Gondoltam egy kicsivel előbb teszem fel a fejezetet :) Mondjuk ebben közrejátszott az is, hogy páran kértétek, hogy előbb tegyem fel, na meg persze az, hogy meglehetősen előrehaladtam a fejezetekkel :) Már a következő is készen van, így csak a kommentárok számától fog függeni az, hogy mikor teszem fel...
Puszii
Love Angel- 28.fejezet
Egy átlagos nap…
(Izbel)
Egy átlagos nap…
(Izbel)
Nessie és Jasper lakásának óriási bőr kanapéja kényelmes. Nagyon-nagyon kényelmes. Meg kellene majd kérdeznem, hogy hol vették… Mondjuk valószínűleg nem erről a kontinensről szállíttatták ide. Az teljesen logikátlan lenne a Cullen család részéről.
- Itt a teád, tessék. –nyomta a kezem Jazz a bögrét- Nem tudom, hogy hogyan szereted, így… így nem tettem bele semmit. Nem értek én ehhez.
Végül az előttünk lévő üveg asztalkára pillantottam. Egy tálcán ott díszelgett egy tálkában a kockacukor, mellette kis kancsóban a citromlé, amellett pedig a méz és a tej. Gyorsan cukrot és citromot kevertem a teámba. Lassan kortyolgatni kezdtem. Égette a nyelőcsövemet, de nem tudott érdekelni.
- Itt a pléd. –terítette Nessie a hátamra a vastag pokrócot- El sem hiszem, hogy fél órát fagyoskodtál a lakás előtt. Fel is hívhattál volna!
- Ráértem. –vontam vállat, majd újabb kortyot nyeltem a forró italomból- Amúgy is, nem volt nálam a telefonom. Futottam, csak zsebkendőt tettem el. Más nem fér el ilyenkor nálam.
- Hihetetlen vagy. –rázta meg a fejét Jasper, majd besietett a szobájába, hogy egy pulcsival térjen vissza- Haza foglak vinni, de ezt akkor is fel fogod venni. Annyira felelőtlen vagy!
- Kevin már halálra aggódhatja miattad magát. –vetette fel Renesmee- Fel kellene hívnod.
- Hívd csak, úgyis tudod a számát. –mosolyogtam rá, mire bólintott egyet, majd tárcsázni is kezdett.
- Szia Kevin. Igen, itt van Izbel. –sandított rám Nessie- Nem, teljesen jól van. Igen, idáig futott. Nem, nem tudom, hogy miért futott. Nem, tudomásom szerint semmi gond sincs a kocsijával. Rendben, át fogom adni. Igen, megmondom neki. Igen, vacogott kicsit a ház előtt, szerintem meg fog betegedni. Igen, ezt is megmondom. Nem, nem fogom elfelejteni, Kevin. Igen, még beszélünk. Nem, nem fog kimenni a fejemből. Szia Kevin.
Végül Renesmee letette a telefont, és mérgesen nézett rám.
- Tényleg aggódott. Már végjárta a környéket kocsival. Ja, üzeni, hogy szeret. Meg azt is, hogy siess haza. Azt is meg kell mondanom, hogyha hazaérsz, lenyakaz. De azért szeret. Azt hiszem ennyi…
- Kösz, Nessie. –mosolyogtam rá.
- Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? –hitetlenkedett továbbra is Jaz.
- Ugyan, Jasper. Tedd túl magad rajta. –vigyorodtam el- Nincs ebben semmi extra.
- Persze. Hát hogy is lenne. Amúgy, csak úgy kíváncsiságból: Haza hogyan akartál menni? Ugyanis ha nem kerülte volna el a figyelmedet, már beesteledett, esik az eső, hideg van, és a szél is fúj. Taxit logikusan nem tudsz hívni, hiszen nincs nálad telefon. Mi lett volna, ha épp úgy döntünk, hogy ma máshol leszünk?
- Akkor megoldottam volna. –jelentettem ki- Túldramatizáljátok a dolgot.
- Teljesen valószínű. Annyira gyerek vagy még. –rázta a fejét Jasper- Annyira gyerek! Még fel sem tudod mérni a dolgok súlyát!
Annyira, de annyira vissza akartam vágni neki! Már a nyelvem hegyén volt a cifra mondat, de lenyeltem. Részben büszke is voltam emiatt magamra, másrészt hitetlenkedtem. Hisz megérdemelné! Végül csak felhúztam a lábaimat, és újabbat kortyoltam. Tessék, Amelia! Büszke lehetsz rám.
- Bizonyára igazad van. Hisz neked mindig igazad van. –szóltam gúnyosan.
- Annyira imádom, mikor ilyen vagy. –sóhajtott. Ironikus kijelentésére sem szóltam semmit.
- Amúgy miért jöttél? –kérdezte Renesmee, közben lehuppant mellém, és átkarolt.
- Megnézni, hogy hogy van Jasper. –motyogtam- De ahogy látom nem örül a társaságomnak, szóval hiába jöttem…
- Tökéletesen van. Soha jobban! –szólt az említett, de Nessie csak a fejét tekerte.
- Kezd átváltani a depresszív korszakába. Ezt most nem látod, mert most felmérgesítetted…
A távozó Jasper után néztem, aki dühösen vágta be maga után a szobaajtaját.
- Idő kérdése az egész, és magát fogja okolni mindenért. Azt a korszakot várom igazán, akkor lehet jobb belátásra téríteni. –mondtam bizakodóan- Akkor lehet hatni az agyára, addig nem igazán.
- Remélem igazad lesz, és tudunk rajta segíteni. –sóhajtott Renesmee- Nem szeretem ilyennek látni. Annyira szomorú és magányos.
- Tudom, Nessie. –öleltem magamhoz.
- Amúgy örül neked… Ha itt vagy, máshogy viselkedik, mintha egyedül lenne velem. Akkor sokkal reménytelenebb a helyzete. –suttogta a fülembe, mire egy aprót bólintottam.
- Hazaviszlek, Izbel. –állt meg előttem Jasper, és kötelezett rá, hogy felvegyem a tőle kapott pulcsit- Persze ha nem gond.
- Nem. Mehetünk. Holnap beszélünk, Renesmee. –mosolyogtam rá.
- Igen. Reggel várni foglak a suli előtt. –integetett.
Jasper kocsijában ugyan az a rend és tisztaság uralkodott, mint mindig.
- Fázol? Feljebb tekerhetem a fűtést, ha szeretnéd. –ajánlotta.
- Nem kell, nincs hideg. –mosolyogtam rá- Ne aggódj, nem fogok megfázni.
- Azt megnézem. –sóhajtott- Nem értem, hogy miért nem tudsz vigyázni magadra.
- Én vigyázok. –nevettem fel- Teljesen egészséges életet élek. Ehhez pedig hozzátartozik a futás is.
- Igen, de nem ilyen időben. –tekerte a fejét- Na, bekísérlek.
Kipattantunk a kocsiból, én pedig halkan dúdolgatva indultam az ajtó felé.
- Várj, Izbel. –húzott magához Jasper- Van itt valaki.
- Ki? –kérdeztem kíváncsian, majd futólépésben indultam a bejárati ajtó felé.
Erőteljesen lenyomtam a kilincset, majd izgatottan löktem be a bejárati ajtót.
- Demetri! –sikkantottam boldogan, és a nyakába ugrottam- Annyira hiányoztál!
- Te is nekem, Tücsök. –nevetett- Semmit sem változtál. Leszámítva azt a pár ősz hajszálat…
- Ősz ám a… –végül nem mondtam ki a sértést, mostanában egyre jobban visszafogom magam.
- Teljesen ki vagy fehéredve. Hiányzik már a napsütés? –kacsintott egyet, mire játékosan a vállába bokszoltam.
- Neked sem ártana napozni. Ha bemennél egy kórházba, olyan gyorsan bent fognának vashiány miatt, hogy még tiltakozni sem lenne időd.
- Izbel, te ismered őt? –kérdezte fojtott hangon Jasper, mire felé fordultam.
- Természetesen. Ő Demetri Iseec, Olaszországban él. Tavaly nyáron futottunk össze a tengerparton. –meséltem, közbe Demre pillantva, aki aprót bólintva jelezte, hogy megjegyezte az adatokat- Húsimádó, a zöldségeket gyűlöli. Ő… nyáron csokis shake-t itattam vele, azt szerette. Tudomásom szerint huszonegy éves, szőke, fekete szemű. Ő azt dumálja nekem, hogy barna a szemszíne, de nekem nem adja be. Tisztán látom, hogy fekete.
Jasper ajkaira álmosoly ült.
- Oh, Demetri Iseec? –nyújtott kezet Jasper- Nagyon örülök. Carlisle már mesélt rólad. Tudod, jó viszonyban van a szüleiddel. Biztos nagyon örülne, ha találkozhatnátok.
- Oh, mi lenne, ha délután átjönnétek? –kérdeztem lelkesen Jaspertől- Te, Renesmee, a szüleitek, Edward, Bella, Rosalie. Oh, és Emmett se maradjon otthon. Olyan régen találkoztam vele. És még meg sem köszöntem neki normálisan, hogy szétszedte Robertet és Danielt.
- Rendben. Három óra jó lesz? –kérdezte Jaz, mire vigyorogva bólogatni kezdtem- Akkor sziasztok.
- Jóéjt, Jasper. –integettem neki, majd Dem felé kaptam a pillantásomat- Szólj, ha kiér a hallókörzetünkből.
- Nyugodtan beszélhetsz, már nem hallja meg. –vigyorogott elégedetten. Megráztam a fejemet, és újra megöleltem.
- Azért kíváncsi lennék rá, hogy mi a fenét keresel te itt.
- Na, erre én is. –szólt Kevin, és átölelte a csípőmet.
- Te kértél meg valamire Izbel, nem? Én pedig teljesítettem a kérésedet. –kacsintott, mire Kevin mérgesen szusszantott egyet.
- Nyugi, Drágám. –mosolyogtam Kevinre- Nincs itt semmi különös. Megkérdtem, hogy akadályozza meg, hogy a Cullen családot támadás érje. Ennyi az egész.
- Én pedig így tudtam elintézni. –vonta meg a vállát- Aro kiadta, hogy tartsam rajtuk a szememet. Én pedig épp azt teszem. Amúgy honnan jött ez a rémes név, hogy Iseec? Könyörgöm, Izbel. Lehettél volna kicsit kreatívabb is. Ez a név szörnyű.
- Fogd be, gyorsan kellett improvizálnom, Smeagol. –gúnyolódtam, majd Kevin mellkasához bújtam.
- Bocs, Tücsök. Reméltem, hogy improvizálásba jobb vagy. –vigyorgott.
- Hé! Egész jól kitaláltam, hogy vashiányos lennél, meg barnulnod kéne… csupa emberi tulajdonság, úgyhogy egy szót sem szólhatsz!
- Tényleg tavaly nyáron ismerted meg?
- Igen, Kevin. Tényleg így volt. Azt a részét nem kamuztam. Sőt, még a shake sem volt hazugság. –nevettem- Tényleg megitattam vele.
- Ittam belőle. Az igaz, de nem ittam meg az egészet. –szólt közbe, én viszont vigyorogva leintettem.
- A lényeg az, hogy tényleg jóban lettünk nyáron.
- Izbel, milyen vegyes baráti köröd van neked. –nevetett Harper- Volturissal haverkodsz, nem semmi!
- Ugye? Elképesztő. –vigyorodtam, majd megforgattam a szemeimet- Hol fogsz lakni, Demetri?
- Kivettem egy szobát egy hotelben. –rántotta meg a vállát- Úgysem sokat leszek ott. Viszont most nem akarok tovább zavarni. Izbel, engeszteld ki a Drágaságodat, mert majd megnyúz a szemeivel.
- Ha még egyszer Drágaságom-nak nevezed Kevint, én foglak megnyúzni, Smeagol! –vigyorogtam rá- Na, szép álmokat.
- Neked is. –nevetett, majd már ott sem volt.
- Atya ég. Milyen szexi pasi. –huppant le a kanapéra Lily, mire Dan mérges pillantást vetett rá- Bocsánat, Édesem. Tudod, hogy imádlak, de ez… Ha tudtam volna, hogy a Földön van egy ilyen srác, neki szenteltem volna életem első száz évének minden éjszakáját.
- Lily! –kiáltottam nevetve. Dan szájából is ugyan ez a kiáltás hallatszott, noha nem ugyan olyan érzelmi kísérettel.
- Bocsánat, Drágám. –vigyorgott, majd felugrott- Tudod, hogy szeretlek. És kihangsúlyoztam, hogy az életem első száz évét. Már kétszáznégy éves leszek, szóval logikusan az már nem tartozik bele a százba. Csak te vagy nekem, Édesem.
- Nem akarunk felmenni a szobánkba? –suttogta a fülembe Kevin, mire jókedvűen bólintottam.
Percekkel később már az ágyamon ültem, és figyeltem az előttem járkáló Kevint.
- Szívem, ha így folytatod, ki fog kopni a szőnyeg. –jegyeztem meg, mire mérges pillantást vetett rám- Oké, meg sem szólaltam. De azért majd szólhatnál, ha nem leszel gyilkos hangulatodba. Igazán megbeszélném veled a dolgokat.
- Én nem vagyok gyilkos hangulatban!
- Persze. –tekertem a fejemet- Könyörgöm, Kevin. Ismerlek. Rohadtul féltékeny vagy, és próbálod levezetni a feszültséget, de mivel csak én vagyok a közeledben…
- Jó, rendben. Nagyon sajnálom, hogy rajtad csattannak a dolgok. –sóhajtott, majd lehuppant mellém.
- Ne légy féltékeny. Tudod, hogy szeretlek. Nem csalnálak meg.
- Nem azért vagyok féltékeny, mert nem bízok benned. Hanem azért, mert tisztában vagyok vele, hogy jobbat is kaphatnál…
- Nálad? –mosolyodtam el- Erősen kétlem.
Csak megrázta a fejét, és ajkait az enyéimre tapasztotta. Hát igen, ezzel el lehet hallgattatni…
~
Másnap késve ugrottam ki az ágyból. Sietve kapkodtam össze a cuccaimat a sulihoz, ruhákat rántottam magamra, majd elégedetlenül fordultam az alvó Kevin felé. Elkések a suliból, ráadásul még alszik! Csettintettem egyet a nyelvemmel, majd a suli mosdójába illantam. Csak remélni mertem, hogy nincs ott senki. Szerencsére egyedül voltam ott.
Futva indultam a terem felé, a sarkam kopogott a kövön, végül a csengő hangjával egy időben toppantam be a terembe.
- Húh. Nem késtem el. –huppantam le Renesmee mellé, mire vigyorogva megölelt- Igen, neked is jó reggelt.
- Te is elfelejtetted a biosz témazárót? –fordult hátra Robert, mire Nessie felé fordultam.
- Írunk biológiából? –kérdeztem, mire bólintott- Igen, Rob, elfelejtettem.
- Látod Renesmee, akkor nincs nagy gáz. –vigyorgott- Ugyanis mindegyikünk elfelejtette.
- Tegnap Jasperrel voltam egész délután. –magyarázta Nessie- Meg ugye jöttél te… És teljesen kiment a fejemből. Csak remélni merem, hogy valami megragadt az órákon…
- Majd puskázunk. –löktem meg a vállát, majd elmosolyodott.
A tanár percekkel később már ki is osztotta a lapokat, mindenki gyorsan körmölni kezdett.
- Fehérjék? –kérdezte Robert.
- Építőanyag. Porcok, haj, köröm, húsok… –soroltam gyorsan, majd visszadőltem a helyemre.
Én már kész voltam, szerencsére. Mindenre tudtam a választ, aztán, hogy ezek helyesek-e… Renesmee viszont szenvedett. Az egyik feladatnak már negyedszer állt neki. Közelebb toltam hozzá a lapomat, mire mosolyogva bólintott egyet, és lekörmölte. Remélem jól töltöttem ki…
- Sejtek alakjuk szerint?
- Basszus, Robert. –dörmögtem- Lap-, henger-, köbhám.
- Csontszövet?
- A hármas kép. A simaizomszövet a kettes, az idegszövet meg a négyes, az egyes az embrionális kötőszövet, az ötös pedig a reticularis kötőszövet. –soroltam.
- Mis. White. Végzett a feladatlappal? –lépkedett hozzám a tanár úr, majd benézett a padomba. Ellenőrizte, hogy nem-e puskáztam…
Nem is tudom, hogy az, hogy az angyali erőimet hívtam segítségül, puskázásnak mondható-e… Azt hiszem igen, annak… Na de nem érdekes.
- Igen, Uram. –válaszoltam, majd felé nyújtottam a papírt. Aprót bólintott, majd visszament a helyére.
A csengetés hamar eljött. Mindenki előreadta a feladatlapjait, majd a táskáinkat felkapva ki siettünk a teremből.
- Köszönöm, Izbel. –ölelt magához Rob, mire elvigyorodtam.
- Van mit.
- Majd meghálálom. –kacsintott, mire nevetve ráztam meg a fejemet.
- Köszi, Iz. –mosolygott rám Nessie- Remélem megvan a négyes. Apáék kiakadnak, ha hármas leszek évvégén.
- Hány ötösöd is van? –kérdezte Robert, majd rosszallóan nézett Renesmee-re- Sokszor úgy viselkedsz, mint egy stréber.
- Még mindig jobb, mintha a kettesért küzdenék. –vágott vissza a lány, én pedig csak nevettem rajtuk.
- Hihetetlenek vagytok. –jelentettem ki, majd karon ragadtam őket, és indultunk a következő óránkra.
~
Az ebédszünetben megvolt az alaphangulat. Tiffany újra jött iskolába, ahogy Daniel is. A feszültség szinte tapintható volt, ahogy a két srác egymásra pillantott.
- Tif, tegnap hogy-hogy nem voltál iskolába? –kérdeztem.
- Oh, rettentően szédültem reggel, valamint éjszaka felszökött a lázam. –rántotta meg a vállát- Aztán kidobtam a taccsot. Anya szerint valami vírus lehetett. Ragaszkodtam hozzá, hogy ma már jöhessek.
- Há! Tessék, Robert, perkálhatsz. –nevetett Renesmee, én pedig belecsaptam a feltartott tenyerébe.
- Aztán délután-fele beugrott Daniel is. –folytatta- Együtt tanultuk át a tegnapi anyagot.
- Idegen nyelv, mi? –morogta Rob, mire felkacagtam- Amúgy, mivel Daniel is ott volt, én is nyertem.
- Azt hiszem ez nem volt a fogadás része. –sóhajtottam- De tartsd meg a pénzt. Nekem az is elég, hogy nyertem.
Vigyorogva bólintott, majd visszacsúsztatta a tárcáját a zsebébe. Renesmee csak tekerte a fejét, Tiffany és Daniel pedig értetlenül ültek, de nem szólaltak meg. Jobb is.
~
Kevin értem jött. Örültem neki, hisz nem szerettem volna még egyszer megkockáztatni a lebukásomat. Rossz lett volna, ha kiderül az igazi énem.
- Milyen volt a napod, Drágám? –kérdezte a kocsiban ülve.
- Nagyon jó. Renesmee és Robert állandóan nevettettek. Folyton összekaptak. –mosolyogtam- Írtunk egy biológia-dolgozatot, egész jól sikerült…
- Ki segített? –kérdezte vigyorogva.
- Amelia. –nevettem- És Josh.
- Pedig ez nem rájuk vall. –csodálkozott, majd elmosolyodott- De nem is baj.
Bólintottam egyet, majd kibámultam a szélvédőn. Szeretem ezt a várost. Ezt a nyüzsgést, a magas házakat, az életet…
- Itt a teád, tessék. –nyomta a kezem Jazz a bögrét- Nem tudom, hogy hogyan szereted, így… így nem tettem bele semmit. Nem értek én ehhez.
Végül az előttünk lévő üveg asztalkára pillantottam. Egy tálcán ott díszelgett egy tálkában a kockacukor, mellette kis kancsóban a citromlé, amellett pedig a méz és a tej. Gyorsan cukrot és citromot kevertem a teámba. Lassan kortyolgatni kezdtem. Égette a nyelőcsövemet, de nem tudott érdekelni.
- Itt a pléd. –terítette Nessie a hátamra a vastag pokrócot- El sem hiszem, hogy fél órát fagyoskodtál a lakás előtt. Fel is hívhattál volna!
- Ráértem. –vontam vállat, majd újabb kortyot nyeltem a forró italomból- Amúgy is, nem volt nálam a telefonom. Futottam, csak zsebkendőt tettem el. Más nem fér el ilyenkor nálam.
- Hihetetlen vagy. –rázta meg a fejét Jasper, majd besietett a szobájába, hogy egy pulcsival térjen vissza- Haza foglak vinni, de ezt akkor is fel fogod venni. Annyira felelőtlen vagy!
- Kevin már halálra aggódhatja miattad magát. –vetette fel Renesmee- Fel kellene hívnod.
- Hívd csak, úgyis tudod a számát. –mosolyogtam rá, mire bólintott egyet, majd tárcsázni is kezdett.
- Szia Kevin. Igen, itt van Izbel. –sandított rám Nessie- Nem, teljesen jól van. Igen, idáig futott. Nem, nem tudom, hogy miért futott. Nem, tudomásom szerint semmi gond sincs a kocsijával. Rendben, át fogom adni. Igen, megmondom neki. Igen, vacogott kicsit a ház előtt, szerintem meg fog betegedni. Igen, ezt is megmondom. Nem, nem fogom elfelejteni, Kevin. Igen, még beszélünk. Nem, nem fog kimenni a fejemből. Szia Kevin.
Végül Renesmee letette a telefont, és mérgesen nézett rám.
- Tényleg aggódott. Már végjárta a környéket kocsival. Ja, üzeni, hogy szeret. Meg azt is, hogy siess haza. Azt is meg kell mondanom, hogyha hazaérsz, lenyakaz. De azért szeret. Azt hiszem ennyi…
- Kösz, Nessie. –mosolyogtam rá.
- Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? –hitetlenkedett továbbra is Jaz.
- Ugyan, Jasper. Tedd túl magad rajta. –vigyorodtam el- Nincs ebben semmi extra.
- Persze. Hát hogy is lenne. Amúgy, csak úgy kíváncsiságból: Haza hogyan akartál menni? Ugyanis ha nem kerülte volna el a figyelmedet, már beesteledett, esik az eső, hideg van, és a szél is fúj. Taxit logikusan nem tudsz hívni, hiszen nincs nálad telefon. Mi lett volna, ha épp úgy döntünk, hogy ma máshol leszünk?
- Akkor megoldottam volna. –jelentettem ki- Túldramatizáljátok a dolgot.
- Teljesen valószínű. Annyira gyerek vagy még. –rázta a fejét Jasper- Annyira gyerek! Még fel sem tudod mérni a dolgok súlyát!
Annyira, de annyira vissza akartam vágni neki! Már a nyelvem hegyén volt a cifra mondat, de lenyeltem. Részben büszke is voltam emiatt magamra, másrészt hitetlenkedtem. Hisz megérdemelné! Végül csak felhúztam a lábaimat, és újabbat kortyoltam. Tessék, Amelia! Büszke lehetsz rám.
- Bizonyára igazad van. Hisz neked mindig igazad van. –szóltam gúnyosan.
- Annyira imádom, mikor ilyen vagy. –sóhajtott. Ironikus kijelentésére sem szóltam semmit.
- Amúgy miért jöttél? –kérdezte Renesmee, közben lehuppant mellém, és átkarolt.
- Megnézni, hogy hogy van Jasper. –motyogtam- De ahogy látom nem örül a társaságomnak, szóval hiába jöttem…
- Tökéletesen van. Soha jobban! –szólt az említett, de Nessie csak a fejét tekerte.
- Kezd átváltani a depresszív korszakába. Ezt most nem látod, mert most felmérgesítetted…
A távozó Jasper után néztem, aki dühösen vágta be maga után a szobaajtaját.
- Idő kérdése az egész, és magát fogja okolni mindenért. Azt a korszakot várom igazán, akkor lehet jobb belátásra téríteni. –mondtam bizakodóan- Akkor lehet hatni az agyára, addig nem igazán.
- Remélem igazad lesz, és tudunk rajta segíteni. –sóhajtott Renesmee- Nem szeretem ilyennek látni. Annyira szomorú és magányos.
- Tudom, Nessie. –öleltem magamhoz.
- Amúgy örül neked… Ha itt vagy, máshogy viselkedik, mintha egyedül lenne velem. Akkor sokkal reménytelenebb a helyzete. –suttogta a fülembe, mire egy aprót bólintottam.
- Hazaviszlek, Izbel. –állt meg előttem Jasper, és kötelezett rá, hogy felvegyem a tőle kapott pulcsit- Persze ha nem gond.
- Nem. Mehetünk. Holnap beszélünk, Renesmee. –mosolyogtam rá.
- Igen. Reggel várni foglak a suli előtt. –integetett.
Jasper kocsijában ugyan az a rend és tisztaság uralkodott, mint mindig.
- Fázol? Feljebb tekerhetem a fűtést, ha szeretnéd. –ajánlotta.
- Nem kell, nincs hideg. –mosolyogtam rá- Ne aggódj, nem fogok megfázni.
- Azt megnézem. –sóhajtott- Nem értem, hogy miért nem tudsz vigyázni magadra.
- Én vigyázok. –nevettem fel- Teljesen egészséges életet élek. Ehhez pedig hozzátartozik a futás is.
- Igen, de nem ilyen időben. –tekerte a fejét- Na, bekísérlek.
Kipattantunk a kocsiból, én pedig halkan dúdolgatva indultam az ajtó felé.
- Várj, Izbel. –húzott magához Jasper- Van itt valaki.
- Ki? –kérdeztem kíváncsian, majd futólépésben indultam a bejárati ajtó felé.
Erőteljesen lenyomtam a kilincset, majd izgatottan löktem be a bejárati ajtót.
- Demetri! –sikkantottam boldogan, és a nyakába ugrottam- Annyira hiányoztál!
- Te is nekem, Tücsök. –nevetett- Semmit sem változtál. Leszámítva azt a pár ősz hajszálat…
- Ősz ám a… –végül nem mondtam ki a sértést, mostanában egyre jobban visszafogom magam.
- Teljesen ki vagy fehéredve. Hiányzik már a napsütés? –kacsintott egyet, mire játékosan a vállába bokszoltam.
- Neked sem ártana napozni. Ha bemennél egy kórházba, olyan gyorsan bent fognának vashiány miatt, hogy még tiltakozni sem lenne időd.
- Izbel, te ismered őt? –kérdezte fojtott hangon Jasper, mire felé fordultam.
- Természetesen. Ő Demetri Iseec, Olaszországban él. Tavaly nyáron futottunk össze a tengerparton. –meséltem, közbe Demre pillantva, aki aprót bólintva jelezte, hogy megjegyezte az adatokat- Húsimádó, a zöldségeket gyűlöli. Ő… nyáron csokis shake-t itattam vele, azt szerette. Tudomásom szerint huszonegy éves, szőke, fekete szemű. Ő azt dumálja nekem, hogy barna a szemszíne, de nekem nem adja be. Tisztán látom, hogy fekete.
Jasper ajkaira álmosoly ült.
- Oh, Demetri Iseec? –nyújtott kezet Jasper- Nagyon örülök. Carlisle már mesélt rólad. Tudod, jó viszonyban van a szüleiddel. Biztos nagyon örülne, ha találkozhatnátok.
- Oh, mi lenne, ha délután átjönnétek? –kérdeztem lelkesen Jaspertől- Te, Renesmee, a szüleitek, Edward, Bella, Rosalie. Oh, és Emmett se maradjon otthon. Olyan régen találkoztam vele. És még meg sem köszöntem neki normálisan, hogy szétszedte Robertet és Danielt.
- Rendben. Három óra jó lesz? –kérdezte Jaz, mire vigyorogva bólogatni kezdtem- Akkor sziasztok.
- Jóéjt, Jasper. –integettem neki, majd Dem felé kaptam a pillantásomat- Szólj, ha kiér a hallókörzetünkből.
- Nyugodtan beszélhetsz, már nem hallja meg. –vigyorogott elégedetten. Megráztam a fejemet, és újra megöleltem.
- Azért kíváncsi lennék rá, hogy mi a fenét keresel te itt.
- Na, erre én is. –szólt Kevin, és átölelte a csípőmet.
- Te kértél meg valamire Izbel, nem? Én pedig teljesítettem a kérésedet. –kacsintott, mire Kevin mérgesen szusszantott egyet.
- Nyugi, Drágám. –mosolyogtam Kevinre- Nincs itt semmi különös. Megkérdtem, hogy akadályozza meg, hogy a Cullen családot támadás érje. Ennyi az egész.
- Én pedig így tudtam elintézni. –vonta meg a vállát- Aro kiadta, hogy tartsam rajtuk a szememet. Én pedig épp azt teszem. Amúgy honnan jött ez a rémes név, hogy Iseec? Könyörgöm, Izbel. Lehettél volna kicsit kreatívabb is. Ez a név szörnyű.
- Fogd be, gyorsan kellett improvizálnom, Smeagol. –gúnyolódtam, majd Kevin mellkasához bújtam.
- Bocs, Tücsök. Reméltem, hogy improvizálásba jobb vagy. –vigyorgott.
- Hé! Egész jól kitaláltam, hogy vashiányos lennél, meg barnulnod kéne… csupa emberi tulajdonság, úgyhogy egy szót sem szólhatsz!
- Tényleg tavaly nyáron ismerted meg?
- Igen, Kevin. Tényleg így volt. Azt a részét nem kamuztam. Sőt, még a shake sem volt hazugság. –nevettem- Tényleg megitattam vele.
- Ittam belőle. Az igaz, de nem ittam meg az egészet. –szólt közbe, én viszont vigyorogva leintettem.
- A lényeg az, hogy tényleg jóban lettünk nyáron.
- Izbel, milyen vegyes baráti köröd van neked. –nevetett Harper- Volturissal haverkodsz, nem semmi!
- Ugye? Elképesztő. –vigyorodtam, majd megforgattam a szemeimet- Hol fogsz lakni, Demetri?
- Kivettem egy szobát egy hotelben. –rántotta meg a vállát- Úgysem sokat leszek ott. Viszont most nem akarok tovább zavarni. Izbel, engeszteld ki a Drágaságodat, mert majd megnyúz a szemeivel.
- Ha még egyszer Drágaságom-nak nevezed Kevint, én foglak megnyúzni, Smeagol! –vigyorogtam rá- Na, szép álmokat.
- Neked is. –nevetett, majd már ott sem volt.
- Atya ég. Milyen szexi pasi. –huppant le a kanapéra Lily, mire Dan mérges pillantást vetett rá- Bocsánat, Édesem. Tudod, hogy imádlak, de ez… Ha tudtam volna, hogy a Földön van egy ilyen srác, neki szenteltem volna életem első száz évének minden éjszakáját.
- Lily! –kiáltottam nevetve. Dan szájából is ugyan ez a kiáltás hallatszott, noha nem ugyan olyan érzelmi kísérettel.
- Bocsánat, Drágám. –vigyorgott, majd felugrott- Tudod, hogy szeretlek. És kihangsúlyoztam, hogy az életem első száz évét. Már kétszáznégy éves leszek, szóval logikusan az már nem tartozik bele a százba. Csak te vagy nekem, Édesem.
- Nem akarunk felmenni a szobánkba? –suttogta a fülembe Kevin, mire jókedvűen bólintottam.
Percekkel később már az ágyamon ültem, és figyeltem az előttem járkáló Kevint.
- Szívem, ha így folytatod, ki fog kopni a szőnyeg. –jegyeztem meg, mire mérges pillantást vetett rám- Oké, meg sem szólaltam. De azért majd szólhatnál, ha nem leszel gyilkos hangulatodba. Igazán megbeszélném veled a dolgokat.
- Én nem vagyok gyilkos hangulatban!
- Persze. –tekertem a fejemet- Könyörgöm, Kevin. Ismerlek. Rohadtul féltékeny vagy, és próbálod levezetni a feszültséget, de mivel csak én vagyok a közeledben…
- Jó, rendben. Nagyon sajnálom, hogy rajtad csattannak a dolgok. –sóhajtott, majd lehuppant mellém.
- Ne légy féltékeny. Tudod, hogy szeretlek. Nem csalnálak meg.
- Nem azért vagyok féltékeny, mert nem bízok benned. Hanem azért, mert tisztában vagyok vele, hogy jobbat is kaphatnál…
- Nálad? –mosolyodtam el- Erősen kétlem.
Csak megrázta a fejét, és ajkait az enyéimre tapasztotta. Hát igen, ezzel el lehet hallgattatni…
~
Másnap késve ugrottam ki az ágyból. Sietve kapkodtam össze a cuccaimat a sulihoz, ruhákat rántottam magamra, majd elégedetlenül fordultam az alvó Kevin felé. Elkések a suliból, ráadásul még alszik! Csettintettem egyet a nyelvemmel, majd a suli mosdójába illantam. Csak remélni mertem, hogy nincs ott senki. Szerencsére egyedül voltam ott.
Futva indultam a terem felé, a sarkam kopogott a kövön, végül a csengő hangjával egy időben toppantam be a terembe.
- Húh. Nem késtem el. –huppantam le Renesmee mellé, mire vigyorogva megölelt- Igen, neked is jó reggelt.
- Te is elfelejtetted a biosz témazárót? –fordult hátra Robert, mire Nessie felé fordultam.
- Írunk biológiából? –kérdeztem, mire bólintott- Igen, Rob, elfelejtettem.
- Látod Renesmee, akkor nincs nagy gáz. –vigyorgott- Ugyanis mindegyikünk elfelejtette.
- Tegnap Jasperrel voltam egész délután. –magyarázta Nessie- Meg ugye jöttél te… És teljesen kiment a fejemből. Csak remélni merem, hogy valami megragadt az órákon…
- Majd puskázunk. –löktem meg a vállát, majd elmosolyodott.
A tanár percekkel később már ki is osztotta a lapokat, mindenki gyorsan körmölni kezdett.
- Fehérjék? –kérdezte Robert.
- Építőanyag. Porcok, haj, köröm, húsok… –soroltam gyorsan, majd visszadőltem a helyemre.
Én már kész voltam, szerencsére. Mindenre tudtam a választ, aztán, hogy ezek helyesek-e… Renesmee viszont szenvedett. Az egyik feladatnak már negyedszer állt neki. Közelebb toltam hozzá a lapomat, mire mosolyogva bólintott egyet, és lekörmölte. Remélem jól töltöttem ki…
- Sejtek alakjuk szerint?
- Basszus, Robert. –dörmögtem- Lap-, henger-, köbhám.
- Csontszövet?
- A hármas kép. A simaizomszövet a kettes, az idegszövet meg a négyes, az egyes az embrionális kötőszövet, az ötös pedig a reticularis kötőszövet. –soroltam.
- Mis. White. Végzett a feladatlappal? –lépkedett hozzám a tanár úr, majd benézett a padomba. Ellenőrizte, hogy nem-e puskáztam…
Nem is tudom, hogy az, hogy az angyali erőimet hívtam segítségül, puskázásnak mondható-e… Azt hiszem igen, annak… Na de nem érdekes.
- Igen, Uram. –válaszoltam, majd felé nyújtottam a papírt. Aprót bólintott, majd visszament a helyére.
A csengetés hamar eljött. Mindenki előreadta a feladatlapjait, majd a táskáinkat felkapva ki siettünk a teremből.
- Köszönöm, Izbel. –ölelt magához Rob, mire elvigyorodtam.
- Van mit.
- Majd meghálálom. –kacsintott, mire nevetve ráztam meg a fejemet.
- Köszi, Iz. –mosolygott rám Nessie- Remélem megvan a négyes. Apáék kiakadnak, ha hármas leszek évvégén.
- Hány ötösöd is van? –kérdezte Robert, majd rosszallóan nézett Renesmee-re- Sokszor úgy viselkedsz, mint egy stréber.
- Még mindig jobb, mintha a kettesért küzdenék. –vágott vissza a lány, én pedig csak nevettem rajtuk.
- Hihetetlenek vagytok. –jelentettem ki, majd karon ragadtam őket, és indultunk a következő óránkra.
~
Az ebédszünetben megvolt az alaphangulat. Tiffany újra jött iskolába, ahogy Daniel is. A feszültség szinte tapintható volt, ahogy a két srác egymásra pillantott.
- Tif, tegnap hogy-hogy nem voltál iskolába? –kérdeztem.
- Oh, rettentően szédültem reggel, valamint éjszaka felszökött a lázam. –rántotta meg a vállát- Aztán kidobtam a taccsot. Anya szerint valami vírus lehetett. Ragaszkodtam hozzá, hogy ma már jöhessek.
- Há! Tessék, Robert, perkálhatsz. –nevetett Renesmee, én pedig belecsaptam a feltartott tenyerébe.
- Aztán délután-fele beugrott Daniel is. –folytatta- Együtt tanultuk át a tegnapi anyagot.
- Idegen nyelv, mi? –morogta Rob, mire felkacagtam- Amúgy, mivel Daniel is ott volt, én is nyertem.
- Azt hiszem ez nem volt a fogadás része. –sóhajtottam- De tartsd meg a pénzt. Nekem az is elég, hogy nyertem.
Vigyorogva bólintott, majd visszacsúsztatta a tárcáját a zsebébe. Renesmee csak tekerte a fejét, Tiffany és Daniel pedig értetlenül ültek, de nem szólaltak meg. Jobb is.
~
Kevin értem jött. Örültem neki, hisz nem szerettem volna még egyszer megkockáztatni a lebukásomat. Rossz lett volna, ha kiderül az igazi énem.
- Milyen volt a napod, Drágám? –kérdezte a kocsiban ülve.
- Nagyon jó. Renesmee és Robert állandóan nevettettek. Folyton összekaptak. –mosolyogtam- Írtunk egy biológia-dolgozatot, egész jól sikerült…
- Ki segített? –kérdezte vigyorogva.
- Amelia. –nevettem- És Josh.
- Pedig ez nem rájuk vall. –csodálkozott, majd elmosolyodott- De nem is baj.
Bólintottam egyet, majd kibámultam a szélvédőn. Szeretem ezt a várost. Ezt a nyüzsgést, a magas házakat, az életet…
~
Kapkodva készülődtem. Három óra lesz három perc múlva, én pedig még nem készültem össze. Sóhajtottam egyet, majd magamra húztam a farmert és a pólót, cipőbe bújtattam a lábaimat, és leszánkáztam a lépcsőn.
- Fél percen belül itt lesznek. –jelentette ki Kevin- Vagyis Demetri kicsit késni fog, de a többiek időben érkeznek.
- Rendben. –mosolyodtam el- Dem mindig késik, általában olyan elfoglaltságot talál magának, ami miatt nem tud időben ott lenni valahol. Sőt, ezt a találkozót a második helyre sorolja a fontossági listáján. Első helyen áll minden más.
Kevin felnevetett, és épp egy csókot nyomott az ajkaimra, mikor a csengő megszólalt.
- Itt vannak. –ugrottam fel.
- Nem gondolod, hogy kicsit túlságosan is izgatott vagy, Drágám?
Csak rávigyorogtam, és kinyitottam az ajtót.
- Szia Izbel! –ugrott a nyakamba Nessie, én pedig boldogan öleltem vissza.
Ezután az egész család köszönt. Emmett még egy puszit is nyomott az arcomra, Jasper pedig félszegen meg is ölelt. Rosalie csak bámult a férjére, majd egy mosolyt küldött felém, és leült a kanapéra. Nocsak, Rosalie elfogadja, hogy jóban vagyok a családjával?
Miután mindenki helyet foglalt, kimentem a konyhába. A süti még langyos volt, örültem neki. A csoki darabos muffin így a legjobb. Felkaptam a tálcát, kivittem, majd visszamentem poharakért. Miután mindent kihordtam, leültem Kevin ölébe, és a vállára hajtottam a fejemet. Carlisle és Demetri már beszélgettek. Renesmee megilletődve ült a gonosz vámpírral szemben, és csak nézett rá. Nocsak, nocsak… Mi lesz itt?
- Izbel, beszélhetnénk egy percet? –kérdezte Demetri, közben felállt a kanapéról.
- Nem várhat? –halványan megráncoltam a szemöldökömet, és bizakodva néztem fel rá.
- Nem. Nagyon fontos. Szedd a lábaidat. –mosolyodott el, majd az elemet felé bökött a fejével, és már el is tűnt a lépcső fordulójában.
A szobában csend uralkodott. Demetri halkan jelezte, hogy üljek le.
- Bocsánat, csak már túl sok volt odalent a feszültség. –dörmögte nem túl meggyőzően.
- Igen, bizonyára. –tekertem a fejemet- De ezen kívül mi volt, ami annyira zavart, hogy feladtad a küzdelmet, és felmenekültél a szobámba?
- Oh, hát a kíváncsiság. –kacsintott egyet, majd felnevetett- Tudod, mindig is izgatott a gondolat, hogy téged láthatlak fehérneműben. Reménykedtem, hogy lesz kitéve pár fénykép…
Hitetlenkedve felhorkantottam, majd fejbe csaptam egy párnával.
- Szörnyű vagy! –kiáltottam fel, mire elvigyorodott- Na de komolyan! Mi okból kellett… ide jönnünk?
- Csak beszélni akartam veled. –dőlt hátra az ágyamon, mire a pólója alól kivillant az izmos hasfala, és a köldökéig húzódó, vékony szőrcsík.
- Megtudhatnám, hogy miről?
- Hát… Még elgondolkodom rajta. –kacsintott, mire újabb párna landolt a fején- Jó, jó. Csak ne ütögess ezekkel a tollpárnákkal. Tudod, tönkremegy a hajam.
- Ha nem tudnám a megdöntött nőid számát, esküszöm, melegnek hinnélek. –nevettem fel, mire egy fintort vágott.
- Már maga a gondolat is sértő számomra. –dörmögte- Amúgy… majd elmondom később a…
Kapkodva készülődtem. Három óra lesz három perc múlva, én pedig még nem készültem össze. Sóhajtottam egyet, majd magamra húztam a farmert és a pólót, cipőbe bújtattam a lábaimat, és leszánkáztam a lépcsőn.
- Fél percen belül itt lesznek. –jelentette ki Kevin- Vagyis Demetri kicsit késni fog, de a többiek időben érkeznek.
- Rendben. –mosolyodtam el- Dem mindig késik, általában olyan elfoglaltságot talál magának, ami miatt nem tud időben ott lenni valahol. Sőt, ezt a találkozót a második helyre sorolja a fontossági listáján. Első helyen áll minden más.
Kevin felnevetett, és épp egy csókot nyomott az ajkaimra, mikor a csengő megszólalt.
- Itt vannak. –ugrottam fel.
- Nem gondolod, hogy kicsit túlságosan is izgatott vagy, Drágám?
Csak rávigyorogtam, és kinyitottam az ajtót.
- Szia Izbel! –ugrott a nyakamba Nessie, én pedig boldogan öleltem vissza.
Ezután az egész család köszönt. Emmett még egy puszit is nyomott az arcomra, Jasper pedig félszegen meg is ölelt. Rosalie csak bámult a férjére, majd egy mosolyt küldött felém, és leült a kanapéra. Nocsak, Rosalie elfogadja, hogy jóban vagyok a családjával?
Miután mindenki helyet foglalt, kimentem a konyhába. A süti még langyos volt, örültem neki. A csoki darabos muffin így a legjobb. Felkaptam a tálcát, kivittem, majd visszamentem poharakért. Miután mindent kihordtam, leültem Kevin ölébe, és a vállára hajtottam a fejemet. Carlisle és Demetri már beszélgettek. Renesmee megilletődve ült a gonosz vámpírral szemben, és csak nézett rá. Nocsak, nocsak… Mi lesz itt?
- Izbel, beszélhetnénk egy percet? –kérdezte Demetri, közben felállt a kanapéról.
- Nem várhat? –halványan megráncoltam a szemöldökömet, és bizakodva néztem fel rá.
- Nem. Nagyon fontos. Szedd a lábaidat. –mosolyodott el, majd az elemet felé bökött a fejével, és már el is tűnt a lépcső fordulójában.
A szobában csend uralkodott. Demetri halkan jelezte, hogy üljek le.
- Bocsánat, csak már túl sok volt odalent a feszültség. –dörmögte nem túl meggyőzően.
- Igen, bizonyára. –tekertem a fejemet- De ezen kívül mi volt, ami annyira zavart, hogy feladtad a küzdelmet, és felmenekültél a szobámba?
- Oh, hát a kíváncsiság. –kacsintott egyet, majd felnevetett- Tudod, mindig is izgatott a gondolat, hogy téged láthatlak fehérneműben. Reménykedtem, hogy lesz kitéve pár fénykép…
Hitetlenkedve felhorkantottam, majd fejbe csaptam egy párnával.
- Szörnyű vagy! –kiáltottam fel, mire elvigyorodott- Na de komolyan! Mi okból kellett… ide jönnünk?
- Csak beszélni akartam veled. –dőlt hátra az ágyamon, mire a pólója alól kivillant az izmos hasfala, és a köldökéig húzódó, vékony szőrcsík.
- Megtudhatnám, hogy miről?
- Hát… Még elgondolkodom rajta. –kacsintott, mire újabb párna landolt a fején- Jó, jó. Csak ne ütögess ezekkel a tollpárnákkal. Tudod, tönkremegy a hajam.
- Ha nem tudnám a megdöntött nőid számát, esküszöm, melegnek hinnélek. –nevettem fel, mire egy fintort vágott.
- Már maga a gondolat is sértő számomra. –dörmögte- Amúgy… majd elmondom később a…
- Rendben. –vágtam a szavaiba- Nem kötelezlek rá. Akkor mondod el, amikor akarod.
- Ezért szeretlek én téged annyira. –vigyorgott, majd megölelt- Na, de irány le! A vendégeid rám fogják kenni, hogy nem foglalkozol velük.
- Ezért szeretlek én téged annyira. –vigyorgott, majd megölelt- Na, de irány le! A vendégeid rám fogják kenni, hogy nem foglalkozol velük.
Csak felnevettem, és lesiettem a lépcsőn.
- És, Demetri, most mit gondozol? –kérdezte érdeklődőn Edward. Milyen kis gonosz! Tudja nagyon jól, hogy mi a munkája!
- Az olaszországi kastélyban dolgozok. Én vagyok úgymond a menedzser. –válaszolta nem túl meggyőzően.
- És… kikkel élsz Olaszországban?
Újabb keresztkérdés Edwardtól. Milyen kedves…
- Jelenleg egyedül. Pár évig a nagyszüleimmel éltem, de aztán… –Dem aprót köhintett- Meghalt először a nagyapám, aztán a nagyanyám… Nehéz korszak volt.
Halványan rámosolyogtam, aztán megszorítottam a kezét. Bíztatásként…
- Kivel vagy kapcsolatban?
- Edward. Nem értem, hogy miért kell ennyire kifaggatnod, de azt most már erősen az intim szférámban matatsz. –válaszolta Demetri.
Volturis barátunk vigyorogva tapasztalta a hirtelen jött csendet, majd összefogta a tarkóján az ujjait és hátradőlt.
- Amúgy nincs párom. Élvezem az életet. Keresem a páromat. –kacsintott.
- Ezt hogyan lehetne érteni? –kérdezett rá Bella, mire idegesen felköhögtem.
- Tudod… milyen hatékonyan lehet társat keresni, ha minden éjjel letesztelsz egy esélyest? –vigyorgott Demetri.
- Így kell csinálni. –kacagott fel Emmett és elismerően nézett vörös szemű barátunkra.
Rosalie mérgesen nézett a férjére, de Em csak vigyorgott. Én pedig felpattantam a kanapéról, és Renesmee-re szegeztem a pillantásomat. Ő egész eddig halvány mosollyal hallgatta a veszélyes vámpír szavait, mondhatni el volt bűvölve.
- Nessie, nem jössz ki velem a konyhába egy pillanatra? –kérdeztem- Tudod, ki akarok próbálni egy új receptet, de nem tudom, hogy jó lenne-e…
- Persze, jövök.
A konyhába nekidőltem a pultnak, közben próbáltam összeszedni a szavaimat…
- Demetri tudom, hogy nagyon jó pasi. –kezdtem bele- És azt is tudom, hogy el vagy bűvölve tőle…
Az arcán pír jelent meg, halványan elmosolyodott. Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy talált, süllyedt…
- De nem szeretném, ha olyasmit tennétek meg, amit nem igazán akarsz. –böktem ki, mire arca még vörösebb lett.
- Ne aggódj. –bökte ki zavartan.
- Demetri rengeteg csajt lefektetett már… Nem szokott ezzel dicsekedni. Nem igazán szeretném, ha egy lennél a listáján. –magyaráztam tovább.
- Izbel, nem lesz elég? Megértettem elsőre is. –nézett rám kérlelőn, mire vigyorogva magamhoz öleltem.
- Csak nem akarom, hogy…
- Oké. Elég lesz. –szakított félbe, mire felnevettem.
- Amúgy kuglófot akarok majd sütni. Azt még nem tudom, hogy milyet… De megalkothatnánk magunk a receptet. Az mindig sokkal jobb. –mosolyogtam rá, mire az ő ajkai is felfelé görbültek, majd határozottan bólintott.
Végül megegyeztük, hogy holnap délután sütni fogunk, majd visszaballagtunk a nappaliba. A többiek beszélgettek. Pedig azt vártam, hogy Edward és a többség gyilkos tekintettel fog engem és Demetrit méregetni az elhangzott szavaim miatt. Pedig nem. Mindenki mosolygott, jókedvű volt.
Ez is egy átlagos nap…legalább is annak indult…
- És, Demetri, most mit gondozol? –kérdezte érdeklődőn Edward. Milyen kis gonosz! Tudja nagyon jól, hogy mi a munkája!
- Az olaszországi kastélyban dolgozok. Én vagyok úgymond a menedzser. –válaszolta nem túl meggyőzően.
- És… kikkel élsz Olaszországban?
Újabb keresztkérdés Edwardtól. Milyen kedves…
- Jelenleg egyedül. Pár évig a nagyszüleimmel éltem, de aztán… –Dem aprót köhintett- Meghalt először a nagyapám, aztán a nagyanyám… Nehéz korszak volt.
Halványan rámosolyogtam, aztán megszorítottam a kezét. Bíztatásként…
- Kivel vagy kapcsolatban?
- Edward. Nem értem, hogy miért kell ennyire kifaggatnod, de azt most már erősen az intim szférámban matatsz. –válaszolta Demetri.
Volturis barátunk vigyorogva tapasztalta a hirtelen jött csendet, majd összefogta a tarkóján az ujjait és hátradőlt.
- Amúgy nincs párom. Élvezem az életet. Keresem a páromat. –kacsintott.
- Ezt hogyan lehetne érteni? –kérdezett rá Bella, mire idegesen felköhögtem.
- Tudod… milyen hatékonyan lehet társat keresni, ha minden éjjel letesztelsz egy esélyest? –vigyorgott Demetri.
- Így kell csinálni. –kacagott fel Emmett és elismerően nézett vörös szemű barátunkra.
Rosalie mérgesen nézett a férjére, de Em csak vigyorgott. Én pedig felpattantam a kanapéról, és Renesmee-re szegeztem a pillantásomat. Ő egész eddig halvány mosollyal hallgatta a veszélyes vámpír szavait, mondhatni el volt bűvölve.
- Nessie, nem jössz ki velem a konyhába egy pillanatra? –kérdeztem- Tudod, ki akarok próbálni egy új receptet, de nem tudom, hogy jó lenne-e…
- Persze, jövök.
A konyhába nekidőltem a pultnak, közben próbáltam összeszedni a szavaimat…
- Demetri tudom, hogy nagyon jó pasi. –kezdtem bele- És azt is tudom, hogy el vagy bűvölve tőle…
Az arcán pír jelent meg, halványan elmosolyodott. Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy talált, süllyedt…
- De nem szeretném, ha olyasmit tennétek meg, amit nem igazán akarsz. –böktem ki, mire arca még vörösebb lett.
- Ne aggódj. –bökte ki zavartan.
- Demetri rengeteg csajt lefektetett már… Nem szokott ezzel dicsekedni. Nem igazán szeretném, ha egy lennél a listáján. –magyaráztam tovább.
- Izbel, nem lesz elég? Megértettem elsőre is. –nézett rám kérlelőn, mire vigyorogva magamhoz öleltem.
- Csak nem akarom, hogy…
- Oké. Elég lesz. –szakított félbe, mire felnevettem.
- Amúgy kuglófot akarok majd sütni. Azt még nem tudom, hogy milyet… De megalkothatnánk magunk a receptet. Az mindig sokkal jobb. –mosolyogtam rá, mire az ő ajkai is felfelé görbültek, majd határozottan bólintott.
Végül megegyeztük, hogy holnap délután sütni fogunk, majd visszaballagtunk a nappaliba. A többiek beszélgettek. Pedig azt vártam, hogy Edward és a többség gyilkos tekintettel fog engem és Demetrit méregetni az elhangzott szavaim miatt. Pedig nem. Mindenki mosolygott, jókedvű volt.
Ez is egy átlagos nap…legalább is annak indult…
