Love Angel- 26. fejezet
Jasper
(Izbel)
Jasper
(Izbel)
Olyan volt, mint egy kisgyerek. Egy kisfiú, aki azt akarta, hogy szeressék... Aki törődésre vágyott. Meg is kapta, aztán elveszítette. Talán ez volt a legrémesebb dolog, amit tehettek vele. A szőke tincseit simogattam, miközben a feje a combomon pihent. Ekkor tényleg egy kisgyermeket láttam benne... Aki csak azt szerette volna, ha az anyukáját átölelve kisírhatja a bánatát... Ki volt készülve. Percenként remegés futott végig rajta, alig beszélt. Hiába is tagadja, most is szereti a vámpírlányt...
Elmerengtem, miközben az ujjaim a tincsei között kalandoztak. Miután hazaértünk, rá negyvenkilenc percre megjelent Jasper. Ujjai között bőröndöket szorongatott, mellette Renesmee kukkantott be az ajtón. Halványan rá mosolyogtam, majd behúztam őket az ajtón. Jasper kijelentette, hogy mivel nem akar a terhemre lenni, elmennek Nessie-vel a lakására. Először győzködtem őket, hogy maradjanak, de hajthatatlan volt. De legalább arra rá tudtam beszélni, hogy maradjanak egy kicsit. Hát igen, ez a kicsi eléggé elhúzódott.
Renesmee és Kevin épp a konyhában főznek. Halkan kihallatszik a beszélgetésük. Szerelmem arról faggatja Nessie-t, hogy mi történt, mikor otthon voltak. Pár burkolt válasz érkezett. Tudtam, hogy neki nem fogja elmondani… nem bízik meg benne eléggé, és még eléggé friss a dolog. Tudtam, hogy őt is rémesen érintette, hogy a kedvenc Nagynénje ezt tette. A parkolóban is le volt sújtva, hogy mindennek szem és fültanúja kellett, hogy legyen…
Egy autó hangosan parkolt le a ház előtt. A bejárati ajtó kicsapódott, majd egy magas hang csapta meg a fülemet:
- Kié ez az idegen kocsi a ház előtt?
Lily ezzel a mondattal egy időben lépett be a nappaliba, majd arcáról lefagyott a mosoly. Gondolatban elküldtem neki a magyarázatot, mire szótlanul bólintott.
- Segítek Kevinéknek a… kajában. –makogta.
Pár perccel később lépett csak be Dan, de ő továbbra is vigyorgott.
- Lily mennyi cuccot képes magának venni. –dörmögte, majd felmutatta a szatyrokat- Komolyan… félek, hogy ez a nagy vásárlási-mániája ragályos.
- Biztosítalak, hogy nem az. –motyogta Jasper- Én sem kaptam el a volt barátnőmtől. Ne aggódj miatta.
Volt barátnő? Úha… nagyobb itt a gond, mint hittem…
- Te Jasper vagy, igaz? Izbel már sokat mesélt rólad. Dan vagyok.
- Örülök. –biccentett Jazz, majd lehunyta a szemeit.
- Mi történt? –tátogta Dan, majd a fejére bökött. Gondolatban elmagyaráztam neki a helyzetet, mire egy szánakozó pillantással válaszolt. Megtekerte a fejét, majd biccentett egyet az emelet felé.
- Jasper, gond lenne, ha egy kicsit elmennék? –kérdeztem, mire megrázta a fejét, és felült.
- Menj csak. –motyogta.
Felugrottam mellőle, és Dan társaságában az emeletre indultam. Ott az egyik szobából elillantunk a tenger mellé, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.
- Mit akarsz tenni? –kérdezte, majd a vízről rám fordította a pillantását.
- Nem tudom. Egyszerűen… tehetetlen vagyok. –huppantam le a homokba- Valami ötlet?
- Sajnálom, de nincs.
- Valamit ki kell találnom, mert ez így…nem maradhat. –motyogtam- Olyan rossz érzés tehetetlennek lenni. Eluralkodik rajtam ez az érzés. Csak nézem Jasper reményvesztett arcát, és… és nem tudok semmit tenni.
- Valahogy megoldjuk. Ha mindenki töri egy kicsit a fejét, ki tudjuk találni.
- Az jó lesz. –jött a hang mögülünk, mire megpördültünk.
Amelia állt ott, hófehér ruhában. Barna haja hullámzott mellette, karjait idegesen fonta össze a mellkasa előtt.
- Izbel! –sóhajtott- Ezt hogy hoztad össze?
- Én? Sehogy. Alice féltékenységi rohamot kapott. –válaszoltam- És most nem tudom kibékíteni őket.
- Tudom, mindent láttam odafentről. –mondta- Valamit tenned kell. Ez is a te hatásköröd alá tartozik. És tudod, hogy mi történik, ha egy ennyire komoly feladatot nem tudsz rendesen végrehajtani?
- Igen, tudom. –nyögtem.
- Ha Alice és Jasper nem békülnek ki, a Cullen család szétbomlik. És ha nem lesznek együtt, akkor az ellenségeiknek tökéletes időpont lesz a támadásra. –magyarázta- Ha pedig megtámadják őket, akkor Renesmee… És akkor te is célpont leszel…
- Tudom. –szakítottam félbe- Tudom. Nem kell ennyire kifejteni.
- Beszélj az egyik… barátoddal. –mondta fojtott hangon, mire bólintottam.
Tudtam, hogy ezt a barátságot nem díjazza. Szerinte sok jó nem sülhet ki belőle. Én pedig úgy vélem, hogy minden emberi kapcsolatnak megvan a maga veszélye… majd kiderül, hogy ő ellenem fordul-e.
- Izbel, könyörgöm. Ezt hozd rendbe. –kérlelt- Nagy gondok lesznek, ha ők nem békülnek ki. Te is veszélyben vagy addig.
- Ne aggódj. Valamit… kitalálok, és rendbe hozom a dolgokat. –mondtam magabiztosan.
Pedig legbelül szétesek. Hozzam rendbe, vagy óriási gondok lesznek… És mégis hogyan hozzam rendbe? Ha valaki ad egy használható ötletet, megcsinálom! De jelenleg… semmit sem tudok tenni. Ha Jaspernek elkezdem magyarázni, hogy Alice nem azért csinálta, mert már nem szereti, akkor elküld melegebb éghajlatra…. Jobb esetben.
- Amúgy Josh üdvözöl. –mosolyodott el Amelia- Hiányzol nekünk. Olyan rossz nélküled ott fent. Ráadásul Kevin is veled van… Igaz, tudtuk, hogy egy jó ideje többet érez irántad, mint puszta barátság…
- Mi?
- De elfojtotta. –folytatta- Azért boldogan tapasztalom, hogy minden rendben van köztetek. Jó úgy látni titeket, hogy szeretitek egymást. Mindkettőtöknek kijárt egy kis boldogság.
- Támogatom. –vigyorgott Dan.
Mosolyogva ráztam meg a fejemet.
- Most pedig irány vissza. És Izbel… maximum negyed éved van. –mondta Amelia, majd egy apró köszönés után már ott sem volt.
Negyed év… Három hónap… Atya ég! Negyed év! Negyed év alatt hozzam rendbe a kapcsolatukat? A nulláról kell indulnom.
Visszaillantunk a szobámba, majd onnan lementünk a konyhába. Kevin, Lily, Harper, Tod már vacsoráztak, és legnagyobb meglepetésemre Renesmee is falatozott. És láthatóan ízlett neki az étel.
Jasper a nappaliban ült, és a telefonját nyomogatta. Ahogy láttam, a nem fogadott hívásokat és az üzeneteket törölte. Biztos jó pár darab volt neki. Nem is csodálom.
- Ha Nessie megette a vacsorát, elmegyünk. –nézett fel rám- Nem akarunk tovább zavarni.
- Ugyan. –ültem le mellé- Nem zavartok. Hisz tudod jól.
- Igen, Jasper. Rég volt köztünk ilyen jó csaj. –kiáltott ki Harper, mire Jazz halkan morgott.
- Hé! –nevettem fel.
- Bocsi, Izbel. De te foglalt vagy. Hiába vagy egy ötcsillagos csaj, akkor is foglalt vagy. –kacagott, mire egy jókora durranást hallottam- Bocs, Kevin. De ezt a tálcacsapást mégsem érdemeltem meg.
Mosolyogva tekertem meg a fejemet.
- Ti sosem változtok. –mondtam, és visszafordultam Jasper felé- Hova mentek?
- A lakásomra. Itt van pár saroknyira. Nem a legnagyobb, de megteszi.
- Jasper. Abba a lakásba öt szoba van, kettő fürdőszoba, egy óriási konyha, és egy még nagyobb nappali. Az erkélyről pedig ne is beszéljünk. –hitetlenkedett Renesmee- Ne mondd, hogy az kicsi.
Jasper erre megeresztett egy halvány mosolyt, de nyomban elkomorult.
- Igazad van. –mondta- Alice választotta, úgyhogy kicsi nem lehet.
Sóhajtottam egyet. Újra előjött Alice. Úgy érzem, hogy minden hozzá köti. Mondjuk ez teljesen logikus. Alice ragadta ki a háborúból, ő szoktatta át állati vérre, miatta csatlakozott a Cullen családhoz…
Újabb sóhaj szakadt ki a mellkasomból. Könyörgöm, valaki adjon egy jelet, hogy mit kellene tennem!
Durván fél óra múlva Renesmee és Jasper már nem voltak nálunk. Kevin ölében öltem, fejemet a vállára hajtottam. Halkan dúdolt nekem, közben a hátamat simogatta.
- Mit tehetnék?
- Nem tudom, Kicsim. –mondta- Valamit kitalálunk együtt. Mennyi időd van?
- Negyed év.
Halkan felnyögött. Szerinte is kevés ez a pár hónap. De mit lehetne tenni?
- Menjünk fel. Hasogat a fejem. –motyogtam, mire a karjaiba kapott.
Az ágyamra döntött le, majd ő is befeküdt mellém. A mellkasára hajtottam a fejemet, és mélyet lélegeztem az illatából.
- Ha nem sikerül megoldanom, akkor… –futott le egy könnycsepp az arcomon. Dühösen töröltem le.
- Tudom, Kicsim. –sóhajtott- Ne aggódj.
- Nem a bűntudatba fogok belehalni, hanem a…
- Tudom. –szakított félbe gondterhelten- Megoldjuk. Nem engedem, hogy bármi bántódásod essen.
Bólintottam egy aprót. Továbbra is beszélt hozzám, nyugtató szavakat kántált. Dallamos hangja cirógatott, ujjai a hátamon barangoltak. Elnyomott az álom.
~
Reggel nyúzottan keltem. Szemem alatt szürke karikák húzódtak. Alig aludtam éjszaka. Forgolódtam, felriadtam minden kis zajra. Kevin pedig miattam riadt fel. Hajnalban tudtam csak kicsit aludni, Szerelemem pedig még mindig húzza a lóbőrt. Nem ébresztem fel. Ha én nem, legalább ő legyen kipihent.
Halkan készülődtem össze. Egy hideg zuhannyal indítottam. Sminkkel nem is bajlódtam, tudtam, hogy úgysem tudna jobb kinézetet varázsolni. A táskám szerencsére már össze volt készítve, a házi feladatokkal tegnap nem bajlódtam. Kit érdekel?!
Kocsiba pattanva hajtottam az iskolához. Épp csengetésre értem be, rohantam is a terembe. A tanár még szerencsére nem volt bent, nyugodtan tudtam előpakolni.
Érzékeltem, hogy bejött a tanár, elkezdte az órát, de igazából nem tudtam figyelni. Lekötöttek a gondolataim, valamit az, hogy egyedül ültem a padban. Pár perc múlva kiabálásra kaptam fel a fejemet. A tanár úr épp Renesmee hangját kiabálta túl, aki nem győzött elnézést kérni a késésért. Végül Nessie a helyére iszkolt, pontosabban lehuppant mellém.
Tudtam, hogy ő is nehezen viseli ezt a helyzetet. Hisz a nagynénje és a nagybátyja épp külön élnek. Ezen kívül a barátnője- ergó én-, és a nagynénje háborúznak. Ebből semmi jó nem sülhet ki…
Nessie szünetekben elmesélte, hogy mi is történt, miután elmentek. Jasper eszeveszett módon száguldozott az utcákban, a telefonja megállás nélkül csörgött. Renesmee pedig csak ült, és félt. Jazz látszólag nem is érzékelte maga körül a külvilágot, csak Unokahúga arcán végigvonuló könnycseppekre kapta fel a fejét. Leállította az autót, és hagyta, hogy Nessie kisírja magát a vállán.
~
- Nem akarom, hogy ez így folytatódjon tovább. –motyogta Nessie.
Épp egy almába haraptam bele, majd hevesen bólogatni kezdtem.
- Valamit találjunk ki. Ki kell békítenünk őket. Ez… ez így nem jó!
- Egyetértek, Renesmee. –mondtam fellelkesülve- Ketten biztos ki tudunk valamit találni.
- Jasper szörnyű mostanában. –sóhajtott- Egész éjszaka csak ült a kanapén, a telefonját forgatta a kezében, és nézett ki a fejéből. Nem is tudtam aludni. Annyira aggódok miatta. Félek, hogy valami rosszat tesz, esetleg…
- Ne. –szakítottam félbe- Ki se mondd.
Beleegyezően bólintott, és arra a napra inkább jegeltük a témát.
~
Hazaérve levetettem magam a kanapéra. Fáradtan terültem szét rajta. A fotelben ülő Harper megilletődve nézett rám, aztán elvigyorodott.
- Ennyire elfáradtál?
- Igen. –válaszoltam.
- Pedig Kevin ott sem volt. –mondta- Úgy hallottam, hogy pár napja megvonod tőle a neki kijáró perceket.
- Harper! –kiáltottam fel hitetlenkedve.
- Most mi van? –nevetett- Én csak a ti érdekeiteket szolgálom. Hidd el, nagyon jól levezetné a feszültséget.
- Inkább fogd be! –szóltam rá, és nekivágtam a fejem alatt lévő díszpárnát.
- Oh, jut eszembe. Van itthon kakaópor?
- Konyhaszekrény, balról a második szekrény. –mosolyogtam, mire felpattant.
- Te is kérsz?
- Ha kakaóról van szó, akkor nem. –nevettem- Tudod, hogy a forró csokit szeretem.
- Tudom.
- Amúgy… Kevin itthon van? –kérdeztem, közben a konyhába indultam.
- Izbel… csak nem átgondoltad, amit mondtam? –kacsintott, mire megráztam a fejemet.
- Majd jövök. –mosolyogtam rá, és elillantam.
A jól ismert szobában kötöttem ki. Elmosolyodtam, és lehuppantam az ágyra. A fekete selyem cirógatta a bőrömet. Vártam. Érzi, hogy itt vagyok. Pár perc kérdése az egész, és meg fog jelenni. És milyen jól tudtam…
- Izbel. –nyitódott az ajtó- Mit keresel itt?
- Ez kérdés? –nevettem fel.
- Igen, az.
- A segítségedet akarom kérni. –mondtam, majd kérlelőn néztem rá. Sóhajtott egyet, és leült mellém az ágyra.
- Na, mesélj.
Elmerengtem, miközben az ujjaim a tincsei között kalandoztak. Miután hazaértünk, rá negyvenkilenc percre megjelent Jasper. Ujjai között bőröndöket szorongatott, mellette Renesmee kukkantott be az ajtón. Halványan rá mosolyogtam, majd behúztam őket az ajtón. Jasper kijelentette, hogy mivel nem akar a terhemre lenni, elmennek Nessie-vel a lakására. Először győzködtem őket, hogy maradjanak, de hajthatatlan volt. De legalább arra rá tudtam beszélni, hogy maradjanak egy kicsit. Hát igen, ez a kicsi eléggé elhúzódott.
Renesmee és Kevin épp a konyhában főznek. Halkan kihallatszik a beszélgetésük. Szerelmem arról faggatja Nessie-t, hogy mi történt, mikor otthon voltak. Pár burkolt válasz érkezett. Tudtam, hogy neki nem fogja elmondani… nem bízik meg benne eléggé, és még eléggé friss a dolog. Tudtam, hogy őt is rémesen érintette, hogy a kedvenc Nagynénje ezt tette. A parkolóban is le volt sújtva, hogy mindennek szem és fültanúja kellett, hogy legyen…
Egy autó hangosan parkolt le a ház előtt. A bejárati ajtó kicsapódott, majd egy magas hang csapta meg a fülemet:
- Kié ez az idegen kocsi a ház előtt?
Lily ezzel a mondattal egy időben lépett be a nappaliba, majd arcáról lefagyott a mosoly. Gondolatban elküldtem neki a magyarázatot, mire szótlanul bólintott.
- Segítek Kevinéknek a… kajában. –makogta.
Pár perccel később lépett csak be Dan, de ő továbbra is vigyorgott.
- Lily mennyi cuccot képes magának venni. –dörmögte, majd felmutatta a szatyrokat- Komolyan… félek, hogy ez a nagy vásárlási-mániája ragályos.
- Biztosítalak, hogy nem az. –motyogta Jasper- Én sem kaptam el a volt barátnőmtől. Ne aggódj miatta.
Volt barátnő? Úha… nagyobb itt a gond, mint hittem…
- Te Jasper vagy, igaz? Izbel már sokat mesélt rólad. Dan vagyok.
- Örülök. –biccentett Jazz, majd lehunyta a szemeit.
- Mi történt? –tátogta Dan, majd a fejére bökött. Gondolatban elmagyaráztam neki a helyzetet, mire egy szánakozó pillantással válaszolt. Megtekerte a fejét, majd biccentett egyet az emelet felé.
- Jasper, gond lenne, ha egy kicsit elmennék? –kérdeztem, mire megrázta a fejét, és felült.
- Menj csak. –motyogta.
Felugrottam mellőle, és Dan társaságában az emeletre indultam. Ott az egyik szobából elillantunk a tenger mellé, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.
- Mit akarsz tenni? –kérdezte, majd a vízről rám fordította a pillantását.
- Nem tudom. Egyszerűen… tehetetlen vagyok. –huppantam le a homokba- Valami ötlet?
- Sajnálom, de nincs.
- Valamit ki kell találnom, mert ez így…nem maradhat. –motyogtam- Olyan rossz érzés tehetetlennek lenni. Eluralkodik rajtam ez az érzés. Csak nézem Jasper reményvesztett arcát, és… és nem tudok semmit tenni.
- Valahogy megoldjuk. Ha mindenki töri egy kicsit a fejét, ki tudjuk találni.
- Az jó lesz. –jött a hang mögülünk, mire megpördültünk.
Amelia állt ott, hófehér ruhában. Barna haja hullámzott mellette, karjait idegesen fonta össze a mellkasa előtt.
- Izbel! –sóhajtott- Ezt hogy hoztad össze?
- Én? Sehogy. Alice féltékenységi rohamot kapott. –válaszoltam- És most nem tudom kibékíteni őket.
- Tudom, mindent láttam odafentről. –mondta- Valamit tenned kell. Ez is a te hatásköröd alá tartozik. És tudod, hogy mi történik, ha egy ennyire komoly feladatot nem tudsz rendesen végrehajtani?
- Igen, tudom. –nyögtem.
- Ha Alice és Jasper nem békülnek ki, a Cullen család szétbomlik. És ha nem lesznek együtt, akkor az ellenségeiknek tökéletes időpont lesz a támadásra. –magyarázta- Ha pedig megtámadják őket, akkor Renesmee… És akkor te is célpont leszel…
- Tudom. –szakítottam félbe- Tudom. Nem kell ennyire kifejteni.
- Beszélj az egyik… barátoddal. –mondta fojtott hangon, mire bólintottam.
Tudtam, hogy ezt a barátságot nem díjazza. Szerinte sok jó nem sülhet ki belőle. Én pedig úgy vélem, hogy minden emberi kapcsolatnak megvan a maga veszélye… majd kiderül, hogy ő ellenem fordul-e.
- Izbel, könyörgöm. Ezt hozd rendbe. –kérlelt- Nagy gondok lesznek, ha ők nem békülnek ki. Te is veszélyben vagy addig.
- Ne aggódj. Valamit… kitalálok, és rendbe hozom a dolgokat. –mondtam magabiztosan.
Pedig legbelül szétesek. Hozzam rendbe, vagy óriási gondok lesznek… És mégis hogyan hozzam rendbe? Ha valaki ad egy használható ötletet, megcsinálom! De jelenleg… semmit sem tudok tenni. Ha Jaspernek elkezdem magyarázni, hogy Alice nem azért csinálta, mert már nem szereti, akkor elküld melegebb éghajlatra…. Jobb esetben.
- Amúgy Josh üdvözöl. –mosolyodott el Amelia- Hiányzol nekünk. Olyan rossz nélküled ott fent. Ráadásul Kevin is veled van… Igaz, tudtuk, hogy egy jó ideje többet érez irántad, mint puszta barátság…
- Mi?
- De elfojtotta. –folytatta- Azért boldogan tapasztalom, hogy minden rendben van köztetek. Jó úgy látni titeket, hogy szeretitek egymást. Mindkettőtöknek kijárt egy kis boldogság.
- Támogatom. –vigyorgott Dan.
Mosolyogva ráztam meg a fejemet.
- Most pedig irány vissza. És Izbel… maximum negyed éved van. –mondta Amelia, majd egy apró köszönés után már ott sem volt.
Negyed év… Három hónap… Atya ég! Negyed év! Negyed év alatt hozzam rendbe a kapcsolatukat? A nulláról kell indulnom.
Visszaillantunk a szobámba, majd onnan lementünk a konyhába. Kevin, Lily, Harper, Tod már vacsoráztak, és legnagyobb meglepetésemre Renesmee is falatozott. És láthatóan ízlett neki az étel.
Jasper a nappaliban ült, és a telefonját nyomogatta. Ahogy láttam, a nem fogadott hívásokat és az üzeneteket törölte. Biztos jó pár darab volt neki. Nem is csodálom.
- Ha Nessie megette a vacsorát, elmegyünk. –nézett fel rám- Nem akarunk tovább zavarni.
- Ugyan. –ültem le mellé- Nem zavartok. Hisz tudod jól.
- Igen, Jasper. Rég volt köztünk ilyen jó csaj. –kiáltott ki Harper, mire Jazz halkan morgott.
- Hé! –nevettem fel.
- Bocsi, Izbel. De te foglalt vagy. Hiába vagy egy ötcsillagos csaj, akkor is foglalt vagy. –kacagott, mire egy jókora durranást hallottam- Bocs, Kevin. De ezt a tálcacsapást mégsem érdemeltem meg.
Mosolyogva tekertem meg a fejemet.
- Ti sosem változtok. –mondtam, és visszafordultam Jasper felé- Hova mentek?
- A lakásomra. Itt van pár saroknyira. Nem a legnagyobb, de megteszi.
- Jasper. Abba a lakásba öt szoba van, kettő fürdőszoba, egy óriási konyha, és egy még nagyobb nappali. Az erkélyről pedig ne is beszéljünk. –hitetlenkedett Renesmee- Ne mondd, hogy az kicsi.
Jasper erre megeresztett egy halvány mosolyt, de nyomban elkomorult.
- Igazad van. –mondta- Alice választotta, úgyhogy kicsi nem lehet.
Sóhajtottam egyet. Újra előjött Alice. Úgy érzem, hogy minden hozzá köti. Mondjuk ez teljesen logikus. Alice ragadta ki a háborúból, ő szoktatta át állati vérre, miatta csatlakozott a Cullen családhoz…
Újabb sóhaj szakadt ki a mellkasomból. Könyörgöm, valaki adjon egy jelet, hogy mit kellene tennem!
Durván fél óra múlva Renesmee és Jasper már nem voltak nálunk. Kevin ölében öltem, fejemet a vállára hajtottam. Halkan dúdolt nekem, közben a hátamat simogatta.
- Mit tehetnék?
- Nem tudom, Kicsim. –mondta- Valamit kitalálunk együtt. Mennyi időd van?
- Negyed év.
Halkan felnyögött. Szerinte is kevés ez a pár hónap. De mit lehetne tenni?
- Menjünk fel. Hasogat a fejem. –motyogtam, mire a karjaiba kapott.
Az ágyamra döntött le, majd ő is befeküdt mellém. A mellkasára hajtottam a fejemet, és mélyet lélegeztem az illatából.
- Ha nem sikerül megoldanom, akkor… –futott le egy könnycsepp az arcomon. Dühösen töröltem le.
- Tudom, Kicsim. –sóhajtott- Ne aggódj.
- Nem a bűntudatba fogok belehalni, hanem a…
- Tudom. –szakított félbe gondterhelten- Megoldjuk. Nem engedem, hogy bármi bántódásod essen.
Bólintottam egy aprót. Továbbra is beszélt hozzám, nyugtató szavakat kántált. Dallamos hangja cirógatott, ujjai a hátamon barangoltak. Elnyomott az álom.
~
Reggel nyúzottan keltem. Szemem alatt szürke karikák húzódtak. Alig aludtam éjszaka. Forgolódtam, felriadtam minden kis zajra. Kevin pedig miattam riadt fel. Hajnalban tudtam csak kicsit aludni, Szerelemem pedig még mindig húzza a lóbőrt. Nem ébresztem fel. Ha én nem, legalább ő legyen kipihent.
Halkan készülődtem össze. Egy hideg zuhannyal indítottam. Sminkkel nem is bajlódtam, tudtam, hogy úgysem tudna jobb kinézetet varázsolni. A táskám szerencsére már össze volt készítve, a házi feladatokkal tegnap nem bajlódtam. Kit érdekel?!
Kocsiba pattanva hajtottam az iskolához. Épp csengetésre értem be, rohantam is a terembe. A tanár még szerencsére nem volt bent, nyugodtan tudtam előpakolni.
Érzékeltem, hogy bejött a tanár, elkezdte az órát, de igazából nem tudtam figyelni. Lekötöttek a gondolataim, valamit az, hogy egyedül ültem a padban. Pár perc múlva kiabálásra kaptam fel a fejemet. A tanár úr épp Renesmee hangját kiabálta túl, aki nem győzött elnézést kérni a késésért. Végül Nessie a helyére iszkolt, pontosabban lehuppant mellém.
Tudtam, hogy ő is nehezen viseli ezt a helyzetet. Hisz a nagynénje és a nagybátyja épp külön élnek. Ezen kívül a barátnője- ergó én-, és a nagynénje háborúznak. Ebből semmi jó nem sülhet ki…
Nessie szünetekben elmesélte, hogy mi is történt, miután elmentek. Jasper eszeveszett módon száguldozott az utcákban, a telefonja megállás nélkül csörgött. Renesmee pedig csak ült, és félt. Jazz látszólag nem is érzékelte maga körül a külvilágot, csak Unokahúga arcán végigvonuló könnycseppekre kapta fel a fejét. Leállította az autót, és hagyta, hogy Nessie kisírja magát a vállán.
~
- Nem akarom, hogy ez így folytatódjon tovább. –motyogta Nessie.
Épp egy almába haraptam bele, majd hevesen bólogatni kezdtem.
- Valamit találjunk ki. Ki kell békítenünk őket. Ez… ez így nem jó!
- Egyetértek, Renesmee. –mondtam fellelkesülve- Ketten biztos ki tudunk valamit találni.
- Jasper szörnyű mostanában. –sóhajtott- Egész éjszaka csak ült a kanapén, a telefonját forgatta a kezében, és nézett ki a fejéből. Nem is tudtam aludni. Annyira aggódok miatta. Félek, hogy valami rosszat tesz, esetleg…
- Ne. –szakítottam félbe- Ki se mondd.
Beleegyezően bólintott, és arra a napra inkább jegeltük a témát.
~
Hazaérve levetettem magam a kanapéra. Fáradtan terültem szét rajta. A fotelben ülő Harper megilletődve nézett rám, aztán elvigyorodott.
- Ennyire elfáradtál?
- Igen. –válaszoltam.
- Pedig Kevin ott sem volt. –mondta- Úgy hallottam, hogy pár napja megvonod tőle a neki kijáró perceket.
- Harper! –kiáltottam fel hitetlenkedve.
- Most mi van? –nevetett- Én csak a ti érdekeiteket szolgálom. Hidd el, nagyon jól levezetné a feszültséget.
- Inkább fogd be! –szóltam rá, és nekivágtam a fejem alatt lévő díszpárnát.
- Oh, jut eszembe. Van itthon kakaópor?
- Konyhaszekrény, balról a második szekrény. –mosolyogtam, mire felpattant.
- Te is kérsz?
- Ha kakaóról van szó, akkor nem. –nevettem- Tudod, hogy a forró csokit szeretem.
- Tudom.
- Amúgy… Kevin itthon van? –kérdeztem, közben a konyhába indultam.
- Izbel… csak nem átgondoltad, amit mondtam? –kacsintott, mire megráztam a fejemet.
- Majd jövök. –mosolyogtam rá, és elillantam.
A jól ismert szobában kötöttem ki. Elmosolyodtam, és lehuppantam az ágyra. A fekete selyem cirógatta a bőrömet. Vártam. Érzi, hogy itt vagyok. Pár perc kérdése az egész, és meg fog jelenni. És milyen jól tudtam…
- Izbel. –nyitódott az ajtó- Mit keresel itt?
- Ez kérdés? –nevettem fel.
- Igen, az.
- A segítségedet akarom kérni. –mondtam, majd kérlelőn néztem rá. Sóhajtott egyet, és leült mellém az ágyra.
- Na, mesélj.
