Tudtam én, hogy a három komit is össze tudjátok hozni ;) :D <3
Jó olvasást. Pussz
34. fejezet
(Bridget)
- Mit gondolt? –néztem Edwardra, megtörve a csendet.
- Egyetértett veled. –mondta halkan.
- És megbánta. –szólt közbe Jasper.
- Azzal aztán sokra megyek. –horkantam fel.
- Bridget. –lépett be Esme.
- Szia Anya. Hogy vagy? –kérdeztem unottan.
- Jól. Rosalie pakol. –ült le mellém.
- Hogy? –értetlenkedtem.
- Úgy, hogy megfogja a cuccait, dobozokba teszi, és elmegy. –magyarázta.
- Nem, nem így értettem. Elmegy?
- Igen. Carlisle belátta, hogy Rose őt is csak kihasználta. És ehhez te kellettél. Köszönöm. –ölelt meg.
- Nem kell semmit köszönni. Én szégyellem magam. –böktem ki.
- Gyere ide Kicsim. –tárta szét karjait Em, én pedig belevetettem magam.
- Sajnálom. –motyogtam a mellkasába.
- Semmi baj. Felviszlek. –suttogta, és már a szobában is voltunk, az ágyon.
- Miért is nem állítottatok meg? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Mert nem tudtunk. –csókolt meg.
- Beszélnem kell Esme-vel. És ha jól hallom itt van Carlisle is. –mondtam, kiugrottam karjaiból, le a lépcsőn, lehuppanva a kanapén az utolsó szabad helyre. Közben persze nevettem. Nem is értem, hogy lett ilyen jó kedvem hirtelen. Jasper.
- Na, Jasper. Menekülj. –mosolyogtam rá.
- Ohh, én csak jobb kedvre akartalak deríteni. –mosolyogott.
- Sikerült is. –ugrottam nevetve a nyakába, és elterült a padlón. Persze nevetett. Mint mindenki más is. –Na, jókedvem van? –nyomtam egy cuppanós puszit az arcára.
- Igen. Határozottan. És nem is kellek hozzá. –nevetett alattam, persze én a hasán ültem.
- Addig innen fel nem kelsz, amíg meg nem vallod bűneidet. –nevettem, és próbáltam komoly arckifejezést vágni.
- Mondom, úrnőm. Első bűnöm, hogy mindjárt leteperlek. –vigyorgott.
- Ohh, Jazz, azon már túl vagyunk. Le vagy teperve. –nevettem.
- Oké. Következő bűnöm, hogy kidoblak az ablakon. –mosolygott, és már repültem is. Szerencsére az ablak előtt egy centivel meg tudtam állni.
- Na, most menekülj. –ugrottam fel az ülő helyzetemből, és a nevető Jasper után vetettem magam.
- Kapj el,ha tudsz. –nevetett.
- Na, ezt nem úszod meg szárazon. –mosolyogtam. Elfutottam mellette, felkaptam, és beugrottam vele a közeli tóba. Mindezt egy másodperc alatt. –Mondtam én, hogy nem úszod meg szárazon. –mondtam, miután levegőn voltam.
- Na jó, rángassuk bele a többieket is. –nevetett.
- Nem elég, ha valaki ölébe ugrok? –kérdeztem.
- Na, majd meglátjuk. –mondta.
- Oké. Mindegyikünk megfog valakit. –mosolyogtam.
- Oké. –Ugrott ki a vízből, és szélsebes futásnak eredtünk.
Tíz másodperc alatt a házban voltunk, én felkaptam Bellát, és beugrottam vele a tóba. Én nevettem, de Bells sikolya elnyomta a hangom. Utánunk ugrott Jasper, kezében Alice-val, majd Emmett Jenny-vel. Aztán sorban mindenki más. Nevetve úsztunk a felszínre.
- Ezt te csináltad Jaz? –nyögtem ki nevetve.
- Mit? –nézett ártatlanul.
- Azt, hogy mindenki beugrott a vízbe, persze Esme-ék kivételéve. –magyaráztam nevetve.
- Ohh, egy kis jókedv bármire képes. –nevetett.
- Igaz. –másztam ki a vízből.
Miután mindenki nevetve jött ki a vízből, elmentünk, és átöltöztünk. Gyorsan felvettem egy farmer-póló összeállítást, és egy magas sarkú, majd lent is voltam. Esme és Carlisle a nappaliban ültek, és beszélgettek.
- Hello. –pattantam le melléjük, nyomomban Em-mel.
- Szia Bridget. Csak nem jó a kedved? –kérdezte Esme.
- Na, Anya. Mintha nem látnád rajtam. Szárnyalok. –nevettem. –Egyrészt mert eljegyeztek, másrészt mert Jasper jó hatással van rám .- mosolyogtam Szerelmem, és a kis hangulatváltoztató felé.
- Ohh, még nem is gratuláltam. –mosolygott Carlisle.
- Köszönjük. –ölelt át Emmett.
- Én köszönöm. –mondta komolyan az előttem ülő vámpírorvos.
- Mit? –értetlenkedtem.
- Azt, hogy felnyitottad a szemem. Azt, hogy ráébresztettél, hogy Rosalie csak kihasznált. –ölelt meg.
- Szívesen Apa. –mosolyogtam.
- Akkor végre visszamegyünk? –ugrott mellém Alice.
- Örülnék, ha visszajönnétek. –ölelte meg őt is Carlisle.
- Akkor megyünk. –ugrott a lépcső tetejére Bella. –Pakolni is kellene ám. –mosolygott. Karon ragadta Jenny-t, és felhúzta az emeletre.
- ÁÁÁ. Tényleg. Gyere Bridget. –ragadott karon Alice, és már a szobámban is voltam. Gyorsan összepakoltam, és már csak Emmett cuccait pakolásztam. Amikor végeztem, a négy bőrönddel a nappaliba teremtem.
- Hiányozni fog ez a ház. –sóhajtott Emmett.
- Megtartjuk. –kiabált le Alice.
- Akkor jó. –ölelt meg.
- Mi fog innen hiányozni? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel. De igazából tudtam a választ.
- Ohh…olyan nehéz ezt kitalálni? –csókolt meg.
- Nem. –nevetve csókoltam vissza.
Ekkor köhögést hallottam.
- Bocsi. –sóhajtottam fel.
- Semmi gond. –nevetett Carlisle.
- Indulás. –termett mellettem Alice.
- Oké. –mosolyogtam, és gyorsan bedobtam Em Jeep-jébe a cuccokat.
Beültem a kocsiba, és vártam a többieket. Em bepattant mellém, és már indított is. Összekulcsolt kezeinket a sebváltóra tette, és beszélni kezdett.
- Ugye tudod, hogy szeretlek? –mondta komolyan.
- Emmett. Tudom, hogy szeretsz. Én is téged. –mosolyogtam rá.
- Biztos, hogy szeretsz?
- Emmett. Mindennél jobban szeretlek.
(Bridget)
- Mit gondolt? –néztem Edwardra, megtörve a csendet.
- Egyetértett veled. –mondta halkan.
- És megbánta. –szólt közbe Jasper.
- Azzal aztán sokra megyek. –horkantam fel.
- Bridget. –lépett be Esme.
- Szia Anya. Hogy vagy? –kérdeztem unottan.
- Jól. Rosalie pakol. –ült le mellém.
- Hogy? –értetlenkedtem.
- Úgy, hogy megfogja a cuccait, dobozokba teszi, és elmegy. –magyarázta.
- Nem, nem így értettem. Elmegy?
- Igen. Carlisle belátta, hogy Rose őt is csak kihasználta. És ehhez te kellettél. Köszönöm. –ölelt meg.
- Nem kell semmit köszönni. Én szégyellem magam. –böktem ki.
- Gyere ide Kicsim. –tárta szét karjait Em, én pedig belevetettem magam.
- Sajnálom. –motyogtam a mellkasába.
- Semmi baj. Felviszlek. –suttogta, és már a szobában is voltunk, az ágyon.
- Miért is nem állítottatok meg? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Mert nem tudtunk. –csókolt meg.
- Beszélnem kell Esme-vel. És ha jól hallom itt van Carlisle is. –mondtam, kiugrottam karjaiból, le a lépcsőn, lehuppanva a kanapén az utolsó szabad helyre. Közben persze nevettem. Nem is értem, hogy lett ilyen jó kedvem hirtelen. Jasper.
- Na, Jasper. Menekülj. –mosolyogtam rá.
- Ohh, én csak jobb kedvre akartalak deríteni. –mosolyogott.
- Sikerült is. –ugrottam nevetve a nyakába, és elterült a padlón. Persze nevetett. Mint mindenki más is. –Na, jókedvem van? –nyomtam egy cuppanós puszit az arcára.
- Igen. Határozottan. És nem is kellek hozzá. –nevetett alattam, persze én a hasán ültem.
- Addig innen fel nem kelsz, amíg meg nem vallod bűneidet. –nevettem, és próbáltam komoly arckifejezést vágni.
- Mondom, úrnőm. Első bűnöm, hogy mindjárt leteperlek. –vigyorgott.
- Ohh, Jazz, azon már túl vagyunk. Le vagy teperve. –nevettem.
- Oké. Következő bűnöm, hogy kidoblak az ablakon. –mosolygott, és már repültem is. Szerencsére az ablak előtt egy centivel meg tudtam állni.
- Na, most menekülj. –ugrottam fel az ülő helyzetemből, és a nevető Jasper után vetettem magam.
- Kapj el,ha tudsz. –nevetett.
- Na, ezt nem úszod meg szárazon. –mosolyogtam. Elfutottam mellette, felkaptam, és beugrottam vele a közeli tóba. Mindezt egy másodperc alatt. –Mondtam én, hogy nem úszod meg szárazon. –mondtam, miután levegőn voltam.
- Na jó, rángassuk bele a többieket is. –nevetett.
- Nem elég, ha valaki ölébe ugrok? –kérdeztem.
- Na, majd meglátjuk. –mondta.
- Oké. Mindegyikünk megfog valakit. –mosolyogtam.
- Oké. –Ugrott ki a vízből, és szélsebes futásnak eredtünk.
Tíz másodperc alatt a házban voltunk, én felkaptam Bellát, és beugrottam vele a tóba. Én nevettem, de Bells sikolya elnyomta a hangom. Utánunk ugrott Jasper, kezében Alice-val, majd Emmett Jenny-vel. Aztán sorban mindenki más. Nevetve úsztunk a felszínre.
- Ezt te csináltad Jaz? –nyögtem ki nevetve.
- Mit? –nézett ártatlanul.
- Azt, hogy mindenki beugrott a vízbe, persze Esme-ék kivételéve. –magyaráztam nevetve.
- Ohh, egy kis jókedv bármire képes. –nevetett.
- Igaz. –másztam ki a vízből.
Miután mindenki nevetve jött ki a vízből, elmentünk, és átöltöztünk. Gyorsan felvettem egy farmer-póló összeállítást, és egy magas sarkú, majd lent is voltam. Esme és Carlisle a nappaliban ültek, és beszélgettek.
- Hello. –pattantam le melléjük, nyomomban Em-mel.
- Szia Bridget. Csak nem jó a kedved? –kérdezte Esme.
- Na, Anya. Mintha nem látnád rajtam. Szárnyalok. –nevettem. –Egyrészt mert eljegyeztek, másrészt mert Jasper jó hatással van rám .- mosolyogtam Szerelmem, és a kis hangulatváltoztató felé.
- Ohh, még nem is gratuláltam. –mosolygott Carlisle.
- Köszönjük. –ölelt át Emmett.
- Én köszönöm. –mondta komolyan az előttem ülő vámpírorvos.
- Mit? –értetlenkedtem.
- Azt, hogy felnyitottad a szemem. Azt, hogy ráébresztettél, hogy Rosalie csak kihasznált. –ölelt meg.
- Szívesen Apa. –mosolyogtam.
- Akkor végre visszamegyünk? –ugrott mellém Alice.
- Örülnék, ha visszajönnétek. –ölelte meg őt is Carlisle.
- Akkor megyünk. –ugrott a lépcső tetejére Bella. –Pakolni is kellene ám. –mosolygott. Karon ragadta Jenny-t, és felhúzta az emeletre.
- ÁÁÁ. Tényleg. Gyere Bridget. –ragadott karon Alice, és már a szobámban is voltam. Gyorsan összepakoltam, és már csak Emmett cuccait pakolásztam. Amikor végeztem, a négy bőrönddel a nappaliba teremtem.
- Hiányozni fog ez a ház. –sóhajtott Emmett.
- Megtartjuk. –kiabált le Alice.
- Akkor jó. –ölelt meg.
- Mi fog innen hiányozni? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel. De igazából tudtam a választ.
- Ohh…olyan nehéz ezt kitalálni? –csókolt meg.
- Nem. –nevetve csókoltam vissza.
Ekkor köhögést hallottam.
- Bocsi. –sóhajtottam fel.
- Semmi gond. –nevetett Carlisle.
- Indulás. –termett mellettem Alice.
- Oké. –mosolyogtam, és gyorsan bedobtam Em Jeep-jébe a cuccokat.
Beültem a kocsiba, és vártam a többieket. Em bepattant mellém, és már indított is. Összekulcsolt kezeinket a sebváltóra tette, és beszélni kezdett.
- Ugye tudod, hogy szeretlek? –mondta komolyan.
- Emmett. Tudom, hogy szeretsz. Én is téged. –mosolyogtam rá.
- Biztos, hogy szeretsz?
- Emmett. Mindennél jobban szeretlek.
- Biztos, hogy jól meggondoltad ezt az egészet? –mutatott a jegygyűrűre.
- Em. Mindennél, és mindenkinél jobban szeretlek. Sohasem kételkedtem a döntésemben. És akkor sem fordult meg a fejemben a nemleges válasz, amikor megkértél.
- Szeretlek. –csókolt meg.
- Én is. –suttogtam bele a csókunkba.
- Na, mielőtt még szétszedjük a drágámat, menjünk. –mosolyogott.
- Ki is a drágád? –húztam fel a szemöldököm.
- Ő itt. –simított végig a műszerfalon.
- Igen…- fordultam el sértődötten. Leállította a motort, és kifújta a levegőt.
- Bridget. –fordított maga felé. –Te nem a drágám vagy. –emelte fel a fejem, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. – Te az életem vagy. A szívem egy darabja. Tudod, amikor velem vagy, olyan, mintha meghalt szívem dobogna. –mondta komolyan. Fekete szemei csak úgy csillogtak.
- Sajnálom. –bújtam karjaiba.
- Nem kell sajnálnod. Semmi baj. –nyomott egy puszit a hajamba.
- Uhh, de nyafis egy vámpír vagyok. –bújtam ki a karjaiból. –Biztos akarsz te egy ilyen hisztis csajt?
- Ez nem kérdés. –mosolygott, és egy csókot nyomott számra. –Igen.
Indított, és pár perc múlva otthon is voltunk. Újra a házba. Behordtuk a cuccokat, és kipakoltam a táskákat az üres gardróbba.
- Nézd, kicsim. Mit találtam? –dobott le elém vagy tíz dobozt.
- Mi ez? –nyitottam ki az egyiket.
- Ruhák. Nem dobta ki, csak kitette őket. A garázsba vannak. –mosolyogott.
- Köszönöööm. –ugrottam a nyakába.
- Gondoltam, hogy örülni fogsz neki. –nevetett.
- Em. Mindennél, és mindenkinél jobban szeretlek. Sohasem kételkedtem a döntésemben. És akkor sem fordult meg a fejemben a nemleges válasz, amikor megkértél.
- Szeretlek. –csókolt meg.
- Én is. –suttogtam bele a csókunkba.
- Na, mielőtt még szétszedjük a drágámat, menjünk. –mosolyogott.
- Ki is a drágád? –húztam fel a szemöldököm.
- Ő itt. –simított végig a műszerfalon.
- Igen…- fordultam el sértődötten. Leállította a motort, és kifújta a levegőt.
- Bridget. –fordított maga felé. –Te nem a drágám vagy. –emelte fel a fejem, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. – Te az életem vagy. A szívem egy darabja. Tudod, amikor velem vagy, olyan, mintha meghalt szívem dobogna. –mondta komolyan. Fekete szemei csak úgy csillogtak.
- Sajnálom. –bújtam karjaiba.
- Nem kell sajnálnod. Semmi baj. –nyomott egy puszit a hajamba.
- Uhh, de nyafis egy vámpír vagyok. –bújtam ki a karjaiból. –Biztos akarsz te egy ilyen hisztis csajt?
- Ez nem kérdés. –mosolygott, és egy csókot nyomott számra. –Igen.
Indított, és pár perc múlva otthon is voltunk. Újra a házba. Behordtuk a cuccokat, és kipakoltam a táskákat az üres gardróbba.
- Nézd, kicsim. Mit találtam? –dobott le elém vagy tíz dobozt.
- Mi ez? –nyitottam ki az egyiket.
- Ruhák. Nem dobta ki, csak kitette őket. A garázsba vannak. –mosolyogott.
- Köszönöööm. –ugrottam a nyakába.
- Gondoltam, hogy örülni fogsz neki. –nevetett.
- Persze. Ezek a ruháink. Miért ne örülnék? –ugrottam a dobozok mellé, és betettem őket a gardróbba. Meg kéne kérnem Alice-t, hogy segítsen…
- Itt is vagyok. –termett mellettem vigyorogva. –Láttam, hogy meg akarsz kérni. De te is segíts nekem. Nekünk még több ruhánk van. –mosolyogott, és kezdte kipakolni az egyik óriási dobozt.
- Emmett, hozd fel a többit is. –utasította Alice.
- Igenis! –szalutált Em, és már ott sem volt.
Vámpír sebességgel kezdtük el pakolni a dobozokat. Amikor mindkettőnk végzett egyel, Emmett visszatért újabb tíz dobozzal.
- Nyugi, még van. –nevetett, majd újra elment.
Miután Em még felhozott jó pár dobozt, Alice-val, úgy egy óra alatt szépen bepakoltunk. Aztán átmentünk hozzájuk. Alice szobájában lépni sem lehetett. Mindenhol dobozok.
- Ugorjunk neki. –kaptam fel két dobozt, és táncoltam be a gardróbba.
Bepakoltam a rengeteg ruhát, amit a két doboz tartalmazott, és Alice-val felváltva hoztuk be a monstrum papírdobozokat. Vagy két órát pakoltunk, és persze beszélgettünk.
- Mikorra akarjátok az esküvőt? –tette fel azt a kérdést, aminél megakadtam.
- Még nem gondolkodtunk rajta. –mondtam az igazat.
- Miért? –döbbent le.
- Mert nem. Még friss ez az egész. Még csak ma jegyzett el. Vagyis nappal. Alice. Te mit gondolnál?
- Nem tudom. Magamnak egy hét alatt megszervezném az esküvőt.
- Mert te te vagy Alice. Én pedig én. Nekem még nem kell esküvő. –mosolyogtam.
- Értem. De…
- Semmi de. Alice. Majd ha megbeszéltük, úgyis látni fogod. –mosolyogtam.
- Jó. De most készülődjetek. Fél óra múlva suliba kell indulni. –vigyorgott.
- Rendbe. Összeöltözünk? –vigyorgott.
- Itt is vagyok. –termett mellettem vigyorogva. –Láttam, hogy meg akarsz kérni. De te is segíts nekem. Nekünk még több ruhánk van. –mosolyogott, és kezdte kipakolni az egyik óriási dobozt.
- Emmett, hozd fel a többit is. –utasította Alice.
- Igenis! –szalutált Em, és már ott sem volt.
Vámpír sebességgel kezdtük el pakolni a dobozokat. Amikor mindkettőnk végzett egyel, Emmett visszatért újabb tíz dobozzal.
- Nyugi, még van. –nevetett, majd újra elment.
Miután Em még felhozott jó pár dobozt, Alice-val, úgy egy óra alatt szépen bepakoltunk. Aztán átmentünk hozzájuk. Alice szobájában lépni sem lehetett. Mindenhol dobozok.
- Ugorjunk neki. –kaptam fel két dobozt, és táncoltam be a gardróbba.
Bepakoltam a rengeteg ruhát, amit a két doboz tartalmazott, és Alice-val felváltva hoztuk be a monstrum papírdobozokat. Vagy két órát pakoltunk, és persze beszélgettünk.
- Mikorra akarjátok az esküvőt? –tette fel azt a kérdést, aminél megakadtam.
- Még nem gondolkodtunk rajta. –mondtam az igazat.
- Miért? –döbbent le.
- Mert nem. Még friss ez az egész. Még csak ma jegyzett el. Vagyis nappal. Alice. Te mit gondolnál?
- Nem tudom. Magamnak egy hét alatt megszervezném az esküvőt.
- Mert te te vagy Alice. Én pedig én. Nekem még nem kell esküvő. –mosolyogtam.
- Értem. De…
- Semmi de. Alice. Majd ha megbeszéltük, úgyis látni fogod. –mosolyogtam.
- Jó. De most készülődjetek. Fél óra múlva suliba kell indulni. –vigyorgott.
- Rendbe. Összeöltözünk? –vigyorgott.
- Oké. Neked is van egy olyan felsőd, ami tapadós, hosszított, és neked zöld. –nevettem.
- Neked meg Rózsaszín. És ugyan az a minta van rajta. Várjunk csak. Miért nem azt vesszük fel, amit csináltattunk? –ajánlotta.
- Jó. Megyek is. Fekete farmer? –szóltam vissza.
- Neked fekete, nekem fehér. Magas sarkúval. Neked fehér, nekem fekete. –vetette bele magát a ruharengetegbe.
Átmentem a szobámba, és előkerestem a felsőt, amin Alice és az én képem van. Nekem fehér van, Alice-nak pedig fekete. Gyorsan magamra kapkodtam őket, összepakoltam a táskámba, és lementem a nappaliba. Már mindenki lent volt, csak Alice nem. Fél perc múlva ő is lejött, és megforgott előttem.
- Megfelel? –nevetett.
- Minta nem tudnád a választ. Hát persze, hogy megfelel. –forgattam a szemeimet.
- Na, indulás. –húzott ki az ajtón Em.
- Nyugi. Nem késünk el. –morogtam.
- Nem is gondoltam, hogy elkésünk. –nevetett.
- Akkor? –kérdeztem.
- Csak menjünk. –mosolygott.
- Mire készül? –kérdeztem.
- Nem tudom. –adta az ártatlant Alice.
- Na, ne mond. –morogtam, és bepattantam a kocsiba. A vezető ülésbe Jaz, mellé Alice, mellém, a hátsó ülésre pedig Em. Rá sem néztem, ügyet sem vetettem Szerelmemre.
Hamar a sulinál voltunk, ahol semmi érdekeset sem láttam. Elindultam, nem is figyeltem a többiekre. Egyszer csak Alice pattant mellém.
- Emmett most eléggé el van keseredve. –mondta.
- Hát, majd ha elmondja, hogy mi a baja, akkor talán nem leszek ilyen. Tudom, tudom. Önfejű vagyok. Ne is mond. Ez van. Így kell szeretni. –morogtam.
- Látni akarta Rosalie arcát, amint elmondja neki, hogy eljegyzett. –hadarta.
- Ennyire érdekli még Rosalie? –húztam fel a szemöldököm. Elővettem a nyugodt-vagyok arcomat, de belül forrtam.
Otthagytam Alice-t, és besiettem a terembe. Még nem volt bent sok ember. Csak az idegesítő Noel, és társasága. Unottan ültem le a leghátsó padba, és eljátszadoztam a gyűrűmmel. Egyszer csak egy nagyon gyors szívdobogást hallottam meg, és a farkas szagot. Egy nagyon ismerős farkas szagot. De hisz ez…
- Bridget! –rontott be az ajtón vidáman az én kedvenc farkasom. Kiugrottam a padból, és visítva ugrottam a nyakába. Elkapott, és megforgatott párszor. Minden ember minket nézett.
- Petriiic!!! Mit keresel te itt? –mondtam, miután letett.
- Ohh, hát egy hetes látogatásba nem döglik bele a falka. –mosolygott.
- Egy hétre jöttél? És nekem ebben a suliban kell lennem addig? –döbbentem le.
- Itt leszek veled. Egy hétig cserediák leszek. –nevetett.
- Mi? –nevettem. –Te, cserediák? Miattam leszel cserediák? –ugrottam újra a nyakába.
- Igen. Csak miattad. Nagyon rég nem láttalak. –tett le.
- Ez igaz. Egy hónapja. Durván. Az a lényeg, hogy feladtad a falkát miattam. –vigyorogtam.
- De csak egy hétre.
- Neked meg Rózsaszín. És ugyan az a minta van rajta. Várjunk csak. Miért nem azt vesszük fel, amit csináltattunk? –ajánlotta.
- Jó. Megyek is. Fekete farmer? –szóltam vissza.
- Neked fekete, nekem fehér. Magas sarkúval. Neked fehér, nekem fekete. –vetette bele magát a ruharengetegbe.
Átmentem a szobámba, és előkerestem a felsőt, amin Alice és az én képem van. Nekem fehér van, Alice-nak pedig fekete. Gyorsan magamra kapkodtam őket, összepakoltam a táskámba, és lementem a nappaliba. Már mindenki lent volt, csak Alice nem. Fél perc múlva ő is lejött, és megforgott előttem.
- Megfelel? –nevetett.
- Minta nem tudnád a választ. Hát persze, hogy megfelel. –forgattam a szemeimet.
- Na, indulás. –húzott ki az ajtón Em.
- Nyugi. Nem késünk el. –morogtam.
- Nem is gondoltam, hogy elkésünk. –nevetett.
- Akkor? –kérdeztem.
- Csak menjünk. –mosolygott.
- Mire készül? –kérdeztem.
- Nem tudom. –adta az ártatlant Alice.
- Na, ne mond. –morogtam, és bepattantam a kocsiba. A vezető ülésbe Jaz, mellé Alice, mellém, a hátsó ülésre pedig Em. Rá sem néztem, ügyet sem vetettem Szerelmemre.
Hamar a sulinál voltunk, ahol semmi érdekeset sem láttam. Elindultam, nem is figyeltem a többiekre. Egyszer csak Alice pattant mellém.
- Emmett most eléggé el van keseredve. –mondta.
- Hát, majd ha elmondja, hogy mi a baja, akkor talán nem leszek ilyen. Tudom, tudom. Önfejű vagyok. Ne is mond. Ez van. Így kell szeretni. –morogtam.
- Látni akarta Rosalie arcát, amint elmondja neki, hogy eljegyzett. –hadarta.
- Ennyire érdekli még Rosalie? –húztam fel a szemöldököm. Elővettem a nyugodt-vagyok arcomat, de belül forrtam.
Otthagytam Alice-t, és besiettem a terembe. Még nem volt bent sok ember. Csak az idegesítő Noel, és társasága. Unottan ültem le a leghátsó padba, és eljátszadoztam a gyűrűmmel. Egyszer csak egy nagyon gyors szívdobogást hallottam meg, és a farkas szagot. Egy nagyon ismerős farkas szagot. De hisz ez…
- Bridget! –rontott be az ajtón vidáman az én kedvenc farkasom. Kiugrottam a padból, és visítva ugrottam a nyakába. Elkapott, és megforgatott párszor. Minden ember minket nézett.
- Petriiic!!! Mit keresel te itt? –mondtam, miután letett.
- Ohh, hát egy hetes látogatásba nem döglik bele a falka. –mosolygott.
- Egy hétre jöttél? És nekem ebben a suliban kell lennem addig? –döbbentem le.
- Itt leszek veled. Egy hétig cserediák leszek. –nevetett.
- Mi? –nevettem. –Te, cserediák? Miattam leszel cserediák? –ugrottam újra a nyakába.
- Igen. Csak miattad. Nagyon rég nem láttalak. –tett le.
- Ez igaz. Egy hónapja. Durván. Az a lényeg, hogy feladtad a falkát miattam. –vigyorogtam.
- De csak egy hétre.
- Jó, csak egy hétre. –nevettem, és megöleltem.
- Ugye tudod, hogy mindenki minket néz? –suttogta.
- Nem érdekel. Kiélvezem a pillanatot. Nem sokat vagy velem. –vigyorogtam.
Ekkor hallottam meg Em és Jaz lépteit. Nem engedtem el Pet-et. Továbbra is a mellkasát szorítottam.
- Azért meg nem akarok fulladni. –nevetett.
- Ohh, bocsi. –engedtem el.
- Semmi gond. –vigyorgott.
- Ohh, milyen rég láttam már ezt a kezet. –emeltem fel.
- Ohh, én meg ezt a láncot. –nevetett. –És új medálod van.
- Igen. És gyűrűm is. –mutattam meg neki.
- Nem semmi. Majd gratulálok neki. –nevetett.
Nem érdekelt minket, hogy elég bizalmas beszélgetést folytattunk az osztály szeme láttára. Ha valaki nem ismerne minket, akkor a testbeszédünkből azt vonná le, hogy egymásba vagyunk habarodva. Az ötperces ölelés, az összekulcsolt újjak erről uralkodnának.
- Nem gondolod, hogy beindult a pletyka szerkezet? –nevetett.
- Dehogynem. –vigyorogtam. –Nem érdekel. Amíg itt vagy, addig minden tökély. A legjobb barátom itt vaaan. –haladtam el a padok között. Énekelve. Magam után húzva Pet-et is.
Ekkor lépett be a terembe Jegyesem, és Ikrem. Kikerültem Petric-et, és Em felé futottam. Nevetve vetettem bele magam a nyakába.
- Köszönöm. –csókoltam meg.
- Nem érdekel. Kiélvezem a pillanatot. Nem sokat vagy velem. –vigyorogtam.
Ekkor hallottam meg Em és Jaz lépteit. Nem engedtem el Pet-et. Továbbra is a mellkasát szorítottam.
- Azért meg nem akarok fulladni. –nevetett.
- Ohh, bocsi. –engedtem el.
- Semmi gond. –vigyorgott.
- Ohh, milyen rég láttam már ezt a kezet. –emeltem fel.
- Ohh, én meg ezt a láncot. –nevetett. –És új medálod van.
- Igen. És gyűrűm is. –mutattam meg neki.
- Nem semmi. Majd gratulálok neki. –nevetett.
Nem érdekelt minket, hogy elég bizalmas beszélgetést folytattunk az osztály szeme láttára. Ha valaki nem ismerne minket, akkor a testbeszédünkből azt vonná le, hogy egymásba vagyunk habarodva. Az ötperces ölelés, az összekulcsolt újjak erről uralkodnának.
- Nem gondolod, hogy beindult a pletyka szerkezet? –nevetett.
- Dehogynem. –vigyorogtam. –Nem érdekel. Amíg itt vagy, addig minden tökély. A legjobb barátom itt vaaan. –haladtam el a padok között. Énekelve. Magam után húzva Pet-et is.
Ekkor lépett be a terembe Jegyesem, és Ikrem. Kikerültem Petric-et, és Em felé futottam. Nevetve vetettem bele magam a nyakába.
- Köszönöm. –csókoltam meg.
- Most már érted, miért akartam eltitkolni? –csókolt vissza.
- Igen, értem. És úgy örülök. Ugye megbocsátasz? –vettem elő a kiskutya szemeket.
- Igen, értem. És úgy örülök. Ugye megbocsátasz? –vettem elő a kiskutya szemeket.
- Neked mindig. –ölelt szorosan magához.
- Ezt megbeszéltük. Csak tudod, nehéz napom van. Holnap van a húgom szülinapja. A tizenhatodik. Még régen megígértem neki, hogy ezt a napot velem tölti. –nevettem fel keserűen, de halkan.
- Sajnálom. –húzott a padunk felé.
- Gyertek. –intett Jasper.
- Megyünk. –mosolyogtam.
- Ezt megbeszéltük. Csak tudod, nehéz napom van. Holnap van a húgom szülinapja. A tizenhatodik. Még régen megígértem neki, hogy ezt a napot velem tölti. –nevettem fel keserűen, de halkan.
- Sajnálom. –húzott a padunk felé.
- Gyertek. –intett Jasper.
- Megyünk. –mosolyogtam.
- Gratulálok Haver. Kifogtad a csajt. –fogott kezet Pet Em-mel.
- Tudom. Úgy örülök neki, hogy igent mondott. –karolt át Szerelmem.
- Nem volt kérdés. –nevettem. –most szólok, hogy meg vagy hívva az esküvőre.
- Miért gondolom azt, hogy sehogy sem úszom meg? –nevetett, közben leült Jasper mellé.
- Mert nem is fogod. Nagyon mérges leszek, ha a tanúm nem lesz ott az esküvőmön. –mosolyogtam.
- Én leszek a tanúd? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Ha Alice addig ki nem nyír minket, akkor igen. –nevettem.
- Emmett és Bridget összeházasodnak? –súgta oda Noel az egyik haverjának.
- Nem tudom. –súgta vissza.
- Ez vicces, hogy mindenki találgat. –ültem le én is.
- Szerintem is. –karolt át Em.
- Jó reggelt! –lépett be a tanár. –Ma új diákot köszönthetünk köreinkben. Egy hétig cserediákként vendégeskedik. Látom, már Petric összebarátkozott pár társával.
- Igen Tanárnő. Bridget-tel már ismertük egymást. –mosolygott rám.
- Ohh, csak nem új kapcsolatok vannak kialakulóban. –mosolyogott a tanár.
- Nem , Tanárnő. Bridzs már foglalt. –nevetett Pet.
- Értem. Akkor, most, hogy mindenki tud mindent, bele is csaphatnánk a tananyagba.
Újabb óra, újabb kiakasztó tananyag. De most nincs, ami lelombozza jókedvem.
- Tudom. Úgy örülök neki, hogy igent mondott. –karolt át Szerelmem.
- Nem volt kérdés. –nevettem. –most szólok, hogy meg vagy hívva az esküvőre.
- Miért gondolom azt, hogy sehogy sem úszom meg? –nevetett, közben leült Jasper mellé.
- Mert nem is fogod. Nagyon mérges leszek, ha a tanúm nem lesz ott az esküvőmön. –mosolyogtam.
- Én leszek a tanúd? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Ha Alice addig ki nem nyír minket, akkor igen. –nevettem.
- Emmett és Bridget összeházasodnak? –súgta oda Noel az egyik haverjának.
- Nem tudom. –súgta vissza.
- Ez vicces, hogy mindenki találgat. –ültem le én is.
- Szerintem is. –karolt át Em.
- Jó reggelt! –lépett be a tanár. –Ma új diákot köszönthetünk köreinkben. Egy hétig cserediákként vendégeskedik. Látom, már Petric összebarátkozott pár társával.
- Igen Tanárnő. Bridget-tel már ismertük egymást. –mosolygott rám.
- Ohh, csak nem új kapcsolatok vannak kialakulóban. –mosolyogott a tanár.
- Nem , Tanárnő. Bridzs már foglalt. –nevetett Pet.
- Értem. Akkor, most, hogy mindenki tud mindent, bele is csaphatnánk a tananyagba.
Újabb óra, újabb kiakasztó tananyag. De most nincs, ami lelombozza jókedvem.
Komit kérek emberek :D <3 <3
