Nagyon szépen köszönöm a 4 db komit :)
Ennek örömére meghoztam előbb :D
Viszont. Időhiányban szenvedek, így a következő fejezet egy hét múlva kerül fel :)
Jó olvasást!
Puszii
Love Angel -6. fejezet
Őrült, édes élet
(Izbel)
Őrült, édes élet
(Izbel)
Másnap reggel mosolyogva ébredtem. Az első gondolatom az volt, hogy nekem a második napomon már nem kell bemennem a suliba, míg mások matekkal kezdték a reggelt. Ez voltaképp jókedvvel töltött el. Mellette kissé gonosznak is éreztem magam, de ennyi egészséges rosszaság senkinek sem árt.
Mivel éjszaka regenerálódott a lábam, így hamarabb helyrejött, mint egy normális embernek. Kipattantam az ágyból, a pizsamámban siettem le a lépcsőn. Mihelyt leértem, megéreztem az egyik kedvenc illatomat: Palacsinta.
Elmosolyodtam és megnyaltam a számat. A konyha felé vettem az irányt, ahol legnagyobb meglepetésemre Blaise szorgoskodott.
- Hát te? –kérdeztem.
- Nincs első két órám. –rántotta meg a vállát –Így úgy döntöttem, csinálok reggelit a kis betegnek.
- Már jól vagyok, de a reggeli jöhet. –kuncogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára- Segítsek?
- Ha az asztalra pakolod a dolgokat, az elég segítség. –mosolygott.
- Hányan leszünk? –kérdeztem.
- Kevin és Harper nincs itthon. Dan és Lily rövidesen elmennek, de még reggeliznek.
- Hová mennek?
- Kikapcsolódnak egy kicsit. –válaszolta –Valamint Lily egy rendezvényt szervezett, és ott szeretne lenni, hogy minden simán menjen.
- Az jó. Lily eddig is a munkájának élt. –gondolkodtam el.
Rendezvényszervező révén csodálatos eseményeket hozott eddig össze. Kiállítást, eljegyzési partit, születésnapot, esküvőt, és még sorolhatnám.
- Tod? –kérdeztem.
- Még húzza a lóbőrt.
- Felkeltsem? –morfondíroztam.
- Szerintem hagyd. –mosolygott.
- Ilyen alkalmat kihagyni. –sóhajtottam, majd megterítettem.
Percek múltán lejött Dan és Lily is, majd leültek az asztalhoz. Blaise mosolyogva hozta be a nagytál palacsintát. Kihúzta nekem a széket, majd be is tolta mögöttem. Elmosolyodtam udvariasságán. Mellém ült le- hisz itt volt megterítve neki-, és szedett mindenkinek. Pontosabban három-három darabot kért mindenki kezdetben, aztán meglátjuk, hogy ezután még ki hányat tud megenni.
Leöntöttem juharsziruppal, rászórtam pár eperdarabot, majd villával falatozni kezdtem. Elégedetten elmosolyogtam, majd hümmögtem egyet, és tovább ettem.
Tíz-tizenöt perc elteltével elégedetten toltam előbbre a tányéromat, és hátradőltem a székben.
- Isteni lett. –mosolyogtam.
- Köszönöm.
Blaise-n látszott, hogy büszke magára. Habár minden angyal tudja, hogy a palacsinta elkészítésében ő a legjobb.
Mosolyogva álltam fel az asztaltól, és elvettem a többiek elől a tányérokat, és a konyhába vittem őket. Láttam rajtuk, hogy nem képesek arra, hogy bármilyen cselekményt véghez vigyenek az elkövetkezendő percekben. Csak ültek, és elégedetten mosolyognak.
A konyhában mosogatni kezdtem. Tudtam, hogy van mosogatógép, de csodák csodájára szerettem mosogatni. Ez volt az egyetlen házimunka, amit szívesen elvégeztem. Meg persze a portörlés, de az külön történet. Ugyanis portörlés közben minden apró tárgyat megnézegetek, szóval gyakran több órám is rámegy erre az egyszerű műveletre.
A mosogatás már nem tartott ilyen sokáig. Maximum öt perc múlva minden tányér, pohár és villa tisztán ragyogott. El is törölgettem őket, majd visszapakoltam őket a szekrénybe.
Igaz, még csak pár napja vagyok itt, de már mindennek tudom a helyét. Rutinosan mozogtam a nyitott szekrényajtók között, és próbáltam arra koncentrálni, hogy ne üssem be a fejemet, vagy le ne ejtsek egy tányért sem. Söpörni nem szerettem, sem porszívózni.
Igaz, angyali erőink révén nem is igazán szorultunk rá a takarításra. Viszont egy-egy ilyen varázslat igazán elnyelheti az energiánkat…
Szerettünk emberek lenni. Emberként viselkedni. Úgy élni, mint mások. Sokat gondolkodtam már ezen. Régebben szerettem volna a régi lenni. Újra halandó. Újra az, aki voltam. Emberből lettem angyal. Azt sosem tudtam meg, hogy miért. Valaki tudja. Egy személy tudja, hogy miért lettem egy ilyen természetfeletti lény. Egyetlen egy személy… És semmi tippem és kiindulási alapom sincs ahhoz, hogy megtaláljam. Semmit sem tudok róla.
Ez elkeserít. Életcéljaim egyikének tudhatom be, hogy megtaláljam. Meg akarom találni. Igaz, ez bonyolultabb. Voltaképp semmit sem tudok róla. Ember, állat, növény? Élőlény egyáltalán? Létezik, vagy már rég elvándorolt a holtak birodalmába? Netán halhatatlan?
Bevethetném a rendkívüli fantáziámat, viszont semmire sem mennék vele. Csak újabb és újabb kérdések hada merülne fel bennem, viszont választ sehol sem találok. Egyenlőre.
Mivel éjszaka regenerálódott a lábam, így hamarabb helyrejött, mint egy normális embernek. Kipattantam az ágyból, a pizsamámban siettem le a lépcsőn. Mihelyt leértem, megéreztem az egyik kedvenc illatomat: Palacsinta.
Elmosolyodtam és megnyaltam a számat. A konyha felé vettem az irányt, ahol legnagyobb meglepetésemre Blaise szorgoskodott.
- Hát te? –kérdeztem.
- Nincs első két órám. –rántotta meg a vállát –Így úgy döntöttem, csinálok reggelit a kis betegnek.
- Már jól vagyok, de a reggeli jöhet. –kuncogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára- Segítsek?
- Ha az asztalra pakolod a dolgokat, az elég segítség. –mosolygott.
- Hányan leszünk? –kérdeztem.
- Kevin és Harper nincs itthon. Dan és Lily rövidesen elmennek, de még reggeliznek.
- Hová mennek?
- Kikapcsolódnak egy kicsit. –válaszolta –Valamint Lily egy rendezvényt szervezett, és ott szeretne lenni, hogy minden simán menjen.
- Az jó. Lily eddig is a munkájának élt. –gondolkodtam el.
Rendezvényszervező révén csodálatos eseményeket hozott eddig össze. Kiállítást, eljegyzési partit, születésnapot, esküvőt, és még sorolhatnám.
- Tod? –kérdeztem.
- Még húzza a lóbőrt.
- Felkeltsem? –morfondíroztam.
- Szerintem hagyd. –mosolygott.
- Ilyen alkalmat kihagyni. –sóhajtottam, majd megterítettem.
Percek múltán lejött Dan és Lily is, majd leültek az asztalhoz. Blaise mosolyogva hozta be a nagytál palacsintát. Kihúzta nekem a széket, majd be is tolta mögöttem. Elmosolyodtam udvariasságán. Mellém ült le- hisz itt volt megterítve neki-, és szedett mindenkinek. Pontosabban három-három darabot kért mindenki kezdetben, aztán meglátjuk, hogy ezután még ki hányat tud megenni.
Leöntöttem juharsziruppal, rászórtam pár eperdarabot, majd villával falatozni kezdtem. Elégedetten elmosolyogtam, majd hümmögtem egyet, és tovább ettem.
Tíz-tizenöt perc elteltével elégedetten toltam előbbre a tányéromat, és hátradőltem a székben.
- Isteni lett. –mosolyogtam.
- Köszönöm.
Blaise-n látszott, hogy büszke magára. Habár minden angyal tudja, hogy a palacsinta elkészítésében ő a legjobb.
Mosolyogva álltam fel az asztaltól, és elvettem a többiek elől a tányérokat, és a konyhába vittem őket. Láttam rajtuk, hogy nem képesek arra, hogy bármilyen cselekményt véghez vigyenek az elkövetkezendő percekben. Csak ültek, és elégedetten mosolyognak.
A konyhában mosogatni kezdtem. Tudtam, hogy van mosogatógép, de csodák csodájára szerettem mosogatni. Ez volt az egyetlen házimunka, amit szívesen elvégeztem. Meg persze a portörlés, de az külön történet. Ugyanis portörlés közben minden apró tárgyat megnézegetek, szóval gyakran több órám is rámegy erre az egyszerű műveletre.
A mosogatás már nem tartott ilyen sokáig. Maximum öt perc múlva minden tányér, pohár és villa tisztán ragyogott. El is törölgettem őket, majd visszapakoltam őket a szekrénybe.
Igaz, még csak pár napja vagyok itt, de már mindennek tudom a helyét. Rutinosan mozogtam a nyitott szekrényajtók között, és próbáltam arra koncentrálni, hogy ne üssem be a fejemet, vagy le ne ejtsek egy tányért sem. Söpörni nem szerettem, sem porszívózni.
Igaz, angyali erőink révén nem is igazán szorultunk rá a takarításra. Viszont egy-egy ilyen varázslat igazán elnyelheti az energiánkat…
Szerettünk emberek lenni. Emberként viselkedni. Úgy élni, mint mások. Sokat gondolkodtam már ezen. Régebben szerettem volna a régi lenni. Újra halandó. Újra az, aki voltam. Emberből lettem angyal. Azt sosem tudtam meg, hogy miért. Valaki tudja. Egy személy tudja, hogy miért lettem egy ilyen természetfeletti lény. Egyetlen egy személy… És semmi tippem és kiindulási alapom sincs ahhoz, hogy megtaláljam. Semmit sem tudok róla.
Ez elkeserít. Életcéljaim egyikének tudhatom be, hogy megtaláljam. Meg akarom találni. Igaz, ez bonyolultabb. Voltaképp semmit sem tudok róla. Ember, állat, növény? Élőlény egyáltalán? Létezik, vagy már rég elvándorolt a holtak birodalmába? Netán halhatatlan?
Bevethetném a rendkívüli fantáziámat, viszont semmire sem mennék vele. Csak újabb és újabb kérdések hada merülne fel bennem, viszont választ sehol sem találok. Egyenlőre.
- Min gondolkodsz?
A hangra hirtelen eszméltem fel. Ijedtemben megugrottam, a fejem pedig egyenesen nekicsapódott egy nyitott szekrényajtó sarkának. Fájdalmasan fújtam ki a tüdőmben szorult elhasználódott levegőt, miközben a homlokomat dörzsöltem.
Blaise jót mosolygott rajtam. A falnak támaszkodott, és onnan figyelt.
- Azon, hogy hova kell tenni a habverőt. –nyögtem ki végül.
A mosoly még nagyobb lett az arcán. Közelebb lépdelt hozzám, majd a helyére rakta az említett tárgyat. A fejembe véstem ezt a fiókot is, majd megtörölgettem a kezemet a száraz konyharuhába.
- Mikor mész?
Blaise látszólag elmerengett, így a feltett kérdésemre sem reagált. Mosolyogva lengettem meg a kezemet az arca előtt, mire elmosolyodott.
- Bocs, mit is kérdeztél?
- Hogy mikor indulsz suliba. –válaszoltam.
Felpillantott az órára, majd gondolkodni kezdett.
- Ha belegondolunk- kezdte- abba, hogy be kell ugranom egy pékségbe fánkokat venni, tíz perc az út és öt perc alatt elkészülök itthon, akkor még van durván tíz percem. Oh. Nincs. Előbb be kell érnem.
Elmosolyodtam, és halványan megtekertem a fejemet.
- El ne késs.
- Ne félj, Iz, nem fogok. De jobb, ha most indulok készülődni. Talán elnyerem egy lány szívét. –vigyorgott, majd egy puszit nyomott az arcomra, és elrohant a szobája felé.
A hangra hirtelen eszméltem fel. Ijedtemben megugrottam, a fejem pedig egyenesen nekicsapódott egy nyitott szekrényajtó sarkának. Fájdalmasan fújtam ki a tüdőmben szorult elhasználódott levegőt, miközben a homlokomat dörzsöltem.
Blaise jót mosolygott rajtam. A falnak támaszkodott, és onnan figyelt.
- Azon, hogy hova kell tenni a habverőt. –nyögtem ki végül.
A mosoly még nagyobb lett az arcán. Közelebb lépdelt hozzám, majd a helyére rakta az említett tárgyat. A fejembe véstem ezt a fiókot is, majd megtörölgettem a kezemet a száraz konyharuhába.
- Mikor mész?
Blaise látszólag elmerengett, így a feltett kérdésemre sem reagált. Mosolyogva lengettem meg a kezemet az arca előtt, mire elmosolyodott.
- Bocs, mit is kérdeztél?
- Hogy mikor indulsz suliba. –válaszoltam.
Felpillantott az órára, majd gondolkodni kezdett.
- Ha belegondolunk- kezdte- abba, hogy be kell ugranom egy pékségbe fánkokat venni, tíz perc az út és öt perc alatt elkészülök itthon, akkor még van durván tíz percem. Oh. Nincs. Előbb be kell érnem.
Elmosolyodtam, és halványan megtekertem a fejemet.
- El ne késs.
- Ne félj, Iz, nem fogok. De jobb, ha most indulok készülődni. Talán elnyerem egy lány szívét. –vigyorgott, majd egy puszit nyomott az arcomra, és elrohant a szobája felé.
- Szia Izbel. –intett az ajtóból Lily– Dan is üdvözöl. Nem akarta félbeszakítani a beszélgetéseteket, viszont sietnünk kell. Már a kocsiban ül.
- Én is puszilom őt. Mikor jöttök meg?
- Holnap. –mosolygott.
- Jó mulatást.
- Köszönjük.
Még küldött egy puszit, majd apró, kecses lépteivel eltűnt. Hallottam az autó morgását, majd azt, ahogy elhajtanak.
Mosolyogva mentem ki a konyhából, és lehuppantam a kanapéra. Bekapcsoltam a plazma TV-t, egy zenecsatornára kapcsoltam, és alacsonyabbra vettem a hangerőt.
Blaise szó nélkül száguldott le a lépcsőn, majd egy puszit nyomott az arcomra. Miután az ajtóból intett egyet, elhajtott a suli irányába.
- Én is puszilom őt. Mikor jöttök meg?
- Holnap. –mosolygott.
- Jó mulatást.
- Köszönjük.
Még küldött egy puszit, majd apró, kecses lépteivel eltűnt. Hallottam az autó morgását, majd azt, ahogy elhajtanak.
Mosolyogva mentem ki a konyhából, és lehuppantam a kanapéra. Bekapcsoltam a plazma TV-t, egy zenecsatornára kapcsoltam, és alacsonyabbra vettem a hangerőt.
Blaise szó nélkül száguldott le a lépcsőn, majd egy puszit nyomott az arcomra. Miután az ajtóból intett egyet, elhajtott a suli irányába.
A gonoszság felötlött bennem, és az ötlet el is lepte az agyamat. Elvigyorodtam, és felsiettem az emeletre. A lábaim nagyot dobbantak a lépcső fokain, de nem is ügyeltem arra, hogy csendben legyek.
Tod szobája előtt megtorpantam, és halkan benyitottam. A barnás falakat pillantottam meg először, majd a szoba közepén az óriási, fekete franciaágyat.
Tod az ágy közepén feküdt és teljesen kiterült. A takarója a derekára volt húzva, és kivillant alóla a pink boxere. Meztelen felsőtestét nem takarta semmi, így tökéletesen láttam, ahogy levegővételkor meg-megemelkedik. Szemei lehunyva voltak, ajkai kissé elnyíltak, így az oxigén könnyedén áramolhatott ki-be a szervezetében. A haja összekócolódva meredezett mindenfelé.
Amit legközelebb észrevettem, az vigyort csalt az arcomra. Tod az egyik kezében egy plüssmacit szorongatott, amit közel nyomott a mellkasához.
A boldog mosolyom átváltott ördögi vigyorrá. Halkan osontam oda az ágyához. Lábujjhegyen lépkedtem, és semmihez sem értem hozzá. Legalább is próbáltam semmihez sem hozzáérni. Ami elég nehéz úgy, hogyha könyvstócok között kell szlalomozni.
Végül minden zaj csapása nélkül jutottam el az ágyig. Leguggoltam hozzá, így az álomszuszék és az én fejem egy vonalba került. Továbbra is vigyorogtam.
Amit legközelebb észrevettem, az vigyort csalt az arcomra. Tod az egyik kezében egy plüssmacit szorongatott, amit közel nyomott a mellkasához.
A boldog mosolyom átváltott ördögi vigyorrá. Halkan osontam oda az ágyához. Lábujjhegyen lépkedtem, és semmihez sem értem hozzá. Legalább is próbáltam semmihez sem hozzáérni. Ami elég nehéz úgy, hogyha könyvstócok között kell szlalomozni.
Végül minden zaj csapása nélkül jutottam el az ágyig. Leguggoltam hozzá, így az álomszuszék és az én fejem egy vonalba került. Továbbra is vigyorogtam.
Óvatosan megráztam a vállát, de nem reagált rá. Tovább rázogattam, mire hümmögött egy sort, de nem ébredt fel.
- Tod. –suttogtam a fülébe.
Hangosabb hümmögés hagyta el ajkait, és a fejét is jobban belefúrta a párnájába. Újabb ébresztgetésre emeltem a kezemet, de nyomban vissza is húztam, amikor meghallottam a szavait.
- Ne hagyj el, kismaci! –dünnyögte, majd közelebb vonta magához a plüss mackóját.
Hangosabb hümmögés hagyta el ajkait, és a fejét is jobban belefúrta a párnájába. Újabb ébresztgetésre emeltem a kezemet, de nyomban vissza is húztam, amikor meghallottam a szavait.
- Ne hagyj el, kismaci! –dünnyögte, majd közelebb vonta magához a plüss mackóját.
A kezemet a szám elé kaptam, így tompítani akartam a kuncogásomat.
Egy nagypohár jéghideg vizet teremtettem magamhoz. Kis fontolgatás után egyenesen a fejére borítottam. Egy apró sikkantás után kipattantak a szemei.
- Ne félj, a kismacid nem hagy el! –visítottam nevetve, majd felpattantam, és rohanni kezdtem.
- Ördögi nőszemély. –kiabálta, majd már utánam is rohant.
Kacagva szánkáztam végig a lépcsőn. A lépcsőn hangosan dobogtunk végig. Éreztem, hogy maximum három méter a távolságunk, így még gyorsabban próbáltam menni. Persze a jókedvem az töretlen volt. A kanapé mögé futottam, ő pedig megállt a másik oldalán. Farkas szemet néztünk egymással. A hajából még csöpögött a víz, a mellkasán folytak a hideg vízcseppek. Én csak vigyorogtam rajta.
A kanapét kerülgettük egy jó ideig, mire ő is elmosolyodott. Megkockáztattam a lehetetlent, és a konyhába kezdtem el szaladni. Közelebb volt a helyiség bejáratához, mint gondoltam.
Diadalittas mosollyal az arcán kapott el, és szorított a karjai közé. Nevetve próbáltam kiszabadulni, de egyre kevesebb esélyt láttam a szabadulásra.
Egy nagypohár jéghideg vizet teremtettem magamhoz. Kis fontolgatás után egyenesen a fejére borítottam. Egy apró sikkantás után kipattantak a szemei.
- Ne félj, a kismacid nem hagy el! –visítottam nevetve, majd felpattantam, és rohanni kezdtem.
- Ördögi nőszemély. –kiabálta, majd már utánam is rohant.
Kacagva szánkáztam végig a lépcsőn. A lépcsőn hangosan dobogtunk végig. Éreztem, hogy maximum három méter a távolságunk, így még gyorsabban próbáltam menni. Persze a jókedvem az töretlen volt. A kanapé mögé futottam, ő pedig megállt a másik oldalán. Farkas szemet néztünk egymással. A hajából még csöpögött a víz, a mellkasán folytak a hideg vízcseppek. Én csak vigyorogtam rajta.
A kanapét kerülgettük egy jó ideig, mire ő is elmosolyodott. Megkockáztattam a lehetetlent, és a konyhába kezdtem el szaladni. Közelebb volt a helyiség bejáratához, mint gondoltam.
Diadalittas mosollyal az arcán kapott el, és szorított a karjai közé. Nevetve próbáltam kiszabadulni, de egyre kevesebb esélyt láttam a szabadulásra.
A konyha közepén kötöttünk ki, és míg én a karjaiban vagdalóztam, ő kacagva vett elő egy csomag jégkockát, amit mind a pólómba öntött. Sikítva próbáltam kijuttatni a hideg kockákat a pizsamámból.
- Ez nem ér. –kacagtam végül –Ez sokkal hidegebb.
- Én aludtam. –vigyorgott.
Végül az utolsó kocka is kiesett a felsőmből, mire Tod felkapott, és a vállára dobott. Nevetve ütögettem a hátát, és a lábaimmal kapálózva próbáltam kiszabadulni. Nem sikerült.
Az udvarra ment, ahol a hideg ellenére egy vízzel teleengedett medencét pillantottam meg. Maga a medence szép volt. Egy szintben volt a földdel, körülötte pár napágy volt, és még kitudja mi. Nem volt időm megfigyelni.
Tod a víz széléhez vitt, és már dobott is bele. A lábamat beleakasztottam a karjába, így ő is velem együtt csobbant. A hideg vízben lemerültem, és a szememet kinyitva próbáltam rájönni, hogy Tod merre lehet. Látszólag már a felszínen volt, ugyanis csak a kapálózó lábait láttam. Felúsztam, és szembe találtam magam Tod vigyorgó arcával.
- Mély ez a medence. –jelentettem ki –És hideg a vize.
- Tudom. –kuncogott –Na, gyere. Kihúzlak.
Tartotta nekem a kezét, mire megragadtam azt, és újra a vízbe rántottam. Kacagva másztam ki a partra, és próbáltam minél távolabb kerülni a medence szélétől.
- Fehér zászló. –lengette meg a karját, amint feljött a levegőre.
- Hát ti meg mit csináltok? –kérdezte egy jól ismert hang mögülem.
- Na, szerinted?
Vigyorogva fordultam Kevin felé, aki mellett Harper állt. Mindkettőjük arcán mosoly volt. Harper hirtelen felkacagott, és nem értettem, hogy miért.
Tod termett mellettem, mire megragadott, és újra a medencébe dobott. A következő pillanatban ő is belecsapódott a hidegvízbe, pontosan mellettem. Mosolyogva úsztam fel, és kérdőre vontam:
- Még, hogy fehér zászló.
- Most kvittek vagyunk. Viszont engem is belelökött valamelyikük. –nézett fel, a még száraz személyekre.
- Haver, inkább vonuljunk fedezékbe. –nevetett Harper.
Kevin jókedvűen bólintott, és bementek a házba, de még az ajtóból visszakiabált.
- Csinálok forró csokit.
- Kösz, hogy tudatod velünk. –vigyorgott Tod.
- Tejszínhabot kérek a tetejére. –szóltam.
- Tudom. És egy kis fahéjat is, a csoki reszelékről nem is beszélve. –mosolygott.
- Hogy tudod az ízlésemet. –tekertem boldogan a fejemet.
- Nem csak a csokik terén. –kacsintott.
Elmosolyodtam, és kimásztam a medencéből, és a házba indultam. Félúton a fürdőszobámba teremtettem magam, ahol aztán jó meleg vízzel tele engedtem a kádat. A mézes habfürdőm sem maradhatott ki belőle.
- Ez nem ér. –kacagtam végül –Ez sokkal hidegebb.
- Én aludtam. –vigyorgott.
Végül az utolsó kocka is kiesett a felsőmből, mire Tod felkapott, és a vállára dobott. Nevetve ütögettem a hátát, és a lábaimmal kapálózva próbáltam kiszabadulni. Nem sikerült.
Az udvarra ment, ahol a hideg ellenére egy vízzel teleengedett medencét pillantottam meg. Maga a medence szép volt. Egy szintben volt a földdel, körülötte pár napágy volt, és még kitudja mi. Nem volt időm megfigyelni.
Tod a víz széléhez vitt, és már dobott is bele. A lábamat beleakasztottam a karjába, így ő is velem együtt csobbant. A hideg vízben lemerültem, és a szememet kinyitva próbáltam rájönni, hogy Tod merre lehet. Látszólag már a felszínen volt, ugyanis csak a kapálózó lábait láttam. Felúsztam, és szembe találtam magam Tod vigyorgó arcával.
- Mély ez a medence. –jelentettem ki –És hideg a vize.
- Tudom. –kuncogott –Na, gyere. Kihúzlak.
Tartotta nekem a kezét, mire megragadtam azt, és újra a vízbe rántottam. Kacagva másztam ki a partra, és próbáltam minél távolabb kerülni a medence szélétől.
- Fehér zászló. –lengette meg a karját, amint feljött a levegőre.
- Hát ti meg mit csináltok? –kérdezte egy jól ismert hang mögülem.
- Na, szerinted?
Vigyorogva fordultam Kevin felé, aki mellett Harper állt. Mindkettőjük arcán mosoly volt. Harper hirtelen felkacagott, és nem értettem, hogy miért.
Tod termett mellettem, mire megragadott, és újra a medencébe dobott. A következő pillanatban ő is belecsapódott a hidegvízbe, pontosan mellettem. Mosolyogva úsztam fel, és kérdőre vontam:
- Még, hogy fehér zászló.
- Most kvittek vagyunk. Viszont engem is belelökött valamelyikük. –nézett fel, a még száraz személyekre.
- Haver, inkább vonuljunk fedezékbe. –nevetett Harper.
Kevin jókedvűen bólintott, és bementek a házba, de még az ajtóból visszakiabált.
- Csinálok forró csokit.
- Kösz, hogy tudatod velünk. –vigyorgott Tod.
- Tejszínhabot kérek a tetejére. –szóltam.
- Tudom. És egy kis fahéjat is, a csoki reszelékről nem is beszélve. –mosolygott.
- Hogy tudod az ízlésemet. –tekertem boldogan a fejemet.
- Nem csak a csokik terén. –kacsintott.
Elmosolyodtam, és kimásztam a medencéből, és a házba indultam. Félúton a fürdőszobámba teremtettem magam, ahol aztán jó meleg vízzel tele engedtem a kádat. A mézes habfürdőm sem maradhatott ki belőle.
Kicsavartam a ruháimat, és egy gyorsan odateremtett szárogatóra pakoltam fel őket.
Beleszálltam a meleg vízbe, aminek következtében lehűlt végtagjaim bizseregni kezdtek.
Mosolyogva merültem el a habok között, és lehunytam a szemeimet. Halkan dúdolni kezdtem, és csak élveztem, ahogy az egész testem átmelegszik.
- Kész a forró csokid. –kopogtatott az ajtón Kevin.
- Három perc, és lent leszek. –szóltam vissza.
Kipattantam az óriási kádamból, megtörölköztem, és magam köré tekertem a törölközőmet, a hajamat pedig ugyancsak egy törölközőbe fogtam. A gardróbomba mentem és kényelmes öltözetet vettem magamra, majd lementem a többiekhez.
A nappaliban ültek, és valami filmet bámultak. Kevin vigyorogva paskolta meg maga mellett a helyet, és a kezében lévő egyik csészét felemelte. Lehuppantam mellé, mire hirtelen egy puha pléd tekeredett körém. Mosolyogva ráztam meg a fejemet, és hátradőltem, majd kortyolgatni kezdtem a meleg italomat.
- Finom lett. –dicsértem meg.
Beleszálltam a meleg vízbe, aminek következtében lehűlt végtagjaim bizseregni kezdtek.
Mosolyogva merültem el a habok között, és lehunytam a szemeimet. Halkan dúdolni kezdtem, és csak élveztem, ahogy az egész testem átmelegszik.
- Kész a forró csokid. –kopogtatott az ajtón Kevin.
- Három perc, és lent leszek. –szóltam vissza.
Kipattantam az óriási kádamból, megtörölköztem, és magam köré tekertem a törölközőmet, a hajamat pedig ugyancsak egy törölközőbe fogtam. A gardróbomba mentem és kényelmes öltözetet vettem magamra, majd lementem a többiekhez.
A nappaliban ültek, és valami filmet bámultak. Kevin vigyorogva paskolta meg maga mellett a helyet, és a kezében lévő egyik csészét felemelte. Lehuppantam mellé, mire hirtelen egy puha pléd tekeredett körém. Mosolyogva ráztam meg a fejemet, és hátradőltem, majd kortyolgatni kezdtem a meleg italomat.
- Finom lett. –dicsértem meg.
- Köszönöm.
A mosoly most is az arcán virított, de most a büszkeség is megcsillant a szemeiben.
- Tudom, hogy hogyan szereted. –mondta boldogan– Így nem nehéz a kedvedre tenni.
Csak rámosolyogtam, és újabb korty forró italt nyeltem le.
- Szerintem máshogy is a kedvére tudnál tenni. –kacsintott Harper.
Közel voltam ahhoz, hogy a kakaót prüszkölve köpjem ki, de inkább gyorsa lenyeltem.
- Harper! –szóltam rá.
- Jól van na. –vigyorgott –Ezt nem tudtam kihagyni.
- Nem baj. –válaszolta Kevin –Szívesen a kedvére tennék másképp is.
Elkerekedtek a szemeim, és a szám elnyílt.
- Azt hiszem megfeledkeztetek arról, hogy én is itt vagyok. –nyögtem.
- Oh, bocsi. –nézett rám angyalian Kev.
Csak megráztam a fejemet és újabb kortyot ittam a csokoládés italomból.
A mosoly most is az arcán virított, de most a büszkeség is megcsillant a szemeiben.
- Tudom, hogy hogyan szereted. –mondta boldogan– Így nem nehéz a kedvedre tenni.
Csak rámosolyogtam, és újabb korty forró italt nyeltem le.
- Szerintem máshogy is a kedvére tudnál tenni. –kacsintott Harper.
Közel voltam ahhoz, hogy a kakaót prüszkölve köpjem ki, de inkább gyorsa lenyeltem.
- Harper! –szóltam rá.
- Jól van na. –vigyorgott –Ezt nem tudtam kihagyni.
- Nem baj. –válaszolta Kevin –Szívesen a kedvére tennék másképp is.
Elkerekedtek a szemeim, és a szám elnyílt.
- Azt hiszem megfeledkeztetek arról, hogy én is itt vagyok. –nyögtem.
- Oh, bocsi. –nézett rám angyalian Kev.
Csak megráztam a fejemet és újabb kortyot ittam a csokoládés italomból.
