Love Angel- 47. fejezet
Megdöbbentő reakciók
(Izbel)
Megdöbbentő reakciók
(Izbel)
Kevin nem
engedett, elrángatott a farkasokhoz. Mondván, ne egyszerre kelljen megismerniük
engem, és szembesülniük a titkunkkal. Részben egyet is értettem vele, mégis
féltem a találkozásról. Végül nem volt semmi gond, tökéletesen jól kijöttem
mindegyikükkel- kivéve Leah-hercegnővel. Paul ezt a nevet a fülembe suttogta,
igaz, tudta, hogy Leah így is hallani fogja.
Jacob érkezése csak növelte a gombócot a gyomromban. Kevin sem érezte magát sokkal jobban: félt Leah reakciójától. Én pedig kegyetlen szívszorítás közepette hallgattam a szavait, de nem szóltam neki egy szót sem az érzelmeimről.
Szombati nap volt, mikor megtudtuk, hogy Jacob tényleg visszatért. Így mindketten Sam és Emily házához mentünk. Könnyen lógtam meg otthonról, Renesmee és Robert még aludt. Igaz, csak hat óra múlt el, mégis furcsálltam. Renesmee nem szokott ilyen sokáig, ráadásul ennyire mélyen aludni…
- Kész vagy? –pillantottam fel Kevinre, aki egy aprót bólintott.
- Már szóltam Leah-nak, hogy egy fontos dolgot kell mondanunk nekik. –fintorgott-
Szerintem az összes, szóba jöhető rossz cselekedet végigpörgött az agyában. Végül meggyanúsított azzal, hogy megcsaltam.
- Igazán logikus. –tekertem a fejemet sóhajtva- Pont velem? Hogyne…
Megvonta a vállát, összeszorította az ajkait. Tudtam, hogy erre szívesen reagálna, de inkább nem tette. Nem is akartam, hogy mondjon bármit is…
Épp odaértünk a ház elé, az ajtó már nyitódott is. Leah vetődött ki rajta, nyomban Kevin nyakába ugrott. Vadul megcsókolta a bevésődését, én pedig szemforgatva léptem el mellőlük. Emily az ajtóban várt, kezében egy tálca gőzölgő, óriási muffinnal.
- Szervus, Izbel. –ölelt magához- Kérsz belőle?
- Emily, én…
- Ugyan. –legyintett- Sül még egy adag, nem eszed el a fiúk elől. Ha kérsz, most vegyél, mert ha megjönnek, akkor nem lesz alkalmad venni belőle.
- Egyet elfogadok, köszönöm. –mosolyogtam, majd leemeltem egy méretes süteményt.
- Remélem ízleni fog. –terelgetett a ház belseje felé.
- Biztos vagyok benne, hogy tökéletes lett. –kacsintottam, majd haraptam egyet- Nem is tévedtem.
Válaszul elvigyorodott, majd zavartan kezdte eltörölgetni a tiszta tányérokat.
- Átrendeztétek a helyet? –kérdeztem körbepillantva. Más volt.
- Igen. –bólogatott izgatottan- Holnaptól neki akarunk állni festeni. Ezt a helyet, valamint a házat körbe.
- Felújítás? –mosolyogtam- Segíthetek benne?
- Hát… Minden kéz jól jön. –bólogatott- Ráadásul úgy hallottam Kevintől, hogy te kivételes tehetség vagy.
- Ugyan. –legyintettem- Inkább mesélj, milyenre gondoltatok?
Leült az egyik székre, majd lehúzott a vele szembenire. Ezután hosszasan magyarázni kezdte a terveit, én pedig hozzáadtam a javaslataimat.
- Emily már téged is behálózott, Izbel? –nevette Kevin, ahogy leült mellénk.
- Szia, Leah. –mosolyogtam a farkaslányra, aki csak biccentett egyet. Elfintorodtam, majd visszafordultam Emily felé.
- Dehogy hálóztam be! –tiltakozott Em- Gonosz vagy, Kevin! Izbel magától vállalkozott. Tudod, benne még van egy kis lelkesedés.
- Nem sokáig lesz.
Seth vigyorgó arca jelent meg előttem. Két sütit már el is lopott a tálcáról, majd leült az asztalhoz.
-Hé, Kölyök! Ha az összeset elszed előlünk, olyat még nem értél! –kiáltotta Paul az udvarról, majd már csapta is ki a szúnyoghálót.
Körbenézett rajtunk, majd szeme megállapodott rajtam. Vigyorogva lépett közelebb hozzánk, majd összekócolta a hajamat.
- Jó újra látni, Szöszke!
- Én is örülök, Paul. –mosolyogtam fel rá, majd a sütő felé kaptam a pillantásomat- Emily, nem fog elégni az a süti?
- Igaza van, érdekes illatok szálldogálnak fel onnan. –biztosította Seth, a fiatal nő pedig már vette is ki a sütőből a sütőformát.
- Még nem égett el. –sóhajtotta megkönnyebbülten- Jó, hogy szóltatok.
- Ugye, hol is lennél nélkülünk? –vigyorogta szemtelenül Paul. Csak egy fejrázást kapott válaszul.
Jacob érkezése csak növelte a gombócot a gyomromban. Kevin sem érezte magát sokkal jobban: félt Leah reakciójától. Én pedig kegyetlen szívszorítás közepette hallgattam a szavait, de nem szóltam neki egy szót sem az érzelmeimről.
Szombati nap volt, mikor megtudtuk, hogy Jacob tényleg visszatért. Így mindketten Sam és Emily házához mentünk. Könnyen lógtam meg otthonról, Renesmee és Robert még aludt. Igaz, csak hat óra múlt el, mégis furcsálltam. Renesmee nem szokott ilyen sokáig, ráadásul ennyire mélyen aludni…
- Kész vagy? –pillantottam fel Kevinre, aki egy aprót bólintott.
- Már szóltam Leah-nak, hogy egy fontos dolgot kell mondanunk nekik. –fintorgott-
Szerintem az összes, szóba jöhető rossz cselekedet végigpörgött az agyában. Végül meggyanúsított azzal, hogy megcsaltam.
- Igazán logikus. –tekertem a fejemet sóhajtva- Pont velem? Hogyne…
Megvonta a vállát, összeszorította az ajkait. Tudtam, hogy erre szívesen reagálna, de inkább nem tette. Nem is akartam, hogy mondjon bármit is…
Épp odaértünk a ház elé, az ajtó már nyitódott is. Leah vetődött ki rajta, nyomban Kevin nyakába ugrott. Vadul megcsókolta a bevésődését, én pedig szemforgatva léptem el mellőlük. Emily az ajtóban várt, kezében egy tálca gőzölgő, óriási muffinnal.
- Szervus, Izbel. –ölelt magához- Kérsz belőle?
- Emily, én…
- Ugyan. –legyintett- Sül még egy adag, nem eszed el a fiúk elől. Ha kérsz, most vegyél, mert ha megjönnek, akkor nem lesz alkalmad venni belőle.
- Egyet elfogadok, köszönöm. –mosolyogtam, majd leemeltem egy méretes süteményt.
- Remélem ízleni fog. –terelgetett a ház belseje felé.
- Biztos vagyok benne, hogy tökéletes lett. –kacsintottam, majd haraptam egyet- Nem is tévedtem.
Válaszul elvigyorodott, majd zavartan kezdte eltörölgetni a tiszta tányérokat.
- Átrendeztétek a helyet? –kérdeztem körbepillantva. Más volt.
- Igen. –bólogatott izgatottan- Holnaptól neki akarunk állni festeni. Ezt a helyet, valamint a házat körbe.
- Felújítás? –mosolyogtam- Segíthetek benne?
- Hát… Minden kéz jól jön. –bólogatott- Ráadásul úgy hallottam Kevintől, hogy te kivételes tehetség vagy.
- Ugyan. –legyintettem- Inkább mesélj, milyenre gondoltatok?
Leült az egyik székre, majd lehúzott a vele szembenire. Ezután hosszasan magyarázni kezdte a terveit, én pedig hozzáadtam a javaslataimat.
- Emily már téged is behálózott, Izbel? –nevette Kevin, ahogy leült mellénk.
- Szia, Leah. –mosolyogtam a farkaslányra, aki csak biccentett egyet. Elfintorodtam, majd visszafordultam Emily felé.
- Dehogy hálóztam be! –tiltakozott Em- Gonosz vagy, Kevin! Izbel magától vállalkozott. Tudod, benne még van egy kis lelkesedés.
- Nem sokáig lesz.
Seth vigyorgó arca jelent meg előttem. Két sütit már el is lopott a tálcáról, majd leült az asztalhoz.
-Hé, Kölyök! Ha az összeset elszed előlünk, olyat még nem értél! –kiáltotta Paul az udvarról, majd már csapta is ki a szúnyoghálót.
Körbenézett rajtunk, majd szeme megállapodott rajtam. Vigyorogva lépett közelebb hozzánk, majd összekócolta a hajamat.
- Jó újra látni, Szöszke!
- Én is örülök, Paul. –mosolyogtam fel rá, majd a sütő felé kaptam a pillantásomat- Emily, nem fog elégni az a süti?
- Igaza van, érdekes illatok szálldogálnak fel onnan. –biztosította Seth, a fiatal nő pedig már vette is ki a sütőből a sütőformát.
- Még nem égett el. –sóhajtotta megkönnyebbülten- Jó, hogy szóltatok.
- Ugye, hol is lennél nélkülünk? –vigyorogta szemtelenül Paul. Csak egy fejrázást kapott válaszul.
Pár percen belül
megjelentek a többiek is, a kis helyiség pedig már meg is telt. Hangos beszédek
és nevetések valószínűleg kihallatszottak az utcára is. Collin és Brady
elvesztek az óriási izomkolosszus farkasok között. Túl korán változtak át annak
idején ahhoz, hogy kitűnjenek közülük. Egy részem sajnálta is őket.
El kellett ismernem, hogy Jacob semmi sem változott az évek során. Ugyan olyan izmos, sötét hajú, érzésekkel teli tekintetű férfi, mint pár éve. Csak az állandó vigyora tűnt el ideiglenesen az arcáról- ezt megértettem. A vámpír-hajkurászás nem lehet olyan boldog elfoglaltság. Főleg akkor nem, ha ennyire eredménytelenül űzik.
Csak egy kis nyugalmuk lehetett. Épp megették a süteményt, már pattantak is fel. Sam vezetésével az összes farkas kiszaladt- vámpír volt a területen. Emily aggodalmas arccal rogyott le az egyik székre, én pedig felpattantam.
- Mit akarsz tenni? –ragadta meg a kezemet Kevin. Emily ránk emelte a pillantását, semmit sem értett.
- Miért, te csak itt ülni akarsz? –forgattam meg a szemeimet, majd felhúztam a székről- Én megyek utánuk. Segítek nekik, és elvárom, hogy te is ezt tedd.
- Vigyázz magadra. –intett óva.
- Mindig azt teszem. –mosolyodtam el- Emily, zárkózz be!
- Hová mentek?
- El. –mondtam, majd már rohantam is ki az ajtón.
Futottam előre, Kevin követett. Próbáltunk vámpír sebességet felvenni- ez kisebb-nagyobb sikerrel össze is jött. Mikor megláttuk a két dulakodó fajt, lelassítottunk egy kicsit, majd közéjük vetettük magunkat. Óriási volt a meglepetés, a farkasok nagyra tágult szemekkel meredtek ránk. Ezt a vámpírok ki is használták, Jacob őrjítően veszélyes helyzetbe került. Egy gyors mozdulattal átugrottam felette, így lerántottam róla a vámpírt. Ő támadó állásba helyezkedett és fújni kezdett rám, akár egy macska. Egy pillanatra el is vigyorodtam rajta, majd a gondolatolvasást bevetve könnyedén legyőztem.
Kevin már tüzet is gyújtott, így csak rá kellett dobálnom a darabokat. A farkasok az elmenekülő nőstények után vetették magukat, mi pedig az ott maradt férfit vettük kezelésbe. Próbált hadakozni, de én egy illanással mögé kerültem, lefogtam, Kevin pedig egy egyszerű mozdulattal lerántotta a fejét.
Ezután a farkasok után illantunk. Könnyedén utolértük őket, ők pedig egy-egy pillantást vetettek ránk. Többet nem is tudtak volna, pár tizedmásodpercnél tovább nem álltunk ugyan azon a helyen. Hiába illantunk a vámpírok elé, mégis elveszítettük őket.
Tehetetlenül néztem Kevinre, ő hasonló tekintettel meredt maga elé.
- Menjünk vissza. –sóhajtotta- A szaguk sincs meg. Egyszerűen…
- Képtelenség. –fejeztem be a mondatát. Bólintott.
- Nem csodálkozok, hogy a farkasok ennyire tehetetlennek érzik magukat. –mondta. Egyetértettem vele, tényleg kilátástalannak tűnt a helyzet. Pillanatnyilag.
El kellett ismernem, hogy Jacob semmi sem változott az évek során. Ugyan olyan izmos, sötét hajú, érzésekkel teli tekintetű férfi, mint pár éve. Csak az állandó vigyora tűnt el ideiglenesen az arcáról- ezt megértettem. A vámpír-hajkurászás nem lehet olyan boldog elfoglaltság. Főleg akkor nem, ha ennyire eredménytelenül űzik.
Csak egy kis nyugalmuk lehetett. Épp megették a süteményt, már pattantak is fel. Sam vezetésével az összes farkas kiszaladt- vámpír volt a területen. Emily aggodalmas arccal rogyott le az egyik székre, én pedig felpattantam.
- Mit akarsz tenni? –ragadta meg a kezemet Kevin. Emily ránk emelte a pillantását, semmit sem értett.
- Miért, te csak itt ülni akarsz? –forgattam meg a szemeimet, majd felhúztam a székről- Én megyek utánuk. Segítek nekik, és elvárom, hogy te is ezt tedd.
- Vigyázz magadra. –intett óva.
- Mindig azt teszem. –mosolyodtam el- Emily, zárkózz be!
- Hová mentek?
- El. –mondtam, majd már rohantam is ki az ajtón.
Futottam előre, Kevin követett. Próbáltunk vámpír sebességet felvenni- ez kisebb-nagyobb sikerrel össze is jött. Mikor megláttuk a két dulakodó fajt, lelassítottunk egy kicsit, majd közéjük vetettük magunkat. Óriási volt a meglepetés, a farkasok nagyra tágult szemekkel meredtek ránk. Ezt a vámpírok ki is használták, Jacob őrjítően veszélyes helyzetbe került. Egy gyors mozdulattal átugrottam felette, így lerántottam róla a vámpírt. Ő támadó állásba helyezkedett és fújni kezdett rám, akár egy macska. Egy pillanatra el is vigyorodtam rajta, majd a gondolatolvasást bevetve könnyedén legyőztem.
Kevin már tüzet is gyújtott, így csak rá kellett dobálnom a darabokat. A farkasok az elmenekülő nőstények után vetették magukat, mi pedig az ott maradt férfit vettük kezelésbe. Próbált hadakozni, de én egy illanással mögé kerültem, lefogtam, Kevin pedig egy egyszerű mozdulattal lerántotta a fejét.
Ezután a farkasok után illantunk. Könnyedén utolértük őket, ők pedig egy-egy pillantást vetettek ránk. Többet nem is tudtak volna, pár tizedmásodpercnél tovább nem álltunk ugyan azon a helyen. Hiába illantunk a vámpírok elé, mégis elveszítettük őket.
Tehetetlenül néztem Kevinre, ő hasonló tekintettel meredt maga elé.
- Menjünk vissza. –sóhajtotta- A szaguk sincs meg. Egyszerűen…
- Képtelenség. –fejeztem be a mondatát. Bólintott.
- Nem csodálkozok, hogy a farkasok ennyire tehetetlennek érzik magukat. –mondta. Egyetértettem vele, tényleg kilátástalannak tűnt a helyzet. Pillanatnyilag.
A farkasok kint
álltak a ház előtt. Emily Sam mellkasába fúrta az arcát, látszólag sírt. Mi
kisétáltunk az erdőből, ők pedig megdöbbenve bámultak ránk.
Leah dühös ábrázattal futott Kevin felé. Mikor odaért, egy gyenge pofonnal jutalmazta a szőke angyalt, végül a nyakába borult.
- Úgy aggódtam. –suttogta neki, közben erősen karolta át a mellkasát.
Elfordítottam róluk a tekintetemet. Ekkor vágódott egy test az enyémnek, csak úgy tudtam megtartani magunkat, hogy hátraléptem egyet.
- Te őrült! –kiáltotta a fülembe Emily- El sem tudod képzelni, hogy hogyan aggódtam miattatok! Az egyik pillanatban még ott ültök velem, a következőben pedig a vesztetekbe rohantok!
- Nocsak, jól kikerültük ezt a vesztet. –nevettem- Egy karcolás sincs rajtam.
- Ez nem igaz. –szólt Paul felhúzott orral- A válladat nézd.
Igaza volt. Az egyik nő ügyesen otthagyta a körmei nyomát: öt széles, erősen vérző, hosszú seb tátongott a lapockámtól egészen a kulcscsontomig húzódóan.
- Nem vészes. –mosolyodtam el.
- Legalább megbizonyosodsz arról, hogy te sem vagy sérthetetlen. –szólt közbe Kevin.
- Tudom én ezt nagyon jól. –válaszoltam neki összehúzott szemekkel- De jó tettetni.
- Ha pár centivel feljebb csúszik a keze, letépi a fejedet. –jegyezte meg Jacob- De köszönöm, hogy… megmentettél.
- Nem akarom félbeszakítani ezt az igazán érdekes eszmecserét, de magyarázatot várok. –mondta mogorván Sam, majd alfai hangján parancsolva behívta a farkasait.
Az étkezőben foglaltunk helyet. A tér egyre kisebb lett, úgy éreztem, hogy beszippant. Csak mi ketten ácsorogtunk. Én a konyhapultnak dőltem, Kevin mellettem hasonlóan tett. Tudtuk, hogy felesleges lenne bármilyen kamu szöveget beadnunk. Ráadásul segíteni akartunk nekik, így tényleg tisztában kellett lenniük a kilétünkkel. Nagy levegőt vettem, Seth pedig elvigyorodott rajtam.
- Ugyan, nem lehet olyan rossz. –nevette- Mi bundába bújunk, ehhez képest ti nem lehettek sokkal rosszabbak! Csak azt ne mondd, hogy igazából egy férfi troll vagy. Az azért kiverné a biztosítékot.
- Nem, nem vagyunk trollok. –tekertem a fejemet- Mi a harmadik természetfeletti lények csoportjához tartozunk. Halhatatlanok vagyunk, nem változunk át semmiféle állattá, megmarad ugyan ez a formánk. Minden egyes lénynek megvan a maga feladata, vannak, akik a hadseregbe tartoznak… meg minden ilyesmi, amit csak el tudtok képzelni.
- Rendben, ez eddig meglehetősen érdekes és jó… de mégis mik is vagytok?
- Sam… Angyalok. –válaszolta Kevin- A három közül én vagyok az egyik vezetőjük. Izbel-nek állandó magánprojektjei vannak: Mindig kiválasztunk egy lényt, aki ráfér a segítségére.
- Általában megtalálom neki a szerelmet. –vontam meg a vállamat- Néha meglehetősen nehéz dolgom van, de szeretem ezt csinálni.
- Ez nagyon jó! –rikkantotta Seth- Mégis milyen cool dolgokat tudtok még csinálni?
- Mondjuk ezt. –mosolyogtam, és mögé illantam- Gondolj valamire.
Lehunyta a szemeit, s mire kinyitotta azokat, a helyiség túloldalán Justin Bieber álldogált.
- Komolyan, haver? –fintorogta Paul- Emily, van paradicsomod? Oh, tudod mit? Egy romlott tojás is megteszi.
- Ő csak egy hasonmás, nem az igazi. –kuncogtam.
- Kölyök, csak nem bemelegedtél? –kötekedett Jacob.
- Nem. –tekerte a fejét- Leah hallgatta délelőtt, ez jutott eszembe először.
- Van egy jó száma, na! –vonta meg a vállát a lány.
Justin végül elhalványult, majd teljesen eltűnt.
- Ne már! –nevette Paul- Tényleg fel kellett volna ugranom egy paradicsomért…
- A válladdal mi lesz? –kérdezte Quil- Csak mert meglehetősen ronda volt odakint.
- Hasonlóan gyorsan gyógyulunk, mint ti. –magyaráztam- Csak ha a természetfeletti lényből bármennyi is a sebbe kerül, akkor lassul a folyamat. Na, ez egy kicsit érthetetlenre sikeredett.
- Mindegy. –legyintett Emily- Azért adok egy cserepólót.
- Köszöni, de nem szükséges. –mosolyogott rá Kevin, majd egy pillantásával összeforrasztotta az anyagot- Látjátok, mintha mi sem történt volna.
- Hát ez… Ilyen kellene nekünk is! Egy apró gondunk sem lenne a ruhákkal. –rikkantotta Embry, majd felpattant és mellém lépve magához ölelt- Nekem semmi gondom sincs Angyalkánkkal.
- Egyetértek. –vigyorogta Paul.
- Embry, Paul! –szólt rájuk Sam. Beállt a csend.
- Hogy a francba tudtál hazudni? –kiáltotta végül Leah, majd felpattant Kevin mellől- Hogyan tudtál ennyi időn keresztül a szemembe hazudni?
- Muszáj volt, nem tehettem mást. Szeretlek, Leah. Tényleg szeretlek. Mindent tudsz rólam, de ez egy olyan dolog volt, ami elmondásához engedély kell. Egész eddig nem lengették meg előttem a zöld zászlót, csak most mondhattam el.
- Hazug állat vagy! Utállak! –rikkantotta a lány, majd kirohant az ajtón. Kevin pedig utána.
- Dehogy utálja. –tekerte a fejét Embry- Csak ki van akadva, hogy most az egyszer nem minden az ő terve szerint alakult.
- Javítanék: Most az egyszer nem az lett, amire ő számított. –jegyezte meg Seth.
- Én is javítok: Sokadszorra sem lett az, amire ő számított. –nevette Paul.
- Fiúk! –sóhajtotta Sam- Izbel, elárulnád, hogy miért jöttetek végül ide?
- Leah ugye bevésődött, szerintem Kevin nem is kérdéses. Én pedig… -megvontam a vállamat- erre hozott a sors. Renesmee-vel kirándulunk. Én pedig úgy döntöttem, hogy segítek nektek leküzdeni a vámpír-túlnépesedést. Csak szeretnélek megkérni titeket, hogy ne áruljátok el senkinek a kilétünket.
- Ez természetes, kérnetek sem kell –bólintott Sam.
- Renesmee? –kérdezett rá Jacob- Ő…
- Edward és Bella lánya. –mondtam- Miután a Cullen család elment innen, megszületett.
Jacob fanyar arccal bólintott egyet.
- Bella pedig…
- Vámpír lett. –fejeztem be a mondatát. Ezzel a végszóval fel is pattant, kirohant az épületből. Hallottam, ahogy átváltozott, és az erdőbe vágtatott.
- Nos igen… Még mindig szereti. –fintorogta Seth- De majdcsak bevésődik, és Bella huss, már el is illant!
Ezt a nézetet igazán díjaztam. Reméltem, hogy a fiatal farkas jól érzi, és tényleg így lesz.
Leah dühös ábrázattal futott Kevin felé. Mikor odaért, egy gyenge pofonnal jutalmazta a szőke angyalt, végül a nyakába borult.
- Úgy aggódtam. –suttogta neki, közben erősen karolta át a mellkasát.
Elfordítottam róluk a tekintetemet. Ekkor vágódott egy test az enyémnek, csak úgy tudtam megtartani magunkat, hogy hátraléptem egyet.
- Te őrült! –kiáltotta a fülembe Emily- El sem tudod képzelni, hogy hogyan aggódtam miattatok! Az egyik pillanatban még ott ültök velem, a következőben pedig a vesztetekbe rohantok!
- Nocsak, jól kikerültük ezt a vesztet. –nevettem- Egy karcolás sincs rajtam.
- Ez nem igaz. –szólt Paul felhúzott orral- A válladat nézd.
Igaza volt. Az egyik nő ügyesen otthagyta a körmei nyomát: öt széles, erősen vérző, hosszú seb tátongott a lapockámtól egészen a kulcscsontomig húzódóan.
- Nem vészes. –mosolyodtam el.
- Legalább megbizonyosodsz arról, hogy te sem vagy sérthetetlen. –szólt közbe Kevin.
- Tudom én ezt nagyon jól. –válaszoltam neki összehúzott szemekkel- De jó tettetni.
- Ha pár centivel feljebb csúszik a keze, letépi a fejedet. –jegyezte meg Jacob- De köszönöm, hogy… megmentettél.
- Nem akarom félbeszakítani ezt az igazán érdekes eszmecserét, de magyarázatot várok. –mondta mogorván Sam, majd alfai hangján parancsolva behívta a farkasait.
Az étkezőben foglaltunk helyet. A tér egyre kisebb lett, úgy éreztem, hogy beszippant. Csak mi ketten ácsorogtunk. Én a konyhapultnak dőltem, Kevin mellettem hasonlóan tett. Tudtuk, hogy felesleges lenne bármilyen kamu szöveget beadnunk. Ráadásul segíteni akartunk nekik, így tényleg tisztában kellett lenniük a kilétünkkel. Nagy levegőt vettem, Seth pedig elvigyorodott rajtam.
- Ugyan, nem lehet olyan rossz. –nevette- Mi bundába bújunk, ehhez képest ti nem lehettek sokkal rosszabbak! Csak azt ne mondd, hogy igazából egy férfi troll vagy. Az azért kiverné a biztosítékot.
- Nem, nem vagyunk trollok. –tekertem a fejemet- Mi a harmadik természetfeletti lények csoportjához tartozunk. Halhatatlanok vagyunk, nem változunk át semmiféle állattá, megmarad ugyan ez a formánk. Minden egyes lénynek megvan a maga feladata, vannak, akik a hadseregbe tartoznak… meg minden ilyesmi, amit csak el tudtok képzelni.
- Rendben, ez eddig meglehetősen érdekes és jó… de mégis mik is vagytok?
- Sam… Angyalok. –válaszolta Kevin- A három közül én vagyok az egyik vezetőjük. Izbel-nek állandó magánprojektjei vannak: Mindig kiválasztunk egy lényt, aki ráfér a segítségére.
- Általában megtalálom neki a szerelmet. –vontam meg a vállamat- Néha meglehetősen nehéz dolgom van, de szeretem ezt csinálni.
- Ez nagyon jó! –rikkantotta Seth- Mégis milyen cool dolgokat tudtok még csinálni?
- Mondjuk ezt. –mosolyogtam, és mögé illantam- Gondolj valamire.
Lehunyta a szemeit, s mire kinyitotta azokat, a helyiség túloldalán Justin Bieber álldogált.
- Komolyan, haver? –fintorogta Paul- Emily, van paradicsomod? Oh, tudod mit? Egy romlott tojás is megteszi.
- Ő csak egy hasonmás, nem az igazi. –kuncogtam.
- Kölyök, csak nem bemelegedtél? –kötekedett Jacob.
- Nem. –tekerte a fejét- Leah hallgatta délelőtt, ez jutott eszembe először.
- Van egy jó száma, na! –vonta meg a vállát a lány.
Justin végül elhalványult, majd teljesen eltűnt.
- Ne már! –nevette Paul- Tényleg fel kellett volna ugranom egy paradicsomért…
- A válladdal mi lesz? –kérdezte Quil- Csak mert meglehetősen ronda volt odakint.
- Hasonlóan gyorsan gyógyulunk, mint ti. –magyaráztam- Csak ha a természetfeletti lényből bármennyi is a sebbe kerül, akkor lassul a folyamat. Na, ez egy kicsit érthetetlenre sikeredett.
- Mindegy. –legyintett Emily- Azért adok egy cserepólót.
- Köszöni, de nem szükséges. –mosolyogott rá Kevin, majd egy pillantásával összeforrasztotta az anyagot- Látjátok, mintha mi sem történt volna.
- Hát ez… Ilyen kellene nekünk is! Egy apró gondunk sem lenne a ruhákkal. –rikkantotta Embry, majd felpattant és mellém lépve magához ölelt- Nekem semmi gondom sincs Angyalkánkkal.
- Egyetértek. –vigyorogta Paul.
- Embry, Paul! –szólt rájuk Sam. Beállt a csend.
- Hogy a francba tudtál hazudni? –kiáltotta végül Leah, majd felpattant Kevin mellől- Hogyan tudtál ennyi időn keresztül a szemembe hazudni?
- Muszáj volt, nem tehettem mást. Szeretlek, Leah. Tényleg szeretlek. Mindent tudsz rólam, de ez egy olyan dolog volt, ami elmondásához engedély kell. Egész eddig nem lengették meg előttem a zöld zászlót, csak most mondhattam el.
- Hazug állat vagy! Utállak! –rikkantotta a lány, majd kirohant az ajtón. Kevin pedig utána.
- Dehogy utálja. –tekerte a fejét Embry- Csak ki van akadva, hogy most az egyszer nem minden az ő terve szerint alakult.
- Javítanék: Most az egyszer nem az lett, amire ő számított. –jegyezte meg Seth.
- Én is javítok: Sokadszorra sem lett az, amire ő számított. –nevette Paul.
- Fiúk! –sóhajtotta Sam- Izbel, elárulnád, hogy miért jöttetek végül ide?
- Leah ugye bevésődött, szerintem Kevin nem is kérdéses. Én pedig… -megvontam a vállamat- erre hozott a sors. Renesmee-vel kirándulunk. Én pedig úgy döntöttem, hogy segítek nektek leküzdeni a vámpír-túlnépesedést. Csak szeretnélek megkérni titeket, hogy ne áruljátok el senkinek a kilétünket.
- Ez természetes, kérnetek sem kell –bólintott Sam.
- Renesmee? –kérdezett rá Jacob- Ő…
- Edward és Bella lánya. –mondtam- Miután a Cullen család elment innen, megszületett.
Jacob fanyar arccal bólintott egyet.
- Bella pedig…
- Vámpír lett. –fejeztem be a mondatát. Ezzel a végszóval fel is pattant, kirohant az épületből. Hallottam, ahogy átváltozott, és az erdőbe vágtatott.
- Nos igen… Még mindig szereti. –fintorogta Seth- De majdcsak bevésődik, és Bella huss, már el is illant!
Ezt a nézetet igazán díjaztam. Reméltem, hogy a fiatal farkas jól érzi, és tényleg így lesz.
Emily képeket
szedett elő. A farkasok elmentek, csak ketten maradtunk.
- Ő Paul és Rachel kislánya. –mosolyogta. A képen a kislány mosolya jókora volt, barna haja fel volt copfozva, Paul tartotta a karjaiban- Három éves. Paul jövőre fel akarja adni a farkasságát. Igazából már fel akarta, de jött az állandó vámpírtámadás, így mondhatni kötelességből maradt. Rachel ideges is miatta… Félti a férjét.
- Megértem. –bólogattam- Hisz ez meglehetősen veszélyes hivatás.
- Igen, az. –értett egyet- Én is rettentően aggódok, hogy Sam egyszer nem fog visszatérni… De próbálok bízni a falkában. Na, ő Claire, Quil barátnője. Quil már egész kicsiként bevéste, eddig várt rá.
Quil átkarolta a fiatal lányt, közben egy csókot nyomott az arcára. A lány vigyorgott, kissé vöröslött is az arca. Sötét haja a hasáig leért, kissé göndör volt.
Emily még rengeteg képet tett elém, és minden egyes személyről mesélt valamit. Mint kiderült, Seth nem vésődött be, ahogy Embry is egyedülálló még. Collin és Brady is csak egy éve találták meg a szerelmüket, egy napon vésődtek be.
Jared már legalább tíz éve változott át utoljára, Kim miatt feladta a farkasságát.
- Ők az ikrek. –vigyorogta Emily- Allie és Andy.
Nem volt meglepő, hogy őket is sötét tincsekkel és mélybarna szemekkel áldotta meg az ég. A gyerekek talán tíz-tizenkét évesek lehettek. Arcukon jókora vigyor volt, ahogy Jared a vállára ültette őket, Kim pedig mellettük állt.
- Nagyon édesek. –mosolyogta Em, majd a doboz aljáról előkerült egy ultrahangkép is.
Egy magzatról.
Hosszasan bámulta a fotót, majd összeráncolta a homlokát. Szemeit elöntötték a könnyek, ahogyan végigsimított a fotón.
- Bocsánat. –mosolygott rám- Csak… Annyira rossz, hogy itt nyüzsögnek körülöttünk a gyerekek, én pedig képtelen vagyok megadni Sam-nek. Látom rajta, hogy igazán szeretne már egy csöppséget… Sokszor voltam már terhes, de mindig elment a baba. Ő maradt meg a legtovább. Négy teljes hónapig lehetett az enyém. Ekkor vállalkoztunk arra, hogy megmondjuk a többieknek is… Még aznap este elveszítettük.
- Annyira sajnálom, Emily. –öleltem magamhoz.
- Most pedig már reményem sincs. –savanyúan elmosolyodott.
- Esélyed bőven van még. –bíztattam- Össze fog még jönni az a baba, hidd el nekem! Álljatok rá a témára Sam-mel. Utazzatok el a hétvégére, és mást ne is csináljatok, csak foglalkozzatok a baba-projecttel.
- Ebben a helyzetben nem tehetjük meg. –fintorogta.
Bólintottam egy aprót. Végül is igaza volt. Sam biztosan nem tudna nyugodtan kikapcsolódni, ha tudja, hogy itthon mi folyik.
- Ne add fel a reményt. –szorítottam meg a karját- Hidd el, neked is lesz egy kisbabád. Nem is egy! Egy egész focicsapatnyi!
- Remélem is. –mosolyodott el, majd az órára pillantott- Oh, már ennyi idő! A fiúk jönnek a műszak után ebédelni.
Delet ütött az óra, én pedig fel is pattantam.
- Atya ég, otthon nem is tudják, hogy merre lehetek!
Emily jót nevetett rajtam, majd egy puszi után utamra eresztett. Azzal a feltétellel, hogy másnap visszajövök. Ezt örömmel fogadtam meg.
- Ő Paul és Rachel kislánya. –mosolyogta. A képen a kislány mosolya jókora volt, barna haja fel volt copfozva, Paul tartotta a karjaiban- Három éves. Paul jövőre fel akarja adni a farkasságát. Igazából már fel akarta, de jött az állandó vámpírtámadás, így mondhatni kötelességből maradt. Rachel ideges is miatta… Félti a férjét.
- Megértem. –bólogattam- Hisz ez meglehetősen veszélyes hivatás.
- Igen, az. –értett egyet- Én is rettentően aggódok, hogy Sam egyszer nem fog visszatérni… De próbálok bízni a falkában. Na, ő Claire, Quil barátnője. Quil már egész kicsiként bevéste, eddig várt rá.
Quil átkarolta a fiatal lányt, közben egy csókot nyomott az arcára. A lány vigyorgott, kissé vöröslött is az arca. Sötét haja a hasáig leért, kissé göndör volt.
Emily még rengeteg képet tett elém, és minden egyes személyről mesélt valamit. Mint kiderült, Seth nem vésődött be, ahogy Embry is egyedülálló még. Collin és Brady is csak egy éve találták meg a szerelmüket, egy napon vésődtek be.
Jared már legalább tíz éve változott át utoljára, Kim miatt feladta a farkasságát.
- Ők az ikrek. –vigyorogta Emily- Allie és Andy.
Nem volt meglepő, hogy őket is sötét tincsekkel és mélybarna szemekkel áldotta meg az ég. A gyerekek talán tíz-tizenkét évesek lehettek. Arcukon jókora vigyor volt, ahogy Jared a vállára ültette őket, Kim pedig mellettük állt.
- Nagyon édesek. –mosolyogta Em, majd a doboz aljáról előkerült egy ultrahangkép is.
Egy magzatról.
Hosszasan bámulta a fotót, majd összeráncolta a homlokát. Szemeit elöntötték a könnyek, ahogyan végigsimított a fotón.
- Bocsánat. –mosolygott rám- Csak… Annyira rossz, hogy itt nyüzsögnek körülöttünk a gyerekek, én pedig képtelen vagyok megadni Sam-nek. Látom rajta, hogy igazán szeretne már egy csöppséget… Sokszor voltam már terhes, de mindig elment a baba. Ő maradt meg a legtovább. Négy teljes hónapig lehetett az enyém. Ekkor vállalkoztunk arra, hogy megmondjuk a többieknek is… Még aznap este elveszítettük.
- Annyira sajnálom, Emily. –öleltem magamhoz.
- Most pedig már reményem sincs. –savanyúan elmosolyodott.
- Esélyed bőven van még. –bíztattam- Össze fog még jönni az a baba, hidd el nekem! Álljatok rá a témára Sam-mel. Utazzatok el a hétvégére, és mást ne is csináljatok, csak foglalkozzatok a baba-projecttel.
- Ebben a helyzetben nem tehetjük meg. –fintorogta.
Bólintottam egy aprót. Végül is igaza volt. Sam biztosan nem tudna nyugodtan kikapcsolódni, ha tudja, hogy itthon mi folyik.
- Ne add fel a reményt. –szorítottam meg a karját- Hidd el, neked is lesz egy kisbabád. Nem is egy! Egy egész focicsapatnyi!
- Remélem is. –mosolyodott el, majd az órára pillantott- Oh, már ennyi idő! A fiúk jönnek a műszak után ebédelni.
Delet ütött az óra, én pedig fel is pattantam.
- Atya ég, otthon nem is tudják, hogy merre lehetek!
Emily jót nevetett rajtam, majd egy puszi után utamra eresztett. Azzal a feltétellel, hogy másnap visszajövök. Ezt örömmel fogadtam meg.
