Köszönöm szépen a kommentárokat :) Igaz, a következő fejezet csak egy hét múlva kerül fel, de lehet, hogy karácsonykor megleplek titeket ;) Ha addig nem "találkoznánk", akkor kellemes ünnepeket Mindenkinek :)
Ez a fejezet kissé hosszabb lett,mint a többi, és oldalt már mellékeltem is a következő fejezetből egy részletet :) Puszi
Love Angel- 19. fejezet
Oh, Robert!
(Izbel)
Oh, Robert!
(Izbel)
Mosolyogva figyeltem Kevin ténykedését. Épp a konyhapulton csücsülök, ő pedig pudingot főz. És egészen jól megy neki. Még csak a puding kikeverésénél tart, próbálja minél csomómentesebbre összehozni. Nagyrészt ez sikerült is neki. De azért vicces volt nézni, ahogy fakanállal a kezében áll a pultnál. Egy aprócska, epermintás kötényt kötött a nadrágja elé, szőke tincsei a szemébe lógtak, ajkain apró mosoly ült.
- Ne segítsek véletlenül? –kérdeztem a hátához simulva.
- Nem kell. –dörmögte, majd tovább keverte az immár a gázon lévő lábast, benne a pudinggal.
- Egy kicsit gyorsabban is keverhetnéd. És lehetőleg az alját is. –javasoltam.
- Ha ennyire tudod, akkor csináld meg te! –szólt dühösen.
Lerázta magáról a karjaimat, és határozottan lépett egyet hátra, közben mérges pillantását rám emelte.
- Csak javasoltam. –suttogtam –Nem kell azonnal bekapni érte.
Sóhajtottam egyet, és a gázhoz léptem, hogy innentől én folytassam a pudingfőzést.
Csak egy javaslat volt…Csak… azt akartam, hogy ne rontsa el…
A szemem sarkából láttam, ahogy meggyötört arckifejezést vág, majd beletúr a hajába.
- Sajnálom. –ölelt át, állát a vállamnak támasztotta –Nem akartam ilyen lenni, tényleg.
- Elhiszem. Semmi baj.
Sóhajtott egyet, és figyelte, ahogy a kész pudingot tálkákba öntöm. A rózsaszínes étel teljesen átforrósította az üvegtálakat, így inkább lemondtam arról, hogy most azonnal átpakoljam őket. Majd pár perc múlva inkább…
- Tényleg nem akartam így beszélni veled, Kicsim. –suttogta bűntudatosan.
Megfordultam a karjai között, így most égkék szemeibe tudtam nézni. Láttam benne a megbánást, és még valamit… A testtartása feszült volt, túlságosan is feszült.
- Történt valami, amíg suliban voltam?
Csak megrázta a fejét, de tudtam, hogy hazudik. A szemeit is lehunyta. Hazudik. Egyértelműen nem mond el valamit. Valamit, ami fontos. Valamit, ami őt, és engem is egyaránt érint.
- Majd ha kész leszel rá, hogy velem is tudasd… –suttogtam –Ne félj majd elmondani. Megoldjuk együtt.
Megadóan sóhajtott, és szorosan ölelt magához, közben arcát a hajamba fúrta.
- Köszönöm, hogy vagy nekem, Kicsim.
Elmosolyodtam szavai hallatán. Szeretem. Nagyon- nagyon szeretem. Mellkasának támasztottam a fejemet. Imádtam a férfias illatát. Ilyen illata csak neki volt. Férfias volt, fűszeres és… Áh, nem is lehet semmihez hasonlítani. Olyan érzést váltott ki belőlem, mintha csak tél egyik estélyén megérkezne a várva várt havazás. Vágytam rá, hogy a közelemben legyen, akartam, hogy sose hagyjon el. Oh, miért is gondolok én erre!? Elhagyni… Habár… ki tudja, lehet, hogy ezt tervezi, és ezért volt olyan távolság tartó az előbb…
- Elhagyni? Soha. –suttogta.
- Te kihallgattad a gondolataimat? –kérdeztem döbbenten, közben felnéztem a szemeibe. Azok a kék íriszek most boldogságot sugároztak, csintalanság csillant meg bennük.
- Nagyon úgy tűnik. –válaszolta, majd egy szerelemtől túlcsorduló csókban részesített –De ne aggódj, nem gyakran teszem ezt. Nem érzem tisztességesnek. De ez, most… túlságosan is vágytam rá. Nem bírtam kihagyni, hogy ne tudjam, hogy mit gondolsz. Féltem, hogy talán mégis halálosan megbántottalak.
Elmosolyodtam, halkan felkuncogtam.
- Biztosítalak, meg sem fordult a fejemben, hogy elhagyjalak. –susogta –Szeretlek, Kicsim. Hogy bizonyítsam még? Megszenvedtem azért, hogy megkapjalak. Nem hagyom, hogy ezek után csak úgy kicsússz a kezeim közül.
- Én is szeretlek.
Újra csókban forrtunk össze. Kezeit a derekamra csúsztatta, közelebb vont magához.
Ekkor csapódott be a bejárati ajtó, mi pedig szétváltunk. Mintha csak tilosban járnánk, ő ellépett tőlem, és átható, vágyakozó pillantást vetett rám.
- Oh, megzavartam valamit? –jött a kérdés a konyhaajtóból –Bocsi.
- Semmi gond, Blaise.
- Én meg sem szólalok. –sóhajtott Kevin, mire egy kissé mérges pillantással elhallgattattam.
- Hogy-hogy csak ilyenkor értél haza, Bátyus? –nyomtam egy puszit az arcára, mire elvigyorodott.
- Tudod, aki végzős, az megengedhet magának egyet ’s mást… –kacsintott,
Felnevettem, majd visszasasszéztam Szerelmemhez, és a mellkasához bújtam.
- El is felejtettem mondani, hogy ma moziba megyünk a srácokkal. –mosolyogtam –Eljössz?
- Nem. –válaszolta, majd csalódott pillantásomat látván magyarázni kezdett: –A barátaiddal leszel. Nem akarok ott is bezavarni, tudom, hogy más lenne, ha ott lennék. Nem sajátítalak ki.
- Édes vagy. –suttogtam a szájába, majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira.
- Tudom. Majd elolvadsz tőlem. –kuncogta.
- Egoista. –vágtam vissza.
- Hisztis. –nevetett.
- Felvágós.
- Elkényeztetett.
- Ez nem igaz! –tiltakoztam, mire felkacagott. Egy csókkal belém fojtotta a további tiltakozásaimat.
Blaise a konyhapultnak támaszkodva figyelt minket, ajkain egy boldog mosoly ült.
- Milyen filmre mentek? –kérdezte.
- Valami horror. A fiúk választották ki, nem figyeltem. –válaszoltam –És durván egy óra múlva kell mennem. Na jó, egy óra múlva neki kell állnom készülődni, ha nagyon gyorsan odaérek, akkor másfél órám van még itthon.
- Látom Lily-nek már megcsináltad a pudingot. –pillantott a pultra.
- Igen, de pontosítok: megcsináltuk. –néztem fel Kevinre, aki válaszul csak összekulcsolta az ujjainkat.
- A moziig nem akarnánk felmenni? –suttogta a fülembe, és a fenekemnek nyomta az ágyékát.
Elvigyorodtam, és beleegyezően bólintottam. Blaise nem is kérdezett semmit, csak nevetve nézte, ahogy a szobánk felé tartunk. Van egy olyan érzésem, hogy ki találta, hogy mi van a dologban…
Mikor becsuktam a szobaajtót, Kevin már csókolni is kezdett. Imádtam a csókját, ahogy elbódítanak az érzések, amik ekkor szabadulnak fel belőlem. A falhoz préselt, ujjai a hasamon kalandoztak, én pedig a hajába túrtam, így is közelebb vonva magamhoz. Éreztem, ahogy egyre sűrűbben veszi a levegőt, mellkasa az enyémhez simult. Pontosabban: Az egész teste hozzám simult.
Felkapott, én pedig a dereka köré kulcsoltam a lábaimat. Az ágyhoz cipelt, ott pedig lefektetett rá. Sürgetően gombolta ki az ingemet, ami nem igen akart összejönni neki, így csak szimplán letépte rólam. Hallottam, ahogy pár gomb a padlóra koppan, majd onnan gurul tovább. Elmosolyodtam hevességén, ő pedig közben lerántotta magáról a pólóját. Izmos mellkasán simítottam végig, majd fordítottam magunkon, így én kerültem felülre. Kezeimet ajkaim követték- mellkasát csókjaimmal hintettem be, mire elégedetten sóhajtott egyet.
Levette róla a melltartómat, majd maga alá fordítva kényeztetni kezdett.
Ezután egymást követték az események, s újabb, szenvedéllyel teli perceket töltöttünk el.
~
- Sietnem kéne. –mormogtam a mellkasát cirógatva.
- Csak kéne. –dohogta.
- De tényleg. Ha lekésem a vetítést, a többiek keresztbe lenyelnek. –kuncogtam, és kimásztam az ágyból.
- Elvihetlek majd?
- Ha összekapod magad. –válaszoltam, és becsuktam magam után a fürdő ajtaját.
Villámgyors fürdés, a hajamat nem mostam meg, gyors szárítkozás, ruhakiválasztás, öltözködés. És már csak a smink volt hátra, amit pár mozdulattal meg is oldottam, majd a hajamat párszor átfésültem. A vörös, rövid ruhám félvállas volt, csak a combom közepéig ért. Egy vörös körömcipőt vettem fel hozzá, meg egy fekete harisnyát.
Kevin már akkor elhagyta a szobát, amikor kiléptem a kádból. Hallottam, ahogy behúzta maga mögött az ajtót.
A táskámat is összedobtam gyorsan, majd lerohantam a lépcsőn. Kevin már a nappaliban ült, és a kocsi kulcsommal szórakozott.
- Ha megkérlek, engem kiteszel félúton? –állt fel, és az ajkaimra nyomott egy csókot.
- Persze, Szívem. –mosolyogtam.
Emiatt persze én vezettem. Az én álom, fekete kocsimat. Imádtam, egyszerűen rajongtam érte. Ahogy feldorombol, akár egy macska…
- Tudod, nem szabadna ilyen ruhát felvenned.
Kevin elgondolkodó szavait hallván ránéztem. Egy elmerengő mosoly ült azokon a csábítóan telt ajkain, szemeit az arcomra szegezte.
- Miért?
- Ez túlságosan is csábító, túl szexi. –válaszolta gondolkodás nélkül, mire egy kisebb fintor futott át az arcomon –Vagyis. Úgy értem, nagyon jól nézel ki. És ezt más is észre fogja venni.
- És?
- Robert is észre fogja venni. –mondta hevesen gesztikulálva –Mi van, ha rád indul?
- Mi lenne?
- Mi van, ha nem állsz ellen neki? –kérdezte csalódottan.
- Maga a feltevés is sértő rám nézve. –válaszoltam –Miért jut eszedbe ilyen? Szeretlek, ezt már bebizonyítottam. Nem kell más, csak te. Hidd el.
Válaszul bólintott, és összekulcsolta az ujjainkat.
- Bízok benned… csak, tudod, nehéz elhinnem, hogy én kellek, és nem más.
- Egy kapcsolatban nem a csajnak kellene önbizalom hiányosnak lennie? –kérdeztem kérkedve, mire ő halkan felnevetett.
- Erre nincs szabály.
Kevint megegyezésünk alapján kitettem félúton, egy kisebb boltocska előtt. Valami különlegeset kell vennie, legalább is nekem ezt mondta… Aztán, hogy ebből a különleges dologból mi lesz, arra nagyon kíváncsi leszek.
A mozi parkolójában pont jókor parkoltam le, a többieket láttam, hogy épp akkor lépnek be az épület hatalmas üvegajtaján. Sietősen húztam össze magamon a vékony kabátomat, a táskámat felkaptam, és kipattantam a kocsiból. Hideg volt, arra számítottam, na de hogy a szél is fújjon! Bezártam az autót, és a bejárat felé szedtem a lábaimat. A többiek az előcsarnokban ültek, és elmélyülten társalogtak.
- Sziasztok. –huppantam le, mire köszönések hada lepte el a fülemet –Bocsi a késésért.
- Semmi gond. –válaszolták kórusban.
- Részben változott a terv. –rikácsolta Tif –Most beülünk moziba, aztán elmegyünk pizzázni.
- Tőlem mehet, nincs ellene kifogásom. –mosolyogtam.
- Ők bulizni akartak, de oda semmiképp sem mehetnék. –dörmögte Nessie sértődötten, karjait összefonva a mellkasa előtt.
- Ki van itt veled? –kérdeztem, közben körbenéztem.
- Emmett és Jasper vállalták be. A család nőnemű tagjai épp vásárolnak valahol New York közelében. Vagyis valami olyasmit emlegettek. –motyogta.
- Hát igen, valakik csak úgy kiruccannak New Yorkba vásárolni. Hétvégi mulatság. –dohogta Robert.
Felnevettem, közben jókedvűen figyeltem, ahogy a két pasinak összecsattan a tenyere. Nem tudom, hogy milyen pasis szokás ez az állandó pacsizás, de eléggé érdekes…
- Épp ott jönnek. Csak megvették a jegyeket. –mormogta Nessie, közben pedig kinyomta az épp beérkező hívást- Nincs kedvem most ehhez.
- Ki volt az?
- Alice. Épp azért hív, hogy a lila vagy az ibolya színű ruhát vegye-e meg. –dörmögte.
- De az a kettő nem ugyan az? –kérdezte Tif.
- Nekem igen, neki nem. –rázta lemondón a fejét Nessie, közben felvette az asztalról az újra csörgő mobilját –Bocs, srácok, de felveszem. Különben sosem hagyja abba.
- Persze, menj csak. –válaszoltuk.
- Kiscsaj hová ment? –kérdezte Emmett, lehuppanva Nessie székére, Jasper pedig mellé –Elvileg nem hagyhatnánk felügyelet nélkül.
- Ne legyetek már ilyen vaskalaposak! –kiáltottam fel nevetve –Épp kiengedjük a gőzt, pihenni hagyjuk megfáradt testünket. Meg ilyesmi.
- Kifáradt? Egy héten keresztül lazíthattatok, nehogy ki legyetek fáradva. Az abszurd lenne. Ráadásul nem is normális emberhez való. –kötött bele Jasper.
- Te most beszóltál, Jasper? –kérdeztem kötekedve, felhúzott szemöldökkel.
- Nagyon úgy tűnik. –motyogta Dan.
- Biztos csak nem gondolt bele, hogy az alatt a hét alatt alkohol is fogyott.
- Kartonszám. –egészítette ki Tiffany Robert mondatát, aki csak kacsintott egyet.
- Ezt lehetőleg Edward előtt ne hangoztassátok. –nevetett Emmett –Így is ki van bukva, hogy az ő legkedvencebb húga becsípett egy kissé.
- Ugyan már! Alig ittam! –tiltakozott a visszatérő Nessie.
- Persze. –kuncogott Daniel, hozzá pedig Rob is csatlakozott, aki elejtett ezzel kapcsolatban pár faviccet.
- Melyik ruhát választottad végül?
- A bal oldalit. Aztán, hogy melyik volt az. –kuncogott.
- Nem kellene mennünk? –kérdezte Tiffany, közben felállt –Lassan kezdődik a film.
Egyetértően bólintottunk, majd elindultunk a terem felé. Ott már sorakoztak az emberek, hogy érvényesíthessék jegyeiket, és végre beülhessenek a székeikbe.
- Csodásan nézel ki. –suttogta Robert, mire halványan elmosolyodtam, és elmormoltam egy köszönömöt.
- Nincs mit. –válaszolta.
Percekkel később foglaltunk helyet a teremben. Én Nessie és Tiffany között ültem, akik izgatottan ragadták meg a kezemet.
- Csak nem féltek?
- Mi? –kérdezték egyszerre, remegő hangon.
- Dehogy. –tette hozzá Tiffany, holott hallatszott a hangján, hogy már most retteg. Meg természetesen a vonásain is kiütközött az az apró tény, hogy egy ilyen filmre más sosem vette volna rá. Elmosolyodtam, mikor láttam, hogy Renesmee is hasonló arckifejezéssel ül mellettem.
Emmett épp visszatért az üdítőkkel, Jasper pedig a popcornokat fogta, majd szétosztottuk őket.
Én- személy szerint- izgatottan figyeltem, ahogy a fények elalszanak, csak az óriási képernyőn jelenik meg fény, kezdetben csak a reklámok…
~
Durván másfél órával később léptünk ki az ajtón. Tiffany még mindig remegett, őt a nevető Robert karolta át. Daniel kacagva hajította a szemetesbe az üres dobozokat, Nessie pedig nagybátyjaihoz bújva próbált kilábalni a kezdeti sokkból.
Én csak egyedül sétáltam, vigyorogtam, és meglepődve figyeltem, ahogy Rob helyét Dan veszi át. Így Tiffanyt Dan karolta át, aki hevesen magyarázta, hogy őt erre többet rá nem veszik.
Rob mellém került, és komoran tekintett az előttünk haladó párra. Tif szőke haja elterült a vállán, valamint az őt átkaroló srác kezén.
- Ő kérte, hogy inkább Daniel legyen mellette, ne pedig én.
- Ez… furcsa. –dörmögtem.
- Az. Tudod… Tiffany egyre jobban megváltozik. –motyogta elgondolkodva –Amióta Veled, és Renesmee-vel van, teljesen normálisnak mondható. Nyugodtabb, megértőbb és talán még intelligensebb is. Legalább is megfontolja, hogy mit mond ki hangosan.
- Kidobta a pasija. Össze van törve. Ennyi az egész. –válaszoltam elgondolkodva –Időre van szüksége ahhoz, hogy újra a régi legyen.
- Csak ne legyen olyan, mint régen. –fintorgott –Az meglehetősen rémes volt.
- Elhiszem. –dohogtam.
- Tudod… régen halálosan bele voltam esve. –gondolkodott el.
- Tiffanyba?
- Pontosan. Ő az éppen aktuális barátja körül legyeskedett, én pedig figyeltem. Aztán amikor szakítottak, ott voltam, és segítettem neki. Ilyenkor… sosem mertem kezdeményezni, mert az nem lett volna tisztességes. Máskor pedig nem volt esélyem.
Egy döbbent sóhajt hallattam, mire vigyorogva nézett le rám.
- Fura, mi? Számomra is az. –bólogatott –Az a lényeg, hogy ott voltam neki, mint barát. Tudtam, hogy ő nem akar többet. Nem erőltettem, elég volt, hogy minden nap beszélhetek vele, hogy találkozhatunk. Akkor kissé kiborultam, amikor nem hitte el nekem, hogy az egyik srác nem hozzá való, és csak kihasználja. Akkor összevesztünk. Nagyon összevesztünk. Az már legalább egy éve volt… De azóta sem ugyan olyan a kapcsolatunk… Pedig milyen jó lenne…
- Oh, Robert!
- Ne is mondd! –nevetett fel, majd arcára egy fintor ült –Ez nem volt férfias. Nagyon nem! Egy igazi férfi nem vágyakozik és álmodozik.
- Arra is szükség van. –simítottam végig a karján –Gyakrabban, mint gondolnád.
Elmosolyodott, és a fejével intett, hogy a többiektől jócskán lemaradtunk.
- Azért is próbálkoztam be nálad… Gondoltam, hátha összejön. Aztán nem. –sóhajtott, majd elmosolyodott –De nem bánom. Örülök, hogy boldog vagy. És ha ehhez az a cicafiú kell.
- Cicafiú? Na ne viccelj! –csaptam meg a karját, majd elmosolyodtam –Még, hogy cicafiú! Csak hallja meg Kevin, hogy ezt mondtad rá!
Felnevetett, és megszaporázta a lépteit, ahogy én is tettem. Még, hogy cicafiú! Ezt még nagyon megemlegeted, Robert!
Bő fél óra múlva már a pizzát falatoztuk. Nem késsel és villával. Na jó, persze. Úgy illene, de hát még gyerekek vagyunk! Nagyra nőtt gyerekek, de gyerekek.
Talán még egy órát is ott ülhettünk a pizzériában.
- Mennyi az idő? –kérdezte Dan, közben újabb kortyot ivott a kólájából.
- Most ért a kanyarba. –válaszoltam poénosan.
Talán Jaspernek és Emmettnek esett le legelőször a poén, a többiek csak érdekesen néztek. A két Cullen srác nevetve néztek a többiekre, majd elmagyarázták nekik, hogy miről is van szó. - Az óra kerek. Az egész egy nagy kanyar. –mondta Emmett, így végre mindenki megértette.
Pedig ez egy egészen logikus és egyszerű vicc volt.
- Szóval, hány óra?
- Tíz óra múlt. –mondta Jasper –Úgyhogy lassan indulnunk kell, Renesmee.
- Ugyan, ráérünk. –legyintett az érintett.
- Azt te csak hiszed. –vigyorgott Emmett.
- Megmondták, hogy fél tizenegyre haza kell érned. Legkésőbb.
Jasper szavai hallatán Renesmee mérgesen fújtatni kezdett, és felpattant.
- Akkor majd találkozunk holnap.
Elköszöntünk Nessie-től, majd egymástól is, és sorban hazaindultunk.
~
Otthon egyenesen a szobámba indultam. Igaz, a család többi tagja a nappaliban volt, egymást ugratva beszélgettek. De valaki hiányzott. Valaki, aki mindennél többet jelentette nekem nem volt ott. Nagyon reméltem, hogy az ágyamon fog feküdni.
De nem volt ott. Nem volt a házban, nem volt a szobámban, nem feküdt az ágyamon. Nem várt azzal a magabiztos, boldog mosolyával.
Hol lehet?
Sóhajtva öltöztem át a pizsamámba, és bújtam be a takaróm alá, közben lekapcsoltam a lámpákat. Reméltem, hogy hamarosan megjön.
Az óra kattogását hallgattam még hosszú ideig és csak vártam. Vártam, hogy jöjjön.
Végül, talán órákkal később, egyedül, de álomba szenderültem.
- Ne segítsek véletlenül? –kérdeztem a hátához simulva.
- Nem kell. –dörmögte, majd tovább keverte az immár a gázon lévő lábast, benne a pudinggal.
- Egy kicsit gyorsabban is keverhetnéd. És lehetőleg az alját is. –javasoltam.
- Ha ennyire tudod, akkor csináld meg te! –szólt dühösen.
Lerázta magáról a karjaimat, és határozottan lépett egyet hátra, közben mérges pillantását rám emelte.
- Csak javasoltam. –suttogtam –Nem kell azonnal bekapni érte.
Sóhajtottam egyet, és a gázhoz léptem, hogy innentől én folytassam a pudingfőzést.
Csak egy javaslat volt…Csak… azt akartam, hogy ne rontsa el…
A szemem sarkából láttam, ahogy meggyötört arckifejezést vág, majd beletúr a hajába.
- Sajnálom. –ölelt át, állát a vállamnak támasztotta –Nem akartam ilyen lenni, tényleg.
- Elhiszem. Semmi baj.
Sóhajtott egyet, és figyelte, ahogy a kész pudingot tálkákba öntöm. A rózsaszínes étel teljesen átforrósította az üvegtálakat, így inkább lemondtam arról, hogy most azonnal átpakoljam őket. Majd pár perc múlva inkább…
- Tényleg nem akartam így beszélni veled, Kicsim. –suttogta bűntudatosan.
Megfordultam a karjai között, így most égkék szemeibe tudtam nézni. Láttam benne a megbánást, és még valamit… A testtartása feszült volt, túlságosan is feszült.
- Történt valami, amíg suliban voltam?
Csak megrázta a fejét, de tudtam, hogy hazudik. A szemeit is lehunyta. Hazudik. Egyértelműen nem mond el valamit. Valamit, ami fontos. Valamit, ami őt, és engem is egyaránt érint.
- Majd ha kész leszel rá, hogy velem is tudasd… –suttogtam –Ne félj majd elmondani. Megoldjuk együtt.
Megadóan sóhajtott, és szorosan ölelt magához, közben arcát a hajamba fúrta.
- Köszönöm, hogy vagy nekem, Kicsim.
Elmosolyodtam szavai hallatán. Szeretem. Nagyon- nagyon szeretem. Mellkasának támasztottam a fejemet. Imádtam a férfias illatát. Ilyen illata csak neki volt. Férfias volt, fűszeres és… Áh, nem is lehet semmihez hasonlítani. Olyan érzést váltott ki belőlem, mintha csak tél egyik estélyén megérkezne a várva várt havazás. Vágytam rá, hogy a közelemben legyen, akartam, hogy sose hagyjon el. Oh, miért is gondolok én erre!? Elhagyni… Habár… ki tudja, lehet, hogy ezt tervezi, és ezért volt olyan távolság tartó az előbb…
- Elhagyni? Soha. –suttogta.
- Te kihallgattad a gondolataimat? –kérdeztem döbbenten, közben felnéztem a szemeibe. Azok a kék íriszek most boldogságot sugároztak, csintalanság csillant meg bennük.
- Nagyon úgy tűnik. –válaszolta, majd egy szerelemtől túlcsorduló csókban részesített –De ne aggódj, nem gyakran teszem ezt. Nem érzem tisztességesnek. De ez, most… túlságosan is vágytam rá. Nem bírtam kihagyni, hogy ne tudjam, hogy mit gondolsz. Féltem, hogy talán mégis halálosan megbántottalak.
Elmosolyodtam, halkan felkuncogtam.
- Biztosítalak, meg sem fordult a fejemben, hogy elhagyjalak. –susogta –Szeretlek, Kicsim. Hogy bizonyítsam még? Megszenvedtem azért, hogy megkapjalak. Nem hagyom, hogy ezek után csak úgy kicsússz a kezeim közül.
- Én is szeretlek.
Újra csókban forrtunk össze. Kezeit a derekamra csúsztatta, közelebb vont magához.
Ekkor csapódott be a bejárati ajtó, mi pedig szétváltunk. Mintha csak tilosban járnánk, ő ellépett tőlem, és átható, vágyakozó pillantást vetett rám.
- Oh, megzavartam valamit? –jött a kérdés a konyhaajtóból –Bocsi.
- Semmi gond, Blaise.
- Én meg sem szólalok. –sóhajtott Kevin, mire egy kissé mérges pillantással elhallgattattam.
- Hogy-hogy csak ilyenkor értél haza, Bátyus? –nyomtam egy puszit az arcára, mire elvigyorodott.
- Tudod, aki végzős, az megengedhet magának egyet ’s mást… –kacsintott,
Felnevettem, majd visszasasszéztam Szerelmemhez, és a mellkasához bújtam.
- El is felejtettem mondani, hogy ma moziba megyünk a srácokkal. –mosolyogtam –Eljössz?
- Nem. –válaszolta, majd csalódott pillantásomat látván magyarázni kezdett: –A barátaiddal leszel. Nem akarok ott is bezavarni, tudom, hogy más lenne, ha ott lennék. Nem sajátítalak ki.
- Édes vagy. –suttogtam a szájába, majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira.
- Tudom. Majd elolvadsz tőlem. –kuncogta.
- Egoista. –vágtam vissza.
- Hisztis. –nevetett.
- Felvágós.
- Elkényeztetett.
- Ez nem igaz! –tiltakoztam, mire felkacagott. Egy csókkal belém fojtotta a további tiltakozásaimat.
Blaise a konyhapultnak támaszkodva figyelt minket, ajkain egy boldog mosoly ült.
- Milyen filmre mentek? –kérdezte.
- Valami horror. A fiúk választották ki, nem figyeltem. –válaszoltam –És durván egy óra múlva kell mennem. Na jó, egy óra múlva neki kell állnom készülődni, ha nagyon gyorsan odaérek, akkor másfél órám van még itthon.
- Látom Lily-nek már megcsináltad a pudingot. –pillantott a pultra.
- Igen, de pontosítok: megcsináltuk. –néztem fel Kevinre, aki válaszul csak összekulcsolta az ujjainkat.
- A moziig nem akarnánk felmenni? –suttogta a fülembe, és a fenekemnek nyomta az ágyékát.
Elvigyorodtam, és beleegyezően bólintottam. Blaise nem is kérdezett semmit, csak nevetve nézte, ahogy a szobánk felé tartunk. Van egy olyan érzésem, hogy ki találta, hogy mi van a dologban…
Mikor becsuktam a szobaajtót, Kevin már csókolni is kezdett. Imádtam a csókját, ahogy elbódítanak az érzések, amik ekkor szabadulnak fel belőlem. A falhoz préselt, ujjai a hasamon kalandoztak, én pedig a hajába túrtam, így is közelebb vonva magamhoz. Éreztem, ahogy egyre sűrűbben veszi a levegőt, mellkasa az enyémhez simult. Pontosabban: Az egész teste hozzám simult.
Felkapott, én pedig a dereka köré kulcsoltam a lábaimat. Az ágyhoz cipelt, ott pedig lefektetett rá. Sürgetően gombolta ki az ingemet, ami nem igen akart összejönni neki, így csak szimplán letépte rólam. Hallottam, ahogy pár gomb a padlóra koppan, majd onnan gurul tovább. Elmosolyodtam hevességén, ő pedig közben lerántotta magáról a pólóját. Izmos mellkasán simítottam végig, majd fordítottam magunkon, így én kerültem felülre. Kezeimet ajkaim követték- mellkasát csókjaimmal hintettem be, mire elégedetten sóhajtott egyet.
Levette róla a melltartómat, majd maga alá fordítva kényeztetni kezdett.
Ezután egymást követték az események, s újabb, szenvedéllyel teli perceket töltöttünk el.
~
- Sietnem kéne. –mormogtam a mellkasát cirógatva.
- Csak kéne. –dohogta.
- De tényleg. Ha lekésem a vetítést, a többiek keresztbe lenyelnek. –kuncogtam, és kimásztam az ágyból.
- Elvihetlek majd?
- Ha összekapod magad. –válaszoltam, és becsuktam magam után a fürdő ajtaját.
Villámgyors fürdés, a hajamat nem mostam meg, gyors szárítkozás, ruhakiválasztás, öltözködés. És már csak a smink volt hátra, amit pár mozdulattal meg is oldottam, majd a hajamat párszor átfésültem. A vörös, rövid ruhám félvállas volt, csak a combom közepéig ért. Egy vörös körömcipőt vettem fel hozzá, meg egy fekete harisnyát.
Kevin már akkor elhagyta a szobát, amikor kiléptem a kádból. Hallottam, ahogy behúzta maga mögött az ajtót.
A táskámat is összedobtam gyorsan, majd lerohantam a lépcsőn. Kevin már a nappaliban ült, és a kocsi kulcsommal szórakozott.
- Ha megkérlek, engem kiteszel félúton? –állt fel, és az ajkaimra nyomott egy csókot.
- Persze, Szívem. –mosolyogtam.
Emiatt persze én vezettem. Az én álom, fekete kocsimat. Imádtam, egyszerűen rajongtam érte. Ahogy feldorombol, akár egy macska…
- Tudod, nem szabadna ilyen ruhát felvenned.
Kevin elgondolkodó szavait hallván ránéztem. Egy elmerengő mosoly ült azokon a csábítóan telt ajkain, szemeit az arcomra szegezte.
- Miért?
- Ez túlságosan is csábító, túl szexi. –válaszolta gondolkodás nélkül, mire egy kisebb fintor futott át az arcomon –Vagyis. Úgy értem, nagyon jól nézel ki. És ezt más is észre fogja venni.
- És?
- Robert is észre fogja venni. –mondta hevesen gesztikulálva –Mi van, ha rád indul?
- Mi lenne?
- Mi van, ha nem állsz ellen neki? –kérdezte csalódottan.
- Maga a feltevés is sértő rám nézve. –válaszoltam –Miért jut eszedbe ilyen? Szeretlek, ezt már bebizonyítottam. Nem kell más, csak te. Hidd el.
Válaszul bólintott, és összekulcsolta az ujjainkat.
- Bízok benned… csak, tudod, nehéz elhinnem, hogy én kellek, és nem más.
- Egy kapcsolatban nem a csajnak kellene önbizalom hiányosnak lennie? –kérdeztem kérkedve, mire ő halkan felnevetett.
- Erre nincs szabály.
Kevint megegyezésünk alapján kitettem félúton, egy kisebb boltocska előtt. Valami különlegeset kell vennie, legalább is nekem ezt mondta… Aztán, hogy ebből a különleges dologból mi lesz, arra nagyon kíváncsi leszek.
A mozi parkolójában pont jókor parkoltam le, a többieket láttam, hogy épp akkor lépnek be az épület hatalmas üvegajtaján. Sietősen húztam össze magamon a vékony kabátomat, a táskámat felkaptam, és kipattantam a kocsiból. Hideg volt, arra számítottam, na de hogy a szél is fújjon! Bezártam az autót, és a bejárat felé szedtem a lábaimat. A többiek az előcsarnokban ültek, és elmélyülten társalogtak.
- Sziasztok. –huppantam le, mire köszönések hada lepte el a fülemet –Bocsi a késésért.
- Semmi gond. –válaszolták kórusban.
- Részben változott a terv. –rikácsolta Tif –Most beülünk moziba, aztán elmegyünk pizzázni.
- Tőlem mehet, nincs ellene kifogásom. –mosolyogtam.
- Ők bulizni akartak, de oda semmiképp sem mehetnék. –dörmögte Nessie sértődötten, karjait összefonva a mellkasa előtt.
- Ki van itt veled? –kérdeztem, közben körbenéztem.
- Emmett és Jasper vállalták be. A család nőnemű tagjai épp vásárolnak valahol New York közelében. Vagyis valami olyasmit emlegettek. –motyogta.
- Hát igen, valakik csak úgy kiruccannak New Yorkba vásárolni. Hétvégi mulatság. –dohogta Robert.
Felnevettem, közben jókedvűen figyeltem, ahogy a két pasinak összecsattan a tenyere. Nem tudom, hogy milyen pasis szokás ez az állandó pacsizás, de eléggé érdekes…
- Épp ott jönnek. Csak megvették a jegyeket. –mormogta Nessie, közben pedig kinyomta az épp beérkező hívást- Nincs kedvem most ehhez.
- Ki volt az?
- Alice. Épp azért hív, hogy a lila vagy az ibolya színű ruhát vegye-e meg. –dörmögte.
- De az a kettő nem ugyan az? –kérdezte Tif.
- Nekem igen, neki nem. –rázta lemondón a fejét Nessie, közben felvette az asztalról az újra csörgő mobilját –Bocs, srácok, de felveszem. Különben sosem hagyja abba.
- Persze, menj csak. –válaszoltuk.
- Kiscsaj hová ment? –kérdezte Emmett, lehuppanva Nessie székére, Jasper pedig mellé –Elvileg nem hagyhatnánk felügyelet nélkül.
- Ne legyetek már ilyen vaskalaposak! –kiáltottam fel nevetve –Épp kiengedjük a gőzt, pihenni hagyjuk megfáradt testünket. Meg ilyesmi.
- Kifáradt? Egy héten keresztül lazíthattatok, nehogy ki legyetek fáradva. Az abszurd lenne. Ráadásul nem is normális emberhez való. –kötött bele Jasper.
- Te most beszóltál, Jasper? –kérdeztem kötekedve, felhúzott szemöldökkel.
- Nagyon úgy tűnik. –motyogta Dan.
- Biztos csak nem gondolt bele, hogy az alatt a hét alatt alkohol is fogyott.
- Kartonszám. –egészítette ki Tiffany Robert mondatát, aki csak kacsintott egyet.
- Ezt lehetőleg Edward előtt ne hangoztassátok. –nevetett Emmett –Így is ki van bukva, hogy az ő legkedvencebb húga becsípett egy kissé.
- Ugyan már! Alig ittam! –tiltakozott a visszatérő Nessie.
- Persze. –kuncogott Daniel, hozzá pedig Rob is csatlakozott, aki elejtett ezzel kapcsolatban pár faviccet.
- Melyik ruhát választottad végül?
- A bal oldalit. Aztán, hogy melyik volt az. –kuncogott.
- Nem kellene mennünk? –kérdezte Tiffany, közben felállt –Lassan kezdődik a film.
Egyetértően bólintottunk, majd elindultunk a terem felé. Ott már sorakoztak az emberek, hogy érvényesíthessék jegyeiket, és végre beülhessenek a székeikbe.
- Csodásan nézel ki. –suttogta Robert, mire halványan elmosolyodtam, és elmormoltam egy köszönömöt.
- Nincs mit. –válaszolta.
Percekkel később foglaltunk helyet a teremben. Én Nessie és Tiffany között ültem, akik izgatottan ragadták meg a kezemet.
- Csak nem féltek?
- Mi? –kérdezték egyszerre, remegő hangon.
- Dehogy. –tette hozzá Tiffany, holott hallatszott a hangján, hogy már most retteg. Meg természetesen a vonásain is kiütközött az az apró tény, hogy egy ilyen filmre más sosem vette volna rá. Elmosolyodtam, mikor láttam, hogy Renesmee is hasonló arckifejezéssel ül mellettem.
Emmett épp visszatért az üdítőkkel, Jasper pedig a popcornokat fogta, majd szétosztottuk őket.
Én- személy szerint- izgatottan figyeltem, ahogy a fények elalszanak, csak az óriási képernyőn jelenik meg fény, kezdetben csak a reklámok…
~
Durván másfél órával később léptünk ki az ajtón. Tiffany még mindig remegett, őt a nevető Robert karolta át. Daniel kacagva hajította a szemetesbe az üres dobozokat, Nessie pedig nagybátyjaihoz bújva próbált kilábalni a kezdeti sokkból.
Én csak egyedül sétáltam, vigyorogtam, és meglepődve figyeltem, ahogy Rob helyét Dan veszi át. Így Tiffanyt Dan karolta át, aki hevesen magyarázta, hogy őt erre többet rá nem veszik.
Rob mellém került, és komoran tekintett az előttünk haladó párra. Tif szőke haja elterült a vállán, valamint az őt átkaroló srác kezén.
- Ő kérte, hogy inkább Daniel legyen mellette, ne pedig én.
- Ez… furcsa. –dörmögtem.
- Az. Tudod… Tiffany egyre jobban megváltozik. –motyogta elgondolkodva –Amióta Veled, és Renesmee-vel van, teljesen normálisnak mondható. Nyugodtabb, megértőbb és talán még intelligensebb is. Legalább is megfontolja, hogy mit mond ki hangosan.
- Kidobta a pasija. Össze van törve. Ennyi az egész. –válaszoltam elgondolkodva –Időre van szüksége ahhoz, hogy újra a régi legyen.
- Csak ne legyen olyan, mint régen. –fintorgott –Az meglehetősen rémes volt.
- Elhiszem. –dohogtam.
- Tudod… régen halálosan bele voltam esve. –gondolkodott el.
- Tiffanyba?
- Pontosan. Ő az éppen aktuális barátja körül legyeskedett, én pedig figyeltem. Aztán amikor szakítottak, ott voltam, és segítettem neki. Ilyenkor… sosem mertem kezdeményezni, mert az nem lett volna tisztességes. Máskor pedig nem volt esélyem.
Egy döbbent sóhajt hallattam, mire vigyorogva nézett le rám.
- Fura, mi? Számomra is az. –bólogatott –Az a lényeg, hogy ott voltam neki, mint barát. Tudtam, hogy ő nem akar többet. Nem erőltettem, elég volt, hogy minden nap beszélhetek vele, hogy találkozhatunk. Akkor kissé kiborultam, amikor nem hitte el nekem, hogy az egyik srác nem hozzá való, és csak kihasználja. Akkor összevesztünk. Nagyon összevesztünk. Az már legalább egy éve volt… De azóta sem ugyan olyan a kapcsolatunk… Pedig milyen jó lenne…
- Oh, Robert!
- Ne is mondd! –nevetett fel, majd arcára egy fintor ült –Ez nem volt férfias. Nagyon nem! Egy igazi férfi nem vágyakozik és álmodozik.
- Arra is szükség van. –simítottam végig a karján –Gyakrabban, mint gondolnád.
Elmosolyodott, és a fejével intett, hogy a többiektől jócskán lemaradtunk.
- Azért is próbálkoztam be nálad… Gondoltam, hátha összejön. Aztán nem. –sóhajtott, majd elmosolyodott –De nem bánom. Örülök, hogy boldog vagy. És ha ehhez az a cicafiú kell.
- Cicafiú? Na ne viccelj! –csaptam meg a karját, majd elmosolyodtam –Még, hogy cicafiú! Csak hallja meg Kevin, hogy ezt mondtad rá!
Felnevetett, és megszaporázta a lépteit, ahogy én is tettem. Még, hogy cicafiú! Ezt még nagyon megemlegeted, Robert!
Bő fél óra múlva már a pizzát falatoztuk. Nem késsel és villával. Na jó, persze. Úgy illene, de hát még gyerekek vagyunk! Nagyra nőtt gyerekek, de gyerekek.
Talán még egy órát is ott ülhettünk a pizzériában.
- Mennyi az idő? –kérdezte Dan, közben újabb kortyot ivott a kólájából.
- Most ért a kanyarba. –válaszoltam poénosan.
Talán Jaspernek és Emmettnek esett le legelőször a poén, a többiek csak érdekesen néztek. A két Cullen srác nevetve néztek a többiekre, majd elmagyarázták nekik, hogy miről is van szó. - Az óra kerek. Az egész egy nagy kanyar. –mondta Emmett, így végre mindenki megértette.
Pedig ez egy egészen logikus és egyszerű vicc volt.
- Szóval, hány óra?
- Tíz óra múlt. –mondta Jasper –Úgyhogy lassan indulnunk kell, Renesmee.
- Ugyan, ráérünk. –legyintett az érintett.
- Azt te csak hiszed. –vigyorgott Emmett.
- Megmondták, hogy fél tizenegyre haza kell érned. Legkésőbb.
Jasper szavai hallatán Renesmee mérgesen fújtatni kezdett, és felpattant.
- Akkor majd találkozunk holnap.
Elköszöntünk Nessie-től, majd egymástól is, és sorban hazaindultunk.
~
Otthon egyenesen a szobámba indultam. Igaz, a család többi tagja a nappaliban volt, egymást ugratva beszélgettek. De valaki hiányzott. Valaki, aki mindennél többet jelentette nekem nem volt ott. Nagyon reméltem, hogy az ágyamon fog feküdni.
De nem volt ott. Nem volt a házban, nem volt a szobámban, nem feküdt az ágyamon. Nem várt azzal a magabiztos, boldog mosolyával.
Hol lehet?
Sóhajtva öltöztem át a pizsamámba, és bújtam be a takaróm alá, közben lekapcsoltam a lámpákat. Reméltem, hogy hamarosan megjön.
Az óra kattogását hallgattam még hosszú ideig és csak vártam. Vártam, hogy jöjjön.
Végül, talán órákkal később, egyedül, de álomba szenderültem.
