Love Angel- 50. fejezet
Nyalóka
(Izbel)
Nyalóka
(Izbel)
Robert nagy
zajjal tért haza a bevásárlásból, kezében egyetlen egy fehér szatyrot lengetve.
- Üljetek le! –parancsolt ránk, mi pedig tehetetlenül üldögéltünk a fotelben- A földre!
- Oh.
Mikor lehuppantunk a kemény padlóra, Robert is leült velünk szembe.
- Sosem találjátok ki, hogy mit hoztam! –vigyorogta, majd kiborította a táskát.
Egy rakás… nyalóka volt benne. Minimum harminc darab, rengeteg ízű, de mind egy márkájú volt.
- És mit kezdjünk velük, úgy mégis? –kérdezte Renesmee.
- Na, egy nyalókával mit szoktak kezdeni? –fintorgott Rob, majd kibontott egyet és Nessie szájába dugta- Szopogasd el!
- Nyalogasd el. –javította ki Renesmee, majd elégedetten nyelte le az édességből leolvadt folyadékot- Isteni!
- Ugye? –mosolyogta elégedetten a fiú- Úgy volt, hogy hozok gumicukrot, meg minden hülyeséget, ami szem-szájnak ingere, aztán megláttam ezeket.
- Minimum öt éve nem ettem nyalókát. –jelentettem ki elmerengve, mire Rob óriási szemekkel nézett rám- Mi van?
- Ez… Ez bűn! –kiáltott fel, majd egy fekete darabot dobott a számba- Edd és mondd az észrevételeidet!
- Finom. –vontam meg a vállamat.
- Fekete a nyelved. –jelentette ki Nessie- Rob, ezek nyelvfestősek?
- Aha. –vigyorogta a fiú, majd a saját szájába is dugott egy darabot- Imádom őket! Van olyan, ami az ajkadat is megfesti. Azok a legjobbak! Csak utána ne csókolózz senkivel, ugyanis kíméletlenül színezed meg a pasid száját is.
- Ez utalás akart lenni? –kérdezte kérkedve Nessie, majd Rob karjára csapott- Ne is válaszolj!
A fiú erre egy elégedett vigyort eresztett meg, majd közelebb araszolt hozzám.
- Emilyék örültek?
- Nem tudom. –válaszoltam szomorkásan- Nem találkoztam még velük. Ahogy a többiekkel sem. Kicsit bánt is a dolog, hisz rengeteget melóztam ott…
- Ne aggódj, még úgyis megköszönik. –mosolyogta, majd magához ölelt- Szeretethiányos vagy, babám.
- Tudom. –nevettem fel- Most gondolj bele: az első szerelmem, akivel évekig voltam együtt eltűnt és meghalt. Kevint elhódította egy másik csaj. Ezek után már nyitni sem merek senki felé, mert a: bevonzom neki a halált, b: bevonzok neki egy másik csajt. Szóval egy ideig jegelem a kapcsolatokat.
- Kár. –suttogta a fülembe mély és érzéki hangján. Egy pillanatra melegség öntötte el a testemet, bizsergés futott át rajtam. Oké, ez már feledtév furcsa volt.
- Pedig ha összejönnénk, biztos szereznék magamnak egy normális lányt. –jelentette ki aztán.
- Miért, én nem vagyok az? –kérdeztem sértődötten, mire azonnal mentegetőzni kezdett.
- Egy szóval sem említettem ezt!
- De ez volt kivehető a szavaidból. –dörmögte közbe Nessie- Inkább egyetek, ne veszekedjetek!
- Nem tettük azt!
- Tényleg azt mondtad, hogy nem vagyok normális lány. Voltaképp igazad is van, de ez roppant sértő!
- Jaj, te is tudod, hogy ez nyelvbotlás volt, Izbel. –mondta ártatlannak tűnő szemekkel- Te is tudod, hogy mit gondolok rólad, ne csináld!
Bólintottam egyet, majd felálltam és a konyhába baktattam.
- Üdítőt, valakinek?
Természetesen mindkettejük vevő volt arra, hogy kiszolgálom őket. Kérdem én: mit is vártam?
- Üljetek le! –parancsolt ránk, mi pedig tehetetlenül üldögéltünk a fotelben- A földre!
- Oh.
Mikor lehuppantunk a kemény padlóra, Robert is leült velünk szembe.
- Sosem találjátok ki, hogy mit hoztam! –vigyorogta, majd kiborította a táskát.
Egy rakás… nyalóka volt benne. Minimum harminc darab, rengeteg ízű, de mind egy márkájú volt.
- És mit kezdjünk velük, úgy mégis? –kérdezte Renesmee.
- Na, egy nyalókával mit szoktak kezdeni? –fintorgott Rob, majd kibontott egyet és Nessie szájába dugta- Szopogasd el!
- Nyalogasd el. –javította ki Renesmee, majd elégedetten nyelte le az édességből leolvadt folyadékot- Isteni!
- Ugye? –mosolyogta elégedetten a fiú- Úgy volt, hogy hozok gumicukrot, meg minden hülyeséget, ami szem-szájnak ingere, aztán megláttam ezeket.
- Minimum öt éve nem ettem nyalókát. –jelentettem ki elmerengve, mire Rob óriási szemekkel nézett rám- Mi van?
- Ez… Ez bűn! –kiáltott fel, majd egy fekete darabot dobott a számba- Edd és mondd az észrevételeidet!
- Finom. –vontam meg a vállamat.
- Fekete a nyelved. –jelentette ki Nessie- Rob, ezek nyelvfestősek?
- Aha. –vigyorogta a fiú, majd a saját szájába is dugott egy darabot- Imádom őket! Van olyan, ami az ajkadat is megfesti. Azok a legjobbak! Csak utána ne csókolózz senkivel, ugyanis kíméletlenül színezed meg a pasid száját is.
- Ez utalás akart lenni? –kérdezte kérkedve Nessie, majd Rob karjára csapott- Ne is válaszolj!
A fiú erre egy elégedett vigyort eresztett meg, majd közelebb araszolt hozzám.
- Emilyék örültek?
- Nem tudom. –válaszoltam szomorkásan- Nem találkoztam még velük. Ahogy a többiekkel sem. Kicsit bánt is a dolog, hisz rengeteget melóztam ott…
- Ne aggódj, még úgyis megköszönik. –mosolyogta, majd magához ölelt- Szeretethiányos vagy, babám.
- Tudom. –nevettem fel- Most gondolj bele: az első szerelmem, akivel évekig voltam együtt eltűnt és meghalt. Kevint elhódította egy másik csaj. Ezek után már nyitni sem merek senki felé, mert a: bevonzom neki a halált, b: bevonzok neki egy másik csajt. Szóval egy ideig jegelem a kapcsolatokat.
- Kár. –suttogta a fülembe mély és érzéki hangján. Egy pillanatra melegség öntötte el a testemet, bizsergés futott át rajtam. Oké, ez már feledtév furcsa volt.
- Pedig ha összejönnénk, biztos szereznék magamnak egy normális lányt. –jelentette ki aztán.
- Miért, én nem vagyok az? –kérdeztem sértődötten, mire azonnal mentegetőzni kezdett.
- Egy szóval sem említettem ezt!
- De ez volt kivehető a szavaidból. –dörmögte közbe Nessie- Inkább egyetek, ne veszekedjetek!
- Nem tettük azt!
- Tényleg azt mondtad, hogy nem vagyok normális lány. Voltaképp igazad is van, de ez roppant sértő!
- Jaj, te is tudod, hogy ez nyelvbotlás volt, Izbel. –mondta ártatlannak tűnő szemekkel- Te is tudod, hogy mit gondolok rólad, ne csináld!
Bólintottam egyet, majd felálltam és a konyhába baktattam.
- Üdítőt, valakinek?
Természetesen mindkettejük vevő volt arra, hogy kiszolgálom őket. Kérdem én: mit is vártam?
Még aznap este
kopogtatott az ajtón Emily és Sam. Mindkettejüket beterelgettem a nappaliba,
majd –sütemény híján- ropogtatnivalóval és itallal kínáltam őket.
- Mi szél hozott erre titeket? –kérdeztem, noha tudtam a választ.
- Köszönünk mindent, Izbel. –mondta Emily kissé könnyes szemekkel- Hihetetlenül sokat dolgoztatok a házon és mi ezt sosem tudjuk neked meghálálni.
- Ezek szerint tetszik?
- Még szép, hogy!
- Három órán keresztül csak járkált a házban, és akörül –jegyezte meg mély, dörmögős hangján Sam, majd mosolyra húzódott a szája- Szóval ne aggódj, biztos nem hazudik. Ahogy én sem: a ház csodálatos lett!
- A farkasok érdeme. –mosolyogtam- Embry árulta el, hogy mire vágytok.
- Kifaggatott. Akkor még nem értettem, hogy miért. –kuncogta Em- A csirkefogó! Még jól elbeszélgetek vele…
- Jól teszed. Nagyon elkanászodott. –kacsintottam rá.
Még egy órát elbeszélgettem velük, végül hazamentek. Még ki kellett pakolniuk a csomagjaikat, elő kellett bányászniuk a szuveníreket… Ráadásul az sem ártana, ha berendezkednének a házban. Persze hosszasan mesélték, hogy milyen gyönyörű volt a hegyekben, ráadásul egy csodálatosan romantikus és hangulatos kis házikót béreltünk ki nekik. Így megígérte, hogy holnap megnézzük a képeket.
- Mi szél hozott erre titeket? –kérdeztem, noha tudtam a választ.
- Köszönünk mindent, Izbel. –mondta Emily kissé könnyes szemekkel- Hihetetlenül sokat dolgoztatok a házon és mi ezt sosem tudjuk neked meghálálni.
- Ezek szerint tetszik?
- Még szép, hogy!
- Három órán keresztül csak járkált a házban, és akörül –jegyezte meg mély, dörmögős hangján Sam, majd mosolyra húzódott a szája- Szóval ne aggódj, biztos nem hazudik. Ahogy én sem: a ház csodálatos lett!
- A farkasok érdeme. –mosolyogtam- Embry árulta el, hogy mire vágytok.
- Kifaggatott. Akkor még nem értettem, hogy miért. –kuncogta Em- A csirkefogó! Még jól elbeszélgetek vele…
- Jól teszed. Nagyon elkanászodott. –kacsintottam rá.
Még egy órát elbeszélgettem velük, végül hazamentek. Még ki kellett pakolniuk a csomagjaikat, elő kellett bányászniuk a szuveníreket… Ráadásul az sem ártana, ha berendezkednének a házban. Persze hosszasan mesélték, hogy milyen gyönyörű volt a hegyekben, ráadásul egy csodálatosan romantikus és hangulatos kis házikót béreltünk ki nekik. Így megígérte, hogy holnap megnézzük a képeket.
Másnap meggyűlt a
bajunk a makaróni főzéssel- Robert alig tett a lábasba vizet, mi pedig ostoba
módon nem figyeltünk rá. Így a tésztát egy az egyben kidobhattuk a kukába.
Emiatt újat kellett főznünk, szerencsére a szószt Nessie-vel megcsináltuk. Rob
csak a tésztát harcolta ki magának.
- Értem már, hogy a férfiakat miért tilos beengedni a konyhába. –dörmögte Renesmee.
- Pedig a családod férfi tagjai jól főznek.
- Tudom. Ezért reménykedtem abban, hogy ezen a tökkelütöttön nem fog ki egy tészta megfőzése. –sandított az asztalnál ülő fiúra, aki mérges tekintettel meredt ránk- Most mi a bajod? Elrontottad a tésztát, pedig csak annyi lett volna a dolgod, hogy okos módon megfőzöd, majd leszűröd. Ennyi meghaladja a képességedet? Milyen feleséged lesz neked…
- Hagyd, Renesmee. –szóltam rá- Nem lehet mindenki mindenben tökéletes.
- De egy tésztát…
- Attól, hogy te tökéletes vagy, nem kell mindenkit lealacsonyítani. Elbasztam a tésztát, és? Bizonyára te is rontottál el valamit az életedben. Az, hogy most először elcsesztem a kaját, nem azt jelenti, hogy a következő évtizedekben sem leszek képes arra, hogy megcsináljam normálisan. Először elrontom, másodszor nem fogom. De te, mióta megvan a kis Jacob-od, mást nem is tudsz basztatni, csak engem. Mindenben én vagyok a rossz, azt nem veszed észre, hogy az izompacsirtád sem tökéletes. De te nem látsz attól a tömérdek rózsaszín felhőtől, amik a szemeid előtt lebegnek. Tudod, már kurvára elegem van abból, hogy mást sem hallok egész nap, csak: Jacob így, Jacob úgy, Jacob mosolygott, Jacob evett, Jacob lélegzett. Képzeld, én is lélegzek. Attól, hogy Jacob meg tudott sütni egy palacsintát, az nem azt jelenti, hogy tud főzni. Sem azt, hogy tökéletes. Igazából leszarom, hogy mi van Black-kel. De tudod mit? Inkább foglalkozz vel,e és továbbra se vedd észre, amit kéne. De rólam le lehet szállni.
Ezután felpattant és kisétált a konyhából. A hangos ajtócsapódás adta tudtunkra, hogy a házat is elhagyta. Nagyot sóhajtottam, majd megdörzsöltem az arcomat.
- Utána megyek. –jelentettem ki. Bólintott egyet.
Robot a hátsókert egy eldugott részén találtam meg. Az óriási tölgy alatt kucorgott. A térdeit felhúzta, ráhajtotta az állát. Dühös tekintettel meredt maga elé, de jó jelnek éreztem, hogy legalább nem ütögette a fát illetve a földet.
- Van egy szabad hely melletted?
- Nincs. –dörmögte, de azért arrébb húzódott. Sóhajtott egyet, mikor lehuppantam mellé.
- Ne haragudj rá –mondtam aztán- Tudod, hogy milyen!
- Igen, tudom, hogy milyen. Volt időm kitapasztalni. De igazából nem érdekel, hogy téged küldött utánam, nem fogok bocsánatot kérni, amiért a kis szívszerelmét ócsároltam.
- Magamtól jöttem, nem küldött.
- Az sem izgat –vonta meg a vállát- Tudod te, hogy milyen rohadtul szarul esik, hogy ezt csinálja?
- Igazából én azt hittem, hogy pusztán mérges vagy Nessie-re, mert ilyen szemét módjára viselkedett veled. Nem gondoltam volna, hogy a lelkedbe taposott.
- Rosszul esett –ismételte- De tudod mi a legelkeserítőbb? Hogy ő ezt fel sem tudja fogni. Akkor ébred rá mindenre, ha valaki az orra előtt kiabálja. De ha nem akarja, akkor nem is érti meg. Ez annyira… gáz! Renesmee iszonyatosan gyerek módjára viselkedik. Neki sohasem kellett kitapasztalnia, hogy milyen engedelmeskedni, megalázkodni, hiszen ő mindig mindenki felett áll. Nem is igazán ismer olyan személyt, aki nem tökéletes, persze engem kivéve. Én itt vagyok, rengeteget hibázok és olyankor nem bír leállni. Mert hiába mondod, te is tökéletes vagy… Nekem pedig annyira tré érzés, hogy én nem vagyok az. De nem is akarok az lenni, mert akkor olyan lennék, mint Renesmee. Te különbözöl tőle. Olyan, mintha neked óriási élettapasztalatod lenne. Felelősséget vállalsz értünk. Az elején nehezen viseltem, hogy megmondtad, hogy mit kellene tenni, de ma már… szinte megélni sem tudnék a javaslataid nélkül. Ez tök hülyén hangzik.
- Bóknak veszem. –mosolyogtam rá- Renesmee most ráébredt, hogy milyen ellenségesen és megalázóan viselkedett veled, hidd el.
- Mérges vagyok rá. Annyira, de annyira… elmagyarázni sem tudom! De talán… Hm… Ha netalántán lángra kapna, és nálam lenne víz… meginnám!
Aprót füttyentettem, majd a vállára hajtottam a fejemet.
- Ügyes magyarázat.
- Ugye? –vigyorodott el- De igazából úgyis eloltanám.
- Tudom. Éhes vagyok. Te nem?
- De. Kész a tészta?
Halkan felnevettem, majd felpattantam és őt is felhúztam a földről.
- Igen.
- Értem már, hogy a férfiakat miért tilos beengedni a konyhába. –dörmögte Renesmee.
- Pedig a családod férfi tagjai jól főznek.
- Tudom. Ezért reménykedtem abban, hogy ezen a tökkelütöttön nem fog ki egy tészta megfőzése. –sandított az asztalnál ülő fiúra, aki mérges tekintettel meredt ránk- Most mi a bajod? Elrontottad a tésztát, pedig csak annyi lett volna a dolgod, hogy okos módon megfőzöd, majd leszűröd. Ennyi meghaladja a képességedet? Milyen feleséged lesz neked…
- Hagyd, Renesmee. –szóltam rá- Nem lehet mindenki mindenben tökéletes.
- De egy tésztát…
- Attól, hogy te tökéletes vagy, nem kell mindenkit lealacsonyítani. Elbasztam a tésztát, és? Bizonyára te is rontottál el valamit az életedben. Az, hogy most először elcsesztem a kaját, nem azt jelenti, hogy a következő évtizedekben sem leszek képes arra, hogy megcsináljam normálisan. Először elrontom, másodszor nem fogom. De te, mióta megvan a kis Jacob-od, mást nem is tudsz basztatni, csak engem. Mindenben én vagyok a rossz, azt nem veszed észre, hogy az izompacsirtád sem tökéletes. De te nem látsz attól a tömérdek rózsaszín felhőtől, amik a szemeid előtt lebegnek. Tudod, már kurvára elegem van abból, hogy mást sem hallok egész nap, csak: Jacob így, Jacob úgy, Jacob mosolygott, Jacob evett, Jacob lélegzett. Képzeld, én is lélegzek. Attól, hogy Jacob meg tudott sütni egy palacsintát, az nem azt jelenti, hogy tud főzni. Sem azt, hogy tökéletes. Igazából leszarom, hogy mi van Black-kel. De tudod mit? Inkább foglalkozz vel,e és továbbra se vedd észre, amit kéne. De rólam le lehet szállni.
Ezután felpattant és kisétált a konyhából. A hangos ajtócsapódás adta tudtunkra, hogy a házat is elhagyta. Nagyot sóhajtottam, majd megdörzsöltem az arcomat.
- Utána megyek. –jelentettem ki. Bólintott egyet.
Robot a hátsókert egy eldugott részén találtam meg. Az óriási tölgy alatt kucorgott. A térdeit felhúzta, ráhajtotta az állát. Dühös tekintettel meredt maga elé, de jó jelnek éreztem, hogy legalább nem ütögette a fát illetve a földet.
- Van egy szabad hely melletted?
- Nincs. –dörmögte, de azért arrébb húzódott. Sóhajtott egyet, mikor lehuppantam mellé.
- Ne haragudj rá –mondtam aztán- Tudod, hogy milyen!
- Igen, tudom, hogy milyen. Volt időm kitapasztalni. De igazából nem érdekel, hogy téged küldött utánam, nem fogok bocsánatot kérni, amiért a kis szívszerelmét ócsároltam.
- Magamtól jöttem, nem küldött.
- Az sem izgat –vonta meg a vállát- Tudod te, hogy milyen rohadtul szarul esik, hogy ezt csinálja?
- Igazából én azt hittem, hogy pusztán mérges vagy Nessie-re, mert ilyen szemét módjára viselkedett veled. Nem gondoltam volna, hogy a lelkedbe taposott.
- Rosszul esett –ismételte- De tudod mi a legelkeserítőbb? Hogy ő ezt fel sem tudja fogni. Akkor ébred rá mindenre, ha valaki az orra előtt kiabálja. De ha nem akarja, akkor nem is érti meg. Ez annyira… gáz! Renesmee iszonyatosan gyerek módjára viselkedik. Neki sohasem kellett kitapasztalnia, hogy milyen engedelmeskedni, megalázkodni, hiszen ő mindig mindenki felett áll. Nem is igazán ismer olyan személyt, aki nem tökéletes, persze engem kivéve. Én itt vagyok, rengeteget hibázok és olyankor nem bír leállni. Mert hiába mondod, te is tökéletes vagy… Nekem pedig annyira tré érzés, hogy én nem vagyok az. De nem is akarok az lenni, mert akkor olyan lennék, mint Renesmee. Te különbözöl tőle. Olyan, mintha neked óriási élettapasztalatod lenne. Felelősséget vállalsz értünk. Az elején nehezen viseltem, hogy megmondtad, hogy mit kellene tenni, de ma már… szinte megélni sem tudnék a javaslataid nélkül. Ez tök hülyén hangzik.
- Bóknak veszem. –mosolyogtam rá- Renesmee most ráébredt, hogy milyen ellenségesen és megalázóan viselkedett veled, hidd el.
- Mérges vagyok rá. Annyira, de annyira… elmagyarázni sem tudom! De talán… Hm… Ha netalántán lángra kapna, és nálam lenne víz… meginnám!
Aprót füttyentettem, majd a vállára hajtottam a fejemet.
- Ügyes magyarázat.
- Ugye? –vigyorodott el- De igazából úgyis eloltanám.
- Tudom. Éhes vagyok. Te nem?
- De. Kész a tészta?
Halkan felnevettem, majd felpattantam és őt is felhúztam a földről.
- Igen.
Nem szóltak
egymáshoz. Sem míg ettünk, sem utána. Kezdett kicsit elegem lenni a dologból.
Végül Renesmee csökönyösen lelépett otthonról. Ekkor éreztem úgy, hogy inkább
visszamegyek Robbal Londonba, ő pedig maradjon itt, Forksban.
Késő délután beállított Embry. A kezében lóbálva a negyven dolcsit. Kissé ugyan lelombozott tekintettel meredt rám, de azért mosolygott.
- Az az ötletem támadt, Call, hogy elmehetnénk moziba. Te fizetnél. –böktem a kezében lévő bankókra.
- Jó. Benne vagyok –mondta, majd a fülemhez hajolt és suttogni kezdett- Elhívjuk Rob haverodat is? Elég búskomor képet vág.
- Renesmee gonosz volt. –mondtam magyarázva, mire leintett.
- Tudom. Elmesélte Jacob-nak. Együtt járőröztünk. Szóval, elhívhatjuk?
- Ha szeretnéd. –mosolyogta rá. Mindig el tudtam csodálkozni azon, hogy Embry micsoda rendes srác.
Így történt, hogy húsz perc múlva már az autóm gázpedálját nyomtam, egyenesen a mozi felé hajtva. Leparkoltam az egyik üres helyen a mozi előtt, majd bementünk az épületbe.
- Mit nézünk meg?
Hosszú veszekedés után végül kikötöttünk egy teremben. A kivetítőn már ment a reklám. Lehuppantunk a helyünkre. Az üdítőnket letettük, az ölünkbe vettük a popcornt, és vártuk a film kezdetét.
Mikor a jól ismert mókus kikötött a képernyőn és újra a makkja hajkurászására indult, felnevettem.
- El sem hiszem, hogy be tudtatok rángatni erre!
- Én sem. –mosolygott Embry, majd egy puszit nyomott az arcomra- Tetszeni fog!
- Nyalókát?
Rob felé kaptuk a pillantásunkat, aki csibészes vigyort eresztett meg, majd a kezünkbe nyomott egy-egy darabot. Felnevettem és tekerni kezdtem a fejemet: Hihetetlen!
Késő délután beállított Embry. A kezében lóbálva a negyven dolcsit. Kissé ugyan lelombozott tekintettel meredt rám, de azért mosolygott.
- Az az ötletem támadt, Call, hogy elmehetnénk moziba. Te fizetnél. –böktem a kezében lévő bankókra.
- Jó. Benne vagyok –mondta, majd a fülemhez hajolt és suttogni kezdett- Elhívjuk Rob haverodat is? Elég búskomor képet vág.
- Renesmee gonosz volt. –mondtam magyarázva, mire leintett.
- Tudom. Elmesélte Jacob-nak. Együtt járőröztünk. Szóval, elhívhatjuk?
- Ha szeretnéd. –mosolyogta rá. Mindig el tudtam csodálkozni azon, hogy Embry micsoda rendes srác.
Így történt, hogy húsz perc múlva már az autóm gázpedálját nyomtam, egyenesen a mozi felé hajtva. Leparkoltam az egyik üres helyen a mozi előtt, majd bementünk az épületbe.
- Mit nézünk meg?
Hosszú veszekedés után végül kikötöttünk egy teremben. A kivetítőn már ment a reklám. Lehuppantunk a helyünkre. Az üdítőnket letettük, az ölünkbe vettük a popcornt, és vártuk a film kezdetét.
Mikor a jól ismert mókus kikötött a képernyőn és újra a makkja hajkurászására indult, felnevettem.
- El sem hiszem, hogy be tudtatok rángatni erre!
- Én sem. –mosolygott Embry, majd egy puszit nyomott az arcomra- Tetszeni fog!
- Nyalókát?
Rob felé kaptuk a pillantásunkat, aki csibészes vigyort eresztett meg, majd a kezünkbe nyomott egy-egy darabot. Felnevettem és tekerni kezdtem a fejemet: Hihetetlen!
A film tényleg
nagyon jó volt, igaz, nem vagyok az ilyesfajta mesék nagy rajongója, de ez
elnyerte a tetszésemet. Sid ökörségein rengeteget derültem, ahogy a két
oldalamon ülő hímnemű sem bírta nevetés nélkül. Az előttünk ülők gyakran néztek
hátra ránk, de nem igen zavartattuk magunkat.
Meg sem lepődtem azon, hogy mikor kifelé mentünk a teremből, sokan megbámultak minket. Még mindig óriási vigyor virított az arcunkon, Embry többször felnevetett, Rob sem tett másként. Látszólag én voltam az egyetlen normális közöttük. Ez máskor sem volt másképp, de ebbe ne menjünk bele.
Embry kiharcolta, hogy akkor már menjünk át Port Angeles plázájába. Meghívtam őket egy pizzára… Igazából meghivatták magukat. Abból az egy pizzából pedig már kettő pizza és sok fagylaltkehely lett. De nem bántam, legalább jól érezték magukat. Úgy éreztem, hogy végre Robert is egy barátra talált. Hímnemű barátra. Ez feldobta az estémet.
Miután mindketten degeszre ették magukat, a kaját leöntötték egy liter üdítővel, mehettünk haza. Már elég késő volt, sötét volt odakint. A pláza egyik edzőtermében mégis égett a villany, az ajtón zene szűrődött ki.
Míg Embry bement az edzőterem melletti éjjel-nappali ajándékboltba, én bekukkantottam az ablakon. Leplezetlenül felröhögtem, majd odahúztam magam mellé Robot, hogy ő is megnézhesse az egyszerűen röhejes jelenetet.
- Embry! Haver, gyorsan gyere! –rikkantotta nevetve Robert, majd a kezébe temette az arcát.
A teremben egy nő a jive alaplépéseit gyakorolta egy meglehetősen érdekes táncpartnerrel. Egy németjuhásszal. Aki két lábon állt, a mellső lábait a nő tartotta fogva.
Embry hasonlóan reagált, mint mi. Ő ráadásként összegörnyedt a röhögéstől, a fejét fogta fájdalmában.
- Valami baj van az emeleten –bökött a halántékára, majd rámutatott a nőre.
- Igen. Nem jár a lift.
Robert válasza hallatán újra kitört belőlünk a nevetés. El sem tudtuk képzelni, hogy ez a hölgy miért választhatott egy állatot táncpartnerének. Végül hazafelé úton Embry és Robert felvetettek néhány ötletet:
a: Olyan rosszul táncol, hogy más nem mert vele táncolni, ugyanis mindenki féltette előle a lábujjai épségét.
b: Irtózik az emberektől, kemény zoofíliában szenved.
Még úgy… negyven-ötven magyarázatot hoztak fel, amik egyre abszurdabbak és röhejesebbek. Inkább tudni sem akartam, hogy honnan vették az ötleteket.
Megálltunk a Call-ház előtt. Embry-vel kiszálltam én is, hogy kifaggathassam Jacob gondolatairól.
- Nos… Mérges volt a mi drága haverunkra. –húzta el a száját- Azt a világért sem ismerte be, hogy Renesmee volt a hibás. Nessie sírt is, hogy most szóba sem fog állni vele. Bocsánatot kéne kérnie.
- Igen. Pontosan. –mosolyogtam rá- Majd… beszélek vele, ha hazajön. Tényleg, nem tudod, hogy mikorra várható?
- Mindent én sem tudhatok. –vigyorogta, majd a tekintete a csuklójára húzott fehér táskára esett- Ezt neked szereztem. Csak a zoofil néni jobban lefoglalt mindenkit, így elmaradt.
A kezembe nyomta a táskát, én pedig kiemelhettem belőle… Sid-et. Plüss alakban, persze. Azonnal mosoly kúszott az arcomra, majd szorosan magamhoz öleltem a kissé piruló farkast.
- Ez irtó cuki! –sikkantottam a fülébe.
- Akkor vehetsz is nekem egy hallókészüléket. –masszírozta meg a fülét- Ezután elkell!
- Jó. Legközelebb azt szerzek neked. –kuncogtam- Pink színűt, cuki pillangókkal és szívecskékkel díszítettet.
- Az jó lesz. Honnan tudtad, hogy pont olyanra vágyok?
- Tippeltem. –vontam meg a vállamat, majd felnevettem. A hangjából alig volt kiérezhető az irónia, de tudtam, hogy úgysem gondolja komolyan.
- Na jól van, nem tartalak fenn tovább –mondtam- Jó éjszakát, Embry. Még egyszer köszönöm.
- Nincs mit.
Megfordultam, már indultam a kocsi felé, mikor a forró tenyere a felkaromra csúszott.
- Várj. –suttogta, majd maga felé fordított.
A keze a csípőmön kötött ki, mellkasa az enyémhez simult. Sötét szemei kavarogtak, ajkain halvány mosoly volt. Egyre közelebb kerültek az ajkai, én pedig lehunytam a szemeimet és vártam az édes érzést.
Megérdemlek pár kommentet? :)
Meg sem lepődtem azon, hogy mikor kifelé mentünk a teremből, sokan megbámultak minket. Még mindig óriási vigyor virított az arcunkon, Embry többször felnevetett, Rob sem tett másként. Látszólag én voltam az egyetlen normális közöttük. Ez máskor sem volt másképp, de ebbe ne menjünk bele.
Embry kiharcolta, hogy akkor már menjünk át Port Angeles plázájába. Meghívtam őket egy pizzára… Igazából meghivatták magukat. Abból az egy pizzából pedig már kettő pizza és sok fagylaltkehely lett. De nem bántam, legalább jól érezték magukat. Úgy éreztem, hogy végre Robert is egy barátra talált. Hímnemű barátra. Ez feldobta az estémet.
Miután mindketten degeszre ették magukat, a kaját leöntötték egy liter üdítővel, mehettünk haza. Már elég késő volt, sötét volt odakint. A pláza egyik edzőtermében mégis égett a villany, az ajtón zene szűrődött ki.
Míg Embry bement az edzőterem melletti éjjel-nappali ajándékboltba, én bekukkantottam az ablakon. Leplezetlenül felröhögtem, majd odahúztam magam mellé Robot, hogy ő is megnézhesse az egyszerűen röhejes jelenetet.
- Embry! Haver, gyorsan gyere! –rikkantotta nevetve Robert, majd a kezébe temette az arcát.
A teremben egy nő a jive alaplépéseit gyakorolta egy meglehetősen érdekes táncpartnerrel. Egy németjuhásszal. Aki két lábon állt, a mellső lábait a nő tartotta fogva.
Embry hasonlóan reagált, mint mi. Ő ráadásként összegörnyedt a röhögéstől, a fejét fogta fájdalmában.
- Valami baj van az emeleten –bökött a halántékára, majd rámutatott a nőre.
- Igen. Nem jár a lift.
Robert válasza hallatán újra kitört belőlünk a nevetés. El sem tudtuk képzelni, hogy ez a hölgy miért választhatott egy állatot táncpartnerének. Végül hazafelé úton Embry és Robert felvetettek néhány ötletet:
a: Olyan rosszul táncol, hogy más nem mert vele táncolni, ugyanis mindenki féltette előle a lábujjai épségét.
b: Irtózik az emberektől, kemény zoofíliában szenved.
Még úgy… negyven-ötven magyarázatot hoztak fel, amik egyre abszurdabbak és röhejesebbek. Inkább tudni sem akartam, hogy honnan vették az ötleteket.
Megálltunk a Call-ház előtt. Embry-vel kiszálltam én is, hogy kifaggathassam Jacob gondolatairól.
- Nos… Mérges volt a mi drága haverunkra. –húzta el a száját- Azt a világért sem ismerte be, hogy Renesmee volt a hibás. Nessie sírt is, hogy most szóba sem fog állni vele. Bocsánatot kéne kérnie.
- Igen. Pontosan. –mosolyogtam rá- Majd… beszélek vele, ha hazajön. Tényleg, nem tudod, hogy mikorra várható?
- Mindent én sem tudhatok. –vigyorogta, majd a tekintete a csuklójára húzott fehér táskára esett- Ezt neked szereztem. Csak a zoofil néni jobban lefoglalt mindenkit, így elmaradt.
A kezembe nyomta a táskát, én pedig kiemelhettem belőle… Sid-et. Plüss alakban, persze. Azonnal mosoly kúszott az arcomra, majd szorosan magamhoz öleltem a kissé piruló farkast.
- Ez irtó cuki! –sikkantottam a fülébe.
- Akkor vehetsz is nekem egy hallókészüléket. –masszírozta meg a fülét- Ezután elkell!
- Jó. Legközelebb azt szerzek neked. –kuncogtam- Pink színűt, cuki pillangókkal és szívecskékkel díszítettet.
- Az jó lesz. Honnan tudtad, hogy pont olyanra vágyok?
- Tippeltem. –vontam meg a vállamat, majd felnevettem. A hangjából alig volt kiérezhető az irónia, de tudtam, hogy úgysem gondolja komolyan.
- Na jól van, nem tartalak fenn tovább –mondtam- Jó éjszakát, Embry. Még egyszer köszönöm.
- Nincs mit.
Megfordultam, már indultam a kocsi felé, mikor a forró tenyere a felkaromra csúszott.
- Várj. –suttogta, majd maga felé fordított.
A keze a csípőmön kötött ki, mellkasa az enyémhez simult. Sötét szemei kavarogtak, ajkain halvány mosoly volt. Egyre közelebb kerültek az ajkai, én pedig lehunytam a szemeimet és vártam az édes érzést.
Megérdemlek pár kommentet? :)
