Love Angel- 63. fejezet

Love Angel- 63. fejezet
Bizalom
(Izbel)


A könnyeim szabadon csorogtak az arcomon. A csengő éles, magas hangja még a fülemben búgott. Az ajtó rostjait bámultam, közben éreztem, ahogy a szél a hajamba kap.
Elegem volt. Minden soknak bizonyult, közel álltam ahhoz, hogy mindent feladjak. Egyszerűen csak el akartam menni, magam mögött hagyni a problémáimat… mint ahogy nem egyszer tettem már. Megfutamodtam volna, igen. Nyíltan felvállalom, hogy ilyen pipogya alak lettem.
A bejárati ajtó kitárult, Damien pedig a pillanatnyi meglepettsége után nyomban a karjaiba is zárt. A kellemesen férfias illata, a meleg ölelése kissé megnyugtatott, noha még mindig folytak a könnyeim.
A kanapéhoz terelgetett, egy plédet terített körém és leült velem együtt. Továbbra is magához szorított, a hajamba sutyorgott nyugtató szavakat, végül csak ringatott.
- Mit tett ez a barom már megint? –kérdezte inkább csak magától. Így megbizonyosodtam arról, hogy tud a dolgokról. Szerintem az arcom, és a szemeimben tükröződő csalódás mindent elárult.

Fél órával később Damien tudott az egész napomról. Mindent elmondtam neki, a vitámat Robbal szóról szóra vissza tudtam adni. Fájt a tudat, hogy így elmérgesedett a viszonyunk, az pedig még inkább, hogy nem láttam kiutat belőle.
- Nem mondom, hogy beszéld meg vele, mert úgysem jönne össze. Ő még egy gyerek, Izbel –simogatta meg az arcomat- Te pedig már nem vagy az. Előbb-utóbb rá fog ébredni, hogy hülyeséget tett. Hidd el, a csaj ki fogja rakni a szűrét, és máris utánatok fog koslatni.
- Csak azért ne jöjjön vissza, mert annak a ribancnak nem kell…
- Na! –tekerte a fejét- Mi is a neve?
- Nicole, és örülök, hogy ennyire figyelsz a beszámolóimra –róttam meg sértődötten.
- Ugyan, drágám –nevetett fel- Tudod, hogy jelentéktelen neveket nem jegyzek meg.
- Ne hazudj! –mosolyogtam fel rá- Még ha jól is esik, amit mondasz, tudom, hogy nem igaz. Mellesleg bomba csaj… Elvileg modellkedett egész nyáron.
- Te is mehetnél fotózásokra, Renesmee-vel karöltve.
- Ugyan –legyintettem- Túlzottan elfogult vagy, Damien.
- Lehetséges –vigyorogta- Amúgy… szerintem hétvégén leugrok hozzátok pár napra.
- Tényleg? –csillantak fel a szemeim- Renesmee oda lesz!
- Főleg, ha viszem neki Jacob-ot, igaz? –nevetett.
- Pontosan! De jó ötleteid vannak! Renesmee szerintem isteníteni fog, ha megoldod.
- Hm, akkor be kell szereznem egy olajfa koszrút, nem is beszélve arról a poncsó szerű izéről. Hú, beszélnem is kell egy portréfestővel, hogy gyorsan megalkossa rólam a festményt.
Ekkor felpattant, a plédet maga köré tekerte, kihúzta magát és a kezét csípőre tette. Komoly képet vágott, végül nevetve visszahuppant mellém.
- Brávó! Igazán hiteles –tapsoltam meg, majd kihívóan felhúztam a szemöldökömet- De tudod, van egy bökkenő…
- Figyelek.
- Az istenek legyantáztatták a lábukat –füllentettem, majd felnevettem- Neked is le kéne, így nem vagy teljesen élethű.
- Hű, akkor inkább hagyom a dolgot –kacagta, majd magához ölelt- Sietsz haza?
- Ennyire el akarsz küldeni? –biggyesztettem le az ajkamat, mire megforgatta a szemeit- Amúgy igen, lassan mennem kellene. Reneesmee-nek még át kell vinnem a leckét, valamint ha egyszer átmegyek, akkor nyilván észre veszi rajtam, hogy mennyire el vagyok kenődve… Akkor pedig nincs megállás, Robert-szidás lesz felsőfokon.
- Bár hallanám –vigyorogta, majd feltápászkodott- De még indulás előtt jöhet egy fagyi, ugye?
- Ha állandóan fagyival tömsz, oda a modell alakomnak! –nevettem- Attól függ, hogy milyen ízű…
- Beszereztem a kedvencedet, ne aggódj.

Renesmee dühe nem csillapodott másnapra, noha a pénteki forgatagban ideje sem alig volt, hogy kiélje a dühét.
- Mi az, hogy most is le kell adni az előrehozott vizsgák listáját? –kérdezte indulatosan- Leadtam tavaly! Kétszer! De az az idegesítően béna igazgatóhelyettes mindig elkeverte! Most mi lesz, ha évvégén nem tudok leérettségizni kémiából? Nem fogok jövőre halasztani mindent!
- Nyugi. Letesszük a kémiát előbb, ne idegeskedj.
- De ha most is valamit csinál ez a nőszemély, olyat nem ér…
Felnevettem rajta, majd kikaptam a kezéből a papírját és inkább én kopogtam be az irodába. Reméltem, hogy a vállam felett sem fog semmilyen kommentárt a hölgy arcába vágni. Nem volt szükség egy intőre…
Egész délutánig le sem nyugodott. Robert az ő gyilkos tekintete kereszttüzében égett, a kommentárjait hallgatta. De mégsem válaszolt rá, csak szánakozóan nézett a szemembe. Rosszul voltam tőle. Hiába néztem a szemeibe, nem bírtam megérteni, hogy hogyan jutottunk el idáig…
- Jacob nem reagál az üzenetemre –jegyezte meg utolsó órán Renesmee, miközben a telefonját nyomogatta. Én jegyzeteltem helyette is a füzetébe.
- Hányat küldtél neki? Tizet? Húszat?
- Tizenhármat. A tizennegyediket most írom –motyogta, közben gyorsan jártak az ujjai az érintőképernyőn- Nem figyel a tanár úr, igaz?
- Nem, viszont feltűnő, hogy egész órán hozzá sem nyúltál a tolladhoz –válaszoltam- Nekem már fárad a kezem, Nessie.
- Majd kiengesztellek… meg így legalább tartozom egyel, majd legközelebb én írok neked –vigyorogta- Mi a fenéért nem válaszolt?
- Nem tudom.
Igazából nagyon is jól tudtam. Damien nem volt rest beavatni a részletekbe, miszerint Jacob mellette ücsörög az anyósülésen, miközben a reptér felé zötykölődnek. A jóslása szerint az utolsó órára épp ide fognak érni, ha nem kerülnek dugóba. Én pedig tudom, hogy nem fognak dugóba kerülni, szóval Renesmee-nek már csak négy és fél percet kell várnia a megváltásig. Plusz pár percet, míg kikeveredünk az iskolából. Nekem ez pont elég szenvedés lesz mellette.
Az óra végét jelző erőteljes csengő szinte felszólította Renesmeet, hogy a füléhez emelje a telefonját és most hívás üzemmódba kapcsoljon. Majdnem felnevettem rajta.
Végül csak nagy nehezen bírtam rá arra, hogy tegye végre el a készüléket és inkább koncentráljunk arra, hogy mihamarabb hazaérhessünk.
- Igazad van. Otthon felmegyek az internetre, megnézem, mikor volt fent utoljára. Egy zseni vagy –vigyorogta, majd gyorsan belepakolt a táskájába- Remélem nem történt semmi baja és…
- Hidd el, minden rendben van vele. Garanciát vállalok érte.
- Legyen igazad –sóhajtotta, majd a vállára dobta a táskáját.
Mikor végre kiértünk az iskolából, az eddig nem ismert fekete kocsi sok kíváncsi tekintetet vonzott magához. Igaz, világos volt, hogy a női szemek nem az új felniket és a fényezést vizslatják, hanem a sötét autónak dőlő két magas, jóképű alakot.
Renesmee nem totojázott. Sietős léptekkel szelte át a parkolót, majd barátja nyakába ugrott és hosszan megcsókolta. Damien rám mosolygott, majd még egy kissé szégyenlősnek tűnő integetéssel is jelezte, hogy vár maga mellé.
- Szia –köszöntem, majd egy puszit nyomtam az arcára- Időben ideértetek.
- Mondtam, hogy sietek –válaszolta, majd levette a vállamról a táskát és az ülésre hajította- Milyen napod volt?
- Unalmas, ráadásul Nessie kiidegelt –forgattam meg a szemeimet.
- Robert?
- Halkabban –szóltam rá, mire felnevetett- Semmi különös nem történt, minden maradt változatlan.
- Nem akartok még egy motorversenyre benevezni? Mehetne most ő egyedül…
- Damien! –szóltam rá, mire csibészesen félmosolyra húzta az ajkait- Te sem kívánhatod, hogy baja essen.
- Én? Mikor kívántam én ilyet? –kérdezte tettetett csodálkozással, mire egy apró legyintés volt a válaszom.
- Mikor lebuktunk Embryvel, én is gyönyörű sérüléseket szenvedtem, Dam –tettem azért hozzá- Hol leszel az elkövetkezendő kettő napban?
- Nálad –válaszolta, majd magához ölelt- Rég volt tegnapelőtt.
- Oh, bocs –nevettem- Régen hallottad a jellemző nyávogásomat… Nem hogy örülnél, hogy nem kell fölöslegesen hallgatnod a fecsegésemet. Egy nap szünet… maga a megváltás!
- Már akinek.
- Úgy köszönöm!
Renesmee-nek most különösen magas, izgatott és boldog volt a hangja. Így nem lepődtem meg, mikor pár másodperc múlva már nem a meleg ölelésbe bújva találtam magam. Helyettem a vámpírlány szorongatta meg a sármos férfit. Jacob pedig kissé feszengve ácsorgott mellettük, a szemével kommentálva az egész jelenetet. Jót mulattam rajta.
- Minden rendben otthon? –kérdeztem a farkastól, mire megvonta a vállát.
- Voltaképp igen. Van egy-két malőr, de közel sem annyi, mint az ottlétetek alatt. Mintha csak téged követnének.
- Nem tudom… itt még nem találkoztam senkivel –mosolyogtam- Embry jól meg van? Seth? Régen beszéltem velük… Röstellem is, hogy ennyire elhanyagoltam őket.
- Hallanád, hogy mivel kezdődik a beszélgetés, ha találkoznak. Első kérdések között felmerülsz te, valamint az, hogy nem-e beszélt veled valamelyikünk.
- De édesek! –vigyorogtam, mire ő is felnevetett- Felhívom őket este… Esetleg ráveszem őket egy kis skype-ozásra. Kaphatók rá?
- Érted bármit megtesznek, nem vetted még észre?
- Nem használom ki a felém táplált tiszteletüket –nevettem- Sem a szeretetüket.
- Ez olyan költőin hangzott –jegyezte meg, majd magához vonta Renesmee-t.
- Hagyjuk őket turbékolni. Hagyd itt a kocsit nekik, mi menjünk sétálni.
- Ahogy szeretnéd –mosolyogta Damien, majd a kezem után nyúlt- Hol van Nicole?
- Robert mellett –válaszoltam, majd kérdő tekintetét látva magyarázni kezdtem- Jobbra nézz, a kijárat mellett ácsorognak, Nicole mellett ott van az egyik barátnője is.
- Oh látom. Tényleg nem semmi a csaj –motyogta.
- Ezt hallottam! –sipítottam fel, majd meglöktem a vállát- Téged is a bűvköre alá von?
- Nehezen –tekerte a fejét- Én férfi vagyok, nem egy gyerek. Nem dőlök be az ilyeneknek. Amúgy köszönök Robertnek, úgyis idenézett.
Tényleg így tett. Megfogta a kezemet és kényszerített, hogy mellette lépkedve közeledjek hozzájuk.
- Nem akarom.
- Nem kívánságműsor –válaszolta.
- Mérges leszek.
- Már az vagy –nevette- Ezután majd megsértődsz, én pedig alig várom, hogy kiengeszteljelek. Meg kell értened, Izbel, hogyha kerülöd a problémát, menekülsz előle, akkor sosem fog megoldódni.
- És ha nem akarom megoldani a problémát?
- Olyan nincs –tekerte a fejét- Az nem rád vallana, bébi.
- Mi van, ha megváltoztam?
- Persze, hogy is ne. Hello, Robert.
Túlságosan hamar érkezett el az a pillanat, mikor Robert mellett kellett ácsorognom, és Nicole gyilkos tekintetét kell magamon éreznem. Damien bátorítóan szorította a kezemet, én pedig nem tudtam mást tenni, csak bízni benne.
- Szia, Nicole vagyok.
- Damien. Sokat hallottam már rólad –válaszolta, majd lemosolygott rám- Csak gondoltam megkérdezem, hogy mi újság veled, Robert, úgyis régen találkoztunk.
- A suli döcögősen megy, de amúgy minden rendben. Sőt, több, mint rendben.
Miközben Robert mesélni kezdett a fociban elért újabb eredményeiről, Damient pedig az egyik építkezésről kérdezte, nem kerülte el a figyelmemet, ahogy Nicole nagyra tágult, feledtév érdeklődő szemekkel vizslatta a kezemet szorongató férfit. Vérszemet kaptam.