2012. november 22., csütörtök

Love Angel- 65. fejezet

Sziasztok!
Először is, szeretnék bocsánatot kérni, hogy ilyen soká tudtam csak feltenni a fejezetet :)
Másodszor, szerintem nem sokatoknak tűnt fel idáig, hogy letiltottam a kommentelési lehetőséget. Úgy döntöttem, hogy nem fogok ezen görcsölni. Aki nagyon szeretne, az emailben, chaten, vagy akár facebookon is el tud érni.
Jó olvasást!

„Csak a mesékben engedhetik meg a hercegnők maguknak azt a luxust, hogy a hercegre várjanak, aki eljön értük fehér paripán, és megmenti őket. A való életben saját magunknak kell kirontanunk a koporsóból, és menteni, ami még menthető.


Love Angel- 65. fejezet
Következmények
(Izbel)


Vasárnap késő délután szólalt meg a csengőm éles, búgó hangján. Túl hosszan ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassam. Lebaktattam a lépcsőn, közben azon zsörtölődtem, hogy miért csak én egyedül vagyok képes aktiválni magamat…
Legnagyobb meglepetésemre Jacob ácsorgott a verandán, kezében egy utazótáskával, arcán elégedetlen kifejezéssel.
- Damien lelépett.
- Tudom.
- Itt hagyott –tette hozzá magyarázatképp, hogy megértsem a dühét. Megvilágosodva terelgettem beljebb a házban, majd megragadtam a karját, és mire újra kinyitottam a szememet, már a szobájában ácsorogtunk, La push-ban.
- Köszönöm –sóhajtotta, majd lehuppant az ágyra, én pedig egy bólintás után már ott sem voltam. Láttam rajta, hogy még mondana valamit, már nyitotta is az ajkait, én viszont nem voltam társalgós kedvemben, így kissé pofátlan módon távoztam.
Hazaértem, és azonnal feltűnt a párnám alól felcsendülő zene. Mélyet sóhajtottam és fogadtam a hívást. Renesmee volt az, és
parancsolta, hogy menjek át, így már szedtem is a lábaimat az autómhoz.
Ő sem volt otthon egyedül, az egész család a nappaliban ücsörgött, és a hozzájuk illő elfoglaltságukkal ütötték el a felesleges időt. Mi pedig felvonultunk az emeletre.
- Mesélj –kértem, miközben leültem az ágyára, ő pedig már fecsegésbe is kezdett.
- Annyira jó volt! –rikkantotta, közben hasra vetette magát az ágyon és a tenyerén támasztotta a fejét- Ilyen jó hétvégém nagyon régen volt. El sem akart engedni, és… Jaj! Kezdem a legelején, mert így még én is belezavarodok.
Felnevettem rajta, majd az ölembe húztam egy párnát.
- A suli előtt várt, ezt te is láttad –vigyorogta- Minden csaj olvadozott érte, nagyon féltékeny voltam. Csorgatták a nyálukat Jake után, kocsányon lógtak a szemeik, páran még kihívó pillantásokat is küldözgettek. Jó, hogy nem a telefonszámukat a bugyijukra írva! Legszívesebben az összesnek ott helyben átharaptam volna a torkát… persze képletesen! Mert rendben, hogy Jacob jó pasi, mindenki beismeri, hogy jó pasi… most visszaigazolást várok!
- Igen,
Jake jó pasi –nevettem, ő pedig egy jókedvű bólintás után folytatta a monológot.
- Utána elmentünk pizzázni, rengeteget evett, csak néztem. Na jó, nem mintha ez új lenne számomra, hisz tudom, hogy mindig felzabál egy fél marhát, de mégis. Én elnyammogtam egy szelettel, míg ő három egész pizzát benyomott. Családi méretűt. Ráadásul harcolnom kellett neki, hogy fizethessek.
- Megsértetted a férfiasságát –kuncogtam.
- Ő is ezt mondta! Meg azt, hogy ez számára nagyon megalázó –tette hozzá- De mindegy is, este ő hívott meg két adag fahéjas mogyoróra a téren.
- Már azt is árulnak? Mikor múlt héten voltam, még nem volt.
- Igen, logikusan, ha vettünk, akkor van –kötekedett szemforgatva- Szóval, hol is tartottam… Tudtad, hogy Damiennek van itt is egy lakása? Teljesen le vagyok döbbenve. Na mindegy, a lényeg, hogy ott aludtunk. Ketten. Miénk volt az egész óriási lakás. Olyan megnyugtató volt a karjaiban aludni, hozzábújni… És nem, nem történt semmi. Keményen betartja az esküvő-után szabályt.
- Legalább meglesz a jelentősége a nászéjszakának.
- Ő is ezt mondta. Lepaktáltatok?
- Persze, vérszerződést is kötöttünk –égnek emeltem a szemeimet.
Felnevetett, majd játékosan a halántékához emelte az ujjaiból formált pisztolyt és meghúzta a ravaszt, aztán eldőlt az ágyon.
- Másnap elhoztam ide –vigyorogta- Hát… nem fogadta mindenki olyan jó szívvel. Rosalie egyenesen morgott rá, Edward egy fél órára elrángatta, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni. Nem tudtam meg, hogy miről dumáltak, de eléggé árulkodó volt Edward jéghideg, szigorú arckifejezése. Támadó menyétéhez hasonlított.
Felnevettem a hasonlaton, ő pedig megpróbálta utánozni az apja mimikáit, majd folytatta:
- Viszont Bella a nyakába borult és össze vissza ölelgette. Mint kiderült, ismerték egymást. Együtt
homokoztak. Most mondd, hogy mi ez, ha nem röhej!
- Szerintem aranyos.
- Persze! –gúnyolódott- Tegnap még homokoztak, holnap már lepedőakrobatikáznak!
- Féltékeny vagy. Ez is aranyos –jegyeztem meg, majd látványosan elhajoltam a szikrákat szóró tekintete elől.
- Csak igazából nincs mire féltékenynek lennem, tudom, hogy Jake úgyis kitart mellettem… de mégis nő vagyok! Ő nem érti, hogy miért szokott előbújni a nagy, zöld szemű szörnyecském, aki akkor eltapossa a lótuszülésben ücsörgő, piros szív alakú lufit tartó belső istennőmet, aki persze sosem csinálja azt, amivel az imént jellemeztem. Most jelenleg magát kihúzva ácsorog, az állát simogatja, és pimasz a mosolya. Alig várja, hogy alátámaszthassa, hogy igazad van és tényleg rengeteg féltékenységi rohamot kapok. Vele is lepaktáltál?
- Persze, én vettem neki a lufit –nevettem- Tudom, hogy perceken belül örömében ugrándozni fog, mikor megtudja, hogy hoztam magunknak egy nagy zacskó mogyorót. Hagymás bundában.
- Elő vele!
Miközben a nassolnivalót rágcsáltunk- ami csak úgy tocsogott a vitaminokban és fontos ásványi anyagokban-, Renesmee tovább mesélt…
- Aztán elment –nyüszítette lefelé kunkorodó ajkakkal- A belső istennőm is zokogott velem együtt, összevesztünk a zsebkendőkön. Végül kiegyeztünk, hogy megnyugtatjuk magunkat egy
doboz fagylalttal. Amitől aztán megint bőghetnékem támadt, ugyanis csak Jake kedvence volt itthon.
- Színtiszta szívás –vigyorogtam.
- De most te jössz! Minden szaftos részletet tudni akarok.
- Egészen a…
- Az iskolai jelenettől kezdve! –vágta rá- Annyira szenvedélyesen néztetek egymásra!
- A
belső istennőm –forgattam a szemeimet az általa igencsak kedvelt kifejezés miatt- ujjai közt épp akkor ragadt meg egy vastag tincs Nicole loknijai közül. Szóval én nem épp szenvedélyesnek nevezném azokat a perceket, inkább dühítőnek.
- De Damien akkor is el volt ájulva tőled. Fogadok, hogy a puszta látványod is megmozgat benne…
valamit! –vigyorogta.
- Renesmee! –rivalltam rá, majd én is elnevettem magamat- Reménytelen vagy!
- Na de mesélj, mi volt!
- Egész nap kettesben voltunk. Ettünk, sétálgattunk, beszélgettünk…
- Ennyi?
- Voltaképp igen.
- Fejtsd ki! –utasított- Ne kelljen minden kis részletet harapófogóval kirángatnom belőled! Az én belső istennőm megveri a tiédet, ha így folytatod!
- Azt hiszem lassacskán már pszichológushoz illene fordulnunk. Skizofrénia felső fokon!
- Nézzük a jó oldalát: sosem leszünk egyedül!
Felnevettem, majd a tenyerembe temettem az arcomat. Én ezt már nem bírtam ép ésszel.
- Melyik netes oldalon olvastad?
- Képzeld, ezt
nyomtatva láttam! –dicsekedett.
- Nem, teljesen világos, hogy nem könyvben, ne is reménykedj –tekertem a tejemet- Cosmo, Joy? Áh, nem, ezek a magazinok is tartják még a színvonalat…
- Bocs, a Playboy-ban volt –húzta ki magát, majd kacagva dőlt újra végig az ágyon.
- Mi, elloptad Emmettől? –tetettem csodálkozást- Hú, gratulálok hozzá, csodálatos teljesítmény! El tudtad még olvasni, nem ragadtak össze a lapok?
- Fúj, Izbel! –tiltakozott mosolyogva- Jól elterelted a témát! De ne félj, a belső istennőm emlékeztetett! Ne is reménykedj, nem törökülésben van, hanem nagyon is toppogat a lábaival, amiért te nem vagy hajlandó viselkedni.
- Oh, minden sajnálatom a tiéd, Miss! –enyhén meghajoltam- De nehogy valami balhé legyen… mondjuk a fülén jöjjön ki a gőz, inkább gyorsan elmesélem.
- Nem kell sietni, bőven van időnk. Ha túl sokáig tartana az éjszaka, majd Apa leigazolja nekünk a holnapi napot.
- Tiszta luxus. Egyszerűen nincs kedved bemenni, egy csettintés és máris meg van oldva a helyzet.
- Ha ez csak így lenne –sóhajtotta- Megszabta saját magának, hogy hány napot igazolhat le havonta. Három napot maximum. Amikor van egy orvosi pecsétje, egy orvosi aláírása, orvosi igazolása, és természetesen orvosi
diplomája. De nem, a lánya ne hiányozzon az iskolából a kitűnő eredményeivel! Milyen felfogás ez?
- Régimódi és igencsak helyes –válaszoltam jókedvűen, mire egy párna landolt az arcomban.
- Neked mellettem kellene állnod.
- Melletted is állok, akárcsak a szüleid.
- Szörnyű –sóhajtotta- Mindegy is, folytasd!
- Felkértem az interjúm alanyának –mosolyodtam el- Örömmel fogadta, dagadt a melle a büszkeségtől, hogy rá gondoltam.
- Férfiak.
- Nekem mondod? –tekertem a fejemet- Sütiztünk, este pedig mint már említettem a parkot róttuk. Én pedig… megcsókoltam.
- Hogy mit csináltál? –visította, majd a párnáját az arca elé kapta.
- Jól hallottad. De kérlek halkabban lepődj meg –kértem.
- De… miért tetted? –kérdezte döbbenten, a párnát maga mellé hajítva. Képzelem, hogy a
belső istennője most milyen lesújtott fejet vághat.
- Nem tudom. Biztos volt valami a forrócsokimban… alkohol, drog, vagy nem tudom.
- Vagy egyszerűen csak igazam volt! Hú, de jó érzés.
Vigyorgó, önelégült tekintete elől még csak elhajolni sem tudtam, bármerre néztem, ott láttam magam előtt.
- Ne örülj ennyire –intettem le- A felét még nem is hallottad.
- Akkor ne húzd az idegeimet, mesélj!
- Visszacsókolt…
Elmerengtem a boldog emlékeken, ahogy a karjai között tartott a meleg ölelésében, az ajkai az enyémeket becézgették, ujjaim a tincsei között landoltak. Szinte hallottam magam mellett a boldog madárcsicsergést, tologattam az ujjaimmal az alattam elterülő felhőréteget… Aztán egyszer csak összetört ez a boldog kép, helyette sivár, szürke lépett. Eltolt magától, és egy lépést hátrált. Semmit sem értettem, csak ácsorogtam ott, megszólalni sem tudtam.
- Ezt nem kellene –mondta, majd az egyik ujjával végigsimította az ajkát, mintha le akarná törölni róla az érintésemet.
- Miért nem?
- Mert… te még gyerek vagy, Izbel. Én pedig egy felnőtt férfi –tekerte a fejét- Nem tartozunk ugyan abba a rétegbe. Én kemény körökben mozgok, te pedig gyámoltalan vagy. Ez a kapcsolat már a születése pillanatában meghalt.
Megforgattam a szemeimet a rémesen rossz indokai miatt.
- Ennyi? Tényleg csak ennyit tudsz mondani?
- Viszlát, Izbel.
Hátat fordított és elment. Egyszerűen kisétált a közös életünk kapuján, én pedig ottmaradtam egy egyméterszer egyméteres kis kövecskén, amit együtt raktunk le a
közös életünkben.
- Húha –dörmögte Renesmee. Én pedig csak ekkor ébredtem rá, hogy a kis emlékképem nem csak a fejemben pörgött, hanem el is mondtam a történéseket. Szörnyű érzés volt.
- A Sors egy cérnaszálra kötötte a főnyereményt, pimasz módon meg is engedte, hogy belekóstoljak, akár a legédesebb cukorkába. Végül megrántotta a madzagot, és elszaladt, maga mögött vonszolva a
cukorkát, közben gonoszan kacagott hozzá. Szerintem többször vissza is nézett a görnyedt, összetört és vérig csalódott önmagamra, hogy jókedve elérje a legfelső határát. A Sors gonosz és kegyetlen. Én pedig szomorú vagyok.
Nessie magához ölelt, és hagyta, hogy szeretettel teli ölelésében egy pillanatra megnyugodjak.
- Nem tudom, hogy most mit csináljak, Renesmee.
- Menj el utána –mondta felkapva a fejét- Komolyan! Ülj kocsiba száguldj ki a reptérre, onnan pedig irány Seattle!
- Holnap suli…
- Kit érdekel? –pattant fel, majd lehuppant a laptopja elé és megnyitotta a böngészőt- Lássuk csak… Igen, ha húsz percen belül indulsz még elérheted a gépet! Gyerünk, gyerünk, kapd össze magadat! Megérdemled, hogy Damien normális magyarázatot adjon a viselkedésére.
- Igen, megérdemlem –motyogtam magamnak- Elmegyek hozzá.
- Így kell ezt! –pattant fel- Szedd össze magad, állj a sarkadra és beszélgess el vele! Ezt egy férfi sem teheti meg!
Eltökélten mentem haza, otthonról pedig csak egy szemhunyás volt, máris Damien verandáján ácsorogtam. A kezem már a csengőn volt, élesen fel is búgott, mikor kijózanodtam a Renesmee által bennem keltett érzelmekből.
- Mit keresek én itt –motyogtam magam elé, majd halványan megráztam a fejemet és hátat fordítottam. Már sétáltam le a lépcsőn, mikor hangosan kitárult a bejárati ajtó.
- Izbel –szólított meg Damien, én pedig megfagytam a mozdulatomban. Végül leeresztetem a vállaimat, és mélyet sóhajtottam. Ahogy szembe fordultam vele éreztem, ahogy összezsugorodok.