Love Angel- 73.
fejezet
Vallomás, Randi I.
Vallomás, Randi I.
(Damien)
Az ujjaira kulcsomra az enyéimet, majd kivezettem a
teremből. Ki, egyenesen az udvarra, reménykedve abban, hogy senki sem választotta
ezt a helyet, hogy a szerelmével lehessen. Mázlim volt, egyedül voltunk.
- Miért, Damien? –kérdezte újra, rám emelve kék, csillogó szemeit. Most máshogy ragyogott. Kíváncsinak, vágyakozónak, reménnyel telinek tűnt. Elmosolyodtam a látványra.
- Mert…
Makogtam. Igen, nagyon férfiasan –persze, megforgattam a szemeimet még a gondolatra is- össze-vissza beszéltem mindent. Vagyis egy szót. Sokszor, más-más hanglejtéssel. Izbel pedig egyre türelmetlenebbnek tűnt, de ezt próbálta leplezni, legalábbis nem rám ordítani, hogy bökjem már ki. Le a kalappal előtte, én biztos kiborultam volna erre az időre.
- Mert...
Nos igen, mindig csak elkezdtem, de ennél a szónál megakadtam. Hogy mondhattam volna el azt, amiben még magam sem voltam biztos? Egyszerűen… lehetetlen.
A legkönnyebb utat választottam: Az ajkaihoz hajoltam és megcsókoltam. Úgy, ahogy először tettük ezt. Csak éreztettem vele, hogy nagyjából mit is gondolok, mit érzek iránta. Vagy kezdek érezni… ezek csak részletkérdések.
Reszketve simult bele a karjaimba, az ujjait a hajamba vezette, és éreztem, ahogy belemosolyog a csókba.
- Most kérdezzem meg, hogy ezt miért? –kacarászta zavartan elszakadva az ajkaimtól. Az ölelésemből nem bontakozott ki.
- Lehetőleg ne. Még én sem tudok semmit biztosra –mosolyogtam- Tudom, gáz vagyok. De ezt eddig is tudtad. Utálom a kapcsolatokat, és utálom az egész kötöttség dolgot.
- Nem foglak megfojtani, Damien. Nem olyan vagyok.
- Nem tudhatjuk.
- De tudom! –tiltakozott- Atya ég. Nem hiszem el.
Beletúrt a hajába. Nem tudtam eldönteni, hogy a düh vagy a tehetetlenség vezérelte erre a mozdulatsorra.
- Szóval már ott tartunk, hogy a kapcsolatunkat vitatjuk meg? Ami nincs is? Ez már több, mint szánalmas. Mindkettőnk részéről. Egyszerűen miért nem tudjuk végre eldönteni, hogy mit akarunk? Én el tudom dönteni, régóta tudom, hogy mit szeretnék…
- Micsodát, és miért nem mondtad?
- Mert elutasító lennél, tudom, hogy így lenne. Ezért nem kötöm most sem az orrodra, mert azonnal visszavonulnál és hazaszaladnál. Tudom, hogy ezt tennéd.
- Most végül is miről beszélgetünk? A te álmaidról vagy a valóságról? –vágtam bele a szavába. Megzavarodtam.
- Mindkettőről. Mert a két dolog nagyon is összefügghet egymással, ha úgy akarjuk –sóhajtotta- Miért nem próbáljuk meg?
- Kötöttségek? Évfordulók, meg nagyestélyek, meg... „mutassuk be az idegesítő liba barátnőimnek a pasimat, hadd nyúzzák” partik? Nem vagyok ilyenekbe benne!
- Spontán, laza kapcsolat? –vonta fel a szemöldökét- Oké, nekem nincs ellenvetésem.
- Ennyi? –néztem le rá.
- Mi ennyi?
- Nem is egyezkedsz többet, nem is húzod az agyamat, nem harcolsz ki péntek nyálas dolgokat?
- Szerintem magad is tudod, hogy előbb-utóbb ezekre is hajlani fogsz –kacsintott jókedvűen- Tudom, hogy így lesz. Médium vagyok.
- Meg vicces is –forgattam a szemeimet, majd felnevettem a csintalan tekintetén- Igen, amúgy, biztosan viszlek majd randira, meg… moziba, meg viszek ágyba reggelit, főleg, ha megdolgoztál érte…
- Te! –csapott a karomra, majd felkacagott.
- Szóval biztosan benne leszek egy-két dologba, de szerintem egyenlőre legyen minden szimpla, egyszerű… semmi nyálas dologgal. Aztán majd… később…
- Rendben –bólintott. Elismerően néztem rá. Hát, ez könnyű menet volt. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen belemegy.
- Ráébredtem valamire –ingattam a fejemet.
- Mire? –kíváncsiskodott.
- Hogy nekem van a világon a legkirályabb nőm –nevettem, majd a karjaimba kaptam és megcsókoltam.
Egy hangos koppanás, valamint ágak reccsenése zavart meg minket. Körbenéztünk, majd megláttuk, hogy egy nagyon is ismerős nő tápászkodik fel a földről, nem messze a hátsó, zárt kaputól.
- Átmászott? –bámult rám Izbel.
- Úgy tűnik. Gondolom nem engedték be elől.
- Ez a csaj beteg –tekerte a fejét Iz- Robert bent van, Emmaval táncol!
- Balhét sejtesz?
- Igen –ingatta a fejét- Nicole bármire képes! Látod, még szűk báli ruhában is átmászta a kerítést!
Nicole épp ekkor ért hozzánk, majd egy dühödt, sértődött és utálatos pillantás után eltrappolt mellettünk. Kíméletlenül kiröhögtem.
- Neked is szia! –kiáltott utána Izbel, majd összeszűkítette a szemeit- Hülye p… Nem beszélünk rondán!
- Skizofrén vagy, drága?
- Kérdezd meg a másik énemet, ő hátha tudja rá a választ!
Felnevettem rajta, majd a vállára vetettem a karomat és visszavezettem a terembe.
Igaza volt: Nicole a mi asztalunknál ült, Robert és Jacob között. Emmaline és Renesmee nem volt ott, így Izbel a keresésükre indult, én pedig leültem az asztalunkhoz, amivel azonnal kivívtam Nicole figyelmét –noha ezt kicsit sem akartam.
- Miért, Damien? –kérdezte újra, rám emelve kék, csillogó szemeit. Most máshogy ragyogott. Kíváncsinak, vágyakozónak, reménnyel telinek tűnt. Elmosolyodtam a látványra.
- Mert…
Makogtam. Igen, nagyon férfiasan –persze, megforgattam a szemeimet még a gondolatra is- össze-vissza beszéltem mindent. Vagyis egy szót. Sokszor, más-más hanglejtéssel. Izbel pedig egyre türelmetlenebbnek tűnt, de ezt próbálta leplezni, legalábbis nem rám ordítani, hogy bökjem már ki. Le a kalappal előtte, én biztos kiborultam volna erre az időre.
- Mert...
Nos igen, mindig csak elkezdtem, de ennél a szónál megakadtam. Hogy mondhattam volna el azt, amiben még magam sem voltam biztos? Egyszerűen… lehetetlen.
A legkönnyebb utat választottam: Az ajkaihoz hajoltam és megcsókoltam. Úgy, ahogy először tettük ezt. Csak éreztettem vele, hogy nagyjából mit is gondolok, mit érzek iránta. Vagy kezdek érezni… ezek csak részletkérdések.
Reszketve simult bele a karjaimba, az ujjait a hajamba vezette, és éreztem, ahogy belemosolyog a csókba.
- Most kérdezzem meg, hogy ezt miért? –kacarászta zavartan elszakadva az ajkaimtól. Az ölelésemből nem bontakozott ki.
- Lehetőleg ne. Még én sem tudok semmit biztosra –mosolyogtam- Tudom, gáz vagyok. De ezt eddig is tudtad. Utálom a kapcsolatokat, és utálom az egész kötöttség dolgot.
- Nem foglak megfojtani, Damien. Nem olyan vagyok.
- Nem tudhatjuk.
- De tudom! –tiltakozott- Atya ég. Nem hiszem el.
Beletúrt a hajába. Nem tudtam eldönteni, hogy a düh vagy a tehetetlenség vezérelte erre a mozdulatsorra.
- Szóval már ott tartunk, hogy a kapcsolatunkat vitatjuk meg? Ami nincs is? Ez már több, mint szánalmas. Mindkettőnk részéről. Egyszerűen miért nem tudjuk végre eldönteni, hogy mit akarunk? Én el tudom dönteni, régóta tudom, hogy mit szeretnék…
- Micsodát, és miért nem mondtad?
- Mert elutasító lennél, tudom, hogy így lenne. Ezért nem kötöm most sem az orrodra, mert azonnal visszavonulnál és hazaszaladnál. Tudom, hogy ezt tennéd.
- Most végül is miről beszélgetünk? A te álmaidról vagy a valóságról? –vágtam bele a szavába. Megzavarodtam.
- Mindkettőről. Mert a két dolog nagyon is összefügghet egymással, ha úgy akarjuk –sóhajtotta- Miért nem próbáljuk meg?
- Kötöttségek? Évfordulók, meg nagyestélyek, meg... „mutassuk be az idegesítő liba barátnőimnek a pasimat, hadd nyúzzák” partik? Nem vagyok ilyenekbe benne!
- Spontán, laza kapcsolat? –vonta fel a szemöldökét- Oké, nekem nincs ellenvetésem.
- Ennyi? –néztem le rá.
- Mi ennyi?
- Nem is egyezkedsz többet, nem is húzod az agyamat, nem harcolsz ki péntek nyálas dolgokat?
- Szerintem magad is tudod, hogy előbb-utóbb ezekre is hajlani fogsz –kacsintott jókedvűen- Tudom, hogy így lesz. Médium vagyok.
- Meg vicces is –forgattam a szemeimet, majd felnevettem a csintalan tekintetén- Igen, amúgy, biztosan viszlek majd randira, meg… moziba, meg viszek ágyba reggelit, főleg, ha megdolgoztál érte…
- Te! –csapott a karomra, majd felkacagott.
- Szóval biztosan benne leszek egy-két dologba, de szerintem egyenlőre legyen minden szimpla, egyszerű… semmi nyálas dologgal. Aztán majd… később…
- Rendben –bólintott. Elismerően néztem rá. Hát, ez könnyű menet volt. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen belemegy.
- Ráébredtem valamire –ingattam a fejemet.
- Mire? –kíváncsiskodott.
- Hogy nekem van a világon a legkirályabb nőm –nevettem, majd a karjaimba kaptam és megcsókoltam.
Egy hangos koppanás, valamint ágak reccsenése zavart meg minket. Körbenéztünk, majd megláttuk, hogy egy nagyon is ismerős nő tápászkodik fel a földről, nem messze a hátsó, zárt kaputól.
- Átmászott? –bámult rám Izbel.
- Úgy tűnik. Gondolom nem engedték be elől.
- Ez a csaj beteg –tekerte a fejét Iz- Robert bent van, Emmaval táncol!
- Balhét sejtesz?
- Igen –ingatta a fejét- Nicole bármire képes! Látod, még szűk báli ruhában is átmászta a kerítést!
Nicole épp ekkor ért hozzánk, majd egy dühödt, sértődött és utálatos pillantás után eltrappolt mellettünk. Kíméletlenül kiröhögtem.
- Neked is szia! –kiáltott utána Izbel, majd összeszűkítette a szemeit- Hülye p… Nem beszélünk rondán!
- Skizofrén vagy, drága?
- Kérdezd meg a másik énemet, ő hátha tudja rá a választ!
Felnevettem rajta, majd a vállára vetettem a karomat és visszavezettem a terembe.
Igaza volt: Nicole a mi asztalunknál ült, Robert és Jacob között. Emmaline és Renesmee nem volt ott, így Izbel a keresésükre indult, én pedig leültem az asztalunkhoz, amivel azonnal kivívtam Nicole figyelmét –noha ezt kicsit sem akartam.
***
(Renesmee)
A mosdóban voltunk, Emma a mosdót markolta, én pedig
mellette ácsorogtam. Izbel ekkor jött be, arcán kicsit sem boldog mosollyal.
- Mi történt?
- Emmaline észrevette a nővérét, és bemenekült ide. Robertnek ideje sem volt reagálni, Nicole már meg is ragadta a karját, és húzta az asztalhoz. Levetődött mellé, aztán csacsogni kezdett neki, flörtölni próbált… Én pedig Emma után szaladtam.
- Most már Jacobnál is próbálkozik –motyogta Izbel, nekem pedig kimeredtek a szemeim- Legalábbis… Ne, ne akadj ki! Csak a kezét próbálta simogatni, de Jacob elrántotta, szóval…
- A kis ribanc! Jacob az én pasim! –rikkantottam dühösen. Ebben a pillanatban az összes vérét kiszívtam volna.
- Menjünk ki és szabaduljunk meg a nővérkémtől.
Emmaline a lehető leggúnyosabban ejtette ki az utolsó szót. Megmosolyogtam.
Így hát kiindultunk. Egymás mellett haladtunk és akár a filmekben, itt is többen felénk kezdtek el bámulni.
- Lányok, én ettől a túlzott figyelemtől kezdem magam kényelmetlenül érezni –susogta Emma, mi pedig felnevettünk.
- Mondhatom azt, hogy majd hozzászoksz? –vontam fel a szemöldökömet és rámosolyogtam. A jókedvem azon nyomban el is párolgott, mikor a látóterembe került az asztalunk. Nicole tényleg, szinte szó szerint rámászott Jacobra. Vérszemet kaptam.
Melléjük értem, majd megragadtam Nicole székének a támláját. Egy határozott mozdulattal nagyot rántottam rajta, majd kifordítottam őt az asztaltól. Ijedten kapaszkodott a szék aljába.
- Mi a fene ütött beléd? –rikkantotta- Megőrültél?
- Te nem gondoltad meg teljesen, hogy kivel kezdesz –mondtam fagyosan- Jacob a barátom. Le lehet róla szállni. Ezen kívül Robert magasról tesz rád, Damiennek pedig van egy kis esze.
- Furcsa, a barátod kicsit sem tiltakozott.
- Maximum csak nem mert jelenetet rendezni –válaszoltam neki nyugodt hangon. Tudtam, hogy a bevésődés miatt Jacob képtelen lenne akár ránézni is más nőkre. Ráadásul tudtam, hogy szeret, és már az irántam érzett érzelmei miatt sem használná ki a felkínálkozó alkalmat. Imádtam Jacobot.
Izbel közben leült Damien mellé, aki aztán megpróbálta észrevétlenül Iz combjára simítani a kezét. Hát, én észrevettem, szóval nem lett olyan sikeres a művelet.
Emma pedig csak ácsorgott a nővére mögött és próbált láthatatlan maradni. Nos, ez sem jött össze, ugyanis a következő pillanatban Nicole hátrafordult és szembe találta magát a húgával. Azonnal felforrt az agyvize, vérszemet kapott.
- Mit keresel itt? –sikoltotta, Emma pedig tehetetlenül, zavartan gyűrögette a ruháját- Miért vagy itt, miért nem otthon tanulsz? Menj haza, lúzer, semmi keresnivalód itt!
- Hagyd békén Emmaline-t –szólt rá Robert, majd felkelt a székről és Em mellé állt. Megfogta a kezét és megszorította azt. Nicole pedig csak bámult rájuk, majd ördögi vigyort kreált az arcára. Ezt rossz előjelnek vettem.
- Oh, értem már –nevetett fel- Emma, a szűzies kislány, a visszafogott, lúzer stréber megdugatja magát az iskola nagymenőjével. Robert, ha ennyire ki vagy éhezve, jöhettél volna olyanhoz, aki kinéz valahogy. Mondjuk hozzám. Igen, az jó döntés lett volna. De ha te beéred ezzel… Amit ugye nem hiszek el!
- Állj le, Nicole –dörrent rá Rob. A lány elhallgatott, majd felkacagott, mikor látta, hogy húga szemeit könnyek lepik el. Ne, Emma! El ne bőgd magad!
- A kis pisis –gúnyolódott- Ugyan, te sem gondolod, rémség, hogy beéri veled egy ilyen pasi? Minek képzeled te magad? Nem vagy én!
Emma egy pillanatig megszeppenve ácsorgott, majd összeszűkítette a szemeit. Dühös lett.
- Örülök, hogy nem vagyok te! –kiáltott rá a nővérére, aki a hirtelen dühtől hátratántorodott. Mintha megijedt volna- Örülök, hogy nem lettem egy ribanc, akit bárki megkaphat, csak csettintenie kell! Nekem van eszem, én tanulok, én fogom valamire vinni az életben! Szerinted miért nem volt még normális kapcsolatod? Részben azért, mert azt sem tudod, hogy mit jelent a kapcsolat szó, olyan ostoba vagy! Másrészt pedig mert egyetlen férfi sem akar egy olyan hülye liba mellett lenni, aki még a szorzótáblát sem tudja! Csak arról tudsz fecsegni, hogy milyen hajápolónak titulát gyomirtót vettél megint, hány tubus festéket nyomtál az arcodra reggel, és mennyibe került a vadi új testápolód. Unalmas! Egyszerűen rémesen gyerekes, ostoba, és alpári vagy! Én pedig már oda jutok, hogy szóismétléseket használok miattad, amik egyszerűen szörnyűek! Ostoba, tyúkeszű, eszement, fajankó, fafejű, és még lehetne folytatni! Mást nem lehet rád mondani. Ja, de bocsánat: Szép vagy. De tudod miért vagy szép? Rendben, részben a gének teszik. Viszont te órákat ücsörögsz azelőtt a nyamvadt tükör előtt, és mást sem teszel, csak nyamvadt barbie zenéket dúdolgatsz és fested a szempilláidat. Ez már több mint szánalmas! Tudod te, hogy mire fogod vinni az életben? Semmire! Betűzzem, hogy jól megértsd? Maximum az lesz a hivatásod, hogy a főutak szélén csatangolsz, a sarkon állsz, vagy egy bárban rázod magad a pulton. Egyszóval: kurva! Fel tudod fogni, hogy semmit sem teszel azért, hogy megbecsüljenek?
- Engem sokan szeretnek! –Nicole tiltakozása halk volt, gyenge, és megilletődött. Nevetni akartam rajta.
- Igen? Kicsodák? Azok a pasik, akik felhívnak este, hogy menj át hozzájuk egy menetre? Az nem szeretet, hanem vonzódás, testi kiélvezés. Akkor azok a barbie babák, akiket a barátnőidnek vallasz? Nem. Ők bálványoznak téged, mert bárkit megkaphatsz egy éjszakára. Ezt beismerem, viszont a lényeges elem ebben a mondatban az ’egy éjszakára’. Mert senkinek sem kellesz több időre! Kíváncsi lennék, hogyha egyszer lemosnád a sminkedet, szabadidőt vennél fel kinyűtt pólóval, a körmödről lepattogzana a festék… a barátnőid vajon akkor is ennyire szeretnének? –Emma a mondat végére drámaian lehalkult- Tudod, ha így folytatod, egyedül maradsz életed végére. Mert majd tíz év múlva, amikor elhasznált leszel, ráncos a sok kozmetikumtól és kicsit sem boldog… akkor vajon ki lesz melletted? Szerintem ha ilyen maradsz, akkor mindenki magadra fog téged hagyni. Akkor pedig elkezdhetsz azon gondolkodni, hogy vajon mit rontottál el az életben, miért nem szerettek, miért vagy egyedül… Le fog esni, hogy a családod szeretett téged, amíg meg nem keserítetted az ő életüket is.
Úgy tűnt, hogy Emma befejezte a mondandóját. Robert ámulva nézett rá, Nicole pedig még nem ébredt fel a sokkból. Emma ekkor nézett körül, és feltűnt neki, hogy a terem nagy része őt bámulta. Síri csend volt, még a zene sem szólt. Emmaline elvörösödött, majd Robert zakójába fúrta az arcát. Felnézett rá és motyogott neki valamit, mire Rob bólintott egyet.
- Hazamegyünk –mondta.
Mi pedig követtük őket ki a teremből. Hogy mit mondhatnék erre? Őszintén: semmit. Ámulva néztem az életerős lányt, és sosem gondoltam volna, hogy ilyenre is képes.
Izbel és Damien, valamint Emmaline és Robert is hazament, mi pedig még a parkolóban ácsorogtunk.
- Biztos vagy benne? –nézett le rám Jacob nagy, barna szemeivel. Imádtam ezeket a szemeket, imádtam a tekintetét, imádtam őt magát.
- Teljesen biztos, Szerelmem. Sosem voltam még semmibe ilyen biztos.
Mosolyogva nézett rám, majd magához húzott és megcsókolt. Utána szorosan átölelt és a hajamba lélegzett. Végül sóhajtott egyet, majd a kocsihoz terelt és besegített az anyós ülésre, ő maga pedig bevágódott a kormány elé.
- Akkor indulás –motyogta zavartan.
- Izgulsz? –bámultam rá vigyorogva.
- Igen. Miért, te nem?
- Nem. Tudom, hogy minden rendben lesz, és tudom, hogy ezután csak még inkább közelebb kerülünk egymáshoz, megpecsételjük a kapcsolatunkat. Szeretlek, Jacob. Tudom, hogy ezt kell tennünk.
- Én is szeretlek, Renesmee. Te vagy az életem –lehelte, majd ráhajolt az ajkaimra és újabb csókot nyomott rá. Végül a sebváltóra húzta a kezemet és a sajátját rátette az enyémre. A hüvelykujjával az ujjamon lévő gyűrűt piszkálta miközben indított.
Hogy igazam volt-e? Igen, teljesen. Ez volt életem egyik legjobb döntése.
- Mi történt?
- Emmaline észrevette a nővérét, és bemenekült ide. Robertnek ideje sem volt reagálni, Nicole már meg is ragadta a karját, és húzta az asztalhoz. Levetődött mellé, aztán csacsogni kezdett neki, flörtölni próbált… Én pedig Emma után szaladtam.
- Most már Jacobnál is próbálkozik –motyogta Izbel, nekem pedig kimeredtek a szemeim- Legalábbis… Ne, ne akadj ki! Csak a kezét próbálta simogatni, de Jacob elrántotta, szóval…
- A kis ribanc! Jacob az én pasim! –rikkantottam dühösen. Ebben a pillanatban az összes vérét kiszívtam volna.
- Menjünk ki és szabaduljunk meg a nővérkémtől.
Emmaline a lehető leggúnyosabban ejtette ki az utolsó szót. Megmosolyogtam.
Így hát kiindultunk. Egymás mellett haladtunk és akár a filmekben, itt is többen felénk kezdtek el bámulni.
- Lányok, én ettől a túlzott figyelemtől kezdem magam kényelmetlenül érezni –susogta Emma, mi pedig felnevettünk.
- Mondhatom azt, hogy majd hozzászoksz? –vontam fel a szemöldökömet és rámosolyogtam. A jókedvem azon nyomban el is párolgott, mikor a látóterembe került az asztalunk. Nicole tényleg, szinte szó szerint rámászott Jacobra. Vérszemet kaptam.
Melléjük értem, majd megragadtam Nicole székének a támláját. Egy határozott mozdulattal nagyot rántottam rajta, majd kifordítottam őt az asztaltól. Ijedten kapaszkodott a szék aljába.
- Mi a fene ütött beléd? –rikkantotta- Megőrültél?
- Te nem gondoltad meg teljesen, hogy kivel kezdesz –mondtam fagyosan- Jacob a barátom. Le lehet róla szállni. Ezen kívül Robert magasról tesz rád, Damiennek pedig van egy kis esze.
- Furcsa, a barátod kicsit sem tiltakozott.
- Maximum csak nem mert jelenetet rendezni –válaszoltam neki nyugodt hangon. Tudtam, hogy a bevésődés miatt Jacob képtelen lenne akár ránézni is más nőkre. Ráadásul tudtam, hogy szeret, és már az irántam érzett érzelmei miatt sem használná ki a felkínálkozó alkalmat. Imádtam Jacobot.
Izbel közben leült Damien mellé, aki aztán megpróbálta észrevétlenül Iz combjára simítani a kezét. Hát, én észrevettem, szóval nem lett olyan sikeres a művelet.
Emma pedig csak ácsorgott a nővére mögött és próbált láthatatlan maradni. Nos, ez sem jött össze, ugyanis a következő pillanatban Nicole hátrafordult és szembe találta magát a húgával. Azonnal felforrt az agyvize, vérszemet kapott.
- Mit keresel itt? –sikoltotta, Emma pedig tehetetlenül, zavartan gyűrögette a ruháját- Miért vagy itt, miért nem otthon tanulsz? Menj haza, lúzer, semmi keresnivalód itt!
- Hagyd békén Emmaline-t –szólt rá Robert, majd felkelt a székről és Em mellé állt. Megfogta a kezét és megszorította azt. Nicole pedig csak bámult rájuk, majd ördögi vigyort kreált az arcára. Ezt rossz előjelnek vettem.
- Oh, értem már –nevetett fel- Emma, a szűzies kislány, a visszafogott, lúzer stréber megdugatja magát az iskola nagymenőjével. Robert, ha ennyire ki vagy éhezve, jöhettél volna olyanhoz, aki kinéz valahogy. Mondjuk hozzám. Igen, az jó döntés lett volna. De ha te beéred ezzel… Amit ugye nem hiszek el!
- Állj le, Nicole –dörrent rá Rob. A lány elhallgatott, majd felkacagott, mikor látta, hogy húga szemeit könnyek lepik el. Ne, Emma! El ne bőgd magad!
- A kis pisis –gúnyolódott- Ugyan, te sem gondolod, rémség, hogy beéri veled egy ilyen pasi? Minek képzeled te magad? Nem vagy én!
Emma egy pillanatig megszeppenve ácsorgott, majd összeszűkítette a szemeit. Dühös lett.
- Örülök, hogy nem vagyok te! –kiáltott rá a nővérére, aki a hirtelen dühtől hátratántorodott. Mintha megijedt volna- Örülök, hogy nem lettem egy ribanc, akit bárki megkaphat, csak csettintenie kell! Nekem van eszem, én tanulok, én fogom valamire vinni az életben! Szerinted miért nem volt még normális kapcsolatod? Részben azért, mert azt sem tudod, hogy mit jelent a kapcsolat szó, olyan ostoba vagy! Másrészt pedig mert egyetlen férfi sem akar egy olyan hülye liba mellett lenni, aki még a szorzótáblát sem tudja! Csak arról tudsz fecsegni, hogy milyen hajápolónak titulát gyomirtót vettél megint, hány tubus festéket nyomtál az arcodra reggel, és mennyibe került a vadi új testápolód. Unalmas! Egyszerűen rémesen gyerekes, ostoba, és alpári vagy! Én pedig már oda jutok, hogy szóismétléseket használok miattad, amik egyszerűen szörnyűek! Ostoba, tyúkeszű, eszement, fajankó, fafejű, és még lehetne folytatni! Mást nem lehet rád mondani. Ja, de bocsánat: Szép vagy. De tudod miért vagy szép? Rendben, részben a gének teszik. Viszont te órákat ücsörögsz azelőtt a nyamvadt tükör előtt, és mást sem teszel, csak nyamvadt barbie zenéket dúdolgatsz és fested a szempilláidat. Ez már több mint szánalmas! Tudod te, hogy mire fogod vinni az életben? Semmire! Betűzzem, hogy jól megértsd? Maximum az lesz a hivatásod, hogy a főutak szélén csatangolsz, a sarkon állsz, vagy egy bárban rázod magad a pulton. Egyszóval: kurva! Fel tudod fogni, hogy semmit sem teszel azért, hogy megbecsüljenek?
- Engem sokan szeretnek! –Nicole tiltakozása halk volt, gyenge, és megilletődött. Nevetni akartam rajta.
- Igen? Kicsodák? Azok a pasik, akik felhívnak este, hogy menj át hozzájuk egy menetre? Az nem szeretet, hanem vonzódás, testi kiélvezés. Akkor azok a barbie babák, akiket a barátnőidnek vallasz? Nem. Ők bálványoznak téged, mert bárkit megkaphatsz egy éjszakára. Ezt beismerem, viszont a lényeges elem ebben a mondatban az ’egy éjszakára’. Mert senkinek sem kellesz több időre! Kíváncsi lennék, hogyha egyszer lemosnád a sminkedet, szabadidőt vennél fel kinyűtt pólóval, a körmödről lepattogzana a festék… a barátnőid vajon akkor is ennyire szeretnének? –Emma a mondat végére drámaian lehalkult- Tudod, ha így folytatod, egyedül maradsz életed végére. Mert majd tíz év múlva, amikor elhasznált leszel, ráncos a sok kozmetikumtól és kicsit sem boldog… akkor vajon ki lesz melletted? Szerintem ha ilyen maradsz, akkor mindenki magadra fog téged hagyni. Akkor pedig elkezdhetsz azon gondolkodni, hogy vajon mit rontottál el az életben, miért nem szerettek, miért vagy egyedül… Le fog esni, hogy a családod szeretett téged, amíg meg nem keserítetted az ő életüket is.
Úgy tűnt, hogy Emma befejezte a mondandóját. Robert ámulva nézett rá, Nicole pedig még nem ébredt fel a sokkból. Emma ekkor nézett körül, és feltűnt neki, hogy a terem nagy része őt bámulta. Síri csend volt, még a zene sem szólt. Emmaline elvörösödött, majd Robert zakójába fúrta az arcát. Felnézett rá és motyogott neki valamit, mire Rob bólintott egyet.
- Hazamegyünk –mondta.
Mi pedig követtük őket ki a teremből. Hogy mit mondhatnék erre? Őszintén: semmit. Ámulva néztem az életerős lányt, és sosem gondoltam volna, hogy ilyenre is képes.
Izbel és Damien, valamint Emmaline és Robert is hazament, mi pedig még a parkolóban ácsorogtunk.
- Biztos vagy benne? –nézett le rám Jacob nagy, barna szemeivel. Imádtam ezeket a szemeket, imádtam a tekintetét, imádtam őt magát.
- Teljesen biztos, Szerelmem. Sosem voltam még semmibe ilyen biztos.
Mosolyogva nézett rám, majd magához húzott és megcsókolt. Utána szorosan átölelt és a hajamba lélegzett. Végül sóhajtott egyet, majd a kocsihoz terelt és besegített az anyós ülésre, ő maga pedig bevágódott a kormány elé.
- Akkor indulás –motyogta zavartan.
- Izgulsz? –bámultam rá vigyorogva.
- Igen. Miért, te nem?
- Nem. Tudom, hogy minden rendben lesz, és tudom, hogy ezután csak még inkább közelebb kerülünk egymáshoz, megpecsételjük a kapcsolatunkat. Szeretlek, Jacob. Tudom, hogy ezt kell tennünk.
- Én is szeretlek, Renesmee. Te vagy az életem –lehelte, majd ráhajolt az ajkaimra és újabb csókot nyomott rá. Végül a sebváltóra húzta a kezemet és a sajátját rátette az enyémre. A hüvelykujjával az ujjamon lévő gyűrűt piszkálta miközben indított.
Hogy igazam volt-e? Igen, teljesen. Ez volt életem egyik legjobb döntése.
***
(Robert)
A bál utáni napra terveztük az első randinkat. Így este hétkor már Emmáék háza előtt ácsorogtam és épp megnyomtam a csengőt. Ráparáztam a dolgokra. Sosem filóztam még sosem ennyit azon, hogy mit vegyek fel. Most pedig kétszer átvedlettem, minimum nyolcszor fújtam be magam. Sminkelni nem sminkeltem, eléggé röhejesen festettem volna ki. Fel is röhögtem a gondolatra. A csajok mennyit kenegethetik magukat egy ilyen randi előtt? Vajon Emmaline mennyit készülődött?
Erre meg is kaptam a választ.
Sortban, toppban és smink nélkül nyitott ajtót. Nyomban el is vörösödött, majd az órára kapta a tekintetét.
- Már ennyi az idő? –sikkantotta, majd rám meresztette a szemeit- Annyira sajnálom! Gyere be addig! Épp meccset néztünk Dave-vel, és igazából még nagyon nincs vége. Nem tudom, hogy mit terveztél, de pár perc alatt összekapom magam és mehetünk.
- Emma! Gól!
- Hol? –sikoltotta, majd be is szaladt a nappaliba. A sprintelt jobb választás lett volna. Igaz, az utolsó métereket úgy csúszta végig a kövön, a rózsaszín zoknijában.
- Alexis! –vigyorogta- Nem hiába a kedvencem.
- Pedig béna. Nagyon –mondta a kanapén elterülő srác. Látszott, hogy csak húzni akarja Emmat.
- Hé, Emmaline! –szóltam oda neki, ő pedig felém kapta a pillantását.
- Oh, persze! Megyek készülni! –pattant fel, majd elsuhant mellettem.
Elkaptam a karját és magam felé fordítottam. Megilletődve nézett rám én pedig elvigyorodtam.
- Mi lenne, ha ma nem mennénk sehová? Maradjunk itt, nézzünk meccset, utána meg mondjuk egy filmet. Rendelek pizzát vagy kínait, vagy amit akarsz…
Felsikkantott, majd a nyakamba vetette magát és megszorongatott.
- Ezt beleegyezésnek veszem –nyökögtem- Megfojtasz, cica!
- Bocsi!
El is engedett, majd elfordult, hogy bemutasson –mint kiderült- a bátyjának, Dave-nek. Közben láttam, hogy az arca élénkpirosban tündököl. Édes volt.
- Nem te voltál Nicole pasija? –nézett rám felvont szemöldökkel.
- Nagy hiba volt tőlem –válaszoltam, ő pedig felröhögött és megpaskolta a vállamat.
Az este egy az egyben tökéletes volt. Emma rengeteget nevetett, Dave egy irtó jó fej pasi, én pedig jól éreztem magamat. Em sortban, toppban, smink nélkül is jól nézett ki, sőt, megkockáztatom jobban, mint máskor. Nem tagadom, írtóra megkívántam. Büszke voltam magamra, hogy nem vetettem rá magamat.
Dave ott volt velünk, míg a meccset néztük. Viszont mikor annak vége lett, ő egy pitiáner kis indokkal lelépett és kettesben hagyott minket, Emma pedig betett egy dvdt a lejátszóba. Nem is tudom, hogy miről szólt, sokkal jobban lefoglalt Emmaline, ahogy a karjaiba bújt.
Tökéletes volt.
