Love Angel- 66. fejezet

Love Angel- 66. fejezet
Barátság?
(Izbel)

Ahogy ott ácsorogtam előtte, rég nem érzett erő szállt meg. Erősebbnek, kitartóbbnak és bátrabbnak éreztem magamat.
- Nem rendezheted le egyetlen mondattal –jelentettem ki, majd felfelé lépdeltem a lépcsőn- Szerintem nem teheted meg, hogy egy legyintéssel lelépj. Te nevezed magad felnőttnek, aki ennyire éretlenül tud gondolkodni?
- Izbel, ez ennél bonyolultabb.
- Ugyan, nem hiszem.
- Akkor ne hidd el.
Álltunk egymással szemben. Láttam, ahogy a karja a hidegben kiborsódzik, megfeszítette az állát is. A bőrszíne kezdett halványan elszürkülni, az ajka lassacskán kékbe váltott át.
El kellett ismerni, hogy egy pólóban azért tényleg fázik az ember.
Végül a kanapéján kötöttünk ki, ahol annyi boldog, felhőtlen percet töltöttünk el. Figyeltem a környezetet, és hagytam, hogy emlékeim filmként pörögjenek a szemeim előtt.
- Igazából én nem akarlak lerázni –mondta végül, hosszú csend után- De nem vagyok jó a kapcsolatokban. Nagyon nem.
- Nem volt hozzá jó partnered.
- A leghosszabb kapcsolatom fél évig tartott. Tíz évvel ezelőtt –magyarázta- Képtelen vagyok kapcsolatban lenni. Rengeteg a kötöttség, a végén a nő látványától is kiráz a hideg. Ez vagyok én.
- De akkor mégis miért hívtál el randizni?
- Mert úgy gondoltam, hogy talán… talán te képes lennél megváltoztatni. De nem sikerül, és nem is fog. Tudom. Csak… reménykedtem, hogy boldogok lehetnénk együtt.
- Ennyi nem megy, hogy kapcsolatot létesíts? Mi a baj benne? Mi az, amit nem bírsz elviselni?
- Nem tudom. Így még egyetlen nőben sem bíztam meg, mint benned. Egyikük sem tudta ezt a kapcsolat-fóbiámat, te hallottad először. Valahogy… nem bírom a kötöttségeket, kiráz a hideg az évfordulóktól. Ráadásul nem szeretem, ha egy nő megismeri az igazi jó oldalamat is.
- Miért nem akarod, hogy az emberek meglássák benned a jót?
- Mert ha meglátják, akkor el is várják azt. Nem akarok elvárások alapján élni.
- Nem bírod az elvárásokat, és a kötöttséget. Irtózol a kapcsolatoktól. Értem.
Ezután csak bámultunk egymásra. Néztem a zöld szemeit, a puha ajkait. Figyeltem, ahogy sötét tincsei árnyékot vetnek az arcára.
Egyikünk sem tudta, hogy ezután mi lesz.

(Renesmee)

A karácsonyi forgatag múlásával furcsa volt beülni az iskolapadba. Ott ülni az osztálytársaim körében, hiányolva a legjobb barátnőmet.
Bámultam őket. Ahogy a lányok visongatva ugrálnak egymás nyakába, és magas hangon mesélik el egymásnak, hogy mi volt a karácsonyfa alatt. Igaz, a mesélés helyett jobban illene a visongatni szó, esetenként a dicsekvés is jellemezte a kommunikációt.
A fiúk velük ellentétben egy puszta kézfogás után leültek a helyükre, és inkább a lányok szoprán hangját elemezgették, néhol lazán rájuk szólva. Féltek a halláskárosodástól. Megértem.
Az ajtó kicsapódott, mindenki a oda kapta a pillantását. Izbel megilletődve fogta meg az falról visszapattanó ajtót, és elnézést kért mindenkitől. Pukkadoztam a nevetéstől.
- Ne röhögj! –szólt rám, majd lehuppant a helyére. Lekapta a kabátját, a széke hátuljára terítette, a sálját is letekerte a nyakáról, majd hátravetette a haját.
- Pirospozsgás az arcom? –kérdezte, majd kicsit megpacskolta a bőrét.
- Igen, de ha csapkodod, még pirosabb lesz –tekertem a fejemet, majd magamhoz öleltem- Annyira hiányoztál!
- A te hibád, hogy nem találkoztunk egész szünetben –jelentette ki kissé megrovón, miért én elhúztam a számat.
- Jó, igen, ezt beismerem. De hát… Jake mégiscsak Jake. Nem sokat tudunk találkozni. Így is csoda, hogy Anyáék elengedtek hozzá. De azért el kell ismerni, hogy te sem erőltetted meg magadat.
- Damien adott karácsonyi ajándékot. Egy parfümöt hozatott nekem Franciaországból. Örülök neki, hisz ez hatalmat előrelépés, de mégis… annyira személytelen.
- Azt hittem, hogy egy ördögjelmezt kaptál. Az eléggé személyes lenne, ráadásul aztán le tudta volna applikálni rólad este.
- Nem kell piszkálni –szólt rám, majd elvigyorodott- Azt én adtam neki. Nyerő volt. Amúgy nem értem, hogy sokszor miért kritizálod a kapcsolatunkat.
- Tipikus Barátság extrákkal, azért. Számomra ez elképzelhetetlen, érted.
Megforgatta a szemeit, majd elvigyorodott, és kötekedni kezdett:
- Megszólt a kis szűz… Ja, bocsáss meg, tévedtem! Vagy esetleg Demetri mégsem tudott olyan… behatoló élményt szerezni rajtad? Vagy azt behatónak mondják?
- Izbel! –szóltam rá mérgesen, de csíntalan szemeit látva felnevettem rajta- Annyira rossz vagy!
- Én? Hát, lehet, hogy Damien picikét idomított magához –kacsintott.
- Inkább fordítva –tekertem a fejemet- Te fertőzted meg őt a perverzségeddel.
- Teljesen valószínű –vigyorogta- Mit adott Jacob karácsonyra? Írtad üzenetben, hogy teljesen le leszek döbbenve.
- Csinált nekem egy medált. Annyira aranyos!
Kiemeltem a pólóm alól a nyakláncot, hogy tüzedesen is meg tudja vizsgálni a láncon lógó szívecskét. Az ujjai között forgatta, majd komoran adta vissza.
- Jacob szeret téged –mondta halk hangon, majd lejjebb csúszott a székben és beletúrt a hajába. Láttam, hogy rettentően elkenődött.
- Téged is szeret Damien. A maga módján –tettem hozzá, majd szorosan magamhoz öleltem.
Megvonta a vállát, majd aprót tekert a fején.
- Nem tudom, nem hiszem. Pusztán csak… kiélvezi a helyzetet. Tudod, próbálok bizakodó lenni és minden apró dolognak örülni. Egyetlen mosolyától is felvillanyozódok. De… ez a se veled, se nélküled kapcsolat nagyon megvisel. Nekem szükségem van a szeretetre, arra, hogy délután egyszerűen csak megjelenjen az ajtóm előtt és magához öleljen. Arra, hogy egy szál rózsát küldessen egy futárral, vagy egy olyan jóéjszakát-üzenetet lássak meg a telefonom kijelzőjén, aminek ő volt a feladója. Bármire, amivel érezteti, hogy fontos vagyok neki. De nem… ilyen nincs. Én viszont már egyre kevesebbnek kezdek érezni mindent.
- Erre vállalkoztál –mondtam. Tudtam, hogy nem vagyok együtt érző. Sajnáltam a helyzetet, hiszen imádtam Izbelt, de képtelen voltam ésszerű ötlettel előállni.
- Tudom, hogy mibe mentem bele. Akkor még azt hittem, hogy menni fog. Igazából… most is menne, javarészt szinte csak hangulat kérdése, de sokszor nehezen viselem. Legtöbbször őrülten hiányzik, és tudom, hogy ő nem érez így. Teljesen egyoldalúak az érzéseim, nem viszonozza őket. El sem tudod képzelni, hogy milyen rémes…
Elhallgatott. Láttam rajta, hogy könnyek öntik el a tekintetét. Újra magamhoz öleltem, ő pedig szorosan a vállamba fúrta az arcát.
Tudtam, hogy nehéz neki. Ő tényleg szerette Damient, erről már régen megbizonyosodtam. Maga a tény, hogy ennyit harcolt ezért a kapcsolatért, mindent elárul. Lassan hoztak helyre mindent. Apró találkozókkal kezdtek, randival folytatták, ezután pedig Dearman ismét kijelentette, hogy nem tud kapcsolatban élni. Elhúzta Izbel előtt a mézesmadzagot, majd eldugta a legfelső polcra, hogy véletlenül se tudja elérni.
Ezután vetette fel Damien azt az ötletet, hogy maradjanak a barátságnál. Ez a kínzás ment is körülbelül hat és fél napig, utána pedig az ágyban kötöttek ki. A hálószobába zárkózást még jó párszor megismételték, végül megállapodtak abban, hogy a barátság mellett használják egymás testét is.
Izbel persze azonnal belement, nem is gondolkodott, csak rábólintott a dologra, majd újra a férfi ajkára vetette magát. Legalább is az ő elmondása alapján így volt, szerencsére nem voltam a közelben. Akkor gyors érvekkel lebeszéltem volna erről az őrült egyezségről.
Azóta pedig Izbel szempontjából egyre csak rosszabb lesz a helyzet. Fülig belezúgott Damienbe, akinek ebből látszólag semmi sem tűnik fel.
- Annyira szörnyű volt a karácsony –suttogta- Ott voltam nála, és… nem tudtam jól érezni magamat. Rosszul voltam. Bármerre néztem, sírni volt kedvem. Olyan jó lett volna összebújni vele a kandalló előtt, forrócsokit iszogatni, és a karácsonyfa fényeit figyelni. Csak… csak pár percig úgy érezni, hogy legalább egy kicsit szeret engem. De… nem. Én pedig eljöttem. Megköszöntem a drága parfümöt és hazajöttem. Végigbőgtem az ünnepeket. Ő pedig nem hívott fel, csak egy nyamvadt üzenettel dobott meg. Ilyen rossz karácsonyom soha az életben nem volt. Voltak már rosszak, de ilyen még sohasem. Alig vártam, hogy végre vége legyen és… és bármi, csak legyen már vége. Elegem volt mindenből, ami a karácsonyhoz köthető. Kirázott a hideg a zenéktől, a gyertyákat az ablakon dobáltam kifelé, a hóeséstől legszívesebben sírtam volna. Közel vagyok ahhoz, hogy utáljam a karácsonyt. Már most félek attól, hogy mi lesz ez év karácsonyán. Irtózok a gondolattól is. Pedig világ életemben ez volt a kedvenc ünnepem…
- Beszélj vele, hogy neked ez nem jó így –javasoltam- Mást nem tudok mondani, Izbel.
- Nem. Akkor az a keveset is elveszíteném, amit kapok tőle –sóhajtotta- Inkább nem kockáztatok.
- Pedig kellene. Mert ha te nem nyitod fel a szemeit, sosem fogja észrevenni, hogy nem vagy boldog.
- Ilyenkor nem vagyok az –javított ki- Ha vele vagyok, jól érzem magamat. Kihasználom mindazt, amit kapok, csak…
- Csak mindig többet akarsz.
- Igen. Egyszer-egyszer már ő is észrevette ezt. Volt, mikor többet adott magából, volt, mikor megfutamodott. Nem tudom, hogy mivel járnék jobban. Minden esetre még marad ez a helyzet, nem fogok változtatni.
- Akkor miért reméled a jobbat? Nem vagy jóban ezzel a kapcsolattal, akkor miért nyugszol bele?
- Persze, hogy nem vagyok megelégedve vele, ki lenne? De… Figyelj, Renesmee, ez nagyon bonyolult. Te Jacobbal tökéletesen boldogok vagytok, imád téged a srác, én viszont csak tengek-lengek ebben az állapotban. Szeretem Damient, ő viszont képtelen viszonozni az érzéseimet. Megvisel a helyzet, hisz nem tudok pusztán a barátja lenni. Azt hittem, hogy igen, de… de sokszor nem. Sokszor belefeledkezek a szemeibe, vagy csak hozzábújok, ő viszont ilyenkor eltaszít magától. Viszont vannak napok, mikor pusztán a barátjaként is jól érzem magamat. Húzzuk egymás atyát, szívatjuk a másikat, teniszezünk a lakásban… Nevetünk… és egyszerűen jól érezzük magunkat. Nekem ez is sokat jelent. Tudom, hogy furcsa. Nagyon gáz vagyok!
- Igen, ebben egyet kell értenünk –vágtam rá mosolyogva, mire halványan felnevetett.
- Tagadást vártam –mondta, majd az óra felé pislogott- Robert nem kíván ma megjelenni?
- Legalább tiszta lesz a levegő –kuncogtam, ő pedig megforgatta a szemeit.

Robert végül csak megjelent, noha az első óra közepére időzítette a betoppanását. Izbel arcára egy cuppanós puszit nyomott, én pedig egy ölelést kaptam. A kapcsolatunk ismét jó volt vele, noha még nem olyan tökéletes, mint annó. De ezen minden erőnkkel dolgoztunk.
Nicole-t kirúgták az iskolából még téli szünet előtt. Akkor került sor az elsősegély-vizsgának, amin Nicole értékelhetetlen eredményt produkált. Ezután látogatott el a vizsgáztatóhoz, hogy a kezébe vegye a dolgokat. Szó szerint. A lány terve nagyon nem jött össze. A férfi irodájában lévő kamera folyamatosan pörgött, a vizsgáztató visszautasította a lányt, aki erőszakosan ragaszkodott a szexuális aktushoz. A videó aztán eljutott az iskolánk igazgatójához, aki egyenes úton, páros lábbal repítette ki Nicole-t a suliból.
Robert pedig hosszú megbánások közepette jött vissza hozzánk, mi pedig még annyit sem mondtunk: Mi megmondtuk!