32. fejezet
(Bridget)
Nem hittem volna, hogy ők már ma jönnek suliba.
- Azt hittem, hogy legalább kipakolnak…- morogta Jasper.
- Menjünk órára. –mondtam gyorsan. Elköszöntünk a többiektől, és bementünk a terembe.
- Miért jöttek? –kérdeztem. –Miért kell mindig, mindent elrontania?
- Természetében van, hogy keresztbe tegyen másoknak. –mondta gyorsan Emmett.
Még beszélgettünk, amikor csengettek, és a tanár belépett.
- Jó reggelt mindenkinek. Ma újabb két új tanuló jött. –hadarta le, és belépett Rosalie és Andrew. Adrew egy szőkés hajú, vékonyabb testalkatú, és alacsonyabb Em-nél. Persze, Rosalie felvette az elbűvölő formáját.
- Sziasztok! Én Rosalie Fier vagyok, ő pedig Andrew Dailes. –mosolygott.
- Örülök. Üljetek le. –mondta a tanár, és már csak előttünk volt üres hely. Így odajöttek, és leültek. Mindenki persze őket nézte. Hallottam pár füttyentést is, és apró bókokat. Mindjárt elhányom magam. Persze csak képletesen, hisz nem menne.
Az óra nagyon lassan, unalmasan, és kiakasztóan telt. Az előttünk ülő páros sokszor bújtak össze, és sugdolóztak.
- Végre kicsengettek. –álltam fel a rövid csengőszó után.
- Menjünk. –álltak fel a körülöttem, vagyis jobb és bal oldalamon ülő két vámpírfiú.
- Alice vár minket. –mondtam, mikor megéreztem illatát.
- Nem csak ő. –nevetett Jasper.
- Mindenki kint van. –mosolygott Emmett.
- Akkor ne várassuk meg őket. –fogtam meg Em kezét, és mentem ki. Kint tényleg mindenki ott volt.
- Esme itt volt, és beszélni akar velünk. Üzente gondolatban. –mondta Edward köszönés helyett.
- Neked is szia Edward. Igen, eljöhetsz velünk vásárolni délután. –mosolyogtam.
- Ez az. –mosolygott Alice.
- Oké. De többször nem. És Esme látni akar minket éjszaka, úgy hogy jelenésünk van. –mondta Bella. –Ed mondta órán.
- Rendben. –válaszolta Jaz, közben elmosolyodott.
- Ohh, vásárlás délután. –nevettem.
- Jó. –morogtak a fiúk.
- De nem Alice módra. –mosolyogtam.
- Miért? –kérdezte a manó.
- Azért, manókám, mert most nem akarok egy vagyont elkölteni ruhákra. –nevettem.
- Jó. –szomorodott el.
- Ezt lebeszéltük. –mosolygott Jenny. –Irány órára. –mosolyogott.
- És, mi volt? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Bella.
- Kivel? –értetlenkedtem.
- Na, ne csináld. Rosalie...- suttogta az utolsó szót.
- Majd otthon megbeszéljük. –mondtam egy műmosoly kíséretében.
- Ne is próbáld meg. –mondta egyszerre mindenki.
- Mit? –kérdeztem meglepődve.
- A műmosolyt. –nevettek.
- Ismerünk ennyire. –folytatták.
- Hát jó. –mosolyogtam, közben elindultam a terem felé.
- A kocsinál találkozunk. Az utolsó két órátok elmarad. –kiabált utánunk Alice.
- Köszi Alice. –válaszoltuk kánonba.
Beléptünk a terembe, és a legújabb álom vámpírpár már ott nyalták, falták egymást. Elfintorodtam, és leültem. Utánam ültek a többiek is, és leültek, egy-egy furcsa arckifejezés társaságában. A csengetés után –ami a terembe lépésünk után úgy két perccel volt. –a tanár gyorsan bejött, és bejelentette, hogy dolgozatot írunk. Mi gyorsan végeztünk vele, és míg a többiek még nagyban írtak, mi halkan beszélgettünk.
Tíz perc múlva nekiállta elmagyarázni a történelem anyagot, és még szép, hogy jó pár részt rosszul mondott, vagy összekevert. Én ilyenkor csak megforgattam a szemem, és magamban kijavítottam.
Amikor kicsengettek, a tanár még benntartott minket vagy öt percig. Amikor végre kiléphettünk a teremből, elindultunk a menza felé. Mindenki bent volt már. Leültünk az asztalunkhoz, és néztük, ahogy Rosalie és Andrew bevonul, és leülnek egy asztalhoz, ahonnan mindenki azonnal elment.
- Na, hánykor indulunk? –kérdezte Alice.
- Mintha nem tudnád. –mosolyogtam.
- De, tudom, és a következő óra után egyszerre. –mosolygott.
- Ezt megbeszéltük. Legyen mindenki a kocsinál, mert a végén ezek ketten megtámadnak. –nevetett Edward.
- Ha, ha, ha. –mondtam unottan.
- Jól van na, Kicsim, úgyis tudod, hogy viccelt. –ölelt át mosolyogva Emmett.
- Tudom, de ma nem vagyok kapható ilyen viccekre. –morogtam.
- Nyugi. –komorodott el Em.
- Rosalie csinálja a fejét gondolatban. –suttogta Ed.
- Mit mond már megint? –kérdezte Jenny.
- Azt, hogy milyen jó Em nélkül. –suttogta Ed, erre egy morgás hagyta el a torkom. –Hogy nem lóg állandóan a nyakán, hogy bármikor lefeküdhet bárkivel, mert Andrew, mindig mindent megenged neki. Mindig mindent megtehet. Meg azt zagyválja, hogy milyen jó lelkű, hogy milyen jóképű, hogy milyen jó az ágyban. –fejezte be Edward homlokráncolva. Még jobban morogtam, már készültem felállni, de Em az ölébe ültetett, és átkarolt, így lenyugtatva.
- Mit képzel magáról ez a ribanc? –kérdeztem egész hangosan, mire a közelünkben ülők felénk fordultak. –Ha ennyire el van telve a vadi új pasijától, akkor miért nem azzal foglalkozik? –háborodtam fel.
- Nincs más dolga. –adta meg a lehetséges választ Jasper.
- Vagy még mindig érez valamit Em iránt. –folytatta Chriss.
- Vagy éppen irigy rád. –mondta Bella.
- Ja, persze. Már csak az kéne. –horkantam fel.
- Bármi megtörténhet. Én, ha nő lennék, irigy lennék rád. –nevetett Emmett.
- Hülye. –mosolyogtam.
- Hát, nem változik. –állt fel Alice.
- Hova, hova? –kérdezte Ed.
- Mint ha nem tudnád. –nevetett Alice, és a fejére koppintott.
- Megyek én is. –mondtam gyorsan. –Nem kívánatos személyek vannak egy légtérben velem.
- Oks. –lépett ki az ajtón Alice.
- Figyelj, venni kell egy estélyit Jenny-nek is, és már láttam. – mosolygott.
- Oks. De, az esküvőre nem kell ruhát venni? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Hát…kéne…- mondta lassan, elhomályosult tekintettel.
- Mond, Alice, mit láttál. –mosolyogtam.
- Semmi jót. –morogta.
- Mi a baj megint? –kérdeztem.
- Emmett kiabál Rosalie-val, úgy fél perc múlva. –kerekedtek ki a szemei. Berohantam az épületbe, Emmett ölébe ugorva.
- Nyugi, Kicsim, nyugi. –simogattam az arcát, mire értetlenül nézett.
- Hmm?
- Csak figyelj rám. Rendben? –kérdeztem mélyen a szemeibe nézve.
- Miért? Mi van? –kérdezte gyorsan.
- Csak figyelj rám. –simogattam az arcát.
„Tehát, Emmett és Bridget összeillenek. Mind a ketten ugyan olyan hülyék, és flúgosak. Sőt, Emmett még az ágyban sem jó. Bridget-ről ne is beszéljünk. Olyan hülye, hogy az már fáj.” - Hallatszott Rosalie hangja, amint az asztaltársaságának. –vagy öt embernek. –mondja, egyéb hasonló dolgok közepette. Emmett azonnal elkezdett morogni, és ha nem lettem volna az ölébe, már Rosalie nyakát szorongatná.
- Emmett. Nyugi. Mi is így érzünk. Nyugodj meg kérlek –mondta Jasper.
- Menjünk. –morogta Ed.
- Oké. –álltam fel, és fogtam meg Em kezét egyszerre. Morogva állt fel, és ballagott utánam. Kimentünk a kocsikhoz, és beültünk. Mi, Emmettel Jasper, és Alice társaságát élveztük.
- Megnyúzom ezt a csajt. –morogtam.
- Segítünk. –mondták a többiek egyszerre.
- Az jó lesz. –mosolyogtam rájuk halványan.
- Miért jött vissza? –kérdezte becsukott szemmel, és hátrahajtott fejjel, halkan Emmett.
- Nem tudom. –dőltem a mellkasának, és átöleltem a hasát.
- Megkeseríti az életünket. –morogta Alice.
- És én még a testvéremnek mondtam. –indított Jasper.
- Hová megyünk? –kérdeztem gyorsan.
- Lógunk. Egy óra ide vagy oda. Majd kiírom magunkat. Kitűnően hamisítok. –mosolygott.
- Oké. Majd megtaníthatnál. –mondtam, közben kinéztem az ablakon. Csak néztem, néztem, és gondolkodtam. Emmett a fejem búbjára nyomott egy csókot, és még éreztem jeges leheletét a hajamon. Elmosolyodtam, és nyomtam egy puszit a mellkasára.
- Légyszi, ne a kocsiba. – nyavalygott Jasper.
- Pofa be! –mondtuk egyszerre Emmett-el, és elnevettük magunkat.
- Jól van na…
- Azt ne mond, hogy ti nem szoktátok csinálni. –vigyorgott Em.
- Öhm…- dadogta Jaz.
- Jasper. Előttünk megnyílhattok. Úgysem mondjuk másnak. –mosolyogtam szelíden, és mikor Em tiltakozni akart a titoktartás miatt, jól hasba könyököltem.
- Hát, mostanában nem igen…tudod…ahhoz el kellene mennünk, mert Jasper ereje elszabadul akkor, és az senkinek sem lenne valami jó. –mosolygott Alice. Emmett bele akart szólni, de egy újabb könyökmozdulat, és el is hallgatott.
- Értem. Hát, hétvégére menjetek el. –válaszoltam.
- Jasper? –nézett rá Alice.
- Oké. Tőlem mehetünk. –mosolygott.
- Mondjuk visszamehettek a régi házba. –adtam a tanácsokat.
- A régi szobába, a régi helyen, a régi környezetbe, a régi érzelmek, a túlfűtött Jasper. –nevetett Emmett. –Nagyon jó összeállítás. – újabb hasba könyöklés, és újra csend.
- Szerintem az a jó összeállítás, hogy te csendben vagy, mi pedig dumálunk. –vigyorogtam Kedvesemre pimaszul.
- Na, tehát, akkor hétvégén megyünk. –nevetett Alice.
- Oké, de csak egy táskával mehettek, ketten. –mondtam, teljesen komoly arckifejezéssel.
- MIII? –sikított Alice.
- Ezt vártam. –nevettem.
- Ez teljességgel képtelenség. Ki van zárva. –mondta gyorsan, és akaratosan.
- Akkor ez lefújva. Vagy egy táska, vagy egy sem. –mosolyogtam.
- Oké. –fújtatott.
- Ezt megbeszéltük. –mosolygott Jaz.
- Mi van, Jaz? Rég volt már? Várod mi? –nevetett Emmett.
- Emmett, még nem kaptál eleget a picike pocidra? –kérdeztem, közben gyerekesen gügyögtem is neki.
- Megéri a fájdalmat. Ezt nem lehet kihagyni. –vigyorgott kajánul.
- Hülyeee. –nevettem.
- Beismerem. –mosolygott.
- Na, ti aztán fel tudjátok vidítani az embert. Vagyis ebben az esetben vámpírt. –nevettem, közben hálás pillantást küldtem feléjük.
- Inkább fel tudjuk vidítani egymást. –mosolygott Jaz.
- Akkor az. –mosolyogtam.
- Mikor megyünk vásárolni? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Alice.
- Most. A többiek majd utánunk jönnek. –ajánlottam a lehetőséget.
- Oké. Akkor Jasper, itt balra. –mondta felvidulva, és bepörögve Alice.
- Felhívom a többieket. –mosolyogtam, közben előkotortam Em farzsebéből a mobilját, mivel az enyém a táskámban van, az meg a csomagtartóban. Amikor Em észrevette, hogy mit csinálok, kajánul elvigyorodott.
- Mi van, Baby, nem bírod kivárni amíg hazaérünk? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Hát…Megvaaan! –lengettem meg a telefont. Már tárcsáztam is Bells számát.
- Szia Em.
- Szia Bella. Most kivételesen nem Em, hanem Bridget, de remélem nekem is örülsz. –nevettem a telefonba.
- Ohh, bocsi. Hol vagytok? Mi már itthon vagyunk. - Mi pedig most fogunk leparkolni a plázába. Gyertek oda.
- Indulunk. Szia. –majd belecuppantott a telefonba, és letette.
Kiszálltunk a kocsiból, és beindultunk a plázába. Emmett keze a derekamon volt, míg Alice és Jasper összekulcsolt kézzel haladt előre. Többen megnéztek minket, mire beértünk az épületbe. És még csak akkor jött a rosszabb rész. Mindenki megállt, és többeknek a szívverése meglódult.
- Ohh, ezt sosem fogom megszokni. –nevettem.
- Nem is kell. –mosolygott Em, közben egy csókot nyomott az ajtaimra.
- Em, inkább ne provokálj, mert a végén még beráncigállak a WC-be, és leteperlek. –nevettem elbűvölően.
- Na, hogyan is gondolod a provokálást? –kérdezte felhúzott szemöldökkel, pimaszul.
- Á, inkább menjünk. –mosolyogtam.
- Először veszünk nekik valami öltönyszerűséget. –húzott minket Alice a bolt felé.
- Rendben, de én szeretnék valami kocsit is magamnak. –nevettem.
- Jó. Majd a végén. –mosolygott a manó.
- Huhh…asszem ez húzós menet lesz. –nevettem.
- Szerintem is. –mondta Jaz és Em kánonba.
- Na, gyertek. Ja, és el se kezdjetek nyavalyogni. Úgy is az lesz, amit én akarok. –mondta dacosan az előttünk táncoló ruhabolond.
- Gyerünk. –mondtam gyorsan, és besiettem szorosan Alice mögött a boltba.
- Öltönyök, nyakkendők, szmokingok, cipők, ingek. –mutatott végig Alice a sorokon.
- Munkára. Alice, tiéd Jaz, majd én keresek Em-nek. –nevettem, közben elhúztam Emmett-et az öltönyök felé.
- Összeöltözünk? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Majd meglátjuk, hogy mit tehetek. De az fix, hogy te a ruhámat a bálig nem fogod látni. –mosolyogtam rá bájosan, közben leakasztottam egy fehér, egy szürke, és egy fekete öltönyt.
- Ezt mind? –biggyesztette le alsó ajkát.
- Igen. Irány. Adok be inget és nyakkendőt is. Ja, és ne feledd. Esküvőre is veszünk.
Elsiettem az ingekhez, és mivel már elterveztem, hogy milyen ruhát veszek az esküvőre, tudom, hogy melyik öltönyt vesszük meg biztosra. Leakasztottam egy halványlila inget, és egy árnyalattal sötétebb lila nyakkendőt. Azt úgy sem veszi fel, de azért legyen. Majd leakasztottam egy fehér inget, és nyakkendőt, majd beadtam őket Emnek.
- Először a fehér öltönyt vedd fel, a lila dolgokkal. –adtam ki az utasítást.
Fél perc múlva egy teljesen más, elegáns Emmett lépett elém.
- Meg kell mondjam…nagyon…elegáns. Egész jó. Ezt elvisszük esküvőre. Öltözz. –löktem vissza a fülkébe.
- Most mit? –szólt ki.
- Rád bízom. Az lesz rajtad a bálon, úgyhogy sok szerencsét. Ebbe nem szólok bele. –nevettem.
- Jó ötlet ez? –lépett mellém Edward, kezében két öltönnyel.
- Felpróbáltad már? –kérdeztem.
- Mindenki megvan már, csak Em hiányzik. –mosolygott.
- Nem hiányzik. –lépett ki egy fekete öltönyben, aminek egy fehér, pontosabban egy kicsit vajszínű mellénye volt.
- Nagyon jó. Ezt is visszük. Most öltözz. Még nekünk is van dolgunk. –mosolyogtam.
Fél perc múlva fizettünk, és mentünk a női bolt felé, be az estélyi ruhák felé.
- Először Jenny-nek veszünk a bálra. Fiúk, menjetek a dolgotokra. –adta ki az utasítást Alice.
- Mondjuk nézzetek nekem kocsit. –mosolyogtam rájuk.
- Megyünk is. –siettek ki a boltból.
- Na, Jenny, milyen ruhára gondoltál? –kérdezte Bella.
- Vörösre, és szépre. Egyenes szárúra, de mégsem tapadósra. Alice? –sorolta, majd kérdezte Jenny.
- Hozom. –mondta a Manó, majd elsietett. Fél perc múlva egy ruhával tért vissza.
- Ez az? –kérdeztem.
- Tökéletes. –mosolygott Jenny, és futott felpróbálni.
Öt perc múlva már mi is a ruhákat válogattuk, miután Jennyn kitűnően állt a ruha.
Én kerestem magamnak egy olyat, amit elképzeltem. Lila, a derekán egy fehér masnival. Pánt nélküli, az alján gyűrött, a földig ér.
Alice egy piros, egészen egyszerű darabot választott, amin a has részen volt egy nagyon szép csat. A szoknya egészen leért a földig, és teljesen egyenes volt.
Bella egy halványkék, szinte lilás árnyalatú földet súroló ruhát választott. A ruha alja egy kissé terebélyesedett, egyenes volt. A mell alatt egy sötétebb szalag húzódott, és a mell része fehér volt.
Jenny egy rózsaszín hosszú ruhát választott. Kívül egy fátyolos anyag takarta, amit a dereka felett egy rózsa fogott össze.
Esme-nek is választottunk egyet, mivel Alice látta, hogy ezt szeretné megvenni. Az a hosszú szoknya is pánt nélküli volt, és sötétbarna színű. A mell alatt volt egy krémszínű szalag, ami masniba végződött. Volt rajta egy alsó szoknya, ami ugyanolyan színű volt, mint a mell alatti szalag. A felső szoknya gyűrött volt, és egy kicsit kisebb, mint az alsó.
Kerestünk magunknak hozzájuk illő kiegészítőket is, és fizettünk.
Ahogy kiléptünk a boltból a fiúk előttünk álltak, egy-egy dolgot tartva a kezükben...
(Bridget)
Nem hittem volna, hogy ők már ma jönnek suliba.
- Azt hittem, hogy legalább kipakolnak…- morogta Jasper.
- Menjünk órára. –mondtam gyorsan. Elköszöntünk a többiektől, és bementünk a terembe.
- Miért jöttek? –kérdeztem. –Miért kell mindig, mindent elrontania?
- Természetében van, hogy keresztbe tegyen másoknak. –mondta gyorsan Emmett.
Még beszélgettünk, amikor csengettek, és a tanár belépett.
- Jó reggelt mindenkinek. Ma újabb két új tanuló jött. –hadarta le, és belépett Rosalie és Andrew. Adrew egy szőkés hajú, vékonyabb testalkatú, és alacsonyabb Em-nél. Persze, Rosalie felvette az elbűvölő formáját.
- Sziasztok! Én Rosalie Fier vagyok, ő pedig Andrew Dailes. –mosolygott.
- Örülök. Üljetek le. –mondta a tanár, és már csak előttünk volt üres hely. Így odajöttek, és leültek. Mindenki persze őket nézte. Hallottam pár füttyentést is, és apró bókokat. Mindjárt elhányom magam. Persze csak képletesen, hisz nem menne.
Az óra nagyon lassan, unalmasan, és kiakasztóan telt. Az előttünk ülő páros sokszor bújtak össze, és sugdolóztak.
- Végre kicsengettek. –álltam fel a rövid csengőszó után.
- Menjünk. –álltak fel a körülöttem, vagyis jobb és bal oldalamon ülő két vámpírfiú.
- Alice vár minket. –mondtam, mikor megéreztem illatát.
- Nem csak ő. –nevetett Jasper.
- Mindenki kint van. –mosolygott Emmett.
- Akkor ne várassuk meg őket. –fogtam meg Em kezét, és mentem ki. Kint tényleg mindenki ott volt.
- Esme itt volt, és beszélni akar velünk. Üzente gondolatban. –mondta Edward köszönés helyett.
- Neked is szia Edward. Igen, eljöhetsz velünk vásárolni délután. –mosolyogtam.
- Ez az. –mosolygott Alice.
- Oké. De többször nem. És Esme látni akar minket éjszaka, úgy hogy jelenésünk van. –mondta Bella. –Ed mondta órán.
- Rendben. –válaszolta Jaz, közben elmosolyodott.
- Ohh, vásárlás délután. –nevettem.
- Jó. –morogtak a fiúk.
- De nem Alice módra. –mosolyogtam.
- Miért? –kérdezte a manó.
- Azért, manókám, mert most nem akarok egy vagyont elkölteni ruhákra. –nevettem.
- Jó. –szomorodott el.
- Ezt lebeszéltük. –mosolygott Jenny. –Irány órára. –mosolyogott.
- És, mi volt? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Bella.
- Kivel? –értetlenkedtem.
- Na, ne csináld. Rosalie...- suttogta az utolsó szót.
- Majd otthon megbeszéljük. –mondtam egy műmosoly kíséretében.
- Ne is próbáld meg. –mondta egyszerre mindenki.
- Mit? –kérdeztem meglepődve.
- A műmosolyt. –nevettek.
- Ismerünk ennyire. –folytatták.
- Hát jó. –mosolyogtam, közben elindultam a terem felé.
- A kocsinál találkozunk. Az utolsó két órátok elmarad. –kiabált utánunk Alice.
- Köszi Alice. –válaszoltuk kánonba.
Beléptünk a terembe, és a legújabb álom vámpírpár már ott nyalták, falták egymást. Elfintorodtam, és leültem. Utánam ültek a többiek is, és leültek, egy-egy furcsa arckifejezés társaságában. A csengetés után –ami a terembe lépésünk után úgy két perccel volt. –a tanár gyorsan bejött, és bejelentette, hogy dolgozatot írunk. Mi gyorsan végeztünk vele, és míg a többiek még nagyban írtak, mi halkan beszélgettünk.
Tíz perc múlva nekiállta elmagyarázni a történelem anyagot, és még szép, hogy jó pár részt rosszul mondott, vagy összekevert. Én ilyenkor csak megforgattam a szemem, és magamban kijavítottam.
Amikor kicsengettek, a tanár még benntartott minket vagy öt percig. Amikor végre kiléphettünk a teremből, elindultunk a menza felé. Mindenki bent volt már. Leültünk az asztalunkhoz, és néztük, ahogy Rosalie és Andrew bevonul, és leülnek egy asztalhoz, ahonnan mindenki azonnal elment.
- Na, hánykor indulunk? –kérdezte Alice.
- Mintha nem tudnád. –mosolyogtam.
- De, tudom, és a következő óra után egyszerre. –mosolygott.
- Ezt megbeszéltük. Legyen mindenki a kocsinál, mert a végén ezek ketten megtámadnak. –nevetett Edward.
- Ha, ha, ha. –mondtam unottan.
- Jól van na, Kicsim, úgyis tudod, hogy viccelt. –ölelt át mosolyogva Emmett.
- Tudom, de ma nem vagyok kapható ilyen viccekre. –morogtam.
- Nyugi. –komorodott el Em.
- Rosalie csinálja a fejét gondolatban. –suttogta Ed.
- Mit mond már megint? –kérdezte Jenny.
- Azt, hogy milyen jó Em nélkül. –suttogta Ed, erre egy morgás hagyta el a torkom. –Hogy nem lóg állandóan a nyakán, hogy bármikor lefeküdhet bárkivel, mert Andrew, mindig mindent megenged neki. Mindig mindent megtehet. Meg azt zagyválja, hogy milyen jó lelkű, hogy milyen jóképű, hogy milyen jó az ágyban. –fejezte be Edward homlokráncolva. Még jobban morogtam, már készültem felállni, de Em az ölébe ültetett, és átkarolt, így lenyugtatva.
- Mit képzel magáról ez a ribanc? –kérdeztem egész hangosan, mire a közelünkben ülők felénk fordultak. –Ha ennyire el van telve a vadi új pasijától, akkor miért nem azzal foglalkozik? –háborodtam fel.
- Nincs más dolga. –adta meg a lehetséges választ Jasper.
- Vagy még mindig érez valamit Em iránt. –folytatta Chriss.
- Vagy éppen irigy rád. –mondta Bella.
- Ja, persze. Már csak az kéne. –horkantam fel.
- Bármi megtörténhet. Én, ha nő lennék, irigy lennék rád. –nevetett Emmett.
- Hülye. –mosolyogtam.
- Hát, nem változik. –állt fel Alice.
- Hova, hova? –kérdezte Ed.
- Mint ha nem tudnád. –nevetett Alice, és a fejére koppintott.
- Megyek én is. –mondtam gyorsan. –Nem kívánatos személyek vannak egy légtérben velem.
- Oks. –lépett ki az ajtón Alice.
- Figyelj, venni kell egy estélyit Jenny-nek is, és már láttam. – mosolygott.
- Oks. De, az esküvőre nem kell ruhát venni? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Hát…kéne…- mondta lassan, elhomályosult tekintettel.
- Mond, Alice, mit láttál. –mosolyogtam.
- Semmi jót. –morogta.
- Mi a baj megint? –kérdeztem.
- Emmett kiabál Rosalie-val, úgy fél perc múlva. –kerekedtek ki a szemei. Berohantam az épületbe, Emmett ölébe ugorva.
- Nyugi, Kicsim, nyugi. –simogattam az arcát, mire értetlenül nézett.
- Hmm?
- Csak figyelj rám. Rendben? –kérdeztem mélyen a szemeibe nézve.
- Miért? Mi van? –kérdezte gyorsan.
- Csak figyelj rám. –simogattam az arcát.
„Tehát, Emmett és Bridget összeillenek. Mind a ketten ugyan olyan hülyék, és flúgosak. Sőt, Emmett még az ágyban sem jó. Bridget-ről ne is beszéljünk. Olyan hülye, hogy az már fáj.” - Hallatszott Rosalie hangja, amint az asztaltársaságának. –vagy öt embernek. –mondja, egyéb hasonló dolgok közepette. Emmett azonnal elkezdett morogni, és ha nem lettem volna az ölébe, már Rosalie nyakát szorongatná.
- Emmett. Nyugi. Mi is így érzünk. Nyugodj meg kérlek –mondta Jasper.
- Menjünk. –morogta Ed.
- Oké. –álltam fel, és fogtam meg Em kezét egyszerre. Morogva állt fel, és ballagott utánam. Kimentünk a kocsikhoz, és beültünk. Mi, Emmettel Jasper, és Alice társaságát élveztük.
- Megnyúzom ezt a csajt. –morogtam.
- Segítünk. –mondták a többiek egyszerre.
- Az jó lesz. –mosolyogtam rájuk halványan.
- Miért jött vissza? –kérdezte becsukott szemmel, és hátrahajtott fejjel, halkan Emmett.
- Nem tudom. –dőltem a mellkasának, és átöleltem a hasát.
- Megkeseríti az életünket. –morogta Alice.
- És én még a testvéremnek mondtam. –indított Jasper.
- Hová megyünk? –kérdeztem gyorsan.
- Lógunk. Egy óra ide vagy oda. Majd kiírom magunkat. Kitűnően hamisítok. –mosolygott.
- Oké. Majd megtaníthatnál. –mondtam, közben kinéztem az ablakon. Csak néztem, néztem, és gondolkodtam. Emmett a fejem búbjára nyomott egy csókot, és még éreztem jeges leheletét a hajamon. Elmosolyodtam, és nyomtam egy puszit a mellkasára.
- Légyszi, ne a kocsiba. – nyavalygott Jasper.
- Pofa be! –mondtuk egyszerre Emmett-el, és elnevettük magunkat.
- Jól van na…
- Azt ne mond, hogy ti nem szoktátok csinálni. –vigyorgott Em.
- Öhm…- dadogta Jaz.
- Jasper. Előttünk megnyílhattok. Úgysem mondjuk másnak. –mosolyogtam szelíden, és mikor Em tiltakozni akart a titoktartás miatt, jól hasba könyököltem.
- Hát, mostanában nem igen…tudod…ahhoz el kellene mennünk, mert Jasper ereje elszabadul akkor, és az senkinek sem lenne valami jó. –mosolygott Alice. Emmett bele akart szólni, de egy újabb könyökmozdulat, és el is hallgatott.
- Értem. Hát, hétvégére menjetek el. –válaszoltam.
- Jasper? –nézett rá Alice.
- Oké. Tőlem mehetünk. –mosolygott.
- Mondjuk visszamehettek a régi házba. –adtam a tanácsokat.
- A régi szobába, a régi helyen, a régi környezetbe, a régi érzelmek, a túlfűtött Jasper. –nevetett Emmett. –Nagyon jó összeállítás. – újabb hasba könyöklés, és újra csend.
- Szerintem az a jó összeállítás, hogy te csendben vagy, mi pedig dumálunk. –vigyorogtam Kedvesemre pimaszul.
- Na, tehát, akkor hétvégén megyünk. –nevetett Alice.
- Oké, de csak egy táskával mehettek, ketten. –mondtam, teljesen komoly arckifejezéssel.
- MIII? –sikított Alice.
- Ezt vártam. –nevettem.
- Ez teljességgel képtelenség. Ki van zárva. –mondta gyorsan, és akaratosan.
- Akkor ez lefújva. Vagy egy táska, vagy egy sem. –mosolyogtam.
- Oké. –fújtatott.
- Ezt megbeszéltük. –mosolygott Jaz.
- Mi van, Jaz? Rég volt már? Várod mi? –nevetett Emmett.
- Emmett, még nem kaptál eleget a picike pocidra? –kérdeztem, közben gyerekesen gügyögtem is neki.
- Megéri a fájdalmat. Ezt nem lehet kihagyni. –vigyorgott kajánul.
- Hülyeee. –nevettem.
- Beismerem. –mosolygott.
- Na, ti aztán fel tudjátok vidítani az embert. Vagyis ebben az esetben vámpírt. –nevettem, közben hálás pillantást küldtem feléjük.
- Inkább fel tudjuk vidítani egymást. –mosolygott Jaz.
- Akkor az. –mosolyogtam.
- Mikor megyünk vásárolni? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Alice.
- Most. A többiek majd utánunk jönnek. –ajánlottam a lehetőséget.
- Oké. Akkor Jasper, itt balra. –mondta felvidulva, és bepörögve Alice.
- Felhívom a többieket. –mosolyogtam, közben előkotortam Em farzsebéből a mobilját, mivel az enyém a táskámban van, az meg a csomagtartóban. Amikor Em észrevette, hogy mit csinálok, kajánul elvigyorodott.
- Mi van, Baby, nem bírod kivárni amíg hazaérünk? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Hát…Megvaaan! –lengettem meg a telefont. Már tárcsáztam is Bells számát.
- Szia Em.
- Szia Bella. Most kivételesen nem Em, hanem Bridget, de remélem nekem is örülsz. –nevettem a telefonba.
- Ohh, bocsi. Hol vagytok? Mi már itthon vagyunk. - Mi pedig most fogunk leparkolni a plázába. Gyertek oda.
- Indulunk. Szia. –majd belecuppantott a telefonba, és letette.
Kiszálltunk a kocsiból, és beindultunk a plázába. Emmett keze a derekamon volt, míg Alice és Jasper összekulcsolt kézzel haladt előre. Többen megnéztek minket, mire beértünk az épületbe. És még csak akkor jött a rosszabb rész. Mindenki megállt, és többeknek a szívverése meglódult.
- Ohh, ezt sosem fogom megszokni. –nevettem.
- Nem is kell. –mosolygott Em, közben egy csókot nyomott az ajtaimra.
- Em, inkább ne provokálj, mert a végén még beráncigállak a WC-be, és leteperlek. –nevettem elbűvölően.
- Na, hogyan is gondolod a provokálást? –kérdezte felhúzott szemöldökkel, pimaszul.
- Á, inkább menjünk. –mosolyogtam.
- Először veszünk nekik valami öltönyszerűséget. –húzott minket Alice a bolt felé.
- Rendben, de én szeretnék valami kocsit is magamnak. –nevettem.
- Jó. Majd a végén. –mosolygott a manó.
- Huhh…asszem ez húzós menet lesz. –nevettem.
- Szerintem is. –mondta Jaz és Em kánonba.
- Na, gyertek. Ja, és el se kezdjetek nyavalyogni. Úgy is az lesz, amit én akarok. –mondta dacosan az előttünk táncoló ruhabolond.
- Gyerünk. –mondtam gyorsan, és besiettem szorosan Alice mögött a boltba.
- Öltönyök, nyakkendők, szmokingok, cipők, ingek. –mutatott végig Alice a sorokon.
- Munkára. Alice, tiéd Jaz, majd én keresek Em-nek. –nevettem, közben elhúztam Emmett-et az öltönyök felé.
- Összeöltözünk? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Majd meglátjuk, hogy mit tehetek. De az fix, hogy te a ruhámat a bálig nem fogod látni. –mosolyogtam rá bájosan, közben leakasztottam egy fehér, egy szürke, és egy fekete öltönyt.
- Ezt mind? –biggyesztette le alsó ajkát.
- Igen. Irány. Adok be inget és nyakkendőt is. Ja, és ne feledd. Esküvőre is veszünk.
Elsiettem az ingekhez, és mivel már elterveztem, hogy milyen ruhát veszek az esküvőre, tudom, hogy melyik öltönyt vesszük meg biztosra. Leakasztottam egy halványlila inget, és egy árnyalattal sötétebb lila nyakkendőt. Azt úgy sem veszi fel, de azért legyen. Majd leakasztottam egy fehér inget, és nyakkendőt, majd beadtam őket Emnek.
- Először a fehér öltönyt vedd fel, a lila dolgokkal. –adtam ki az utasítást.
Fél perc múlva egy teljesen más, elegáns Emmett lépett elém.
- Meg kell mondjam…nagyon…elegáns. Egész jó. Ezt elvisszük esküvőre. Öltözz. –löktem vissza a fülkébe.
- Most mit? –szólt ki.
- Rád bízom. Az lesz rajtad a bálon, úgyhogy sok szerencsét. Ebbe nem szólok bele. –nevettem.
- Jó ötlet ez? –lépett mellém Edward, kezében két öltönnyel.
- Felpróbáltad már? –kérdeztem.
- Mindenki megvan már, csak Em hiányzik. –mosolygott.
- Nem hiányzik. –lépett ki egy fekete öltönyben, aminek egy fehér, pontosabban egy kicsit vajszínű mellénye volt.
- Nagyon jó. Ezt is visszük. Most öltözz. Még nekünk is van dolgunk. –mosolyogtam.
Fél perc múlva fizettünk, és mentünk a női bolt felé, be az estélyi ruhák felé.
- Először Jenny-nek veszünk a bálra. Fiúk, menjetek a dolgotokra. –adta ki az utasítást Alice.
- Mondjuk nézzetek nekem kocsit. –mosolyogtam rájuk.
- Megyünk is. –siettek ki a boltból.
- Na, Jenny, milyen ruhára gondoltál? –kérdezte Bella.
- Vörösre, és szépre. Egyenes szárúra, de mégsem tapadósra. Alice? –sorolta, majd kérdezte Jenny.
- Hozom. –mondta a Manó, majd elsietett. Fél perc múlva egy ruhával tért vissza.
- Ez az? –kérdeztem.
- Tökéletes. –mosolygott Jenny, és futott felpróbálni.
Öt perc múlva már mi is a ruhákat válogattuk, miután Jennyn kitűnően állt a ruha.
Én kerestem magamnak egy olyat, amit elképzeltem. Lila, a derekán egy fehér masnival. Pánt nélküli, az alján gyűrött, a földig ér.
Alice egy piros, egészen egyszerű darabot választott, amin a has részen volt egy nagyon szép csat. A szoknya egészen leért a földig, és teljesen egyenes volt.
Bella egy halványkék, szinte lilás árnyalatú földet súroló ruhát választott. A ruha alja egy kissé terebélyesedett, egyenes volt. A mell alatt egy sötétebb szalag húzódott, és a mell része fehér volt.
Jenny egy rózsaszín hosszú ruhát választott. Kívül egy fátyolos anyag takarta, amit a dereka felett egy rózsa fogott össze.
Esme-nek is választottunk egyet, mivel Alice látta, hogy ezt szeretné megvenni. Az a hosszú szoknya is pánt nélküli volt, és sötétbarna színű. A mell alatt volt egy krémszínű szalag, ami masniba végződött. Volt rajta egy alsó szoknya, ami ugyanolyan színű volt, mint a mell alatti szalag. A felső szoknya gyűrött volt, és egy kicsit kisebb, mint az alsó.
Kerestünk magunknak hozzájuk illő kiegészítőket is, és fizettünk.
Ahogy kiléptünk a boltból a fiúk előttünk álltak, egy-egy dolgot tartva a kezükben...
