Love Angel- 70.
fejezet
Bál, és az előzmények
(Robert)
Bál, és az előzmények
(Robert)
Cullenék bőr kanapéja különlegesen kényelmes volt. Úgy
éreztem magam benne, mintha én lennék a császár, akinek a legnagyobb kényelem
jár. Ez részben igaz is –kuncogtam magamban. El sem tudtam
képzelni, hogy a házban az ágyak, fotelek milyenek lehetnek… Már a gondolattól
is kiborsództam.
A televízió szólt előttem, Jacobbal kiemelt figyelmet fordítottunk neki. Damien inkább csak a nála is okosabb okostelefonját nyomkodta. Ahogy figyeltem, az egyik közösségi oldalon lógott egy kicsit, majd az e-mailjeire válaszolgatott. Nem, nem lestem ki minden lépését! Dehogy!
Jacob a lépcső tetejére szegezte a pillantását, és hallottam, ahogy egy elégedett nyögés hagyja el az ajkait. Megforgattam a szemeimet- bizonyára Renesmee támolygott le a lépcsőn. Uh, de szívesen hoznék most egy vödör vizet, hogy ráborítsam a tökéletes kinézetére!
Idő közben Damien is bámulni kezdett felfelé, én pedig már tényleg túlzásnak éreztem, hogy mindketten ennyire bele vannak zúgva egy-egy csajba! Mert Damien is teljesen oda volt Izbelért, ez nem is volt kérdés. Maximum csak magának nem ismeri be…. Emiatt pedig mindketten szenvednek.
Végül elszakítottam a tekintetemet a tvtől, és én is oda néztem, ahová a srácok bámultak.
Szégyen szemre, de beismerem: Elakadt a lélegzetem.
Izbel és Renesmee már leszökdeltek a lépcsőn, csodáltam, hogy nem borultak le róla. Emmaline pedig még mindig felül ácsorgott, és figyelte, ahogy Jacob a karjaiba vonja szerelmét. Emma elpirult, majd egy fintor futott át az arcán. Az orrát ráncolta, majd a hajába akart túrni- a mozdulat közben megállt a keze a levegőben. Mégsem tette meg, bizonyára leesett neki, hogy a lányok rengeteget dolgozhattak a hajával. Ha szétrombolja, garantált a kivégzés –persze csak képletesen.
Gyönyörű volt. Kissé vonakodva, de ezt el kellett ismernem. Igézően kék szemei ragyogtak, pirospozsgás arcán egy kecses mosoly terült el. Vékony volt- határozottan fogyott. Más kép élt az emlékezetemben, nem gondoltam, hogy így meg tud változni. Noha ezt Renesmee is megmondta nekem, mégsem hittem el. Ezt látni kellett. Én pedig láttam- és elállt a lélegzetem.
A ruhájának nem fordítottam túl nagy figyelmet, a szemei jobban lekötöttek. Azok a gyönyörű, kék szemek, amik annyit bámultak a félhomályban…
Újabb pontot szerzett a…
Újra visszakaptam a tekintetemet a tévére, majd kimeresztettem a szemeimet.
- Ezt nem hiszem el! Nyerni fognak! –kiáltottam fel, majd elégedetlenül felpattantam- Elbukik a fogadásom!
Izbel hitetlenkedő pillantást vetett rám, Renesmee pedig meg tudott volna ölni a tekintetével. Megforgattam a szemeimet.
- Hello –köszöntem Emmara nézve, majd elé sétáltam. A kezemet nyújtottam felé, ő viszont egyszerűen kikerült, és jobb ötlet hiányában a konyhába sétált. Eléggé sértődöttnek és dacosnak tűnt.
- Asszem’ nehéz estém lesz.
- Megérdemled, hogy az legyen! –rivallt rám Nessie- Tudod te, hogy mennyit szenvedett azért, hogy megfeleljen a magas elvárásaidnak, te balfácán? El sem tudod képzelni! Erre te egy egyszerű hello-val elintézed. Inkább a nyomorult meccset bámulod, mintsem őt! Hozzám ne szólj ma este!
- Rendben –vigyorogtam rá- Nem fogok hozzád szólni, Szörnyecske… Mikortól is kell levegőnek néznem téged?
- Istenem! Ásd el magad!
Izbel halkan felnevetett rajtunk, majd kifordult Damien karjaiból. Súgott valamit a fülébe és kisietett Emmaline után.
- Társaságban nem illik ám sugdolózni, Izy! –kiáltottam utána, ő pedig kiöltötte rám a nyelvét.
Renesmee is utánuk ment. Mikor elment mellettem, erőteljesen nekem ütközött, én pedig meginogtam az állásomban. Erős a kiscsaj.
- Tényleg szörnyű vagy, Rob –mondta Damien- Gyönyörű az a csaj, nem értem, hogy miért vagy ilyen tapló.
- Tudom, hogy az –bólintottam halkan.
- Akkor meg?
- Nem tudom –vontam meg a vállamat- Jó bige.
Igazából Damien kérdésére semmilyen logikus, vagy egyáltalán értelmes válasz sem jutott eszembe. Szép lány, igen, az. Lenyűgözően gyönyörű, ráadásul sohasem tudtam volna elképzelni, hogy ennyire pozitív irányban tudja megváltoztatni a külsejét ennyire rövid idő alatt.
- Majd meglátjuk, hogy mi lesz –tettem hozzá halkabb hangon.
- Feltéve, ha hozzád szól egyáltalán. Nem csodálnám, ha egyszerűen egy nagy senki lennél a szemében, aki még egy árva szót sem érdemel. Sőt, igazából nagyon is kijárna ez neked –dörrent rám Jacob, majd közelebb lépett hozzám- Oh, és… Ha Nessiet sértegetni mered, beverem a képedet.
Az utolsó mondatot ijesztően hidegen mondta el, én pedig egy pillanatra meg is rémültem tőle. Végül elállt előlem és ő is a lányok után ment.
- Ma mindenki engem akar kinyírni?!
Damien jókedvűen elvigyorodott, majd egyszerűen vállat vont.
- Akkor most én is mondjam, hogy ha meg mered bántani Izbelt, akkor…
- Bla-bla-bla. Végig ne mondd! –szóltam rá, mire hangosan felnevetett. Én is elmosolyodtam.
- Indulni kéne –dörmögte Dam, majd a sötét anyagba burkolt ujjaival újra nyomogatni kezdte a telefonját.
- Miért van rajtad kesztyű, haver? –kérdeztem- Csak nem fázol? Vagy kirepedezett a puha kis bőröcskéd?
Gúnyolódva felnevettem, ő pedig elkomorodott, és egy szánakozó pillantást vetett felém.
- Csak remélni tudom, hogy előbb-utóbb lesz egy kis agyad a nagy üresség helyett a koponyádban. Vagy ha az nem is, legalább egy kis emberi érzéseket, mondjuk együttérzést, tiszteletet, sajnálatot magadba tudsz tuszkolni. Mert jelenleg ez a vegetatív, passzív életmód elviselhetetlen, és szerintem nem csak számunkra, hanem számodra is. Ez nem élet, amit te élsz, Robert. Egyszerűen szánalmat keltő, hogy ennyire próbálod gyerekes módon alázni a körülötted élőket, mikor csak kedved tartja. Ez nem így megy. Nem mindig van az életben az, amit te akarsz. Sőt. A legtöbb esetben még esélyed sincs, hogy megvalósítsd az álmaidat, a terveidet, a vágyaidat. Már csírájában el kell fojtani a reményt a nagyobb, szebb és jobb élethez, mert ha a vágyálmaidban élsz, akkor sosem tapasztalod meg az igazi életet… Igazából nem tudom, hogy erre miért tértem ki –motyogta- A lényeg az, hogy igazán megpróbálhatnál előbb gondolkodni, mint kinyitni azt a beverni való szádat, Robert. Mert ha így folytatod, előbb-utóbb valakik eszméletlen módon fognak elgyepálni úgy, hogy még arra sem lesz időd, hogy elmotyogj egy bocsánatot. És… igazából ha belegondolunk, ennek nagyon itt lenne az ideje, hátha összeszednéd magadat utána.
Csönd telepedett ránk, én pedig újra az ujjaira fordítottam a pillantásomat. Jobb híján ezt kérdeztem:
- Mindez egy kesztyű miatt?
Hitetlenkedve felciccent, majd beletúrt a hajába.
- Jézusom, Robert! –sziszegte- Hogy lehetsz te ennyire értelmetlen? Nem, nem a kesztyű miatt! Hanem amiatt, hogy te azt gondolod, hogy bárkivel bármit megtehetsz. Most csak vegyük példának Emmalinet, akit eléggé rendesen megaláztál. Kinevetted, kigúnyoltad, köznevetség tárgyává tetted, csak mert úgy adta kedved! Nem tudsz belegondolni abba, hogy egyes szavaid, tetteid milyen nagy kihatással lehetnek mások életére. Nem, nem rólam van szó. Engem teljesen hidegen hagy a kisstílű véleményed rólam, igazából le sem szarom, bocsánat a kifejezésért, hogy mit gondolsz rólam. Az pörög az agyadban rólam, ami akar. Nem érdekel. Rengeteg dolgot ki kellett állnom a jelenlegi helyzetemig, így megtapasztaltam, hogy mikor kell befogni, magadban fortyogni, mindent elviselni, bármit lenyelni. Rengeteg rossz dolgon mentem keresztül- olyan rémes dolgokon, amit te a legrosszabb rémálmaidban sem tudnál elképzelni, Robert. Mégis itt vagyok, mosolygok, próbálok pozitív lenni, noha az életem darabjaira hullik körülöttem- talán Izbel az, aki össze tudja tartani. Gyenge celluxszal tekergeti körbe a világom, és csak reméli, hogy újra összeforrnak a részek. Nem tudom, hogy mi lesz, nem tudom, hogy másnap reggel egyáltalán felkelek-e. De tudod mit? Most már kezdem úgy gondolni, hogy még így is jobb életem van, mint neked. Mert te csak jó minőségű, de könnyen megkapható csajokkal töltöd az éjszakákat, míg én egy jó minőségű, nehezen megkapható nővel töltöm a napjaimat is. Mérlegeld a helyzetet. Valamit fel kell áldoznod azért, hogy boldog legyél.
Ezzel a végszóval felállt és ő is kitrappolt a konyhába.
Sóhajtottam.
Igazából a mondandója egy eléggé zavaros masszába állt össze a fejemben, kellett idő, mire ki tudtam bogozni. Noha így sem értettem, hogy egyes részeket miért, és miért pont akkor mondott el, de tudtam, hogy ezen még lesz időm rágódni. Ugyanis ezek a szavak biztosan eléggé hosszú ideig fognak visszhangzani fejemben.
Hátradöntöttem a fejemet és a plafont kezdtem el bámulni.
Hol lehetnek Cullenék? –ez a teljesen jelentéktelen kérdés ötlött fel bennem. Renesmee csak úgy simán elküldte a családját, hogy el tudjanak nyugodtan készülni? Ne szívasson!
Miért vagyok ennyire elviselhetetlen mindenki szemében? –a második kérdés már egészen elmésnek tűnt, noha a választ egyáltalán nem tudtam kikövetkeztetni. Biztosan a csillagok állása, vagy az időjárás-változás, vagy a… egyszerűen én. Talán ennyire elviselhetetlen egy idióta vagyok.
Ha kiderül, aminek nem kellene, vajon mennyire esik le az álluk? –ezen jót derültem gondolatban, de inkább tovább lapoztam.
Ha kimegyek bocsánatot kérni, rám néznek egyáltalán? –a negyedik gondolatom volt a legfontosabb. Legalábbis számomra annak tűnt. Ezen nem is gondolkodtam sokat, egyszerűen felpattantam.
Legalább is próbáltam.
Ugyanis a gyors mozdulatsorom azt eredményezte, hogy a földön lévő párnán egyszerűen kicsúszott a lábam, én pedig egy igazán kecses mozdulattal lefejeltem az asztalt, majd a földön terültem el.
Hangosan nyöszörögni kezdtem, közben a homlokom tetejét dörzsölgettem. Nem vérzett! Hippijájé! Vagy mit szoktak ilyenkor mondani…
A következő pillanatban már azt láttam, hogy Izbel a jobb kezemnél, Renesmee pedig a bal kezemnél térdel. Legnagyobb meglepetésemre Emma is bekerült a látóterembe, ő egy gyors mozdulattal a fejemhez vetette le magát, és elhúzta a kezemet a sebről.
- Meghalok, igaz? –nyöszörögtem lehunyt szemekkel. Hallottam a fojtott röhögést.
- Igen. Természetesen –gúnyolódott Nessie.
- A pénzemet a húgomra hagyom, az ágyamat apám felvághatja tüzelőnek. A szobámat adják oda egy hajléktalannak, ahogy a napi étkezési adagomat is. A könyveimet minél előbb égessék el, a Ravens- kártyámat velem együtt temessék el. A kutyámat szeretném gondos, megértő, tisztelettel bánó gazdiknak átadni, a nyomorult patkányoknak az osztályban pedig üzenném, hogy várom őket a pokol bejáratában.
- Nincs is kutyád –bökte közbe Izbel, én pedig halkan felnevettem.
- Lelőtted a poént! –szóltam rá, majd megpróbálkoztam felülni- Siker! Huhú, még működnek az izmaim! Látod, Renesmee, nincs agykárosodásom.
- Tévedés. Van, csak jelenleg nem volt nagyobb bevérzés az agyadban, ami károsodást okozott volna. Sajnos –kötekedett, én pedig elégedett vigyorral öleltem magamhoz és csipkedtem meg az arcát.
- Esküszöm, kidoblak az ablakon, ha még egyszer hozzáérsz a sminkemhez!
- Esküszöm, rettegek.
Renesmee mellett elnéztem Emma-ra. Esetlenül ácsorgott tőlünk pár méterre, a karjai lógtak a teste mellett, szemeit ránk szegezte. Összetalálkozott vele a pillantásom. Először csak néztem a mélykék tengerbe, majd elmosolyodtam. Ő pedig elkapta a pillantását, és hátat fordított nekem. Csak arca halvány pirulása árulta el őt.
A televízió szólt előttem, Jacobbal kiemelt figyelmet fordítottunk neki. Damien inkább csak a nála is okosabb okostelefonját nyomkodta. Ahogy figyeltem, az egyik közösségi oldalon lógott egy kicsit, majd az e-mailjeire válaszolgatott. Nem, nem lestem ki minden lépését! Dehogy!
Jacob a lépcső tetejére szegezte a pillantását, és hallottam, ahogy egy elégedett nyögés hagyja el az ajkait. Megforgattam a szemeimet- bizonyára Renesmee támolygott le a lépcsőn. Uh, de szívesen hoznék most egy vödör vizet, hogy ráborítsam a tökéletes kinézetére!
Idő közben Damien is bámulni kezdett felfelé, én pedig már tényleg túlzásnak éreztem, hogy mindketten ennyire bele vannak zúgva egy-egy csajba! Mert Damien is teljesen oda volt Izbelért, ez nem is volt kérdés. Maximum csak magának nem ismeri be…. Emiatt pedig mindketten szenvednek.
Végül elszakítottam a tekintetemet a tvtől, és én is oda néztem, ahová a srácok bámultak.
Szégyen szemre, de beismerem: Elakadt a lélegzetem.
Izbel és Renesmee már leszökdeltek a lépcsőn, csodáltam, hogy nem borultak le róla. Emmaline pedig még mindig felül ácsorgott, és figyelte, ahogy Jacob a karjaiba vonja szerelmét. Emma elpirult, majd egy fintor futott át az arcán. Az orrát ráncolta, majd a hajába akart túrni- a mozdulat közben megállt a keze a levegőben. Mégsem tette meg, bizonyára leesett neki, hogy a lányok rengeteget dolgozhattak a hajával. Ha szétrombolja, garantált a kivégzés –persze csak képletesen.
Gyönyörű volt. Kissé vonakodva, de ezt el kellett ismernem. Igézően kék szemei ragyogtak, pirospozsgás arcán egy kecses mosoly terült el. Vékony volt- határozottan fogyott. Más kép élt az emlékezetemben, nem gondoltam, hogy így meg tud változni. Noha ezt Renesmee is megmondta nekem, mégsem hittem el. Ezt látni kellett. Én pedig láttam- és elállt a lélegzetem.
A ruhájának nem fordítottam túl nagy figyelmet, a szemei jobban lekötöttek. Azok a gyönyörű, kék szemek, amik annyit bámultak a félhomályban…
Újabb pontot szerzett a…
Újra visszakaptam a tekintetemet a tévére, majd kimeresztettem a szemeimet.
- Ezt nem hiszem el! Nyerni fognak! –kiáltottam fel, majd elégedetlenül felpattantam- Elbukik a fogadásom!
Izbel hitetlenkedő pillantást vetett rám, Renesmee pedig meg tudott volna ölni a tekintetével. Megforgattam a szemeimet.
- Hello –köszöntem Emmara nézve, majd elé sétáltam. A kezemet nyújtottam felé, ő viszont egyszerűen kikerült, és jobb ötlet hiányában a konyhába sétált. Eléggé sértődöttnek és dacosnak tűnt.
- Asszem’ nehéz estém lesz.
- Megérdemled, hogy az legyen! –rivallt rám Nessie- Tudod te, hogy mennyit szenvedett azért, hogy megfeleljen a magas elvárásaidnak, te balfácán? El sem tudod képzelni! Erre te egy egyszerű hello-val elintézed. Inkább a nyomorult meccset bámulod, mintsem őt! Hozzám ne szólj ma este!
- Rendben –vigyorogtam rá- Nem fogok hozzád szólni, Szörnyecske… Mikortól is kell levegőnek néznem téged?
- Istenem! Ásd el magad!
Izbel halkan felnevetett rajtunk, majd kifordult Damien karjaiból. Súgott valamit a fülébe és kisietett Emmaline után.
- Társaságban nem illik ám sugdolózni, Izy! –kiáltottam utána, ő pedig kiöltötte rám a nyelvét.
Renesmee is utánuk ment. Mikor elment mellettem, erőteljesen nekem ütközött, én pedig meginogtam az állásomban. Erős a kiscsaj.
- Tényleg szörnyű vagy, Rob –mondta Damien- Gyönyörű az a csaj, nem értem, hogy miért vagy ilyen tapló.
- Tudom, hogy az –bólintottam halkan.
- Akkor meg?
- Nem tudom –vontam meg a vállamat- Jó bige.
Igazából Damien kérdésére semmilyen logikus, vagy egyáltalán értelmes válasz sem jutott eszembe. Szép lány, igen, az. Lenyűgözően gyönyörű, ráadásul sohasem tudtam volna elképzelni, hogy ennyire pozitív irányban tudja megváltoztatni a külsejét ennyire rövid idő alatt.
- Majd meglátjuk, hogy mi lesz –tettem hozzá halkabb hangon.
- Feltéve, ha hozzád szól egyáltalán. Nem csodálnám, ha egyszerűen egy nagy senki lennél a szemében, aki még egy árva szót sem érdemel. Sőt, igazából nagyon is kijárna ez neked –dörrent rám Jacob, majd közelebb lépett hozzám- Oh, és… Ha Nessiet sértegetni mered, beverem a képedet.
Az utolsó mondatot ijesztően hidegen mondta el, én pedig egy pillanatra meg is rémültem tőle. Végül elállt előlem és ő is a lányok után ment.
- Ma mindenki engem akar kinyírni?!
Damien jókedvűen elvigyorodott, majd egyszerűen vállat vont.
- Akkor most én is mondjam, hogy ha meg mered bántani Izbelt, akkor…
- Bla-bla-bla. Végig ne mondd! –szóltam rá, mire hangosan felnevetett. Én is elmosolyodtam.
- Indulni kéne –dörmögte Dam, majd a sötét anyagba burkolt ujjaival újra nyomogatni kezdte a telefonját.
- Miért van rajtad kesztyű, haver? –kérdeztem- Csak nem fázol? Vagy kirepedezett a puha kis bőröcskéd?
Gúnyolódva felnevettem, ő pedig elkomorodott, és egy szánakozó pillantást vetett felém.
- Csak remélni tudom, hogy előbb-utóbb lesz egy kis agyad a nagy üresség helyett a koponyádban. Vagy ha az nem is, legalább egy kis emberi érzéseket, mondjuk együttérzést, tiszteletet, sajnálatot magadba tudsz tuszkolni. Mert jelenleg ez a vegetatív, passzív életmód elviselhetetlen, és szerintem nem csak számunkra, hanem számodra is. Ez nem élet, amit te élsz, Robert. Egyszerűen szánalmat keltő, hogy ennyire próbálod gyerekes módon alázni a körülötted élőket, mikor csak kedved tartja. Ez nem így megy. Nem mindig van az életben az, amit te akarsz. Sőt. A legtöbb esetben még esélyed sincs, hogy megvalósítsd az álmaidat, a terveidet, a vágyaidat. Már csírájában el kell fojtani a reményt a nagyobb, szebb és jobb élethez, mert ha a vágyálmaidban élsz, akkor sosem tapasztalod meg az igazi életet… Igazából nem tudom, hogy erre miért tértem ki –motyogta- A lényeg az, hogy igazán megpróbálhatnál előbb gondolkodni, mint kinyitni azt a beverni való szádat, Robert. Mert ha így folytatod, előbb-utóbb valakik eszméletlen módon fognak elgyepálni úgy, hogy még arra sem lesz időd, hogy elmotyogj egy bocsánatot. És… igazából ha belegondolunk, ennek nagyon itt lenne az ideje, hátha összeszednéd magadat utána.
Csönd telepedett ránk, én pedig újra az ujjaira fordítottam a pillantásomat. Jobb híján ezt kérdeztem:
- Mindez egy kesztyű miatt?
Hitetlenkedve felciccent, majd beletúrt a hajába.
- Jézusom, Robert! –sziszegte- Hogy lehetsz te ennyire értelmetlen? Nem, nem a kesztyű miatt! Hanem amiatt, hogy te azt gondolod, hogy bárkivel bármit megtehetsz. Most csak vegyük példának Emmalinet, akit eléggé rendesen megaláztál. Kinevetted, kigúnyoltad, köznevetség tárgyává tetted, csak mert úgy adta kedved! Nem tudsz belegondolni abba, hogy egyes szavaid, tetteid milyen nagy kihatással lehetnek mások életére. Nem, nem rólam van szó. Engem teljesen hidegen hagy a kisstílű véleményed rólam, igazából le sem szarom, bocsánat a kifejezésért, hogy mit gondolsz rólam. Az pörög az agyadban rólam, ami akar. Nem érdekel. Rengeteg dolgot ki kellett állnom a jelenlegi helyzetemig, így megtapasztaltam, hogy mikor kell befogni, magadban fortyogni, mindent elviselni, bármit lenyelni. Rengeteg rossz dolgon mentem keresztül- olyan rémes dolgokon, amit te a legrosszabb rémálmaidban sem tudnál elképzelni, Robert. Mégis itt vagyok, mosolygok, próbálok pozitív lenni, noha az életem darabjaira hullik körülöttem- talán Izbel az, aki össze tudja tartani. Gyenge celluxszal tekergeti körbe a világom, és csak reméli, hogy újra összeforrnak a részek. Nem tudom, hogy mi lesz, nem tudom, hogy másnap reggel egyáltalán felkelek-e. De tudod mit? Most már kezdem úgy gondolni, hogy még így is jobb életem van, mint neked. Mert te csak jó minőségű, de könnyen megkapható csajokkal töltöd az éjszakákat, míg én egy jó minőségű, nehezen megkapható nővel töltöm a napjaimat is. Mérlegeld a helyzetet. Valamit fel kell áldoznod azért, hogy boldog legyél.
Ezzel a végszóval felállt és ő is kitrappolt a konyhába.
Sóhajtottam.
Igazából a mondandója egy eléggé zavaros masszába állt össze a fejemben, kellett idő, mire ki tudtam bogozni. Noha így sem értettem, hogy egyes részeket miért, és miért pont akkor mondott el, de tudtam, hogy ezen még lesz időm rágódni. Ugyanis ezek a szavak biztosan eléggé hosszú ideig fognak visszhangzani fejemben.
Hátradöntöttem a fejemet és a plafont kezdtem el bámulni.
Hol lehetnek Cullenék? –ez a teljesen jelentéktelen kérdés ötlött fel bennem. Renesmee csak úgy simán elküldte a családját, hogy el tudjanak nyugodtan készülni? Ne szívasson!
Miért vagyok ennyire elviselhetetlen mindenki szemében? –a második kérdés már egészen elmésnek tűnt, noha a választ egyáltalán nem tudtam kikövetkeztetni. Biztosan a csillagok állása, vagy az időjárás-változás, vagy a… egyszerűen én. Talán ennyire elviselhetetlen egy idióta vagyok.
Ha kiderül, aminek nem kellene, vajon mennyire esik le az álluk? –ezen jót derültem gondolatban, de inkább tovább lapoztam.
Ha kimegyek bocsánatot kérni, rám néznek egyáltalán? –a negyedik gondolatom volt a legfontosabb. Legalábbis számomra annak tűnt. Ezen nem is gondolkodtam sokat, egyszerűen felpattantam.
Legalább is próbáltam.
Ugyanis a gyors mozdulatsorom azt eredményezte, hogy a földön lévő párnán egyszerűen kicsúszott a lábam, én pedig egy igazán kecses mozdulattal lefejeltem az asztalt, majd a földön terültem el.
Hangosan nyöszörögni kezdtem, közben a homlokom tetejét dörzsölgettem. Nem vérzett! Hippijájé! Vagy mit szoktak ilyenkor mondani…
A következő pillanatban már azt láttam, hogy Izbel a jobb kezemnél, Renesmee pedig a bal kezemnél térdel. Legnagyobb meglepetésemre Emma is bekerült a látóterembe, ő egy gyors mozdulattal a fejemhez vetette le magát, és elhúzta a kezemet a sebről.
- Meghalok, igaz? –nyöszörögtem lehunyt szemekkel. Hallottam a fojtott röhögést.
- Igen. Természetesen –gúnyolódott Nessie.
- A pénzemet a húgomra hagyom, az ágyamat apám felvághatja tüzelőnek. A szobámat adják oda egy hajléktalannak, ahogy a napi étkezési adagomat is. A könyveimet minél előbb égessék el, a Ravens- kártyámat velem együtt temessék el. A kutyámat szeretném gondos, megértő, tisztelettel bánó gazdiknak átadni, a nyomorult patkányoknak az osztályban pedig üzenném, hogy várom őket a pokol bejáratában.
- Nincs is kutyád –bökte közbe Izbel, én pedig halkan felnevettem.
- Lelőtted a poént! –szóltam rá, majd megpróbálkoztam felülni- Siker! Huhú, még működnek az izmaim! Látod, Renesmee, nincs agykárosodásom.
- Tévedés. Van, csak jelenleg nem volt nagyobb bevérzés az agyadban, ami károsodást okozott volna. Sajnos –kötekedett, én pedig elégedett vigyorral öleltem magamhoz és csipkedtem meg az arcát.
- Esküszöm, kidoblak az ablakon, ha még egyszer hozzáérsz a sminkemhez!
- Esküszöm, rettegek.
Renesmee mellett elnéztem Emma-ra. Esetlenül ácsorgott tőlünk pár méterre, a karjai lógtak a teste mellett, szemeit ránk szegezte. Összetalálkozott vele a pillantásom. Először csak néztem a mélykék tengerbe, majd elmosolyodtam. Ő pedig elkapta a pillantását, és hátat fordított nekem. Csak arca halvány pirulása árulta el őt.
A bálterem fehérrel volt kidíszítve, csak pár halvány színt
engedélyeztek a diákbál szervezői.
- Ez már nagyon túlzás –forgatta a szemeit Renesmee- Rendben, hogy tiszta fehérben kell jönni, de az, hogy valakivel az ezüst színű cipőt lecseréltetik!
- Nyugi, Édesem –ölelte át Jacob- Volt nálad cserecipellő, szerencsére. Ne idegeskedj ezen, kérlek, Kicsikém. Az a lényeg, hogy most itt vagyunk, együtt, és szeretlek.
Esküszöm, a hányinger fojtogatta a torkomat. Halványan megráztam a fejemet, majd kihúztam Emma előtt a székét. Leült, én pedig betoltam.
- Majd táncolhatnánk –jegyeztem meg, és leültem vele szemben.
- Majd. Talán –dörmögte válaszként.
Elnémultunk. Én csak néztem őt, ő pedig nagyobb figyelmet fordított a táncparketten dülöngélő barátaimra. Vagy barátainkra… Áh, mindegy is!
- Ne gondold, hogy jó arcot fogok vágni ehhez az egészhez –jegyezte meg erős hangon- Kicsit sem volt kedvem eljönni. Igazából tudomást sem akartam venni rólad, csak reménykedtem abban, hogy felfordulsz.
- Kedves.
- Te is az voltál –dörrent rám- Nagyon kedves voltál, mikor a képet kiplakátoltad!
- Leszedted, mielőtt bárki is láthatta volna! –tiltakoztam.
- Tudom –válaszolta- Az volt a szerencséd, hogy nem látta senki.
- Sajnálom, oké?
- Semmire sem megyek a sajnálatoddal, Robert –motyogta- Kihasználtál, és egy nyamvadék féreg módjára viselkedtél. Rohadtul azt kívánom, hogy te is megtapasztald, amit nekem át kellett élnem miattad, te tuskó!
Felpattant és egyszerűen kiszaladt a teremből. Nyeltem egy nagyot és a tenyerembe temettem az arcomat. Halkan felnyüszítettem, majd Emma után indultam.
Kint találtam meg őt, a félhomályban ácsorgott.
- Elcsesztem. Tudom, hogy így van. Megbántam, hogy az történt.
- Miért csak most? –tekerte a fejét- Miért nem tudtad akkor megbánni, nem pedig minden lehető alkalommal az orrom alá dörgölni, hogy mit tettem? Hogy mit tettünk? Hogy mire vettél rá, te…
- Igazából ez egy két oldalú dolog –tettem hozzá halkan, ő pedig gyilkos tekintettel nézett rám. Elnémultam.
- Átkozom magamat, hogy aznap este nem maradtam otthon! Átkozom magamat, hogy aznap este rád kellett néznem! Átkozom magamat, hogy ennyire naív voltam! Átkozom magamat, hogy engedtem, hogy hozzám érj! Átkozom magamat, hogy hagytam, hogy megcsókolj! Átkozom magamat azért a nyamvadt éjszakáért! Átkozom magamat! Átkozlak téged! Átkozom az egészet! Utálok így élni!
- Sajnálom, Em –motyogtam, majd közelebb léptem hozzá.
Láttam, hogy könny lepi el a szemeit. Láttam rajta, hogy közel áll a síráshoz.
- Állj meg ott! –dörrent rám, majd újra elhalkult- Utálom ezt a helyzetet. Utálom, hogy ennyire kihasználható voltam, és utálom, hogy pont te tetted velem ezt, Rob… Nem kellett volna megbíznom benned abban a pár órában…
- Nem kellett volna –értettem egyet. A szívem sajgott a mellkasomban.
- Miért pont engem kellett… megkínoznod?
- Nem tudom.
- Miért pont engem szúrtál ki aznap este? –pillantott fel rám. Láttam, ahogy az arcán egy könnycsepp csorog végig.
Ökölbe szorítottam a kezeimet, majd közelebb léptem hozzá. Nem hátrált el.
- Miért pont hozzám kellett odajönnöd?
- Nem tudom.
- Miért pont engem kellett lefektetned? Miért pont engem kellett érzelmileg kifacsarnod?
Elsírta magát, de hagyta, hogy a karjaimba vonjam. A zakómat markolászta, én pedig a hátát simogattam.
- Annyira sajnálom, Em –suttogtam- Úgy sajnálom… Ha lehetne, nem ezt tenném…
- Miért kellett ezt tenned velem utána? –nyökögte- Miért kellett nevetség tárgyává tenni? Miért kellett mindenkinek elmondanod, hogy nevessenek rajtam, ha megláttak a folyosón?
- Tessék? –pillantottam le rá- Miről beszélsz?
- Te… elmondtad a haverjaidnak, hogy…
- Nem –tiltakoztam- Senkinek! Nem dicsekedtem veled senkinek!
- De akkor…
- Nem tudom, hogy min nevettek, de nem azon, ami történt –mondtam- Ennyire szenya én sem vagyok, Emmaline! Igaz, kihasználtam a testedet, a naivságodat… Lefeküdtünk. Nem is tudtam a nevedet, azt sem tudtam, hogy ki vagy.
- Nem is akartam szexelni veled –motyogta halkan- De te… belém beszélted, hogy akarom. Leitattál, és…
- Tudom. Sajnálom –suttogtam- Annyira rossz ember vagyok, és úgy sajnálom!
- Úgy utállak –motyogta- Annyira utállak!
- Tudom. Megértem. Én is utálom magamat, de… kérlek bocsáss meg.
Nem szólt semmit, csak újra a zakómba fúrta az arcát. Szégyellte magát, én is így tettem. De mégis, miközben magamhoz öleltem, újra lepörgött előttem az a bizonyos eset…
- Ez már nagyon túlzás –forgatta a szemeit Renesmee- Rendben, hogy tiszta fehérben kell jönni, de az, hogy valakivel az ezüst színű cipőt lecseréltetik!
- Nyugi, Édesem –ölelte át Jacob- Volt nálad cserecipellő, szerencsére. Ne idegeskedj ezen, kérlek, Kicsikém. Az a lényeg, hogy most itt vagyunk, együtt, és szeretlek.
Esküszöm, a hányinger fojtogatta a torkomat. Halványan megráztam a fejemet, majd kihúztam Emma előtt a székét. Leült, én pedig betoltam.
- Majd táncolhatnánk –jegyeztem meg, és leültem vele szemben.
- Majd. Talán –dörmögte válaszként.
Elnémultunk. Én csak néztem őt, ő pedig nagyobb figyelmet fordított a táncparketten dülöngélő barátaimra. Vagy barátainkra… Áh, mindegy is!
- Ne gondold, hogy jó arcot fogok vágni ehhez az egészhez –jegyezte meg erős hangon- Kicsit sem volt kedvem eljönni. Igazából tudomást sem akartam venni rólad, csak reménykedtem abban, hogy felfordulsz.
- Kedves.
- Te is az voltál –dörrent rám- Nagyon kedves voltál, mikor a képet kiplakátoltad!
- Leszedted, mielőtt bárki is láthatta volna! –tiltakoztam.
- Tudom –válaszolta- Az volt a szerencséd, hogy nem látta senki.
- Sajnálom, oké?
- Semmire sem megyek a sajnálatoddal, Robert –motyogta- Kihasználtál, és egy nyamvadék féreg módjára viselkedtél. Rohadtul azt kívánom, hogy te is megtapasztald, amit nekem át kellett élnem miattad, te tuskó!
Felpattant és egyszerűen kiszaladt a teremből. Nyeltem egy nagyot és a tenyerembe temettem az arcomat. Halkan felnyüszítettem, majd Emma után indultam.
Kint találtam meg őt, a félhomályban ácsorgott.
- Elcsesztem. Tudom, hogy így van. Megbántam, hogy az történt.
- Miért csak most? –tekerte a fejét- Miért nem tudtad akkor megbánni, nem pedig minden lehető alkalommal az orrom alá dörgölni, hogy mit tettem? Hogy mit tettünk? Hogy mire vettél rá, te…
- Igazából ez egy két oldalú dolog –tettem hozzá halkan, ő pedig gyilkos tekintettel nézett rám. Elnémultam.
- Átkozom magamat, hogy aznap este nem maradtam otthon! Átkozom magamat, hogy aznap este rád kellett néznem! Átkozom magamat, hogy ennyire naív voltam! Átkozom magamat, hogy engedtem, hogy hozzám érj! Átkozom magamat, hogy hagytam, hogy megcsókolj! Átkozom magamat azért a nyamvadt éjszakáért! Átkozom magamat! Átkozlak téged! Átkozom az egészet! Utálok így élni!
- Sajnálom, Em –motyogtam, majd közelebb léptem hozzá.
Láttam, hogy könny lepi el a szemeit. Láttam rajta, hogy közel áll a síráshoz.
- Állj meg ott! –dörrent rám, majd újra elhalkult- Utálom ezt a helyzetet. Utálom, hogy ennyire kihasználható voltam, és utálom, hogy pont te tetted velem ezt, Rob… Nem kellett volna megbíznom benned abban a pár órában…
- Nem kellett volna –értettem egyet. A szívem sajgott a mellkasomban.
- Miért pont engem kellett… megkínoznod?
- Nem tudom.
- Miért pont engem szúrtál ki aznap este? –pillantott fel rám. Láttam, ahogy az arcán egy könnycsepp csorog végig.
Ökölbe szorítottam a kezeimet, majd közelebb léptem hozzá. Nem hátrált el.
- Miért pont hozzám kellett odajönnöd?
- Nem tudom.
- Miért pont engem kellett lefektetned? Miért pont engem kellett érzelmileg kifacsarnod?
Elsírta magát, de hagyta, hogy a karjaimba vonjam. A zakómat markolászta, én pedig a hátát simogattam.
- Annyira sajnálom, Em –suttogtam- Úgy sajnálom… Ha lehetne, nem ezt tenném…
- Miért kellett ezt tenned velem utána? –nyökögte- Miért kellett nevetség tárgyává tenni? Miért kellett mindenkinek elmondanod, hogy nevessenek rajtam, ha megláttak a folyosón?
- Tessék? –pillantottam le rá- Miről beszélsz?
- Te… elmondtad a haverjaidnak, hogy…
- Nem –tiltakoztam- Senkinek! Nem dicsekedtem veled senkinek!
- De akkor…
- Nem tudom, hogy min nevettek, de nem azon, ami történt –mondtam- Ennyire szenya én sem vagyok, Emmaline! Igaz, kihasználtam a testedet, a naivságodat… Lefeküdtünk. Nem is tudtam a nevedet, azt sem tudtam, hogy ki vagy.
- Nem is akartam szexelni veled –motyogta halkan- De te… belém beszélted, hogy akarom. Leitattál, és…
- Tudom. Sajnálom –suttogtam- Annyira rossz ember vagyok, és úgy sajnálom!
- Úgy utállak –motyogta- Annyira utállak!
- Tudom. Megértem. Én is utálom magamat, de… kérlek bocsáss meg.
Nem szólt semmit, csak újra a zakómba fúrta az arcát. Szégyellte magát, én is így tettem. De mégis, miközben magamhoz öleltem, újra lepörgött előttem az a bizonyos eset…
~Nos... szerintem nem nehéz kitalálni, hogy a következő fejezet miről fog szólni ;) Jóéjt!
