Ez egy átvezető rész lett, de remélem tetszeni fog :) Köszönöm a kommentárokat :)
Puszii
Love Angel- 9. fejezet
„Holnaptól mehet a menet!”
(Izbel)
„Holnaptól mehet a menet!”
(Izbel)
*Pár nappal később, vagyis csütörtök reggel*
Félálomban voltam. Az arcomon lévő simogató kézhez dörgölőztem, és élveztem a lágy érintést. Ezek az ujjak, amint az arcomon siklanak megnyugtattak. Másrészt ijedtséggel is töltöttek el. Ki lehet ez? A negatív érzést elfojtottam magamban, és csak élveztem, ahogy a lágy érintés az arcomat cirógatja.
Félálomban voltam. Az arcomon lévő simogató kézhez dörgölőztem, és élveztem a lágy érintést. Ezek az ujjak, amint az arcomon siklanak megnyugtattak. Másrészt ijedtséggel is töltöttek el. Ki lehet ez? A negatív érzést elfojtottam magamban, és csak élveztem, ahogy a lágy érintés az arcomat cirógatja.
- Iz. Izbel. –jött a fülem mellől a suttogás, és a simogatás alább hagyott –Angyalom.
- Hm?
- Ideje lenne felkelni. –a mosoly kihallatszott Kevin hangjából.
Innentől már nem volt kérdés, hogy kitől származott az érintés.
- Ne már. –nyitottam ki a szemeimet.
Rossz ötlet volt. A Nap sugarai a szemembe sütöttek, így fájdalmasan csuktam vissza azokat. A biztonság kedvéért a takarót is a fejemre húztam.
- Muszáj lesz. Indulnunk kellene. –emelte fel a takarót, így a szemébe néztem –Vagy össze sem akarsz készülni?
- A bőröndjeim ott vannak. –intettem a gardrób felé.
- Hány óriási monstrummal kell megküzdenem? –fintorodott el.
- Kettő. –mosolyogtam –Nem olyan vészes.
- Nem? –sóhajtott fel –Én egy bőröndbe tökéletesen belefértem.
- De neked vannak ott cuccaid. –tiltakoztam, és felültem.
- Neked is. –okított mosolyogva.
- Ja… –tettem hozzá csintalanul –Még egyet le fogok vinni holnap.
- Ne viccelj velem. –esdeklő hangjára elvigyorodtam –Minek annyi cucc?
- Úgy gondoltam, hogy máskor is lemehetnénk. Nem csak erre az egy hétre.
- Így hagysz ott még több cuccot. –fejezte be az elméletemet.
Jókedvűen bólintottam, majd visszadőltem az ágyba. Csak öt percet kérek még. Csak ötöt.
Kevin mintha csak olvasott volna a gondolataimban, felállt, és az ajtóhoz sétált, majd kiment azon.
Visszaaludtam.
Nem kellemesen keltettek. A takaró hirtelen lekerült rólam, az ablak pedig tárva-nyitva volt. A hideg levegő szabadon áramlott a szobába, és nem kímélte a még meleg testemet. Borzongás futott végig a testemen.
Ki tette ezt?
Ahogy megláttam Kevin elégedett képét, megkaptam rá a választ.
Csak dühös fújtatásra futotta. Felültem az ágyban, és megdörzsöltem a szemeimet.
- Látom kellőképp felébredtél már.
- Igen. –válaszoltam tömören.
- Na, gyere. –húzott fel –Megcsináltam a reggelit, amíg visszaaludtál.
- De nem kellett volna így kelteni.
- Oh, ne reklamálj. Nehezedre esne ehelyett azt mondani, hogy köszönöm? –kérdezte.
- Nem.
- Akkor? –mosolyodott el.
- Köszönöm. –mondtam végül, mire elégedetten bólintott.
- Ohh, szívesen tettem. –kuncogott.
A kezdődő jókedvem jeléül az ajkaim felfelé kerekedtek, és megforgattam a szemeimet.
Ez a pasi hihetetlen!
- Hm?
- Ideje lenne felkelni. –a mosoly kihallatszott Kevin hangjából.
Innentől már nem volt kérdés, hogy kitől származott az érintés.
- Ne már. –nyitottam ki a szemeimet.
Rossz ötlet volt. A Nap sugarai a szemembe sütöttek, így fájdalmasan csuktam vissza azokat. A biztonság kedvéért a takarót is a fejemre húztam.
- Muszáj lesz. Indulnunk kellene. –emelte fel a takarót, így a szemébe néztem –Vagy össze sem akarsz készülni?
- A bőröndjeim ott vannak. –intettem a gardrób felé.
- Hány óriási monstrummal kell megküzdenem? –fintorodott el.
- Kettő. –mosolyogtam –Nem olyan vészes.
- Nem? –sóhajtott fel –Én egy bőröndbe tökéletesen belefértem.
- De neked vannak ott cuccaid. –tiltakoztam, és felültem.
- Neked is. –okított mosolyogva.
- Ja… –tettem hozzá csintalanul –Még egyet le fogok vinni holnap.
- Ne viccelj velem. –esdeklő hangjára elvigyorodtam –Minek annyi cucc?
- Úgy gondoltam, hogy máskor is lemehetnénk. Nem csak erre az egy hétre.
- Így hagysz ott még több cuccot. –fejezte be az elméletemet.
Jókedvűen bólintottam, majd visszadőltem az ágyba. Csak öt percet kérek még. Csak ötöt.
Kevin mintha csak olvasott volna a gondolataimban, felállt, és az ajtóhoz sétált, majd kiment azon.
Visszaaludtam.
Nem kellemesen keltettek. A takaró hirtelen lekerült rólam, az ablak pedig tárva-nyitva volt. A hideg levegő szabadon áramlott a szobába, és nem kímélte a még meleg testemet. Borzongás futott végig a testemen.
Ki tette ezt?
Ahogy megláttam Kevin elégedett képét, megkaptam rá a választ.
Csak dühös fújtatásra futotta. Felültem az ágyban, és megdörzsöltem a szemeimet.
- Látom kellőképp felébredtél már.
- Igen. –válaszoltam tömören.
- Na, gyere. –húzott fel –Megcsináltam a reggelit, amíg visszaaludtál.
- De nem kellett volna így kelteni.
- Oh, ne reklamálj. Nehezedre esne ehelyett azt mondani, hogy köszönöm? –kérdezte.
- Nem.
- Akkor? –mosolyodott el.
- Köszönöm. –mondtam végül, mire elégedetten bólintott.
- Ohh, szívesen tettem. –kuncogott.
A kezdődő jókedvem jeléül az ajkaim felfelé kerekedtek, és megforgattam a szemeimet.
Ez a pasi hihetetlen!
A konyhában ültünk le, ahol a reggeli már tálalva volt. Tükörtojás volt, pirítóssal, és zöldségekkel. Hm… ő így szereti?
- Remélem ízleni fog. –mosolyodott el, és az ajkai közé vett egy bébi répát, majd tojást és pirítóst is.
- Majd meglátjuk. –susogtam halkan.
Egy apró, bátorító sóhaj után megkóstoltam. És finom volt. Tényleg ízlett. A tojás és a zöldségek nagyon jó összhangot alkottak. És a pirítós.
- Ezt hogy csináltad? –emeltem fel.
- Tudtad, hogy pirítóst nem csak simán, szinte ízetlenre lehet sütni?
A kérdésére csak megráztam a fejemet, és közelebb hajoltam hozzá.
- A rendes sütőbe, egy tepsibe pakolsz kenyeret. Kevés vajat teszel rá, majd fűszerezed, és füstölt sajtot is reszelsz rá.
- Finom. –mondtam dicsérőn.
- Örülök, hogy ízlik.
- Megérte felkelni. –nyögtem ki végül –Örülhetsz. Ezt még soha sem mondtam ki.
- Megtisztelve érzem magam. –vigyorgott.
- Akkor élvezd ki. Nem sokáig tart.
Nem tudtam lelombozni. A mosollyal az arcán folytatta a reggelizést. A szemeiben csillogást véltem felfedezni. Ahogy a szemeimbe nézett, egyértelműen láttam őket. És ez nem a tőle megszokott csillogás volt. Ez… más volt. Ez valami új és szokatlan… De határozottan boldog volt tőle.
~
Egy jó fél óra múltán a szobámban voltam, és öltözködtem. Előző este már kikészítettem a ruhámat. Fehér farmer rövidnadrágot, egy halványkék pántnélküli felsőt, valamint egy halványkék balerinacipőt. Miután ezeket felvettem, a hajamat gyengén kivasaltam. Csak annyira, hogy épp, hogy látszódjon, viszont egy-egy lágy, göndör tincs megmaradjon. A fülembe kék fülbevaló került, és az Iphone-omat a zsebembe csúsztattam.
A bőröndjeimet Kevin már átvitte a szigetre, a saját táskáival együtt. Már csak azt kellett megvárnom, hogy visszaérjen, és engem is átvigyen magával együtt. Persze ez csak másodpercek kérdése.
Lassan baktattam le a nappaliba, ahonnan a konyhába mentem. Egy kisüveges kólát vettem ki a hűtőből, és iszogatni kezdtem.
Elkezdtem gondolkodni. Egyrészt azon, hogy hol lehetnek a többiek. Blaise suliban, az biztos. A család szerelmespárja épp egy kis kiruccanáson élvezik egymás társaságát… De Harper és Tom? Megint edzenek? Dolgoznak? Netán… szórakoznak?
Rájöttem, hogy hiába gondoltam azt, mégsem ismerem őket. Ez elkeserítő.
Kirándulás után több időt kell fordítanom arra, hogy közelebbről is megismerjem őket. Hisz… egy házban lakunk. Mondhatni: Egy család vagyunk…
Erre alig tudok róluk valamit?
- Eléggé elgondolkodtál.
A hanggal egy időben valami nekicsapódott a fülemnek. A szívemhez kaptam a kezemet, és megpördültem. Kevin állt a falnak támaszkodva, és látszólag egész eddig engem figyelt. Az ajkain mosoly bujkált, szemöldökét felhúzta.
- Ühm… aha. –nyögtem ki végül –Rám hoztad a frászt.
- Bocsánat, hogy megijesztettelek. Nem ez volt a célom. Csak… már legalább másfél perce szólongattalak, és eddig nem válaszoltál. Ezért volt a…
Az arcán egy elégedett mosoly volt, szemei a jókedvtől csillogtak. Viszont volt a szemeiben más is… Bánat? Keserűség? Nem tudtam eldönteni.
Lekaptam róla a szemeimet, és a lábaimhoz néztem. Egy egyszerű, papír repülőgép volt előttem. Hajtogatott. Ekkor jutott el igazából a tudatomig, hogy valami a fülcimpámnak repült.
- És megdobtál?
- Pontosan. –vigyorgott –Még hajtogatni is volt időm.
- Nagyon profi vagy. –mosolyodtam el –De a technikádon még lenne mit javítani.
- Ohh, miért? Te annyira jó vagy repülőgép hajtogatásból?
- Természetesen. –bólintottam.
- Igen?
- Igen. Tudod… jártam már középiskolába, sőt, még egyetemre is. –mosolyogtam –Megtanultam egyet ’s mást.
- Hát azt gondolom. –kacsintott, ezzel nem csak a hajtogatásra utalva.
- Inkább… menjünk. –javasoltam, mire jókedvűen bólintott.
A karját nyújtotta felém, mire én belekaroltam. Az utolsó dolog, amire ránéztem, az az óra volt a falon, ami épp elütötte a tízet.
~
A ház előtt érkeztünk meg. A lábam a dús pázsitot taposta, ami az óriási, kettő szintes villa előtt van.
Befelé mentünk. Kövekkel ki volt rakva a ház előtti közvetlen rész. Itt volt egy óriási, mélyvizű medence is. A ház medencére néző része üveggel volt kirakva. A felső szintet látszólag oszlopok tartották. Maga a ház bézses, kávés színben pompázott. A felső szintről megannyi erkély nyílik, amik eléggé nagyok voltak. Ezek alatt, a földszintről kijőve több kerti bútor is volt. Hintaágy, székek és asztalok, fotelek.
A kert, és a ház előtti részen több mediterrán fa is állt, valamint megannyi növény.
- Remélem ízleni fog. –mosolyodott el, és az ajkai közé vett egy bébi répát, majd tojást és pirítóst is.
- Majd meglátjuk. –susogtam halkan.
Egy apró, bátorító sóhaj után megkóstoltam. És finom volt. Tényleg ízlett. A tojás és a zöldségek nagyon jó összhangot alkottak. És a pirítós.
- Ezt hogy csináltad? –emeltem fel.
- Tudtad, hogy pirítóst nem csak simán, szinte ízetlenre lehet sütni?
A kérdésére csak megráztam a fejemet, és közelebb hajoltam hozzá.
- A rendes sütőbe, egy tepsibe pakolsz kenyeret. Kevés vajat teszel rá, majd fűszerezed, és füstölt sajtot is reszelsz rá.
- Finom. –mondtam dicsérőn.
- Örülök, hogy ízlik.
- Megérte felkelni. –nyögtem ki végül –Örülhetsz. Ezt még soha sem mondtam ki.
- Megtisztelve érzem magam. –vigyorgott.
- Akkor élvezd ki. Nem sokáig tart.
Nem tudtam lelombozni. A mosollyal az arcán folytatta a reggelizést. A szemeiben csillogást véltem felfedezni. Ahogy a szemeimbe nézett, egyértelműen láttam őket. És ez nem a tőle megszokott csillogás volt. Ez… más volt. Ez valami új és szokatlan… De határozottan boldog volt tőle.
~
Egy jó fél óra múltán a szobámban voltam, és öltözködtem. Előző este már kikészítettem a ruhámat. Fehér farmer rövidnadrágot, egy halványkék pántnélküli felsőt, valamint egy halványkék balerinacipőt. Miután ezeket felvettem, a hajamat gyengén kivasaltam. Csak annyira, hogy épp, hogy látszódjon, viszont egy-egy lágy, göndör tincs megmaradjon. A fülembe kék fülbevaló került, és az Iphone-omat a zsebembe csúsztattam.
A bőröndjeimet Kevin már átvitte a szigetre, a saját táskáival együtt. Már csak azt kellett megvárnom, hogy visszaérjen, és engem is átvigyen magával együtt. Persze ez csak másodpercek kérdése.
Lassan baktattam le a nappaliba, ahonnan a konyhába mentem. Egy kisüveges kólát vettem ki a hűtőből, és iszogatni kezdtem.
Elkezdtem gondolkodni. Egyrészt azon, hogy hol lehetnek a többiek. Blaise suliban, az biztos. A család szerelmespárja épp egy kis kiruccanáson élvezik egymás társaságát… De Harper és Tom? Megint edzenek? Dolgoznak? Netán… szórakoznak?
Rájöttem, hogy hiába gondoltam azt, mégsem ismerem őket. Ez elkeserítő.
Kirándulás után több időt kell fordítanom arra, hogy közelebbről is megismerjem őket. Hisz… egy házban lakunk. Mondhatni: Egy család vagyunk…
Erre alig tudok róluk valamit?
- Eléggé elgondolkodtál.
A hanggal egy időben valami nekicsapódott a fülemnek. A szívemhez kaptam a kezemet, és megpördültem. Kevin állt a falnak támaszkodva, és látszólag egész eddig engem figyelt. Az ajkain mosoly bujkált, szemöldökét felhúzta.
- Ühm… aha. –nyögtem ki végül –Rám hoztad a frászt.
- Bocsánat, hogy megijesztettelek. Nem ez volt a célom. Csak… már legalább másfél perce szólongattalak, és eddig nem válaszoltál. Ezért volt a…
Az arcán egy elégedett mosoly volt, szemei a jókedvtől csillogtak. Viszont volt a szemeiben más is… Bánat? Keserűség? Nem tudtam eldönteni.
Lekaptam róla a szemeimet, és a lábaimhoz néztem. Egy egyszerű, papír repülőgép volt előttem. Hajtogatott. Ekkor jutott el igazából a tudatomig, hogy valami a fülcimpámnak repült.
- És megdobtál?
- Pontosan. –vigyorgott –Még hajtogatni is volt időm.
- Nagyon profi vagy. –mosolyodtam el –De a technikádon még lenne mit javítani.
- Ohh, miért? Te annyira jó vagy repülőgép hajtogatásból?
- Természetesen. –bólintottam.
- Igen?
- Igen. Tudod… jártam már középiskolába, sőt, még egyetemre is. –mosolyogtam –Megtanultam egyet ’s mást.
- Hát azt gondolom. –kacsintott, ezzel nem csak a hajtogatásra utalva.
- Inkább… menjünk. –javasoltam, mire jókedvűen bólintott.
A karját nyújtotta felém, mire én belekaroltam. Az utolsó dolog, amire ránéztem, az az óra volt a falon, ami épp elütötte a tízet.
~
A ház előtt érkeztünk meg. A lábam a dús pázsitot taposta, ami az óriási, kettő szintes villa előtt van.
Befelé mentünk. Kövekkel ki volt rakva a ház előtti közvetlen rész. Itt volt egy óriási, mélyvizű medence is. A ház medencére néző része üveggel volt kirakva. A felső szintet látszólag oszlopok tartották. Maga a ház bézses, kávés színben pompázott. A felső szintről megannyi erkély nyílik, amik eléggé nagyok voltak. Ezek alatt, a földszintről kijőve több kerti bútor is volt. Hintaágy, székek és asztalok, fotelek.
A kert, és a ház előtti részen több mediterrán fa is állt, valamint megannyi növény.
- Még meddig gyönyörködsz? –jött a jókedvű hang a fülem mellől.
- Felújíttattad?
- Még szép. –vigyorgott –Körülbelül egy hete lett kész. Mikor megszerveztem az igazgatóddal a kirándulást, ami körülbelül másfél hónapja volt, felújíttatni kezdtem az egész épületet.
- Az én szobámat is? –sandítottam rá.
- Természetesen.
- De Kevin!
- Nyugi, Angyalom. –karolta át a vállamat –Vigasztalásul megkaptad a házimozit, amit akartál. Meg a te régi szobaterveidet használtam fel. Vagyis nem azt, ami ezelőtt volt…hanem a másikat.
Válaszol csak rámosolyogtam. Hibátlan ez a pasi. Mindig tudja, hogy mit akarok.
- Na jó, nagyon kíváncsi vagyok. –izgatott hangomon magam is meglepődtem.
A házba mentünk. Óriási üvegablakok és ajtók voltak, amik elvarázsoltak. A bejárati ajtón belépve egy kisebb helyiséggel találtam szembe magamat, ami átvezetett a tágas nappaliba. Ott a falak tiszta üvegből voltak, csak a második emelet kezdetét jelölte egy vékony csík az ablakok között. A két emelet egybe volt nyitva, legalább is itt. Középen egy hat-nyolc személyes kávészínű bútor szett állt, közöttük egy üvegasztallal. Innen oldalra haladva egy mélyített rész volt, ugyancsak a nappaliban. Ezt egy hosszú ülősor jelentette, előtte egy fa asztallal.
Az alsó szinten volt még a konyha is. A padlót szürkés kő borította, ami remekül harmonizált a vöröses konyhabútorral és a konyha közepén lévő óriási pulttal.
- Asztalt csak én nem látok? –kérdeztem.
- Nem. –kuncogott Kev –Nem itt fogunk enni. Az a kertben lesz. Majd később megmutatom. Először csomagolj ki, aztán ráérsz körbe nézni máshol is.
- De… hogy fogunk itt elférni?
- Drágám. –sóhajtott fel– Ebben a házban a te és az én szobámon kívül van még tizenöt szoba. Mindegyikben van kettő franciaágy. Minden szobához tartozik egy fürdő, és egy kicsi gardrób.
- Oké.
Meglepődtem. Kevin ennyire átépíttette volna az egész villát? Ezek szerint igen…
- Csoda, hogy nem akadtál fent a kis gardrób kijelentésemen.
- Nekem úgysincs kicsi.
- Igaz. –mosolygott –Akkora gardróbot csináltattam neked, amit el sem tudsz képzelni.
- Akkor… elkalauzolnál a szobámhoz?
Válaszul bólintott, és az emeletre vezetett.
- Lent van öt szoba. –mosolyodott el –Kettő a bal oldali részben, három pedig a túloldalon.
- Tíz pedig idefent?
- Pontosan. A te és az én szobám van középen. –intett az ajtók felé, amik egymással szemben voltak –Mivel ezek a legnagyobbak. De… nem is magyarázok. Nézd meg a tiédet.
Elmosolyodtam, és bólintottam, majd a szobám felé vettem az irányt. Az ajtómra aranyozott betűkkel fel volt írva, hogy: Izbel.
- Magadra hagylak addig. Ha kipakoltál, keress meg. Szerintem lent leszek.
- Rendben. –bólintottam.
Bementem a lakosztálynak mondható szobámba, és megálltam középen, majd körbenéztem. Az egyik fal teljesen üvegből volt, és onnan nyílott az erkély is. Ezzel szemben volt a franciaágyam, amin most metál csillogású takaró pihent, kettő-kettő világosabb párnával. A falak kávé színűek voltak, valamint a plafon kicsit világosabb, inkább szürkés. A padlót sötétszürke parketta borította. A kettő fehér fotel-szerűség előtt, vagyis inkább alatt egy pink szőnyeg terült el. Az ágy lába fölött, a plafonon egy fekete doboz volt. Pontosabban a házimozi óriási kijelzőjének a helye. Az ágyra dobva egy távirányítót találtam, ami valószínűleg ezé lehetett. Megnyomtam rajta pár gombot, mire a készülék leereszkedett, és bekapcsolt. Csodás volt.
Felpattantam az ágyról, és arra indultam, amerre a fürdőt és a gardróbot gondoltam. A két ajtó egymás mellett volt.
A bal oldali rejtette a világos fürdőszobámat. A padló ugyancsak szürkés színű volt, de jóval világosabb, mint a szobában. A falak halványszürke színt öltöttek magukra, míg a fürdőszobabútor kékes-szürke színű volt. Minden világos, és elbűvölő. A plafonba LED lámpák lettek beépítve, valamint az oldalfal mentén is volt egy-kettő. A sarokban egy méretes sarokkád volt, átlósan vele pedig egy csempéből kirakott fülke. Ez volt a zuhany. Benne egy rendkívül modern és egyedi kiépítésű hidromasszázs rész is volt.
A jobb oldali ajtó mögött a gardrób volt. Ahogy beléptünk, két-három méter választott el minket a helyiség pakolásra alkalmas részétől. Hihetetlenül tágas és világos volt. Barnás, bézses színt kapott itt minden. A ruhákat két oldalra, a fal mentén is lehetett pakolni. Pluszban középen is volt egy hosszú válaszfal, aminek két oldala ugyancsak tárolásra szolgált. A gardrób két sarkában egy-egy fotel volt.
A gardrób bal részébe ki voltak pakolva a ruháim. Végmentem rajta. Minden ott volt. A válaszfal nem tartott ki egészen a szoba végéig, így leghátul a cipők tárolására alkalmas polcrendszer volt.
A jobb oldali rész viszont üres volt.
Boldogan táncoltam ki a gardróbból, és lesiettem a lépcsőn.
Kevin a konyhában volt, és épp ivott.
- Kevin, ez valami csodálatos.
- Örülök, hogy tetszik. –mosolyodott el, és az üres vizes palackot a kukába hajította.
- Bepakoltam a kamrába.
A hang felé fordultam, és elmosolyodtam. Marie állt előttünk, egy tál gyümölccsel a kezében. A haja vörös volt és loknikban hullott alá.
- De rég láttalak, Izbel. –tette le a pultra a tálat, és megölelt.
- Én is örülök, hogy újra találkozunk. –nyomtam egy puszit az arcára.
- Kevin megkért, hogy legyek itt a héten, és vállaljam be a főzést.
- És megtetted? –csodálkoztam.
- Értetek bármit, Drágáim. –mosolygott– De nem itt fogok lakni. Csak jövök és megyek.
- Ez igazán kedves tőled. Nagyon szépen köszönjük.
- Semmiség. Örömmel teszem.
Kiültünk a teraszra, és beszélgetni kezdtünk.
Rég láttam. Talán… másfél éve. Ő az egyetlen ember, aki tudja a titkunkat. Benne rettentően megbízunk. Amikor lejövünk egy-egy hétvégére a szigetre, előtte megtudakolja, majd érkezésünkre ki takarítja azt, és még főz is. Persze semmilyen bért nem kér érte. De Kevin bele szokott csúsztatni a táskájába egy kisebb összege. Hisz mégis, óriási ez a ház.
Mint a beszélgetés során kiderült, Marie-nak be fog segíteni egy-egy ember, akit Kevin fogadott fel. Vagyis szakácsok fognak segíteni mindenben.
Ez örömmel töltött el. Nem kell Marie-nak egyedül szenvednie.
Hiába, Marie sem olyan gyors és aktív, mint tíz éve. Közel van a negyvenöthöz, és ízületi gyulladással küzd. Persze segítünk neki Kevinnel. Nem gyógyíthatjuk meg az erőnkkel, de a legjobb gyógyszereket szerezzük be neki. Embereket gyógyítani nem szabat. Legalább is akkor nem, ha nincsenek életveszélyben. De életveszélyes sérülésekkel rendelkező embereket is csak különleges esetekben. Ez is bonyolult.
Marie egyedül él. Nincs sem férje, sem gyerekei. Nem jött össze neki az élet. Még huszonévesen elvesztette a kisfiát, aki akkor még csak kettő éves volt. Rá pár évre újra teherbe esett, most egy kislányt szült. Ő még a kórházban meghalt, valami súlyos betegségből adódóan, amit az orvosok nem tudtak kikezelni. Ekkor mély depresszióba esett, és ezen az sem segített, hogy a férje inkább az alkoholt választotta az összetartás helyett. Négy keserű év következett. Marie férje alkoholista lett, és eléggé durva módon viselkedett a feleségével. A férfinek sikerült kilábalnia ebből az állapotból, minek következtében a feleségét is elhagyta a depressziója. Boldogan éltek, úgy látszott, hogy minden rendben köztük. Pár évre rá a férje is eltávozott az élők sorából. Ezután idegösszeroppanást kapott, és rengeteg időt töltött kórházakban, szanatóriumokban. De most szerencsére jól van, és boldog. Egy árvákkal foglalkozó intézmény igazgatója. Az életét a gyerekeknek szenteli, és sajátjaként neveli őket.
Csodálattal hallgattam, hogy Kevin mindent elrendezett. Az osztályom szállítását, vagyis a buszt. Elrendezte egy-egy hely kibérlését, a belépőjegyeket, valamint az idegenvezetőt is. Most tudtam csak meg, hogy pár napra kirándulást szervez, minek keretében bejárjuk a sziget fontosabb helyeit.
Érdekes lesz.
Csak lennének már itt a többiek.
Egy valami megnyugtatott, mégis felpörgetett: Holnaptól mehet a menet!
- Felújíttattad?
- Még szép. –vigyorgott –Körülbelül egy hete lett kész. Mikor megszerveztem az igazgatóddal a kirándulást, ami körülbelül másfél hónapja volt, felújíttatni kezdtem az egész épületet.
- Az én szobámat is? –sandítottam rá.
- Természetesen.
- De Kevin!
- Nyugi, Angyalom. –karolta át a vállamat –Vigasztalásul megkaptad a házimozit, amit akartál. Meg a te régi szobaterveidet használtam fel. Vagyis nem azt, ami ezelőtt volt…hanem a másikat.
Válaszol csak rámosolyogtam. Hibátlan ez a pasi. Mindig tudja, hogy mit akarok.
- Na jó, nagyon kíváncsi vagyok. –izgatott hangomon magam is meglepődtem.
A házba mentünk. Óriási üvegablakok és ajtók voltak, amik elvarázsoltak. A bejárati ajtón belépve egy kisebb helyiséggel találtam szembe magamat, ami átvezetett a tágas nappaliba. Ott a falak tiszta üvegből voltak, csak a második emelet kezdetét jelölte egy vékony csík az ablakok között. A két emelet egybe volt nyitva, legalább is itt. Középen egy hat-nyolc személyes kávészínű bútor szett állt, közöttük egy üvegasztallal. Innen oldalra haladva egy mélyített rész volt, ugyancsak a nappaliban. Ezt egy hosszú ülősor jelentette, előtte egy fa asztallal.
Az alsó szinten volt még a konyha is. A padlót szürkés kő borította, ami remekül harmonizált a vöröses konyhabútorral és a konyha közepén lévő óriási pulttal.
- Asztalt csak én nem látok? –kérdeztem.
- Nem. –kuncogott Kev –Nem itt fogunk enni. Az a kertben lesz. Majd később megmutatom. Először csomagolj ki, aztán ráérsz körbe nézni máshol is.
- De… hogy fogunk itt elférni?
- Drágám. –sóhajtott fel– Ebben a házban a te és az én szobámon kívül van még tizenöt szoba. Mindegyikben van kettő franciaágy. Minden szobához tartozik egy fürdő, és egy kicsi gardrób.
- Oké.
Meglepődtem. Kevin ennyire átépíttette volna az egész villát? Ezek szerint igen…
- Csoda, hogy nem akadtál fent a kis gardrób kijelentésemen.
- Nekem úgysincs kicsi.
- Igaz. –mosolygott –Akkora gardróbot csináltattam neked, amit el sem tudsz képzelni.
- Akkor… elkalauzolnál a szobámhoz?
Válaszul bólintott, és az emeletre vezetett.
- Lent van öt szoba. –mosolyodott el –Kettő a bal oldali részben, három pedig a túloldalon.
- Tíz pedig idefent?
- Pontosan. A te és az én szobám van középen. –intett az ajtók felé, amik egymással szemben voltak –Mivel ezek a legnagyobbak. De… nem is magyarázok. Nézd meg a tiédet.
Elmosolyodtam, és bólintottam, majd a szobám felé vettem az irányt. Az ajtómra aranyozott betűkkel fel volt írva, hogy: Izbel.
- Magadra hagylak addig. Ha kipakoltál, keress meg. Szerintem lent leszek.
- Rendben. –bólintottam.
Bementem a lakosztálynak mondható szobámba, és megálltam középen, majd körbenéztem. Az egyik fal teljesen üvegből volt, és onnan nyílott az erkély is. Ezzel szemben volt a franciaágyam, amin most metál csillogású takaró pihent, kettő-kettő világosabb párnával. A falak kávé színűek voltak, valamint a plafon kicsit világosabb, inkább szürkés. A padlót sötétszürke parketta borította. A kettő fehér fotel-szerűség előtt, vagyis inkább alatt egy pink szőnyeg terült el. Az ágy lába fölött, a plafonon egy fekete doboz volt. Pontosabban a házimozi óriási kijelzőjének a helye. Az ágyra dobva egy távirányítót találtam, ami valószínűleg ezé lehetett. Megnyomtam rajta pár gombot, mire a készülék leereszkedett, és bekapcsolt. Csodás volt.
Felpattantam az ágyról, és arra indultam, amerre a fürdőt és a gardróbot gondoltam. A két ajtó egymás mellett volt.
A bal oldali rejtette a világos fürdőszobámat. A padló ugyancsak szürkés színű volt, de jóval világosabb, mint a szobában. A falak halványszürke színt öltöttek magukra, míg a fürdőszobabútor kékes-szürke színű volt. Minden világos, és elbűvölő. A plafonba LED lámpák lettek beépítve, valamint az oldalfal mentén is volt egy-kettő. A sarokban egy méretes sarokkád volt, átlósan vele pedig egy csempéből kirakott fülke. Ez volt a zuhany. Benne egy rendkívül modern és egyedi kiépítésű hidromasszázs rész is volt.
A jobb oldali ajtó mögött a gardrób volt. Ahogy beléptünk, két-három méter választott el minket a helyiség pakolásra alkalmas részétől. Hihetetlenül tágas és világos volt. Barnás, bézses színt kapott itt minden. A ruhákat két oldalra, a fal mentén is lehetett pakolni. Pluszban középen is volt egy hosszú válaszfal, aminek két oldala ugyancsak tárolásra szolgált. A gardrób két sarkában egy-egy fotel volt.
A gardrób bal részébe ki voltak pakolva a ruháim. Végmentem rajta. Minden ott volt. A válaszfal nem tartott ki egészen a szoba végéig, így leghátul a cipők tárolására alkalmas polcrendszer volt.
A jobb oldali rész viszont üres volt.
Boldogan táncoltam ki a gardróbból, és lesiettem a lépcsőn.
Kevin a konyhában volt, és épp ivott.
- Kevin, ez valami csodálatos.
- Örülök, hogy tetszik. –mosolyodott el, és az üres vizes palackot a kukába hajította.
- Bepakoltam a kamrába.
A hang felé fordultam, és elmosolyodtam. Marie állt előttünk, egy tál gyümölccsel a kezében. A haja vörös volt és loknikban hullott alá.
- De rég láttalak, Izbel. –tette le a pultra a tálat, és megölelt.
- Én is örülök, hogy újra találkozunk. –nyomtam egy puszit az arcára.
- Kevin megkért, hogy legyek itt a héten, és vállaljam be a főzést.
- És megtetted? –csodálkoztam.
- Értetek bármit, Drágáim. –mosolygott– De nem itt fogok lakni. Csak jövök és megyek.
- Ez igazán kedves tőled. Nagyon szépen köszönjük.
- Semmiség. Örömmel teszem.
Kiültünk a teraszra, és beszélgetni kezdtünk.
Rég láttam. Talán… másfél éve. Ő az egyetlen ember, aki tudja a titkunkat. Benne rettentően megbízunk. Amikor lejövünk egy-egy hétvégére a szigetre, előtte megtudakolja, majd érkezésünkre ki takarítja azt, és még főz is. Persze semmilyen bért nem kér érte. De Kevin bele szokott csúsztatni a táskájába egy kisebb összege. Hisz mégis, óriási ez a ház.
Mint a beszélgetés során kiderült, Marie-nak be fog segíteni egy-egy ember, akit Kevin fogadott fel. Vagyis szakácsok fognak segíteni mindenben.
Ez örömmel töltött el. Nem kell Marie-nak egyedül szenvednie.
Hiába, Marie sem olyan gyors és aktív, mint tíz éve. Közel van a negyvenöthöz, és ízületi gyulladással küzd. Persze segítünk neki Kevinnel. Nem gyógyíthatjuk meg az erőnkkel, de a legjobb gyógyszereket szerezzük be neki. Embereket gyógyítani nem szabat. Legalább is akkor nem, ha nincsenek életveszélyben. De életveszélyes sérülésekkel rendelkező embereket is csak különleges esetekben. Ez is bonyolult.
Marie egyedül él. Nincs sem férje, sem gyerekei. Nem jött össze neki az élet. Még huszonévesen elvesztette a kisfiát, aki akkor még csak kettő éves volt. Rá pár évre újra teherbe esett, most egy kislányt szült. Ő még a kórházban meghalt, valami súlyos betegségből adódóan, amit az orvosok nem tudtak kikezelni. Ekkor mély depresszióba esett, és ezen az sem segített, hogy a férje inkább az alkoholt választotta az összetartás helyett. Négy keserű év következett. Marie férje alkoholista lett, és eléggé durva módon viselkedett a feleségével. A férfinek sikerült kilábalnia ebből az állapotból, minek következtében a feleségét is elhagyta a depressziója. Boldogan éltek, úgy látszott, hogy minden rendben köztük. Pár évre rá a férje is eltávozott az élők sorából. Ezután idegösszeroppanást kapott, és rengeteg időt töltött kórházakban, szanatóriumokban. De most szerencsére jól van, és boldog. Egy árvákkal foglalkozó intézmény igazgatója. Az életét a gyerekeknek szenteli, és sajátjaként neveli őket.
Csodálattal hallgattam, hogy Kevin mindent elrendezett. Az osztályom szállítását, vagyis a buszt. Elrendezte egy-egy hely kibérlését, a belépőjegyeket, valamint az idegenvezetőt is. Most tudtam csak meg, hogy pár napra kirándulást szervez, minek keretében bejárjuk a sziget fontosabb helyeit.
Érdekes lesz.
Csak lennének már itt a többiek.
Egy valami megnyugtatott, mégis felpörgetett: Holnaptól mehet a menet!
 |
| Villa |
 |
| Iz szobája |
 |
| Nappali |
 |
| Konyha |
