolyan!
- Most már muszáj lesz. Csak nem akarsz visszamenni, hogy aztán megvádoljanak a hazugsággal –vigyorogtam, ő pedig durcás képet vágott- Ugyan, cica! Gyerünk. Engedd szabadjára magad és lazulj egyet!
- De akkor kettő. Ez a második. Nem potya-randi, ez is beleszámít.
- Ahogy csak szeretnéd, édes.
Elégedetten elmosolyodtam, ő pedig mondhatni megbékélt a helyzettel.
Végül a tanár mögött kilépett Emma is. Zilált volt, szétszórt. A füzete nyitva hevert a kezében, a tolltartója kihúzva, pár ceruza ki is kandikált belőle. Rám nézett, halványan elmosolyodott, majd felém indult. Ekkor az egyik lány hátrébb lépett, meglökte Emmát, akinek kezéből ki is csúsztak a cuccai. A lány hátravetette fekete tincseit, majd lenézett a cuccaiért gyorsan letérdelő lányra. Gúnyos mosolyra húzta az ajkait, majd rám nézett, megvillantotta a szemeit. Végül némi töprengés után lehajolt és felkapta Emma egyik tollát.
- Oh, nagyon sajnálom, Emmaline –gügyögte nyávogós hangon- Véletlen volt, nem direkt csináltam! Úgy röstellem magamat, hogy már megint miattam borult ki a kezedből minden és szégyenítetted meg magad a pasi előtt.
- Oh, hagyd már abba a színlelést, Aubrey –morgott rá- Nem vagyok kíváncsi a hazugságaidra.
- Én pedig úgysem hiszem el őket –tettem hozzá, majd lehajoltam és összeszedtem a füzetből kicsúszott papírokat- Tessék, cica. Gyorsan rámold el a holmidat aztán menjünk végre. Nyomasztanak ezek a falak.
- Beteg vagy –vigyorgott rám, majd felegyenesedett. Aubrey nagyra tágult szemekkel vizslatott minket, majd tátogni kezdett. Hogy mit, arra azóta sem tudtam rájönni.
- Ti… ellógtok? –kérdezte végül, én pedig megvontam a vállamat.
- Miért ne?
Ezzel a végszóval hátat fordítottam a megilletődött lánynak, majd megragadtam Emmaline karját és húzni kezdtem magam után.
- Lógunk? Mi… nem-nem! Ezt te sem gondolod komolyan!
- Most már muszáj lesz. Csak nem akarsz visszamenni, hogy aztán megvádoljanak a hazugsággal –vigyorogtam, ő pedig durcás képet vágott- Ugyan, cica! Gyerünk. Engedd szabadjára magad és lazulj egyet!
- De akkor kettő. Ez a második. Nem potya-randi, ez is beleszámít.
- Ahogy csak szeretnéd, édes.
Elégedetten elmosolyodtam, ő pedig mondhatni megbékélt a helyzettel.
A város egyik legnépszerűbb parkjában ücsörögtünk, ő pedig
hosszú percekig csak bámulta a hidat, vagy a mellettünk elterülő virágok
özönét. Vagy mindkettőt –nem igazán tudtam néha eldönteni.
- Ha nekem valaki valaha azt mondja, hogy egy ilyen pasival fogok a St. James’s Parkban, egy kockás lepedőn ücsörögve tízóraizgatni, akkor azonnal a pszichiátriára utalom.
- De tárárárá, összejött –vigyorogtam rá, majd elégedetten hátradőltem a pokrócon. Ő is így tett.
- Hogy találtad ki, hogy most ez esne a legjobban?
- Ehhez volt kedvem. Az már nem érdekelt, hogy neked mihez –nevettem rá.
- Hazug! –csapott a karomra. Igaza volt.
Hogy hogyan jutottunk el odáig, hogy a mellkasomon pihentette a fejét, közben pedig a felhők furcsa formáit vitattuk meg, azt nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy ez volt az eddigi legjobb délelőttöm.
- Ha nekem valaki valaha azt mondja, hogy egy ilyen pasival fogok a St. James’s Parkban, egy kockás lepedőn ücsörögve tízóraizgatni, akkor azonnal a pszichiátriára utalom.
- De tárárárá, összejött –vigyorogtam rá, majd elégedetten hátradőltem a pokrócon. Ő is így tett.
- Hogy találtad ki, hogy most ez esne a legjobban?
- Ehhez volt kedvem. Az már nem érdekelt, hogy neked mihez –nevettem rá.
- Hazug! –csapott a karomra. Igaza volt.
Hogy hogyan jutottunk el odáig, hogy a mellkasomon pihentette a fejét, közben pedig a felhők furcsa formáit vitattuk meg, azt nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy ez volt az eddigi legjobb délelőttöm.
