Sziasztok! :)
Nos, sajnálom, hogy késtem a fejezettel, de a suli minden időmet és energiámat elszívja.
A fejezetről csak annyit, hogy lehet, hogy apró csalódást fog okozni nektek. Ez a dolog természetesen a jövőben még alakulni fog, de azt nem árulom el, hogy pozitív vagy negatív irányban :)
Jó olvasást! :)
Love Angel- 62. fejezet
Újra iskola
(Izbel)
A reggeli forgalom újra a tetőfokára hágott. Az iskolához vezető út tele volt autósokkal. Csak reménykedni tudtam, hogy beérek időre.
Késésben voltam. Okolhatom emiatt Damient és azt, hogy rávett egy éjszakán át tartó filmezgetésre nála. Nem aludtam, de ez nem számított gondnak. Az viszont főbb probléma, hogy csak hétkor keveredtem haza.
Így a nagy sietség arra sarkalt, hogy egy gyors átöltözés után csak felcopfozzam a hajamat, majd már autóba is pattantam, így is megkéstem. Renesmee és Robert már kint toporogtak a suli előtt, meglehetősen türelmetlennek tűntek.
- Negyven van –jegyezte meg Renesmee, mikor elé értem- Félre beszéltük meg. Ez tíz perc.
- Bocs. Elaludtam –füllentettem, majd hátrasöpörtem az egyik előre csúszó tincsemet- Még sminkelni sem volt időm.
- A hajadra sem –fintorogta.
- Szerintem jól néz ki –szúrta közbe Rob, majd vigyorogva magához ölelt- Kiráz a hideg, ahogy csak meglátom az iskola falát. Ez már egy tovább haladott stádium!
- Menthetetlen vagy, bizony -helyeselt Renesmee- Nem szoktál a csengővel álmodni? Netalántán arra a hangra kelni?
- De, a kicsengetés gyakran felébreszt -nevetett Rob- Na de a viccet félretéve...
- Jó, hogy mondod! Mennünk kell a mosdóba –vágta rá Nessie, majd kotorni kezdett a táskájában, végül leakasztotta a válláról és Rob kezébe nyomta- Vidd be a terembe, kérlek. Izbel cuccát is. Köszönöm.
- Miért nem mondhatom végig a mondandómat?
- Mert ez egy létfontosságú dolog. Te nem értheted, mert pasiból vagy –mondta Nessie lemondóan.
Nem is várta meg, hogy a fiú tiltakozhasson. Azonnal megragadta a kezemet és már ráncigált is. A mosdó szerencsére világos volt, és nem egy jókora tükör fedte a falakat. Renesmee nem is tétlenkedett, már neki is esett a hajamnak, az én kezembe pedig belenyomta a neszeszerét.
- Sminkelni. Most –utasított, én pedig nevetve engedelmeskedtem neki.
Végül egy oldalra ívelő fonattal lettem gazdagabb, Nessiet pedig képtelen voltam lebeszélni az élénk színű rúzsról sem…
Így a terembe érve nem kis meglepetést okozott a kinézetem. Noha nem értettem, hogy miért.
- Be kell ismernem, hogy jól nézel ki –bókolt Robert- Még ha nem is teljesen értem, hogy suliba minek ennyire kicsípni magatokat.
- Ez női ügy, Roby –vigyorogta Nessie, majd megkerülte a padot és leült mellém- Első nap különösen jól kell kinézni. Ki tudja, lehet, hogy az egyik elsős újonc a talpa nyomát fogja nyalogatni.
- Fúj –tekerte a fejét Rob- Egyrészt, ez tökre abszurd. Másrészt, minek neki egy tizenöt éves kis lelenc? Ha annyira vágyna a szexre, itt lennék én. De szerintem elsősorban nem erre hajt, hanem a szerelemre, arra pedig ott van Damien.
- Hé! Miért beszéltek úgy, mintha itt sem lennék?
- Ja, hogy te is itt vagy –nevette Rob, majd egy puszit nyomott az arcomra- Tudod, hogy Damiennel még jó sokáig foglak piszkálni. Továbbra is tartom az elméletemet, bébi.
- Tudom –sóhajtottam.
- Nem hiányzik? –faggatott felvont szemöldökkel, kíváncsi tekintettel. Robert kifordult önmagából, talán a pszichológusi pályát választja?
- De, hiányzik –forgattam meg a szemeimet- Ahogy neked is hiányoznak a srácok.
- De te bele vagy esve a pasiba –kötötte az ebet a karóhoz- Ezt már egyszer fixen kijelentettem és nem vagyok hajlandó eltérni az állításomtól.
- Most én is egyet értek vele, Izbel.
- Et tu mi fili, Brute? –tekertem a fejemet.
- Hú, mit csinál itt ez a csaj?
Robert figyelmét nem volt nehéz elterelni. Egy hosszú, sötét hajú lány lépdelt be a terembe. Egyenesre vasalt haja háta közepét verdeste, igézően zöld szemeit a smink csak még nagyobbá tette, vörös rúzs csillogott az ajkain.
Legnagyobb meglepetésünkre felénk vette az irányt. Robert szemei kocsányon lógtak.
- Ül itt valaki? –kérdezte a lány, majd a mellettünk lévő padra dobta a táskáját. Ebből látszott, hogy a válaszunk teljesen lényegtelen a számára. Mikor nemlegesen ráztuk a fejünket, le is ült.
- Töröld meg az álladat. Kicsurgott a nyál –szúrta oda Nessie Robnak, aki erre válaszul megforgatta a szemeit.
- Miért nem köszöntünk neki?
- Mert ő sem köszönt nekünk, Rob –vágta rá Renesmee.
- Én oda megyek, haverkodok vele –vonta meg a vállát a fiú.
- Nem. Te a melleivel akarsz haverkodni –fintorogta Nessie- Meg hadd ne mondjam még, hogy mivel!
- Nehogy az legyen a problémátok, hogy jól néz ki –fújta- Ti is bomba csajok vagytok, ne érezzétek azt, hogy vetélytársatok akadt.
Ezzel a végszóval felállt és leült az új lány mellé.
Mi pedig tehetetlenségünkben forrongtunk.
- Ennek nem lesz jó vége –motyogtam- Ez a csaj…
- Féltékenyek vagyunk rá –jegyezte meg- Bele kell törődnünk, hogy jobban néz ki, mint mi… vagy mégsem! A lényeg az, hogy Robertet máris a bűvköre alá vonta.
- Egész nap nem fogunk tudni vele beszélni. Fogadunk, hogy így lesz?
- Nem fogadok olyanban, amibe biztos vagyok…
Nos, sajnálom, hogy késtem a fejezettel, de a suli minden időmet és energiámat elszívja.
A fejezetről csak annyit, hogy lehet, hogy apró csalódást fog okozni nektek. Ez a dolog természetesen a jövőben még alakulni fog, de azt nem árulom el, hogy pozitív vagy negatív irányban :)
Jó olvasást! :)
Love Angel- 62. fejezet
Újra iskola
(Izbel)
A reggeli forgalom újra a tetőfokára hágott. Az iskolához vezető út tele volt autósokkal. Csak reménykedni tudtam, hogy beérek időre.
Késésben voltam. Okolhatom emiatt Damient és azt, hogy rávett egy éjszakán át tartó filmezgetésre nála. Nem aludtam, de ez nem számított gondnak. Az viszont főbb probléma, hogy csak hétkor keveredtem haza.
Így a nagy sietség arra sarkalt, hogy egy gyors átöltözés után csak felcopfozzam a hajamat, majd már autóba is pattantam, így is megkéstem. Renesmee és Robert már kint toporogtak a suli előtt, meglehetősen türelmetlennek tűntek.
- Negyven van –jegyezte meg Renesmee, mikor elé értem- Félre beszéltük meg. Ez tíz perc.
- Bocs. Elaludtam –füllentettem, majd hátrasöpörtem az egyik előre csúszó tincsemet- Még sminkelni sem volt időm.
- A hajadra sem –fintorogta.
- Szerintem jól néz ki –szúrta közbe Rob, majd vigyorogva magához ölelt- Kiráz a hideg, ahogy csak meglátom az iskola falát. Ez már egy tovább haladott stádium!
- Menthetetlen vagy, bizony -helyeselt Renesmee- Nem szoktál a csengővel álmodni? Netalántán arra a hangra kelni?
- De, a kicsengetés gyakran felébreszt -nevetett Rob- Na de a viccet félretéve...
- Jó, hogy mondod! Mennünk kell a mosdóba –vágta rá Nessie, majd kotorni kezdett a táskájában, végül leakasztotta a válláról és Rob kezébe nyomta- Vidd be a terembe, kérlek. Izbel cuccát is. Köszönöm.
- Miért nem mondhatom végig a mondandómat?
- Mert ez egy létfontosságú dolog. Te nem értheted, mert pasiból vagy –mondta Nessie lemondóan.
Nem is várta meg, hogy a fiú tiltakozhasson. Azonnal megragadta a kezemet és már ráncigált is. A mosdó szerencsére világos volt, és nem egy jókora tükör fedte a falakat. Renesmee nem is tétlenkedett, már neki is esett a hajamnak, az én kezembe pedig belenyomta a neszeszerét.
- Sminkelni. Most –utasított, én pedig nevetve engedelmeskedtem neki.
Végül egy oldalra ívelő fonattal lettem gazdagabb, Nessiet pedig képtelen voltam lebeszélni az élénk színű rúzsról sem…
Így a terembe érve nem kis meglepetést okozott a kinézetem. Noha nem értettem, hogy miért.
- Be kell ismernem, hogy jól nézel ki –bókolt Robert- Még ha nem is teljesen értem, hogy suliba minek ennyire kicsípni magatokat.
- Ez női ügy, Roby –vigyorogta Nessie, majd megkerülte a padot és leült mellém- Első nap különösen jól kell kinézni. Ki tudja, lehet, hogy az egyik elsős újonc a talpa nyomát fogja nyalogatni.
- Fúj –tekerte a fejét Rob- Egyrészt, ez tökre abszurd. Másrészt, minek neki egy tizenöt éves kis lelenc? Ha annyira vágyna a szexre, itt lennék én. De szerintem elsősorban nem erre hajt, hanem a szerelemre, arra pedig ott van Damien.
- Hé! Miért beszéltek úgy, mintha itt sem lennék?
- Ja, hogy te is itt vagy –nevette Rob, majd egy puszit nyomott az arcomra- Tudod, hogy Damiennel még jó sokáig foglak piszkálni. Továbbra is tartom az elméletemet, bébi.
- Tudom –sóhajtottam.
- Nem hiányzik? –faggatott felvont szemöldökkel, kíváncsi tekintettel. Robert kifordult önmagából, talán a pszichológusi pályát választja?
- De, hiányzik –forgattam meg a szemeimet- Ahogy neked is hiányoznak a srácok.
- De te bele vagy esve a pasiba –kötötte az ebet a karóhoz- Ezt már egyszer fixen kijelentettem és nem vagyok hajlandó eltérni az állításomtól.
- Most én is egyet értek vele, Izbel.
- Et tu mi fili, Brute? –tekertem a fejemet.
- Hú, mit csinál itt ez a csaj?
Robert figyelmét nem volt nehéz elterelni. Egy hosszú, sötét hajú lány lépdelt be a terembe. Egyenesre vasalt haja háta közepét verdeste, igézően zöld szemeit a smink csak még nagyobbá tette, vörös rúzs csillogott az ajkain.
Legnagyobb meglepetésünkre felénk vette az irányt. Robert szemei kocsányon lógtak.
- Ül itt valaki? –kérdezte a lány, majd a mellettünk lévő padra dobta a táskáját. Ebből látszott, hogy a válaszunk teljesen lényegtelen a számára. Mikor nemlegesen ráztuk a fejünket, le is ült.
- Töröld meg az álladat. Kicsurgott a nyál –szúrta oda Nessie Robnak, aki erre válaszul megforgatta a szemeit.
- Miért nem köszöntünk neki?
- Mert ő sem köszönt nekünk, Rob –vágta rá Renesmee.
- Én oda megyek, haverkodok vele –vonta meg a vállát a fiú.
- Nem. Te a melleivel akarsz haverkodni –fintorogta Nessie- Meg hadd ne mondjam még, hogy mivel!
- Nehogy az legyen a problémátok, hogy jól néz ki –fújta- Ti is bomba csajok vagytok, ne érezzétek azt, hogy vetélytársatok akadt.
Ezzel a végszóval felállt és leült az új lány mellé.
Mi pedig tehetetlenségünkben forrongtunk.
- Ennek nem lesz jó vége –motyogtam- Ez a csaj…
- Féltékenyek vagyunk rá –jegyezte meg- Bele kell törődnünk, hogy jobban néz ki, mint mi… vagy mégsem! A lényeg az, hogy Robertet máris a bűvköre alá vonta.
- Egész nap nem fogunk tudni vele beszélni. Fogadunk, hogy így lesz?
- Nem fogadok olyanban, amibe biztos vagyok…
Tényleg úgy lett, ahogy megjósoltuk. Robert egész napra az
új lány mellett maradt, akinek mint megtudtuk, Nicole Evens a neve. Nyáron
költöztek Londonba New Yorkból a családjával. Van egy húga, akit nem egyszer
látott el magalázó, sértő jelzővel. Felfordult tőle a gyomrom.
Az egész hét így telt. Robert hétfőn még reagált az üzeneteikre, de ezek folyamatosan elmaradoztak. Nem keresett minket, nem fogadta örömmel a társaságunkat. Én pedig úgy éreztem, mintha egy mély árokba zuhantam volna, amiből nem tudok nélküle kikecmeregni.
Az egész hét így telt. Robert hétfőn még reagált az üzeneteikre, de ezek folyamatosan elmaradoztak. Nem keresett minket, nem fogadta örömmel a társaságunkat. Én pedig úgy éreztem, mintha egy mély árokba zuhantam volna, amiből nem tudok nélküle kikecmeregni.
 |
| Nicole |
Tanítás után úgy döntöttünk, hogy a feltorlódott érzelmeinket és energiáinkat a
plázában fogjuk levezetni vásárlással és süteménnyel.
- Utálom a libát –tekerte a fejét Renesmee- Egyszerűen rosszul vagyok tőle.
Érthetetlen. Ráadásul én őrült, hülye fráter még beszélgetést kezdeményeztem!
- Én is –jegyeztem meg, mire kissé mérgesen leintett.
- Olyan gúnyos, lekezelő volt. Kiráz tőle a hideg!
- Nem ahhoz van szokva, amihez mi –magyaráztam- Szerintem még sosem volt olyan dolog, amit ne kapott volna meg. Most itt van Robert, nem is kérdés, hogy ő kell neki. Ellenünk van, mi lettünk a fő ellenségei. Pusztán a létezésünk zavarja.
- Csak nehogy nekimenjek –fújtatta- Egyenesen a nyakának. Erős vagyok ám!
- Tudom –nevettem- Féltem Robot. Sőt, félek, hogy teljesen elveszi tőlünk.
- Én is –sóhajtotta- De nem tudunk mit csinálni. Majd csak rájön, hogy mi a helyzet.
- A csaj az ujjai köré csavarta –tekertem a fejemet- Kizárt, hogy csak úgy kinyíljanak a szemei. Nem láttad még, hogy milyen csodáló tekintettel nézte egész héten?
- Dehogy láttam –gúnyolódott- Végül is egész nap melletted ültem. Amit te láttál, azt én is. Mit gondolsz, teljesen hülye vagyok?
Elnémult, ahogy én is. Elkaptam róla a pillantásomat, ő pedig egy nagyot sóhajtott.
- Bocsánat –motyogta- Szeretem Robertet, és most nehezen viselem ezt a helyzetet. Szörnyű látni, hogy az a csaj ennyire könnyen elhúzta tőlünk.
- Beszéltem vele az egyik közös óránkon, mikor te nem voltál ott –suttogtam- Azt mondta, hogy szeret minket, de ez a lány most más. Képes volt azt mondani, hogy ezalatt a pár óra alatt közelebb került hozzá, mint hozzánk a hónapok alatt. Kért minket, hogy nyissunk a csaj felé, nem bánjuk meg. Egész órán azt ecsetelte, hogy hogyan beszél, milyen a kinézete, milyen a családi háttere, melyik tantárgyakat szereti… Én pedig csak némán ültem és hallgattam. Nem tudtam mást tenni, csak csendben maradni és nyeldesni a szavaimat. Annyira… sok volt. Látom, ahogy magához öleli, hallom, ahogy hangosan kacagnak. Néha, mikor meglátom őket a folyosón legszívesebben sírnék, Renesmee. Nem tudom megmondani, hogy miért szerettem meg őt ennyire, de imádom őt. Ti ketten vagytok azok, akik Londonban tartatok, akik miatt felkelek reggel. Túl sok mindenen kellett keresztül mennem, szükségem van rád és rá is. Szörnyű az érzés, hogy ilyen könnyedén el tudták rángatni tőlünk. Én azt hittem, hogy… Nem tudom, hogy mit hittem, Renesmee! Legszívesebben helyretenném a csajt és a fejébe vésném, hogy Robert a miénk. De nem a miénk, és ez a legrosszabb. Beszélnünk kell vele, mert ez így nem jó. Nagyon hiányzik, és nem akarom, hogy ez legyen a helyzet. Köszön reggel és ennyi. Nem áll szóba velünk. A lány nem engedi hozzánk.
- Úgy megtépném –jegyezte meg Nessie, mire halványan elmosolyodtam és magamhoz öleltem. Szükségem volt az ölelésére.
- Én is –jegyeztem meg, mire kissé mérgesen leintett.
- Olyan gúnyos, lekezelő volt. Kiráz tőle a hideg!
- Nem ahhoz van szokva, amihez mi –magyaráztam- Szerintem még sosem volt olyan dolog, amit ne kapott volna meg. Most itt van Robert, nem is kérdés, hogy ő kell neki. Ellenünk van, mi lettünk a fő ellenségei. Pusztán a létezésünk zavarja.
- Csak nehogy nekimenjek –fújtatta- Egyenesen a nyakának. Erős vagyok ám!
- Tudom –nevettem- Féltem Robot. Sőt, félek, hogy teljesen elveszi tőlünk.
- Én is –sóhajtotta- De nem tudunk mit csinálni. Majd csak rájön, hogy mi a helyzet.
- A csaj az ujjai köré csavarta –tekertem a fejemet- Kizárt, hogy csak úgy kinyíljanak a szemei. Nem láttad még, hogy milyen csodáló tekintettel nézte egész héten?
- Dehogy láttam –gúnyolódott- Végül is egész nap melletted ültem. Amit te láttál, azt én is. Mit gondolsz, teljesen hülye vagyok?
Elnémult, ahogy én is. Elkaptam róla a pillantásomat, ő pedig egy nagyot sóhajtott.
- Bocsánat –motyogta- Szeretem Robertet, és most nehezen viselem ezt a helyzetet. Szörnyű látni, hogy az a csaj ennyire könnyen elhúzta tőlünk.
- Beszéltem vele az egyik közös óránkon, mikor te nem voltál ott –suttogtam- Azt mondta, hogy szeret minket, de ez a lány most más. Képes volt azt mondani, hogy ezalatt a pár óra alatt közelebb került hozzá, mint hozzánk a hónapok alatt. Kért minket, hogy nyissunk a csaj felé, nem bánjuk meg. Egész órán azt ecsetelte, hogy hogyan beszél, milyen a kinézete, milyen a családi háttere, melyik tantárgyakat szereti… Én pedig csak némán ültem és hallgattam. Nem tudtam mást tenni, csak csendben maradni és nyeldesni a szavaimat. Annyira… sok volt. Látom, ahogy magához öleli, hallom, ahogy hangosan kacagnak. Néha, mikor meglátom őket a folyosón legszívesebben sírnék, Renesmee. Nem tudom megmondani, hogy miért szerettem meg őt ennyire, de imádom őt. Ti ketten vagytok azok, akik Londonban tartatok, akik miatt felkelek reggel. Túl sok mindenen kellett keresztül mennem, szükségem van rád és rá is. Szörnyű az érzés, hogy ilyen könnyedén el tudták rángatni tőlünk. Én azt hittem, hogy… Nem tudom, hogy mit hittem, Renesmee! Legszívesebben helyretenném a csajt és a fejébe vésném, hogy Robert a miénk. De nem a miénk, és ez a legrosszabb. Beszélnünk kell vele, mert ez így nem jó. Nagyon hiányzik, és nem akarom, hogy ez legyen a helyzet. Köszön reggel és ennyi. Nem áll szóba velünk. A lány nem engedi hozzánk.
- Úgy megtépném –jegyezte meg Nessie, mire halványan elmosolyodtam és magamhoz öleltem. Szükségem volt az ölelésére.
Damien nem lepődött meg az érkezésemen, ahogy egyik napon sem. Aranyosan köszönt, majd magához szorított és leült velem a konyhájába. Most jókora adag sütemény volt az asztalon. Azonnal elém tolta a nagy tálcát és kínálgatott belőle.
Láthatta rajtam, hogy nem vagyok valami fényes kedvemben, mert faggatózni kezdett. Nekem pedig nem kellett kétszer mondani, hadarva fakadtam ki.
- Mérges vagyok –motyogtam- Tehetetlenül mérges és szomorú is. Annyira… rossz. Nem akarom így hagyni a dolgokat.
- Tudom, bébi –mondta, majd megszorította a kezemet- Beszéld meg vele a dolgokat. Ne kötelezd választásra, mert a jelenlegi helyzetben nem mellettetek voksolna. Tudom, hogy ez szörnyű, de ez a helyzet. Bele kell törődnötök, hogy a csaj nagyon sikerrel járt. Biztos vagyok benne, hogy Robert valami olyat kapott tőle, amit tőletek nem kaphatott meg. Mi lehet ez?
- Szex –leheltem, majd a tenyerembe temettem az arcomat.
- Ebben nem vagyok olyan biztos, de mivel nem ismerem ennyire a barátotokat, sem pedig a lányt –mondta, majd éreztem, ahogy megsimogatja a hajamat- Nézz fel, babám. Nem jó, hogy elrejted előlem az érzelmeidet. Meg fogjátok oldani Renesmee-vel. Az a vámpír bármire képes, ha rólatok van szó. Te vagy a legjobb barátnője, Robert pedig a legjobb barátotok…volt.
- Nem volt –tekertem a fejemet- Továbbra is az, és lesz is. Valahogy helyre fogom hozni a dolgokat, Damien! Csak még… még nem tudom, hogy hogyan.
- Jól teszed –bólogatott- Eltökélt vagy, ez még jobb. De gondolom semmi ötleted sincs…
- Természetesen igazad van –sóhajtottam, majd a vállának döntöttem a homlokomat- Neked sincs?
- Beszélgess vele, mondj el utána mindent, utána talán segíthetek –válaszolta, majd magához ölelt- De ne légy ilyen elkeseredett. Rossz így rád nézni.
- Akkor ne tedd –pillantottam fel az arcába, mire halványan elmosolyodott. Csillogó, zöld szemei az enyéimet fixírozták.
- Lehetetlen megállni –lehelte.
Hétfőn reggel Renesmee nem jelent meg iskolában. A nap sütött odakint, tudtam, hogy ez az oka a hiányzásának. Mégis, annyira megviselt a dolog, hogy köpni-nyelni nem tudtam, mikor egyedül ücsörögtem a padban.
Csak meredtem magam elé, a kezemben forgattam a telefonomat. Szó szerint rosszul éreztem magam a magányomban.
Rémes volt látni, ahogy Nicole Robert nyakában csüngött, az arcába nevetett, a kezét birizgálta… Én pedig féltékeny pillantással ücsörögtem a helyemen.
Az utolsó szünet viszont betette a kaput. Robert az osztály végében ücsörgött, Nicole mellette, Daniel pedig Tiffany társaságában előttük.
- Izbellel most mi a helyzet? –kérdezte Tif meglehetősen halkan, és biztos voltam benne, hogy úgy érzi, hogy nem hallom, amit mond. Nagyon elszámította.
- Nem tudom. Játssza a sértődöttet nekem pedig nincs kedvem hozzá –fintorogta Rob, majd halkan, nyersen felnevetett- Nem mintha máskor lett volna! Elkényeztetett, pénzes csaj, tele kiakasztó tulajdonságokkal. Szerintetek miért dobták a pasijai? Az első inkább meghalt, semhogy vele legyen!
Haragosan, megtörten löktem ki a székemet, ahogy felpattantam. A társaságuk azonnal felém kapták a pillantásukat, Robert kissé rémült tekintettel nézett rám, ahogy elé lépdeltem. Forrongtam.
- Tudod mit tudok mondani erre, te álnok szarházi? –hajoltam az arcába- Utálom, hogy bármit is tudsz rólam. Gyűlölöm a helyzetet, hogy egy ekkora hazug szemétláda vagy, akit egy kis szex miatt könnyedén elvonnak a barátaitól. De örülök neki, hogy megtették. Ebben az esetben inkább előbb, mint utóbb.
- Izbel…
- Befoghatod! –kiáltottam rá, majd megragadtam az ingnyakát és felhúztam a székből- Mindent tudsz rólam, Robert! Tudsz Matthew-ról, tudod, hogy mennyire szerettem. Tudod, hogy mi történt, és te képes voltál hazudni. Hányingerem támad tőled! Rosszul vagyok attól, ami lettél!
- Robert –pattant fel Nicole, majd már lépett is közelebb hozzánk.
- Leülsz! –rivalltam rá, ő pedig meghökkenve esett vissza a székébe- Én beszélek, nem pedig ti! Nagyon elegem van abból, Robert, hogy ennyire könnyen elárulsz minket. Elmondani sem tudom, hogy mennyire megszerettünk Renesmee-vel, Robert. Mennyi minden tettünk érted, erre te…
- Sosem kértem –lehelte, én pedig kikészülten túrtam bele a hajamba. Elegem volt.
- Egy szar alak vagy –jelentettem ki- Ha neked csak ennyit jelentünk, hát rendben.
- Miért, mit gondoltál? Hogy képes vagyok egy szerelmet miattatok elhagyni? –kérdezte.
- Szerelmet? –gúnyolódtam.
- Igen, azt –vágta rá, állva a gyilkos pillantásomat- Mert az vagyok. Nem csak ti lehettek azok, nem csak veletek eshet meg!
- Te azt hiszed, hogy sajnálom tőled ezt az érzést? –tekertem a fejemet- Rosszul hiszed. Nagyon rosszul. Bejártuk veled a világot, utaztunk veled, hogy feloldódj, hogy legyen egy jó nyarad! Nem azért álltam mindent, mert irigyelnék tőled bármit is. De nagyon sajnálom, hogy ezt gondolod rólam.
- Miért, mit gondoljak? –kérdezte mérgesen- Hogy bármit is értem tettél? Mindent magad miatt tettél, Izbel! Hogy neked legyen egy jó nyarad, hogy te túltehesd magad azon, hogy a te pasid elhagyott egy másik csajért. Na szerinted ezt miért tette? Azért mert melletted lehetetlen megmaradni! Megint példálózzak azzal a nyomorult halott pasiddal?
Megrándult az egyik arcizmom, majd a könnyeimet nyeldesve a tenyerem az arcán csattant. A feje elfordult, egy lépést hátra tántorodott. Az eddig minket figyelő, elnémult osztály most felhördült, Nicole pedig talpra ugrott.
Egy szó nélkül fordultam meg, a cuccaimat a táskámba söpörtem. Pillantást sem vetettem rájuk, csak kisiettem a teremből.
