 |
| Emmett |
Fél órát késve, de meghoztam a fejezetet :) Remélem nem haragszotok meg miatta :)
Puszii
88. fejezet- Vagyis II. 47. fejezet
(Bridget)
- Ne menjetek el. –mondta esdeklő hangon a farkas fiú.
- Thim… –sóhajtottam fel.
- Bridget, kérlek. Nem mindegy, hogy hol ültök éjszaka?
(Bridget)
- Ne menjetek el. –mondta esdeklő hangon a farkas fiú.
- Thim… –sóhajtottam fel.
- Bridget, kérlek. Nem mindegy, hogy hol ültök éjszaka?
- Kicsit sem biztos, hogy csak ülni fogunk. –vigyorodott el Emmett.
- Szexelni máskor is tudtok. –mondta durcásan, és dobbantott egyet a lábával –Bridget, kérlek!
- Elmegyünk… –kezdtem bele.
- Bridget! –mondta esdeklőn –Kérlek.
- Miért nem engeded, hogy befejezzem azt az egyetlen egy mondatomat? –kérdeztem.
- Szexelni máskor is tudtok. –mondta durcásan, és dobbantott egyet a lábával –Bridget, kérlek!
- Elmegyünk… –kezdtem bele.
- Bridget! –mondta esdeklőn –Kérlek.
- Miért nem engeded, hogy befejezzem azt az egyetlen egy mondatomat? –kérdeztem.
- Mondhatod. –sóhajtott, és csillogó szemeit rám emelte.
- Tehát… elmegyünk vadászni…
- Na de cica! –tiltakozott Emmett.
- Összevesztek rajtam. –mondtam vigyorogta –Hogy döntsek úgy, hogy mindkettőtöknek jó legyen?
- Mindegy…
- Szóval. Elmegyünk vadászni, utána visszamegyünk a szállóba, átöltözünk, lezuhanyozunk Emmett-el, és reggelre itt leszünk. –mondtam el a tervet.
- A zuhanyt természetesen együtt. –suttogta Szerelmem a fülembe, miközben hátulról átkarolt és lágyan megharapta a fülcimpámat, majd egy puszit nyomott a nyakamra.
- Köszönöm. –visította Thim.
Unokaöcsém megölelt, és egy óriási, cuppanós puszit nyomott az arcomra.
- Jézusom. –döbbent el- Ennyire közvetlen még sosem voltam vámpírral.
- De én a nagynénéd vagyok –vigyorogtam rá.
- Tudom. És nagyon bírlak.
Elpirult, és egy mosoly kúszott az arcára. Emmett elröhögte magát, és az én vigyorom is letörölhetetlen volt.
- Jól van, na, ez az igazság. –huppant le a kanapéra.
A mellkasa előtt összefonta a karjait, és sértődött mogyoróbarna szemeit ránk emelte.
- Örülök neki, hogy elfogadtál. –ültem le mellé- Természetesen nem azért nevettünk, mert röhejes volt. Csak… ezt nem lehet megmagyarázni. Nagyon megleptél minket, de boldog vagyok.
- Oké, most mindent megmagyaráztál.
Vigyor kúszott az arcára, és hátradőlt a puha párnák között.
- Nem mentek akkor állatokat gyilkolászni és elfogyasztani őket?
- Csak a vérüket szívjuk ki. –mosolyodtam el –Mást nem igazán szoktunk tenni vele.
- Gondoltam. –forgatta a szemeit- Ha visszajöttök, felkeltjük a többieket. A Nagyiék úgyis a vendégszobában szundítanak, Anyu és Apu a hálójukban álmodnak, Lise és Petric pedig a húgom birodalmában, összebújva alszanak. –fintorodott el.
- Zavar, hogy nincs senkid? –kérdeztem.
- Nem kellene vadászni mennetek? –kérdezte zavartan.
- Tehát… elmegyünk vadászni…
- Na de cica! –tiltakozott Emmett.
- Összevesztek rajtam. –mondtam vigyorogta –Hogy döntsek úgy, hogy mindkettőtöknek jó legyen?
- Mindegy…
- Szóval. Elmegyünk vadászni, utána visszamegyünk a szállóba, átöltözünk, lezuhanyozunk Emmett-el, és reggelre itt leszünk. –mondtam el a tervet.
- A zuhanyt természetesen együtt. –suttogta Szerelmem a fülembe, miközben hátulról átkarolt és lágyan megharapta a fülcimpámat, majd egy puszit nyomott a nyakamra.
- Köszönöm. –visította Thim.
Unokaöcsém megölelt, és egy óriási, cuppanós puszit nyomott az arcomra.
- Jézusom. –döbbent el- Ennyire közvetlen még sosem voltam vámpírral.
- De én a nagynénéd vagyok –vigyorogtam rá.
- Tudom. És nagyon bírlak.
Elpirult, és egy mosoly kúszott az arcára. Emmett elröhögte magát, és az én vigyorom is letörölhetetlen volt.
- Jól van, na, ez az igazság. –huppant le a kanapéra.
A mellkasa előtt összefonta a karjait, és sértődött mogyoróbarna szemeit ránk emelte.
- Örülök neki, hogy elfogadtál. –ültem le mellé- Természetesen nem azért nevettünk, mert röhejes volt. Csak… ezt nem lehet megmagyarázni. Nagyon megleptél minket, de boldog vagyok.
- Oké, most mindent megmagyaráztál.
Vigyor kúszott az arcára, és hátradőlt a puha párnák között.
- Nem mentek akkor állatokat gyilkolászni és elfogyasztani őket?
- Csak a vérüket szívjuk ki. –mosolyodtam el –Mást nem igazán szoktunk tenni vele.
- Gondoltam. –forgatta a szemeit- Ha visszajöttök, felkeltjük a többieket. A Nagyiék úgyis a vendégszobában szundítanak, Anyu és Apu a hálójukban álmodnak, Lise és Petric pedig a húgom birodalmában, összebújva alszanak. –fintorodott el.
- Zavar, hogy nincs senkid? –kérdeztem.
- Nem kellene vadászni mennetek? –kérdezte zavartan.
- Ennyi időnk még bőven van. Sőt, még több is. –mosolyogtam rá –Na, felelj erre az egyszerű kis kérdésre.
- Őszintén?
- Igen. –bólogatott Emmett.
- Elkötelezettségnek érezném a bevésődést. Állandóan rá gondolok, minden miatta teszek? Jaj, ne már. De persze szerintem csak most gondolom így.
- Ha megtalálod a másik feledet, akkor úgyis megkönnyebbülsz és boldog leszel. Eszedbe sem fog jutni, hogy mi ennek a kissé rosszabb oldala. De nézd a jó oldalát. Nem áll fent a veszély, hogy beleszeretsz másba.
Bíztatóan rá mosolyogtam, Emmett pedig mögém lépett, és a nyakam vonalát kezdte el simogatni.
- Vagy épp a bevésődés után a csajod nem fog másik pasit kívánni. Csakis téged. Ami eléggé hízelgő. –rötyögött.
- Emmett. –szóltam rá.
- És a méreteidet sem fogja cikizni. Ez egy álom. –folytatta.
- Emmett! –mondtam erélyesen.
- Szívem, ez az igazság. –vigyorgott.
- Nincs gond a méreteimmel. –tiltakozott Thim.
- Oké, ezt tényleg ne előttem vitassátok meg.
Felálltam, sóhajtottam egyet, felkaptam a táskámat, és az ajtó felé indultam.
Emmett a derekam köré kulcsolta a kezeit, és visszarántott, így az ölében landoltam.
- Befejeztük. –suttogta a számba.
Épp szólni akartam, de édes és szenvedélyes csókjával belém fojtotta a szót.
- Menjetek vadászni. –ásította Thim –Én ledőlök aludni. Ha visszajöttetek, nyugodtan keltsetek fel.
- Na de… –tiltakoztam.
- Kötelező felkelteni. –villantotta meg a szemeit.
Felkelteni? Nem, hogy aludna inkább. Mit meg tudnék adni azért, hogy aludjak pár percet… Vámpír vagyok, már több, mint másfél évtizede nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Igaz, sokkal hasznosabb és élvezhetőbb programokkal telt el az éjszakám, de ez már más kérdés.
Gyakran hiányoznak az emberi dolgaim. Furcsa, és kellemetlen érzés látni a csajokat, ahogy a barátnőjükkel beülnek egy kávézóba, és szürcsölgetik a meleg italokat.
Halványan megráztam a fejemet, és visszatértem a valóságba.
- Induljunk –mondtam.
Megragadtam Szerelmem kezét, és az ajtó felé húztam.
- Ráértek. –motyogta Thim.
- Szép álmokat. –nyitottam ki az ajtót, és egy apró mosolyt eresztettem meg felé.
Épp a kanapén feküdt el, feje alá tette a párnát, magára húzta a plédet, és pár másodperc múlva már szuszogott is.
- Annyira aranyos így. –mosolyodtam el –Még álmában is felfelé gördülnek az ajkai.
Boldogan sóhajtottam egyet, becsuktam magunk mögött a bejárati ajtót, és Emmett kezét megfogva futásnak eredtünk.
- Féltékenynek kellene lennem az unokaöcsédre?
Szerelmem gyanakvó kérdésére felkaptam a fejemet, és meglepődve néztem rá.
- Remélem ezt te sem gondoltad komolyan. –ráztam meg a fejemet. –Ő az unokaöcsém, tizenöt-hat éves. Még gyerek.
- Csak ennyi? –kérdezte csalódottan.
- Mindig beleszólsz, és sosem tudom befejezni a mondanivalómat. –vigyorogtam el –Annyira gyerekes vagy. És féltékeny. Rettentően féltékeny. De én csak téged szeretlek. Minden hibáddal együtt. Értsd meg végre, nekem te vagy a mindenem.
Elmosolyodott, maga felé fordított, és szerelmes csókot lehelt az ajkaimra.
- Nagyon szeretlek Kicsim. –suttogta az ajkaim közé.
- Én is téged, Szívem. –mosolyodtam el.
Ezután elindultunk. Boldogan és felszabadultan száguldoztunk az erdő méretes fái között. Levadásztunk egy-egy állatot, majd miután kellőképp tele éreztük magunkat, lassan, emberi tempóban sétálgattunk vissza.
Út közben mosolyogva beszélgettünk.
- A tortákat emberekkel is megkóstoltattad? –vigyorgott –Mert nem szeretném, ha sorban köpködnék ki azt a sok desszertet.
- Minek gondolsz te? –sipítottam –Természetesen emberi személy döntött a tortával kapcsolatban. Csak a díszítést, és az ilyesmit én választottam ki. Mielőtt megkérdeznéd, a vacsora menüjében szereplő ételeket is megkóstoltattam egy emberrel. Amúgy is… Alice nem hozatná olyan helyről az ételt, ahol rossz a kaja. Ez logikus.
- Igen, az.
- Rosszabb vagy, mint én. –nevettem fel –Még én sem aggódok ennyit.
- Csak azt szeretném, ha minden tökéletesen menne. Elvégre ez lesz életed legszebb napja, vagy mi. –vigyorgott –És szerintem annak örülnél a legjobban, ha minden gördülékenyen menne, hiba nélkül.
- Nekem mindegy, hogy miként, hol, és milyen körülmények között mondjuk ki az igent. A lényeg csak az, hogy végre örök hűséget fogadunk egymásnak, és a férjem leszel. Ez nekem már így is elég lesz. De Alice már csak Alice.
- De ne is tagadd, neked is tetszik ez a… felhajtás.
- Én sosem tagadtam, hogy szeretem a nagy rendezvényeket. Szervezni is imádok, és így, hogy részt is veszek az alkalmon. –sóhajtottam fel elégedetten.
- Értem. –hátulról átkarol, és belecsókolt a nyakamba –Nekem az a fontos, hogy boldog légy. A boldogságodról pedig én gondoskodok. Innentől minden más a ti dolgotok.
Elvigyorogtam, és megfordultam karjai között.
- Én is szeretlek.
Szerelmesen rámosolyogtam, és egy lágy csókot leheltem ajkaira.
- Nem akarunk átöltözni? Kezd túl sok lenni ebből a kinyúlt Nike pólóból. –fogtam meg a ruha szélét, és meghúztam –Meg szerintem nem is valami hívogató látvány.
- Nekem mindig ugyan olyan jól nézel ki. –bókolt –Sportosan, szakadt cuccban, vagy épp egy kisestélyiben. Mindig, mindenhogy tetszel. Na jó, azért be kell valljam, ruha nélkül nézel ki a legjobban.
- Azt gondoltam. –nevettem fel –De kétlem, hogy más férfiakkal ellentétben te díjaznád, ha egész nap meztelenül futkorásznák az utcákon.
- Az biztos. Ne is merészeld megpróbálni.
Komoran mondta végig a mondatát, de a végére elmosolyodott.
- De persze a szobánkban, vagy a házban nyugodtan tartalékolhatod a ruháidat. –vigyorgott –Persze a házban csak akkor, ha egyedül vagyunk.
Megforgattam a szemeimet, összekulcsoltam ujjainkat, és futásnak eredtünk.
A bérelt kocsihoz érve bepattantunk a járműbe, és a szállodához hajtottunk. Bementünk, és miután köszöntünk a recepciósnak, a szobánk felé vettük az irányt.
A lakosztályban ledobáltuk a cuccainkat, és a zuhanyzó felé vettük az irányt.
- Itt lesz az ideje, hogy ma is teljesítsük házastársi kötelezettségeinket. –csókolt meg.
- Nem is vagyunk házastársak. –suttogtam.
- És? Attól még teljesíthetjük. –vigyorgott, majd beálltunk a meleg vízsugár alá…
~
- Ideje lenne mennünk.
A hangomra felém fordította a fejét, és felhúzta a szemöldökét.
- Muszáj? –kérdezte.
- Megígértük. –bólintottam –Szóval igen, muszáj lesz elmennünk.
- De olyan jó így. –sóhajtott, és meg szorosabban húzott magához, miközben ujjai a csupasz bőrömön siklottak a gerincem vonalát követve. Másik kezével pedig az ujjainkat kulcsolta össze.
- Tudom, hogy jó érzés egymás mellett. –mosolyogtam rá –Meztelenül, boldogan, és nyugodtan. De el kell mennünk. Már fél tíz van…
- Nagyon elment az idő. Jó elfoglaltságunk volt. –vigyorgott.
- Szerintem is. –csókoltam meg –Van egy olyan érzésem, hogy rendesen felnyomtuk a hotel vízszámláját.
- Majd kifizetjük nekik. –villantotta meg a csibészes mosolyát –Meg persze a következő… jó pár alkalmat is.
Felkuncogtam, és magammal együtt felhúztam Szerelmemet is. A bőröndünkhöz sétáltunk, ahonnan előkerestem a ruhákat, és öltözködni kezdtünk. A fehér neműkre felvettem egy kék, koptatott, és rettentően szűk farmert, egy rózsaszín, pánt nélküli toppot, a vállamra vetettem a fehér dzsekimet, a kezemre akasztottam a táskámat, és az ajtónál beleléptem a pink magassarkúmba is.
- Mehetünk. –mosolyogtam Szerelmemre, és a kezemet nyújtottam felé.
Az ágyból kipattanás után Ő gyorsan magára kapta a farmerét, a fekete pólóját, a sportcipőjét, majd jobb elfoglaltságot talált annál, minthogy ruhákat keressen magának. Engem nézett, miközben öltözködök.
Felkelt az ágyról, és ruganyos lépteivel mellém lépett, összekulcsolta az ujjainkat, majd bezárta az ajtót. A kulcsot leadtuk a portán, majd az autóhoz mentünk, bepattantunk, és már száguldottunk is.
~
- Thim. –rázogattam gyengéden.
A család minden tagja fent volt már, csak az unokaöcsém aludt. Hihetetlen csávó.
- Sosem fog felkelni. –rázta meg a fejét Elisabeth.
- Na, azt meglátjuk. –villantottam egy ördögi mosolyt, és jó közel hajoltam Thim füleihez.
Vigyorogva néztem Emmett-re, aki csak kacsintott egyet.
- Támadááááás! –visítottam a lehető leghangosabban, mire Thim szemei felpattantak, és ezzel együtt felült a kanapén.
- Őszintén?
- Igen. –bólogatott Emmett.
- Elkötelezettségnek érezném a bevésődést. Állandóan rá gondolok, minden miatta teszek? Jaj, ne már. De persze szerintem csak most gondolom így.
- Ha megtalálod a másik feledet, akkor úgyis megkönnyebbülsz és boldog leszel. Eszedbe sem fog jutni, hogy mi ennek a kissé rosszabb oldala. De nézd a jó oldalát. Nem áll fent a veszély, hogy beleszeretsz másba.
Bíztatóan rá mosolyogtam, Emmett pedig mögém lépett, és a nyakam vonalát kezdte el simogatni.
- Vagy épp a bevésődés után a csajod nem fog másik pasit kívánni. Csakis téged. Ami eléggé hízelgő. –rötyögött.
- Emmett. –szóltam rá.
- És a méreteidet sem fogja cikizni. Ez egy álom. –folytatta.
- Emmett! –mondtam erélyesen.
- Szívem, ez az igazság. –vigyorgott.
- Nincs gond a méreteimmel. –tiltakozott Thim.
- Oké, ezt tényleg ne előttem vitassátok meg.
Felálltam, sóhajtottam egyet, felkaptam a táskámat, és az ajtó felé indultam.
Emmett a derekam köré kulcsolta a kezeit, és visszarántott, így az ölében landoltam.
- Befejeztük. –suttogta a számba.
Épp szólni akartam, de édes és szenvedélyes csókjával belém fojtotta a szót.
- Menjetek vadászni. –ásította Thim –Én ledőlök aludni. Ha visszajöttetek, nyugodtan keltsetek fel.
- Na de… –tiltakoztam.
- Kötelező felkelteni. –villantotta meg a szemeit.
Felkelteni? Nem, hogy aludna inkább. Mit meg tudnék adni azért, hogy aludjak pár percet… Vámpír vagyok, már több, mint másfél évtizede nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Igaz, sokkal hasznosabb és élvezhetőbb programokkal telt el az éjszakám, de ez már más kérdés.
Gyakran hiányoznak az emberi dolgaim. Furcsa, és kellemetlen érzés látni a csajokat, ahogy a barátnőjükkel beülnek egy kávézóba, és szürcsölgetik a meleg italokat.
Halványan megráztam a fejemet, és visszatértem a valóságba.
- Induljunk –mondtam.
Megragadtam Szerelmem kezét, és az ajtó felé húztam.
- Ráértek. –motyogta Thim.
- Szép álmokat. –nyitottam ki az ajtót, és egy apró mosolyt eresztettem meg felé.
Épp a kanapén feküdt el, feje alá tette a párnát, magára húzta a plédet, és pár másodperc múlva már szuszogott is.
- Annyira aranyos így. –mosolyodtam el –Még álmában is felfelé gördülnek az ajkai.
Boldogan sóhajtottam egyet, becsuktam magunk mögött a bejárati ajtót, és Emmett kezét megfogva futásnak eredtünk.
- Féltékenynek kellene lennem az unokaöcsédre?
Szerelmem gyanakvó kérdésére felkaptam a fejemet, és meglepődve néztem rá.
- Remélem ezt te sem gondoltad komolyan. –ráztam meg a fejemet. –Ő az unokaöcsém, tizenöt-hat éves. Még gyerek.
- Csak ennyi? –kérdezte csalódottan.
- Mindig beleszólsz, és sosem tudom befejezni a mondanivalómat. –vigyorogtam el –Annyira gyerekes vagy. És féltékeny. Rettentően féltékeny. De én csak téged szeretlek. Minden hibáddal együtt. Értsd meg végre, nekem te vagy a mindenem.
Elmosolyodott, maga felé fordított, és szerelmes csókot lehelt az ajkaimra.
- Nagyon szeretlek Kicsim. –suttogta az ajkaim közé.
- Én is téged, Szívem. –mosolyodtam el.
Ezután elindultunk. Boldogan és felszabadultan száguldoztunk az erdő méretes fái között. Levadásztunk egy-egy állatot, majd miután kellőképp tele éreztük magunkat, lassan, emberi tempóban sétálgattunk vissza.
Út közben mosolyogva beszélgettünk.
- A tortákat emberekkel is megkóstoltattad? –vigyorgott –Mert nem szeretném, ha sorban köpködnék ki azt a sok desszertet.
- Minek gondolsz te? –sipítottam –Természetesen emberi személy döntött a tortával kapcsolatban. Csak a díszítést, és az ilyesmit én választottam ki. Mielőtt megkérdeznéd, a vacsora menüjében szereplő ételeket is megkóstoltattam egy emberrel. Amúgy is… Alice nem hozatná olyan helyről az ételt, ahol rossz a kaja. Ez logikus.
- Igen, az.
- Rosszabb vagy, mint én. –nevettem fel –Még én sem aggódok ennyit.
- Csak azt szeretném, ha minden tökéletesen menne. Elvégre ez lesz életed legszebb napja, vagy mi. –vigyorgott –És szerintem annak örülnél a legjobban, ha minden gördülékenyen menne, hiba nélkül.
- Nekem mindegy, hogy miként, hol, és milyen körülmények között mondjuk ki az igent. A lényeg csak az, hogy végre örök hűséget fogadunk egymásnak, és a férjem leszel. Ez nekem már így is elég lesz. De Alice már csak Alice.
- De ne is tagadd, neked is tetszik ez a… felhajtás.
- Én sosem tagadtam, hogy szeretem a nagy rendezvényeket. Szervezni is imádok, és így, hogy részt is veszek az alkalmon. –sóhajtottam fel elégedetten.
- Értem. –hátulról átkarol, és belecsókolt a nyakamba –Nekem az a fontos, hogy boldog légy. A boldogságodról pedig én gondoskodok. Innentől minden más a ti dolgotok.
Elvigyorogtam, és megfordultam karjai között.
- Én is szeretlek.
Szerelmesen rámosolyogtam, és egy lágy csókot leheltem ajkaira.
- Nem akarunk átöltözni? Kezd túl sok lenni ebből a kinyúlt Nike pólóból. –fogtam meg a ruha szélét, és meghúztam –Meg szerintem nem is valami hívogató látvány.
- Nekem mindig ugyan olyan jól nézel ki. –bókolt –Sportosan, szakadt cuccban, vagy épp egy kisestélyiben. Mindig, mindenhogy tetszel. Na jó, azért be kell valljam, ruha nélkül nézel ki a legjobban.
- Azt gondoltam. –nevettem fel –De kétlem, hogy más férfiakkal ellentétben te díjaznád, ha egész nap meztelenül futkorásznák az utcákon.
- Az biztos. Ne is merészeld megpróbálni.
Komoran mondta végig a mondatát, de a végére elmosolyodott.
- De persze a szobánkban, vagy a házban nyugodtan tartalékolhatod a ruháidat. –vigyorgott –Persze a házban csak akkor, ha egyedül vagyunk.
Megforgattam a szemeimet, összekulcsoltam ujjainkat, és futásnak eredtünk.
A bérelt kocsihoz érve bepattantunk a járműbe, és a szállodához hajtottunk. Bementünk, és miután köszöntünk a recepciósnak, a szobánk felé vettük az irányt.
A lakosztályban ledobáltuk a cuccainkat, és a zuhanyzó felé vettük az irányt.
- Itt lesz az ideje, hogy ma is teljesítsük házastársi kötelezettségeinket. –csókolt meg.
- Nem is vagyunk házastársak. –suttogtam.
- És? Attól még teljesíthetjük. –vigyorgott, majd beálltunk a meleg vízsugár alá…
~
- Ideje lenne mennünk.
A hangomra felém fordította a fejét, és felhúzta a szemöldökét.
- Muszáj? –kérdezte.
- Megígértük. –bólintottam –Szóval igen, muszáj lesz elmennünk.
- De olyan jó így. –sóhajtott, és meg szorosabban húzott magához, miközben ujjai a csupasz bőrömön siklottak a gerincem vonalát követve. Másik kezével pedig az ujjainkat kulcsolta össze.
- Tudom, hogy jó érzés egymás mellett. –mosolyogtam rá –Meztelenül, boldogan, és nyugodtan. De el kell mennünk. Már fél tíz van…
- Nagyon elment az idő. Jó elfoglaltságunk volt. –vigyorgott.
- Szerintem is. –csókoltam meg –Van egy olyan érzésem, hogy rendesen felnyomtuk a hotel vízszámláját.
- Majd kifizetjük nekik. –villantotta meg a csibészes mosolyát –Meg persze a következő… jó pár alkalmat is.
Felkuncogtam, és magammal együtt felhúztam Szerelmemet is. A bőröndünkhöz sétáltunk, ahonnan előkerestem a ruhákat, és öltözködni kezdtünk. A fehér neműkre felvettem egy kék, koptatott, és rettentően szűk farmert, egy rózsaszín, pánt nélküli toppot, a vállamra vetettem a fehér dzsekimet, a kezemre akasztottam a táskámat, és az ajtónál beleléptem a pink magassarkúmba is.
- Mehetünk. –mosolyogtam Szerelmemre, és a kezemet nyújtottam felé.
Az ágyból kipattanás után Ő gyorsan magára kapta a farmerét, a fekete pólóját, a sportcipőjét, majd jobb elfoglaltságot talált annál, minthogy ruhákat keressen magának. Engem nézett, miközben öltözködök.
Felkelt az ágyról, és ruganyos lépteivel mellém lépett, összekulcsolta az ujjainkat, majd bezárta az ajtót. A kulcsot leadtuk a portán, majd az autóhoz mentünk, bepattantunk, és már száguldottunk is.
~
- Thim. –rázogattam gyengéden.
A család minden tagja fent volt már, csak az unokaöcsém aludt. Hihetetlen csávó.
- Sosem fog felkelni. –rázta meg a fejét Elisabeth.
- Na, azt meglátjuk. –villantottam egy ördögi mosolyt, és jó közel hajoltam Thim füleihez.
Vigyorogva néztem Emmett-re, aki csak kacsintott egyet.
- Támadááááás! –visítottam a lehető leghangosabban, mire Thim szemei felpattantak, és ezzel együtt felült a kanapén.
- Mi? Hol? Mikor? –hadarta értetlenül.
Amikor a támadás és a hadakozás helyett csak az én kegyetlenül vigyorgó arcomat találta, összeállt a fejében a kép. Morgott egyet, megdörzsölte a szemeit, és még egy ásítást is megengedett magának.
- Neked is jó reggelt.
Miután felkelt, felment lezuhanyozni és átöltözni. Igaz, mivel csukott szemekkel, kómásan ment fel a lépcsőn, majdnem orra is bukott egyszer, amivel megalapozta a társaság hangulatát.
- Kész az ebéd. –szólt ki a konyhából Prue.
- Megterítek. –pattantam fel –Maradjatok csak, majd én elrendezem.
Bementem a konyhába, felkaptam a pultra kitett tányérokat és evőeszközöket, majd az asztalhoz hordtam őket, és megterítettem. A maradék, kettő terítéket visszavittem a konyhába, mire értetlenül tekintett rám.
- Mi, Emmett-el nem eszünk. –magyaráztam.
- Ja, tényleg. Bocsi. –mosolyodott el keserűen.
- Semmi gond.
Pár perc múlva már boldogan, beszélgetve falatoztak. Valami tésztaféleség volt, azt hiszem bolognai spagetti. Elvileg ez Thim kedvence. Desszertnek Prue túrótortát csinált, amit pedig Elisabeth szeret. Petric mind a kettőt boldogan pakolta magába, nem izgatta, hogy mi is az. Vérbeli farkas. Én és Emmett is leültünk közéjük, de mi inkább csak néztük, ahogy esznek. Még véletlenül sem akartunk enni abból az… emberi ételből. Nekik valószínűleg nagyon ízlik, hisz ők istenien finomnak érzik, de nekünk, vámpíroknak inkább csak homok íze lenne. Ami kicsit sem hívogató.
- Ma délután eljönnek a többiek. –mondta Petric felém fordulva.
- Falkatársak? –kérdezett vissza Elise –Mivel kapcsolatban?
- Az esküvő miatt. –mondta Matt –Igaz, nem vagyok már farkas, de azért még informált vagyok a dolgokkal kapcsolatban.
- Tudom, Apa. –mosolygott rá Emily.
- Én még kómás vagyok ahhoz, hogy felfogjam a beszélgetésetek értelmét. –nyökögte Thim.
- Jaj, ne csináld már. –vigyorogtam rá –Azt mondtad, hogy fent leszel, amire visszaérünk. Erre én keltetelek fel. Milyen ígéret ez.
- Jól van na. Sokat szeretek aludni. –mosolyodott el.
- Tehát, visszatérve az esküvő témához. –szólt Petric –Bridget és Emmett itt, Forks-ban szeretné megtartani a rendezvényt, természetesen a Cullen területen.
- És ehhez kellene engedély. –mosolyogtam.
- Amit természetesen már megadtam. –bólogatott az alfa –De azért jobb tudatni a többiekkel a dolgot.
Elvigyorodtam, és Emmett mellkasához dőltem. Ő átkarolta a derekamat, és hüvelykujjával a csípőmet simogatta.
- Ki mosogat? –állt fel Prue.
- Én biztos, hogy nem. –tiltakozott Thim.
- Majd én megcsinálom. –állt fel Anyu.
Apu összeszedte a tányérokat, közben Anya mosogatni is kezdett. Petric Elisa-t, a bevésődését karolta át, s mint később kiderült, mindkettőjük bevésődött a másikba.
Thim Emmett-el elegyedett szóba. Valami autóversenyről beszélgettek, vagyis valami ilyesmiről.
Prue és Matt egymást ölelve álltak meg a konyhaajtóban, és mosolyogva nézték a családias hangulatot.
Amikor a támadás és a hadakozás helyett csak az én kegyetlenül vigyorgó arcomat találta, összeállt a fejében a kép. Morgott egyet, megdörzsölte a szemeit, és még egy ásítást is megengedett magának.
- Neked is jó reggelt.
Miután felkelt, felment lezuhanyozni és átöltözni. Igaz, mivel csukott szemekkel, kómásan ment fel a lépcsőn, majdnem orra is bukott egyszer, amivel megalapozta a társaság hangulatát.
- Kész az ebéd. –szólt ki a konyhából Prue.
- Megterítek. –pattantam fel –Maradjatok csak, majd én elrendezem.
Bementem a konyhába, felkaptam a pultra kitett tányérokat és evőeszközöket, majd az asztalhoz hordtam őket, és megterítettem. A maradék, kettő terítéket visszavittem a konyhába, mire értetlenül tekintett rám.
- Mi, Emmett-el nem eszünk. –magyaráztam.
- Ja, tényleg. Bocsi. –mosolyodott el keserűen.
- Semmi gond.
Pár perc múlva már boldogan, beszélgetve falatoztak. Valami tésztaféleség volt, azt hiszem bolognai spagetti. Elvileg ez Thim kedvence. Desszertnek Prue túrótortát csinált, amit pedig Elisabeth szeret. Petric mind a kettőt boldogan pakolta magába, nem izgatta, hogy mi is az. Vérbeli farkas. Én és Emmett is leültünk közéjük, de mi inkább csak néztük, ahogy esznek. Még véletlenül sem akartunk enni abból az… emberi ételből. Nekik valószínűleg nagyon ízlik, hisz ők istenien finomnak érzik, de nekünk, vámpíroknak inkább csak homok íze lenne. Ami kicsit sem hívogató.
- Ma délután eljönnek a többiek. –mondta Petric felém fordulva.
- Falkatársak? –kérdezett vissza Elise –Mivel kapcsolatban?
- Az esküvő miatt. –mondta Matt –Igaz, nem vagyok már farkas, de azért még informált vagyok a dolgokkal kapcsolatban.
- Tudom, Apa. –mosolygott rá Emily.
- Én még kómás vagyok ahhoz, hogy felfogjam a beszélgetésetek értelmét. –nyökögte Thim.
- Jaj, ne csináld már. –vigyorogtam rá –Azt mondtad, hogy fent leszel, amire visszaérünk. Erre én keltetelek fel. Milyen ígéret ez.
- Jól van na. Sokat szeretek aludni. –mosolyodott el.
- Tehát, visszatérve az esküvő témához. –szólt Petric –Bridget és Emmett itt, Forks-ban szeretné megtartani a rendezvényt, természetesen a Cullen területen.
- És ehhez kellene engedély. –mosolyogtam.
- Amit természetesen már megadtam. –bólogatott az alfa –De azért jobb tudatni a többiekkel a dolgot.
Elvigyorodtam, és Emmett mellkasához dőltem. Ő átkarolta a derekamat, és hüvelykujjával a csípőmet simogatta.
- Ki mosogat? –állt fel Prue.
- Én biztos, hogy nem. –tiltakozott Thim.
- Majd én megcsinálom. –állt fel Anyu.
Apu összeszedte a tányérokat, közben Anya mosogatni is kezdett. Petric Elisa-t, a bevésődését karolta át, s mint később kiderült, mindkettőjük bevésődött a másikba.
Thim Emmett-el elegyedett szóba. Valami autóversenyről beszélgettek, vagyis valami ilyesmiről.
Prue és Matt egymást ölelve álltak meg a konyhaajtóban, és mosolyogva nézték a családias hangulatot.
