Köszönöm szépen a komikat! :)
A következő fejezet nem fog előbb felkerülni, mint a hétvége. Semmi időm sem lesz írni, a hétköznapjaim tele lesznek...
Jó olvasást!
Puszi
Love Angel- 8.fejezet
Érzelmek
(Izbel)
(Izbel)
- Tudom, hogy nem csak én érzem a szikrákat, a vonzódást. És ami köztünk történt eddig...azt meg kell beszélni. Vacsora után. A szobádban. Nem fogadok el kifogást.
A szó is a torkomon akadt. Bólintottam egyet, mire egyet mosolygott, és kiment. Riadt tekintetemet az ablak felé irányítottam, és kinéztem a sötétségbe.
~
Pár órával később a szobámban ültem, és olvastam. Nem tudtam mit csinálni, amivel leköthetném magamat. Annyira… vártam azt a beszélgetést. Nem is jó szó rá, hogy vártam. Inkább izgultam miatta. Az agyam csak úgy járt, újabb és újabb gondolatok szálltak meg. Már felötlött bennem, hogy mi lesz, ha esetleg felhozza, hogy…nem találkozhatunk többé. Vagy ki tudja. Bármi lehetséges.
Belegondolva… Ki sem bírnám. Beleroppannék, ha nem láthatnám többé. És ezt annyira nehéz bevallani.
Ahogy ültem egyre többször meredtem el. A gondolataim tengerében voltam, és nem tudtam kiszállni belőle. Újabb és újabb lehetőség jutott eszembe a beszélgetésről. Egyre aggasztóbb és ijesztőbbek.
Lehunytam a szemeimet, és hátradöntöttem a fejemet. Próbáltam mindent kizárni a fejemből, és ellazulni egy kicsit.
Nem sikerült.
Továbbra is feszülten vártam, és a gondoltatok már-már túltengtek a fejemben. Az ujjaimmal doboltam a combomon, és halkan dúdoltam, hogy elhessegessem a gondolataimat.
Az ajtó csukódására kaptam fel a fejemet. Kevin állt ott. Szőkés haja még nedves volt. Ahogy beletúrt a tincseibe, azok az ég felé meredezve álltak be. Mindössze egy fekete boxer volt rajta, mellkasán még egy-egy vízcsepp fénylő nyomokat hagyott, ahogy lefolyt.
- Oh, bocsi. Felébresztettelek? –kérdezte.
- Nem. –válaszoltam, és aprót köhintettem, ahogy meghallottam, hogy a hangom milyen mély tónusra váltott.
Magam alá húztam a lábamat, és a derekamra rántottam a takarót. Úgy igazából ekkor tudatosult bennem, hogy mindössze egy melltartó és egy tanga van rajtam. Uh, ciki.
Elmosolyodott zavartságomon, és leült velem szembe az ágyra. Őt nem izgatta, hogy csak egy apró ruhadarab takarja a testét. Elpirultam. Minden angyalra! Úgy viselkedek, mint egy szűz, tizenéves csitri.
- Min gondolkodsz?
- Ne akard tudni… Vagyis semmi érdekes. –javítottam ki magamat.
Láttam a szemeiben a kíváncsiság lángját fellobbanni, de nem kérdezett semmit. Csak nagy levegőt vett.
- Beszéljük meg a dolgokat.
Kijelentésére hiába is voltam felkészülve, sokkosan hatott rám. Hiába tudtam, hogy ez fog következni. A szívem hirtelen a háromszorosára kapcsolt, és csak néztem azokba a gyönyörű szemeibe.
- Nem gondolkodtam rajta. –nyögtem ki. Hazudtam.
Miután kimondtam a szavakat, ráébredtem, hogy nem ezt kellett volna mondanom. Hanem az igazságot. Mondjuk azt, hogy az utóbbi pár órában csak ez járt a fejemben, és már több elméletet is gyártottam.
- Kár. –sóhajtott.
Összeszorítottam az ajkaimat, és lesütöttem a szemeimet.
- Nem úgy látom, hogy beszélni szeretnél erről. –motyogta.
A reménysugarak betörtek az ablakon, és ellepték az egész szobát. Persze csak képletesen. Reménykedtem benne, hogy nem fogjuk megejteni ezt a beszélgetést. Tévedtem.
- Úgyhogy majd én beszélek, te pedig hallgatod. –mosolyodott el –Tudod, sok minden ötlött fel bennem. Persze mind veled kapcsolatban. Tele van veled a fejem. És eldönteni sem tudom lassan, hogy mi fontos, és mi nem. –sóhajtott, majd csillogó szemeit rám szegezte –Tudod, még nem igen éreztem így. Vagyis… Persze, szerettem már nőt, de ez egészen más. Olyan szinten vonzódok hozzád, hogy az hihetetlen.
Kigúvadt szemekkel néztem rá, majd elkaptam róla a pillantásomat, és inkább az ablakon néztem ki.
- És szokatlan. Nagyon furcsa.
- Az. –suttogtam.
- Mondtál valamit?
- Nem érdekes. –vágtam rá.
- Akkor folytatom. Tudod, elég gáz ez a helyzet. Pontosabban ciki. Én itt beszélek, megvallom az érzéseimet, te pedig fülig pirulva ülsz, és meg sem mukkansz.
A szavai hallatán kezemet az arcomhoz kaptam. A bőröm valóban meglepően meleg volt. Oh, tényleg el vagyok pirulva.
- De mindegy is. –mosolyodott el –Folytatom én anélkül is, hogy beleszólnál. Sőt, jobb is, hogy nem beszélsz. Így a végén, egyben hallom a visszautasításodat.
- Kicsit sem biztos, hogy az lesz. –csúszott ki a számon, mire rám kapta a pillantását –Izé…folytasd.
- Oké. Tehát… Így még nem éreztem. Vonzó vagy. Testileg és lelkileg is vágyom arra, hogy a közeledben legyek. És ez annyira… rossz. Vagyis nem rossz, csak…
- Csak?
- Figyelj Iz. Tényleg furcsa, ami köztünk történik. De őszintén szólva… örülök neki. Örülök, hogy itt vagy. Oh, ez nagyon nyálasra sikeredett.
Elfintorodott, én pedig egy apró mosolyt kreáltam az arcomra.
- De… a mondatot még nem folytattad…
- Milyen mondatot? –kérdezte.
- Hát… nekiálltál, hogy nem rossz, csak…
- Ja igen. –túrt bele a hajába – Vágyok rád, de… nem igen engedélyezett. Lehet, hogy szabályszegésnek tekinthetik.
Panaszos és rosszkedvű sóhaja megrendített. Még, hogy nem engedélyezett! Szabályszegés? Nem tehetik ezt velem!
- Majd én engedélyeztetem. –mosolyogtam –De nem bírom tovább nélküled.
Feltérdeltem, majd a nyakát átkarolva közelebb vontam magamhoz, és hozzápréselődtem. Ajkaimat az övéire nyomtam, és megcsókoltam. Elégedetten nyögött fel, és a hajamba túrt, majd a nyakamat fogta meg. Biztos akart lenni benne, hogy nem húzódok el. Ez nem is kérdés.
Hogy húzódtam volna el, amikor annyira élvezem, mint még soha?
A lábaimat végül átkulcsoltam a dereka körül. Újra felnyögött, és még közelebb vont magához. Éreztem, ahogy a mellkasa az enyémnek feszül. Emiatt éreztem, ahogy a szíve egyre erősebben és gyorsabban dobog, akárcsak az enyém.
Keze a csípőmre csúszott, ujjai a felhevült bőrömet simogatták. Megszakította a csókot, mire felháborodottan néztem rá. Ő csak elmosolyodott, és a nyakamat kezdte el csókolni. Halk sóhaj szaladt fel az ajkaim közül, és jóleső bizsergés rázta meg a testemet.
Kopogtak.
Az első kopogásnál Kev visszatért az ajkaimhoz, és nem törődtünk azzal, hogy épp megzavarnának minket. De újabb és újabb kopogás törte meg az idillt.
Kevin egy sóhajtás társaságában letett az öléből, és még egy utolsó csókot nyomott az ajkaimra.
- Még visszajövök. –suttogta a fülembe.
Bólintottam egyet, és visszabújtam az ágyba, mintha csak beszélgettünk volna, és én épp alváshoz készülődnék.
Kevin az ajtóból még visszanézett, majd kisurrant azon, és beengedte Harper-t.
- Ugye nem zavartam meg semmit, Kislány? –kérdezte, ahogy leült az ágyam szélére.
- Dehogy, Harper. –hazudtam.
- Csak azért jöttem, hogy megköszönjem a vacsit. –vigyorgott, és megsimogatta a hasát –Isteni lett.
- Örülök, hogy ízlett. –mosolyogtam rá, majd feljebb csúsztam az ágyban.
- Nagyon jól főzöl. –dicsért meg –Holnap nem akarsz valamit csinálni?
- Mit szeretnél?
- Valami…zöldségeset?
- Rakott zöldbab? –ajánlottam.
- Nem szeretem. –rázta a fejét.
- Brokkoli krémleves… –gondolkodtam.
- Még sosem ettem.
- Mi? Még sohasem ettél brokkoli krémlevest? –döbbentem meg, mire megrázta a fejét, de a mosoly az arcán volt –Ezen gyorsan változtatni kell.
A szó is a torkomon akadt. Bólintottam egyet, mire egyet mosolygott, és kiment. Riadt tekintetemet az ablak felé irányítottam, és kinéztem a sötétségbe.
~
Pár órával később a szobámban ültem, és olvastam. Nem tudtam mit csinálni, amivel leköthetném magamat. Annyira… vártam azt a beszélgetést. Nem is jó szó rá, hogy vártam. Inkább izgultam miatta. Az agyam csak úgy járt, újabb és újabb gondolatok szálltak meg. Már felötlött bennem, hogy mi lesz, ha esetleg felhozza, hogy…nem találkozhatunk többé. Vagy ki tudja. Bármi lehetséges.
Belegondolva… Ki sem bírnám. Beleroppannék, ha nem láthatnám többé. És ezt annyira nehéz bevallani.
Ahogy ültem egyre többször meredtem el. A gondolataim tengerében voltam, és nem tudtam kiszállni belőle. Újabb és újabb lehetőség jutott eszembe a beszélgetésről. Egyre aggasztóbb és ijesztőbbek.
Lehunytam a szemeimet, és hátradöntöttem a fejemet. Próbáltam mindent kizárni a fejemből, és ellazulni egy kicsit.
Nem sikerült.
Továbbra is feszülten vártam, és a gondoltatok már-már túltengtek a fejemben. Az ujjaimmal doboltam a combomon, és halkan dúdoltam, hogy elhessegessem a gondolataimat.
Az ajtó csukódására kaptam fel a fejemet. Kevin állt ott. Szőkés haja még nedves volt. Ahogy beletúrt a tincseibe, azok az ég felé meredezve álltak be. Mindössze egy fekete boxer volt rajta, mellkasán még egy-egy vízcsepp fénylő nyomokat hagyott, ahogy lefolyt.
- Oh, bocsi. Felébresztettelek? –kérdezte.
- Nem. –válaszoltam, és aprót köhintettem, ahogy meghallottam, hogy a hangom milyen mély tónusra váltott.
Magam alá húztam a lábamat, és a derekamra rántottam a takarót. Úgy igazából ekkor tudatosult bennem, hogy mindössze egy melltartó és egy tanga van rajtam. Uh, ciki.
Elmosolyodott zavartságomon, és leült velem szembe az ágyra. Őt nem izgatta, hogy csak egy apró ruhadarab takarja a testét. Elpirultam. Minden angyalra! Úgy viselkedek, mint egy szűz, tizenéves csitri.
- Min gondolkodsz?
- Ne akard tudni… Vagyis semmi érdekes. –javítottam ki magamat.
Láttam a szemeiben a kíváncsiság lángját fellobbanni, de nem kérdezett semmit. Csak nagy levegőt vett.
- Beszéljük meg a dolgokat.
Kijelentésére hiába is voltam felkészülve, sokkosan hatott rám. Hiába tudtam, hogy ez fog következni. A szívem hirtelen a háromszorosára kapcsolt, és csak néztem azokba a gyönyörű szemeibe.
- Nem gondolkodtam rajta. –nyögtem ki. Hazudtam.
Miután kimondtam a szavakat, ráébredtem, hogy nem ezt kellett volna mondanom. Hanem az igazságot. Mondjuk azt, hogy az utóbbi pár órában csak ez járt a fejemben, és már több elméletet is gyártottam.
- Kár. –sóhajtott.
Összeszorítottam az ajkaimat, és lesütöttem a szemeimet.
- Nem úgy látom, hogy beszélni szeretnél erről. –motyogta.
A reménysugarak betörtek az ablakon, és ellepték az egész szobát. Persze csak képletesen. Reménykedtem benne, hogy nem fogjuk megejteni ezt a beszélgetést. Tévedtem.
- Úgyhogy majd én beszélek, te pedig hallgatod. –mosolyodott el –Tudod, sok minden ötlött fel bennem. Persze mind veled kapcsolatban. Tele van veled a fejem. És eldönteni sem tudom lassan, hogy mi fontos, és mi nem. –sóhajtott, majd csillogó szemeit rám szegezte –Tudod, még nem igen éreztem így. Vagyis… Persze, szerettem már nőt, de ez egészen más. Olyan szinten vonzódok hozzád, hogy az hihetetlen.
Kigúvadt szemekkel néztem rá, majd elkaptam róla a pillantásomat, és inkább az ablakon néztem ki.
- És szokatlan. Nagyon furcsa.
- Az. –suttogtam.
- Mondtál valamit?
- Nem érdekes. –vágtam rá.
- Akkor folytatom. Tudod, elég gáz ez a helyzet. Pontosabban ciki. Én itt beszélek, megvallom az érzéseimet, te pedig fülig pirulva ülsz, és meg sem mukkansz.
A szavai hallatán kezemet az arcomhoz kaptam. A bőröm valóban meglepően meleg volt. Oh, tényleg el vagyok pirulva.
- De mindegy is. –mosolyodott el –Folytatom én anélkül is, hogy beleszólnál. Sőt, jobb is, hogy nem beszélsz. Így a végén, egyben hallom a visszautasításodat.
- Kicsit sem biztos, hogy az lesz. –csúszott ki a számon, mire rám kapta a pillantását –Izé…folytasd.
- Oké. Tehát… Így még nem éreztem. Vonzó vagy. Testileg és lelkileg is vágyom arra, hogy a közeledben legyek. És ez annyira… rossz. Vagyis nem rossz, csak…
- Csak?
- Figyelj Iz. Tényleg furcsa, ami köztünk történik. De őszintén szólva… örülök neki. Örülök, hogy itt vagy. Oh, ez nagyon nyálasra sikeredett.
Elfintorodott, én pedig egy apró mosolyt kreáltam az arcomra.
- De… a mondatot még nem folytattad…
- Milyen mondatot? –kérdezte.
- Hát… nekiálltál, hogy nem rossz, csak…
- Ja igen. –túrt bele a hajába – Vágyok rád, de… nem igen engedélyezett. Lehet, hogy szabályszegésnek tekinthetik.
Panaszos és rosszkedvű sóhaja megrendített. Még, hogy nem engedélyezett! Szabályszegés? Nem tehetik ezt velem!
- Majd én engedélyeztetem. –mosolyogtam –De nem bírom tovább nélküled.
Feltérdeltem, majd a nyakát átkarolva közelebb vontam magamhoz, és hozzápréselődtem. Ajkaimat az övéire nyomtam, és megcsókoltam. Elégedetten nyögött fel, és a hajamba túrt, majd a nyakamat fogta meg. Biztos akart lenni benne, hogy nem húzódok el. Ez nem is kérdés.
Hogy húzódtam volna el, amikor annyira élvezem, mint még soha?
A lábaimat végül átkulcsoltam a dereka körül. Újra felnyögött, és még közelebb vont magához. Éreztem, ahogy a mellkasa az enyémnek feszül. Emiatt éreztem, ahogy a szíve egyre erősebben és gyorsabban dobog, akárcsak az enyém.
Keze a csípőmre csúszott, ujjai a felhevült bőrömet simogatták. Megszakította a csókot, mire felháborodottan néztem rá. Ő csak elmosolyodott, és a nyakamat kezdte el csókolni. Halk sóhaj szaladt fel az ajkaim közül, és jóleső bizsergés rázta meg a testemet.
Kopogtak.
Az első kopogásnál Kev visszatért az ajkaimhoz, és nem törődtünk azzal, hogy épp megzavarnának minket. De újabb és újabb kopogás törte meg az idillt.
Kevin egy sóhajtás társaságában letett az öléből, és még egy utolsó csókot nyomott az ajkaimra.
- Még visszajövök. –suttogta a fülembe.
Bólintottam egyet, és visszabújtam az ágyba, mintha csak beszélgettünk volna, és én épp alváshoz készülődnék.
Kevin az ajtóból még visszanézett, majd kisurrant azon, és beengedte Harper-t.
- Ugye nem zavartam meg semmit, Kislány? –kérdezte, ahogy leült az ágyam szélére.
- Dehogy, Harper. –hazudtam.
- Csak azért jöttem, hogy megköszönjem a vacsit. –vigyorgott, és megsimogatta a hasát –Isteni lett.
- Örülök, hogy ízlett. –mosolyogtam rá, majd feljebb csúsztam az ágyban.
- Nagyon jól főzöl. –dicsért meg –Holnap nem akarsz valamit csinálni?
- Mit szeretnél?
- Valami…zöldségeset?
- Rakott zöldbab? –ajánlottam.
- Nem szeretem. –rázta a fejét.
- Brokkoli krémleves… –gondolkodtam.
- Még sosem ettem.
- Mi? Még sohasem ettél brokkoli krémlevest? –döbbentem meg, mire megrázta a fejét, de a mosoly az arcán volt –Ezen gyorsan változtatni kell.
- Jó ötlet. Mi lenne, ha utána valami húst csinálnál? Ennyi zöldség szerintem elég…egy életre.
- Ahogy kívánod. Egyezz meg a többiekkel. –jegyeztem meg –De holnap reggel értesítsetek.
- Rendben. Jó éjt, Iz. –mosolygott rám, majd az arcomra nyomott egy puszit.
- Aludj jól, Harper.
Az ajtóból még visszanézett, majd becsukta azt. A lámpát lekapcsoltam, és a nyakamig felhúztam a takarót. A hátamra fordultam, és a plafont kezdtem el bámulni. A sötétben alig láttam valamit, de lassan hozzászokott a szemem.
Percek teltek el, és én Kevin-t vártam. De nem jött. Enyhe csalódottságot éreztem. Én nem mentem el hozzá. Azt mondta, hogy visszajön…
Már éjfél is elmúlt, én pedig elaludtam.
~
Hajnalban arra ébredtem, hogy a nevemet hallom a fülem mellől, és enyhén rázogatnak.
A szemeim azonnal kipattantak, és feljebb csúsztam az ágyban.
- Jó reggelt. –mosolygott.
- Neked is, Kevin. –túrtam bele a hajamba –Elaludtam?!
- Nagyon valószínű. –kuncogott –Legalább is nagyon remélem, hogy nem kómába estél.
- Az abszurd lenne.
- Az. –válaszolta.
Kínos csendbe burkolóztunk. Csak az egyenletes légzését hallottam, valamint azt, hogy a falon lévő óra kíméletlenül kattog, ahogy a mutatója minden másodperccel odébb megy.
- Gondolkodtam. –mondta– És… nem fog tetszeni, amit mondani fogok. Arra jutottam, hogy…
Újra csend lett. Inkább mondja ki egyszerűen, ne húzza ennyire. A fájdalom így is úgyis ugyan az marad.
- Nem kellene, hogy barátságnál több legyen köztünk. –nyögte ki végül.
Tudtam… Tudtam, hogy ez lesz.
A látásomat elhomályosították a könnyek, de nem engedtem ki őket. Erős vagyok! Nem mutathatom ki, hogy…mennyire rossz is ez nekem.
Válaszul bólintottam egyet.
- Nem is érdekel, hogy miért nem? –kérdezte.
- Változtatna a tényen?
- Nem. De elmondom.
Apró sóhaj szakadt fel a mellkasomból, és felhúztam a lábaimat, majd egy párnát szorítottam a mellkasomhoz. Szét fogok esni…
- Rájöttem, hogy nem érzek irántad többet, mint… mint testiség. Vágyok rád, de csak testileg. Nem tudok kialakítani veled kapcsolatot, mert az úgyis csak a szexből állna.
Elfordítottam a fejemet. Most… voltaképp azt mondta, hogy csak olyan kapcsolat lehetne köztünk, mint egy utcalány és a neki fizető pasi között?!
- Remélem megérted ezt. –motyogta –Ugyanis szeretlek…
- Ezt ne mond. –ráztam meg a fejemet.
- Szeretlek, de nem úgy, mint kellene. –válaszolta.
- Légy szíves… menj ki. –nyögtem elcsukló hangon.
- Izbel.
- Kérlek.
Bólintott, majd felállt. Sóhajtott egyet, és a homlokomra adott egy puszit. Keserű arckifejezéssel fordult meg, és ment ki. Az ajtóból még visszanézett, és láttam, ahogy a szeme sarkából egy könnycsepp folyik ki.
Az ablak felé fordultam, és hagytam, hogy forró könnyeim végigszántsák az arcomat. Csak az ürességet éreztem, ami bennem volt. Most… elveszítettem!?
Egy dologban biztos voltam: Megszerettem, de nincs esélyem.
Ez annyira… elkeserítő. Végre, tíz év óta boldog voltam, erre…
Elkeseredett nyögés szakadt fel a torkomból. Felkeltem, és a gardróbomhoz mentem. A lépteim lomhák voltak. Felvettem egy futónadrágot, egy sportcipőt, és egy vastag pulcsit. Az Iphone-omhoz csatlakoztattam a fülhallgatómat, és zenét indítottam rajta, majd a zsebembe tettem a készüléket.
Nagyra tártam az ablakomat, majd kiültem a párkányra, és leugrottam. Könnyen értem le, és semmilyen sérülést sem szereztem. Futni kezdtem az erdő irányába, és bevetettem magam a fák közé. Az arcomon még mindig folyt a sós könnyem hada, de nem törődtem vele. Elegem volt. Csak futottam. Szlalomoztam a vastag törzsű fák között. Csak futottam, mígnem lehunytam a szemeimet. Felemeltem a lábamat az avarról, és egy dús füvű pázsitra léptem. Mikor kinyitottam a szemeimet, már nem az erdőben voltam, hanem ott, ahol szerettem volna lenni. Halványan elmosolyodtam, és előre lépkedtem.
A kerítés a régi volt, a halványsárga falak ugyan olyan színben pompáztak. Imádtam itt élni. A meleg, napos vidék. Ahol felnőttem.
A ház az, ahol emberi életemet leéltem. Megvettem, és felújítottam. Pár hetembe beletelt, amíg egyedül mindent megcsináltam. Viszont nem engedtem, hogy bárki segítsen. Ezt magam akartam elintézni, és visszahozni az emlékeimet. Sikerült is. Hosszú és fáradalmas munka árán, de kész lettem vele.
Gyakran jövök vissza ide. Megnyugtat, és vigaszt nyújt. Csak szeretek leülni a tornácra, és nézni a távolba.
A hétvégéim egy részét itt szoktam tölteni. Egy kis kikapcsolódás. Egyedül.
Nekem ez rengeteget jelent.
És…azt hiszem most nem is kell több.
- Ahogy kívánod. Egyezz meg a többiekkel. –jegyeztem meg –De holnap reggel értesítsetek.
- Rendben. Jó éjt, Iz. –mosolygott rám, majd az arcomra nyomott egy puszit.
- Aludj jól, Harper.
Az ajtóból még visszanézett, majd becsukta azt. A lámpát lekapcsoltam, és a nyakamig felhúztam a takarót. A hátamra fordultam, és a plafont kezdtem el bámulni. A sötétben alig láttam valamit, de lassan hozzászokott a szemem.
Percek teltek el, és én Kevin-t vártam. De nem jött. Enyhe csalódottságot éreztem. Én nem mentem el hozzá. Azt mondta, hogy visszajön…
Már éjfél is elmúlt, én pedig elaludtam.
~
Hajnalban arra ébredtem, hogy a nevemet hallom a fülem mellől, és enyhén rázogatnak.
A szemeim azonnal kipattantak, és feljebb csúsztam az ágyban.
- Jó reggelt. –mosolygott.
- Neked is, Kevin. –túrtam bele a hajamba –Elaludtam?!
- Nagyon valószínű. –kuncogott –Legalább is nagyon remélem, hogy nem kómába estél.
- Az abszurd lenne.
- Az. –válaszolta.
Kínos csendbe burkolóztunk. Csak az egyenletes légzését hallottam, valamint azt, hogy a falon lévő óra kíméletlenül kattog, ahogy a mutatója minden másodperccel odébb megy.
- Gondolkodtam. –mondta– És… nem fog tetszeni, amit mondani fogok. Arra jutottam, hogy…
Újra csend lett. Inkább mondja ki egyszerűen, ne húzza ennyire. A fájdalom így is úgyis ugyan az marad.
- Nem kellene, hogy barátságnál több legyen köztünk. –nyögte ki végül.
Tudtam… Tudtam, hogy ez lesz.
A látásomat elhomályosították a könnyek, de nem engedtem ki őket. Erős vagyok! Nem mutathatom ki, hogy…mennyire rossz is ez nekem.
Válaszul bólintottam egyet.
- Nem is érdekel, hogy miért nem? –kérdezte.
- Változtatna a tényen?
- Nem. De elmondom.
Apró sóhaj szakadt fel a mellkasomból, és felhúztam a lábaimat, majd egy párnát szorítottam a mellkasomhoz. Szét fogok esni…
- Rájöttem, hogy nem érzek irántad többet, mint… mint testiség. Vágyok rád, de csak testileg. Nem tudok kialakítani veled kapcsolatot, mert az úgyis csak a szexből állna.
Elfordítottam a fejemet. Most… voltaképp azt mondta, hogy csak olyan kapcsolat lehetne köztünk, mint egy utcalány és a neki fizető pasi között?!
- Remélem megérted ezt. –motyogta –Ugyanis szeretlek…
- Ezt ne mond. –ráztam meg a fejemet.
- Szeretlek, de nem úgy, mint kellene. –válaszolta.
- Légy szíves… menj ki. –nyögtem elcsukló hangon.
- Izbel.
- Kérlek.
Bólintott, majd felállt. Sóhajtott egyet, és a homlokomra adott egy puszit. Keserű arckifejezéssel fordult meg, és ment ki. Az ajtóból még visszanézett, és láttam, ahogy a szeme sarkából egy könnycsepp folyik ki.
Az ablak felé fordultam, és hagytam, hogy forró könnyeim végigszántsák az arcomat. Csak az ürességet éreztem, ami bennem volt. Most… elveszítettem!?
Egy dologban biztos voltam: Megszerettem, de nincs esélyem.
Ez annyira… elkeserítő. Végre, tíz év óta boldog voltam, erre…
Elkeseredett nyögés szakadt fel a torkomból. Felkeltem, és a gardróbomhoz mentem. A lépteim lomhák voltak. Felvettem egy futónadrágot, egy sportcipőt, és egy vastag pulcsit. Az Iphone-omhoz csatlakoztattam a fülhallgatómat, és zenét indítottam rajta, majd a zsebembe tettem a készüléket.
Nagyra tártam az ablakomat, majd kiültem a párkányra, és leugrottam. Könnyen értem le, és semmilyen sérülést sem szereztem. Futni kezdtem az erdő irányába, és bevetettem magam a fák közé. Az arcomon még mindig folyt a sós könnyem hada, de nem törődtem vele. Elegem volt. Csak futottam. Szlalomoztam a vastag törzsű fák között. Csak futottam, mígnem lehunytam a szemeimet. Felemeltem a lábamat az avarról, és egy dús füvű pázsitra léptem. Mikor kinyitottam a szemeimet, már nem az erdőben voltam, hanem ott, ahol szerettem volna lenni. Halványan elmosolyodtam, és előre lépkedtem.
A kerítés a régi volt, a halványsárga falak ugyan olyan színben pompáztak. Imádtam itt élni. A meleg, napos vidék. Ahol felnőttem.
A ház az, ahol emberi életemet leéltem. Megvettem, és felújítottam. Pár hetembe beletelt, amíg egyedül mindent megcsináltam. Viszont nem engedtem, hogy bárki segítsen. Ezt magam akartam elintézni, és visszahozni az emlékeimet. Sikerült is. Hosszú és fáradalmas munka árán, de kész lettem vele.
Gyakran jövök vissza ide. Megnyugtat, és vigaszt nyújt. Csak szeretek leülni a tornácra, és nézni a távolba.
A hétvégéim egy részét itt szoktam tölteni. Egy kis kikapcsolódás. Egyedül.
Nekem ez rengeteget jelent.
És…azt hiszem most nem is kell több.
