Love Angel- 35. fejezet
Fordulat
(Izbel)
Renesmee elmerengve ült előttem. Én hideg csokit kortyolgattam, mellettem egy tálkában fagyasztott gyümölcs olvadozott. Ezt megszórtam egy kevés mazsolával is. Nessie fehér forrócsokija az asztalon gőzölgött. Épp, hogy csak kortyolt belőle egyet.
Az elmúlt hetekben Kevin meglehetősen furcsán viselkedett. Emiatt én is kissé nyomott kedvemben voltam. Alig van otthon mostanában, szinte csak éjszaka találkozunk, akkor is hidegen és távolságtartóan viselkedett velem. Ezeket a tapasztalataimat megosztottam Renesmee-vel is. Ő nem reagált rá semmit, csak megsimogatta a karomat.
Fájdalmasan elmosolyodtam.
Az elmúlt hetekben Kevin meglehetősen furcsán viselkedett. Emiatt én is kissé nyomott kedvemben voltam. Alig van otthon mostanában, szinte csak éjszaka találkozunk, akkor is hidegen és távolságtartóan viselkedett velem. Ezeket a tapasztalataimat megosztottam Renesmee-vel is. Ő nem reagált rá semmit, csak megsimogatta a karomat.
Fájdalmasan elmosolyodtam.
- Min gondolkozol annyira, Édes? –kérdeztem tőle, de nem vette az adást. Halkan felkuncogtam, majd csettintettem egyet a szeme előtt. Reméltem, hogy ezzel felébreszthetem a kábulatából.
- Hm? Bocsi, nem figyeltem. –nézett rám bűnbánóan, mire elmosolyodtam.
- Csak arra voltam kíváncsi, hogy mi foglalta le ennyire a gondolataidat.
- Nem fontos. –legyintett- Csak… Áh, hiányozni fog Demetri. Tudom, hogy nincs már sok időnk együtt és ezt nehezen fogadom el.
- Elhiszem. –öleltem meg- De élvezzétek ki a maradék időtöket. Ne is gondolj arra, hogy mi lesz majd, csak foglalkozz a jelennel.
- Az lesz. –bólintott- Ma este hozzád fog átmenni. Ezt ma reggel jelentette ki nekem. Gondoltam szólok.
- Hát igen, nekem még nem mondta. –fintorodtam el- Köszönöm, hogy szóltál.
Elmosolyodott, majd belekortyolt az italába. Felszisszent egy aprót, majd gyorsan harapott a sütijéből.
- Forró. –magyarázta aztán, de újabbat kortyolt a csokiból- De isteni.
Elhittem neki. Kóstoltam már: nem volt túl édes, de rettentően finom volt. A pincérek pedig külön ajánlanak hozzá egy kocsis süteményt is, aminek a közepében epres szirup folydogált.
- Kevinen rengeteget gondolkodok. –sóhajtott fel hirtelen.
Érdeklődve tekintettem rá. Én is töröm a fejemet, de mégis meglepett, hogy ő is az én gondommal foglalkozik…
- Nem gondoltál még arra, hogy van másik nő? –pillantott fel rám, mire megszeppenve ráztam meg a fejemet- Csak… annyira furcsa. Én csak erre tudok gondolni.
Végül is igaza volt. Most, hogy ténylegesen belegondoltam a dologba, rájöttem, hogy talán még igaza is van. Elöntött a keserűség- a fejemet az asztallapra döntöttem.
Hosszasan gondolkodtam. Egyre több árulkodó jel adott igazat Renesmee-nek. Mondjuk az, hogy miért van farkas-illata. Az meglehetősen gyanús volt eddig is nekem, de nem foglalkoztam vele. Valamint: miért nem néz mélyen a szemembe, ahogy régen tette?
- Megittam. –jelentette ki Nessie- Nem megyünk el sétálni? Kezd nyomasztani a rosszkedved. Valahogy fel kell dobnom téged.
- Sok szerencsét hozzá. –sóhajtottam, majd felkaptam a táskámat és kikotortam belőle a tárcámat.
Miután fizettünk elhagytuk a teaházat és a parkba indultunk. A szél most nem fújt, igaz, a Nap sem sütött. Mondhattuk, hogy tűrhető volt az időjárás. Renesmee belém karolva mesélte el a tegnap esti randevúját. Mit ne mondjak, Demetri rendesen kitett magáért.
A park tömve volt emberekkel. Igaz, ezt betudhattam a tavasznak is.
- Olyan jó, hogy már csak pár hónap van a suliból. –mondta elégedetten Nessie- Robert teljesen el van ragadtatva. Már azt tervezgeti, hogy évzáró után egy óriási bulit csap. Aztán el akar menni nyaralni a haverjaival. Minket is invitál, legalább is nekem ezt mondta.
- Lehet, hogy arra meg fog változni az álláspontja. –mosolyodtam el- Év végéig még két hónap.
- Pontosan.
Ezután csendben sétálgattunk egymás mellett és figyeltük a padokon pihenő embereket. Páran beszélgettek, többen pedig csak ültek és néztek maguk elé.
Renesmee minden előzmény nélkül megszorította a karomat, majd próbált visszafelé húzni. A tekintette feldúlt és zaklatott volt.
- Mi történt? –kérdeztem, majd visszafordultam, hogy körbekémlelhessem a tömeget.
Elsőre kiszúrtam: Az egyik padon egy férfi és egy nő ült. Furcsán közel egymáshoz, ujjaik pedig össze volt fonva. Olyan bensőségesen néztek egymásra, hogy kényszert éreztem aziránt, hogy elfordítsam a tekintetemet. A nő mosolyogva magyarázott a férfinek, ő pedig figyelmesen hallgatta és bólogatott hozzá.
Tudtam, éreztem. Renesmee szavai igazak voltak, most pedig alá lett támasztva az elmélet. Leah Clearwater bevéste Kevint.
Hányingerem támadt. A szemeimet elöntötték a könnyek. Hátraarcot vágtam, majd lomha léptekkel indultam el az autó felé. Nessie követett. Néma volt és megszeppent. Látszólag nem tudta, hogy mit mondjon. Nem is volt baj.
Remegve pattantam be az autóba, majd megvártam, míg Renesmee is beszállt. Miután többszöri próbálkozásra sem találtam bele a kulccsal a gyújtásba, mérgesen elkáromkodtam magamat. Rácsaptam a kormányra és átkaroltam magamat. Nessie kifejtette az ujjaim közül a kulcsot, majd megölelt. Ezután utasított arra, hogy másszak át az anyós ülésre, majd ő vezet. Eleget tettem a kérésének.
- Hm? Bocsi, nem figyeltem. –nézett rám bűnbánóan, mire elmosolyodtam.
- Csak arra voltam kíváncsi, hogy mi foglalta le ennyire a gondolataidat.
- Nem fontos. –legyintett- Csak… Áh, hiányozni fog Demetri. Tudom, hogy nincs már sok időnk együtt és ezt nehezen fogadom el.
- Elhiszem. –öleltem meg- De élvezzétek ki a maradék időtöket. Ne is gondolj arra, hogy mi lesz majd, csak foglalkozz a jelennel.
- Az lesz. –bólintott- Ma este hozzád fog átmenni. Ezt ma reggel jelentette ki nekem. Gondoltam szólok.
- Hát igen, nekem még nem mondta. –fintorodtam el- Köszönöm, hogy szóltál.
Elmosolyodott, majd belekortyolt az italába. Felszisszent egy aprót, majd gyorsan harapott a sütijéből.
- Forró. –magyarázta aztán, de újabbat kortyolt a csokiból- De isteni.
Elhittem neki. Kóstoltam már: nem volt túl édes, de rettentően finom volt. A pincérek pedig külön ajánlanak hozzá egy kocsis süteményt is, aminek a közepében epres szirup folydogált.
- Kevinen rengeteget gondolkodok. –sóhajtott fel hirtelen.
Érdeklődve tekintettem rá. Én is töröm a fejemet, de mégis meglepett, hogy ő is az én gondommal foglalkozik…
- Nem gondoltál még arra, hogy van másik nő? –pillantott fel rám, mire megszeppenve ráztam meg a fejemet- Csak… annyira furcsa. Én csak erre tudok gondolni.
Végül is igaza volt. Most, hogy ténylegesen belegondoltam a dologba, rájöttem, hogy talán még igaza is van. Elöntött a keserűség- a fejemet az asztallapra döntöttem.
Hosszasan gondolkodtam. Egyre több árulkodó jel adott igazat Renesmee-nek. Mondjuk az, hogy miért van farkas-illata. Az meglehetősen gyanús volt eddig is nekem, de nem foglalkoztam vele. Valamint: miért nem néz mélyen a szemembe, ahogy régen tette?
- Megittam. –jelentette ki Nessie- Nem megyünk el sétálni? Kezd nyomasztani a rosszkedved. Valahogy fel kell dobnom téged.
- Sok szerencsét hozzá. –sóhajtottam, majd felkaptam a táskámat és kikotortam belőle a tárcámat.
Miután fizettünk elhagytuk a teaházat és a parkba indultunk. A szél most nem fújt, igaz, a Nap sem sütött. Mondhattuk, hogy tűrhető volt az időjárás. Renesmee belém karolva mesélte el a tegnap esti randevúját. Mit ne mondjak, Demetri rendesen kitett magáért.
A park tömve volt emberekkel. Igaz, ezt betudhattam a tavasznak is.
- Olyan jó, hogy már csak pár hónap van a suliból. –mondta elégedetten Nessie- Robert teljesen el van ragadtatva. Már azt tervezgeti, hogy évzáró után egy óriási bulit csap. Aztán el akar menni nyaralni a haverjaival. Minket is invitál, legalább is nekem ezt mondta.
- Lehet, hogy arra meg fog változni az álláspontja. –mosolyodtam el- Év végéig még két hónap.
- Pontosan.
Ezután csendben sétálgattunk egymás mellett és figyeltük a padokon pihenő embereket. Páran beszélgettek, többen pedig csak ültek és néztek maguk elé.
Renesmee minden előzmény nélkül megszorította a karomat, majd próbált visszafelé húzni. A tekintette feldúlt és zaklatott volt.
- Mi történt? –kérdeztem, majd visszafordultam, hogy körbekémlelhessem a tömeget.
Elsőre kiszúrtam: Az egyik padon egy férfi és egy nő ült. Furcsán közel egymáshoz, ujjaik pedig össze volt fonva. Olyan bensőségesen néztek egymásra, hogy kényszert éreztem aziránt, hogy elfordítsam a tekintetemet. A nő mosolyogva magyarázott a férfinek, ő pedig figyelmesen hallgatta és bólogatott hozzá.
Tudtam, éreztem. Renesmee szavai igazak voltak, most pedig alá lett támasztva az elmélet. Leah Clearwater bevéste Kevint.
Hányingerem támadt. A szemeimet elöntötték a könnyek. Hátraarcot vágtam, majd lomha léptekkel indultam el az autó felé. Nessie követett. Néma volt és megszeppent. Látszólag nem tudta, hogy mit mondjon. Nem is volt baj.
Remegve pattantam be az autóba, majd megvártam, míg Renesmee is beszállt. Miután többszöri próbálkozásra sem találtam bele a kulccsal a gyújtásba, mérgesen elkáromkodtam magamat. Rácsaptam a kormányra és átkaroltam magamat. Nessie kifejtette az ujjaim közül a kulcsot, majd megölelt. Ezután utasított arra, hogy másszak át az anyós ülésre, majd ő vezet. Eleget tettem a kérésének.
~
Egyedül voltam otthon. Már elmúlt hat óra. A ház többi lakója faggatott ugyan, de én egy szót sem szóltam. Blaise végül mindenkit felküldött a szobájába, mondván, bizonyára magányra van szükségem. Ő pedig megölelt, majd felbaktatott a lépcsőn. Én pedig maradtam a kanapén. Egy vastag pléd alatt kuporogtam a térdeimet átkarolva. Nem fáztam, Blaise befűtött. Meleg volt, a kezeim mégis jég hidegek voltak, remegtem is mellé.
Mondjuk nem is volt kérdés, hogy miért voltam ilyen rossz állapotban.
Vártam őt. Már órák óta a kanapén ültem és csak bámultam magam elé. Már sötétedett, mikor beállított. Tekintete boldog volt, mégis szomorú. Arca gondterheltnek tűnt, tartása laza.
- Szervusz, Honey. –köszöntött, majd ledobta a cipőjét az ajtó mellé- Milyen napod volt?
- Rossz. –dörmögtem.
Kevin elém lépett, majd meg akart csókolni. Eltoltam magamtól és a kanapé szélére csúsztam. Nagyot sóhajtott, majd leült velem szembe.
- Annyira sajnálom. –suttogta hangtalanul. Látszólag rájött, hogy mindent tudok.
- Nem is vártam mást. –válaszoltam megtörten- Csak mondd el, hogy mi történt…
- Találkoztam valakivel, aki...
- Ne is fejezd be. –intettem le, majd fájdalmasan elmosolyodtam- Nem kell magyarázkodnod. Elég a szemedbe néznem.
- Ne sírj, kérlek. –suttogta, közben figyelte az arcomon végigfutó könnycseppet.
- Elhiheted, hogy nem direkt teszem. –tekertem a fejemet, majd megtöröltem az arcomat- Világosan tudom, hogy van valakid. Azt mondd el, hogy hogyan történt és mióta tart.
- Esett az eső, mikor megláttam a parkban. Egy padon ült és csak bámulta a fákat. Leültem mellé, meg akartam kérdezni, hogy mi a baja. Tudtam, hogy farkas, fentről láttam a falkát és végigkövettem az életüket. Nem gondoltam, hogy belém fog vésődni… csak megtörtént. Nem tudtam ellene tenni semmit.
Bólintottam egyet.
- Miért nem tudtad elmondani? –dörmögtem- Miért kellett ennyi időn keresztül hazudnod nekem? Hogy voltál képes hazudni?
- Nem tudom. –tekerte a fejét- Erre nem tudok normális magyarázatot adni.
- Gondoltam.
- Annyira sajnálom, Honey.
- Ne hívj így. –dörrentem rá- Ne hívj sehogy. Csak hagyj békén, menj a farkasodhoz és élj boldogan.
- Nem akarom, hogy rossz legyen a kapcsolatunk.
- Akkor nem kellett volna ennyi időn keresztül a szemembe hazudnod. Elmulasztottad a lehetőséget. –válaszoltam ellenszenvesen. Meg voltam törve, és így próbáltam palástolni az érzelmeimet.
- Izbel…
- Csak hagyj békén. –suttogtam- Csak menj el és ne is törődj velem. Majd talán évek múltán el tudunk beszélgetni. Addig úgysem…
- Szeretlek Izbel.
- Ne mondd. –tekertem a fejemet- Ne hazudj. Menj el és hagyj békén. Egyedül akarok lenni.
- Szeretlek, csak nem úgy, ahogy kellene. –sóhajtott.
- Ne felejtsd el a cuccaidat. –mondtam közömbösen- Mindent vigyél el. Semmit sem akarok tőled.
- Izbel, könyörgök…
- Ne. –szakítottam félbe- Menj el. Nem akarok semmit meghallgatni, nem vagyok kíváncsi a szavaidra. A farkasodnál úgyis lesz helyed.
- Ne csináld ezt! –kérlelt.
- Nem értetted, amit mondtam? –dörrentem rá mérgesen- Hagyd el ezt a házat, vagy én doblak ki!
Láttam a szemeiben a fájdalmat.
- Nagyon sajnálom.
- Nincs szükségem a sajnálatodra. –suttogtam, majd felálltam és hátat fordítottam neki.
Hallottam, ahogy visszaveszi a cipőjét, halkan susog valamit, majd elhagyja a házat. Az ajtócsapódással egy időben roskadtam össze, az arcomat könnyek szántották végig. A fejemet a térdeimre hajtottam, majd mély levegőt vettem.
Hallottam a lépteket. Valaki lesietett a lépcsőn, majd leguggolt mellém. Megismertem Blaise jellegzetes alakját. A karjaiba zárt, majd felemelt és kanapéra ült velem. Az ölébe húzott és szorosan magához ölelt.
- Izbel. –suttogta a fülembe- Ne aggódj. Minden rendben lesz.
- Tudom.
Fél óra múlva már a szobámban ültem. Blaise-nek el kellett mennie. Tudom, hogy Kevinhez ment. Nem is volt kérdés. Láttam a szemeiben, hogy dühös volt. Meg sem próbálta érteni Kevin álláspontját. Noha tudtam, hogy az egész beszélgetést hallotta- ahogy a ház többi lakója is. Ők a szobájukba zárkóztak be, nem akartak zavarni.
Mondjuk nem is volt kérdés, hogy miért voltam ilyen rossz állapotban.
Vártam őt. Már órák óta a kanapén ültem és csak bámultam magam elé. Már sötétedett, mikor beállított. Tekintete boldog volt, mégis szomorú. Arca gondterheltnek tűnt, tartása laza.
- Szervusz, Honey. –köszöntött, majd ledobta a cipőjét az ajtó mellé- Milyen napod volt?
- Rossz. –dörmögtem.
Kevin elém lépett, majd meg akart csókolni. Eltoltam magamtól és a kanapé szélére csúsztam. Nagyot sóhajtott, majd leült velem szembe.
- Annyira sajnálom. –suttogta hangtalanul. Látszólag rájött, hogy mindent tudok.
- Nem is vártam mást. –válaszoltam megtörten- Csak mondd el, hogy mi történt…
- Találkoztam valakivel, aki...
- Ne is fejezd be. –intettem le, majd fájdalmasan elmosolyodtam- Nem kell magyarázkodnod. Elég a szemedbe néznem.
- Ne sírj, kérlek. –suttogta, közben figyelte az arcomon végigfutó könnycseppet.
- Elhiheted, hogy nem direkt teszem. –tekertem a fejemet, majd megtöröltem az arcomat- Világosan tudom, hogy van valakid. Azt mondd el, hogy hogyan történt és mióta tart.
- Esett az eső, mikor megláttam a parkban. Egy padon ült és csak bámulta a fákat. Leültem mellé, meg akartam kérdezni, hogy mi a baja. Tudtam, hogy farkas, fentről láttam a falkát és végigkövettem az életüket. Nem gondoltam, hogy belém fog vésődni… csak megtörtént. Nem tudtam ellene tenni semmit.
Bólintottam egyet.
- Miért nem tudtad elmondani? –dörmögtem- Miért kellett ennyi időn keresztül hazudnod nekem? Hogy voltál képes hazudni?
- Nem tudom. –tekerte a fejét- Erre nem tudok normális magyarázatot adni.
- Gondoltam.
- Annyira sajnálom, Honey.
- Ne hívj így. –dörrentem rá- Ne hívj sehogy. Csak hagyj békén, menj a farkasodhoz és élj boldogan.
- Nem akarom, hogy rossz legyen a kapcsolatunk.
- Akkor nem kellett volna ennyi időn keresztül a szemembe hazudnod. Elmulasztottad a lehetőséget. –válaszoltam ellenszenvesen. Meg voltam törve, és így próbáltam palástolni az érzelmeimet.
- Izbel…
- Csak hagyj békén. –suttogtam- Csak menj el és ne is törődj velem. Majd talán évek múltán el tudunk beszélgetni. Addig úgysem…
- Szeretlek Izbel.
- Ne mondd. –tekertem a fejemet- Ne hazudj. Menj el és hagyj békén. Egyedül akarok lenni.
- Szeretlek, csak nem úgy, ahogy kellene. –sóhajtott.
- Ne felejtsd el a cuccaidat. –mondtam közömbösen- Mindent vigyél el. Semmit sem akarok tőled.
- Izbel, könyörgök…
- Ne. –szakítottam félbe- Menj el. Nem akarok semmit meghallgatni, nem vagyok kíváncsi a szavaidra. A farkasodnál úgyis lesz helyed.
- Ne csináld ezt! –kérlelt.
- Nem értetted, amit mondtam? –dörrentem rá mérgesen- Hagyd el ezt a házat, vagy én doblak ki!
Láttam a szemeiben a fájdalmat.
- Nagyon sajnálom.
- Nincs szükségem a sajnálatodra. –suttogtam, majd felálltam és hátat fordítottam neki.
Hallottam, ahogy visszaveszi a cipőjét, halkan susog valamit, majd elhagyja a házat. Az ajtócsapódással egy időben roskadtam össze, az arcomat könnyek szántották végig. A fejemet a térdeimre hajtottam, majd mély levegőt vettem.
Hallottam a lépteket. Valaki lesietett a lépcsőn, majd leguggolt mellém. Megismertem Blaise jellegzetes alakját. A karjaiba zárt, majd felemelt és kanapéra ült velem. Az ölébe húzott és szorosan magához ölelt.
- Izbel. –suttogta a fülembe- Ne aggódj. Minden rendben lesz.
- Tudom.
Fél óra múlva már a szobámban ültem. Blaise-nek el kellett mennie. Tudom, hogy Kevinhez ment. Nem is volt kérdés. Láttam a szemeiben, hogy dühös volt. Meg sem próbálta érteni Kevin álláspontját. Noha tudtam, hogy az egész beszélgetést hallotta- ahogy a ház többi lakója is. Ők a szobájukba zárkóztak be, nem akartak zavarni.
A csengő éles hangja zavarta meg a csendet. Felkeltem az ágyból majd lebaktattam a lépcsőig. Kinyitottam az ajtót, majd szembe találtam magam Demetri csodálkozó szemeivel.
- Hát veled meg mi történt, Drágám? –kérdezte köszönés helyett.
Csak megráztam a fejemet, majd újra elsírtam magam. Dem zavartan lépett elém, majd a karjaiba zárt.
- Hát veled meg mi történt, Drágám? –kérdezte köszönés helyett.
Csak megráztam a fejemet, majd újra elsírtam magam. Dem zavartan lépett elém, majd a karjaiba zárt.
- Szakítottam Kevinnel. –suttogtam a pólójába- Leah Clearwater belé vésődött.
- A nyomorult farkas. –dörmögte- Mindig is utáltam a fajtájukat. Most legalább valami okom is lesz rá.
- Nem tehet róla. –szipogtam- Ezt nem ők szabják meg.
- De te megszakíthatnád a bevésődést. –csillant fel a szeme- Öld ki belőlük.
- Nem tehetem meg. –ráztam meg a fejemet- Tudnék efelett parancsolni, de abba beleőrülnének. Sőt, lehet, hogy a farkas bele is halna. Hisz… még Kevin-ből ki tudom szívni az érzéseket, de Leah mindig emlékezni fog rá, hisz belőle származik. Ezt nem tehetem meg velük. Kegyetlenség lenne.
- Az is az, ami veled történt. –érvelt- Megérdemelnéd, hogy végre szeressenek.
- Feltételes mód. –sóhajtottam- Szerettek, csak fontosabb volt nekik más, mint én. Kevin-nél ott a bevésődés, azt megértem. Matthew pedig… a háború szelleme eluralkodott rajta.
- Gyere, felkísérlek. –suttogta, majd a lépcső felé kezdett el tolni.
A szobámban az ágyamra ült, majd felcsúszott rajta. A hátát a támlának döntötte, engem pedig maga mellé húzott.
- Azt mondta, hogy senki sem tudja elhódítani tőlem. –susogtam könnyekkel a szememben- Bár ne mondta volna! Ezzel megkísértette a sorsot, és lám, bejött…
- Erre nem tudok mit mondani…
- Ő a második férfi, akit beengedtem a szívembe… És ugyan úgy jártam, mint Matt-nél.
- Lesz ez máshogy is. –ölelt magához- De ha szeretnéd, szívesen beverem Kevin képét. Matthew-ét már nehezen…
Halványan elmosolyodtam, mégis kicsordultak a szememből a könnyek.
- Jaj, Izbel. Ne sírj. –suttogta kissé ledöbbenve.
- Bocs. Tudom, hogy nem szereted, ha valaki bőg előtted. –töröltem meg az arcomat.
- Csak akkor nem bírom, ha indokolatlanul teszik. –javított ki- Neked van engedélyed rá. Bár ne lenne…
~
Demetri egész éjszaka velem volt. Végig beszélgettünk, egyre többször ríkatott meg. Hajnalban haza ment, én pedig elaludtam.
Reggel kissé lomha mozdulatokkal ugyan, de összekészültem az iskolára. Az autó gázpedálját kegyetlenül nyomtam, a kocsi hangosan bőgött fel. A kanyarokban ugyan kicsit lassítottam, de hiába- ha egy rendőr is szembe jött volna velem, kíméletlenül állított volna meg. Szerintem nem pénzbírságot kaptam volna… élvezhettem volna a csíkos ruha okozta kiváltságot.
- A nyomorult farkas. –dörmögte- Mindig is utáltam a fajtájukat. Most legalább valami okom is lesz rá.
- Nem tehet róla. –szipogtam- Ezt nem ők szabják meg.
- De te megszakíthatnád a bevésődést. –csillant fel a szeme- Öld ki belőlük.
- Nem tehetem meg. –ráztam meg a fejemet- Tudnék efelett parancsolni, de abba beleőrülnének. Sőt, lehet, hogy a farkas bele is halna. Hisz… még Kevin-ből ki tudom szívni az érzéseket, de Leah mindig emlékezni fog rá, hisz belőle származik. Ezt nem tehetem meg velük. Kegyetlenség lenne.
- Az is az, ami veled történt. –érvelt- Megérdemelnéd, hogy végre szeressenek.
- Feltételes mód. –sóhajtottam- Szerettek, csak fontosabb volt nekik más, mint én. Kevin-nél ott a bevésődés, azt megértem. Matthew pedig… a háború szelleme eluralkodott rajta.
- Gyere, felkísérlek. –suttogta, majd a lépcső felé kezdett el tolni.
A szobámban az ágyamra ült, majd felcsúszott rajta. A hátát a támlának döntötte, engem pedig maga mellé húzott.
- Azt mondta, hogy senki sem tudja elhódítani tőlem. –susogtam könnyekkel a szememben- Bár ne mondta volna! Ezzel megkísértette a sorsot, és lám, bejött…
- Erre nem tudok mit mondani…
- Ő a második férfi, akit beengedtem a szívembe… És ugyan úgy jártam, mint Matt-nél.
- Lesz ez máshogy is. –ölelt magához- De ha szeretnéd, szívesen beverem Kevin képét. Matthew-ét már nehezen…
Halványan elmosolyodtam, mégis kicsordultak a szememből a könnyek.
- Jaj, Izbel. Ne sírj. –suttogta kissé ledöbbenve.
- Bocs. Tudom, hogy nem szereted, ha valaki bőg előtted. –töröltem meg az arcomat.
- Csak akkor nem bírom, ha indokolatlanul teszik. –javított ki- Neked van engedélyed rá. Bár ne lenne…
~
Demetri egész éjszaka velem volt. Végig beszélgettünk, egyre többször ríkatott meg. Hajnalban haza ment, én pedig elaludtam.
Reggel kissé lomha mozdulatokkal ugyan, de összekészültem az iskolára. Az autó gázpedálját kegyetlenül nyomtam, a kocsi hangosan bőgött fel. A kanyarokban ugyan kicsit lassítottam, de hiába- ha egy rendőr is szembe jött volna velem, kíméletlenül állított volna meg. Szerintem nem pénzbírságot kaptam volna… élvezhettem volna a csíkos ruha okozta kiváltságot.
Robert öleléssel köszöntött, majd egy csókot is nyomott az arcomra.
- Valami baj van? Nagyon sápadt vagy. –aggódott- Kevin hol maradt? Elaludt? Ennyire lusta felkelni egy ilyen király csajhoz? Mellettem nem is aludnál…
- Szakítottunk. –szóltam közbe, mire kimeredtek a szemei- Megismerkedett egy másik csajjal. Dobtam.
- Én hülye lennék téged lecserélni. Mekkora ökör ez a Kevin. –hüledezett- Egy ilyen kincset elmulasztani. Tékozló!
Szavai hallatán halványan elmosolyodtam, majd hagytam, hogy újra a karjaiba zárjon.
- De ne aggódj. Én itt leszek neked. –suttogta a fülembe- Bármiben segítek. Csak szólj. Éjszaka is hívhatsz, ne törődj azzal, hogy alszok. Nyugodtan ébressz fel.
- Rendben.
Renesmee hasonlóan reagált a hírre, csak kicsit bántóbban szidta Kevin-t. Nem is kell mondanom: Robert jót mulatott rajta.
- Valami baj van? Nagyon sápadt vagy. –aggódott- Kevin hol maradt? Elaludt? Ennyire lusta felkelni egy ilyen király csajhoz? Mellettem nem is aludnál…
- Szakítottunk. –szóltam közbe, mire kimeredtek a szemei- Megismerkedett egy másik csajjal. Dobtam.
- Én hülye lennék téged lecserélni. Mekkora ökör ez a Kevin. –hüledezett- Egy ilyen kincset elmulasztani. Tékozló!
Szavai hallatán halványan elmosolyodtam, majd hagytam, hogy újra a karjaiba zárjon.
- De ne aggódj. Én itt leszek neked. –suttogta a fülembe- Bármiben segítek. Csak szólj. Éjszaka is hívhatsz, ne törődj azzal, hogy alszok. Nyugodtan ébressz fel.
- Rendben.
Renesmee hasonlóan reagált a hírre, csak kicsit bántóbban szidta Kevin-t. Nem is kell mondanom: Robert jót mulatott rajta.
Szerencsére az órák eseménytelenül teltek. Most nem tudtam volna díjazni, ha felelnem vagy dolgozatot kellett volna írnom. Nem igazán tudtam volna koncentrálni rá.
Ebédkor Robert vicceket mesélt. Renesmee hangosan kacagott rajta, én csak el-elmosolyodtam. Teljes erővel dolgozott azon, hogy jobb legyen a kedvem. Hálás is voltam érte.
Szerencsére már péntek volt. Másnap reggelre megbeszéltünk egy közös futást, majd utána egy közös reggelizést.
Szerencsére már péntek volt. Másnap reggelre megbeszéltünk egy közös futást, majd utána egy közös reggelizést.
Délutánra és éjszakára áthívott Renesmee, mondván: ne unatkozzak egyedül otthon, ketten sokkal jobb unatkozni. Ellent sem mondhattam neki, csak halványan elmosolyodtam, majd bólintottam egyet.
Így hát órák után hazamentem átöltözni, majd összepakoltam egy kevés cuccot éjszakára és másnap reggelre is. Öt óra körül mentem át hozzájuk, Renesmee kijött elém a tornácra. Egy ölelés után kivette a kezemből a táskát, majd a kezemet megragadva húzni kezdett a házba.
- Épp jókor jöttél. –fintorgott- Veszekedés van. Már alig bírtam idegekkel.
Igaza volt. Jasper és Alice extrém vitát vívtak. A másik minden egyes szavába belekötöttek, kíméletlenül bántották egymást a szavaikkal. Kissé idegesen toporogtam a nappali közepén. Észre sem vették, hogy megjöttem. Tovább ordítoztak egymással. Esme a konyhaasztalnál ült, a fejét fogta. Edward és Bella a szobájukban ültek, Emmett és Rosalie pedig a kanapén foglaltak helyet. Em a tévét bámulta, Rosalie pedig egy újságot bújt. Próbálták elfoglalni magukat.
- Nem is csodálom, hogy csak kihasználtak. –vigyorgott gúnyosan Jasper- Többre úgysem vagy jó.
- Szemét! –sikkantott fel Alice- Mit hiszel te magadról? Bármit megtehetsz?
- Egy biztos: többet érek, mint te.
Éreztem, hogy nem kell sok hozzá, hogy kiboruljak. Az agyvizem pillanatokon belül felforrt, a tekintetem lángolt. Mérges és feszült voltam. Tudtam, hogy ki fogok törni…
Így hát órák után hazamentem átöltözni, majd összepakoltam egy kevés cuccot éjszakára és másnap reggelre is. Öt óra körül mentem át hozzájuk, Renesmee kijött elém a tornácra. Egy ölelés után kivette a kezemből a táskát, majd a kezemet megragadva húzni kezdett a házba.
- Épp jókor jöttél. –fintorgott- Veszekedés van. Már alig bírtam idegekkel.
Igaza volt. Jasper és Alice extrém vitát vívtak. A másik minden egyes szavába belekötöttek, kíméletlenül bántották egymást a szavaikkal. Kissé idegesen toporogtam a nappali közepén. Észre sem vették, hogy megjöttem. Tovább ordítoztak egymással. Esme a konyhaasztalnál ült, a fejét fogta. Edward és Bella a szobájukban ültek, Emmett és Rosalie pedig a kanapén foglaltak helyet. Em a tévét bámulta, Rosalie pedig egy újságot bújt. Próbálták elfoglalni magukat.
- Nem is csodálom, hogy csak kihasználtak. –vigyorgott gúnyosan Jasper- Többre úgysem vagy jó.
- Szemét! –sikkantott fel Alice- Mit hiszel te magadról? Bármit megtehetsz?
- Egy biztos: többet érek, mint te.
Éreztem, hogy nem kell sok hozzá, hogy kiboruljak. Az agyvizem pillanatokon belül felforrt, a tekintetem lángolt. Mérges és feszült voltam. Tudtam, hogy ki fogok törni…
