Love Angel- 16. fejezet

Sziasztok!
Nos, mint ígértem meghoztam a fejezetet :) Őszintén be kell vallanom, nekem ez az egyik kedvencem :)
És mindenki megnyugodhat, most nagyjából egyenesbe jönnek a dolgok, legalábbis egy időre ;D
Köszönöm szépen a véleményeket :)
Puszii

Love Angel- 16. fejezet
Szeretni és szeretve lenni
(Izbel)

Zokogás rázta meg a testemet, és éreztem, hogyha nem teszek semmit, örökre elveszítettem.
És nem akartam ezt! Nem akartam elveszíteni! Szükségem volt rá. Többet ért nekem, mint akár a levegő. Nem akartam nélküle élni. Többé egy napot sem akartam egyedül tölteni. És nem is fogok!
- Sajnálom, Eric. –fordultam felé, mire mosolyogva felállt.
- Szereted őt. Menj, és keresd meg.
Nem is kellett többször mondani. Kicsaptam az ajtót, és a távolba meredtem, de alig láttam. A könnyek újra elhomályosították a szememet.
- Kevin! –kiáltottam kétségbeesetten.
Nem jött válasz. Újra a nevét kiáltottam, de semmi. A könnyek megállhatatlanul folytak végig az arcomon, miközben újra a nevét kiabáltam. A hangom egyre halkult, már egy hangos szóra sem futotta.
Kezemet a szám elé kaptam, és éreztem, hogy újra feltör a zokogásom.
De akkor megpillantottam. Felismertem a járásáról, a zsebre tett kezeiről. Most már nem érdekelt semmi. Sebesen szedtem a lábaimat, szaladtam felé.
- Izbel? –hasított a csendbe megtört hangja.
A nyakába vetettem magam. Szorosan vontam magamhoz, ő pedig a nagy lökéstől elveszítette egyensúlyát, megcsúszott a homokban és térdre esett velem együtt. De még így is magánál tartott. Szorosan fogott, arcát a hajamba fúrta, én pedig az ingjét áztattam el a könnyeimmel.
- Oh, Iz…
- Szeretlek. –dadogtam hadarva –Kellesz nekem. Nem lehetsz másé! Kevin, nem adlak! Én… Rettentően sajnálom az elmúlt időszakot. És sajnálom a pofont, és sajnálom, hogy megbántottalak.
- Izbel. Css… –próbált csitítani.
- És annyira sajnálok mindent! De egyszerűen nem tudlak elfelejteni! Hiába próbálom, nem megy. Egyszerűen belevésted magad a szívembe. És… nem tudok nélküled élni. Nem megy. Valamiért képtelen vagyok nélküled boldog lenni, Kevin. Én… Én nem akarlak elengedni. Nem akarlak mással látni. Azt akarom, hogy én legyek a karjaidban minden reggel, ne pedig más! Azt akarom, hogy engem csókolj, ne pedig egy barna cicababát! Vagy bárki mást! Nem engedlek, Kevin.
- Szeretlek. –suttogta.
- Én is. Imádlak. Szeretlek, mindennél jobban! –suttogtam zokogva –Kérlek bocsájts meg! Könyörgök neked, bocsájts meg azért, mert ennyire önfejűen viselkedtem.
- Neked kell megbocsájtanod nekem, Izbel. Annyira elviselhetetlen voltam. És röstellem, hogy ilyen voltam. Nem vagy utcalány, nem gondolom ezt és sosem gondoltam! Annyira szörnyű, hogy burkoltan, de ezt mondtam rád. Nem akartam, de akkor annyira… más voltam. Meg voltam törve, reménytelen volt a helyzetem, és nem bírtam elviselni, hogy mással vagy. Egyszerűen azt akartam, hogy velem táncolj összebújva, velem legyél minden nap, minden éjszaka, minden percben. Ne mással. Rettentően féltékeny vagyok. –nyögte –És irtózatosan szerelmes.
Felnéztem rá, ő pedig halványan mosolyogva letörölte az arcomról a könnyet, majd lágyan megcsókolt. Boldog, megkönnyebbül sóhajt hallattam, majd közelebb húztam magamhoz megfeszült testét. Az egyik kezemmel a hajába túrtam, másik kezem ujjaival pedig végigsimítottam a gerince mentén. Az izmai kissé meglágyultak, testtartása könnyebbé, kényelmesebbé válik. De ettől függetlenül még érzem rajta, hogy feszült. Talán még mindig azok a képek peregnek le előtte, amikor fájdalmat okoztunk egymásnak.
- Kevin. Most már vége. –suttogtam a szájába.
- De olyan nehéz elhinni. –sóhajtotta a szemeimbe nézve.
- Pedig hidd csak el. A tiéd vagyok. –mosolyogtam rá, majd újra közelebb húztam egy csókra.
És nem akartam többé elengedni.
Csókunk egyre szenvedélyesebbé vált, egyre jobban feszegettük a határokat. Keze a szoknyám alá csúszott és megmarkolta a csípőmet. Elégedetten sóhajtottam fel. Csókunk kezdett sürgetővé válni, de a szenvedély ugyan úgy megmaradt.
- Menjünk a villába.
- Jó ötlet. –válaszolta.
Azt vettem észre, hogy a szobájában állunk. Ledöntött az ágyra, és fölém mászott, közben továbbra is csókolt. Kezei a ruhámat piszkálták, próbálta egyre feljebb tolni rajtam. A jóleső érzés újra végigjárta a testemet. Megborzongtam tőle, és az eddiginél hevesebben csókoltam meg. Sürgetően vettem le róla az ingjét. Hallottam, ahogy pár gomb leesik a padlóra, és pattogni kezd, majd elgurul. Belemosolygott a csókunkba, de mikor végigsimítottam a mellkasán, aztán kezem a köldöke körül, a kidolgozott hasát kezdte el simogatni; felnyögött. Ezután áttért a nyakam csókolgatására. Megelégeltem, ahogy a ruhám a kissé izzadt testemre feszül. Levettem magamról és a földre hajítottam.
Ránéztem. Kék szemeivel engem fürkészett. Egyszerre volt szexi, kaján, sóvárgó és eszméletlenül ellenállhatatlan.
Halványan rámosolyogtam, és az egyre szűkülő nadrágjához nyúltam. Kigomboltam, majd lehúztam róla. Elvigyorodott hevességemen, majd az ágyhoz szorított és újra megcsókolt.
A vágy feszíti a testemet. Ismeretlen érzések, soha nem érzett vágyódás. Ezt a szintű érzelmet még nem tapasztaltam senkivel. De őrjítő melegség járt át belülről, boldog voltam és vágyódtam.
Már nem tudtam követni, hogy mi hogyan és miként következett. Az egész éjszaka összefolyt. Nem tudom, hogy hogyan kerültek le rólunk a fehérneműink. Észveszejtő az egész pillanat, az egész éjszaka. Lábaimmal egyre erősebben szorítottam magamhoz, miközben ő egyre gyorsabban mozgott. A nyakamat harapdálta, én pedig a hátát simogattam, és körmeimet bele-bele mélyesztettem a bőrébe, miközben fogaim megtalálták a fülét, és megharaptam azt.
Feltörő sikolyaimat, nyögéseimet verítéktől nedves vállába fojtottam. Hevesen csókoltam, szerelmesen simogattam, és vadul harapdáltam.
Egyre hangosodó hangjaink elnyomják az eső halk kopogását, a szél susogását és a hullámok vad csapkodását.
Elérve az áhítatott pontot testünk ívben feszült, ajkainkat nyögések hagyják el, de még most is csókoltuk egymást. Izzadtan borultunk egymásra, ő a mellkasára vont, én pedig zihálva hallgattam szíve vad ritmusát.
~
Reggel a mellkasán ébredtem. Ő még aludt. Mellkasa ütemesen mozgott fel és le. Annyira csodás volt ez pillanat. Nem akartam megszakítani, így inkább visszahajtottam a fejemet a mellkasára, és lehunyt szemmel hallgattam szíve dobogását. Halványan elmosolyodtam, és az ujjaimmal apró köröket írtam le a hasára.
Nem is tudom, hogy mennyi ideig maradhattunk így. Ő csendesen szuszogott, én pedig ellágyult pillantásommal vizsgálgattam.
Szőkés haja az arcába lógott, kisfiús arcán a bánat egy jele sem volt megtalálható. Teljesen kisimult volt és nyugodt. Mosolygott. Még álmában is felfelé gördült az ajka.
Halkan dörmögött pár szót, majd közelebb volt magához, és arcát a hajamba fúrta. Elvigyorodtam, és az egyik kezemet az engem ölelő karjára simítottam, másik kezem pedig a mellkasán pihent továbbra is.
Éreztem, ahogy mocorog. Egyre gyakrabban, és határozottabban mozdította meg egy-egy testrészét, fejét visszatette a párnára, egyik lábát pedig átvetette egymáson fekvő lábaimon. Ezen újra mosolyognom kellett. Láttam, ahogy szemei már nem lágyan vannak lecsukva, inkább összeszorította őket. Ja, igen. Süt a nap. Szerencsére a tegnapi vihar elég hamar elvonult. Nem is csodálom, ha bántja a szemét az erős fény.
- Jó reggelt. –dörmögte lehunyt szemmel, kissé kómás állapotban.
Óvatosan, résnyire felnyitotta szemhéjait, és egy csókot nyomott az ajkaimra, miközben egyik keze újra a tarkómon kötött ki. Hosszú percekig ízleltük egymás ajkait, végül mosolyogva váltunk el.
- Jobb nem is lehetne. –válaszoltam.
- Örülök neki. –dörmögte boldogan, és egy nagyot ásított –Olyan álmos vagyok… Mennyit aludtunk?
- Nem tudom… pár órát, maximum ötöt. –válaszoltam.
- Mennyi az idő?
Az ajtó fölött lévő órára pillantottam, és elvigyorodtam.
- Kilenc múlt pár perccel.
- Atya ég. –dörmögte –Sosem voltam még álmos. Igaz, nem aludtam az elmúlt napokban. Csak tíz-tizenöt perceket. Azt sem valami nyugodtan.
Elszorult a torkom, és arcomat inkább a mellkasába fúrtam.
- Nem hibáztatlak érte, nehogy azt hidd. –nyúlt az állam alá, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek –Nem lényeges, hogy mi volt. Az a fontos, ami most van. És most boldog vagyok, ahogy remélem te is.
- Az vagyok. –mosolyodtam el –És az is szeretnék maradni jó hosszú ideig.
Halkan felnevetett, majd egy csókot nyomott a számra.
- De azt azért elárulhatnád, hogy hogyan szerethettem beléd ilyen hamar és ennyire. –vigyorgott –Szedsz valamit? Vagy valami különleges parfümöd van? Áh, tudom már! Valami főzetet alkalmaztál!
- Oh, Kevin. –kacagtam.
- Rájöttem a titkodra. –csiklandozta meg az oldalamat.
- Nekem van egy jobb válaszom.
- Hallgatom.
- Ennyire megnyerő a természetem. –kacsintottam rá.
- Nem csak a természeted. Az alakod, a hajad, a szemeid, a jellemed… –sorolta.
- Elég lesz. –szóltam rá kacagva.
- Pedig még tudnám sorolni.
Válaszul csak egy csókot nyomtam az ajkaira. Nem is éreztem furcsának ezt a helyzetet. Pedig több, mint tíz év óta először ébredek egy srác karjaiban, akit tényleg szeretek, de nem volt furcsa. Annyira kellemes érzés volt, hogy minden mást elnyomott.
- Mikor jöttek meg a többiek? –kérdezte.
- Most keltem, nem tudom. –mosolyogtam –Miről beszéltetek este Tiffanyval?
- A bárnál?
- Igen.
- A fejembe szállt az alkohol. –kezdett bele –És hát… Tif sem volt valami józan…
- Kevin, ne húzd már az agyamat! –csaptam rá lágyan a karjára.
- Eszemben sincs. –mosolygott –Szóval Tiffany enyhén szólva is lecseszett azért, mert így viselkedek.
- Mármint?
- Hogy szemét vagyok veled. Hogy flegma vagyok, nem is beszélve arról, hogy nagyképű, aki csak a saját érzéseivel foglalkozik.
Értetlenül néztem rá, mire kedvesen felnevetett és megsimogatta az arcomat.
- Kapizsgálom a dolgokat…
- Azért kifejtem. –kacsintott –Lényegében arról van szó, hogy Tiffany teljesen ki volt akadva, hogy én nem foglalkozok veled. Mármint, hogy csak játszok veled, az érzéseiddel. Ugyanis te teljesen kikészültél, és ezt ő a szívén viseli. Ezért kaptam egy fejmosást, amiért így merek viselkedni veled. És igaza volt. Nem is ellenkeztem, csak hallgattam és helyeseltem. Ő pedig egy idő után megunta, hogy csak ő beszél, így kifaggatott az érzéseimről. Szerintem jól összekavartam szegény csajt. –kacagott fel –Mindegy, majd valahogy megvilágosodik. Tehát… beszámoltam neki mindarról, ami bennem végbemegy. Ezután hosszú ideig győzködött arról, hogy béküljek ki veled, és legyünk boldogok. Nem is kell mondanom, amikor bementél azzal a talpnyalóval…
- Ericnek hívják. –szóltam közbe
- Akkor elküldtem Tiffanyt, de ott maradt velem. –folytatta, mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam –Teljesen kikészültem, hogy az a rocksztár megkaphat. Persze a rocksztárt nem szó szerint értem, mert nyilván nem az.
- Ne ítélkezz és ne kritizáld! –szóltam rá újból.
- Amikor kijöttél a raktárból Tiffany már nem volt ott, ki volt rám akadva. Teljesen elvontan viselkedtem. Bevallom, tényleg meg voltam húzatva.
- Ugyan. –legyintettem jókedvűen –Tőled ez már megszokott!
Csak elfintorodott, mire én elvigyorodtam, és egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Szóval végül is Tiffany-nak köszönhetjük mindezt…
- Igen?
- Igen… és tudod, hogy miért? Egyetlen egy mondatért. A többi csak lepergett előttem. Tudod, egyik fülemen be, másikon ki. De egy mondata nem. Valamit visszaszólhattam neki, már nem is emlékszek. De válaszul Bob Marley-től idézett, méghozzá ezt: Ki vagy te, hogy bíráld az életet, amit élek? Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, nem is azért élek, hogy azzá válljak. De mielőtt mutogatni kezdenél, győződj meg arról, hogy a te kezeid teljesen tiszták!
- Oh…
- Nos igen… Elgondolkodtam rajta, igaz, bódult állapotomban az eszmefuttatásom eléggé érdekesre sikerült…
Felkacagtam és felültem. Jókedvűen néztem csillogó, kék szemeibe. Boldogságot sugárzott az a szempár, ahogy a felfelé görbülő ajkak is.
Pár perc múlva újra a mellkasán volt az arcom, és hallgattam a szíve dobogását.
- Szóval tartozunk Tiffanynak. –állapítottam meg.
- Voltaképp igen. –mosolygott –Na, gyere Angyalom, zuhanyozzunk, míg a többiek fel nem kelnek.
Kaján mosolyát mikor megláttam, tudtam, hogy itt nem csak zuhanyzás lesz.
~
Fél órával később egy törölközőben álltam a fürdő ajtajában. Kevin épp akkor állt a tükör előtt, egy törölközővel a dereka körül.
- Tudod… –kezdtem mosolyogva, poénnak szánva az egészet –Utálom az égkék szemeidet, a hajad, a jól ismert flegma mosolyodat. Utálom, hogy állandóan leveszel a lábamról, elcsábítasz, utálom a nagyképűségedet. Utálom a gonosz nevetésedet. És tudod, hogy mit utálok benned a legjobban?
Ekkor már érdeklődőn fordult felém, ajkain nem volt mosoly. Látszólag komolyan vette az egészet.
- Azt, hogy ezután még eléred, hogy szeresselek. –haraptam be az ajkamat.
Megkönnyebbülten mosolyodott el, és a karjaiba kapott. Felkacagtam, és megcsókoltam.
- Már azt hittem, hogy igaz az egész vallomásod. Kezdtem megijedni.
- És te el is hitted volna? –kérdeztem megrovón.
Felciccent, és újra megcsókolt.
- Ezért büntetés jár. –dörmögte a fülembe.
- Alig várom.
Újra megcsókolt, majd a számról áttért a nyakamra. Onnan pedig a kulcscsontomra, amit elégedetten szívogatott. Élveztem.
- Mikor indul a gép? –kérdeztem mélyet sóhajtva.
- Négykor. Kettőkor el kell indulnunk innen. –mosolygott, majd újra megcsókolt.
- Vissza kellene mennem a szobámba. A többieknek fel fog tűnni, hogy eltűntem.
- A többség alszik még. –kuncogott –Ahogy Nessie is.
- Akkor addig megyek el, míg fel nem ébred. Talán észrevétlen tudok maradni. Szerintem eléggé kómás és ittas volt ahhoz, hogy megfigyelje, hogy ott vagyok-e, vagy sem… Lehet, hogy észre sem vette, hogy nem a saját ágyamban töltöttem az éjszakát.
Elvigyorodott.
- Majd meglátjuk. –kacsintott pimaszul.
Épp öltözködtem. Durván másfél másodperc alatt ugrott át a gardróbomba, hozott ruhát és tért vissza. Angyali erő… Hol is lennénk nélküle?! Felkaptam a sortot, a melltartó már rajtam volt, csak a toppot kellett volna felvennem.
Hátulról elkapta a derekamat, és közel húzott magához.
- Hiányozni fogsz. –suttogta a fülembe.
- Itt leszek veled egy házban. –kuncogtam, közben szembe fordított magával.
- De az nem ugyan olyan. –biggyesztette le az ajkát –Nem tehetem meg mindenhol ezt.
Közben végigsimított a melltartóm vonalán, másik keze pedig a hajamba siklott és megcsókolt. Nem kevés idő volt, míg elváltunk. Homlokát az enyémnek támasztotta, közben elégedetten vigyorgott.
- Kár. –mosolyogtam, közben kibújtam a karjai közül, és felvettem a felsőmet is.
- Ígérd meg, hogy ma még összefutunk.
- Persze, ott lesz a folyosó, az ebéd, a repülő… –kezdtem el sorolni. Úgy imádtam ugratni.
- Nem úgy gondoltam.
- Tudom. –kacsintottam –Ígérem, nem felejtelek el.
- Ne is. –suttogta, majd újra megcsókolt.
Az ajtóhoz mentem, kinéztem rajta. Senki sehol, tiszta a terep. Integettem egyet Kevinnek, és a saját szobámba surrantam át.
Nessie még tényleg aludt. Furcsa. Mindegy, biztos kiütötte magát az éjjel. Ezt bizonyítja az alkoholszag is. Vagy ezt csak a földre ledobott, nedves felsője árasztja?
Észrevétlenül próbáltam bebújni a helyemre, az ágyba. Több, kevesebb sikerrel ezt véghez is vittem. Pár percen belül eddig szundító barátnőm mocorogni kezdett.
Próbáltam minél álmosabb arckifejezést vágni. Közben dörzsölgetni kezdtem a szemeimet és mélyeket ásítottam. Kipattantak a szemei, de álmosan hunyta vissza őket.
- Mennyi idő? –kérdezte.
- Hát… –pillantottam az órára –Tíz óra tizenhét.
- Oké. Fel kellene kelnem. –motyogta lehunyt szemmel.
Pár perc múlva erőt vett magán és felnyitotta a szemhéjait. Nagyot ásított, és megdörzsölte a szemeit.
- Jó reggelt.
- Neked is. –válaszoltam jókedvűen. Eléggé vicces látvány nyújtott. Göndör haja ezer felé meredezett, a sminkjét este nem mosta le, így az elkenődve díszelgett az arcán.
- Ma haza kell mennünk. –állapította meg.
Én csak helyeslőn bólogattam.
- Tényleg, este olyan hamar leléptél a buliból. Jut eszembe… Kevint sem találtuk. –sóhajtott –Gondolom nála voltál…
- Én… izé… –dadogtam meglepődve.
- Van a kulcscsontodon egy aranyos kis szívásnyom. –bökött rá –Nem nehéz így összerakni a dolgokat.
Sokkolva kaptam a nyakamhoz, és felugrottam, hogy aztán a tükörhöz szaladhassak. Tényleg ott volt! Az a kicsinek nem mondható szívásnyom! A nyakamon virított! Atya ég! Kevin!
- Jó ég… –dörmögtem –Ezzel mit kezdek?
Persze simán eltüntethettem volna, de Nessie már észrevette. Egy normális embernél pedig egy ilyen nyom nem tűnik el az egyik pillanatról a másikra.
- Nem tudom, hogy mit lehetne vele csinálni. Bocs, még senki sem szívta ki a nyakamat. Mást meg főleg nem. –nevetett.
Végül úgy döntöttem, hogy bekenem egy krémmel, és egy olyan felsőt veszek fel, ami pont eltakarja. Aztán majd otthon eltüntetem. Vagy tüntettetem.
Áh, értem már… Kevin ezt értette büntetés alatt, és ezért vágott olyan elégedett arcot.
- Mikor pakolsz? –kérdezte Nessie.
- Nem tudom. Minél később. Húzni akarom, ameddig csak tudom. –mosolyogtam keserűen –Nem akarom itt hagyni ezt a helyet.
- Én sem, ne aggódj. –ölelt magához –De nézd a jó oldalát. Vannak jó emlékeink, amik örökké a miénk maradnak.
Felnevettem, ahogy ő is. Nem gondoltam volna, hogy pont ezt fogja mondani.
~
Pár órával később a gardrób közepén ültünk. Az ebédet már elfogyasztottuk, csak össze kellett pakolnunk. Ez persze egész gyorsan ment. Míg Nessie néhol vámpír sebességre kapcsolt- erről persze én nem tudtam, legalább is ő úgy tudja, hogy nem vettem észre-, én az angyali képességeimet vetettem be. Ez azt takarta, hogy mindent beleszórtam a bőröndbe, majd „csettintettem” egyet, és a ruhák máris tökéletes rendben sorakoztak.
Hallottam, ahogy az ajtó kicsapódik, majd egy zilált kinézetű, vigyorgó Tiffany rontott be a gardróbba.
- Mindent el kell mesélned! –sikkantott fel, én pedig boldogan elmosolyodtam.