Más élet- II. 54. fejezet

Sziasztok!

Az ezelőtti fejezetben Bridget szemszögéből nézhettétek végig az estét, most pedig Jane gondolataiba nyertek betekintést =)
Remélem örültök neki. :)
Puszii

Nicholas

95.fejezet- Vagyis II. 53.fejezet
(Jane)

A mosoly, ami megjelent az ajkaimon, amikor belenéztem a tükörbe, elégedett volt. Nagyon elégedett. És ezt a bizonyos mosolyt önmagam váltottam ki.
A hajamat feltűztem, csak egy tincs maradt ki az arcomnál, amire rávasaltam, így gyengéden hullott alá. A hajamba kettő darab elegáns, fekete és zafírkővel díszített tűt tűztem. A nyakamba és a fülembe is ugyancsak zafírral ellátott ékszer került. Arcomra pirosítót tettem, ajkaimra rúzst, a szempilláimon jó párszor áthúztam a  fekete szempillaspirált, a szemeimet kihúztam szemceruzával is, valamint a szemhéjamra kék festéket tettem. A szemembe kék kontaktlencse került, és szinte teljesen elfedte a vörös íriszemet… sötétkék szemem lett, ami még nekem is tetszett.
A ruhám egy zafírkék koktélruha volt, ami a térdem fölött végződött. Pántnélküli volt, így pántnélküli, fekete csipkés melltartót vettem fel a hozzá tartozó tangával. A ruha mellrésze alatt egy fekete szalag futott, ami masniba végződött. És ez alól a szalag alól hullott alá egy lágy, átlátszó fátyol is, amin fekete virágminta volt.

Lábaimat kék, fekete csipkés tűsarkúba bújtattam. A tíz centis sarkainak hála határozottan magasabbnak tűntem, aminek külön örültem.
A bal kezem középső ujján az Aro-tól kapott gyűrűt viseltem, mint általában különleges alkalmakkor. A csuklómon az a karlánc díszelgett, amit még Alec ajándékozott nekem első vámpírszületésnapomra.
Jól éreztem magam a bőrömbe. Végre, az utóbbi időszakban először. És talán még enyhén boldog is voltam…
Elővettem a ruhámhoz illő táskámat is, vagyis egy zafírkék, fekete csipkével díszített apró kistáskát. Beletettem a telefonomat, pár papír zsebkendőt, rúzst, szemceruzát és szempillaspirált, a kontaktlencsés dobozomat, készpénzt, a bankkártyámat valamint a személyimet. Csodáltam, hogy ennyi minden belefért, pedig zsúfolás nélkül bele tudtam pakolni.
A mostani örömeim az ilyen apró dolgokban rejlik, mint például, hogy belefértem a táskámba, hogy jól nézek ki, vagy hogy épp láthatom egy kislány boldog mosolyát, amint egy nyalókát nyomok a kezébe.
Mert ezt is tettem. Soha, de soha életemben nem csináltam még ilyet. Egy boltban egy szőke, loknis kislány eltévedt a bevásárlóközpontban, és az egyik sarokban kuporogva sírt, miközben az anyukája nevét nyöszörögte. Majd’ megszakadt rajta a szívem. Így hát odamentem hozzá, és halkan beszélni kezdtem neki. Lassan megnyugodott, majd beszélgetni kezdett velem. Én pedig felvettem a karjaimba, és egy általa választott édességet adtam a kezébe, majd megálltunk középen, és halkan mesélni kezdtem neki. Pár perc múlva megszólalt a hangosbemondó, hogy az anyukája keresi a Lily nevű kislányt. Én pedig a hangosbemondó pultjához vittem a pár éves gyereket, és átnyújtottam a pánik közelében álló anyukájának, aki aztán heves hálálkodásba kezdett. Látszott rajtuk, hogy nem épp állnak a legjobbul anyagi helyzetben… nem is tudom, hogy ezt miért figyeltem meg, egyszerűen csak észrevettem.
Így szinte észrevétlenül bankjegyeket csúsztattam a nő táskájába. Jó sok, legnagyobb értékű bankjegyet… Majd egy puszit nyomtam a kislány arcára, és sarkon fordultam.
Miután elhessegettem az emlékképet, megfogtam a táskámat, és kiléptem a folyosóra. Bezártam a szobámat, a táskámba csúsztattam a kártyámat, és végighaladtam a folyosón, egyenesen a liftig. A cipőm kopogására a folyosó végén lévő srácokból álló csoport felkapta a fejét, és feltűnően végigmért. Én megálltam a lift előtt, és megnyomtam a hívógombot.
A srácok továbbra is engem fürkésztek, így én is vetettem rájuk egy csábos pillantást, majd ezután a szemem sarkából figyeltem őket. Nem voltak rosszak… Huszonkettő- huszonhat évesek lehettek, és kifejezetten jóképűek voltak. Talán… focisták lehettek. Valami nevesebb csapatból, ha ilyen luxus hotelben szállnak meg.
Ők továbbra is rajtam legeltették a szemüket, és elismerő szavakat susogtak. Elégedett voltam magammal, habár ezt a mai este folyamán már többször is éreztem.
Mikor megérkezett a lift, légiesen léptem bele, és megfordultam, így szemben találtam magam a becsukódó ajtón benéző zöld szemekkel. Rámosolyogtam a lift falán lévő önmagamra, és még egyszer átnéztem a kinézetemet. Tökéletes.
Legközelebb csak a különterem szintjén állt meg a felvonó, én pedig kiszálltam belőle. Kecses, de mégis gyors lépteimmel indultam meg a terembe, ahol látszólag már mindenki- a jegyespár kivételével- itt volt. A tekintetek rám szegeződtek, és Emmett emberi haverjai felől sóhajok szálltak fel, és az elismerő szavak sem maradhattak el. Mindezt egy elégedett mosollyal tituláltam egészen addig, amíg egy dühödt, halk, és rendkívül jellegzetes morgás csapta meg a fülemet. Mindez egyetlen személytől jött.
Nicholas… Egy fekete inget viselt, fekete nadrággal, és ugyancsak fekete nyakkendőt viselt. A szőke haja ugyancsak rendezetlenül állt, de ez így volt tökéletes. Passzolt hozzá, ez volt Ő. A hosszú asztal középső-területén ült, Bella mellett, a másik oldalán pedig egy hely, ami üresen állt.
Ahogy végignéztem a termen, feltűnt, hogy a jegyespárnak fenntartott helyet leszámítva ez az egyetlen üres szék. Akkor… Nem. Alice nem tehette ezt velem! Habár… ahogy elnézem, még menthető a helyzet. Az üres hely másik oldalán Felix ül… szóval talán túlélem az estét…
Végigsétáltam a termen, egyenesen a helyemhez, ami mint kiderült, tényleg nekem lett fent tartva. Amint meglátott Felix, felállt, rámmosolygott, majd kihúzta nekem a széket. Miután leültem, ő is visszaült a helyére, és biztatóan megszorította a kezemet. Én válaszként rámosolyogtam, és halkan elsusogtam egy köszönöm-öt. Alec és Sophie velem szemben ült, és bátorítóan nézett rám, ami újabb löketet adott nekem ahhoz, hogy kitartsak a mai este.
Pár perc múlva megjelent a jegyespár is.
Bridget csodálatosan nézett ki. Ragyogott a boldogságtól, a ruhája tökéletesen állt rajta, és mosolygott, ahogy szerelme karjaiba bújt.
Én továbbá a gondolataimba merültem.
Nem szégyellem. Elképzeltem magam, ahogy én állok az oltárnál, a vőlegényemmel az oldalamon… és nem tudtam mást odaképzelni, csak őt… őt, aki mellett ülök, aki rám sem néz, aki hozzám sem szól.
Bridget szavai ébresztettek fel az álmodozásomból:
- Jane… mit is mondhatnák néked? Szeretlek, és köszönöm, hogy itt vagy. Mind az, amin keresztül mentél az utóbbi időben, nagyon megviseld egyaránt téged, egyaránt engem. De ne aggódj, a feszültségek el fognak múlni, és minden rendeződni fog. 
Boldog mosollyal az arcán intézte hozzám a szavait, amik igazán meghatottak. Halkan elmotyogtam egy köszönömöt, miközben a szívemhez szorítottam a kezeimet. Ez azt jelentette, hogy szeretlek.
Ő mindig mellettem volt, amikor kellett. Én is segítettem neki, és ő is nekem. Ez így volt fer, és a barátom. Bármit megtennék érte, csak egy szavába kerülne…
A beszéd végeztével a jegyespár leült, majd hoztak ételeket. Egy apró krumplit szedtem a tányéromra, így nem lesz feltűnő, hogy nem eszek… azzal majd csak elnyammogok valahogyan…
Egy kést és egy villát kaptam a kezembe, majd apró falatokra vágtam a zöldséget, és Felix fürkésző tekintetét éreztem magamon. Az első falatot a számhoz emeltem, majd gyorsa lehúztam a villáról a burgonyát, és rágás nélkül lenyeltem.
- Túléltem. –suttogtam Felix-nek.
Kitört belőle a nevetés, és én is így tettem. Elkuncogtam magam. A szörnyű íztől eltekintve, ami a számban uralkodott, jól éreztem magamat. Csodálatosan.
A nevetésre mindenki felénk fordult, és mosolyogtak. Én megöleltem Felix-et, aki továbbra is kuncogott, és arcát a hajamba fúrta.
- Annyira röhejesek vagyunk. –jegyeztem meg.
- És? –kérdezett vissza kuncogva.
- Nem illik a kinézetemhez. –vigyorogtam.
- Ohh, elnézést, Hölgyem. –húzódott el tőlem- Sajnálom, hogy nem Önhöz méltóan viselkedtem…
- Ugyan, semmi gond. –legyintettem nevetve.
Visszafordultam a „kajámhoz”, és újabb falatot vettem a számba. Közben a könyököm véletlenül hozzáért Nich karjához, és mintha áramosság futott volna végig rajta, elrántotta a kezét.
Halványan megráztam a fejemet, majd legyűrtem az emberi étel többi darabját is, és mintha elégedetten jól laktam volna, hátradőltem a székben.
Bridget egy vicces, de dicsérő pillantást küldött felém, mire elvigyorodtam.
- Hogy vagy, Jane? –kérdezte Alec.
- Tökéletesen. –kuncogtam.
- Beszélhetnénk? –hallottam a halk, rekedtes és visszafojtott hangot a bal oldalamról.
- Természetesen. –bólintottam, majd felálltam.
Kimentem a teremből, Nicholas pedig követett. Mint mindig, tökéletesen nézett ki. Ha lett volna időm rá, most elmerengtem volna, de jelenleg lefoglalt, hogy miért hívhatott félre beszélgetni.

- Mi a gond? –álltam meg a fal mellett, a táskámat szorongatva.
Megállt előttem, jó pár méterre, és engem fürkészett.
- Hogy vagy? –kérdezte hanyagul.
- Mihelyt feldolgoztam a történteket, tökéletesen leszek. –válaszoltam mogorván.
- Nem úgy tűnt, mintha még nem lennél túl rajtam. Olyan jól bújogattál ahhoz a Felixhez. –morogta.
- Ohh, képzeld csak, nem minden körülötted forog. Fáj, mi? –tekertem a fejemet- És én még reménykedtem, hogy normális beszélgetés elé nézünk.
Sóhajtottam egyet.
- Lehetne normális, ha te nem csinálnád állandóan ezt!
- Mit? –kérdeztem vissza.
- A női hisztit!
- Na jó, Nicholas! –álltam elé- Most fogd be!
- Miért? Mi lesz, ha nem? Megkínzol? Újra elmész, ahogy a csata előtt is? Netán most tényleg meghalsz? –kiabálta.
- Azt akarod? –kérdeztem halkan.
- Igen, azt akarom! –ordította a szemembe.
Mintha minden elcsendesült volna… a teremben az ismerőseim- vámpírok- még levegőt sem vettek. Hallottam, ahogy valaki hátratolja a székét, és az ajtó felé indul meg, de megállítják, így az ajtók csukva maradtak, egyedül hagyva engem, és Őt.
Nem tagadom. Abban a pillanatban, csak egy másodpercre, de lehullott a maszkom. Újra az a megtört lány lettem, aki már hónapok óta vagyok… Szemeim szúrtak, a kezeim megremegtek… Lehajtottam a fejemet, és megfordultam.
Mögöttem egy lift volt, épp most szálltak ki belőle a vendégek. Sietős lépteimmel felé kezdtem el menni, és nem tagadom, a vége felé már szinte futottam. Messzebb van ez a lift, mint gondoltam…
- Jane! –kiáltotta utánam Nich.
Épp beálltam a liftbe, és már csukódtak is az ajtók, én pedig lecsúsztam a tükörfal mentén. Az arcomat a tenyereimbe temettem, és néma csendben, a gondolataimba merültem.
Már el kellett volna indulnia ennek az átkozott felvonónak! -tudatosult magamban.
Felnéztem, és felpattantam. Nich állt a csukott ajtók helyén, és engem nézett.
Most nem azokat a mérges szemeit szegezte rám… most gyámoltalan volt, kedves és…bánatos. A régi Nicholas-t láttam magam előtt…
- Sajnálom. –állt be a liftbe.
- Húzz innen! –dörmögtem.
- Nem. –tekerte a fejét, és elém állt.

- Azt mondtam, hogy menj ki innen! –szóltam rá, és ellöktem magamtól.
Nem kellett sokat várnom, hogy újra közel legyen hozzám. Nich hozzám vetődött, az egyik kezét a fejem mellé- a tükörnek- nyomta, a másikkal pedig a derekamat ragadta meg, és közelebb húzott magához.
Megcsókolt. Újra, újra, és újra. Olyan hévvel és szenvedéllyel, mint talán még sosem. Nyelveink vad táncot jártak, és legközelebb csak akkor váltunk szét, amikor megállt a lift, és egy fiatal srác szállt be.
Úgy rebbentünk szét, mint a madarak, és a felvonó két legtávolabbi részébe mentünk.
A szemünk sarkából figyeltük egymást. A srác, aki beszállt a felvonóba, most engem nézett, és elismerően füttyentett. Zavartan és türelmetlenül néztem, ahogy a gombok sorban felvillannak, míg végül megállt az én szobám szintjén, így Nich és én kiszálltunk. Megvártuk, míg becsukódik a lift ajtaja, és újra egymásnak estünk.
Elváltunk egy kicsit, és előkotortam a táskám aljából a kártyámat, majd kinyitottam a szobám ajtaját.
Újra az ajkaira tapadtam, majd közben kioldoztam a nyakkendőjét, és levettem róla.
Aztán ujjaim szőke, rövidebb tincseibe siklottak, a másik kezem pedig az inge alá, a hasizmára tévedt. Ahogy megérezte simogató kezemet, belenyögött a csókunkba, majd megragadta a hajtűimet, és egy határozott mozdulattal kihúzta azokat, ennek következtében a kontyom széthullott, és tincseim elterültek a vállamon.
Az ajkaimról áttért a nyakam kényeztetésére, miközben felkapott, és az ágyig lépdelt velem. Ott elfektetett rajta, majd a vállamat is végigcsókolta.
- Hogy kell levenni ezt a nyamvadt… -kezdett el morogni.
Elkuncogtam magam, majd megemeltem a felsőtestemet, hogy megtalálhassa a ruhám cipzárját. Végül leszedte rólam a koktélruhámat, és a dekoltázsom csókolgatásához kezdett.
Jóleső bizsergés rázta meg a testemet, majd hirtelen ötlettől vezérelve fordítottam magunkon, így én kerültem felülre. Ráültem a csípőjére, és szó szerint letéptem róla az ingjét.
- Majd veszel másikat. –csókoltam meg, majd a szájáról áttértem a nyakára, onnan pedig a mellkasára. Elégedett sóhaj hagyta el a száját, majd fordított rajtunk.
Szenvedélyesen csókolt, miközben levette magáról a nadrágot, és kezeivel végigsimított a nyakamtól kezdve az egész testemen. A jóleső bizsergés újra birtokba vette a testemet, de most nem tétlenkedtem.
Kényeztettük egymást, kiismertük egymás testét, és nem álltunk meg.
Életünkben először, egymással szeretkeztünk.
~
A mellkasán feküdtem, és az izmait simogattam.
- Nem is értem, hogy ezt miért gondolhattad. –tekerte a fejét- Mindig téged szerettelek. Nehéz bevallanom, de Katheryn csak egy… pótlék volt. Mindig te jártál a fejemben, és nem mertem beismerni, hogy…hogy szeretlek, hogy hiányoztál…
- Én is szeretlek téged. –csókoltam meg- Te is nagyon hiányoztál nekem. Te tartottad bennem a lelket… vagyis az, hogy ha kiszabadulok, te vársz rám… Nem kicsi volt a csalódottságom…
- Sajnálom. –ölelt megához.
- Az a lényeg, hogy most minden rendben… -mosolyodtam el.
- De várom, hogy láthassam Bridget arcát, amint meglát minket. –vigyorodott el ördögien.
- Hát igen, emlékezetes lesz. –kuncogtam, majd a nyakamhoz nyúltam, viszont ott nem találtam meg, amit kerestem- Hol van?
Gyorsan felültem, és a szememmel az ágy körül kezdtem el keresgélni.
- Micsoda, Kicsim? –kérdezte, és ő is felült.
- Az ékszereim. –mondtam kétségbeesve.
- Észre sem vetted, hogy levettem rólad? –vigyorgott- A szekrény fiókában vannak, ne aggódj.
- Huh. –fújtam ki a levegőmet - Gonosz vagy. Rám hozod a szívbajt. –kuncogtam, mikor átöleltem a mellkasát.
- Én is szeretlek téged. –nyomott egy csókot a fejem búbjára.
- Tudom. És nagyon jó érzés. –vigyorogtam, majd újabb, szenvedélyes csókban részesítettem.

Jane ruhája

Más élet- II. 53. fejezet

Sziasztok!

Először is, le kell szögeznem, hogy egész jól vagyok :) A műtétkor nem volt semmi gond, és utána sem :) Így el tudtam készülni a fejezettel :)
Köszönöm szépen Anikónak és Trixinek, hogy aggódott és szorított értem :)
Jó olvasást!
Puszii

94.fejezet- Vagyis II. 53. fejezet
(Bridget)

Mosolyogva tettem be az utolsó bőröndöt is a kocsi csomagtartójába. A reptéren vagyunk, egy jó pár órás repülőút után Washington államba értünk. A többi poggyászt a családunk többi tagja már elpakolta, és el is száguldottak az autókkal. Alice a többi cuccot külön szállítatja ide. Vagyis esélyem sincs, hogy megnézzem a ruhákat, vagy akár bármi mást, ami az esküvőhöz tartozik. Lecsuktam a csomagtartót, és beültem az anyósülésre. Emmett vezetett, és most végre élvezhettünk egy kicsit egymás társaságát, más fürkésző szemeitől távol. Most boldogan kulcsolta össze az ujjainkat, és kezeinket a sebváltóra tette.
Reggel van, pontosabban délelőtt. Ahogy az egyik régi tanárom mondani szokta: A mutató most ért a kanyarba.  A kocsiban lévő digitális óra 11:56-ot mutatott. A Nap legnagyobb örömünkre nem süt. Alice szerint az elkövetkezendő jó pár napban Forks területét meg sem közelítik a meleg napsugarak. Így gond nélkül fog lezajlani az esemény.
De mit is várnék az én kedvenc szervezőzsenimtől? Alice mindent tökéletesen megszervezett. Reményeim szerint egy apró baki sem lesz. Hisz nem engedné, hogy bármi is belerondítson életem legszebb napjába. Mert remélem a legszebb is lesz. Sőt, biztos vagyok benne, hogy az lesz.
Hisz minden tökéletes lesz…
- Min gondolkodsz ennyire? –simogatta a kezemet Emmett.
- Csak elmerengtem Alice szervezőképességének tökéletességéről… -kuncogtam a csalafinta, megtekert megfogalmazásomon.
- Én meg azon, hogy voltaképpen el leszünk zárva egymástól… -sóhajtotta.
- Jaj, Kicsim. –mosolyodtam el- Ennyit ki kell bírnunk. Ott leszek melletted, csak épp…
- Nem szeretkezhetünk. –szusszantott- Alice-féle szervezés. Annyira, de annyira…
- Ezt ő találta ki. Bele kell törődnünk. –simítottam végig az arcán- Meg amúgy is. Utána bőven lesz időnk egymásra.
- És?
- És ki foglak engesztelni… az összes hibámért, amit az elmúlt évtizedekben követtem el ellened irányulóan. –kuncogtam pimaszul- Úgyhogy készülj fel, mert sok dolgunk lesz…
- Alig várom. –csillantak fel a szemei –Nem szeretnél egy kicsit mesélni a terveidről?
- Ha ezt kívánod… -vigyorogtam, és az ördögi terv megfogalmazódott a fejemben.
- Igen-igen. –részesített egy féloldalas mosolyban, melynek következtében a gödröcske megjelent az arca oldalán.
- Tehát… Megfogom –a drámai hatás kedvéért pimaszul elvigyorodtam-, végigsimítok rajta- álmodozást tettetve motyogtam-, majd az ujjaim közé zárom –nyaltam meg a számat- és…
- Igen?
- Végül megfogom, és beledobom a mosógépbe, majd kimosom azt az átkozott zoknit. –tekertem a fejemet, és kitört belőlem a nevetés.

Emmett csak dühödten szusszantott egyet, majd megrázta a fejét, és kibámult az ablakon, valamint elengedte a kezemet, és inkább a sebváltót markolászta.
- Most nem fogsz hozzám szólni? –kérdeztem, és az arcát kezdtem el fixírozni.
A mimikája pusztán azt árulta el, hogy keményen küzd azért, hogy teljesen kifejezéstelen arcot tudjon mutatni, ami nagyjából sikerült is.
- Tehát nem… -sóhajtottam jókedvűen- Rám sem szegezed azokat a csodálatos szemeidet, amiket annyira, de annyira imádok?
Továbbra is az utat nézte, és mereven bámult ki a szélvédőn.
- Ugyancsak nem. –mondtam- Hmm… Nem szólsz hozzám és rám sem nézel… Tömören, és lényegre törően: nem veszel tudomást rólam. Ez kezd érdekes lenni… Vajon meddig bírod?
Teljes testemmel felé fordultam, és a hátamat az ajtónak döntöttem, majd csillogó szemekkel néztem végig rajta. A vezetéshez szükséges mozdulatokon kívül semmit sem csinált. Belegondolva ez eléggé vicces.
- Úgy érzem magam, mint az óvodában. –kuncogtam- És te is annyira édes vagy, mint egy négy éves, barna, göndör hajú kisfiúcska, akinek az anyukája azt mondta, hogy most nem ehet csokit. Tökéletesen lemásoltad egy édességtől megfosztott kis srác reakcióját, és talán még érzéseit is. Tehát végig gondolva… egy gyerekhez megyek feleségül. Ami ugye nem engedélyezett, egyrészt, mert tizennyolc év alatt nem igazán lehet házasodni, másrészt, mert tizennégy év alatt mindenféle szexuális kapcsolat liliomtiprásnak számít… Hm… vég kell gondolnom ezt a házasságot…
Elgondolkodva néztem ki az üvegen, és a mosolyomat alig bírtam visszafojtani.
Emmett felém kapta a pillantását, és megilletődve, valamint kis félelemmel nézett rám.
- Ugye nem akarod lemondani az esküvőt? –kérdezte kétségbeesve.
Továbbra is a szélvédőn kifelé bámultam. Ha ő ezt tette velem… Nem szeretek adós maradni.
- Ugye? Bridget! Ugye még hozzám akarsz jönni? –jöttek az újabb kérdések.
Csak beharaptam az alsó ajkamat, és oldalra biccentettem a fejemet.
- Kérlek, válaszolj, Bridget! –kérlelt.
- Hát persze, hogy akarom ezt az egészet, butus. –mosolyogtam rá, és felé fordítottam a tekintetemet.
Megkönnyebbülten felsóhajtott, és elmosolyodott.
- Annyira édes vagy, amikor durcizol. –kuncogtam –De szeretlek. És csak, hogy tudd, nagyon várom az esküvőt, és semmi pénzért sem mondanám le.
- Én is szeretlek. –mosolygott.
Pár perc múlva megálltunk a jól ismert szálloda előtt. Alice abban a szállóban foglalta le a szobákat, amiben Emmett és Én megszálltunk pár héttel ezelőtt. Sheraton Seattle a hotel neve.
És mi várunk? Minden vendég itt lesz elszállásolva, és a Volturi fizeti a számlát. Caius azt mondta, hogy szeretné kivenni a részét, így a szállodai számlát lestoppolta. Én, amikor ezt megtudtam- az indulás előtt- csak megráztam a fejemet, és mosolyogva felhívtam.
Kivettük a bőröndünket a csomagtartóból, és kézen fogva bementünk az ajtón.
A márvány padlóra lépve újra elöntött a jó érzés, és Emmett keze átsiklott a derekamra, és közelebb húzott magához, miközben elégedetten elmosolyodott.

Hát igen, szerintem neki is felrémlett az itt töltött programunk egyike…
- Végre itt vagytok. –szökkent elénk Alice, mellé pedig Jasper sétált –Emmett, te Jasper-rel egy szobában leszek, én pedig a menyasszonyt rabolom el.
Felnyögtem, és Emmett mellkasába fúrtam az arcomat.
- Ments meg! –suttogtam halkan.
- Felejtsd el, Bridget. A többi vendég nem sokára megérkezik. Nekik is kivettük a szobákat. Jasper segít majd Bella és Edward párosának elosztani, hogy kik melyikbe kerülnek. Hatkor kezdődik a party, és addig még rengeteg elintézni valónk van.
Karon ragadott, és húzni kezdett. Időm sem volt elköszönni Szerelmemtől, ami eléggé elkeserített. Főleg, amikor visszafordultam, és szembetalálkoztam szomorú tekintetével… azt hittem, hogy megszakad a szívem. Végül kikerültem Alice-t, és Em felé kezdtem el szaladni, majd a nyakába ugrottam, és vadul megcsókoltam.
- Majd… hatkor találkozunk. –suttogtam a szájába, lepattantam róla, és Alice felé indultam.
Ő csak vigyorogva nézett rám, és aprót rázott a fején, majd felírt valamit a kezében tartott jegyzettömbbe. Végül elindult, nekem pedig gyorsítanom kellett az emberi tempómon, hogy beérjem.
- Mi a terv, főnök? –kérdeztem.
- Felhívom a virágosokat, megérdeklődöm a kajakiszállítást, megkérdezem, hogy minden rendben van-e a tortával…
- Oké-oké. Rendben. Holnap hogy lesz a sorrend?
- Úgy, hogy te szépen tizenegyig az ágyban pihensz. Engem nem érdekel, hogy mit csinálsz, de addig valószínűleg egyedül leszel. Aztán… elmegyünk a villába, majd először jön a manikűrös és a pedikűrös, aztán a fodrász, majd a sminkes, végül felöltözöl. Mint tudod, ötkor kezdődik a szertartás, hat óra alatt bőven végezni fognak, így még marad időd izgulni is. –vigyorgott.
- Hm… oké. –bólogattam –És ma?
- Ma…- sóhajtotta- Mivel már jócskán elmúlt egy óra van öt óránk mindenre… Tehát… először is, kipakolunk a bőröndökből, tartunk egy rögtönzött ruhapróbát, aztán szépen elmész zuhanyozni, majd megcsinálom a hajadat és a sminkedet. És végül felöltözöl.
- És te? –kérdeztem.
- Ugyan ebben a sorrendben, csak épp Bella segít nekem. –kuncogott.
- Öhm…oké. A vendégekkel sem találkozhatok a party-ig.
- Majd hárman látni akarnak… -vigyorgott- De erről nem árulok el semmit. És ne is próbáld megnézni. Esélyed sincs, hogy megtudd, ugyanis Bella mindenkit levédett.
Dühösen szusszantottam egyet, majd megálltam Alice mellett, aki gyorsan lehúzta a kártyáját a zárban, aminek következtében kinyitódott az ajtó, mi pedig bementünk.
Nem szeretem a meglepetéseket!
És ezt ők pontosan tudják, és direkt teszik ezt velem.
- Hm… Mekkora szekrények. –hallottam Alice elégedett hangját balról.
Ahogy körülnéztem egy egész lakosztály tárult a szemeim elé. Halvány rózsaszínes falak, mályvaszínű függönyök és szőnyegek. A nappali közepén egy világos bőr kanapé, kettő fotellel, köztük egy üvegasztal, valamint a plazma TV helyezkedett el. Egy falat teljesen üveg borított, amin ki lehetett menni az óriási erkélyre, amiről- ahogy elnézem- csodálatos a kilátás.
Végül megfogtam a bőröndömet, és a hálóba húztam.
Ott a szoba közepén egy óriási franciaágy állt, mellette kettő éjjeliszekrény. Jobb oldalt egy ajtó volt, ami a fürdőszobába nyílott. Mellette egy nagy, tükörajtós szekrény állt. Az ágy túloldalán, az ablakok előtt pedig kettő fotel foglalt helyet. Az óriási teret csak még nagyobbá tették a világos falak és a nagy ablakok.
- Megfelel?
- Elnöki lakosztályt vettél ki? –kérdeztem vissza.

- Természetesen. A menyasszonynak a legnagyobb luxus jár. –kuncogott, és elkobozta a bőröndömet, majd kipakolt belőle –De ne aggódj, a te drága és egyetlen vőlegényed is hasonló szobában van.
- Én nem aggódok. –mosolyogtam.
~
Körülbelül egy óra múlva, a rögtönzött ruhapróba után a fürdőbe küldött.
A neszesszeremet letettem a fényes márványpultra, és belenéztem a tükörbe, ahonnan látszódott az egész fürdőszoba. Egy óriási sarokkád volt a bal oldalon, vele szembe, vagyis tőle jó pár méterre egy zuhanykabin, Az óriási tükör előtt volt a kézmosó pult, beleépítve pedig kettő darab csap.
Jó sok habfürdőt folyattam a kádba, majd ráengedtem a meleg vizet. Ledobtam a ruháimat, és beleültem a habok közé.
~
Jó másfél óra múlva törölközőbe csavarva, meleg gőzzel együtt léptem ki a fürdőből.
- Végre. Már negyed hat van. –tekerte a fejét- Még szerencse, hogy csak te vagy hátra.
Végnéztem rajta, és igaza volt. A haja és a sminkje is kész volt, csak fehérneműben állt előttem, kezében a hajszárítóval és egy fésűvel.
- Ülj le a székre, megcsinálom a hajadat. –kuncogott.
Így tettem, így fél perc múlva már zúgott is a hajszárító. A száraz tincseimet kivasalta, majd feltűzte a hajamat, és elegáns, sötétbarna virágokat megmintázó csatokat dugott a kontyomba. Maga felé fordított, és miután lehunytam a szemeimet, a sminkem is elkészült. A rózsaszín, és a krémszínnel dolgozott. A szemhéjamra mind a kettőből került, az ajkaim rózsaszínek lettek, a szempilláim pedig feketén kunkorodtak felfelé.
- Hogy elment az idő… -nézett az órára- Tíz perc múlva hat. Hozom a ruhádat, vedd fel a dolgokat az ágyról.
Bólintottam, majd magamra kaptam a pántnélküli melltartót, majd a hozzá passzoló tangát is.
Alice visszatért a ruhámmal, és abba is belebújtam, majd felvettem a krémszínű tűsarkúmat is.
A tükör felé fordultam, és megcsodáltam magamat. A ruhám fehér volt és pánt nélküli. Az anyag felső rétege csipke volt, valamint a mell alatt egy vastag, bézs színű szalag futott.
- Jöhetünk? –kopogtattak.
- Persze, addig én megyek. Bells-nél van a ruhám. –kuncogott Alice, és egy köntösben elsuhant.
Az ajtóban a három Volturi vezető állt. Aro és Caius fekete öltönyt húzott magára, Caius pedig egy fekete vászonnadrágot, fehér inget, és vörös nyakkendőt.
- Gyönyörű vagy. –mosolyodott el Aro.
- Köszönöm szépen. –öleltem meg.
- Hát persze, hogy az. Mi más lenne? –rántott magához Caius, és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
- Örülök, hogy boldog vagy. –ölelt meg Marcus is.
- Köszönöm, hogy itt vagytok. –mondtam elérzékenyülve.
- Természetes. –mosolygott Aro.
- Hoztunk neked valamit… -motyogta halkan Marcus.
- Ja, igen. –kapott a fejéhez Caius.
Előhúzott a zsebéből egy lapos dobozt, majd kipattintotta azt.
Benne egy virágokat megformáló nyaklánc, és hozzávaló fülbevaló volt.
- Egy igazi régiség… -mondta Aro- Már több évszázada a Volturi tulajdonában áll, és most rád szeretnénk adni.
- De nyugi, holnapra is tartogatunk valamit. –kacsintotta Caius, majd a nyakéket feladta rám.
Én betettem a fülbevalókat is, majd mosolyogva vettem fel a táskámat.
- Köszönöm. –suttogtam, majd újra megölelgettem őket.
- El kell rabolnom a menyasszonyt. –kopogott halkan Emmett.
- Akkor mi megyünk is. Lent találkozunk. –mosolyodott el Caius, majd elköszöntek, és lementek.

- Csodálatos vagy. –mosolygott.
- Köszönöm. –csókoltam meg –Te is jól nézel ki.
Egy világos-szürkés farmer volt rajta, bézs színű inggel, és a vállára vetve egy nadrághoz passzoló zakó.
- Mindenki lent van. –karolta át a derekamat.
Elindultunk, és a hallban lévő –valószínűleg minket váró- nő elirányított minket a különterembe.
Egy óriási, terembe vezetett minket. Egy hosszú asztal volt középen, az asztalfőnél kettő hellyel. A többiek már ott ültek, és minket figyeltek. Végmentünk a termen, majd leültünk a helyünkre. Ahogy elnéztem, Alice előre beosztotta az ülésrendet is, ugyanis mindenki előtt ott díszelgett a saját nevével ellátott kiskártya. Az emberek pezsgőt iszogattak, a vámpírok pedig beszélgettek.
Mindenki itt volt, akit az esküvőre meghívtunk… A farkasok, Emmett emberi haverjai, a Denali klán, a Volturis barátaim, pár ismerősünk, és természetesen a Cullen család.
Emmett-el összenéztünk, majd felálltunk, ő pedig újra a derekamra tette a kezét.
- Sziasztok. –szólalt meg- Köszönjük szépen, hogy eljöttetek. Nagyon sokat jelent nekünk, de főleg Bridget-nek, hogy ilyen sokan összegyűltünk…
- Tudjátok, most azért beszélünk. –vettem át a szót- Mert holnap, az esküvőn nem mi mondjuk a beszédet, hanem a legjobb bátyám a világon. –pillantottam Jasper-re –Azért szerettük volna ma áthágni Alice terveit.
- Mert olyan jó idegesíteni a legjobb hugicát. –kuncogott Emmett.
- Tehát… Mielőtt még az én szeret teljes vőlegényem teljesen elterelné a szót a témától. –kuncogtam- végigmondom ezt az aprócska kis beszédet. Köszönetet kell mondanunk… De főleg nekem. A szüleimnek. Apa, és Anya. Nagyon szépen köszönöm, hogy felneveltetek, és megtanítottatok, hogy nem megy minden úgy, ahogy én szeretném. Hogy meg kell tanulnom harcolni a megálmodott célomért. Hogy nem engedtétek, hogy teljesen elkanászodjak.
- Habár a pimaszsága ellen tehettetek volna valamit. –szólt bele Emmett, majd egy csókot nyomott az ajkaimra, és elkuncogta magát.
- Tehát… Nagyon köszönök mindent, amit értem tettetek, és sajnálom, amit tettem. Szeretlek titeket, és nálatok jobb szülőket el sem tudnék képzelni. –szóltam Anya szemeibe nézve, akinek arcán végfolyt pár könnycsepp, ezért Apa ingjébe fúrta az arcát.
- Aztán Prue, az én Drága Testvérkém. –kuncogtam- Örülök, hogy még mindig az a szeleburdi csaj vagy, aki mindig is voltál. Matt és te tökéletes páros vagytok, az örök boldogság garantált. –kacsintottam rá –Elisabeth és Petric. Csodálatosak vagytok. Petric, te mindig itt voltál mellettem, és támogattál engem. Lisa… tedd boldoggá ezt az őrültet.
- Ja, Petric, ha valami rosszat tenne ez a lány –szólt közbe Emmett- Akkor nyugodtad büntesd meg.
A többiekből kitört a nevetés, és Petric magához ölelte a vigyorgó lányt, miközben a következő szavakat formálta a szájával: Meglesz!
- Carlisle és Esme! –mosolyogtam rájuk- Köszönöm. Köszönöm, hogy befogadtatok, hogy kiálltatok értem, hogy megbocsájtottátok a szörnyű viselkedésemet… Örökké hálás leszek nektek mindenért, amit tettetek nekem. Ti vagytok a legjobb pótszülők a világon… mert bizony ti befogadtatok a családotokba, és lányotokként szerettetek. Imádlak titeket.
Esme elérzékenyülve törölte meg a szemét, és Carlisle kezét szorította meg.
- Bella és Edward… -kezdte Emmett- Ezt mindenképp én akartam elmondani. Edward… Te vagy az egyik legjobb bratyó a világon. Imádlak a földbe tiposni, persze csak ha engeded…
- Nem is tudsz a földbe tiporni. –szólalt meg Edward.
- Ebbe most ne menjetek bele. –kuncogtam.
- Szóval… Köszönöm, hogy segítettél nekem… Bells… Remélem megneveled ezt az őrültet, és légy szíves büntesd meg, amiért megszakította a beszédemet…
Bells felkacagott, én pedig visszavettem Emmett-től a szót.
- Jane… mit is mondhatnák néked? Szeretlek, és köszönöm, hogy itt vagy. Mind az, amin keresztül mentél az utóbbi időben, nagyon megviseld egyaránt téged, egyaránt engem. De ne aggódj, a feszültségek el fognak múlni, és minden rendeződni fog. 
- Nicholas… Öcsipók. –kuncogott Emmett- Te sosem változol. Mindig ugyan az a szeleburdi, gyámoltalan kis teremtés maradsz.
- Aro, Marcus és Caius… -sóhajtottam- Imádlak titeket, nem tudok másképp fogalmazni. Köszönöm azt a rengeteg időt, amit nekem szenteltetek. Negyediknek beválasztani egy ilyen fiatal csajt… megtiszteltetés.
- Kiérdemelted. –kiabálta be Caius.
- Caius, te semmit sem változol! –kacagtam- Gil, remélem tudsz belé nevelni egy kis illemet.
- Megpróbálkozok vele. –vigyorgott.
- Sophie, Felix és Dem… Olasz barátaim. –mosolyogtam –Köszönöm, hogy ott voltatok nekem, és átsegítettetek a nehéz időkön. Alec… Nem tudom meghálálni, hogy velem voltál. Hogy mindennek ellenére segítettél nekem.
- Nincs mit köszönnöd, kislány. –vigyorgott rám.
- Evezzünk más éghajlat felé… -kacsintottam –La push-i srácok és Betsy –utaltam a farkasokra- Köszönöm, hogy eljöttetek. Megtiszteltetés, hogy egy ilyen eseményen megjelentetek, annak ellenére, hogy mekkora a rivalizálás köztünk. –kacsintottam.
A farkasok elnevették magukat, és egy kis nasit dobtak a szájukba.
- Most én szólok, Kicsim. –mondta Emmett- Osztálytársaim… Hát, mit is mondhatnák… Egy jó ideje nem voltam suliba, de nem úgy tűnt, hogy hiányoznák- kacsintott Em- De mindegy is… Remélem jól fogjátok érezni magatokat.
- És végül, de nem utolsó sorban… A világ legjobb tanúihoz szólnák…
- Először Jas, hadd húzzuk még a kicsit Alice agyát. –kuncogott Emmett.
- Ahogy szeretnéd, Szívem. –mosolyogtam- Tehát Jasper… A világ legeslegjobb bátyját kaptam meg. Mellettem voltál, amikor kellett, kiálltál értem, szerettél, és elfogadtál olyannak, amilyen vagyok. Ezért… sosem fogok elég köszönetet elkántálni neked, de bőven van időnk… És végül Alice. Mit is mondhatnák az én szervezőzseni, legjobb barátnőmnek? Köszönök mindent. Köszönöm, hogy velem voltál. Köszönöm ezt a csodálatos rendezvényt. Köszönöm azt a sok percet, amit a szervezéssel töltöttél, hogy ez az esemény a legszebb nap legyen életemben. Nem tudom meghálálni, amit értünk tettél. És tudom, hogy ez a kis beszéd rendhagyó, de remélem nem sértődsz meg miatta.
Válaszként felállt, és megölelt, majd a fülembe suttogott:
- Te vagy a legjobb, Bridget. Megérdemled ezt.
Elmosolyodtam, és engedtem, hogy visszaüljön a helyére.
Apa és Anya is jöttek megölelgetni, én pedig válaszként Anyu könnyét töröltem le, míg Apa kezet fogott Emmel.
- Ennek annyira esküvő hangulata van. –kuncogtam, mikor leültem.
- Elő party. –válaszolta Alice.
~
Az este végeztével, vagyis az étkezés és a beszélgetés befejeztével a vendégek sorban mentek fel a szobájukba.
Alice kézen ragadt, és engem is felhúzott a szobámba, majd magunkra zárta az ajtót.
- DVD? –emelte fel a táskáját.
- Tőlem mehet. Válassz te, nekem mindegy. Valamit kezdenünk kell magunkkal éjszaka. Mert én nem tudok csak úgy ülni. –ráztam meg a fejemet, majd lehuppantam a kanapéra- Izgulok.
- Nem kell, minden rendben lesz. –mosolyodott el, majd ő is leült.
- Remélem is. –kuncogtam, és elindult a film.

Bridget ruhája

Volturitól kapott nyakék

Frissről :)

Sziasztok!

Hm... villám gyorsan telik a nyár, már csak pár hét van hátra belőle... Ez eléggé lelombozó számomra :)
A fejezeten dolgozok. Írom, írom, írom és írom. Próbálom előre megírni.
De attól függetlenül még nem száz százalék, hogy kész lesz.
Ugyanis... holnap, vagyis kedden egy műtét elé nézek. Senkinek sem kell megijedni, egy egyszerű kis beavatkozás lesz, amit megjegyzem, már negyedszer végeznek el...
Tehát... remélem senki sem fog megsértődni, ha egy kicsit csúszni fogok vele, nem tudom, hogy a műtét után milyen állapotban leszek, de igyekszek :)
Puszii mindenkinek :)

Más élet- II. 52. fejezet

Sziasztok!
Köszönöm szépen a kettő darab kommentet, név szerint Anikónak és Trixinek.
Jó olvasást.
Puszi

93. fejezet- Vagyis II. 52. fejezet

(Bridget)

- Valami gond van a szervezéssel. Elkeveredtek az adatok, a szállodával gond van, nem lett felvéve a csoport. És… sajnos így, egy héttel a rendezvény előtt már nem tudunk szállást és termet biztosítani a csoport számára.

- Hogy micsoda?

Alice és az én szavaim egyszerre csendültek fel, és mindkettőnk hangjából kihallatszódott a kétségbeesés.

Prue hirtelen felkacagott mögöttünk, mire odafordultunk, felcsendült a zene. Értetlenül néztem körbe, mire az öltönyös alak vigyorát pillantottam meg, ahogy nekiáll a terem közepe felé menni, közben meglazította a nyakkendőjét, végül kioldotta azt.

És akkor leesett.

- Alice. –visítottam, mire mellettem termett.

- Nem én hívtam. Ígértem, hogy nem teszem. –kacagott fel.

Aztán a többiekre siklott a tekintettem, és megpillantottam Sophie, Gil és Nancy elégedett arcát.

- Ők voltak, igaz? –böktem feléjük.

- Azt hiszem együtt intézték. –bólintott.

- Hát, ha már itt van, használjuk ki az alkalmat… –kacsintottam, és a sztriptíz táncos felé indultam. Hátulról átkaroltam a hasát, és az ingje legalsó gombját gomboltam ki, majd leültem a többiekhez.

A táncos felhúzott szemöldökkel, pimasz mosollyal nézett rám, majd táncolni kezdett, és sorban vette le a ruháit.

Jane-re siklott a tekintetem, aki a falat bámulta, és elég elkeseredett tekintete volt.

A táncoshoz mentem, majd a fülébe susogtam.

- Látod ott azt a szőke lányt? –kérdeztem, mire bólintott –Most jó pár bankjegyet csúsztatok a nadrágod farzsebébe. –és tényleg így tettem –Kérlek menj oda, és a tánc többi részét vele tedd meg.

- Rendben. –szólt mély, dörmögős hangján.

Úgy tett, ahogy mondtam. A zene ritmusára, és Jane segítségével levette a nadrágját és az ingjét is, míg csak egy- megjegyzem gusztustalan- férfitangában rázta magát.

Viszont Jane arca mindenért kárpótolt. Szemei óriásira tágultak, teste megmerevedett, sűrűn pislogott, és szája szétnyílt a meglepettségtől. Szőke, loknis haja az arcába hullt, farmerbe bújtatott lábait keresztbe tette.

Sophie-hoz mentem, aki vigyorogva nézte a jelenetet.

- Bocsi, hogy elmulasztom ezt az alkalmat. Jane jobban megérdemli. –kuncogtam.

- Semmi gond. –vigyorgott –Ez az arckifejezés mindent megér.

A végére Jane is belelendült. Vigyorogva táncolt a pasival, aki ugyancsak élvezte, hogy egy személy a teljes figyelmét neki szenteli.

Viszont amikor ledobta az utolsó ruhaneműt is magáról… Na, ilyenkor döntöttem el, hogy hozok pár italt.

- Dave… keverek pár koktélt. –vigyorogtam.

- Nem bírod a sztriptíz táncosokat?

- De. Bírom őket. Csak épp… úgy érzem, hogy ezzel becsapom Emmett-et. –mosolyodtam el, miközben az italokat kevertem –Bonyolult a női logika, néha még magam sem értem, szóval ne kérdezd, hogy miért érzem ezt.

- Eszemben sem volt. –kuncogott.

- Akkor jó. –vigyorogtam pimaszul, majd a kész italokat egy tálcára tettem, és kivittem őket az asztalhoz.

A csajok lekaptak egyet-egyet a tálcáról, majd meghúzták. A vámpírok csak ültek, és bámulták a műsort, én pedig jót derültem Jane arckifejezésén. ~
Elment a sztriptíz táncos, én pedig még mindig Jane arckifejezésén mulattam. Egyszerűen hihetetlen. És az a felüdülés, ami akkor jelent meg az arcán, amikor elhalkult a zene…
Le kellett volna fényképezni. De mint később kiderült, ezt meg is tették. Pontosabban kamera veszi az egész estét, és szerintem fényképek hada lesz egy héten belül egy külön albumba, elzárva a kíváncsi férfi szemek elől.
Mosoly. Ez az a dolog, amely mindegyikünk arcán megtalálható volt. Mosolyogtunk és jó kedvünk volt. Mondjuk egy leánybúcsún milyen kedv lehet? Lelombozódott, lapos hangulat? Az nem Alice szervezésére vallana. Ilyen nem történhet meg az ő jelenlétében. És hálás vagyok neki. Rettentően sokkal tartozok neki, és ezt még meg kell hálálnom. Igaz, még nem tudom, hogy hogyan, de megoldom… fantáziám nekem is van…
- Itt van négy óra, Csajok. –kacagott Alice- Ideje lesz a következő feladatnak.
Elnevettem magam, és megráztam a fejemet, majd átvettem a felém nyújtott telefont. Csörgött…
- Igen? –szólalt meg az álmos, kiakadt férfi hang.
- Ő… hello. –szóltam bele, majd a többiek felé néztem, akik csak vigyorogtak, majd elém toltak egy papírt, tele kérdésekkel –Csak pár kérdést szeretnék feltenni…
- Mondja. –sóhajtott fel.
- Először is a nevére lennék kíváncsi…
- Emmett. Elég lesz ennyi, vagy vezetéknév is kell?
- Elég lesz. –nyögtem ki.
Emmett?? Alice hol talált Emmett nevű pasit, a vőlegényemen kívül?
- Férjhez megyek. Magához... vagyis… egy olyan nevű férfihez, aki ugyancsak azt a nevet viseli, mint Ön.
- Értem. –kacagott.
- Arra lennék kíváncsi, hogy… maga szerint, mi a boldog házasság titka?
Zavartan felhúztam a szemöldököm, ahogy végigolvastam a papíron lévő kérdéseket. A csajok nevettek mellettem, Alice pedig próbálta csitítgatni őket, de végül belőle is kitört a kacagás.
- Nem vagyok házas, de azért megpróbálok válaszolni… Hát… várja friss vacsorával a férjét, lehetőleg minden este… Adja meg a férjének, amit szeretne… Alkudozzanak, ha nem jutnak egy álláspontra, viszont Ön sose engedjen a feltételeiből, de a férje sem legyen papucs. Az gáz. Amúgy mennyi idő is van?
- Hajnali négy óra múlt durván öt perccel. –mondtam reflexből.
- Két óra múlva kelhetek… -sóhajtott fel.
- Mondhatom a következő kérdést? –szóltam, mire egy apró igen hallatszott a vonal másik oldaláról –Tehát… Eddig hány nővel volt szexuális viszonya?
Ezért még lecseszem a csajokat. Ez Tanya kézírása… még visszakapják.
Emmett- a vonal másik végén- köhögni kezdett, majd nevetni.
- Hát… nőcsábász fajta vagyok, szóval pontosan nem tudom… Komoly kapcsolatom eddig csak kettő volt, azok évekig tartottak, most pedig az egyéjszakás kalandok előnyeit élvezem.
- Oké… Ez durvább kérdés lesz… Mire rá nem vesznek ezek a csajok… -sóhajtottam fel, majd feltettem a kérdés- Melyik pózt kedveli leginkább?
- Hát… Mindegyik a kedvenceim között van. Ezt nem fejteném ki.
- Ne is. –kuncogtam, mire belőle is kitört a nevetés –Köszönöm a segítségét. Jó munkát, és ha ezek után még vissza tud aludni, akkor jó éjszakát…
- Magának pedig jó mulatást. –nevetett még mindig, majd csak az üres tárcsahang zúgott.
- Ezért még megfizettek. Esküszöm, még visszakapjátok. –jelentettem ki.
- Rendben. Alig várom. –kacagott Alice- De most csináljunk csoportképet, aztán enni kell. A hidegtálak már régóta a hűtőben vannak… Igaz, nem lesz semmi bajuk, de mégis.
- Tömören: Irány csoportképet készíteni. –kuncogott Prue.
Kimentünk az óriási klubhelyiségbe, majd jó pár srácot magunk köré hívva csináltuk meg az első képet. A másodiknál már Kevin karjaiban voltam, aki a kép elkészítése pillanatában épp a nyakamba csókolt. A következő képeknél Dave behívta közénk a Limuzin sofőrjét, így ők is beálltak közénk, a fényképezés jogát pedig átadtuk egy vadidegennek, de a részegségéhez képest csodás képeket készített. Az utolsó képeken a következő alakzatot vettük fel: minden csajszit egy-egy férfi dobta fel, ezért csodálatos és vicces pillanatképek készültek.
Végül minden segítséget egy-egy itallal köszöntünk meg, Kevin-t magunkkal hívva indultunk vissza a különterembe. Az emberi lények enni álltak neki, mihelyt Alice előhozta az öt, vagyis 5 darab óriási hidegtálat. Ahhoz képest, hogy alig van olyan a körünkben, aki megeszi, rengeteget rendelt. Ha úgy nézzük, mindenkinek jut háromnegyed hidegtál, ha nem több.
Igaz, Alice Dave-nek, Kevinnek, és George-nak, a limuzin sofőrje elé is tett tálat.
Betsy vigyorogva nézte Kevin-t, majd Elisabeth-et félrehúzva mondta el neki a nagy hírt. De édes…
- Betsy bevésődött. –suttogtam Prue fülébe, aki tanácstalanul nézte az eseményeket.
- Kibe?
- Na szerinted? –vigyorogtam el, és a fejemmel Kevin felé intettem.
- Komolyan? –mosolyodott el- De aranyos.
Erre csak bólogatni kezdtem, majd Kev felé pillantottam. Ő épp engem nézett, így összetalálkozott a tekintetünk. Elmosolyodtam, ahogy meghallottam Betsy dühödt fújtatását, majd az ajtó felé intettem a fejemmel, ő pedig felállt, és oda ment, én pedig követtem őt.
- Mi a gond, Bridget? –kérdezte vigyorogva.
- Semmi különös… -mosolyogtam –Csak épp nem vagyok vak… Mit gondolsz Betsy-ről?
- Nem tudom, hogy mit láttál, de…
- Kevin! –szóltam re.
- Csodás csaj. Ez az alak, az illat, és a szemei… Csodálatos, zöld szemei vannak. Valahogy… furcsa, de jó kisugárzása van. És hihetetlenül jól érzem magam, ha mellette vagyok… –áradozott.
Elmosolyodtam, és hirtelen megöleltem, majd a fülébe suttogtam:
- Hívd el randira!
- Nem hiszem, hogy igent mondana.
- Milyen pipogya alak vagy te! –emeltem fel a hangomat –Nekem odaadod az alsódat, viszont ettől félsz?
- Cssst. –csitítgatott –Elhívom.
Diadalittasan elvigyorogtam, és megpaskoltam az arcát.
- Okos kisfiú. Díjazom az ilyen ötleteidet.
Elnevette magát, és kortyolt egyet az üdítőjéből, majd visszamentünk a többiekhez, és leültünk. Aprót löktem rajta, majd átültem Alice mellé.
- Mi a terv, Főnök asszony? –kuncogtam.
- Én most megyek az irodába. Nem sokára visszajövök. Durván húsz percre lesz szükségem.
- Rendben. –bólintottam –Nos emberek, ki jön táncolni?
Sorban pattantak fel, és követtek ki, a többi bulizó fiatalhoz.
Egy óráig, talán tovább is táncolhattunk, amikor úgy döntöttünk, hogy ideje visszamenni a különterembe, hogy ihassanak a farkasok, illetve emberek.  Dave hozta is nekik az italokat, amiket azonnal lehúztak, így jöhetett a második kör.
Alice is visszatért, jó pár borítékkal, és egy feltekert pergamennel a kezében.
Mindenki kezébe nyomott egy-egy borítékot. Az én kezembe a legvaskosabb borítékot nyomta, amit nem engedett azonnal kibontani.
- Először oda szeretnénk ezt adni… -mosolyodott el.
Egy ölelés után a kezembe adta a pergament, amit én mosolyogva oldottam ki.
A következő szavaktól a mosolyom vigyorrá alakult, és éreztem, hogy örök emlék marad a mai leánybúcsúm: " Bridget Bather Hale részére!
Alulírott Leánybúcsúztató és Asszonyi Alkalmassági Bizottság és Ítélőszék ezennel igazoljuk, hogy az előttünk megjelent XY kiállta az összes  próbát, és készen áll a házasságra, az asszonyi életre, valamint az ezzel járó, minden kihívásra. Ezen ok írat birtokában jogosulttá vált arra, hogy Emmett Mccarty Cullen-nal 8.hó 2.nap házasságra lépjen. Továbbá ezennel befogadjuk a született feleségekből és vén szatyrokból álló "Ötye" /Öreg Tyúkok Egyesülete / elnevezésű, titkos szervezet tagjai közé. Ezúton kívánunk az eljövendő házasélethez sok sikert, kitartást és boldogságot!

 Megjegyzés: Érthetetlen! Tudod, milyen szép Velünk az élet és Te mégis másra vágysz... Belevágsz az ismeretlenbe! Bátor vagy ám! Pedig még élhetnél…:) De tényleg… annyira bátor vagy, hiszen :
• Kiállsz a sok ember elé, pedig tudod, hogy a hátad mögött a frizurádról beszélnek…
• Hófehér ruhát veszel fel, pedig tudod, hogy a fehér kövérít…
• Mosolyogsz és megköszönöd az ajándékokat, pedig tudod, hogy a fele étkészlet, a másik fele pedig kenyérpirító...
• Hazudsz a papnak („Míg a halál el nem választ…”), pedig tudod, hogy már az első meccsnél kispadra leszel ültetve…
Olyan bátor vagy! És ezt mi nagyon tiszteljük Benned!! :)”

A pergamen alján pedig a leánybúcsúztató meghívott tagjainak aláírása szerepelt.
- Köszönöm, Csajok. –öleltem meg őket, és összecsavartam az oklevelet, majd újra átkötöttem a szalaggal.
- Azt hiszem ideje lesz hazaindulni. –mosolyodott el Prue, amint a széken üldögélő, álmosan dülöngélő és ásítozó Caroline felé intett.
- Igen, végül is, fél hat van... –kuncogott Alice –Nos, akkor szedelőzködjük össze a cuccainkat, és menjünk.
Így is tettünk, így tíz perc múlva már a limuzinban ültünk, ami hazafuvarozott minket.
Pontosabban először a farkasokat, valamint Prue-t és Carol-t kitettük a szállodánál, amit Alice fizet, majd a Cullen villához mentünk.
Gil elaludt a kocsiban, így őt felkaptam, és felvittem a vendégszobába, hadd aludjon. Nancy követett minket, őt pedig a másik vendégszobába irányítottam, és pár perc múlva hallottam, ahogy elalszik.
A szobámba mentem, gyorsan átöltöztem, és átfésültem a hajamat, majd lementem.
A Denali klán női tagjai a nappaliba telepedtek le, és Esme-vel beszélgettek. Mint kiderült, Esme és Carmen már jóval éjfél előtt megjött, azóta beszélgettek.
- Alice... –mosolyodtam el, mire mellettem termett- Köszönöm ezt a csodálatos leánybúcsút. Hihetetlenül jó volt.
- Ugyan, semmiség. –ölelt meg.
- Bridget. –szólt Sophie, mire lementünk –Ha nem gond, Jane és Én elmennénk vadászni egyet...
- Persze menjetek csak. De ha nem gond, a területünket hagyjátok el... Tudjátok, hogy Carlisle nem szeretné, ha...
- Ne is folytasd, Bridget. Értjük. –mosolygott Jane- Még jövünk. Szia.
Intettek egyet, és elsuhantak, én pedig a bejárati ajtónál állva mosolyogtam.
Másodpercek sem teltek el, már mozgolódás hallatszódott, kocsik zúgása törte meg a csendet.
Egy-két perc múlva megjelentek az autók is, a legelső pont a bejárat előtt állt meg, Emmett pedig elsőként pattant ki belőle.
Azonnal hozzám szaladt, és a karjaiba vont. Mosolyogva öleltem át a mellkasát, és egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Szia. Hogy érezted magad? –mosolyogtam.
- Csodásan. –kuncogott –De az a telefonhívás... mi volt akkor?
- Nem az, amit mondtak. –kezdtem el tisztázni a helyzetet- Prue mindig ezzel szivatott, amikor telefonáltam. Hülyeségeket kiabál be. Ezután pedig Alice kikapta a kezemből az iphoneomat, és kikapcsolta, majd kivette a SIMkártyámat, így esélyem sem volt, hogy visszahívjalak.
Elmosolyodott, és megcsókolt.
- Gyere Em, nézd meg a képeket! –ragadta meg a karját Alice, és a nappaliba vonszolta.
Én követtem őket, és Szerelmem ölébe telepedtem, a szervezőzsenim pedig az ölünkbe tett egy albumot.
- Már volt is időd előhívatni és albumba rakni őket?
- Hogyne lett volna. Idősorrendbe van rakva. Úgy... kettő percet vett igénybe belerakosgatni az albumba. Nem volt valami nagy feladat. –rántotta meg a vállát.
Em nézegetni kezdte a fotókat, én pedig mindegyikről mondtam egy-egy információt. Pár képnél nagyon kiakadt. Például annál, amelyiknél Kevin alsóját tartom a kezemben, ő pedig hátulról átkarol, és egy puszit nyom a vállamra, vagy amelyiknél részeg emberek irogatnak a pólómra, a mellemnél. Az kiverte nála a biztosítékot, amikor a sztriptíz táncost karolom át hátulról, és kigombolom az ingjét. De aztán sikerült megnyugtatnom, hogy miért tettem, amit tettem.
- Ja, és ha tudtam volna, hogy ilyen ruhába mész el, el sem engedtelek volna. –fejezte be a hosszadalmas mondandóját, amiben elmesélte, hogy ők mit csináltak.
- És az én öltözetem, valamint a te bulid hogyan kapcsolódott össze? –kuncogtam.
- Sehogy, de ez eszembe jutott, és el kellett mondanom. –vigyorgott, és egy gyors csókot nyomott az ajkaimra.
- Te sosem változol. –tekertem a fejemet.
- Hát nem... De így szeretsz. –vigyorgott büszkén.
Magamhoz húztam, majd a szájába suttogtam:- Pontosan.
És megcsókoltam.

Más élet- II. 51. fejezet

Bridget

Sziasztok!
Köszönöm a négy darab kommentet. Tudjátok, megtehetném, hogy nem hozom nektek a frisst mondjuk... 6 komi alatt. De nem teszem meg. Mert időpontokhoz vagyok kötve, hogy a tervezett időpontra be tudjam fejezni a történetet. Annyit elárulok, hogy most tartunk a 92. fejezetnél( ez az!), és összesen 100 fejezetes lesz a történet :)
Jó olvasást,
Puszii

92. fejezet- Vagyis II. 51. fejezet
(Bridget)

Sóhajtva csuktam vissza a szememet, miközben szorosabban fontam a karjaimat köré. Meztelen testünk összesimult, én pedig jólesően megborzongtam, mikor a hátamat kezdte el simogatni. A vörös selyemhuzatos takarónkat Em még jó pár perccel ezelőtt rántott ránk.
- Kifelé a szobából. –visította Alice, miközben kilökte az ajtót.
- Alice, Drágám. –mutattam rá a tényre–Teljesen meztelenek vagyunk.
- Emmett. Kifelé. –utasította.
- Ahogy kívánod. –vigyorgott, és felállt.
A takaró lecsúszott róla, így fedetlenül hagyva legékesebb testrészét. Alice pedig gyorsan megpördült, és a falat kezdte el bámulni.
- Bridget-el ellentétben, én nem szeretnélek meztelenül bámulni, úgyhogy ha megkérhetlek, öltözz fel, és menj ki. –utasította Alice.
Elnevettem magam, és Emmett is hasonlóan tett. Közben magára kapott egy alsógatyát, egy farmert, a pólóját pedig a kezébe kapta.
- Jó mulatást, Kicsim. –lépett hozzám, és hosszú csókot nyomott az ajkaimra.
- Neked is, Szívem. –mosolyogtam rá, s ezután kiment, és becsukta maga mögött az ajtót.
- Ez a vőlegény. –tekerte a fejét Alice, és elvigyorodott –Ideje készülni. Sok dolgunk van.
- És mi lenne az a sok dolog? –kérdeztem vissza.
- Oh… úgy egy és negyed óránk van elkészülni. –villantott egy mosolyt, és elsuhant, majd visszatérve hozzám, ledobott elém egy táskát.

Bridget ruhája

Kivettem a benne lévő ruhákat, és elvigyorodva forgattam a kezemben. Egy fekete, francia bugyi méretű rövidnadrág volt benne, amin láncok tekeregtek. Előkerült még egy rózsaszín felső is, ami spagetti pántos volt, és középről indult egy csík, ami csillogó kövekkel volt kirakva, és végment a mellkasom közepén, egyenesen a ruha széléig, ahol aztán a mell-résznél elkanyarodott, és a szegély mentén végment, egyenesen hátra. Maga a felső is rövidebb volt, a köldökömig épp, hogy csak leért, és a kövekkel kirakott csíknál fel volt gyűrögetve az anyag.
A táska aljáról előkerült még egy pink tűsarkú is, amit vékony, fekete csipkeháló fedett be.
- Ezt komolyan gondoltad? –vigyorogtam rá.
- Teljesen komolyan. –mosolygott –A fiúk fél órán belül elmennek, szóval nem látják az öltözetedet. Mondjuk jobb is, mert nem hiszem, hogy a te drága vőlegényed elengedne ebben a cuccban bárhová is.
Elmosolyodtam, és a takarómba csavarva a fürdőmbe mentem.
- Lezuhanyozok, és megmosom a hajamat. Tegyél te is így, húsz perc múlva ugyanitt találkozunk. –adtam ki az utasítást, és villantottam egy vigyort, majd becsuktam a fürdőm ajtaját.
Úgy tettem, ahogy mondtam. Beálltam a forró vízsugár alá, a tusfürdőmmel átdörzsöltem magam, samponnal és balzsammal megmostam a hajamat, majd elállítottam a vizet, törölközőbe csavartam a testemet és a hajamat is, majd belebújtam a kikészített fehérneműimbe, és a szobámba sétáltam.
Alice épp akkor nyitott be a szobába. Egy póló volt rajta, short-tal, a feje tetején ugyancsak egy turbán volt, törölközőből, benne pedig a vizes tincsei.
Lenyomott a fésülködőasztalom elé a székbe, és nekiállt megcsinálni a hajamat. Először hajszárítóval megszárította, majd kivasalta a tincseimet. Végül lágy loknikat varázsolt belőle,és egy kis hajlakk segítségével tökéletes lett. Valami furcsa sprayt fújt rá, s mint később kiderült, ez csillám volt.
Én is megcsináltam a haját, a szokásos formára, majd ugyan azt a csillámos sprayt használatba véve fújtam a tincseire.
- Tökéletesen fogsz kinézni. –vigyorgott, és visszanyomott a székbe –Szemeket le.
Úgy tettem, ahogy mondta, és hallottam, ahogy kipattintja a szemfestékek tetejét. Éreztem, ahogy kihúzza a szememet, majd a szemhéjamat festi ki, végül a számra vitt fel rúzst.
- Nyithatod. –motyogta.
Ahogy gondoltam, Alice tökéletes munkát végzett. A rózsaszín árnyalataival dolgozott, egy kis füstös színnel megfűszerezve. Szemceruzával is kihúzta a szememet, és dús, fekete szempillákat varázsolt nekem.
Én hasonlóan tettem, csak a zöld színt használtam. A végeredmény hasonló lett, mint az enyém.
- Van tíz percünk. –mosolyodott el –És nagyon jó lett a sminkem, köszönöm.
- Én köszönöm. –öleltem meg –Akkor menj öltözni.
Elsuhant, és én is öltözködni kezdtem. Durván egy perc múlva már teljesen felöltözve álltam a szoba közepén, és épp a fekete kistáskámba dobáltam bele a legszükségesebb dolgokat.
Természetesen helyet kapott benne rúzs, szem-ceruza és spirál, parfüm, pénz és bankkártya, személyi, telefon, és papír zsebkendő.
Épp behúztam a cipzárt a táskán, amikor autók parkoltak le a ház előtt.
Kinéztem az ablakon, és megláttam a Denali klán női tagjait, valamint a másik kocsiból kipattanó Elisabeth-et és Caroline-t, végül pedig kiszállt Prue.
- Alice, ez a te műved? –kiáltottam ki vigyorogva.
- Inkább gyere le, és üdvözöld a vendégeidet.
Halványan megráztam a fejemet, majd a táskámat a karomra akasztva mentem le a nappaliba, ahol már a többiek vártak.
- Sziasztok. –vigyorogtam rájuk, és sorban megölelgettem mindenkit.
Nem voltunk sokan, csak tizenheten. Alice, Bella, Esme, Prue, Elisabeth, Betsy, Caroline, Carmen, Kate, Tanya, Irina, Jenny, Jane, Sophie, Nancy, Gil, és végül én.
Ahogy elnéztem, mint a nappaliban vártak rám, mire Alice megjelent egy dobozzal a kezében.
Az én drága szervezőzsenim is hasonló öltözetbe bújt, mint én. Egy fehér farmerrövidnadrág volt rajta, rózsaszín csipkés felső, ami szinte teljesen átlátszott, csak a mellrésznél volt még anyag. Hosszú, térd fölé érő bőrcsizmát viselt, tíz centis sarkakkal.
- Mindenki vegyen egyet. Ez viszont a menyasszonyé. –vigyorodott el, és a hajamba nyomott egy ördögszarvakkal felszerelt hajpántot, a többiek fejére pedig fehér illetve pink színű nyuszifül került.
- Alice, nem gondolod, hogy egy kicsit… –kezdtem.
- Túllövök a célon? –vigyorgott –Nem. És nem fogsz megállítani. Az évszázad legjobb leánybúcsúja lesz megtartva ma éjszaka, és ezt senki sem állíthatja meg.
Elvigyorodtam, és épp készültem megölelni, amikor egy óriási kocsi gurult be a ház elé, aztán dudálni kezdett.
- Itt a fuvarunk. Na, indulás csajok. –vigyorodott el, és kézen ragadott, majd kihúzott, egyenesen a kocsihoz.
Egy pink limuzin állt előttem. Az elegáns ruhába öltözött férfi sofőr épp kinyitotta az ajtaját, majd Alice belökött rajta, és ő is utánam szállt. Csodás volt odabent. Fekete-rózsaszín bőr ülőalkalmatosság volt beépítve mindkét oldalára, de óriási volt. A kocsi végében volt egy minibár-szerűség, ami dugig volt töltve italokkal.
Sorban ültek be a többiek is, még miután az utolsó csajszi után becsukódott az ajtó, körbenéztem. Mindenki mosolyogva figyelt, és ahhoz képest, hogy tizenhatan ültünk a kocsiban, bőven volt még hely.
- Akkor mehet a menet. –sikkantotta Alice, és elvigyorodott.
Poharak kerültek elő, kétféle itallal, ahogy elnéztem. Az egyikben vér volt –vagyis egy kis vízzel kikeverve, ahogy elnéztem-, a másikban pedig vörösbor.
Természetesen az embereknek, illetve farkaslánynak ment a bor, míg mi, vámpírok a higított vért kaptuk. Alice mindenre gondolt.
- És most koccintsunk a mi drága menyasszonyunkra, Bridget-re. Ez az utolsó bulid az esküvő előtt, mondhatni utolsó szabad éjszakád, úgyhogy most kell kirúgni a hámból. Mindent bele, csajok, számítok rátok is. –vigyorgott az én drága szervezőzsenim, és mindenki koccintásra emelte a poharát, majd középen összekoccant az összes kristálypohár, és mindenki meghúzta az italát.
Furcsa volt a higított vér, de elment. Legalább nem emberi ital. Így Caroline-nek sem tűnt fel, hogy nem bort iszunk, mert a két ital színe és állaga teljesen megegyezett.
- Kisasszony, oda mennek, amit megbeszéltünk telefonon? –kérdezte a vezető.
- Igen, George, amit mondtam. –vigyorgott Alice.
- Mi az úti cél? –kérdeztem.
- Ohh, majd megtudod. –kacsintott.
A karomat összefontam a mellkasom előtt, és morcosan néztem rá.
- Ne csináld. Úgysem hatsz meg minket. –szólt rám Bells.
- Mi? Már Bella is tudja? –sipítottam –Mindenki tudja, csak én nem?
- Nem. Csak Bells és Én tudjuk a célállomást. –vigyorgott rám.
Mosolyogva megráztam a fejemet, és lehúztam a pohár alján maradt italomat.
Hirtelen megcsörrent a mobilom, én pedig gyorsan kikaptam a táskámból, felvettem, és a fülemhez emeltem.
- Igen? –szóltam bele.
- Szia Kicsim. –hallottam Emmett hangját –Mi újság?
- Na de Bridget. –kiáltotta Prue –Úgy beszélgetni a jövendőbeliddel, hogy közben mások csókolgatnak? Ráadásul ilyen helyes, olaszos valakik? Na, ez nem semmi. Oh, ez a tejszínhab lenyalós dolgot én is akarom! A következő én leszek!
- Mit csinálnak? –kérdezte Emmett.
- És most szépen kikapcsoljuk a telefonokat. –vigyorgott Alice, és kikapta a kezemből az Iphone 4-emet, majd egy határozott mozdulattal kivette az akkumulátorját, az alól pedig a SIM kártyámat, amit a táskájába rejtett, a telóm többi részét pedig a kezembe nyomta.
- Így nincs kísértés, hogy visszakapcsold. –mosolygott rám Bella ártatlanul.
- Esme, ez összeesküvés. –mondtam hisztis hangon.
- Ez van, kicsim. –simogatta meg az arcomat.
Hirtelen megállt a Limo, és Esme és Carmen felállt.
- Jó mulatást, Lányok. –mosolyogtak.
- Hová mentek? –értetlenkedtem.
- Nekünk Carmennel ma este más programunk van. –magyarázta Esme–És hidd el, Bridget, jól fogtok mulatni. Ha ott lennénk, nem tudnátok magatokat rendesen elengedni. Úgy hogy… jó mulatást. Sziasztok. –mosolygott, letették a fejükből a nyuszifüleket, és kiszálltak, és a sofőr becsukta a Limuzin ajtaját, majd visszaszállt a vezető ülésbe, és már robogtunk is tovább.
- Tizenöten maradtunk. –mosolygott Lisa –Anya, remélem ki fogsz rúgni a hámból.
- Ígérem, úgy fogok viselkedni, mint ti. –vigyorgott –Mellesleg régen buliztam, itt az ideje egy rendes kiruccanásnak. Tehát Bridget, köszönöm a meghívást.
- Semmiség, Prue. –mosolyogtam.
- Amúgy is. Szükségetek van egy emberre, aki mindent megörökít. –vette elő a táskájából a kamerát, Carol táskájából pedig egy fényképezőgép került elő –Vagyis kettő.
- A-a. Caroline ki fog rúgni a hámból. Nem fogja megúszni arra hivatkozva, hogy neki fényképeznie kell. –mondta Alice sértődötten –Különben is. Szerintetek erre nem gondoltam?
- Alice. Ez felesleges kérdés volt. –mosolygott Tanya –Te mindig, mindenre gondolsz.
- Tudom. Épp ezért, Carol, nem hivatkozhatsz erre. –vigyorgott.
Carol elmosolyodott, majd visszamélyesztette a táskájába a gépét, és inkább egy kis szájfényt vitt fel ajkaira.
- Ígérem, az este folyamán hozzá sem fogok érni a fényképezőgépemhez. –jelentette ki.
- Örülök neki. –vigyorgott diadalittasan Alice.
- Megjöttünk, Kisasszony. –nyitotta ki az ajtót George.

Sorban kiszálltunk a kocsiból, és mosolyogva néztem körbe.
- Valahogy gondolnom kellett volna erre. –vigyorogtam a kiszálló Alice-ra.
- Mit hittél? Egy ósdi klubba megyünk? Az én szórakozóhelyem tökéletes erre. –mosolygott, és a bejárat felé kezdett el menni. Bal oldalról fütyülések, és elismerő szavak hada tört ránk, amit én csak vigyorogva fogadtam. Láttam, ahogy Carol elpirul, ami még nagyobb mosolyt csalt az arcomra.
- Hé! Ők miért mehetnek be sorban állás nélkül? –kiabálta egy férfi legelölről.
- A tulajt csak beengedik. –vigyorogtam rá, Alice pedig mellém szökkent.
- Hát igen, furcsa lenne, ha nekem is sorba kéne állnom. Meg egy leánybúcsú sorban állással kezdődjön? Az rombolná a hírnevemet. –kacagta, és behúzott az ajtón.
Még láttam a férfi megdöbbent arcát, aztán azt, ahogy a haverja hátba veri, majd becsukódott az ajtó.
Alice a klub végébe irányított minket, ahol egy különszoba volt. Hangszigetelt falak, külön bárpult, óriási bokszok, és középen egy rúd. A zene tombolt benn, lufik voltak mindenhol.
Beültünk a legnagyobb bokszba, és már jött is a pincér.
- David, hozz két üveggel a saját italomból, egy üveggel a legdrágább borból, és a lányok röviditalokat is szeretnének.
- Rendben, Alice. –mosolyodott el a srác, és felvette a rendelést.
Tüzedesebben meg tudtam vizsgálni. Fekete farmer volt rajta, márkás Supra cipő, egy fehér, feszülős póló, és egy fekete pincérkötény. Izmos volt, látszott rajta, hogy rendszeresen meglátogatja az edzőtermeket. Rövid, barna haját kissé felzselézte, és rettentően jól állt ez neki. Mosolyogva figyelte Carol-t, mert a lány nem tudta eldönteni, hogy mit igyon.
- Egy koktélt kér. –szóltam közbe.
Megfordult, így szembe került velem. Felhúzta a szemöldökét, és elmosolyodott.
- Igen?
- Pontosan. –mosolyogtam –Méghozzá egy Mojito lenne a megfelelő számára.
- Biztos benne? –kérdezett vissza.
- Tudod mit? Nem vagyok biztos benne. –mondtam ártatlanul, mire elvigyorodott –Én fogok elkészíteni neki egyet.
Felálltam, és kiugrottam a bokszból.
- Alice, megengeded?
- Persze, Bridget, menj csak, és alkoss. –kacagott, és láttam a tekintetében, hogy mindezt már látta egy látomásban.
- És David. –fordultam felé.

- Igen, Kisasszony? –mosolygott.
- Tegezz, kérlek.
- Rendben, Cica. –vigyorgott.
- És maradjunk a Bridget-nél. –mosolyogtam rá, és a pult mögé sasszéztam.
Végig éreztem magamon a tekintetét, ahogy a hátsómat és a fedetlen combjaimat bámulja.
Elővettem az alkoholokat, a gyümölcslikőröket, és egy epres koktélt kevertem neki. A pohárba tettem jégkockát, beleöntöttem az italt, egy fél epret tűztem a pohár szélére, és Carol elé vittem.
- David, nem kellene már hoznod azokat a röviditalokat? –simítottam végig a hátán.
Bólintott egyet, és mosolyogva elment az alkoholokért.
- Tessék, Caroline. Remélem ízleni fog. –mosolyogtam rá, és elé tettem a koktélt.
Felemelte, közelebbről is megnézte az italt, majd beleszagolt, és meghúzta. Elfintorodott, aztán vigyor csúszott az arcára.
- Ez isteni, Bridget. –jelentette ki.
- Örülök, hogy ízlik. –mosolyogtam.
David visszajött, kiosztotta az italokat, és jókedvűen, tálcával a kezében támaszkodott az asztalnak.
- És, Kislány, mikor lesz az esküvő? –kocogtatta meg Prue vállát.
- Hé. Én már férjnél vagyok, és van két gyerekem. Nem tervezek új házasságot. –kacagta a húgom.
- Nagyon félrelőttél, Dave. –vigyorogtam rá –Én hajtom önkéntes igába a fejemet.
- Ha ezt Em megtudja, hogy ilyen véleménnyel vagy a házasságról. –kuncogott Jenny –Szerintem nem lenne esküvő.
- Ja, mindenki tudja, hogy Emmett neked akar a legjobbat, Bridzs. –vigyorgott Tanya –Tehát ha nem akarod az esküvőt, könnyű szerrel lemondja.
- De a nászutat nem úszod meg. –nevetett fel Alice.
- Nem akarom lemondani az esküvőt. Régóta várok erre. –mosolyogtam –És ki ne akarná összekötni az életét az én Macimmal? –kérdeztem.
Mikor láttam, hogy mindenki válaszolni akar, feltettem a mutatóujjamat.
- Á-á. Költői kérdés volt. Senkinek sem adnám Őt oda. –vigyorogtam, és kinyújtottam rájuk a nyelvemet.
- Csajok, mehet a buli? –mosolyodott el Kate.
Felpattantunk, és Dave-et befogva táncolni kezdtünk. Nem is figyeltük a zenét, csak tomboltunk a kedvenc dalainkra. Mert Alice erre is gondolt. Valószínűleg külön lejátszási listát kreált nekünk, hogy csak a kedvenc számainkra mozoghassunk egész éjen át.
Így is tettünk, míg az óra elütötte az éjfélt. Ekkor Alice felállt a kis színpadra a rúdnál, és beszélni kezdett.
- Csajok. Rengeteg tervem volt a mai éjszakára, de mivel mindezt nem tudnánk bezsúfolni ilyen kevéske kis időbe, más megoldást választottam. –vigyorgott, és előhúzott egy gömböt, benne papír cetlikkel –Gyere, Bridget, húzz egyet.
Így tettem, ahogy mondta. Odasasszéztam hozzá, és kihúztam az egyik papírost, közben elvettem Alice erejét, majd rákacsintottam.
Kihajtogattam a cetlit, és döbbenten olvastam el a rajta lévő sorokat, majd elmosolyodtam.
A papírra Alice gyönyörű írásával ez volt felfirkantva:
    Gyűjts 20 jókívánságot a pólódra írva!
- Csak ennyi? –vigyorogtam rá.
- Itt egy póló. És igen, ennyi. –mosolygott, és a kezembe nyomott egy rózsaszín, kivágott és feszülős pólót.
Az elején ábrákból egy házaspár állt, alatta vastag és feltűnő betűkkel: Game Over.
Kuncogva megráztam a fejemet, majd felvettem a felsőt, és megragadtam az alkoholos filcet.
Kimentünk a különteremből, és körbenéztem.
Mindenhol emberek tomboltak, páran ültek a bárszéken, és az italukat iszogatták. Nagy levegőt vettem, és feléjük indultam. Egy részeges srácnál álltam meg először, majd miután pár sort firkantott a pólómra, mentem tovább.
Már tizenkilenc írásom volt, egy olyan sráchoz értem, akiben látszólag egy csepp alkohol sem volt. Kólát iszogatott, és a telefonját nyomkodta.
- Szia. –mosolyogtam rá –Kérhetnék egy szívességet?
- Oh, hello. –fordult felém –Persze, mi lenne az? Egy italt netán, vagy…?
- Nem, dehogy. –ráztam meg a fejemet –Leánybúcsún vagyok, és az a feladatom, hogy jókívánságokat gyűjtsek a pólómra. Te lennél az utolsó, akinek…
- Ne is folytasd. Már írom is. –vigyorodott el.
Kikapta a kezemből a filcet, és a dekoltázsomat körülírta, majd egy telefonszámot és egy nevet firkantott oda.
- Köszönöm szépen, örök hálám. –mosolyogtam- Amúgy Bridget vagyok.
Megpördültem, és elindultam.
- Én Kevin. És máskor is. –kiáltott utánam, és a nevetés kihallatszott a hangjából.
Visszasiettem a csajokhoz, és diadalittasan néztem rájuk.
- Készen vagyok. –vigyorogtam, és lekaptam magamról a pólót, hogy aztán megszemlélhessük azt.
Nem is kell mondanom, hogy miközben levettem a ruhaanyagot, az alatta lévő felsőm felcsúszott, és kivillant szinte az egész hasam, mire pár férfi felfüttyentett körülöttem, és sóhajok is hallatszottak.
Kacagva olvastuk el a jókívánságokat.
- Ezt nézzétek. Ez a legjobb. –kiáltott fel Irina –Sose engedd, hogy a férjed kihasználjon az ágyban. Ezt te tedd vele!
Felkuncogtam, és Alice-hez mentem.
- Következő feladat, főnökasszony? –mosolyogtam.
Elvigyorodott, és elém tolta a gömböt. Újabb cetlit húztam ki, és elolvastam, majd Alice kezébe nyomtam.
- Oh, ez verseny. –vigyorgott –Ki vállalkozik, hogy megmérkőzik Bridget-tel?
- Kezdem én. –jelentette ki Jane, és felállt.
- Szerezz meg egy alsógatyát, kérj egy részegtől dedikálást a hasadra, hívasd meg magad egy italra! Az nyer, aki előbb megteszi mindezt. –magyarázta Alice –A nyeremény még titok. Van… tíz percetek teljesíteni a feladatot.
Egyszerre indultunk meg a kijárat felé, ott pedig sok szerencsét kívántunk egymásnak, és indult a feladat.
Mosolyogva kerüldöztem az embereket, és végre megtaláltam, akit kerestem.
- Szia. Megint zargatlak.
- Állok rendelkezésedre. –fordult felém Kevin.
- Az jó. Sietni kéne. Furcsa kérésem lesz. Kellene a boxered. –vigyorogtam.
Felkacagott, és lepattant a székről.
- Nyolc perc múlva a férfimosdó előtt találkozzunk. Számítok rád. –mosolyogtam, és egy puszit nyomtam az arcára –Nekem most mennem kell teljesíteni a többi dolgot is.
Megpördültem, és folytattam a feladatomat.
Úgy öt perc után egy kriksz-krakszal a hasamon, és egy undorító, emberi itallal a gyomromban indultam a férfi mosdó elé.
Kevin már ott állt, egy fekete Calvin Klein alsóval a kezében.
- Köszönöm. Örök hálám. –vigyorogtam rá, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Semmiség. –mosolygott.
- Jut eszembe. Mi a kedvenc italod? –kérdeztem gyorsan.
- Nem vagyok válogatós. –jelentette ki.
- Rendben. Szia. –intettem, és elindultam a különterem felé.
Jane-el egyszerre toppantunk be, és elnevettük magunkat.
- Készen vagyunk.
- Döntetlen. –mosolyodott el Alice– Hihetetlenek vagytok.
- A következő feladatot nem én csinálom. –jelentettem ki –David, megkérhetnélek valamire?
- Persze, cica, mondjad. –hívott a bárhoz.
- Szeretném, ha minden italból gyűjtenél össze egy üveggel egy kosárba. Természetesen a legdrágább, legjobb fajtákat.
- Rendben. Adj öt percet. –vigyorodott, és már el is tűnt.
Alice most letette a gömböt, és kijelentette, hogy ideje szünetet tartani. Felnevettünk, és kiözönlöttünk a többi ember közé. Ott kezdtünk el táncolni, és sorban váltottuk a partnereinket.
David szavait hallottam meg az ajtóból, így arra fordultam. Vadul integetett nekem, és mikor észrevette, hogy őt figyelem, feltartotta a kosarat, és meglóbálta azt.
Elvigyorodtam, és felé indultam.
- Örök hálám, Dave. –vettem át a kosarat, és pár bankjegyet csúsztattam a farzsebébe, majd egyet a kezébe nyomtam –A kezedben lévőből fizesd ki az italt. A többi a tiéd.
- Köszönöm, Bridget. –mosolygott.
Bólintottam, és az italokkal a karomon indultam a srác keresésére.
Pár perc után meg is találtam, amint épp egyedül ül a bárpultnál. Újra.
- Miért vagy egyedül? –álltam mögé.
Megfordult a széken, és elmosolyodott.
- A többi haverom bulizik. Én csak a sofőr vagyok. –jelentette ki.
- De ezt azért elfogadod, ugye? –nyújtottam a kosarat –Köszönöm a sok segítséget.
- Ugyan, semmiség. –mosolyodott el, és átvette a felé nyújtott tárgyat, majd belenézett –De hisz ez… rengeteg. És Drága.
- Ja, és még egy valami. –jelent meg Alice –Ezt szeretném odaadni neked.
Majd átnyújtott egy VIP jegyet, ami-ahogy elnéztem- öt évre szólt.
- Nem fogadhatom el. –tekerte a fejét.
- A klub tulaja vagyok. –vigyorgott Alice –És az italokat is megérdemled. Csak fogadd el, és ne tiltakozz. Úgyis más választásod.
Elmosolyodott, majd megölelt minket, és végre elfogadta a kis ajándékokat.
- A többiek már visszamentek a különterembe. –motyogta Alice –Csak érted jöttünk ki.
- Oh… oké. –vigyorodtam el, és követtem őt, egyenesen hátra.

A többiek már tényleg bent voltak, Prue és Carol épp koccintottak, majd lehúzták a kupica italukat. Az ital erős illata alapján valami pálinka lehetett…
- Bocs, Alice, hogy most zavarlak ilyesmivel… –jött be David –De az úr azt mondta, hogy sürgős.
Egy öltönyös alak jelent meg az ajtóban. Az arcán lévő komolyságtól és érzelemmentes tekintettől eltekintve hihetetlenül sármos volt.
- Miss. Cullen? –kérdezte.
- Igen. Mi a gond? –állt fel Alice. Én is követtem őt, így ketten álltunk meg a fiatal férfi előtt.
- Valami gond van a szervezéssel. Elkeveredtek az adatok, a szállodával gond van, nem lett felvéve a csoport. És… sajnos így, egy héttel a rendezvény előtt már nem tudunk szállást és termet biztosítani a csoport számára.
- Hogy micsoda?
Alice és az én szavaim egyszerre csendültek fel, és mindkettőnk hangjából kihallatszódott a kétségbeesés.

Más élet- II. 50. fejezet

Jane

Sziasztok!
Háromnegyed kettő van, de készen van a fejezet :) Remélem mindenki örül neki ;D
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a kommenteket, és köszöntöm az új olvasóimat =)
Remélem mindenkinek meg fog felelni a fejezet, és írtok véleményt ;D
Pusziii


91. fejezet- Vagyis II. 50. fejezet
(Jane)

Jelentőségteljesen néztem az egyetlen emberre a körünkben. Ahogy észrevettem, semmit sem tud a vámpírlétről.
- Tömören: A verekedésnél elraboltak, fogságban tartottak, és most pedig kiszabadultam, majd idáig futottam. –motyogtam.
Nem akartam, hogy megtudja Katheryn, hogy mi is történt valójából. Akkor meg kellene tudnia, hogy vámpírok vagyunk, az pedig nem járja. Habár… ha megtudná, akkor meg kellene ölni… Hm, nem is olyan rossz ötlet véletlenül elkotyogni pár szót.
Edward elvigyorodott, és helyeslően bólogatott.
- Esetleg… az irodámban megvizsgálhatnálak? –kérdezte Carlisle.
- Természetesen. –álltam fel, és utána indultam.
Jött velem Bridget, hisz kivizsgálásra nem fog sor kerülni, pusztán elmondom nekik a nem burkolt verziót.
Pár perc múlva már a kényelmes bőrfotelben ültem,Carlisle irodájában. Ők arra vártak, hogy elmondjam a történetet, én pedig összeszedtem a gondolataimat.
- Szóval… Bridget, nem lenne könnyebb ha megnéznéd az emlékemet, és átadnád Carlisle-nek? –kérleltem –Nincs erőm elmondani.
- Ha szeretnéd, Jane. –ült mellém, a karfára, és megfogta a kezemet, én pedig elindítottam az emlékeimet:

„Csata. Volturi katonái harcolnak a várat elfoglalni vágyó vámpírokkal. Az ellenség tábora tapasztalatlan, félénk és újonc. Én próbálom kiszűrni a vezetőiket, és azokkal végezni, hogy aztán a többi katona irányítás nélkül maradjon, és így könnyű dolgunk lesz. Sorban vettem észre a fejeseket, és rövidke közelharc után a máglyára vetettem őket.
Hirtelen erős kezeket éreztem meg a mellkasom körül, majd elnyelt a sötétség.
Éber voltam, csak épp nem uraltam a testemet. Mintha egy nagy, sötét verembe dobtak volna. Éreztem, ahogy rángatnak, ahogy belém-belém rúgnak, ütnek vagy épp harapnak. Nem éreztem az idő múlását.
Egyszer csak arra eszméltem fel, hogy egy kőtömbnek esek. Innentől láttam, hallottam, éreztem, csak a mozgásomtól fosztottak meg. Így nehéz lesz kiszabadulni…
Hetek teltek el, én pedig mozdulatlanul terültem szét. A torkom eszméletlenül kapart, és az egész testem sajgott. Többször jöttek be, hogy megfosszanak egy-egy testrészemtől, majd megvárták, míg visszaforradt, és újra kínozni kezdtek.
Nem észleltem az idő múlását, csak feküdtem, és már azt kívántam, hogy vége legyen. Hogy megöljenek, széttépjenek, és elégjek. Már megváltás lenne.
Nap, mint nap hallgattam, ahogy beszélgetnek. Mesélnek egymásnak, veszekednek, vagy épp nevetnek. Így tudtam meg, hogy a csatát végül megnyertük, csak pár vámpír menekült meg az ő táborukból.
Már napok óta tervezgettem, hogy hogyan szabadulhatnák ki. Ha többen vannak itt, akkor semmi esélyem.
Eljött, amire vártam. A többiek -hárman- elmentek vadászni, és csak egyetlen fogva tartóm maradt itt. Megvártam, míg bejön a cellámba, aztán mélyen a szemébe néztem. Pár másodperc múlva fájdalmas ordítással esett földre. Ahogy gondoltam, megszűnt a bénaságom, így felpattantam, széttéptem az embert.
Tüzet raktam, majd felgyújtottam. Elbújtam az erdőben, és megvártam, míg a többiek is visszaérnek. Szerencsémre először az egyikük jött, akivel gyorsan végeztem, majd pár másodpercre rá a másik kettő is. Őket nehezebben, de végül máglyára dobtam.
Körbenéztem, és ismerősnek tűnt a környék. Rohanni kezdtem, és levadásztam egy közelembe kerülő állatot. Rémes íze volt, de most nem volt időm, sem erőm emberekre vadászni. A torkomban lévő kaparás enyhült, de egyáltalán nem szűnt meg.
Csak rohantam előre, és gyengének éreztem magam. Igaz, vámpírként ez lehetetlen, mégis így éreztem magam. Nem testileg, de lelkileg teljesen kimerültem.
Futottam a célom felé, egyre közelebbről hallottam a hangokat, majd megpillantottam az ismerős tisztást, és a túl végén a házat. A Cullen villa. ”

- Innentől pedig ti is tudjátok. –motyogtam.
Bridget ölelésében találtam magam. Szorosan húzott magához, és sorban küldte az emlékképeket. A csatát, az eljátszott halálomat, Alec reakcióit, Emmett-el való veszekedését, a Volturi reakcióját, és mindent, ami azokban az időkben történt.
- Köszönöm. –suttogtam.
Még előttem élt az arc. A bátyám arca. A megtört tekintete, a halálra vált kifejezése, majd a zokogás, ami kiszűrődött a bezárt ajtón keresztül.
Miért nem tudtam értesíteni őket? Vagy jelet adni, hogy élek.
És Nicholas. Miért teszi ezt? Ezzel a… nővel van együtt. Nem szeret? Csak hazugság volt, ami történt köztünk? Csak hitegetett?
A neki írt levél. Mi lehet vele? Valószínűleg már rég az egyik szeméttelepen van, a sok rothadásnak indult élelmiszer mellett.
Zokogni akartam. Kiborulni. Törni és zúzni. Nem akartam senkit magam mellé. Csak elmenni, egyenesen Volterrába, hogy ott aztán Alec karjaiba boruljak, és kiadjam az elmúlt hetekben felgyülemlett keserűségemet és feszültségemet.
Órákig álltunk így. Bridget engem ölelt, én pedig gondolkodtam. Carlisle közben kiment, és lent elmesélte a történteket a többieknek. Hallottam a reakciókat, és elképzeltem az arcokat.
- Carlisle mondta, hogy igyál vért. Én pedig adok kontaktlencsét. –mosolygott rám, és elém tolt egy zacskó donorvért.
- Köszi. –motyogtam.
Gyorsan kiszívtam a zacskóban tartózkodó folyadékot, majd behelyeztem a barna kontaktlencsét.
- Bridget. Mi a franc volt annyira fontos? –hallottam a hangot.
- Csitt. –vigyorodott el Bridzs.
Bólintottam egyet, és éreztem, hogy Bridget körbevon a pajzsával, és teljesen elzár a külvilágtól. Valószínűleg az illatom is eltűnt, mert nem éreztem semmi mást, csak Bridget-et, és a házban tartózkodó többi személyt.
- Gyere az irodába. –visította a szőke lány, és engem belökdösött egy raktárszoba-szerűségbe, ami az irodából nyílik, majd egy kacsintás mellett rám csukta az ajtót.
Innentől csak a hallásomra tudtam figyelni, amit teljesen ki is használtam.
Nyitódott az ajtó, majd vissza is csukódott.
- Miért hívtál?
- Van egy meglepetésem. –válaszolta Bridget.
- És mi az? –kíváncsiskodott.
- Gyere. –visította Bridget.
Kicsaptam az ajtót, és Alec nyakába ugrottam. Szorosan öleltem át, ő pedig automatikusan fonta körém a karjait.
- Jane. –sóhajtott fel, és még erősebben szorított magához.
- Hiányoztál, Bátyuskám. –mosolyodtam el, és az arcomat a mellkasába temettem.
- Mi történt? –kérdezte meg hirtelen.
- Ezzel ráérünk. Csak…csak legyél itt. –suttogtam, és a szemem szúrt.
- Zokogd ki magad, Hugicám. –susogta, és leült velem a kanapéra.
Tudtam, hogy Bridget már nincs itt. Kiment a szobából, valószínűleg le, Emmett-hez.
- Nagyon-nagyon hiányoztál. És annyira rossz volt. –keseregtem –És sajnálom, hogy ezeken kellet keresztül menned. Bridget megmutatta az emlékeit, nagyon sajnálom. Én nem akartam.
- Jane. Jane, Jane, Jane. Miért hibáztatod magad? –sóhajtotta- Ne aggódj. Nem hibáztatlak téged. Örülök, hogy itt vagy. Így is teljesen őrült voltam. Nem csodáltam volna, ha Sophie kidob. Elviselhetetlen voltam. Élő halott. És… hiányoztál. Őrülten hiányoztál. Egy időben az is megfordult a fejemben, hogy utánad megyek… mármint a halálba.
- Sosem bocsájtottam volna meg magamnak. –tekertem a fejemet –Szeretlek, és nagyon hiányoztál. Te tartottad bennem a lelket…és Nich. Az, hogy újra láthatlak titeket. De csak neked örülök.
- Én is szeretlek téged, Hugicám. –mosolyodott el.
- Menjünk le a többiekhez. Elég volt a drámázásból. –motyogtam.
- Ha szeretnél. –karolt át, és az ajtó felé irányított.
Pár másodperc múlva már lefelé lépdeltünk a lépcsőn, és épp egy beszélgetés fültanúi lettünk.
- A koszorúslányruhák megérkeztek? –sikkantotta boldogan Bridget.
- Mik érkeztek meg? –kérdeztem értetlenül.
- Ohh, még nem is meséltem volna? –morfondírozott.
- Nem mesélted. –kuncogtam.
- Ennyire hiányos a memóriád? –jött a magas, lenéző hang az egyetlen emberi lénytől.
- Nem, tökéletes az emlékezetem. –dörmögte Bridget–Összeházasodunk Emmett-el. Augusztus másodikán. És tudod ki lesz a koszorúslányom?
- Én. –vigyorgott önelégülten Katheryn.
- Prudence. –mosolygott Bridget, majd elém szökkent, és a fülembe súgott: –És Kate. Na nem, mintha akarnám. És szerinted ki lesz a harmadik?
- Ez csodálatos ötlet, Bridget. –sikkantotta boldogan Alice–De jó, hogy egy ruhával többet rendeltem.
- Te vagy az, Jane. –susogta a fülembe.
Felsikkantottam, és boldogan öleltem magamhoz.
- Köszönöm. –visítottam.
- Ugyan, semmiség.
- Bridget… –motyogtam.
- Tudod, hogy hiányoztál.
- Te is nekem. –öleltem.
- Mi? Ő most jött, és már koszorúslány? –visította Kath.
- Ne már. Megint kezdi. –dörmögte Bridget.
- Ráadásul ezek az ocsmány ruhák lesznek. Nem is tudtam választani! Én ilyet nem veszek fel!
- Én most fognám be a helyedbe. –mondtam felé fordulva.
Rengeteg önuralom kellett ahhoz, hogy ne kínozzam meg. A legkisebb erőfeszítésbe sem telt volna.
- Már miért fognám be? –visította –Nem fogom be! Nekem másik ruha kell. Mást veszek fel, vagy ott sem leszek.
- Látod, az jó ötlet lenne. –vetettem oda.
- Nem. Az esküvői ruhája is ocsmány lesz, és az egész esküvő rémes.
- Fogd be! –ordítottam rá– Nem a te esküvőd! Nincs beleszólásod! Azt sem értem, hogy mi a francnak vagy itt! Húzzál el innen!
- Te sem itt laksz, mégis itt vagy, és parancsolgatsz nekem! –ordított.
- Cseszd meg! –visítottam, és épp készültem bevetni az erőmet.
Nich elém ugrott, és engem lefogva próbált meg megállítani.
- Te meg engedj el. –ordítottam rá –Azonnal!
Ellöktem magamtól, mire végrepült a nappalin, és csúszva megállt a falnál.
- Gyere, Jane. Menjünk fel. –motyogta Bridget.
- Igen, Jane. Hallgass csak a fő kurvára! Igaza van. –visította.
- Na, most volt elég. –állt fel Emmett– Katheryn, te nem tudom, hogy mit képzelsz magadról, de a helyedbe leállítanám magamat. Nincs jogod elbírálni a szervezésünket, a ruhát, és főleg nem Bridget-et. Egy árva szavad sem lehet rá, mert százszor, sőt ezerszer jobb személy, mint te. –mondta gyilkos hangon.
Katheryn megdöbbenve ült. Úgy tűnik, rendesen meglepte Emmett fellépése. Gondolom eddig csendben meghúzódott a háttérben, és csak Bridget lenyugtatásával foglalatoskodott.
- Most pedig, vagy hazahúzol, vagy befogod azt az óriási szádat. -mondta végül.
Carlisle és Esme ledöbbenve ültek a kanapén, látszólag meglepte őket az emberlány ordítozása, valamint az én reakcióm is. Nich csak ült a falnál, és gondolkodva meredt maga elé. Bridget Emmett karjaiba bújt, ugyan így tett Alice is, csakhogy ő Jasper mellkasát ölelte át. Edward és Bella kézenfogva álltak az ajtónál, és halványan mosolyogtak.
Katheryn végül összeszűkítette a szemeit, maga mellé vágta a karjait, dobbantott egyet, és dühös fújtatás keretében felvonult az emeletre, Nich szobájába.
- Izé, bocsi. –motyogtam.
- Köszönöm, hogy megvédtél, Jane. –mosolygott rám Bridget– Nekem nem lett volna elég erőm ahhoz, hogy csak kiabáljak vele.
- Ha ő –böktem Nich felé –nem lép elém, akkor valószínűleg örökre megemlegetné a napot, még ha törölnéd is a memóriáját. Úgy meg akartam kínozni, hogy többet nem mert volna rám nézni sem.
- Díjaztam volna. –motyogta Alice –Hogy merészelte a szervezésemet kritizálni?
- Nyugi, Kicsim. –suttogta a fülébe Jasper.
- Csak veszekedés volt… szópárbaj. –beszélt Esme– Örülök, hogy nem lett több belőle puszta szavaknál.
Én csak megrántottam a vállamat.
- Carlisle, köszönöm a vért. –mosolyogtam rá, majd az ajtó felé vettem az irányt- Szerintem én megyek,és…
- Fel sem próbálod a ruhádat? –kapta el a kezemet Bridget.
- De, felpróbálom. –mosolyogtam rá.
Karon ragadtak, és felhúztak, egyenesen a menyasszony szobájába.
Ott aztán Bridget lenyomott az ágyra, Alice pedig elrohant a ruhákért. Pár másodperc múlva már kivágódott az ajtó, és a vigyorgó Cullen csajszi jelent meg, kezében egy ruhazsákkal.
- Gyorsan vetkőzz fehérneműre. –vigyorodott el- Tökéletes lesz. Mintha csak rád öntötték volna. Olyan jó, hogy megláttam a méreteket. Mármint, mielőtt leadtam volna a rendelést, látomásban megláttam egy cetlire felírva. Aztán azok a feljegyzések alapján is varrattam egyet. Áldom a képességemet.
- Egy kincs vagy, Alice. –jelentettem ki.
- Köszönöm, Jane. –mosolygott rám, és felém nyújtotta a ruhát, én pedig belebújtam abba.
Tökéletes volt. Ahogy gondolták, tökéletesen rám illett. A halványkék anyag lágyan omlott alá, egészen a térdem alá. Pántnélküli volt, a mell alatt, a derekáig, szalaggal átkötve.
- Nagyon szép. –simítottam végig az anyagon.
- Igen, nagyon jól nézel ki benne. –dicsért Bridget.
Halványan elmosolyodtam, jól esett a dicséret. Mástól még jobban esett volna, de az már más kérdés.
- Nem, Katheryn. Nem érdekel. –csapódott az ajtó.
Nich levágtatott a lépcsőn, a lány pedig utána. Gyorsan átvettem a ruhámat, és mi is a nappaliba mentünk, ahol az egész balhé folytatódott.
- Mondom NEM érdekel. –hangsúlyozta ki Nich a tagadószót.
- Miért nem? –hisztizett Kate –Pedig igazam van. Jane egy…egy kurva!
- Ne merészeld annak nevezni Őt. –mondta fojtott hangon az én szőke hercegem, majd ökölbe szorította a kezeit –Menj el!
- Megyek is. –jelentette ki –És soha többé nem jövök vissza.
- Isten áldjon. –nyitotta ki az ajtót Nich –És azt hiszem vége. Szakítok veled.
- Nem. –tiltakozott a lány- Te nem szakíthatsz velem! ÉN szakítok veled. Igen, így van. Soha viszont nem látásra!
Felkapta a táskáját, majd a kabátját is, becsapta maga mögött az ajtót. Beszállt a kocsijába, és elhajtott. Remélem többé nem látom.
Nich arcát fürkésztem. A szemei csillogtak, ahogy rám tévedt a tekintete, és lágyan elmosolyodott. Nem változott. A haja ugyan olyan szőkés volt, mint most is, a szemei jelenleg feketén tekintettek rám, arca karakteres maradt, tökéletes, izmos alakja a ruhái alól is kivehető volt.
Bridget elvigyorodott, majd miután Emmett súgott neki valamit -nem figyeltem oda, így nem tudom, hogy mit, az elmémet teljesen ellepte Nich jelenléte- kitört belőle a nevetés.
- Jaj, de szeretlek. –visította nevetve.
A többiekből is kitört a nevetés.
- Mi olyan vicces? –kérdeztem.
- Emmett és én fogadtunk. –kezdte Bridget.
- Abban a témában, hogy mikor fognak szakítani. Bridget azt mondta, hogy még augusztus előtt, én pedig arra voksoltam, hogy az esküvőn még együtt lesznek. –magyarázta Em.
- És veszített. –jelentette ki diadalittasan a szőke lány.
Boldogan ölelte át szerelme mellkasát, majd egy csókot nyomott az ajakaira.
- Persze, mert a női megérzések kilencven százaléka bejön. –vigyorgott a srác- Tudod, én azt mondtam, hogy túl nagy a mi drága öcsénk büszkesége. Egyedül megjelenni a bátyja esküvőjén? Az rombolná a róla készült illúziót.
- De szemét vagy. –bökte oldalba Bridget.
- Én is szeretlek. –mosolygott Em, és megcsókolta az őt ölelő lányt.
Alec eddig Carlisle-val beszélgetett, de most odajött hozzám és az ölelésébe vont.
Bridget és Emmett... Boldogok. Megérdemlik, hogy azok legyenek. Bridget sok mindenen ment keresztül azért, hogy ezt megkaphassa. És örültem a boldogságuknak. Jelen pillanatban nem érdekelt, hogy nekem mennyi gondom van. Csak néztem őket, és meghatódva, boldogan tituláltam magamban egy mondatot, ami nekem is reményt adott: Az igazi szerelem bármily próbát kiáll, és a jutalom a megérdemelt boldogság.