Meghoztam a fejezetet :) Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Várom a véleményeket.
Puszi
Love Angel- 41. fejezet
Moszkva
(Izbel)
Moszkva
(Izbel)
A reptér nyüzsgött. Az emberek sietve szlalomoztak, maguk után húzva a
bőröndjüket, vagy épp a kezükbe cipelték a nehéz szatyrot. A többség
társaságban volt, de akadt, aki egyedül várta a járat indulását.
Belesüppedtem a kényelmes bőrkanapéba, a jókora bőröndöm a lábamnál pihent. A kezem alatt a kisebb kézipoggyászom foglalt helyet, benne a laptopom. Azt nem mertem a bőröndbe tenni, hátha elkeveredik, vagy ilyesmi… Mondjuk az sem okozna olyan nagy gondot, hisz egy csettintéssel megtalálhatnám. De szerettem volna ezt a nyarat rendes tinédzser módjára élni. Tudom, nehéz elhinni, de tényleg így gondoltam. Mindent meg is tettem azért, hogy ez így legyen. Jegyet foglaltam, egy egész napon keresztül pakoltam a bőröndömbe, bevásároltam az útra, és még sorolhatnám. Felpörögtem és izgatott voltam… vagyis az utóbbi még most is uralja a testemet.
- Izbel. –szólt a hang mögülem, mire felpattantam és a felém siető Renesmee ölelésébe zártam magam.
- Szia Nessie. Már vártalak. Annyira… várom! –hadartam vigyorogva, ő pedig egyetértően bólogatott.
- Istenem… Moszkva, aztán… Aztán az egész világ, persze csak képletesen. Hihetetlen. –huppant le velem együtt az eddigi helyemre.
- Szerintem az hihetetlen, hogy Esme és Carlisle elengedett. Mondjuk inkább Edward volt kiakadva az ötletünk miatt. –kuncogtam- De a lényeg az, hogy összejött.
- Az egészet pár nap alatt szervezted meg… le vagyok nyűgözve. –vigyorgott.
- Csekkoljunk be, adjuk le a csomagunkat… Aztán akár be is mehetünk a reptér boltjába. Van még időnk a gép indulásáig. Bőven van…
- Rendben. Ahogy a főnökasszony javasolta! –szalutált, majd elnevette magát- Bocsánat, de annyira… átjárta a testemet az izgatottság.
- Semmi gond. –kuncogtam, majd belékaroltam- Egy bőrönd… Csodálom, hogy belefértél.
- Kiadtad, hogy csak egy lehet. Plusz egy kézi. –emelte fel a karját himbálózó bézs táskát- Alice többet akart, de nyomatékosítottam a szavaimat, így végül köteles volt ebbe belepakolni. Ugyanis nem engedte meg nekem… Nem is értem, hogy miért lepődtem meg.
- Én sem.
Belesüppedtem a kényelmes bőrkanapéba, a jókora bőröndöm a lábamnál pihent. A kezem alatt a kisebb kézipoggyászom foglalt helyet, benne a laptopom. Azt nem mertem a bőröndbe tenni, hátha elkeveredik, vagy ilyesmi… Mondjuk az sem okozna olyan nagy gondot, hisz egy csettintéssel megtalálhatnám. De szerettem volna ezt a nyarat rendes tinédzser módjára élni. Tudom, nehéz elhinni, de tényleg így gondoltam. Mindent meg is tettem azért, hogy ez így legyen. Jegyet foglaltam, egy egész napon keresztül pakoltam a bőröndömbe, bevásároltam az útra, és még sorolhatnám. Felpörögtem és izgatott voltam… vagyis az utóbbi még most is uralja a testemet.
- Izbel. –szólt a hang mögülem, mire felpattantam és a felém siető Renesmee ölelésébe zártam magam.
- Szia Nessie. Már vártalak. Annyira… várom! –hadartam vigyorogva, ő pedig egyetértően bólogatott.
- Istenem… Moszkva, aztán… Aztán az egész világ, persze csak képletesen. Hihetetlen. –huppant le velem együtt az eddigi helyemre.
- Szerintem az hihetetlen, hogy Esme és Carlisle elengedett. Mondjuk inkább Edward volt kiakadva az ötletünk miatt. –kuncogtam- De a lényeg az, hogy összejött.
- Az egészet pár nap alatt szervezted meg… le vagyok nyűgözve. –vigyorgott.
- Csekkoljunk be, adjuk le a csomagunkat… Aztán akár be is mehetünk a reptér boltjába. Van még időnk a gép indulásáig. Bőven van…
- Rendben. Ahogy a főnökasszony javasolta! –szalutált, majd elnevette magát- Bocsánat, de annyira… átjárta a testemet az izgatottság.
- Semmi gond. –kuncogtam, majd belékaroltam- Egy bőrönd… Csodálom, hogy belefértél.
- Kiadtad, hogy csak egy lehet. Plusz egy kézi. –emelte fel a karját himbálózó bézs táskát- Alice többet akart, de nyomatékosítottam a szavaimat, így végül köteles volt ebbe belepakolni. Ugyanis nem engedte meg nekem… Nem is értem, hogy miért lepődtem meg.
- Én sem.
Az első osztályú jegyet a kézipoggyászunk oldalába rejtettük, hogy
véletlenül se felejtsük ott sehol. Nem tudtam volna neki örülni…
A boltban vettünk magunknak egy-egy szendvicset. Tudtam, hogy ezek az áruk finomak, vettem már belőlük párat, így Renesmee-nek is boldogan ajánlottam. Végül egy-egy tábla csokoládé, zacskó cukor és üdítő is a kosarunkba landolt, közvetlen a rágó mellé.
Tekintettel voltunk arra, hogy még egy órát ülünk és várunk. Mondjuk biztos, hogy unatkozásnak nincs helye a társaságunkban, így nem aggódtunk.
- Foglaltál szállást? –kérdezte Nessie, mikor leültünk az egyik bőr kanapéra.
- Ő…hát nem. –sóhajtottam mosolyogva- Majd elintézem akkor, ha leszálltunk ott a gépről. Rengeteg ismerősöm van ott, ne aggódj. Maximum, ha máshol nem is, egy híd alatt meghúzzuk magunkat.
- Köszönöm, ez nagyon megnyugtató. –kuncogta- Nem hoztam magammal hálózsákot… sem zseb-radiátort.
- Én speciel esőkabátot sem. Egy esernyő alatt meg nehezen lehetne aludni.
A boltban vettünk magunknak egy-egy szendvicset. Tudtam, hogy ezek az áruk finomak, vettem már belőlük párat, így Renesmee-nek is boldogan ajánlottam. Végül egy-egy tábla csokoládé, zacskó cukor és üdítő is a kosarunkba landolt, közvetlen a rágó mellé.
Tekintettel voltunk arra, hogy még egy órát ülünk és várunk. Mondjuk biztos, hogy unatkozásnak nincs helye a társaságunkban, így nem aggódtunk.
- Foglaltál szállást? –kérdezte Nessie, mikor leültünk az egyik bőr kanapéra.
- Ő…hát nem. –sóhajtottam mosolyogva- Majd elintézem akkor, ha leszálltunk ott a gépről. Rengeteg ismerősöm van ott, ne aggódj. Maximum, ha máshol nem is, egy híd alatt meghúzzuk magunkat.
- Köszönöm, ez nagyon megnyugtató. –kuncogta- Nem hoztam magammal hálózsákot… sem zseb-radiátort.
- Én speciel esőkabátot sem. Egy esernyő alatt meg nehezen lehetne aludni.
Csoda lett volna, ha június közepén egy reptér nem lenne tömve tele,
így halkan tűrtem, ha egy-egy váll nekikoccan az enyémnek, vagy egy bőrönd
hozzám súrlódik. Tűrtem és vigyorogtam mellé, Renesmee hasonlóan tett. Még egy
atomrobbanás sem lombozta volna le a jókedvünket, feltéve, ha mehettünk volna
utazni… Na jó, az azért igen…
Egy ismerős személy sziluettje tűnt fel. Az óriási ablakokon beszűrődő
erős napsütés miatt nem láttuk az arcát, a Nap pont mögüle sütött. De tudtuk,
hogy ki az. Renesmee-vel egymásra néztük, majd mosoly kúszott az arcunkra.
- Reméltem, hogy nem kések el. –lihegte elénk érve, majd megölelt minket- Még van hely a gépre?
- Bizonyára. –mosolyogtam- Gyere, ismerem a reptér igazgatóját, biztosan tud egy jegyet intézni neked mellénk.
Robert boldogan elmosolyodott, majd egy csókot nyomott az arcomra.
Tudtuk Nessie-vel, hogy vágyakozott az út után. Ez tisztán látszott a szemein, mikor elmondtuk neki a tervünket… Nem gondoltuk, hogy végül mégis eljön. Noha először nemet mondott…
- Reméltem, hogy nem kések el. –lihegte elénk érve, majd megölelt minket- Még van hely a gépre?
- Bizonyára. –mosolyogtam- Gyere, ismerem a reptér igazgatóját, biztosan tud egy jegyet intézni neked mellénk.
Robert boldogan elmosolyodott, majd egy csókot nyomott az arcomra.
Tudtuk Nessie-vel, hogy vágyakozott az út után. Ez tisztán látszott a szemein, mikor elmondtuk neki a tervünket… Nem gondoltuk, hogy végül mégis eljön. Noha először nemet mondott…
A jegyet végül sikerült megvennünk. Hosszas győzködés után én fizettem.
- Hova is megyünk? –kérdezte leülve, bambán vigyorogva.
- Moszkva.
- Jó tudni. –nevette- Anyáék elengedtek. Apa pont hazajött, így őt meggyőztem, ő pedig Anyát vette rá.
Ezután hosszasan mesélni kezdte a meggyőzést. Kivételesen örült annak, hogy az apja hazajött.
- Hova is megyünk? –kérdezte leülve, bambán vigyorogva.
- Moszkva.
- Jó tudni. –nevette- Anyáék elengedtek. Apa pont hazajött, így őt meggyőztem, ő pedig Anyát vette rá.
Ezután hosszasan mesélni kezdte a meggyőzést. Kivételesen örült annak, hogy az apja hazajött.
A repülőút változatlanul jó volt. Végigbeszélgettük, így nem
unatkoztunk. Mondjuk ebben a társaságban unatkozni képtelenség lenne.
Hosszas várakozás után kézhez kaphattuk a bőröndünket is, én pedig már intéztem is a szállást. Az egyik ismerősöm tulaja egy szállodának, így nem is volt kérdés, hogy hol szállunk meg.
- Neked aztán sok barátod van. –szólt Robert, mikor zsebre dugtam a telefonomat- Öt csillagos szálloda? Moszkva szívében? Húha, Izbel…
Renesmee egyetértett Rob döbbent véleményével. Én csak mosolyogtam rajtuk. Nem árultam el nekik, hogy a költségeinket ott előre rendeztem…
Hosszas várakozás után kézhez kaphattuk a bőröndünket is, én pedig már intéztem is a szállást. Az egyik ismerősöm tulaja egy szállodának, így nem is volt kérdés, hogy hol szállunk meg.
- Neked aztán sok barátod van. –szólt Robert, mikor zsebre dugtam a telefonomat- Öt csillagos szálloda? Moszkva szívében? Húha, Izbel…
Renesmee egyetértett Rob döbbent véleményével. Én csak mosolyogtam rajtuk. Nem árultam el nekik, hogy a költségeinket ott előre rendeztem…
Taxival mentünk a szállodába. A forgalmas utakon kissé szakadozva,
nehézkesen haladtunk. Nem bántuk, így legalább megcsodálhattuk a belváros
tömzsi épületeit.
A szálloda kissé fényűző volt, igaz, kívülről nem volt annyira feltűnő. Az épület formáiban kissé régiesnek hatott, de pont emiatt volt lenyűgöző. Ahogy beléptünk az ajtón, óriási tágas tér fogadott minket, oldalt egy hosszú pulttal, ahol alkalmazottak forogtak. Egyenesen a márvány pulthoz mentünk. Ott átvettük a lakosztályunk kulcsát és a lift felé indultunk. Felmentünk a legfelső emeletre, ott megkerestük a 405-ös szobát és benyitottunk.
Direkt kértem lakosztályt, tudtam, hogy ott hárman kényelmesen el fogunk férni. Ahogy beléptünk egy tágas tér fogadott minket. Bézs színekkel bolondított falak, bőrkanapé előtte egy fa asztallal. A túloldalon egy minibár, a falon egy televízió.
Két szoba nyílt. Az egyikben két ágy volt, a másikban egy. A dupla ágyasat lefoglaltuk Renesmee-vel, Robert pedig a másikba telepedett be.
Kipakoltunk a bőröndökből, kényelmesen berendezkedtünk a szobáinkba, majd átöltöztünk.
A tervünk az volt, hogy első este egy étteremben fogunk vacsorázni, utána pedig kicsit barangolunk a városban.
Így is lett. Kellemesen és hosszasan megvacsoráztunk, majd a lámpák erős fénye alatt sétálgattunk. Már besötétedett, így még szebb volt a hely. Az ablakokból fény áradt, az épületek ki voltak világítva…
Mintha csak egy mesébe cseppentünk volna.
Barangoltunk pár órát, majd visszatértünk a hotelbe. Lezuhanyoztunk és lefeküdtünk aludni.
A szálloda kissé fényűző volt, igaz, kívülről nem volt annyira feltűnő. Az épület formáiban kissé régiesnek hatott, de pont emiatt volt lenyűgöző. Ahogy beléptünk az ajtón, óriási tágas tér fogadott minket, oldalt egy hosszú pulttal, ahol alkalmazottak forogtak. Egyenesen a márvány pulthoz mentünk. Ott átvettük a lakosztályunk kulcsát és a lift felé indultunk. Felmentünk a legfelső emeletre, ott megkerestük a 405-ös szobát és benyitottunk.
Direkt kértem lakosztályt, tudtam, hogy ott hárman kényelmesen el fogunk férni. Ahogy beléptünk egy tágas tér fogadott minket. Bézs színekkel bolondított falak, bőrkanapé előtte egy fa asztallal. A túloldalon egy minibár, a falon egy televízió.
Két szoba nyílt. Az egyikben két ágy volt, a másikban egy. A dupla ágyasat lefoglaltuk Renesmee-vel, Robert pedig a másikba telepedett be.
Kipakoltunk a bőröndökből, kényelmesen berendezkedtünk a szobáinkba, majd átöltöztünk.
A tervünk az volt, hogy első este egy étteremben fogunk vacsorázni, utána pedig kicsit barangolunk a városban.
Így is lett. Kellemesen és hosszasan megvacsoráztunk, majd a lámpák erős fénye alatt sétálgattunk. Már besötétedett, így még szebb volt a hely. Az ablakokból fény áradt, az épületek ki voltak világítva…
Mintha csak egy mesébe cseppentünk volna.
Barangoltunk pár órát, majd visszatértünk a hotelbe. Lezuhanyoztunk és lefeküdtünk aludni.
A második moszkvai napunk már sokkal eseménydúsabban telt. Reggel
felkeltünk, lementünk a hotel éttermébe reggelizni. Svédasztalos reggeli volt,
így válogathattunk kedvünkre. Elcsodálkoztam azon, hogy Robert mennyi ételt le
tud tömni a torkán, főleg reggelire. Ő vigyorogva figyelte az elképedt
arckifejezésemet, majd felém nyújtotta a szendvicsét.
- Kérsz?
- Köszönöm, mint látod, nekem is van. –mutattam a tányérom felé, mire bólogatni kezdett majd újra harapott.
- Kérsz?
- Köszönöm, mint látod, nekem is van. –mutattam a tányérom felé, mire bólogatni kezdett majd újra harapott.
Első utunk a Vörös Térre vezetett. Rengeteg ember nyüzsgött itt, pedig
még csak tíz óra múlt. Elképzelni sem tudtuk, hogy délutánonként hány ember
lehet itt. Hosszasan nézelődtünk. Megcsodáltuk a szobrokat, ücsörögtünk a
padokon, bámultuk az emberek tömegét. Lefoglaltuk egymást. Főleg Rob elképesztő
és vicces történetein nevettünk nagyokat. Nem is maga a történet volt
nevetséges, hanem az, ahogy a barátunk előadta.
- Mézeskalácsház. –jelentette ki Rob.
Vaszilij Blazsennij templom. Nem is csodálkoztam, hogy neki ez jutott róla eszébe.
- Mi tagadás, igazad van. –mosolyogtam- Kissé tényleg hasonlít rá.
- Látod, mondtam én. –húzta ki magát- De most komolyan. Azok a tornyok is olyanok, mintha mézeskalácsból lennének.
- „A Rettegett Iván orosz cár parancsára építették. A cár Isten iránti háláját akarta kifejezni a monumentális székesegyház felépítésével, ugyanis az oroszok 1552-ben győzelmet arattak a kazányi tatár kánság felett. A templom eredetileg az Istenanya oltalma nevet kapta, mivel a cár ezen az ünnepen, október 2-án indította a háború döntő csatáját. Az uralkodó kívánsága volt, hogy a hadjárat minden győztes csatájának emlékére egy-egy templomot kell felépíteni, összesen kilencet. A feladatot az építész, Posztnyik Jakovlev találékonyan oldotta meg, egyetlen épületegyüttest épített kilenc szorosan egymáshoz tapadó templomból, mindegyiken önálló toronnyal.”
- Köszönjük ezt a tökéletesen pontos információt, Renesmee. –fintorgott Robert, majd kikapta Nessie kezéből a prospektust, amiből felolvasta a sorokat- Erre nem lesz szükségünk.
Ünnepélyesen a legközelebbi kukába hajította, majd vigyorogva fordult Nessie felé.
- Egyet értek vele. –mosolyogtam- Érezd jól magad, Nessie. Mi is azt tesszük.
- Tehát folytassuk az előbbi témát. Szerinted milyen íze lehet annak a törökös kupolának? –karolt át Robert- Szerintem olyan, mint annak a csavart cukornak. Tudod, amit karácsonykor szokás venni és fel lehet akasztani.
- Hm… lehet, hogy igazad van. –nevettem- A többi falnak pedig fahéjas íze van, igaz?
- Pontosan. Látom, érted te a lényeget. –dicsért.
- Szerintem nagyon exkluzív cserép és beton íze lehet. Hm…nyami! –tette hozzá Nessie mintegy tiltakozásként.
- Renesmee. Megkérhetlek, hogy ne rontsd el a tökéletes szórakozásunkat? –fintorgott Rob.
- Robert. –sóhajtottam.
- Bocsánat. –mondták egyszerre.
- Drága pénzért megvettem azt a prospektust, erre te kihajítottad. –dörmögte a barátunknak Nessie.
Robert sóhajtott, majd vigyorogva a kukához lépdelt. Belenyúlt és kiemelte belőle a lapot, majd ránk nézett.
- Ha adtok egy zsebkendőt, letakarítom neked a fagyit róla.
- Fúj! –húzta el a száját Nessie, majd Rob elé lépett és kisöpörte a kezéből a prospektust- Inkább maradjon ott.
A nevető fiú magához ölelte őt, mire Renesmee fenyegetően szólt rá:
- Ha hozzám mersz érni a koszos, csokifagyis kezeddel, olyat kapsz…
Vaszilij Blazsennij templom. Nem is csodálkoztam, hogy neki ez jutott róla eszébe.
- Mi tagadás, igazad van. –mosolyogtam- Kissé tényleg hasonlít rá.
- Látod, mondtam én. –húzta ki magát- De most komolyan. Azok a tornyok is olyanok, mintha mézeskalácsból lennének.
- „A Rettegett Iván orosz cár parancsára építették. A cár Isten iránti háláját akarta kifejezni a monumentális székesegyház felépítésével, ugyanis az oroszok 1552-ben győzelmet arattak a kazányi tatár kánság felett. A templom eredetileg az Istenanya oltalma nevet kapta, mivel a cár ezen az ünnepen, október 2-án indította a háború döntő csatáját. Az uralkodó kívánsága volt, hogy a hadjárat minden győztes csatájának emlékére egy-egy templomot kell felépíteni, összesen kilencet. A feladatot az építész, Posztnyik Jakovlev találékonyan oldotta meg, egyetlen épületegyüttest épített kilenc szorosan egymáshoz tapadó templomból, mindegyiken önálló toronnyal.”
- Köszönjük ezt a tökéletesen pontos információt, Renesmee. –fintorgott Robert, majd kikapta Nessie kezéből a prospektust, amiből felolvasta a sorokat- Erre nem lesz szükségünk.
Ünnepélyesen a legközelebbi kukába hajította, majd vigyorogva fordult Nessie felé.
- Egyet értek vele. –mosolyogtam- Érezd jól magad, Nessie. Mi is azt tesszük.
- Tehát folytassuk az előbbi témát. Szerinted milyen íze lehet annak a törökös kupolának? –karolt át Robert- Szerintem olyan, mint annak a csavart cukornak. Tudod, amit karácsonykor szokás venni és fel lehet akasztani.
- Hm… lehet, hogy igazad van. –nevettem- A többi falnak pedig fahéjas íze van, igaz?
- Pontosan. Látom, érted te a lényeget. –dicsért.
- Szerintem nagyon exkluzív cserép és beton íze lehet. Hm…nyami! –tette hozzá Nessie mintegy tiltakozásként.
- Renesmee. Megkérhetlek, hogy ne rontsd el a tökéletes szórakozásunkat? –fintorgott Rob.
- Robert. –sóhajtottam.
- Bocsánat. –mondták egyszerre.
- Drága pénzért megvettem azt a prospektust, erre te kihajítottad. –dörmögte a barátunknak Nessie.
Robert sóhajtott, majd vigyorogva a kukához lépdelt. Belenyúlt és kiemelte belőle a lapot, majd ránk nézett.
- Ha adtok egy zsebkendőt, letakarítom neked a fagyit róla.
- Fúj! –húzta el a száját Nessie, majd Rob elé lépett és kisöpörte a kezéből a prospektust- Inkább maradjon ott.
A nevető fiú magához ölelte őt, mire Renesmee fenyegetően szólt rá:
- Ha hozzám mersz érni a koszos, csokifagyis kezeddel, olyat kapsz…
Robert kedvéért ellátogattunk az Űrhajósok Múzeumába is. Emiatt egész
nap azt hallgathattuk, hogy ő karácsonyra egy szkafandert kér… Ezután bántuk
meg, hogy elvittük oda. Végül szereztem neki egy gömb alakú akváriumot és a
fejébe húztam.
- Tessék. Sisakod már van. –vigyorogtam, mire Renesmee nevetésben tört ki.
- Az lenne a legjobb, ha kis halacska úszkálna most a szemeim előtt. Mint a Tom és Jerry-ben. –jegyezte meg a fiú- Vagy ott a macskának a koponyájában úszkált?
- Javíthatatlan vagy. –mosolyogtam, majd lemondóan tekertem a fejemet.
- Így szerettek. –karolt át mindkettőnket, majd egy fahéjas mogyorót áruló pulthoz ráncigált minket- Kértek?
Végül mindkettőnket meghívott egy-egy csomagra, így azt rágcsálhattuk- a rágómat kihajíthattam a kukába.
- Tessék. Sisakod már van. –vigyorogtam, mire Renesmee nevetésben tört ki.
- Az lenne a legjobb, ha kis halacska úszkálna most a szemeim előtt. Mint a Tom és Jerry-ben. –jegyezte meg a fiú- Vagy ott a macskának a koponyájában úszkált?
- Javíthatatlan vagy. –mosolyogtam, majd lemondóan tekertem a fejemet.
- Így szerettek. –karolt át mindkettőnket, majd egy fahéjas mogyorót áruló pulthoz ráncigált minket- Kértek?
Végül mindkettőnket meghívott egy-egy csomagra, így azt rágcsálhattuk- a rágómat kihajíthattam a kukába.
Egyik este Robert eszeveszett módjára futott ki a szobájából, kezében
egy párnával.
- Megcsípett! –kiáltotta mérgesen.
Össze-vissza futkosott az előszobában, mi pedig csak néztük.
- Micsoda csípett meg? –kérdeztem.
- Szúnyog! Érted? Egy pimasz szúnyog! A tarkómon. Viszket! –hadarta- Az előbb az orrom előtt repkedett és leszállt rá. Nem tudtam leütni. Kirepült a szobából. Most pedig nincs meg. Hú, ha elkapom, úgy agyon csapom! Megemlegeti még azt a napot, hogy ki merte szívni a véremet!
Renesmee-vel egymásra néztünk, majd Robert komoly, hadat üzenő arcára. Felkacagtunk, majd hátradőltünk a kanapén. Robert ezután újra a vérszívó állatkát kezdte el keresni, nem sok sikerrel.
Görnyedezve nevettünk rajta, míg ő továbbra is a szúnyogot vadászta. Hihetetlen!
- Megcsípett! –kiáltotta mérgesen.
Össze-vissza futkosott az előszobában, mi pedig csak néztük.
- Micsoda csípett meg? –kérdeztem.
- Szúnyog! Érted? Egy pimasz szúnyog! A tarkómon. Viszket! –hadarta- Az előbb az orrom előtt repkedett és leszállt rá. Nem tudtam leütni. Kirepült a szobából. Most pedig nincs meg. Hú, ha elkapom, úgy agyon csapom! Megemlegeti még azt a napot, hogy ki merte szívni a véremet!
Renesmee-vel egymásra néztünk, majd Robert komoly, hadat üzenő arcára. Felkacagtunk, majd hátradőltünk a kanapén. Robert ezután újra a vérszívó állatkát kezdte el keresni, nem sok sikerrel.
Görnyedezve nevettünk rajta, míg ő továbbra is a szúnyogot vadászta. Hihetetlen!
A további napok egyikén ellátogattunk a Moszkvai Állatkertbe is. Nagy
volt a forgatag, Robert el is keveredett tőlünk.
- Komolyan. Fogni kell a kezét, hogy ne vesszen el? –kérdezte a tömeget kémlelve Renesmee.
- Nem kisgyerek már. –vigyorogtam- Még ha el is tűnik, akkor sem lesz semmi baja.
- Ugyan. Ő Robert. –legyintett- Mindig képes magát bajba sodorni, erre itt a példa. Egy pórázt kéne rákötni.
- A szkafanderére. –nevettem.
Erre Renesmee is elmosolyodott.
- Lehet, hogy a tegnapelőtti szúnyogját keresi. –tettem hozzá.
- Vagy a sorstársait. –sóhajtott.
- Ohh… akkor keressük a majmoknál. –kiáltottam fel, majd megragadtam Nessie karját.
Körbejártuk az egész állatkertet. Végül a park túloldalán lévő orángutánketrecnél találtuk meg őt. Épp elmélyülten figyelte a banánt majszoló szőrös lényt. Oldalra döntötte a fejét és kidugta a nyelvét. Mármint Robert tette ezt, igaz, a majomra is ráillett volna.
- Végre megvagy. –csapott a vállára Nessie- Téged kerestünk.
- Hogy képes a lábával kibontani a banánt? –kérdezte továbbra is a majmot szuggerálva- Egyszerűen ez képtelenség! Ki is próbáltam, nem lehet megcsinálni!
- Robert… te az állatkert közepén próbáltál lábban banánt bontogatni? –sóhajtottam a fejemet fogva- Akkor már értem, hogy miért mutogatnak rád… Te teljesen meg vagy húzatva! Annak az orángutánnak ugyan úgy mozgatható a nagylábujja, mint a te kezeden a hüvelykujj. Próbáld meg. Látod, kézzel ki tudod bontani azt a nyamvadt banánt!
- Értem. –bólogatott, majd beleharapott a sárga gyümölcsbe.
- Ilyenkor gondolkodok el azon, hogy inkább félnem kéne tőled. –motyogta Renesmee.
- Talán jobban tennénk. –értettem egyet, aztán megfogtam Robert kezét- Ha még egyszer eltűnsz nekem…
- Meghívhatlak fagyizni titeket? –kérdezte figyelembe sem véve fenyegető szavaimat.
- Miért is beszélek én? –sóhajtottam- Igen, kérek fagyit.
- Most én állom. Ezelőtt te álltad. –mondta Renesmee, majd már kapta is elő a tárcáját.
- Komolyan. Fogni kell a kezét, hogy ne vesszen el? –kérdezte a tömeget kémlelve Renesmee.
- Nem kisgyerek már. –vigyorogtam- Még ha el is tűnik, akkor sem lesz semmi baja.
- Ugyan. Ő Robert. –legyintett- Mindig képes magát bajba sodorni, erre itt a példa. Egy pórázt kéne rákötni.
- A szkafanderére. –nevettem.
Erre Renesmee is elmosolyodott.
- Lehet, hogy a tegnapelőtti szúnyogját keresi. –tettem hozzá.
- Vagy a sorstársait. –sóhajtott.
- Ohh… akkor keressük a majmoknál. –kiáltottam fel, majd megragadtam Nessie karját.
Körbejártuk az egész állatkertet. Végül a park túloldalán lévő orángutánketrecnél találtuk meg őt. Épp elmélyülten figyelte a banánt majszoló szőrös lényt. Oldalra döntötte a fejét és kidugta a nyelvét. Mármint Robert tette ezt, igaz, a majomra is ráillett volna.
- Végre megvagy. –csapott a vállára Nessie- Téged kerestünk.
- Hogy képes a lábával kibontani a banánt? –kérdezte továbbra is a majmot szuggerálva- Egyszerűen ez képtelenség! Ki is próbáltam, nem lehet megcsinálni!
- Robert… te az állatkert közepén próbáltál lábban banánt bontogatni? –sóhajtottam a fejemet fogva- Akkor már értem, hogy miért mutogatnak rád… Te teljesen meg vagy húzatva! Annak az orángutánnak ugyan úgy mozgatható a nagylábujja, mint a te kezeden a hüvelykujj. Próbáld meg. Látod, kézzel ki tudod bontani azt a nyamvadt banánt!
- Értem. –bólogatott, majd beleharapott a sárga gyümölcsbe.
- Ilyenkor gondolkodok el azon, hogy inkább félnem kéne tőled. –motyogta Renesmee.
- Talán jobban tennénk. –értettem egyet, aztán megfogtam Robert kezét- Ha még egyszer eltűnsz nekem…
- Meghívhatlak fagyizni titeket? –kérdezte figyelembe sem véve fenyegető szavaimat.
- Miért is beszélek én? –sóhajtottam- Igen, kérek fagyit.
- Most én állom. Ezelőtt te álltad. –mondta Renesmee, majd már kapta is elő a tárcáját.
Este feltöltöttük a képeket a laptopomra. Mivel már mindhármunk
memóriakártyája tele volt, ideje volt áttölteni őket, hogy újabb fotókat
készíthessünk. Pillanatképek készítése már aznap este megkezdődött és egész
éjszaka folytatódott. Semmit sem aludtunk.
Hajnalban Renesmee a szobájába zavarta a félig alvó Robert-et, mi pedig kint maradtunk.
- Írnom kellene a családomnak. –szólt- Ez az utolsó napunk… este utazunk tovább. Még maradnék egy keveset.
- Igen, én is... Segítsek megírni?
- Légy szíves. –mosolygott- Nem tudom, hogy hogyan álljak neki…
- Kezdd úgy, hogy A…
- És folytassam úgy, hogy B, C… -fintorgott- Nem tetszik.
- Pedig valami fantasztikus ötlet. –nevettem- Csináljunk egy videó-naplót.
- Rendben. –mosolygott- Kihozod a kamerát?
- Igen, persze. Te addig told előbbre az asztalt.
Öt perc múlva már a földön ültünk, a kamera forgott.
- Hát… sziasztok. –mosolygott Renesmee- Nem is tudom, hogy mit lehetne mondani ilyenkor. Csodálatosan érezzük magunkat itt, Oroszország szívében. Rengeteg helyre ellátogattunk. Megnéztük a Vaszilij Blazsennij templomot, ellátogattunk az Űrhajósok múzeumába. Körbenéztünk a Kreml-nél, egy napot töltöttünk a Cicin Botanikus Kertben.
- Túráztunk egy délelőtt az erdőben is. –tettem hozzá- Valamint állatkertbe is ellátogattunk.
- Az érdekes volt. –nevetett Renesmee- Robert elveszett, meg kellett keresnünk. Az erdőben és az állatkertben is. Ezért vettünk neki egy pórázt, amit az övére csatoltunk, hogy ne csatangoljon el.
- Mi jót nevettünk rajta, ő kevésbé díjazta. –vigyorogtam- Dolgunk volt egy szúnyogcsapattal, amit kiszívta Robert fél vérkészletét. Legalább is ő így fogalmazott. Valamint szerinte ekkorák voltak azok a szúnyogok.
Mutattam a természetellenesen nagy szúnyog-méretet, ami körülbelül felért egy focilabda nagyságával.
- Voltunk egy múzeumba is. –folytatta Renesmee- Tretyjakov galéria a neve. Nekem tetszett.
- Nekem sem volt ellenemre. –tiltakoztam mosolyogva- Egyedül Robert volt az, aki kimenekült. Semmi pénzért sem tudtuk ott tartani.
- Beszállt utcai focizni. –tekerte a fejét Nessie- Nem baj, legalább addig sem minket boldogított. Énekelt is mellé.
- Ezt: „I'm starting with the man in the mirror” –énekeltem.
- Rá kellett jönnünk, hogy nagyon jó a hangja. –tette hozzá Renesmee- Aznap úgy elfáradt, hogy a szállodába érve el is nyomta az álom. Még vacsorázni sem vacsorázott!
- Most is alszik. –pillantottam a szobaajtó felé- Szerintem meglehetősen mélyen.
- Így is képes lenne leesni az ágyról. –vigyorgott Nessie- Első éjszaka leesett. Nem tudtuk, mi volt az a nagy puffanás. Váltig állítja, hogy nem történt semmi ilyesmi, de a derekán lévő zöld folt elég árulkodó.
- Ez a tény sérti a férfias büszkeségét. –nevettem.
- Tehát nagyon tetszett ez a hét. –mosolygott Nessie befejezésképp- A következő hetet még nem áruljuk el, legyen titok. Egy hét múlva újabb videóval jelentkezünk. Sziasztok!
Mindketten beleintegettünk a kamerába, majd leállítottam a felvételt. Elküldtük a Cullen családnak, valamint Blaise-nek- ő úgyis megmutatja majd mindenkinek.
Ezután lefeküdtünk aludni, másnap pedig összepakoltunk és újra repülőre szálltunk.
Hajnalban Renesmee a szobájába zavarta a félig alvó Robert-et, mi pedig kint maradtunk.
- Írnom kellene a családomnak. –szólt- Ez az utolsó napunk… este utazunk tovább. Még maradnék egy keveset.
- Igen, én is... Segítsek megírni?
- Légy szíves. –mosolygott- Nem tudom, hogy hogyan álljak neki…
- Kezdd úgy, hogy A…
- És folytassam úgy, hogy B, C… -fintorgott- Nem tetszik.
- Pedig valami fantasztikus ötlet. –nevettem- Csináljunk egy videó-naplót.
- Rendben. –mosolygott- Kihozod a kamerát?
- Igen, persze. Te addig told előbbre az asztalt.
Öt perc múlva már a földön ültünk, a kamera forgott.
- Hát… sziasztok. –mosolygott Renesmee- Nem is tudom, hogy mit lehetne mondani ilyenkor. Csodálatosan érezzük magunkat itt, Oroszország szívében. Rengeteg helyre ellátogattunk. Megnéztük a Vaszilij Blazsennij templomot, ellátogattunk az Űrhajósok múzeumába. Körbenéztünk a Kreml-nél, egy napot töltöttünk a Cicin Botanikus Kertben.
- Túráztunk egy délelőtt az erdőben is. –tettem hozzá- Valamint állatkertbe is ellátogattunk.
- Az érdekes volt. –nevetett Renesmee- Robert elveszett, meg kellett keresnünk. Az erdőben és az állatkertben is. Ezért vettünk neki egy pórázt, amit az övére csatoltunk, hogy ne csatangoljon el.
- Mi jót nevettünk rajta, ő kevésbé díjazta. –vigyorogtam- Dolgunk volt egy szúnyogcsapattal, amit kiszívta Robert fél vérkészletét. Legalább is ő így fogalmazott. Valamint szerinte ekkorák voltak azok a szúnyogok.
Mutattam a természetellenesen nagy szúnyog-méretet, ami körülbelül felért egy focilabda nagyságával.
- Voltunk egy múzeumba is. –folytatta Renesmee- Tretyjakov galéria a neve. Nekem tetszett.
- Nekem sem volt ellenemre. –tiltakoztam mosolyogva- Egyedül Robert volt az, aki kimenekült. Semmi pénzért sem tudtuk ott tartani.
- Beszállt utcai focizni. –tekerte a fejét Nessie- Nem baj, legalább addig sem minket boldogított. Énekelt is mellé.
- Ezt: „I'm starting with the man in the mirror” –énekeltem.
- Rá kellett jönnünk, hogy nagyon jó a hangja. –tette hozzá Renesmee- Aznap úgy elfáradt, hogy a szállodába érve el is nyomta az álom. Még vacsorázni sem vacsorázott!
- Most is alszik. –pillantottam a szobaajtó felé- Szerintem meglehetősen mélyen.
- Így is képes lenne leesni az ágyról. –vigyorgott Nessie- Első éjszaka leesett. Nem tudtuk, mi volt az a nagy puffanás. Váltig állítja, hogy nem történt semmi ilyesmi, de a derekán lévő zöld folt elég árulkodó.
- Ez a tény sérti a férfias büszkeségét. –nevettem.
- Tehát nagyon tetszett ez a hét. –mosolygott Nessie befejezésképp- A következő hetet még nem áruljuk el, legyen titok. Egy hét múlva újabb videóval jelentkezünk. Sziasztok!
Mindketten beleintegettünk a kamerába, majd leállítottam a felvételt. Elküldtük a Cullen családnak, valamint Blaise-nek- ő úgyis megmutatja majd mindenkinek.
Ezután lefeküdtünk aludni, másnap pedig összepakoltunk és újra repülőre szálltunk.
