Love Angel- 69. fejezet

Love Angel- 69. fejezet
Emmaline
(Izbel)

Az utolsó óra végét jelző csengőszó maga volt a megváltás. Az egész osztály egy emberként lélegzett fel, és pakolni kezdtünk. A tanár továbbra is írt a táblára, mi viszont már a táskákkal a vállunkon ácsorogtunk.
- Ha még egy sort is le kellett volna írnom…
- Én kiugrottam volna az ablakon –fejezte be Rob Nessie mondatát.
- Az tényleg nagyon veszélyes, tekintve, hogy a földszinten vagyunk –gúnyolódott Renesmee- Legközelebb valami jobbat is kitalálhatnál, Roby-édes.
- Csak a te kedvedért, Szörnyecske.
- Mi lenne, ha megnéznék délután a Szépség és a Szörnyeteget? –vigyorogtam.
- Te vele vagy? –fújtatott Nessie, majd összeszűkített szemekkel nézett rám- Ez árulás!
- Délután nem érünk rá –mondta Robert, ügyet sem vetve Nessie-re- Tudjátok, át kell változtatnotok a csajt a bálra! Csak nem hagyjátok, hogy nyilvánosan megalázzanak!
- Dehogy hagyjuk, Robikám –nevetett Nessie- Elég lesz a tudat, hogy vele vagy.
- Köszönöm, Cullen –morogta- De ne aggódj ám, nem kell neked sem egyedül jönnöd! Majd szerzek neked valakit!
- Lehet külsősöket hozni –jegyeztem meg mellékesen, noha ezt mindenki tudta.
- Igen, és én ezzel mire megyek?
- Jaj, Robert! Te most a szokásosnál is ostobább vagy –forgatta a szemeit Nessie- Jacobbal jövök, észlénykém!
- Oh… Így már értem –röhögcsélt Robert, majd beletúrt a hajába- Akkor ezek szerint meg kell küzdenem Jacobbal a bálkirályi címért… nem semmi harc lesz ez!
- Ne is álmodozz. Te nem vagy számára méltó ellenfél.
- Ő nem ellenfél számomra. Nem ér fel az én…
Míg ők tovább vitáztak, én kiszúrtam a folyosón Emma-t, és odasiettem hozzá. Épp a szekrényébe pakolt be. Charles Dickens. Legalább nem ostoba a lány.
- Szia –köszöntem- Izbel vagyok, Robert…
- Tudom –szakított félbe- Miért jöttél? Hogy még jobban megalázzatok?
- Tessék? –kérdeztem vissza. Megdöbbentem- Nem, dehogy! Szándékomban sem áll megalázni.
- Akkor mit keresel itt? –nézett fel rám.
Kék szeme volt. Szép kék szeme. Ha jobban megnéztem, a bőre is tökéletes volt, ráadásul a szája vonala különlegesen gyönyörű volt… olyan kecses.
- El akarunk vinni Renesmee-vel egy teljes átalakításra. Hiszen ma van a bál, és…
- Nem megyek –tekerte a fejét- Rosszul gondolod, ha azt hiszed, hogy elmegyek megalázni magamat. Tudom, hogy Robert nem hívott el, hanem csak egy szívatás volt. Rajtam ez jobban csattant, mint a barátodon.
- Tényleg elvisz –mondtam komoran- Nem azért vett öltönyt, virágot, meg minden egyebet, hogy te az utolsó pillanatban meghátrálj.
- Elém állt? Elhívott? Nem. Akkor mégis mit akar? Mit akartok? –szusszantott- Szánalmasabbak vagytok, mint én. Pedig ahhoz már tényleg elég sokat kell tenni.
- Kérlek. Tényleg kérlek, hogy gyere el velünk –mondtam- Ha nem akarsz, utána nem mész el a bálba, de gyere el velünk. Utána békén hagyunk, ha szeretnéd, de kérlek…
- Ne könyörögj –intett le- Mindenki minket néz.
- Kérlek.
- Jó. Csak hagyd már abba! –dörrent rám, majd becsapta a szekrénye ajtaját- Hol és mikor találkozzunk?
- Öt perc múlva a kocsimnál.
- Igen, és az mégis melyik? –vonta fel a szemöldökét.
- Meg fogod ismerni –mosolyogtam rá- Köszönöm.
- Még ne köszönj semmit –mondta, és elsietett.
Tetszett a stílusa a lánynak. Olyan határozott, tudatos, okos… Robertnek be fog jönni! Már csak a külsejével kell valamit kezdenünk…

A suli előtt várakoztam, az autómnak dőlve. Renesmee mellettem csacsogott. Emma pedig felénk tartott. Ahogy most jobban megnéztem, határozottan vékonyabbnak tűnt. Sokkal vékonyabbnak. Az arca is keskenyebb lett, az ujjai is megnyúltak… Fogyott.
Köszönt, majd beült hátra a kocsimba. Mi előre ültünk, indítottunk zenét, majd már gyújtást is adtam.
- Hol szeretnél kezdeni, Emma? –kérdeztem, majd kifaroltam a parkolóból- Fodrász, manikűr, pedikűr…
- Teljesen mindegy –válaszolta.
- Fodrász –nézett rám Nessie- Igen, mindenképp ott.
- Nem téged kérdeztelek ám, Drágám –vigyorogtam rá.
- Tudom. De mivel ő nem tudott dönteni, és én igen, ezért…
- Rendben. De ez az ő délutánja, ne feledd –kacsintottam rá- Emma, van valamilyen elképzelésed, hogy milyen frizurát szeretnél?
- Nincs.
Sóhajtottam egyet, majd többet nem néztem rá a morcos lányra, aki a karjait összefonta a mellkasa előtt és a szemöldökét ráncolta. Az alkarja is határozottan vékonyabb volt. Sokkal vékonyabb.

Leparkoltunk, majd Emma-t bevezettem a szépségszalonba. Renesmee mellettem ugrándozott, és már azt ecsetelgette, hogy milyen lakkot csináltat magának. Fehéret, fekete csipkemintával. Ilyen a ruhája is. Nincs mese, csodálatosan fog kinézni.
- Mamma mia! –nézett fel José, majd a szája elé kapta a kezét- Lestoppoltam!
- Szia, José –vigyorogtam rá, majd egy csókot nyomtam az arcára. Renesmee is így tett.
- Angyalaim, milyen rég láttalak titeket! Sosem jöttök meglátogatni a kedves, imádott, meleg barátotokat.
- Aki mellesleg az egyik legjobb fodrász a városban –kacsintottam rá, ő pedig elégedetten elpirult.
- Nem az egyik legjobb, a legjobb! –kontrázott rá Renesmee, majd felnevettünk José legyintésén.
- Túloztok, hölgyeim! Na de nézzük, hogy kit hoztatok magatokkal.
- Emmaline Light –nyújtott kezet a lány, José pedig a kézszorítás helyett egy csókot nyomott az arcára.
- Érdekes teremtés… Már tudom is, hogy mit teszek a hajával!
- Teljesen felpörgött –jegyeztem meg Renesmee-nek, aki nagyokat bólogatott.
- Reménykedjünk, hogy Emma nem fog beleszólni.
- Oh, ezért hiába imádkozol –tekertem a fejemet- Reménytelen eset. Makacs, önfejű, határozott.
- Azért bizakodjunk… Nem akarom, hogy José kitépje azt a spécin beállított meleg-haját.
Ezen felnevettem. José tényleg egy külön kategória volt. Színes, szűk ruhákban járt, de olyan jó stílusa volt, hogy néha még nekem is leesett az állam, ha megláttam. A haja szőke volt, látszott rajta, hogy José hosszú perceket tölt reggelente a tükör előtt. Ő ezt tagadja- a kis hazudós! A mozgása nagyon meleges. Már ha van ilyen kifejezés, persze. Aranyos, kisfiús mosolya van, sötétzöld szemei ragyognak. Divatszemüvege a farzsebére van akasztva, ritkán felveszi, csak azért, hogy okosabbnak látsszon benne. Nem igazán jön be ez a trükk, de ezt inkább nem kötjük az orrára. Egy világ törne össze benne.
Emma és José eltűntek a másik terembe vezető ajtó mögött. Mi Renesmee-vel lehuppantunk egymás mellé, majd hagytuk, hogy nekiessenek a körmeinknek.
- Hol veszünk ruhát? –nézett rám- Én rengeteg boltot átjártam már Alice-szel, de amit kerestem, azt sehol sem találtam meg.
- Bízd rám, Édes –kacsintottam rá.
- De csak fehér lehet, ugye tudod?
- Igen. Mindenkinek csak fehér lehet, ez a szabály az idei bálra. De ha még ezt el is felejtettem volna, akkor is ott lett volna a sok post-it cetli, a figyelmeztetők a telefonomban, valamint az óriási, ronda plakát, amit betettél a gardróbomba. Szóval nem, esélyem sincs, hogy valami más ruhát tudjak rád adni.
- De ha valami ronda akármit szeretnél rám erőltetni…
- Nem. Ilyet nem mernék megpróbálni.
Felnevettem, majd hátradöntöttem a fejemet és meditálni próbáltam.

Másfél óra múlva mi már készen voltunk Renesmee-vel. A körme olyan lett, amilyet megálmodott, oda és vissza volt tőle. Fél percenként ránézett a kézfejére, hogy gyönyörködhessen egy sort. A falra másztam már tőle.
Végül nyílt az ajtó, és Emma kilépett a fényből. Mintha csak egy filmbe csöppentem volna. A jelenet teljesen olyan volt, mintha egy hollywoodi műalkotást néznék.
A hosszú, lelapuló, egyenes haja helyett most egy állig érő, göndör, dús hajat kapott. A tincsei már nem abban a matt barna színben pompáztak, hanem pár helyen kicsit világosabban csillantak meg.
Sminkes is volt nála. Kissé emberibben nézett ki így, sokkal jobban festett. A kék szemeit extrém módon hangsúlyozták ki, ahogy az ajkait is.
- Átöltöztettem –tette hozzá José, majd elégedetten forgatta meg a lányt- Nem gondoltam volna, hogy ilyen vékony… Azok a zsákok, amiket ruháknak sem neveznék, nagyon rossz formát adtak neki. Pedig csodás alakja van!
- Fogytam szeptember óta –morogta a lány- Sokat. Rengeteget edzettem. Magasabb ugyan nem lettem tőle, de nem vagyok már egy hájas disznó, akinek a tolltartójából tampon csúszik ki.
Az utolsó mondatot határozottan nekünk küldte. Lelkiismeret-furdalásom támadt. Nagyon nagy lelkiismeret furdalásom. Mart belülről, emésztett. Rémesen éreztem magamat. Ahogy láttam, Renesmee-re is hasonlóan hatottak Emma szavai.
- Sajnáljuk –motyogtam- Tényleg. Nagyon. Ezért is hoztunk el, hogy…
- Átváltoztassatok? –vonta fel a szemöldökét- Aha, értem. Szóval nem, tilos elfogadni az embereket olyannak, amilyenek. Fontosak a külső értékek, olyannyira, hogyha az számotokra nem felel meg, jön a kötelező átváltozás. Tudjátok, én nem akarok a baráti körötökbe tartozni, elég nekem, hogy ezt a délutánt és ezt az estét veletek kell töltenem. Már most sok is!
- Tényleg sajnáljuk! –dörrent rá Renesmee- Mit nem értesz azon, hogy röstelljük, amiért ilyen szenyán viselkedtünk? Saj-nál-juk! Betűzzem is?
- Nem szükséges. Én megértettem elsőre is, hogy mennyire számítanak mások érzései –válaszolta keményen tagolva a szavakat.
Megsemmisülve ácsorogtam csak. José elkerekedett szemekkel nézte a lányt, majd halkan, magának tátogott: Vadmacska.
Végül Emma mindent megköszönt José-nak, és kisietett a szalonból. Én fizettem, majd Renesmee-vel utána iramodtunk.
A kocsinál várt ránk. A telefonját nyomkodta őrült iramban, végül egy dühös szusszantással a táskájába vágta a készüléket.
- Hova megyünk? –kérdezte, én pedig kicsipogtattam a kocsimat- Ruhákat venni.
- Jó –motyogta, majd behuppant az ülésre.

A pláza felé tartottunk, mikor a telefonom dallamos hangján rezegni kezdett.
- Felveszem! –vágta rá Nessie, majd már a füléhez is emelte a készüléket- Szia, Damien! Hogy ’s mint?
Szememet forgattam, majd felnevettem.
- Most megyünk ruhát venni. Izbel vezet –mondta Nessie a mobilomba, majd felnevetett- Tudom-tudom! Én jobb társaság vagyok, mint Izy, nem kell mondanod!... Jól van, értettem. Nem szívatom!
Ezután Nessie felém tartotta a készüléket, én pedig megráztam a fejemet.
- Két perc múlva visszahívlak, Dam.

Mikor leparkoltam, újra tárcsáztam Damient, aki másodpercek alatt felvette. Egyeztettük, hogy mikor menjek érte, valamint a ruhákat is. Nem akart tiszta fehérben jönni- valahogy meg tudom érteni… Ezen kívül még megjegyezte, hogy levette a kesztyűjét, és a kukorica-pattogtatás továbbra is megy neki. Felnevettem ezen.

A pláza parkolója dugig volt. Rengeteg iskolatársam autóját véltem felfedezni, ezt meg is jegyeztem Nessie-nek.
- Biztos nem ruhát vesznek –mosolyogta- Fodrász, manikűr, kozmetikus… Ki tudja, lehet, hogy még egy gyors plasztika is belefér!
- Kétlem –kuncogtam, majd a lift felé irányítottam mindkettőjüket. Emma néma volt, meg sem szólalt, csak az ütemes zenét dúdolgatta, ami a hangszórókból szólt.
- Hová megyünk?
- Legfelső emelet, Nessie.
A lift pont a megfelelő üzlet előtt tett ki minket. Emma felnézett, majd összeráncolta a szemöldökét.
- Mit keresünk itt? Itt nem lehet báli ruhát kapni! –morogta.
- Tudjuk. De először egy új ruhatárra ruházunk be neked –vigyorogtam, ő pedig elkerekedett szemekkel nézett rám. Túl irányítható volt ebben a döbbent állapotában, Nessie-nek egy perc sem kellett, máris ruhákat szórt Emma kezébe, és lökte be őt a próbafülkébe.
Egy órával később jó pár dugig megpakolt szatyorral léptünk ki az üzletből. Az eladók mosolyogva integettek utánunk, örülve a magas összegnek, amit otthagytunk náluk.
Kicsit pihenés gyanánt beültünk egy kávézóba, és forrócsokit kezdtünk iszogatni.
- Cipőt nem veszünk neked, ha nem bánod –mosolyogtam Emmára- Rengeteg cipőm van otthon, ami még egyszer sem volt rajtam, és valószínűleg nem is lesz… Adok neked belőlük.
- Meg persze én is. Alice úgyis mindig eltúlozza, és rengeteg dologgal tér haza, amit persze az én gardróbomba szór be, miszerint egyszer még jó lesz –forgatta meg a szemeit Nessie- Szóval a cipővásárlást megússzuk.
- Köszönöm –mondta Emma, majd a délután folyamán először elmosolyodott.
Nessie-vel egymásra néztünk, majd elvigyorodtunk. Ez haladás! Nagyon nagy előrelépés!
- Így sem tudom, hogy ezt miből fogom nektek visszafizetni –motyogta végül a lány- Van félretett pénzem, meg a bankban is van, de még az sem fedezi a ma elköltött összeget.
- Nem kell kifizetni –szóltam rá gyorsan- Ez ajándék. Az új életedhez. Nem azért szenvedtél ennyit a fogyókúrával, hogy veszni hagyd az eredményt. Olyan cuccokban kell járnod, amik látták a pasik a nyálukat törölgetik a folyosón.
- De én nem vágyok erre…
- Dehogynem. Minden nő erre vágyik a szíve mélyén –mosolyogta Nessie- Hidd csak el. Belekóstolsz ebbe az életbe, és teljesen más lesz. Jut eszembe, a fogszabályzódat mikor veszik le?
- Levehető –motyogta- Le tudom venni, ha szeretném. A fogaimnak már semmi baja sincs, ez már csak egy ilyen… utó készülék-szerűség. Múlt hétig kellett ezt hordanom.
- Akkor miért van még fent? –kérdeztem. Eléggé meg voltam döbbenve.
- Nem tudom –vonta meg a vállát- Eléggé hozzá vagyok szokva.
- Estére levesszük –jegyezte meg Nessie- Tökéletes leszel, meglásd!
- A semmiből nem lehet valamit csinálni –tekerte a fejét- Ne is törekedjetek rá. Ti tökéletesek vagytok, nincs semmi gondotok.
- Azt te csak hiszed –motyogta Renesmee, én pedig elkomorodtam.
- Na, mi lehet az a világra szóló probléma? –gúnyolódott Emma.
- A barátom a világ másik végén él. Egy hónapban, ha egyszer tudunk találkozni, a szüleim viszont ezt is tiltják. Ezen kívül egy különleges bőrbetegségben szenvedek, nem tudok megmaradni a sugárzó napfény alatt… És ez még csak a kezdet.
- Az első nagy, életre szóló szerelmi kapcsolatom úgy ért véget, hogy a barátomat megölték. A második barátom pusztán megcsalt. A mostani srác, akiért pedig bármit megtennék, egyszerűen nem tudja viszonozni az érzéseimet. Nem tud hozzámérni, nem tud megcsókolni… Ráadásul rengeteg olyan dolog nyomja a vállamat, amibe lassacskán beleszakadok…
- Ne gondold, hogy a mi életünk fenékig tejfel –mondta Nessie, hangjából tisztán kicsengett a keserűség- Csak jól próbáljuk érezni magunkat. Megpróbálkozunk azzal, hogy a problémáinkat kis időkre a háttérbe szorítsuk, és csak a pillanatnak éljünk.
- Neked is ezzel kellene próbálkoznod –suttogtam- Talán sikerülne is.
Elnémultunk. Én kértem a számlát, majd inkább mentünk a következő boltba.

Rose nagy mosollyal fogadott, és meleg ölelésébe vont. Az idősödő nő tökéletesen ismert már, tudta, hogy mire vágyom. Hosszas mesélés után pedig már Nessie és Emma elképzelését is tudta. Elsietett.
- Esküvői ruha szalon? –vonta fel a szemöldökét Emmaline, majd lehuppant a fehér bőrkanapéra.
- Tökéletes ruha kell, nem? –kérdeztem- Azt itt megtaláljuk. Senki sem fog olyan gyönyörű ruhákban menni, mint mi.
A tökéletes ruhákat tényleg megtaláltuk. Rose hosszas keresgélés után kihozta számunkra azokat a ruhászsákokat, amik mögött a gyönyörűségek rejlettek. Szinte futottunk a próbafülkék felé.
Renesmee egy hófehér ruhát választott, aminek mell alatti részén, és a ruha felső szegélyén egy-egy sor gyöngy futott végig. A ruha alja enyhén terebélyesedett, de nem keltette azt a tömött hatást. Tökéletesen állt rajta.
Emma egy tört fehér, testre simuló, földig érő költeményt választott, amit egy apró, virágmintás fátyol lengett körbe.
Én pedig egy olyan fehér, mellkas részen szűk, derék alatt pedig nagy esésű, enyhén terebélyes ruhát választottam, aminek mell részét világos rózsaszín csipke fedte, és ez a minta egy sárban lefutott egészen a derékrészig.

Rengeteg zsákmánnyal- Renesmee hívta így a megvett ruhákat- tömtük meg a kocsimat. Eldöntöttük, hogy Renesmee-hez megyünk készülődni, viszont előtte beugrunk hozzám pár dolgot összeszedni. Míg mi Nessie-vel a szobámban kutattunk, addig Emma a kocsiban várt ránk.
- Szerintem kezd megtörni –jegyeztem meg.
- Micsoda? –kérdezett vissza- Ja, Emma? Igen, szerintem sem reménytelen eset. Csak talán… csökönyös, meg ilyesmik. Tényleg megsérthettük… Mármint Rob és én. Tudom, hogy te nem voltál benne.
Rámosolyogtam, majd diadalittasan mutattam fel a dobozt.
- Tudtam én, hogy itt van valahol –vigyorogtam, majd felcsaptam a tetejét- Rengeteg hajba való dísz. Emma mesésen fog festeni.
- Meg te is –tette hozzá, én pedig a szemeimet forgattam.
- Akkor magadat sem felejtsd ki, ha már ennyire belemegyünk a részletekbe –kuncogtam- Cipő megvan?
- Mind a harminc pár –nevette, és a dobozokra mutatott- Hurcolkodjunk le… Ahogy elnézem, két körben sem fogjuk levinni ezt a sok cuccot.
- Emma kapja –vontam meg a vállamat- Nekem már úgysem kell.
- Tudom –vigyorogta- Fogadok, hogy Alice is egy tömérdek ruhát, cipőt és kiegészítőt sóz rá.
- Szegény lány… Hova fogja őket pakolni? –nevettem, majd felkaptam pár dobozt- Na, essünk neki, mert nem végzünk estig sem.
- Igazad lehet…

Renesmee fürdőszobájában álltunk neki készülődni. A ruháink az ágyára voltak terítve, és csak reménykedni tudtunk abban, hogy nem gyűrnek meg.
Csengetés rázta fel a házat, Renesmee pedig ijedten pattant az ablakhoz.
- Megjöttek! –visongatta- És még nem vagyok kész!
- Menj már Jake-hez! Kit érdekel, hogy nem vagy kész?! –vigyorogtam, majd tovább festettem Emma szemhéját. A haja már kész volt, Nessie azzal hamarabb végzett, mint én a sminkeléssel.
Közben hallottam, ahogy Renesmee lecsattog a lépcsőn, majd Jacob nyakába veti magát, aki hosszú csókokkal halmozta el a szerelmét. Elmosolyodtam erre.
Kopogtak az ajtón, majd be is nyitottak azon. Damien hosszú lépteivel jött be a szobába, arcán terebélyes mosollyal. Látványára én is felvidultam, majd hozzá léptem és elégedetten magamhoz öleltem. Kesztyűs kezét a hátamra simította, és megcirógatta a lapockámat.
- Rég láttalak, bébi –mormogta a fülembe, majd egy csókot nyomott a hajamra.
- Tegnap előtt voltam nálad –tekertem a fejemet.
- Rég volt –kuncogott fel, majd kipörgetett a karjaiból- Szia. Damien vagyok.
- Emma –válaszolta a lány, és rámosolygott Damre.
Kicsit röhejesen festett a félig kifestett szemeivel, a hatalmas köntösbe burkolózva.
- Na hagylak titeket, hadd készülődjetek tovább –mondta Damien, majd újra magához ölelt- Remélem felkészültél arra, hogy jól megtáncoltassalak este. Úgy ki fogsz fáradni, hogy majd csak beleesel az ágyba.
- Na, majd meglátjuk, hogy ki lesz fáradtabb, Mr. Tökéletes –nevettem- Igen, veheted kihívásnak.
Felvonta a szemöldökét, és egy csókot nyomott az arcomra.
- Felküldöm Nessie-t, nekünk Jacobbal még úgyis dolgunk van.
- Ugye fehér ruhát hoztál estére?
- Nem, hupililát, bébi –forgatta a szemeit, én pedig elégedetlenül csettintettem egyet a nyelvemmel.

Renesmee percekkel később tért csak vissza, és azonnal nekiállt a hajamat göndöríteni a forró sütővassal.
- Ne égesd le a tincseimet, kérlek! –szóltam rá- Rendben, hogy itt van Jacob és róla ábrándozol, de nekem még szükségem van a hajamra!
- Bocs –kacarászta.
- Szörnyű –dünnyögtem, Emma pedig elvigyorodott- Épp a szádat húzom ki, erre te belerondítasz a munkámba egy mosollyal! El sem hiszem!
- Bocsi –kuncogta, majd próbált faarcot vágni. Nem teljesen sikerült neki- Köszönök mindent, Lányok. Azt hiszem… kezdelek megkedvelni titeket.
Furcsa mosoly jelent meg az arcunkon, hirtelen nem értettük, hogy Emma hogy tört meg ilyen hamar, szinte a semmitől. Én azt gondoltam, hogy sokkal tovább kell puhítgatnunk, segítenünk neki, és mellette állnunk, hogy ne utáljon minket.
Végül csak pusztán egy nagy, csoportos ölelésben jutalmaztuk a kis kilencedikest, majd folytattuk a készülődést.

A következő fejezetet próbálom előbb hozni, sajnálom a késést! :)
Oh, és Emmaline képe kikerült oldalra :)
Puszi