Más élet- 37. fejezethez tartozó ruhák

Itt vannak a ruhák. 



Alice ruhája

 





Bridget ruha, és a haja is így van megcsinálva









Alice haja -persze a művel együtt




Jenny ruhája



Bella ruhája




Emmett ruha

 


Edward ruha

 








Chriss ruha

 





Jasper ruha

 

Más élet- 37. fejezet

37. fejezet
(Bridget)

Petric már elment. Már jó pár napja. A csodás hetet sosem fogom elfelejteni. A mozizások, császkálások, sulis napok. Még egyszer a jeges folyóban is úsztunk.
Rosalie azóta nem zaklatott. Szerencsére.
Ma szombat van, vagyis ma van a bál. Most még Em karjaiban fekszek, aki kitartóan játszadozik egyik tincsemmel. Csakhogy Alice épp most csapta be a szobája ajtaját, és vágtat át a házon, az én szobámhoz.
- Oké, Em, azt hiszem menned kell. Már csak pár óra van a bálig, és Alice készülődni akar. És mivel itt a legnagyobb a fürdő, így a tükör, idejönnek készülődni. –nyomtam csókot az ajkára, pont akkor, amikor Alice rontott be, és kihúzta Emmett-et.
- Gyerünk. –mondta, miután már semmilyen hímnemű lény sem tartózkodott velünk egy légtérbe.
A többiek beözönlöttek, vagyis Bella és Jenny egy nagy bőrönddel, az estélyi ruhájukkal, a cipőikkel, és egyéb kiegészítőikkel bejöttek. Szépen lepakoltak, és sorban elmentünk zuhanyozni. Először én és Alice, - mivel két zuhanyunk van- aztán Bella és Jenny. Ezzel el is ment fél óra. Aztán párokba oszlódtunk, persze, én kaptam az energia bomba Alice-t, Jenny pedig Bells társaságát élvezte. Alice először megszárította, majd kivasalta a hajam. Aztán az egyik, vagyis a fejem jobb oldalára húzta a hajam, és eltűzte. Majd a hajamat –ami a jobb vállamra omlott- szépen begöndörítette. Csodálatosan állt. Pár ezüstszínű gyöngyöt tett oda, ahol a sok hullámcsattal –ami szintén ezüst- eltűzte a hajam. A végén ráfújt vagy egy kiló hajlakkot. Aztán cseréltünk. Alice haját gondosan megszárítottam, majd a kezembe vettem a vasalót.. Elhúzta a száját, aztán elvettem az erejét. Ne lássa, mit akarok csinálni. Otthagytam, és bementem a gardróbomba. Előkerestem a dobozt, és kivittem. Alice-t megkértem, hogy ne nézzen. Szépen elővettem a sötétbarna, göndör fürtöket a dobozból, és Alice hajába rögzítettem. Így hosszabb haja lett. Az eredeti haját, ami körül belül a válla fölé ér, szépen összefogtam, és hátratűztem. A plusz hajat pedig szépen átszárítottam, és így csigákba omlott vállára. A feltűzött hajába- ami az eredeti – beletettem egy csodálatos arany színű díszt. Majd szépen befújtam lakkal, és megmondtam Alice-nak, hogy nyissa nyugodtan ki a szemét. Amikor kinyitotta, megdermedt. Majd szépen lassan, óriási mosoly terült el az arcán.
- Köszönöm. –ugrott visítva a nyakamba.
- Tetszik? –mosolyogtam.
- Igen. Lehet hogy meghagyjuk ezt a műhajat. Nagyon tetszik. –nevetett, közben egy tinccsel játszott.
- Neked adhatom, ha kell. –mosolyogtam rá.
- Majd megbeszéljük, de most kérem az erőm, mert sosem végzek a sminkeddel, pedig már csak háromnegyed óra. –sürgetett.
Visszaadtam az erejét, és leültem a székbe. Kipakolt az előttem lévő asztalra egy csomó mindent. Végül nekilátott. Becsuktam a szemem, és meditáltam. Csak azt éreztem, hogy Alice dolgozik rajtam, na meg hallottam, ahogy egy Rihanna számot dúdol. A körmömet is kikente, éreztem a lakk szagát. Végül is, húsz perc múlva kész lettem, és boldogan nyitottam ki a szemem. Egy teljesen más ember tárult a szemeim elé. A szemhéjam ezüstösen, valamint kéken csillogott. Egy kis pirosító is volt rajtam. A szemem halványan kihúzta, a számra szájfényt kent. Felpattantam a székbe, szépen megköszöntem, majd lenyomtam a székbe. Becsukta a szemét, és én az arany árnyalataival dolgoztam, és a körmeit sem hagytam ki. Vagy húsz perc múlva kész lettem. Újra csodálattal nézte magát a tükörben. Aztán hallottam, ahogy a fiúk kifarolnak –Jasper kocsijával. –a garázsból, majd elhajtanak. Megnéztem Alice haját, hogy minden passzol-e, majd egy kicsit jobban odarögzítettem Alice fejbőréhez a plusz hajat, és már mentünk is a ruhát felvenni.
- Jenny és Bella? –húztam fel a szemöldököm.
- A fürdődbe. –mosolygott, közben fehérneműt cserélt. Aranyszínűt. Majd magára rángatta a ruhát, és felvette a cipőjét. Így tettem én is. Az ezüst színű fehér neműmre felvettem a ruhámat, a cipőmet, nyakláncot, fülbevalót, és kész. Alice is kész volt, már csak két barátnőnkre vártunk, akik pár másodperc múlva ki is léptek a fürdőből.
- Csodálatosan néztek ki. –mondtuk egyszerre, majd elnevettük magunkat
Miután mindenki magához vette a mini kézitáskáját, amibe csak a bankkártyánkat, és a telefonunkat tömtük bele, lesiettünk a lépcsőn. Útközben elköszöntünk Esme-től, és bepattantunk Alice Porsch-jába. Én és Alice előre, Jenny és Bella hátra.
- Csajok, úgy lesz, hogy a fiúk bent fognak minket várni. Pontosabban a lépcsővel szemben. Pont egy nagyon jó szám lesz, mi pedig lemegyünk a lépcsőn. Most szólok, hogy mindenki minket fog nézni. –nevetett Alice, miközben kifarolt a garázsból, és kétszázzal kezdett el száguldani.
Vagy tíz perc alatt odaértünk a helyhez, ahol a bált tartják, kiszálltunk a kocsiból, de szerencsére senki sem volt a parkolóban. Bementünk az épületbe, és megálltunk a bált rejtő csukott előtt. Kettő volt. Alice Bellát és Jennyt elküldte a másik ajtóhoz, és egyszerre indultunk el. Majd kinyitottuk az ajtót, és ekkor minden szem ránk szegeződött. Beléptünk a terembe, és megálltunk a lépcső előtt. Ott bájosan elmosolyodtunk, majd nekiálltunk lemenni a lépcsőn. Egyenletesen, egyformán haladtunk. Amikor végre leértünk, a párjaink lent vártak. Kezet nyújtottak, mi pedig elfogadtuk. Majd a fiúk kezet csókoltak, és elindultunk a táncparkett felé. Ott eloszlódtunk, de mire nekiálltunk volna táncolni, mindenki lement a parkettről. Tehát csak négy pár táncolt a lassú zenére. Emre boldogan mosolyogtam, majd mellkasára hajtottam a fejem.
- Gyönyörű vagy. –suttogta.
- Köszönöm. Te is. –nevettem.
- Azt hittem, hogy sosem érsz le. Átfutott az agyamon, hogy felfutok a lépcsőn, elkaplak, és az erdőben töltjük az éjszakát. De valószínűleg Alice kifilézett volna. –nevetett halkan.
- Szerintem is. –kuncogtam. –Tetszek én is? Tudom, hogy Rosalie nem ilyen ruhákat szokott hordani bálokra, hanem sokkal merészebbeket…- kezdtem a magyarázatot, de félbeszakított.
- Te vagy a világ legcsodálatosabb lénye. Rosalie nem ér fel hozzád. Közeledbe sincs. –csókolt meg. –Ja, és nem hiányzik Rosalie stílusa. –nevetett.
- Megnyugodtam. –csókoltam vissza. Majd a számnak vége lett, mi pedig elindultunk a lefoglalt asztalunkhoz.
Az egész családnak egyben van egy asztala. Ott beszélgettünk. Majd, Alice kihúzott a mosdóba.
- Mi a baj? –tettem fel a kérdést.
- Öltözz. –nevetett, majd átnyújtott egy szambához kellő ruhát.
- Minek ez? –tettem fel a kérdést.
- Táncverseny lesz. Pár perc múlva, és téged meg Jaspert neveztelek. Öltözz! Jaspert a fiúk öltöztetik. –nevetett.
Gyorsan átvettem a csodálatos, zöld ruhát, ami hátul leért a combomig, míg elől egy zöld bugyit is fel kellett vennem, ami a ruhához tartozott, mivel középről indult, és itt volt a legrövidebb, és folyamatosan nőtt. Az alja fodros volt, felül pedig kivágott, és tapadós. Csodásan festettem benne. Majd egy zöld magas sarkú, és kész.
- Köszönöm Alice. –nevettem, és megöleltem.
- Gyere. –húzott ki, és elindultunk egy üres terem felé. Bent elég sok ember volt, és a párjaikkal gyakorolt. Jasper már bent várt, és amikor meglátott, megölelt. Alice erre már eltűnt. Rajta egy ugyan olyan árnyalatú ing volt, fekete szűk nadrággal.
- Te tudtad ezt? –húztam fel a szemöldököm.
- Dehogy tudtam. –sóhajtott.
- Rendben. Elvileg. –húztam a versenyzők listája, valamint a fellépések sorrendje felé. –Mi leszünk a harmadikak a tizenötből. Minden rendben lesz. –simítottam végig gondterhelt arcán.
- Oké. –fújta ki a levegőt.
- Mindent tudsz. Megtanultuk. Csak figyelj rám, és légy jókedvű Bátyóm okéjs? –nevettem.
- Rendbe. –ölelt meg.
- Na, figyelj. Azt kell előadni, amit megtanultunk, és bemutattunk Esme-nek. –nevettem.
- Jó. Mindennel együtt? –mosolygott.
- Pontosan.
Azt a pár percet, amit még az öltözőben kellett töltenünk, végigbeszélgettük. Amikor mi jöttünk Jazzel összemosolyogtunk, és megálltunk a színpad takarásába. Majd felcsendült az ismerős dallam, mi pedig nekiálltunk másfél perces táncunknak. ( Ez a terem, tánc, a zene, és a ruha is. Csak a fenyők nélkül…   http://www.youtube.com/watch?v=eNlkxWd8ywk&feature=related  , Ha tudjátok, nézzétek meg. Én ilyennek képzeltem el ;) ) A szám közben többször is az asztalunk felé néztem. Alice kameráz, a többiek pedig figyelnek. Emre kacsintottam, majd megpördültem.
Az egész csodálatosra sikeredett, és mikor végeztünk, a meghajlásunknál mindenki állva tapsolt. Mi pedig boldogan, és kézen fogva visszasiettünk az öltözőbe. Ott mindenki gratulált, majd megkönnyebbülve ültünk le.
- Mondtam, hogy sikerül. Még ha csak kétszer is táncoltuk el otthon. –öleltem meg.
- Tudom. Alice felvette videóra. –nevetett.
- Minek az neki? –örültem.

- Az egészet felveszi. Esmenek kell. –mosolygott.
- Értem. –fújtam ki a levegőt.
Még beszélgettünk. Mivel ide a család nem jöhet be, Edwardnak üzentem gondolatban, hogy adja át Emmett-nek, hogy szeretem, és hogy sajnálom, hogy nem tudja velem tölteni az estét.
Aztán miután mindenki eltáncolta az eltáncolnivalót, rájöttünk, hogy csak mi táncoltunk szambát. Mindenki valami könnyebb, lassúbb, kevesebb technikával járó dolgot táncolt el. Többség a keringő mellett döntött.
Eredményhirdetés. Minden partnernek ki kellett mennie. Mikor minket hívtak kézen fogva kilibbentünk a parkettre. Előttünk egy háromfős zsűri ült, aki eddig a terem egy-egy pontjában foglaltak helyet. Végül mindenki kijött. És a zsűri elkezdte mondani.
- Mindenkinek gratulálunk. Minden páros rettentően kidolgozott, koreografált táncot adott elő. A sorból mégis kiemelkedett három páros. A harmadik helyezet Milly Lang és Diego Donell lett. Gratulálunk–mosolygott az eddigieket elmondó középkorú nő, aki bal oldalt ült. Kivitte nekik a díjaka, ami egy csokor virágot, és két bronz díjat takart, amin egy táncoló páros volt.
- A második helyezett, Daniella Shank és Nero Psot. Gratulálunk. –folytatta a mellette ülő férfi, aki az asztal jobb oldalán foglalt helyet, majd kivitte nekik a csokor virágot, és kivitt két ugyan olyan kupát, mint az ezelőtti párosnak, csak ezüstben.
- Én kapom a megtiszteltetést, hogy az első helyezettnek átnyújtsam a díjat. –mosolygott a középen ülő férfi, akin látszott, hogy valami nagy ember. –Én egy nagyvárosból jöttem, ahol profi táncosokat szerződtetek le, és támogatok. Így hát, átnyújtanám az első helyezettnek a díjat. Biztosra tudom, hogy megérdemlik, és hogy megdolgoztak ezért. –húzta az időt, mire én Jasper kezét szorítottam egyre erősebben. Ő pedig csak vigyorgott, és nyugtatott. – Gratulálok Bridget és Jasper Hale-nak. –mondta ki végül, mire én örömömben Jasper nyakába ugrottam, és megölelgettem. Ott nevettünk, majd kijött a férfi, és gratulált. Átnyújtotta az arany díjat, amit fogadok, hogy a Cullen család támogatott. Tehát, átnyújtották a díjat, amin a pár pont úgy nézett ki, mint Jaz és én. Ezen elmosolyogtam, és nyomtam egy cuppanós puszit Jasper arcára. Majd elmentünk az asztalunk felé. Még mindig karöltve. Ott pedig boldogan ugrottam Em nyakába. Az egész asztal velünk nevetett, és örült győzelmünknek.
- Gratulálok. –mosolygott Ed.
- Köszi. –nevettem rá.
- Nem gond, ha én csak keringőzni tudok normálisan? –vigyorgott Em.
- Minden táncot tudsz. –nevetett Alice.
- Gyere, táncoljunk egyet. –húztam.
Így Emmel egy keringőt nyomtunk le, mire megint mindenki minket nézett. Mondjuk tudom, hogy ez nem egy normális keringő, mivel az egész termet kihasználva táncoltunk, de ez már részletkérdés. Tehát, Kedvesemmel is egy csodálatosat táncoltam. Igaz, még a következő kettő számot is vele táncoltam, csak akkor már becsatlakozott  Jasper és Alice is.
- Nem baj, ha lekérem a lányt? –jött oda Ed.
- Dehogy. Tessék öcsipók. –nevetett Em.
- Gyors szám lesz. Készülj. –mosolygott Ed.
- Csak nem Rocky-zni akarsz? –nevettem.
- Eltaláltad. Nyugi, jön még Jasper és Jenny is. –súgta a fülembe, majd elkezdődött a zene. Mi pedig egy csodálatos, gyors, és pörgős Rocky-t táncoltam le. A végén nevetve huppantunk le a székre, míg a többiek táncoltak. Pár másodperc múlva leült mellénk Jenny és Chriss is. Így már csak Alice és Em, valamint Jasper és Bella párosa táncolt a gyors ütemre.
- Oké, Bridget, te még nem is táncoltál velem. –durcáskodott Chriss.
- Akkor a következő tánc a tiéd. –mosolyogtam.
- Cha, Cha, Cha. –nevetett Ed.

- Milyen jó, hogy réges régen jártam táncolni. –mosolyogtam. –Imádtam.
- Most a segítségedre jött. –nevetett Ed. Közben vége lett a számnak, és én meg Chriss, valamint Edward és Jenny a tánctérre jöttünk. Indult a szám, ami tökéletes volt Cha-cha-cházni. Így neki is álltunk. Ez a tánc is tökéletesre sikeredett. Így teljes boldogságban úszva jöttem le a parkettről, Emmett ölébe vetve magam.
- Mostantól lassú számok lesznek. –jelentette be Alice. – Mivel mindjárt éjfél. Öt perc. Bridget, gyere öltözni. Jasper, te is vedd vissza a régi ruhád. –utasította Jasper, engem pedig az öltözőbe húzott.
Gyorsan, vámpír sebességgel öltöztem vissza, és igazítottam meg a hajam. Így úgy léptem ki az öltözőből, mint amikor beléptem a terembe, az este legelején, nem pedig rengeteg tánc után. Még három perc volt éjfélig, így Em mellett foglaltam helyet. Aztán bejelentették, hogy jön az utolsó tánc. Kedvesemmel kézen fogva vágtunk neki a parkettnek. Igaz, az emberek többsége már hazament, vagy csak nem akart táncolni. Így mindössze tíz pár állt neki a lassú számra táncolni. Én Em nyaka köré fontam a karjaimat, ő pedig a derekamra helyezte kezeit. Így táncoltunk, mélyen egymás szemébe nézve. Amikor vége lett a számnak, boldogan mentünk ki a parkolóba, és immár két díjjal ültem be Jasper kocsijába. Hátra Én és Em, előre Alice és Jasper. A porsch-t pedig Edward vezeti.
- Ez nagyon jó volt. –fújtam ki a levegőt. –Ha ember lennék, biztosan hulla fáradtan dörzsölgetném a lábamat, ami már begörcsölt volna a magas sarkútól, és a sok tánctól.
- Igaz. –nevetett Alice.
- Tudom. Voltam már táncversenyen. Tizenhat voltam. Tizenhárom éves koromtól, tizenhatig jártam táncolni. Akkor is azért hagytam abba, mert a partnerem lesérült, és én pedig nem voltam hajlandó mással táncolni. Utána, mire már felépült volna, elköltöztünk. –meséltem lelkesen.
- Akkor ezért tudsz ennyi táncot. –ölelte át a vállamat Em.
- Szinte mindet tudom. Milyen jó, hogy gyors számok is voltak.  –nevettem, és megcsókoltam.
- A kocsit egybe szeretném tartani, szóval abbahagyni. –nevetett Jasper.

- Oké. –mondtam morcosan, amikor elszakadtam Kedvesemtől. – Majd otthon folytatjuk. –súgtam Em fülébe.
- Hallottuk ám. –röhögött elöl Jasper.
- Ha nem hallottad volna most, akkor hallanád otthon. –mosolyogtam.
- Na ja, sehogy sem úszom meg. –nevetett.
- Figyeljetek, elfelejtettétek, hogy elmentek erre a hétvégére valahova? Szerintem az a ház jó lesz, amit vettünk. –vetettem oda.

- Oké. Ma megyünk Jasper. –ugrált az első ülésen Alice.
- Hétfőn hajnalba meg jöttök. –mosolyogtam.

- A ház azért egyben maradjon. –tette hozzá Em.
- Nem is te lennél, ha nem mondtál volna valami hasonlót. De nem baj, így szeretlek. – csókoltam meg.
Már alig vártam, hogy hazaérjünk. Otthon felmentem a szobába, azon belül pedig a gardróbba, aminek az ajtaját bezártam. Előkerestem a vörös fehérnemű szettemet, és a hozzá való harisnyakötőt. Felkapkodtam magamra. Felvettem egy fekete inget, és egy fekete miniszoknyát, nagyon magas cipővel. Kibontottam a hajam. Aztán hallottam, ahogy mindenki elmegy. Alice és Jasper „nyaralni”, míg a többiek vadászni. Esme pedig Carlisle-val van, aki éppen éjszakai műszakát tölti. Így Em szépen bejött a szobába, és lefeküdt az ágyra.
- Csak azért, mert nem kaptál tőlem elég táncot éjszaka. –mondtam nyugodtan, mire Em kint mocorogni kezdett.
Beindítottam a számot a lejátszóban, amit még rég hoztam be. Egy nagyon csábító számot, majd résnyire nyitottam az ajtót. Kidugtam az egyik lábam, majd kiléptem. Megálltam Kevesem előtt, a falnál. Csábítóan néztem rá, majd a ritmusra mozogva kezdtem el kikapcsolni az ingemet. Szépen, lassan, közben közelebb mentem hozzá. Amikor kigomboltam, ritmusosan húztam le magamról, majd félredobtam. -Em ha nem mondta, akkor is látszott, hogy élvezi. A nadrágja már túl szorosnak tűnt. – Elkezdtem kigombolni a szoknyámat, mert ugye az is gombos, és szépen lassan lecsúsztattam magamról, majd Em felé rúgtam, aki ezt elkapta. Aztán úgy döntöttem, hogy Kedvesemen túl sok a ruha. Így szépen, lassan, és csábítóan odamásztam mellé, négykézláb, és elkezdtem kigombolni az ingjét, közben a mellkasát simogattam. Majd mikor sikerült kigombolni, lágyan simogatva vettem le róla. A szeme már éjfeketén csillogott a vágytól, de folytattam. Szépen végigsimítottam mellkasán, kidolgozott hadán, majd az övét kezdtem el birizgálni. Könnyű szerrel bontottam ki. Aztán kigomboltam a nadrágját, majd levettem róla azt. Közben pedig végigsimítottam ágyékán, combján. Már csak a boxer volt rajta, amit még hagytam. Felálltam, és elmentem a falhoz. Ott rásimultam, és elkezdtem szexin táncolni. Aztán vége lett a számnak, én pedig egy csábos mosoly –na meg a tűsarkúm kopogása. –kíséretében mentem oda az ágyhoz. Négykézláb másztam az ágyban, és simítottam végig Emmett-en, aki ezt nagyon élvezte. Majd a nyakához hajoltam, és lágyan csókolgatni kezdtem. Aztán a fülét harapdáltam, és itt szakadt el nála a cérna, vagyis a kontrol.
- Nem bírom tovább. –mondta, s fölém gördült, a fehér neműket szétszakította, s magáévá tett.

Más élet- 36. fejezet

Bocsi a késésért...csakhát ugye a suli...-.-
Na, de most itt van. Köszi a komikat. Pussza



36. fejezet
(Prue)

Ma egész jó napom van. Egyrészt, mert Petric tegnap ment el Bridget-hez, és ő majd hoz híreket rég nem látott, „halott” nővéremről. Másrészt pedig ma egész este nagyon jó társaságnak örvendhetek, Kedvesem személyében. Matt-el mostanában többet találkozunk, mivel feladta az alfaságot. Először mérges voltam, hogy miért tette ezt, amikor nagyon sokat jelentett neki, aztán, amikor azt mondta, hogy én még többet, inkább ráhagytam, és mosolyogva, valamint könnyekig meghatódva omlottam karjaiba.
Aztán, amikor a Szüleimnek elmondta, hogy több időt szeretne velem tölteni, ők csak meghökkenve bólintottak, és engedélyezték. Aztán amikor Matt elmagyarázta nekik, hogy mennyire szeret, anyám elérzékenyülve ölelte meg.
Az oka annak, hogy ma nem szárnyalok a boldogságtól, az az, hogy nincs itt velem Bridget. Még évekkel ezelőtt ígérte meg, hogy a tizenhatodik születésnapomat együtt töltjük, egész nap az ágyban leszünk, valamint elüldözünk mindenki otthonról, és egy nagy bulit csapunk. Ez a terv befuccsolt, és ez elkeserít. Egyrészt képtelenség lenne, hogy ideérjen, mert már tegnap el kellett volna jönnie, és akkor ma ő keltene. Másrészt pedig anyuék elég furcsán néznének, hogyha a „halott” nővérem beállítana a kezében egy csomó ajándékkal, és kijelentené, hogy a napot velem tölti, szóval menjenek el itthonról. Nem kicsi lenne a meglepődés. Tehát, ez képtelenség lenne, még ha megígérte is. De a délutáni, vagy inkább esti program kárpótol mindenért.

Most pedig randira megyünk. Épp itt ülök, a gardróbom előtt. A ruhát már órák óta válogatom, és még nem jutottam el odáig, hogy valamelyik jó lenne. Legalább a hajam és a sminkem már kész van. Most a rövidke törölközőbe csavarva, ami alig ér le a combom közepéig, újra belevetem magam a ruhák közé. Kettő ruha elnyerte a tetszésem, kivittem, és az ágyamra terítettem. Csengettek. Lerohantam a lépcsőn, egyszer meg is botlottam, és hirtelen el sem tudtam dönteni, hogy a törülközőt fogjam, vagy a sajgó kislábujjam. Végül is nagy nehezen elbaktattam az ajtóhoz, és kinyitottam.
- Még fel sem öltöztél? –ölelt meg Matthew. Gyorsan eltoltam magamtól, mire furcsán nézett.
- Nem akarom, hogy vizes legyél. –mosolyogtam, majd végigmutattam nedves törölközőmön.
- Engem az nem zavar. Majd megszárad. –vigyorgott, és újra magához húzott.
- Felöltözök. Sietek. –futottam fel a lépcsőn.
- Nem akarsz ebben jönni? –kiáltott utánam.
- Nem engednének be sehova. –kiáltottam vissza, közben a kettő kikészített ruha között vacilláltam. Végül is a feketetét félretéve, a fehéret kezdtem el magamra ráncigálni. Persze csak miután a fehér neműt is felvettem. A szoknya eleje rövidebb, míg a hátulja a földet súrolta. A mell része szürke volt, valamint ezüstösen csillogott. Előkerestem a gardróbom legrejtettebb zugából a szürke magas sarkúmat, valamint az ezüstszínű, hosszú ujjú bolerómat. A szürke nagyon kicsi ridikülömbe beledobtam a telefonomat, és a bankkártyámat. Valamint a szájfényem, és pár darab papír zsepit. Majd megnéztem begöndörített, de feltűzött hajamat a tükörbe, és rájöttem, hogy minden tökéletes. Kisiettem a szobámból, és a lépcső tetején megálltam. Matthew meghallott, és csodálattal figyel.
- Jajj, ne nézz, mert a végén leesek a lépcsőn, a nagy csodálattól. –mosolyogtam.
- Majd elkaplak. –nevetett. Leugráltam a lépcsőn, és elindultam a bejárati ajtó felé.
- Hol a kabátom? –néztem körül. Matt nevetve lóbálta meg a kezében lévő, fehér kabátomat.
- Köszi. –léptem ki. Matt bezárta az ajtót, én pedig furcsán néztem rá.
- A kulcs bent volt kabátod zsebébe. –nyitotta ki az autó ajtaját. Beültem, és miután ő is bepattant az nem régen vett autójába, már indított is. Pár perc múlva megálltunk a part mellett.
- Nem, nem és nem. –mondtam határozottan, miközben a kendőt felém nyújtotta.
- Kérlek. –biggyesztette le alsó ajkát. - Kérlek.
- Na jó. –engedtem meg neki, hogy bekösse a szemem, így elvéve látásom.
Ha tudnám, hogy mire készül…
Pár perc múlva megálltunk. Kisegített a kocsiból, és felkapott.
- Hagyd abba, kérlek. Nem elrabollak. –nevetett, mivel én elkezdtem kapálózni a kezében.
 Pár perc nyugodt séta után- vagyis ő sétált, nekem pedig nem volt szükségem a lábaimra –megálltunk, és letett. A cipőmön keresztül is éreztem a homokot. Mármint ahogy besüllyed a lábad alatt. A parton vagyunk. Ez már biztos. Levette a szememről a kendőt, és immár körbe is tudtunk nézni. A naplemente csodálatossá tette a helyet. A vízen tükröződött a nap vörös sugara. A homokon mindenhol vörös rózsaszirmok voltak leszórva, és fáklyák voltak kitéve. A fáklyákkal kirakott út végén egy asztal volt. Matt-el kézen fogva mentünk el odáig, és ott láttam meg, hogy az asztal körül mindenhol gyertya volt, és rózsák. A sima partból nagyon hangulatos hely lett. Az még rátett egy lapáttal, hogy a homokban ülve, összebújva nézhettük a naplementét, ami narancssárga fénybe burkolta a tájat. Valamire emlékeztetett egy a hely, de nem tudtam hirtelen, hogy mire.
- Hölgyem. –húzta ki Kedvesem a székemet.
- Uram. –ültem le.
Helyet foglalt előttem, és mosolyogva nekiálltunk enni. A nap már rég lement, és már csak a fáklyák, a gyertyák, valamint a vízre kibocsátott kis hajókban lévő fényt adó dolgok világították meg a helyet, hangulatossá téve az éjszakát.
- Nem felejtettem ám el. –mosolygott az előttem ülő félisten.
- Mit? –gondolkodtam el.
- A születésnapodat.
- Azt még Anyuék is elfelejtették. –mosolyogtam.
- Nem. Csak megkértem őket, hogy ne említsék. –húzta ki magát. –És az ajándékod.
- Nem kell ajándék. Mondtam, hogy rám ne dobj ki pénzt. –mosolyogtam bosszúsan.
- Engem az nem érdekel. –mosolyogott.
Letérdelt elém, és az öltönye zsebébe nyúlt. Elővett egy fehér égszeres dobozt, és felpattintotta a tetejét. Nekem addig el sem jutott igazán a tudatomig, hogy mire készül, vagyis hogy mi folyik itt, amíg neki nem állt beszélni.
- Szeretlek Pruedence Bather. Mindennél, és mindenkinél jobban. El sem tudod képzelni, hogy mit éreztem,  amikor a szemembe pillantottál ugyan itt, ugyan ezen a négyzetméteren. El sem tudod hinni, mit éreztem akkor, amikor végre megtaláltam a hozzám illő személyt, aki megadja majd nekem a boldogságot. Aztán jött az aggodalom. Mi van, ha ő nem érez így? Mi van, ha ő nem akar majd engem? Mi lesz velem, ha elutasít életem szerelme? –mondta lassan, tagolva a mondatokat. Egy rakoncátlan könnycsepp folyt végig az arcomon. Letörölte, majd folytatta. –Nem tudod, hogy milyen felhőtlen boldog voltam, amikor nem utasítottál el. Aztán, amikor a szüleid is elfogadtak engem, és téged is az enyéim, újabb lépcsőfokot léptünk a kapcsolatunkba. Most pedig ez a lépcsőfok következik. Itt az ideje, hogy kapcsolatunkat hivatalossá tegyünk. Pruedence Bather, engem tennél a föld legboldogabb férfijává, ha hozzám jönnél. Prue, lennél a feleségem? –tette fel végül a kérdést. Újabb könnycsepp folyt végig az arcomon, és még egy.
- Igen. –mondtam ki végül. Felhúzta a fehérarany gyűrűt, aminek gyűrött anyaghoz hasonló mintája volt, és középen egy gyémánt.
- Köszönöm. –állt fel, és ölelt meg.
- Szeretlek. –mondtam, miközben a nyakamat csókolgatta.
- Én is, hidd el, én is. –suttogta a fülembe. Felemelt, és letett a homokba. Szenvedélyesen csókolóztunk. Majd másfél év után először, immár jegyesekként szeretkeztünk.



                                                            __***__

(Bridget)

Alice, Em, és Jasper mögém helyezkedtek, és morogtak.
- Rosalie, én nem úgyszintén. –mondtam egyszerűen, és leintettem a mögöttem erőteljesen morgó társaságot.
- Reméltem is. –morogta.
- Miért jöttél? –tettem fel az egyszerűen megválaszolható kérdést.
- Hogy megöljelek. –mondta egyszerűen, váll rándítva.
- Az nehéz lesz. –mondtam ki igazamat.
- Szerintem nem. Simán megöllek. Mindegyikőtöket.
- És ha szabad tudnom, miért akarsz engem megölni?
- Azért, mert elszúrtad az életem. –morogta. –Azzal, hogy Emmett elment tőlem, hogy veled lehessen. Elmentem, és kerestem magamnak másik életet. Elvetted tőlem a mindenem. –ordította.
- Én nem így gondolom. Elüldözted magad mellől az utálatoddal, a nyafogásoddal, és azzal, hogy megcsaltad.

- Nem. –kiáltotta.
- Tudom, hogy mielőtt elmentél volna, megcsaltad. –mondtam.
- Nem! Tudod te, milyen érzés az, amikor az életed más után vágyik? Tudod te, hogy milyen érzés az, hogy másra gondol, amikor neked kéne az eszében várnia? Nem tudod!
- Az nem lett volna ok arra, hogy más ágyába fetrengj. Bocs, nem ágyban. Tisztáson.
- Azért csaltam meg, mert vele már nem volt ugyan olyan. Akkor döntöttem el, hogy feladom, amikor az ágyban a te nevedet suttogta! A tiédet! –kiáltotta, és újra nekem ugrott.
Könnyedén kivédtem az ütést, a rúgásokat, és a nagyon gyengén kialakított taktikáján is átláttam. Simán bevertem neki párszor, elrúgtam, és végül ő lett a földnek szorítva.
- Most pedig, nem szeretnénk többet a területünkön látni. Gondolom megérted. Pá. –engedtem el, és indultam el hazafelé. A többiek velem együtt mozogtak. Emmett elmozdult mellőlem, és már csak a halk sikkantást hallottam.
- Megtámadsz minket azután, hogy a családunkba fogadtunk, vagyis hogy kitartottunk melletted? És még hátba is támadnád. Nem vagy semmi, mondhatom. –szorította meg a nyakát Em. Újabb sikoly szakadt fel a vámpírlányból. –Nem gondoltad volna, hogy velem kerülsz ilyen helyzetbe igaz? Azt gondoltad, hogy inkább Alice vagy Jasper támad meg. Tévedned kellett. Nem szeretlek. Sőt, most már tiszta szívből utállak azért, amit tettél. –mondta összeszorított foggal.
A hangjából még így is kihallatszott a színtiszta düh. Majd elengedte, mellém lépve vállamra tette a kezét. Elindultunk, és hallottuk, hogy Rosalie elindul az ellenkező irányba, de előtte elmormol még egy: „Ez még megbánjátok!” című szokásos ,és soha be nem tartott szöveget.  Elmentünk haza. Közben lenyugtattam Emmett-et, és immár teljesen szokásos kedvel léptünk be a házba. Gondolatban kiáltottam Edy fiúnak, aki másodperceken belül le is ért. Megállt előttem, én pedig gyorsan levetítettem neki az egész incidenst. Megkövülve nézett.
- Kellett Carlisle-nak így megbocsájtania. –mosolygott, majd lehuppant a kanapéra.
- Hogy lehet ilyen jó kedved? –ámultam el.
- Ki van elégülve. –röhögött mögöttem Jasper. Elnevettük magunkat.
- Így már értem. –ültem le a lépcsőre.
Aztán úgy döntöttem, hogy nem bírom tovább Ed vigyorgó képét nézni, és felmentem a szobámba. Vagyis az Em-mel közös szobánkba. Úgy döntöttem, hogy elmegyek fürdeni. Előtte előkerestem egy új fehérnemű szettet, és bementem az óriási fürdőszobánkba. Nekiálltam engedni a vizet a kádba, persze a rengeteg habfürdő nem maradhatott el, így a víz nem is látszott, csak az a rengeteg, rózsa illatú fehér hab. Gyorsan ledobtam a ruháimat, és beleereszkedtem a meleg vízbe. Égette a bőrömet, de jól esett. A víz, igaz, hamar kihűlt, főleg az alacsony testhőmérsékletem miatt, de én még benne maradtam. Úgy döntöttem, hajat is mosok. Épp a hajamat tusoltam le a rengeteg habot a hajamról, amikor lépteket hallottam a szobából, majd egy ajtónyitódást, és Em lépteit. Bejött a fürdőbe, ledobta a ruháit, és beült mögém. Én nyugodtan, és boldogan dőltem mellkasának. Átkarolt, és a vállamat kezdte el dörzsölni.
- Nem gond? –simított végig a hasamon is.
- Az, hogy bejöttél mellém a kádba? Az nem. A jegyesek megtehetik. Előtte is megtehetted volna, ha akartad volna. –mosolyogtam.
- Akkor jó. –nyomott egy csókot a hajamra.
- Többre nem mersz menni? –vigyorogtam.

- Nem akarom tönkretenni ezt a csodálatos fürdőt. –ölelt meg karjait a hasamon tartva. Gyengéden simogatott, és pedig combjain húzogattam csöpp kis ujjaimat. –Tudtad, hogy imádom a fahéj illatodat? –szagolt bele a hajamba.
- Reméltem. –mosolyogtam. – Nekem pedig te vagy a mindenem. A mentás, csokis illatoddal együtt.
- Igen? –nevetett.
- Igen. –simogattam egyre közelebb az ágyékához, ami kifejezte egyre erősebb vágyát.
- Szeretlek. –súgta a fülembe, mély, dörmögős hangon.
- Én is. –nevettem. Tök szerettem azt, hogy ilyen hamar fel tudtam izgatni. Megfordultam a kádban, így szembe kerültem vele. Ráültem az ágyékára, és megcsókoltam. Csak csókoltam, csókoltam, csókoltam, és csókoltam. Kezem felfedező útra indult a mellkasán, és boldogan simítottam végig kidolgozott hasán. Majd meg akart fordítani minket, de nem ment neki. Így hát döntöttem, míg ő morgolódott.
- Azt hiszem, ideje lenne kiszállnom. –libbentem ki a kádból, magamra kapva a nagyon kicsit törölközőt.
- Nem ér ám, hogy így felizgatsz, és itt hagysz. –dörmögte mély hangon.
- Ez van. Nem férünk el a kádba. –libbentem ki a fürdőből, kezemben a fehér neműmmel.

A szobában magamra kapkodtam, és bebújtam az ágyba. Betakaróztam, és csukott szemmel vártam Emmett-et. Alighogy bebújtam az ágyba, hallottam, hogy bent Em leengedi a vizet, és törölköző súrlódása mellett kinyitja az ajtót, és halk lépteivel az ágyhoz siet, és befekszik mellém. Magához húz, és csókolgatja a nyakamat. A szemeim kipattannak, és elkezdem a fülcimpáját harapdálni, majd kezem felfedezőútra indult. Végig simítottam kőkemény mellkasán, aztán hasán, majd ágyékánál körözni kezdtem. Egy morgással adta tudatomra, hogy tetszik neki. Birtokba vette ajkaimat, majd vadul csókolózni kezdtünk. Csak azt remélem, hogy az ágy megmarad…

       

                                                 __***__

(Prue)

Reggel Matthew karjai között ébredtem. A parton. Tiszta homok vagyok. Meztelenül fekszünk egymáshoz nagyon közel, de legalább egy pokróccal le vagyunk takarva. Szerencse. Aztán szemem a bal kezemen lévő gyűrűre csúszott. Még mindig csodálatosan állt, és nem bántam meg a döntésemet. Egy pillanatig sem. Elkezdtem mocorogni a karjaiban, és végre megtaláltam a fehér neműmet. Két méterre van tőlünk. Hogy fogom én azt elérni? Óvatosan letettem magamról Kedvesem kezét, és az egyik plédet magam köré csavarva felpattantam. Felvettem a fehérneműimet, és leültem. Néztem a napfelkeltét. Akkor még nagyon kora van… Haza is kéne mennem valamikor.

- Baj van Kicsim? –ült fel kómásan Matt.
- Nem, semmi gond nincs. Aludjál csak, még nagyon kora van. –fordultam felé.
Mosolyogva jött oda mellém, közben magára kapta a boxerét. Levettem magamról a takarót, és miután átkarolt, betakartam magunkat. Fejem forró vállára hajtottam, és együtt néztük a napfelkeltét.
- Tudod, hogy ilyenkor vöröses árnyalata van a hajadnak? –mosolyogott Kedvesem.
- Most már tudom. Te mindig ugyanolyan szép vagy. –nevettem, majd átkaroltam mellkasát.
- Szerintem pedig te vagy a leggyönyörűbb. –nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Na jó, nem veszekszek veled. –mosolyogtam.
- Nem bántad meg? –tette fel nyugodtan a kérdést.
- Nem. –mosolyogtam.
- Azt sem, ami az éjszaka történt velünk? –folytatta.
- Öhm, nem. –nevettem karjai között.
- Reméltem is. De megértem, ha valami baj volt. Volt valami, ami kellemetlen volt? Csak azért, mert akkor figyelek legközelebb. –hadarta le aggodalmasan.
- Nyugalom. Minden csodálatos volt. Jobb nem is lehetett volna. –csókoltam meg. Belemosolygott a csókunkba, majd gyorsan eltolt magától.
- Mi történt? – kérdeztem ijedten.
- Jönnek. –morogta, majd körém tekerte a plédet.
- Kik? –döbbentem meg.
- A falka. –pakolt össze.
- Mit csinálnak itt? –húztam fel a szemöldököm.
- Járőrözés. És amúgy is mennünk kell. Anyukádék szerintem otthon szeretnének találni. –mosolygott.
- Jajj, de még úgy maradnák veled. –vettem elő a boci szemeket.
- Gyere. –húzott fel.
Miután feltápászkodtam, nagy nehezen magamra ráncigáltam a tegnap viselt szoknyámat. Miután minden cuccomat összeszedtem, és behuppantam a kocsiba. Hamar hazaértünk, és lassan beosontunk a házba. Pontosabban Matt felkapott, és bevitt. A szobában gyorsan levettem a ruhámat, bedobtam a fürdőbe, és befutottam a gardróbba. Elővettem egy pólót, ami Matt-é, merthogy itt még ruhája is van. Tehát, elővettem egy pólót neki, és egy pólót nekem. Visszatotyogtam az ágyamhoz, beugrottam Matt mellé, és adtam neki egy pólót. Felvette, és én is felvettem.
- Hét óra. Anyuék mindjárt jönnek. –suttogtam szomorúan. Ekkor hallottam, hogy Anya és Apa feljön a lépcsőn. –Jönnek.
- Nyugi. –mosolygott.
- De menned kell. –vettem rémültre a formát.
- Nem. –bújt be a takaró alá, és magához húzott.
- De…
- Nincs semmi de. Maradok. –vigyorgott.
- Te döntésed. –dőltem a mellkasának, közben a kezével játszottam.
Aztán kopogtattak.
- Szabad. –szóltam vissza félénken.
Anya és Apa benyitott, majd bejöttek a szobába. Anya kezében egy torta, apáéban egy doboz. Meg sem lepődtek Kedvesem jelenlétén. Mosolyogva álltak meg az ágy előtt. Aztán miután elénekelték a Boldog szülinapot, anya leült mellém az ágyra.
- Boldog szülinapot kincsem. –adta át a tortát. Én pedig elfújtam a gyertyákat. De nem úgy tűnik, mintha sikerrel jártam volna. Újra ég pár. Megint elfújtam, erre másik gyulladt meg. Aztán vártam egy kicsit, mire megint az összes égni kezdett.
- Ezt fújjam el igaz? –nevettem, majd újra nekiálltam elfújogatni őket.
- Gyere, elteszem innen. –vette el jókedvűen anya a tortát, és letette az éjjeliszekrényemre.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá.
- Boldog születésnapot kicsim. Nem nagy dolog, de remélem örülsz neki. –mosolygott apa, és átnyújtotta a kezében lévő becsomagolt dobozt.
- Köszönöm. –mondtam, majd szépen kicsomagoltam. Egy boríték, és egy doboz. Kibontottam a dobozt, és még egy doboz.
- Vicces. –nevetett velem együtt mindenki.
Kibontottam a kisebb dobozt, és egy még kisebb doboz volt benne. Aztán azt is kibontottam, és egy nagyon lapos doboz volt benne.
- Elegem van a dobozokból. –nevettem.
A legkisebb, leglaposabb, és egyben utolsó kibontatlan doboz egy bankkártyát rejtett.
- Köszönöm. –nevettem, majd anyuék nyakába vetettem magam. Boldogan öleltek vissza.
- Bontsd ki a borítékot is. –adta a kezembe izgatottan anya. Kibontottam, és két repülőjegyet találtam benne. Alaszkába. Egy utazás Alaszkába, két személyre.
- Elengedtek Matthew-val egy utazásra? –mosolyogtam.
- Igen. –bólintottak.
Visítva ugrottam Kedvesem nyakába, aki nevetve ölelt meg.
- Leszakad az ágy, hé. –nevetett, amikor elkezdtem az ágyon ugráli.
- Tizanhat lettem, kaptam egy bakkártyát, és elmehetek veled Alaszkába. –soroltam. –És ráadásul menyasszony vagyok. –nevettem, majd leesett mit mondtam, amitől Anyámék megdermedtek. Oooo…
- Ülj le. –húzott le Matt.
- Rendben. Anya, Apa, sajnálom. –suttogtam. Anya sikítva ölelt meg, és boldogan nevetett.
- Esküvő lesz. –nevetett.
- Igen. –nyújtottam felé a bal kezem.
Megcsodálta a gyűrűm, majd megölelte Matthew-t is. Apa miután megölelt, és siránkozott egy sort, hogy a kislánya már nem kislány, kezet fogott Kedvesemmel. Boldogan hagyták el a szobát, minket magunkra hagyva. Boldogan bújtam Jegyesem karjai közé, és fejem a mellkasára hajtottam.
- Tizennyolc éves korom előtt nincs esküvő. –nevettem.
- Szerintem sem. –mosolygott rám. –Utána pedig olyan, amilyet te akarsz. Nekem csak egy a fontos. Az, hogy te velem legyél.
Még jó sokáig beszélgettünk az ágyban. Rájöttem, - nem minta eddig nem tudtam volna- hogy ennél jobb pár, jegyest, és később férjet nem is találhattam volna…



Prue jegygyűrűje



Más élet- 35. fejezet

Sziasztok
Bocsi a késésért.
Remélem tetszeni fog. Jó olvasást. Puszi

35. fejezet
(Bridget)

*Már ebédszünetben, az asztaluknál*

- Hogy, hogy idejöttél? –fordultam Pet felé.
- Emmett felhívott, hogy mostanság elég feszült a helyzet, és ki vagy borulva. –mosolygott.
- Köszönöm Emmett. –öleltem meg, és forró csókot váltottunk.
- Tudtam én, hogy mire van szükséged. Én sem vagyok ám olyan érzéketlen bunkó, mint hiszed. –nevetett.
- Ohh, hát én sosem hittem azt, hogy te egy érzéketlen bunkó vagy. Oh, tényleg. Ma furcsán jó a levegő. –mosolyogtam.
- Nincs Rosalie. –sóhajtott fel Ed.
- És az baj Drágám? –fordult felé Bells.

- Épp ez az. Nincs semmi baj. Nyugalom van a fejemben. Már amennyire lehet. –mosolygott.
- Az jó. És…Bridget. Kit akarsz meghívni? –érdeklődött Alice.

- Jajj, Alice. Bökd ki. –mosolyogtam.
- Miért Petric lesz a tanúd? –akadt ki.
- Azért, mert te leszel az egyes számú koszorúslányom, Bella és Jenny pedig a kettes. –mosolyogtam. –Tehát, te szervezed az esküvőt. De beleszólok. –mosolyogtam.
- És mikor lesz? –mondta izgatottan.
- Nem mostanában…majd…- néztem Emmett-re.
- Nyáron, de nem most nyáron. Majd. Még alakulnak a dolgok. –mosolygott.
- Ahogy mondja. –helyeseltem. –Ja, és ragaszkodok Forks-hoz.
- Forks-ban akarod tartani az esküvőd? –döbbent meg mindenki.
- Igen. Minden oda köt. –mosolyogtam. –Tudjátok…ott ismerkedtünk meg. Ott a falka, a húgom…meg minden…- magyaráztam.
- De hisz ez csodás. –ujjongott Alice.
- Ahaa…- mondtam.
- Tényleg, hogy lettél alfa? –fordultam ismét Petric felé.
- Úgy, hogy Matt lemondott, mert kevés ideje volt a húgodra. –mesélte lelkesen.
- És velük mi van? –szólt közbe Alice.

- Persze, őket nem látod. Semmi különös. Jól el vannak. Már Matt tervezi az eljegyzést, a 16. szülinapjára. –mosolygott.
- Ohh, már csak neked kell az eljegyzést tervezgetni. –mosolyogtam rá.
- Hát, messze van még az. –nevetett, de hallatszott a hangjában a keserűség.
- Jajj, ne légy elkeseredve. Mindennek eljön az ideje. –mosolygott. –Most jut eszembe. Hol fogsz lakni ebben az egy hétben?
- Kivettem egy lakást. –vigyorgott.
- Teljesen egyedül élsz egy lakásba? Lehet ott még mozdulni a kupi miatt? –húztam fel a szemöldököm.
- Persze. Nem vagyok sokat otthon. Át kell itt is változnom. Tudod, meg kell tudni, hogy otthon minden rendben megy-e. –nevetett.
- Értem. Akkor…ma elmegyünk valahová. –mosolyogtam.
- Egy mozi? –kérdezte Alice.
- Legyen. Menjünk horrort nézni. –nevetett Em.
- Oké. Akkor hányan is megyünk? –kérdezte Bella.
- Ha mindenki jön, akkor kilencen. –mosolyogtam.
- Mi nem megyünk. –mosolygott Jenny. –Mást terveztünk délutánra.
- Értem. Akkor csak heten. –mondtam.
- Chriss. Kérlek. Abbahagynád? –fogta a fejét Ed.
- Bocsi Edy. –nevetett.
- Ne Edy-zetek. Arra mérges vagyok. –mosolygott.
- Edy fiú. Ma moziii. –nevettem. –Ugye mindenki más jön?
- Ki nem hagynám. Kíváncsi vagyok, hogy be fogsz rezelni. –nevetett Jasper.
- Én nem félek a horrorfilmek alatt. Kikérem magamnak. –mosolyogtam.
- Á, végül is, kicsit sem félsz. De amikor először néztél velünk horrort, Jasper ölében kötöttél ki. –nevetett Alice.
- Ja, hagyjatok már. Tudjátok, hogy miért ugrottam Jaz ölébe. Edy fiú megijesztett. A legfélelmetesebb résznél. –mondtam dacosan.
- Aha…persze. –nevetett Bella.
- Így volt. –vettem elő a durcis arckifejezésemet, és elfordultam az asztaltól. Körülnéztem. Az emberek beszélgettek, és a visszataszító ételeket ették. Undorító…
- Na, hagyd abba. –fordított az asztal felé Petric.
- Miért is? –vettem elő a pókerarcomat.
- Mert. –mosolygott.
- Miért mert? –csúszott egy aprócska mosoly az arcomra.
- Mert mert.
- És miért mert mert? –mosolyogtam.
- Csak mert mert. – nevetett.
- Nos, hogyha vége van a „mert” harcnak, akkor talán mehetnénk órára. –szólt közbe Chriss.
- Mert? –vigyorogtam.
- Mert már csak mi vagyunk itt. –mondta Jasper.
- Ohh…hát menjünk. –álltam fel.
Mindenki utánam indult. Aztán az ebédlő ajtajában kettéváltunk, és elindultunk a terem felé. A teremben már mindenki bent ült, és minket nézett.
- Ez már tényleg kiakasztó. Hogy bírjátok? Nekem bőven elég La-push-ban, de már az is sok. –sóhajtott fel Petric.
- Hidd el, egy idő után megszokod. –mosolygott Jasper.
Leültünk a helyünkre. Beszélgettünk. Megegyeztünk, hogy „A kör” című filmet nézzük meg.

*Mozi előtt, a kocsiban.*

- Hogy ülünk? –kérdezte Alice.
- Petric meg Emmett között én, Em mellett Te, aztán Jaz, Bella és Ed. –mosolyogtam.
- Rendben. –ugrott ki a kocsiból.
Én is kiszálltam, és Emmett-tel kézen fogva indultunk el az épület felé. Mögöttünk jött mindenki más.
- Ki veszi meg a jegyeket? –lépett mellém Petric.
- Bevetem a bankkártyám. –mosolyogtam. –Gyerünk, csajok.
- Jövünk. –mondták kórusban, és utánam eredtek. Elengedtem Em kezét, és odatáncoltam a pulthoz.
- Szia. –mosolyogtam.
- Hello. –nem nézett fel a pultos srác.
- Hét jegyet szeretnék a legfelső sorba. –mondtam el gyorsan. Végre felnézett, és elakadt a lélegzete.
- Milyen jegyek lesznek?
- Diák. –mosolyogtam, és átnyújtottam az aranyszínű bankkártyámat.

- Rendben. –mondta, és átnyújtotta a jegyeket.
- Jó mulatást. –mosolygott.
- Köszönjük. –nevettem, és Em mellé ugrottam. A derekamra tette a kezét, és elindultunk a terembe. Mindenki bement, csak én nem. Odamentem a nasis pulthoz.
- Jó napot. –mosolyogtam.
- Szia. Mit szeretnél? –mosolygott egy lány.
- Két nagy adag Nachos-t szeretnék. Az egyik legyen natúr, sajtszósszal, a másik pedig csípős. –soroltam.
- Rendben. A csípőshöz a szósz is csípős legyen? –mosolyogott.
- Igen. Ja, és egy nagy kólát.

- Rendben. –adta oda a dolgokat. Átnyújtottam a bankkártyám, lehúzta, visszaadta, és már mentem is a terembe.
Még nem volt sötét, a villanyok égtek. Jó páran voltak a teremben. Kecsesen feltáncoltam a legfelső sorhoz, és csizmám kopogására figyeltem. Jó pár füttyentést hallottam, de nem törődtem vele. Bemásztam a helyemre, és átadtam Petric-nek a kaját.
- Jó étvágyat. Nem tudtam, hogy melyiket szereted, ezért mind kettőből hoztam. –mosolyogtam, közben leültem. Em a kezét a vállamra tette, és pedig nekidőltem mellkasának. Befurakodtam a karjai közé.
- Köszi Bridget. És velem ki fog törődni? –mondta nevetve.
- Ohh, majd valaki csak melléd ül. –mosolyogtam.
- Na, köszi. –nevetett.
- Kezdődik. –súgta Alice.
- Oké. –súgtuk vissza.
Elsötétedett minden, én pedig még jobban belefészkeltem magam Em karja közé. Egyik kezem a mellkasán pihent. Másik kezemet pedig összekulcsoltam az övével.
Elkezdődött a film, és a bal oldalamról ropogtatást, rágást hallottam meg. Petric nekiállt enni. - Hangosan eszel. –kuncogtam.
- Akinek nem kell enni, annak könnyű. –mosolygott.
- Psszt. –szólt nekünk Bella.
- Oké. De még csak a reklám van. –mosolyogtam rá.
- Nem sokat járok moziba. Engem az is érdekel.
- Persze, hogy nem járunk moziba. Inkább megvesszük. Tök mindegy lenne, hogy itt nézzük meg, vagy otthon. Mindenhol ugyanúgy látjuk. –mosolygott Alice.
- Ez igaz. –nevettem.
- Kik lehetnek ezek? Jók a csajok. –suttogta a két sorral előttünk ülő pasi a másiknak.
- Nem tudom. –súgta vissza.
- Ohh, hát mi mindenhol belebotlunk pár álmodozóba. –nevetett Alice.

- Hát persze. –mosolygott Bella. –Kezdődök. Csitt.
Leoltották a villanyokat –mármint ami még fel volt kapcsolva –és kezdődött a film. Hát, én már a tízedik percnél Em nyakában voltam. Persze csak képletesen. Már az is elég, hogy az emberek sikítoznak, nemhogy még a filmet is néznem kell. Már az elég hátborzongató volt, hogy a filmben az emberek rettegnek, és minden apróságon sikítoznak. Így hát én reszkettem, a többiek pedig rajtam nevettek. (Mármint a Cullen család, és Pet)
Amikor vége lett a filmnek, megkönnyebbülten álltam fel. Em kezébe csúsztattam az enyémet, és letáncoltam a lépcsőn. A hátamon éreztem a tekinteteket.
- Na, Kicsim, túlélted? –mosolygott Em.
- Fogjuk rá. –nevettem, egy csók után.
- Na, Bridget. –karolt belém Pet. –Hogy vagy? Reszketsz még?
- Jajj, nem kell kiröhögni. Ilyen vagyok. Nem bírom a horrort. –mosolyogtam.
- Tudjuk. –hallatszott mögülem jó pár hang.
- Jajj, ti meg mást nem bírtok. Mondjuk Em humorát. –nevettem.
- Igaz. –jött újra a hang.
- Na, menjünk inkább. –mosolygott Petric.
- Indulás. –ugrott elém Alice.
- Akkor miért álltál meg, ha annyira menni akarsz? –mosolyogtam.
- Nem tudom. Mehetünk. –táncolt előttem.
Fél óra múlva már a nappaliban ültünk, és sztorizgattunk.
- Petric, hogy vagytok otthon? –mosolyogtam.
- Ohh, hát nagyon jól. –mosolygott. Ekkor Emmett arcán is kaján vigyor terült el.
Jenny és Chriss. Sőt, még Bella és Edward is.
- Nem hiszem el. –fogtam be a fülem.
- Tudod, én még mindig érzem. –morogott Jasper. Elvettem az erejét, és hálásan nézett rám.
- A ház az megmaradjon. –kiabált fel Emmett.
- Nem garantálom. –nyögte Bella. Elnevettük magunkat.
- Mennem kell. Ideje beszélnem a falkával. –köszönt el Pet, megölelt, majd sietősen távozott.
Autó hangját hallottuk, ami az utunkra fordult. Pár perc múlva leparkolt a házunk előtt az egyik autós bolt autó-szállító kocsija. Meglepetten fordultam a többiek felé, akik csak mosolyogtak.

- Megyek, átveszem. –vigyorgott Em.
Emmett után indultam, és az arcomról a mosoly levakarhatatlan volt. Amikor kiértem, Kedvesem a kocsit a garázsba szállíttatta. Tíz perc múlva Em a kezembe csúsztatta a kulcsot.
- Köszönöööm. –ugrottam a nyakába.
- Megígértük, hogy lesz kocsid. –nevetett.
- Kösz Jasper. –öleltem meg testvéremet.
- Szívesen. –válaszolta.
Bementem a garázsba, és megcsodáltam arany színű, BMW m6 cabrio –mat. A fény megcsillant rajta, és vonzotta a szemeket. Beültem, és végigsimítottam a fekete karosszérián. A fehér bőrülések kényelmesek voltak. Igaz, nekünk nem fontos, hogy az legyen, de az.
- Ez csodálatos. –sóhajtottam.
- Remélem tetszik. –lépett mellém Em.
- Nagyon. –mosolyogtam rá.
Kipattantam a kocsiból, karöltve mentünk be a házba.
- Köszönöm. –kiabáltam el magam.
- Szerintem most nem fognak válaszolni. –nevetett Alice.
- Én is így gondolom. –mosolyogtam, közben leültem a kanapéra.
- Nem megyünk el négyen vadászni? –tette fel a kérést Jasper.
- Én benne vagyok. –mosolyogtam.

- Én szívesen elmegyek veletek. –nevetett Alice. – Gyerünk átöltözni.
Felhúzott a szobámba, előkeresett egy fekete famert, és egy fekete felsőt. Felöltöztem, és felvettem az egyik fekete magas sarkú csizmámat. Egy fekete bőrdzseki, és már a nappaliban is voltam. Két perc múlva Alice is leért, hasonló öltözetben, és már mentünk is.
A vadászat alatt nagyon jól mulattunk, viccelődtünk. Végül is pár szarvas, és két medve bánta jókedvünket. Már éppen indultunk vissza, amikor ismerős illatot fújt felénk a szél.
- Hogy az a…- morogtam. Ekkor valaki hátról ellökött, és a földre nyomott. Erőteljes morgás szakadt fel a torkomból, és lelöktem magamról a támadómat.
- Ohh, Bridget. Örülök a találkozásnak. –mondta nyálas hangon, közben támadó állásba helyezkedett.

Alice, Em, és Jasper mögém helyezkedtek, és morogtak.
- …, én nem úgyszintén.
…

Más élet- 34. fejezet

Sziasztok!
Tudtam én, hogy a három komit is össze tudjátok hozni ;) :D <3
Jó olvasást. Pussz

34. fejezet
(Bridget)

- Mit gondolt? –néztem Edwardra, megtörve a csendet.
- Egyetértett veled. –mondta halkan.
- És megbánta. –szólt közbe Jasper.
- Azzal aztán sokra megyek. –horkantam fel.
- Bridget. –lépett be Esme.
- Szia Anya. Hogy vagy? –kérdeztem unottan.
- Jól. Rosalie pakol. –ült le mellém.
- Hogy? –értetlenkedtem.
- Úgy, hogy megfogja a cuccait, dobozokba teszi, és elmegy. –magyarázta.
- Nem, nem így értettem. Elmegy?
- Igen. Carlisle belátta, hogy Rose őt is csak kihasználta. És ehhez te kellettél. Köszönöm. –ölelt meg.
- Nem kell semmit köszönni. Én szégyellem magam. –böktem ki.
- Gyere ide Kicsim. –tárta szét karjait Em, én pedig belevetettem magam.
- Sajnálom. –motyogtam a mellkasába.
- Semmi baj. Felviszlek. –suttogta, és már a szobában is voltunk, az ágyon.
- Miért is nem állítottatok meg? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Mert nem tudtunk. –csókolt meg.
- Beszélnem kell Esme-vel. És ha jól hallom itt van Carlisle is. –mondtam, kiugrottam karjaiból, le a lépcsőn, lehuppanva a kanapén az utolsó szabad helyre. Közben persze nevettem. Nem is értem, hogy lett ilyen jó kedvem hirtelen. Jasper.
- Na, Jasper. Menekülj. –mosolyogtam rá.
- Ohh, én csak jobb kedvre akartalak deríteni. –mosolyogott.
- Sikerült is. –ugrottam nevetve a nyakába, és elterült a padlón. Persze nevetett. Mint mindenki más is. –Na, jókedvem van? –nyomtam egy cuppanós puszit az arcára.
- Igen. Határozottan. És nem is kellek hozzá. –nevetett alattam, persze én a hasán ültem.
- Addig innen fel nem kelsz, amíg meg nem vallod bűneidet. –nevettem, és próbáltam komoly arckifejezést vágni.
- Mondom, úrnőm. Első bűnöm, hogy mindjárt leteperlek. –vigyorgott.
- Ohh, Jazz, azon már túl vagyunk. Le vagy teperve. –nevettem.
- Oké. Következő bűnöm, hogy kidoblak az ablakon. –mosolygott, és már repültem is. Szerencsére az ablak előtt egy centivel meg tudtam állni.
- Na, most menekülj. –ugrottam fel az ülő helyzetemből, és a nevető Jasper után vetettem magam.
- Kapj el,ha tudsz. –nevetett.
- Na, ezt nem úszod meg szárazon. –mosolyogtam. Elfutottam mellette, felkaptam, és beugrottam vele a közeli tóba. Mindezt egy másodperc alatt. –Mondtam én, hogy nem úszod meg szárazon. –mondtam, miután levegőn voltam.
- Na jó, rángassuk bele a többieket is. –nevetett.
- Nem elég, ha valaki ölébe ugrok? –kérdeztem.
- Na, majd meglátjuk. –mondta.
- Oké. Mindegyikünk megfog valakit. –mosolyogtam.
- Oké. –Ugrott ki a vízből, és szélsebes futásnak eredtünk.
Tíz másodperc alatt a házban voltunk, én felkaptam Bellát, és beugrottam vele a tóba. Én nevettem, de Bells sikolya elnyomta a hangom. Utánunk ugrott Jasper, kezében Alice-val, majd Emmett Jenny-vel. Aztán sorban mindenki más. Nevetve úsztunk a felszínre.
- Ezt te csináltad Jaz? –nyögtem ki nevetve.
- Mit? –nézett ártatlanul.
- Azt, hogy mindenki beugrott a vízbe, persze Esme-ék kivételéve. –magyaráztam nevetve.
- Ohh, egy kis jókedv bármire képes. –nevetett.
- Igaz. –másztam ki a vízből.
Miután mindenki nevetve jött ki a vízből, elmentünk, és átöltöztünk. Gyorsan felvettem egy farmer-póló összeállítást, és egy magas sarkú, majd lent is voltam. Esme és Carlisle a nappaliban ültek, és beszélgettek.
- Hello. –pattantam le melléjük, nyomomban Em-mel.
- Szia Bridget. Csak nem jó a kedved? –kérdezte Esme.
- Na, Anya. Mintha nem látnád rajtam. Szárnyalok. –nevettem. –Egyrészt mert eljegyeztek, másrészt mert Jasper jó hatással van rám .- mosolyogtam Szerelmem, és a kis hangulatváltoztató felé.
- Ohh, még nem is gratuláltam. –mosolygott Carlisle.
- Köszönjük. –ölelt át Emmett.
- Én köszönöm. –mondta komolyan az előttem ülő vámpírorvos.
- Mit? –értetlenkedtem.
- Azt, hogy felnyitottad a szemem. Azt, hogy ráébresztettél, hogy Rosalie csak kihasznált. –ölelt meg.
- Szívesen Apa. –mosolyogtam.
- Akkor végre visszamegyünk? –ugrott mellém Alice.
- Örülnék, ha visszajönnétek. –ölelte meg őt is Carlisle.
- Akkor megyünk. –ugrott a lépcső tetejére Bella. –Pakolni is kellene ám. –mosolygott. Karon ragadta Jenny-t, és felhúzta az emeletre.
- ÁÁÁ. Tényleg. Gyere Bridget. –ragadott karon Alice, és már a szobámban is voltam. Gyorsan összepakoltam, és már csak Emmett cuccait pakolásztam. Amikor végeztem, a négy bőrönddel a nappaliba teremtem.
- Hiányozni fog ez a ház. –sóhajtott Emmett.
- Megtartjuk. –kiabált le Alice.
- Akkor jó. –ölelt meg.
- Mi fog innen hiányozni? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel. De igazából tudtam a választ.
- Ohh…olyan nehéz ezt kitalálni? –csókolt meg.
- Nem. –nevetve csókoltam vissza.
Ekkor köhögést hallottam.
- Bocsi. –sóhajtottam fel.
- Semmi gond. –nevetett Carlisle.
- Indulás. –termett mellettem Alice.
- Oké. –mosolyogtam, és gyorsan bedobtam Em Jeep-jébe a cuccokat.
Beültem a kocsiba, és vártam a többieket. Em bepattant mellém, és már indított is. Összekulcsolt kezeinket a sebváltóra tette, és beszélni kezdett.
- Ugye tudod, hogy szeretlek? –mondta komolyan.
- Emmett. Tudom, hogy szeretsz. Én is téged. –mosolyogtam rá.
- Biztos, hogy szeretsz?
- Emmett. Mindennél jobban szeretlek.

- Biztos, hogy jól meggondoltad ezt az egészet? –mutatott a jegygyűrűre.
- Em. Mindennél, és mindenkinél jobban szeretlek. Sohasem kételkedtem a döntésemben. És akkor sem fordult meg a fejemben a nemleges válasz, amikor megkértél.
- Szeretlek. –csókolt meg.
- Én is. –suttogtam bele a csókunkba.
- Na, mielőtt még szétszedjük a drágámat, menjünk. –mosolyogott.
- Ki is a drágád? –húztam fel a szemöldököm.
- Ő itt. –simított végig a műszerfalon.
- Igen…- fordultam el sértődötten. Leállította a motort, és kifújta a levegőt.
- Bridget. –fordított maga felé. –Te nem a drágám vagy. –emelte fel a fejem, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. – Te az életem vagy. A szívem egy darabja. Tudod, amikor velem vagy, olyan, mintha meghalt szívem dobogna. –mondta komolyan. Fekete szemei csak úgy csillogtak.
- Sajnálom. –bújtam karjaiba.
- Nem kell sajnálnod. Semmi baj. –nyomott egy puszit a hajamba.
- Uhh, de nyafis egy vámpír vagyok. –bújtam ki a karjaiból. –Biztos akarsz te egy ilyen hisztis csajt?
- Ez nem kérdés. –mosolygott, és egy csókot nyomott számra. –Igen.
Indított, és pár perc múlva otthon is voltunk. Újra a házba. Behordtuk a cuccokat, és kipakoltam a táskákat az üres gardróbba.
- Nézd, kicsim. Mit találtam? –dobott le elém vagy tíz dobozt.
- Mi ez? –nyitottam ki az egyiket.
- Ruhák. Nem dobta ki, csak kitette őket. A garázsba vannak. –mosolyogott.
- Köszönöööm. –ugrottam a nyakába.
- Gondoltam, hogy örülni fogsz neki. –nevetett.

- Persze. Ezek a ruháink. Miért ne örülnék? –ugrottam a dobozok mellé, és betettem őket a gardróbba. Meg kéne kérnem Alice-t, hogy segítsen…
- Itt is vagyok. –termett mellettem vigyorogva. –Láttam, hogy meg akarsz kérni. De te is segíts nekem. Nekünk még több ruhánk van. –mosolyogott, és kezdte kipakolni az egyik óriási dobozt.
- Emmett, hozd fel a többit is. –utasította Alice.
- Igenis! –szalutált Em, és már ott sem volt.
Vámpír sebességgel kezdtük el pakolni a dobozokat. Amikor mindkettőnk végzett egyel, Emmett visszatért újabb tíz dobozzal.
- Nyugi, még van. –nevetett, majd újra elment.
Miután Em még felhozott jó pár dobozt, Alice-val, úgy egy óra alatt szépen bepakoltunk. Aztán átmentünk hozzájuk. Alice szobájában lépni sem lehetett. Mindenhol dobozok.
- Ugorjunk neki. –kaptam fel két dobozt, és táncoltam be a gardróbba.
Bepakoltam a rengeteg ruhát, amit a két doboz tartalmazott, és Alice-val felváltva hoztuk be a monstrum papírdobozokat. Vagy két órát pakoltunk, és persze beszélgettünk.
- Mikorra akarjátok az esküvőt? –tette fel azt a kérdést, aminél megakadtam.
- Még nem gondolkodtunk rajta. –mondtam az igazat.
- Miért? –döbbent le.
- Mert nem. Még friss ez az egész. Még csak ma jegyzett el. Vagyis nappal. Alice. Te mit gondolnál?
- Nem tudom. Magamnak egy hét alatt megszervezném az esküvőt.
- Mert te te vagy Alice. Én pedig én. Nekem még nem kell esküvő. –mosolyogtam.
- Értem. De…
- Semmi de. Alice. Majd ha megbeszéltük, úgyis látni fogod. –mosolyogtam.
- Jó. De most készülődjetek. Fél óra múlva suliba kell indulni. –vigyorgott.
- Rendbe. Összeöltözünk? –vigyorgott.

- Oké. Neked is van egy olyan felsőd, ami tapadós, hosszított, és neked zöld. –nevettem.
- Neked meg Rózsaszín. És ugyan az a minta van rajta. Várjunk csak. Miért nem azt vesszük fel, amit csináltattunk? –ajánlotta.
- Jó. Megyek is. Fekete farmer? –szóltam vissza.
- Neked fekete, nekem fehér. Magas sarkúval. Neked fehér, nekem fekete. –vetette bele magát a ruharengetegbe.
Átmentem a szobámba, és előkerestem a felsőt, amin Alice és az én képem van. Nekem fehér van, Alice-nak pedig fekete. Gyorsan magamra kapkodtam őket, összepakoltam a táskámba, és lementem a nappaliba. Már mindenki lent volt, csak Alice nem. Fél perc múlva ő is lejött, és megforgott előttem.
- Megfelel? –nevetett.
- Minta nem tudnád a választ. Hát persze, hogy megfelel. –forgattam a szemeimet.
- Na, indulás. –húzott ki az ajtón Em.
- Nyugi. Nem késünk el. –morogtam.
- Nem is gondoltam, hogy elkésünk. –nevetett.
- Akkor? –kérdeztem.
- Csak menjünk. –mosolygott.
- Mire készül? –kérdeztem.
- Nem tudom. –adta az ártatlant Alice.
- Na, ne mond. –morogtam, és bepattantam a kocsiba. A vezető ülésbe Jaz, mellé Alice, mellém, a hátsó ülésre pedig Em. Rá sem néztem, ügyet sem vetettem Szerelmemre.
Hamar a sulinál voltunk, ahol semmi érdekeset sem láttam. Elindultam, nem is figyeltem a többiekre. Egyszer csak Alice pattant mellém.
- Emmett most eléggé el van keseredve. –mondta.
- Hát, majd ha elmondja, hogy mi a baja, akkor talán nem leszek ilyen. Tudom, tudom. Önfejű vagyok. Ne is mond. Ez van. Így kell szeretni. –morogtam.
- Látni akarta Rosalie arcát, amint elmondja neki, hogy eljegyzett. –hadarta.
- Ennyire érdekli még Rosalie? –húztam fel a szemöldököm. Elővettem a nyugodt-vagyok arcomat, de belül forrtam.
Otthagytam Alice-t, és besiettem a terembe. Még nem volt bent sok ember. Csak az idegesítő Noel, és társasága. Unottan ültem le a leghátsó padba, és eljátszadoztam a gyűrűmmel. Egyszer csak egy nagyon gyors szívdobogást hallottam meg, és a farkas szagot. Egy nagyon ismerős farkas szagot. De hisz ez…
- Bridget! –rontott be az ajtón vidáman az én kedvenc farkasom. Kiugrottam a padból, és visítva ugrottam a nyakába. Elkapott, és megforgatott párszor. Minden ember minket nézett.
- Petriiic!!! Mit keresel te itt? –mondtam, miután letett.
- Ohh, hát egy hetes látogatásba nem döglik bele a falka. –mosolygott.
- Egy hétre jöttél? És nekem ebben a suliban kell lennem addig? –döbbentem le.
- Itt leszek veled. Egy hétig cserediák leszek. –nevetett.
- Mi? –nevettem. –Te, cserediák? Miattam leszel cserediák? –ugrottam újra a nyakába.
- Igen. Csak miattad. Nagyon rég nem láttalak. –tett le.
- Ez igaz. Egy hónapja. Durván. Az a lényeg, hogy feladtad a falkát miattam. –vigyorogtam.
- De csak egy hétre.

- Jó, csak egy hétre. –nevettem, és megöleltem.

- Ugye tudod, hogy mindenki minket néz? –suttogta.
- Nem érdekel. Kiélvezem a pillanatot. Nem sokat vagy velem. –vigyorogtam.
Ekkor hallottam meg Em és Jaz lépteit. Nem engedtem el Pet-et. Továbbra is a mellkasát szorítottam.
- Azért meg nem akarok fulladni. –nevetett.
- Ohh, bocsi. –engedtem el.
- Semmi gond. –vigyorgott.
- Ohh, milyen rég láttam már ezt a kezet. –emeltem fel.
- Ohh, én meg ezt a láncot. –nevetett. –És új medálod van.
- Igen. És gyűrűm is. –mutattam meg neki.
- Nem semmi. Majd gratulálok neki. –nevetett.
Nem érdekelt minket, hogy elég bizalmas beszélgetést folytattunk az osztály szeme láttára. Ha valaki nem ismerne minket, akkor a testbeszédünkből azt vonná le, hogy egymásba vagyunk habarodva. Az ötperces ölelés, az összekulcsolt újjak erről uralkodnának.
- Nem gondolod, hogy beindult a pletyka szerkezet? –nevetett.
- Dehogynem. –vigyorogtam. –Nem érdekel. Amíg itt vagy, addig minden tökély. A legjobb barátom itt vaaan. –haladtam el a padok között. Énekelve. Magam után húzva Pet-et is.
Ekkor lépett be a terembe Jegyesem, és Ikrem. Kikerültem Petric-et, és Em felé futottam. Nevetve vetettem bele magam a nyakába.
- Köszönöm. –csókoltam meg.

- Most már érted, miért akartam eltitkolni? –csókolt vissza.
- Igen, értem. És úgy örülök. Ugye megbocsátasz? –vettem elő a kiskutya szemeket.

- Neked mindig. –ölelt szorosan magához.
- Ezt megbeszéltük. Csak tudod, nehéz napom van. Holnap van a húgom szülinapja. A tizenhatodik. Még régen megígértem neki, hogy ezt a napot velem tölti. –nevettem fel keserűen, de halkan.
- Sajnálom. –húzott a padunk felé.
- Gyertek. –intett Jasper.
- Megyünk. –mosolyogtam.

- Gratulálok Haver. Kifogtad a csajt. –fogott kezet Pet Em-mel.
- Tudom. Úgy örülök neki, hogy igent mondott. –karolt át Szerelmem.
- Nem volt kérdés. –nevettem. –most szólok, hogy meg vagy hívva az esküvőre.
- Miért gondolom azt, hogy sehogy sem úszom meg? –nevetett, közben leült Jasper mellé.
- Mert nem is fogod. Nagyon mérges leszek, ha a tanúm nem lesz ott az esküvőmön. –mosolyogtam.
- Én leszek a tanúd? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Ha Alice addig ki nem nyír minket, akkor igen. –nevettem.
- Emmett és Bridget összeházasodnak? –súgta oda Noel az egyik haverjának.
- Nem tudom. –súgta vissza.
- Ez vicces, hogy mindenki találgat. –ültem le én is.
- Szerintem is. –karolt át Em.
- Jó reggelt! –lépett be a tanár. –Ma új diákot köszönthetünk köreinkben. Egy hétig cserediákként vendégeskedik. Látom, már Petric összebarátkozott pár társával.
- Igen Tanárnő. Bridget-tel már ismertük egymást. –mosolygott rám.
- Ohh, csak nem új kapcsolatok vannak kialakulóban. –mosolyogott a tanár.
- Nem , Tanárnő. Bridzs már foglalt. –nevetett Pet.
- Értem. Akkor, most, hogy mindenki tud mindent, bele is csaphatnánk a tananyagba.
Újabb óra, újabb kiakasztó tananyag. De most nincs, ami lelombozza jókedvem.

Komit kérek emberek :D <3 <3

Más élet- 33. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a fejezetet. Remélem örültök :D
Sajnálattal jelentem be, hogy megemeltem a komihatárt. De csak egyel. Így 3 a komihatár :D Szerintem elvárhatok 14 rendszeres, és kitudja még hány olvasótól 3 komit.
Tehát, jó olvasást. Pussz

33. fejezet
(Bridget)

A fiúk előttünk álltak, és halványan mosolyogtak, miközben próbálták elrejteni a kezükben lévő dobozkát.
- Mi az? –ugrottam Em elé.
- Semmi. –vágta rá túl gyorsan.
- Igen? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Igen.
- Hát, legyen. Emmett McCary Cullen. Tíz nap. –mondtam, és elmentem mellette.
- Jajj, ne. –nyavalygott.

- Nekem legalább te ne hazudj. Tehát, tíz nap. –mentem, közben a lányok csatlakoztak hozzám. Beszálltunk a kocsiba, és indítottunk. Meg sem vártuk, míg ők is utánunk jönnek, csak Alice nyomta a gáz, és kétszázzal száguldottunk hazáig. Ott kipattantunk a kocsiból, és mindegyikünk felfutott a szobájába, a csomagjaival. Ahogy beléptem az ámulattól kővé dermedtem, és kezemből kiestek a táskák.
- Emmett! –hangom mérgesen csengett, pedig nem voltam az. Sőt…
- Jajj, ne! –mondta gyorsan, és felfutott mellém. Pontosabban kikerült, és letérdelt a szoba közepére, a rózsaszirmokra, a fehér lepellel leterített bútorok, a rózsafejek, és a csokor vörös rózsák közé.
- Hát, nem így képzeltem. De mindegy. –vette elő a zsebéből a dobozkát, ami most már jobban megnézve egy égszeres doboz volt. –Tudtad, hogy ma két éve láttalak meg másodszor, az iskolában, ahogy lekevertél nekem egyet? Azonnal beléd szerettem. Igaz, nem voltam tisztában az érzéseimmel, de így volt. Ma két éve loptad el a szívemet. Ma, két éve epedezek utánad. Ma, két év ismeret után egy nagy, meghatározó dolgot kérdezek tőled, mivel a világ legboldogabb vámpírjává tehetsz. Bridget Bather Hale, hozzám jössz feleségül? –kérdezte, közben halványan elmosolyodott, és kinyitotta az égszeres dobozt.
A fehérarany gyűrű levél alakban ért véget, két ágban. Középen, a nagyobb mellett, kettő kisebb gyémánt foglalt helyen. Rajtuk megcsillant a fény, szivárványt szórva ránk. A szám elé kaptam a kezem, de mosolyogtam. A szemem szúrt, már sírnék, ha tudnék. Majd nagy nehezen megszólaltad.
- Két éve csented el a szívem.  Két éve várok erre a pillanatra. –ugrottam a nyakába. –Igen, igen, igen, igen. Milliószor, visszavonhatatlanul, és tévedhetetlenül is IGEN. –suttogtam a fülébe. Felhúzta a gyűrűt, felkapott, és megcsókolt. Ajkai gyengéden cirógatták enyéimet, mire bebocsátást nyertek. Nyelvünk vad táncot járt, de valamikor el kell szakadni.
- Köszönöm. –mondta boldogan. –Most nem tudod, mennyire boldog vagyok. Még sosem voltam ilyen. –tett le, millió csók közepette folytatta. –Szeretlek.
- Én is nagyon szeretlek. –daráltam le a rengeteg csók közepette.
- A többiek erre várnak. Itt van Esme. –morogta, de belemosolygott a csókunkba.
- Igen? –kérdeztem boldogan.
- Igen. Várjunk csak, mi van a tíz nappal? –csókolt meg.
- Már semmi. Nem vagy immár eltiltva tőlem tíz napra. –nyomtam a falnak, majd megcsókoltam. –Le kéne menni. –motyogtam bele a sok csókba.
- Igen. –nevetett. Karjaiba kapott, és már lent is voltunk a nappaliba.
- Gratulálok. –ugrott fel Alice. Megölelt, de elég nehézkesen, mivel még mindig Em karjaiban voltam.
- Drágám, letennél. –mosolyogtam rá.
- Nem. Többet nem eresztelek. –mondta dacosan. Egy csókot nyomtam ajkaira.
- Kérlek. –csókoltam meg újra.
- Hát jó. –sóhajtott fel, és letett.
- Végre a saját lábaimon állhatok. –nevettem.
- Miért? A karjaim nem megfelelők? –kérdezte tettetett sértődöttséggel az édes arcán.
- Az a legjobb hely a világon. De, tudod, azért vannak a lábaim, hogy használjam őket. –mosolyogtam.
- Ha már abbahagytátok, megmutathatnád. –ujjongott Alice, mire felé nyújtottam a bal kezemet, és a gyémántokon újra megcsillant a fény. –Ez csodálatos. Na, Emmett, végre egyszer valamit nem szúrtál el. –csodálta Alice a gyűrűt. Emmett mögém lépett, és átkarolt.
- Nem csak ezt az egyet. –nyomott egy csókot a nyakamra.
- Gratulálok. –ugrált mellém Jenny és Bella.
- Köszönöm. –mosolyogtam.
Miután mindenki –Esme kivételével- gratulált, leültünk a nappaliba.
- Esme. Mi újság otthon? –tettem fel én a kérdést, ezzel megtörve a csendet.
- Rosalie és Andrew rendezkedik. Carlisle pedig mellettük áll. Tudtam, hogy Carlisle-nak a szíve mélyén mindig Rose volt a kedvenc. De reménykedtem, hogy nem így van. –mosolygott halványan, és keserűen Esme.
- Jajj, Anya. –öleltem meg.
- Gratulálok. –ölelt vissza.
- Köszönöm. –engedtem el, és egy puszi társaságában visszaültem a helyemre.
- Akkor most négyen vagytok egy család. –horkant fel Ed.
- Nem. Ők hárman egy család. Én szívesebben tartoznék ide. –válaszolta halkan Esme.
- Akkor miért nem jössz ide? –tette fel a kérdést Chriss. –Miért nem költözöl ide Anya?
- Nem lehet. Te is tudod. –mondta anya.
- Lehet. Rosalie ki akarta túrni Bridget-et, miközben megcsalt. –emelte fel a hangját dühösen Em. Beleültem az ölébe, és a fejem a vállára hajtottam.
- Meg kell értened. Ő még a család tagja. Carlisle szereti, visszavette. Így nekünk is el kell fogadnunk. –mosolyogtam rá.
- Én nem akarom, és nem is fogom elfogadni. –mondta dacosan Em.
- Akaratos Kismaci. –nevettem.
- Én is vele vagyok. –szólalt fel Jasper, Chriss és Jenny egyszerre.
- Nekünk meg megvan a véleményünk. –mondta Bella és Alice.
- Én pedig hallom a gondolataid. De Bridzs, ez nem lesz jó így. Ki akart túrni a családból. Ami sikerült is neki, csakhogy valaki ráébresztett minket az igazságra. Ha Petric nem lenne, lehet, hogy magányosan kóborolnál, vagy épp a Volturinál ölnél embert–Edward. Mint mindig, most is az érveket keresi.
- Edward. Figyelj. Én nem így gondolom. Mindenkinek vannak hibái, és gondjai. Meg sem próbáltunk ismerkedni ezzel a Rosalie-val. Egy esélyt kaphatna. –mondtam diplomatikusan.
- Huhh, mennyire szeretlek. –ölelt magához Em.
- Én is, de most miért? –nevettem.
- Az a kis diplomatikus éned. –mosolyogott.
- Ohh, hát nekem az is van. De visszatérve a témára, hogy viselkedik mostanság Rosalie? –fordultam Esme felé.
- Élvezi a helyzetet. Azt, hogy szétbontotta a családot, és hogy Carlisle mellette áll. –morgott Esme. –És vissza akarja venni a Cullen nevet. –Erre a mondatra mindenkiből erőteljes morgás tört ki.
- Még van pofája ezt kérni? –tajtékzott Emmett.
- Elmegyünk, és megbeszéljük velük. –mondtam, miután leállítottam Em-t.
- Akkor indulás. –termett mindenki kint.
Bezártam az ajtót. Belekaroltam Emmett-be, és nekiálltunk futni a ház felé. Úgy tíz perc alatt ott voltunk. Nyugodtan léptem be a házba. Teljesen más volt, mint amikor ideköltöztünk. Rosalie levette a személyes dolgainkat, csak azokat tette ki, ami neki tetszettek.
- Nem is akarom látni a hálómat. –morogtam.
- Ne is. Rémes. –mondta Esme. –Ahogy mindegyikőtöké. Raktárként használja.

- Na ne. –nyavalygott Alice, de persze teljesen megértettük. Hisz ezt mind ő tervezte.
- Rosalie. –kiáltotta el magát Esme.
- Igen? –jött le a lépcsőn egy nagyon vékony hálóingben. A fiúk elfordították a fejüket, kivéve Emmett. Ő állta Rosalie pillantását, miközben hátulról átkarolt. – Ezek mit keresnek itt?
- Ohh, ha jól tudom ez még a mi házunk is. –mondtam ki az egyik érvet.
- És bármikor visszajöhetünk. –folytatta Alice.
- Annak ellenére, hogy Carlisle melletted áll, mi még nem tekintünk a családunk részének. –mondta Bella.
- És ez ellen nem tehetsz semmi. –folytatta Jenny.
- Nem csak te, de senki sem. –helyesbített Chriss.
- És nem, Rosalie. Ilyenekre még gondolnod sem kell. Arra, hogy Emmett visszavesz? Chhh. –válaszolt a gondolataira Ed. Erre egy erőteljes morgás hagyta el a szám.
- Mi van, talán ő jobb, mint én? –kérdezte Rosalie Emmett-től.
- Igen.

- Azt kétlem. Nálam senki sem jobb az ágyban. –jelentette ki magabiztosan.
- Kurva. –csúszott ki a számon.
- Tudod, Rosalie. Bridget-tel nem csak a szex-re megyünk. Nem csak abból áll egy kapcsolat, vagyis immár jegyesség. –mosolygott rám.
- Eljegyezted ezt a kis… -mondta, de Ed belevágott a szavába.
- Ki ne mond, vagy megbánod. –morogta.
- Ha ki mondom mi lesz? –húzta fel a szemöldökét.
- Talán széttépünk. Tudod Rosalie, nem is értem, hogy tekinthettelek testvéremnek. Te sosem leszel a családunk olyan jó, és önzetlen tagja, mint Bridzs. –mondta Jaz.

- Köszi Iker. –mosolyogtam rá.
- Bármikor.
- Ohh, mily megható. –mondta gúnyosan Rosalie.
- Végül is, nem hozzád jöttünk. –mondtam, és leültem a kanapéra, Em ölébe. Így tett mellettem mindenki, kivéve Esme.
- Ohh, megnyugtat a tudat. –futott fel Rose a szobájába.
- Tényleg, nálatok mi volt? –fordultam a fiúk felé.

- A kis dobozkák? Üresek voltak. Nem akartuk, hogy feltűnő legyen, hogy csak Emmett-nél van. –mosolygott Edward.
- Cseles. –nevettem.
- Mit vártál egy vámpírtól? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Jaz.
- Nem is tudom. –mosolyogtam, közben hallottam, ahogy Carlisle autója befordul az útra, és a ház felé száguld.
- Mielőtt elmegyünk, összepakolok pár cuccot. –mondtam Esme-nek.
- Nem maradnátok? –kérdezte esedezve.
- Nem. Már ebben a három percben is összevesztünk. Bele kell törődni. Nem tudunk egymással egy házban tartózkodni. –magyarázta Emmett.
- Igaza van. És akkor ti még a gondolatait sem hallottátok. –mondta Edward.
- Miután beszéltünk Carlisle-val, megyünk vissza. –mondta Alice.
A fekete autó leparkolt a ház előtt, és belőle egy nyugodt vámpír szállt ki, és sietett be a házba. Mi csak nyugodtan ültünk a kanapén. Letette a táskáját, a kabátját a fogasra, és leült közénk.
- Örülök, hogy láthatlak titeket. –mosolygott.
- Mi ilyen helyzetben kicsit sem. –mondta Jasper.
- Miért jöttetek? –kérdezte értetlenül.
- Összepakolunk. Eredetileg észhez akartunk téríteni, de mint látom, ez lehetetlen. –mondtam gyorsan.
- Rosalie a lányom, ahogy ti is a gyerekeim vagytok.
- Rosalie megvolt nélkülünk durván két évig. –morgott Alice.
- Alice? Mióta lettél te is ilyen ítélkező?
- Azóta, amióta Rosalie kitúrt a családból, és ezt te észre sem veszed. –kiabálta.
- Sajnálom. –hagyta el Carlisle száját ez az egyetlen szó.
- Sajnálhatod is. Menjünk pakolni. –pattant ki Alice Jaz öléből, és futott fel az emeletre, a régi szobájába, mi pedig utána.
- Nyugalom Alice. –öleltem meg.
- Megnyugodtam. Menjetek ti is pakolni. Tessék. –adott át pár dobozt.
- Köszi. –mondta Bella, és kisietett a szobából.
- Tudod, hogy lesz jobb is. –mondtam neki, közben az ajtó felé indultam.
- Én nem hiszem. –dörmögte, és a gardróbjába vetette magát.
Én átmentem a szobámba, amiben szinte mozdulni sem lehetett. Dobozok mindenhol. Morogtam egy sort, és elpakoltam, hogy el tudjak jutni a gardróbhoz. Ahogy beléptem újabb furcsaság tárult a szemem elé, és szinte robbantam volna. A ruháim eltűntek, ahogy Emmett-é is.
- Rosalie! –ordítottam el magam, és hallatszott a hangomon, hogy nagyon dühös vagyok. Az ajtómban termett mindenki, Emmett beljebb is lépett. –Ide sem mered tolni a pofádat? –őrjöngtem. Kitörtem az ablakot, és kiugrottam. Közben egy cifrát káromkodtam, és futottam. Tárcsáztam Petric számát, és kihangosítottam. Közben egy óriásit ordítottam, és pár fa is bánta. Még jó pár fát elhajítottam, és akkor hallottam, hogy Petric beszél a telefonba.
- Bridget! Bridget! Jól vagy? Mi van ott? Válaszolj!
- Egy pillanat. –mondtam gyorsan, majd a kezemben lévő fát is elhajítottam.
- Mi van ott? Mi történt? –kérdezte aggodalmasan.
- Rosalie. –morogtam a telefonba.
- Mit csinált? –indulatos hangja csak úgy csengett a telefonba.
- Kitúrt minket. Carlisle mellette áll, mi pedig költöztünk. –hadartam el.
- Hogy mi? Még is sikerült neki? –döbbent meg.
- Igen. És épp most jöttem vissza összepakolni, és minden cuccom eltűnt. Azért hívtalak, hogy lenyugodjak. –mondtam egyre halkabban.
- Te is tudod, hogy bármikor hívhatsz. Ha rajtam múlna, most mennék hozzád. De megvisel az alfaság. –hallatszott a hangján, hogy mosolyog.
- Alfaság? Sikerült? –sikítottam a telefonba.
- A dobhártyám Drágám. Kilyukasztod a dobhártyám. Amúgy igen. Matt átadta, mert egyre kevesebbet találkozott a tesóddal. –nevetett.
- Ohh, értem. És veled mi újság? –kérdeztem.
- Milyen téren?
- Bevésődés, ilyesmik? –nevettem.
- Ohh, semmi. –mondta egy kicsit rosszabb kedven.
- Ne aggódj. Majd te is találsz valakit. –bíztattam.
- Remélem. Várjunk csak, amikor azt mondtad, hogy az a kis…nem is tudok rá megfelelő szót. Tehát, mindent eltüntetett? - Igen. Csak azt nem, ami eredetileg magammal vittem. Tehát minden emlékem.
- Akkor a képeink meg a medál megvan? - Meg. –nevettem. –Azt mindig magammal viszem. Az ilyen emlékeket tartalmazó dobozt tettem el legelőször. –nyugtattam meg.
- Huhh. –fújta ki a levegőt. –Már kezdtem aggódni.
- Nem kell. Viszont most leteszlek. Sok a dolog. Először is megnyúzom azt a kis szajhát. –morogtam.
- Ohh, ha ott lennék segítenék. De gondolom nem vársz egy napot. –nevetett.
- Nem. Na, szia. Gratulálok még egyszer az alfasághoz. Ohh, el is felejtettem. Találd ki, mi díszeleg immár a kezemen. –nevettem.
- Karmolás? –találgatott.
- Nem talált. A gyűrűsujjam felé keresgélj.
- Eljegyeztek. –mondta egyszerűen.
- Nem is örülsz?
- Dehogynem. –nevetett. –Gratulálok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar menyasszony leszel. –nevetett.
- Én sem. Most viszont tényleg leteszem. Vigyázz magadra. Puszi.
- Ja, nekem is tűznöm kell. Járőrözés. Pussz. –tette le a telefont.
Eldobtam még pár fát, majd az eldobáltakat egy helyre hoztam. Viccesen nézhettem ki. Egy fákat rakosgató vámpír. Ez van…
Meghallottam pár léptet mögülem, és a szél az illatot is felém sodorta.
- Sziasztok. –köszöntem vidáman.

- Már nem vagy dühös? –kérdezte Alice.
- Nem. Petric mindig képes jobb kedvre deríteni. –mosolyogtam.
- Most mit csinált? –karolt át Em.
- Alfa lett. Alfa lett. Alfa lett. - ugráltam karjai között.
- Ez nagyon jó hír. –nevetett Bella.
- Ugye. Szerintem is. –mosolyogtam.
- A ruháidat kidobta. –mondta Jaz fájdalmas képet vágva. –Ahogy mindegyikünkét.
Becsuktam a szemem, és próbáltam megnyugodni. Egyhelyben, mozdulatlanul álltam. Egyenletesen vettem a levegőt, majd futásnak eredtem. Mindenki utánam, Edward beért, és lefogott. Vergődtem a karjaiban, ki akartam szabadulni, és máglyára vetni azt a szemetet. Emmett elém lépett, és átkarol, közben Jasper nyugtatott. Leültem, és összekuporodtam.
- Tudjátok, nem az bánt, hogy a ruhákat kidobta, hanem az, hogy Carlisle jobban szereti őt, mint minket. Amikor hogy átverte? –dörmögtem a farmeromba. Elkezdett rezegni a zsebem. SMS.
”Ne aggódj. Minden rendbe jön. Nyugodj meg. Pusz: Petric”
 Ha jobb kedvem lett volna, lehet, hogy egy mosoly lett volna az arcomon. De ebben a helyzetben…
- Gyere. Menjünk. –húzott fel Em, a karjaiba kapott, és rohant a régi otthonunk felé.
Esme bent ült, Carlisle-val együtt. Ahogy megláttak, felpattantak. Em leült velem a kanapéra, én pedig vállába rejtettem az arcom.
- Mi történt? –simogatta meg a hátam Esme. Hálásan mosolyogtam rá, majd újra elrejtettem arcomat.
- Szerintem csak körülnézel, és választ kapsz minden kérdésedre. –mondta Em.
- Igaz. –bólintott Anya.
- Mi a baj Lányom? –tette fel a kérdést Carlisle. A megszólítás kiütötte a biztosítékot.
- Bridget ne! –mondta Jasper és Edward.
- Lányom? Lányom? Hogy mersz még mindig annak hívni? Én, a lányod? Azt már elrontottad, amikor Rosalie-t visszafogadtad! Ne hívj még egyszer annak, mert nem vagyok az! –kiabáltam az arcába, és elrohantam. Egyenesen haza. Fél óra alatt otthon voltam, és leültem a kanapéra.
Tíz perc múlva a többiek is jöttek, és letelepedtek mellém. Nem szólaltak meg.

Díj

Immár megkaptam a 2.díjamat :D Köszönöm Dorcy-nak :D (L) (L)
A "Farkas a holdnak" vagyis az "Állati jó író" díjat Dorcynak köszönhetem :D

3 dolog magamról:
 - Suliundoritisz 4ever :D
 - Kedvenc állataim a kutyák, azokon belűl is a nagytestűek :D
 - Imádom Dorcy-t :D ;)

Azért álltam neki írni, mert egyszer csak ez a történet kipattant a fejemből. Amikor nekiálltam írni, nagyon megtetszett ez az egész.
Sok bíztatás és unszolgatás hatására rávettem magam, hogy megnyissam a blogot.
Mennyire szeretek írni??
     -Ezt szerintem nem lehet elmondani, hogy mennyire :D
                        Maradjunk annyiba, hogy NAGYOOOOOON :D

Más élet- 32. fejezet

32. fejezet
(Bridget)

Nem hittem volna, hogy ők már ma jönnek suliba.
- Azt hittem, hogy legalább kipakolnak…- morogta Jasper.
- Menjünk órára. –mondtam gyorsan. Elköszöntünk a többiektől, és bementünk a terembe.
- Miért jöttek? –kérdeztem. –Miért kell mindig, mindent elrontania?
- Természetében van, hogy keresztbe tegyen másoknak. –mondta gyorsan Emmett.
Még beszélgettünk, amikor csengettek, és a tanár belépett.
- Jó reggelt mindenkinek. Ma újabb két új tanuló jött. –hadarta le, és belépett Rosalie és Andrew. Adrew egy szőkés hajú, vékonyabb testalkatú, és alacsonyabb Em-nél. Persze, Rosalie felvette az elbűvölő formáját.
- Sziasztok! Én Rosalie Fier vagyok, ő pedig Andrew Dailes. –mosolygott.
- Örülök. Üljetek le. –mondta a tanár, és már csak előttünk volt üres hely. Így odajöttek, és leültek. Mindenki persze őket nézte. Hallottam pár füttyentést is, és apró bókokat. Mindjárt elhányom magam. Persze csak képletesen, hisz nem menne.
Az óra nagyon lassan, unalmasan, és kiakasztóan telt. Az előttünk ülő páros sokszor bújtak össze, és sugdolóztak.
- Végre kicsengettek. –álltam fel a rövid csengőszó után.
- Menjünk. –álltak fel a körülöttem, vagyis jobb és bal oldalamon ülő két vámpírfiú.
- Alice vár minket. –mondtam, mikor megéreztem illatát.
- Nem csak ő. –nevetett Jasper.
- Mindenki kint van. –mosolygott Emmett.
- Akkor ne várassuk meg őket. –fogtam meg Em kezét, és mentem ki. Kint tényleg mindenki ott volt.
- Esme itt volt, és beszélni akar velünk. Üzente gondolatban. –mondta Edward köszönés helyett.
- Neked is szia Edward. Igen, eljöhetsz velünk vásárolni délután. –mosolyogtam.
- Ez az. –mosolygott Alice.
- Oké. De többször nem. És Esme látni akar minket éjszaka, úgy hogy jelenésünk van. –mondta Bella. –Ed mondta órán.
- Rendben. –válaszolta Jaz, közben elmosolyodott.
- Ohh, vásárlás délután. –nevettem.
- Jó. –morogtak a fiúk.
- De nem Alice módra. –mosolyogtam.
- Miért? –kérdezte a manó.
- Azért, manókám, mert most nem akarok egy vagyont elkölteni ruhákra. –nevettem.
- Jó. –szomorodott el.
- Ezt lebeszéltük. –mosolygott Jenny. –Irány órára. –mosolyogott.
- És, mi volt? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Bella.
- Kivel? –értetlenkedtem.
- Na, ne csináld. Rosalie...- suttogta az utolsó szót.
- Majd otthon megbeszéljük. –mondtam egy műmosoly kíséretében.
- Ne is próbáld meg. –mondta egyszerre mindenki.
- Mit? –kérdeztem meglepődve.
- A műmosolyt. –nevettek.
- Ismerünk ennyire. –folytatták.
- Hát jó. –mosolyogtam, közben elindultam a terem felé.
- A kocsinál találkozunk. Az utolsó két órátok elmarad. –kiabált utánunk Alice.
- Köszi Alice. –válaszoltuk kánonba.
Beléptünk a terembe, és a legújabb álom vámpírpár már ott nyalták, falták egymást. Elfintorodtam, és leültem. Utánam ültek a többiek is, és leültek, egy-egy furcsa arckifejezés társaságában. A csengetés után –ami a terembe lépésünk után úgy két perccel volt. –a tanár gyorsan bejött, és bejelentette, hogy dolgozatot írunk. Mi gyorsan végeztünk vele, és míg a többiek még nagyban írtak, mi halkan beszélgettünk.
Tíz perc múlva nekiállta elmagyarázni a történelem anyagot, és még szép, hogy jó pár részt rosszul mondott, vagy összekevert. Én ilyenkor csak megforgattam a szemem, és magamban kijavítottam.
Amikor kicsengettek, a tanár még benntartott minket vagy öt percig. Amikor végre kiléphettünk a teremből, elindultunk a menza felé. Mindenki bent volt már. Leültünk az asztalunkhoz, és néztük, ahogy Rosalie és Andrew bevonul, és leülnek egy asztalhoz, ahonnan mindenki azonnal elment.
- Na, hánykor indulunk? –kérdezte Alice.
- Mintha nem tudnád. –mosolyogtam.
- De, tudom, és a következő óra után egyszerre. –mosolygott.
- Ezt megbeszéltük. Legyen mindenki a kocsinál, mert a végén ezek ketten megtámadnak. –nevetett Edward.
- Ha, ha, ha. –mondtam unottan.
- Jól van na, Kicsim, úgyis tudod, hogy viccelt. –ölelt át mosolyogva Emmett.
- Tudom, de ma nem vagyok kapható ilyen viccekre. –morogtam.
- Nyugi. –komorodott el Em.
- Rosalie csinálja a fejét gondolatban. –suttogta Ed.
- Mit mond már megint? –kérdezte Jenny.
- Azt, hogy milyen jó Em nélkül. –suttogta Ed, erre egy morgás hagyta el a torkom. –Hogy nem lóg állandóan a nyakán, hogy bármikor lefeküdhet bárkivel, mert Andrew, mindig mindent megenged neki. Mindig mindent megtehet. Meg azt zagyválja, hogy milyen jó lelkű, hogy milyen jóképű, hogy milyen jó az ágyban. –fejezte be Edward homlokráncolva. Még jobban morogtam, már készültem felállni, de Em az ölébe ültetett, és átkarolt, így lenyugtatva.
- Mit képzel magáról ez a ribanc? –kérdeztem egész hangosan, mire a közelünkben ülők felénk fordultak. –Ha ennyire el van telve a vadi új pasijától, akkor miért nem azzal foglalkozik? –háborodtam fel.
- Nincs más dolga. –adta meg a lehetséges választ Jasper.
- Vagy még mindig érez valamit Em iránt. –folytatta Chriss.
- Vagy éppen irigy rád. –mondta Bella.
- Ja, persze. Már csak az kéne. –horkantam fel.
- Bármi megtörténhet. Én, ha nő lennék, irigy lennék rád. –nevetett Emmett.
- Hülye. –mosolyogtam.
- Hát, nem változik. –állt fel Alice.
- Hova, hova? –kérdezte Ed.
- Mint ha nem tudnád. –nevetett Alice, és a fejére koppintott.
- Megyek én is. –mondtam gyorsan. –Nem kívánatos személyek vannak egy légtérben velem.
- Oks. –lépett ki az ajtón Alice.
- Figyelj, venni kell egy estélyit Jenny-nek is, és már láttam. – mosolygott.
- Oks. De, az esküvőre nem kell ruhát venni? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Hát…kéne…- mondta lassan, elhomályosult tekintettel.
- Mond, Alice, mit láttál. –mosolyogtam.
- Semmi jót. –morogta.
- Mi a baj megint? –kérdeztem.
- Emmett kiabál Rosalie-val, úgy fél perc múlva. –kerekedtek ki a szemei. Berohantam az épületbe, Emmett ölébe ugorva.
- Nyugi, Kicsim, nyugi. –simogattam az arcát, mire értetlenül nézett.
- Hmm?
- Csak figyelj rám. Rendben? –kérdeztem mélyen a szemeibe nézve.
- Miért? Mi van? –kérdezte gyorsan.
- Csak figyelj rám. –simogattam az arcát.
„Tehát, Emmett és Bridget összeillenek. Mind a ketten ugyan olyan hülyék, és flúgosak. Sőt, Emmett még az ágyban sem jó. Bridget-ről ne is beszéljünk. Olyan hülye, hogy az már fáj.”  - Hallatszott Rosalie hangja, amint az asztaltársaságának. –vagy öt embernek. –mondja, egyéb hasonló dolgok közepette. Emmett azonnal elkezdett morogni, és ha nem lettem volna az ölébe, már Rosalie nyakát szorongatná.
- Emmett. Nyugi. Mi is így érzünk. Nyugodj meg kérlek –mondta Jasper.
- Menjünk. –morogta Ed.
- Oké. –álltam fel, és fogtam meg Em kezét egyszerre. Morogva állt fel, és ballagott utánam. Kimentünk a kocsikhoz, és beültünk. Mi, Emmettel Jasper, és Alice társaságát élveztük.
- Megnyúzom ezt a csajt. –morogtam.
- Segítünk. –mondták a többiek egyszerre.
- Az jó lesz. –mosolyogtam rájuk halványan.
- Miért jött vissza? –kérdezte becsukott szemmel, és hátrahajtott fejjel, halkan Emmett.
- Nem tudom. –dőltem a mellkasának, és átöleltem a hasát.
- Megkeseríti az életünket. –morogta Alice.
- És én még a testvéremnek mondtam. –indított Jasper.
- Hová megyünk? –kérdeztem gyorsan.
- Lógunk. Egy óra ide vagy oda. Majd kiírom magunkat. Kitűnően hamisítok. –mosolygott.
- Oké. Majd megtaníthatnál. –mondtam, közben kinéztem az ablakon. Csak néztem, néztem, és gondolkodtam. Emmett a fejem búbjára nyomott egy csókot, és még éreztem jeges leheletét a hajamon. Elmosolyodtam, és nyomtam egy puszit a mellkasára.
- Légyszi, ne a kocsiba. – nyavalygott Jasper.
- Pofa be! –mondtuk egyszerre Emmett-el, és elnevettük magunkat.
- Jól van na…
- Azt ne mond, hogy ti nem szoktátok csinálni. –vigyorgott Em.
- Öhm…- dadogta Jaz.
- Jasper. Előttünk megnyílhattok. Úgysem mondjuk másnak. –mosolyogtam szelíden, és mikor Em tiltakozni akart a titoktartás miatt, jól hasba könyököltem.
- Hát, mostanában nem igen…tudod…ahhoz el kellene mennünk, mert Jasper ereje elszabadul akkor, és az senkinek sem lenne valami jó. –mosolygott Alice. Emmett bele akart szólni, de egy újabb könyökmozdulat, és el is hallgatott.
- Értem. Hát, hétvégére menjetek el. –válaszoltam.
- Jasper? –nézett rá Alice.
- Oké. Tőlem mehetünk. –mosolygott.
- Mondjuk visszamehettek a régi házba. –adtam a tanácsokat.
- A régi szobába, a régi helyen, a régi környezetbe, a régi érzelmek, a túlfűtött Jasper. –nevetett Emmett. –Nagyon jó összeállítás. – újabb hasba könyöklés, és újra csend.
- Szerintem az a jó összeállítás, hogy te csendben vagy, mi pedig dumálunk. –vigyorogtam Kedvesemre pimaszul.
- Na, tehát, akkor hétvégén megyünk. –nevetett Alice.
- Oké, de csak egy táskával mehettek, ketten. –mondtam, teljesen komoly arckifejezéssel.
- MIII? –sikított Alice.
- Ezt vártam. –nevettem.
- Ez teljességgel képtelenség. Ki van zárva. –mondta gyorsan, és akaratosan.
- Akkor ez lefújva. Vagy egy táska, vagy egy sem. –mosolyogtam.
- Oké. –fújtatott.
- Ezt megbeszéltük. –mosolygott Jaz.
- Mi van, Jaz? Rég volt már? Várod mi? –nevetett Emmett.
- Emmett, még nem kaptál eleget a picike pocidra? –kérdeztem, közben gyerekesen gügyögtem is neki.
- Megéri a fájdalmat. Ezt nem lehet kihagyni. –vigyorgott kajánul.
- Hülyeee. –nevettem.
- Beismerem. –mosolygott.
- Na, ti aztán fel tudjátok vidítani az embert. Vagyis ebben az esetben vámpírt. –nevettem, közben hálás pillantást küldtem feléjük.
- Inkább fel tudjuk vidítani egymást. –mosolygott Jaz.
- Akkor az. –mosolyogtam.
- Mikor megyünk vásárolni? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Alice.
- Most. A többiek majd utánunk jönnek. –ajánlottam a lehetőséget.
- Oké. Akkor Jasper, itt balra. –mondta felvidulva, és bepörögve Alice.
- Felhívom a többieket. –mosolyogtam, közben előkotortam Em farzsebéből a mobilját, mivel az enyém a táskámban van, az meg a csomagtartóban. Amikor Em észrevette, hogy mit csinálok, kajánul elvigyorodott.
- Mi van, Baby, nem bírod kivárni amíg hazaérünk? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Hát…Megvaaan! –lengettem meg a telefont. Már tárcsáztam is Bells számát.
- Szia Em.
- Szia Bella. Most kivételesen nem Em, hanem Bridget, de remélem nekem is örülsz. –nevettem a telefonba.
- Ohh, bocsi. Hol vagytok? Mi már itthon vagyunk. - Mi pedig most fogunk leparkolni a plázába. Gyertek oda.
- Indulunk. Szia. –majd belecuppantott a telefonba, és letette.
Kiszálltunk a kocsiból, és beindultunk a plázába. Emmett keze a derekamon volt, míg Alice és Jasper összekulcsolt kézzel haladt előre. Többen megnéztek minket, mire beértünk az épületbe. És még csak akkor jött a rosszabb rész. Mindenki megállt, és többeknek a szívverése meglódult.
- Ohh, ezt sosem fogom megszokni. –nevettem.
- Nem is kell. –mosolygott Em, közben egy csókot nyomott az ajtaimra.
- Em, inkább ne provokálj, mert a végén még beráncigállak a WC-be, és leteperlek. –nevettem elbűvölően.
- Na, hogyan is gondolod a provokálást? –kérdezte felhúzott szemöldökkel, pimaszul.
- Á, inkább menjünk. –mosolyogtam.
- Először veszünk nekik valami öltönyszerűséget. –húzott minket Alice a bolt felé.
- Rendben, de én szeretnék valami kocsit is magamnak. –nevettem.
- Jó. Majd a végén. –mosolygott a manó.
- Huhh…asszem ez húzós menet lesz. –nevettem.
- Szerintem is. –mondta Jaz és Em kánonba.
- Na, gyertek. Ja, és el se kezdjetek nyavalyogni. Úgy is az lesz, amit én akarok. –mondta dacosan az előttünk táncoló ruhabolond.
- Gyerünk. –mondtam gyorsan, és besiettem szorosan Alice mögött a boltba.
- Öltönyök, nyakkendők, szmokingok, cipők, ingek. –mutatott végig Alice a sorokon.
- Munkára. Alice, tiéd Jaz, majd én keresek Em-nek. –nevettem, közben elhúztam Emmett-et az öltönyök felé.
- Összeöltözünk? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Majd meglátjuk, hogy mit tehetek. De az fix, hogy te a ruhámat a bálig nem fogod látni. –mosolyogtam rá bájosan, közben leakasztottam egy fehér, egy szürke, és egy fekete öltönyt.
- Ezt mind? –biggyesztette le alsó ajkát.
- Igen. Irány. Adok be inget és nyakkendőt is. Ja, és ne feledd. Esküvőre is veszünk.
Elsiettem az ingekhez, és mivel már elterveztem, hogy milyen ruhát veszek az esküvőre, tudom, hogy melyik öltönyt vesszük meg biztosra. Leakasztottam egy halványlila inget, és egy árnyalattal sötétebb lila nyakkendőt. Azt úgy sem veszi fel, de azért legyen. Majd leakasztottam egy fehér inget, és nyakkendőt, majd beadtam őket Emnek.
- Először a fehér öltönyt vedd fel, a lila dolgokkal. –adtam ki az utasítást.
Fél perc múlva egy teljesen más, elegáns Emmett lépett elém.
- Meg kell mondjam…nagyon…elegáns. Egész jó. Ezt elvisszük esküvőre. Öltözz. –löktem vissza a fülkébe.
- Most mit? –szólt ki.
- Rád bízom. Az lesz rajtad a bálon, úgyhogy sok szerencsét. Ebbe nem szólok bele. –nevettem.
- Jó ötlet ez? –lépett mellém Edward, kezében két öltönnyel.
- Felpróbáltad már? –kérdeztem.
- Mindenki megvan már, csak Em hiányzik. –mosolygott.
- Nem hiányzik. –lépett ki egy fekete öltönyben, aminek egy fehér, pontosabban egy kicsit vajszínű mellénye volt.
- Nagyon jó. Ezt is visszük. Most öltözz. Még nekünk is van dolgunk. –mosolyogtam.
Fél perc múlva fizettünk, és mentünk a női bolt felé, be az estélyi ruhák felé.
- Először Jenny-nek veszünk a bálra. Fiúk, menjetek a dolgotokra. –adta ki az utasítást Alice.
- Mondjuk nézzetek nekem kocsit. –mosolyogtam rájuk.
- Megyünk is. –siettek ki a boltból.
- Na, Jenny, milyen ruhára gondoltál? –kérdezte Bella.
- Vörösre, és szépre. Egyenes szárúra, de mégsem tapadósra. Alice? –sorolta, majd kérdezte Jenny.
- Hozom. –mondta a Manó, majd elsietett. Fél perc múlva egy ruhával tért vissza.
- Ez az? –kérdeztem.
- Tökéletes. –mosolygott Jenny, és futott felpróbálni.
Öt perc múlva már mi is a ruhákat válogattuk, miután Jennyn kitűnően állt a ruha.
  Én kerestem magamnak egy olyat, amit elképzeltem. Lila, a derekán egy fehér masnival. Pánt nélküli, az alján gyűrött, a földig ér.
  Alice egy piros, egészen egyszerű darabot választott, amin a has részen volt egy nagyon szép csat. A szoknya egészen leért a földig, és teljesen egyenes volt.
  Bella egy halványkék, szinte lilás árnyalatú földet súroló ruhát választott. A ruha alja egy kissé terebélyesedett, egyenes volt. A mell alatt egy sötétebb szalag húzódott, és a mell része fehér volt.
  Jenny egy rózsaszín hosszú ruhát választott. Kívül egy fátyolos anyag takarta, amit a dereka felett egy rózsa fogott össze.
  Esme-nek is választottunk egyet, mivel Alice látta, hogy ezt szeretné megvenni. Az a hosszú szoknya is pánt nélküli volt, és sötétbarna színű. A mell alatt volt egy krémszínű szalag, ami masniba végződött. Volt rajta egy alsó szoknya, ami ugyanolyan színű volt, mint a mell alatti szalag. A felső szoknya gyűrött volt, és egy kicsit kisebb, mint az alsó.
Kerestünk magunknak hozzájuk illő kiegészítőket is, és fizettünk.
Ahogy kiléptünk a boltból a fiúk előttünk álltak, egy-egy dolgot tartva a kezükben...