Na, de most itt van. Köszi a komikat. Pussza
36. fejezet
(Prue)
Ma egész jó napom van. Egyrészt, mert Petric tegnap ment el Bridget-hez, és ő majd hoz híreket rég nem látott, „halott” nővéremről. Másrészt pedig ma egész este nagyon jó társaságnak örvendhetek, Kedvesem személyében. Matt-el mostanában többet találkozunk, mivel feladta az alfaságot. Először mérges voltam, hogy miért tette ezt, amikor nagyon sokat jelentett neki, aztán, amikor azt mondta, hogy én még többet, inkább ráhagytam, és mosolyogva, valamint könnyekig meghatódva omlottam karjaiba.
Aztán, amikor a Szüleimnek elmondta, hogy több időt szeretne velem tölteni, ők csak meghökkenve bólintottak, és engedélyezték. Aztán amikor Matt elmagyarázta nekik, hogy mennyire szeret, anyám elérzékenyülve ölelte meg.
Az oka annak, hogy ma nem szárnyalok a boldogságtól, az az, hogy nincs itt velem Bridget. Még évekkel ezelőtt ígérte meg, hogy a tizenhatodik születésnapomat együtt töltjük, egész nap az ágyban leszünk, valamint elüldözünk mindenki otthonról, és egy nagy bulit csapunk. Ez a terv befuccsolt, és ez elkeserít. Egyrészt képtelenség lenne, hogy ideérjen, mert már tegnap el kellett volna jönnie, és akkor ma ő keltene. Másrészt pedig anyuék elég furcsán néznének, hogyha a „halott” nővérem beállítana a kezében egy csomó ajándékkal, és kijelentené, hogy a napot velem tölti, szóval menjenek el itthonról. Nem kicsi lenne a meglepődés. Tehát, ez képtelenség lenne, még ha megígérte is. De a délutáni, vagy inkább esti program kárpótol mindenért.
Most pedig randira megyünk. Épp itt ülök, a gardróbom előtt. A ruhát már órák óta válogatom, és még nem jutottam el odáig, hogy valamelyik jó lenne. Legalább a hajam és a sminkem már kész van. Most a rövidke törölközőbe csavarva, ami alig ér le a combom közepéig, újra belevetem magam a ruhák közé. Kettő ruha elnyerte a tetszésem, kivittem, és az ágyamra terítettem. Csengettek. Lerohantam a lépcsőn, egyszer meg is botlottam, és hirtelen el sem tudtam dönteni, hogy a törülközőt fogjam, vagy a sajgó kislábujjam. Végül is nagy nehezen elbaktattam az ajtóhoz, és kinyitottam.
- Még fel sem öltöztél? –ölelt meg Matthew. Gyorsan eltoltam magamtól, mire furcsán nézett.
- Nem akarom, hogy vizes legyél. –mosolyogtam, majd végigmutattam nedves törölközőmön.
- Engem az nem zavar. Majd megszárad. –vigyorgott, és újra magához húzott.
- Felöltözök. Sietek. –futottam fel a lépcsőn.
- Nem akarsz ebben jönni? –kiáltott utánam.
- Nem engednének be sehova. –kiáltottam vissza, közben a kettő kikészített ruha között vacilláltam. Végül is a feketetét félretéve, a fehéret kezdtem el magamra ráncigálni. Persze csak miután a fehér neműt is felvettem. A szoknya eleje rövidebb, míg a hátulja a földet súrolta. A mell része szürke volt, valamint ezüstösen csillogott. Előkerestem a gardróbom legrejtettebb zugából a szürke magas sarkúmat, valamint az ezüstszínű, hosszú ujjú bolerómat. A szürke nagyon kicsi ridikülömbe beledobtam a telefonomat, és a bankkártyámat. Valamint a szájfényem, és pár darab papír zsepit. Majd megnéztem begöndörített, de feltűzött hajamat a tükörbe, és rájöttem, hogy minden tökéletes. Kisiettem a szobámból, és a lépcső tetején megálltam. Matthew meghallott, és csodálattal figyel.
- Jajj, ne nézz, mert a végén leesek a lépcsőn, a nagy csodálattól. –mosolyogtam.
- Majd elkaplak. –nevetett. Leugráltam a lépcsőn, és elindultam a bejárati ajtó felé.
- Hol a kabátom? –néztem körül. Matt nevetve lóbálta meg a kezében lévő, fehér kabátomat.
- Köszi. –léptem ki. Matt bezárta az ajtót, én pedig furcsán néztem rá.
- A kulcs bent volt kabátod zsebébe. –nyitotta ki az autó ajtaját. Beültem, és miután ő is bepattant az nem régen vett autójába, már indított is. Pár perc múlva megálltunk a part mellett.
- Nem, nem és nem. –mondtam határozottan, miközben a kendőt felém nyújtotta.
- Kérlek. –biggyesztette le alsó ajkát. - Kérlek.
- Na jó. –engedtem meg neki, hogy bekösse a szemem, így elvéve látásom.
Ha tudnám, hogy mire készül…
Pár perc múlva megálltunk. Kisegített a kocsiból, és felkapott.
- Hagyd abba, kérlek. Nem elrabollak. –nevetett, mivel én elkezdtem kapálózni a kezében.
Pár perc nyugodt séta után- vagyis ő sétált, nekem pedig nem volt szükségem a lábaimra –megálltunk, és letett. A cipőmön keresztül is éreztem a homokot. Mármint ahogy besüllyed a lábad alatt. A parton vagyunk. Ez már biztos. Levette a szememről a kendőt, és immár körbe is tudtunk nézni. A naplemente csodálatossá tette a helyet. A vízen tükröződött a nap vörös sugara. A homokon mindenhol vörös rózsaszirmok voltak leszórva, és fáklyák voltak kitéve. A fáklyákkal kirakott út végén egy asztal volt. Matt-el kézen fogva mentünk el odáig, és ott láttam meg, hogy az asztal körül mindenhol gyertya volt, és rózsák. A sima partból nagyon hangulatos hely lett. Az még rátett egy lapáttal, hogy a homokban ülve, összebújva nézhettük a naplementét, ami narancssárga fénybe burkolta a tájat. Valamire emlékeztetett egy a hely, de nem tudtam hirtelen, hogy mire.
- Hölgyem. –húzta ki Kedvesem a székemet.
- Uram. –ültem le.
Helyet foglalt előttem, és mosolyogva nekiálltunk enni. A nap már rég lement, és már csak a fáklyák, a gyertyák, valamint a vízre kibocsátott kis hajókban lévő fényt adó dolgok világították meg a helyet, hangulatossá téve az éjszakát.
- Nem felejtettem ám el. –mosolygott az előttem ülő félisten.
- Mit? –gondolkodtam el.
- A születésnapodat.
- Azt még Anyuék is elfelejtették. –mosolyogtam.
- Nem. Csak megkértem őket, hogy ne említsék. –húzta ki magát. –És az ajándékod.
- Nem kell ajándék. Mondtam, hogy rám ne dobj ki pénzt. –mosolyogtam bosszúsan.
- Engem az nem érdekel. –mosolyogott.
Letérdelt elém, és az öltönye zsebébe nyúlt. Elővett egy fehér égszeres dobozt, és felpattintotta a tetejét. Nekem addig el sem jutott igazán a tudatomig, hogy mire készül, vagyis hogy mi folyik itt, amíg neki nem állt beszélni.
- Szeretlek Pruedence Bather. Mindennél, és mindenkinél jobban. El sem tudod képzelni, hogy mit éreztem, amikor a szemembe pillantottál ugyan itt, ugyan ezen a négyzetméteren. El sem tudod hinni, mit éreztem akkor, amikor végre megtaláltam a hozzám illő személyt, aki megadja majd nekem a boldogságot. Aztán jött az aggodalom. Mi van, ha ő nem érez így? Mi van, ha ő nem akar majd engem? Mi lesz velem, ha elutasít életem szerelme? –mondta lassan, tagolva a mondatokat. Egy rakoncátlan könnycsepp folyt végig az arcomon. Letörölte, majd folytatta. –Nem tudod, hogy milyen felhőtlen boldog voltam, amikor nem utasítottál el. Aztán, amikor a szüleid is elfogadtak engem, és téged is az enyéim, újabb lépcsőfokot léptünk a kapcsolatunkba. Most pedig ez a lépcsőfok következik. Itt az ideje, hogy kapcsolatunkat hivatalossá tegyünk. Pruedence Bather, engem tennél a föld legboldogabb férfijává, ha hozzám jönnél. Prue, lennél a feleségem? –tette fel végül a kérdést. Újabb könnycsepp folyt végig az arcomon, és még egy.
- Igen. –mondtam ki végül. Felhúzta a fehérarany gyűrűt, aminek gyűrött anyaghoz hasonló mintája volt, és középen egy gyémánt.
- Köszönöm. –állt fel, és ölelt meg.
- Szeretlek. –mondtam, miközben a nyakamat csókolgatta.
- Én is, hidd el, én is. –suttogta a fülembe. Felemelt, és letett a homokba. Szenvedélyesen csókolóztunk. Majd másfél év után először, immár jegyesekként szeretkeztünk.
__***__
(Bridget)
(Prue)
Ma egész jó napom van. Egyrészt, mert Petric tegnap ment el Bridget-hez, és ő majd hoz híreket rég nem látott, „halott” nővéremről. Másrészt pedig ma egész este nagyon jó társaságnak örvendhetek, Kedvesem személyében. Matt-el mostanában többet találkozunk, mivel feladta az alfaságot. Először mérges voltam, hogy miért tette ezt, amikor nagyon sokat jelentett neki, aztán, amikor azt mondta, hogy én még többet, inkább ráhagytam, és mosolyogva, valamint könnyekig meghatódva omlottam karjaiba.
Aztán, amikor a Szüleimnek elmondta, hogy több időt szeretne velem tölteni, ők csak meghökkenve bólintottak, és engedélyezték. Aztán amikor Matt elmagyarázta nekik, hogy mennyire szeret, anyám elérzékenyülve ölelte meg.
Az oka annak, hogy ma nem szárnyalok a boldogságtól, az az, hogy nincs itt velem Bridget. Még évekkel ezelőtt ígérte meg, hogy a tizenhatodik születésnapomat együtt töltjük, egész nap az ágyban leszünk, valamint elüldözünk mindenki otthonról, és egy nagy bulit csapunk. Ez a terv befuccsolt, és ez elkeserít. Egyrészt képtelenség lenne, hogy ideérjen, mert már tegnap el kellett volna jönnie, és akkor ma ő keltene. Másrészt pedig anyuék elég furcsán néznének, hogyha a „halott” nővérem beállítana a kezében egy csomó ajándékkal, és kijelentené, hogy a napot velem tölti, szóval menjenek el itthonról. Nem kicsi lenne a meglepődés. Tehát, ez képtelenség lenne, még ha megígérte is. De a délutáni, vagy inkább esti program kárpótol mindenért.
Most pedig randira megyünk. Épp itt ülök, a gardróbom előtt. A ruhát már órák óta válogatom, és még nem jutottam el odáig, hogy valamelyik jó lenne. Legalább a hajam és a sminkem már kész van. Most a rövidke törölközőbe csavarva, ami alig ér le a combom közepéig, újra belevetem magam a ruhák közé. Kettő ruha elnyerte a tetszésem, kivittem, és az ágyamra terítettem. Csengettek. Lerohantam a lépcsőn, egyszer meg is botlottam, és hirtelen el sem tudtam dönteni, hogy a törülközőt fogjam, vagy a sajgó kislábujjam. Végül is nagy nehezen elbaktattam az ajtóhoz, és kinyitottam.
- Még fel sem öltöztél? –ölelt meg Matthew. Gyorsan eltoltam magamtól, mire furcsán nézett.
- Nem akarom, hogy vizes legyél. –mosolyogtam, majd végigmutattam nedves törölközőmön.
- Engem az nem zavar. Majd megszárad. –vigyorgott, és újra magához húzott.
- Felöltözök. Sietek. –futottam fel a lépcsőn.
- Nem akarsz ebben jönni? –kiáltott utánam.
- Nem engednének be sehova. –kiáltottam vissza, közben a kettő kikészített ruha között vacilláltam. Végül is a feketetét félretéve, a fehéret kezdtem el magamra ráncigálni. Persze csak miután a fehér neműt is felvettem. A szoknya eleje rövidebb, míg a hátulja a földet súrolta. A mell része szürke volt, valamint ezüstösen csillogott. Előkerestem a gardróbom legrejtettebb zugából a szürke magas sarkúmat, valamint az ezüstszínű, hosszú ujjú bolerómat. A szürke nagyon kicsi ridikülömbe beledobtam a telefonomat, és a bankkártyámat. Valamint a szájfényem, és pár darab papír zsepit. Majd megnéztem begöndörített, de feltűzött hajamat a tükörbe, és rájöttem, hogy minden tökéletes. Kisiettem a szobámból, és a lépcső tetején megálltam. Matthew meghallott, és csodálattal figyel.
- Jajj, ne nézz, mert a végén leesek a lépcsőn, a nagy csodálattól. –mosolyogtam.
- Majd elkaplak. –nevetett. Leugráltam a lépcsőn, és elindultam a bejárati ajtó felé.
- Hol a kabátom? –néztem körül. Matt nevetve lóbálta meg a kezében lévő, fehér kabátomat.
- Köszi. –léptem ki. Matt bezárta az ajtót, én pedig furcsán néztem rá.
- A kulcs bent volt kabátod zsebébe. –nyitotta ki az autó ajtaját. Beültem, és miután ő is bepattant az nem régen vett autójába, már indított is. Pár perc múlva megálltunk a part mellett.
- Nem, nem és nem. –mondtam határozottan, miközben a kendőt felém nyújtotta.
- Kérlek. –biggyesztette le alsó ajkát. - Kérlek.
- Na jó. –engedtem meg neki, hogy bekösse a szemem, így elvéve látásom.
Ha tudnám, hogy mire készül…
Pár perc múlva megálltunk. Kisegített a kocsiból, és felkapott.
- Hagyd abba, kérlek. Nem elrabollak. –nevetett, mivel én elkezdtem kapálózni a kezében.
Pár perc nyugodt séta után- vagyis ő sétált, nekem pedig nem volt szükségem a lábaimra –megálltunk, és letett. A cipőmön keresztül is éreztem a homokot. Mármint ahogy besüllyed a lábad alatt. A parton vagyunk. Ez már biztos. Levette a szememről a kendőt, és immár körbe is tudtunk nézni. A naplemente csodálatossá tette a helyet. A vízen tükröződött a nap vörös sugara. A homokon mindenhol vörös rózsaszirmok voltak leszórva, és fáklyák voltak kitéve. A fáklyákkal kirakott út végén egy asztal volt. Matt-el kézen fogva mentünk el odáig, és ott láttam meg, hogy az asztal körül mindenhol gyertya volt, és rózsák. A sima partból nagyon hangulatos hely lett. Az még rátett egy lapáttal, hogy a homokban ülve, összebújva nézhettük a naplementét, ami narancssárga fénybe burkolta a tájat. Valamire emlékeztetett egy a hely, de nem tudtam hirtelen, hogy mire.
- Hölgyem. –húzta ki Kedvesem a székemet.
- Uram. –ültem le.
Helyet foglalt előttem, és mosolyogva nekiálltunk enni. A nap már rég lement, és már csak a fáklyák, a gyertyák, valamint a vízre kibocsátott kis hajókban lévő fényt adó dolgok világították meg a helyet, hangulatossá téve az éjszakát.
- Nem felejtettem ám el. –mosolygott az előttem ülő félisten.
- Mit? –gondolkodtam el.
- A születésnapodat.
- Azt még Anyuék is elfelejtették. –mosolyogtam.
- Nem. Csak megkértem őket, hogy ne említsék. –húzta ki magát. –És az ajándékod.
- Nem kell ajándék. Mondtam, hogy rám ne dobj ki pénzt. –mosolyogtam bosszúsan.
- Engem az nem érdekel. –mosolyogott.
Letérdelt elém, és az öltönye zsebébe nyúlt. Elővett egy fehér égszeres dobozt, és felpattintotta a tetejét. Nekem addig el sem jutott igazán a tudatomig, hogy mire készül, vagyis hogy mi folyik itt, amíg neki nem állt beszélni.
- Szeretlek Pruedence Bather. Mindennél, és mindenkinél jobban. El sem tudod képzelni, hogy mit éreztem, amikor a szemembe pillantottál ugyan itt, ugyan ezen a négyzetméteren. El sem tudod hinni, mit éreztem akkor, amikor végre megtaláltam a hozzám illő személyt, aki megadja majd nekem a boldogságot. Aztán jött az aggodalom. Mi van, ha ő nem érez így? Mi van, ha ő nem akar majd engem? Mi lesz velem, ha elutasít életem szerelme? –mondta lassan, tagolva a mondatokat. Egy rakoncátlan könnycsepp folyt végig az arcomon. Letörölte, majd folytatta. –Nem tudod, hogy milyen felhőtlen boldog voltam, amikor nem utasítottál el. Aztán, amikor a szüleid is elfogadtak engem, és téged is az enyéim, újabb lépcsőfokot léptünk a kapcsolatunkba. Most pedig ez a lépcsőfok következik. Itt az ideje, hogy kapcsolatunkat hivatalossá tegyünk. Pruedence Bather, engem tennél a föld legboldogabb férfijává, ha hozzám jönnél. Prue, lennél a feleségem? –tette fel végül a kérdést. Újabb könnycsepp folyt végig az arcomon, és még egy.
- Igen. –mondtam ki végül. Felhúzta a fehérarany gyűrűt, aminek gyűrött anyaghoz hasonló mintája volt, és középen egy gyémánt.
- Köszönöm. –állt fel, és ölelt meg.
- Szeretlek. –mondtam, miközben a nyakamat csókolgatta.
- Én is, hidd el, én is. –suttogta a fülembe. Felemelt, és letett a homokba. Szenvedélyesen csókolóztunk. Majd másfél év után először, immár jegyesekként szeretkeztünk.
__***__
(Bridget)
Alice, Em, és Jasper mögém helyezkedtek, és morogtak.
- Rosalie, én nem úgyszintén. –mondtam egyszerűen, és leintettem a mögöttem erőteljesen morgó társaságot.
- Reméltem is. –morogta.
- Miért jöttél? –tettem fel az egyszerűen megválaszolható kérdést.
- Hogy megöljelek. –mondta egyszerűen, váll rándítva.
- Az nehéz lesz. –mondtam ki igazamat.
- Szerintem nem. Simán megöllek. Mindegyikőtöket.
- És ha szabad tudnom, miért akarsz engem megölni?
- Azért, mert elszúrtad az életem. –morogta. –Azzal, hogy Emmett elment tőlem, hogy veled lehessen. Elmentem, és kerestem magamnak másik életet. Elvetted tőlem a mindenem. –ordította.
- Én nem így gondolom. Elüldözted magad mellől az utálatoddal, a nyafogásoddal, és azzal, hogy megcsaltad.
- Nem. –kiáltotta.
- Tudom, hogy mielőtt elmentél volna, megcsaltad. –mondtam.
- Nem! Tudod te, milyen érzés az, amikor az életed más után vágyik? Tudod te, hogy milyen érzés az, hogy másra gondol, amikor neked kéne az eszében várnia? Nem tudod!
- Az nem lett volna ok arra, hogy más ágyába fetrengj. Bocs, nem ágyban. Tisztáson.
- Azért csaltam meg, mert vele már nem volt ugyan olyan. Akkor döntöttem el, hogy feladom, amikor az ágyban a te nevedet suttogta! A tiédet! –kiáltotta, és újra nekem ugrott.
Könnyedén kivédtem az ütést, a rúgásokat, és a nagyon gyengén kialakított taktikáján is átláttam. Simán bevertem neki párszor, elrúgtam, és végül ő lett a földnek szorítva.
- Most pedig, nem szeretnénk többet a területünkön látni. Gondolom megérted. Pá. –engedtem el, és indultam el hazafelé. A többiek velem együtt mozogtak. Emmett elmozdult mellőlem, és már csak a halk sikkantást hallottam.
- Megtámadsz minket azután, hogy a családunkba fogadtunk, vagyis hogy kitartottunk melletted? És még hátba is támadnád. Nem vagy semmi, mondhatom. –szorította meg a nyakát Em. Újabb sikoly szakadt fel a vámpírlányból. –Nem gondoltad volna, hogy velem kerülsz ilyen helyzetbe igaz? Azt gondoltad, hogy inkább Alice vagy Jasper támad meg. Tévedned kellett. Nem szeretlek. Sőt, most már tiszta szívből utállak azért, amit tettél. –mondta összeszorított foggal.
A hangjából még így is kihallatszott a színtiszta düh. Majd elengedte, mellém lépve vállamra tette a kezét. Elindultunk, és hallottuk, hogy Rosalie elindul az ellenkező irányba, de előtte elmormol még egy: „Ez még megbánjátok!” című szokásos ,és soha be nem tartott szöveget. Elmentünk haza. Közben lenyugtattam Emmett-et, és immár teljesen szokásos kedvel léptünk be a házba. Gondolatban kiáltottam Edy fiúnak, aki másodperceken belül le is ért. Megállt előttem, én pedig gyorsan levetítettem neki az egész incidenst. Megkövülve nézett.
- Kellett Carlisle-nak így megbocsájtania. –mosolygott, majd lehuppant a kanapéra.
- Hogy lehet ilyen jó kedved? –ámultam el.
- Ki van elégülve. –röhögött mögöttem Jasper. Elnevettük magunkat.
- Így már értem. –ültem le a lépcsőre.
Aztán úgy döntöttem, hogy nem bírom tovább Ed vigyorgó képét nézni, és felmentem a szobámba. Vagyis az Em-mel közös szobánkba. Úgy döntöttem, hogy elmegyek fürdeni. Előtte előkerestem egy új fehérnemű szettet, és bementem az óriási fürdőszobánkba. Nekiálltam engedni a vizet a kádba, persze a rengeteg habfürdő nem maradhatott el, így a víz nem is látszott, csak az a rengeteg, rózsa illatú fehér hab. Gyorsan ledobtam a ruháimat, és beleereszkedtem a meleg vízbe. Égette a bőrömet, de jól esett. A víz, igaz, hamar kihűlt, főleg az alacsony testhőmérsékletem miatt, de én még benne maradtam. Úgy döntöttem, hajat is mosok. Épp a hajamat tusoltam le a rengeteg habot a hajamról, amikor lépteket hallottam a szobából, majd egy ajtónyitódást, ésEm lépteit. Bejött a fürdőbe, ledobta a ruháit, és beült mögém. Én nyugodtan, és boldogan dőltem mellkasának. Átkarolt, és a vállamat kezdte el dörzsölni.
- Nem gond? –simított végig a hasamon is.
- Az, hogy bejöttél mellém a kádba? Az nem. A jegyesek megtehetik. Előtte is megtehetted volna, ha akartad volna. –mosolyogtam.
- Akkor jó. –nyomott egy csókot a hajamra.
- Többre nem mersz menni? –vigyorogtam.
- Tudom, hogy mielőtt elmentél volna, megcsaltad. –mondtam.
- Nem! Tudod te, milyen érzés az, amikor az életed más után vágyik? Tudod te, hogy milyen érzés az, hogy másra gondol, amikor neked kéne az eszében várnia? Nem tudod!
- Az nem lett volna ok arra, hogy más ágyába fetrengj. Bocs, nem ágyban. Tisztáson.
- Azért csaltam meg, mert vele már nem volt ugyan olyan. Akkor döntöttem el, hogy feladom, amikor az ágyban a te nevedet suttogta! A tiédet! –kiáltotta, és újra nekem ugrott.
Könnyedén kivédtem az ütést, a rúgásokat, és a nagyon gyengén kialakított taktikáján is átláttam. Simán bevertem neki párszor, elrúgtam, és végül ő lett a földnek szorítva.
- Most pedig, nem szeretnénk többet a területünkön látni. Gondolom megérted. Pá. –engedtem el, és indultam el hazafelé. A többiek velem együtt mozogtak. Emmett elmozdult mellőlem, és már csak a halk sikkantást hallottam.
- Megtámadsz minket azután, hogy a családunkba fogadtunk, vagyis hogy kitartottunk melletted? És még hátba is támadnád. Nem vagy semmi, mondhatom. –szorította meg a nyakát Em. Újabb sikoly szakadt fel a vámpírlányból. –Nem gondoltad volna, hogy velem kerülsz ilyen helyzetbe igaz? Azt gondoltad, hogy inkább Alice vagy Jasper támad meg. Tévedned kellett. Nem szeretlek. Sőt, most már tiszta szívből utállak azért, amit tettél. –mondta összeszorított foggal.
A hangjából még így is kihallatszott a színtiszta düh. Majd elengedte, mellém lépve vállamra tette a kezét. Elindultunk, és hallottuk, hogy Rosalie elindul az ellenkező irányba, de előtte elmormol még egy: „Ez még megbánjátok!” című szokásos ,és soha be nem tartott szöveget. Elmentünk haza. Közben lenyugtattam Emmett-et, és immár teljesen szokásos kedvel léptünk be a házba. Gondolatban kiáltottam Edy fiúnak, aki másodperceken belül le is ért. Megállt előttem, én pedig gyorsan levetítettem neki az egész incidenst. Megkövülve nézett.
- Kellett Carlisle-nak így megbocsájtania. –mosolygott, majd lehuppant a kanapéra.
- Hogy lehet ilyen jó kedved? –ámultam el.
- Ki van elégülve. –röhögött mögöttem Jasper. Elnevettük magunkat.
- Így már értem. –ültem le a lépcsőre.
Aztán úgy döntöttem, hogy nem bírom tovább Ed vigyorgó képét nézni, és felmentem a szobámba. Vagyis az Em-mel közös szobánkba. Úgy döntöttem, hogy elmegyek fürdeni. Előtte előkerestem egy új fehérnemű szettet, és bementem az óriási fürdőszobánkba. Nekiálltam engedni a vizet a kádba, persze a rengeteg habfürdő nem maradhatott el, így a víz nem is látszott, csak az a rengeteg, rózsa illatú fehér hab. Gyorsan ledobtam a ruháimat, és beleereszkedtem a meleg vízbe. Égette a bőrömet, de jól esett. A víz, igaz, hamar kihűlt, főleg az alacsony testhőmérsékletem miatt, de én még benne maradtam. Úgy döntöttem, hajat is mosok. Épp a hajamat tusoltam le a rengeteg habot a hajamról, amikor lépteket hallottam a szobából, majd egy ajtónyitódást, és
- Nem gond? –simított végig a hasamon is.
- Az, hogy bejöttél mellém a kádba? Az nem. A jegyesek megtehetik. Előtte is megtehetted volna, ha akartad volna. –mosolyogtam.
- Akkor jó. –nyomott egy csókot a hajamra.
- Többre nem mersz menni? –vigyorogtam.
- Nem akarom tönkretenni ezt a csodálatos fürdőt. –ölelt meg karjait a hasamon tartva. Gyengéden simogatott, és pedig combjain húzogattam csöpp kis ujjaimat. –Tudtad, hogy imádom a fahéj illatodat? –szagolt bele a hajamba.
- Reméltem. –mosolyogtam. – Nekem pedig te vagy a mindenem. A mentás, csokis illatoddal együtt.
- Igen? –nevetett.
- Igen. –simogattam egyre közelebb az ágyékához, ami kifejezte egyre erősebb vágyát.
- Szeretlek. –súgta a fülembe, mély, dörmögős hangon.
- Én is. –nevettem. Tök szerettem azt, hogy ilyen hamar fel tudtam izgatni. Megfordultam a kádban, így szembe kerültem vele. Ráültem az ágyékára, és megcsókoltam. Csak csókoltam, csókoltam, csókoltam, és csókoltam. Kezem felfedező útra indult a mellkasán, és boldogan simítottam végig kidolgozott hasán. Majd meg akart fordítani minket, de nem ment neki. Így hát döntöttem, míg ő morgolódott.
- Azt hiszem, ideje lenne kiszállnom. –libbentem ki a kádból, magamra kapva a nagyon kicsit törölközőt.
- Nem ér ám, hogy így felizgatsz, és itt hagysz. –dörmögte mély hangon.
- Ez van. Nem férünk el a kádba. –libbentem ki a fürdőből, kezemben a fehér neműmmel.
- Reméltem. –mosolyogtam. – Nekem pedig te vagy a mindenem. A mentás, csokis illatoddal együtt.
- Igen? –nevetett.
- Igen. –simogattam egyre közelebb az ágyékához, ami kifejezte egyre erősebb vágyát.
- Szeretlek. –súgta a fülembe, mély, dörmögős hangon.
- Én is. –nevettem. Tök szerettem azt, hogy ilyen hamar fel tudtam izgatni. Megfordultam a kádban, így szembe kerültem vele. Ráültem az ágyékára, és megcsókoltam. Csak csókoltam, csókoltam, csókoltam, és csókoltam. Kezem felfedező útra indult a mellkasán, és boldogan simítottam végig kidolgozott hasán. Majd meg akart fordítani minket, de nem ment neki. Így hát döntöttem, míg ő morgolódott.
- Azt hiszem, ideje lenne kiszállnom. –libbentem ki a kádból, magamra kapva a nagyon kicsit törölközőt.
- Nem ér ám, hogy így felizgatsz, és itt hagysz. –dörmögte mély hangon.
- Ez van. Nem férünk el a kádba. –libbentem ki a fürdőből, kezemben a fehér neműmmel.
A szobában magamra kapkodtam, és bebújtam az ágyba. Betakaróztam, és csukott szemmel vártam Emmett-et. Alighogy bebújtam az ágyba, hallottam, hogy bent Em leengedi a vizet, és törölköző súrlódása mellett kinyitja az ajtót, és halk lépteivel az ágyhoz siet, és befekszik mellém. Magához húz, és csókolgatja a nyakamat. A szemeim kipattannak, és elkezdem a fülcimpáját harapdálni, majd kezem felfedezőútra indult. Végig simítottam kőkemény mellkasán, aztán hasán, majd ágyékánál körözni kezdtem. Egy morgással adta tudatomra, hogy tetszik neki. Birtokba vette ajkaimat, majd vadul csókolózni kezdtünk. Csak azt remélem, hogy az ágy megmarad…
__***__
(Prue)
Reggel Matthew karjai között ébredtem. A parton. Tiszta homok vagyok. Meztelenül fekszünk egymáshoz nagyon közel, de legalább egy pokróccal le vagyunk takarva. Szerencse. Aztán szemem a bal kezemen lévő gyűrűre csúszott. Még mindig csodálatosan állt, és nem bántam meg a döntésemet. Egy pillanatig sem. Elkezdtem mocorogni a karjaiban, és végre megtaláltam a fehér neműmet. Két méterre van tőlünk. Hogy fogom én azt elérni? Óvatosan letettem magamról Kedvesem kezét, és az egyik plédet magam köré csavarva felpattantam. Felvettem a fehérneműimet, és leültem. Néztem a napfelkeltét. Akkor még nagyon kora van… Haza is kéne mennem valamikor.
- Baj van Kicsim? –ült fel kómásan Matt.
- Nem, semmi gond nincs. Aludjál csak, még nagyon kora van. –fordultam felé.
Mosolyogva jött oda mellém, közben magára kapta a boxerét. Levettem magamról a takarót, és miután átkarolt, betakartam magunkat. Fejem forró vállára hajtottam, és együtt néztük a napfelkeltét.
- Tudod, hogy ilyenkor vöröses árnyalata van a hajadnak? –mosolyogott Kedvesem.
- Most már tudom. Te mindig ugyanolyan szép vagy. –nevettem, majd átkaroltam mellkasát.
- Szerintem pedig te vagy a leggyönyörűbb. –nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Na jó, nem veszekszek veled. –mosolyogtam.
- Nem bántad meg? –tette fel nyugodtan a kérdést.
- Nem. –mosolyogtam.
- Azt sem, ami az éjszaka történt velünk? –folytatta.
- Öhm, nem. –nevettem karjai között.
- Reméltem is. De megértem, ha valami baj volt. Volt valami, ami kellemetlen volt? Csak azért, mert akkor figyelek legközelebb. –hadarta le aggodalmasan.
- Nyugalom. Minden csodálatos volt. Jobb nem is lehetett volna. –csókoltam meg. Belemosolygott a csókunkba, majd gyorsan eltolt magától.
- Mi történt? – kérdeztem ijedten.
- Jönnek. –morogta, majd körém tekerte a plédet.
- Kik? –döbbentem meg.
- A falka. –pakolt össze.
- Mit csinálnak itt? –húztam fel a szemöldököm.
- Járőrözés. És amúgy is mennünk kell. Anyukádék szerintem otthon szeretnének találni. –mosolygott.
- Jajj, de még úgy maradnák veled. –vettem elő a boci szemeket.
- Gyere. –húzott fel.
Miután feltápászkodtam, nagy nehezen magamra ráncigáltam a tegnap viselt szoknyámat. Miután minden cuccomat összeszedtem, és behuppantam a kocsiba. Hamar hazaértünk, és lassan beosontunk a házba. Pontosabban Matt felkapott, és bevitt. A szobában gyorsan levettem a ruhámat, bedobtam a fürdőbe, és befutottam a gardróbba. Elővettem egy pólót, ami Matt-é, merthogy itt még ruhája is van. Tehát, elővettem egy pólót neki, és egy pólót nekem. Visszatotyogtam az ágyamhoz, beugrottam Matt mellé, és adtam neki egy pólót. Felvette, és én is felvettem.
- Hét óra. Anyuék mindjárt jönnek. –suttogtam szomorúan. Ekkor hallottam, hogy Anya és Apa feljön a lépcsőn. –Jönnek.
- Nyugi. –mosolygott.
- De menned kell. –vettem rémültre a formát.
- Nem. –bújt be a takaró alá, és magához húzott.
- De…
- Nincs semmi de. Maradok. –vigyorgott.
- Te döntésed. –dőltem a mellkasának, közben a kezével játszottam.
Aztán kopogtattak.
- Szabad. –szóltam vissza félénken.
Anya és Apa benyitott, majd bejöttek a szobába. Anya kezében egy torta, apáéban egy doboz. Meg sem lepődtek Kedvesem jelenlétén. Mosolyogva álltak meg az ágy előtt. Aztán miután elénekelték a Boldog szülinapot, anya leült mellém az ágyra.
- Boldog szülinapot kincsem. –adta át a tortát. Én pedig elfújtam a gyertyákat. De nem úgy tűnik, mintha sikerrel jártam volna. Újra ég pár. Megint elfújtam, erre másik gyulladt meg. Aztán vártam egy kicsit, mire megint az összes égni kezdett.
- Ezt fújjam el igaz? –nevettem, majd újra nekiálltam elfújogatni őket.
- Gyere, elteszem innen. –vette el jókedvűen anya a tortát, és letette az éjjeliszekrényemre.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá.
- Boldog születésnapot kicsim. Nem nagy dolog, de remélem örülsz neki. –mosolygott apa, és átnyújtotta a kezében lévő becsomagolt dobozt.
- Köszönöm. –mondtam, majd szépen kicsomagoltam. Egy boríték, és egy doboz. Kibontottam a dobozt, és még egy doboz.
- Vicces. –nevetett velem együtt mindenki.
Kibontottam a kisebb dobozt, és egy még kisebb doboz volt benne. Aztán azt is kibontottam, és egy nagyon lapos doboz volt benne.
- Elegem van a dobozokból. –nevettem.
A legkisebb, leglaposabb, és egyben utolsó kibontatlan doboz egy bankkártyát rejtett.
- Köszönöm. –nevettem, majd anyuék nyakába vetettem magam. Boldogan öleltek vissza.
- Bontsd ki a borítékot is. –adta a kezembe izgatottan anya. Kibontottam, és két repülőjegyet találtam benne. Alaszkába. Egy utazás Alaszkába, két személyre.
- Elengedtek Matthew-val egy utazásra? –mosolyogtam.
- Igen. –bólintottak.
Visítva ugrottam Kedvesem nyakába, aki nevetve ölelt meg.
- Leszakad az ágy, hé. –nevetett, amikor elkezdtem az ágyon ugráli.
- Tizanhat lettem, kaptam egy bakkártyát, és elmehetek veled Alaszkába. –soroltam. –És ráadásul menyasszony vagyok. –nevettem, majd leesett mit mondtam, amitől Anyámék megdermedtek. Oooo…
- Ülj le. –húzott le Matt.
- Rendben. Anya, Apa, sajnálom. –suttogtam. Anya sikítva ölelt meg, és boldogan nevetett.
- Esküvő lesz. –nevetett.
- Igen. –nyújtottam felé a bal kezem.
Megcsodálta a gyűrűm, majd megölelte Matthew-t is. Apa miután megölelt, és siránkozott egy sort, hogy a kislánya már nem kislány, kezet fogott Kedvesemmel. Boldogan hagyták el a szobát, minket magunkra hagyva. Boldogan bújtam Jegyesem karjai közé, és fejem a mellkasára hajtottam.
- Tizennyolc éves korom előtt nincs esküvő. –nevettem.
- Szerintem sem. –mosolygott rám. –Utána pedig olyan, amilyet te akarsz. Nekem csak egy a fontos. Az, hogy te velem legyél.
Még jó sokáig beszélgettünk az ágyban. Rájöttem, - nem minta eddig nem tudtam volna- hogy ennél jobb pár, jegyest, és később férjet nem is találhattam volna…
- Nem, semmi gond nincs. Aludjál csak, még nagyon kora van. –fordultam felé.
Mosolyogva jött oda mellém, közben magára kapta a boxerét. Levettem magamról a takarót, és miután átkarolt, betakartam magunkat. Fejem forró vállára hajtottam, és együtt néztük a napfelkeltét.
- Tudod, hogy ilyenkor vöröses árnyalata van a hajadnak? –mosolyogott Kedvesem.
- Most már tudom. Te mindig ugyanolyan szép vagy. –nevettem, majd átkaroltam mellkasát.
- Szerintem pedig te vagy a leggyönyörűbb. –nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Na jó, nem veszekszek veled. –mosolyogtam.
- Nem bántad meg? –tette fel nyugodtan a kérdést.
- Nem. –mosolyogtam.
- Azt sem, ami az éjszaka történt velünk? –folytatta.
- Öhm, nem. –nevettem karjai között.
- Reméltem is. De megértem, ha valami baj volt. Volt valami, ami kellemetlen volt? Csak azért, mert akkor figyelek legközelebb. –hadarta le aggodalmasan.
- Nyugalom. Minden csodálatos volt. Jobb nem is lehetett volna. –csókoltam meg. Belemosolygott a csókunkba, majd gyorsan eltolt magától.
- Mi történt? – kérdeztem ijedten.
- Jönnek. –morogta, majd körém tekerte a plédet.
- Kik? –döbbentem meg.
- A falka. –pakolt össze.
- Mit csinálnak itt? –húztam fel a szemöldököm.
- Járőrözés. És amúgy is mennünk kell. Anyukádék szerintem otthon szeretnének találni. –mosolygott.
- Jajj, de még úgy maradnák veled. –vettem elő a boci szemeket.
- Gyere. –húzott fel.
Miután feltápászkodtam, nagy nehezen magamra ráncigáltam a tegnap viselt szoknyámat. Miután minden cuccomat összeszedtem, és behuppantam a kocsiba. Hamar hazaértünk, és lassan beosontunk a házba. Pontosabban Matt felkapott, és bevitt. A szobában gyorsan levettem a ruhámat, bedobtam a fürdőbe, és befutottam a gardróbba. Elővettem egy pólót, ami Matt-é, merthogy itt még ruhája is van. Tehát, elővettem egy pólót neki, és egy pólót nekem. Visszatotyogtam az ágyamhoz, beugrottam Matt mellé, és adtam neki egy pólót. Felvette, és én is felvettem.
- Hét óra. Anyuék mindjárt jönnek. –suttogtam szomorúan. Ekkor hallottam, hogy Anya és Apa feljön a lépcsőn. –Jönnek.
- Nyugi. –mosolygott.
- De menned kell. –vettem rémültre a formát.
- Nem. –bújt be a takaró alá, és magához húzott.
- De…
- Nincs semmi de. Maradok. –vigyorgott.
- Te döntésed. –dőltem a mellkasának, közben a kezével játszottam.
Aztán kopogtattak.
- Szabad. –szóltam vissza félénken.
Anya és Apa benyitott, majd bejöttek a szobába. Anya kezében egy torta, apáéban egy doboz. Meg sem lepődtek Kedvesem jelenlétén. Mosolyogva álltak meg az ágy előtt. Aztán miután elénekelték a Boldog szülinapot, anya leült mellém az ágyra.
- Boldog szülinapot kincsem. –adta át a tortát. Én pedig elfújtam a gyertyákat. De nem úgy tűnik, mintha sikerrel jártam volna. Újra ég pár. Megint elfújtam, erre másik gyulladt meg. Aztán vártam egy kicsit, mire megint az összes égni kezdett.
- Ezt fújjam el igaz? –nevettem, majd újra nekiálltam elfújogatni őket.
- Gyere, elteszem innen. –vette el jókedvűen anya a tortát, és letette az éjjeliszekrényemre.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá.
- Boldog születésnapot kicsim. Nem nagy dolog, de remélem örülsz neki. –mosolygott apa, és átnyújtotta a kezében lévő becsomagolt dobozt.
- Köszönöm. –mondtam, majd szépen kicsomagoltam. Egy boríték, és egy doboz. Kibontottam a dobozt, és még egy doboz.
- Vicces. –nevetett velem együtt mindenki.
Kibontottam a kisebb dobozt, és egy még kisebb doboz volt benne. Aztán azt is kibontottam, és egy nagyon lapos doboz volt benne.
- Elegem van a dobozokból. –nevettem.
A legkisebb, leglaposabb, és egyben utolsó kibontatlan doboz egy bankkártyát rejtett.
- Köszönöm. –nevettem, majd anyuék nyakába vetettem magam. Boldogan öleltek vissza.
- Bontsd ki a borítékot is. –adta a kezembe izgatottan anya. Kibontottam, és két repülőjegyet találtam benne. Alaszkába. Egy utazás Alaszkába, két személyre.
- Elengedtek Matthew-val egy utazásra? –mosolyogtam.
- Igen. –bólintottak.
Visítva ugrottam Kedvesem nyakába, aki nevetve ölelt meg.
- Leszakad az ágy, hé. –nevetett, amikor elkezdtem az ágyon ugráli.
- Tizanhat lettem, kaptam egy bakkártyát, és elmehetek veled Alaszkába. –soroltam. –És ráadásul menyasszony vagyok. –nevettem, majd leesett mit mondtam, amitől Anyámék megdermedtek. Oooo…
- Ülj le. –húzott le Matt.
- Rendben. Anya, Apa, sajnálom. –suttogtam. Anya sikítva ölelt meg, és boldogan nevetett.
- Esküvő lesz. –nevetett.
- Igen. –nyújtottam felé a bal kezem.
Megcsodálta a gyűrűm, majd megölelte Matthew-t is. Apa miután megölelt, és siránkozott egy sort, hogy a kislánya már nem kislány, kezet fogott Kedvesemmel. Boldogan hagyták el a szobát, minket magunkra hagyva. Boldogan bújtam Jegyesem karjai közé, és fejem a mellkasára hajtottam.
- Tizennyolc éves korom előtt nincs esküvő. –nevettem.
- Szerintem sem. –mosolygott rám. –Utána pedig olyan, amilyet te akarsz. Nekem csak egy a fontos. Az, hogy te velem legyél.
Még jó sokáig beszélgettünk az ágyban. Rájöttem, - nem minta eddig nem tudtam volna- hogy ennél jobb pár, jegyest, és később férjet nem is találhattam volna…
 |
| Prue jegygyűrűje |
