Meglepi! :)
Love Angel- 51. fejezet
Hú vagy bú
(Izbel)
Az ágyamban
feküdve bámultam a plafont. A festék halvány redőkkel tapadt meg, ezek furcsa,
rendkívül apró árnyékot vetettek. Meglepődtem magamon és azon, hogy ezekre
mennyi figyelmet tudok fordítani. Láttam a leütött szúnyog ronda maradványait,
amit Robert sehogyan sem tudott levakarni onnan, miután lecsapta.
Furcsa csend volt a házban. Tudtam, hogy egyedül vagyok itthon. Mégis… Örültem volna, ha itt zajognak mellettem. Néha még az is megnyugtatott.
Az ujjaim közé fogtam a levelet, majd kis gombóccá gyúrtam a fehér papírt, végül elhajítottam a szoba túloldalába. Ott nekipattant a polcnak, majd beesett a fésülködő asztal tükre mögé. Aprót szusszantottam, mikor meghallottam, hogy a telefonom csörögni kezd.
- Csak egy percem van –hallottam Robert hadaró hangját.
Gyorsan levázolta a helyzetet, én pedig döbbenten hallgattam a szavait. Végül felnyögtem, majd megdörzsöltem a halántékomat. Bármiféle átkozódás és szidás nélkül tettem le a telefont- elköszönni is elfelejtettem. Jelenleg nem tudtam, hogy megint mit csinálhattak, de úgy éreztem magamat, mintha az anyjuk lennék.
Furcsa csend volt a házban. Tudtam, hogy egyedül vagyok itthon. Mégis… Örültem volna, ha itt zajognak mellettem. Néha még az is megnyugtatott.
Az ujjaim közé fogtam a levelet, majd kis gombóccá gyúrtam a fehér papírt, végül elhajítottam a szoba túloldalába. Ott nekipattant a polcnak, majd beesett a fésülködő asztal tükre mögé. Aprót szusszantottam, mikor meghallottam, hogy a telefonom csörögni kezd.
- Csak egy percem van –hallottam Robert hadaró hangját.
Gyorsan levázolta a helyzetet, én pedig döbbenten hallgattam a szavait. Végül felnyögtem, majd megdörzsöltem a halántékomat. Bármiféle átkozódás és szidás nélkül tettem le a telefont- elköszönni is elfelejtettem. Jelenleg nem tudtam, hogy megint mit csinálhattak, de úgy éreztem magamat, mintha az anyjuk lennék.
Egy óra múlva már a kapitányság szürke padlóján haladtam
előre, a cipőm sarka hangosan kopogott minden egyes lépésnél. Mögöttem Charlie
lépdelt. Ősz haja rendezetlenül állt, arcán mogorva kifejezés ült.
Robert a cella vastag rácsának támasztotta a koponyáját, lehunyta a szemét. Mikor meghallotta, hogy jövünk, felugrott és izgatottan nézett rám.
- Miss. White letette az óvadékot érted, kölyök. Szerencséd van, hogy büntetetlen előéletű voltál. –mondta Charlie, majd kinyitotta a cella ajtaját- Legközelebb jobban vigyázzatok a kis barátnőddel. Ne az utcán veszekedjetek.
- Próbálkozunk. –mosolyogta Robert, majd megkönnyebbülten a karjaiba zárt- Köszönöm, Izbel.
- Ne gondold azt, hogy nem kaptok egy jó adag fejmosást. Renesmee merre van?
- Mosdóban van. –ingatta a fejét- Őt nem zárták be. Nem ér!
Felciccentem, majd megragadtam a karját és húztam magam után. Félúton Nessie-vel is összefutottunk. Ő felszegett állal jött mellettem, pillantása semmit sem árult el a lelkében dúló érzelmekről. Kezdett elegem lenni…
- Viszlát, Mr. Swan –intettem a jól ismert rendőrfőnöknek- Köszönök mindent.
- Nincs mit köszönnie. –válaszolta mosolyogva, majd tekintete megállapodott a mellettem álló lányon.
Renesmee ránézett, Charlie-nak pedig elakadt a lélegzete. Kilépett az asztala mögül, majd közelebb araszolt Nessie-hez. Tudtam, hogy a félvámpír lány tökéletesen tisztában van azzal, hogy most kivel hozta össze a sort. Éreztem, hogy nehezen tartja magát, legszívesebben a nagyapja karjaiba vetné magát.
Charlie visszatántorodott, megtámaszkodott a mahagóni asztal szélén.
- Elnézést, csak… ugyan olyan szeme van, mint az én Bellámnak volt –magyarázta akadozva, majd megdörzsölte az orrnyergét- Menjenek csak, nem tartom fel Önöket.
Robertet először beültettem az autóba, Nessie kezét pedig megragadtam, majd távolabb húztam.
- Ezt mégis hogyan gondoltad? Már megint iszonyatosan meggondolatlanul cselekedtél! Mégis mit gondoltál? Mert bizonyára nem ráijesztettél, ami miatt akkorát esett hátra, hogy hú, betört egy ablakot! Egy ’bú’ nincs rá ekkora hatással!
Renesmee kissé megbántódott pillantással állt előttem.
- Oh, szóval még mellette állsz?
Robert a cella vastag rácsának támasztotta a koponyáját, lehunyta a szemét. Mikor meghallotta, hogy jövünk, felugrott és izgatottan nézett rám.
- Miss. White letette az óvadékot érted, kölyök. Szerencséd van, hogy büntetetlen előéletű voltál. –mondta Charlie, majd kinyitotta a cella ajtaját- Legközelebb jobban vigyázzatok a kis barátnőddel. Ne az utcán veszekedjetek.
- Próbálkozunk. –mosolyogta Robert, majd megkönnyebbülten a karjaiba zárt- Köszönöm, Izbel.
- Ne gondold azt, hogy nem kaptok egy jó adag fejmosást. Renesmee merre van?
- Mosdóban van. –ingatta a fejét- Őt nem zárták be. Nem ér!
Felciccentem, majd megragadtam a karját és húztam magam után. Félúton Nessie-vel is összefutottunk. Ő felszegett állal jött mellettem, pillantása semmit sem árult el a lelkében dúló érzelmekről. Kezdett elegem lenni…
- Viszlát, Mr. Swan –intettem a jól ismert rendőrfőnöknek- Köszönök mindent.
- Nincs mit köszönnie. –válaszolta mosolyogva, majd tekintete megállapodott a mellettem álló lányon.
Renesmee ránézett, Charlie-nak pedig elakadt a lélegzete. Kilépett az asztala mögül, majd közelebb araszolt Nessie-hez. Tudtam, hogy a félvámpír lány tökéletesen tisztában van azzal, hogy most kivel hozta össze a sort. Éreztem, hogy nehezen tartja magát, legszívesebben a nagyapja karjaiba vetné magát.
Charlie visszatántorodott, megtámaszkodott a mahagóni asztal szélén.
- Elnézést, csak… ugyan olyan szeme van, mint az én Bellámnak volt –magyarázta akadozva, majd megdörzsölte az orrnyergét- Menjenek csak, nem tartom fel Önöket.
Robertet először beültettem az autóba, Nessie kezét pedig megragadtam, majd távolabb húztam.
- Ezt mégis hogyan gondoltad? Már megint iszonyatosan meggondolatlanul cselekedtél! Mégis mit gondoltál? Mert bizonyára nem ráijesztettél, ami miatt akkorát esett hátra, hogy hú, betört egy ablakot! Egy ’bú’ nincs rá ekkora hatással!
Renesmee kissé megbántódott pillantással állt előttem.
- Oh, szóval még mellette állsz?
- Miért, szerinted? -kérdeztem
vissza- Mégis mit kellene tennem, Nessie?
- Hát, nem tudom. Haza küldeni!
- Ne csináld már! -rivalltam rá- Te csináltad a bajt, mégis ő szívta meg az egészet. Már két dolog miatt kérhetsz bocsánatot!
Elhallgattunk. Mindketten.
- Nem tudok kiigazodni rajtad. –vallottam be- Az egyik pillanatban megbántad, amit tettél, a következőben pedig már Robra akarod kenni. Én… Nem tudom, hogy mindezt hogyan gondolod, Renesmee… de ez így nem lesz jó!
- Tudom.
- Hát, nem tudom. Haza küldeni!
- Ne csináld már! -rivalltam rá- Te csináltad a bajt, mégis ő szívta meg az egészet. Már két dolog miatt kérhetsz bocsánatot!
Elhallgattunk. Mindketten.
- Nem tudok kiigazodni rajtad. –vallottam be- Az egyik pillanatban megbántad, amit tettél, a következőben pedig már Robra akarod kenni. Én… Nem tudom, hogy mindezt hogyan gondolod, Renesmee… de ez így nem lesz jó!
- Tudom.
Az autóban
meglehetősen nagy feszültség uralkodott. Renesmee és Robert szinte egymásra sem
néztek, én pedig inkább az útra koncentráltam. Szerintem mindketten tudták,
hogy egy szép kis fejmosásnak néznek elébe. Már sok volt, amit ők ketten
csináltak az elmúlt napokban, nem volt szükségem újabb és újabb balhékra. Ezzel
a maival telt be a pohár.
A nappaliban leültek egymás mellé a kanapéra, én pedig velük szembe, a fotelba huppantam le. Úgy éreztem magamat, mintha én lennék az a bizonyos rossz zsaru a filmekből, akitől félnek a vádlottak.
- Tudjátok ti, hogy mennyi időmbe telt, míg lebeszéltem az üzlet tulajdonosát, hogy ne perelje be egyikőtöket sem? –kérdeztem.
Igazából nem csak időmbe, hanem pénzembe is került. Jó sok pénzembe. Először is, én csináltatom meg a betört üveget másrészt pedig egy aranyos kis kártérítést is kizsarolt. Meg kell valljam, ügyesen csinálta.
- Mégis… mi vezérelt arra Renesmee, hogy belökd Robot egy üzlet kirakatán keresztül a vásárlók közé?
- Összekaptunk.
- Oh, ki gondolta volna! –gúnyolódtam- Mégis mi volt olyan sértő és bántó dolog, hogy bizony ilyen rémes dolgot kellett tenned?
- Csesztetett engem, én pedig visszavágtam.
- Robert, most Renesmee-vel beszélek! –dörrentem rá. A fülét-farkát behúzva süppedt bele a kanapéba.
- Felhoztam, hogy értem már, hogy a családja… miért nem szereti. –nyökögte Renesmee- Tudom, hogy szemét dolog volt… Ő pedig erre Jacobbal szúrt hátba.
- Jogosan tettem!
- Szemét vagy!
Ezután folytatták egymást szidalmazását, ordítva próbálták felülírni az akaratukat… Én pedig nyöszörögni kezdtem, majd elkiáltottam magamat:
- Befogni és leülni!
Így is tettek. Kissé megilletődött volt a pillantásuk, de továbbra is mérgesen meredtek egymásra, majd rám is.
- Nem tudom, hogy újabban miért teszitek ezt… De jó lenne, ha tisztáznátok a problémáitokat. Mert én ezt így nem bírom. Elegem van abból, hogy mindenen csak veszekedni tudtok.
Bólintottak egyet, majd felállni készültek. A pillantásommal visszanyomtam őket a kanapéra.
- Renesmee… Abba nem gondoltál bele, hogy Robnak komoly baja is eshetett volna? –kérdeztem sóhajtva- Ne csináljátok ezt, könyörgöm. Olyan jól kijöttünk egész nyáron, ne most romoljon el a dolog. Már csak három hetünk van itt, kérlek titeket, ne balhézzatok. Beszéljétek meg a dolgokat. Magatokra hagylak titeket.
Újabb bólintás volt a reakció, én pedig már ki is menekültem a házból. Kocsiba pattantam és La push felé vettem az irányt. Úgy éreztem, hogy tényleg jobb lesz, ha ténylegesen kettesben hagyom őket. Hátha akkor meg tudják beszélni a problémájukat. Reméltem, hogy így lesz. Mert ha nem… akkor tippem sem volt, hogy mit kellene tennem.
Embry nyitott ajtót, majd beterelgetett a nappaliba.
- Egyedül vagyok. –mosolyogta- A húgom lelépett a barátnőjéhez, Anya meg… hát, tippem sincs, hogy merre szívódott fel.
- Kedves –fintorogtam- Én a mai napomat tárgyalásokkal töltöttem. Mehettem Renesmee nagyapjához, aztán az egyik üzlet tulajdonosával is beszélhettem.
- Ja, igen. Robert küldött egy üzenetet, hogy most szabadult a börtönből. Nem értettem. –húzta el a száját- Szóval… lecsukták?
Elmeséltem neki az egész ügyet, ő pedig jót derült rajta.
- Na, majd kipiszkálom a világból –jelentette ki- Szappanos viccek… Ha! Ezt bírni fogom.
- Nem volt benn annyi időt.
- Az engem nem érdekel –nevette, én pedig rosszallóan megráztam a fejemet- Most mi van?
- Szörnyű vagy.
- Lehet –somolyogta- Én… meg akartam beszélni a tegnap estét.
- Szerintem mindketten tudjuk, hogy mi történt volna, ha…ha Rob nem dudál, hogy menjek már.
- Igen –bólintott- Megcsókoltalak volna. Igazából… kicsit zavarban érzem magamat… most nem tudom, hogy mit kellene tennem.
- Szerintem felejtsük el –javasoltam- Nem akarok még egyszer csalódni. Mert… Mivel öröklétű vagyok, te előbb-utóbb bevésődnél valakibe. Én pedig, ha beléd szeretnék, akkor újra összetörne a szívem. Nincs annyi pillanatragasztóm, hogy még egyszer összeragasszam!
- Megértem –mosolyodott el- Nem szeretlek… Mondjuk ezt biztosan tudod. Vagyis… szeretlek, mint egy barátot.
- Pontosan!
- Nem tudom, hogy mi volt velünk tegnap este.
- Ideiglenes agyi káosz.
Ezen elvigyorodott, majd a karjaiba zárt.
- Akkor közös megegyezésen alapulóan inkább hagyjuk, igaz?
- Igen –helyeseltem- Ennek a kapcsolatnak nem lenne jövője. Te rövidesen úgyis bevésődsz…
- Mikor?
- Nem tudom –vontam meg a vállamat. Jó volt nézni az izgatottságtól csillogó szemeit.
- Fogadjunk rá! –vetette fel az ötletet, mire elvigyorodtam- Tedd meg a tétet!
- Szerintem… Jövőre bevésődsz. Komoly 365 napod van rá, újév első napjától kezdve. Ötven dolcsi rá.
- Szerintem még ebben az évben –húzta ki magát- Duplázom!
Csak akkor hittem el, hogy tényleg ebben fogadtunk, mikor az ujjai erősen megszorították az enyéimet. Tényleg fogadtam vele!
A nappaliban leültek egymás mellé a kanapéra, én pedig velük szembe, a fotelba huppantam le. Úgy éreztem magamat, mintha én lennék az a bizonyos rossz zsaru a filmekből, akitől félnek a vádlottak.
- Tudjátok ti, hogy mennyi időmbe telt, míg lebeszéltem az üzlet tulajdonosát, hogy ne perelje be egyikőtöket sem? –kérdeztem.
Igazából nem csak időmbe, hanem pénzembe is került. Jó sok pénzembe. Először is, én csináltatom meg a betört üveget másrészt pedig egy aranyos kis kártérítést is kizsarolt. Meg kell valljam, ügyesen csinálta.
- Mégis… mi vezérelt arra Renesmee, hogy belökd Robot egy üzlet kirakatán keresztül a vásárlók közé?
- Összekaptunk.
- Oh, ki gondolta volna! –gúnyolódtam- Mégis mi volt olyan sértő és bántó dolog, hogy bizony ilyen rémes dolgot kellett tenned?
- Csesztetett engem, én pedig visszavágtam.
- Robert, most Renesmee-vel beszélek! –dörrentem rá. A fülét-farkát behúzva süppedt bele a kanapéba.
- Felhoztam, hogy értem már, hogy a családja… miért nem szereti. –nyökögte Renesmee- Tudom, hogy szemét dolog volt… Ő pedig erre Jacobbal szúrt hátba.
- Jogosan tettem!
- Szemét vagy!
Ezután folytatták egymást szidalmazását, ordítva próbálták felülírni az akaratukat… Én pedig nyöszörögni kezdtem, majd elkiáltottam magamat:
- Befogni és leülni!
Így is tettek. Kissé megilletődött volt a pillantásuk, de továbbra is mérgesen meredtek egymásra, majd rám is.
- Nem tudom, hogy újabban miért teszitek ezt… De jó lenne, ha tisztáznátok a problémáitokat. Mert én ezt így nem bírom. Elegem van abból, hogy mindenen csak veszekedni tudtok.
Bólintottak egyet, majd felállni készültek. A pillantásommal visszanyomtam őket a kanapéra.
- Renesmee… Abba nem gondoltál bele, hogy Robnak komoly baja is eshetett volna? –kérdeztem sóhajtva- Ne csináljátok ezt, könyörgöm. Olyan jól kijöttünk egész nyáron, ne most romoljon el a dolog. Már csak három hetünk van itt, kérlek titeket, ne balhézzatok. Beszéljétek meg a dolgokat. Magatokra hagylak titeket.
Újabb bólintás volt a reakció, én pedig már ki is menekültem a házból. Kocsiba pattantam és La push felé vettem az irányt. Úgy éreztem, hogy tényleg jobb lesz, ha ténylegesen kettesben hagyom őket. Hátha akkor meg tudják beszélni a problémájukat. Reméltem, hogy így lesz. Mert ha nem… akkor tippem sem volt, hogy mit kellene tennem.
Embry nyitott ajtót, majd beterelgetett a nappaliba.
- Egyedül vagyok. –mosolyogta- A húgom lelépett a barátnőjéhez, Anya meg… hát, tippem sincs, hogy merre szívódott fel.
- Kedves –fintorogtam- Én a mai napomat tárgyalásokkal töltöttem. Mehettem Renesmee nagyapjához, aztán az egyik üzlet tulajdonosával is beszélhettem.
- Ja, igen. Robert küldött egy üzenetet, hogy most szabadult a börtönből. Nem értettem. –húzta el a száját- Szóval… lecsukták?
Elmeséltem neki az egész ügyet, ő pedig jót derült rajta.
- Na, majd kipiszkálom a világból –jelentette ki- Szappanos viccek… Ha! Ezt bírni fogom.
- Nem volt benn annyi időt.
- Az engem nem érdekel –nevette, én pedig rosszallóan megráztam a fejemet- Most mi van?
- Szörnyű vagy.
- Lehet –somolyogta- Én… meg akartam beszélni a tegnap estét.
- Szerintem mindketten tudjuk, hogy mi történt volna, ha…ha Rob nem dudál, hogy menjek már.
- Igen –bólintott- Megcsókoltalak volna. Igazából… kicsit zavarban érzem magamat… most nem tudom, hogy mit kellene tennem.
- Szerintem felejtsük el –javasoltam- Nem akarok még egyszer csalódni. Mert… Mivel öröklétű vagyok, te előbb-utóbb bevésődnél valakibe. Én pedig, ha beléd szeretnék, akkor újra összetörne a szívem. Nincs annyi pillanatragasztóm, hogy még egyszer összeragasszam!
- Megértem –mosolyodott el- Nem szeretlek… Mondjuk ezt biztosan tudod. Vagyis… szeretlek, mint egy barátot.
- Pontosan!
- Nem tudom, hogy mi volt velünk tegnap este.
- Ideiglenes agyi káosz.
Ezen elvigyorodott, majd a karjaiba zárt.
- Akkor közös megegyezésen alapulóan inkább hagyjuk, igaz?
- Igen –helyeseltem- Ennek a kapcsolatnak nem lenne jövője. Te rövidesen úgyis bevésődsz…
- Mikor?
- Nem tudom –vontam meg a vállamat. Jó volt nézni az izgatottságtól csillogó szemeit.
- Fogadjunk rá! –vetette fel az ötletet, mire elvigyorodtam- Tedd meg a tétet!
- Szerintem… Jövőre bevésődsz. Komoly 365 napod van rá, újév első napjától kezdve. Ötven dolcsi rá.
- Szerintem még ebben az évben –húzta ki magát- Duplázom!
Csak akkor hittem el, hogy tényleg ebben fogadtunk, mikor az ujjai erősen megszorították az enyéimet. Tényleg fogadtam vele!
Otthon édes,
frissen sült sütemény illata fogadott. Az egész házat belengte, körbefogta a
testemet, bekúszott az orromba… A sejtjeim bizseregve vágyódtak az édesség
után.
A konyhában egy tálcán volt, csokoládés tésztája volt, és valami gyümölcsös szósszal volt leöntve. Isteni volt! Az első szelet után lecsúszott a következő is, majd még egy. Közben elégedetten néztem az ég felé és boldog m-betűk hagyták el összezárt ajkaimat.
- Ízlik neki
A hang irányába pördültem: Robert és Renesmee a falnak támaszkodva figyelték, ahogy eszek. Én pedig meglepődve vettem észre, hogy fel sem tűnt, hogy bejöttek a konyhába. Márpedig tényleg ott álltak, nem pedig a képzeletem játszott velem.
- Igen. Isteni lett!
- Békesütemény –szólt Nessie- Bocsánatot akartunk kérni.
- Meg van bocsátva –mondtam, majd játékosan visszafordultam a tálcához- Na jó, vicc volt. Mondjátok csak.
- Szörnyen viselkedtünk. Beismerjük.
- Igen. Robnak tökéletesen igaza van –helyeselt Nessie- Többet nem kapunk össze. Nem taposunk egymás lelkébe.
- Nem hozunk fel szappanos vicceket –fintorogta Rob, mire jóízűen felnevettem.
- Még Embry-től is megkapod, ne aggódj –kacsintottam rá.
- De jó –húzta el a száját.
- Olyan jókat hallottam, hogy egyszerűen képtelenség volt kihagyni –nevette Renesmee- Na, gyere. Ülj csak le. Vagy várj… tudsz te ülni? Hozzak neked egy párnát?
- De vicces…
A konyhában egy tálcán volt, csokoládés tésztája volt, és valami gyümölcsös szósszal volt leöntve. Isteni volt! Az első szelet után lecsúszott a következő is, majd még egy. Közben elégedetten néztem az ég felé és boldog m-betűk hagyták el összezárt ajkaimat.
- Ízlik neki
A hang irányába pördültem: Robert és Renesmee a falnak támaszkodva figyelték, ahogy eszek. Én pedig meglepődve vettem észre, hogy fel sem tűnt, hogy bejöttek a konyhába. Márpedig tényleg ott álltak, nem pedig a képzeletem játszott velem.
- Igen. Isteni lett!
- Békesütemény –szólt Nessie- Bocsánatot akartunk kérni.
- Meg van bocsátva –mondtam, majd játékosan visszafordultam a tálcához- Na jó, vicc volt. Mondjátok csak.
- Szörnyen viselkedtünk. Beismerjük.
- Igen. Robnak tökéletesen igaza van –helyeselt Nessie- Többet nem kapunk össze. Nem taposunk egymás lelkébe.
- Nem hozunk fel szappanos vicceket –fintorogta Rob, mire jóízűen felnevettem.
- Még Embry-től is megkapod, ne aggódj –kacsintottam rá.
- De jó –húzta el a száját.
- Olyan jókat hallottam, hogy egyszerűen képtelenség volt kihagyni –nevette Renesmee- Na, gyere. Ülj csak le. Vagy várj… tudsz te ülni? Hozzak neked egy párnát?
- De vicces…
Este kikotortam a
tükör mögül a levelemet, majd széthajtogattam a benne talált papírt.
Sóhajtottam egyet. Hosszasan bámultam a férfi pulcsiba bújtatott felsőtestét, fekete, rendezetlen tincseit, zöld, csillogó szemeit… Bele-belefeledkeztem a látványba, végül nagyot nyeltem és végigsimítottam a kép alatt lévő magas, cikornya betűkön.
- Damien Dearman… Merre lehetsz?
Sóhajtottam egyet. Hosszasan bámultam a férfi pulcsiba bújtatott felsőtestét, fekete, rendezetlen tincseit, zöld, csillogó szemeit… Bele-belefeledkeztem a látványba, végül nagyot nyeltem és végigsimítottam a kép alatt lévő magas, cikornya betűkön.
- Damien Dearman… Merre lehetsz?
