Love Angel- 33. fejezet
El sem hiszem…
(Renesmee)
Mérgesen néztem a szemeibe, megtöröltem a könnyáztatta arcomat majd dühös morgás közepette botladozó léptekkel az udvarra mentem.
Egy hideg kéz kulcsolódott a karomra, majd megismertem Nagyapa nyugtató, mély szavait.
- Gyere fel velem.
Aprót bólintottam. Engedtem, hogy a karjaiba kapjon, majd az emeletre ugorjon velem. Bemásztam az ablakon és lefagytam. Egyszerűen képtelen voltam bármiféle reakcióra, csak álltam tétlenül és néztem. Bámultam a szőke tincseket, az élettelen, szürke arcot.
Sóhajtottam egyet, majd boldogan mosolyogva ültem le az ágy mellé tolt székre.
- Visszaillesztettem a fejét. –magyarázta Nagyapa- Kicsit macerás volt, de sikerült. Most regenerálja a testét. Már egész jól néz ki a kezdethez képest. Pár óra és felébred. Akkor vérre lesz szüksége, de jól lesz…
- Nagyon köszönöm, Nagyapa. –borultam a nyakába és erősen magamhoz öletem- Annyira, de annyira köszönöm.
- Semmiség, Drágám. –motyogta a fülembe- Érted bármit. Tudom, hogy szereted őt. Nem hibáztatlak érte.
- Köszönöm. –néztem rá hálásan, mire elmosolyodott.
- Itt hagylak titeket. Várd meg, míg felkel. Akkor biztosan téged akar majd először. –jegyezte meg poénosan- Mondjuk nem is csodálkoznék rajta. Addig megakadályozom, hogy zavarjanak titeket. Beszéljétek meg a dolgokat, aztán…gyertek le a nappaliba. Biztos sok egyeztetni való van. Apád is rengeteg dolgot akar majd kitárgyalni…
- Rendben, Nagyapa. Szeretlek.
- Én is téged, Drágám. –nyomott egy csókot a hajamba, majd kisuhant a szobából.
Most nem a székre ültem vissza, hanem befeküdtem mellé az ágyba. A mellkasára hajtottam a fejemet és a bőrét cirógattam. Vártam.
Közbe-közbe hallottam, ahogy pattognak az izmai és csontjai, bőre egyre élettelibb színt vett fel. Kezdtem megkönnyebbülni. Egyre többször pillantottam fel az arcára, és megnyugodva tapasztaltam, hogy már visszanyerte vámpír-színét. Nos… akkor nem kell sokat várni.
Visszahanyatlottam a mellkasára és az mellkasán lévő izmokat cirógattam. A szemeimet lehunytam és közelebb bújtam hozzá. Mélyen beszívtam az illatát. Igen, már ez is visszanyerte az eredeti aromáját…
Hideg ujjak érintését éreztem a hajamban, mire elvigyorodtam.
- Hát felébredtél. –pillantottam fel arcába.
Nehézkesen, de kinyitotta a szemeit. Ahogy meglátott, ajkaira halvány mosoly kúszott és szorosan magához vont.
- Renesmee. –dörmögte halkan.
- Annyira aggódtam. –suttogtam a könnyeimmel küzdve. Húh, milyen érzelgős lettem ma!
- Jól vagy?
- Ezt nekem kellene kérdeznem. –jegyeztem meg –Semmi bajom sincs. Miattam ne aggódj. Te…hogy vagy?
- Úgy, mint akinek pár órája tépték le a fejét. –mondta morcosan, mire felnevettem.
- Sajnálom, Drágám. –simogattam meg az arcát.
- Ha adsz egy engesztelő-csókot, akkor nem fogok haragudni.
Egy hideg kéz kulcsolódott a karomra, majd megismertem Nagyapa nyugtató, mély szavait.
- Gyere fel velem.
Aprót bólintottam. Engedtem, hogy a karjaiba kapjon, majd az emeletre ugorjon velem. Bemásztam az ablakon és lefagytam. Egyszerűen képtelen voltam bármiféle reakcióra, csak álltam tétlenül és néztem. Bámultam a szőke tincseket, az élettelen, szürke arcot.
Sóhajtottam egyet, majd boldogan mosolyogva ültem le az ágy mellé tolt székre.
- Visszaillesztettem a fejét. –magyarázta Nagyapa- Kicsit macerás volt, de sikerült. Most regenerálja a testét. Már egész jól néz ki a kezdethez képest. Pár óra és felébred. Akkor vérre lesz szüksége, de jól lesz…
- Nagyon köszönöm, Nagyapa. –borultam a nyakába és erősen magamhoz öletem- Annyira, de annyira köszönöm.
- Semmiség, Drágám. –motyogta a fülembe- Érted bármit. Tudom, hogy szereted őt. Nem hibáztatlak érte.
- Köszönöm. –néztem rá hálásan, mire elmosolyodott.
- Itt hagylak titeket. Várd meg, míg felkel. Akkor biztosan téged akar majd először. –jegyezte meg poénosan- Mondjuk nem is csodálkoznék rajta. Addig megakadályozom, hogy zavarjanak titeket. Beszéljétek meg a dolgokat, aztán…gyertek le a nappaliba. Biztos sok egyeztetni való van. Apád is rengeteg dolgot akar majd kitárgyalni…
- Rendben, Nagyapa. Szeretlek.
- Én is téged, Drágám. –nyomott egy csókot a hajamba, majd kisuhant a szobából.
Most nem a székre ültem vissza, hanem befeküdtem mellé az ágyba. A mellkasára hajtottam a fejemet és a bőrét cirógattam. Vártam.
Közbe-közbe hallottam, ahogy pattognak az izmai és csontjai, bőre egyre élettelibb színt vett fel. Kezdtem megkönnyebbülni. Egyre többször pillantottam fel az arcára, és megnyugodva tapasztaltam, hogy már visszanyerte vámpír-színét. Nos… akkor nem kell sokat várni.
Visszahanyatlottam a mellkasára és az mellkasán lévő izmokat cirógattam. A szemeimet lehunytam és közelebb bújtam hozzá. Mélyen beszívtam az illatát. Igen, már ez is visszanyerte az eredeti aromáját…
Hideg ujjak érintését éreztem a hajamban, mire elvigyorodtam.
- Hát felébredtél. –pillantottam fel arcába.
Nehézkesen, de kinyitotta a szemeit. Ahogy meglátott, ajkaira halvány mosoly kúszott és szorosan magához vont.
- Renesmee. –dörmögte halkan.
- Annyira aggódtam. –suttogtam a könnyeimmel küzdve. Húh, milyen érzelgős lettem ma!
- Jól vagy?
- Ezt nekem kellene kérdeznem. –jegyeztem meg –Semmi bajom sincs. Miattam ne aggódj. Te…hogy vagy?
- Úgy, mint akinek pár órája tépték le a fejét. –mondta morcosan, mire felnevettem.
- Sajnálom, Drágám. –simogattam meg az arcát.
- Ha adsz egy engesztelő-csókot, akkor nem fogok haragudni.
Nem is kellett többször kérnie. Alig akartam elszakadni tőle, túlságosan is élveztem a közelségét.
- Annyira, de annyira depresszív hangulatba kerültem. –suttogtam az ajkaiba- Úgy megijedtem, hogy elveszítettelek… és…
- Szeretlek. –válaszolta a szemeimbe nézve.
Lefagytam. Ezt most őszintén gondolja?
- Komolyan? –ültem fel, ő viszont nem engedett messze magától. Szemből az ölébe ültetett, én pedig a kényelem szempontjából a csípője köré fontam a lábaimat.
- Ha nem lennék őszinte, akkor ki sem mondtam volna. –jegyezte meg kissé sértődötten, mire elvigyorodtam.
- Én is szeretlek. –szóltam jókedvűen és kissé meghatottan, majd újra az ajkaira tapadtam.
- Renesmee. –dörmögte elhajolva tőlem.
Fekete szemeibe nézve kissé megremegtem. Most nem az a megszokott feketeség- illetve vörösség- nézett vissza rám. Ez teljesen más volt.
- Szükségem lenne vérre. –tátogta szinte hangtalanul.
Mentegetőzve ugrottam ki az öléből és az ajtó felé szaladtam. Onnan hallatszott kopogás. Az ajtó előtt Nagyapa állt, kezében egy pohárral és egy eléggé nagy üveggel. Egy halk köszönöm után becsuktam előtte az ajtót majd visszarohantam Demetrihez. Miután megitta az egész flakon vért, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a torkából.
- Így sokkal jobb. –dörmögte elégedetten- Így nem kell attól tartanom, hogy elveszítem a kontrollt a közeledbe. Ne ijedj meg, ennek rettentően kevés az esélye. Még véletlenül sem bántanálak téged, Renesmeem. A szemeid szépsége véleményem szerint felébresztene mindenféle sokkból- ehhez tartozik a vérszomjam is.
- Ne aggódj. –simogattam meg az arcát.
- Félek, hogy megsértelek. –vallotta be- Nem akarom, hogy bántódásod essen a közelembe. Tudom, hogy ez…. Ez fura. Nekem is az, de meg akarlak óvni.
- Úgy örülök, hogy őszinte vagy. –mosolyogtam- De ne félj. Vigyázok magamra. Nekem az a legfontosabb, hogy velem legyél.
- Ennek örülök. –válaszolta –Ez a kitálalás betudható, hogy jó pár óráig nem volt a helyén a fejem… Tudod, elveszítettem a fejemet.
- Ennek olyan Fejnélküli Nick feelingje volt. –jegyeztem meg poénosan, mire összeráncolta a homlokát. A szemeiben értetlenség ült- Ne mondd már, hogy még nem hallottál Róla?
- Sajnálom…
- Harry Potter? Film? –kérdeztem- Esetleg könyv?
- Ott, Volterrában nem igazán foglalkozunk a muglik szórakozásával. –kacsintott.
- Ezzel elárultad magad! –nevettem.
- Áh, nem. Nem néztem meg a filmet, és nem is olvastam. Jane és Heidi beszélgettek róla néhány éve, pár szófoszlány nekem is eljutott.
- Értem én. És véletlenül sem szeretnéd velem megnézni, ugye?
- Ha kettesben vagyunk, találok én jobb elfoglaltságot is. –kacsintott, majd kisfiúsan a vállamba fúrta az arcát- Imádom az illatodat. Azt is, hogyha dicsérlek egy pillanatra hevesebben ver a szíved, a szemed pedig elképzelhetetlenül kezd el csillogni. Tudod, hogy mit imádok még benned?
- Mit?
- Azt, mikor elpirulsz. –vigyorgott és végigsimított az arcomon- Mint most is. Olyan könnyen el lehet ezt érni nálad…
- Anya is ilyen volt emberi korában. –jegyeztem meg- A véremben van.
- A szépségedet is tőle örökölted. –tette hozzá mosolyogva- Ő is gyönyörű nő. De téged senki sem szárnyal túl.
Lentről egy kissé hitetlenkedő, mégis beleegyező morgás szűrődött fel. Apa…
- Le kell, hogy menjünk. –sóhajtotta- Beszélnünk kell a családoddal.
- Egyetértek.
- Irány a vesztőhely. –mondta szórakozottan, mire egy kissé mérges pillantást vetettem rá –Befogtam.
~
Durván négy perccel később- Demetri számolta az időt, hogy hány másodpercbe is telik, mire ki merem nyitni magam előtt az ajtót- már a nappaliban álltunk, a család középpontjában.
- Anya, Apa, mindenki. Ő itt Demetri. Habár kétlem, hogy be kellene nektek mutatni. –néztem körbe tehetetlenül- Dem, azt hiszem te is ismersz itt mindenkit és… áh, ez gáz!
Rosalie halkan felnevetett, majd felpattant.
- Üdvözöllek a családban. –ölelte meg Szerelmemet- Remélem vigyázol erre az áldott kis csirkefogóra.
- Próbálkozok. –válaszolta Demetri, majd fogadta Emmett kézfogását és hátveregetését is.
- Én nem mondom, hogy letépem a fejedet. –nevetett öblösen- De ha megbántod ezt az angyalt, a tökeidtől szabadítalak meg. Esküszöm.
- Erre nem kerül sor. –tette hozzá Dem- Főleg, ha az ékességemről van szó. Eléggé hiányozna…
- Na, azt elhiszem. –érett egyet vele Emmett, majd visszahuppant felesége mellé a kanapéra, aki továbbra is vigyorogva nézegetett engem és páromat.
- Ha bármi probléma van, esetleg támogatásra vagy segítségre lenne szükségetek, minket mindig megtalállak.
Nagyanyától más szavakat nem is vártam. Mosolyogva fogadtam az ölelését, majd Demetri is kapott tőle egy szorongatást. Nagyapa elbizakodva nézett ránk, majd egy udvarias kézfogás kíséretében üdvözölte Demetrit a családban.
Apa és Anya meredten bámult minket. Ebben a pillanatban döntött úgy a család, hogy inkább elhagyja a nappalit. Hirtelen mindegyikőjüknek fontos, halaszthatatlan dolga lett…
- Kérlek üljetek le. –utasított minket Apa fagyosan.
Egymás mellé huppantunk le, én pedig azonnal Demetri keze után kaptam. Elégedetten kulcsoltam össze az ujjainkat, mire Apa egy furcsa pillantással jutalmazott minket. Nem érdekelt.
- Mióta tart? –kérdezte végül.
- Emlékszel még, mikor Demetri vitt haza Izbel házából? –kérdeztem, mire egy bólintás volt a válasz- Na, azóta.
- Mikor feküdtetek le először?
- Edward!
- Apa!
Anya és az én hangom egyszerre csendült fel, tiltakozásul. Én nem voltam hajlandó elárulni, Anya pedig ezt a kérdést soknak érezte. Megértem.
- Még aznap este. –válaszolta Demetri, mire hitetlenkedő pillantást vetettem rá.
- Az első… –nyögte Apa, majd újabb düh villant a tekintetében.
- Szeretem a lányát. –folytatta Demetri- Tudom, hogy nem mondható hosszúnak az eddigi kapcsolatunk… de tényleg szeretem őt.
- Nehezen fog menni a hosszú távú kapcsolat. –jegyezte meg Anya kissé szomorúan.
- Tudjuk. Számoltunk ezzel. –mondtam- Épp ezért élvezzük ki azt a kevéske kis időt, amit együtt tölthetünk.
- Észrevettem, hogy élvezitek. –szűrte a fogai között Apa.
Anyu kissé megütközve nézett rá, majd egy mérges pillantással is megjutalmazta. Ezek láttán Apa inkább visszavonulót fújt. Beletúrt a hajába és mélyet sóhajtott.
- Volturi, beszédem van veled. –susogta rosszat sejtetően, majd felállt a kanapéról és férfiasan távozott.
Demetri egy apró csókot nyomott az ajkaimra, majd elsuhant Apu után. Anya egy másodperccel később lehuppant mellém, majd boldogan fonta körém a karjait.
- Annyira örülök nektek. –susogta- Tudom, hogy nem ezt kellene mondanom igazából… Apád mérges is érte. De örülök a boldogságodnak, Kicsim. Apád is. Csak… ő még le van ragadva ott, hogy az ő édes drága kicsike lánya felnőtt.
- Tudod, Nessie, ez ilyen tipikus „lányosapa-trauma”. –vigyorgott Rosalie, majd lehuppant a másik oldalamra- Mellesleg én azt hittem, hogy Emmett jobban ki fog akadni. De ő megkedvelte a lovagodat.
- Aki jól bánik veled, az jöhet. Márpedig ő megbecsül és szeret téged. –kacsintott a nagy mackó- A szex pedig hozzátartozik egy kapcsolathoz. Tudod, hogy én hogy állok hozzá ehhez a témához…
- Eléggé masszívan és mereven. –nevettem vörösen, mire egy újabb kacsintás és egy öblös nevetés volt a válasz.
- Az én unokahúgom! –kiáltott fel diadalittasan, majd felkapott és a vállára ültetett- Milyen a magaslati levegő?
- Ugyan olyan, mint másfél méterrel lejjebb. Úgyhogy akár le is tehetsz. –csapkodtam a feje búbját.
Nem is kellett kétszer kérnem. Miközben ledobott a válláról párszor megpörgetett a levegőben. Szédelegve kapaszkodtam a karjába, majd belesüppedtem a legközelebbi fotelba.
- Ilyet soha többé! –szóltam rá mosolyogva- Tudod jól, hogy ezt nem bírom. Szédülni kezdek, aztán hányingerem lesz, végül a fejem is sajogni kezd majd, ha sokáig pörgetsz.
- Rosszabbul viseled, mint egy sima ember. –fintorgott- Tápos!
- Honnan veszel te ilyen szavakat, Mr. McCarty?
- Hallottam reggel a városban. –vonta meg a vállát, majd elvigyorodott- Megtetszett.
Még meghallottam, amit Rosalie a férje rossz ízlését firtatja, de Emmett visszaszólását már nem hallotta félig vámpírfülem. Viszont Anya annak hallatán hangos nevetésben tört ki. Nem kérdeztem meg, hogy mi volt olyan vicces.
- Váltottuk egymást Jasper-ral. –dörmögte Apa, majd leült szülőanyám mellé a kanapéra. A combjára csúsztatta a kezét és egy csókot nyomott az ajkaira.
- Drágám, főztem neked teát. –jelentette ki Nagyanya, majd megsimogatta az arcomat- Kérsz egy csészével?
- Hm… Igen. –mosolyogtam, mire egy csésze kötött ki a kezemben.
- Készültem. –kacsintott, majd visszament a konyhába, hogy nekiálljon a vacsorámnak. Egy halk köszönömöt még elmormoltam neki. Tudtam, hogy úgyis meghallja.
A csend újra eluralkodott. Én a teámat kortyoltam és próbáltam visszafogni a lábaim dobolását. Apa elmerengve bámult engem, Anya a férje vállára hajtotta a fejét. Emmett nekem beszélt, Rosalie pedig Nagyapával kezdett halk beszélgetésbe. Nyomasztott a dolog. Ez az egész, amit művelnek. Mondják ki kerek perec, amit gondolnak...
- Na jó, Apa! Ne fojtsd vissza! –sóhajtottam fel, majd az asztalra tettem a csészémet- Ahogy egyikőtök sem.
- Látom nagyon figyeltél arra, hogy mit mondtam neked. –dörmögte sértődötten Emmett, mire engesztelően rámosolyogtam- Nekem nincs semmi gondom veled, Ness-Renesmee. Tudod, hogy imádlak, Unokahúgi. A kis Volturiddal sincs semmi bajom, jó fej az öreg.
- Egyetértek vele. –tette hozzá Rosalie.
Nagyapa inkább kimaradt a beszélgetésből és a konyhába suhant.
- Féltelek. –sóhajtott Apa- Tudom, hogy nem kell, de mégis… olyan kicsi vagy még. Fiatal, tapasztalatlan és… gyönyörű. Egy kész nő, akiért bármelyik férfi bármit megtenne. Félek, hogy egy tapasztalt férfi ki fog használni és összetörsz. Nem akarlak megtörten látni. Épp ezért ellenzem a kapcsolatotokat.
- Apa. Ha szakítunk, az közös megegyezésen fog alapulni. Ne aggódj. Szeretem őt, ahogy ő is engem. Nekem ez jelenleg bőven elég. Meg tudja nekem mindazt adni, amire évek óta vágyok. Arra, hogy szeressenek. Persze ti is szerettek… de az teljesen más. Áh, úgyis értitek, hogy mire célzok. –legyintettem –Szeretlek Apa, tisztellek és ragaszkodom hozzád. Mint minden lány az édesapjához.
- Te vagy a mindenem, Kicsim. –suttogta- Nem akarlak elveszíteni.
- Nem fogsz, Apa. –mosolyogtam- Ne aggódj emiatt. Én mindig veletek leszek, hála a te vámpír génjeidnek.
- Meg annak, hogy Anyád rá tudta venni az ember-vámpír együttlétre. –röhögte közbe Emmett, mire egy lesújtó pillantást kapott tőlünk.
- Ne félts Demetri-től. Megteszi azt ő maga. –fintorogtam, mire Apa arcán halvány mosoly keletkezett- Megbízok benne, tedd te is ezt. Szükségem van a támogatásotokra. Nem szeretném, ha ezután megromlana a kapcsolatunk.
- Nem fog. –biztosított- Csak nehéz elhinni, hogy a Kislányom… felnőtt. Egy független, intelligens és gyönyörű nő, aki után bomlanak a férfiak. Bárkit választhatnál…
- Kivéve persze a drogosokat, a melegeket, azokat, akik előzőleg valami szabálysértést követtek el, vagyis priuszosak. Ki vannak várva még a dohányosok, az alkoholisták, a tetováltak, a színes hajúak, a Lady Gaga fanok, és én kitiltom még a Real Madrid drukkereket is. Szóval… a nagytöbbség úgy kettő százalékából kereshetsz magadnak. –kacsintott Emmett, mire jókedvűen felnevettem.
- Meg az Emmett-fajták is, ha már itt tartunk. –tette hozzá jókedvűen Apa, mire egy sértődött pillantást kapott válaszul- Igen, értettem. Majd holnap. Nem, ma nem érek rá veled hadakozni, Emmett. Ha megkérhetlek, ne kiabálj a gondolataiddal. Őrjítő.
Halkan felkuncogtam.
~
Fél órával, egy Apa-lánya összeborulással, egy vacsorával és pár nemiélet-faggatással később toppant be Demetri, nyomában Jasper-rel és Alice-szel. Az utóbbit egy mérges és lenéző pillantással jutalmaztam. Szerelmem mellém telepedett és egy csókkal jutalmazott, majd a fülembe susogta, hogy: később megbeszéljük.
Hát jó, legyen, ahogy akarja.
- Ugyan olyan vagy, mint én. –jelentette ki Alice. Hogy mindezt honnan vette, arról tippem sem volt.
- Hogy mondod? –kérdeztem vissza.
Nem válaszolt.
- Nem vagyunk ugyan olyanok. –szóltam végül- Te képes voltál elhagyni és megcsalni a férjedet egy féltékenységi-roham miatt, és nem is törekszel arra, hogy helyrehozd a kapcsolatodat. Ezzel ellentétben én kiálltam az egész családom ellen a Szerelmemért és a kapcsolatunkért. Valahogy úgy érzem, hogy nem tartozunk egy kategóriába… Először kérlek embereld meg magad, tedd rendbe az életedet, azután jelents ki ilyen téves információkat. Nem igazán van ínyemre az ilyesmi, Alice.
Erre csak egy aprót bólintott, majd halkan elsuttogta, hogy: Igazad van.
Oh, tudom én azt! Diadalittasan elmosolyodtam. Úgy éreztem, hogy kezd sínen lenni a dolog…
- Annyira, de annyira depresszív hangulatba kerültem. –suttogtam az ajkaiba- Úgy megijedtem, hogy elveszítettelek… és…
- Szeretlek. –válaszolta a szemeimbe nézve.
Lefagytam. Ezt most őszintén gondolja?
- Komolyan? –ültem fel, ő viszont nem engedett messze magától. Szemből az ölébe ültetett, én pedig a kényelem szempontjából a csípője köré fontam a lábaimat.
- Ha nem lennék őszinte, akkor ki sem mondtam volna. –jegyezte meg kissé sértődötten, mire elvigyorodtam.
- Én is szeretlek. –szóltam jókedvűen és kissé meghatottan, majd újra az ajkaira tapadtam.
- Renesmee. –dörmögte elhajolva tőlem.
Fekete szemeibe nézve kissé megremegtem. Most nem az a megszokott feketeség- illetve vörösség- nézett vissza rám. Ez teljesen más volt.
- Szükségem lenne vérre. –tátogta szinte hangtalanul.
Mentegetőzve ugrottam ki az öléből és az ajtó felé szaladtam. Onnan hallatszott kopogás. Az ajtó előtt Nagyapa állt, kezében egy pohárral és egy eléggé nagy üveggel. Egy halk köszönöm után becsuktam előtte az ajtót majd visszarohantam Demetrihez. Miután megitta az egész flakon vért, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a torkából.
- Így sokkal jobb. –dörmögte elégedetten- Így nem kell attól tartanom, hogy elveszítem a kontrollt a közeledbe. Ne ijedj meg, ennek rettentően kevés az esélye. Még véletlenül sem bántanálak téged, Renesmeem. A szemeid szépsége véleményem szerint felébresztene mindenféle sokkból- ehhez tartozik a vérszomjam is.
- Ne aggódj. –simogattam meg az arcát.
- Félek, hogy megsértelek. –vallotta be- Nem akarom, hogy bántódásod essen a közelembe. Tudom, hogy ez…. Ez fura. Nekem is az, de meg akarlak óvni.
- Úgy örülök, hogy őszinte vagy. –mosolyogtam- De ne félj. Vigyázok magamra. Nekem az a legfontosabb, hogy velem legyél.
- Ennek örülök. –válaszolta –Ez a kitálalás betudható, hogy jó pár óráig nem volt a helyén a fejem… Tudod, elveszítettem a fejemet.
- Ennek olyan Fejnélküli Nick feelingje volt. –jegyeztem meg poénosan, mire összeráncolta a homlokát. A szemeiben értetlenség ült- Ne mondd már, hogy még nem hallottál Róla?
- Sajnálom…
- Harry Potter? Film? –kérdeztem- Esetleg könyv?
- Ott, Volterrában nem igazán foglalkozunk a muglik szórakozásával. –kacsintott.
- Ezzel elárultad magad! –nevettem.
- Áh, nem. Nem néztem meg a filmet, és nem is olvastam. Jane és Heidi beszélgettek róla néhány éve, pár szófoszlány nekem is eljutott.
- Értem én. És véletlenül sem szeretnéd velem megnézni, ugye?
- Ha kettesben vagyunk, találok én jobb elfoglaltságot is. –kacsintott, majd kisfiúsan a vállamba fúrta az arcát- Imádom az illatodat. Azt is, hogyha dicsérlek egy pillanatra hevesebben ver a szíved, a szemed pedig elképzelhetetlenül kezd el csillogni. Tudod, hogy mit imádok még benned?
- Mit?
- Azt, mikor elpirulsz. –vigyorgott és végigsimított az arcomon- Mint most is. Olyan könnyen el lehet ezt érni nálad…
- Anya is ilyen volt emberi korában. –jegyeztem meg- A véremben van.
- A szépségedet is tőle örökölted. –tette hozzá mosolyogva- Ő is gyönyörű nő. De téged senki sem szárnyal túl.
Lentről egy kissé hitetlenkedő, mégis beleegyező morgás szűrődött fel. Apa…
- Le kell, hogy menjünk. –sóhajtotta- Beszélnünk kell a családoddal.
- Egyetértek.
- Irány a vesztőhely. –mondta szórakozottan, mire egy kissé mérges pillantást vetettem rá –Befogtam.
~
Durván négy perccel később- Demetri számolta az időt, hogy hány másodpercbe is telik, mire ki merem nyitni magam előtt az ajtót- már a nappaliban álltunk, a család középpontjában.
- Anya, Apa, mindenki. Ő itt Demetri. Habár kétlem, hogy be kellene nektek mutatni. –néztem körbe tehetetlenül- Dem, azt hiszem te is ismersz itt mindenkit és… áh, ez gáz!
Rosalie halkan felnevetett, majd felpattant.
- Üdvözöllek a családban. –ölelte meg Szerelmemet- Remélem vigyázol erre az áldott kis csirkefogóra.
- Próbálkozok. –válaszolta Demetri, majd fogadta Emmett kézfogását és hátveregetését is.
- Én nem mondom, hogy letépem a fejedet. –nevetett öblösen- De ha megbántod ezt az angyalt, a tökeidtől szabadítalak meg. Esküszöm.
- Erre nem kerül sor. –tette hozzá Dem- Főleg, ha az ékességemről van szó. Eléggé hiányozna…
- Na, azt elhiszem. –érett egyet vele Emmett, majd visszahuppant felesége mellé a kanapéra, aki továbbra is vigyorogva nézegetett engem és páromat.
- Ha bármi probléma van, esetleg támogatásra vagy segítségre lenne szükségetek, minket mindig megtalállak.
Nagyanyától más szavakat nem is vártam. Mosolyogva fogadtam az ölelését, majd Demetri is kapott tőle egy szorongatást. Nagyapa elbizakodva nézett ránk, majd egy udvarias kézfogás kíséretében üdvözölte Demetrit a családban.
Apa és Anya meredten bámult minket. Ebben a pillanatban döntött úgy a család, hogy inkább elhagyja a nappalit. Hirtelen mindegyikőjüknek fontos, halaszthatatlan dolga lett…
- Kérlek üljetek le. –utasított minket Apa fagyosan.
Egymás mellé huppantunk le, én pedig azonnal Demetri keze után kaptam. Elégedetten kulcsoltam össze az ujjainkat, mire Apa egy furcsa pillantással jutalmazott minket. Nem érdekelt.
- Mióta tart? –kérdezte végül.
- Emlékszel még, mikor Demetri vitt haza Izbel házából? –kérdeztem, mire egy bólintás volt a válasz- Na, azóta.
- Mikor feküdtetek le először?
- Edward!
- Apa!
Anya és az én hangom egyszerre csendült fel, tiltakozásul. Én nem voltam hajlandó elárulni, Anya pedig ezt a kérdést soknak érezte. Megértem.
- Még aznap este. –válaszolta Demetri, mire hitetlenkedő pillantást vetettem rá.
- Az első… –nyögte Apa, majd újabb düh villant a tekintetében.
- Szeretem a lányát. –folytatta Demetri- Tudom, hogy nem mondható hosszúnak az eddigi kapcsolatunk… de tényleg szeretem őt.
- Nehezen fog menni a hosszú távú kapcsolat. –jegyezte meg Anya kissé szomorúan.
- Tudjuk. Számoltunk ezzel. –mondtam- Épp ezért élvezzük ki azt a kevéske kis időt, amit együtt tölthetünk.
- Észrevettem, hogy élvezitek. –szűrte a fogai között Apa.
Anyu kissé megütközve nézett rá, majd egy mérges pillantással is megjutalmazta. Ezek láttán Apa inkább visszavonulót fújt. Beletúrt a hajába és mélyet sóhajtott.
- Volturi, beszédem van veled. –susogta rosszat sejtetően, majd felállt a kanapéról és férfiasan távozott.
Demetri egy apró csókot nyomott az ajkaimra, majd elsuhant Apu után. Anya egy másodperccel később lehuppant mellém, majd boldogan fonta körém a karjait.
- Annyira örülök nektek. –susogta- Tudom, hogy nem ezt kellene mondanom igazából… Apád mérges is érte. De örülök a boldogságodnak, Kicsim. Apád is. Csak… ő még le van ragadva ott, hogy az ő édes drága kicsike lánya felnőtt.
- Tudod, Nessie, ez ilyen tipikus „lányosapa-trauma”. –vigyorgott Rosalie, majd lehuppant a másik oldalamra- Mellesleg én azt hittem, hogy Emmett jobban ki fog akadni. De ő megkedvelte a lovagodat.
- Aki jól bánik veled, az jöhet. Márpedig ő megbecsül és szeret téged. –kacsintott a nagy mackó- A szex pedig hozzátartozik egy kapcsolathoz. Tudod, hogy én hogy állok hozzá ehhez a témához…
- Eléggé masszívan és mereven. –nevettem vörösen, mire egy újabb kacsintás és egy öblös nevetés volt a válasz.
- Az én unokahúgom! –kiáltott fel diadalittasan, majd felkapott és a vállára ültetett- Milyen a magaslati levegő?
- Ugyan olyan, mint másfél méterrel lejjebb. Úgyhogy akár le is tehetsz. –csapkodtam a feje búbját.
Nem is kellett kétszer kérnem. Miközben ledobott a válláról párszor megpörgetett a levegőben. Szédelegve kapaszkodtam a karjába, majd belesüppedtem a legközelebbi fotelba.
- Ilyet soha többé! –szóltam rá mosolyogva- Tudod jól, hogy ezt nem bírom. Szédülni kezdek, aztán hányingerem lesz, végül a fejem is sajogni kezd majd, ha sokáig pörgetsz.
- Rosszabbul viseled, mint egy sima ember. –fintorgott- Tápos!
- Honnan veszel te ilyen szavakat, Mr. McCarty?
- Hallottam reggel a városban. –vonta meg a vállát, majd elvigyorodott- Megtetszett.
Még meghallottam, amit Rosalie a férje rossz ízlését firtatja, de Emmett visszaszólását már nem hallotta félig vámpírfülem. Viszont Anya annak hallatán hangos nevetésben tört ki. Nem kérdeztem meg, hogy mi volt olyan vicces.
- Váltottuk egymást Jasper-ral. –dörmögte Apa, majd leült szülőanyám mellé a kanapéra. A combjára csúsztatta a kezét és egy csókot nyomott az ajkaira.
- Drágám, főztem neked teát. –jelentette ki Nagyanya, majd megsimogatta az arcomat- Kérsz egy csészével?
- Hm… Igen. –mosolyogtam, mire egy csésze kötött ki a kezemben.
- Készültem. –kacsintott, majd visszament a konyhába, hogy nekiálljon a vacsorámnak. Egy halk köszönömöt még elmormoltam neki. Tudtam, hogy úgyis meghallja.
A csend újra eluralkodott. Én a teámat kortyoltam és próbáltam visszafogni a lábaim dobolását. Apa elmerengve bámult engem, Anya a férje vállára hajtotta a fejét. Emmett nekem beszélt, Rosalie pedig Nagyapával kezdett halk beszélgetésbe. Nyomasztott a dolog. Ez az egész, amit művelnek. Mondják ki kerek perec, amit gondolnak...
- Na jó, Apa! Ne fojtsd vissza! –sóhajtottam fel, majd az asztalra tettem a csészémet- Ahogy egyikőtök sem.
- Látom nagyon figyeltél arra, hogy mit mondtam neked. –dörmögte sértődötten Emmett, mire engesztelően rámosolyogtam- Nekem nincs semmi gondom veled, Ness-Renesmee. Tudod, hogy imádlak, Unokahúgi. A kis Volturiddal sincs semmi bajom, jó fej az öreg.
- Egyetértek vele. –tette hozzá Rosalie.
Nagyapa inkább kimaradt a beszélgetésből és a konyhába suhant.
- Féltelek. –sóhajtott Apa- Tudom, hogy nem kell, de mégis… olyan kicsi vagy még. Fiatal, tapasztalatlan és… gyönyörű. Egy kész nő, akiért bármelyik férfi bármit megtenne. Félek, hogy egy tapasztalt férfi ki fog használni és összetörsz. Nem akarlak megtörten látni. Épp ezért ellenzem a kapcsolatotokat.
- Apa. Ha szakítunk, az közös megegyezésen fog alapulni. Ne aggódj. Szeretem őt, ahogy ő is engem. Nekem ez jelenleg bőven elég. Meg tudja nekem mindazt adni, amire évek óta vágyok. Arra, hogy szeressenek. Persze ti is szerettek… de az teljesen más. Áh, úgyis értitek, hogy mire célzok. –legyintettem –Szeretlek Apa, tisztellek és ragaszkodom hozzád. Mint minden lány az édesapjához.
- Te vagy a mindenem, Kicsim. –suttogta- Nem akarlak elveszíteni.
- Nem fogsz, Apa. –mosolyogtam- Ne aggódj emiatt. Én mindig veletek leszek, hála a te vámpír génjeidnek.
- Meg annak, hogy Anyád rá tudta venni az ember-vámpír együttlétre. –röhögte közbe Emmett, mire egy lesújtó pillantást kapott tőlünk.
- Ne félts Demetri-től. Megteszi azt ő maga. –fintorogtam, mire Apa arcán halvány mosoly keletkezett- Megbízok benne, tedd te is ezt. Szükségem van a támogatásotokra. Nem szeretném, ha ezután megromlana a kapcsolatunk.
- Nem fog. –biztosított- Csak nehéz elhinni, hogy a Kislányom… felnőtt. Egy független, intelligens és gyönyörű nő, aki után bomlanak a férfiak. Bárkit választhatnál…
- Kivéve persze a drogosokat, a melegeket, azokat, akik előzőleg valami szabálysértést követtek el, vagyis priuszosak. Ki vannak várva még a dohányosok, az alkoholisták, a tetováltak, a színes hajúak, a Lady Gaga fanok, és én kitiltom még a Real Madrid drukkereket is. Szóval… a nagytöbbség úgy kettő százalékából kereshetsz magadnak. –kacsintott Emmett, mire jókedvűen felnevettem.
- Meg az Emmett-fajták is, ha már itt tartunk. –tette hozzá jókedvűen Apa, mire egy sértődött pillantást kapott válaszul- Igen, értettem. Majd holnap. Nem, ma nem érek rá veled hadakozni, Emmett. Ha megkérhetlek, ne kiabálj a gondolataiddal. Őrjítő.
Halkan felkuncogtam.
~
Fél órával, egy Apa-lánya összeborulással, egy vacsorával és pár nemiélet-faggatással később toppant be Demetri, nyomában Jasper-rel és Alice-szel. Az utóbbit egy mérges és lenéző pillantással jutalmaztam. Szerelmem mellém telepedett és egy csókkal jutalmazott, majd a fülembe susogta, hogy: később megbeszéljük.
Hát jó, legyen, ahogy akarja.
- Ugyan olyan vagy, mint én. –jelentette ki Alice. Hogy mindezt honnan vette, arról tippem sem volt.
- Hogy mondod? –kérdeztem vissza.
Nem válaszolt.
- Nem vagyunk ugyan olyanok. –szóltam végül- Te képes voltál elhagyni és megcsalni a férjedet egy féltékenységi-roham miatt, és nem is törekszel arra, hogy helyrehozd a kapcsolatodat. Ezzel ellentétben én kiálltam az egész családom ellen a Szerelmemért és a kapcsolatunkért. Valahogy úgy érzem, hogy nem tartozunk egy kategóriába… Először kérlek embereld meg magad, tedd rendbe az életedet, azután jelents ki ilyen téves információkat. Nem igazán van ínyemre az ilyesmi, Alice.
Erre csak egy aprót bólintott, majd halkan elsuttogta, hogy: Igazad van.
Oh, tudom én azt! Diadalittasan elmosolyodtam. Úgy éreztem, hogy kezd sínen lenni a dolog…
