El tudnátok képzelni, hogy már fél éve működtetem ezt a blogot? =) Már 6 hónapja írom a történetet, és hozom nektek a fejezetet =) Szerintem ez a fél éves "évforduló" jelentős esemény =)<3
Ez idő alatt lett 40 rendszeres, és még kitudja, hány rendszertelen olvasóm, megajándékoztatok 9 díjjal, kaptam tőletek 250db kommentárt, és én cserébe hoztam nektek 67 fejezetet. Vagyis ez a hatvanhetedik :)
Hozzáteszem, hogy imádom írni a fejezeteket, és jó érzés, hogy tetszik, amit csinálok :)
Öhm... Tudjátok, hogy ami nektek maximum két perc, az nekem és a többi írónak is rengeteg boldogság? :) A komikról beszélek. =) Nyugodtan írjatok jó párat, és köszönöm az eddigieket is.
A mostani fejezetről:
Először is, ne utálljátok meg Emmett-et, nem sokára minden kiderül, és az ok, és a miért is kiderül =) Remélem addig nem lesz mindenki berágva rá. :)
A végéért előre sorry =) De ha sok komit összehoztok, akkor előbb hozom a frisst. Mert a kövi csak jövő hétfőre várható :S
Puszi, és jó olvasást :)
 |
| Bridget |
66.fejezet – Vagyis II. 26. fejezet
(Bridget)
- Miért mentél el vele? –nyomott neki a falnak.
Nem elhanyagolható részlet, ahogy a nyakamnál fogva felkapott, és ezt a négy szót is a fogai között szűrte ki, közben szinte vicsorított.
- Miért csaltál meg? Jó érzés volt? Remélem élvezted, hogy megdugathatod magadat valakivel, aki nem én vagyok. –kiabálta a szemembe.
Én csak megráztam a fejem, és a szemem szúrt. A francba! Már megint eljátssza ezt. Ha ember lettem volna, biztos, hogy folyna a könnyem. Ez száz százalék. Egyrészt azért sírnák, mert ennyire nem bízik bennem, másrészt pedig mert ezt teszi velem. A nyakamat szorítja, és a falhoz nyom? Ez egy épeszű ember, jelen esetben vámpír reakciója? Összezártam a szemem, és próbáltam nem ordítani vele.
- Engedj el. –kértem, és nekiálltam lefeszegetni az ujjait a nyakamról. –Emmett, engedj el. Próbálj meg gondolkodni. Kérlek.
- Nem. Amíg el nem mondod az igazat! –ordított újra, és szemei villámokat szórtak. – Megdugott, vagy nem?
- Hogy gondolhatsz ilyet rólam? –néztem rá sírós arckifejezéssel. – Miért hiszed mindig azt, hogy megcsallak?
- Megtetted, vagy nem? –szűrte a fogai között.
- Hát persze, hogy nem. –nyögtem ki. – De ehhez nincs semmi közöd.
- Már hogyne lenne! –villantotta meg a szemeit, és közben elengedett.
- Most már nincs. –löktem egyet rajta, és kimentem az ajtón, egyenesen a gardróbomba, ahova aztán bezárkóztam.
Az ajtó mentén csúsztam le a talajra. Már megint csalódtam benne. Hogy gondolhatta azt, hogy megcsalom? És pont Dem lenne az, akit kihasználnák, csakhogy kielégítsem a vágyaimat? Majdnem feltört a zokogásom, de visszanyeltem. Nem szabad. Erősnek kell lennem. Gyorsan felöltöztem. Magamra kaptam fehér farmert, egy lila felsőt, és egy bézs színű kabátot. A lábamat belebújtattam egy barna, pántos magassarkúba, és egy barna táskába beleszórtam az irataimat, és a telefonomat. Még szerencse, hogy mind ezt a másik táskámba hagytam, ami ugyan csak a gardróbba kötött ki. A hajammal szerencsére nem kellett mit kezdeni, sminkcuccok meg vannak a táskámban, úgyhogy gyorsan a tükörhöz szaladtam, és kihúztam a szemeimet, egy kis szájfényt is vittem fel az ajkaimra, és épp a szempilla spirálozásnál tartottam, amikor valaki erősen dörömbölni kezdett az ajtón.
- Bridget! Nyisd ki! –csapódott újra Em keze az ajtónak.
Nem szólaltam meg, csak miután kész lettem, megfogtam a cuccaimat, és kilöktem az ajtót, és minden szó nélkül indultam el az ajtóm felé, de visszarántott.
- Hova mész? –kérdezett rá azonnal.
- Csak el innen. –húztam ki a kezem a karjai közül.
- Az egyik pasidhoz mész, igaz? –ordított ismét.
Megtorpantam az ajtóban, és nagy levegőt vettem, és becsuktam a szemeimet. Nem török össze, nem ordítok, nem adom fel. Mondogattam magamban, és végül bejött. Lenyomtam a kilincset, és először Aro-hoz mentem, aki természetesen elengedett, hála a beborult égboltnak.
Ezután a garázsba mentem, bepattantam az egyik Volturis kocsiba. Mert hogy itt ilyen is van. Egy közös kocsi, amit bárki használhat. De rendszerint senki sem akarja használatba venni. De mivel az én kocsim otthon van… Beültem a fekete Audi A8-ba, és mint éreztem, a kulcs bent volt, amit azonnal el is fordítottam, és kihajtottam a garázsból, és egyenesen a város központjába, ahol leparkoltam egy nagy pláza előtt. Elvileg itt minden van. Mozi és boltok. Pont az kell nekem, egy mozi. Ha jól tudom, ezen a héten csak vámpíros filmeket vetítenek. Jól van, hadd nevessek egy kicsit a sok képtelenségen.
Elsőre a mozihoz mentem, ahol elég sok ember foglalt helyet az asztaloknál. Az pénztáros fiútól vettem jegyet a legközelebbi filmre, még a címe sem érdekelt. Igaz, nagyot nézett, amikor odaadtam neki az aranyozott kártyámat, de végül sok csodálat után lehúzta. A film tíz perc múlva fog kezdődni, így csak pár percet kellett kibírnom, mert úgyis előbb beengednek minket.
Így hát elballagtam a büfés pulthoz, és vettem magamnak egy kólát. Persze rám akartak tukmálni egy csomó baromságot, mint például a pattogatott kukorica, csoki, és nachos.
Nem kell mondani, mindet visszautasítottam. De mivel valamit be kell vinnem egy körülbelül két órás mozifilmre, a kóla nálam maradt. Mert ugye elég furcsa lenne, ha csak úgy üres kézzel beülnék egy moziba…
Így hát az üdítőm társaságában elindultam az egyik szabad asztalhoz. És persze keresztül kellett mennem az embereken, és a pasikon, akik a hátsómat stírölték, és már szinte a kezük is mozdult felém. Azt merje egyikük megpróbálni, hogy hozzám ér. Végül le tudtam ülni az asztalhoz, és előkaptam a telefonom.
Ki gondolta volna. Csak húsz nem fogadott hívásom volt. Valami csodás. Ja, és öt üzenet.
Nézzük, kik zaklatnak ennyire.
A fele hívás Emmett-től, a többi pedig Jasper-Alice párostól érkezett. Az üzenetet is ők küldték.
Nem akartam most azonnal elrontani a kedvem, így inkább visszasüllyesztettem a készüléket a táskám mélyére.
(Bridget)
- Miért mentél el vele? –nyomott neki a falnak.
Nem elhanyagolható részlet, ahogy a nyakamnál fogva felkapott, és ezt a négy szót is a fogai között szűrte ki, közben szinte vicsorított.
- Miért csaltál meg? Jó érzés volt? Remélem élvezted, hogy megdugathatod magadat valakivel, aki nem én vagyok. –kiabálta a szemembe.
Én csak megráztam a fejem, és a szemem szúrt. A francba! Már megint eljátssza ezt. Ha ember lettem volna, biztos, hogy folyna a könnyem. Ez száz százalék. Egyrészt azért sírnák, mert ennyire nem bízik bennem, másrészt pedig mert ezt teszi velem. A nyakamat szorítja, és a falhoz nyom? Ez egy épeszű ember, jelen esetben vámpír reakciója? Összezártam a szemem, és próbáltam nem ordítani vele.
- Engedj el. –kértem, és nekiálltam lefeszegetni az ujjait a nyakamról. –Emmett, engedj el. Próbálj meg gondolkodni. Kérlek.
- Nem. Amíg el nem mondod az igazat! –ordított újra, és szemei villámokat szórtak. – Megdugott, vagy nem?
- Hogy gondolhatsz ilyet rólam? –néztem rá sírós arckifejezéssel. – Miért hiszed mindig azt, hogy megcsallak?
- Megtetted, vagy nem? –szűrte a fogai között.
- Hát persze, hogy nem. –nyögtem ki. – De ehhez nincs semmi közöd.
- Már hogyne lenne! –villantotta meg a szemeit, és közben elengedett.
- Most már nincs. –löktem egyet rajta, és kimentem az ajtón, egyenesen a gardróbomba, ahova aztán bezárkóztam.
Az ajtó mentén csúsztam le a talajra. Már megint csalódtam benne. Hogy gondolhatta azt, hogy megcsalom? És pont Dem lenne az, akit kihasználnák, csakhogy kielégítsem a vágyaimat? Majdnem feltört a zokogásom, de visszanyeltem. Nem szabad. Erősnek kell lennem. Gyorsan felöltöztem. Magamra kaptam fehér farmert, egy lila felsőt, és egy bézs színű kabátot. A lábamat belebújtattam egy barna, pántos magassarkúba, és egy barna táskába beleszórtam az irataimat, és a telefonomat. Még szerencse, hogy mind ezt a másik táskámba hagytam, ami ugyan csak a gardróbba kötött ki. A hajammal szerencsére nem kellett mit kezdeni, sminkcuccok meg vannak a táskámban, úgyhogy gyorsan a tükörhöz szaladtam, és kihúztam a szemeimet, egy kis szájfényt is vittem fel az ajkaimra, és épp a szempilla spirálozásnál tartottam, amikor valaki erősen dörömbölni kezdett az ajtón.
- Bridget! Nyisd ki! –csapódott újra Em keze az ajtónak.
Nem szólaltam meg, csak miután kész lettem, megfogtam a cuccaimat, és kilöktem az ajtót, és minden szó nélkül indultam el az ajtóm felé, de visszarántott.
- Hova mész? –kérdezett rá azonnal.
- Csak el innen. –húztam ki a kezem a karjai közül.
- Az egyik pasidhoz mész, igaz? –ordított ismét.
Megtorpantam az ajtóban, és nagy levegőt vettem, és becsuktam a szemeimet. Nem török össze, nem ordítok, nem adom fel. Mondogattam magamban, és végül bejött. Lenyomtam a kilincset, és először Aro-hoz mentem, aki természetesen elengedett, hála a beborult égboltnak.
Ezután a garázsba mentem, bepattantam az egyik Volturis kocsiba. Mert hogy itt ilyen is van. Egy közös kocsi, amit bárki használhat. De rendszerint senki sem akarja használatba venni. De mivel az én kocsim otthon van… Beültem a fekete Audi A8-ba, és mint éreztem, a kulcs bent volt, amit azonnal el is fordítottam, és kihajtottam a garázsból, és egyenesen a város központjába, ahol leparkoltam egy nagy pláza előtt. Elvileg itt minden van. Mozi és boltok. Pont az kell nekem, egy mozi. Ha jól tudom, ezen a héten csak vámpíros filmeket vetítenek. Jól van, hadd nevessek egy kicsit a sok képtelenségen.
Elsőre a mozihoz mentem, ahol elég sok ember foglalt helyet az asztaloknál. Az pénztáros fiútól vettem jegyet a legközelebbi filmre, még a címe sem érdekelt. Igaz, nagyot nézett, amikor odaadtam neki az aranyozott kártyámat, de végül sok csodálat után lehúzta. A film tíz perc múlva fog kezdődni, így csak pár percet kellett kibírnom, mert úgyis előbb beengednek minket.
Így hát elballagtam a büfés pulthoz, és vettem magamnak egy kólát. Persze rám akartak tukmálni egy csomó baromságot, mint például a pattogatott kukorica, csoki, és nachos.
Nem kell mondani, mindet visszautasítottam. De mivel valamit be kell vinnem egy körülbelül két órás mozifilmre, a kóla nálam maradt. Mert ugye elég furcsa lenne, ha csak úgy üres kézzel beülnék egy moziba…
Így hát az üdítőm társaságában elindultam az egyik szabad asztalhoz. És persze keresztül kellett mennem az embereken, és a pasikon, akik a hátsómat stírölték, és már szinte a kezük is mozdult felém. Azt merje egyikük megpróbálni, hogy hozzám ér. Végül le tudtam ülni az asztalhoz, és előkaptam a telefonom.
Ki gondolta volna. Csak húsz nem fogadott hívásom volt. Valami csodás. Ja, és öt üzenet.
Nézzük, kik zaklatnak ennyire.
A fele hívás Emmett-től, a többi pedig Jasper-Alice párostól érkezett. Az üzenetet is ők küldték.
Nem akartam most azonnal elrontani a kedvem, így inkább visszasüllyesztettem a készüléket a táskám mélyére.
A többiek is felálltak, és bementek a filmre, így én is elindultam.
Gyorsan elfoglaltam a helyem, ami a legfelső sorban volt, leg szélül, a fal mentén.
Megkezdődött a film, ami már az első percben mosolyt csalt az arcomra.
Míg az emberek végigsikítoztak a film pár rémisztőnek mondott részén, én próbáltam visszafogni a nevetésem, ami legtöbbször sikerült is.
Az első dolog, amin elnevettem magam, az az volt, hogy ennek a vámpírnak természetellenesen nagy szemfogai voltak. Ilyen jó egy- másfél centisek. Ráadásul megsértette vele a saját száját. Azért ennyire ne túlozzák el.
Gyorsan elfoglaltam a helyem, ami a legfelső sorban volt, leg szélül, a fal mentén.
Megkezdődött a film, ami már az első percben mosolyt csalt az arcomra.
Míg az emberek végigsikítoztak a film pár rémisztőnek mondott részén, én próbáltam visszafogni a nevetésem, ami legtöbbször sikerült is.
Az első dolog, amin elnevettem magam, az az volt, hogy ennek a vámpírnak természetellenesen nagy szemfogai voltak. Ilyen jó egy- másfél centisek. Ráadásul megsértette vele a saját száját. Azért ennyire ne túlozzák el.
Második dolog… Megégett a Napfényben. Könyörgöm. Nekem ezt ne adják be.
Harmadik dolog… Az tette be nekem a kaput, amikor egy vámpír megtámadott egy parkban egy nőt. Oké, semmi gond, szomjas volt, ezt még elhiszem. Ugye ezen az emberek a vászon előtt sikítozni kezdtek, ezzel sem volt semmi gondom. De amikor a nő a filmben előkapott egy keresztet a ruhája alól, amire foghagymával volt bedörzsölve… és ezzel elijesztette a vámpírt. Azt hittem, kiesek a székből. A nevetésemet alig bírtam visszatartani, ráadásul szerencsétlen természetfeletti lény ott fújni kezdett, mint egy macska, akit megtámadott egy kutya.
Harmadik dolog… Az tette be nekem a kaput, amikor egy vámpír megtámadott egy parkban egy nőt. Oké, semmi gond, szomjas volt, ezt még elhiszem. Ugye ezen az emberek a vászon előtt sikítozni kezdtek, ezzel sem volt semmi gondom. De amikor a nő a filmben előkapott egy keresztet a ruhája alól, amire foghagymával volt bedörzsölve… és ezzel elijesztette a vámpírt. Azt hittem, kiesek a székből. A nevetésemet alig bírtam visszatartani, ráadásul szerencsétlen természetfeletti lény ott fújni kezdett, mint egy macska, akit megtámadott egy kutya.
Ja, majd elfelejtettem. Amikor egy vámpír egy ilyen filmben iszik az emberből, csak letörli a sebet, lábra állítja az áldozatát, és elindítja, hogy menjen haza, és még pár napig ezt csinálja. De az ember nem változik át, nem öli meg őt a támadója, és a vámpíron sem látszik, hogy a vágya vezérelné.
Ekkora egy eszmefuttatást. Igaz, jókat nevettem rajta, de ekkora egy túlzást.
Ráadásul mellettem egy szőke nő ült. És megkérdezte, hogy a filmben mi az, amibe viszi a vámpír az áldozatát. Én szinte nevetve mondtam neki, hogy ez egy temető
Mi volt rá a válasza?
- De ő nem is temet.
De ezt olyan faarccal mondta, hogy az hihetetlen. És akkor elgondolkodtam. Ez most tényleg ennyire hülye, vagy csak profi színésznő?
Amint felkapcsolták a villanyt, én szinte megkönnyebbültem, hogy felállhatok emellől az elmefogyatékos mellől.
Szinte először értem ki a teremből, az üdítőmet a kukába hajítottam, én pedig a mosdóba mentem. Ott a tükör elé vetettem magam, és megigazítottam a sminkem. Nem, mintha megsérült volna, de akkor is. Szinte már szokásommá vált.
Nekidőltem a csapnak, és újra elővettem a telefonom. Újabb hívások tömkelege, SMS-ek hada. Csodás. Csak pár üzenetet néztem meg, de azok is csak az Alice-tól, vagy Jaz-től érkeztek, Em üzeneteit nem volta hajlandó kinyitni. Csököny, vagy nem csököny. Így is elég önuralmam volt ahhoz, hogy ott menten ne keverjek le neki egy óriásit, vagy jobb esetben nem kiabálok rá. Hihetetlen, hogy tud ilyeneket képzelni rólam. Jó, értem én. Féltékeny. De akkor is, ez túlment minden határon.
A telefon újra a táskám aljába landolt, én pedig megindultam az üzletek felé.
Gil ruhái eléggé megfogyatkoztak mostanában, így neki is vettem. Meg persze magamnak is, hisz a ruháim jó részét magammal vittem költözéskor.
Ekkora egy eszmefuttatást. Igaz, jókat nevettem rajta, de ekkora egy túlzást.
Ráadásul mellettem egy szőke nő ült. És megkérdezte, hogy a filmben mi az, amibe viszi a vámpír az áldozatát. Én szinte nevetve mondtam neki, hogy ez egy temető
Mi volt rá a válasza?
- De ő nem is temet.
De ezt olyan faarccal mondta, hogy az hihetetlen. És akkor elgondolkodtam. Ez most tényleg ennyire hülye, vagy csak profi színésznő?
Amint felkapcsolták a villanyt, én szinte megkönnyebbültem, hogy felállhatok emellől az elmefogyatékos mellől.
Szinte először értem ki a teremből, az üdítőmet a kukába hajítottam, én pedig a mosdóba mentem. Ott a tükör elé vetettem magam, és megigazítottam a sminkem. Nem, mintha megsérült volna, de akkor is. Szinte már szokásommá vált.
Nekidőltem a csapnak, és újra elővettem a telefonom. Újabb hívások tömkelege, SMS-ek hada. Csodás. Csak pár üzenetet néztem meg, de azok is csak az Alice-tól, vagy Jaz-től érkeztek, Em üzeneteit nem volta hajlandó kinyitni. Csököny, vagy nem csököny. Így is elég önuralmam volt ahhoz, hogy ott menten ne keverjek le neki egy óriásit, vagy jobb esetben nem kiabálok rá. Hihetetlen, hogy tud ilyeneket képzelni rólam. Jó, értem én. Féltékeny. De akkor is, ez túlment minden határon.
A telefon újra a táskám aljába landolt, én pedig megindultam az üzletek felé.
Gil ruhái eléggé megfogyatkoztak mostanában, így neki is vettem. Meg persze magamnak is, hisz a ruháim jó részét magammal vittem költözéskor.
A ruhák, és egyéb divatboltok kifosztása között benéztem egy sima boltba is. Vettem két személyre sampont, balzsamot, testápolót, és tusfürdőt. Az utóbbi elég nehéz döntés volt. Egyrészt, mert nem tudtam eldönteni, hogy Gil milyet szeret. Másrészt pedig magamnak sem tudtam választani. Végül egy cseresznyevirágosat és egy rózsa illatút vettem Gil-nek, magamnak pedig cseresznyevirág&mandulaolaj illatúnak titulált tusfürdőt. Valamint vettem férfiaknak alkotottat is, tusfürdőt és sampont egyaránt.
Pár óra múlva újra az kocsiban ültem, és vezettem. Nem sokára kezdődik a gyakorlás, vissza kellene érnem arra. Határozottan beletapostam a gázba, és száguldásba kezdtem, ami már csak a vár garázsában ért véget.
Ráérősen kiszedegettem a cuccaimat hátulról, és a szobám felé vettem az irányt, ahol nagy csodálatomra senkit sem találtam. Minden pontosan ugyan úgy volt, ahogy itt hagytam. Azt hittem, hogy Emmett jelentős pusztítást fog végezni az én felségterületemen, de ehhez képest minden csillogott, és még egy új karcot sem találtam sehol. Furcsa…
Gyorsan elrendeztem a magamnak vett ruhákat, és átöltöztem valami kényelmesbe. Igaz, nekem mindegy lenne, hogy mit veszek fel, mert minden kényelmes…Főleg, ma Dem-mel mutatunk be pár mozdulatot, szóval jó lesz, ha valami rugalmas anyagot veszek fel. A választásom végül egy szürke sztreccses nadrágra, és egy rózsaszín toppra esett, amin fehér betűkkel ez állt: Bad Girl. Miután gyorsan magamra kapkodtam őket, felvettem egy fehér balerinacipőt is, és már mentem is le. Az udvaron már mindenki ott volt, akiknek tanítás kellett. Kisebb csoportokba rendeződve beszélgettek.
- Sütni fog a Nap. –lépett mellém Dem.
- Ma délután? –kérdeztem vissza, mire egy bólintást kaptam. –Nem baj.
- Mi a terved mára? –mosolyodott el.
- Két csoportra lesznek osztva, és le kell győzniük a másik csoportot. –mosolyodtam rá. –Mert eddig párosával, szemtől szembe gyakoroltak. Az ellenség meg nem fogja megvárni, amíg elé helyezkedsz, és szemtől szembe támadtok. Egy csatába? Könyörgöm… Ott az a lényeg, hogy kinyírd a másikat, nem az, hogy elé helyezkedj.
- Igaz. –nevetett fel. –Szóval csoportharc lesz.
- Aha. Válassz magad köré vámpírokat. –mosolyogtam rá. –De csak a felét vidd el. Pár vámpír nekem is kell.
Hátradőltem a fűben, és vártam. Előre éreztem, hogy Dem bele fog esni a csapdámba. És ahogy ezt megjósoltam, meg is lett. Így legyen ötösöm a lottón.
Ugyanis akik mellém ültek a fűbe, azok azok, akik tegnap több vereséget szenvedtek, mint Dem csapatában lévők.
Ráérősen kiszedegettem a cuccaimat hátulról, és a szobám felé vettem az irányt, ahol nagy csodálatomra senkit sem találtam. Minden pontosan ugyan úgy volt, ahogy itt hagytam. Azt hittem, hogy Emmett jelentős pusztítást fog végezni az én felségterületemen, de ehhez képest minden csillogott, és még egy új karcot sem találtam sehol. Furcsa…
Gyorsan elrendeztem a magamnak vett ruhákat, és átöltöztem valami kényelmesbe. Igaz, nekem mindegy lenne, hogy mit veszek fel, mert minden kényelmes…Főleg, ma Dem-mel mutatunk be pár mozdulatot, szóval jó lesz, ha valami rugalmas anyagot veszek fel. A választásom végül egy szürke sztreccses nadrágra, és egy rózsaszín toppra esett, amin fehér betűkkel ez állt: Bad Girl. Miután gyorsan magamra kapkodtam őket, felvettem egy fehér balerinacipőt is, és már mentem is le. Az udvaron már mindenki ott volt, akiknek tanítás kellett. Kisebb csoportokba rendeződve beszélgettek.
- Sütni fog a Nap. –lépett mellém Dem.
- Ma délután? –kérdeztem vissza, mire egy bólintást kaptam. –Nem baj.
- Mi a terved mára? –mosolyodott el.
- Két csoportra lesznek osztva, és le kell győzniük a másik csoportot. –mosolyodtam rá. –Mert eddig párosával, szemtől szembe gyakoroltak. Az ellenség meg nem fogja megvárni, amíg elé helyezkedsz, és szemtől szembe támadtok. Egy csatába? Könyörgöm… Ott az a lényeg, hogy kinyírd a másikat, nem az, hogy elé helyezkedj.
- Igaz. –nevetett fel. –Szóval csoportharc lesz.
- Aha. Válassz magad köré vámpírokat. –mosolyogtam rá. –De csak a felét vidd el. Pár vámpír nekem is kell.
Hátradőltem a fűben, és vártam. Előre éreztem, hogy Dem bele fog esni a csapdámba. És ahogy ezt megjósoltam, meg is lett. Így legyen ötösöm a lottón.
Ugyanis akik mellém ültek a fűbe, azok azok, akik tegnap több vereséget szenvedtek, mint Dem csapatában lévők.
- Megnyerjük. –jelentettem ki.
- De hogyan? –kérdezett vissza egyikük.
- Úgy, hogy úgy lett, ahogy kigondoltam. –nevettem fel.
- De mi nagyon bénák vagyunk. Tegnap is mi vesztettünk. –jött a nyivákoló hang.
- Mert ti nem ebben a fajta küzdelemben vagytok jók. Ti a szabálytalan játékot szeretitek, és azt is tudjátok játszani.
- Ez igaz. –mosolyodott el az előttem ülő lány.
- Erről beszéltem. Dem beleesett a csapdámba azzal, hogy őket választotta. –mosolyogtam rájuk. –Mert most pont az ő csapatába kerültek azok, akik ebben rosszabbak.
Felpattantam, és a kettő csapat közé mentem, ahogy Dem is tette.
- De hogyan? –kérdezett vissza egyikük.
- Úgy, hogy úgy lett, ahogy kigondoltam. –nevettem fel.
- De mi nagyon bénák vagyunk. Tegnap is mi vesztettünk. –jött a nyivákoló hang.
- Mert ti nem ebben a fajta küzdelemben vagytok jók. Ti a szabálytalan játékot szeretitek, és azt is tudjátok játszani.
- Ez igaz. –mosolyodott el az előttem ülő lány.
- Erről beszéltem. Dem beleesett a csapdámba azzal, hogy őket választotta. –mosolyogtam rájuk. –Mert most pont az ő csapatába kerültek azok, akik ebben rosszabbak.
Felpattantam, és a kettő csapat közé mentem, ahogy Dem is tette.
- Először is. –kezdtem bele. –Akit kiejtenek, leül, és nem kel fel, pláne nem segít a társainak. Vesztésnek az számít, ha valaki már épp letépné a másik fejét, vagy a nyakához érinti a fogait. Érthető? –erre mindenki bólogatni kezdett. - Ha valaki csal, azt úgyis észrevesszük. Más szabály nincs, csak ezek. Használjátok a fantáziátokat, hagyatkozzatok az érzékeitekre, és sok szerencsét. Mindent bele.
- Nem fogok engedni neked. –lépett a csapatához Dem.
- Nem is ajánlom. –mentem én is a rám váró társasághoz. –Hajrá. Mehet.
Mindenki egyszerre mozdult, és nekiállt futni az ellenfél felé. Azonnal Dem-re vetettem magam, aki hősiesen védte ki ütéseimet. De nem támadott, amit igencsak furcsáltam. Nekidobott egy óriási fának, ami gyökerestől dőlt ki. Azonnal felpattantam, és Dem felé ugrottam, aki a jókora hasba rúgásomtól a fél erdőn keresztülrepült. Amire visszatért én már fel voltam készülve, és újra neki támadtam, ami ellen a védekezése semmit sem ért. Nem is kellett mondani, legyőztem.
- Ügyes. –nevetett.
- Köszi. –mosolyogtam. –Na, nézzük, a többiek hogy állnak.
A többség már csak ült, vagyis legyőzték. Ahogy azt számoltam, az én csapatom ötven százaléka még talpon van, míg Dem emberei közül csak hárman hadakoznak, akiket egy idő után legyőztek. Tehát az én csapatom nyert.
- Nem fogok engedni neked. –lépett a csapatához Dem.
- Nem is ajánlom. –mentem én is a rám váró társasághoz. –Hajrá. Mehet.
Mindenki egyszerre mozdult, és nekiállt futni az ellenfél felé. Azonnal Dem-re vetettem magam, aki hősiesen védte ki ütéseimet. De nem támadott, amit igencsak furcsáltam. Nekidobott egy óriási fának, ami gyökerestől dőlt ki. Azonnal felpattantam, és Dem felé ugrottam, aki a jókora hasba rúgásomtól a fél erdőn keresztülrepült. Amire visszatért én már fel voltam készülve, és újra neki támadtam, ami ellen a védekezése semmit sem ért. Nem is kellett mondani, legyőztem.
- Ügyes. –nevetett.
- Köszi. –mosolyogtam. –Na, nézzük, a többiek hogy állnak.
A többség már csak ült, vagyis legyőzték. Ahogy azt számoltam, az én csapatom ötven százaléka még talpon van, míg Dem emberei közül csak hárman hadakoznak, akiket egy idő után legyőztek. Tehát az én csapatom nyert.
- Én megmondtam. –futottam oda hozzájuk.
Szó szerint a nyakamba vetették magukat, én pedig a földön elterülve vártam, hogy végre leszálljanak rólam.
- Kösziii. –visították kórusba, és végre leszálltak rólam, így én is fel tudtam állni.
- Erre nem számítottál, igaz? –mosolyogtam Dem-re.
- Nem. –kuncogott.
- Oké, mára ennyi. –fordultam a többiek felé, mire az egész tömegen morgás futott át. –Oké, oké. Ha szeretnétek, mehet még egy menet.
Kiválasztottam a két kapitányt, és ők választottak magukhoz embereket, így vegyes csapatok lettek. Neki is álltak játszani.
- Hallottam a kiabálást, miután a szobádba mentél. –szólalt meg hirtelen Dem.
- Jahm… - dörmögtem. –Összevesztünk.
- Tett valamit? –fordult azonnal felém, és érdekes szemekkel nézett.
- Semmi érdekes, majd elintézem. –hazudtam.
- Biztos?
- Persze. Ne aggódj, minden rendben lesz. –mosolyogtam rá.
Hagytuk is a témát, nem zargatott tovább ezzel. Tudja, hogy meg tudom oldani, ha azt mondom.
Szó szerint a nyakamba vetették magukat, én pedig a földön elterülve vártam, hogy végre leszálljanak rólam.
- Kösziii. –visították kórusba, és végre leszálltak rólam, így én is fel tudtam állni.
- Erre nem számítottál, igaz? –mosolyogtam Dem-re.
- Nem. –kuncogott.
- Oké, mára ennyi. –fordultam a többiek felé, mire az egész tömegen morgás futott át. –Oké, oké. Ha szeretnétek, mehet még egy menet.
Kiválasztottam a két kapitányt, és ők választottak magukhoz embereket, így vegyes csapatok lettek. Neki is álltak játszani.
- Hallottam a kiabálást, miután a szobádba mentél. –szólalt meg hirtelen Dem.
- Jahm… - dörmögtem. –Összevesztünk.
- Tett valamit? –fordult azonnal felém, és érdekes szemekkel nézett.
- Semmi érdekes, majd elintézem. –hazudtam.
- Biztos?
- Persze. Ne aggódj, minden rendben lesz. –mosolyogtam rá.
Hagytuk is a témát, nem zargatott tovább ezzel. Tudja, hogy meg tudom oldani, ha azt mondom.
A vámpírok még két csatát lejátszottak, mert ezt élvezték. Nevetve győzték le a másikat. Jó volt nézni, ahogy ilyen jól érezték magukat.
Ráadásul nem úgy fogták fel, mint egy tanulást. Amíg néztem őket, megszületett a fejemben a terv.
- Dem, szólj a többieknek. –szóltam neki azonnal. –Akik ezelőtt is ott voltak a gyűlésen, legyenek öt perc múlva a tárgyalóban. –pattantam fel, és már száguldottam is a tárgyalóba, a táblához.
Rajzolni kezdtem. Alice nagyjából meg tudta határozni, hogy honnan jönnek, és milyen alakzatba. Felkaptam a három filcet, és rajzolni kezdtem. Szerencsére olyan táblát szereztem be, amire filccel kell írni, így a különböző típusokkal meg tudom határozni a csapatokat.
Pirossal rajzoltam azokat, akik közelharcban nagyon jók, ők az ellenséges csoport mögé fognak osonni, és hátulról támadnak, miután az ellenség előre lódul, így az ellenség többsége már nem lesz ott, de akik hátul maradnak, azokkal elbánnak a pirosak.
Kékkel azokat ábrázoltam, akik inkább csapatjátékosok, vagyis akik a mai edzésen velem egy csoportban voltak. Őket két részre osztom, és a két oldalról fognak támadni, és elszóródhatnak az egész csatatéren. Csak az a lényeg, hogy a harc magjába legyenek.
Zölddel azokat ábrázoltam, akik mind a kettőben profik. Vagyis azok, akik régóta itt vannak, és nagyon jók. Tehát Dem, Jane, Felix, Sophie, Alec, Emmett, Jasper, Alice, Én, és még pár nagyon gyakorlott és tapasztalt vámpír. Mi középen leszünk, és próbálunk mindenkire figyelni, és az ellenfél legjobbjaival próbálunk a harc legelején végezni.
Fekete színűek lettek a vezetők, és a feleségek. Nekik csak az lesz a dolguk, hogy megvédjék magukat. Ők lesznek leghátul.
Ráadásul nem úgy fogták fel, mint egy tanulást. Amíg néztem őket, megszületett a fejemben a terv.
- Dem, szólj a többieknek. –szóltam neki azonnal. –Akik ezelőtt is ott voltak a gyűlésen, legyenek öt perc múlva a tárgyalóban. –pattantam fel, és már száguldottam is a tárgyalóba, a táblához.
Rajzolni kezdtem. Alice nagyjából meg tudta határozni, hogy honnan jönnek, és milyen alakzatba. Felkaptam a három filcet, és rajzolni kezdtem. Szerencsére olyan táblát szereztem be, amire filccel kell írni, így a különböző típusokkal meg tudom határozni a csapatokat.
Pirossal rajzoltam azokat, akik közelharcban nagyon jók, ők az ellenséges csoport mögé fognak osonni, és hátulról támadnak, miután az ellenség előre lódul, így az ellenség többsége már nem lesz ott, de akik hátul maradnak, azokkal elbánnak a pirosak.
Kékkel azokat ábrázoltam, akik inkább csapatjátékosok, vagyis akik a mai edzésen velem egy csoportban voltak. Őket két részre osztom, és a két oldalról fognak támadni, és elszóródhatnak az egész csatatéren. Csak az a lényeg, hogy a harc magjába legyenek.
Zölddel azokat ábrázoltam, akik mind a kettőben profik. Vagyis azok, akik régóta itt vannak, és nagyon jók. Tehát Dem, Jane, Felix, Sophie, Alec, Emmett, Jasper, Alice, Én, és még pár nagyon gyakorlott és tapasztalt vámpír. Mi középen leszünk, és próbálunk mindenkire figyelni, és az ellenfél legjobbjaival próbálunk a harc legelején végezni.
Fekete színűek lettek a vezetők, és a feleségek. Nekik csak az lesz a dolguk, hogy megvédjék magukat. Ők lesznek leghátul.
Sárgával jelöltem azokat, akiket nem tudtam hova beosztani. Ők lettek a vezetők előtt, nekik az lesz a dolguk, hogy megakadályozzák, hogy bárki is a várba jusson, vagy elmeneküljön.
Az ellenség pedig már rég felkerültek a táblára, pink színnel.
Amire végeztem, arra a többiek is bejöttek, és érdeklődve nézték a táblára firkált pacákat.
Mindenki elfoglalta a helyét, még Em is itt volt. Nem pillantottam felé, nem tudom, hogy milyen reakciót váltana ki belőlem, így mindig, az egész gyűlés alatt kerültem a tekintetét, viszont éreztem magamon fürkésző pillantását.
Mindenkinek elmagyaráztam a tervem.
- Ez valami fergeteges lett. –pattant fel Aro. –Hogy nekem ilyen miért nem jutott eszembe.
- Mert nem te edzed őket. De ezt addig nem mondjuk el senkinek, amíg ki nem derül az áruló. Ha minden szakad, akkor a csata előtti reggel tudatjuk mindenkivel. Ez az utolsó időpont, tovább nem lehet majd halasztani.
- Ez csodálatos terv. –dicsért meg Caius is.
- Köszönöm. –mosolyodtam el. –Dem érdeme.
- És miért? –értetlenkedett az említett.
- Azért, mert te választottad a ”veszteseket” –mutattam a macskakörmöt a levegőbe. –Ha vegyes csoportokat osztunk már az elején, akkor esélyem sincs, hogy észrevegyem ezt az egészet. –mosolyodtam el.
- Oh, hát akkor szívesen. –nevetett fel.
Csak mosolyogva megforgattam a szemem, és az ablakhoz sétáltam.
- Szerintem elmehettek. –motyogtam.
- Min gondolkodsz? –lépett mögém Alec.
- Mint mindig ugyan azon. Legalább is mostanában. –sóhajtottam fel. –Tippem sincs, hogy ki a besúgó. Nagyon zavar.
- Engem is. –mondta.
- Rá kellene jönnöm. Ez így nagyon zavaró. Annyira… tehetetlennek érzem magam. –mosolyodtam el zavartan.
A háttérből köhögés hallatszott, és már tudtam is, hogy ki az. Egyrészt, mert az illata betöltötte a termet, másrészt pedig nagyon jellegzetes az efajta jelzése.
- Akkor én megyek is. –szorította meg a vállam Alec, és már ott sem volt.
- Én… - kezdett bele.
- Sajnálom, de most ne. Most tisztán kell látnom, hogy minél előbb kiszúrjam a kis fekete pontot. –vágtam bele a szavába.
- De hallgass meg. Nem úgy van, ahogy gondolod. –kapta el a kezem.
- Valahogy éreztem. –horkantam fel. –De ne most.
Kihúztam a kezem az ujjai közül, és suhantam. Először bementem a saját szobámba, ott felkaptam a táskákat, és Gil felé vettem az irányt, hogy meglepjem az új ruháival.
Ahogy beléptem épp a fotelban ült, és egy könyvet olvasott.
- Szia Bridget. –intett.
- Szia. Hoztam neked pár cuccot. –mosolyogtam rá.
- Várj egy pillanatot. –fordított egy lapot, és pár perc múlva, valamint a könyvjelző betétele után becsapta a könyvet, és felpattant. – Köszönöm.
- Ruhák. –mosolyogtam rá. –És cipő. És tisztálkodó szer. Á, inkább nem sorolom fel, majd megnézed.
- Köszönööööm. –ugrott a nyakamba, és szerintem minden létező erejét bevetve megölelgetett.
- Ugyan, semmiség. –nevettem.
- Dehogynem. Minden vagyonodat rám áldozod. –jajdult fel, és a kezemet, valamint a táskákat megfogva a gardrób felé kezdett el húzni.
- Ne túlozz. El sem tudod képzelni, hogy mennyi pénzem van. –mosolyogtam rá.
- Amúgy akkor már segítesz kipakolni is? –vette el a könyörgő szemeit.
- Persze hogy segítek. –kaptam fel a maradék táskát, és a gardróbba mentem.
Nekiálltunk pakolászni, segítettem neki a ruhák elrendezésében is, és közben jót beszélgettünk.
- Segítesz megcsinálni a vacsimat? –ment a konyha felé.
- Persze. Jó érzés főzni. –nevettem fel.
- Akkor jó. Pizzát sütök. Igazából már hozattam pizzalapokat. Nincs kedvem tésztát gyúrni. –nevetett fel. –Tudom, ez nem egy szakácshoz méltó, de ellustultam mostanában.
- Nekem nem kell magyarázkodni. –mosolyogtam rá. –Tőlem aztán azt eszel, amit szeretnél, nem szólok bele.
- Oké. Akkor jó. –kuncogott lágyan. –Reszelnél sajtot? Én meg megcsinálom a többit.
- Persze. –vettem ki a hűtőből a fóliába csomagolt tejterméket.
Nekiálltam reszelni, amíg ő a pizzaszószt, vagy mit kevert ki. Rátette a lapra, rászórta a feltéteket is, és végül rákerült a sajt is, és ment be a forró sütőbe.
- Amúgy miről szól, amit olvasol? –kíváncsiskodtam.
- Valami hülyeség. Egy nyomozó kiderít egy gyilkosságot. –forgatta a szemeit. –De nagyon abszurd. Gyengeelméjű ez a nyomozó. Mert az a gyilkos, aki bejelentette a gyilkosságot. És nem jön rá. Mondjuk ez igaz, mert erre senki sem gondolna, mert saját magát senki sem mártaná be.
És KATT. Ohh, hogy a francba!
- ÁÁÁ. –kaptam a fejemhez. –Gil, imádlak. Imádlak. Egyszerűen… téged szentté kéne avatni.
- Nem tudom miért, de tőlem elintéztetheted a Pápával. –kuncogott, és érdeklődő képet vágott.
- Jasper. Jasper. –jutott eszembe.
Előkaptam a mobilom, és felhívtam.
- Gyere ide, de azonnal, Gilnél vagyok. –ordítottam a kagylóba, és már meg is szakítottam a vonalat.
- Oh, hogy ez nekem hogy nem jutott eszembe. –öleltem meg újra az előttem ülő, megszeppent barátnőmet. –Te jó ég. Te…te egy érték vagy. Rád biztosítást kell kötni…vagy nem tudom.
- Itt vagyok. –rontott be az ajtón Jaz. –Mi annyira fontos.
- Rájöttem az árulóra. –ugrottam a nyakába…
Az ellenség pedig már rég felkerültek a táblára, pink színnel.
Amire végeztem, arra a többiek is bejöttek, és érdeklődve nézték a táblára firkált pacákat.
Mindenki elfoglalta a helyét, még Em is itt volt. Nem pillantottam felé, nem tudom, hogy milyen reakciót váltana ki belőlem, így mindig, az egész gyűlés alatt kerültem a tekintetét, viszont éreztem magamon fürkésző pillantását.
Mindenkinek elmagyaráztam a tervem.
- Ez valami fergeteges lett. –pattant fel Aro. –Hogy nekem ilyen miért nem jutott eszembe.
- Mert nem te edzed őket. De ezt addig nem mondjuk el senkinek, amíg ki nem derül az áruló. Ha minden szakad, akkor a csata előtti reggel tudatjuk mindenkivel. Ez az utolsó időpont, tovább nem lehet majd halasztani.
- Ez csodálatos terv. –dicsért meg Caius is.
- Köszönöm. –mosolyodtam el. –Dem érdeme.
- És miért? –értetlenkedett az említett.
- Azért, mert te választottad a ”veszteseket” –mutattam a macskakörmöt a levegőbe. –Ha vegyes csoportokat osztunk már az elején, akkor esélyem sincs, hogy észrevegyem ezt az egészet. –mosolyodtam el.
- Oh, hát akkor szívesen. –nevetett fel.
Csak mosolyogva megforgattam a szemem, és az ablakhoz sétáltam.
- Szerintem elmehettek. –motyogtam.
- Min gondolkodsz? –lépett mögém Alec.
- Mint mindig ugyan azon. Legalább is mostanában. –sóhajtottam fel. –Tippem sincs, hogy ki a besúgó. Nagyon zavar.
- Engem is. –mondta.
- Rá kellene jönnöm. Ez így nagyon zavaró. Annyira… tehetetlennek érzem magam. –mosolyodtam el zavartan.
A háttérből köhögés hallatszott, és már tudtam is, hogy ki az. Egyrészt, mert az illata betöltötte a termet, másrészt pedig nagyon jellegzetes az efajta jelzése.
- Akkor én megyek is. –szorította meg a vállam Alec, és már ott sem volt.
- Én… - kezdett bele.
- Sajnálom, de most ne. Most tisztán kell látnom, hogy minél előbb kiszúrjam a kis fekete pontot. –vágtam bele a szavába.
- De hallgass meg. Nem úgy van, ahogy gondolod. –kapta el a kezem.
- Valahogy éreztem. –horkantam fel. –De ne most.
Kihúztam a kezem az ujjai közül, és suhantam. Először bementem a saját szobámba, ott felkaptam a táskákat, és Gil felé vettem az irányt, hogy meglepjem az új ruháival.
Ahogy beléptem épp a fotelban ült, és egy könyvet olvasott.
- Szia Bridget. –intett.
- Szia. Hoztam neked pár cuccot. –mosolyogtam rá.
- Várj egy pillanatot. –fordított egy lapot, és pár perc múlva, valamint a könyvjelző betétele után becsapta a könyvet, és felpattant. – Köszönöm.
- Ruhák. –mosolyogtam rá. –És cipő. És tisztálkodó szer. Á, inkább nem sorolom fel, majd megnézed.
- Köszönööööm. –ugrott a nyakamba, és szerintem minden létező erejét bevetve megölelgetett.
- Ugyan, semmiség. –nevettem.
- Dehogynem. Minden vagyonodat rám áldozod. –jajdult fel, és a kezemet, valamint a táskákat megfogva a gardrób felé kezdett el húzni.
- Ne túlozz. El sem tudod képzelni, hogy mennyi pénzem van. –mosolyogtam rá.
- Amúgy akkor már segítesz kipakolni is? –vette el a könyörgő szemeit.
- Persze hogy segítek. –kaptam fel a maradék táskát, és a gardróbba mentem.
Nekiálltunk pakolászni, segítettem neki a ruhák elrendezésében is, és közben jót beszélgettünk.
- Segítesz megcsinálni a vacsimat? –ment a konyha felé.
- Persze. Jó érzés főzni. –nevettem fel.
- Akkor jó. Pizzát sütök. Igazából már hozattam pizzalapokat. Nincs kedvem tésztát gyúrni. –nevetett fel. –Tudom, ez nem egy szakácshoz méltó, de ellustultam mostanában.
- Nekem nem kell magyarázkodni. –mosolyogtam rá. –Tőlem aztán azt eszel, amit szeretnél, nem szólok bele.
- Oké. Akkor jó. –kuncogott lágyan. –Reszelnél sajtot? Én meg megcsinálom a többit.
- Persze. –vettem ki a hűtőből a fóliába csomagolt tejterméket.
Nekiálltam reszelni, amíg ő a pizzaszószt, vagy mit kevert ki. Rátette a lapra, rászórta a feltéteket is, és végül rákerült a sajt is, és ment be a forró sütőbe.
- Amúgy miről szól, amit olvasol? –kíváncsiskodtam.
- Valami hülyeség. Egy nyomozó kiderít egy gyilkosságot. –forgatta a szemeit. –De nagyon abszurd. Gyengeelméjű ez a nyomozó. Mert az a gyilkos, aki bejelentette a gyilkosságot. És nem jön rá. Mondjuk ez igaz, mert erre senki sem gondolna, mert saját magát senki sem mártaná be.
És KATT. Ohh, hogy a francba!
- ÁÁÁ. –kaptam a fejemhez. –Gil, imádlak. Imádlak. Egyszerűen… téged szentté kéne avatni.
- Nem tudom miért, de tőlem elintéztetheted a Pápával. –kuncogott, és érdeklődő képet vágott.
- Jasper. Jasper. –jutott eszembe.
Előkaptam a mobilom, és felhívtam.
- Gyere ide, de azonnal, Gilnél vagyok. –ordítottam a kagylóba, és már meg is szakítottam a vonalat.
- Oh, hogy ez nekem hogy nem jutott eszembe. –öleltem meg újra az előttem ülő, megszeppent barátnőmet. –Te jó ég. Te…te egy érték vagy. Rád biztosítást kell kötni…vagy nem tudom.
- Itt vagyok. –rontott be az ajtón Jaz. –Mi annyira fontos.
- Rájöttem az árulóra. –ugrottam a nyakába…
 |
| Bridget ruhája |
