Love Angel- 72. fejezet

Love Angel- 72. fejezet
Egyezségek
(Robert)

- Nem, teljesen hülye vagyok –gúnyolódott. Másképp nem tudta levezetni a benne gyűlő feszültséges, zavartságot. Újra vörös volt, és szerintem ezt maga is tudta.
Nagyot sóhajtottam, már a számban forgattam a csípős választ.
Aztán mégis visszanyeltem a szavakat. Nem akartam megbántani, esetleg tovább rontani az amúgy sem rózsás helyzetet.
Imponált az arca piros árnyalata, kissé dühösnek tűnt, viszont szeme csillogott. Nem tudtam eldönteni, hogy a boldogságtól, vagy a visszafojtott könnyektől. Az utóbbinak nagyon nem örültem volna, sőt, a torkomat fojtogatta még a gondolata is.
- Hagyd abba, kérlek! –csattantam fel, majd újra ellágyultam és megsimogattam az arcát- Kérlek, ne vitázzunk. Majd… majd még megbeszéljük, valamit kitalálunk.
- Mégis mit találnál ki? Az időt nem lehet visszatekerni, Robert! Ez hülyeség! Kitalálni valamit… Semmit nem tudsz kitalálni, amivel meg lehetne változtatni, ami történt!
- Nem is azt akarom –motyogtam elnézve a feje felett- Csak szeretném, ha a jövő jobb lenne. Ha mosolyogva gondolnál rá, ha boldog lennél, ha… -megakadtam, majd sóhajtottam egyet- Nem tudom! Igazából nem tudok mit mondani, nem tudok semmit ígérni. Nincsenek konkrét terveim, nem tudok neked egy leírást adni a jövőről. Mindig változik, képtelenség is lenne… Csak azt szeretném, ha megpróbálnánk együtt.
- Találd ki akkor –mondta indulatosan- Ajánlj fel valamit, én meg eldöntöm, hogy jó-e vagy sem!
- Persze, meg még egyezkedsz is, nem? –vontam fel a szemöldökömet, ő pedig dühösen pillantott fel rám- Rendben! Megegyeztünk!
- Menjünk be –sóhajtotta- Inkább üljünk az asztalnál és ne is szóljunk egymáshoz.
Mire reagálni tudtam volna, már ott sem volt. Több méternyire baktatott tőlem, próbálta gyorsan szedni a lábát, noha a magassarkúban nehezen ment neki. Beértem, majd a kezéért nyúltam, ő pedig belesimította a tenyerét az enyémbe. Puha kis keze eltűnt az enyémben. Elégedett mosollyal néztem le, ő pedig zavartan megtekerte a fejét, és kirántotta a kezét a kezemből.
- Szokatlan még?
- Tessék? –hunyorgott.
- A cipő. Nem szoktad meg?
- Nem igen hordok magassarkút –bólintott.
- Csak segíteni akartam, amúgy –mondtam, egy leplezett szemforgatással egybekötve- Nem pedig kapcsolati státuszt kifejezni egy kézfogással. Csak láttam, hogy ebben a homokos talajba belesüpped a sarkad, és gondolom nehéz lehet így menni.
- Már mindegy –dörmögte, majd diadalittas arccal lépett be a terembe- Sikerült egyedül is, nincs szükségem a segítségedre. Úgysem mennék vele sokra.
- Köszönöm, hogy minden célod a földbe döngölni. Imádom ezt az érzést –súgtam gúnyosan a fülébe, majd egyszerűen kikerültem.
Mentem előre pár lépést, majd mikor ráébredtem, hogy nem hallom a sarka kopogását megálltam, és hátra fordultam hozzá.
- Jönnél, vagy minden célod jelenetet rendezni? –vontam fel a szemöldökömet. Hunyorogva nézett rám, majd végre elindult, és gyors lépteivel ki is került.
- Értem, szóval mindkettő –mormogtam- Igazán jó lesz ez az este, ha így folytatod, Emmaline…
- Ne szólíts a teljes nevemen! –fordult hátra.
- Mert, Emmaline? –gúnyolódtam, ő pedig közelebb lépett hozzám. Mérgesnek tűnt, ahogy ráncolta a szemöldökét, majd a tekintetét az enyémbe fúrta.
- Ne húzd ki a gyufát, Robert –válaszolta- Nem szeretem és kész.
- Ha nem mondasz magadról semmit, akkor sosem foglak megismerni.
- Mondtam, hogy nem szeretem. Már tudsz valamit –forgatta a szemeit, majd az asztalunk felé iramodott.
Nagyot sóhajtottam, majd nyöszörögve hátradöntöttem a fejemet. Nehéz menet lesz ez.
Mellé értem, majd lehuppantam hozzá.
- Én pedig bocsánatot kértem. Nem egyszer, nem kétszer, százszor. Őszintén megbántam, ami történt. Tudom-tudom. Nem lehet visszaforgatni az időt, nem is akarom. De könyörgök, hagyd már abba ezt.
- Micsodát?
- Amit csinálsz! Ezt, hogy képtelen vagy arra, hogy elfogadd a helyzetet. Megtörtént, megtörtént. Értem! De szép jövőt akarsz, én is azt szeretnék. De ahhoz tennünk kellene valamit, mert ha így folytatjuk, vagy folytatod, tök mindegy, akkor sosem lesz normális. Akkor csak rosszabb lesz, szörnyűbb, és utálni fogjuk azt is, ha egy teremben kell megmaradnunk. Ezt pedig nem akarom.
- Sosem gondoltam volna, hogy ilyen jó érvelés-szerűséget is össze tudsz hozni –mondta a szemembe bámulva, kissé gyermeteg hangon.
- Elaléltál, mi? –vigyorogtam, majd kihúztam magam. Újra visszahajoltam hozzá- Kérlek.
- Most még rávehető vagyok –motyogta álmatagon- El vagyok alélva.
- Oké, akkor gyorsan kigondolok valamit… -töprengtem- Asszem megvan! Most mond, hogy rendben, rendben?
- Tessék?
- Csak most egyezz bele! Addig el sem mondom! –vigyorogtam, ő pedig nagyot sóhajtott, végül bólintott egyet- Király! Szóval… Mennyi időt is vettem el az életedből?
- Ezzel együtt?
- Nem –nevettem fel. Furcsamód jókedvű voltam. Felvillanyozott a fejemben kikerekedő terv.
- Nem tudom pontosan. Három óra, mondjuk? Nem tudom.
- Oké, akkor három. Sírtál is miattam, igaz?
- Nem –válaszolta dacosan.
- Naaa, cica! Ne hazudj!
- Nem sírtam –mondta mereven.
- Oké… számoljunk fel mondjuk kettőt –vontam meg a vállamat, mire tiltakozni is kezdett.
Eléggé harciasan ellenezte.
- Ugyan, cica, hiába győzködsz. Tudom, hogy sírtál. Minden csaj sír.
- Én nem! –kötötte az ebet a karóhoz.
- Rendben, akkor nem –forgattam meg a szemeimet- Szóval ötnél tartunk… Plusz egy, mert annyi van a rovásomon.
- Hat –vonta meg a vállát- Igazán gratulálok, hogy el tudtál idáig számolni, Robert. Mi is volt a célod vele?
- Randi. Hat randi.
- Mi? Még mit nem!
- Hohó! Beleegyeztél már –vigyorogtam diadalittasan, büszkén.
- Robert. Szerinted ez számít valamit is? –gúnyolódott- Ha nem akarok, nem megyek el.
- Hibázik az elméleted –kacsintottam rá- Megegyeztünk. Megbeszéltük. Beleegyeztél. Megfogadtad. Meg minden ilyesmi, ami arra kötelez, hogy ott legyél azon a hat randin. Cica, hiába tiltakozol! Tudom nagyjából, vagyis inkább sejtem, hogy milyen vagy. Ott leszel, tudom.
- Akkor rosszul tudod –válaszolta mérgesen, majd hátrébb csúszott a székkel- Elegem van belőled!
- Pedig ez még nem is az első randi –vigyorogtam- Tudod mit? Egyezzünk meg abban, hogy azon a hat randin megpróbáljuk együtt…
- Megpróbáljuk a lehetetlent! –javított ki, az utolsó szót megnyomva.
- Nevezd, ahogy akarod, nem érdekel –vontam meg a vállamat- Azon a hat randin próbálunk boldogok lenni, és elfogadni egymást. Megpróbáljuk, hogy milyen lenne, ha…
Inkább nem fejeztem be a mondatot, csak sejtelmesen elmosolyodtam. Láttam, ahogy egy pillanatra elhomályosodik a látása, majd nagyokat pislogott. Az arcát újra pír öntött el, nem akartam ezt megemlíteni neki.
- Aztán döntünk. Az utolsó randin döntünk, hogy hogyan legyen tovább. Ha úgy döntesz, soha többé nem kell találkoznod velem, nem kell beszélnünk, nem kell köszönnünk egymásnak…
- Jó –vágta rá. Fogadni mertem volna arra, hogy száz százalékig biztos abban, hogy nem lesz a randiknak folytatása. Épp ezért egyezett bele.
- Megbeszéltük. Most pedig menjünk táncolni.
A tánctéren a lapockájára simítottam a kezemet, ő pedig hozzám bújt.
- De nem kényszerítesz semmire, ugye?
- Emmaline –szóltam kissé mérgesen, ő pedig rám emelte a pillantását.
Lefagytam. Leesett, hogy ezt nem gonoszan, piszkálásként mondta, hanem… hanem mert tényleg félt ettől. Félt, hogy olyat tennék vele, amit nem akar… hogy olyat tennék vele, amit egyszer már megtettem.
Magamhoz húztam, majd ringatni kezdtem a zenére.
- Ne félj. Megbízhatsz bennem.
Ő pedig nem szólt semmit, csak szorosabban ölelte át a nyakamat.

***

(Izbel)

Mosolyogva néztem a táncparketten dülöngélő párost. Emma Rob nyakába fúrta az arcát, átkarolta a nyakát, Robert pedig a lány hajába lélegzett és a hátát simogatta.
- Hát nem édesek? –nézett rám Renesmee- Rendben, beismerem: nem bírtam ezt a csajt. De kezdem egyre jobban megkedvelni.
- Kezdjük megismerni, ennyi az egész…
- Szerintem ismerték már egymást –jegyezte meg Damien, majd megtámasztotta a vállamon az állát.
- Nekem is úgy tűnik –helyeselt Nessie- Láttátok, hogyan eltűntek egy jó időre? Ki tudja, hová mentek…
Kacsintott egyet, majd elvigyorodott. Felnevettem rajta.
- Hú, de perverz lettél újabban, Kicsim –nyomott egy csókot az arcára Jacob, Renesmee pedig egy mosoly után hozzá hajolt és csókolni kezdte.
- Oda ne nézz- kuncogott Damien- Nyomban felfordul a gyomrom!
- Ki gondolná, hogy egy hideg vámpír nem tudja magát féken tartani, bezzeg egy forróvérű farkas igen…
- Szerinted, Izym, Jake olyan könnyen utasítja vissza Renesmee egyértelmű közeledését? –nevetett fel- Esküszöm, sosem láttam még pasit ennyire szenvedni egy csók után. Renesmee előbb-utóbb meg fogja erőszakolni Jaket… belemászik az alsógatyájába!
Jóízűen felnevettem, majd megfordultam a széken, és átöleltem a nyakát. A kérdés csak úgy kicsúszott az ajkaim közül:
- Miért vagy itt?
- Mert meghívtál? –vonta fel a szemöldökét kissé értetlenül.
- Azt azért tudom… de miért mondtál úgymond igent? –próbáltam józan, magabiztos hangot megütni.
Kinyitotta a száját, majd inkább becsukta. Újra kinyitotta, újra becsukta.
- Mit tátogsz, öreg? Olyan vagy, mint egy felajzott, értelmi fogyatékos kurva a pornófilmben –röhögte Jacob, Damien pedig egy dühös pillantást vetett rá.
- Menjünk ki –nézett rám, majd megfogta a kezemet és felállt.
Kint pedig olyan dolog történt, amire sosem számítottam…