Meghoztam nektek a fejezetet :) Már tegnap este végeztem vele, így gondoltam kedves leszek, és nem húzom tovább :) Remélem mindenki kapott virgácsot, aki megérdemli ;D Biztosítalak titeket, én kaptam :D
Puszii
Love Angel- 17. fejezet
Újra otthon
Újra otthon
(Izbel)
A Nap már lemenőben volt, mikor beléptem a bejárati ajtón. Pontosabban beléptünk. Én és Kevin. Ujjaink össze voltak kulcsolva, arcunkon boldog mosoly virított.
- Végre megjöttél! –kiáltotta Lily.
Mikor meglátta, hogy Kevin szorosan mellettem áll-a köztünk lévő vibrálást pedig már méterekről érezni lehet-, gyorsan kijavította magát, és a szőke hajú angyalt is üdvözölte.
Miután a többiek is végigölelgettek, láttam Blaise-n, hogy beszélni szeretne velem. Már indultam is a konyhába, viszont Lily karon ragadott, és maga felé fordított.
- Miről nem tudok én? –nézett rám gyanakvón.
- Ugyan, Lily. –kuncogtam –Most már mindenről tudsz. Mindent, ami fontos, azt láttad.
- Végül is a lényeget már tényleg tudom. –ölelt meg.
Persze még jó sok kérdést feltett, én pedig készségesen válaszoltam.
- Izbel, ha megkérhetlek…
Blaise az emelet felé intett. Igazából először a konyhába indult, de oda Tod és Kevin telepedett. Hát igen, Kevin nem sokáig bírta idegekkel, ahogy Lily kérdezősködik. Igaz, látszott rajta, hogy a nyúzott arckifejezésemen jót mulat, de egy gyors csók után inkább ment Harper után.
- Vele vagy? –kérdezte türelmetlenül.
Azonnal letámadott a kérdésével, miután becsuktam magunk után a szobám ajtaját.
- Igen.
Erre csak hümmögött egy sort, és szemeit összeszűkítette.
- Netán baj?
- Nem, dehogy. Félre ne értsd! –mosolyodott el –Minden rendben van, Izbel. Örülök a boldogságodnak. Csak…
- Csak?
- Nem akarom, hogy összetörj, ha netán…
- Erre ne is gondolj. –simítottam végig az arcán –Jó darabig ne merüljön fel benned ez. Tökéletesen megvagyok Kevinnel. Ilyen boldog talán még sosem voltam.
- Akkor minden rendben. Csak nem akarom, hogy újra olyan állapotba kerülj, mint Matt elvesztése után. –ölelt magához –Szörnyű volt úgy látni, és nem akarom, hogy még egyszer megtörténjen ez.
- Nem fog. –mosolyogtam –Tudod, hogy az azért volt szörnyű, mert magamat hibáztattam.
- Most is ezt teszed, akárhányszor visszagondolsz rá.
- Tudom. De hiába is mondotok mást, miattam ment oda, hogy végre nyugodt életem legyen…
Beletörődően sóhajtott.
- Ezen nem is érdemes összekapnunk. Úgyis mindketten a magunk igazát hajtjuk, ami egyáltalán nem egyezik.
Elvigyorodtam, és megöleltem.
- Mesélj egy kicsit!
- Mégis miről?
- Az érzéseidről. Csak utána adok engedélyt a kapcsolatra. –kacsintott, én pedig elmosolyodtam.
- Én is hallani akarom! –nyitott be Lily, és lehuppant Blaise mellé az ágyra.
Felkuncogtam, és belekezdtem:
- Hát… Már akkor vonzódást éreztem iránta, amikor eljött hozzánk, a nyaralás előtt pár nappal. Akkor… minden úgy volt, hogy összejövünk, és boldogok lehetünk. De aztán Kevin váratlanul meggondolta magát, és visszautasított.
- Akkor voltál annyira rossz kedvű, megtört. –motyogta –Akkor megközelítetted a tíz évvel ezelőtti önmagadat.
Egy aprót sóhajtottam, bólintottam egyet, és folytattam a történetemet:
- Elmentünk nyaralni, ott pedig még jobban elmélyültek az érzelmeink. Én azt hittem, hogy egy hétig legalább kikapcsolhatok, nyugodt lehetek. Tévhit volt. Állandóan azon kattogott az agyam, hogy most mi is lesz, Kevin mennyire van kikészülve, én meddig bírom még… Rémes volt. Ráadásul Nessie is észrevette.
- De hogy tovább? –kérdezte Lily–Eddig nagyon úgy tűnik, hogy rossz volt a viszonyotok. Hogy változott meg ilyen hamar?
- Épp azt mondanám. –mosolyogtam –A búcsú bulink volt. Eric fellépett.
- Eric? Ohh, milyen régen láttam. –dörmögte Blaise –Jól van?
- Persze, tökéletesen. Esküvőre készül.
- Folytasd! –kérte türelmetlenül Lily.
- Oké, oké. –kuncogtam –Tehát… Búcsúbuli volt, Ericcel pedig hátramentem egy zárt helyiségbe beszélgetni. Tíz perc múlva mentünk előre, ahol Kevin le is támadott, miszerint tíz perc alatt megdöntött egy pasi.
- Atyám!
- Kimentem vele az udvarra. –folytattam Lily kommentárját figyelmen kívül hagyva –Ott voltaképp leszajházott, én pedig lekevertem neki egyet. Ezután jött csak a fekete leves! Újra kántálni kezdte, hogy szeret. Én tudtam ezt. Végül is ott hagytam, és bementem. Ott elsírtam magam, és kirohantam megkeresni. Egymás karjaiba omlottunk, esedezett a bocsánatomért, amit én szíves örömest megadtam neki. Tisztáztuk a dolgokat. Ezután rendeződött minden.
Azt direkt nem említettem, hogy Kevin elejtett néhány könnycseppet. Nem rájuk tartozik, főleg, mert nem túl férfias.
- Lemegyünk?
- Menjünk. Még lesz pár szavam Mr. Coore-hoz. –mondta komoly arckifejezéssel, diplomatikusan.
Felkuncogtam, és karon ragadtam. Susmorogva mentünk le a lépcsőn. Pontosabban ő mondta magáét, én pedig csak nevettem rajta, Lilyvel együtt.
- Kevin, beszélhetnénk? –dőlt a konyhaajtónak Blaise.
- Rendben. –bólintott Kev, közben átkarolta a derekam –Egy pillanat, és megyek.
- A nappaliban várlak.
Kedvesem a nyakamba csókolt, majd a számat vette birtokba.
- Félnem kellene?
- Egyenesen rettegned. –válaszoltam a kérdésére, mire kissé ijedt tekintetet vágott.
Mikor meglátta a mosolyomat felkuncogott.
- Sietek vissza hozzád. –suttogta még a számba, majd egy utolsó csók után elment.
Ahogy utána néztem halványan megráztam a fejemet, majd a hűtőhöz mentem. Kivettem belőle a salátát, amit Marie csomagolt.
- Csak nem megéheztél? –kacsintott Harper.
- Dehogynem. Ki vagyok éhezve. –válaszoltam hasonlóan, vigyorogva.
- Azt hiszem ezt meg kellene mondani Kevinnek. Szerintem gyorsan változtatna rajta.
Felnevettem, és gyengén belebokszoltam a vállába.
- Te semmit sem változol!
Megjegyzésem után leültem a pulthoz és eszegetni kezdtem.
- Ideadnád az öntetet? Azt ott hagytam. –kértem Harpert.
- Persze. Hol van? –nyitotta ki a hűtő ajtaját.
- Baloldal, bal alsó fiók, elvileg legelöl.
Miután megtalálta felém dobta az üveget. Ezután a sajtos szósz is a salátán volt, így pedig még finomabb lett.
- Annyira jó ízűen eszed. –huppant le elém egy villával a kezében.
- Harper! –kacagtam, mikor megláttam, ahogy a tálat kettőnk közé húzza és maga is vesz belőle.
- Igen? –kérdezte tele szájjal –Hm. Ez tényleg finom!
Jó pár perccel később belépő Kevin és Blaise arcán is mosoly jelent meg. Azt láthatták, hogy Harper és én a pultnál ülünk, előttünk egy nagy tál salátával, tiszta szószosan nevetünk.
- Hát ez meg mi? –lépett mellém Kev, és letörölte az arcomról a sárgás öntetet.
- Salátaöntet. –kuncogtam –Szerintem lezuhanyozok. Ezt sima kendővel le sem lehetne mosni.
- Én nagyjából megúsztam. –hencegett Harper, majd hangosan felkacagott.
Megragadtam a szósz üvegét. Láttam, hogy már csak az alján van egy kevés. A csaphoz léptem, engedtem vele egy kis vizet. Harper ekkor már visszafordult a tálhoz, és eszegetett. Az üveg tartalmát gonoszan a fejére öntöttem. Persze nem volt olyan sok, de mégis annyira jól esett.
- Izbel!
- Tudom, megbánom. –kacagtam.
Hátra arcot vágtam, és felszaladtam a lépcsőn. Ott bezárkóztam a fürdőmbe. Ide csaknem jön utánam. Nevetve dőltem neki a csapnak, és hideg vízzel leöblítettem az arcomat. Tovább vigyorogtam, végül a ruháimat egy lavórba szórtam. Tekintettel arra, hogy az is tiszta ragacs volt, nem dobtam a földre. Beálltam a zuhany alá, és percekig folyattam magamra a meleg vizet.
~
Frissen és üdén léptem ki a fürdőszoba ajtaján. Éjszaka révén már a pizsamámat öltöttem magamra. A hajam kissé nedves volt még, de nem is zavart.
Kevin az ágyamon feküdt, mindössze egy alsónadrág takarta a testét. Le volt ágyazva, a takarók a lábánál voltak összehajtva. Kezeit a feje alá hajtotta és a plafont nézte.
Bebúztam mellé az ágyba és a mellkasára hajtottam a fejemet.
- Furcsán fáradt vagyok. –dörmögte.
- Aludjunk. –mosolyogtam.
- Rendben. –csókolt bele a hajamba, és magunkra rántotta a takarót.
Ezután én eloltottam a kislámpát, és még közelebb préseltem magam Hozzá.
- Blaise kioktatott.
- Oh…
- Azt mondta, hogy vigyázzak rád. És voltaképp megfenyegetett.
- Hogy mit tett?
- Jól hallottad. Kijelentette, hogyha újra olyan letargikus állapotba kerülsz, mint Matt elvesztésekor, azt megbánom. Persze csak akkor bánom meg, ha miattam leszel érzelmileg szörnyen.
- Atya ég…
- Igen, hasonló reakcióm volt. Igaz, miután Blaise barátunkat biztosítottam arról, hogy igazán szeretlek és boldoggá akarlak tenni, megnyugodott. Szerencsére. De azért volt még pár kérdése a nyaralással kapcsolatban…
- De gondolom elintézted.
- Természetesen. Újra elmagyaráztam neki, hogy nem szándékosan bántottalak meg és vesztem össze veled. Megnyugodott. De voltaképp akkor simult ki teljesen az arca, amikor tényleg biztosítottam arról, hogy igazán szeretlek.
- Én is szeretlek. –nyomtam egy csókot az ajkaira.
- Álmod szépeket, Kicsim. –suttogta a hajamba, elfojtva egy ásítást.
- Veled vagyok, úgyhogy meglesz. –mosolyogtam.
A szívverését hallgatva nyomott el az álom.
- Végre megjöttél! –kiáltotta Lily.
Mikor meglátta, hogy Kevin szorosan mellettem áll-a köztünk lévő vibrálást pedig már méterekről érezni lehet-, gyorsan kijavította magát, és a szőke hajú angyalt is üdvözölte.
Miután a többiek is végigölelgettek, láttam Blaise-n, hogy beszélni szeretne velem. Már indultam is a konyhába, viszont Lily karon ragadott, és maga felé fordított.
- Miről nem tudok én? –nézett rám gyanakvón.
- Ugyan, Lily. –kuncogtam –Most már mindenről tudsz. Mindent, ami fontos, azt láttad.
- Végül is a lényeget már tényleg tudom. –ölelt meg.
Persze még jó sok kérdést feltett, én pedig készségesen válaszoltam.
- Izbel, ha megkérhetlek…
Blaise az emelet felé intett. Igazából először a konyhába indult, de oda Tod és Kevin telepedett. Hát igen, Kevin nem sokáig bírta idegekkel, ahogy Lily kérdezősködik. Igaz, látszott rajta, hogy a nyúzott arckifejezésemen jót mulat, de egy gyors csók után inkább ment Harper után.
- Vele vagy? –kérdezte türelmetlenül.
Azonnal letámadott a kérdésével, miután becsuktam magunk után a szobám ajtaját.
- Igen.
Erre csak hümmögött egy sort, és szemeit összeszűkítette.
- Netán baj?
- Nem, dehogy. Félre ne értsd! –mosolyodott el –Minden rendben van, Izbel. Örülök a boldogságodnak. Csak…
- Csak?
- Nem akarom, hogy összetörj, ha netán…
- Erre ne is gondolj. –simítottam végig az arcán –Jó darabig ne merüljön fel benned ez. Tökéletesen megvagyok Kevinnel. Ilyen boldog talán még sosem voltam.
- Akkor minden rendben. Csak nem akarom, hogy újra olyan állapotba kerülj, mint Matt elvesztése után. –ölelt magához –Szörnyű volt úgy látni, és nem akarom, hogy még egyszer megtörténjen ez.
- Nem fog. –mosolyogtam –Tudod, hogy az azért volt szörnyű, mert magamat hibáztattam.
- Most is ezt teszed, akárhányszor visszagondolsz rá.
- Tudom. De hiába is mondotok mást, miattam ment oda, hogy végre nyugodt életem legyen…
Beletörődően sóhajtott.
- Ezen nem is érdemes összekapnunk. Úgyis mindketten a magunk igazát hajtjuk, ami egyáltalán nem egyezik.
Elvigyorodtam, és megöleltem.
- Mesélj egy kicsit!
- Mégis miről?
- Az érzéseidről. Csak utána adok engedélyt a kapcsolatra. –kacsintott, én pedig elmosolyodtam.
- Én is hallani akarom! –nyitott be Lily, és lehuppant Blaise mellé az ágyra.
Felkuncogtam, és belekezdtem:
- Hát… Már akkor vonzódást éreztem iránta, amikor eljött hozzánk, a nyaralás előtt pár nappal. Akkor… minden úgy volt, hogy összejövünk, és boldogok lehetünk. De aztán Kevin váratlanul meggondolta magát, és visszautasított.
- Akkor voltál annyira rossz kedvű, megtört. –motyogta –Akkor megközelítetted a tíz évvel ezelőtti önmagadat.
Egy aprót sóhajtottam, bólintottam egyet, és folytattam a történetemet:
- Elmentünk nyaralni, ott pedig még jobban elmélyültek az érzelmeink. Én azt hittem, hogy egy hétig legalább kikapcsolhatok, nyugodt lehetek. Tévhit volt. Állandóan azon kattogott az agyam, hogy most mi is lesz, Kevin mennyire van kikészülve, én meddig bírom még… Rémes volt. Ráadásul Nessie is észrevette.
- De hogy tovább? –kérdezte Lily–Eddig nagyon úgy tűnik, hogy rossz volt a viszonyotok. Hogy változott meg ilyen hamar?
- Épp azt mondanám. –mosolyogtam –A búcsú bulink volt. Eric fellépett.
- Eric? Ohh, milyen régen láttam. –dörmögte Blaise –Jól van?
- Persze, tökéletesen. Esküvőre készül.
- Folytasd! –kérte türelmetlenül Lily.
- Oké, oké. –kuncogtam –Tehát… Búcsúbuli volt, Ericcel pedig hátramentem egy zárt helyiségbe beszélgetni. Tíz perc múlva mentünk előre, ahol Kevin le is támadott, miszerint tíz perc alatt megdöntött egy pasi.
- Atyám!
- Kimentem vele az udvarra. –folytattam Lily kommentárját figyelmen kívül hagyva –Ott voltaképp leszajházott, én pedig lekevertem neki egyet. Ezután jött csak a fekete leves! Újra kántálni kezdte, hogy szeret. Én tudtam ezt. Végül is ott hagytam, és bementem. Ott elsírtam magam, és kirohantam megkeresni. Egymás karjaiba omlottunk, esedezett a bocsánatomért, amit én szíves örömest megadtam neki. Tisztáztuk a dolgokat. Ezután rendeződött minden.
Azt direkt nem említettem, hogy Kevin elejtett néhány könnycseppet. Nem rájuk tartozik, főleg, mert nem túl férfias.
- Lemegyünk?
- Menjünk. Még lesz pár szavam Mr. Coore-hoz. –mondta komoly arckifejezéssel, diplomatikusan.
Felkuncogtam, és karon ragadtam. Susmorogva mentünk le a lépcsőn. Pontosabban ő mondta magáét, én pedig csak nevettem rajta, Lilyvel együtt.
- Kevin, beszélhetnénk? –dőlt a konyhaajtónak Blaise.
- Rendben. –bólintott Kev, közben átkarolta a derekam –Egy pillanat, és megyek.
- A nappaliban várlak.
Kedvesem a nyakamba csókolt, majd a számat vette birtokba.
- Félnem kellene?
- Egyenesen rettegned. –válaszoltam a kérdésére, mire kissé ijedt tekintetet vágott.
Mikor meglátta a mosolyomat felkuncogott.
- Sietek vissza hozzád. –suttogta még a számba, majd egy utolsó csók után elment.
Ahogy utána néztem halványan megráztam a fejemet, majd a hűtőhöz mentem. Kivettem belőle a salátát, amit Marie csomagolt.
- Csak nem megéheztél? –kacsintott Harper.
- Dehogynem. Ki vagyok éhezve. –válaszoltam hasonlóan, vigyorogva.
- Azt hiszem ezt meg kellene mondani Kevinnek. Szerintem gyorsan változtatna rajta.
Felnevettem, és gyengén belebokszoltam a vállába.
- Te semmit sem változol!
Megjegyzésem után leültem a pulthoz és eszegetni kezdtem.
- Ideadnád az öntetet? Azt ott hagytam. –kértem Harpert.
- Persze. Hol van? –nyitotta ki a hűtő ajtaját.
- Baloldal, bal alsó fiók, elvileg legelöl.
Miután megtalálta felém dobta az üveget. Ezután a sajtos szósz is a salátán volt, így pedig még finomabb lett.
- Annyira jó ízűen eszed. –huppant le elém egy villával a kezében.
- Harper! –kacagtam, mikor megláttam, ahogy a tálat kettőnk közé húzza és maga is vesz belőle.
- Igen? –kérdezte tele szájjal –Hm. Ez tényleg finom!
Jó pár perccel később belépő Kevin és Blaise arcán is mosoly jelent meg. Azt láthatták, hogy Harper és én a pultnál ülünk, előttünk egy nagy tál salátával, tiszta szószosan nevetünk.
- Hát ez meg mi? –lépett mellém Kev, és letörölte az arcomról a sárgás öntetet.
- Salátaöntet. –kuncogtam –Szerintem lezuhanyozok. Ezt sima kendővel le sem lehetne mosni.
- Én nagyjából megúsztam. –hencegett Harper, majd hangosan felkacagott.
Megragadtam a szósz üvegét. Láttam, hogy már csak az alján van egy kevés. A csaphoz léptem, engedtem vele egy kis vizet. Harper ekkor már visszafordult a tálhoz, és eszegetett. Az üveg tartalmát gonoszan a fejére öntöttem. Persze nem volt olyan sok, de mégis annyira jól esett.
- Izbel!
- Tudom, megbánom. –kacagtam.
Hátra arcot vágtam, és felszaladtam a lépcsőn. Ott bezárkóztam a fürdőmbe. Ide csaknem jön utánam. Nevetve dőltem neki a csapnak, és hideg vízzel leöblítettem az arcomat. Tovább vigyorogtam, végül a ruháimat egy lavórba szórtam. Tekintettel arra, hogy az is tiszta ragacs volt, nem dobtam a földre. Beálltam a zuhany alá, és percekig folyattam magamra a meleg vizet.
~
Frissen és üdén léptem ki a fürdőszoba ajtaján. Éjszaka révén már a pizsamámat öltöttem magamra. A hajam kissé nedves volt még, de nem is zavart.
Kevin az ágyamon feküdt, mindössze egy alsónadrág takarta a testét. Le volt ágyazva, a takarók a lábánál voltak összehajtva. Kezeit a feje alá hajtotta és a plafont nézte.
Bebúztam mellé az ágyba és a mellkasára hajtottam a fejemet.
- Furcsán fáradt vagyok. –dörmögte.
- Aludjunk. –mosolyogtam.
- Rendben. –csókolt bele a hajamba, és magunkra rántotta a takarót.
Ezután én eloltottam a kislámpát, és még közelebb préseltem magam Hozzá.
- Blaise kioktatott.
- Oh…
- Azt mondta, hogy vigyázzak rád. És voltaképp megfenyegetett.
- Hogy mit tett?
- Jól hallottad. Kijelentette, hogyha újra olyan letargikus állapotba kerülsz, mint Matt elvesztésekor, azt megbánom. Persze csak akkor bánom meg, ha miattam leszel érzelmileg szörnyen.
- Atya ég…
- Igen, hasonló reakcióm volt. Igaz, miután Blaise barátunkat biztosítottam arról, hogy igazán szeretlek és boldoggá akarlak tenni, megnyugodott. Szerencsére. De azért volt még pár kérdése a nyaralással kapcsolatban…
- De gondolom elintézted.
- Természetesen. Újra elmagyaráztam neki, hogy nem szándékosan bántottalak meg és vesztem össze veled. Megnyugodott. De voltaképp akkor simult ki teljesen az arca, amikor tényleg biztosítottam arról, hogy igazán szeretlek.
- Én is szeretlek. –nyomtam egy csókot az ajkaira.
- Álmod szépeket, Kicsim. –suttogta a hajamba, elfojtva egy ásítást.
- Veled vagyok, úgyhogy meglesz. –mosolyogtam.
A szívverését hallgatva nyomott el az álom.
~
Édes csókokra keltem. Véghaladt egészen a vállamtól a fülemig, aztán az ajkam vonaláig.
- Neked is jó reggelt. –dörmögtem, miközben egy csókot adtam neki.
A szemeimet még nem tudtam kinyitni, ahhoz még kellett pár perc.
- Jól aludtál?
- Egy pillanat, és beindul az agyam. –dörmögtem válasz híján –Igen, jól aludtam. Remélem te is.
- Tökéletes volt, ne aggódj. –kuncogott, és újabb csókot adott.
Tengerkék szemeibe néztem, amik újra elbűvöltek. Az ajkait újabb csókra hívtam, miközben közelebb csúsztam hozzá. Kezei besiklottak a hálóingem alá, és végigsimított a csípőmön. Én a mellkasát cirógattam, és a hasfalán lévő izomkockáit simogattam körbe.
Csókunk egyre jobban mélyült el, én pedig a derekára ültem. Szőke hajam a nyakát cirógatta, ujjaim a mellkasán kalandoztak. Éreztem, ahogy az érintésem nyomán megborzong. A kellemes érzés hullámokban árasztott el, egyre jobban kívántam őt, ahogy Kedvesem is engem. Hosszú percekig kényeztettük a másikat, majd elvesztünk egymásban és az érzelmeinkben.
~
Pár szenvedélyes óra múlva- és egy hosszantartó zuhanyzás után- épp a konyhában ültünk és ebédeltünk. Én és Lily megfőztük az ebédet, a fiúk pedig megterítettek.
- Csajok, ez isteni! –hümmögött elégedetten Tom.
- Ez a lasagne nagyon jó ötlet volt részemről. –dicsérte Harper.
- Azért ez a szakácsok érdeme is. –kuncogott Blaise.
Én és Lily csak ültünk egymással szemben, párjaink mellettünk. Halványan elpirulva falatoztunk.
- Látod, csodálatos szakácsnő vagy. –dörmögte a fülembe Kevin –És nem csak jól főzöl, de gyönyörű és csodálatos lelkű is vagy. Többre nem is vágyhatnék.
Elmosolyodtam, és egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Nem tudom, hogy ezt még hányszor fogod felsorolni, de egyértelműen növeled velük az önbizalmamat.
- Haver, bármit is mondtál, többször ne! –mondta Harper, közben ijedt arcot vágott –Így is egoista, de ezek után! Rettegjünk!
Felnevettem, és inkább Harper szájába adtam egy falatot. Pont kapóra jött, hogy mellettem ült.
- Inkább egyél, ne pedig kritizálj!
- Épp azt teszem. –válaszolta teli szájjal.
Újra felkacagtam és a szája elé tartottam egy szalvétát.
- Köszönöm, de nem szükséges. –vette el onnan a piros, négyzet alakú darabot –Én tudok normálisan enni.
- Látom. –kuncogtam, és letöröltem a fehér ingjéről a maszatot. Legalább is próbáltam letörölni.
- Ez a te műved. –mutatott a foltra –Most mosd ki.
- Meg még mit nem.
Mindkettőnk felnevetett, és az egész asztaltársaság arcára mosoly kúszott.
- Összepiszkítottad, most tisztítsd ki!
- Rendben. –kuncogtam, és levettem róla az ingjét, majd a kukába hajítottam –Most megfelel?
- Az egy rettentően drága ing volt, Izbel White!
- Majd veszek neked másikat. Ne félj, nem maradsz ruha nélkül. –gügyögtem neki, közben megcsipkedtem az arcát.
Sértődötten fordult vissza a tányérjához, és eszegetett tovább.
- Remélem nem az a célod, hogy megmérgezz. –dörmögte, miután újabb falat került a szájába.
- Miért, mit gondoltál? –sipítottam fel –Hogy jut eszedbe ilyen? Mármint. Hogy jut neked is az eszedbe ilyen? Én gondoltam rá először, ne arasd le a babérjaimat! De ha már megetted, a többiek pár órán belül kitalálhatják, hogy mi is volt a kajádba, amitől feldobtad a talpadat. –kacsintottam.
- Mi? –nyelte le a kaját.
- Nyugi, semmi. –kacagtam, ahogy mindenki más is. Harper kivételével.
- Először kidobod az ingemet, amikor az egy pillanat alatt helyrehozható lett volna, most pedig az életemre törsz, és meg akarsz mérgezni!
- Minden vágyam. –kuncogtam.
Elkomorodott, és visszaült az asztalhoz.
- Ha már ez az utolsó ebédem, hadd egyem már meg… Legalább finom. –mosolyodott el –Jó emlékem lesz az utolsó étkezésemről.
Felnevettem, és újabb falatot emeltem a számhoz.
További fél óra ebédelés után ment mindenki a dolgára. Persze Harper kajájába nem volt semmi méreg, hogy is lett volna! Az én drága „bátyámat” semmi pénzért sem tüntetném el!
Az egész vasárnapi napunk így ment el. Boldogan, felhőtlenül, és szerelmesen.
Édes csókokra keltem. Véghaladt egészen a vállamtól a fülemig, aztán az ajkam vonaláig.
- Neked is jó reggelt. –dörmögtem, miközben egy csókot adtam neki.
A szemeimet még nem tudtam kinyitni, ahhoz még kellett pár perc.
- Jól aludtál?
- Egy pillanat, és beindul az agyam. –dörmögtem válasz híján –Igen, jól aludtam. Remélem te is.
- Tökéletes volt, ne aggódj. –kuncogott, és újabb csókot adott.
Tengerkék szemeibe néztem, amik újra elbűvöltek. Az ajkait újabb csókra hívtam, miközben közelebb csúsztam hozzá. Kezei besiklottak a hálóingem alá, és végigsimított a csípőmön. Én a mellkasát cirógattam, és a hasfalán lévő izomkockáit simogattam körbe.
Csókunk egyre jobban mélyült el, én pedig a derekára ültem. Szőke hajam a nyakát cirógatta, ujjaim a mellkasán kalandoztak. Éreztem, ahogy az érintésem nyomán megborzong. A kellemes érzés hullámokban árasztott el, egyre jobban kívántam őt, ahogy Kedvesem is engem. Hosszú percekig kényeztettük a másikat, majd elvesztünk egymásban és az érzelmeinkben.
~
Pár szenvedélyes óra múlva- és egy hosszantartó zuhanyzás után- épp a konyhában ültünk és ebédeltünk. Én és Lily megfőztük az ebédet, a fiúk pedig megterítettek.
- Csajok, ez isteni! –hümmögött elégedetten Tom.
- Ez a lasagne nagyon jó ötlet volt részemről. –dicsérte Harper.
- Azért ez a szakácsok érdeme is. –kuncogott Blaise.
Én és Lily csak ültünk egymással szemben, párjaink mellettünk. Halványan elpirulva falatoztunk.
- Látod, csodálatos szakácsnő vagy. –dörmögte a fülembe Kevin –És nem csak jól főzöl, de gyönyörű és csodálatos lelkű is vagy. Többre nem is vágyhatnék.
Elmosolyodtam, és egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Nem tudom, hogy ezt még hányszor fogod felsorolni, de egyértelműen növeled velük az önbizalmamat.
- Haver, bármit is mondtál, többször ne! –mondta Harper, közben ijedt arcot vágott –Így is egoista, de ezek után! Rettegjünk!
Felnevettem, és inkább Harper szájába adtam egy falatot. Pont kapóra jött, hogy mellettem ült.
- Inkább egyél, ne pedig kritizálj!
- Épp azt teszem. –válaszolta teli szájjal.
Újra felkacagtam és a szája elé tartottam egy szalvétát.
- Köszönöm, de nem szükséges. –vette el onnan a piros, négyzet alakú darabot –Én tudok normálisan enni.
- Látom. –kuncogtam, és letöröltem a fehér ingjéről a maszatot. Legalább is próbáltam letörölni.
- Ez a te műved. –mutatott a foltra –Most mosd ki.
- Meg még mit nem.
Mindkettőnk felnevetett, és az egész asztaltársaság arcára mosoly kúszott.
- Összepiszkítottad, most tisztítsd ki!
- Rendben. –kuncogtam, és levettem róla az ingjét, majd a kukába hajítottam –Most megfelel?
- Az egy rettentően drága ing volt, Izbel White!
- Majd veszek neked másikat. Ne félj, nem maradsz ruha nélkül. –gügyögtem neki, közben megcsipkedtem az arcát.
Sértődötten fordult vissza a tányérjához, és eszegetett tovább.
- Remélem nem az a célod, hogy megmérgezz. –dörmögte, miután újabb falat került a szájába.
- Miért, mit gondoltál? –sipítottam fel –Hogy jut eszedbe ilyen? Mármint. Hogy jut neked is az eszedbe ilyen? Én gondoltam rá először, ne arasd le a babérjaimat! De ha már megetted, a többiek pár órán belül kitalálhatják, hogy mi is volt a kajádba, amitől feldobtad a talpadat. –kacsintottam.
- Mi? –nyelte le a kaját.
- Nyugi, semmi. –kacagtam, ahogy mindenki más is. Harper kivételével.
- Először kidobod az ingemet, amikor az egy pillanat alatt helyrehozható lett volna, most pedig az életemre törsz, és meg akarsz mérgezni!
- Minden vágyam. –kuncogtam.
Elkomorodott, és visszaült az asztalhoz.
- Ha már ez az utolsó ebédem, hadd egyem már meg… Legalább finom. –mosolyodott el –Jó emlékem lesz az utolsó étkezésemről.
Felnevettem, és újabb falatot emeltem a számhoz.
További fél óra ebédelés után ment mindenki a dolgára. Persze Harper kajájába nem volt semmi méreg, hogy is lett volna! Az én drága „bátyámat” semmi pénzért sem tüntetném el!
Az egész vasárnapi napunk így ment el. Boldogan, felhőtlenül, és szerelmesen.
