Először is, le kell szögeznem, hogy egész jól vagyok :) A műtétkor nem volt semmi gond, és utána sem :) Így el tudtam készülni a fejezettel :)
Köszönöm szépen Anikónak és Trixinek, hogy aggódott és szorított értem :)
Jó olvasást!
Puszii
94.fejezet- Vagyis II. 53. fejezet
(Bridget)
Mosolyogva tettem be az utolsó bőröndöt is a kocsi csomagtartójába. A reptéren vagyunk, egy jó pár órás repülőút után Washington államba értünk. A többi poggyászt a családunk többi tagja már elpakolta, és el is száguldottak az autókkal. Alice a többi cuccot külön szállítatja ide. Vagyis esélyem sincs, hogy megnézzem a ruhákat, vagy akár bármi mást, ami az esküvőhöz tartozik. Lecsuktam a csomagtartót, és beültem az anyósülésre. Emmett vezetett, és most végre élvezhettünk egy kicsit egymás társaságát, más fürkésző szemeitől távol. Most boldogan kulcsolta össze az ujjainkat, és kezeinket a sebváltóra tette.
Reggel van, pontosabban délelőtt. Ahogy az egyik régi tanárom mondani szokta: A mutató most ért a kanyarba. A kocsiban lévő digitális óra 11:56-ot mutatott. A Nap legnagyobb örömünkre nem süt. Alice szerint az elkövetkezendő jó pár napban Forks területét meg sem közelítik a meleg napsugarak. Így gond nélkül fog lezajlani az esemény.
De mit is várnék az én kedvenc szervezőzsenimtől? Alice mindent tökéletesen megszervezett. Reményeim szerint egy apró baki sem lesz. Hisz nem engedné, hogy bármi is belerondítson életem legszebb napjába. Mert remélem a legszebb is lesz. Sőt, biztos vagyok benne, hogy az lesz.
Hisz minden tökéletes lesz…
- Min gondolkodsz ennyire? –simogatta a kezemet Emmett.
- Csak elmerengtem Alice szervezőképességének tökéletességéről… -kuncogtam a csalafinta, megtekert megfogalmazásomon.
- Én meg azon, hogy voltaképpen el leszünk zárva egymástól… -sóhajtotta.
- Jaj, Kicsim. –mosolyodtam el- Ennyit ki kell bírnunk. Ott leszek melletted, csak épp…
- Nem szeretkezhetünk. –szusszantott- Alice-féle szervezés. Annyira, de annyira…
- Ezt ő találta ki. Bele kell törődnünk. –simítottam végig az arcán- Meg amúgy is. Utána bőven lesz időnk egymásra.
- És?
- És ki foglak engesztelni… az összes hibámért, amit az elmúlt évtizedekben követtem el ellened irányulóan. –kuncogtam pimaszul- Úgyhogy készülj fel, mert sok dolgunk lesz…
- Alig várom. –csillantak fel a szemei –Nem szeretnél egy kicsit mesélni a terveidről?
- Ha ezt kívánod… -vigyorogtam, és az ördögi terv megfogalmazódott a fejemben.
- Igen-igen. –részesített egy féloldalas mosolyban, melynek következtében a gödröcske megjelent az arca oldalán.
- Tehát… Megfogom –a drámai hatás kedvéért pimaszul elvigyorodtam-, végigsimítok rajta- álmodozást tettetve motyogtam-, majd az ujjaim közé zárom –nyaltam meg a számat- és…
- Igen?
- Végül megfogom, és beledobom a mosógépbe, majd kimosom azt az átkozott zoknit. –tekertem a fejemet, és kitört belőlem a nevetés.
(Bridget)
Mosolyogva tettem be az utolsó bőröndöt is a kocsi csomagtartójába. A reptéren vagyunk, egy jó pár órás repülőút után Washington államba értünk. A többi poggyászt a családunk többi tagja már elpakolta, és el is száguldottak az autókkal. Alice a többi cuccot külön szállítatja ide. Vagyis esélyem sincs, hogy megnézzem a ruhákat, vagy akár bármi mást, ami az esküvőhöz tartozik. Lecsuktam a csomagtartót, és beültem az anyósülésre. Emmett vezetett, és most végre élvezhettünk egy kicsit egymás társaságát, más fürkésző szemeitől távol. Most boldogan kulcsolta össze az ujjainkat, és kezeinket a sebváltóra tette.
Reggel van, pontosabban délelőtt. Ahogy az egyik régi tanárom mondani szokta: A mutató most ért a kanyarba. A kocsiban lévő digitális óra 11:56-ot mutatott. A Nap legnagyobb örömünkre nem süt. Alice szerint az elkövetkezendő jó pár napban Forks területét meg sem közelítik a meleg napsugarak. Így gond nélkül fog lezajlani az esemény.
De mit is várnék az én kedvenc szervezőzsenimtől? Alice mindent tökéletesen megszervezett. Reményeim szerint egy apró baki sem lesz. Hisz nem engedné, hogy bármi is belerondítson életem legszebb napjába. Mert remélem a legszebb is lesz. Sőt, biztos vagyok benne, hogy az lesz.
Hisz minden tökéletes lesz…
- Min gondolkodsz ennyire? –simogatta a kezemet Emmett.
- Csak elmerengtem Alice szervezőképességének tökéletességéről… -kuncogtam a csalafinta, megtekert megfogalmazásomon.
- Én meg azon, hogy voltaképpen el leszünk zárva egymástól… -sóhajtotta.
- Jaj, Kicsim. –mosolyodtam el- Ennyit ki kell bírnunk. Ott leszek melletted, csak épp…
- Nem szeretkezhetünk. –szusszantott- Alice-féle szervezés. Annyira, de annyira…
- Ezt ő találta ki. Bele kell törődnünk. –simítottam végig az arcán- Meg amúgy is. Utána bőven lesz időnk egymásra.
- És?
- És ki foglak engesztelni… az összes hibámért, amit az elmúlt évtizedekben követtem el ellened irányulóan. –kuncogtam pimaszul- Úgyhogy készülj fel, mert sok dolgunk lesz…
- Alig várom. –csillantak fel a szemei –Nem szeretnél egy kicsit mesélni a terveidről?
- Ha ezt kívánod… -vigyorogtam, és az ördögi terv megfogalmazódott a fejemben.
- Igen-igen. –részesített egy féloldalas mosolyban, melynek következtében a gödröcske megjelent az arca oldalán.
- Tehát… Megfogom –a drámai hatás kedvéért pimaszul elvigyorodtam-, végigsimítok rajta- álmodozást tettetve motyogtam-, majd az ujjaim közé zárom –nyaltam meg a számat- és…
- Igen?
- Végül megfogom, és beledobom a mosógépbe, majd kimosom azt az átkozott zoknit. –tekertem a fejemet, és kitört belőlem a nevetés.
Emmett csak dühödten szusszantott egyet, majd megrázta a fejét, és kibámult az ablakon, valamint elengedte a kezemet, és inkább a sebváltót markolászta.
- Most nem fogsz hozzám szólni? –kérdeztem, és az arcát kezdtem el fixírozni.
A mimikája pusztán azt árulta el, hogy keményen küzd azért, hogy teljesen kifejezéstelen arcot tudjon mutatni, ami nagyjából sikerült is.
- Tehát nem… -sóhajtottam jókedvűen- Rám sem szegezed azokat a csodálatos szemeidet, amiket annyira, de annyira imádok?
Továbbra is az utat nézte, és mereven bámult ki a szélvédőn.
- Ugyancsak nem. –mondtam- Hmm… Nem szólsz hozzám és rám sem nézel… Tömören, és lényegre törően: nem veszel tudomást rólam. Ez kezd érdekes lenni… Vajon meddig bírod?
Teljes testemmel felé fordultam, és a hátamat az ajtónak döntöttem, majd csillogó szemekkel néztem végig rajta. A vezetéshez szükséges mozdulatokon kívül semmit sem csinált. Belegondolva ez eléggé vicces.
- Úgy érzem magam, mint az óvodában. –kuncogtam- És te is annyira édes vagy, mint egy négy éves, barna, göndör hajú kisfiúcska, akinek az anyukája azt mondta, hogy most nem ehet csokit. Tökéletesen lemásoltad egy édességtől megfosztott kis srác reakcióját, és talán még érzéseit is. Tehát végig gondolva… egy gyerekhez megyek feleségül. Ami ugye nem engedélyezett, egyrészt, mert tizennyolc év alatt nem igazán lehet házasodni, másrészt, mert tizennégy év alatt mindenféle szexuális kapcsolat liliomtiprásnak számít… Hm… vég kell gondolnom ezt a házasságot…
Elgondolkodva néztem ki az üvegen, és a mosolyomat alig bírtam visszafojtani.
Emmett felém kapta a pillantását, és megilletődve, valamint kis félelemmel nézett rám.
- Ugye nem akarod lemondani az esküvőt? –kérdezte kétségbeesve.
Továbbra is a szélvédőn kifelé bámultam. Ha ő ezt tette velem… Nem szeretek adós maradni.
- Ugye? Bridget! Ugye még hozzám akarsz jönni? –jöttek az újabb kérdések.
Csak beharaptam az alsó ajkamat, és oldalra biccentettem a fejemet.
- Kérlek, válaszolj, Bridget! –kérlelt.
- Hát persze, hogy akarom ezt az egészet, butus. –mosolyogtam rá, és felé fordítottam a tekintetemet.
Megkönnyebbülten felsóhajtott, és elmosolyodott.
- Annyira édes vagy, amikor durcizol. –kuncogtam –De szeretlek. És csak, hogy tudd, nagyon várom az esküvőt, és semmi pénzért sem mondanám le.
- Én is szeretlek. –mosolygott.
Pár perc múlva megálltunk a jól ismert szálloda előtt. Alice abban a szállóban foglalta le a szobákat, amiben Emmett és Én megszálltunk pár héttel ezelőtt. Sheraton Seattle a hotel neve.
És mi várunk? Minden vendég itt lesz elszállásolva, és a Volturi fizeti a számlát. Caius azt mondta, hogy szeretné kivenni a részét, így a szállodai számlát lestoppolta. Én, amikor ezt megtudtam- az indulás előtt- csak megráztam a fejemet, és mosolyogva felhívtam.
Kivettük a bőröndünket a csomagtartóból, és kézen fogva bementünk az ajtón.
A márvány padlóra lépve újra elöntött a jó érzés, és Emmett keze átsiklott a derekamra, és közelebb húzott magához, miközben elégedetten elmosolyodott.
- Most nem fogsz hozzám szólni? –kérdeztem, és az arcát kezdtem el fixírozni.
A mimikája pusztán azt árulta el, hogy keményen küzd azért, hogy teljesen kifejezéstelen arcot tudjon mutatni, ami nagyjából sikerült is.
- Tehát nem… -sóhajtottam jókedvűen- Rám sem szegezed azokat a csodálatos szemeidet, amiket annyira, de annyira imádok?
Továbbra is az utat nézte, és mereven bámult ki a szélvédőn.
- Ugyancsak nem. –mondtam- Hmm… Nem szólsz hozzám és rám sem nézel… Tömören, és lényegre törően: nem veszel tudomást rólam. Ez kezd érdekes lenni… Vajon meddig bírod?
Teljes testemmel felé fordultam, és a hátamat az ajtónak döntöttem, majd csillogó szemekkel néztem végig rajta. A vezetéshez szükséges mozdulatokon kívül semmit sem csinált. Belegondolva ez eléggé vicces.
- Úgy érzem magam, mint az óvodában. –kuncogtam- És te is annyira édes vagy, mint egy négy éves, barna, göndör hajú kisfiúcska, akinek az anyukája azt mondta, hogy most nem ehet csokit. Tökéletesen lemásoltad egy édességtől megfosztott kis srác reakcióját, és talán még érzéseit is. Tehát végig gondolva… egy gyerekhez megyek feleségül. Ami ugye nem engedélyezett, egyrészt, mert tizennyolc év alatt nem igazán lehet házasodni, másrészt, mert tizennégy év alatt mindenféle szexuális kapcsolat liliomtiprásnak számít… Hm… vég kell gondolnom ezt a házasságot…
Elgondolkodva néztem ki az üvegen, és a mosolyomat alig bírtam visszafojtani.
Emmett felém kapta a pillantását, és megilletődve, valamint kis félelemmel nézett rám.
- Ugye nem akarod lemondani az esküvőt? –kérdezte kétségbeesve.
Továbbra is a szélvédőn kifelé bámultam. Ha ő ezt tette velem… Nem szeretek adós maradni.
- Ugye? Bridget! Ugye még hozzám akarsz jönni? –jöttek az újabb kérdések.
Csak beharaptam az alsó ajkamat, és oldalra biccentettem a fejemet.
- Kérlek, válaszolj, Bridget! –kérlelt.
- Hát persze, hogy akarom ezt az egészet, butus. –mosolyogtam rá, és felé fordítottam a tekintetemet.
Megkönnyebbülten felsóhajtott, és elmosolyodott.
- Annyira édes vagy, amikor durcizol. –kuncogtam –De szeretlek. És csak, hogy tudd, nagyon várom az esküvőt, és semmi pénzért sem mondanám le.
- Én is szeretlek. –mosolygott.
Pár perc múlva megálltunk a jól ismert szálloda előtt. Alice abban a szállóban foglalta le a szobákat, amiben Emmett és Én megszálltunk pár héttel ezelőtt. Sheraton Seattle a hotel neve.
És mi várunk? Minden vendég itt lesz elszállásolva, és a Volturi fizeti a számlát. Caius azt mondta, hogy szeretné kivenni a részét, így a szállodai számlát lestoppolta. Én, amikor ezt megtudtam- az indulás előtt- csak megráztam a fejemet, és mosolyogva felhívtam.
Kivettük a bőröndünket a csomagtartóból, és kézen fogva bementünk az ajtón.
A márvány padlóra lépve újra elöntött a jó érzés, és Emmett keze átsiklott a derekamra, és közelebb húzott magához, miközben elégedetten elmosolyodott.
Hát igen, szerintem neki is felrémlett az itt töltött programunk egyike…
- Végre itt vagytok. –szökkent elénk Alice, mellé pedig Jasper sétált –Emmett, te Jasper-rel egy szobában leszek, én pedig a menyasszonyt rabolom el.
Felnyögtem, és Emmett mellkasába fúrtam az arcomat.
- Ments meg! –suttogtam halkan.
- Felejtsd el, Bridget. A többi vendég nem sokára megérkezik. Nekik is kivettük a szobákat. Jasper segít majd Bella és Edward párosának elosztani, hogy kik melyikbe kerülnek. Hatkor kezdődik a party, és addig még rengeteg elintézni valónk van.
Karon ragadott, és húzni kezdett. Időm sem volt elköszönni Szerelmemtől, ami eléggé elkeserített. Főleg, amikor visszafordultam, és szembetalálkoztam szomorú tekintetével… azt hittem, hogy megszakad a szívem. Végül kikerültem Alice-t, és Em felé kezdtem el szaladni, majd a nyakába ugrottam, és vadul megcsókoltam.
- Majd… hatkor találkozunk. –suttogtam a szájába, lepattantam róla, és Alice felé indultam.
Ő csak vigyorogva nézett rám, és aprót rázott a fején, majd felírt valamit a kezében tartott jegyzettömbbe. Végül elindult, nekem pedig gyorsítanom kellett az emberi tempómon, hogy beérjem.
- Mi a terv, főnök? –kérdeztem.
- Felhívom a virágosokat, megérdeklődöm a kajakiszállítást, megkérdezem, hogy minden rendben van-e a tortával…
- Oké-oké. Rendben. Holnap hogy lesz a sorrend?
- Úgy, hogy te szépen tizenegyig az ágyban pihensz. Engem nem érdekel, hogy mit csinálsz, de addig valószínűleg egyedül leszel. Aztán… elmegyünk a villába, majd először jön a manikűrös és a pedikűrös, aztán a fodrász, majd a sminkes, végül felöltözöl. Mint tudod, ötkor kezdődik a szertartás, hat óra alatt bőven végezni fognak, így még marad időd izgulni is. –vigyorgott.
- Hm… oké. –bólogattam –És ma?
- Ma…- sóhajtotta- Mivel már jócskán elmúlt egy óra van öt óránk mindenre… Tehát… először is, kipakolunk a bőröndökből, tartunk egy rögtönzött ruhapróbát, aztán szépen elmész zuhanyozni, majd megcsinálom a hajadat és a sminkedet. És végül felöltözöl.
- És te? –kérdeztem.
- Ugyan ebben a sorrendben, csak épp Bella segít nekem. –kuncogott.
- Öhm…oké. A vendégekkel sem találkozhatok a party-ig.
- Majd hárman látni akarnak… -vigyorgott- De erről nem árulok el semmit. És ne is próbáld megnézni. Esélyed sincs, hogy megtudd, ugyanis Bella mindenkit levédett.
Dühösen szusszantottam egyet, majd megálltam Alice mellett, aki gyorsan lehúzta a kártyáját a zárban, aminek következtében kinyitódott az ajtó, mi pedig bementünk.
Nem szeretem a meglepetéseket!
És ezt ők pontosan tudják, és direkt teszik ezt velem.
- Hm… Mekkora szekrények. –hallottam Alice elégedett hangját balról.
Ahogy körülnéztem egy egész lakosztály tárult a szemeim elé. Halvány rózsaszínes falak, mályvaszínű függönyök és szőnyegek. A nappali közepén egy világos bőr kanapé, kettő fotellel, köztük egy üvegasztal, valamint a plazma TV helyezkedett el. Egy falat teljesen üveg borított, amin ki lehetett menni az óriási erkélyre, amiről- ahogy elnézem- csodálatos a kilátás.
Végül megfogtam a bőröndömet, és a hálóba húztam.
Ott a szoba közepén egy óriási franciaágy állt, mellette kettő éjjeliszekrény. Jobb oldalt egy ajtó volt, ami a fürdőszobába nyílott. Mellette egy nagy, tükörajtós szekrény állt. Az ágy túloldalán, az ablakok előtt pedig kettő fotel foglalt helyet. Az óriási teret csak még nagyobbá tették a világos falak és a nagy ablakok.
- Megfelel?
- Elnöki lakosztályt vettél ki? –kérdeztem vissza.
- Végre itt vagytok. –szökkent elénk Alice, mellé pedig Jasper sétált –Emmett, te Jasper-rel egy szobában leszek, én pedig a menyasszonyt rabolom el.
Felnyögtem, és Emmett mellkasába fúrtam az arcomat.
- Ments meg! –suttogtam halkan.
- Felejtsd el, Bridget. A többi vendég nem sokára megérkezik. Nekik is kivettük a szobákat. Jasper segít majd Bella és Edward párosának elosztani, hogy kik melyikbe kerülnek. Hatkor kezdődik a party, és addig még rengeteg elintézni valónk van.
Karon ragadott, és húzni kezdett. Időm sem volt elköszönni Szerelmemtől, ami eléggé elkeserített. Főleg, amikor visszafordultam, és szembetalálkoztam szomorú tekintetével… azt hittem, hogy megszakad a szívem. Végül kikerültem Alice-t, és Em felé kezdtem el szaladni, majd a nyakába ugrottam, és vadul megcsókoltam.
- Majd… hatkor találkozunk. –suttogtam a szájába, lepattantam róla, és Alice felé indultam.
Ő csak vigyorogva nézett rám, és aprót rázott a fején, majd felírt valamit a kezében tartott jegyzettömbbe. Végül elindult, nekem pedig gyorsítanom kellett az emberi tempómon, hogy beérjem.
- Mi a terv, főnök? –kérdeztem.
- Felhívom a virágosokat, megérdeklődöm a kajakiszállítást, megkérdezem, hogy minden rendben van-e a tortával…
- Oké-oké. Rendben. Holnap hogy lesz a sorrend?
- Úgy, hogy te szépen tizenegyig az ágyban pihensz. Engem nem érdekel, hogy mit csinálsz, de addig valószínűleg egyedül leszel. Aztán… elmegyünk a villába, majd először jön a manikűrös és a pedikűrös, aztán a fodrász, majd a sminkes, végül felöltözöl. Mint tudod, ötkor kezdődik a szertartás, hat óra alatt bőven végezni fognak, így még marad időd izgulni is. –vigyorgott.
- Hm… oké. –bólogattam –És ma?
- Ma…- sóhajtotta- Mivel már jócskán elmúlt egy óra van öt óránk mindenre… Tehát… először is, kipakolunk a bőröndökből, tartunk egy rögtönzött ruhapróbát, aztán szépen elmész zuhanyozni, majd megcsinálom a hajadat és a sminkedet. És végül felöltözöl.
- És te? –kérdeztem.
- Ugyan ebben a sorrendben, csak épp Bella segít nekem. –kuncogott.
- Öhm…oké. A vendégekkel sem találkozhatok a party-ig.
- Majd hárman látni akarnak… -vigyorgott- De erről nem árulok el semmit. És ne is próbáld megnézni. Esélyed sincs, hogy megtudd, ugyanis Bella mindenkit levédett.
Dühösen szusszantottam egyet, majd megálltam Alice mellett, aki gyorsan lehúzta a kártyáját a zárban, aminek következtében kinyitódott az ajtó, mi pedig bementünk.
Nem szeretem a meglepetéseket!
És ezt ők pontosan tudják, és direkt teszik ezt velem.
- Hm… Mekkora szekrények. –hallottam Alice elégedett hangját balról.
Ahogy körülnéztem egy egész lakosztály tárult a szemeim elé. Halvány rózsaszínes falak, mályvaszínű függönyök és szőnyegek. A nappali közepén egy világos bőr kanapé, kettő fotellel, köztük egy üvegasztal, valamint a plazma TV helyezkedett el. Egy falat teljesen üveg borított, amin ki lehetett menni az óriási erkélyre, amiről- ahogy elnézem- csodálatos a kilátás.
Végül megfogtam a bőröndömet, és a hálóba húztam.
Ott a szoba közepén egy óriási franciaágy állt, mellette kettő éjjeliszekrény. Jobb oldalt egy ajtó volt, ami a fürdőszobába nyílott. Mellette egy nagy, tükörajtós szekrény állt. Az ágy túloldalán, az ablakok előtt pedig kettő fotel foglalt helyet. Az óriási teret csak még nagyobbá tették a világos falak és a nagy ablakok.
- Megfelel?
- Elnöki lakosztályt vettél ki? –kérdeztem vissza.
- Természetesen. A menyasszonynak a legnagyobb luxus jár. –kuncogott, és elkobozta a bőröndömet, majd kipakolt belőle –De ne aggódj, a te drága és egyetlen vőlegényed is hasonló szobában van.
- Én nem aggódok. –mosolyogtam.
~
Körülbelül egy óra múlva, a rögtönzött ruhapróba után a fürdőbe küldött.
A neszesszeremet letettem a fényes márványpultra, és belenéztem a tükörbe, ahonnan látszódott az egész fürdőszoba. Egy óriási sarokkád volt a bal oldalon, vele szembe, vagyis tőle jó pár méterre egy zuhanykabin, Az óriási tükör előtt volt a kézmosó pult, beleépítve pedig kettő darab csap.
Jó sok habfürdőt folyattam a kádba, majd ráengedtem a meleg vizet. Ledobtam a ruháimat, és beleültem a habok közé.
~
Jó másfél óra múlva törölközőbe csavarva, meleg gőzzel együtt léptem ki a fürdőből.
- Végre. Már negyed hat van. –tekerte a fejét- Még szerencse, hogy csak te vagy hátra.
Végnéztem rajta, és igaza volt. A haja és a sminkje is kész volt, csak fehérneműben állt előttem, kezében a hajszárítóval és egy fésűvel.
- Ülj le a székre, megcsinálom a hajadat. –kuncogott.
Így tettem, így fél perc múlva már zúgott is a hajszárító. A száraz tincseimet kivasalta, majd feltűzte a hajamat, és elegáns, sötétbarna virágokat megmintázó csatokat dugott a kontyomba. Maga felé fordított, és miután lehunytam a szemeimet, a sminkem is elkészült. A rózsaszín, és a krémszínnel dolgozott. A szemhéjamra mind a kettőből került, az ajkaim rózsaszínek lettek, a szempilláim pedig feketén kunkorodtak felfelé.
- Hogy elment az idő… -nézett az órára- Tíz perc múlva hat. Hozom a ruhádat, vedd fel a dolgokat az ágyról.
Bólintottam, majd magamra kaptam a pántnélküli melltartót, majd a hozzá passzoló tangát is.
Alice visszatért a ruhámmal, és abba is belebújtam, majd felvettem a krémszínű tűsarkúmat is.
A tükör felé fordultam, és megcsodáltam magamat. A ruhám fehér volt és pánt nélküli. Az anyag felső rétege csipke volt, valamint a mell alatt egy vastag, bézs színű szalag futott.
- Jöhetünk? –kopogtattak.
- Persze, addig én megyek. Bells-nél van a ruhám. –kuncogott Alice, és egy köntösben elsuhant.
Az ajtóban a három Volturi vezető állt. Aro és Caius fekete öltönyt húzott magára, Caius pedig egy fekete vászonnadrágot, fehér inget, és vörös nyakkendőt.
- Gyönyörű vagy. –mosolyodott el Aro.
- Köszönöm szépen. –öleltem meg.
- Hát persze, hogy az. Mi más lenne? –rántott magához Caius, és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
- Örülök, hogy boldog vagy. –ölelt meg Marcus is.
- Köszönöm, hogy itt vagytok. –mondtam elérzékenyülve.
- Természetes. –mosolygott Aro.
- Hoztunk neked valamit… -motyogta halkan Marcus.
- Ja, igen. –kapott a fejéhez Caius.
Előhúzott a zsebéből egy lapos dobozt, majd kipattintotta azt.
Benne egy virágokat megformáló nyaklánc, és hozzávaló fülbevaló volt.
- Egy igazi régiség… -mondta Aro- Már több évszázada a Volturi tulajdonában áll, és most rád szeretnénk adni.
- De nyugi, holnapra is tartogatunk valamit. –kacsintotta Caius, majd a nyakéket feladta rám.
Én betettem a fülbevalókat is, majd mosolyogva vettem fel a táskámat.
- Köszönöm. –suttogtam, majd újra megölelgettem őket.
- El kell rabolnom a menyasszonyt. –kopogott halkan Emmett.
- Akkor mi megyünk is. Lent találkozunk. –mosolyodott el Caius, majd elköszöntek, és lementek.
- Én nem aggódok. –mosolyogtam.
~
Körülbelül egy óra múlva, a rögtönzött ruhapróba után a fürdőbe küldött.
A neszesszeremet letettem a fényes márványpultra, és belenéztem a tükörbe, ahonnan látszódott az egész fürdőszoba. Egy óriási sarokkád volt a bal oldalon, vele szembe, vagyis tőle jó pár méterre egy zuhanykabin, Az óriási tükör előtt volt a kézmosó pult, beleépítve pedig kettő darab csap.
Jó sok habfürdőt folyattam a kádba, majd ráengedtem a meleg vizet. Ledobtam a ruháimat, és beleültem a habok közé.
~
Jó másfél óra múlva törölközőbe csavarva, meleg gőzzel együtt léptem ki a fürdőből.
- Végre. Már negyed hat van. –tekerte a fejét- Még szerencse, hogy csak te vagy hátra.
Végnéztem rajta, és igaza volt. A haja és a sminkje is kész volt, csak fehérneműben állt előttem, kezében a hajszárítóval és egy fésűvel.
- Ülj le a székre, megcsinálom a hajadat. –kuncogott.
Így tettem, így fél perc múlva már zúgott is a hajszárító. A száraz tincseimet kivasalta, majd feltűzte a hajamat, és elegáns, sötétbarna virágokat megmintázó csatokat dugott a kontyomba. Maga felé fordított, és miután lehunytam a szemeimet, a sminkem is elkészült. A rózsaszín, és a krémszínnel dolgozott. A szemhéjamra mind a kettőből került, az ajkaim rózsaszínek lettek, a szempilláim pedig feketén kunkorodtak felfelé.
- Hogy elment az idő… -nézett az órára- Tíz perc múlva hat. Hozom a ruhádat, vedd fel a dolgokat az ágyról.
Bólintottam, majd magamra kaptam a pántnélküli melltartót, majd a hozzá passzoló tangát is.
Alice visszatért a ruhámmal, és abba is belebújtam, majd felvettem a krémszínű tűsarkúmat is.
A tükör felé fordultam, és megcsodáltam magamat. A ruhám fehér volt és pánt nélküli. Az anyag felső rétege csipke volt, valamint a mell alatt egy vastag, bézs színű szalag futott.
- Jöhetünk? –kopogtattak.
- Persze, addig én megyek. Bells-nél van a ruhám. –kuncogott Alice, és egy köntösben elsuhant.
Az ajtóban a három Volturi vezető állt. Aro és Caius fekete öltönyt húzott magára, Caius pedig egy fekete vászonnadrágot, fehér inget, és vörös nyakkendőt.
- Gyönyörű vagy. –mosolyodott el Aro.
- Köszönöm szépen. –öleltem meg.
- Hát persze, hogy az. Mi más lenne? –rántott magához Caius, és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
- Örülök, hogy boldog vagy. –ölelt meg Marcus is.
- Köszönöm, hogy itt vagytok. –mondtam elérzékenyülve.
- Természetes. –mosolygott Aro.
- Hoztunk neked valamit… -motyogta halkan Marcus.
- Ja, igen. –kapott a fejéhez Caius.
Előhúzott a zsebéből egy lapos dobozt, majd kipattintotta azt.
Benne egy virágokat megformáló nyaklánc, és hozzávaló fülbevaló volt.
- Egy igazi régiség… -mondta Aro- Már több évszázada a Volturi tulajdonában áll, és most rád szeretnénk adni.
- De nyugi, holnapra is tartogatunk valamit. –kacsintotta Caius, majd a nyakéket feladta rám.
Én betettem a fülbevalókat is, majd mosolyogva vettem fel a táskámat.
- Köszönöm. –suttogtam, majd újra megölelgettem őket.
- El kell rabolnom a menyasszonyt. –kopogott halkan Emmett.
- Akkor mi megyünk is. Lent találkozunk. –mosolyodott el Caius, majd elköszöntek, és lementek.
- Csodálatos vagy. –mosolygott.
- Köszönöm. –csókoltam meg –Te is jól nézel ki.
Egy világos-szürkés farmer volt rajta, bézs színű inggel, és a vállára vetve egy nadrághoz passzoló zakó.
- Mindenki lent van. –karolta át a derekamat.
Elindultunk, és a hallban lévő –valószínűleg minket váró- nő elirányított minket a különterembe.
Egy óriási, terembe vezetett minket. Egy hosszú asztal volt középen, az asztalfőnél kettő hellyel. A többiek már ott ültek, és minket figyeltek. Végmentünk a termen, majd leültünk a helyünkre. Ahogy elnéztem, Alice előre beosztotta az ülésrendet is, ugyanis mindenki előtt ott díszelgett a saját nevével ellátott kiskártya. Az emberek pezsgőt iszogattak, a vámpírok pedig beszélgettek.
Mindenki itt volt, akit az esküvőre meghívtunk… A farkasok, Emmett emberi haverjai, a Denali klán, a Volturis barátaim, pár ismerősünk, és természetesen a Cullen család.
Emmett-el összenéztünk, majd felálltunk, ő pedig újra a derekamra tette a kezét.
- Sziasztok. –szólalt meg- Köszönjük szépen, hogy eljöttetek. Nagyon sokat jelent nekünk, de főleg Bridget-nek, hogy ilyen sokan összegyűltünk…
- Tudjátok, most azért beszélünk. –vettem át a szót- Mert holnap, az esküvőn nem mi mondjuk a beszédet, hanem a legjobb bátyám a világon. –pillantottam Jasper-re –Azért szerettük volna ma áthágni Alice terveit.
- Mert olyan jó idegesíteni a legjobb hugicát. –kuncogott Emmett.
- Tehát… Mielőtt még az én szeret teljes vőlegényem teljesen elterelné a szót a témától. –kuncogtam- végigmondom ezt az aprócska kis beszédet. Köszönetet kell mondanunk… De főleg nekem. A szüleimnek. Apa, és Anya. Nagyon szépen köszönöm, hogy felneveltetek, és megtanítottatok, hogy nem megy minden úgy, ahogy én szeretném. Hogy meg kell tanulnom harcolni a megálmodott célomért. Hogy nem engedtétek, hogy teljesen elkanászodjak.
- Habár a pimaszsága ellen tehettetek volna valamit. –szólt bele Emmett, majd egy csókot nyomott az ajkaimra, és elkuncogta magát.
- Tehát… Nagyon köszönök mindent, amit értem tettetek, és sajnálom, amit tettem. Szeretlek titeket, és nálatok jobb szülőket el sem tudnék képzelni. –szóltam Anya szemeibe nézve, akinek arcán végfolyt pár könnycsepp, ezért Apa ingjébe fúrta az arcát.
- Aztán Prue, az én Drága Testvérkém. –kuncogtam- Örülök, hogy még mindig az a szeleburdi csaj vagy, aki mindig is voltál. Matt és te tökéletes páros vagytok, az örök boldogság garantált. –kacsintottam rá –Elisabeth és Petric. Csodálatosak vagytok. Petric, te mindig itt voltál mellettem, és támogattál engem. Lisa… tedd boldoggá ezt az őrültet.
- Ja, Petric, ha valami rosszat tenne ez a lány –szólt közbe Emmett- Akkor nyugodtad büntesd meg.
A többiekből kitört a nevetés, és Petric magához ölelte a vigyorgó lányt, miközben a következő szavakat formálta a szájával: Meglesz!
- Carlisle és Esme! –mosolyogtam rájuk- Köszönöm. Köszönöm, hogy befogadtatok, hogy kiálltatok értem, hogy megbocsájtottátok a szörnyű viselkedésemet… Örökké hálás leszek nektek mindenért, amit tettetek nekem. Ti vagytok a legjobb pótszülők a világon… mert bizony ti befogadtatok a családotokba, és lányotokként szerettetek. Imádlak titeket.
Esme elérzékenyülve törölte meg a szemét, és Carlisle kezét szorította meg.
- Bella és Edward… -kezdte Emmett- Ezt mindenképp én akartam elmondani. Edward… Te vagy az egyik legjobb bratyó a világon. Imádlak a földbe tiposni, persze csak ha engeded…
- Nem is tudsz a földbe tiporni. –szólalt meg Edward.
- Ebbe most ne menjetek bele. –kuncogtam.
- Szóval… Köszönöm, hogy segítettél nekem… Bells… Remélem megneveled ezt az őrültet, és légy szíves büntesd meg, amiért megszakította a beszédemet…
Bells felkacagott, én pedig visszavettem Emmett-től a szót.
- Jane… mit is mondhatnák néked? Szeretlek, és köszönöm, hogy itt vagy. Mind az, amin keresztül mentél az utóbbi időben, nagyon megviseld egyaránt téged, egyaránt engem. De ne aggódj, a feszültségek el fognak múlni, és minden rendeződni fog.
- Nicholas… Öcsipók. –kuncogott Emmett- Te sosem változol. Mindig ugyan az a szeleburdi, gyámoltalan kis teremtés maradsz.
- Aro, Marcus és Caius… -sóhajtottam- Imádlak titeket, nem tudok másképp fogalmazni. Köszönöm azt a rengeteg időt, amit nekem szenteltetek. Negyediknek beválasztani egy ilyen fiatal csajt… megtiszteltetés.
- Kiérdemelted. –kiabálta be Caius.
- Caius, te semmit sem változol! –kacagtam- Gil, remélem tudsz belé nevelni egy kis illemet.
- Megpróbálkozok vele. –vigyorgott.
- Sophie, Felix és Dem… Olasz barátaim. –mosolyogtam –Köszönöm, hogy ott voltatok nekem, és átsegítettetek a nehéz időkön. Alec… Nem tudom meghálálni, hogy velem voltál. Hogy mindennek ellenére segítettél nekem.
- Nincs mit köszönnöd, kislány. –vigyorgott rám.
- Evezzünk más éghajlat felé… -kacsintottam –La push-i srácok és Betsy –utaltam a farkasokra- Köszönöm, hogy eljöttetek. Megtiszteltetés, hogy egy ilyen eseményen megjelentetek, annak ellenére, hogy mekkora a rivalizálás köztünk. –kacsintottam.
A farkasok elnevették magukat, és egy kis nasit dobtak a szájukba.
- Most én szólok, Kicsim. –mondta Emmett- Osztálytársaim… Hát, mit is mondhatnák… Egy jó ideje nem voltam suliba, de nem úgy tűnt, hogy hiányoznák- kacsintott Em- De mindegy is… Remélem jól fogjátok érezni magatokat.
- És végül, de nem utolsó sorban… A világ legjobb tanúihoz szólnák…
- Először Jas, hadd húzzuk még a kicsit Alice agyát. –kuncogott Emmett.
- Ahogy szeretnéd, Szívem. –mosolyogtam- Tehát Jasper… A világ legeslegjobb bátyját kaptam meg. Mellettem voltál, amikor kellett, kiálltál értem, szerettél, és elfogadtál olyannak, amilyen vagyok. Ezért… sosem fogok elég köszönetet elkántálni neked, de bőven van időnk… És végül Alice. Mit is mondhatnák az én szervezőzseni, legjobb barátnőmnek? Köszönök mindent. Köszönöm, hogy velem voltál. Köszönöm ezt a csodálatos rendezvényt. Köszönöm azt a sok percet, amit a szervezéssel töltöttél, hogy ez az esemény a legszebb nap legyen életemben. Nem tudom meghálálni, amit értünk tettél. És tudom, hogy ez a kis beszéd rendhagyó, de remélem nem sértődsz meg miatta.
Válaszként felállt, és megölelt, majd a fülembe suttogott:
- Te vagy a legjobb, Bridget. Megérdemled ezt.
Elmosolyodtam, és engedtem, hogy visszaüljön a helyére.
Apa és Anya is jöttek megölelgetni, én pedig válaszként Anyu könnyét töröltem le, míg Apa kezet fogott Emmel.
- Ennek annyira esküvő hangulata van. –kuncogtam, mikor leültem.
- Elő party. –válaszolta Alice.
~
Az este végeztével, vagyis az étkezés és a beszélgetés befejeztével a vendégek sorban mentek fel a szobájukba.
Alice kézen ragadt, és engem is felhúzott a szobámba, majd magunkra zárta az ajtót.
- DVD? –emelte fel a táskáját.
- Tőlem mehet. Válassz te, nekem mindegy. Valamit kezdenünk kell magunkkal éjszaka. Mert én nem tudok csak úgy ülni. –ráztam meg a fejemet, majd lehuppantam a kanapéra- Izgulok.
- Nem kell, minden rendben lesz. –mosolyodott el, majd ő is leült.
- Remélem is. –kuncogtam, és elindult a film.
- Köszönöm. –csókoltam meg –Te is jól nézel ki.
Egy világos-szürkés farmer volt rajta, bézs színű inggel, és a vállára vetve egy nadrághoz passzoló zakó.
- Mindenki lent van. –karolta át a derekamat.
Elindultunk, és a hallban lévő –valószínűleg minket váró- nő elirányított minket a különterembe.
Egy óriási, terembe vezetett minket. Egy hosszú asztal volt középen, az asztalfőnél kettő hellyel. A többiek már ott ültek, és minket figyeltek. Végmentünk a termen, majd leültünk a helyünkre. Ahogy elnéztem, Alice előre beosztotta az ülésrendet is, ugyanis mindenki előtt ott díszelgett a saját nevével ellátott kiskártya. Az emberek pezsgőt iszogattak, a vámpírok pedig beszélgettek.
Mindenki itt volt, akit az esküvőre meghívtunk… A farkasok, Emmett emberi haverjai, a Denali klán, a Volturis barátaim, pár ismerősünk, és természetesen a Cullen család.
Emmett-el összenéztünk, majd felálltunk, ő pedig újra a derekamra tette a kezét.
- Sziasztok. –szólalt meg- Köszönjük szépen, hogy eljöttetek. Nagyon sokat jelent nekünk, de főleg Bridget-nek, hogy ilyen sokan összegyűltünk…
- Tudjátok, most azért beszélünk. –vettem át a szót- Mert holnap, az esküvőn nem mi mondjuk a beszédet, hanem a legjobb bátyám a világon. –pillantottam Jasper-re –Azért szerettük volna ma áthágni Alice terveit.
- Mert olyan jó idegesíteni a legjobb hugicát. –kuncogott Emmett.
- Tehát… Mielőtt még az én szeret teljes vőlegényem teljesen elterelné a szót a témától. –kuncogtam- végigmondom ezt az aprócska kis beszédet. Köszönetet kell mondanunk… De főleg nekem. A szüleimnek. Apa, és Anya. Nagyon szépen köszönöm, hogy felneveltetek, és megtanítottatok, hogy nem megy minden úgy, ahogy én szeretném. Hogy meg kell tanulnom harcolni a megálmodott célomért. Hogy nem engedtétek, hogy teljesen elkanászodjak.
- Habár a pimaszsága ellen tehettetek volna valamit. –szólt bele Emmett, majd egy csókot nyomott az ajkaimra, és elkuncogta magát.
- Tehát… Nagyon köszönök mindent, amit értem tettetek, és sajnálom, amit tettem. Szeretlek titeket, és nálatok jobb szülőket el sem tudnék képzelni. –szóltam Anya szemeibe nézve, akinek arcán végfolyt pár könnycsepp, ezért Apa ingjébe fúrta az arcát.
- Aztán Prue, az én Drága Testvérkém. –kuncogtam- Örülök, hogy még mindig az a szeleburdi csaj vagy, aki mindig is voltál. Matt és te tökéletes páros vagytok, az örök boldogság garantált. –kacsintottam rá –Elisabeth és Petric. Csodálatosak vagytok. Petric, te mindig itt voltál mellettem, és támogattál engem. Lisa… tedd boldoggá ezt az őrültet.
- Ja, Petric, ha valami rosszat tenne ez a lány –szólt közbe Emmett- Akkor nyugodtad büntesd meg.
A többiekből kitört a nevetés, és Petric magához ölelte a vigyorgó lányt, miközben a következő szavakat formálta a szájával: Meglesz!
- Carlisle és Esme! –mosolyogtam rájuk- Köszönöm. Köszönöm, hogy befogadtatok, hogy kiálltatok értem, hogy megbocsájtottátok a szörnyű viselkedésemet… Örökké hálás leszek nektek mindenért, amit tettetek nekem. Ti vagytok a legjobb pótszülők a világon… mert bizony ti befogadtatok a családotokba, és lányotokként szerettetek. Imádlak titeket.
Esme elérzékenyülve törölte meg a szemét, és Carlisle kezét szorította meg.
- Bella és Edward… -kezdte Emmett- Ezt mindenképp én akartam elmondani. Edward… Te vagy az egyik legjobb bratyó a világon. Imádlak a földbe tiposni, persze csak ha engeded…
- Nem is tudsz a földbe tiporni. –szólalt meg Edward.
- Ebbe most ne menjetek bele. –kuncogtam.
- Szóval… Köszönöm, hogy segítettél nekem… Bells… Remélem megneveled ezt az őrültet, és légy szíves büntesd meg, amiért megszakította a beszédemet…
Bells felkacagott, én pedig visszavettem Emmett-től a szót.
- Jane… mit is mondhatnák néked? Szeretlek, és köszönöm, hogy itt vagy. Mind az, amin keresztül mentél az utóbbi időben, nagyon megviseld egyaránt téged, egyaránt engem. De ne aggódj, a feszültségek el fognak múlni, és minden rendeződni fog.
- Nicholas… Öcsipók. –kuncogott Emmett- Te sosem változol. Mindig ugyan az a szeleburdi, gyámoltalan kis teremtés maradsz.
- Aro, Marcus és Caius… -sóhajtottam- Imádlak titeket, nem tudok másképp fogalmazni. Köszönöm azt a rengeteg időt, amit nekem szenteltetek. Negyediknek beválasztani egy ilyen fiatal csajt… megtiszteltetés.
- Kiérdemelted. –kiabálta be Caius.
- Caius, te semmit sem változol! –kacagtam- Gil, remélem tudsz belé nevelni egy kis illemet.
- Megpróbálkozok vele. –vigyorgott.
- Sophie, Felix és Dem… Olasz barátaim. –mosolyogtam –Köszönöm, hogy ott voltatok nekem, és átsegítettetek a nehéz időkön. Alec… Nem tudom meghálálni, hogy velem voltál. Hogy mindennek ellenére segítettél nekem.
- Nincs mit köszönnöd, kislány. –vigyorgott rám.
- Evezzünk más éghajlat felé… -kacsintottam –La push-i srácok és Betsy –utaltam a farkasokra- Köszönöm, hogy eljöttetek. Megtiszteltetés, hogy egy ilyen eseményen megjelentetek, annak ellenére, hogy mekkora a rivalizálás köztünk. –kacsintottam.
A farkasok elnevették magukat, és egy kis nasit dobtak a szájukba.
- Most én szólok, Kicsim. –mondta Emmett- Osztálytársaim… Hát, mit is mondhatnák… Egy jó ideje nem voltam suliba, de nem úgy tűnt, hogy hiányoznák- kacsintott Em- De mindegy is… Remélem jól fogjátok érezni magatokat.
- És végül, de nem utolsó sorban… A világ legjobb tanúihoz szólnák…
- Először Jas, hadd húzzuk még a kicsit Alice agyát. –kuncogott Emmett.
- Ahogy szeretnéd, Szívem. –mosolyogtam- Tehát Jasper… A világ legeslegjobb bátyját kaptam meg. Mellettem voltál, amikor kellett, kiálltál értem, szerettél, és elfogadtál olyannak, amilyen vagyok. Ezért… sosem fogok elég köszönetet elkántálni neked, de bőven van időnk… És végül Alice. Mit is mondhatnák az én szervezőzseni, legjobb barátnőmnek? Köszönök mindent. Köszönöm, hogy velem voltál. Köszönöm ezt a csodálatos rendezvényt. Köszönöm azt a sok percet, amit a szervezéssel töltöttél, hogy ez az esemény a legszebb nap legyen életemben. Nem tudom meghálálni, amit értünk tettél. És tudom, hogy ez a kis beszéd rendhagyó, de remélem nem sértődsz meg miatta.
Válaszként felállt, és megölelt, majd a fülembe suttogott:
- Te vagy a legjobb, Bridget. Megérdemled ezt.
Elmosolyodtam, és engedtem, hogy visszaüljön a helyére.
Apa és Anya is jöttek megölelgetni, én pedig válaszként Anyu könnyét töröltem le, míg Apa kezet fogott Emmel.
- Ennek annyira esküvő hangulata van. –kuncogtam, mikor leültem.
- Elő party. –válaszolta Alice.
~
Az este végeztével, vagyis az étkezés és a beszélgetés befejeztével a vendégek sorban mentek fel a szobájukba.
Alice kézen ragadt, és engem is felhúzott a szobámba, majd magunkra zárta az ajtót.
- DVD? –emelte fel a táskáját.
- Tőlem mehet. Válassz te, nekem mindegy. Valamit kezdenünk kell magunkkal éjszaka. Mert én nem tudok csak úgy ülni. –ráztam meg a fejemet, majd lehuppantam a kanapéra- Izgulok.
- Nem kell, minden rendben lesz. –mosolyodott el, majd ő is leült.
- Remélem is. –kuncogtam, és elindult a film.
 |
| Bridget ruhája |
 |
| Volturitól kapott nyakék |
