Love Angel- 59. fejezet
Emily, Damien, és pár nem várt látogató
(Izbel)
Renesmee és Jacob teljes nyugalomban, egymást ölelve ücsörögtek a kanapén. Egy nagy tál gyümölcs volt előttük, egymást etették. Kifejezetten aranyos látványt nyújtottak.
Köztudott volt, hogy Jake úgyis megbocsát a bevésődésének, hisz képtelen nélküle élni. Mivel rájött, hogy már csak pár napig maradunk, Renesmee magyarázatát könnyen elfogadta és bocsánatot kért tőle az ideiglenes idegi defektjéért.
Jake telefonja élesen felvisított. Kissé nehézkes mozdulatokkal bányászta elő a zsebéből a készüléket, majd a füléhez emelte.
- Mondd!
A nem túl illedelmes felszólítás után az alfája hadarni kezdett, majd engem kért a telefonhoz. Köszönés nélkül velem is közölte a tényeket: Emily rosszul van, hányinger, szédülés gyötri, és bezárkózott a fürdőszobába, ahonnan öklendezés hangja szűrődik ki.
- Nem enged be! –kiáltotta Sam, majd aggódóan felsóhajtott- Téged akar. A te nevedet makogta, kérlek, gyere el! Nem tudok segíteni neked, nem hagyja, hogy bemenjek hozzá… Én ezt nem bírom, Izbel! Felemészt!
- Nyugodj meg, Sam –utasítottam nyugodt hangon- Lehet, hogy elrontotta a gyomrát, vagy ilyesmi… Vírus is lehet. Nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni. Higgadj le. Mély levegő! Szedd elő a gyógyszereket a fiókból, ágyazz le! Nem sokára ott vagyok.
Renesmee aggodalmasan ugrott fel, Jacob pedig értetlenül ücsörgött.
- Mi lehet?
- Nem tudom –hazudtam, majd felkaptam a táskámat a fogasról.
- Ebben a cuccban mész el? –mutatott végig a mackónadrágomon, kinyúlt felsőmön. Megvontam a vállamat.
- Van egy cserecucc a kocsimban. Meg amúgy is, ha Emily engem hányna le, mert hirtelen lesz rosszul, akkor ennek már úgysem árt.
- Igazad van –motyogta, majd magához ölelt- Jobbulást kívánok neki.
- Átadom.
Emily, Damien, és pár nem várt látogató
(Izbel)
Renesmee és Jacob teljes nyugalomban, egymást ölelve ücsörögtek a kanapén. Egy nagy tál gyümölcs volt előttük, egymást etették. Kifejezetten aranyos látványt nyújtottak.
Köztudott volt, hogy Jake úgyis megbocsát a bevésődésének, hisz képtelen nélküle élni. Mivel rájött, hogy már csak pár napig maradunk, Renesmee magyarázatát könnyen elfogadta és bocsánatot kért tőle az ideiglenes idegi defektjéért.
Jake telefonja élesen felvisított. Kissé nehézkes mozdulatokkal bányászta elő a zsebéből a készüléket, majd a füléhez emelte.
- Mondd!
A nem túl illedelmes felszólítás után az alfája hadarni kezdett, majd engem kért a telefonhoz. Köszönés nélkül velem is közölte a tényeket: Emily rosszul van, hányinger, szédülés gyötri, és bezárkózott a fürdőszobába, ahonnan öklendezés hangja szűrődik ki.
- Nem enged be! –kiáltotta Sam, majd aggódóan felsóhajtott- Téged akar. A te nevedet makogta, kérlek, gyere el! Nem tudok segíteni neked, nem hagyja, hogy bemenjek hozzá… Én ezt nem bírom, Izbel! Felemészt!
- Nyugodj meg, Sam –utasítottam nyugodt hangon- Lehet, hogy elrontotta a gyomrát, vagy ilyesmi… Vírus is lehet. Nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni. Higgadj le. Mély levegő! Szedd elő a gyógyszereket a fiókból, ágyazz le! Nem sokára ott vagyok.
Renesmee aggodalmasan ugrott fel, Jacob pedig értetlenül ücsörgött.
- Mi lehet?
- Nem tudom –hazudtam, majd felkaptam a táskámat a fogasról.
- Ebben a cuccban mész el? –mutatott végig a mackónadrágomon, kinyúlt felsőmön. Megvontam a vállamat.
- Van egy cserecucc a kocsimban. Meg amúgy is, ha Emily engem hányna le, mert hirtelen lesz rosszul, akkor ennek már úgysem árt.
- Igazad van –motyogta, majd magához ölelt- Jobbulást kívánok neki.
- Átadom.
Az új, frissen felújított,
takaros házikó előtt parkoltam le. Felmarkoltam a cuccomat, majd berohantam a
házba. Nem törődtem kopogtatással, csengetéssel. Úgyis tudtam, hogy Sam el sem
mozdul a fürdőajtó mellől.
- Izbel! Végre! –fakadt ki- Már azt hittem, hogy sosem érsz ide!
- Át sem öltöztem –jegyeztem meg- Azonnal indultam, a kocsival pedig száguldoztam.
- Miért nem jöttél olyan… természetfeletti módon? –makogta.
- Noha Robertet megint elraboltál, attól még Renesmee otthon van –mosolyogtam rá- Tényleg, Rob mire várható?
- Este járőrözniük kell a fiúknak –vonta meg a vállát- De menj már be hozzá!
- Akkor menj el. Menj ki a házból, fuss egyet. Nyugodj meg. Nem tesz jót a feleségednek, ha ilyen nyúzottan, ijedten állsz elé –javasoltam, mire egy apró bólintással válaszolt- Szia, Sam.
- Szeretlek, Édesem! –kiáltott be az ajtón, majd keserűen nézett rám, de végül elhagyta a házat.
Az ajtó ekkor már nyitva volt. Emily nagyon sápadt volt, de halványan elmosolyodott, mikor letérdeltem mellé.
- Mi történt? –kérdeztem.
- Ettem –vonta meg a vállát, majd halványan elmosolyodott és a hasára simította a tenyerét- Ez is miatta van. Annyira boldog vagyok!
- Ez kicsit…furcsa –kuncogtam fel- Épp kihányod a másfél hete megevett reggelidet is, de te boldog vagy…
- Voltam a dokinál délelőtt –magyarázta- El is akartalak hívni, de aztán…nem akartalak zavarni, kellemetlenkedni.
- Ugyan, Emily! Ilyenről szó sincs –tekertem a fejemet- Nagyon-nagyon szívesen elkísértelek volna.
- Teljesen egészséges. Elmúlt négy hetes –mondta boldogan- Én pedig annyira rosszul vagyok…
Újra közelebb kúszott a wc-kagylóhoz. Hátrafogtam a haját, majd nyugtatóan simogatni kezdtem a hátát is.
Mikor minden lehetséges táplálékot kiadott magához, az ágyához kísértem.
- Ettél ma már valamit? –kérdeztem, majd ráterítettem a takarót.
- Igen –motyogta halkan.
- Megtudhatom, hogy mit?
- Ecetes uborkát –susogta, majd elvigyorodott- Csokipudinggal.
- Emily!
Rosszalló felkiáltásomra vállvonogatással válaszolt. A mosoly letörölhetetlen volt az arcáról.
- Nem is ízlett. De nem bírtam abbahagyni.
- Értem már, hogy a gyomrod miért nem bírta a megpróbáltatást –sóhajtottam fel- Hozok egy kis vizet, kekszet. Valami különleges kívánság?
- Uborka? Ne nézz így, csak viccnek szántam! –nevetett.
Sam is betoppant körülbelül öt perccel azután, hogy pár falatot letuszkoltam a felesége torkán. Már jobban volt, hányingere is kezdett elmúlni.
Így nyugodt szívvel hagytam ott a várandós kismamát, aki hálásan integetett nekem az ablakból.
Jacob illatát már érezni sem lehetett a házban, mire hazaértem. Ezzel ellentétben Robert nagyon is bebizonyította, hogy hazaért. Az egy dolog, hogy a nappali tele volt a sáros lábnyomaival, na de, hogy a koszos zoknijait és izzadt pólóját a konyhaasztalra dobja! Ezen kívül az táskája a kanapén bűzlött, a sáros cipője a konyha közepén maradt, az üveg üdítője pedig felborult, a lé a konyhapulton folydogált.
Renesmee-vel egymásra néztünk, majd hangosan kiabáltunk a férfi után. Épp ekkor engedte meg a zuhanyt, hallottuk, ahogy a kabin ajtaját becsukja maga mögött.
- Kirángatom onnan –dörmögte Nessie mérgesen, majd indult is az emeletre.
Én pedig követtem. Berontottunk a fürdőszobájába, egy törölközőt kaptunk kézhez. Renesmee kitárta a kabin ajtaját, megragadta a megdöbbent srác karját, majd kihúzta a vízsugár alól.
- Fél perced van, hogy összetakaríts magad után! –vágta az arcába, majd kitörtetett a fürdőből.
- Törölköző –nyújtottam felé, majd elfordítottam a fejemet. Elvörösödve, kissé mérgesen tekerte a csípője köré a fehér anyagot.
Végül tényleg rendet tett, letakarított mindent. Egy szó nélkül megcsinálta, majd visszaállt a zuhany alá.
A csengő hangja rángatott fel a kanapéról. Fel sem kellett volna kelnem, mire odaértem az ajtóhoz, Embry maga nyitotta ki a nyílászárót és belépdelt a nappaliba.
- Robert?
- Zuhanyozik –mosolyodtam el- Fent van. Ha be akarsz állni mellé, nyitva van az ajtaja.
- Megyek is –kacsintott, majd tényleg felszaladt a lépcsőn.
Ezután a fürdőből hangos szitkozódás és jóízű kacaj szűrődött le. Inkább nem akartam tudni, hogy mi történt.
A nap már magasan járt. Az udvaron ücsörögtünk hármasban, és figyeltük a lemenő Nap aranyló sugarait.
- Nem akarok menni! –nyivákolta Renesmee, majd felhúzta a lábait és átkarolta azokat- Miért nem maradunk még?
- Jövő héten kezdődik az iskola –világosítottam fel- Szerintem a szüleid nem lennének totálisan feldobva, ha kihagynál pár hónapot.
- Majd újraismétlem az évet –vonta meg a vállát.
- Kitagadnának –prüszkölte nevetve Rob, majd pajkosan rám kacsintott- Hazamegyünk holnap után. Addig kell kiélvezni az itt tölthető időnket. Nem azon búslakodni, hogy nem sokára húzunk haza. Hívd át Jacobot, szexelj vele, menjetek el vacsorázni, satöbbi. Ne pedig csak ülj itt!
- Fogadalmat tettünk –motyogta Nessie- Az esküvőig nem fekszünk le egymással.
Robertből nyomban kirobbant a nevetés, én vissza tudtam fogni magamat, így csak egy szolid vigyor látszódott az arcomon.
- Tudod, hogy mi a gáz, Rob? –kérdezte a vámpírlány- Az, hogy voltaképp én is így állok hozzá, mint te. Legszívesebben nevetnék az egészen és nem érdekelne ez a fogadalom. De hát… Szeretem Jaket, ha ő ezt szeretné… Előttünk az élet, bepótoljuk majd ezt a pár kihagyott évet.
- Ez rímelt –jegyezte meg Robert, majd elvigyorodott- Nem akarok beleszólni az életetekbe, tényleg nem. De szerintem ez badarság.
- Ezt magyarázd be Jacobnak is –sóhajtotta Renesmee- Nem ejthetnénk a témát? Eléggé kínos ez nekem.
- Dehogynem. Magyarázzátok el nekem, hogy Izbel miért Damiennel van, és miért nem velem!
Megütközve néztünk a fiúra. Én megszólalni sem bírtam, pedig szívesen cáfoltam volna meg a párkapcsolatomról szóló állítását.
- Vicc volt –sóhajtott fel Rob- Vicc! Hahó, valamim életjelet!
- Nem tetszett ez a poén –jegyeztem meg, mire Robert elvigyorodott- Nem vagyok együtt Dammel.
- De lehetnétek –állította Robert apró bólintásokkal kísérve- Csak mindketten annyira töketlenek vagytok…
- Beálltál kapcsolati tanácsadónak? –vonta fel a szemöldökét Renesmee- Azért be kell ismerni, hogy igaza van. Jó tanácsadó lennél, Rob.
- Majd elgondolkodok rajta –vigyorogta- Ahhoz kell valami egyetemet végezni, vagy ilyenek?
- Ha tévés adásba akarsz szerepelni, akkor nem. Ha praktizálni akarsz, akkor igen.
- Tévés sztár leszek, csajok! –rikkantotta, majd diadalittasan kihúzta magát- Ti pedig a menedzsereim lesztek. Tiszta kasszasiker!
- Az –hagytam rá, majd a csengő búgása hallatán feltápászkodtam- Megyek, kinyitom én.
A csengő újra és újra szólt, egyre türelmetlenebb volt a kint várakozó.
- Megyek már! –kiáltottam ki, majd gyorsabban szedtem a lábaimat.
A csengőre Blaise és Dan feküdt rá. Köszönés nélkül hadarták el nekem a gondot:
- Zoey kómába esett! Autóbalesetet szenvedett, intenzíven van, Harper teljesen pánikba esett! Lily vele van, de nem tudja lenyugtatni. Te ebbe mindig jó voltál, sürgős segítségre van szükség!
- Izbel! Végre! –fakadt ki- Már azt hittem, hogy sosem érsz ide!
- Át sem öltöztem –jegyeztem meg- Azonnal indultam, a kocsival pedig száguldoztam.
- Miért nem jöttél olyan… természetfeletti módon? –makogta.
- Noha Robertet megint elraboltál, attól még Renesmee otthon van –mosolyogtam rá- Tényleg, Rob mire várható?
- Este járőrözniük kell a fiúknak –vonta meg a vállát- De menj már be hozzá!
- Akkor menj el. Menj ki a házból, fuss egyet. Nyugodj meg. Nem tesz jót a feleségednek, ha ilyen nyúzottan, ijedten állsz elé –javasoltam, mire egy apró bólintással válaszolt- Szia, Sam.
- Szeretlek, Édesem! –kiáltott be az ajtón, majd keserűen nézett rám, de végül elhagyta a házat.
Az ajtó ekkor már nyitva volt. Emily nagyon sápadt volt, de halványan elmosolyodott, mikor letérdeltem mellé.
- Mi történt? –kérdeztem.
- Ettem –vonta meg a vállát, majd halványan elmosolyodott és a hasára simította a tenyerét- Ez is miatta van. Annyira boldog vagyok!
- Ez kicsit…furcsa –kuncogtam fel- Épp kihányod a másfél hete megevett reggelidet is, de te boldog vagy…
- Voltam a dokinál délelőtt –magyarázta- El is akartalak hívni, de aztán…nem akartalak zavarni, kellemetlenkedni.
- Ugyan, Emily! Ilyenről szó sincs –tekertem a fejemet- Nagyon-nagyon szívesen elkísértelek volna.
- Teljesen egészséges. Elmúlt négy hetes –mondta boldogan- Én pedig annyira rosszul vagyok…
Újra közelebb kúszott a wc-kagylóhoz. Hátrafogtam a haját, majd nyugtatóan simogatni kezdtem a hátát is.
Mikor minden lehetséges táplálékot kiadott magához, az ágyához kísértem.
- Ettél ma már valamit? –kérdeztem, majd ráterítettem a takarót.
- Igen –motyogta halkan.
- Megtudhatom, hogy mit?
- Ecetes uborkát –susogta, majd elvigyorodott- Csokipudinggal.
- Emily!
Rosszalló felkiáltásomra vállvonogatással válaszolt. A mosoly letörölhetetlen volt az arcáról.
- Nem is ízlett. De nem bírtam abbahagyni.
- Értem már, hogy a gyomrod miért nem bírta a megpróbáltatást –sóhajtottam fel- Hozok egy kis vizet, kekszet. Valami különleges kívánság?
- Uborka? Ne nézz így, csak viccnek szántam! –nevetett.
Sam is betoppant körülbelül öt perccel azután, hogy pár falatot letuszkoltam a felesége torkán. Már jobban volt, hányingere is kezdett elmúlni.
Így nyugodt szívvel hagytam ott a várandós kismamát, aki hálásan integetett nekem az ablakból.
Jacob illatát már érezni sem lehetett a házban, mire hazaértem. Ezzel ellentétben Robert nagyon is bebizonyította, hogy hazaért. Az egy dolog, hogy a nappali tele volt a sáros lábnyomaival, na de, hogy a koszos zoknijait és izzadt pólóját a konyhaasztalra dobja! Ezen kívül az táskája a kanapén bűzlött, a sáros cipője a konyha közepén maradt, az üveg üdítője pedig felborult, a lé a konyhapulton folydogált.
Renesmee-vel egymásra néztünk, majd hangosan kiabáltunk a férfi után. Épp ekkor engedte meg a zuhanyt, hallottuk, ahogy a kabin ajtaját becsukja maga mögött.
- Kirángatom onnan –dörmögte Nessie mérgesen, majd indult is az emeletre.
Én pedig követtem. Berontottunk a fürdőszobájába, egy törölközőt kaptunk kézhez. Renesmee kitárta a kabin ajtaját, megragadta a megdöbbent srác karját, majd kihúzta a vízsugár alól.
- Fél perced van, hogy összetakaríts magad után! –vágta az arcába, majd kitörtetett a fürdőből.
- Törölköző –nyújtottam felé, majd elfordítottam a fejemet. Elvörösödve, kissé mérgesen tekerte a csípője köré a fehér anyagot.
Végül tényleg rendet tett, letakarított mindent. Egy szó nélkül megcsinálta, majd visszaállt a zuhany alá.
A csengő hangja rángatott fel a kanapéról. Fel sem kellett volna kelnem, mire odaértem az ajtóhoz, Embry maga nyitotta ki a nyílászárót és belépdelt a nappaliba.
- Robert?
- Zuhanyozik –mosolyodtam el- Fent van. Ha be akarsz állni mellé, nyitva van az ajtaja.
- Megyek is –kacsintott, majd tényleg felszaladt a lépcsőn.
Ezután a fürdőből hangos szitkozódás és jóízű kacaj szűrődött le. Inkább nem akartam tudni, hogy mi történt.
A nap már magasan járt. Az udvaron ücsörögtünk hármasban, és figyeltük a lemenő Nap aranyló sugarait.
- Nem akarok menni! –nyivákolta Renesmee, majd felhúzta a lábait és átkarolta azokat- Miért nem maradunk még?
- Jövő héten kezdődik az iskola –világosítottam fel- Szerintem a szüleid nem lennének totálisan feldobva, ha kihagynál pár hónapot.
- Majd újraismétlem az évet –vonta meg a vállát.
- Kitagadnának –prüszkölte nevetve Rob, majd pajkosan rám kacsintott- Hazamegyünk holnap után. Addig kell kiélvezni az itt tölthető időnket. Nem azon búslakodni, hogy nem sokára húzunk haza. Hívd át Jacobot, szexelj vele, menjetek el vacsorázni, satöbbi. Ne pedig csak ülj itt!
- Fogadalmat tettünk –motyogta Nessie- Az esküvőig nem fekszünk le egymással.
Robertből nyomban kirobbant a nevetés, én vissza tudtam fogni magamat, így csak egy szolid vigyor látszódott az arcomon.
- Tudod, hogy mi a gáz, Rob? –kérdezte a vámpírlány- Az, hogy voltaképp én is így állok hozzá, mint te. Legszívesebben nevetnék az egészen és nem érdekelne ez a fogadalom. De hát… Szeretem Jaket, ha ő ezt szeretné… Előttünk az élet, bepótoljuk majd ezt a pár kihagyott évet.
- Ez rímelt –jegyezte meg Robert, majd elvigyorodott- Nem akarok beleszólni az életetekbe, tényleg nem. De szerintem ez badarság.
- Ezt magyarázd be Jacobnak is –sóhajtotta Renesmee- Nem ejthetnénk a témát? Eléggé kínos ez nekem.
- Dehogynem. Magyarázzátok el nekem, hogy Izbel miért Damiennel van, és miért nem velem!
Megütközve néztünk a fiúra. Én megszólalni sem bírtam, pedig szívesen cáfoltam volna meg a párkapcsolatomról szóló állítását.
- Vicc volt –sóhajtott fel Rob- Vicc! Hahó, valamim életjelet!
- Nem tetszett ez a poén –jegyeztem meg, mire Robert elvigyorodott- Nem vagyok együtt Dammel.
- De lehetnétek –állította Robert apró bólintásokkal kísérve- Csak mindketten annyira töketlenek vagytok…
- Beálltál kapcsolati tanácsadónak? –vonta fel a szemöldökét Renesmee- Azért be kell ismerni, hogy igaza van. Jó tanácsadó lennél, Rob.
- Majd elgondolkodok rajta –vigyorogta- Ahhoz kell valami egyetemet végezni, vagy ilyenek?
- Ha tévés adásba akarsz szerepelni, akkor nem. Ha praktizálni akarsz, akkor igen.
- Tévés sztár leszek, csajok! –rikkantotta, majd diadalittasan kihúzta magát- Ti pedig a menedzsereim lesztek. Tiszta kasszasiker!
- Az –hagytam rá, majd a csengő búgása hallatán feltápászkodtam- Megyek, kinyitom én.
A csengő újra és újra szólt, egyre türelmetlenebb volt a kint várakozó.
- Megyek már! –kiáltottam ki, majd gyorsabban szedtem a lábaimat.
A csengőre Blaise és Dan feküdt rá. Köszönés nélkül hadarták el nekem a gondot:
- Zoey kómába esett! Autóbalesetet szenvedett, intenzíven van, Harper teljesen pánikba esett! Lily vele van, de nem tudja lenyugtatni. Te ebbe mindig jó voltál, sürgős segítségre van szükség!
A londoni kórház zsúfolásig
volt telve, emberek rohangáltak fel és alá.
- Tömegbaleset volt –mondta Blaise- Ennek esett áldozatául Zoey is.
A szám elé kaptam a kezemet, majd riadtam néztem fel rá.
- Életjelei?
- Kritikusak –motyogta elhaló hangon, majd végigkormányozott a folyosón- Harpert pedig már pszichológushoz akarták utalni az ápolók. Le is jött hozzá egy, de elhajtotta.
Bólintottam egyet, majd odasiettem a folyosón keringő, ideges férfihez.
- Harper –szólítottam meg, mire lepillantott rám, majd magához húzott egy hosszú ölelésre.
- Úgy félek –susogta, nekem pedig elszorult a torkom.
- Nem lesz semmi baj, bátyus –válaszoltam, majd nyugtatóan simogatni kezdtem a hátát- Zoey szeret téged. Visszajön hozzád.
- Megkértem a kezét –nyökögte a hajamba- Igent mondott. Két hónap múlva megtartottuk volna az esküvőt. Erre…
Néma maradtam. Erre nem tudtam mit reagálni. Gratulálnom kellett volna, sok boldogságot kívánni, de erre jelen pillanatban nem volt olyan sok esély.
- Össze fogtok házasodni –motyogtam- Boldogok lesztek, Harper. Bízz Zoey szerelmében. Bármi is fog történni, ő mindig szeretni fog téged, hidd el nekem.
Bólintott egyet, majd erősebben vont magához. Összeszorult a szívem.
- Tömegbaleset volt –mondta Blaise- Ennek esett áldozatául Zoey is.
A szám elé kaptam a kezemet, majd riadtam néztem fel rá.
- Életjelei?
- Kritikusak –motyogta elhaló hangon, majd végigkormányozott a folyosón- Harpert pedig már pszichológushoz akarták utalni az ápolók. Le is jött hozzá egy, de elhajtotta.
Bólintottam egyet, majd odasiettem a folyosón keringő, ideges férfihez.
- Harper –szólítottam meg, mire lepillantott rám, majd magához húzott egy hosszú ölelésre.
- Úgy félek –susogta, nekem pedig elszorult a torkom.
- Nem lesz semmi baj, bátyus –válaszoltam, majd nyugtatóan simogatni kezdtem a hátát- Zoey szeret téged. Visszajön hozzád.
- Megkértem a kezét –nyökögte a hajamba- Igent mondott. Két hónap múlva megtartottuk volna az esküvőt. Erre…
Néma maradtam. Erre nem tudtam mit reagálni. Gratulálnom kellett volna, sok boldogságot kívánni, de erre jelen pillanatban nem volt olyan sok esély.
- Össze fogtok házasodni –motyogtam- Boldogok lesztek, Harper. Bízz Zoey szerelmében. Bármi is fog történni, ő mindig szeretni fog téged, hidd el nekem.
Bólintott egyet, majd erősebben vont magához. Összeszorult a szívem.
Noha egy nyugodt délután
szerettünk volna, ahol hármasban összepakolhatjuk a cuccainkat, ez nem jött
össze.
Damien tett látogatást nálunk. Lehuppant a kanapéra, majd megkérte Robot és Nessiet, hogy hagyjanak kettesben minket. Ezt természetesen szíves örömest tették meg. Közben sunyin kacsintgattak rám.
- Vigyél vissza újra! –nem is kérte, inkább parancsolta.
- Miért?
- Tartozol ennyivel –jelentette ki- Belerángattok ebbe a világba, amit nem akarok. Ennyit igazán megérdemlek.
Megadóan sóhajtottam egyet, majd hagytam, hogy a kezemnél fogva felhúzzon a kanapéról és beültessen a kocsijába.
Most egy teljesen nyugodt környezetbe érkeztünk. Valószínűleg abba a képbe, amit Damien legelőször akart.
- Ez az –suttogta boldogan, majd gyors léptekkel leszánkázott a dombon- Gyere már!
Egy apró nyögés után utána iramodtam, majd hagytam, hogy a domb alján elkapjon.
- Ott vagyok –jelentette ki izgatottan- Az ott Maya, ott pedig Anya és Apa.
Egész délután ott voltunk. Figyeltük a játszadozó fiatalokat, a boldog kacagásukat hallgattuk. Noha egyre rosszabbul éreztem magamat. A fejem őrjítően fájt, hányingerem volt, nehezen vettem levegőt. Alig álltam a lábamon, Damien pedig továbbra is a fiatal énjét és az egykori nővérét figyelte, tudomást sem véve rólam.
Lehunytam a szemeimet és próbáltam mély lélegzeteket venni. A mellkasom szorított, a gyomrom őrjítően kicsire zsugorodott össze, az összes izületem sajogni kezdett.
Végül éreztem, ahogy elveszítem az egyensúlyomat, elterülök a füvön, majd még az is eljutott a tudatomig, hogy Damien kétségbeesetten kiáltja a nevemet.
Damien tett látogatást nálunk. Lehuppant a kanapéra, majd megkérte Robot és Nessiet, hogy hagyjanak kettesben minket. Ezt természetesen szíves örömest tették meg. Közben sunyin kacsintgattak rám.
- Vigyél vissza újra! –nem is kérte, inkább parancsolta.
- Miért?
- Tartozol ennyivel –jelentette ki- Belerángattok ebbe a világba, amit nem akarok. Ennyit igazán megérdemlek.
Megadóan sóhajtottam egyet, majd hagytam, hogy a kezemnél fogva felhúzzon a kanapéról és beültessen a kocsijába.
Most egy teljesen nyugodt környezetbe érkeztünk. Valószínűleg abba a képbe, amit Damien legelőször akart.
- Ez az –suttogta boldogan, majd gyors léptekkel leszánkázott a dombon- Gyere már!
Egy apró nyögés után utána iramodtam, majd hagytam, hogy a domb alján elkapjon.
- Ott vagyok –jelentette ki izgatottan- Az ott Maya, ott pedig Anya és Apa.
Egész délután ott voltunk. Figyeltük a játszadozó fiatalokat, a boldog kacagásukat hallgattuk. Noha egyre rosszabbul éreztem magamat. A fejem őrjítően fájt, hányingerem volt, nehezen vettem levegőt. Alig álltam a lábamon, Damien pedig továbbra is a fiatal énjét és az egykori nővérét figyelte, tudomást sem véve rólam.
Lehunytam a szemeimet és próbáltam mély lélegzeteket venni. A mellkasom szorított, a gyomrom őrjítően kicsire zsugorodott össze, az összes izületem sajogni kezdett.
Végül éreztem, ahogy elveszítem az egyensúlyomat, elterülök a füvön, majd még az is eljutott a tudatomig, hogy Damien kétségbeesetten kiáltja a nevemet.
