Azt hiszem köteles vagyok kitenni a 18-as karikát... :) Noha most nem képet teszek ki róla, de leírtam ;) Mindenki saját felelősségére olvassa...
 |
| Renesmee |
Love Angel- 29. fejezet
Átlépni a határt…
(Renesmee)
Átlépni a határt…
(Renesmee)
A családom furcsán jól fogadta Demetrit. Magam is meglepődtem rajta, hogy Apa különösebb morgás nélkül tudott vele beszélni. Viszont az után, hogy Izbellel beszélgettem a konyhában… Tudtam, hogy mindenki mindent hall, ráadásul tökéletesen. Mindenki mosolygott, próbált jókedvű lenni. De láttam Apa szemeiben, hogy egy szép kis beszélgetésnek nézek elébe… Meg sem lepődtem, mikor Apu Anya mellé kényszerített. Anya meleg pillantását végigfuttatta rajtam, majd átölelt. Elmosolyodtam rajta, majd elkaptam Demetri pillantását.
Ő az este folyamán rengetegszer pillantott rám. Többször állta a tekintetemet, de végül mindig megszakította a szemkontaktust. Óránként ment ki a mosdóba. Kontaktlencse-csere… Pedig annyira, de annyira megcsodáltam volna azokat a vörös szemeket… Vajon… vajon milyen lehet? Csillogó? Vadító? Csábító? Nem tudom… de rájöttem, hogy meg akarom tudni…
Ő az este folyamán rengetegszer pillantott rám. Többször állta a tekintetemet, de végül mindig megszakította a szemkontaktust. Óránként ment ki a mosdóba. Kontaktlencse-csere… Pedig annyira, de annyira megcsodáltam volna azokat a vörös szemeket… Vajon… vajon milyen lehet? Csillogó? Vadító? Csábító? Nem tudom… de rájöttem, hogy meg akarom tudni…
Az este folyamán rettentően jól elbeszélgettünk. Demetri egyre több kérdést intézett felém, de a leggyakrabban Izbel neve hangzott el a szájából. Látszott, hogy nagyon jó barátságban állnak. Izbel pillantása mindent elárult…
Hátradőltem a kanapén, és álmosan elmosolyodtam. Mióta Jasper-rel lakok, elég kevés időm jut alvásra. Nyugtalan vagyok, és csak úgy tudok aludni, ha tudom, hogy mellettem van. Így úgysem csinálna semmi hülyeséget…
Bármennyire is próbálkoztam, az ásításomat nem tudtam visszafogni. Szégyenlősen kaptam az ajkaim elé a kezemet, majd halványan elmosolyodtam.
- Haza vigyelek? –állt fel Demetri- Úgyis mennem kell. Találkozóm lesz nyolckor.
- Fél hét van, Dem. –nézett rá Izbel, és lebiggyesztette az ajkait.
- Drágám. –vigyorgott a szőke srác- Mennem kell. Tudod, sokáig készülődök.
Demetri ajkait halk kacagás hagyta el, majd egy puszit nyomott vendéglátónőnk arcára.
- Sajnálom, hogy itt kell, hogy hagyjalak titeket… –kezdett bele Dem, én pedig bármennyire is próbáltam a szavaira összpontosítani, elterelte a figyelmemet a mosolya. Igaz, a szexin mély és rekedtes hangja sem semmi…
- Vigyázz magadra, Kicsim. –suttogta a fülembe Apa, majd magához ölelt- És nem szeretném, ha…
- Én is szeretlek, Edward. –mosolyogtam rá- Nyugi, holnap reggel felhívlak.
Csak egy aprót bólintott, majd miután Demetri mindenkitől elköszönt, kimentünk a kocsijához. Nem is kell mondjam, kinyitotta előttem a fekete Ferrari ajtaját, majd halványan mosolyogva ült be mellém.
Durván tíz perc múlva már a kanapén ültünk. Csak egyszer kellett megkérdeznem, hogy feljön-e, azonnal pattant ki a kocsiból. Pedig csak egy beszélgetést ajánlottam fel neki…
Mosolyogva nézegette a kandalló tetején lévő képeket. Én is köztük voltam, sőt, majdnem mindegyiken szerepeltem. Nyomasztó volt, hogy az én gyerekkori képeimet nézegeti. Tudni akartam, hogy mit gondol róla. A családom mindig is azt mondta, hogy aranyos kislány voltam, de ők a családom! Mégsem mondhatják, hogy csúnya vagyok…
- Gyönyörű voltál. –nézett rám, majd elvigyorodott- Pontosítok, most is az vagy. Ezek a csokoládébarna szemek még mindig olyan élénken csillognak, akárcsak a fotón. De ezt a derékig érő hajzuhatagot kár, hogy levágattad…
- Így könnyebben tudok bánni vele. –válaszoltam, és legbelül ujjongtam. Részben azért, mert terelte a témát, részben pedig azért, mert nem kell azt hallgatnom, ahogy dicsér. Örülök neki, hogy szerinte sem voltam ronda kiskoromba, de nem szeretem hallgatni, ha engem dicsérnek. Az valahogy… Kellemetlen helyzetbe hoz. Mondjuk érthető…
- A szemeimet pedig Anyukámtól örököltem. –mosolyogtam, mire bólintott.
- Tudom. Emlékszem rá.
Megdöbbentem. Honnan ismeri ő Anyát?
- Volt Volterrában. –válaszolta fel nem tett kérdésemre. Gondolom az arcom mindent elárult- Mikor Edwarddal összevesztek, Bella jött el érte. Különben kivégeztük volna…
- Tudom. –motyogtam- Mesélték Anyáék. Azt is, hogy milyen vagy…vagy voltál.
Lehunyta a szemeit, majd elfordította a fejét. Hátrébb lépett, és a kabátjához indult.
- Rosszat mondtam? –kérdeztem szinte kétségbe esve, mire megrázta a fejét.
- Elolvadt a kontaktlencse. –mosolygott, majd a fürdő felé vette az irányt.
Rám sem nézett! Látni akarom azokat a szemeket!
- Ne! Nem kell. –kaptam el a karját.
- Mert? –kérdezte a földet fixírozva.
- Mert… nem ijedek meg tőled. Ez veled jár, nem zavar. –motyogtam halványan elpirulva, mire újra elmosolyodott, és rám nézett.
Oké. Ezt a pillantást semmihez sem tudtam hasonlítani. A vörös íriszei elbűvöltek. Szemei jelenleg félelmet és meglepődöttséget sugároztak, de a megfejthetetlen tűz ott lángolt a szemében.
Rámosolyogtam, és megfogtam a kezét, majd visszahúztam a kanapéra, és lehuppantam rá.
- Nem kérem, hogy mesélj magadról. –mondta- De azért kíváncsi lennék…
- Mit szeretnél tudni? –kérdeztem meg sem várva, míg végmondja a mondatot.
- Mondjuk azt, hogy miért vágsz más emberek, jelen esetben vámpírok szavába. –mosolygott, mire halványan elpirulva kértem elnézést- Ugyan, semmi baj. Meséld el, hogy milyen a kapcsolatod Jasperrel. Mármint, arra rájöttem, hogy meglehetősen szoros, de most miért pont te élsz vele?
- Ő a kedvenc nagybátyám. Emmettet is szeretem, nagyon is, de Jasper… Jasper az Jasper. Ezt… nem tudom másképp fogalmazni. Ő mindig is vigyázott rám, óvott. Talán ez is az oka, hogy Apáék elengedtek vele… Emmett mindig is megnevettetett, jó kedvre derített, vele bármilyen hülyeséget meg lehet csinálni. Jasper pedig az, aki mindig meghallgatja a gondjaimat, segít nekem leküzdeni őket, és… számomra hihetetlen, hogy minderre képes. Persze értem, érzi az érzelmeket… de mégis. Annyira… megfejthetetlen és csodálatos. Ahogy legyőzte a régi énjét… Most pedig összeomlott. A mentsvára, a szerelme, a felesége… egyszerűen féltékenységi rohamot kapott, és megcsókolt egy másik férfit. Mindezt Jasper szeme láttára, utána pedig megfogadta, hogy mindezt megbosszulja Izbelen. Szeretem Jaspert, és tudom, hogy most van rám szüksége. Én pedig itt vagyok neki, ahogy ő is nekem, bármikor van rá szükségem.
- Értem. –mosolyodott el, mire újra mesélni kezdtem neki, most régi történeteket. Főleg olyanokat, amikbe a két nagybácsikám és én kiengedtük a gőzt, és csak nevettünk, akár egész délutánon át.... Azonnal felrémlett előttem az a kép, mikor vidámparkba vittek. Bezsongva, vigyorogva meséltem neki mindent, ami eszembe jutott, ő pedig csillogó szemekkel nézett le rám.
Annyira belemerültem a mesélésbe, az érzelmeim átadásába, hogy fel sem tűnt, ahogy keze a combomra siklik. A pillantása perzselt, szűk farmerja és fekete pólója alól tökéletesen kivehetőek voltak az izmai. Azok az izmai, amiket annyira szívesen simogattam volna körbe… Vajon milyen lehet a bőrének a tapintása? Kusza, szőke tincseinek selymessége? Milyen hangokat adhat ki, mikor egy érett nő felett mozog? Ahogy ajkait elégedett nyögés hagyja el?
Éreztem, ahogy ujjai lágyan siklanak fel és alá a combomon, majd megéreztem magamon a pillantását, én pedig a gondolataimtól elvörösödtem. Atya ég! Felpattantam, és elfordítottam róla a pillantásomat.
- Obszcén gondolatok? –kérdezte vigyorogva.
- Nem. –hazudtam magas, fojtott hangon.
- Akkor netán zavart az érintésem? –nevetett fel, mire megráztam a fejemet, és hátra arcot vágtam.
A konyhába slisszoltam. Egy palack hideg vizet vettem magamhoz és nagyot kortyoltam. Hallottam, ahogy lágyan felnevet a nappaliban, majd hangtalan lépteivel utánam jön. Feszülten dőltem neki a konyhapultnak, közben az üveget forgattam a kezemben. Még sosem gondoltam egy férfira sem így, mint… mint rá. Egyszerűen… egy pillantása is elég ahhoz, hogy teljesen felpezsdüljön a vérem. Megmagyarázhatatlan egy érzés ez, és úgy érzem, hogy az elcsábíthatatlan énem kezd teljesen eltűnni.
Egy félmosolyt küldött felém, közben egyre közelebb lépdelt hozzám. Én pedig meg sem mozdultam. Még arra sem volt erőm, hogy arrébb lépjek. Elbűvölt a vigyora, elvarázsolt a vörös tekintete, elbódított az illata.
- Basszus. –nyögtem fel halkan, mikor az üveg kicsúszott az ujjaim közül. Demetri meg sem várta, míg leesett, mosolyogva nyújtotta nekem- Köszönöm.
- Ugyan, semmiség.
Oh, ez a rekedtes hang! Komolyan, menten el fogok olvadni. Mély levegőt vettem, és próbáltam a józan eszemet elő venni. Nehogy már egy vámpír csábítson el? Egy vámpír… Oké, a csábítás a vámpírokba be van programozva, de akkor is!
Dem érdeklődő pillantást vetett rám, közben kikerültem.
- Mesélj, hogy ismerkedtetek meg Izbellel. –mosolyogtam rá, közben a kinyitott hűtőajtó takarásába bújtam és kiengedtem az érzelmeimet. Ez mind tükröződött az arcomon, úgyhogy még jó, hogy Demetri nem látta. Már csak az kellett volna!
- Azt hittem, hogy ezt Tücsök már elmesélte. –dörmögte felvont szemöldökkel.
- Igen, mondta már. De általában egy ilyen találkozást mindkét fél másképp éli meg. –mosolyodtam el, és a kanapé felé sasszéztam.
- Nos igen, igazad van.
- Tudom én azt. –nevettem fel, majd felhúztam a lábaimat, és a térdemre támasztottam az államat.
- Olaszországba voltunk. –mesélte elrévedve- Zuhogott az eső. Talán az év legnagyobb vihara volt. Ő pedig egy lenge, nyári ruhában, mezítláb sétálgatott a parton. Már teljesen elázott, haja a hátára simult, de ő csak kacagott, és táncra kelt. A part szélén álltam és őt figyeltem. Elbűvölt, ahogy táncol, elbűvölt a nevetése, letaglózott a jókedve. Csak néztem, és felötlött bennem a tudat, hogy… hogy végre érzek. Tudod, nem a legjobb egy kastélyba bezárva lenni. Néha elszabadulok, de akkor is csak bolyongok, és kikapcsolok. Ő viszont… olyan érzéseket ébresztett fel bennem, amik már évszázadok óta elkerültek. Az emberi érzések elleptek, és közelebb sétáltam hozzá. Az éhség szétfeszített, a tekintetem fekete volt, ezért is mertem oda menni. Visszafojtottam a vámpír énemet, és csak mosolyogva figyeltem, ahogy forog a zuhogó esőben. Izbelt nem érdekelte, hogy fölötte villámok cikáznak és a csendet vad dörgések törik meg. Csak vigyorgott, halkan énekelt és élvezte az életet. Az egyre nagyobb és vadabb hullámok kicsaptak a lábához, egy-egy már felért a csípőjéig. Ezek elől vihogva ugrott el. Én pedig csak álltam ott és figyeltem. Aztán rám pillantott. Azokkal az égkék szemeivel, az arcán továbbra is ott virított a mosoly, tincsei rásimultak a bőrére. Köszönt nekem, nevetve integetett is, aztán tovább énekelte a zenét. Még mindig hallom azokat a lágy dallamokat…
- Teljesen a hatása alá kerültél. –vigyorogtam, majd meglengettem a szeme előtt a kezemet. Különösebben nem is reagált rá, csak elmosolyodott.
- Igen. Odamentem hozzá és… és kezet csókoltam neki. Ekkor azt mondta, hogy cuki vagyok az arcomra simuló szőke tincsekkel, majd beletúrt a hajamba. Azt a csintalan tekintetet sosem fogom elfelejteni… Nem is tagadom, elképzeltem, ahogy alattam nyögdécsel, de… de miután a zuhogó esőben leültünk és beszélgettünk, nem ment. Azután csak barátként tudtam rá tekinteni. Persze azóta el-elkap a hév, és legszívesebben az ajakira tapadnék, de nem teszem.
Újabb mosoly keletkezett az arcán, és egy halk kuncogást is megengedett magának.
- Azt mesélte, hogy egyedül jött el Olaszországba. Szállás és bármiféle cél nélkül. Csak jött és ott volt. Az egy, kicsi kis bőröndjét húzogatta maga után a macskaköves utcákon, mikor meglátott egy kis fogadót. Oda tért be, hogy kivegyen magának egy szobát. De újabb akadályokba ütközött, sajnos ott bankkártyát nem tudtak elfogadni. Már hogy is tudtak volna? Így otthagyta a csomagjait, és visszaindult a város közepe felé, hátha valahol talál egy automatát, vagy akármit. Végül valahogy megoldotta, és egy hétre kibérelte a szobát. Mi második este találkozunk, az első estét beszámolója alapján a városban töltötte, ahol a táncosokat figyelte. Azt is mesélte még, hogy a bátyja valószínűleg ki fog akadni, amiért szó nélkül meglépett Olaszországba… De nem érdekelte. Csak ment, nevetett és elbűvölt maga körül mindenkit. Imádtam a függetlenségét, ami az egész nyaralása alatt vele volt. Ja, megtudtam, hogy fél a rákoktól. Attól retteg, hogy lecsípik a kislábujját. Ugyanis imádja a kislábujját. –nevetett fel- Ezt még a zuhogó esőben mesélte. Másnap is találkoztunk… és azután is. Kizárólag csak este, de nem bánta. Nappal a várost bújta, újabb és újabb fagylaltokat evett, megkóstolta a helyi különlegességeket… Az egyik este hozott nekem valami jeges izét… Nem is tudom, hogy mi a neve. Aprót kortyoltam belőle, egy mosolyt küldtem felé, majd mikor elfordult, villámgyorsan kiöltöttem. Nem akartam megbántani, hogy nem iszom meg. Így azt magyaráztam neki, hogy ez valami isteni…
- Nem jégkása lehetett? Vagy esetleg shake? –találgattam.
- Fogalmam sincs. –vigyorgott- De nem is nagyon érdekelt. Negyedik este kijelentette, hogy bizony meglátogatja a várat. Azt mondta, hogy nagyon kíváncsi rá, és amúgy is szereti az olasz kultúrát, a vár is valami csodálatos lehet. Egész éjszaka arról győzködtem, hogy ne menjen oda. Már szinte könyörögtem neki. Meglehetősen meglepődött, mikor térdre borultam előtte és kérleltem… Végül megilletődve bólintott, és a füle mögé tűrte a szőke tincseit. Azt motyogta, hogy egy barom vagyok. Nem lettem mérges rá, boldog voltam, hogy le tudtam beszélni, megmenteni az életét.
- Már akkor is sokat jelentett, igaz? –mosolyogtam rá.
- Nagyon sokat. –bólogatott- Az utolsó este… késve érkezett. Körülbelül egy órát ültem a parton, mikor úgy döntöttem, hogy inkább hazamegyek. Ekkor jelent meg mögöttem, kezében egy óriási táskával, és vigyorgott. Elnézést kért a késésért, majd a kezembe nyomta a szatyrot, és a fülembe súgta, hogy ajándék. Meglepődve húztam ki a táskából a tartalmát, majd nevetésben törtem ki. Mint kiderült, Mexikóból jött Itáliába, és ott vett jó pár Sombrero-t. Elkezdte magyarázni, hogy egyel többet vett, mint kellett volna, így ma reggel, mikor pakolászott a táskájába, én jutottam az eszébe róla. Az óriási kalap széléről kicsi fonatok himbálóztak. A fejembe húzta, és lefényképezett. Nem tudtam nem vigyorogni. A jókedve túlságosan is ragadós volt. Felkörmölte a kezemre a telefonszámát, elbúcsúzott és elment. Másnap már hiába vártam a parton, nem jött el. Hazautazott a hajnali géppel. Mondjuk ez logikus volt, mondta is az első találkozásunkkor, hogy mikor megy haza. Azóta már találkoztunk párszor, de most, hogy Aro elengedett, eljöttem hozzá. Máshoz úgysem mehettem volna. Nála tudok igazán kikapcsolódni.
- Érdekes az egészet a te szemszögedből átélni. –mosolyogtam rá, mire ellazulva dőlt hátra- Izbel teljesen máshogyan adta elő a történetet. Kevésbé… komolyan. De nagyon bír téged, ezt minden szava bizonyítja. Örül, hogy itt vagy. Mondjuk bosszús azért, amiért Tücsöknek hívod. –jegyeztem meg, mire elnevette magát.
- Mindig is utálta.
- De akkor miért hívod így? –kérdeztem rosszallón.
- Ennek egy jelentése van… Láttad a Pinokkiót?
- Természetesen igen.
- Pinokkió lelkiismeretét személyesíti meg a Tücsök. Nekem Izbel olyan, mint a lelkiismeretem. Valahányszor rosszat teszek, ő jelez, hogy nem így kellene tennem. Szinte minden lépésemet tudja előre. Bízok benne, olyannyira, mint eddig soha másban. –mosolyodott el- Tudod… engem nagyon nehéz kiismerni, de neki sikerült. Ezt becsülöm. Nem akarom neki elmondani, hogy miért lett Tücsök… tudom, hogy megértené. De túlontúl érzelgős ez a dolog. Majd egyszer…talán elmondom neki.
- Biztos örülne neki. –szóltam halkan.
- Igen, biztos. De…
- Hagyjuk. –legyintettem- Látom, hogy nem akarod neki elmondani az igazi indokot. Nem foglak kötelezni rá.
Felálltam, és halványan rámosolyogtam, majd visszamentem a konyhába. Atya ég! Sosem gondoltam volna, hogy ilyen…ilyen komoly érzései vannak. Neki, a Volturi egyik ékkövének, egy gyilkolásra szakosított vörösszeműnek… Újabb sóhaj hagyta el az ajkaimat, közben lehunyt szemmel dőltem neki a pultnak.
- Jól vagy? –éreztem meg az érintést az arcomon, mire kipattantak a szemeim- Eléggé elfehéredtél.
- Persze, semmi gond. –nyökögtem, és próbáltam arrébb menni- Nem kellene menned? Nyolc óra lesz pár perc múlva.
- Ráérek.
Ez volt az utolsó lehetőség, hogy ki tudjak jutni a konyhából. Ez nem igazán sikerült. Demetri keze a derekam mellett volt, ezzel támaszkodott a pultnak. A másik oldalról pedig már fal állta el a menekülő utamat. Nem akartam megbántani azzal, hogy ellököm a kezét. Sem a csípőm mellől, sem az államról. Jól esett a lágy érintése. Borzongás futott végig rajtam, ahogy hideg ujjai az arcomról a nyakamra vándorolnak, és végigsimítanak rajta.
- Gyönyörűek a szemeid. –mondta, közben ujjai újra visszatértek az arcomra.
- Köszönöm. –suttogtam. Éreztem, ahogy hideg ujjbegyei az ajkaimon simítanak végig, majd az állam vonalán, végül elérnek a fülem tövéig.
Ezzel egy időben éreztem hideg leheletét az ajkaimnál, majd a lágy csókját. Elöntött a bizsergés, és kezeimet a tarkójára simítottam. Ujjai továbbra is az arcomon voltak, másik kezével a derekamat kezdte simogatni. A csókja egyre határozottabb volt, főleg, mikor megérezte, hogy viszonzom. Jelen helyzetben semmi sem érdekelt, csak ő. Csak ő, a csókja, az érintése.
A mellkasa hozzásimult az enyémhez, a lélegzetem felgyorsult. Ujjai felgyűrték a pólómat, nyelve bebocsájtást kért a számba. Engedékenyen nyíltak el az ajkaim, közben ujjaim a hajába kalandoztak. Nagyon reméltem, hogy bezártam a bejárati ajtót, azt pedig még inkább, hogy senki sem kíván épp most betoppanni.
Majdnem elolvadtam a karjaiban. Ajkai az enyéimet kényeztették, nyelve hadakozott az enyémmel, ujjai a testemen barangoltak. Éreztem magamban a vágy erőteljes szikráját, ami egyre nagyobb utat tört magának. Hallottam egy jókora reccsenést, majd azt, hogy Demetri belemosolyog a csókunkba. Meglepődve húzódtam el tőle. A pólóm a kezében volt, darabokban. Vörösödve tapasztaltam, hogy egy szál melltartóban állok előtte. Átható, meleg pillantását végigjáratta rajtam, én pedig elfordítottam a fejemet. Ujjait megéreztem az államon, majd lágyan visszafordította a fejemet.
- Gyönyörű vagy. –suttogta a számba, majd újra rátapadt az ajkaimra.
Sóhajtottam egy aprót, ahogy megéreztem hideg érintését a melltartóm pereménél. Ujjaim a pólója alját ragadták meg, majd felfelé kezdtem el húzni. Értett a jelemből: Megragadta a felsőjét és kibújt belőle, majd újra csókolni kezdett. Tenyeremet a mellkasára simítottam, és elégedetten rajzolgattam körbe az izmait. Teste egy-egy ponton megfeszült, könnyű volt kiismerni az érzékeny pontjait. Ujjaim a köldökét simogatták körbe, mikor felkapott. Egy gyors mozdulattal termett a szobámban és döntött le az ágyra. Szempillantás alatt zárta be a szobám ajtaját, majd újra visszatért hozzám. Az egyik térde a lábaim között volt, a kezén támaszkodott a fejem mellett. Most a nyakamat hintette be lágy csókjaival, a kulcscsontomat sem hagyta ki, végül leért a melltartómig. Felnézett rám, én pedig egy apró bólintást produkáltam. Már nem is tudom, hogy hogyan hoztam azt össze. A hátam alá nyúlt, és kikapcsolta a melltartómat, ami a szoba egyik sarkában kötött ki. Demetri visszatért az ajkaim csókolásához, közben kezei a mellemet kényeztették. Gyengéden gyúrogatták, vagy épp csak végigsimítottak a kemény mellbimbómon. Sóhaj szakadt ki az ajkaim közül, az arcom égett.
Csókunkat ismét megszakítva végigcsókolta a nyakamat, majd a melleimhez ért. Halkan felnyögtem, ahol megéreztem csókját a mellbimbómnál, közben a kezével a másik halmomat gyúrogatta. A testem megfeszült az érintése alatt. Atya ég! Nyelvével kényeztette a kemény bimbómat, közben a keze megindult lefelé a hasamon. Szinte hozzá sem ért a bőrömhöz, amivel meg tudott őrjíteni. Látszólag tudta, hogy milyen reakciókat vált ki belőlem az érintése, ugyanis elégedett mosoly jelent meg az arcán.
Ujjai a farmerom tetejénél matattak, majd kigombolták azt. Nyeltem egyet, majd apró nyögéssel jutalmaztam az érintését, ahogy besiklik a farmerom alá. A tangámon keresztül is tökéletesen éreztem hideg érintését, ahogy simogat. Újabbat sóhajtottam. Nem tudtam tiltakozni, mikor lágyan megemelte a csípőmet, és letépte rólam a nadrágot. Az egy igazán drága nadrág volt, igaz, jelen helyzetben nem érdekelt. Egy mosoly azért keletkezett az arcomon, mikor a saját nadrágja is darabokban landolt a földön.
Szája újra visszatért az ajkaimra, és szenvedélyesen falta azokat. Hideg érintése a fehérneműmnél egyre több bizsergéssel árasztott el, végül már nem is érdekelt, hogy mit tesz. Hisz olyan jó volt!
Éreztem, ahogy a keze a fejem tetején kezd el matatni, majd kihúzza a hajamból a gumit. Szétrázta a tincseimet, és beletúrt azokba.
- Csodás illatod van. –dörmögte elégedetten, majd újra rátapadt az ajkaimra.
Érintése nem várt reakciókat váltott ki belőlem. Míg az ujjai a bugyim tetején siklottak végig, az én tenyerem a hátára vándorolt, és a gerincét simogattam. Teljesen elzártam magamtól a külvilágot. Csak én, és Ő maradtunk. Csak az érintésére tudtam koncentrálni, ami ott volt mindenhol. Ráadásul hideg bőre csak még jobban feltüzelt, holott így is égtem. Igen, égtem- a vágytól.
Ujjai besiklottak a fehér neműm alá, és lágyan simogatni kezdtek. Felnyögtem. Szégyentelenül, élvezet telien felnyögtem. Éreztem, ahogy belemosolyog a csókunkba, ezután pedig magabiztosabban simogatta a legérzékenyebb testrészemet. Hallottam az anyag újabb szakadását, és biztos voltam benne, hogy ez a tangám volt. Megszakította a csókot, és a szemeimbe nézett. Elmosolyodtam a benne dúló érzelmek láttán, majd a tarkóját fogtam meg, és lehúztam magamhoz, hogy tovább csókolhassam.
Elakadt a lélegzetem, ahogy megéreztem ujjait magamban. Először csak egyetlen, vékony ujj érintését, aztán már kettőét… Halkan felsikkantottam, mire Dem szenvedélyesebb csókkal jutalmazott, és az ujjainak mozgása is gyorsabbá vált. A testemet remegések hulláma rázta, Dem pedig könyörtelen módon abbahagyta a kényeztetésemet. Halkan, csalódottan felnyögtem az érintése hiánya miatt, mire elvigyorodott. Lejjebb csúszott az ágyon, közben pedig végigcsókolta a mellkasomat. Végignyalta a hasamat, nyelvével körberajzolgatta a köldökömet, aztán szája a legérzékenyebb pontomra siklott. Először csak lágy csókokat nyomott oda, aztán gyengéden széttárta a lábaimat. Nyelve belém siklott, mire egy hangosabb sikkantás volt a válaszom.
- Atya ég! –nyögtem halkan, mire felkuncogott, és tovább folytatta a műveletét.
Ekkor volt végem. Remegés rázott, a testem megfeszült. Demetri pedig gonosz módon visszatért az ajkaim csókolgatásához, a legérzékenyebb pontomhoz pedig jelenleg hozzá sem ért. Halkan sóhajtottam egyet, Dem pedig eltépte a boxerét. Innentől nem volt kérdés, hogy mi következik. De nem ellenkeztem. Annyira vágytam rá, hogy már gondolkodni sem volt erőm. Demetri a könyökeire támaszkodott, majd a térdével szétfeszítette a combomat, és félig rám feküdt.
Apró remegés kúszott fel a gerincemen, ahogy megéreztem merevedését a combomnak nyomódni, majd éreztem, hogy egyre jobban közeledik a célja felé. Megrémültem, viszont próbáltam palástolni az ijedelmemet. Demetri valószínűleg nem tudta, hogy szűz vagyok. De nem is kívántam szólni neki. Eddig is óvatos volt, vigyázott rám, most is az lesz. Legalább is reméltem.
Újra csókban forrtunk össze, majd éreztem, ahogy belém siklik. Sikkantottam egy aprót, testem megfeszült. Fájt. Szorosan lehunytam a szemeimet, de éreztem, hogy pilláim alól megindul egy könnycseppem. Demetri hűvös ujjaival letörölte azt, majd a nyakam kényeztetésébe kezdett, közben halkan dörmögött nekem:
- Mindjárt elmúlik, ne aggódj. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. –nézett fel rám, mire megráztam a fejemet, és megcsókoltam.
Ezt úgy értelmezte, hogy nekiállhat mozogni. Nem bántam, hihetetlenül jó érzés volt. Olyan jó, hogy máshoz sem tudnám hasonlítani. Na, nem mintha akarnám.
Az egyik keze a melleimet kezdte el kényeztetni, közben mozgása gyorsult. A fájdalom minden apró szikrája is eltűnt belőlem, már csak a kéjes érzés maradt. Közelebb préseltem magamat hozzá, és kezeim újra a hátára siklottak. Éreztem, ahogy izmai meg-megfeszülnek az érintésem alatt.
Egyre gyorsabb tempóra kapcsolt, és próbált mindkettőnket a csúcsra juttatni. Ehhez számomra nem is kellett sok idő. A testemben lévő bizsergés felerősödött, amihez most remegés is társult. Hátravetettem a fejemet, testem megfeszült, és aprót sikkantottam. Eközben Dem csak fokozta a tempót, majd éreztem, ahogy minden tagja megfeszül, morgás hagyja el az ajkait, majd rám omlik. Nagyot sóhajtott, legördült rólam, a mellkasára volt, és szorosan átkarolt. Egy takarót rántottam magunkra, majd hagytuk, hogy lenyugodhassunk.
A szívem hevesen vert, kapkodtam a levegő után, homlokomon izzadság gyöngyöződött. Hajam kócos volt, a testem még remegett. Ehhez képest ő tökéletesen nézett ki, mint mindig. Vörös szemeivel engem fürkészett, miközben én a mellkasán lévő izomkötegeket rajzolgattam körbe.
- Szólnod kellett volna, hogy még… még szűz voltál. –dörmögte rosszallóan.
- Miért?
- Mert mondjuk jobban odafigyeltem volna rád… –fakadt ki- Vagy nem fektettelek volna le. Atya ég, meg fognak minket nyúzni!
- Igazad van. –suttogtam, majd arrébb csúsztam az ágyon. Kiültem az ágy szélére, és magamra rántottam a takarót. Pár könnycsepp szaladt végig az arcomon, közben felálltam. Elbotladoztam az ajtóig, kezem már a kilincsen volt. A hideg érintését már tökéletesen ismertem, nem kellett gondolkoznom azon, hogy kinek az ujjai csavarodhattak a csuklóm köré.
- Ne menj ki. –sóhajtotta, és a karjaiba kapott, majd visszaült velem az ágyra.
Letörölte az arcomon végigfolyó könnycseppeket, majd arcát a hajamba fúrta.
- Sajnálom. Én… nem úgy értettem, Renesmee. –motyogta- De… ez túl nagy dolog volt a részünkről. Te nekem adtad a szüzességedet, bennem pedig még csak fel sem merült, hogy te még érintetlen vagy. Egy… szörnyeteg vagyok. Hogy voltam ilyenre képes…
- Demetri. –szólítottam meg, majd végigsimítottam az arcán- Igazad volt. Szólnom kellett volna, vagy legalább ellenállnom. De nem tettem. És tudod, hogy miért? Mert tudtam, hogy nem fogsz bántani, akár szólok, akár nem. Megbíztam benned, Demetri. Úgyhogy most ne aggódj.
- Már hogyne aggódnék! –fakadt ki- Megdöntöttelek, nem vigyáztam rád, ráadásul meg fognak téged ölni a szüleid.
- Dehogy fognak. –nevettem fel. Oké, tényleg meg fognak…- Meg nem is érdekelne, ha úgy lenne. Ez volt életem legszebb pár órája. Ne aggódj, tökéletesen vagyok. Vigyáztál rám, ne okold magad.
- Érzed ezt? –simított végig a csípőmön. Egy ponton fájt- Ez az ujjam nyoma. Kék és zöld. Bántottalak, Nessie.
- Ugyan. –legyintettem- Semmiség. Félvér vagyok, estére meg sem fog látszani.
- Nem kellett volna megtennünk… ez… –nyögött fel.
- Igen? Mondd csak ki, hogy mire gondolsz. –tekertem a fejemet.
- Isteni volt. –sóhajtott- Ilyen jó még sosem volt, és atya ég! Tilosban jártunk.
Felnevettem, és a vállára hajtottam a fejemet.
- Már csak azt kell kitalálnunk, hogy hogyan titkoljuk el apám elől. –dörmögtem- Ez lesz a legnagyobb feladat.
- Megoldjuk. Együtt. –kulcsolta össze az ujjainkat- Most pedig öltözzünk fel. Ha Jasper meglát minket így, végünk van.
Felnevettem az arckifejezésén. Végül végigsimítottam az álla vonalán, és vörös szemeibe nézve csókot loptam tőle.
Hátradőltem a kanapén, és álmosan elmosolyodtam. Mióta Jasper-rel lakok, elég kevés időm jut alvásra. Nyugtalan vagyok, és csak úgy tudok aludni, ha tudom, hogy mellettem van. Így úgysem csinálna semmi hülyeséget…
Bármennyire is próbálkoztam, az ásításomat nem tudtam visszafogni. Szégyenlősen kaptam az ajkaim elé a kezemet, majd halványan elmosolyodtam.
- Haza vigyelek? –állt fel Demetri- Úgyis mennem kell. Találkozóm lesz nyolckor.
- Fél hét van, Dem. –nézett rá Izbel, és lebiggyesztette az ajkait.
- Drágám. –vigyorgott a szőke srác- Mennem kell. Tudod, sokáig készülődök.
Demetri ajkait halk kacagás hagyta el, majd egy puszit nyomott vendéglátónőnk arcára.
- Sajnálom, hogy itt kell, hogy hagyjalak titeket… –kezdett bele Dem, én pedig bármennyire is próbáltam a szavaira összpontosítani, elterelte a figyelmemet a mosolya. Igaz, a szexin mély és rekedtes hangja sem semmi…
- Vigyázz magadra, Kicsim. –suttogta a fülembe Apa, majd magához ölelt- És nem szeretném, ha…
- Én is szeretlek, Edward. –mosolyogtam rá- Nyugi, holnap reggel felhívlak.
Csak egy aprót bólintott, majd miután Demetri mindenkitől elköszönt, kimentünk a kocsijához. Nem is kell mondjam, kinyitotta előttem a fekete Ferrari ajtaját, majd halványan mosolyogva ült be mellém.
Durván tíz perc múlva már a kanapén ültünk. Csak egyszer kellett megkérdeznem, hogy feljön-e, azonnal pattant ki a kocsiból. Pedig csak egy beszélgetést ajánlottam fel neki…
Mosolyogva nézegette a kandalló tetején lévő képeket. Én is köztük voltam, sőt, majdnem mindegyiken szerepeltem. Nyomasztó volt, hogy az én gyerekkori képeimet nézegeti. Tudni akartam, hogy mit gondol róla. A családom mindig is azt mondta, hogy aranyos kislány voltam, de ők a családom! Mégsem mondhatják, hogy csúnya vagyok…
- Gyönyörű voltál. –nézett rám, majd elvigyorodott- Pontosítok, most is az vagy. Ezek a csokoládébarna szemek még mindig olyan élénken csillognak, akárcsak a fotón. De ezt a derékig érő hajzuhatagot kár, hogy levágattad…
- Így könnyebben tudok bánni vele. –válaszoltam, és legbelül ujjongtam. Részben azért, mert terelte a témát, részben pedig azért, mert nem kell azt hallgatnom, ahogy dicsér. Örülök neki, hogy szerinte sem voltam ronda kiskoromba, de nem szeretem hallgatni, ha engem dicsérnek. Az valahogy… Kellemetlen helyzetbe hoz. Mondjuk érthető…
- A szemeimet pedig Anyukámtól örököltem. –mosolyogtam, mire bólintott.
- Tudom. Emlékszem rá.
Megdöbbentem. Honnan ismeri ő Anyát?
- Volt Volterrában. –válaszolta fel nem tett kérdésemre. Gondolom az arcom mindent elárult- Mikor Edwarddal összevesztek, Bella jött el érte. Különben kivégeztük volna…
- Tudom. –motyogtam- Mesélték Anyáék. Azt is, hogy milyen vagy…vagy voltál.
Lehunyta a szemeit, majd elfordította a fejét. Hátrébb lépett, és a kabátjához indult.
- Rosszat mondtam? –kérdeztem szinte kétségbe esve, mire megrázta a fejét.
- Elolvadt a kontaktlencse. –mosolygott, majd a fürdő felé vette az irányt.
Rám sem nézett! Látni akarom azokat a szemeket!
- Ne! Nem kell. –kaptam el a karját.
- Mert? –kérdezte a földet fixírozva.
- Mert… nem ijedek meg tőled. Ez veled jár, nem zavar. –motyogtam halványan elpirulva, mire újra elmosolyodott, és rám nézett.
Oké. Ezt a pillantást semmihez sem tudtam hasonlítani. A vörös íriszei elbűvöltek. Szemei jelenleg félelmet és meglepődöttséget sugároztak, de a megfejthetetlen tűz ott lángolt a szemében.
Rámosolyogtam, és megfogtam a kezét, majd visszahúztam a kanapéra, és lehuppantam rá.
- Nem kérem, hogy mesélj magadról. –mondta- De azért kíváncsi lennék…
- Mit szeretnél tudni? –kérdeztem meg sem várva, míg végmondja a mondatot.
- Mondjuk azt, hogy miért vágsz más emberek, jelen esetben vámpírok szavába. –mosolygott, mire halványan elpirulva kértem elnézést- Ugyan, semmi baj. Meséld el, hogy milyen a kapcsolatod Jasperrel. Mármint, arra rájöttem, hogy meglehetősen szoros, de most miért pont te élsz vele?
- Ő a kedvenc nagybátyám. Emmettet is szeretem, nagyon is, de Jasper… Jasper az Jasper. Ezt… nem tudom másképp fogalmazni. Ő mindig is vigyázott rám, óvott. Talán ez is az oka, hogy Apáék elengedtek vele… Emmett mindig is megnevettetett, jó kedvre derített, vele bármilyen hülyeséget meg lehet csinálni. Jasper pedig az, aki mindig meghallgatja a gondjaimat, segít nekem leküzdeni őket, és… számomra hihetetlen, hogy minderre képes. Persze értem, érzi az érzelmeket… de mégis. Annyira… megfejthetetlen és csodálatos. Ahogy legyőzte a régi énjét… Most pedig összeomlott. A mentsvára, a szerelme, a felesége… egyszerűen féltékenységi rohamot kapott, és megcsókolt egy másik férfit. Mindezt Jasper szeme láttára, utána pedig megfogadta, hogy mindezt megbosszulja Izbelen. Szeretem Jaspert, és tudom, hogy most van rám szüksége. Én pedig itt vagyok neki, ahogy ő is nekem, bármikor van rá szükségem.
- Értem. –mosolyodott el, mire újra mesélni kezdtem neki, most régi történeteket. Főleg olyanokat, amikbe a két nagybácsikám és én kiengedtük a gőzt, és csak nevettünk, akár egész délutánon át.... Azonnal felrémlett előttem az a kép, mikor vidámparkba vittek. Bezsongva, vigyorogva meséltem neki mindent, ami eszembe jutott, ő pedig csillogó szemekkel nézett le rám.
Annyira belemerültem a mesélésbe, az érzelmeim átadásába, hogy fel sem tűnt, ahogy keze a combomra siklik. A pillantása perzselt, szűk farmerja és fekete pólója alól tökéletesen kivehetőek voltak az izmai. Azok az izmai, amiket annyira szívesen simogattam volna körbe… Vajon milyen lehet a bőrének a tapintása? Kusza, szőke tincseinek selymessége? Milyen hangokat adhat ki, mikor egy érett nő felett mozog? Ahogy ajkait elégedett nyögés hagyja el?
Éreztem, ahogy ujjai lágyan siklanak fel és alá a combomon, majd megéreztem magamon a pillantását, én pedig a gondolataimtól elvörösödtem. Atya ég! Felpattantam, és elfordítottam róla a pillantásomat.
- Obszcén gondolatok? –kérdezte vigyorogva.
- Nem. –hazudtam magas, fojtott hangon.
- Akkor netán zavart az érintésem? –nevetett fel, mire megráztam a fejemet, és hátra arcot vágtam.
A konyhába slisszoltam. Egy palack hideg vizet vettem magamhoz és nagyot kortyoltam. Hallottam, ahogy lágyan felnevet a nappaliban, majd hangtalan lépteivel utánam jön. Feszülten dőltem neki a konyhapultnak, közben az üveget forgattam a kezemben. Még sosem gondoltam egy férfira sem így, mint… mint rá. Egyszerűen… egy pillantása is elég ahhoz, hogy teljesen felpezsdüljön a vérem. Megmagyarázhatatlan egy érzés ez, és úgy érzem, hogy az elcsábíthatatlan énem kezd teljesen eltűnni.
Egy félmosolyt küldött felém, közben egyre közelebb lépdelt hozzám. Én pedig meg sem mozdultam. Még arra sem volt erőm, hogy arrébb lépjek. Elbűvölt a vigyora, elvarázsolt a vörös tekintete, elbódított az illata.
- Basszus. –nyögtem fel halkan, mikor az üveg kicsúszott az ujjaim közül. Demetri meg sem várta, míg leesett, mosolyogva nyújtotta nekem- Köszönöm.
- Ugyan, semmiség.
Oh, ez a rekedtes hang! Komolyan, menten el fogok olvadni. Mély levegőt vettem, és próbáltam a józan eszemet elő venni. Nehogy már egy vámpír csábítson el? Egy vámpír… Oké, a csábítás a vámpírokba be van programozva, de akkor is!
Dem érdeklődő pillantást vetett rám, közben kikerültem.
- Mesélj, hogy ismerkedtetek meg Izbellel. –mosolyogtam rá, közben a kinyitott hűtőajtó takarásába bújtam és kiengedtem az érzelmeimet. Ez mind tükröződött az arcomon, úgyhogy még jó, hogy Demetri nem látta. Már csak az kellett volna!
- Azt hittem, hogy ezt Tücsök már elmesélte. –dörmögte felvont szemöldökkel.
- Igen, mondta már. De általában egy ilyen találkozást mindkét fél másképp éli meg. –mosolyodtam el, és a kanapé felé sasszéztam.
- Nos igen, igazad van.
- Tudom én azt. –nevettem fel, majd felhúztam a lábaimat, és a térdemre támasztottam az államat.
- Olaszországba voltunk. –mesélte elrévedve- Zuhogott az eső. Talán az év legnagyobb vihara volt. Ő pedig egy lenge, nyári ruhában, mezítláb sétálgatott a parton. Már teljesen elázott, haja a hátára simult, de ő csak kacagott, és táncra kelt. A part szélén álltam és őt figyeltem. Elbűvölt, ahogy táncol, elbűvölt a nevetése, letaglózott a jókedve. Csak néztem, és felötlött bennem a tudat, hogy… hogy végre érzek. Tudod, nem a legjobb egy kastélyba bezárva lenni. Néha elszabadulok, de akkor is csak bolyongok, és kikapcsolok. Ő viszont… olyan érzéseket ébresztett fel bennem, amik már évszázadok óta elkerültek. Az emberi érzések elleptek, és közelebb sétáltam hozzá. Az éhség szétfeszített, a tekintetem fekete volt, ezért is mertem oda menni. Visszafojtottam a vámpír énemet, és csak mosolyogva figyeltem, ahogy forog a zuhogó esőben. Izbelt nem érdekelte, hogy fölötte villámok cikáznak és a csendet vad dörgések törik meg. Csak vigyorgott, halkan énekelt és élvezte az életet. Az egyre nagyobb és vadabb hullámok kicsaptak a lábához, egy-egy már felért a csípőjéig. Ezek elől vihogva ugrott el. Én pedig csak álltam ott és figyeltem. Aztán rám pillantott. Azokkal az égkék szemeivel, az arcán továbbra is ott virított a mosoly, tincsei rásimultak a bőrére. Köszönt nekem, nevetve integetett is, aztán tovább énekelte a zenét. Még mindig hallom azokat a lágy dallamokat…
- Teljesen a hatása alá kerültél. –vigyorogtam, majd meglengettem a szeme előtt a kezemet. Különösebben nem is reagált rá, csak elmosolyodott.
- Igen. Odamentem hozzá és… és kezet csókoltam neki. Ekkor azt mondta, hogy cuki vagyok az arcomra simuló szőke tincsekkel, majd beletúrt a hajamba. Azt a csintalan tekintetet sosem fogom elfelejteni… Nem is tagadom, elképzeltem, ahogy alattam nyögdécsel, de… de miután a zuhogó esőben leültünk és beszélgettünk, nem ment. Azután csak barátként tudtam rá tekinteni. Persze azóta el-elkap a hév, és legszívesebben az ajakira tapadnék, de nem teszem.
Újabb mosoly keletkezett az arcán, és egy halk kuncogást is megengedett magának.
- Azt mesélte, hogy egyedül jött el Olaszországba. Szállás és bármiféle cél nélkül. Csak jött és ott volt. Az egy, kicsi kis bőröndjét húzogatta maga után a macskaköves utcákon, mikor meglátott egy kis fogadót. Oda tért be, hogy kivegyen magának egy szobát. De újabb akadályokba ütközött, sajnos ott bankkártyát nem tudtak elfogadni. Már hogy is tudtak volna? Így otthagyta a csomagjait, és visszaindult a város közepe felé, hátha valahol talál egy automatát, vagy akármit. Végül valahogy megoldotta, és egy hétre kibérelte a szobát. Mi második este találkozunk, az első estét beszámolója alapján a városban töltötte, ahol a táncosokat figyelte. Azt is mesélte még, hogy a bátyja valószínűleg ki fog akadni, amiért szó nélkül meglépett Olaszországba… De nem érdekelte. Csak ment, nevetett és elbűvölt maga körül mindenkit. Imádtam a függetlenségét, ami az egész nyaralása alatt vele volt. Ja, megtudtam, hogy fél a rákoktól. Attól retteg, hogy lecsípik a kislábujját. Ugyanis imádja a kislábujját. –nevetett fel- Ezt még a zuhogó esőben mesélte. Másnap is találkoztunk… és azután is. Kizárólag csak este, de nem bánta. Nappal a várost bújta, újabb és újabb fagylaltokat evett, megkóstolta a helyi különlegességeket… Az egyik este hozott nekem valami jeges izét… Nem is tudom, hogy mi a neve. Aprót kortyoltam belőle, egy mosolyt küldtem felé, majd mikor elfordult, villámgyorsan kiöltöttem. Nem akartam megbántani, hogy nem iszom meg. Így azt magyaráztam neki, hogy ez valami isteni…
- Nem jégkása lehetett? Vagy esetleg shake? –találgattam.
- Fogalmam sincs. –vigyorgott- De nem is nagyon érdekelt. Negyedik este kijelentette, hogy bizony meglátogatja a várat. Azt mondta, hogy nagyon kíváncsi rá, és amúgy is szereti az olasz kultúrát, a vár is valami csodálatos lehet. Egész éjszaka arról győzködtem, hogy ne menjen oda. Már szinte könyörögtem neki. Meglehetősen meglepődött, mikor térdre borultam előtte és kérleltem… Végül megilletődve bólintott, és a füle mögé tűrte a szőke tincseit. Azt motyogta, hogy egy barom vagyok. Nem lettem mérges rá, boldog voltam, hogy le tudtam beszélni, megmenteni az életét.
- Már akkor is sokat jelentett, igaz? –mosolyogtam rá.
- Nagyon sokat. –bólogatott- Az utolsó este… késve érkezett. Körülbelül egy órát ültem a parton, mikor úgy döntöttem, hogy inkább hazamegyek. Ekkor jelent meg mögöttem, kezében egy óriási táskával, és vigyorgott. Elnézést kért a késésért, majd a kezembe nyomta a szatyrot, és a fülembe súgta, hogy ajándék. Meglepődve húztam ki a táskából a tartalmát, majd nevetésben törtem ki. Mint kiderült, Mexikóból jött Itáliába, és ott vett jó pár Sombrero-t. Elkezdte magyarázni, hogy egyel többet vett, mint kellett volna, így ma reggel, mikor pakolászott a táskájába, én jutottam az eszébe róla. Az óriási kalap széléről kicsi fonatok himbálóztak. A fejembe húzta, és lefényképezett. Nem tudtam nem vigyorogni. A jókedve túlságosan is ragadós volt. Felkörmölte a kezemre a telefonszámát, elbúcsúzott és elment. Másnap már hiába vártam a parton, nem jött el. Hazautazott a hajnali géppel. Mondjuk ez logikus volt, mondta is az első találkozásunkkor, hogy mikor megy haza. Azóta már találkoztunk párszor, de most, hogy Aro elengedett, eljöttem hozzá. Máshoz úgysem mehettem volna. Nála tudok igazán kikapcsolódni.
- Érdekes az egészet a te szemszögedből átélni. –mosolyogtam rá, mire ellazulva dőlt hátra- Izbel teljesen máshogyan adta elő a történetet. Kevésbé… komolyan. De nagyon bír téged, ezt minden szava bizonyítja. Örül, hogy itt vagy. Mondjuk bosszús azért, amiért Tücsöknek hívod. –jegyeztem meg, mire elnevette magát.
- Mindig is utálta.
- De akkor miért hívod így? –kérdeztem rosszallón.
- Ennek egy jelentése van… Láttad a Pinokkiót?
- Természetesen igen.
- Pinokkió lelkiismeretét személyesíti meg a Tücsök. Nekem Izbel olyan, mint a lelkiismeretem. Valahányszor rosszat teszek, ő jelez, hogy nem így kellene tennem. Szinte minden lépésemet tudja előre. Bízok benne, olyannyira, mint eddig soha másban. –mosolyodott el- Tudod… engem nagyon nehéz kiismerni, de neki sikerült. Ezt becsülöm. Nem akarom neki elmondani, hogy miért lett Tücsök… tudom, hogy megértené. De túlontúl érzelgős ez a dolog. Majd egyszer…talán elmondom neki.
- Biztos örülne neki. –szóltam halkan.
- Igen, biztos. De…
- Hagyjuk. –legyintettem- Látom, hogy nem akarod neki elmondani az igazi indokot. Nem foglak kötelezni rá.
Felálltam, és halványan rámosolyogtam, majd visszamentem a konyhába. Atya ég! Sosem gondoltam volna, hogy ilyen…ilyen komoly érzései vannak. Neki, a Volturi egyik ékkövének, egy gyilkolásra szakosított vörösszeműnek… Újabb sóhaj hagyta el az ajkaimat, közben lehunyt szemmel dőltem neki a pultnak.
- Jól vagy? –éreztem meg az érintést az arcomon, mire kipattantak a szemeim- Eléggé elfehéredtél.
- Persze, semmi gond. –nyökögtem, és próbáltam arrébb menni- Nem kellene menned? Nyolc óra lesz pár perc múlva.
- Ráérek.
Ez volt az utolsó lehetőség, hogy ki tudjak jutni a konyhából. Ez nem igazán sikerült. Demetri keze a derekam mellett volt, ezzel támaszkodott a pultnak. A másik oldalról pedig már fal állta el a menekülő utamat. Nem akartam megbántani azzal, hogy ellököm a kezét. Sem a csípőm mellől, sem az államról. Jól esett a lágy érintése. Borzongás futott végig rajtam, ahogy hideg ujjai az arcomról a nyakamra vándorolnak, és végigsimítanak rajta.
- Gyönyörűek a szemeid. –mondta, közben ujjai újra visszatértek az arcomra.
- Köszönöm. –suttogtam. Éreztem, ahogy hideg ujjbegyei az ajkaimon simítanak végig, majd az állam vonalán, végül elérnek a fülem tövéig.
Ezzel egy időben éreztem hideg leheletét az ajkaimnál, majd a lágy csókját. Elöntött a bizsergés, és kezeimet a tarkójára simítottam. Ujjai továbbra is az arcomon voltak, másik kezével a derekamat kezdte simogatni. A csókja egyre határozottabb volt, főleg, mikor megérezte, hogy viszonzom. Jelen helyzetben semmi sem érdekelt, csak ő. Csak ő, a csókja, az érintése.
A mellkasa hozzásimult az enyémhez, a lélegzetem felgyorsult. Ujjai felgyűrték a pólómat, nyelve bebocsájtást kért a számba. Engedékenyen nyíltak el az ajkaim, közben ujjaim a hajába kalandoztak. Nagyon reméltem, hogy bezártam a bejárati ajtót, azt pedig még inkább, hogy senki sem kíván épp most betoppanni.
Majdnem elolvadtam a karjaiban. Ajkai az enyéimet kényeztették, nyelve hadakozott az enyémmel, ujjai a testemen barangoltak. Éreztem magamban a vágy erőteljes szikráját, ami egyre nagyobb utat tört magának. Hallottam egy jókora reccsenést, majd azt, hogy Demetri belemosolyog a csókunkba. Meglepődve húzódtam el tőle. A pólóm a kezében volt, darabokban. Vörösödve tapasztaltam, hogy egy szál melltartóban állok előtte. Átható, meleg pillantását végigjáratta rajtam, én pedig elfordítottam a fejemet. Ujjait megéreztem az államon, majd lágyan visszafordította a fejemet.
- Gyönyörű vagy. –suttogta a számba, majd újra rátapadt az ajkaimra.
Sóhajtottam egy aprót, ahogy megéreztem hideg érintését a melltartóm pereménél. Ujjaim a pólója alját ragadták meg, majd felfelé kezdtem el húzni. Értett a jelemből: Megragadta a felsőjét és kibújt belőle, majd újra csókolni kezdett. Tenyeremet a mellkasára simítottam, és elégedetten rajzolgattam körbe az izmait. Teste egy-egy ponton megfeszült, könnyű volt kiismerni az érzékeny pontjait. Ujjaim a köldökét simogatták körbe, mikor felkapott. Egy gyors mozdulattal termett a szobámban és döntött le az ágyra. Szempillantás alatt zárta be a szobám ajtaját, majd újra visszatért hozzám. Az egyik térde a lábaim között volt, a kezén támaszkodott a fejem mellett. Most a nyakamat hintette be lágy csókjaival, a kulcscsontomat sem hagyta ki, végül leért a melltartómig. Felnézett rám, én pedig egy apró bólintást produkáltam. Már nem is tudom, hogy hogyan hoztam azt össze. A hátam alá nyúlt, és kikapcsolta a melltartómat, ami a szoba egyik sarkában kötött ki. Demetri visszatért az ajkaim csókolásához, közben kezei a mellemet kényeztették. Gyengéden gyúrogatták, vagy épp csak végigsimítottak a kemény mellbimbómon. Sóhaj szakadt ki az ajkaim közül, az arcom égett.
Csókunkat ismét megszakítva végigcsókolta a nyakamat, majd a melleimhez ért. Halkan felnyögtem, ahol megéreztem csókját a mellbimbómnál, közben a kezével a másik halmomat gyúrogatta. A testem megfeszült az érintése alatt. Atya ég! Nyelvével kényeztette a kemény bimbómat, közben a keze megindult lefelé a hasamon. Szinte hozzá sem ért a bőrömhöz, amivel meg tudott őrjíteni. Látszólag tudta, hogy milyen reakciókat vált ki belőlem az érintése, ugyanis elégedett mosoly jelent meg az arcán.
Ujjai a farmerom tetejénél matattak, majd kigombolták azt. Nyeltem egyet, majd apró nyögéssel jutalmaztam az érintését, ahogy besiklik a farmerom alá. A tangámon keresztül is tökéletesen éreztem hideg érintését, ahogy simogat. Újabbat sóhajtottam. Nem tudtam tiltakozni, mikor lágyan megemelte a csípőmet, és letépte rólam a nadrágot. Az egy igazán drága nadrág volt, igaz, jelen helyzetben nem érdekelt. Egy mosoly azért keletkezett az arcomon, mikor a saját nadrágja is darabokban landolt a földön.
Szája újra visszatért az ajkaimra, és szenvedélyesen falta azokat. Hideg érintése a fehérneműmnél egyre több bizsergéssel árasztott el, végül már nem is érdekelt, hogy mit tesz. Hisz olyan jó volt!
Éreztem, ahogy a keze a fejem tetején kezd el matatni, majd kihúzza a hajamból a gumit. Szétrázta a tincseimet, és beletúrt azokba.
- Csodás illatod van. –dörmögte elégedetten, majd újra rátapadt az ajkaimra.
Érintése nem várt reakciókat váltott ki belőlem. Míg az ujjai a bugyim tetején siklottak végig, az én tenyerem a hátára vándorolt, és a gerincét simogattam. Teljesen elzártam magamtól a külvilágot. Csak én, és Ő maradtunk. Csak az érintésére tudtam koncentrálni, ami ott volt mindenhol. Ráadásul hideg bőre csak még jobban feltüzelt, holott így is égtem. Igen, égtem- a vágytól.
Ujjai besiklottak a fehér neműm alá, és lágyan simogatni kezdtek. Felnyögtem. Szégyentelenül, élvezet telien felnyögtem. Éreztem, ahogy belemosolyog a csókunkba, ezután pedig magabiztosabban simogatta a legérzékenyebb testrészemet. Hallottam az anyag újabb szakadását, és biztos voltam benne, hogy ez a tangám volt. Megszakította a csókot, és a szemeimbe nézett. Elmosolyodtam a benne dúló érzelmek láttán, majd a tarkóját fogtam meg, és lehúztam magamhoz, hogy tovább csókolhassam.
Elakadt a lélegzetem, ahogy megéreztem ujjait magamban. Először csak egyetlen, vékony ujj érintését, aztán már kettőét… Halkan felsikkantottam, mire Dem szenvedélyesebb csókkal jutalmazott, és az ujjainak mozgása is gyorsabbá vált. A testemet remegések hulláma rázta, Dem pedig könyörtelen módon abbahagyta a kényeztetésemet. Halkan, csalódottan felnyögtem az érintése hiánya miatt, mire elvigyorodott. Lejjebb csúszott az ágyon, közben pedig végigcsókolta a mellkasomat. Végignyalta a hasamat, nyelvével körberajzolgatta a köldökömet, aztán szája a legérzékenyebb pontomra siklott. Először csak lágy csókokat nyomott oda, aztán gyengéden széttárta a lábaimat. Nyelve belém siklott, mire egy hangosabb sikkantás volt a válaszom.
- Atya ég! –nyögtem halkan, mire felkuncogott, és tovább folytatta a műveletét.
Ekkor volt végem. Remegés rázott, a testem megfeszült. Demetri pedig gonosz módon visszatért az ajkaim csókolgatásához, a legérzékenyebb pontomhoz pedig jelenleg hozzá sem ért. Halkan sóhajtottam egyet, Dem pedig eltépte a boxerét. Innentől nem volt kérdés, hogy mi következik. De nem ellenkeztem. Annyira vágytam rá, hogy már gondolkodni sem volt erőm. Demetri a könyökeire támaszkodott, majd a térdével szétfeszítette a combomat, és félig rám feküdt.
Apró remegés kúszott fel a gerincemen, ahogy megéreztem merevedését a combomnak nyomódni, majd éreztem, hogy egyre jobban közeledik a célja felé. Megrémültem, viszont próbáltam palástolni az ijedelmemet. Demetri valószínűleg nem tudta, hogy szűz vagyok. De nem is kívántam szólni neki. Eddig is óvatos volt, vigyázott rám, most is az lesz. Legalább is reméltem.
Újra csókban forrtunk össze, majd éreztem, ahogy belém siklik. Sikkantottam egy aprót, testem megfeszült. Fájt. Szorosan lehunytam a szemeimet, de éreztem, hogy pilláim alól megindul egy könnycseppem. Demetri hűvös ujjaival letörölte azt, majd a nyakam kényeztetésébe kezdett, közben halkan dörmögött nekem:
- Mindjárt elmúlik, ne aggódj. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. –nézett fel rám, mire megráztam a fejemet, és megcsókoltam.
Ezt úgy értelmezte, hogy nekiállhat mozogni. Nem bántam, hihetetlenül jó érzés volt. Olyan jó, hogy máshoz sem tudnám hasonlítani. Na, nem mintha akarnám.
Az egyik keze a melleimet kezdte el kényeztetni, közben mozgása gyorsult. A fájdalom minden apró szikrája is eltűnt belőlem, már csak a kéjes érzés maradt. Közelebb préseltem magamat hozzá, és kezeim újra a hátára siklottak. Éreztem, ahogy izmai meg-megfeszülnek az érintésem alatt.
Egyre gyorsabb tempóra kapcsolt, és próbált mindkettőnket a csúcsra juttatni. Ehhez számomra nem is kellett sok idő. A testemben lévő bizsergés felerősödött, amihez most remegés is társult. Hátravetettem a fejemet, testem megfeszült, és aprót sikkantottam. Eközben Dem csak fokozta a tempót, majd éreztem, ahogy minden tagja megfeszül, morgás hagyja el az ajkait, majd rám omlik. Nagyot sóhajtott, legördült rólam, a mellkasára volt, és szorosan átkarolt. Egy takarót rántottam magunkra, majd hagytuk, hogy lenyugodhassunk.
A szívem hevesen vert, kapkodtam a levegő után, homlokomon izzadság gyöngyöződött. Hajam kócos volt, a testem még remegett. Ehhez képest ő tökéletesen nézett ki, mint mindig. Vörös szemeivel engem fürkészett, miközben én a mellkasán lévő izomkötegeket rajzolgattam körbe.
- Szólnod kellett volna, hogy még… még szűz voltál. –dörmögte rosszallóan.
- Miért?
- Mert mondjuk jobban odafigyeltem volna rád… –fakadt ki- Vagy nem fektettelek volna le. Atya ég, meg fognak minket nyúzni!
- Igazad van. –suttogtam, majd arrébb csúsztam az ágyon. Kiültem az ágy szélére, és magamra rántottam a takarót. Pár könnycsepp szaladt végig az arcomon, közben felálltam. Elbotladoztam az ajtóig, kezem már a kilincsen volt. A hideg érintését már tökéletesen ismertem, nem kellett gondolkoznom azon, hogy kinek az ujjai csavarodhattak a csuklóm köré.
- Ne menj ki. –sóhajtotta, és a karjaiba kapott, majd visszaült velem az ágyra.
Letörölte az arcomon végigfolyó könnycseppeket, majd arcát a hajamba fúrta.
- Sajnálom. Én… nem úgy értettem, Renesmee. –motyogta- De… ez túl nagy dolog volt a részünkről. Te nekem adtad a szüzességedet, bennem pedig még csak fel sem merült, hogy te még érintetlen vagy. Egy… szörnyeteg vagyok. Hogy voltam ilyenre képes…
- Demetri. –szólítottam meg, majd végigsimítottam az arcán- Igazad volt. Szólnom kellett volna, vagy legalább ellenállnom. De nem tettem. És tudod, hogy miért? Mert tudtam, hogy nem fogsz bántani, akár szólok, akár nem. Megbíztam benned, Demetri. Úgyhogy most ne aggódj.
- Már hogyne aggódnék! –fakadt ki- Megdöntöttelek, nem vigyáztam rád, ráadásul meg fognak téged ölni a szüleid.
- Dehogy fognak. –nevettem fel. Oké, tényleg meg fognak…- Meg nem is érdekelne, ha úgy lenne. Ez volt életem legszebb pár órája. Ne aggódj, tökéletesen vagyok. Vigyáztál rám, ne okold magad.
- Érzed ezt? –simított végig a csípőmön. Egy ponton fájt- Ez az ujjam nyoma. Kék és zöld. Bántottalak, Nessie.
- Ugyan. –legyintettem- Semmiség. Félvér vagyok, estére meg sem fog látszani.
- Nem kellett volna megtennünk… ez… –nyögött fel.
- Igen? Mondd csak ki, hogy mire gondolsz. –tekertem a fejemet.
- Isteni volt. –sóhajtott- Ilyen jó még sosem volt, és atya ég! Tilosban jártunk.
Felnevettem, és a vállára hajtottam a fejemet.
- Már csak azt kell kitalálnunk, hogy hogyan titkoljuk el apám elől. –dörmögtem- Ez lesz a legnagyobb feladat.
- Megoldjuk. Együtt. –kulcsolta össze az ujjainkat- Most pedig öltözzünk fel. Ha Jasper meglát minket így, végünk van.
Felnevettem az arckifejezésén. Végül végigsimítottam az álla vonalán, és vörös szemeibe nézve csókot loptam tőle.
