Mint észrevehettétek, most már lehet pipákkal is jelezni a véleményeteket a fejezetről, de azért örülnék pár kommentnek :)
Puszii
81.fejezet –Vagyis II. 40. fejezet
(Bridget)
Szélsebes autó hangja, türelmetlen dobolgatás, fékezés, ajtócsapódás. Időm sem volt feleszmélni, mindezt pár másodperc alatt hallottam meg.
Ezután már Emmett ölelő karjai között találtam magam. Leblokkoltam, nem volt erőm ellökni magamtól, viszont a dicsőségem ezt követelte volna tőlem.
- Mi van, mégsem akarsz szakítani? –nyögtem ki végül.
Válasz helyett csak az ajkaimra nyomta a sajátját, és egy szerelemtől túlcsorduló csókban részesített.
- Nem akarok szakítani veled. Nem akarlak elengedni. Örökre veled akarok lenni. –motyogta apró csókok között - Még ha akarsz, sem szabadulsz meg tőlem.
- Nem is akarok. –karoltam bele a nyakába.
- Nagyon sajnálom. Nem akartalak megsérteni. –nézett esdeklőn rám.
- De miért akartál elküldeni?
- Nem akartam, hogy magadat hibáztasd… Meg fogalmam sincs. Férfi dicsőség, azt hiszem. –kuncogott –De nagyon sajnálom, és rettentően szeretlek.
- Tudom. És semmi gond. –simítottam végig az arcán –Üdvözölnöd kellene a többieket is. Szerintem kíváncsiak lennének a dolgokra.
- Abban biztos vagyok. - sóhajtott fel –De nem érne egy kicsit rá?
- Csak egy kicsit… -mosolyogtam.
- Akkor ne menjünk le hozzájuk. Viszont… Szeretnék valamit kettesben megbeszélni veled. –húzott az ablak felé.
- Van erőm is. –böktem a fejemre, és visszahúztam az ágyra.
- Oh… -kuncogott, és végdőlt az ágyon, engem pedig a mellkasára volt –Van valami szabálya?
- Ne engedd el a kezemet, úgy könnyebb. –mosolyogtam rá.
Összekulcsolta az ujjainkat, én pedig rövid koncentráció után beleléptem a fejembe, és a saját elmémet is kitártam előtte, viszont Edward előtt elzártam a gondolatainkat.
- Na, hallasz? –mosolyogtam rá.
- Igen. –üzente vissza gondolatban.
- Akkor miről is akartál beszélni?
- Ő… Hogy…
- Nyugi. Nekem mindent elmondhatsz. –végigsimítottam az arcán, és egy biztató mosolyt küldtem felé.
- Szeretném, ha összeházasodnánk… még a nyáron.
Elzártam az elmémet előtte. Láttam magamat a gondolataimban, ahogy óriási szemeimet az arcára szegezem. Egyre zavartabb gondolatok cikáztak a fejében.
- Hogy is gondolhattam. Hát persze, hogy nem akarja hozzám kötni az életét. Én barom. Hogy lehettem ilyen ostoba. Hát ki akarna egy ilyen barmot egész életére?Ezt is elcsesztem, király…
- Emmett. Még mindig itt vagyok. –gondolatom csak egy suttogásnyi volt.
- Hopsz…
- És… És én is örülnék neki. És nem tudom, hogy miért ötlött fel benned olyasfajta gondolat, minthogy nem megyek hozzád. Én leszek a világ legeslegboldogabb felesége, ha te leszel a férjem.
- Szeretlek. –húzott magához egy szerelmes csókra.
- Én is téged. –mondtam már hangosan, és kikapcsoltam az erőmet.
Csak a pajzsot hagytam kettőnkön, hogy Edward ne tudjon meg előre semmit.
- Elmondjuk a többieknek?
- Mondjuk. –kuncogtam.
Összekulcsoltam az ujjainkat, és lehúztam a közös szobánkból. Egyenesen a nappaliig mentünk, ahol a többiek már elmélyedve beszélgettek.
- Bridget. –vetette Alice a nyakamba magát.
- Nyugi, Alice. –kuncogtam, és megöleltem.
- Miért léptél le? –mondta, és visszaült Jasper mellé.
- Mert Nich-hez jöttem. Kapott egy levelet Jane-től. –ültem le Emmett ölébe –De ezt tőle kérdezzétek.
- Nich most nincs itthon… -motyogta Esme –Elment vadászni.
- A vámpíroknak is szükségük van táplálékra. –mondta Edward.
- Nem szeretnétek bejelenteni valamit? –tapsikolt izgatottam Alice.
- Alice. –szóltam rá.
- Jól van na. –mondta ajak biggyesztve.
- Akkor mondjuk. –suttogta a fülembe Emmett.
- Na jó, legyen. –mosolyogtam.
- Figyelünk. –szólt sürgetően Bella.
- Megkértem Bridget kezét, és igent mondott. –hadarta le Emmett.
- Gratulálok. –állt fel Esme, és mi után mi is két lábon voltunk, megölelt minket.
És utána sorban mindenki.
- Valamit titkoltok. –suttogta a fülembe Jaz –És ezt Alice sem tudja.
- Na, majd mindjárt megtudja. –kuncogott Emmett.
- És… -folytattam –Most ugrik a majom a vízbe. Még ebben az évben szeretnénk megtartani az esküvőt.
(Bridget)
Szélsebes autó hangja, türelmetlen dobolgatás, fékezés, ajtócsapódás. Időm sem volt feleszmélni, mindezt pár másodperc alatt hallottam meg.
Ezután már Emmett ölelő karjai között találtam magam. Leblokkoltam, nem volt erőm ellökni magamtól, viszont a dicsőségem ezt követelte volna tőlem.
- Mi van, mégsem akarsz szakítani? –nyögtem ki végül.
Válasz helyett csak az ajkaimra nyomta a sajátját, és egy szerelemtől túlcsorduló csókban részesített.
- Nem akarok szakítani veled. Nem akarlak elengedni. Örökre veled akarok lenni. –motyogta apró csókok között - Még ha akarsz, sem szabadulsz meg tőlem.
- Nem is akarok. –karoltam bele a nyakába.
- Nagyon sajnálom. Nem akartalak megsérteni. –nézett esdeklőn rám.
- De miért akartál elküldeni?
- Nem akartam, hogy magadat hibáztasd… Meg fogalmam sincs. Férfi dicsőség, azt hiszem. –kuncogott –De nagyon sajnálom, és rettentően szeretlek.
- Tudom. És semmi gond. –simítottam végig az arcán –Üdvözölnöd kellene a többieket is. Szerintem kíváncsiak lennének a dolgokra.
- Abban biztos vagyok. - sóhajtott fel –De nem érne egy kicsit rá?
- Csak egy kicsit… -mosolyogtam.
- Akkor ne menjünk le hozzájuk. Viszont… Szeretnék valamit kettesben megbeszélni veled. –húzott az ablak felé.
- Van erőm is. –böktem a fejemre, és visszahúztam az ágyra.
- Oh… -kuncogott, és végdőlt az ágyon, engem pedig a mellkasára volt –Van valami szabálya?
- Ne engedd el a kezemet, úgy könnyebb. –mosolyogtam rá.
Összekulcsolta az ujjainkat, én pedig rövid koncentráció után beleléptem a fejembe, és a saját elmémet is kitártam előtte, viszont Edward előtt elzártam a gondolatainkat.
- Na, hallasz? –mosolyogtam rá.
- Igen. –üzente vissza gondolatban.
- Akkor miről is akartál beszélni?
- Ő… Hogy…
- Nyugi. Nekem mindent elmondhatsz. –végigsimítottam az arcán, és egy biztató mosolyt küldtem felé.
- Szeretném, ha összeházasodnánk… még a nyáron.
Elzártam az elmémet előtte. Láttam magamat a gondolataimban, ahogy óriási szemeimet az arcára szegezem. Egyre zavartabb gondolatok cikáztak a fejében.
- Hogy is gondolhattam. Hát persze, hogy nem akarja hozzám kötni az életét. Én barom. Hogy lehettem ilyen ostoba. Hát ki akarna egy ilyen barmot egész életére?Ezt is elcsesztem, király…
- Emmett. Még mindig itt vagyok. –gondolatom csak egy suttogásnyi volt.
- Hopsz…
- És… És én is örülnék neki. És nem tudom, hogy miért ötlött fel benned olyasfajta gondolat, minthogy nem megyek hozzád. Én leszek a világ legeslegboldogabb felesége, ha te leszel a férjem.
- Szeretlek. –húzott magához egy szerelmes csókra.
- Én is téged. –mondtam már hangosan, és kikapcsoltam az erőmet.
Csak a pajzsot hagytam kettőnkön, hogy Edward ne tudjon meg előre semmit.
- Elmondjuk a többieknek?
- Mondjuk. –kuncogtam.
Összekulcsoltam az ujjainkat, és lehúztam a közös szobánkból. Egyenesen a nappaliig mentünk, ahol a többiek már elmélyedve beszélgettek.
- Bridget. –vetette Alice a nyakamba magát.
- Nyugi, Alice. –kuncogtam, és megöleltem.
- Miért léptél le? –mondta, és visszaült Jasper mellé.
- Mert Nich-hez jöttem. Kapott egy levelet Jane-től. –ültem le Emmett ölébe –De ezt tőle kérdezzétek.
- Nich most nincs itthon… -motyogta Esme –Elment vadászni.
- A vámpíroknak is szükségük van táplálékra. –mondta Edward.
- Nem szeretnétek bejelenteni valamit? –tapsikolt izgatottam Alice.
- Alice. –szóltam rá.
- Jól van na. –mondta ajak biggyesztve.
- Akkor mondjuk. –suttogta a fülembe Emmett.
- Na jó, legyen. –mosolyogtam.
- Figyelünk. –szólt sürgetően Bella.
- Megkértem Bridget kezét, és igent mondott. –hadarta le Emmett.
- Gratulálok. –állt fel Esme, és mi után mi is két lábon voltunk, megölelt minket.
És utána sorban mindenki.
- Valamit titkoltok. –suttogta a fülembe Jaz –És ezt Alice sem tudja.
- Na, majd mindjárt megtudja. –kuncogott Emmett.
- És… -folytattam –Most ugrik a majom a vízbe. Még ebben az évben szeretnénk megtartani az esküvőt.
Alice felsikított, és a nyakamba vetette magát. Miután elengedett, elégedetten tapsikolt.
- Szervezhetem én?
- Lehet erre nemet mondani? –kuncogtam.
- Akkor gyere. –ragadott karon, és azonnal az emelet felé húzott.
Még egy gyors csókot nyomtam Emmett ajkaira, majd engedtem a Szervezőzseninek, és a szobáját vettem irányba.
Bent már felfordulás volt. A gardróbja mélyéről dobozok tömkelege került elő, mint év szerint megszámozva. A mostani, és a tavalyi dobozt már kipakolva találtam. A rengeteg újság, prospektus és ruhaanyagminták közepén ülve találtam Alice-t, amint épp egy képes könyv-szerűséget lapozgatott.
- Milyenre gondoltál? –csapta be a könyvet.
- Egy kulcsfontosságú dolog van. –mosolyogtam –Az pedig Forks.
- Komolyan?
- Szervezhetem én?
- Lehet erre nemet mondani? –kuncogtam.
- Akkor gyere. –ragadott karon, és azonnal az emelet felé húzott.
Még egy gyors csókot nyomtam Emmett ajkaira, majd engedtem a Szervezőzseninek, és a szobáját vettem irányba.
Bent már felfordulás volt. A gardróbja mélyéről dobozok tömkelege került elő, mint év szerint megszámozva. A mostani, és a tavalyi dobozt már kipakolva találtam. A rengeteg újság, prospektus és ruhaanyagminták közepén ülve találtam Alice-t, amint épp egy képes könyv-szerűséget lapozgatott.
- Milyenre gondoltál? –csapta be a könyvet.
- Egy kulcsfontosságú dolog van. –mosolyogtam –Az pedig Forks.
- Komolyan?
- Igen. Ott ismerkedtünk meg, rengeteg élmény köt oda. És ott lakik a húgom is, és a szüleim…
- Vendéglista?
- Most mondjam el, hogy kiket szeretnék ott látni?
Csak egy bólintás volt a válasza, meg persze egy óriási mosoly.
- Titeket, a családomat. A volturis barátaimat. Az emberi családomat is… A szüleimet.
- Mármint a vérszerintit? –ámult el.
- Igen. Ezt… már megbeszéltem Aro-val, hogy szeretnék kapcsolatba lépni vele. Már régen, de megegyeztünk ebben. Beavathatom a dologba.
- És hogy sikerült rávenned?
- Egy kis egyezkedés, kuncsorgás, könyörgés. Mellesleg boci szemek, hüppögés, és remegett az ajkam. –kuncogtam –Amúgy nem kellett sokáig kérnem. Aro tudja, hogy nagyon sokat jelentenek nekem.
- Oké. Megjegyeztem. –kuncogott –Úgy tűnik szűk körű rendezvény lesz.
- Farkasok. –szóltam még –Legalább is Petric.
- Jegyzem. –bökött a fejére –Más követelmény?
- Van. Ragaszkodom a koszorúslányomhoz… -mosolyodtam el –Szóval kereshetnél magadnak valami tuti rucit, a húgommal együtt. Meg Jane… ha még itt lenne…
- Szóval…én leszek a koszorúslányod? –hadarta izgatottan.
- Igen. –kuncogtam.
- Köszönöm. –ölelgetett meg.
- Én köszönöm, hogy elvállalod.
- Ez természetes. A Nagy Ruha? –mosolygott, ezzel utalva a menyasszonyi ruhámra.
- Alice. Ezt majd megbeszéljük akkor, ha ketten leszünk. –kuncogtam.
- Rendben… -mondta, és villámgyors körmölésbe kezdett.
A pink szőrös-véges tolla csak úgy siklott a pink füzetlapokon.
- Nem gond, ha csatlakozok? –nyitotta ki Esme az ajtót.
- Dehogy, Anya. Gyere csak.
Alice és Én egyszerre hadartuk le a választ, miközben mindketten ugyanazért az újságért nyúltunk. Kitört belőlünk a nevetés, és Esme is egy óriási mosoly közepette huppant le közénk.
- És mikor is akarjátok?
- Hát… mi nyárra gondoltunk… -mosolyogtam.
Nyár…hm… Jó ötlet volt Emmett részéről.
- A pontos időpontot még nem tudjuk…
- Este vagy délután? –érdeklődött Alice.
- Még nem volt időnk, hogy ilyeneket megbeszéljünk. –húztam el a szám.
- De alig van időnk megszervezni. És ez fontos dolog. Mert úgy állok neki a jövő nézegetésének. Szóval…
- Alice. Nyugi. Ráérünk. Ha egy heted lenne rá is meg tudnád szervezni. Teljesen profira. –kuncogtam.
- Ez igaz… -virult fel az arca –De akkor is, a tökéletes munkához idő kell. És szerintem ti tökéletesnél is jobb első esküvőt akartok.
- Alice. –kuncogtam –Te nem tudsz nem csodásat szervezni, szóval nem tudom, hogy mi itt a baj. Te mindenből tudsz tökéleteset csinálni.
- De…
- Alice. Kicsim. –mosolygott rá Esme –Igaza van Bridget-nek. Hadd beszéljék meg először.
- Igen… -kuncogtam –Mint már hangoztattam elégszer, teljesen egyetértek Anyával. Szóval…
Felálltam, és az ajtóhoz sasszéztam. Az óriási, elégedett, és boldogságot sugárzó mosolyom nem volt letörölhető az arcomról. Csak ott virított, beterítve az arcomat, és nem tudtam letörölni onnan. Boldog voltam, vagyok, és leszek is…
- Megyek, és megbeszélem a dolgokat a vőlegénnyel. –kuncogtam, és becsuktam magam mögött az ajtót…
- Vendéglista?
- Most mondjam el, hogy kiket szeretnék ott látni?
Csak egy bólintás volt a válasza, meg persze egy óriási mosoly.
- Titeket, a családomat. A volturis barátaimat. Az emberi családomat is… A szüleimet.
- Mármint a vérszerintit? –ámult el.
- Igen. Ezt… már megbeszéltem Aro-val, hogy szeretnék kapcsolatba lépni vele. Már régen, de megegyeztünk ebben. Beavathatom a dologba.
- És hogy sikerült rávenned?
- Egy kis egyezkedés, kuncsorgás, könyörgés. Mellesleg boci szemek, hüppögés, és remegett az ajkam. –kuncogtam –Amúgy nem kellett sokáig kérnem. Aro tudja, hogy nagyon sokat jelentenek nekem.
- Oké. Megjegyeztem. –kuncogott –Úgy tűnik szűk körű rendezvény lesz.
- Farkasok. –szóltam még –Legalább is Petric.
- Jegyzem. –bökött a fejére –Más követelmény?
- Van. Ragaszkodom a koszorúslányomhoz… -mosolyodtam el –Szóval kereshetnél magadnak valami tuti rucit, a húgommal együtt. Meg Jane… ha még itt lenne…
- Szóval…én leszek a koszorúslányod? –hadarta izgatottan.
- Igen. –kuncogtam.
- Köszönöm. –ölelgetett meg.
- Én köszönöm, hogy elvállalod.
- Ez természetes. A Nagy Ruha? –mosolygott, ezzel utalva a menyasszonyi ruhámra.
- Alice. Ezt majd megbeszéljük akkor, ha ketten leszünk. –kuncogtam.
- Rendben… -mondta, és villámgyors körmölésbe kezdett.
A pink szőrös-véges tolla csak úgy siklott a pink füzetlapokon.
- Nem gond, ha csatlakozok? –nyitotta ki Esme az ajtót.
- Dehogy, Anya. Gyere csak.
Alice és Én egyszerre hadartuk le a választ, miközben mindketten ugyanazért az újságért nyúltunk. Kitört belőlünk a nevetés, és Esme is egy óriási mosoly közepette huppant le közénk.
- És mikor is akarjátok?
- Hát… mi nyárra gondoltunk… -mosolyogtam.
Nyár…hm… Jó ötlet volt Emmett részéről.
- A pontos időpontot még nem tudjuk…
- Este vagy délután? –érdeklődött Alice.
- Még nem volt időnk, hogy ilyeneket megbeszéljünk. –húztam el a szám.
- De alig van időnk megszervezni. És ez fontos dolog. Mert úgy állok neki a jövő nézegetésének. Szóval…
- Alice. Nyugi. Ráérünk. Ha egy heted lenne rá is meg tudnád szervezni. Teljesen profira. –kuncogtam.
- Ez igaz… -virult fel az arca –De akkor is, a tökéletes munkához idő kell. És szerintem ti tökéletesnél is jobb első esküvőt akartok.
- Alice. –kuncogtam –Te nem tudsz nem csodásat szervezni, szóval nem tudom, hogy mi itt a baj. Te mindenből tudsz tökéleteset csinálni.
- De…
- Alice. Kicsim. –mosolygott rá Esme –Igaza van Bridget-nek. Hadd beszéljék meg először.
- Igen… -kuncogtam –Mint már hangoztattam elégszer, teljesen egyetértek Anyával. Szóval…
Felálltam, és az ajtóhoz sasszéztam. Az óriási, elégedett, és boldogságot sugárzó mosolyom nem volt letörölhető az arcomról. Csak ott virított, beterítve az arcomat, és nem tudtam letörölni onnan. Boldog voltam, vagyok, és leszek is…
- Megyek, és megbeszélem a dolgokat a vőlegénnyel. –kuncogtam, és becsuktam magam mögött az ajtót…
****
(Demetri)
Lassan, ledöbbenve toltam hátra a széket, aminek éles csikorgása töltötte be a helyiséget. Felálltam, és visszanéztem az asztalra. A kép még mindig az asztal közepén hevert, és csak arra a fekete-fehér, már rosszabb állapotban lévő képre voltam képes fókuszálni. A kissé lefogyott, beesett arcú nő boldognak látszott. Arcán mosoly virított, szemeiből a boldogság sugárzott. A hófehér ruha tökéletesen simult vékony alakjához. A menyasszony derekára egy férfias kéz simult, így a vőlegény még közelebb húzta magához az arát. A férfi megkönnyebbülten és örömmel mosolygott. Látszott rajtuk, hogy szeretik egymást. A nő bízott a férfiben, a férfi pedig féltette őt. Észrevehető, ahogy a férfi óvatosan karolja át a derekát, és olyan óvó minden érintése, míg a nő szeretettel simult bele a karjaiba, és ott találta meg a békét. Legalább Cinthia boldog volt.
A mellette fekvő fotóra siklott a tekintetem, ami az elmúlt másodpercekben került elém. Hárman vannak a képen. A sápadt, lefogyott és gyenge asszony a kezében tart egy csecsemőt, ami békésen fekszik a karjaiban, míg a nő arcán könnycseppek hasítanak végig, és közben az ágy háttámlájának dől. A férfi óvatosan törli le a forró, sós cseppeket az arcáról, miközben boldogan mosolyog. Az aggódás és a riadalom mégis fellelhető tekintetében, miközben a nő arcát fürkészi, és szerelmes tekintetét rá szegezi.
Aprót ráztam a fejemen, és hallottam, ahogy a hajtincseim hasítják a levegőt.
- Ezután meghalt… -sóhajtott fel, ahogy a képre néz –Csak egy képre volt időnk. Nem engedte, hogy átváltoztassam. Azt vallotta, hogy ez az élet rendje.
Szemeimet lehunytam. Ő a lánya…
- Szerettem. Nagyon. És ő is szeretett téged. Nap, mint nap emlegetett. Este könnyek között aludt el, és ez csak évekkel később múlt el. Talán az idő segített feldolgozni az elvesztésedet, viszont a hiányod benne maradt.
A távolba révedve próbáltam visszahozni pár emléket. Hogy tehették ezt velem? Elvették az eddigi életem egyik legfontosabb időszakát. És ráadásul mások életét is megkeserítették, nem csak az enyémet. Hol itt az igazság, és az emberesség?
Kutakodtam az emlékeim között, sorban pörgettem a képeket.
Forogtak az agyamban a fogaskerekek, de azt az időszakot, amit kitöröltek az agyamból, csak nem tudtam felidézni. Nem! Valahol csak megvan. Nekem kellenek ezek a dolgok.
(Demetri)
Lassan, ledöbbenve toltam hátra a széket, aminek éles csikorgása töltötte be a helyiséget. Felálltam, és visszanéztem az asztalra. A kép még mindig az asztal közepén hevert, és csak arra a fekete-fehér, már rosszabb állapotban lévő képre voltam képes fókuszálni. A kissé lefogyott, beesett arcú nő boldognak látszott. Arcán mosoly virított, szemeiből a boldogság sugárzott. A hófehér ruha tökéletesen simult vékony alakjához. A menyasszony derekára egy férfias kéz simult, így a vőlegény még közelebb húzta magához az arát. A férfi megkönnyebbülten és örömmel mosolygott. Látszott rajtuk, hogy szeretik egymást. A nő bízott a férfiben, a férfi pedig féltette őt. Észrevehető, ahogy a férfi óvatosan karolja át a derekát, és olyan óvó minden érintése, míg a nő szeretettel simult bele a karjaiba, és ott találta meg a békét. Legalább Cinthia boldog volt.
A mellette fekvő fotóra siklott a tekintetem, ami az elmúlt másodpercekben került elém. Hárman vannak a képen. A sápadt, lefogyott és gyenge asszony a kezében tart egy csecsemőt, ami békésen fekszik a karjaiban, míg a nő arcán könnycseppek hasítanak végig, és közben az ágy háttámlájának dől. A férfi óvatosan törli le a forró, sós cseppeket az arcáról, miközben boldogan mosolyog. Az aggódás és a riadalom mégis fellelhető tekintetében, miközben a nő arcát fürkészi, és szerelmes tekintetét rá szegezi.
Aprót ráztam a fejemen, és hallottam, ahogy a hajtincseim hasítják a levegőt.
- Ezután meghalt… -sóhajtott fel, ahogy a képre néz –Csak egy képre volt időnk. Nem engedte, hogy átváltoztassam. Azt vallotta, hogy ez az élet rendje.
Szemeimet lehunytam. Ő a lánya…
- Szerettem. Nagyon. És ő is szeretett téged. Nap, mint nap emlegetett. Este könnyek között aludt el, és ez csak évekkel később múlt el. Talán az idő segített feldolgozni az elvesztésedet, viszont a hiányod benne maradt.
A távolba révedve próbáltam visszahozni pár emléket. Hogy tehették ezt velem? Elvették az eddigi életem egyik legfontosabb időszakát. És ráadásul mások életét is megkeserítették, nem csak az enyémet. Hol itt az igazság, és az emberesség?
Kutakodtam az emlékeim között, sorban pörgettem a képeket.
Forogtak az agyamban a fogaskerekek, de azt az időszakot, amit kitöröltek az agyamból, csak nem tudtam felidézni. Nem! Valahol csak megvan. Nekem kellenek ezek a dolgok.
„-Szeretlek! –suttogtam.
- Én is téged… -mosolygott, miközben kezeinket összekulcsolta.
Furcsa volt. Az én hideg, és nagy kezem, az ő meleg, és apró kacsójához képest. Mégis tökéletesen összepasszoltak. Összeillettek, akárcsak mi.
- Örökre veled leszek… -susogta a fülembe.
- Megtennéd értem? –néztem gesztenyebarna szemeibe, amit most könny homályosított el.
- Tudod, hogy érted bármit megtennék. –simította a kezét az arcomra.
- De… közűlünk való is lennél… bevállalnád az örök…sanyarúságot?
- Sanyarúságot? Ha veled leszek, az nem lehet rossz. –folyt le a könnycsepp az arcán –Boldog leszek, csak veled lehessek. Kérlek, Demetri.
- Szeretlek. –csókoltam meg.
- Én is téged. –biztosított.
- Jön valaki… - pillantottam az ajtó felé, amin keresztül halk léptek zaja szűrődött be.
- Kérlek. –csimpaszkodott a karomba- Vigyél magaddal. Ne hagyj itt.
- Visszajövök még, butus. –simítottam az arcára, miközben felálltam az ágyról, és az ablak felé sétáltam.
- Ezt vidd magaddal. –vette le a nyakából a láncot, amin a szív lógott, és a kezembe nyomta.
- De…ez…
- Ezt az anyámtól kaptam. –bólintott, miközben újabb könnycseppek folytak végig csodás arcán.
- Nem fogadhatom el. –tettem a kezébe.
- Kérlek. Vidd magaddal. És emlékezz rám. –zokogott fel, és a kezemre kötötte.
- De visszajövök még. –mosolyogtam rá, megcsókoltam, és a kitárt ablakhoz mentem.
Kiugrottam rajta, és már csak egy suttogás jutott el a fülemhez:
- Többé nem látsz, nincs több alkalom. Szeretlek… -suttogta, miközben újabb zokogás miatt csuklott el a hangja.”
- Én is téged… -mosolygott, miközben kezeinket összekulcsolta.
Furcsa volt. Az én hideg, és nagy kezem, az ő meleg, és apró kacsójához képest. Mégis tökéletesen összepasszoltak. Összeillettek, akárcsak mi.
- Örökre veled leszek… -susogta a fülembe.
- Megtennéd értem? –néztem gesztenyebarna szemeibe, amit most könny homályosított el.
- Tudod, hogy érted bármit megtennék. –simította a kezét az arcomra.
- De… közűlünk való is lennél… bevállalnád az örök…sanyarúságot?
- Sanyarúságot? Ha veled leszek, az nem lehet rossz. –folyt le a könnycsepp az arcán –Boldog leszek, csak veled lehessek. Kérlek, Demetri.
- Szeretlek. –csókoltam meg.
- Én is téged. –biztosított.
- Jön valaki… - pillantottam az ajtó felé, amin keresztül halk léptek zaja szűrődött be.
- Kérlek. –csimpaszkodott a karomba- Vigyél magaddal. Ne hagyj itt.
- Visszajövök még, butus. –simítottam az arcára, miközben felálltam az ágyról, és az ablak felé sétáltam.
- Ezt vidd magaddal. –vette le a nyakából a láncot, amin a szív lógott, és a kezembe nyomta.
- De…ez…
- Ezt az anyámtól kaptam. –bólintott, miközben újabb könnycseppek folytak végig csodás arcán.
- Nem fogadhatom el. –tettem a kezébe.
- Kérlek. Vidd magaddal. És emlékezz rám. –zokogott fel, és a kezemre kötötte.
- De visszajövök még. –mosolyogtam rá, megcsókoltam, és a kitárt ablakhoz mentem.
Kiugrottam rajta, és már csak egy suttogás jutott el a fülemhez:
- Többé nem látsz, nincs több alkalom. Szeretlek… -suttogta, miközben újabb zokogás miatt csuklott el a hangja.”
Az emlékkép levetítődött a szemeim előtt, és nem értettem. Tehát tudta, hogy vége. Hogy vége lesz, ha én… ha én nem viszem magammal.
Hirtelen furcsa érzések törtek rám. A szemem szúrt, a szomorúságtól mozdulni sem tudtam.
Lassan az ajtóhoz indultam, és óvatosan kinyitottam azt. Mély, lapos levegőket vettem, és próbáltam nem zokogni.
Nem! Hogy lehettem ilyen ostoba! El kellett volna vinnem!
- Demetri. Minden rendben? –hallatszott mögöttem a hang. Én csak megráztam a fejem, és kiléptem a napsütésre.
Ahogy a fűre ért a lábam, nem tudtam magamnak parancsolni, csak mentem az erdő felé, és egyre több remegés futott végig rajtam. Le kellett valahol vezetni a feszültséget.
- Megmondtad neki? –hallottam bentről Nancy hangját –Apa! Én akartam! Mindent elrontasz!
Ezután már csak a négy mancs dobogását hallottam, és megjelent előttem a jól ismert tigris alak, amit most csak egy kézsuhintással löktem el magamtól, aminek az eredménye egy óriási reccsenés lett, emberi sikítással ötvözve…
Hirtelen furcsa érzések törtek rám. A szemem szúrt, a szomorúságtól mozdulni sem tudtam.
Lassan az ajtóhoz indultam, és óvatosan kinyitottam azt. Mély, lapos levegőket vettem, és próbáltam nem zokogni.
Nem! Hogy lehettem ilyen ostoba! El kellett volna vinnem!
- Demetri. Minden rendben? –hallatszott mögöttem a hang. Én csak megráztam a fejem, és kiléptem a napsütésre.
Ahogy a fűre ért a lábam, nem tudtam magamnak parancsolni, csak mentem az erdő felé, és egyre több remegés futott végig rajtam. Le kellett valahol vezetni a feszültséget.
- Megmondtad neki? –hallottam bentről Nancy hangját –Apa! Én akartam! Mindent elrontasz!
Ezután már csak a négy mancs dobogását hallottam, és megjelent előttem a jól ismert tigris alak, amit most csak egy kézsuhintással löktem el magamtól, aminek az eredménye egy óriási reccsenés lett, emberi sikítással ötvözve…
