Nagyon röstellem, hogy késtem a fejezettel. De el sem hinnétek, hogy mennyire el vagyok havazva. Dolgozatok, témazárók hátán. Beadandók, prezentációk sorakoznak a megoldandók listáján.
De meghoztam a fejezetet, remélem mindenkinek tetszeni fog :)
Jut eszembe. Az elkövetkezőkben a Friss cím alatt, jobb oldalt elolvashatjátok majd a következő fejezet címét is. Esetenként a következő fejezetből -a friss után pár nappal- egy kis részletet is belőle.
Puszii
Love Angel- 18. fejezet
Hétfő van, segítség!
Hétfő van, segítség!
(Izbel)
- Nem akarok menni. –dörmögtem a tükör előtt.
Kevin épp hátulról karolt át, állát a vállamra támasztotta.
- De muszáj. –mosolygott.
- Tudom. –sóhajtottam, és megfordultam a karjai közt.
- Gondolj arra, hogy maximum nyolc óra múlva találkozunk. –csókolt meg.
- Messze van az még.
Felkacagott, és újabb csókot nyomott az ajkaimra.
- Menned kell. –mosolygott.
- Szeretlek. –suttogtam a szájába.
- Én is szeretlek, Kicsim.
Újra elöntött az a bizonyos kellemes érzés. Elég csak hozzábújnom, megfognom a kezét, vagy akár hallanom a hangját. Azt a bizonyos hangot, ami mindig jobb kedvre derít. Amit annyira, de annyira szeretek.
Jól esőn bújtam közelebb hozzá. A fehér pólójába fúrtam az arcomat, és beszívtam férfias illatát.
- Nem akarok menni. –dörmögtem- Sokkal jobb lenne itt maradnom Veled.
- Igen, jobb lenne. –suttogta a hajamba- De iskolába kell menned.
- Olyan lelombozó vagy. –szorítottam meg a pólóját, majd felnéztem, a szemébe.
Egy apró csókot még nyomott az ajkaimra, majd az ajtó felé fordított, és felkapta a táskámat.
- Elviszlek.
- Nem is vártam mást. –kacsintottam rá, majd összekulcsoltam az ujjainkat.
Pár perc múlva már az autóban ültünk, és elég gyorsan hajtottunk a suli felé.
- Nem akarsz kicsit lassítani? –kérdeztem.
- Ha szeretnéd. –mosolyodott el, és tovább simogatta a combomat.
Hiába lassított, nem tartott tovább az út öt percnél. Öt percig élvezhettem csak a látványát. Azt, ahogy az útra koncentrál, és közbe-közbe rám pillant és elmosolyodik. Azt az édes, elégedett arckifejezést.
Leparkolt a suli előtt, én pedig mélyet sóhajtottam.
- Sokkal jobb lett volna otthon maradni. –dörmögtem, közben kiszálltunk.
A kocsi mellett megálltunk, és én újra átöleltem a mellkasát, és úgy néztem fel égkék szemeibe.
- Olyan vagy, mint egy hét éves, első osztályos.
- De ők nem azt tennék otthon, mint mi. –kacsintottam- Legalább is remélem.
Felkacagott, és megcsókolt.
- Ott jön Renesmee. –suttogta a fülembe.
- Sziasztok.
Mellénk érve köszönt, és megölelgetett.
- Mindkét Nagynéném ki volt akadva. –kacagott- Egyrészt, mert csak beleszórtunk mindent a bőröndökbe. Nem, hogy hajtogattunk volna. Most vár rám egy óriási, teljes körű gardrób-pakolás, büntetésnek titulálva.
- Másrészt? Talán a sok alkohol?
- Ne is mondd, Kevin. Pontosan. –nevetett továbbra is- Amikor meglátták a képeket. Úh. El sem hiszed, hogy milyen hisztit levágtak. Még Edward is kiakadt. Búcsú bulin kicsit becsíptem, és látszik a fotókon.
- Csatlakozhatok?
- Szia Emmett. –mosolyogtam rá- Természetesen.
- Állandóan kísérgetni fognak, kereken egy hétig. –dörmögte Nessie- Valaki mindig velem lesz, nehogy valami hülyeséget tegyek. Kiakasztó.
- Én bírtam az alkoholmámorban úszó képeidet. –ölelte magához unokahúgát Emmett- Nagyon édes voltál rajta.
- Kösz. –dörmögte Renesmee.
Mindhármunkból egyszerre tört ki a nevetés. Kevin mellkasába fúrtam az arcomat, és úgy kacagtam.
- Ti is szörnyűek vagytok. –mondta jókedvűen.
- De most gondolj bele. Ha Emmett-el, esetleg Jasperrel megyünk, semmi gond nem lesz. –nevettem- A többieket még nem ismerem.
- Meg kéne ismerned őket…
Nessie arcán pimasz mosoly ült.
- Félnem kéne?
- Rettegned. –válaszolta Emmett komoly arckifejezéssel.
De láttam a szája sarkában, ahogy egy kis mosolyt próbál visszafojtani. Több-kevesebb sikerrel.
- Úgyis a te hibád, hogy ittam.
- Az enyém? –kérdeztem vissza.
- Igen, a tiéd.
- Az övé?
Kevin szavai tükrözték, hogy nem ért ebből semmit. Az arca annyira kisfiús volt most, és annyira aranyos.
- Otthagytál a bulin, egyedül. Mert neked jobb dolgod is volt. –mondta végül Nessie, sértődött arckifejezéssel kerítve.
- Bocsi, hogy elfejeltettelek, de valami nagyon lefoglalt. –kacsintottam, majd elvigyorodtam.
- Inkább valaki. –mosolygott.
- Ohó! Miről nem tudok? –kérdezte Emmett, perverz arckifejezése kíséretében.
- Sok mindenről, Haver! –vágta rá Kevin, majd közelebb húzott magához- Maradjunk csak annyiban, hogy jobb elfoglaltságot is találtunk annál, minthogy egy szórakozóhelyen engedjük ki a gőzt.
- Mert azt a bizonyos gőzt máshogy is ki lehet engedni, igaz? –kacsintott Nessie.
Válaszul csak megvontam a vállamat, és Kevin mellkasába fúrtam az arcomat. Éreztem, hogy pirulok. Te jó ég, én ilyet is tudok?!
- Van egy olyan érzésem, hogy Tif ránk vár. –kocogtatta meg Renesmee a vállamat- A lépcső tetején áll és ránk néz.
Felpillantottam, és tényleg így volt. Tiffany hosszú, szőke haja most fel volt fogva, a táskája hanyagul a hátára volt vetve, magas sarkújával a betont kopogtatta, lábait csak egy vékony harisnya fedte, valamint egy combközépig érő szoknya.
- Menjünk. –sóhajtottam.
Egy búcsúcsókot nyomtam Kevin ajkaira, majd elvettem tőle a táskámat. Renesmeevel Tiffany felé mentünk, aki nyomban felvidult, és boldogan üdvözölt minket.
A termek felé vettük az irányt, közben pedig csatlakozott hozzánk Robert és Daniel is. Ötünk szavaitól és nevetésétől volt hangos a folyosó. A termeknél aztán szétváltunk, és mindegyikünk ment a maga órájára.
~
Minden szünetben összefutottam a többiekkel, beszélgettünk egyet, aztán a csengő hangja hallatán mentünk tovább.
Ebédkor mindünk leült egy asztalhoz. Rob már neki is esett a krumplimnak, de nem bántam. Egye csak.
- Jön érted Kevin? –kérdezte Tif, mire felkaptam a fejemet.
- Igen. Gondolom. –válaszoltam gondolkodva- Nem mondta, hogy jönne, de gondolom itt lesz, miután kicsengetnek.
Kevin épp hátulról karolt át, állát a vállamra támasztotta.
- De muszáj. –mosolygott.
- Tudom. –sóhajtottam, és megfordultam a karjai közt.
- Gondolj arra, hogy maximum nyolc óra múlva találkozunk. –csókolt meg.
- Messze van az még.
Felkacagott, és újabb csókot nyomott az ajkaimra.
- Menned kell. –mosolygott.
- Szeretlek. –suttogtam a szájába.
- Én is szeretlek, Kicsim.
Újra elöntött az a bizonyos kellemes érzés. Elég csak hozzábújnom, megfognom a kezét, vagy akár hallanom a hangját. Azt a bizonyos hangot, ami mindig jobb kedvre derít. Amit annyira, de annyira szeretek.
Jól esőn bújtam közelebb hozzá. A fehér pólójába fúrtam az arcomat, és beszívtam férfias illatát.
- Nem akarok menni. –dörmögtem- Sokkal jobb lenne itt maradnom Veled.
- Igen, jobb lenne. –suttogta a hajamba- De iskolába kell menned.
- Olyan lelombozó vagy. –szorítottam meg a pólóját, majd felnéztem, a szemébe.
Egy apró csókot még nyomott az ajkaimra, majd az ajtó felé fordított, és felkapta a táskámat.
- Elviszlek.
- Nem is vártam mást. –kacsintottam rá, majd összekulcsoltam az ujjainkat.
Pár perc múlva már az autóban ültünk, és elég gyorsan hajtottunk a suli felé.
- Nem akarsz kicsit lassítani? –kérdeztem.
- Ha szeretnéd. –mosolyodott el, és tovább simogatta a combomat.
Hiába lassított, nem tartott tovább az út öt percnél. Öt percig élvezhettem csak a látványát. Azt, ahogy az útra koncentrál, és közbe-közbe rám pillant és elmosolyodik. Azt az édes, elégedett arckifejezést.
Leparkolt a suli előtt, én pedig mélyet sóhajtottam.
- Sokkal jobb lett volna otthon maradni. –dörmögtem, közben kiszálltunk.
A kocsi mellett megálltunk, és én újra átöleltem a mellkasát, és úgy néztem fel égkék szemeibe.
- Olyan vagy, mint egy hét éves, első osztályos.
- De ők nem azt tennék otthon, mint mi. –kacsintottam- Legalább is remélem.
Felkacagott, és megcsókolt.
- Ott jön Renesmee. –suttogta a fülembe.
- Sziasztok.
Mellénk érve köszönt, és megölelgetett.
- Mindkét Nagynéném ki volt akadva. –kacagott- Egyrészt, mert csak beleszórtunk mindent a bőröndökbe. Nem, hogy hajtogattunk volna. Most vár rám egy óriási, teljes körű gardrób-pakolás, büntetésnek titulálva.
- Másrészt? Talán a sok alkohol?
- Ne is mondd, Kevin. Pontosan. –nevetett továbbra is- Amikor meglátták a képeket. Úh. El sem hiszed, hogy milyen hisztit levágtak. Még Edward is kiakadt. Búcsú bulin kicsit becsíptem, és látszik a fotókon.
- Csatlakozhatok?
- Szia Emmett. –mosolyogtam rá- Természetesen.
- Állandóan kísérgetni fognak, kereken egy hétig. –dörmögte Nessie- Valaki mindig velem lesz, nehogy valami hülyeséget tegyek. Kiakasztó.
- Én bírtam az alkoholmámorban úszó képeidet. –ölelte magához unokahúgát Emmett- Nagyon édes voltál rajta.
- Kösz. –dörmögte Renesmee.
Mindhármunkból egyszerre tört ki a nevetés. Kevin mellkasába fúrtam az arcomat, és úgy kacagtam.
- Ti is szörnyűek vagytok. –mondta jókedvűen.
- De most gondolj bele. Ha Emmett-el, esetleg Jasperrel megyünk, semmi gond nem lesz. –nevettem- A többieket még nem ismerem.
- Meg kéne ismerned őket…
Nessie arcán pimasz mosoly ült.
- Félnem kéne?
- Rettegned. –válaszolta Emmett komoly arckifejezéssel.
De láttam a szája sarkában, ahogy egy kis mosolyt próbál visszafojtani. Több-kevesebb sikerrel.
- Úgyis a te hibád, hogy ittam.
- Az enyém? –kérdeztem vissza.
- Igen, a tiéd.
- Az övé?
Kevin szavai tükrözték, hogy nem ért ebből semmit. Az arca annyira kisfiús volt most, és annyira aranyos.
- Otthagytál a bulin, egyedül. Mert neked jobb dolgod is volt. –mondta végül Nessie, sértődött arckifejezéssel kerítve.
- Bocsi, hogy elfejeltettelek, de valami nagyon lefoglalt. –kacsintottam, majd elvigyorodtam.
- Inkább valaki. –mosolygott.
- Ohó! Miről nem tudok? –kérdezte Emmett, perverz arckifejezése kíséretében.
- Sok mindenről, Haver! –vágta rá Kevin, majd közelebb húzott magához- Maradjunk csak annyiban, hogy jobb elfoglaltságot is találtunk annál, minthogy egy szórakozóhelyen engedjük ki a gőzt.
- Mert azt a bizonyos gőzt máshogy is ki lehet engedni, igaz? –kacsintott Nessie.
Válaszul csak megvontam a vállamat, és Kevin mellkasába fúrtam az arcomat. Éreztem, hogy pirulok. Te jó ég, én ilyet is tudok?!
- Van egy olyan érzésem, hogy Tif ránk vár. –kocogtatta meg Renesmee a vállamat- A lépcső tetején áll és ránk néz.
Felpillantottam, és tényleg így volt. Tiffany hosszú, szőke haja most fel volt fogva, a táskája hanyagul a hátára volt vetve, magas sarkújával a betont kopogtatta, lábait csak egy vékony harisnya fedte, valamint egy combközépig érő szoknya.
- Menjünk. –sóhajtottam.
Egy búcsúcsókot nyomtam Kevin ajkaira, majd elvettem tőle a táskámat. Renesmeevel Tiffany felé mentünk, aki nyomban felvidult, és boldogan üdvözölt minket.
A termek felé vettük az irányt, közben pedig csatlakozott hozzánk Robert és Daniel is. Ötünk szavaitól és nevetésétől volt hangos a folyosó. A termeknél aztán szétváltunk, és mindegyikünk ment a maga órájára.
~
Minden szünetben összefutottam a többiekkel, beszélgettünk egyet, aztán a csengő hangja hallatán mentünk tovább.
Ebédkor mindünk leült egy asztalhoz. Rob már neki is esett a krumplimnak, de nem bántam. Egye csak.
- Jön érted Kevin? –kérdezte Tif, mire felkaptam a fejemet.
- Igen. Gondolom. –válaszoltam gondolkodva- Nem mondta, hogy jönne, de gondolom itt lesz, miután kicsengetnek.
- Csak én vagyok lemaradva? –dőlt előre Rob, majd felém fordult, hogy teljes egészében láthasson.
Kellett neki mellettem ülnie.
- Ezek szerint igen.
- Na, ne húzd az agyamat, Izbel! Mondd! –utasított, mire elmosolyodtam.
- Összejött Kevinnel. Ez miért nem esett le neked elsőre? –kérdezte Nessie szemforgatva.
- Mikor?
- Még Hawaiin. Tudod, amikor kerested a buliban, és nem találtad. Nos, akkor már jól a dolgok közepén voltak. –kuncogott Tiffany.
- Kellett neked késned. Akkor láthattad volna a búcsúzkodásukat Premier Plan-ból.
Daniel elégedetten húzta haverja agyát. Mint mindig, most is nevetett ezen, de most kivételesen Rob nem mosolyodott el. Csak elhúzta a száját.
- Pedig azt hittem, hogy lehet nálad esélyem. –biggyesztette le az ajkait –Olyan jól kezdtünk kijönni, Baby.
- Ohh, nagyon sajnálom, hogy le kellet rombolnom a hiú vágyaidat. –csíptem meg az arcát –Majd valaki kiengesztel.
- Engesztelhetnél te. –vigyorgott, majd kacsintott.
- Hé! –nevettem.
- Én semmi perverz dolgot sem gondoltam. –emelte fel a kezeit, majd megpöckölte az orromat- Veled ellentétben, nyilván. Nekem egy mozizás tökéletesen megfelelne, persze nem kettesben.
- Mit nézünk meg? –kérdezte izgatottan Daniel.
Ezután a fiúk a filmekről beszélgettek. Mindegyikről, amelyik eszükbe jutott. Ezután Rob előszedett egy prospektust a mozi műsorairól, és azt tanulmányozták. Éreztem, hogy előre eltervezte, hogy mozizunk. Mit is vártam…
A fiúk első körben kilőtték a romantikus filmeket. Tiffany ezt felháborodottan fogadta, de a srácok lebeszélték az ilyen stílusú filmekről. Csoda, hogy rá tudták beszélni Szőke, cserfes barátnőnket egy horrorra. Ismétlem: Horrorra. Ugyanis azt választottak. Nem is reméltem mást. Ez alatt a pár nap alatt kiismertem őket. Már amennyire lehet.
- Engem húzzatok is ki a listáról, vagyis egyel kevesebb jegyet vegyetek. –dörmögte Renesmee lelombozódva, kissé mérgesen.
A többiek egyszerre támadták le a kérdéseikkel. Ki akarták szedni belőle, hogy miért nem kíván velünk tölteni egy estét.
- Majd eljön Emmett, illetve Jasper. Velük is jól el fogunk szórakozni. –bíztattam, mire elmosolyodott.
- Szerinted Emmett beülne velünk egy mozira? Itt a velünk szón van a hangsúly. –forgatta a szemeit- Jaspert pedig most felejtsd el. Meg sem kérdezem, úgy is nemet mond.
Lemondóan felsóhajtottam, és csettintettem egyet a nyelvemmel.
- Ez csak attól függ, hogy hogyan állsz hozzá. Szerintem bárki elkísérne a családból, csak kérned kell. –mosolyogtam.
- A te hibád, hogy ittam. Ezért van most ez.
- Ugyan, Nessie. –nevettem –Ha ott lettem volna is ez lenne.
- Meg mindegy, Renesmee. Megérte. Legfeljebb kiszöktetünk. –kacagott Daniel, mire Nessie egy puszit küldött felé –Látod, valahogy megoldjuk!
Vámpírokkal teli házból kiszöktetni? Nekem még csak-csak sikerülne, na de Nekik! Azért megnézném Edward arcát, ahogy egy tizenéves pasi próbál felmászni a lánya ablakához, és elvinné szórakozni. Emmett ezen is csak nevetne. Na jó. Valljuk be, én sem bírnám ki röhögés nélkül. Ahogy szerintem senki sem.
- Akkor ma vagy holnap?
- Tiffany. –sóhajtott fel Rob –Neked melyik időpont lenne jó? Ugyanis még szó sem esett arról, hogy melyik esténket töltenénk el így. Beszéljétek meg ti, én bármikor ráérek.
- Szombat nem jó. –szólt közbe Renesmee –Azon kívül bármelyik délutánom szabad.
- Mi lesz szombaton?
- Rendezvény. Oh, Daniel. Szörnyűek ezek a rendezvények. –tette le az asztalra a fejét Nessie- A családom elrángat. Adományozni kell, ott lenni, jó pofizni rengeteg emberrel, aztán pár unalmas óra után hazajöhetsz. Ezen kívül semmi.
- Remélem nem erre akar elrángatni Kevin. –dörmögtem, mire Renesmee felkapta a fejét.
- Kev el akar hozni? –mosolyodott el, majd diadalittasan felkiáltott- Megmenekültem!
Felnevettünk, én pedig próbáltam kiszabadulni Nessie öleléséből.
- Együtt csak túléljük valahogy.
Felnevettem, majd normálisan visszaültem a székembe. Renesmee továbbra is jókedvűen nézett rám, szemei csillogtak. Mintha csak én lettem volna neki a megváltó.
- Nem mondtam, hogy biztosan megyek. –szóltam mosolyogva– Nekem sincs kedvem ehhez. De majd meglátjuk. Lehet, hogy Kevin rá tud venni. Eléggé jó módszerei vannak a meggyőzésemre.
Tiffany rám kacsintott, majd szenvtelen hangon megszólalt:
- Ohó. Meghiszem azt. Ahogy elnéztem megvannak hozzá a megfelelő adottságai.
Elnevettem magam, majd csillogó tekintetemet a komor Robertre szegeztem, aki az asztallap mélyedéseit nézte. Egy pillanatra elkomorodtam, de a csajok időt sem adtak rá.
- Akkor ruhát kellene vásárolnunk... –mormolta elgondolkodva Nessie, és már fel is kapta mosolygós fejét. Ebből tudtam, hogy meg is született az ötlete. Szinte láttam, ahogy kigyúl a feje fölött a villanykörte.
- Mi lenne, ha ma mennénk moziba? –kérdezte somolyogva.
Mindegyikünk beleegyezésül bólintott, a fiúk már el is kezdtek dumálni róla. Mintha Rob kezdeti komorsága eltűnt volna, újra mosolygott. Furcsa.
- Ha ma mozi, akkor holnap akár elmehetnénk vásárolni. –vigyorgott, majd izgatottan tapsikolni kezdett– Oda biztosan jönni akarnak majd mindkét nagynéném.
- Félnem kellene?
- Rettegned. –mosolygott gonoszul –Tiffany, te is jössz?
- Ha mehetek.
- Természetesen. Ne viccelj. –ölelte meg Nessie– Tif, már közénk tartozol. Újonnan alakított baráti társaság.
- Örülök. Nagyon köszönöm. –hálálkodott –Szar érzés, hogy így átvágtak. Az, akibe legjobban megbíztam hazudott nekem, és elvette tőlem azt, amit legjobban szerettem.
Tudtam, hogy mire gondol. Velem is megtörtént, még annó. Rémes érzés volt. Úgy éreztem, hogy el vagyok veszve. Akkor nem volt kire támaszkodnom, a legjobb barátnőm átvert. Blaise sietett a segítségemre és vele lábaltam ki ebből az időszakomból.
- Ne aggódj, Tiffany. Minden rendbe jön. –vigasztalta Nessie.
- De ha kell, beverem a csaj arcát. –nevettem– De úgy, hogy azon még a plasztikai sebész sem tud segíteni.
- Az nem lenne rossz. –kacagott fel halkan.
- Csajok, menni kellene órára. –szólt Robert, közben felállt.
Az órára pillantottunk, és már csak egy perc volt csengetésig. Az ebédlőben csak mi voltunk. Az üres asztalokon, székeken- és a földre hajított szeméthalmokon- kívül semmi nem volt itt. Egyedül öten álltunk az ebédlő közepén. Sietve kaptuk fel a cuccunkat, és már rohantunk is a következő óránkra.
~
Matek. Szeretem a matekot. Tényleg így van. Valami van benne, ami megfogott.
De ez az óra.... Mr. Lawner hiába törekszik a jóra, az osztály nem figyel rá. Próbálja magyarázni a példákat, körmöl az óriási táblára. Negyven pár éves révén, sovány alkatával gyorsan mozog, eléggé fittnek mondható. A nyakkendője az óra végére eléggé kilazult, maga lazítgatta ki. Csengetés előtt pár perccel csak leült az asztalához, megtámasztotta a fejét, és mélyet sóhajtott.
Sajnáltam. Tényleg. Ő az a tanár, aki törekszik arra, hogy jól tanítson. És jól is tanít, tényleg jól. Csak az osztály nem képes arra, hogy figyeljen rá. Nincs tisztelet bennük. Nem értik meg, hogy ez a tanár úr egy náluk jóval idősebb ember, aki több tiszteletet és megbecsülést érdemel. Ráadásul zseniális tanár.
De a többiek csak beszélnek egész órán, zajonganak és zsibonganak. Ügyet sem vetnek a táblára körmölő nevelőjükre.
Óra végén a többiek rohanva hagyták el a termet, én pedig ráérősen pakoltam össze. Az első padban ültem, órán próbáltam a tanár bíztatni legalább azzal, hogy elírom az anyagot, megmondom neki a helyes megfejtést. Láttam, hogy ezt örömmel fogadta, egy-egy halvány mosoly is megjelent az arcán.
- Miss. White. –szólított meg a tanár úr, mire felkaptam a fejemet– Nagyon köszönöm, hogy figyelt órán.
- Ugyan, Tanár úr. Ez természetes. –akasztottam a vállamra a táskámat, és a negyven éves férfivel együtt indultam az ajtóhoz.
- Már akinek. –sóhajtott –Ezek a mai gyerekek, tisztelet a kivételnek, eléggé tiszteletlenek és fegyelmezetlenek. Ez nagyon korlátozza a tanítást és a tanulást. Évvégén pedig meg vannak illetődve, amikor nem az a jegy kerül a bizonyítványukba, amit elvártak. Pedig én törekszem.
- Uram. –pillantottam fel rá –Majd változni fog, higgye el. Maga csak mondja az anyagot, magyarázzon, és fokozatosan nőni fog a tanulni akarók száma.
- Az csoda lenne, Miss. White.
Elköszönt, majd a tanári felé vette az irányt.
- Csodák léteznek. –mosolyogtam– Főleg, ha egy angyal intézkedik.
Jókedvűen indultam a parkoló felé. Boldogan dúdolgattam magamban, hajamat a fülem mögé tűrtem.
Kint megláttam Őt. A fekete sportkocsijának támaszkodva, bőrdzsekiben és szexi, szűk farmerben. Haját összeborzolta a szél, ajkain mosoly ült.
Megkönnyebbülve és felüdülve indultam el felé, hogy ott aztán az ajkaira vethessem magam.
- Túlélted? –suttogta a számba.
- Nehezen. –válaszoltam, majd a füléhez hajoltam– De egész nap te jártál a fejembe.
- Az nem baj. –csókolt meg újra– És pontosan mit is tettem a gondolataidban?
- Majd otthon megmutatom. –haraptam meg a fülét, majd újabb szerelmes csókot váltottunk.
Kellett neki mellettem ülnie.
- Ezek szerint igen.
- Na, ne húzd az agyamat, Izbel! Mondd! –utasított, mire elmosolyodtam.
- Összejött Kevinnel. Ez miért nem esett le neked elsőre? –kérdezte Nessie szemforgatva.
- Mikor?
- Még Hawaiin. Tudod, amikor kerested a buliban, és nem találtad. Nos, akkor már jól a dolgok közepén voltak. –kuncogott Tiffany.
- Kellett neked késned. Akkor láthattad volna a búcsúzkodásukat Premier Plan-ból.
Daniel elégedetten húzta haverja agyát. Mint mindig, most is nevetett ezen, de most kivételesen Rob nem mosolyodott el. Csak elhúzta a száját.
- Pedig azt hittem, hogy lehet nálad esélyem. –biggyesztette le az ajkait –Olyan jól kezdtünk kijönni, Baby.
- Ohh, nagyon sajnálom, hogy le kellet rombolnom a hiú vágyaidat. –csíptem meg az arcát –Majd valaki kiengesztel.
- Engesztelhetnél te. –vigyorgott, majd kacsintott.
- Hé! –nevettem.
- Én semmi perverz dolgot sem gondoltam. –emelte fel a kezeit, majd megpöckölte az orromat- Veled ellentétben, nyilván. Nekem egy mozizás tökéletesen megfelelne, persze nem kettesben.
- Mit nézünk meg? –kérdezte izgatottan Daniel.
Ezután a fiúk a filmekről beszélgettek. Mindegyikről, amelyik eszükbe jutott. Ezután Rob előszedett egy prospektust a mozi műsorairól, és azt tanulmányozták. Éreztem, hogy előre eltervezte, hogy mozizunk. Mit is vártam…
A fiúk első körben kilőtték a romantikus filmeket. Tiffany ezt felháborodottan fogadta, de a srácok lebeszélték az ilyen stílusú filmekről. Csoda, hogy rá tudták beszélni Szőke, cserfes barátnőnket egy horrorra. Ismétlem: Horrorra. Ugyanis azt választottak. Nem is reméltem mást. Ez alatt a pár nap alatt kiismertem őket. Már amennyire lehet.
- Engem húzzatok is ki a listáról, vagyis egyel kevesebb jegyet vegyetek. –dörmögte Renesmee lelombozódva, kissé mérgesen.
A többiek egyszerre támadták le a kérdéseikkel. Ki akarták szedni belőle, hogy miért nem kíván velünk tölteni egy estét.
- Majd eljön Emmett, illetve Jasper. Velük is jól el fogunk szórakozni. –bíztattam, mire elmosolyodott.
- Szerinted Emmett beülne velünk egy mozira? Itt a velünk szón van a hangsúly. –forgatta a szemeit- Jaspert pedig most felejtsd el. Meg sem kérdezem, úgy is nemet mond.
Lemondóan felsóhajtottam, és csettintettem egyet a nyelvemmel.
- Ez csak attól függ, hogy hogyan állsz hozzá. Szerintem bárki elkísérne a családból, csak kérned kell. –mosolyogtam.
- A te hibád, hogy ittam. Ezért van most ez.
- Ugyan, Nessie. –nevettem –Ha ott lettem volna is ez lenne.
- Meg mindegy, Renesmee. Megérte. Legfeljebb kiszöktetünk. –kacagott Daniel, mire Nessie egy puszit küldött felé –Látod, valahogy megoldjuk!
Vámpírokkal teli házból kiszöktetni? Nekem még csak-csak sikerülne, na de Nekik! Azért megnézném Edward arcát, ahogy egy tizenéves pasi próbál felmászni a lánya ablakához, és elvinné szórakozni. Emmett ezen is csak nevetne. Na jó. Valljuk be, én sem bírnám ki röhögés nélkül. Ahogy szerintem senki sem.
- Akkor ma vagy holnap?
- Tiffany. –sóhajtott fel Rob –Neked melyik időpont lenne jó? Ugyanis még szó sem esett arról, hogy melyik esténket töltenénk el így. Beszéljétek meg ti, én bármikor ráérek.
- Szombat nem jó. –szólt közbe Renesmee –Azon kívül bármelyik délutánom szabad.
- Mi lesz szombaton?
- Rendezvény. Oh, Daniel. Szörnyűek ezek a rendezvények. –tette le az asztalra a fejét Nessie- A családom elrángat. Adományozni kell, ott lenni, jó pofizni rengeteg emberrel, aztán pár unalmas óra után hazajöhetsz. Ezen kívül semmi.
- Remélem nem erre akar elrángatni Kevin. –dörmögtem, mire Renesmee felkapta a fejét.
- Kev el akar hozni? –mosolyodott el, majd diadalittasan felkiáltott- Megmenekültem!
Felnevettünk, én pedig próbáltam kiszabadulni Nessie öleléséből.
- Együtt csak túléljük valahogy.
Felnevettem, majd normálisan visszaültem a székembe. Renesmee továbbra is jókedvűen nézett rám, szemei csillogtak. Mintha csak én lettem volna neki a megváltó.
- Nem mondtam, hogy biztosan megyek. –szóltam mosolyogva– Nekem sincs kedvem ehhez. De majd meglátjuk. Lehet, hogy Kevin rá tud venni. Eléggé jó módszerei vannak a meggyőzésemre.
Tiffany rám kacsintott, majd szenvtelen hangon megszólalt:
- Ohó. Meghiszem azt. Ahogy elnéztem megvannak hozzá a megfelelő adottságai.
Elnevettem magam, majd csillogó tekintetemet a komor Robertre szegeztem, aki az asztallap mélyedéseit nézte. Egy pillanatra elkomorodtam, de a csajok időt sem adtak rá.
- Akkor ruhát kellene vásárolnunk... –mormolta elgondolkodva Nessie, és már fel is kapta mosolygós fejét. Ebből tudtam, hogy meg is született az ötlete. Szinte láttam, ahogy kigyúl a feje fölött a villanykörte.
- Mi lenne, ha ma mennénk moziba? –kérdezte somolyogva.
Mindegyikünk beleegyezésül bólintott, a fiúk már el is kezdtek dumálni róla. Mintha Rob kezdeti komorsága eltűnt volna, újra mosolygott. Furcsa.
- Ha ma mozi, akkor holnap akár elmehetnénk vásárolni. –vigyorgott, majd izgatottan tapsikolni kezdett– Oda biztosan jönni akarnak majd mindkét nagynéném.
- Félnem kellene?
- Rettegned. –mosolygott gonoszul –Tiffany, te is jössz?
- Ha mehetek.
- Természetesen. Ne viccelj. –ölelte meg Nessie– Tif, már közénk tartozol. Újonnan alakított baráti társaság.
- Örülök. Nagyon köszönöm. –hálálkodott –Szar érzés, hogy így átvágtak. Az, akibe legjobban megbíztam hazudott nekem, és elvette tőlem azt, amit legjobban szerettem.
Tudtam, hogy mire gondol. Velem is megtörtént, még annó. Rémes érzés volt. Úgy éreztem, hogy el vagyok veszve. Akkor nem volt kire támaszkodnom, a legjobb barátnőm átvert. Blaise sietett a segítségemre és vele lábaltam ki ebből az időszakomból.
- Ne aggódj, Tiffany. Minden rendbe jön. –vigasztalta Nessie.
- De ha kell, beverem a csaj arcát. –nevettem– De úgy, hogy azon még a plasztikai sebész sem tud segíteni.
- Az nem lenne rossz. –kacagott fel halkan.
- Csajok, menni kellene órára. –szólt Robert, közben felállt.
Az órára pillantottunk, és már csak egy perc volt csengetésig. Az ebédlőben csak mi voltunk. Az üres asztalokon, székeken- és a földre hajított szeméthalmokon- kívül semmi nem volt itt. Egyedül öten álltunk az ebédlő közepén. Sietve kaptuk fel a cuccunkat, és már rohantunk is a következő óránkra.
~
Matek. Szeretem a matekot. Tényleg így van. Valami van benne, ami megfogott.
De ez az óra.... Mr. Lawner hiába törekszik a jóra, az osztály nem figyel rá. Próbálja magyarázni a példákat, körmöl az óriási táblára. Negyven pár éves révén, sovány alkatával gyorsan mozog, eléggé fittnek mondható. A nyakkendője az óra végére eléggé kilazult, maga lazítgatta ki. Csengetés előtt pár perccel csak leült az asztalához, megtámasztotta a fejét, és mélyet sóhajtott.
Sajnáltam. Tényleg. Ő az a tanár, aki törekszik arra, hogy jól tanítson. És jól is tanít, tényleg jól. Csak az osztály nem képes arra, hogy figyeljen rá. Nincs tisztelet bennük. Nem értik meg, hogy ez a tanár úr egy náluk jóval idősebb ember, aki több tiszteletet és megbecsülést érdemel. Ráadásul zseniális tanár.
De a többiek csak beszélnek egész órán, zajonganak és zsibonganak. Ügyet sem vetnek a táblára körmölő nevelőjükre.
Óra végén a többiek rohanva hagyták el a termet, én pedig ráérősen pakoltam össze. Az első padban ültem, órán próbáltam a tanár bíztatni legalább azzal, hogy elírom az anyagot, megmondom neki a helyes megfejtést. Láttam, hogy ezt örömmel fogadta, egy-egy halvány mosoly is megjelent az arcán.
- Miss. White. –szólított meg a tanár úr, mire felkaptam a fejemet– Nagyon köszönöm, hogy figyelt órán.
- Ugyan, Tanár úr. Ez természetes. –akasztottam a vállamra a táskámat, és a negyven éves férfivel együtt indultam az ajtóhoz.
- Már akinek. –sóhajtott –Ezek a mai gyerekek, tisztelet a kivételnek, eléggé tiszteletlenek és fegyelmezetlenek. Ez nagyon korlátozza a tanítást és a tanulást. Évvégén pedig meg vannak illetődve, amikor nem az a jegy kerül a bizonyítványukba, amit elvártak. Pedig én törekszem.
- Uram. –pillantottam fel rá –Majd változni fog, higgye el. Maga csak mondja az anyagot, magyarázzon, és fokozatosan nőni fog a tanulni akarók száma.
- Az csoda lenne, Miss. White.
Elköszönt, majd a tanári felé vette az irányt.
- Csodák léteznek. –mosolyogtam– Főleg, ha egy angyal intézkedik.
Jókedvűen indultam a parkoló felé. Boldogan dúdolgattam magamban, hajamat a fülem mögé tűrtem.
Kint megláttam Őt. A fekete sportkocsijának támaszkodva, bőrdzsekiben és szexi, szűk farmerben. Haját összeborzolta a szél, ajkain mosoly ült.
Megkönnyebbülve és felüdülve indultam el felé, hogy ott aztán az ajkaira vethessem magam.
- Túlélted? –suttogta a számba.
- Nehezen. –válaszoltam, majd a füléhez hajoltam– De egész nap te jártál a fejembe.
- Az nem baj. –csókolt meg újra– És pontosan mit is tettem a gondolataidban?
- Majd otthon megmutatom. –haraptam meg a fülét, majd újabb szerelmes csókot váltottunk.
